Tóth Gabi (3489 hír) |
Hirdetés |
|
|
Vigyázat, magyar természetfilmek!
Cuki, megrázó és fiktív pillanatok Tóth Zsolt Marcell filmjeiben Printy utca 17 és elefántfókák között. 2012. május 15. kedd 13:59 -
D. Tóth Kriszta fóbiája már kóros
D. Tóth Krisztának repülésfóbiája van. Több mint másfél éve képtelen repülőre ülni. Ebben az időszakban a férje, Alex Közép-Angliában élő családjához sem utazott el. 2012. május 14. hétfő 16:34 -
Dér Heni után Bencsik Tamarával dolgozik a DJ-páros
A Plastikhead egy 2011-ben alakult dj/producer párost takar. A két srác, Tóth Zoli és Vékony Zoli ennek ellenére már több éve munkálkodnak együtt ismert lemezlovasokkal és előadókkal, de igazán a tavalyi évben érezték azt, hogy készen állnak egy minden téren profi produkció megalkotására. [Dátum: 2012.05.14. 15:40] 2012. május 14. hétfő 15:40 -
Tóth Vera elképesztően jól néz ki
Bombaformában van Tóth Vera. Az énekesnő, úgy tűnik, már nem akar mindenáron lefogyni, egy a fontos számára, hogy egészséges legyen és fitt. És ez jól látszott rajta a Fonogram-díjátadón is. 2012. május 14. hétfő 14:00 -
Irigy Hónaljmirigy: Tóth Gabi az új tag?
Azért ennyire nem szaladnánk előre, de azt Sipos Peti elárulta, új klipjükben 2005 legjobb női hangja is csatlakozik majd az IHM csapatához. 2012. május 13. vasárnap 17:58 -
Zsuzsanna testvér ezúttal fekete szépség lesz - kiváló Abigél készül
Gubás Gabi semmit sem sajnál és úgy érzi, mindig olyan szerepek találják meg, amit valóban neki kell eljátszania. A csinos színésznőt hamarosan Zsuzsanna testvérként láthatjuk az Abigél színpadi előadásában. 2012. május 11. péntek 05:49 -
Zsuzsanna testvér fekete szépség lesz - készül az új Abigél
Gubás Gabi semmit sem sajnál és úgy érzi, mindig olyan szerepek találják meg, amit valóban neki kell eljátszania. A csinos színésznőt hamarosan Zsuzsanna testvérként láthatjuk az Abigél színpadi előadásában. 2012. május 11. péntek 05:49 -
A Szörényi testvérek komoly fájdalmat hordoznak a szívükben
Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs szenvedélyről és egy igazi csodanőről, Baby mamáról beszélgetett D. Tóth Krisztával. 2012. május 10. csütörtök 16:34 -
"Mindenkinek hazudtam" - kitálalt a magyar színésznő
Kovács Patrícia megrázó őszinteséggel mesélt D. Tóth Krisztának élete legnehezebb korszakáról, és elárulta azt is, miért jön jól neki a műsorvezetőtől ajándékba kapott vaslánc és plüssbilincs. 2012. május 9. szerda 19:34 -
Tóth Gabi új pasi vállán sír a szakítás után
Tóth Gabira a tavalyi szakítása után nem sokkal újra rátalált a szerelem. 2012. május 9. szerda 13:40 -
Gabi és Réka a kanyarban: - Egyébként normálisak vagyunk, csak...
Nemcsak Farkasházi Rékának volt különleges az idei anyák napja, hanem Gubás Gabinak is, aki most először már kétgyermekes anyukaként ünnepelhetett. A csinos színésznők ezen a napon indították útjára közös "vállalkozásukat" is, ahol őszintén osztják meg eddig ismeretlen titkaikat, praktikáikat és nemcsak anyukáknak. 2012. május 9. szerda 05:58 -
Tóth Gabit leküldték négykézlábra
Tóth Gabi azt hitte, sikerült legyőznie a pánikbetegségét. Ám az év utolsó hónapjai nem voltak könnyűek számára. Újra előjött a szorongása. Természetgyógyászától kért segítséget, aki a jógát ajánlotta az énekesnőnek. 2012. május 8. kedd 15:13 -
Verebes egy padon bóbiskolt Bécsben
Bécs - Egy bécsi padon, Umberto Eco gondolatain szenderült el vasárnap délután Verebes István (63). A színész-rendező-írót olvasó-riporterünk, Tóth József 2012. május 8. kedd 05:10 -
Tóth Ágota ott akar lenni a szocsi olimpián
A magyar gyorskorcsolyázó mindent feláldoz 2014-es olimpián való szereplésért 2012. május 7. hétfő 21:16 -
Amikor a szerelem már nem rózsaszín, de még nem fekete
A Pannonia Allstars Ska Orchestra negyedik nagylemeze március végén jelent meg. A Lovemonster ráadásul dupla album: bemutatkozik a zenekar oldalága, a PASO's Roots Rockers is. A zenekar énekesét, Lord Panamót, KRSA-t, azaz Tóth Kristófot a Vasárnap Reggel újságírója többek között arról is faggatta, miért ez az első olyan lemezük, amelyiken szerelemről szóló dalok vannak? 2012. május 7. hétfő 19:29 -
Őszintén mesélt halálos betegségéről Király Viktor anyukája!
Király Viktor édesanyjának csupán 20 százalék esélyt adtak az orvosok, hogy túléli a már harmadik stádiumba ért rákot. Ám Gabi az erős hitének és a pozitív gondolkodásának köszönhetően végleg legyőzt a gyilkos kórt. 2012. május 7. hétfő 15:30 -
Superbike-vb: Tóth 4. Monzában
Győrfi Alen 6. lett Superstock 1000-ben. 2012. május 6. vasárnap 20:23 -
Ez aztán a mázli: megnyerte az esedékes törlesztőrészletet
Baby Gabi szerencsésnek mondhatja magát, hiszen többször nyert más kisebb összegeket szerencsejátékkal. Az egyik ilyen alkalom igazán jól jött neki, mert ki tudta fizetni az esedékes törlesztőrészletét. 2012. május 5. szombat 21:58 -
Gubás Gabi lesz a régi kedvenc kozmetikumunk arca!
Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára. 2012. május 4. péntek 12:00 -
Az országimázsközpont volt vezetője lett a közmédia kommunikációs igazgatója
Tóth István Zoltán az első Orbán-kormány idején a Happy End Kft.-vel és az Ezüsthajóval építette az ország imázsát. Most a Hír TV-től érkezik. 2012. május 3. csütörtök 12:40 -
Tóth Attila sikerrel debütált a Macskákban - képek
Április 26-án este Tóth Attila először öltötte magára Mefisztulész, a rocker - varázsmacska jelmezét Andrew Lloyd Webber, Macskák című musicalében. [Dátum: 2012.05.03. 10:59] 2012. május 3. csütörtök 10:59 -
Dr. Tóth Csaba: Paleolit orvoslás
Dr. Tóth Csaba nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az egészségügy, a betegellátás rendszerébe a gyógyítás új szemléletmódjával utat törjön. 2012. május 3. csütörtök 10:00 -
Életével fizethet a H1N1-oltásért
Nagydobos - Orvosai szerint haláltusáját vívja Tóth Béláné Mária (55). Az asszony betegsége családja szerint akkor kezdődött, amikor a H1N1 elleni vakcinát beoltatta 2009 novemberében. 2012. május 2. szerda 05:04 -
Főbe lőtték a magyar sorozatsztárt!
Kegyetlen akcióban veszti életét a Hacktion sorozat népszerű sztárja. A hackerek utolsó akciója rosszul sül el: Czapkó Antal az újonc Tóth Eszterrel együtt túszul esik egy tűzharc során, és hiába érkezik a segítség, a bevetést csak egyikük éli túl. 2012. május 1. kedd 10:30 -
Tóth Gabit új pasija szoktatta le a cigiről
Az énekesnő hisztis volt eleinte és fájt a feje. 6 éve dohányzott, de focista pasija jó hatással van rá, cigi helyett jöhet az életmód-tanácsadás. 2012. május 1. kedd 09:40 -
Szirota Jennifer le akarja nyűgözni Puzsér Róbertet
Szirota Jennifer Tóth Vera dalával robbant be a színpadra, a Nem kell valaki másé című slágert adta elő. [Dátum: 2012.05.01. 03:09] 2012. május 1. kedd 03:09 -
Szerelme szoktatta le Tóth Gabit a cigizésről
Budapest - Dúl a szerelem Tóth Gabi (24) és a párja, Rasztovics Dávid (22) között. 2012. április 29. vasárnap 15:43 -
Szirota Jennifer: Nem kell valaki másé (Tóth Vera)
Szirota Jennifer Tóth Vera dalával robbant be a színpadra, a Nem kell valaki másé című slágert adta elő. [Dátum: 2012.04.28. 22:19] 2012. április 28. szombat 22:19 -
Ki koppintja jobban Tóth Gabit?
Azt mondják, Tóth Gabi egyedi, vagány stílusát még nehezen emészti meg a magyar rágógumi-slágerekhez szokott közönség. Pedig úgy tűnik, hogy mindenki Gabi Elég volt című számával próbálkozik a tehetségkutatókban. Összeszedtünk néhány példát. Szerinted melyik a legjobb verzió? 2012. április 27. péntek 15:00 -
Döbbenetes dolgokat állít a doppingkirály
A mai napig legnagyobb versenytársát, Carl Lewist vádolja bukásáért a kanadai csodasprinter, Ben Johnson. Az olimpiák történetének egyik legbotrányosabb doppingügyébe keveredett atléta a hazai tévériporterek közül egyedül D. Tóth Krisztának nyilatkozott, a döbbenetes állításokban nem szűkölködő beszélgetést ma este láthatják a DTK Show nézői. 2012. április 26. csütörtök 17:10 -
Erdélyi Timi és Szente Vajk: "Ha ezer évig élünk, az is kevés lesz"
Erdélyi Timi és Szente Vajk hisznek az élethosszig tartó szerelemben és sorsszerűnek tartják találkozásukat. A magyar színészpár először D. Tóth Krisztának meséltek megismerkedésükről, szerelmükről, és tervezett esküvőjükről. 2012. április 26. csütörtök 16:00 -
Először beszél a sztárpár az esküvőről
Hisz az élethosszig tartó szerelemben és sorsszerűnek tartja találkozását a magyar színészpár, Erdélyi Timi és Szente Vajk, akik először D. Tóth Krisztának meséltek megismerkedésükről, szerelmükről, és tervezett esküvőjükről. 2012. április 26. csütörtök 12:40 -
Radics Gigi papája már akkora fogalom, mint Stifler mamája
Előszeretettel választ nehezen előadható dalokat, például Beyoncétől vagy épp Whitney Houstontól. Radics Gigi hatéves kora óta énekel, és nyolcéves volt, amikor Tóth Verát hallotta a legelső Megasztárban elénekelni a Hamu és gyémánt című csodás dalt. 2012. április 25. szerda 23:15 -
Csábító ízek: különleges csokoládékat kóstoltunk
Mészáros Gábor sosem pihen, folyamatosan újabb és újabb ötletekkel gazdagítja a chocoMe kínálatát. A húsvéti kollekció után most megszületett a kávés széria, melyet a chocolatier a Lila Körte cukrászdában Tóth Sándor barista kávé különlegességeinek kíséretében mutatott be a sajtó képviselőinek. 2012. április 24. kedd 20:45 -
Tóth Gabi megszabadult szenvedélyétől
Az énekesnő belátta, hogy változtatnia kell az életén 2012. április 24. kedd 09:50 -
˝Az a célunk, hogy minden ember zenéljen.˝ - Exkluzív interjú Tóth Csabával, a Roland East Europe vezetőjével
A legkiválóbb zenész is félkarú óriás hangszer nélkül, amelyen tehetségét, tudását meg tudja csillogtatni, szenvedélyét ki tudja élni önmaga, illetve 2012. április 24. kedd 09:06 -
Hisztis a Barátok közt sztárjának a babája
Tihanyi Tóth Csabának a kisfia egyfolytában csak enne. 2012. április 24. kedd 06:00 -
Tóth Gabi belátta: változtatni kell az életén
Egy hosszú ideje tartó dilemmának vetett véget az énekesnő, és nagyon bízik abban, hogy ezúttal örökre szól a búcsú... 2012. április 24. kedd 05:00 -
Olimpiai szintet gyaloglt Helebrandt Máté!
Jól gyalogoltak a magyar férfi 20 kilométeresek Podebradyban. A győztes Matej Tóth 1;21:54 ó. mögött Helebrandt Máté teljesítette a távot és kiváló olimpiai B szinten belül gyalogolt. 2012. április 23. hétfő 06:37 -
Radics Gigi furcsa dolgot művelt a színpadon - videóval
Gigi az egykori Megasztáros, Tóth Gabi dalával lépett színpadra és mindent bevetett 2012. április 22. vasárnap 05:00 -
Megrágott megasztárok, kiköpött kiscsillagok
Ma este kezdődik a Csillag születik új etapjának idei első élő show-ja. Valakiből nemsokára csillag lesz. De mi történt az eddigiekkel? A futószalag végén általában a kuka várja a felépített sztárokat. Mihez kezdtünk Tabáni Istvánnal, Utasi Árpival, hol hullott ki a rendszerből Oláh Ibolya, hogyan úszta meg Tóth Gabi? 2012. április 21. szombat 18:45 -
Ön is sajnálja azt a napi 30 percet az egészségére szánni?
A rendezvényen Dr. Tóth Miklós, a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke beszámolt a Mozgás=Egészség Program elindulásáról, amelynek hosszú távú célja a lakosság rendszeres testmozgásra szoktatásával a pre... 2012. április 21. szombat 10:10 -
Megasztár 6 - Radics Gigi: Elég Volt (Tóth Gabi)
Radics Gigit nagy öröm érte a keddi Klubkoncerten, amikor is egy nem várt vendég érkezett hozzá. A céltudatos Megasztár úgy tudta édesanyja - aki aznap ünnepelte a születésnapját- nem tud eljönni a fellépésére, ám a család meglepte Gigit, aki sírva borult anyukája nyakába. Most Tóth Gabi slágerével érkezett! [Dátum: 2012.04.20. 22:45] 2012. április 20. péntek 22:45 -
Németh Kristóf és Gubás Gabi is szerepet kapott az Abigélben
Igazi sztárszereposztással találkozhatunk Szabó Magda: Abigél című örökzöld művének színpadi változatában, amely Szikora János rendezésében és Bánfalvy Ági produkciójában valósul meg. A darabban szerepet kapott többek között Kiss Ramóna, Németh Kristóf, Gubás Gabi, Bánfalvy Ági színésznő, a Jóban Rosszban sztárjai, Fábián Anita és Száraz Dénes, Schlanger András a Marslakókból és Bánfalvy Ági egyik legtehetségesebb növendéke, Csöngedi Nikolett, aki Vitay Georginát alakítja. 2012. április 19. csütörtök 18:28 -
Éjjel-nappal cicizne a színész kisfia
Tihanyi Tóth Csaba kisfia alig két hete 3250 grammal és 53 centiméterrel jött a világra. A színész felesége, Rita a császármetszést követően a kisbabájával már a harmadik napon elhagyhatta a kórházat. 2012. április 19. csütörtök 18:04 -
Seherezádé nem szív többet
Egyre több ismert személy kampányol a dohányzás ellen. VV Seherezádé és Tóth Gabi is úgy döntött, megválik az egészségtelen szokástól. 2012. április 19. csütörtök 10:55 -
Tóth Vera útja a Megasztártól a fogyókúra feladásáig
Az első Megasztár győztese hosszú kálvária után döntött úgy, inkább megelégszik magával. 2012. április 17. kedd 12:50 -
Ez igen! Újabb ígéretes magyar tervezőre figyel oda a divatszakma!
Tóth Kern Enikő a tavaly készített, Hangulatreflexiók című diplomamunkájában páratlan cipőket sorakoztat fel. 2012. április 17. kedd 12:00 -
Mit csinál Tóth Vera a szex helyett?
Tóth Vera április elsején mindig megtréfálja a barátait. Idén is így történt. A saját üzenő falán tett közzé egy ultrahangfelvételt, mintha babát várna. Az énekesnő utána nem győzött magyarázkodni. Nincs új pasi az életében, visszavonultan él, testi-lelki harmóniájának megteremtésére törekszik meditációval, edzésekkel. 2012. április 16. hétfő 17:46 -
Tóth Vera feladta a fogyókúrát
A Bors cikke szerint Tóth Verának elege lett a fogyókúrából, rájött ugyanis arra, hogy belőle soha nem lesz negyvenkilós szupermodell. 2012. április 16. hétfő 07:58 -
Tóth Vera feladta a harcot
Az énekesnőnek elege lett a fogyókúrákból, úgy döntött, ezentúl csak az egészségére figyel, nem pedig a hurkáira. Sőt a testalkatával kibékült Tóth Vera a pluszkilók helyett immár a ráncai miatt aggódik 2012. április 16. hétfő 04:58 -
Tóth Adrienn hetedik a százhalombattai öttusa vk-n
Győzött a francia Amélie Cazé, melléje a dobogóra még az orosz Donata Rimsaite és a litván Laura Asadauskaite állhatott fel. 2012. április 14. szombat 18:50 -
Tóth Gabi szerepet kapott
Komoly megtiszteltetés érte Tóth Gabit (24). Forgács Péter (54) a Győri Nemzeti Színház igazgatója szerepet kínált neki az egyik darabban: az extravagáns énekesnő Tasnádi István Finito című komédiájában alakítja majd Tigris Nikit. 2012. április 13. péntek 17:57 -
Tóth Petra táncolni tanul
Táncórára kísértük el Tóth Petrát, a Happy Life egyik nyertesét. Ez volt ugyanis Petra nagy álma, hogy megtanuljon táncolni. Elég jól ment neki! 2012. április 13. péntek 16:28 -
"D. Tóth Krisztát elrabolták az ufók" - Kamaszokat ültetne tévé elé az m2
Kamaszoknak szóló sorozatot indít április 15-én az m2. A P@dtársat keresünk! című tehetségkutató műsorban leendő produkcióihoz válogat kamasz műsorvezetőket az MTVA Gyermek- és Ifjúsági Főszerkesztősége. A pályázatra több mint félezer fiatal jelentkezett, a válogatásról készülő sorozatot vasárnaponként vetíti az m2. 2012. április 13. péntek 10:46 -
Drámai vallomás a Tóth lányok édesapjától
Egy apa, aki megtanulta elengedni gyermekeit, de most is félti-óvja őket. Gabi és Vera édesapja azt mondja, megszakad a szíve, ha lányait ok nélkül bántják. 2012. április 12. csütörtök 13:00 -
D. Tóth Kriszta keze mint egy péklapát és a mellei is furcsák
D. Tóth Krisztaként libben a színpadra Bagi Iván a DTK Show-ban, de nem a paródia lesz a mai adás legmeglepőbb pillanata. Bagi Iván ugyanis életében először titkos vágyától űzve nyilvánosság előtt énekel majd a Roy&Ádám trióval. 2012. április 12. csütörtök 08:46 -
Semmit nem öregszik a magyar színésznő
Gubás Gabi a napokban ünnepelte születésnapját, és egy műsorban arról kérdezték, hogyan tud ilyen fiatalos maradni. 2012. április 11. szerda 08:00 -
Eric Toth az új Oszama bin Laden
Gyermekpornográfiával gyanúsítják az FBI Most Wanted listáján szereplő washingtoni tanárt. 2012. április 10. kedd 19:46 -
A kidobók köthettek bele az összevert szlovákiai kick-boxosba
Tóth László meghalt. Autóból dobhatták ki, kihűlhetett. 2012. április 10. kedd 11:57 -
Meghalt a legjobb szlovákiai kick-bokszos
Tóth Lászlót a szádellői diszkóban támadták meg vasárnap éjszaka, másnap holtan találták egy árokban. 2012. április 9. hétfő 14:46 -
Csalódva távozott a Csillag Születikből
Tóth Barbara tudja, mi a baj a hobbiénekesekkel. Felháborítónak tartja őket és legszívesebben odamenne hozzájuk, hogy felvilágosítsa őket valódi képességeikről, de csak azért, nehogy hülyét csináljanak magukból. [Dátum: 2012.04.09. 08:21] 2012. április 9. hétfő 08:21 -
Gubás Gabi balesete gyökeresen megváltoztatta az életét
38 éves Gubás Gabi színésznő, akit természetgyógyásza nem csak meggyógyított, meg is hódította. 2012. április 7. szombat 19:15 -
Megszületett Tihanyi Tóth Csaba kisfia
Ma, 2012. április 6-án, 9 óra 21 perckor megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége Bognár Rita első gyermeke, Nimród. A kisfiú 3250 grammal és 53 cm-rel jött a világra. 2012. április 7. szombat 11:05 -
Megszületett Tihanyi Tóth Csaba fia
Tihanyi-Tóth Nimród 3250 grammal, 53 centisen jött világra április 6-án. 2012. április 7. szombat 09:14 -
Örömhír! Megszületett a Barátok közt sztárjának kisfia
Április 6-án, 9 óra 21 perckor megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita első gyermeke, Nimród. 2012. április 7. szombat 08:00 -
Völgyesi Gabi először áll színpadra anyaként
Völgyesi Gabi a STORY magazinban mutatta meg első gyermekét. Az énekesnő október óta először áll újra színpadra - először anyaként. 2012. április 6. péntek 16:09 -
Megszületett Tihanyi Tóth Csabáék kisfia
Ma, 2012. április 6-án, 9 óra 21 perckor megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita első gyermeke, Nimród. A kisfiú 3250 grammal és 53 cm-rel jött a világra. 2012. április 6. péntek 12:58 -
Megszületett a Barátok közt sztárjának kisfia
2012. április 6-án, 9 óra 21 perckor megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita első gyermeke, Nimród. A kisfiú 3250 grammal és 53 cm-rel jött a világra. 2012. április 6. péntek 12:17 -
Gólyahír! Megszületett Tihanyi Tóth Csaba kisfia
Megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége Bognár Rita első gyermeke, Nimród. 2012. április 6. péntek 12:15 -
Tóth Vera víz alá merül
A Smooth Jazz Ünnep 2012 nevű rendezvényen a Grover Washington Jr. Emlékzenekar olyan elismert hazai sztárokkal áll egy színpadra, mint Tóth Vera, Király Viktor, Zentai Márk és egy vendég, Dobrádi Ákos. 2012. április 6. péntek 11:14 -
Szélig Viktor jött, Tóth Adrián ment
Csatlakozott a válogatott kerethez az utolsó hátvéd is, így jelenleg ezen a poszton adódik a legtöbb kérdőjel, 11 bekk áll Kevin Primeau szövetségi kapitány rendelkezésére. 2012. április 4. szerda 21:51 -
A dunatv.hu-n még műsorvezető Apáti-Tóth Kata
A Duna TV Közbeszéd című műsorának egyik műsorvezetője, Apáti-Tóth Kata a Schmitt-ügy lepörgősebb napjaiban a Facebookon jelentette be, hogy kirúgták, méghozzá úgy tűnik, hogy azonnali hatállyal, mivel a bejegyzés napja március 31. volt és a szöveg szerint április 1-ével vesztette el az állását (teljes szöveget ld. alább).A dunatv.hu azonban még műsorvezetői között tartja számon a szerintük "kihallgató tisztként viselkedő, keveset mosolygó" Apáti-Tóthot. 2012. április 4. szerda 13:00 -
Tóth Evelin és a Méthode Traditionelle az A38 Hajón
Egy sokoldalú, izgalmas világ, Tóth Evelin páratlanul gazdag világa mutatkozik be az A38 Hajón április 11-én, vadonatúj zenekarával a Méthode Traditionelle-el, élő (BMC) lemezfelvétel keretében. [Dátum: 2012.04.02. 15:40] 2012. április 2. hétfő 15:40 -
Bajor Imrének nem jött össze - most Bodrogi próbálkozik
Mozgalmas április elsejei étteremmegnyitón van túl a Bodrogi család. A meghívott sztárvendégek olyan specialitásokat kóstolhattak meg, mint például a sült leves vagy éppen a csülök tatár. A rendezvényen többek között az is kiderült, hogy Tóth Vera terhességének híre csak kacsa. 2012. április 2. hétfő 13:07 -
Tóth Vera terhességgel viccelődött április 1-jén
Az exmegasztáros bolondok napján egy ultrahangos fotót rakott ki Facebook-oldalára azzal a szöveggel, hogy "Most már biztos". 2012. április 2. hétfő 08:03 -
Mindenkit átvert Tóth Vera
Az énekesnő egy magzat ultrahangos képét töltötte fel a közösségi oldalára. Az interneten közzétett felvétel azonban csak egy egyszerű április 1-jei tréfa volt - írja a Bors. 2012. április 2. hétfő 04:18 -
Puzsért nem, de a többieket lenyűgözte a szerelmes duó
Nagy Brigitta és Tóth András nagyon fiatalok, ennek ellenére már négy éve dolgoznak együtt. Ebből két éve kizárólag együtt zenélnek, és azóta egy párt is alkotnak. A srác gitározott, a lányka énekelte a Goldan Age című számot, amit a laikusok leginkább az egyik reklámból ismerhetnek. A gyerekek nagyon helyesek voltak, igazi egyéniségek. Bár Hernádi Judit felhívta az énekes lányka figyelmét, hogy csak azért, mert a párja ott van és neki énekel, azért még ő is ott van ám! Ennek ellenére megkapták a továbbjutást jelentő három igent a Csillag Születikben. [Dátum: 2012.03.31. 20:21] 2012. március 31. szombat 20:21 -
Apás szülés lesz Tihanyi-Tóth Csabáéknál
Sokáig hezitált, de végül felesége kérésére úgy döntött Tihanyi Tóth Csaba, hogy bent lesz a szülőszobában. A pár április elejére várja első közös gyermekét. 2012. március 31. szombat 19:09 -
Ilyen volt... Tóth Gabi
Emlékeztek még, milyen volt Tóth Gabi, amikor először színpadra lépett a Megasztárban? Új sorozatunkban felkutatjuk a régi videókat! 2012. március 31. szombat 10:00 -
Így él, aki repülőben lakik!
Amíg a legtöbb, a repülést élvező ember igyekszik meghúzni a választóvonalat egy-egy repülőút és más, hétköznapi tevékenységei között, Anthony Toth, az United Airlines globális értékesítési igazgatója olyannyira a megszállottja lett a repülőgépeknek, hogy egyben például benne is lakik. 2012. március 30. péntek 14:50 -
Tóth Petra - Frizura-smink átalakulása
Nézzétek meg a Happy Life egyik nyertesének, Tóth Petrának a frizura és smink átalakulását! Hogy tetszik nektek az új Petra? 2012. március 30. péntek 14:33 -
Izgalmasabb, mint a Barátok közt: lakosztály várja Nimródot
Tihanyi Tóth Csaba és felesége apás szülésre készülnek. Nemrég sikerült megvásárolniuk a szomszédos lakást, így néhány négyzetméterrel kibővítették otthonukat, valóságos lakosztályt terveztek kisfiuk tiszteletére. A Barátok közt színésze és a mindenórás Rita a babavárás utolsó napjairól meséltek a hot! magazinnak. 2012. március 30. péntek 14:28 -
Smooth Jazz Ünnep az Akváriumban
A tavalyi nagysikerű koncert után idén újra megrendezésre kerül a Smooth Jazz Ünnep, 2012 április 6-án az Akvárium Klubban (ex-Gödör Klub), ahol vendégül látják Király Viktort, Zentai Márkot, valamint egy meglepetés vendéget. Mindemellett Tóth Vera is színpadra áll a legújabb Grover Washington Jr. Emlékzenekar által feldolgozott dalokkal. [Dátum: 2012.03.29. 13:40] 2012. március 29. csütörtök 13:40 -
Dupla CD-vel robbant a PASO, Bartóknak is benne van a keze
Negyedik stúdióalbumát dupla CD-n, kétféle stílusban készítette el a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO); a most megjelent Lovemonster, valamint Lost in Space című anyagokról KRSA (Tóth Kristóf), a csapat énekese beszélt az MTI-nek. 2012. március 28. szerda 15:51 -
Megmutatta kisfiát Völgyesi Gabi
Bombaformában van Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője, aki először a DTK Show-ban áll színpadra kisbabája születése után, és itt láthatják majd először a nézők a kis Martint. 2012. március 28. szerda 15:30 -
Tóth Vera: Horoszkópom a sors könyvének egy lapja
Tóth Vera énekesnőt, a Megasztár első szériájának nyertesét érdekli az asztrológia, ugyan nem járt még asztrológusnál, de egyszer kéretlenül valaki elkészítette a horoszkópját. 2012. március 28. szerda 13:03 -
Asztalitenisz-vb: a kínaikatól is kikapott a női válogatott
Papírforma eredmény, Lovas, Tóth és Pergel még szettet sem tudott nyerni. 2012. március 27. kedd 17:56 -
Jegyes-Tóth Kriszta karcolás nélkül megúszta a balesetet
Jogi egyetemet végzett, és bár egy ügyvédi iroda jó állást ajánlott Jegyes-Tóth Krisztának, közben a Duna Televíziónál egy válogatáson kiválasztottak a reggeli műsor vezetésére. Elvállalta, mert inspirálta a feladat, két évvel később pedig az MTV-hez került, ahol híradózott és a Nap-kelte egyik műsorvezetője lett. Kislánya, Eszter két és fél éves. 2012. március 26. hétfő 14:46 -
Végre elkelt Tóth Vera?
Jókedvű mackós pasival látták a minap az énekesnőt 2012. március 25. vasárnap 10:02 -
Hazánk legjobb pasija: Száraz Dénes
Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Glamour gálán Száraz Dénes színészt választották az év legsármosabb férfijának. A Jóban-Rosszban Tamás atyája olyan híres neveket utasított maga mögé, mint Nagy Sándor, Kucsera Gábor, Solti Ádám és Tóth András. 2012. március 25. vasárnap 00:02 -
Épen szállt ki ronccsá tört kocsijából Jegyes-Tóth Kriszta
Hajnali háromkor indul Siófokról munkába, aztán rohan haza kislányához, akit egyedül nevel. De Jegyes-Tóth Kriszta úgy tartja: csak így... 2012. március 24. szombat 07:15 -
Mackós külsejű pasival flörtölt Tóth Vera
A Megasztár első szériájának győztese négy évvel ezelőtt szakított nagy szerelmével, Dobival. Azóta Tóth Verának nem volt olyan kapcsolata, amit boldogan vállalt volna a nyilvánosság előtt. Ám a napokban az énekesnőt ölelkezve látták egy mackós külsejű, jóképű pasival. 2012. március 22. csütörtök 20:10 -
Felkészültek a sorozat utáni életre
Ramóna esküvőszervezéssel, Tihanyi Tóth vándorszínházzal foglalkozik 2012. március 21. szerda 08:33 -
Melyik csontsovány celebet etetné meg azonnal?
Már VV Dyának és Tóth Gabinak is zörögnek a csontjai. 2012. március 18. vasárnap 12:10 -
Celebcsajok skalpjait gyűjti Tóth Gabi exe
A dobos Nagy Roland felszedte már Groovehouse Judyt, Tóth Gabit és Bernáth Cecíliát is. Na de ki a főnyeremény hármójuk közül? 2012. március 18. vasárnap 08:42 -
Tóth hetedik, Gyenesei huszonegyedik
Rio de Janeiróban rendezték az öttusázók brazíliai világkupa-versenyét. 2012. március 17. szombat 22:18 -
Így szólt a Nemzeti dal 2012 Tóth Gabival, Dolhai Attilával és Kökény Attilával
Generációk kedvence volt a Tolcsvay László hangszerelte Nemzeti dal, idén merész vállalkozásként újrahangszerelték [Dátum: 2012.03.15. 21:01] 2012. március 15. csütörtök 21:01 -
Nemzeti dal 2012 - így készült
Tolcsvay László , Petőfi Sánor versére írt legendás dalának 2012 március 15-re készített új felvétele, Bársony Bálint hangszerelésében, Tóth Gabi, Dolhai Attila, Kökény Attila, és a Honvéd Férfikar előadásában. [Dátum: 2012.03.15. 17:44] 2012. március 15. csütörtök 17:44 -
Tóth Gabinak fontos, hogy elérhető legyen
A Tóth-lányok sokat köszönhetnek a szüleiknek, akik mindig mellettük voltak. Édesanyjuk még egy félresikeredett újságcikk miatt is anyatigrisként képes küzdeni értük. Gabi naptára tele van fellépésekkel. 2012. március 13. kedd 18:47 -
Happy Life - Tóth Petra
Ismerjétek meg most a JOY és a Deichmann közös programjának, a Happ Life-nak a harmadik nyertesét, Tóth Petrát. 2012. március 13. kedd 15:12 -
Öttusa Világkupa: Tóth Adrienn tizenegyedik
A győzelmet az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn szerezte meg. 2012. március 11. vasárnap 10:30 -
Tóth Vera: Tudom, mi kell a boldogsághoz
Az énekesnő körül sistereg a levegő. Szembetűnően jóban van saját magával, pedig hatalmas harcokon van túl. De végre mosolyog, bizakodik, és még új dalokra is van energiája. 2012. március 11. vasárnap 09:00 -
Apás szülésre készült a Barátok közt sztárja
Áprilisban születik a Barátok közt sztárjának első gyermeke. Tihanyi Tóth Csaba a Blikknek azt is elárulta, hogy mi lesz a baba neve. 2012. március 11. vasárnap 08:10 -
Tóth Vera a duci lányokat mustrálta!
Március 8-án, a nemzetközi nőnapon rendezték meg a Sylverro arca 2012 választást. Az exkluzív eseményre a Tabu Tv is meghívást kapott. 2012. március 10. szombat 21:48 -
Apás szülésre készül Tihanyi Tóth Csaba
A Barátok közt Novák Lacija játékgépen nyert félmillió forintból alapította a társulatát 2012. március 10. szombat 13:58 -
Március 15: Orbán-beszéd, Székely Ektiviti és Tóth Gabi
Egész nap programok várják majd az ünneplőket Budapesten. A Békemenet is újra elindul. 2012. március 9. péntek 14:31 -
Öttusa Vk: egy magyar a női döntőben
Tóth Adrienn továbbjutott, Kovács Sarolta és Gyenesei Leila kiesett Charlotte-ban. 2012. március 9. péntek 08:11 -
Tóth Gabi most pótolja be elmaradt tinikorát
Fiatalon került a showbizniszbe. Kimaradt a tinédzserkora, amit mostanában igyekszik bepótolni, visszahozni a mindennapjaiba. Tóth Gabi az idei nyarat már előre úgy alakítja, hogy az ne csak a munkáról szóljon. Erről a hot! magazinnak beszélt. 2012. március 8. csütörtök 15:44 -
Pikáns: Ördög Nóri összekerült az exével
Mindketten teljesen túlléptünk a házasságunkon, most már nyugodtan, konfliktus nélkül tudunk együtt dolgozni - Ördög Nóra először D. Tóth Krisztának beszélt arról, hogyan éli meg, hogy a most induló Csillag születikben első férje, Rubin Kristóf lesz a főnöke. 2012. március 8. csütörtök 14:16 -
Mit keresett a köztévében Ördög Nóra?
Az RTL Klub legsikeresebb női műsorvezetője, Ördög Nóra a köztévében járt. No nem cserélt csatornát, hiszen március 17-től a Csillag születik házigazdája lesz Liluval. Nóra D. Tóth Kriszta műsorának vendége volt. 2012. március 8. csütörtök 12:00 -
Lukács Sándor csak Szenteste ért rá nősülni
A legnagyobb házastársi balhékat is le tudja csillapítani Lukács Sándor, árulta el a jóképű színész D. Tóth Krisztának. A ma is vonzó művész 35 éve minden karácsonykor orchideacsokorral kedveskedik feleségének, pedig a házasságuk egyáltalán nem szokványosan indult. 2012. március 7. szerda 19:43 -
Hujber Ferenc levetkőztette a kolléganőjét - fotó!
Alig tűnt fel a Hacktion sorozat új szereplője, máris egy vetkőzős jelenet közepén találta magát. Tóth Eszterről Hujber Ferenc parancsolta le a ruhát, ám a színésznő egy pillanatig sem zavartatta magát, és ledobta az ingé 2012. március 7. szerda 15:30 -
Hujber Ferenc leparancsolta a ruhát kolléganőjéről
Alig tűnt fel a Hacktion sorozat új szereplője, máris egy vetkőzős jelenet közepén találta magát. Tóth Eszterről Hujber Ferenc parancsolta le a ruhát, ám a színésznő egy pillanatig sem zavartatta magát, és ledobta az ingét. 2012. március 7. szerda 15:07 -
Berki Krisztián mácsó dogjával, Bódi Sylvi macskáival pózol
Tóth Vera a fingok miatt nem tartana a lakásban boxert, Ganxsta Zolee kutyái teljes jogú családtagok, Bódi Sylvi pedig meztelenkedik a macskájával. 2012. március 6. kedd 10:44 -
Közös vállalkozásba kezdett Tóth Gabi és pasija
A focista még az agykontroll után is érdeklődik. 2012. március 5. hétfő 07:29 -
Tóth Vera azt üzeni: mindenki kösse fel a gatyáját!
Tóth Vera már most nosztalgikus hangulatban várja az idei Megasztár élő adásait, ahol már a döntősök mérik össze tudásukat. A 2004-es év hangja pontosan tudja, mire számíthatnak a fiatalok a tehetségkutató műsor alatt és után, ezért néhány jó tanáccsal üzent nekik. 2012. március 5. hétfő 05:31 -
Fizeti a barátját Tóth Gabi
Közös vállalkozásba kezd az egykori megasztáros énekesnő és focista kedvese, így hamarosan már anyagilag is össze lesznek kötve. Az agykontrollban elmélyült szerelmesek mások életén szeretnének segíteni - írja a Bors. 2012. március 5. hétfő 04:50 -
Sugarloaf: mi nem vesztünk össze senkivel!
Dér Henit és Tóth Szabit kérdeztük a Szervusztok celebek óta eltelt időszakról, valamint az új tervekről. 2012. március 4. vasárnap 21:20 -
Tóth Gabi tudja mit beszél: jó tanács mindenkinek
Tóth Gabi nem titkolja: mindennap megdolgozik az alakjáért. Napi rendszerességgel fut a Margitszigeten. Az énekesnő az egészségére is gondol, amikor rója a köröket. 2012. március 3. szombat 14:14 -
A jó kávé a fontos
Idén év elején hivatalosan is megalakult a Magyarországi Baristák, Kávéforgalmazók és Kávéházak Egyesülete. A szervezet fő feladatának tekinti a minőségi kávéfogyasztás népszerűsítését, a hazai kávékultúra fejlesztését. Az általános célok elérése érdekében konkrét feladatokat vállal, így amellett, hogy szakmai előadások és versenyek szervezésében vesz részt, belekezdett egy, a kávézókat minősítő, önkéntesen vállalható kritériumrendszer kidolgozásába. A részletekről Tóth Sándort, az egyesület elnökét kérdeztük. 2012. március 2. péntek 14:30 -
A jóga a várandósságban és a szülésnél is segít
A várandósság és a szülés hatalmas változást és próbatételt jelentenek a kismamáknak. A testi-lelki felkészülést segítheti a kismama jóga, amely a magzat fejlődését is segíti. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza a jóga testi vonatkozásairól, Tóth Eszter, az Oxygen Wellness kismamajóga oktatója a lelki töltődésről beszélt. 2012. március 1. csütörtök 09:00 -
Gift of Life - jótékonysági divatbemutató
A fashion show olyan neves tervezők munkáit, legújabb kollekcióit mutatja be, mint Makány Márta, Funmilayo Deri, Tomcsányi Dóra, Szépligeti Ágnes, Innoé/Mohari Kinga és Csergő Noémi. Ruhakölteményeik mellett közkedvelt márkák is helyet kapnak a kifutón: Marinepool, Marco Biego, Marks&Spencer, Marlboro Classic, Süel, Furla, Reno... A show koreográfusa-rendezője Tóth Mercédesz (Talizmán Art Produkció), háziasszonya: Szabó Patrícia. 2012. március 1. csütörtök 07:50 -
Digitalizált borlap a Kempinskiben
Egy iPadre telepített digitális borlapról választhatnak maguknak a Kempinski Hotel Corvinus Giardino éttermének vendégei. "Az új megoldás lehetővé teszi, hogy az eddigieknél több információt kapjanak a beszélgetni kevésbé szerető vendégek, de az eszköz természetesen nem pótolja a hozzáértő személyzetet" - mondta el a Vinoportnak Tóth Zoltán, a szálloda F&B menedzsere, akit a pár hónapos próbaüzem tapasztalatairól kérdeztünk. 2012. február 27. hétfő 10:49 -
Elképesztően kivirult Tóth Vera fotó
Újra mosoly, újra bizakodik, újra harcol. Tóth Vera visszatért, és istenien néz ki! 2012. február 22. szerda 16:00 -
Újra szerelmes a Barátok közt bombázója
Új párra talált a Barátok közt Zsófija, Kiss Ramóna. A színésznő Tóth Richárd profi pókerjátékossal jött össze. 2012. február 17. péntek 08:00 -
Pókermilliomosba szerelmes Kiss Ramóna!
Budapest - Újra szerelmes Kiss Ramóna (27)! A Barátok közt szépséges színésznője Tóth Richárdban (32), Magyarország talán legjobb pókeresében találta meg a párját. 2012. február 16. csütörtök 07:59 -
Pókermilliomossal jár Kiss Ramóna
Polgár Kriszta volt szépségkirálynő pókeres expasijával, Tóth Richárddal jár együtt a Barátok közt szereplője, Kiss Ramóna. 2012. február 16. csütörtök 07:26 -
Hihetetlen! Whitney Houstonnal énekelt Király Linda
Linda a Mokkában elmesélte, egyszer egy barátnőjével ücsörögtek egy hotel bárjában Los Angelesben, amikor Whitney hirtelen betoppant. Linda teljesen elképedt, hiszen ő az egyik legnagyobb példaképe. Whitney nagyon kedves volt vele, egy óráig beszélgettek, majd kicsit énekelgettek is. Tóth Vera életében is meghatározó szerepet töltött be az aranytorkú világsztár. A Megasztár 1 győztese ugyanis az ő hatására kezdett el énekelni. [Dátum: 2012.02.13. 13:13] 2012. február 13. hétfő 13:13 -
Tóth Gabi kiborult: zokogva rohant el
Nem Tóth Gabi dala jutott az Eurovíziós Dalfesztivál Bakuban megrendezésre kerülő döntőjébe. Állítólag nehezen viselte. 2012. február 13. hétfő 11:36 -
Tóth Gabi már keresi a kifogásokat
Az énekesnő szerint mindennek győznie kéne, ami őszinte, de valódi gondolatairól nem beszél. 2012. február 13. hétfő 07:44 -
Tóth Gabi sírt, Királyék csalódtak
Budapest - Mintha nem is egy dalfesztivál döntőjén lettünk volna, olyan feszült volt a hangulat a szombat esti Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója után. 2012. február 13. hétfő 05:50 -
Összeomlott Tóth Gabi
Magába zuhant az énekesnő, amikor kiderült, hogy nem jutott be a legjobb négy közé. Zokogott, majd bezárkózott az öltözőjébe a vereség után. A többi kiesett zenészt is megviselte az eredmény. 2012. február 13. hétfő 05:19 -
Eurovízió: Nyert a Compact Disco, sírt Tóth Gabi
A Compact Disco képviseli idén hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen. A döntőt követően Tóth Gabi sírva távozott a lihegőből, de összeszedte magát, és a jövőre koncentrál! 2012. február 12. vasárnap 17:40 -
Pasija szereti, ha kivan Tóth Gabi feneke a ruhából
Rasztovits Dávid mindent szeret Tóth Gabin, pont azt ne szeretné, hogy védjegyévé vált a seggvillantás? 2012. február 11. szombat 10:52 -
Élő adásban fog villantani Tóth Gabi
Tóth Gabi barátja, Dávid bátorítja kedvesét, hogy amit tud mutasson meg a ma esti Eurovíziós Dalfesztiválon - írja a Bors. 2012. február 11. szombat 08:20 -
Íme, a sportos álompár
Budapest - Íme a magyar sportélet irigyelt álompárja! A lenyűgöző szépségű ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra (20) és a kajakos világbajnok, Tóth Dávid (26) egy éve van együtt, és a Blikket is kiadó Ringier, valamint a Felix Promotion Év sportolója-gáláján kiderült: ők jelentik a csúcsot. 2012. február 10. péntek 19:46 -
Vass a legszexibb sportolónő, Kovács előtt
Az rg-s versenyző 2 ezer szavazattal verte kajakos bajnokot. Az életmentő Tóth Frankot is díjazták. 2012. február 10. péntek 09:27 -
Kiakadt Eszenyi Enikő álkapcsa - a nézők kinevették
Szörnyű balesetek tarkították Magyarország egyetlen színidirektor-asszonyának pályafutását. Eszenyi Enikő nevetve mesélt D. Tóth Krisztának egyik legdrámaibb balesetéről, pedig akkor a színpadon ájult el a fájdalomtól. 2012. február 8. szerda 20:07 -
Tóth Gabival egy buliban jött össze focista pasija
Nagyon szeretik egymást Rasztovits Dáviddal, ezt sokszor elmondják. 2012. február 7. kedd 20:55 -
Tóth Gabi már nem titkolózik
Tóth Gabi gyorsan túllépett a Rolival való szakításon. Az énekesnő máris szerelmes lett. A fiatalember Rasztovits Dávid focista. Erről a hot! magazinnak mesélt. 2012. február 6. hétfő 21:05 -
Tóth Gabi és Gundel Takács Gábor is nyert
Tizenharmadszor gyűltek össze a hazai média és színház kiemelkedő személyiségei az év legnagyobb sztártalálkozóján: a Story Ötcsillag díjátadó Gálán az év legsikeresebb és legkiemelkedőbb egyéniségeit és produkcióit ünnepelték. 2012. február 5. vasárnap 11:10 -
Kortárs írók ápolják idegeinket
Érdekes, új szerepben mutatkoznak be kortárs szerzőink az Írók Boltjának most induló sorozatában. Az Írok szanatóriuma beszédes címet viselő délutáni szalon célja, hogy rövid időre a nyugalom szigetét teremtse meg a nyüzsgő nagyváros közepén. Mindennek realizálásában, ezáltal a résztvevők ellazulásában első alkalommal, február 7-én, Tóth Krisztina segít majd. 2012. február 4. szombat 21:50 -
Tóth Gabi csillag nélkül maradt
BUDAPEST - Sztárok adtak egymásnak randevút a 13. Story Gálán. A parti az év legpuccosabb rendezvényévé nőtte ki magát, amióta nincs Operabál, így az eseményre meghívót kapni igazi kiváltság lett. 2012. február 4. szombat 21:11 -
Három műszakban ment életet
BUDAPEST - A három gyermekét egyedül nevelő Tóth Viktória (38) célja, hogy minél több emberen segítsen. A BRFK központi ügyeletén dolgozó százados fogadja a segélyhívásokat, és segítséget küld. 2012. február 4. szombat 20:52 -
Tóth Gabi: Hét évig várt a díjra
Egy héttel azután, hogy továbbjutott az Eurovíziós Dalverseny elődöntőjében, Tóth Gabi a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán Az év zenei produkciója kategóriában nyert. 2012. február 4. szombat 19:00 -
Új szezon, új kihívások Turán Frici és Zsiros Gabi előtt
A 2011-es évad 6 világbajnoki futamán állhatott rajthoz a Turán Frici 2012. február 4. szombat 12:00 -
Anya és fia együtt feküdtek a sínre
A 79 éves Tóth Mihályné és 48 éves fia, Tóth Mihály 2012. január elsején még találkoztak a családjukkal, majd előkészítették a születési anyakönyvi kivonataikat. Másnap reggel a vonat elé vetették magukat. 2012. február 4. szombat 10:09 -
Hány éves D. Tóth Kriszta?
Az M1 bájos műsorvezetője a munkahelyén ünnepelte születésnapját. A DTK Show stábja alaposan meglepte, de természetesen kislánya köszöntése sem maradt el. 2012. február 3. péntek 10:53 -
Nincs már túl sok sztár Magyarországon?
Kereken egy hét múlva, február 10-én elrajtol a hatodik Megasztár. Tóth Vera, Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor és Tolvai Renáta után újabb sztárt kap Magyarország, és akkor még nem beszéltünk a második és harmadik helyezettekről. És akkor még szóba sem került a többi tehetségkutató és a manapság oly népszerű valóságshow-dömping... 2012. február 3. péntek 05:45 -
Az ok: ezért költözött össze pasijával Tóth Gabi
Alig néhány hét után összeköltözött szerelmével Tóth Gabi 2012. február 3. péntek 04:00 -
D. Tóth Kriszta semmi pénzért nem mondana le
Manapság számos példa bizonyítja, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell döntenie az anyaság örömei és a szakmai kiteljesedés között. Az idei Glamour Women of the Year versenyében is több édesanya van a jelöltek között. D. Tóth Kriszta és Polyák Lilla is azt vallja, ügyes szervezéssel és egy kis lemondással összeegyeztethető a sikeres karrier az anyai örömökkel. 2012. február 2. csütörtök 19:03 -
Tóth Gabi élete sínre került
Már benne van a legjobb nyolcban, így elképzelhető, hogy Gabi képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalverseny döntőjén Bakuban. Kétség nem fér hozzá, hogy ő most az ország legismertebb énekesnője. Hogy mi a sikere kulcsa? Talán az, hogy nem akar más lenni, mint ami. Egy vagány, őszinte, dögös, nagybetűs NŐ! 2012. február 2. csütörtök 09:00 -
Az ok: ezért költözött össze pasijával Tóth Gabi
Alig néhány hét után összeköltözött szerelmével Tóth Gabi 2012. február 2. csütörtök 04:00 -
Párjáról mesél Tóth Gabi
Budapest - Újdonsült kedveséről, a focista-modellről, Rasztovics Dávidról mesélt először a hot!-nak adott exkluzív interjújában Tóth Gabi. 2012. február 1. szerda 18:07 -
A Barátok közt Lacija hamarosan apa lesz
Tihanyi-Tóth Nimród tavaszi baba lesz 2012. február 1. szerda 17:00 -
Meg volt írva, hogy ez lesz Tóth Gabival
Sokan meg sem lepődtek, hogy az énekesnő is továbbjutott az Eurovízós Dalfesztivál első válogatóján, hiszen mintha minden egy forgatókönyv szerint zajlana... 2012. február 1. szerda 11:37 -
"Attól, mert roma valaki, még viheti valamire az életben"
34 éves Oláh Ibolya énekesnő, aki a tiszadobi nevelőintézetből került a reflektorfénybe. 2004-ben Tóth Vera mögött második helyezést ért el a Megasztár első szériájában. 2012. január 31. kedd 17:10 -
Félőrültet fogott Tóth Gabi
Egymásba szeretett Tóth Gabi és Rasztovits Dávid 2012. január 31. kedd 09:25 -
Félőrültet fogott ki magának Tóth Gabi
Egymásba szeretett Tóth Gabi és Rasztovits Dávid 2012. január 31. kedd 09:25 -
Új dallal hasít Tóth Gabi
Az egykori Sporty Spice, Mel C egészen a Class 40 dobogójának harmadik fokáig kúszott fel ezen a héten Think About It című szerzeményével. Tóth Gabi Nem kell végszó című száma a harmincadik helyen kopogtatott a Class40 listáján, Király Linda felvétele az Untired pedig már az ötödik. 2012. január 31. kedd 09:00 -
Táltostól kért tanácsot a Barátok közt sztárja
Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Rita sokáig titkolták születendő gyermekük nevét, ám nemrég elárulták a hot! magazinnak, hogy fiúkat Nimródnak hívják majd. A színészházaspár évek óta ismeri Kovács Magyar András táltost, szellemi gyógyítót, akinek segítségét már sokszor igénybe vették. 2012. január 30. hétfő 14:34 -
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán tanulják a veszekedést
Életük minden percét intenzíven éli meg a házaspár, ahogy D. Tóth Kriszta műsorában mesélték. Veszekedni azonban még csak most tanulnak. 2012. január 30. hétfő 13:10 -
A Hooligans gitárosa még ma is gyászol
A mai napig nem tudta feldolgozni szülei elvesztését Tóth Tibi. A Hooligans gitárosa magányosnak érzi magát, különösen mióta az együttes menedzsere is meghalt. Erről Joshi Bharatnak beszélt őszintén a sorselemző Másképpen című műsorában. 2012. január 30. hétfő 12:13 -
D. Tóth Krisztának döntenie kellett
A Women of the Year választás legjobb műsorvezető kategóriájának egyik jelöltje, D. Tóth Kriszta azon szerencsések között van, akiknek szépen ível karrierjük, és boldog családot tudhatnak maguk mellett. 2012. január 30. hétfő 11:31 -
Focistával kavar Tóth Gabi - fotó!
Tóth Gabi nemrég szakított, máris új pasijával mutatkozott az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjén. 2012. január 30. hétfő 11:04 -
Tóth Gabi Eurovíziós dala is nyúlásgyanús
A Dal című köztévés dalverseny első adását felettébb kínos technikai bakik, hiteltelen és unott zsűritagok, no meg a 10 indulóból legalább négy esetében gyanúsan ismerős (értsd: már létező felvételekre hajazó) dalok jellemezték. 2012. január 30. hétfő 10:30 -
Eurovíziós Dalfesztivál: Tóth Gabi nem mehet Amerikába
Tíz dal közül négy produkció jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjébe. A szombat esti, első megmérettetés alkalmával a zsűri Caramel, a Compact Disco és Heincz Gábor előadását tartotta a legesélyesebbnek arra, hogy májusban méltó módon képviselje hazánkat az azerbajdzsáni fővárosban. A nézők szavazata alapján Tóth Gabi is az első forduló győztesei közé került. 2012. január 30. hétfő 10:02 -
Sokan nem tudtak SMS-t küldeni az eurovíziós elődöntő alatt
Volt, akinek másnap reggel is folyamatban volt még az SMS-küldése, de a köztévé megvédte Tóth Gabi győzelmét. 2012. január 30. hétfő 10:01 -
Tóth Gabi összejött Rasztovits Dáviddal
Január közepén még csak flörtölésről volt szó, persze nem mindegy, ez a szó kinek mit jelent a szótárában. 2012. január 30. hétfő 08:26 -
Máris bepasizott Tóth Gabi
Az új szerelme a kulisszák mögött drukkolt neki az Eurovízió-elődöntőn 2012. január 30. hétfő 05:18 -
Ő Tóth Gabi új szerelme
Új szerelme a kulisszák mögött drukkolt neki az Eurovízió-elődöntőn 2012. január 30. hétfő 05:18 -
A közönség mentette meg Tóth Gabit
Majdnem kiesett az énekesnő a technikai bakikkal tarkított magyar eurovíziós dalválogatón. Továbbjutott Caramel is, de Kállay-Saunders András kihullott, és hiába újult meg Krisz Rudi, egy Lart pour lart Társulat-paródiához hasonlították az előadását. 2012. január 29. vasárnap 23:02 -
Tóth Gabi eurovíziós dalával baj van?
Az eurovíziós dalversenyen Tóth Gabi által énekelt dal refrénje feltűnően hasonlít egy külföldi slágerre. 2012. január 29. vasárnap 13:08 -
Tóth Gabi dala állítólag egybecseng Adam Lambertével
Az énekesnő szerint vannak dalrészletek, amik hasonlóan hangzanak, de biztosan nem csaltak. 2012. január 29. vasárnap 09:57 -
Lopott dalt adtak Tóth Gabinak
Más tollával ékeskedik a magyar popélet üdvöskéje 2012. január 29. vasárnap 08:45 -
Lopásssal vádolják Tóth Gabiékat
Egyesek szerint Tóth Gabi dalának refrénje egy külföldi nóta koppintása. Szabó Zé, az énekesnő dalának írója tagadja a vádakat. 2012. január 29. vasárnap 08:20 -
Igazságtalanság az Eurovízión?
Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál első négy döntőse Tóth Gabi, Caramell, a Compact Disco, és Heincz Gábor személyében. Kállay-Saunders András azonban meglepő dolgot közölt a műsorvezetővel. 2012. január 29. vasárnap 06:01 -
Elcseszték a hangosítást az eurovíziós válogatón
Tóth Gabi, Caramel, Heinz Gábor és a Compact Disco a döntőben. 2012. január 28. szombat 22:41 -
Asztalitenisz World Tour: elődöntőig jutott a Tóth, Póta páros
A Ting Ning, Kuo Jan páros csak a döntő szettben tudta legyőzni a magyarokat Velenjében. 2012. január 28. szombat 16:56 -
Ügyeletre vitték Tóth Gabit
Mindössze egy nappal az eurovíziós elődöntő előtt került az orvosi ügyeletre Tóth Gabi, aki új klipjének a forgatása közben fázott meg. Az énekesnő azonban nagyon szívós, a betegséget legyűrve is színpadra áll ma este. 2012. január 28. szombat 14:01 -
World Tour-negyeddöntős a Tóth, Póta duó
A két asztalteniszező egy orosz párost vert a továbbjutásért. 2012. január 28. szombat 08:46 -
Caramel két százalékkal verte Tóth Gabit az eurovíziós szavazáson
Pély Barnából és Puskás Petiből sem kértek a Nők Lapja Café olvasói az Eurovíziós Dalfesztiválra jelölt húsz magyar dal előadója közül, Caramel viszont tarolt. Ha rajtunk múlik, ő fog utazni. 2012. január 27. péntek 17:01 -
Párja biztatására vetkőzött a topless modell - fotó!
A Blikk tegnapi címlaplánya, a 32 éves Tóth Andrea szívesen váltana szakmát. A korábban fodrászként dolgozó lány ma a fényképezőgép előtt érzi a legjobban magát. 2012. január 26. csütörtök 17:00 -
Fábry ezt az árat már nem akarta megfizetni
Visszajön az eddig zárójelbe tett énem - fedte fel a köztévére való visszatérése motivációit Fábry Sándor a DTK Show-ban. D. Tóth Krisztának azt is sikerült kiszednie a showmanből, hogy ki lesz első adásának vendége. 2012. január 26. csütörtök 11:58 -
Ádám szakított Yvette-tel, a lány nem érti, miért
A nagy távolság miatt véget ért egy Mega-szerelem. Tóth Ádám az Aktívnak megerősítette: szakított Yvette-tel. 2012. január 26. csütörtök 11:00 -
Tihanyi Tóth Csaba is táltossal konzultál
Kovács Magyar Andrással cimborál, mint sok más magyar celeb. Még a feleségét is megpálcázhatta. 2012. január 26. csütörtök 09:00 -
Szomorú! Szakított a Megasztár álompárja
Véget ért a Megasztáros sztárpár kapcsolata: az Adam's Comedy frontembere, Tóth Ádám szakított párjával, Lakatos Yvette-tel. 2012. január 26. csütörtök 08:00 -
A Barátok közt sztárja még nem árulja el a baba nevét
Tihanyi-Tóth Csaba és felesége, Rita már nagyon várják a tavaszt, gyermekük érkezését áprilisra jósolják az orvosok. Eleinte lánynevekben gondolkoztak, aztán kiderült, hogy kék lesz a babaszoba. 2012. január 26. csütörtök 07:46 -
Csiszár Jenő büszkén vállalja a kekeckedő szerepét
Hihetetlen csodákat hozott az életembe az Eurovíziós Dalfesztivál, és most újra ennek a lázában égek - árulta el D. Tóth Krisztának Wolf Kati, aki a magyar eurovíziós zsűri tagjaként volt a DTK Show vendége. 2012. január 25. szerda 19:16 -
Vándor Éva nemet mondott Tahi-Tóth Lászlónak
Tahi-Tóth László megkérte Vándor Éva kezét - mindez persze nem a valóság. A jelenetet a Meseautó színházi változata kelti életre. 2012. január 25. szerda 17:00 -
Megalakult a Schmitt-vizsgálóbizottság
Tóth Miklós dékán sajtótájékoztatója a Semmelweis Egyetemen. 2012. január 25. szerda 15:24 -
20 éve gyászolja szüleit a népszerű magyar rocksztár
A mai napig nem tudta feldolgozni szülei elvesztését Tóth Tibi. 2012. január 25. szerda 09:30 -
Elhagyta szerelme Lakatos Yvettet
Pécel - Gyula - Vége a megaszerelemnek! Másfél év után Lakatos Yvette (17) és az Adam's Comedy frontembere, Tóth Ádám (24) külön utakon folytatja életét. A kapcsolatnak Ádám vetett véget, azt mondja, a józan ész győzött az érzelmekkel szemben. 2012. január 25. szerda 05:14 -
Tóth Tibi pánikbeteg lett édesanyja halála után
A Hooligans zenésze Joshi műsorában elmondta, édesanyja elvesztését nagyon nehezen dolgozta fel. 2012. január 24. kedd 15:30 -
Dundika nem vállalta a szenvedést
Az utóbbi hetekben három magyar sztárkismama is volt, aki császármetszéssel hozta világra a gyermekét. Dundika az elmúlt év végén adott életet kisfiának, Mariánnak, Judy kislánya, Maja az év utolsó hetében született és Völgyesi Gabi január 10-én lett Martin anyukája. 2012. január 23. hétfő 17:50 -
Tahi Tóth László testvérei is sikeresek
68 éves Tahi Tóth László színész, akinek a családja tele van művészemberekkel. Édesapja rajztanár-festőművész volt, édesanyja pedig műfordító, aki minden terhessége alatt megtanult egy-egy új nyelvet. Hét gyermekkel ajándékozta meg a férjét. 2012. január 23. hétfő 17:29 -
Hamarosan megszületik a Barátok közt sztárjának első gyermeke
Tihanyi-Tóth Csaba már húszéves korában szívvel-lélekkel készült az apaságra, azonban csak 43 évesen érett meg rá teljesen. A színésznek és szintén szakmabeli feleségének, Ritának alig pár hét múlva megszületik első közös gyermeke. 2012. január 23. hétfő 14:01 -
A Pampa nevet kapta a szegedi lámacsikó
Egy nyolcéves kislány névötletét találták a legjobbnak a gondozók a Szegedi Vadasparkban. A szegedi Tóth Eszter Luca Pampa névre keresztelte a január 2-án született lámacsődört. 2012. január 23. hétfő 09:46 -
Szavazz, te kit küldenél az Eurovízióra!
Tóth Gabi vagy Caramel, Compact Disco vagy Fábián Juli? Kíváncsiak vagyunk, a Nők Lapja Café olvasói vajon kit küldenének Bakuba énekelni. Szerinted kivel nyerhetünk? Szavazz! 2012. január 22. vasárnap 16:01 -
Elárulta kisfia nevét Tihanyi Tóth Csaba
Már vágja a centiket a Barátok közt sztárja, hiszen áprilisban megszületik a kisfia. A baba érkezéséig azonban egy komoly döntést is meg kellett hozniuk, mégpedig azt, hogy mi legyen a neve a kisfiúnak. 2012. január 22. vasárnap 09:42 -
Tóth Gabi őrülten szeretné
Az Eurovíziós Dalfesztivál idei nemzetközi döntője május 22. és 26. között lesz Azerbajdzsánban. Hogy melyik produkció képviseli hazánkat, az a Magyar Televízióban hamarosan látható, többfordulós show-műsorban dől majd el. 2012. január 20. péntek 20:01 -
Évértékelés és jövőtervek a Józsa Andárs Oktatókórházban
Az elmúlt évet értékelő és az idei év terveit ismertető tájékoztatót tartott Dr. Kiss Zoltán Tamás, Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgató és Dr. Tóth Lajos Barna, Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. szakmai főigazgató. 2012. január 20. péntek 10:45 -
Tóth Gabi végigbőgte új dalának felvételét
A Tabu Tv stábja mikrofonvégre kapta Tóth Gabit, hiszen a vagány énekeső is nagy esélyes, hogy képviselje országunkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2012. január 20. péntek 00:17 -
Egyre többször ordít otthon Szinetár Dóra
A színpadon akkor is összetartanak, ha épp nem boldogok a házasságukban, mint férfi és nő - ismerte el Szinetár Dóra D. Tóth Krisztának. Férjével, Bereczki Zoltánnal egyáltalán nem tartják magukat álompárnak, de legalább a jólnevelt egykori gyereksztár felnőttkorára megtanult ordítani... 2012. január 19. csütörtök 14:41 -
Népzenétől volt hangos a Zsolnay - fotók
Tóth Réka és Bischoff Ádám táncoktatók tanítottak néptáncot magyar táncház keretein belül január 18-án Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben. 2012. január 19. csütörtök 11:47 -
Filmes MA-képzések az SZFE-n
M. Tóth Géza, Gothár Péter és Almási Tamás is osztályt indít. 2012. január 19. csütörtök 11:01 -
Megfújták Koós oboáját
Budapest - Sosem félt osztozni a sikeren Koós János (74). Az ország egyik legnépszerűbb énekes-humoristája D. Tóth Krisztának mesélt Hofiról, Fradiról és kettétört zenészkarrierjéről. 2012. január 18. szerda 18:18 -
Állítsák a Real buszát a tizenhatosra
Itt a recept a Barcelona legyőzésére. A Madrid korábbi edzője, a legendákat nevelő Tóth Zele József nemcsak viccelődve beszélt az El Clasicóról. 2012. január 18. szerda 15:32 -
Tóth Gabi kigyógyította magát a rákból
Megdöbbentő gyógyulásáról vallott Tóth Gabi, akinek egyre feljebb ívelő énekesi karrierje mellett egészségi állapota is a lehető legjobb, pedig nemrégiben egy kilenc centis májdaganatot diagnosztizáltak nála, amitől rendkívül megrettent. A fiatal énekesnő mára szinte teljesen gyógyultnak tekinthető, pedig orvosi beavatkozás nem történt, pusztán spirituális eszközökkel kezelte saját magát. 2012. január 17. kedd 10:54 -
Megasztár - ketyeg az óra
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor és Tolvai Renáta sikerei után vajon kinek az álma teljesülhet? Hamarosan kiderül, hiszen a hatodik Megasztár 2012. február 10-én indul el a TV2 képernyőjén. 2012. január 16. hétfő 11:06 -
A nevem B.Tóth László - különleges könyv készült a kiváló rádiósról
"A nevem B.Tóth László 2012. január 15. vasárnap 18:00 -
Pop, rock és operett egy színpadon - Nagyot szóltak az Attilák
Teltházas koncerten tett bizonyságot profizmusáról a három tenor: Dolhai Attila, Serbán Attila és Tóth Attila. A január 12-i előadásban minden megvolt, amit a közönség elvárhat kedvenc előadóitól. A musicalszínészeket két órás előadás keretében láthattuk bohém fiatalok, kemény rockerek, érzékeny és sebezhető művészek, illetve visszafogott előadók képében - képes beszámoló [Dátum: 2012.01.15. 16:11] 2012. január 15. vasárnap 16:11 -
Osvárt Andrea elárulta miért magányos
Osvárt Andrea őszintén beszélgetett D. Tóth Kisztával, a társalgás során azt is elárulta, miért magányos. 2012. január 15. vasárnap 13:00 -
Tóth Vera őszinte vallomása
Erőt merít elsődleges szerelméből, az éneklésből. Tóth Veráért tavaly sokan aggódtak, amikor szanatóriumba vonult. Az első Megasztár győztese sokáig kizárta életéből a médiát, most azonban exkluzív interjút adott a Vasárnapi Ásznak. 2012. január 15. vasárnap 11:42 -
Völgyesi Gabi szinte az életben maradásért küzdött
A Unique énekesnője a héten hozta világra első gyerekét, Martint. Azt még nem tudják, ki fogja mosdatni, de annyi biztos, hogy fél évig főállású anyaként funkcionál. 2012. január 15. vasárnap 09:09 -
Tóth Gabi visszabeszél a saját egójának
Tóth Gabi azt mondja, egy ideig fordítva ült a lovon: 16 évesen hirtelen fel kellett nőnie, és fogalma sem volt, milyen a felnőttélet. Most azonban, 24 évesen mindent bepótol, amit csak lehet. 2012. január 14. szombat 16:33 -
Tóth Gabi focistával flörtöl
Még nincs köztük semmi, de a Facebookon csak úgy záporoznak a szívecskék. 2012. január 14. szombat 10:38 -
Odaadta a szívét egy focistának Tóth Gabi?
A közösségi oldalán is beismerte, hogy tetszik neki a srác... 2012. január 14. szombat 08:55 -
Futballista lehet Tóth Gabi új szerelme
Tóth Gabi szárnyal! Hihetetlen sikereket ér el a munkájában, az ország jelenleg legnépszerűbb énekesnője, és úgy tűnik ismét bekopogtat hozzá a szerelem. 2012. január 14. szombat 08:30 -
Autót és háztartást is vezet a Barátok közt férfi sztárja
Domokos László Brassóban született, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszott. Miután feleségül vette Tóth Ildikó színésznőt és megszületett Simon nevű fiúk, négy év ingázás után úgy döntöttek, hogy feleségéhez Magyarországra költözik. A színész a Barátok közt című tévésorozatban két éve kelti életre Berényi Attilát, az új, váratlan rokont. 2012. január 13. péntek 21:09 -
Az egyetem szerint rendben van Schmitt doktorija
Tóth Miklós szerint a disszertációt elbíráló bizottság kellően megalapozott döntést hozott. 2012. január 13. péntek 19:02 -
Váratlanul érte a szülés a magyar énekesnőt
Völgyesi Gabi párja, Ádám fáradtan mesélt arról, hogy még szoknia kell a helyzetet, hogy egy kis jövevény érkezett a családba. Főleg mert hirtelen jött, azt hitték még van egy hetük hátra, mikor jelentkeztek a fájások, akkor sem gondolták, hogy már itt az idő... 2012. január 13. péntek 14:15 -
Egymillió forint Kis Gergőnek, Pásztor Bencének és Tóth Tamásnak
A K and H bank olimpiai és paralimpiai kártyaprogramjának keretében díjazták a három sportolót. 2012. január 13. péntek 12:07 -
Csoda történt Tóth Gabival
Az énekesnő már most nyugodtan kijelentheti, hogy 2012 az ő éve lesz, hiszen olyan dolgok történtek vele az elmúlt hetekben, amit még ő is nehezen tud elhinni! 2012. január 13. péntek 12:00 -
Így feledteti a szakítást Tóth Gabi
Jóga segítségével igyekszik kiűzni magából a rossz érzéseket 2012. január 13. péntek 05:30 -
Erre cserélte Tóth Gabi a pasiját
Jóga segítségével igyekszik kiűzni magából a rossz érzéseket 2012. január 13. péntek 05:30 -
Tóth Gabi a Nem kell végszóval indul az Eurovision 2012-n! Hallgasd meg!
Klikk és füleld a muzsikát. [Dátum: 2012.01.12. 18:51] 2012. január 12. csütörtök 18:51 -
Magányos a magyar szépség
Küzd a magánnyal az egyre komolyabb nemzetközi sikereket elérő Osvárt Andrea. A szép színésznő D. Tóth Krisztának azt is elárulta, miért nincs párja már két éve, és miért hívja a családja őrmesternek. 2012. január 12. csütörtök 14:49 -
Geszti Péter a kritikákból is tanul
Geszti Pétert egyáltalán nem zavarja, hogy megosztó személyiség, elfogadja az emberek kritikáit is. Az X-Faktor zsűritagja D. Tóth Kriszta műsorában felolvasta Sára lány születésére írott versét is. 2012. január 12. csütörtök 14:20 -
D. Tóth Kriszta kislánya is keveri őket
Osvárt Andrea sikeres, de magányos - D. Tóth Krisztának mesélt életéről 2012. január 12. csütörtök 14:12 -
Megszületett Völgyesi Gabi első gyereke
A Unique 34 éves énekesnője kedden hozta világra első gyerekét, Martint. Mindenki jól van. 2012. január 11. szerda 17:11 -
7,5 milliót nyertek a magyarok a Bahamákon
Drágár a pókertorna főversenyén 4 milliót, Tóth az egyik mellékversenyen 3,5 millió forintot keresett. 2012. január 11. szerda 16:29 -
Tóth Gabinak jót tett a kiruccanás
Decemberi síeléssel zárt az évet Tóth Gabi Obertauernben. Külön öröm volt számára, hogy vele tartott a barátnője, akivel már tavaly is bejárta a síparadicsomot. 2012. január 11. szerda 15:49 -
Íme, kik szállnak hazánkban versenybe az indulásért!
Caramel, Tóth Gabi és a Király testvérek is pályáznak 2012. január 11. szerda 14:14 -
Kiderült! Fia lesz az RTL Klub sztárjának
Utolsó heteihez érkezett a babavárás időszaka Tihanyi-Tóth Csabánál és feleségénél, Bognár Ritánál. 2012. január 11. szerda 12:18 -
Az Eurovision 2012 hazai elődöntősei: Tóth Gabi szerint nem kell végszó, Puskás Peti a csillagokról énekel
Íme az elődöntőbe beválogatott dalok és előadójuk listája (ABC sorrendben). Február 11-én estére tehát kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot és a Magyar Televíziót a 2012. május 22-26. között megrendezendő 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azerbajdzsáni Bakuban. [Dátum: 2012.01.11. 11:27] 2012. január 11. szerda 11:27 -
Tihanyi-Tóth Csabának fia lesz
Hét hónapos terhes a Barátok közt Lacijának felesége - adta hírül a Bors. 2012. január 11. szerda 10:42 -
Megszületett Völgyesi Gabi gyermeke
A szülők mostanáig titokban tartották a baba nemét 2012. január 11. szerda 05:44 -
Megszületett Völgyesi Gabi kisfia
Budapest - Világra hozta kisbabáját Völgyesi Gabriella (34). A Unique énekesnője kedd hajnalban adott életet első gyermekének, akinek a kisfiú apukájával együtt a Martin nevet adták. 2012. január 10. kedd 20:27 -
Judy még sosem volt ilyen boldog
A Star magazin körkérdést intézett hazánk hírességeihez, hogy mi volt a 2011-es év legszebb vagy legemlékezetesebb pillanata. Csongrádi Kata, Geszti Péter és Tihanyi Tóth Csaba mellett Judy is nyilatkozott. 2012. január 10. kedd 13:25 -
Az olívaolaj hamisítás nagyobb üzlet, mint a heroin
Nem lepődtem meg, amikor Tóth Gusztáv egy spanyol vacsorán azt mondta, hogy az olívaolaj hamisítás több pénzt hoz mint a heroin kereskedelem. Néha olyan érzésem van, hogy csak Jamie Oliver ellocsol annyi extraszűz olívaolajat, amennyit Európában megtermelnek. Pont ezt ne hamisítanák? A cikket az Igazi Oliva cég tulajdonosa írta, holnap folytatjuk. 2012. január 10. kedd 08:54 -
Gyorskorcsolya: Tóth Ágota az olimpiai kvótára hajt
Az Eb egyetlen magyar indulóját nagyon meghatotta a szurkolók szeretete. 2012. január 8. vasárnap 16:59 -
Király Viktor csajozott, VV Gergő büntetést úszott meg testvére nevével
Dopeman zenekart szerveztetett öccsével, Tóth Gabi nem kapott tanácsokat, de úgyis makacs volt, Bódi Attila pedig megunta az egészet. Magyarország legismertebb celebtestvérei. 2012. január 8. vasárnap 09:01 -
Kinevetik Tóth Gabit új frizurája miatt
Mi az a pom-pom a fején? - súgnak össze néhányan, amikor meglátják az énekesnő mini copfját. De miért csinálja ezt magával Gabi? 2012. január 6. péntek 11:20 -
Oxigénterápia segíti a magyar korcsolyázónőt
Tóth Ágota egyedüli magyarként indul a hétvégén hazánkban megrendezésre kerülő Gyorskorcsolyázó 2012. január 6. péntek 11:12 -
Rosszul számít, aki azért hajt rá, mert most sebezhetőnek hiszi
Tóth Gabi tavaly év végén szakított párjával, és újult erővel, hatalmas tervekkel néz az idei év elé. Szabadidejében barátnőivel csajos programokat szervez. Amíg nem talál lakást, újra a szüleivel él. 2012. január 6. péntek 05:28 -
Fél évvel szülés után már újra dolgozna Völgyesi Gabi
Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője januárban ad életet gyermekének. A sztár úgy tervezi, hat hónapot tölt otthon a babával. 2012. január 5. csütörtök 17:00 -
Az utolsó interjú: őszinte vallomás Garas Dezsőtől
A Kossuth-díjas Garas Dezső halála előtt két héttel D. Tóth Krisztának adta utolsó interjúját. A színművész a DTK Show-ban őszintén beszélt a család fontosságáról, a szeretetről, az elfogadásról, és Down-szindrómás unokájáról, aki bearanyozta a nagypapa életét. 2012. január 4. szerda 13:01 -
Évek óta tart Tóth Vera és Nikolas kapcsolata
Az énekesnő már akkor felfigyelt Takács Nikolasra, amikor még senki nem ismerte a szlovákiai fiút, és különleges kapcsolatuk azóta is tart. 2012. január 4. szerda 11:15 -
Magyar tévést és idegenvezető lányt tett boldoggá az exelnök
Bill Clintonnak köszönheti a szerelmét D. Tóth András, a Reflektor magazin műsorvezetője. Amikor az egykori amerikai elnök Magyarországon járt, András a Parlamentnél forgatott, Réka pedig idegenvezetőként éppen egy spanyol turistacsoportot vezetett be az Országházba. 2012. január 4. szerda 08:00 -
Tóth Verát nem érdekli, hogy szingli
A Megasztár nyertese átalakult, megváltozott, leszámolt a démonokkal és nem zavarja, hogy férfi nélkül kezd neki 2012-nek. 2012. január 2. hétfő 18:30 -
Ez viseli meg Tóth Verát
Az első Megasztár győztesét időnként álmatlanság gyötri. Tóth Vera úgy gondolja, ennek lelki okai is vannak. A hónapról hónapra rátörő álmatlanság az énekesnő szerint ciklikus jelenség. 2012. január 1. vasárnap 18:21 -
Tóth Verát nem zavarja
Tóth Vera elfogadta önmagát és az sem zavarja, hogy pasi nélkül, szingliként él. Az első Megasztár győztese egyedül tölti az év utolsó napját. 2011. december 30. péntek 19:32 -
Serbán Attila: "Remélhetőleg egy nagyon bensőséges este lesz" - még van jegy
Régóta dédelgetett álmát váltja valóra Dolhai Attila, Serbán Attila és Tóth Attila, a három musicalszínész ugyanis január 12-én önálló produkcióval kedveskedik közönségének a Klauzál Gábor Művelődési Házban. A tervekről és előkészületekről Serbán Attilával beszélgettünk. [Dátum: 2011.12.30. 13:50] 2011. december 30. péntek 13:50 -
Hazai filmes siker Görögországban
Tóth Sándor nyerte a legjobb fiatal színész díját az Olympia Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztiválon. Az elismerést - amelyet immár tizennegyedik alkalommal adtak át a görögországi Pyrgosban -, Groó Diana Vespa című filmjében nyújtott alakításával érdemelte ki az ifjú főszereplő. 2011. december 30. péntek 11:13 -
Gyermeke előtt vágták el a torkát
Karcag - A gyilkos fegyver tokja még az előszobában hever, a helyiséget kedden délelőtt is vállmagasságig borította vér. Tóth Líviával (+32) élettársa, B. Rudolf (+30) végzett karácsony másnapján, majd éles kését maga ellen fordította. 2011. december 28. szerda 04:56 -
Tóth Gabit a testvére húzta ki
Tóth Gabi tíz évig volt súlyos pánikbeteg. Amikor felhagyott az orvosi kezelésekkel, az énekesnő az alternatív gyógymódok és az ezotéria felé fordult. 2011. december 27. kedd 18:13 -
Gubás Gabi: Édesapám ki akart lépni ebből az életből
Gubás Gabi az utolsó pillanatokig édesapja mellett volt, de ő nem kért a segítségéből, inkább a halált választotta. 2011. december 27. kedd 18:00 -
Tűzokádó rockerkarácsony Tóth Gabival
Tóth Gabinak ramaty érzés volt szakítani korábbi pasijával Rolival a dobossal. Ez is kiderült a Zorall nevű rockbanda karácsonyi koncertjén a Club 202-ben, meg az is, hogy a tűzokádó táncosnő az énekes felesége. Szeretjük mi is a tüzes csajokat, pláne ünnep idején. 2011. december 27. kedd 13:18 -
Csupa ágy - 16 gyermeke az igazi boldogság!
Komolyan vette a ,,sok gyerek, sok boldogság" mondást Tóth Zoltánné Ida. 16 gyermeket szült. 2011. december 26. hétfő 15:21 -
45 évesen is Baby Gabinak fogjuk hívni?
Baby Gabi énekesnő úgy érzi, soha nem fog tudni megszabadulni becenevétől. 2011. december 26. hétfő 10:31 -
Tóth Gabi: megfogadtuk, hogy ugyanilyen marad minden
Tóth Gabi és testvére Vera, ma már ismert énekesnők, ám megfogadták: munkájuk bármennyire is leköti őket, a karácsonyt mindig ugyanúgy töltik, ahogy korábban. A testvérpár meghitten, családi körben ünnepel. 2011. december 26. hétfő 07:23 -
Karácsony a sztároknál - vall D. Tóth Kriszta, Buda Márton és Mohay Bence
Karácsonyi sorozatunk záró részében D. Tóth Kriszta, Buda Márton és Mohay Bence árulta el kedvenc karácsonyi dalát és a legkellemesebb emlékeit. [Dátum: 2011.12.24. 17:59] 2011. december 24. szombat 17:59 -
Republic: Miért, maga bohóc? (EMI)
Soha ilyen kevés dal nem szerepelt még Republic albumon, mint az együttes mostani nagylemezén. Igaz, e 10 szerzemény olyan esszencia, amire érdemes volt várniuk a rajongóknak. Cipő mellett Boros Csaba és Tóth Zoltán is dalra fakad, de instrumentális tétel is került a korongra. 2011. december 21. szerda 22:26 -
Mindent bevallott B. Tóth László
Budapest - A nevem B. Tóth László (64), ez az én történetem címmel már kapható a neves rádiós dj. önéletrajzi kötete. 2011. december 21. szerda 16:20 -
Tóth Vera Csubakkával pasizik
Budapest - Ha kell, Csubakka pasikkal hozza össze a gazdit, de ha úgy szükséges, távol tartja őket Tóth Verától és Gabitól egyaránt. Tóth Vera már többször is nevelt saját kutyagyereket, de azok szüleinél, 2011. december 21. szerda 07:24 -
Lola és a Mikulás zoknija
Kicsit izgulok. Nem azért, mert beszélgetnem kell D. Tóth Krisztával, á dehogy! Hanem azért, mert találkozni fogok a kis gyűrűs hajú rajzfilmfigurával, Lolával, aki évekig lapunk állandó szereplője volt ugyan, de az igazi arcát még nem látta senki. Sajnos most se fogják, de majd én megpróbálom leírni... 2011. december 21. szerda 00:00 -
Baby Gabi ismét csalódott
Bár néhány hónapja még azt hitte, megtalálta élete párját, azóta szakítottak. Baby Gabi egyedül karácsonyozik. Az énekesnő a csalódás után sem adja fel, bízik abban, hogy megtalálja azt a férfit, akivel családot alapíthat. 2011. december 20. kedd 15:58 -
Völgyesi Gabi tudja, de nem árulja el
Völgyesi Gabi hamarosan édesanya lesz. Január közepére várja első gyermekét. Ki is választotta a babának a bútorokat. 2011. december 20. kedd 14:28 -
Stahl: több volt bennünk, mint, amit láttak
Stahl Judit és Pálffy István közös munkájukról, emlékezetes televíziós pillanataikról és egymásról is meséltek D. Tóth Krisztának, aki alaposan kifaggatta az egykori műsorvezető párost. Stahl azt is elárulta a DTK Show felvételén, hogy miért is állt fel híradós székéből. 2011. december 20. kedd 05:41 -
Sztárdömpinget varázsolt Karácsonyra a magyar műsorvezető
Wolf Kati, Nikolas, Tóth Vera és Gabi, Zséda és Keresztes Ildikó ebben a buliban szakít a nálunk megszokott hagyományokkal. Gönczi Gábor legnagyobb megelégedésére. [Dátum: 2011.12.17. 12:56] 2011. december 17. szombat 12:56 -
Zséda és Keresztes Ildikó is fellép a Syma karácsonyi koncertjén
Karácsony utolsó éjszakáján, december 26-án különleges koncertet tartanak a Syma Csarnokban, amelyen fellép Zséda, Wolf Kati, Keresztes Ildikó, Tóth Gabi, Tóth Vera és Takács Nikolas. A produkcióban közreműködik a Budapest Jazz Orchestra, valamint Gönczi Gábor zenekara, a Smile Rock Circus. 2011. december 16. péntek 19:25 -
Recept: Gabi szelet mézzel és dióval
Hozzávalók: A tésztához: 4 tojás 17 dkg kristálycukor 2 kanál méz 5 dkg durvára vágott dió 16 dkg liszt fél csomag sütőpor A krémhez: 1 tojás 3 kanál liszt 3 dl tej 20 dkg margarint 15 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor A tetejére: tortabevonó 2011. december 14. szerda 00:00 -
Kitálalt az énekes: "HIV pozitív vagyok!"
A világon először a DTK Show-ban beszélt kamerák előtt HIV-fertőzöttségéről a Love To Hate You-val világhírűvé vált Erasure frontembere. Andy Bell azt is elárulta D. Tóth Krisztának, miért várt több mint tíz évet azzal, hogy nyilvánosságra hozza a fertőzés tényét. 2011. december 12. hétfő 19:20 -
Külföldre szökött Jakupcsek Gabi
A Szeretlek Magyarország műsorvezetője kamaszként kalandos körülmények között került Németországba. 2011. december 12. hétfő 15:23 -
Szégyellte, hogy HIV-fertőzött
Budapest - A világon először a DTK Show-ban beszélt kamerák előtt HIV-fertőzöttségéről a Love To Hate Youval világhírűvé vált Erasure frontembere, Andy Bell (47). D. Tóth Kriszta (36) ráadásul csak a beszélgetés után, az öltözőben tudta meg, hogy az énekes eddig erről a kérdésről sosem nyilatkozott ilyen körülmények között. 2011. december 12. hétfő 05:15 -
Dolhai Attila, Serbán Attila, Tóth Attila közös produkcióra készük - jegyek
Az előadás január 12-én 19 órakor kezdődik. [Dátum: 2011.12.11. 18:09] 2011. december 11. vasárnap 18:09 -
Gabi szelet mézzel és dióval
Hozzávalók:tésztához:4 tojás17 dkg kristálycukor2 kanál méz5 dkg durvára vágott dió16 dkg lisztfél csomag sütőporKrém: 1 tojás 3 kanál liszt 3 dl tejjel 20 dkg margarint15 dkg porcukorral1 csomag vaníliás cukorTetejére:tortabevonó 2011. december 10. szombat 22:20 -
Öncsonkítást kértek az állásinterjún!
Budapest - Tóth István egyetemista hallgató nem esett pánikba, amikor a Horror háza igazgatója, akihez állásinterjúra érkezett, arra kérte, tegyen úgy, mintha levágná a saját lábát. Rövid hezitálás után fogta a fűrészt, majd azon lendülettel hozzálátott a véresnek ígérkező művelethez. 2011. december 10. szombat 18:20 -
Dobó Kata a legszebb sztárkismama!
Budapest - Gömbölyödő pocakkal, boldogságtól sugárzó arccal jótékonykodott együtt a minap három szép híresség: Dobó Kata, Völgyesi Gabi és Judy. 2011. december 8. csütörtök 16:36 -
Tóth Gabi exe kiöntötte a szívét
Két év után a legnagyobb békében szakított Tóth Gabi és párja. Tóth Roland mindig is csendes, visszahúzódó ember volt. Ezúttal sem szólalt meg sehol, azonban az egyik legnagyobb közösségi portál oldalán kiöntötte a szívét. 2011. december 8. csütörtök 14:58 -
Tóth Gabi ráfaragott a fülgyertyázásra
Az énekesnőnek viasz csöppent a fülébe. 2011. december 8. csütörtök 11:45 -
D. Tóth Kriszta és Justin Bieber teszik tönkre az idei karácsonyt
Íme az idei ünnepi szezon legrosszabb három dala, az emóstricis Pély Barnával, a bamba Justin Bieberrel és a nagymellű Mariah Careyvel. 2011. december 7. szerda 13:11 -
Ki a legszebb sztárkismama?
Budapest - Sugárzik a boldogságtól Völgyesi Gabi (34). A Unique énekesnője a Blikk olvasóinak árulta el először, hogy hamarosan anyai örömök elé néz. 2011. december 6. kedd 19:06 -
Európa Top 12: Póta a mezőnyben
Tóth és Lovas tartalék az asztaliteniszezők egyik legrangosabb versenyén. 2011. december 6. kedd 18:18 -
Újra összeállt a húszéves Família Kft
Bár tévés műsora megszüntetésével kirántották alóla az egyik lábát, továbbra is csak nevében érzi magát Csonkának az ország Picije. Csonka András a DTK Show kedd esti adásának vendégeként őszintén beszélt D. Tóth Krisztának pályafutása kiemelkedő és mások által "lecikizett" szakaszairól, édesanyja elvesztéséről, és az éppen húsz évvel ezelőtt elindult Família Kft-ről, amelynek országos ismertségét köszönheti. 2011. december 6. kedd 18:01 -
Kamarás Iván szerepet kapott Brad Pitt zombifilmjében
Magánéleti és szakmai okok miatt költözött ki Los Angelesbe Kamarás Iván, és ha itthon van, igyekszik minden szabadidejét a fiaival tölteni. A sármos színész elsőként D. Tóth Krisztának nyilatkozott arról, hogy szerepet kapott Brad Pitt Magyarországon is forgatott új filmjében. 2011. december 6. kedd 14:11 -
Kamarás Iván is játszik Brad Pitt zombifilmjében
A magyar színész D. Tóth Krisztának mesélt először az új szerepről 2011. december 5. hétfő 16:15 -
Kamarás Iván játszik Brad Pitt zombifilmjében
Magánéleti és szakmai okok miatt költözött ki Los Angelesbe Kamarás Iván, és ha itthon van, igyekszik minden szabadidejét a fiaival tölteni. A színész elsőként D. Tóth Krisztának nyilatkozott arról, hogy szerepet kapott Brad Pitt Magyarországon is forgatott új filmjében. 2011. december 5. hétfő 13:57 -
Különleges ünnepi dal az M1-en
Mikulás napján, a kedd esti DTK - D. Tóth Kriszta Show-ban debütál az idei karácsony magyar dala, a Karácsonyi álom videoklipje. A Szekeres Adrien, Wolf Kati, Pély Barna és Roy által előadott dal zenéjét a Los Angelesben dolgozó Balázs Ádám szerezte a Show felkérésére. 2011. december 5. hétfő 09:31 -
Libidó-ugrasztó vonaglás Dér Henitől - Videó
A Plastikhead egy idén alakult dj/producer párost takar. A két srác, Tóth Zoli és Vékony Zoli ennek ellenére már több éve munkálkodnak együtt ismert lemezlovasokkal és előadókkal, de igazán ebben az évben érezték azt, hogy készen állnak egy saját produkció megalkotására. A szexi Dér Henit hívták segítségül. 2011. december 2. péntek 20:36 -
Kerekesszéket kapott Zséda
Óriás kerekesszékeket alkottak a sztárok, köztük Pokorny Lia, Tóth Bori, Zséda, Herendi Gábor, Kovács András Péter, Tilla és Vincze Ottó. 2011. december 2. péntek 17:55 -
Filmzenét játszik a Budafoki Dohnányi Zenekar a Műpában
Klasszikus filmzenei koncert és nyilvános főpróba a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában Tóth Vera és Pély Barna közreműködésével [Dátum: 2011.12.02. 16:01] 2011. december 2. péntek 16:01 -
Völgyesi Gabi nem iszik
Az énekesnő tudja, hogy sok orvos szerint egészséges egy kis vörösbor fogyasztása a várandósság alatt. Ám úgy gondolja, ettől inkább tartózkodik. 2011. december 2. péntek 13:10 -
Tóth Gabit láncra verték - Fotók
Az állatkínzás elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet hazai hírességek. A Kasza Tibi által készített fotósorozatból egy naptár készült az Állatvédőrség Alapítvány számára, amely állatokkal valóban megtörtént, kiszolgáltatott szituációkban ábrázolja a sztárokat. 2011. december 2. péntek 12:22 -
Jeges élvezetek Budapest szívében
A csaknem 11 tonna jégből épült létesítményben szinte minden jégből készült. A különleges és egyedi jégszobrokat M. Tóth Zsolt aranyérmes nemzetközi jégszobrászbajnok faragta, ezek látványa és a speciális világítás együttesen nem mindennapi élményt nyújtanak. 2011. december 2. péntek 08:14 -
Az x-faktorosok a riválisai Tóth Gabinak
Az Eurovíziós Dalversenyen való induláshoz valószínűleg a 2011. december 2. péntek 06:12 -
Ezzel vigasztalja magát Tóth Gabi
Az Eurovíziós Dalversenyen való induláshoz valószínűleg a 2011. december 2. péntek 06:12 -
Tóth Gabi már nem szerelmes - szakítottak is
Nemrég még arról ábrándozott Tóth Gabi, hogy ha feleségül kérné szerelme, Tóth Roland, azonnal igent mondana neki. Már az esküvői ruháját is megtervezte. Talán ezért is meglepő az a döntés, amit az énekesnő hozott: elhagyta párját. 2011. december 1. csütörtök 14:29 -
Dopeman: elvileg meg kéne tudnom élni
Az idei november úgy tűnik, a párkapcsolatok végét jelenti hazai sztárjainknak, hiszen Szabó Zsófi, Tóth Gabi és Keresztes Ildikó után most Dopemannek is véget ért egy hosszú korszak az életében. 2011. december 1. csütörtök 07:16 -
˝Slágeres, modern folk rock zenét szeretnénk játszani!˝
Második, nagy megmérettetésére készül az Örökség zenekar. Mindent bedobva, totális energiafelhasználással próbál a folk rock csapat, hogy december 3-án, a MOM Kulturális Központ színpadán a jól ismert darabok mellett néhány vadonatúj, slágergyanús dalt is bemutathasson. Az adventi koncert előkészületeiről valamint a zenekarral kapcsolatos történésekről kaptunk információkat Tóth Renitől, a zenekar vonzó énekesnőjétől. [Dátum: 2011.11.30. 22:55] 2011. november 30. szerda 22:55 -
Völgyesi Gabi szülés után férjhez megy?
A Unique énekesnője, Völgyesi Gabi január közepére várja első gyermekét. A baba nemét még nem tudják, mert szeretnék, hogy a születés pillanatában érje őket a meglepetés. 2011. november 30. szerda 18:13 -
Tóth Gabi mellett és mellől eltűnt Groovehouse Judy exférje
Nagy Roland, a Holy Babies dobosa eleinte Groovehouse Judy tökéletes férje volt, majd Tóth Gabi tökéletes pasija. Most meg úgy tűnik, tökéletesen szingli, így talán esélye lesz arra is, hogy a zenéléssel foglalkozzon. Íme, a legalaposabban dokumentált szerelmi életű magyar férfi. 2011. november 30. szerda 11:40 -
Ezért dobta Tóth Gabi a párját
Az énekesnő kitálalt arról, hogy miért adta ki két és fél után kedvese, Roli útját 2011. november 30. szerda 05:11 -
Tóth Gabi egy kegyetlen nőfaló hálójában?
Miután szakított nagy szerelmével, Rolival, állítólag Kásás Tamással találkozgat Tóth Gabi. Sokan óva intik az énekesnőt a szívtipró vízilabdázótól, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok sportoló nyomában összetört szívek hevernek... 2011. november 30. szerda 05:00 -
Tóth Gabi érzelmei megszűntek
Szakított Tóth Gabi és dobos párja: a közös zenélést ugyanakkor folytatni fogják. 2011. november 29. kedd 20:02 -
Megszólalt Tóth Gabi egykori párja: "Szeretnénk tisztességesen, méltósággal elválni"
Külön utakon folytatja tovább az életét Tóth Gabi és Nagy Roland. Az egykori pár férfi tagja a facebookon reagált a megjelentekre. [Dátum: 2011.11.29. 19:16] 2011. november 29. kedd 19:16 -
Judy már két éve megjósolta Tóth Gabi szakítását
Ahogyan arról a Nők Lapja Café is beszámolt, két és fél év után szakított Tóth Gabi és a zenész Roli. Az internetezők és a rajongók szerint Gabit csak kihasználták. De miért feltételezik ezt? Judy két évvel ezelőtti nyilatkozata is beszédes! 2011. november 29. kedd 15:30 -
Ki ad ruhát Miklósa Erikára?
Igazi dívaként jelent meg D. Tóth Kriszta műsorának felvételén Miklósa Erika, de beszélgetés közben már lazán, őszintén beszélt sikerekről, gátlásokról, férfiakról. 2011. november 29. kedd 09:22 -
Két év után szakított Tóth Gabi és Roli
Két héttel ezelőtt tettek pontot kapcsolatuk végére, azóta az énekesnőt a vízilabdás Kásás Tamással látják 2011. november 29. kedd 08:13 -
Két és fél év után szakított Tóth Gabi és Roli
A Blikk értesülése szerint szakított Tóth Gabi és párja. A hírt megerősítették, de nem nyilatkoztak. Információink szerint valósággal zaklatják a hírességet. 2011. november 29. kedd 03:00 -
Tóth Gabi szakított élete szerelmével
Budapest - Külön utakon folytatja tovább az életét Tóth Gabi (23) és Nagy Roland (29). Az énekes és zenész szakítása azért szomorú, mert néhány hónappal ezelőtt még mind a ketten arról beszéltek, hogy őrülten szerelmesek egymásba, és családot szeretnének alapítani. 2011. november 28. hétfő 21:25 -
Amparo Sanchez (E), Tóth Evelin - 2011. A38 Hajó, december 1., csütörtök, 20:00
Egy magyar és egy spanyol díva veszi birtokába az A38 hajót, akik elbűvölő hangjukkal mint a tenger szirénei homályosítják el a hajó legénységének és utasainak tiszta tudatát, hogy a zene mély bugyraiba lehúzva őket egész életükben ne tudjanak szabadulni az élménytől. 2011. november 28. hétfő 18:45 -
Kapd meg Csányi Sándort karácsonyra!
Az Omnia idén karácsonykor verses ajándékozásra csábít, videóüzenetben Gubás Gabi, Csányi Sándor és Pindroch Csaba tolmácsolja a jó kívánságokat. 2011. november 28. hétfő 14:00 -
A Tóth lányok igazi mintatesók
Ha igazán jó testvérpárról van szó, akkor máris Tóth Vera és Gabi jönnek szóba 2011. november 28. hétfő 11:39 -
A Tóth tesók jó tesók
Tóth Vera arról számolt be nemrégibena Tabu Tv kameráinak, hogy testvérével milyen jól kijönnek - és szóba került egy picit az irigykedés is. 2011. november 27. vasárnap 19:08 -
Tóth Vera két gyereket szeretne
Tóth Verát az elmúlt időszakban igencsak szétszedte a sajtó: már mi sem tudtuk, jól van-e, vagy sem. Nem volt mit tenni: megkérdeztük. 2011. november 25. péntek 22:16 -
Stenkben a JunK - benéztünk a próbára
Legutóbbi, nagy sikerű koncertjük után - melyen Tóth Verát látták vendégül - , most újra különös zenésszel áll színpadra a JunK. Ezúttal a Roy & Ádám nagyszerű gitárosa, Nagy Ádám lesz az este sztárvendége a csütörtöki koncerten. A fiatal zenekarról, illetve a közös próbáról Ádámot kérdeztük. [Dátum: 2011.11.24. 13:35] 2011. november 24. csütörtök 13:35 -
Sokk! Így ment el a kiváló magyar menedzser - tolatás közben halt meg Cápa
Saját autójában érte a halál, tolatás közben Sipos Cápa Tibort, mondta az Xnews.hu-nak Csipa a Hooligans énekese. A tragédia híre leghamarabb Tóth Tibihez a banda gitárosához jutott el. Először egy rossz tréfára gyanakodott, azt hitte, Frabato -Cápa barátja-, a közismert jövendő-mondó viccelődik menedzserük halálával. Amikor kiderült, hogy valóban tragédia történt a zenekar összeomlott. [Dátum: 2011.11.24. 00:02] 2011. november 24. csütörtök 00:02 -
Syma Karácsonyi Szuperkoncert Wolf Katival, Zsédával és Tóth Gabival - jegyek itt
December 26-án 8 órakor életre kelnek a legnagyobb karácsonyi slágerek, ahogy azt még sohasem hallottad! [Dátum: 2011.11.23. 23:51] 2011. november 23. szerda 23:51 -
Tóth Vera: addig voltam jó haver, amíg fizettem
Hiába nyerte meg a Megasztár első szériáját, Tóth Vera önbizalma nem lett nagyobb, mint a megméretés előtt volt. Megismerte az ország, része lett a show-biznisznek. Az elmúlt nyolc évet sűrűnek látja. Lazának tűnt, miközben szorongott. 2011. november 23. szerda 17:32 -
Ő a szívünkben született, nem a hasamban
Gabi és férje egy évtizeden át próbálkozott a lombikmódszerrel 2011. november 22. kedd 15:11 -
Tóth Vera leleplezte magát
Miért küzd bántudattal? Miért gyötri a pánikbetegség, már kamaszkora óta? Ezekről is beszélt a DTK Show felvételén Tóth Vera. 2011. november 22. kedd 14:30 -
Mindegy mi történik, Tóth Gabi örökbe fogad
Bár az énekesnő nagyon bízik egy saját gyerekben, azt már biztosan tudja, hogy adoptálni is fog egyet. 2011. november 22. kedd 09:01 -
Vége! Az RTL sztárja nem lesz többet egoista és hedonista
A pletyka ellenére Tihanyi-Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita önszántából várt kilenc évig a családalapításra. A Barátok közt színésze a baba megérkezésével életét is gyökeresen megváltoztatja. 2011. november 21. hétfő 20:28 -
Lovas Ildikó, Horváth Péter és Tóth Krisztina esélyes a 2011-es RID-re
Az elmúlt év irodalmi termése alapján a szakmai zsűri az alábbi - ábécésorrendben következő - műveket ítélte a három legjobb közé. 2011. november 21. hétfő 18:18 -
Badár Sanyi és a dzsuva - D. Tóth Kriszta csak kamillázott
Két perc alatt szerzett menő terepjárót magának Badár Sándor, és ehhez mindössze a jó dumájára volt szükség. Az ismert színész, humorista D. Tóth Krisztának mesélt arról is, hogyan lett pár száz babkonzervtől majdnem gázhajtású ez a bizonyos autó, amellyel a Bamako Rallyn elindultak, és még egy rendhagyó rallyversenyre is kihívta a DTK Show műsorvezetőjét. 2011. november 21. hétfő 18:13 -
Lábtoll-labda: Borjád és Újszász nyerte a csapat ob-t
Egyéniben Tóth Gábor és Mile Alexandra győzött. 2011. november 20. vasárnap 14:15 -
Kováts Vera továbbra is feszült - videóval
Kováts Vera nagy megtiszteltetésben részesült a héten, hiszen kevés versenyzőnek adatik meg, hogy a műsorban elénekelt dal eredeti előadója lássa el jó tanácsokkal. Tóth Gabi viszont meghívta magához Verát, hogy kicsit fellazítsa a szerinte feszült versenyzőt. A fiatal énekes lány a mentorok szerint bár jól előadta Miley Cyrus Party in the USA című számát, de többen Tóth Gabinak is igazat adtak, aki szerint kicsit feszült még a az X-Faktor legfiatalabb versenyzője a színpadon. [Dátum: 2011.11.19. 20:57] 2011. november 19. szombat 20:57 -
Magyar arany az U23-as cselgáncs Eb-n
Az oroszországi Tyumenben a 81 kg-os Tóth Krisztián nyert, Gáspár Eszter bronzérmes lett. 2011. november 19. szombat 17:32 -
A Műpában tartja karácsonyi koncertjét a Muzsikás - jegyek itt
A december 27-es eseményen a Muzsikás mellett közreműködik: Petrás Mária, Palatkai zenekar, Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske táncosok. [Dátum: 2011.11.19. 17:00] 2011. november 19. szombat 17:00 -
Zsolt a jégszobrok mestere
Budapest - M. Tóth Zsolt 15 éve foglalkozik jégszobrászattal. Eredetileg keramikusnak tanult, és asztalosként is dolgozott. 2011. november 19. szombat 16:55 -
Tóth Gabi és Keresztes Ildikó is csatlakozott
Jelesre vizsgáztak segítségnyújtásból a cukormadárkák. Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Horváth Éva az Állatvédőrséggel karöltve limitált szériás pólósorozatot mutatott be. A kezdeményezéshez Tóth Gabi és Keresztes Ildikó is csatlakozott. A Sugarbird a kollekcióból származó bevétel egy részét a bántalmazott állatok megsegítésére ajánlotta fel. 2011. november 18. péntek 17:10 -
Tóth Gabi és Keresztes Ildikó is csatlakozott
Jelesre vizsgáztak segítségnyújtásból a cukormadárkák. Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Horváth Éva az Állatvédőrséggel karöltve limitált szériás pólósorozatot mutatott be. A kezdeményezéshez Tóth Gabi és Keresztes Ildikó is csatlakozott. A Sugarbird a kollekcióból származó bevétel egy részét a bántalmazott állatok megsegítésére ajánlotta fel. 2011. november 18. péntek 17:10 -
Tóth Orsi is Junior Prima díjat kapott
Tíz harminc év alatti művészt díjaztak a Magyar színház és filmművészet kategóriában. 2011. november 17. csütörtök 19:46 -
Termőhelye a kávénak is van!
A szekszárdi Kávé Háza vezetőjével, Tóth Sándorral készített interjúnk egy modern, a nemzetközi kihívásoknak megfelelő kávézó világába enged bepillantást. Érdekes egy barista problémáit, gondolatait, terveit hallgatni, hiszen bár teljesen más italról van szó, mégis párhuzamokat érzünk az általa elmondottak és a borok világa között. Az általános helyzetelemzésen túllépve következő cikkünkkel megismerünk néhány, a kávé pörkölését, forgalmazását érintő filozófiai irányt, és szót ejtünk bizonyos termőhelyekről is. 2011. november 17. csütörtök 06:00 -
Kávézót nyitni egy borvidéken
Húsz éve volt a bor, azután jött a pálinka, most pedig itt a kávé. Csupa olyan ital, amelynek egyre cizelláltabb mélységeiben süppedhet el az élvezetet hajszoló és ennek okát tudatosan kereső fogyasztó. Bár a kávé alapanyaga a borral és pálinkával ellentétben nem hazánkban terem, részben mégis hozzánk kötődik, hiszen a magas fokú kávékultúrával rendelkező szakemberek, a baristák a pörköléstől, az őrlésen át, az egyes kávétípusok elkészítéséig kontrollálhatják a minőséget választásaikon keresztül. Szekszárdon a Kávé Háza egy igazi gyűjtőpont, ahova előbb-utóbb minden gasztroturista eltalál; a kávézót Tóth Sándor barista bajnok vezeti. 2011. november 16. szerda 12:07 -
Sarka Kata bevallotta
Hazai sztárhölgyek vetélkedtek egymással a Tudatos Vásárlás Quiz tesztjén. Tóth Gabi, Horváth Éva, Csisztu Zsuzsa, Ungár Anikó és Sarka Kata olykor kikerekedett szemekkel hallgatták a legnagyobb online karácsonyi kutatás eredményeit a nők vásárlási szokásiról. 2011. november 16. szerda 09:31 -
Intim testrészével feküdt kés alá a Megasztár csillaga
Az ötödik Megasztár szerelmespárja, Lakatos Yvette és Tóth Ádám a betegség idején is kitart egymás mellett. A gyulai fiú kínos műtéten esett át, de a kellemetlen élményről őszintén mesélt. 2011. november 16. szerda 07:15 -
Nagy Feró egy nejlonparaszt
A nemzet csótányából mára nejlonparaszt lett Nagy Feró, őrbottyáni haverjai legalábbis így "becézik" a rockert. Feró D. Tóth Kriszta vendégeként beszélt a lázadó múltról és a Beatrice jelenéről, fiaihoz fűződő sajátos kapcsolatáról, de az alternatív zenészekről alkotott véleményét is megosztotta a DTK Show baboskendős közönségével. És a legújabb Ricse-szám mellett húsz év után újra felhangzott a legendás "garázsmesteri jeee"... 2011. november 15. kedd 16:16 -
Vas Márton gólja videón
"Nagyon sokat játszottam a három mérkőzésen, és úgy érzem, nem teljesítettem rosszul – mondta blogunknak Tóth Adrián, a válogatott csatára. 2011. november 14. hétfő 11:16 -
Az X-faktor döntősei közösen adták elő a Sorskerék dalt
Az X-Faktor még versenyben lévő 8 legjobb énekese előadta közös produkcióját, Tóth Vera Sorskerék! című slágerét. [Dátum: 2011.11.12. 21:51] 2011. november 12. szombat 21:51 -
Kováts Vera rosszul választott
A szünet után Kováts Vera jött, látott és énekelt. Tóth Gabi - Elég volt című slágerével megosztotta a mentorokat. Geszti Péter, Keresztes Ildikó és Malek Miklós szerint is rossz volt a dalválasztás. [Dátum: 2011.11.12. 20:52] 2011. november 12. szombat 20:52 -
15 éves a Hooligans!
Talán Tóth Tibi és Kiss Endi sem gondolták volna, amikor egykor szülővárosukban, Szerencsen együtt ültek az általános iskola padjaiban, hogy sok évvel később az ország egyik legnépszerűbb zenekarának alapítótagjaként fennállásuk tizenötödik évét a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik majd! 2011. november 11. péntek 12:16 -
Hári Jánost eltiltotta a svéd szövetség
"Nagyon jól éreztem magam az első edzésen, tetszett a gyakorlás, de sajnos arról értesített az ügynököm, hogy nem játszhatok a hétvégén a válogatottban" – mondta blogunknak Hári János, aki Sofron Istvánnal és Tóth Adriánnal edzett egy sorban hétfő este. 2011. november 9. szerda 07:19 -
D. Tóth Kriszta: "Rettegek!"
D. Tóth Kriszta családjának élete két nyelven zajlik, amit a csinos műsorvezető teljesen természetesnek tart, hiszen férje angol. A brit gyökerek azonban kellemetlenséget is okoznak számára. 2011. november 8. kedd 15:18 -
Ne kérdezze, mit láttam a buszban
A volt vízilabdás Tóth Frank bemászott a Hurgadában felborult buszba, hogy kimentse, akit tud. 2011. november 8. kedd 11:22 -
Gyertyafény keringő Albert Flórián emlékére
Albert Flórián emlékére csaknem tízezer gyertya lángja pislákolt a vasárnapi Paks elleni meccs előtt, az Űllői úti stadionban. A himnuszt Tóth Vera énekelte. A megemlékezés minden jelenlévő számára vélhetően egy életre emlékezetes marad. 2011. november 7. hétfő 10:21 -
A smooth jazz ünnepe a Gödörben
A Smooth Jazz Ünnep 2011 nevű rendezvényen a Grover Washington Jr. Emlékzenekar olyan elismert hazai sztárokkal áll egy színpadra, mint Tóth Vera, Zséda és Caramel. [Dátum: 2011.11.05. 14:45] 2011. november 5. szombat 14:45 -
Őszinte vallomás! Gyógyszerek nélkül gyógyult meg az énekesnő
Újra a régi Tóth Vera! Ráadásul az énekesnőnek mindenféle orvosság nélkül sikerült kilábalnia élete legnehezebb időszakából. 2011. november 4. péntek 14:00 -
Tóth Vera: "Azt hittem, meghülyültem!"
Gyógyszerek nélkül sikerült túllépnie élete legnehezebb időszakán 2011. november 3. csütörtök 17:30 -
Szerelme durván megalázta Tóth Verát
Azt hitte, hogy álmai hercegét találta meg Tóth Vera, ehelyett durván megalázták. "Annyi tiszteletet nem tanúsított irántam, mint egy hangya iránt, amit eltaposnak." - idézte fel Vera azt a kapcsolatot, ami boldogság helyett végül pánikrohamok okozója lett. 2011. november 3. csütörtök 16:56 -
D. Tóth Kriszta: téved, aki azt hiszi
Brüsszeli tudósító volt, majd híradós műsorvezetőként dolgozott. Másfél évtized után D. Tóth Kriszta úgy döntött, eljött a váltás ideje. Talkshow-val tért vissza a képernyőre. Saját neve kezdőbetűivel fémjelezett DTK című műsorában új oldaláról mutatkozik be. 2011. november 1. kedd 19:13 -
Tóth Gabi szexi villantása - Fotó!
Tóth Gabinak nincs mit szégyellnie, extravagáns ruháit viselve ezt már többször is bebizonyította. Az énekesnő több partin, fellépésen és fotózáson megmutatta már magát merész öltözetben, ezúttal azonban a Mága Show felvételén lepte meg a közönséget és magát a hegedűművészt is. 2011. október 30. vasárnap 11:30 -
Kirúgta István Danit az RTL
Megújulva tér vissza jövő héten az RTL Klub Reflektor című műsora, ahol a NekedValó korábbi műsorvezetője, Mádai Vivien új arcként köszönti a nézőket. Hogy ki lesz mellette a férfi műsorvezető, az egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy D. Tóth András a csatornánál marad, míg István Dani nyolc év után távozik a képernyőről. 2011. október 30. vasárnap 06:05 -
Tóth Gabi anyjával fizettették ki az énekesnő 50 ezres büntetését
Felháborodott Tóth Gabi a Facebookon, miután megtudta, hogy egy parkoló céggel évek óta húzódó vitája folytán édesanyja minimálbéres fizetésére terhelték a mára majd' 50 ezer forintra rúgó büntetést. Gabi ugyan megpróbálta rendezni a konfliktust, de a cég semmilyen megkeresésre nem reagált. 2011. október 29. szombat 20:00 -
Fergeteges funky-party Tóth Verával és a JunK-kal
Minden fiatal zenekar életében mérföldkőnek tekinthető az első olyan koncert, melyen népszerű zenészekkel közösen állhat a közönség elé. A JunK esetében ez fokozottan érvényes, hiszen olyan fiatalokról beszélünk, akik 2011. október 29. szombat 01:10 -
Hihetetlen átalakulás! Lefogyasztottuk a duci sztárok
Vajon soványan is szeretnéd kedvenceidet? Kíváncsi vagy rá, hogy nézne ki pár kilóval könnyebben: Adele, Németh Katica, Tarány Tamás, Tóth Vera, a Grace klinika sztárja, vagy a Gossip együttes énekese? Nézd meg a galériánkat, amelyben "lefogyasztottuk" a celebeket. 2011. október 28. péntek 13:45 -
Hihetetlen átalakulás! Lefogyasztottuk a duci sztárokat
Vajon soványan is szeretnéd kedvenceidet? Kíváncsi vagy rá, hogy nézne ki pár kilóval könnyebben Adele, Németh Katica, Tarány Tamás, Tóth Vera, a Grace Klinika sztárja, vagy a Gossip együttes énekese? Nézd meg a galériánkat, amelyben 2011. október 28. péntek 13:45 -
Elhagyja az országot Tóth Gabi
San Franciscóba utazik, hogy megszabaduljon kínzó emlékeitől 2011. október 28. péntek 10:33 -
Agykontrollal fogyott le Tóth Gabi
Az RTL Klub Reggeli műsorvezetői arra voltak kíváncsiak, hogy Tóth Gabi miből és miként adott le tizenkét kilót, hiszen nem látszott alakján semmi súlyfelesleg. 2011. október 27. csütörtök 14:41 -
D. Tóth Kriszta senkiről nem húzza le a gatyát
Vevő az építő kritikára. D. Tóth Krisztának elindult új műsora az MTV-n, és most már nemcsak a kollégái becézik DTK-nak, hanem az egész ország így ismeri őt. Beszélgetős műsorával bevállalt egy kockázatot, hiszen a komfortzónát elhagyva valami teljesen mást kezdett el. 2011. október 26. szerda 19:25 -
Tóth Gabi durva dolgot vállalt be - videoval
Az énekesnő maximalista, de... [Dátum: 2011.10.26. 04:45] 2011. október 26. szerda 04:45 -
Kiderült! Mi állt Keresztes Ildikó drámai döntésének hátterében?
Az X-Faktor szombati döntőjében Tóth Gabi lenyűgöző színpadi showja, dalban elmesélt önvallomása volt az utolsó felhőtlen pillanat. Ami ezután következett, arra senki sem számított. És valószínűleg Keresztes Ildikóval sem cserélt volna senki. A mentornak saját versenyzői között kellett döntenie, hosszú perceken át vívódott, amíg kimondta Demes Tamás nevét. [Dátum: 2011.10.26. 04:41] 2011. október 26. szerda 04:41 -
Tóth Gabi és a nyugdíjas élet
A Megasztárban feltűnt tehetséggel bulikról, mindennapokról, sikerekről és az új X-Faktorról is beszélgettünk. 2011. október 25. kedd 08:40 -
Tóth Gabi Dopeman kedvére tett, és még bugyit is villantott
Az énekesnő ugyanazt a ruhát viselte szombat esti X-faktorban, mint a VV4 fináléján, csak most fehér színben, glóriával a fején. Kylie Minogue is imádja ezt a fazont. 2011. október 24. hétfő 22:01 -
Végre bevállalja a Barátok közt sztárja
Sokáig nem volt központi téma Tihanyi Tóth Csaba életében a gyermekvállalás. Egészen mostanáig. 2011. október 23. vasárnap 19:30 -
Kylie Minogue-nak öltöztették Tóth Gabit az X-Faktorban - fotó
Tóth Gabi volt a szombati X-Faktor sztárfellépője. Kétség nem fér hozzá, hogy az énekesnő hibátlanul adta elő legújabb slágerét. A színpadi megvalósítás azonban Kylie Minogue: All The Lovers című klipjére emlékeztetett minket. 2011. október 23. vasárnap 09:00 -
Pikáns kép az X-faktorból - Tóth Gabi merész szerelésben énekelt
Az X-faktor szombati adásában 11 versenydal után extra fellépőként Tóth Gabi adta elő Jöjj még! című rockballadáját az X-Faktor színpadán. Az énekesnő ezúttal is kidomborította a nőies oldalát. [Dátum: 2011.10.23. 04:46] 2011. október 23. vasárnap 04:46 -
Tóth Vera kiiktatta a stresszfaktorokat, de az anyját a bulvárnak
Nem foglalkozom semmi olyannal, ami stresszessé tesz - mondta Tóth Vera, majd néhány nappal később kiborult a Facebookon, és egy "kiss my ass" feliratú táblát maga elé tartva mutatott be a bulvárnak. Azon borult ki, hogy azt írták, újra iszik. 2011. október 22. szombat 10:15 -
Ne add fel! interjú az End of Paradise zenekarral
A négy zenész pontosan tudja, mit akar: maradandót alkotni a rock és a metál zene világában, amiért nem is keveset tesznek. Számos koncert fűződik a nevükhöz s a közelmúltban megjelent első nagylemezük, Ne add fel címmel. A zenekarról és a lemezről is beszélgettünk Tóth László István gitárossal. [Dátum: 2011.10.21. 14:00] 2011. október 21. péntek 14:00 -
Pasik gyűrűjében énekel Tóth Gabi
Tóth Gabi képviseli a gyengébbik nemet szombaton este a Club 202-ben, ahol kő kövön nem marad, ugyanis nyolcadik születésnapját ünnepli a Hollywood Rose nevű Guns N' Roses tribute zenekar. 2011. október 21. péntek 07:51 -
Tihanyi Tóth terhes neje gyanúsan fogy!
Tihanyi Tóth Csaba terhes felesége mindössze csak 44 kiló, pedig már a negyedik hónapban van! 2011. október 21. péntek 07:18 -
A magyar celebek még lopni sem tudnak rendesen
Tóth Szabolcs 3000 forintot, Varga Viktor egy több literes pezsgőt, Tóth Vera pedig a virágon és cseresznyén kívül mindössze egy radírt lopott el ez idáig, azt is visszaadta. Balesetekben és gyorshajtásban viszont profik. 2011. október 19. szerda 09:08 -
Kisfiút vagy kislányt vár Völgyesi Gabi?
Egy luxus-fehérneműszalon megnyitóján beszélgettünk Völgyesi Gabi énekesnővel, aki első gyermekét várja. 2011. október 18. kedd 08:00 -
D. Tóth Kriszta megszorongatta a milliárdost
"Nem fair" - Kiszúrta D. Tóth Kriszta blöffjét a milliárdos kanadai póker-világbajnok. 2011. október 18. kedd 07:03 -
Tóth Vera: Voltak pánikrohamaim
Rövid kényszerpihenője után rengeteget dolgozik Tóth Vera. Az énekesnő azt mondja, inkább kevesebb népszerűség és több profi munka. 2011. október 17. hétfő 10:00 -
Befalazta a bizonyítékot a polgármester
Nyíregyháza - Kémfilmbe illően befalazta a bizonyítékait egy volt vállalkozó (amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy többen ingyen dolgoztak, hogy munkához jussanak), Tóth András volt újfehértói polgármester, korábbi fideszes, majd 2007-től 2010-ig független parlamenti képviselő kerti házának falába. Ezt maga az egyik érintett iparos, Miklós (aki családneve elhallgatását kérte lapunktól) tárta fel a Blikknek. 2011. október 17. hétfő 04:31 -
Így teszik tönkre Tóth Verát
Évek óta minden lépését nyomon követik, még egy pohár bort sem ihat meg, nem csoda, ha kikészül az énekesnő. 2011. október 15. szombat 17:00 -
Tóth Vera újra a pohárhoz nyúlt
Közel két hónapig egy kortyot sem ivott, ám a nyár végén visszatért a bulikhoz 2011. október 15. szombat 14:05 -
A Tóth, Póta páros harmadik az asztalitenisz Eb-n
A döntőbe jutásért a román Dodean, Samara egységtől kaptak ki 4-3-ra. 2011. október 15. szombat 12:23 -
Tóth Vera újra iszik, de csak mértékkel
Az első Megasztár győztese tavasszal megfogadta, hogy nem iszik egy kortyot sem, egy csütörtöki eseményen mégis egy borospohárral a kezében fotózták le. 2011. október 15. szombat 09:17 -
Asztalitenisz Eb: Elődöntős és már biztosan érmes a Tóth, Póta duó
Az első szett még szoros volt, a folytatásban azonban Pótáék hengereltek a védekező stílusú rivális ellen. 2011. október 14. péntek 17:11 -
Tóth Vera segítheti gyerekhez Gabit
Tóth Gabi sosem titkolta, hogy a műtétei miatt sajnos kevés az esély arra, hogy természetes úton teherbe essen. 2011. október 14. péntek 15:08 -
Tóth Verának szülnie kellene, hogy Gabi anya lehessen
Tóth Gabi nagyon szeretne saját gyermeket. Ha természetes úton nem lehet, Vera adhatna petesejtet a húgának - csak előbb neki kellene szülnie. 2011. október 14. péntek 13:43 -
Tóth Richárd harmadik, 24 milliót nyert
Többször all-in ment, hogy duplázzon a WSOP Europe-on, de csak harmadikra kapott megadást. 2011. október 14. péntek 12:34 -
Mikor ültetik be Tóth Vera petesejtjét a húgának?
Tóth Gabi már sokszor beszélt arról, mennyire vágyik rá, hogy anya lehessen, de erre korábbi nőgyógyászati műtétei miatt kicsi az esély. Az új hír szerint azonban nővére petesejtje megoldást jelenthet! 2011. október 13. csütörtök 15:34 -
Mikor ültetik be Tóth Vera petesejtjét a húgának?
Tóth Gabi már sokszor beszélt arról, mennyire vágyik rá, hogy anya lehessen, de erre korábbi nőgyógyászati műtétei miatt kicsi az esély. Az új hír szerint azonban nővére petesejtje megoldást jelenthet! 2011. október 13. csütörtök 15:00 -
Csak Pergel esett ki a nőknél az asztalitenisz Eb-n
Póta Georgina, Tóth Krisztina, Lovas Petra és Madarász Dóra bejutott a 64 közé Gdanskban. 2011. október 13. csütörtök 14:57 -
Tóth Richárd döntős a WSOPE 4-es eseményén
A pókeres a tízfős döntő asztalon küzd a 112 ezer eurós fődíjért. 2011. október 13. csütörtök 10:00 -
Tihanyi Tóth Csaba már tudja születendő gyermeke nemét
De nem mondja meg, haha. 2011. október 13. csütörtök 08:31 -
D. Tóth Kriszta semmit sem kapott ingyen
- Sosem volt alaposan kidolgozott terv az életemben, egyik állomás jött a másik után - Kaposvár, ELTE, angol szak, aztán média, újságírás angol nyelvű lapoknál, majd a televízió. Még akkor sem képzeltem, hogy egyszer majd képernyős leszek, riporternek készültem - árulta el a műsorvezető. 2011. október 12. szerda 17:16 -
Merfelsz borok bemutatója
Budapesten, a Fabrik Art Barban kapott helyet 2011. október 6-án a Merfelsz Pincészet legújabb csúcsborainak bemutatója. Előrször a 2009-es, Blanc de Noirs és Pinot Noir nyerspezsgőjüket szolgálták fel Merfelszék, majd 2009-es Cabernet Franc-juk és Tsokoláta névre hallgató vörösboruk csábította a jelenlévőket apró bűnözésre. A nedűk mellé Jenci Tamás és Magos Zoltán séfek készítettek apró falatokat. Végül a szekszárdi Tóth Sándor kávészakértő kínálta különleges kávéit, amelyek a borok kitűnő barátainak bizonyultak, hiszen e nagy vörösek is bővelkedtek a csokoládés és kávés jegyekben. A képeken a bemutató megnyitója, borai és falatjai láthatók. 2011. október 9. vasárnap 16:19 -
Merfelsz borok bemutatója
Budapesten, a Fabrik Art Barban kapott helyet 2011. október 6-án a Merfelsz Pincészet legújabb csúcsborainak bemutatója. Előrször a 2009-es, Blanc de Noirs és Pinot Noir nyerspezsgőjüket szolgálták fel Merfelszék, majd 2009-es Cabernet Franc-juk és Tsokoláta névre hallgató vörösboruk csábította a jelenlévőket apró bűnözésre. A nedűk mellé Jenei Tamás és Magos Zoltán séfek készítettek apró falatokat. Végül a szekszárdi Tóth Sándor kávészakértő kínálta különleges kávéit, amelyek a borok kitűnő barátainak bizonyultak, hiszen e nagy vörösek is bővelkedtek a csokoládés és kávés jegyekben. A képeken a bemutató megnyitója, borai és falatjai láthatók. 2011. október 9. vasárnap 16:19 -
D. Tóth Kriszta kinevette volna, ha ezt mondja neki valaki
Februárban mindenkit váratlanul ért D. Tóth Kriszta felmondása. Közben megtalálták ajánlatokkal házon belülről és kívülről is. Most új szerepkörben tért vissza a köztévé képernyőjére: szórakoztató talk-show-t vezet az m1-en. Ezért a műsorért maradt a csatornánál. 2011. október 9. vasárnap 16:16 -
Tóth Gabi újra megcsalt
A Megasztárban lett híres, mégis egyre többet bukkan fel az RTL Klub háza táján. 2011. október 9. vasárnap 08:30 -
Tóth Gabi újra megcsalt
A Megasztárban lett híres, mégis egyre többet bukkan fel az RTL Klub háza táján. 2011. október 9. vasárnap 08:30 -
Csak néztünk! Érdekes fotó Malek Miklósról és Tóth Gabiról
A 25 felettiek Maleknek örülhettek, aki Tóth Gabit hívta segítségül a végső döntéshez. Az énekesek a Rácz Fürdő tetőteraszán álltak mentoruk elé, ahol egyetlen hangszer kíséretében, szívüket-lelküket Miklós és Gabi kezébe adva énekeltek egy utolsó dalt. [Dátum: 2011.10.09. 05:17] 2011. október 9. vasárnap 05:17 -
Géczi András kérdőjeles a 24 között
Géczi András ellenben bemutatkozásakor azonnal zajos sikert aratott, és a Mentorok Házában sem okozott csalódást. A tehetségét sem Malek, sem Gabi nem vitatta, az ifjú énekesnő azonban ha becsukta a szemét, majd kinyitotta, a kép nem passzolt. Kérdőjeles előadóként aposztrofálták a nézők kedvencét. [Dátum: 2011.10.08. 20:54] 2011. október 8. szombat 20:54 -
Tarány Tamás nem remekelt a 24 között - Malek Miklós szerint
A biztonsági őrként dolgozó Tarány Tamás viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a verseny egésze alatt. Ezt a kiszámítható tehetség azonnal érezhető volt ismét, amint kinyitotta a száját. Miklós és Gabi is végig énekelte a dalt, ráadásul Gabi el is sírta magát a végén. Malek azonban mégsem magasztalta az egekbe a srácot. Meglepő, de ő tudja! [Dátum: 2011.10.08. 20:49] 2011. október 8. szombat 20:49 -
Tavasszal végre apa lesz a Barátok közt Lacija!
Sokat várt a családalapítással Tihanyi Tóth Csaba és párja, de amint elhatározták magukat, megfogant a baba. 2011. október 7. péntek 11:31 -
Gyönyörű kismama Dobó Kata -fotó
Október 2-án újra rózsaszínbe borult a Lánchíd. Az Egészség Hídja Összefogás eseményén, minden eddiginél többen vettek részt. A felvonulók között volt Dobó Kata és Tóth Gabi is. 2011. október 6. csütörtök 13:00 -
Tóth Vera: rettegtem a következőtől
A Megasztár első győztese, Tóth Vera szerint sokan küzdenek olyan problémákkal, mint ő, ezért úgy döntött, hogy közreműködik abban, hogy egy könyv jelenjen meg róla, az eddigi életéről. 2011. október 5. szerda 22:15 -
D. Tóth Kriszta izgult, de lenyomta a showmaneket
Nem akkora váltás híradósból egy esti show műsorvezetőjévé válni, mint amikor Stahl Judit a Tényekből átlépett a konyhába, de ettől még volt miért izgulnia D. Tóth Krisztának. A kezdet a gyerekbetegségek ellenére biztató. 2011. október 5. szerda 11:10 -
Miért nincs szükség kereskedelmi köztévére - D. Tóth Kriszta felrobbantotta az unalombombát
Amikor a harmadik stúdióvendég, az Érdektelen Holland Dobos a kezébe vett egy PVC-ből készült csőnek kinéző tárgyat és azt mondta: "Ez valójában egy PVC cső!", mire D. 2011. október 5. szerda 10:30 -
Lábtoll-labda: Tóth Gábor nyerte a German Opent
A magyar versenyző az elődöntőben meglepetésre legyőzte vb-2. kínai ellenfelét. 2011. október 4. kedd 11:19 -
Dér Heni és Tóth Szabolcs több mint 24 km-t tett meg mindössze 1 liter
Az üzemanyag-takarékossági versenyen részt vett többek között Rubint Réka és Schobert Norbert, Horváth Éva és Ganxta Zolee valamint Szekeres Nóra és Gáspár Laci. 2011. október 3. hétfő 09:00 -
Íme a legfrissebb Class FM slágerlista: a Maroon 5 vezet, Tóth Vera a legjobbak között
David Guetta és Wolf Kati is szárnyal a 2011. október 2-ai Class FM zenei listán. [Dátum: 2011.10.02. 18:13] 2011. október 2. vasárnap 18:13 -
Palik László elveszettnek tűnik egyedül
Tóth Gabi nagyon sovány, Palik László egyedül bulizik. 2011. október 2. vasárnap 15:31 -
Mesélj mindennap!
A magyar mese napján, Benedek Elek születésének évfordulóján az ország közel 300 óvodájában halhatták ugyanazt a mesét ugyanabban az időben az óvodások. A Médiaunió Alapítvány A magyar mese órája felhívásához a XII. kerületi Mackós Óvoda és a zuglói Kerékgyártó Óvoda is csatlakozott. A budai intézményben D. Tóth Kriszta, a Magyar Televízió műsorvezetője, míg Pesten Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője mesélt a gyermekeknek. Az óvodások Benedek Elek Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című meséjét hallgathatták meg délután egy órakor. 2011. október 2. vasárnap 09:00 -
D. Tóth Kriszta kitárulkozik a talkshow-jában
A híradós az m1-en induló talkshow háziasszonyaként szeretné megmutatni, hogy neki is van humora, hogy egy kíváncsi, vagány személyiség, aki, ha kell, még egy lábsérülést is bevállal a show kedvéért. 2011. október 2. vasárnap 08:38 -
Kurucvér a Csobáncról
Cikkünk első részében már sokat megtudhattunk a Csobánc Bormanufaktúra néven működő borászat két oszlopáról, Beöthy Jánosról és Tóth Sándorról. A beszélgetés mai részében már inkább a közös munkáról: a szőlőművelésről, borkészítésről beszélgetünk. Hogy kialakulhasson bennünk egy kép a pincészetről, gondoltuk, nem árt tisztázni, mégis milyen szőlőfajtákkal foglalkoznak? 2011. október 1. szombat 06:00 -
Kurucvér a Csobáncról
Cikkünk első részében már sokat megtudhattunk a Csobánc Bormanufaktúra néven működő borászat két oszlopáról, Beöthy Jánosról és Tóth Sándorról. A beszélgetés mai részében már inkább a közös munkáról: a szőlőművelésről, borkészítésről beszélgetünk. Hogy kialakulhasson bennünk egy kép a pincészetről, gondoltuk, nem árt tisztázni, mégis milyen szőlőfajtákkal foglalkoznak? 2011. október 1. szombat 06:00 -
"Jobban járt volna a családom, ha meghalok"
Elsírta magát a DTK Show felvétele közben Mario Sepulveda, a chilei bányászszerencsétlenség túlélője. "A bánya bohócaként" megismert férfi, aki a D. Tóth Kriszta Show kedvéért repülte át a fél világot, hatvankilenc napon át tartotta a lelket mélyben rekedt társaiban, miközben belül a poklok poklát élte át. 2011. szeptember 30. péntek 09:49 -
Völgyesi Gabi utoljára lép fel
Idei utolsó élő koncertjére készül a Unique. Völgyesi Gabriella és csapata ugyanis egy időre leáll a koncertezéssel, hiszen az énekesnőnek és párjának, Kovacsics Ádámnak januárban babája születik. Szombat este azonban még a húrok közé csapnak, és egy igazi családi hangulatú nagykoncerttel búcsúznak a közönségtől. 2011. szeptember 30. péntek 07:51 -
Ketten együtt: Csobánc Bormanufaktúra
Szeptember 28-án a Terroir Club szervezésében egy kóstolón mutatkozott be egy új badacsonyi pincészet. Ez persze teljesen mégsem igaz, hiszen a Csobánc Bormanufaktúra egyszerre két birtokból áll, és a bemutatkozás is némileg sántít, hiszen Beöthy János és Tóth Sándor sem éppen tegnap kezdett el borokkal foglalkozni. Hogy mégis hogyan jött létre a ma hathektárnyi szőlőt művelő Csobánc Bormanufaktúra, és milyen út vezetett idáig, arról magukat a borászokat kérdeztük. 2011. szeptember 30. péntek 06:00 -
Ketten együtt: Csobánc Bormanufaktúra
Szeptember 28-án a Terroir Club szervezésében egy kóstolón mutatkozott be egy új badacsonyi pincészet. Ez persze teljesen mégsem igaz, hiszen a Csobánc Bormanufaktúra egyszerre két birtokból áll, és a bemutatkozás is némileg sántít, hiszen Beöthy János és Tóth Sándor sem éppen tegnap kezdett el borokkal foglalkozni. Hogy mégis hogyan jött létre a ma hathektárnyi szőlőt művelő Csobánc Bormanufaktúra, és milyen út vezetett idáig, arról magukat a borászokat kérdeztük. 2011. szeptember 30. péntek 06:00 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 66. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Ma Tóth Gergő, énekes, a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. ajánlóját közöljük. [Dátum: 2011.09.29. 19:00] 2011. szeptember 29. csütörtök 19:00 -
Tóth Bori nyakmerevítőt adna a nőkre ősszel
A 40-es évek filmcsillagai, szőrmék, finom selymek, sorban állás és pohárhiány. Ez jellemezte Tóth Bori 2011-es őszi-téli kollekciójának bemutatóját. Ott jártunk. 2011. szeptember 29. csütörtök 14:30 -
Keresztes Ildikó lehülyézte Tóth Gabriellát
Az x-faktoros egyelőre lagzikban énekel, de ha sikerül befutnia, megváltoztatja nevét megasztáros névrokona miatt. Produkciója bejött a zsűrinek: Geszti Péter megkérdezte, mit szed, mert abból ő is kér, Keresztes Ildikó meg csak szimplán lehülyézte. 2011. szeptember 28. szerda 12:04 -
Ördög Nóra + Oprah Winfrey + Jakupcsek Gabriella = D. Tóth Kriszta
Október 1-től új szerepben láthatjuk az egykori híradóst, D. Tóth Krisztát. A róla elnevezett DTK könnyed, szórakoztató talkshow lesz kedd esténként az M1-en. De vajon milyen tulajdonságok a nyerők egy 2011. szeptember 27. kedd 11:09 -
Vége a nélkülözésnek a Tóth családnál
Budapest - Vége a nélkülözésnek, végre felhőtlen lehet az ég az árván maradt Tóth testvérek felett. 2011. szeptember 26. hétfő 16:14 -
"Nem árt, ha megtudják az emberek, hogy van lábam" - D. Tóth Kriszta új szerepben
D. Tóth Kriszta lábát töri, hogy bebizonyítsa: a köztévén is lehet úgy szórakozni, mint máshol. A hvg.hu rákérdezett, hogyan. 2011. szeptember 26. hétfő 12:55 -
Szenvedélyesnek tartja magát Vera
Bár még mindig nincsen teljesen jól Tóth Vera, Joshi Bharat műsorában elárulta, most már végre tudja, mit vár a szerelemtől. 2011. szeptember 26. hétfő 07:45 -
D. Tóth Kriszta: meg kellett hoznom a döntést
Októbertől új műsorokat láthatunk a közszolgálati csatornákon, s ezek közül is legtöbb az m1-en. D. Tóth Kriszta korábban elbúcsúzott a Híradótól, most azonban új szerepben tér vissza a képernyőre: igazi talkshow-val, meglepő és vidám helyzetekkel, őszinte beszélgetésekkel. 2011. szeptember 26. hétfő 05:25 -
Íme a legfrissebb Class FM slágerlista - A The Wanted vezet, Kállay-Saunders András a legjobbak között
Jason Derulo és Tóth Vera is szárnyal a szeptember 25-ei a Class FM zenei listáján. [Dátum: 2011.09.25. 21:34] 2011. szeptember 25. vasárnap 21:34 -
Balesetet szenvedett D. Tóth Kriszta
Valószínűleg túl sokan kívántak "kéz és lábtörést" az egykori híradósnak, D. Tóth Krisztának, aki október 4-én, kedden este vadonatúj talkshow-val jelentkezik az m1-en. A csinos műsorvezető ugyanis a DTK - D. Tóth Kriszta Show egyik hajmeresztő kaszkadőrjelenetének felvételekor annyira rosszul érkezett a földre, hogy eltörte a nagylábujját. 2011. szeptember 25. vasárnap 06:01 -
Tóth Gabi cáfolja, hogy megkérték a kezét
Korához képest meglepően érett, férjhez viszont nem megy Tóth Gabi. Egyelőre. 2011. szeptember 24. szombat 13:09 -
Tóth Gabi elárulta, kin teszteli a főztjét
Tóth Gabiról sokan nem gondolnák, de úgy, mint az élet más területén, a konyhában is remekül feltalálja magát, s nem hátrál meg néhány lábos vagy fakanál láttán. 2011. szeptember 23. péntek 22:48 -
Kifejelt egy autólámpát, de a gerincsérülést megúszta
Még gimnazista korában súlyos motorbalesetet szenvedett, az orra ripityára tört, de ami miatt jobban megijedt a családja, hogy azt hitték, megsérült a gerince is. Szerencsére nem így történt. A csúnya baleset ellenére D. Tóth András úgy döntött, most nagymotorosvizsgát tesz. 2011. szeptember 23. péntek 19:16 -
A Barátok közt sztárja lett az Operettszínház szubrettje
Peller Anna vérbeli komika, és szereti a műfaji kihívásokat. A Budapesti Operettszínház szubrettje ezért örült Juhász Gabi szerepének is a Barátok közt című sorozatban. 2011. szeptember 23. péntek 16:52 -
Gyereket szülne Tóth Vera
Joshi Bharatnak vallott a FEM3 kamerái előtt Tóth Vera. Az énekesnő nem tagadta, most is sokat sír, és bár jobban van, még mindig fáradt. 2011. szeptember 23. péntek 13:45 -
Ez a Tóth Gabi, nem ugyanaz a Tóth Gabi! - Fotó!
Nemcsak a mentorokat, de a nézőket is meglepte az X-Faktor egyik versenyzője. A 29 éves székesfehérvári lány Tóth Gabiként mutatkozott be. 2011. szeptember 23. péntek 11:10 -
D. Tóth Kriszta balesete a forgatáson
Beletört a nagylábujja a kaszkadőrmutatványba 2011. szeptember 23. péntek 10:30 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 60. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.09.22. 19:00] 2011. szeptember 22. csütörtök 19:00 -
Eltűnt az X-Faktor egyik ásza!
Berobbant, leigázott mindenkit, majd nyoma veszett. Senki nem találja Tóth Gabit. 2011. szeptember 22. csütörtök 09:40 -
X-Faktor: eltűnt Tóth Gabi
Berobbant, leigázott mindenkit, majd nyoma veszett. Senki nem találja Tóth Gabit. 2011. szeptember 22. csütörtök 09:40 -
Nyomtalanul eltűnt Tóth Gabi
Az X-Faktor múlt szombati adásában feltűnt energiabomba, Tóth Gabi eltűnt. 2011. szeptember 22. csütörtök 07:15 -
Új talk show-val jelentkezik D.Tóth Kriszta
Visszatér a képernyőre D. Tóth Kriszta. A műsorvezető ezúttal kedden esténkét saját talk show-val jelentkezik az m1 csatornán. 2011. szeptember 21. szerda 16:30 -
Új talkshow-val jelentkezik D. Tóth Kriszta
Visszatér a képernyőre D. Tóth Kriszta. A műsorvezető ezúttal kedden esténként saját talkshow-val jelentkezik az M1 csatornán. 2011. szeptember 21. szerda 16:30 -
Tóth Vera: gyilkos volt, ahogy az emberek bántottak
Joshi Bharát új műsorának vendége volt Tóth Vera. 2011. szeptember 20. kedd 07:22 -
Mi történt? Vera beszólt Reninek?
Tóth Vera a minap Tolvai Renáta Hagylak menni című dalát postolta ki a legnagyobb közösségi portálon működő oldalára. Az énekesnő azzal a megjegyzéssel tette közzé a dalt, hogy "az eredeti" sokkal jobban tetszik neki: "szebb és érzelmesebb". Legalábbis mindeddig azt gondoltuk, hogy a post az első Megasztár-győztestől származik. Ám Vera azt állítja, a bejegyzéshez semmi köze. Vajon akkor mi történhetett? 2011. szeptember 20. kedd 06:15 -
Huszár Zsolt egy XXI. századi dzsentri volt
Két végén égette a gyertyát, amit nem sokáig lehet csinálni, véli Szabó Győző és Gubás Gabi. Szikszai Rémuszéktől kapta a kerékpárt, amivel a halálos baleset érte nem sokkal negyvenedik születésnapja után. 2011. szeptember 19. hétfő 18:49 -
Tóth Vera még csak félig gyógyult meg - Videó
Az ex-Mega már gyógyulófélben van, pánikbetegségének tünetei csillapodnak, de van valami, ami a mai napig kísérti: a deperszonalizációs szindróma. Erről vallott őszintén Joshi Bharat új műsorában. 2011. szeptember 19. hétfő 13:15 -
Tóth Vera néha kívülről látja magát
Az ex-Mega már gyógyulófélben van, pánikbetegségének tünetei csillapodnak, de van valami, ami a mai napig kísérti: a deperszonalizációs szindróma. Erről vallott őszintén Joshi Bharat új műsorában. A teljes interjú: szeptember 19-én 17:25-kor a FEM3-on! 2011. szeptember 19. hétfő 12:21 -
Tóth Gabi meglepte az X-faktor mentorait
Bolondos volt, de remekül énekelt... [Dátum: 2011.09.17. 19:58] 2011. szeptember 17. szombat 19:58 -
Robbanás az X-Faktorban
Egy újabb Tóth Gabi tűnik fel a tehetségkutatók egén, ezúttal azonban egy székesfehérvári lány kavarja fel a magyar popszakma állóvizét. 2011. szeptember 17. szombat 13:00 -
Tóth Gabi és Dobó Kata szemérmesen mellet villant
A Marie Claire-ben vetkőznek a mellrák ellen. 2011. szeptember 16. péntek 21:41 -
Élet a Vogue után - újrakezdés ötvenévesen
Carine Roitfeld párizsi erkélye, séta az első magyar benzinkútnál és közösségi meseírás D. Tóth Krisztával e heti linkajánlónkban. 2011. szeptember 16. péntek 17:09 -
Charles Gayle triója az A38-on
A kortárs improvizatív zene egyik legkülönlegesebb, leginkább egyedi életutat bejárt alakja, Charles Gayle érkezik triója élén a Hajóra. A New York-i avantgárd egyik legjelentősebb muzsikusának koncertjét a fiatal magyar szaxofonos, Tóth Viktor egyedi felállású fúvóskvartettje vezeti fel. [Dátum: 2011.09.16. 14:46] 2011. szeptember 16. péntek 14:46 -
Dobó Kata levetkőzött - Fotó
A Marie Claire most megjelent októberi számában a mellrák ellen kampányol, és hívja fel a figyelmet egy csodaszép fotósorozattal a nők figyelmét a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára. 8 híres magyar nő, Dobó Kata, Zséda, Ebergényi Réka topmodell, Tóth Gabi, Udvaros Dorottya, Pálinger Katalin kézilabdakapus, D. Tóth Kriszta és Fejős Éva író, újságíró csatlakoztak a jó ügyhöz úgy, hogy "felül semmiben" fotózták őket. 2011. szeptember 16. péntek 11:01 -
D.Tóth András cikin viselkedett
Nem tudjuk, ki az, aki folyamatosan azt erősíti D.Tóth Andrásban, hogy jópofa, szerintünk inkább időnként nagyon is kínos, ahogyan viselkedik. Nemrég például készített egy anyagot, ahol "lóul beszélt." 2011. szeptember 16. péntek 09:30 -
Magyar sztárok vetkőztek le a jó ügyért
A Marie Claire most megjelent októberi számában a mellrák ellen kampányol, és hívja fel a figyelmet egy csodaszép fotósorozattal a nők figyelmét a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára. 8 híres magyar nő, Dobó Kata, Zséda, Ebergényi Réka topmodell, Tóth Gabi, Udvaros Dorottya, Pálinger Katalin kézilabdakapus, D. Tóth Kriszta és Fejős Éva író, újságíró csatlakoztak a jó ügyhöz. Úgy, hogy engedték felül semmi fotókat készítsenek róluk. 2011. szeptember 16. péntek 09:00 -
Tóth Vera is fellép a kidobott állatokért rendezett koncerten
Látogass el családostól a Noé Állatotthon hétvégi rendezvényére: nem csak vidám szórakozásban lesz részed, de a belépő árával a bajba jutott állatok mentését is támogathatod! 2011. szeptember 16. péntek 07:09 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 53. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.09.15. 19:00] 2011. szeptember 15. csütörtök 19:00 -
Tóth Gabi levetkőzött - pikáns fotó
Az énekesnő egy jó cél érdekében vállalta a merész képeket. [Dátum: 2011.09.15. 18:23] 2011. szeptember 15. csütörtök 18:23 -
Kovács Áron és felesége, Gabi: "Megmentjük a házasságunkat!"
Kovács Áron és felesége több mint 15 éve házasok, ám nemrég arról szóltak a hírek, hogy mélypontra került a kapcsolatuk. Áron őszintén beszél a legnehezebb időszakokról, és azt is elárulja: hogyan szeretnék megmenteni a házasságukat. 2011. szeptember 15. csütörtök 05:45 -
Zola búcsút int a VIVA-nak - tudd meg hol folytatja a népszerű műsorvezető!
Közel 5 év után a zenecsatorna utolsó férfi tagja, Zola, azaz Ujvári Zoltán Szilveszter megválik a VIVA televíziótól. Zola a 2006-os vj castingon tűnt fel Tóth Gabi, Dopeman és Miló mellett. Közel 2500 fiatalból választották ki az akkor már 26 éves Zolát, aki túl a 30. életévén most úgy érezte; eljött az idő a továbblépéshez. [Dátum: 2011.09.14. 15:00] 2011. szeptember 14. szerda 15:00 -
"A kislányom megmentette az életemet"
Szép műsorvezetőkből soha nem volt hiány. De néha megjelenik a képernyőn egy-egy olyan arc, aki sugárzó egyéniségével, felkészültségével is hat a nézőre. Jegyes-Tóth Kriszta ilyen. 2011. szeptember 14. szerda 00:09 -
Tóth Balázs ismét a Videotonban
A válogatott futballista a legutóbbi szezonban kölcsönben Hollandiában játszott, a Venlóban. 2011. szeptember 13. kedd 21:41 -
Kigyógyult a rákból, szülni szeretne a Napló riportere
A Napló riporterének élete három és fél évvel ezelőtt vált rémtörténetté, amikor diagnosztizálták nála a mellrákot. Tóth Andrea rögtön elhatározta: meg akar gyógyulni, és ezért mindent meg is tesz. 2011. szeptember 13. kedd 20:04 -
Aranyérmes a női váltó az öttusa-vb-n
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat első lett Moszkvában. 2011. szeptember 13. kedd 16:15 -
Hooligans 15 éves jubileumi koncert az Arénában
Talán Tóth Tibi és Kiss Endi sem gondolták volna az általános iskola padjaiban, hogy sok évvel később az ország egyik legnépszerűbb zenekarának alapító tagjaként fennállásuk tizenötödik évét a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik majd! Mégis. [Dátum: 2011.09.13. 14:05] 2011. szeptember 13. kedd 14:05 -
Miért nem hívták meg Tóth Gabit?
Tóth Gabi csúnyán kifakadt egy közösségi oldalon... 2011. szeptember 13. kedd 09:13 -
Tóth Gabi ment volna a Magyar Dal Napjára, de nem hívták
Az énekesnő Facebookon panaszkodott. 2011. szeptember 13. kedd 08:37 -
Tóth Gabi őrjöngött
Tóth Gabi nehezen viseli, hogy a Magyar Dal Napja elnevezésű esemény szervezői nem kérték fel: lépjen színpadra a jeles alkalmon, még annak ellenére sem, hogy a programot népszerűsítő dalban is énekel. De úgy tűnik: nem is volt oka az őrjöngésre... 2011. szeptember 13. kedd 07:10 -
Demjén Ferenc vidéki birtokán pihent Tóth Vera
Az énekes a Borsnak most beszélt arról, hogy az első Megasztár győztese nyáron nála pihente ki a fáradalmait. 2011. szeptember 11. vasárnap 10:26 -
Demjén Rózsi bújtatta Tóth Verát
Nem szanatóriumban, hanem zenésztársa birtokán pihent Tóth Vera. 2011. szeptember 11. vasárnap 08:30 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 46. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.09.08. 19:00] 2011. szeptember 8. csütörtök 19:00 -
Öttusa-vb: három női versenyzőnk a döntőben
Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn is kvalifikálta magát a moszkvai világbajnokságon. 2011. szeptember 8. csütörtök 17:33 -
Kiosztották a tolerancia díjakat
Tegnap este második alkalommal adták át a Magyar Tolerancia Díjakat, ahol számos celeb is megjelent. Többek között Judy, Tóth Vera, Fodor Zsóka és Koós János is a díjazottak között volt. 2011. szeptember 8. csütörtök 17:00 -
Meggondolatlanul cselekedett Kökény Attila
Furcsa dolgot művelt a minap Kökény Attila és Tóth Vera: az X-Faktor jelét mutatva fotózkodtak Nagy Feró társaságában. 2011. szeptember 8. csütörtök 10:15 -
Tóth Gabi férjhez menne, ha elvennék
Felröppent az a hír, hogy Tóth Gabi férjhez megy pasijához, Groovehouse Judy levetett férjéhez. 2011. szeptember 7. szerda 12:57 -
Pink Partyt rendezett Tóth Gabi, Lola és Barbee
Tóth Gabi vendégül látta Lolát és Barbeet, annak örömére, hogy Ashley Tisdale főszereplésével készült tévéfilmet, Sharpay csillogó kalandját ők nézhették meg először Magyarországon. 2011. szeptember 7. szerda 12:00 -
11 napig gondolkodhatnak Csíkszeredában
"Az első harmadban végig fegyelmezetten játszottunk, egy szerencsés góllal vezetést szereztünk, majd előnyből még egyet lőttünk – kezdte beszámolóját Tóth Adrián, a Sapa Fehérvár AV19 győztes gólt szerző csatára. 2011. szeptember 7. szerda 11:16 -
Pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt. tulajdonosával szemben
Az MDF egykori elnöke megsértette Tóth János személyiségi jogait azzal, hogy sajtótájékoztatón lejátszotta a Csányi Sándorral folytatott telefonbeszélgetését. 2011. szeptember 7. szerda 07:11 -
D. Tóth Kriszta kommentálja a ma esti moldáv-magyart
Alaposan megváltozott D. Tóth Kriszta, aki már több mint fél éve eltűnt a köztévé képernyőjéről. 2011. szeptember 6. kedd 16:16 -
Pink Partyt rendezett Tóth Gabi, Lola és Barbee
Tóth Gabi vendégül látta Lolát és Barbeet, annak örömére, hogy Ashley Tisdale főszereplésével készült tévéfilmet, Sharpay csillogó kalandját ők nézhették meg először Magyarországon. 2011. szeptember 6. kedd 14:23 -
Letörték Tóth Gabi lelkesedését - nem lesz esküvő
Az egyik magazinban Tóth Gabi elmesélte, hogy milyen menyasszonyi ruhája lesz majd egyszer, és hogy biztosan a Guns N'Roses November Rain című dalára fog bevonulni egy kis templomba. Másnap már az a hír járta, hogy Gabi barátja, Roland megkérte az énekesnő kezét. Ebből az alkalomból hívták meg a fiatalokat az RTL Klub Reggeli című műsorába. 2011. szeptember 6. kedd 11:55 -
Filmet néztünk Lolával és Tóth Gabival
A popcorn illata ráadásul teljesen meg is hülyített minket. 2011. szeptember 4. vasárnap 17:25 -
Közösen forgatott Tóth Gabi és Ádok Zoli
Az énekesek nagy örömmel vettek részt az európai soros elnökség hivatalos dalából készült újrahangszerelt remix változat videoklipjének elkészítésében. 2011. szeptember 4. vasárnap 09:00 -
Nagylány lett a Megasztár gyerekhangja
16 éves Tóth Lüszi, aki tehetséges kislányból lassan csinos nagylánnyá serdül. 2011. szeptember 3. szombat 11:14 -
D. Tóth András, aki nem fél kinyitni a száját
D. Tóth Andrást az RTL klubon két teljesen különböző szerepben láthatjuk. Egyrészt komoly híradós, aki szociális kérdésekkel foglalkozik és tényfeltáró riportokat készít, másrészt szemtelen riporter, aki kekeckedik a hírességekkel. 2011. szeptember 3. szombat 09:00 -
Tóth Vera: a mikrofon marad, de a szakma változik
Az első Megasztár győztese túl van élete első műsorvezetői rádiós felvételén. Az énekesnőt teljesen felvillanyozza a feladat, hiszen mint mondja, végre beszélhet örök szerelméről, a zenéről, miközben rengeteget tanul is róla. 2011. szeptember 2. péntek 13:35 -
Tóth Vera egyre szexibb
Sokat sejtető profilképet töltött fel magáról a legnagyobb közösségi portálra Tóth Vera. 2011. szeptember 2. péntek 07:00 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 39. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.09.01. 19:00] 2011. szeptember 1. csütörtök 19:00 -
A Fehérvár bemutatkozik Csehországban
"Eric Johansson betegség, Tokaji Viktor a Jesenice ellen összeszedett kisebb sérülés miatt kihagyja a csütörtöki mérkőzést, helyükre a farmcsapat két fiatal játékosa kerül ezúttal is, Maklári Erik és Tóth Adrián – mondta blogunknak Énekes Lajos, a Fehérvár edzője. 2011. szeptember 1. csütörtök 14:21 -
Tóth Vera rádiós műsorvezető lesz
Az énekesnő Bogyó Tomi mellett lesz szombatonként a Jazzy rádióban. 2011. augusztus 31. szerda 12:51 -
Brangelináék otthonát akarja Reese Witherspoon
Brad Pitt és Angelina Jolie malibui házát nézte ki magának Reese Witherspoon és férje Jim Toth. 2011. augusztus 31. szerda 09:30 -
Tóth Gabi: ha azt látják, hogy gyengülsz, szétszednek
2005-ben a Megasztár legjobb női hangja lett, azóta is pörög, koncertezik, lemezeket készít. Tóth Gabi a hétköznapokon igyekszik kipihenni magát és ebben az agykontroll segít neki. Nővérét, Verát is megpróbálta rávenni, hogy használja ezt a technikát, ami a gondolat erejét, energiáját hívja segítségül a gyógyuláshoz. 2011. augusztus 30. kedd 22:29 -
Pityuért (47) rallizik 19 kilós nővére
Budapest - Tóth Judit (50) még mindig nem tudja mitől is halt meg testvére, Pityu ( 2011. augusztus 30. kedd 17:18 -
Tamás megsérült
Sokan még csak most kezdik megtanulni Kulifai Tamás nevét, aki társával, Tóth Dáviddal együtt aranyérmet szerzett a közelmúltban a szegedi kajak-kenu vb-n. Ez a teljesítmény már önmagában is kimagasló, főként ha még azt is hozzá tesszük, hogy Tamás sokáig sérült volt. 2011. augusztus 30. kedd 04:00 -
"A rák márpedig legyőzhető" - Tóth Gabi a betegségről mesél
Tóth Gabi fontosnak tartja, hogy minél több emberhez eljusson: a rákból vissza lehet jönni. Saját és környezete tapasztalataira alapozva szeretné elhinteni, hogy mindig van remény. Neki már többször szembe kellett néznie a rosszindulatú daganat veszélyével, de szerencsére eddig elkerülte a baj. 2011. augusztus 29. hétfő 14:03 -
Tóth Gabi nem csak saját gyereket szeretne
Hosszú út vezetett a boldogságig. Tóth Gabi mostanra találta meg önmagát. 2011. augusztus 29. hétfő 07:15 -
Jacksontánc 2011 - Augusztus 29-én ismét megmozdul Budapest
Harmadik éve kerül sor Budapesten a Jacksontánc nevű, flash mob rendezvényre, amivel a 2009-ben elhunyt Michael Jackson emléke előtt tisztelegnek a résztvevők. Az idei sláger az esélyegyenlőség jegyében a Black or White, a sztárvendégek Tóth Gabi, Ganxsta Zolee és Király L. Norbi lesznek. 2011. augusztus 28. vasárnap 18:30 -
Három hónappal a szülés után újra játszik Gubás Gabi
Mindössze három hónapot tölt otthon főállású anyaként Gubás Gabi, aki júniusban adott életet második gyermekének, Annának. 2011. augusztus 28. vasárnap 09:54 -
Tóth Gabi már tudja, milyen esküvői ruhája lesz
Még alig száradt meg a nyomdafesték a Hölgyvilág lapjain, ahol arról írnak, hogy Tóth Gabi igent mondana, ha Roli megkérné a kezét, máris az egyik kereskedelmi televízió esti bulvárműsorában elhangzott, hogy Roland és az énekesnő kapcsolata kiállta az idő próbáját, és a zenész megkérte a Megasztár felfedezettjének a kezét. 2011. augusztus 26. péntek 23:01 -
Őrült korszaka volt a zöld bakancs, piros taraj - de aztán jött 2006
A Megasztárból megismert Tóth Gabi már több Viva Comet-jelöléssel is büszkélkedhetett, ám a várva várt szobrot idén vihette haza először. Elég volt! című dala a közönség egyik nagy kedvence lett. Új dalának cím: Jöjj még! Ebben meséli el élete hullámvölgyeit. A fiatalabb generációhoz szól, főleg azokhoz, akik nincsenek megelégedve magukkal, önbizalomhiányban szenvednek. Ahogy ő is egykoron... 2011. augusztus 26. péntek 18:16 -
Dávid elárulta titkát
Még ugyan szokatlan Kulifai Tamásnak és Tóth Dávidnak, hogy mindenki róluk beszél, de azért kezdenek beleszokni a szereplésbe. Mint ismeretes, a két kajakozó a napokban világbajnoki címet szerzett. 2011. augusztus 26. péntek 09:15 -
Vizet osztott D. Tóth Kriszta
Budapest - Sokan meglepődtek csütörtökön délben a Deák téren keresztül autózók közül, ugyanis D. Tóth Kriszta (36) osztotta nekik a vizet. 2011. augusztus 25. csütörtök 19:15 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 32. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.08.25. 19:00] 2011. augusztus 25. csütörtök 19:00 -
Súlyos betegséggel küzd a vadóc Megasztáros
Óriási daganat nőtt Tóth Gabi máján. 2011. augusztus 25. csütörtök 08:00 -
Tóth Gabi férjhez megy!
Az énekesnő és párja, Nagy Roland az esküvő gondolatával kacérkodik! A fiú azt tervezi, hogy a közeljövőben oltár elé vezeti kedvesét, s a lány szülei sem bánnák, ha a fiatalok hivatalossá tennék kapcsolatukat. 2011. augusztus 25. csütörtök 07:00 -
Sosem szabadul betegségétől Tóth Gabi?
Budapest - A génjeikben hordozhatják a Tóth lányok a cisztákra való hajlamot - legalábbis a szakorvos szerint. 2011. augusztus 24. szerda 16:17 -
Tóth Vera jól van
Tóth Vera újra dolgozik, sőt az RTL Klub Reflektor magazinjában azt is láthattuk, hogy néz ki jelenleg a kimerültséggel vádolt énekesnő. 2011. augusztus 24. szerda 14:15 -
Daganattal küzd Tóth Gabi
Az orvosok hatalmas, 9 centiméteres daganatot találtak az énekesnő májában. 2011. augusztus 24. szerda 09:45 -
Óriás daganat nőtt Tóth Gabi máján
Budapest - Megint elszomorító hírrel szolgáltak az orvosok Tóth Gabinak (23): nemrégiben újabb elváltozást fedeztek fel a testében. 2011. augusztus 24. szerda 08:12 -
Óriás daganat nőtt Tóth Gabi máján!
Budapest - Megint elszomorító hírrel szolgáltak az orvosok Tóth Gabinak (23): nemrégiben újabb elváltozást fedeztek fel a testében. 2011. augusztus 24. szerda 07:41 -
Tóth Gabi agykontrollal csökkenti májdaganatát
Minek a műtét, ha a gondolat erejével is csökkenthető egy ciszta?! 2011. augusztus 24. szerda 07:24 -
Baby Gabi a hűtlenségről vall
Kökény Attila egykori hűtlensége kapcsán fejtette ki véleményét a férfiak félrelépéséről Baby Gabi a TV2 Aktívjában. 2011. augusztus 23. kedd 15:30 -
Nézd meg B. Tóth László otthonát!
Hatalmas kazetta- és lemezgyűjteményt tart nappalijában a dj-király 2011. augusztus 23. kedd 09:00 -
Tóth Vera drámai vallomása: "Újra kell tanulnom élni"
Tóth Vera kimerülése után most igyekszik sokat sportolni, és olyan dolgokkal foglalkozni, amik feltöltik. De hivatalos ügyeit is kell intéznie, amihez nincs sok kedve. Az énekesnő elmesélte, most olyan ez, mint amikor egy baleset után valaki újra tanul járni, csak neki élni kell újra megtanulnia, ami cseppet sem könnyű feladat 2011. augusztus 22. hétfő 20:15 -
Gubás Gabi nem titkolta
Anna és Attila játsszák a főszerepet az életében. Gubás Gabi számára semmi sem ér fel azzal, hogy gyermekei nyugalmát feláldozza. A színésznő szerint mindennek eljön az ideje. Vajon mennyi időt hagy ennek az idilli állapotnak? 2011. augusztus 22. hétfő 17:13 -
Exkluzív! Tóth Vera őszintén vall összeomlásáról - videó!
Tóth Vera kimerülése után most igyekszik sokat sportolni, és olyan dolgokkal foglalkozni, amik feltöltik. De hivatalos ügyeit is kell intéznie, amihez nincs sok kedve. Az énekesnő elmesélte, most olyan ez, mint amikor egy baleset után valaki újra tanul járni, csak neki élni kell újra megtanulnia, ami cseppet sem könnyű feladat. 2011. augusztus 22. hétfő 17:00 -
Először állt kamera elé Tóth Vera - videó
Kényszerpihenője óta először állt kamera elé Tóth Vera. A énekesnő egy fellépése után mesélt arról, hogy tanul újra élni. 2011. augusztus 22. hétfő 16:20 -
Januárban érkezik az újabb celeb-baba
Völgyesi Gabi, a Unique együttes énekesnője a 4. hónapban jár, az újságoknak azt nyilatkozta, hogy jól van, bár az első három hónapban nagyon álmos volt. 2011. augusztus 22. hétfő 14:01 -
Tóth Vera könyvet ír
Az elmúlt hónapokban átéltekről, pánikbetegségéről és tapasztalatairól ír könyvet Tóth Vera. 2011. augusztus 22. hétfő 13:45 -
A csepeli erdőben, sötétedés után, a gyilkosságok helyszínén
Tóth Andrea egy sokat látott rendőrségi szakértővel, Tarjányi Péterrel látogatott el a csepeli gyilkosságok helyszínére, "a hajléktalanok, a bűnözők és a vadkutyák erdejébe". 2011. augusztus 22. hétfő 12:24 -
Tóth Vera könyvet ír nehéz napjairól!
Az énekesnő kezdi újra megtalálni önmagát 2011. augusztus 22. hétfő 08:00 -
Újabb magyar celebkönyv készül
Könyvet készül írni Tóth Vera, aki kegyetlen két hónapon van túl. 2011. augusztus 21. vasárnap 11:00 -
Tóth Vera azt hitte, az agyával van baj
Azt hitte meg fog halni, de ma már jól van. Könyvet ír a szenvedéseiről. 2011. augusztus 21. vasárnap 09:11 -
Kati néni brutális, kemény, de felgyorsított
Az edzőnő először nyert vb-t férfiakkal, nehezen azonosult velük, de megtette. A 4 hónapja nem bulizó Tóth Dávid és Kulifai Tamás hálás neki. 2011. augusztus 20. szombat 20:28 -
Nem várt arany Fábiánné férfi párosától
Tóth és Kulifai a hajrában múlta felül ötszázon a mezőnyt, Kozák második, a női páros lecsúszott a dobogóról a szegedi vb-n. 2011. augusztus 20. szombat 15:06 -
Médiaútikalauz stopposoknak
A Tabu Tv riportere Csomor Csillát és Tóth Szabit, a Sugarloaf zenekar frontemberét faggatta a most elkészült könyvről, melyben sztárok segítenek a média világában eligazodni az erre a pályára elhivatott fiatalságnak. 2011. augusztus 20. szombat 11:46 -
Babát vár Völgyesi Gabi
Az anyaság színpadára lép az énekesnő januártól 2011. augusztus 20. szombat 11:00 -
Kiderült, miért omlott össze Tóth Vera
Tóth Vera beismeri, hogy kiskorában nem volt a suli szép csaja, akiért odavannak a srácok. Ám a Megasztár győzteseként hirtelen annyi figyelmet kapott, amennyi egy életre elég lenne tíz embernek. De sosem adott magának időt arra, hogy ezt feldolgozza. 2011. augusztus 20. szombat 06:35 -
Megtalálja a szerelmet Tóth Vera?
A Story magazin olvasói arról szavaztak a minap, vajon megtalálja-e végre az igaz szerelmet Tóth Vera. A legtöbben úgy vélik: igen. 2011. augusztus 20. szombat 04:00 -
Völgyesi Gabi gyermeket vár
Élvezi terhessége minden percét Völgyesi Gabi, aki az RTL Klub Csak csajok című műsorának vendége volt. Az énekesnő boldog, mert csodálatosan alakul az élete. 2011. augusztus 19. péntek 14:55 -
Hihetetlenül vékony a magyar színésznő
Három hónapja szült, mégis hihetetlenül vékony és gyönyörű Gubás Gabi. Az immár kétgyermekes színésznő nagyon kiegyensúlyozott kismama. 2011. augusztus 19. péntek 14:00 -
Hihetetlenül vékony Gubás Gabi
Három hónapja szült, mégis hihetetlenül vékony és gyönyörű Gubás Gabi. Az immár kétgyermekes színésznő nagyon kiegyensúlyozott kismama. 2011. augusztus 19. péntek 14:00 -
Hooligans Tibi magára tetoválta a Good Charlotte-ot
Benji, a Good Charlotte gitárosa és Hooligans Tóth Tibi tetoválással pecsételték meg a Sziget fesztiválon kötött barátságukat. [Dátum: 2011.08.19. 13:50] 2011. augusztus 19. péntek 13:50 -
Kisbabát vár Völgyesi Gabi!
A Unique énekesnője januárra várja a picit, akinek nemét egyelőre nem tudja. 2011. augusztus 19. péntek 11:20 -
Döntőben az 500 m-es férfi kajakpáros
A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros simán jutott túl a délelőtti előfutamon. 2011. augusztus 19. péntek 11:02 -
Baby Gabi: A megcsalás természetes dolog
Különös véleménye van a férfiak félrelépéséről Szklenár Gabinak, a Baby Sisters egykori tagjának. 2011. augusztus 19. péntek 10:47 -
Kisbabát vár Völgyesi Gabi
A Unique énekesnője januárra várja első gyermekét. 2011. augusztus 19. péntek 09:45 -
Gyereket vár az Unique énekesnője
Völgyesi Gabi babája valószínűleg januárra érkezik - adta hírül a Blikk. 2011. augusztus 19. péntek 07:51 -
Újabb magyar énekesnő vár gyermeket
Judy után újabb sikeres magyar énekesnő vár gyermeket. Völgyesi Gabi a Unique énekesnője januárban fog szülni. 2011. augusztus 19. péntek 07:15 -
Kisbabát vár Völgyesi Gabi!
A Unique énekesnője januárra várja a picit, akinek nemét egyelőre nem tudja 2011. augusztus 19. péntek 05:20 -
Tetoválással megpecsételt barátság
Tóth Tibire régóta nagy hatást gyakorol az amerikai punk rock banda, amely véleménye szerint sok szakmai újítást hozott, főleg a hangszerelés terén. A zenei és szellemi együttállás most a valóságba is begyűrűzött, ugyanis a Hooligans gitárosa összeismerkedett a Good Charlotte tagjaival a nemrégiben végetért Sziget fesztiválon. A kölcsönös szimpátia hamar egy barátság kezdete lett. Benjivel, a csapat gitárosával többek között megbeszélték, hogy mind a ketten a legendás Beatles együttesen nevelkedtek, és napjainkig is őket tekintik forrásként. 2011. augusztus 18. csütörtök 19:50 -
Vera nagyon megijedt
Pórul járt Tóth Vera. Arról, hogy mi is történt vele, Facebook oldalán mesélt barátainak és rajongóinak. 2011. augusztus 18. csütörtök 15:30 -
Tóth Vera lezárja melankóliáját
Tóth Verának a testvéri szeretet segít talpra állni, mert húga a kezét fogva áll az énekesnő mellett. A 25 éves tehetséget az utóbbi időszak szakmai kihívásai is megkínozták. 2011. augusztus 18. csütörtök 15:00 -
Nagy Feró: Babát akarok!
Budapest - Hatvanöt évesen negyedszer is apa lenne Nagy Feró. A nemzet csótánya leginkább egy kislánynak örülne három felnőtt gyermeke, az első házasságából született Gabi, illetve két fia, Botond (27) és Hunor (21) után. 2011. augusztus 18. csütörtök 07:50 -
Agykontroll Tóth Verának?
Húga támogatja és védi meg a támadásoktól Tóth Verát. Gabi szerint Verának jót tenne az agykontroll és a lazítás. 2011. augusztus 18. csütörtök 07:10 -
Tóth Gabi: "Bedarálta nővéremet a szakma!"
A sok új tehetség miatt egyre nehezebb talpon maradniuk a zenészeknek 2011. augusztus 18. csütörtök 05:29 -
Ezért jött össze Tóth Gabi és Ádok Zoli
Budapest, naplemente, összetartozás. Mindez Tóth Gabi és Ádok Zoli közös produkciójában. 2011. augusztus 17. szerda 20:58 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 25. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa [Dátum: 2011.08.17. 19:00] 2011. augusztus 17. szerda 19:00 -
Könnyfakasztó jelenet: Tóth Vera elhozta a megváltást
Bár Tóth Vera pihentető és frissítő kezelése után már jobban van, és újult erővel még a zongoratanulásba is belekezdett, úgy tűnik, lelkének nagy szüksége van minden pozitív eseményre. Erről árulkodik egyik bejegyzése is, amit egy közösségi oldalon olvashatunk. 2011. augusztus 17. szerda 14:25 -
Naplementében romantikázott Tóth Gabi és Ádok Zoli
Közösen forgatott Tóth Gabi és Ádok Zoli! Az énekesek az európai soros elnökség hivatalos dalából készült újrahangszerelt remix változat videoklipjének elkészítésében segédkeztek. 2011. augusztus 17. szerda 14:10 -
Tóth Vera életébe fényt csalt egy fiú
Amióta Tóth Vera egy szanatóriumban pihent, nagy változáson ment keresztül. Legalábbis a legnagyobb közösségi portálon tett bejegyzései erre engednek következtetni. Úgy tűnik, a gyönyörű hangú énekesnő egyre kiegyensúlyozottabb. 2011. augusztus 17. szerda 04:00 -
Melegbárban ismerte meg feleségét a műsorvezető
Kovács Áron, a Szerencseszombat műsorvezetője, a Robin Hood című magyar musical címszereplője. Felesége: Gabi, sminkes, kozmetikus. Kisfiúk Máté négyéves. Annak idején nejével egy melegbárban ismerkedett meg. 2011. augusztus 16. kedd 20:32 -
Magára varratta kedvence aláírását Tóth Tibi
Budapest - A Good Charlotte testvérpárjának kéznyomát tetováltatta magára Tóth Tibi (41). 2011. augusztus 16. kedd 17:32 -
Tóth Gabinak nem tetszik nővére őszinteségi rohama
Tóth Vera nemrég a facebookos oldalán tudatta ismerőseivel, már nincs miért aggódni. 2011. augusztus 15. hétfő 15:31 -
Egyre kevesebb időt tölt együtt a Megasztár álompárja
A TV2 tehetségkutatójának két felfedezettje, Lakatos Yvette és Tóth Ádám tíz hónapja alkot egy párt. Kapcsolatuk elején sülve-főve együtt voltak, sőt együtt is aludtak, de most kevesebb időt töltenek együtt. Szerelmük ugyanúgy lángol, ám egyéb elfoglaltságok miatt külön utakon is járniuk kell. 2011. augusztus 15. hétfő 10:04 -
Nincs megalázóbb a kimaradt a panenkánál
Ha elhibázott a mozdulat, a nagyképűség árad belőle: Totti, Pirlo és Neymar ismeri az érzést. A szombathelyi Tóth kaput sem talált büntetőből. 2011. augusztus 14. vasárnap 09:39 -
Dobi, Tóth Vera egykori szerelme: "Vera rendkívül érzékeny és szeretetéhes"
Vera egykori szerelme, Dobi a Best magazinból értesült az énekesnő összeomlásáról. 2011. augusztus 12. péntek 18:00 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 18. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.08.11. 19:00] 2011. augusztus 11. csütörtök 19:00 -
Bulvárhíradót indít az MTV
Az esti Híradók előtt kerülhet adásba a közszolgálati Fókusz. Talkshow-t kap D. Tóth Kriszta, és ősszel újraéleszthetik az Ablakot is. 2011. augusztus 11. csütörtök 12:16 -
Tóth Vera bezárkózott, zongorázni tanul
Nehéz korszakon van túl Tóth Vera, és ugyan már kezd lenyugodni, úgy döntött, többé nem enged betekintést magánéletébe a sajtónak. 2011. augusztus 11. csütörtök 08:13 -
Zongorázni tanulna Vera
Amióta Tóth Vera kijött a szanatóriumból, úgy tűnik, valóban jobban van. Facebookos bejegyzései mindenesetre ezt bizonyítják. 2011. augusztus 10. szerda 09:30 -
Trend? Tóth Vera, Zoltán Erika, Lajcsi és Hajdú Péter nagy fogyása
A testkultusz úgy tűnik örök. Némi túlsúllyal rendelkező sztárjaink is tudják ezt, így harcba szálltak a kilók ellen. 2011. augusztus 9. kedd 12:27 -
Visszatért a Poptarisznya atyja
Sosem volt egy szabad perce sem, az idén nyáron azonban még kevesebb a szabadideje B. Tóth Lászlónak (64). 2011. augusztus 8. hétfő 18:53 -
Janika: 5 év után az élen
Arad - Furcsa lehet ifjabb Tóth Jánosnak (42), hogy az összetett értékelés első helyéről várja a ralibajnokság utolsó futamát. 2011. augusztus 8. hétfő 16:51 -
Ugyanott lép fel a Megasztár és az X-Faktor győztese!
Ingyenes könnyűzenei koncerteket is rendeznek a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál részeként a város főterén 2011. augusztus 12-20. között. Nézd meg te is Vastag Csabát, Tóth Verát és Gabit vagy a Bolyki Brotherst! 2011. augusztus 8. hétfő 14:00 -
Tóth Vera megszólal: Ültem az ágyon és számomra vége volt a világnak
Tóth Vera visszatért. A tehetséges énekesnő nemrégiben néhány hetet egy klinikán töltött, hogy feltöltődjön. Most első koncertjét adta a kényszerpihenő után. A közönségtől hatalmas tapsot kapott. 2011. augusztus 7. vasárnap 09:00 -
Ifj. Tóth János nyerte az Arad-ralit
A hétszeres abszolút bajnok mögött Hadik András lett a második, Spitzmüller Csaba pedig a harmadik. 2011. augusztus 6. szombat 20:06 -
A hírességek is eladósodtak a svjáci frank miatt
A hírességeket is érinti a svájci frank rekord emelkedése. Baby Gabi színpad helyett már a fodrászszalonjában dolgozik, VVAnikó lakásától szabadulna, Kökény Attila hitel könnyítést kért. 2011. augusztus 6. szombat 07:55 -
A hírességek is eladósodtak a svájci frank miatt
A hírességeket is érinti a svájci frank rekord emelkedése. Baby Gabi színpad helyett már a fodrászszalonjában dolgozik, VVAnikó lakásától szabadulna, Kökény Attila hitel könnyítést kért. 2011. augusztus 6. szombat 07:55 -
Fuldoklik az adósságban Baby Gabi
Budapest - Újabb sztár került nehéz helyzetbe a megnövekedett törlesztőrészletek miatt. A svájci frank rekord döntögető romlása miatt az évekkel ezelőtt felvett hitelek visszafizetése komoly bajba sodorja a hírességeket is. 2011. augusztus 6. szombat 05:50 -
Extrém menyasszonyi ruhákban pózolt Tóth Gabi
Tóth Gabi énekesnőt igazi rock'n'roll menyasszonyként fotózták az egyik esküvői magazin számára. 2011. augusztus 5. péntek 12:00 -
Elvileg kutya baja Tóth Verának
Tóth Vera úgy döntött pár héttel ezelőtt, hogy önként bevonul egy szanatóriumba. Egyesek máris alkoholproblémákra gyanakodtak. A hot! magazinnak az énekesnő aggódó édesanyja, Erika adott exkluzív interjút. 2011. augusztus 4. csütörtök 19:52 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 11. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa. [Dátum: 2011.08.04. 19:00] 2011. augusztus 4. csütörtök 19:00 -
Tóth Vera hamarosan visszatér!
Budapest - Egyre jobban érzi magát Tóth Vera (26), akiről a Blikk két héttel ezelőtt írta meg, hogy egy szanatóriumban kezelik, mert fizikailag és lelkileg teljesen kiborult. 2011. augusztus 4. csütörtök 17:52 -
Pezsgő éjszaka a Forma 1-es bulin
Gyönyörű lányokkal koccintott Edvin Marton és Tóth Tibi, a Hooligans gitárosa a Forma 1-es Magyar Nagydíj utáni exkluzív partin. A két sztárt a Freixenet pezsgő csinos hölgyei kínálták a különleges itallal, amit ők nem utasítottak vissza. Edvin és Tibi nagyon élvezték a bulit, annak ellenére, hogy egyikük sem rajongója a száguldó cirkusznak. 2011. augusztus 4. csütörtök 09:51 -
Tóth Vera álbarátok miatt került kórházba?
Vera lassan elhagyja a szanatóriumot, ahová önszántából került. De vajon elég-e ez a pár hét, hogy az élete 180 fokos fordulatot vegyen, hogy a depresszió, a pánikbetegség, a megannyi kín csak rossz emlék maradjon? 2011. augusztus 4. csütörtök 09:00 -
Milliárdos pókeres rabolta el Polgár Kriszta szívét
Tóth Ricsi után újra egy pókeres rabolta el Polgár Kriszta szívét. Ezúttal is PokerStars-profiról van szó, csak kicsit nagyobb tétben játszik: eddig 14 millió dollárnál is többet keresett élő versenyeken. 2011. augusztus 3. szerda 16:16 -
Baby Gabi: a nőnek is dolgoznia kell
Az énekesnő szerint a mai világban a nőnek legalább annyira kell dolgozni, mint egy férfinak. 2011. augusztus 3. szerda 07:57 -
Európában volt nászúton Reese Witherspoon és Jim Toth!
A pár először Franciaországban, majd Olaszországban élvezték házasságuk első napjait. 2011. augusztus 2. kedd 12:39 -
Tóth Verának titkos kapcsolata volt
Tóth Verának állítólag volt egy titkos kapcsolata egy üzletemberrel, és a szakítás volt az, ami annyira megviselte, hogy összeomlott lelkileg. 2011. augusztus 2. kedd 11:35 -
Üzletember volt Tóth Vera titkos kedvese?
Tóth Verának állítólag volt egy titkos kapcsolata egy üzletemberrel, és a szakítás volt az, ami annyira megviselte, hogy pihenőre volt szüksége. 2011. augusztus 2. kedd 11:35 -
Tóth Vera vallomása
Édesanyja után most Tóth Vera is megszólalt, és az Aktívnak mesélt arról, hogy érzi magát, és miért kellett pihennie valójában. 2011. augusztus 2. kedd 09:30 -
Tóth Vera egy darabig nem énekel még
Otthon van, jól van, nem kell érte aggódni. Vagy de. 2011. augusztus 2. kedd 07:56 -
Tóth Vera jól van, de még várni kell rá
Feltöltődve, energikusan jött haza Tóth Vera a kéthetes kezeléséről... 2011. augusztus 2. kedd 07:51 -
Világsztárral jár Kiss Ramóna
Miután szakított Tóth Norbert focistával, újra szerelmes Kiss Ramóna. A Bors értesülései szerint a Barátok Közt sztárja egy igazi sztárral, egy Forma 1-es pilótával van együtt. 2011. augusztus 2. kedd 07:19 -
Világsztárral jár Kiss Ramóna
Miután szakított Tóth Norbert focistával, újra szerelmes Kiss Ramóna. A Bors értesülései szerint a Barátok Közt sztárja egy Forma 1-es pilótával van együtt. 2011. augusztus 2. kedd 07:19 -
Női aranyérem az öttusa Eb-n
Az angliai Gillinghamben a Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összetételű magyar váltó nyert. 2011. augusztus 1. hétfő 20:13 -
Már nem gondol a mellrákra a TV2 riportere
Huszonhét éves volt, amikor közölték vele: mellrákja van. Tóth Andreának osztrák barátja, Michael végig úgy kezelte a betegségét, mintha csak torokgyulladása lenne. Talán ez segített az Aktív riporterének abban, hogy nem érezte olyan tragikusnak az egészet. 2011. augusztus 1. hétfő 14:37 -
Tóth Veránál betelt a pohár
Tóth Vera azt mondja, a bulvársajtó készítette ki idegileg. Az énekesnő úgy gondolja, hogy a róla szóló és megjelenő hírek szinte kivétel nélkül mind valótlanok voltak. 2011. augusztus 1. hétfő 07:30 -
Női csapatarany az öttusa Eb-n
Tóth Adrienn egyéniben második, Kovács Sarolta hetedik, mindketten olimpiai kvótát szereztek. 2011. július 31. vasárnap 20:44 -
Ráktól retteg Király Viktorék anyja
Király Gabi és egyik fia már legyőzte a gyilkos kórt. A mama most Viktorért aggódik 2011. július 30. szombat 18:30 -
Újabb híradós áll szakácsnak?
D. Tóth Kriszta pár hónapja döntött úgy, hogy elköszön a hírműsoroktól és új szerepben próbálja ki magát. De, hogy mi is ez, arról most mesélt először. 2011. július 30. szombat 07:30 -
Négy magyar női döntős az öttusa Eb-n
Kovács Sarolta és Tóth Adrienn után Gyenesei Leila és Cseh Krisztina is továbbjutott Gilinghamben. 2011. július 29. péntek 20:30 -
Tóth Vera nem járt szanatóriumban
A Megasztár első győztese az Aktív pénteki adásában elmondta, bár az utóbbi időben valóban nem érezte magát túl jól, a hírekkel ellentétben nem járt szanatóriumban, nem szorult pszichiátriai kezelésre. 2011. július 29. péntek 19:56 -
Kovács és Tóth döntős az öttusa Eb-n
Pénteken a női selejtezőket rendezték az angliai Gillinghamben, két magyar simán jutott tovább. 2011. július 29. péntek 19:36 -
Visszaéltek a beteg Tóth Vera nevével
Tóth Vera nevével hirdették a Freddie Mercury-emlékkoncertet, pedig egészen biztos, hogy a kimerültség miatt szanatóriumban kezelt énekesnő nem lesz ott a fellépésen... 2011. július 29. péntek 18:10 -
Tóth Verával hirdették a koncertet
Budapest - Annak ellenére, hogy több mint egy hete egy szanatóriumban kezelik Tóth Verát (26), a Freddie Mercury-emlékkoncert szervezői a július 29-i előadást a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az utolsó pillanatig a a Megasztár első nyertesének nevével hirdették. 2011. július 29. péntek 17:27 -
Elragadta a depresszió Tóth Verát
A Megasztár első nyertese összeomlott, szanatóriumban kezelik Tóth Verát. Fizikailag, és lelkileg is kimerítette magát a 26 éves tehetség. Az énekesnő pánikbetegséggel került a korház falai közé. 2011. július 29. péntek 15:00 -
Gubás Gabin egyetlen fölösleges kiló sem maradt
Alig két hónapja, hogy megszületett Gubás Gabi második gyermeke, Anna. Gabi pontosan csak annyit hízott a várandósság alatt, amennyire a pocaklakónak szüksége volt. Köszönhető mindez természetgyógyász férjének, aki azt tanácsolta, hogy hidegen sajtolt olajokat és magzatvédő teákat fogyasszon. 2011. július 29. péntek 12:53 -
"Napról napra jobban vagyok" - Fotó a kikészült Tóth Veráról
Tóth Vera nem bírja egyedül. Láthatóan az énekesnőnek kényszerpihenője alatt is szüksége van kedves, baráti üzenetekre és némi törődésre. 2011. július 29. péntek 10:50 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 4. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Csütörtökönként Tóth Gergő a Blind Myself zenekar tagja és a Magyar Rock TV munkatársa [Dátum: 2011.07.28. 19:56] 2011. július 28. csütörtök 19:56 -
Tóth Vera sorsában Cserháti Zsuzsa sorsa rejlik!
A közönség csak a mosolygó énekesnőt látta. A mindig kedves és pozitív Verát, akiről senki, de senki el nem hitte a gonosz hírt, hogy néha bizony a pohár fenekére néz. Így hát mindenkit szíven ütött a hír, Vera önszántából bevonult egy klinikára. 2011. július 28. csütörtök 17:45 -
Varga Feri Tóth Veráról beszélt
Napok óta tele a bulvársajtó a Tóth Vera állapotáról szóló hírekkel. Az énekesnő kimerült, és jelenleg egy szanatóriumban pihen. 2011. július 28. csütörtök 13:00 -
"Éjszakákat sírtam át!" Őszintén mesélt a Szépségkirálynő döntőse
Szívpanaszai, fájdalmai voltak, pánikbetegséggel kezelték, idén júliusban pedig Magyarország 24 legszebb lánya között volt Tóth Ildikó. 2011. július 28. csütörtök 12:20 -
Gubás Gabi szerencsés balesete
Eddig sosem hallott titkot árult el magáról Gubás Gabi az RTL Klub kamerái előtt. Kiderült, hogy a színésznő egy balesetnek köszönheti a férjét. 2011. július 28. csütörtök 07:15 -
Tóth Verát húga helyettesíti a Freddie Mercury emlékkoncerten
Az énekesnő jelenleg pihen, de a koncertet így is megtartják. Freddie Mercury 20 éve halt meg. 2011. július 27. szerda 15:00 -
"Nem kell aggódni értem" - Tóth Vera a szanatórium ablakából üzent
Tóth Vera idegileg kimerült, ezért szanatóriumban kezelik. Legalábbis eddig mindenki így tudta, hiszen az énekesnő édesanyja arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy lánya csak kimerült, ezért van szüksége kezelésekre. Ám Veronika nem egészen így emlékezik az elmúlt néhány napra. 2011. július 27. szerda 08:13 -
Mi történt Tóth Verával?
A hétvégén kapott szárnyra a hír, miszerint Tóth Vera annyira kimerült, hogy intézetben ápolják. Az énekesnő facebookos oldalán közölte rajongóival, és barátaival, hogy nincs nagy baj, egyszerűen csak pihennie kell. Vera mamája az Aktív kamerái előtt vallott lánya állapotáról. 2011. július 26. kedd 12:15 -
Tóth Verát a pasihiány tette beteggé
Utolsó szerelme csúnyán kihasználta Tóth Verát 2011. július 26. kedd 08:00 -
Tóth Verát a pasihiány tette padlóra
A rémhírekkel ellentétben nem szanatóriumban, hanem ismerőseihez vonult vissza Tóth Vera, aki pszichológus segítségét is igénybe vette. 2011. július 26. kedd 07:32 -
Tóth Verát egy férfi küldte padlóra
A férfiakkal való szerencsétlen kapcsolata Tóth Vera összeomlásának igazi oka. A Bors szerint az énekesnőt csak kihasználták a férfiak. 2011. július 26. kedd 07:16 -
Beszóltak Tóth Gabinak
Nagy feltűnést keltett a hétvégén Tóth Gabi az egyik plázában. Az énekesnőn csak falatnyi ruha volt, és ezt a háta mögött többen szóvá is tették. 2011. július 25. hétfő 18:00 -
Varga Feri tudja a gyógyírt Tóth Vera bajára
Minden rendben van Verával, senki ne izguljon - nyilatkozta az Aktívnak az énekesnő édesanyja. Varga Feri úgy gondolja, van, amikor az ember kifárad, ez történt most Megasztáros kollégájával. 2011. július 25. hétfő 17:01 -
Független polgármestert választottak Leányváron
Hanzelik Gábor lett a szintén független Tóth János utóda. 2011. július 24. vasárnap 21:54 -
Tóth Vera: Nem vagyok őrült, csak elfáradtam
Bombaként robbant a hír: Tóth Vera pszichiátriára került 2011. július 24. vasárnap 08:00 -
Tóth Vera családja megszólal
A Blikk úgy tudja, hogy egy belvárosi kórházban kezelik Tóth Verát . Az énekesnő lelkileg és fizikailag is teljesen összeomlott. Most megszólalt az énekesnő anyja. 2011. július 23. szombat 09:10 -
A hét legolvasottabb írásai
Nagy örömmel várja első gyermekét Judy. Az énekesnő nemrégiben megijedt, hogy baj van a babával, de orvosa megnyugtatta. Nemrég hozta világra gyermekét Gubás Gabi. A színésznő nagyon boldog és jobban néz ki, mint valaha. Kevésbé jó híreket lehet hallani Völgyi Zsuzsiról. Az énekesnő szakított párjával és anyagi nehézségekkel is küzd. 2011. július 23. szombat 05:30 -
Ganxsta Zolee a farkasoktól sem félti a lányát
Sokkoló fotók, csontsoványra fogyott, megkínzott állatok. A szívszorító képsorokat az Állatvédőrség legutóbbi rendezvényén vetítették le, ahol a több mint 300 civil önkénes, köztük Tornóczky Anita és Ganxsta Zoli felesége, Zana Mónika is esküt tett, és átvette Állatvédőr oklevelét. Az eseményen bemutatták a szervezet Holnapfény című himnuszának klipjét is, amelyben olyan sztárok működnek közre, mint Tóth Gabi, Keresztes Ildikó, Dér Heni, Falusi Mariann, Puskás Peti, Ádok Zoli, Bebe, Szolnoki Péter és Ganxsta Zolee. 2011. július 23. szombat 03:30 -
Dráma! Tóth Vera összeomlott? - íme az igazság, megszólal az énekesnő édesanyja
Aggasztó újságcikkek jelentek meg Tóth Veráról. A hét éve tartó folyamatos szereplés kimerítette az énekesnőt. Vera mind testileg, mind lelkileg elfáradt, ezért most kezelésre szorul, egy komplex fizioterápiás rehabilitációs intézetben töltődik újra. Se telefon, se internet, csak a pihenés. [Dátum: 2011.07.23. 00:20] 2011. július 23. szombat 00:20 -
Tóth Vera anyukája: Mitől van a lányom padlón?
Budapest - A Blikk úgy tudja, hogy egy belvárosi kórház pszichiátriáján kezelik Tóth Verát (26). Mint ahogyan azt pénteken megírtuk, az énekesnő lelkileg és fizikailag is teljesen összeomlott, ám a TV2 Aktívjának adott interjújában Vera édesanyja próbálta bagatellizálni lánya problémáját. 2011. július 22. péntek 20:50 -
Terápiával lazul a kifáradt Tóth Vera
Fárasztó szakmája és a hírnév teljesen kimerítette Tóth Verát. Az énekesnő édesanyja, Erika elmondta a Tv2 Aktív című műsorának, hogy lánya egy intézményben "kap különféle kezeléseket, hogy el tudjon lazulni". 2011. július 22. péntek 20:22 -
Exkluzív! Tóth Vera mamája cáfolja lánya összeomlását
Tóth Vera édesanyja az Aktívnak nyilatkozott lánya állapotáról. Nézd meg a TV2 videóját! 2011. július 22. péntek 17:00 -
Tóth Vera összeomlásának igazi oka
A Blikk információi szerint lelkileg és fizikailag is összeomlott Tóth Vera, a Megasztár első szériájának győztese. 2011. július 22. péntek 08:40 -
Kinga elveszítette emlékezetét
Drámai fordulat a Barátok köztben. Kingát véletlenül fejbe vágja Juhász Gabi, mert betörőnek gondolja, ami miatt a pincérlány viszont elveszíti emlékezetét. 2011. július 22. péntek 08:30 -
Összeomlott Tóth Vera!
Budapest - A külvilágtól elzárva, szanatóriumban kezelik Tóth Verát (26), a hírek szerint a Megasztár első nyertese teljesen összeomlott. 2011. július 22. péntek 08:04 -
Tóth Vera: "Előfordult, hogy lecsúszott pár koktél"
Tóth Vera nem depressziós, csupán fáradt. 2011. július 21. csütörtök 18:04 -
Gubás Gabi szexi ruhában jelent meg
Gubás Gabi igencsak szexi ruhában jelent meg a minap az RTL Klub Reggelijében. Az öltözék azonban megosztotta a nézőket. 2011. július 21. csütörtök 02:30 -
Íme Gubás Gabi gyönyörű kislánya - fotó
Gubás Gabi egész családja ellátogatott a Reggeli stúdiójába. Ez volt a színésznő másfél hónapos kislányának, Annának az első tévés szereplése. 2011. július 20. szerda 14:15 -
Fél a ráktól Baby Gabi
A plasztikai műtétekről fejtette ki a véleményét Baby Gabi. Az énekesnő egyelőre több okból sem feküdne kés alá, de később elképzelhetőnek tartja, hogy bevállal egy szépészeti beavatkozást. 2011. július 20. szerda 14:15 -
Gubás Gabi a szülés után is karcsú
Ha nem tudnánk, talán el sem hinnénk, hogy csupán néhány hete adott életet kislányának Gubás Gabi. A színésznő cseppet sem hízott el, sőt jobban néz ki, mint valaha. 2011. július 19. kedd 07:15 -
Berényi Bandi újra veszélyben?
Berényi Zsuzsa teljesen kiakad, amikor megtudja, hogy Juhász Gabi újra felbukkant a Mátyás király téren. A nő ugyanis korábban elrabolta kisfiát, ami miatt Zsuzsa attól tart, hogy a dráma megismétlődhet. 2011. július 18. hétfő 08:00 -
Gubás Gabi megmutatta kislányát
Először mutatta meg kisbabáját Gubás Gabi. A színésznő a TV2 Mokka című műsorában beszélt arról, milyen gyerek az öt hetes Anna. 2011. július 18. hétfő 03:30 -
Két hazai érem váltóban az ifjúsági öttusázók tatai Eb-jén
Győzött a Zs. Tóth Anna, Ormándi Rebeka, Földházi Anita összeállítású lány csapat, míg a harmadik helyen a Stróbl Krisztián, Zics Viktor, Bruckmann Gergő trió végzett. 2011. július 16. szombat 21:21 -
Brutális jelenettel búcsúzik a nézőktől a Barátok közt
Ma este kitör a nyári szünet a Mátyás király téren is, így a sorozat rajongóinak egészen augusztus 22-ig kell várniuk arra, hogy kiderüljön, mi lesz például Nádor Kinga karakterével, akit a régi-új szereplő, Juhász Gabi betörőnek néz, és alaposan fejbe ver egy serpenyővel. 2011. július 15. péntek 12:45 -
Xantus Barbarát megerőszakolták
Xantus Barbara, Sarka Kata és Baby Gabi szexuális erőszak, és zaklatás áldozatai lettek. Most először meséltek arról a megrázó élményről, amiről sok nő hallgat. Baby Gabi zaklató levekkel, Sarka Kata dulakodással megúszta. Ám Xantus Barbara nem volt ilyen szerencsés... 2011. július 15. péntek 10:15 -
D. Tóth Andrást megviccelték
D. Tóth András azt hitte, hogy gyerekkori álma válhat valóra, amikor jégkorongozó ruhát öltött a Reggeliben, de a dolog kicsit másképpen sült el. 2011. július 15. péntek 02:15 -
Tóth Vera: Magamért szeressenek!
Alig fél évvel a legutóbbi szakítása után a csodás hangú énekesnő készen áll arra, hogy ismét megossza életét egy férfival. 2011. július 14. csütörtök 18:13 -
Gubás Gabi megmutatta öthetes kislányát
A színésznő lánya, Anna június hetedikén fél nyolckor látta meg a napvilágot, és Gubás Gabi szülés közben énekelt is neki 2011. július 13. szerda 19:44 -
Gubás Gabi bombázó lett a szülés után-videó
Gubás Gabi fantasztikus formában van, szinte semennyit sem hízott a terhessége alatt. A színésznő azt mondja, természetgyógyász férje titkos gyógymódjának köszönheti a formáját. 2011. július 13. szerda 16:11 -
Ádok Zoli is énekelt az unióért - videó
Magyar sztárok is énekelnek abban a dalban, mely a magyar uniós elnökség hivatalos himnusza lett. Ádok Zoli és Gabi szereplésével videóklipet is forgattak, valamint a klubverziót is elkészítették. 2011. július 13. szerda 11:58 -
Lángol a szerelem Laczkó Zsoltéknál
Genova - Egy éve lángol a szerelem Laczkó Zsolt (24) és barátnője, Tóth Laura (24) között. 2011. július 8. péntek 16:39 -
Tóth Gabi megint beteg - a májátültetés is szóba került
Tóth Gabi ismét súlyos betegséggel küzd. Nemrég a máján daganatot fedeztek fel az orvosok. Műtét helyett agykontrollal gyógyítja magát. 2011. július 8. péntek 14:46 -
Önértékelési zavarokkal küzdött Tóth Gabi
Frusztrált tiniken segítene Tóth Gabi. Az énekesnő minderről az RTL Klub Fél kettő című műsorában beszélt, és elárulta, régebben ő is önértékelési zavarokkal küzdött. 2011. július 8. péntek 07:00 -
Újabb magyar arany a paraúszó Európa-bajnokságon
Tóth Tamás új kontinenscsúccsal győzött 50 m gyorson. 2011. július 6. szerda 21:12 -
D. Tóth Kriszta nyolc éve találkozott a Speciális Olimpia családjával
A Magyar Speciális Olimpia 1989 óta létezik és segíti az értelmileg sérült emberek edzés- és versenyprogramját, amihez D. Tóth Kriszta nyolc évvel ezelőtt csatlakozott, azóta pedig már mint jószolgálati nagykövet működik közre. 2011. július 6. szerda 14:40 -
Szívatták a suliban Tóth Gabit
Állandóan rosszkedvű volt, csúnyának és kövérnek gondolta magát. 2011. július 6. szerda 08:59 -
6 kilót fogyott Vera
Tóth Vera a legnagyobb közösségi portálon, és a TV2 Mokkájában is beszélt életmódváltásáról. Mint már megírtuk, az énekesnőnek nem a fogyás, inkább az egészsége, és hangja megőrzése a fő célja, persze annak is örül, ha lemegy róla néhány kiló. 2011. július 5. kedd 12:15 -
D.Tóth András ismét beszólt
D.Tóth András kissé elszállt magától - vélekednek egyesek. Az RTL Klub Reflektor magazinjának műsorvezetője ismét beszólt valakinek az élő adás alatt. 2011. július 5. kedd 10:45 -
Komoly hibát vétett Tóth Gabi - videóval
Frusztrált tiniken segít az énekesnő. [Dátum: 2011.07.05. 04:17] 2011. július 5. kedd 04:17 -
Tervek nélküli nyaralásra készül a TV2 sztárja
A Jóban Rosszban négy hetes nyári szünetét aktív pihenéssel tölti a Bandit alakító Tóth Roland. A színész szenvedélyes motoros, így szabadsága alatt is nyeregbe pattan. 2011. július 4. hétfő 18:31 -
Tóth Vera: "Nincsenek alkoholproblémáim"
Mint már megírtuk, életmódot váltott Tóth Vera, melynek nyomán rögtön elkezdődtek a találgatások... Az egyik bulvárlap már egyenesen arról írt, hogy az énekesnőnek alkoholproblémái voltak, azért döntött a változtatás mellett. 2011. július 4. hétfő 07:00 -
Egy ezüst, egy bronz a berlini paraúszó Eb-n
Az S9-es sérültségi kategóriában a 100 m gyors döntőjében Sors Tamás a második, Tóth Tamás a harmadik helyen ért célba. 2011. július 3. vasárnap 21:55 -
Tóth Gabi: "Nem vagyok rákos!"
Az énekesnőt borzasztóan megviselte, hogy az újságok az állítólagos súlyos betegségéről cikkeztek, miközben ebből egy szó sem igaz. 2011. július 3. vasárnap 09:00 -
Tóth Gabi az extravagáns menyasszony
Gabi menyasszonyként pózol, Kasza Tibi pedig fotókat készít a vagány énekesnőről. 2011. július 2. szombat 14:00 -
Új szereplő a Barátok köztben
Valójában csak a szereplő lesz új, a karakter az régi, Novák Laci 11 éve nem látott kedvese. Juhász Gabi szerepét a Budapesti Operettszínház színésznője, Peller Anna alakítja. 2011. július 2. szombat 12:00 -
Testképzavaros a szépségkirálynő-jelölt
A Szépségkirálynő 24 döntősei gyönyörű karcsú lányok. Ám - mint már megírtuk - a 26 éves Tóth Ildikó 3 éve pajzsmirigy-betegsége miatt 30 kilót hízott, azóta azonban megszabadult súlyfeleslegétől. 2011. július 1. péntek 09:00 -
Tóth Gabi menyasszony lett
Menyasszonyi ruhába bújt Tóth Gabi. A dögös énekesnőt egyelőre nem párja vezette oltár elé, hanem Kasza Tibor objektívje előtt pózolt. 2011. június 29. szerda 15:15 -
Új arc tűnik fel a Barátok köztben
Peller Anna együtt forgat a Barátok közt csapatával. A Budapesti Operettszínház színésznője Juhász Gabi tizenegy éve nem látott karakterét alakítja. 2011. június 29. szerda 14:28 -
Tóth Vera lemondott az alkoholról
Szakított régi életmódjával Tóth Vera: egészségesebben él, és egy hónapja egy kortyot nem iszik - tudta meg az egyik napilap. 2011. június 29. szerda 10:15 -
Tóth Vera: Befejeztem a piálást!
Tóth Vera feladta régi életmódját egy minőségi élet reményében 2011. június 29. szerda 10:00 -
Új szereplő Barátok köztben
Peller Anna együtt forgat a Barátok közt csapatával. A Budapesti Operettszínház színésznője Juhász Gabi tizenegy éve nem látott karakterét alakítja. 2011. június 29. szerda 09:30 -
Az Operettszínház sztárja a Barátok köztben szerepel
Peller Anna együtt forgat a Barátok közt csapatával. A Budapesti Operettszínház színésznője Juhász Gabi tizenegy éve nem látott karakterét alakítja. [Dátum: 2011.06.29. 09:07] 2011. június 29. szerda 09:07 -
Tóth Vera most már tényleg nem iszik
Elvileg már tavaly sem ivott. Most meg már bulizni sem jár. 2011. június 29. szerda 07:37 -
Tóth Vera felhagyott az ivással
Tóth Vera bevallotta: nagyon szeretett bulizni, és ilyenkor inni is, de befejezte a piálós életmódot és mostantól egészségesen él majd. 2011. június 29. szerda 07:10 -
D. Tóth András beszólt
Eddig azt gondoltuk, hogy az RTL Klub újabb "jófiút" talált a Reflektor magazinba, de a minap bebizonyosodott, D. Tóth András egyáltalán nem szent, sőt... 2011. június 29. szerda 02:15 -
Tóth Gabi agykontrollal gyógyul
Tóth Gabit nagyon megrémisztették. Az egyik vizsgálatnál ugyanis azt közölték vele, hogy valamit látnak a máján. Azt mondja, volt, aki azt gondolta, hogy rákja van. 2011. június 29. szerda 02:00 -
Tóth Gabriella a legszebb horvát lány + galéria
Negyedik alkalommal választottak szépségkirálynőt a magyarországi horvátok. 2011. június 28. kedd 20:15 -
Tóth Gabi Kasza Tibi menyasszonya lett...
...de csak egy fotózás erejéig. A két zenész egy esküvői magazin felkérésének tett eleget. 2011. június 28. kedd 12:00 -
Tóth Gabi menyasszonyként pózolt Kasza Tibinek
Az énekesből lett fotós egy esküvői magazinnak készített képeket Tóth Gabiról, aki örül, hogy végre vannak vagányabb menyasszonyi ruhák is. 2011. június 27. hétfő 19:59 -
Remekül érzi magát Tóth Gabi
Az új frizurával büszkélkedő Tóth Gabi a StoryOnline-nak elmondta: ezerrel dolgozik, de ebben a munkatempóban érzi legjobban magát. 2011. június 27. hétfő 16:00 -
Tóth Gabi agykontrollal gyógyítja tumorját
Tóth Gabi az RTL Klub Reggelijében mesélt arról, hogy sokan félreértették, amikor azt nyilatkozta a televízióban, hogy a máján tavaly daganatot találtak. 2011. június 27. hétfő 14:25 -
30 kilót fogyott a szépségkirálynő-jelölt
Elhízott lányból lett szépségkirálynő-jelölt, Tóth Ildikó. A lány pajzsmirigy-problémái miatt küzdött a súlyával, ám végül sikerült 30 kilót leadnia. 2011. június 27. hétfő 14:00 -
Tóth László lett Somoskőújfalu polgármestere
A régi önkormányzati testületből csak egy képviselő jutott be az időközi választáson. 2011. június 27. hétfő 00:09 -
Tóth Gabi villantósban, Gombos Edina barackszínben partizott
A legjobb nyári ruhák plusz Rúzsa Magdi a TV2 nagy nyári partijáról. Tóth Gabinak megint forró volt a nadrágja, Tolvai Renátának meg zebrás az egyik válla. Heti trend, nézelődjön, szavazzon! 2011. június 26. vasárnap 18:58 -
Sokkal felnőttebb lettem
Elbúcsúzott a Híradótól. Befejezte a Lolával az élet című cikksorozatát is, amelyhez kislánya születése adta az ihletet, és amellyel évek óta hasznos párbeszédre ösztönözte olvasóit. Ugyanakkor hamarosan megjelenik a sorozat alapján készült második kötete, a Nagylánykönyv. A változások azt jelzik: anya és lánya együtt értek felnőttebb korba. D. Tóth Krisztinával Sztankay Ádám beszélget. 2011. június 25. szombat 12:06 -
Tóth Vera zsűritag lesz a Megasztárban?
Mindenki találgat, vajon Falusi Mariann és Bereczki Zoltán mellett ki foglalhat még helyet az ősszel, hatodik alkalommal újrainduló Megasztár ítészei között. Tóth Vera a Nők Lapja Cafénak elmondta szívesen betöltené ezt a felelős posztot. 2011. június 25. szombat 09:30 -
D. Tóth Kriszta több szerepben élvezi az életet
D. Tóth Kriszta őszintén vall a Tabu Tv riporterének arról, hogy mégis hogyan tudja összeegyeztetni a televíziót, az írást és a családot. Ezenfelül arról is kapunk némi információt, hogy televíziós visszatérése milyen újdonságokat hordoz magában. 2011. június 25. szombat 01:47 -
Lola: Rossz kislány leszek!
Babonáiról és szokásairól vallott Lola és Tóth Gabi. A két énekesnő Ke$ha közelgő koncertjének kapcsán árult el különböző titkokat magáról. 2011. június 24. péntek 09:55 -
Tóth Gabi: Hasat be, mellet ki!
Éljenek a forrónacis, melltartó nélküli nők! 2011. június 24. péntek 06:45 -
Saját műsort kap az MTV-től D. Tóth Kriszta
Hamarosan önálló talk-show-val jelentkezik a Magyar Televízióban D. Tóth Kriszta - tudta meg az Új Ász egy informátortól. 2011. június 23. csütörtök 21:01 -
Tóth Gabi forrónadrágban rázta
Tóth Gabi igencsak felforrósította a hangulatot a TV2 legutóbbi partiján. 2011. június 23. csütörtök 17:30 -
Tóth Gabi forrónadrágban rázta
Tóth Gabi igencsak felforrósította a hangulatot a TV2 legutóbbi partiján. 2011. június 23. csütörtök 17:30 -
Tóth Gabi és Fluor nem örülnek a Megasztárnak
A hazai popszakma két leghíresebb képviselője szerint nem biztos, hogy szerencsés dolog ennyi tehetségkutatót rendezni. Bár saját hírnevét egyikük sem félti, úgy gondolják, kezd kicsit sok lenni a tehetséges énekesekből. 2011. június 23. csütörtök 17:00 -
9 nyári tanács kontaktlencsét viselőknek
Ki gondolná, hogy az árvizek nem csak a környékbelieket veszélyeztetik? A kontaktlencsét viselőknek a vizek mellett különösen óvatosnak kell lenniük. A legfontosabb szabályokról dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa beszélt. 2011. június 23. csütörtök 08:00 -
Tóth Gabi meglepő frizurája
Tóth Gabi időről időre meg tudja lepni rajongóit. Van, hogy dámaként tündököl egy-egy rendezvényen, a minap pedig úgy nézett ki, mint egy kislány. 2011. június 23. csütörtök 06:15 -
Verekedésbe keveredett a rock sztár
Persze nem a valóságban, az EDDA frontembere ugyanis a Jóban Rosszban című sorozat kedvéért vállalta be a kötekedő rocker szerepét. Elmondta, hogy ez mai világlátásával már teljesen összeegyeztethetetlen, nem hisz az erőszakban. Ezért is állította komoly kihívás elé a forgatás, mivel a szövegtanulással is meggyűlt a baja. Szerencséjére szereplését profi színészek segítették, többek között a Bodolai Bandit alakító Tóth Roland is. 2011. június 22. szerda 17:06 -
A képeslapszerű rajzfilmünk lehet Európa legjobbja
M. Tóth Éva Zenitje a Kecskeméti Animációs Fesztiválon kapott díjjal lett a Cartoon d'Or jelöltje. 2011. június 22. szerda 16:09 -
"Rákos vagyok" - Tóth Gabi mindenkit ledöbbentett
Tóth Gabiról nem először hallhattuk, hogy súlyos betegséggel küzd. Először depressziója okozott neki nehézségeket, később a méhében találtak jóindulatú elváltozásokat. Ám ha mindez nem lenne elég, nemrégiben Gabi máján daganatot fedeztek fel az orvosok. Az RTL Klub reggeli műsorában a betegségek lelki okairól folytatott beszélgetésből kiderült: Gabi a lelkét teszi felelőssé betegségei miatt. 2011. június 22. szerda 16:01 -
9 nyári tanács kontaktlencsét viselőknek
Ki gondolná, hogy az árvizek nem csak a környékbelieket veszélyeztetik? A kontaktlencsét viselőknek a vizek mellett különösen óvatosnak kell lenniük. A legfontosabb szabályokról dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa beszélt. 2011. június 22. szerda 08:40 -
Kutyákat mentenek a Tóth lányok
Négy kutyát is örökbe fogadtak a testvérek, most pedig kampányba is kezdtek 2011. június 20. hétfő 19:05 -
A track32 kapta a KAFF nagydíját
M. Tóth Éváé lett a legjobb kisfilm, a Magyar népmesék új része tévékategóriában nyert. 2011. június 18. szombat 20:01 -
Közös videóval rukkolt elő Tóth Gabi és Tóth Vera
Igazi gondolatébresztő videóval kezdte meg állatvédő kampányát a Megasztárból ismertté vált énekes testvérpár. Tóth Vera és Tóth Gabi saját örökbefogadott kutyusaikkal szerepelnek a kisfilmben, melyben a felelős állattartásra hívják fel a figyelmet. 2011. június 18. szombat 17:59 -
Talmácsi után focistát szeret a playmate
Sásdi Vivien néhány hete a 19-szeres válogatott, jelenleg Pápán játszó Tóth Norberttel jár. 2011. június 18. szombat 12:44 -
Luksógor lett Talmácsi Gábor és Tóth Norbert
Talmácsi volt csajával kavar Tóth Norbert - írta a Bors. 2011. június 18. szombat 10:25 -
Tóth Gabi extrém frizurát viselt
Sokáig várt rá, de megérte: immár Comet-gömb tulajdonosa lett Tóth Gabi. A tehetséges énekesnő a díjátadón szuperszexi és extrém ruhát viselt, így nem csak előadásával, hanem kinézetével is megvadította a közönséget. 2011. június 16. csütörtök 04:00 -
Hofi Gézáért rajonganak a mai sztárok
Mi a közös Garami Gáborban, Sipos Tomiban és Tóth Gabiban? Látszólag semmi, mégis van, amiben teljesen egyetértenek: mindhárman rajonganak Hofi Gézáért. A nagy nevettető 2002-ben hunyt el, de a felé áradó szeretet azóta is töretlen. Nem véletlen, hogy az előadásaiból készült összeállítások a Comedy Central legsikeresebb műsorai közé tartoznak. 2011. június 15. szerda 15:00 -
VIVA Comet 2011: a legszínesebb díjátadó
A júniusi díjátadón minden eddiginél nagyobb show-műsort láthatott a közönség. A zöld-narancssárga gömböket SP (A legjobb férfi előadó), Wolf Kati (A legjobb női előadó), a Children of Distance (A legjobb együttes), Fluor (A legjobb új előadó) és Tóth Gabi Elég volt! című videója (A legjobb videoklip) kapta. A Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díj nyertese Geszti Péter. 2011. június 13. hétfő 18:45 -
Énekesek: csapvíz ivással a csúcson!
Több mint 35 ezer új rekordert avatott június nyolcadikán Magyarország, köztük Takács Nikolas-t, Vastag Tamást, SP-t, Tóth Gabit, Fekete Dávidot, Molnár Ferenc Caramelt, Kállay Saunders Andrást, Puskás Petit, Király L. Norbertet, Varga Viktort, Janicsák Vecát, Király Viktort, MC/DC-t, Fluor Tomit, Brasch Bencét 2011. június 13. hétfő 14:15 -
Vadító ruhában diadalmaskodott Gabi - videóval
Sokévnyi várakozás után, Tóth Gabi is megkapta a jól megérdemelt Comet gömbjét, de az est legszexisebb hölgyének járó díjat is elnyerhette volna. 2011. június 13. hétfő 11:00 -
Tóth Vera és Tóth Gabi a családi ügyekről mesélt
A Tóth lányok együtt köszöntötték fel édesanyjukat születésnapja alkalmából. Ritka pillanat, hogy az egész család körbeülheti az ebédlőasztalt, hiszen mindkét énekesnőnek rengeteg fellépése van. 2011. június 12. vasárnap 10:04 -
A nap képe: Tóth Gabival meglepőt művelt anyukája
Az fotó az énekesnőről és édesanyjáról a VIVA Comet gálán készült. [Dátum: 2011.06.12. 08:03] 2011. június 12. vasárnap 08:03 -
Jópofa Viva Comet 2011 összeállítás, celebekkel, énekesekkel
Június 10-én este a Papp László Budapest Sportarénában kiosztották a könnyűzene legjobbjainak járó VIVA Comet gömböket. A várva-várt díjátadón minden eddiginél nagyobb show-műsort láthatott a közönség, amelyen Magyarország kedvenc előadói mellett egy külföldi sztárvendég is tiszteletét tette. A zöld-narancssárga gömböket SP (A legjobb férfi előadó), Wolf Kati (A legjobb női előadó), a Children of Distance (A legjobb együttes), Fluor (A legjobb új előadó) és Tóth Gabi 2011. június 11. szombat 16:26 -
Háromszáz köbcenti hiányzik Tóth Gabi melléből ahhoz, hogy Britney Spears lehessen
Az énekesnő az az alsóőrsi Harley-Davidson Fesztiválon ismerte be a hiányosságát. 2011. június 11. szombat 09:20 -
VIVA COMET 2011 győztesei: Tóth Gabi, Wolf Kati, SP, Fluor, Children of Distance, Geszti Péter
Lenyűgöző látvány- és hangtechnika várta június 10-én a közönséget a VIVA Comet díjátadón. A Papp László Sportarénában tartott eseményről 5 előadó és egy trió tért haza elismeréssel. [Dátum: 2011.06.10. 23:50] 2011. június 10. péntek 23:50 -
SP és Fluor Tomi uralták a VIVA Cometet
Rajtuk kívül Tóth Gabi, Wolf Kati, Geszti Péter és a Children of Distance kapott díjat. 2011. június 10. péntek 23:30 -
VIVA Comet 2011: olvasóink szerint a Children of Distance duplázni fog
Olvasóink szerint a COD kettő, míg Wolf Kati, Tóth Gabi és Fluor egy-egy Comet gömböt fog bezsebelni a ma esti díjátadón, amelyet a Papp László Sportarénában tartanak. [Dátum: 2011.06.10. 07:00] 2011. június 10. péntek 07:00 -
Megvan az öttusázók Eb- és vb-csapata
Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter, valamint Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn képviseli a magyar színeket. 2011. június 8. szerda 19:39 -
A nap klipje: Tóth Gabi - Jöjj még
A nap klipje rovatunkban partneroldalunk elmúlt egy hét látogatottsági adatai alapján összeállt heti lista - rovatunkban korábban nem szerepelt - legnézettebb kisfilm kap helyet. [Dátum: 2011.06.08. 14:09] 2011. június 8. szerda 14:09 -
Mossál kezet, nem halsz bele!
"Ha az élelmiszer-biztonságról van szó, nem létezik uborkaszezon" - mondja aggodalommal Tóth Krisztina, a Mikróbaj Élelmiszer-biztonsági Egyesület elnöke, amely éppen a napokban kezdi meg működését. Az Egyesület többek között azért jött létre, hogy széles körben felhívja a magyar lakosság figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek a hétköznapi higiéniás szokások és azok hiánya miatt alakulnak ki. Az Egyesület létrejöttének egyik apropója a németországi fertőzésjárvány, amely Tóth Krisztina, az Egyesület elnöke szerint - ha sürgősen nem változtatunk a szokásainkon - csak a kezdet. 2011. június 8. szerda 11:00 -
Tóth Veránál dübörög a rock&roll
Tóth Vera ahogy mindig, most is kertelés nélkül, őszintén vigyorogva vallja be utóbbi időben azért javuló hibáját: nála időnként buli van a lakásban, de nem nagy tivornyákra kell gondolni. 2011. június 7. kedd 15:20 -
D. Tóth Kriszta felolvasott - fotók
Új könyvét, a Nagylánykönyvet ismertette az egykori tévés az Ünnepi Könyvhét színpadán: a vállalkozó kedvűek közös felolvasáson vehettek részt a szerzővel. 2011. június 7. kedd 12:06 -
Díjat nyert Kínában a Bogyó és Babóca
A csigafiú és a katicalány kalandjait M. Tóth Géza egy sanghaji tévécsatornának is eladná. 2011. június 6. hétfő 16:50 -
Melyik celeb részeg nyilatkozata a legszánalmasabb?
Tóth Vera a baszásról szónokolt, az Idoru faszozott, Nkuya Sonia anyázott, Dopeman meg csak hozta a formáját. Fluor pinaszőrőzése szinte semmi hozzájuk képest. 2011. június 6. hétfő 15:20 -
Mossál kezet, nem halsz bele!!!
Tóth Krisztina, a Mikróbaj Élelmiszer-biztonsági Egyesület elnökének közleménye. 2011. június 6. hétfő 11:00 -
Kazár Miklós nyerte a Bükfürdő-ralit
A bajnoki címvédő Aschenbrenner György második, ifj. Tóth János harmadik lett. 2011. június 5. vasárnap 16:33 -
Gesztesi Károly fiaival strandolt
Az Országos Mentőszolgálat és az egyik hotel közös Karitatív napot szervezett a szálloda strandján. Hazai sztárok tucatja, Bebe, Papp Gergő, Gesztesi Károly, Jáksó László, Dolly, Keresztes Ildikó, Harsányi Levente, Horváth Éva, Kustánczi Lia, Kis Hegedüs Réka, Tóth Gabi, Gáspár Laci és Bertók Maya vettek részt az eseményen, hogy így közösen segítsenek az OMSZ-nak. 2011. június 5. vasárnap 12:00 -
Kazár Miklós vezet a Bükkfürdő-ralin
A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János végzett a második helyen szombaton. 2011. június 4. szombat 20:54 -
Szenes Andrea fél éven belül két férfi elveszítését gyászolja
Édesapjának, Szenes Ivánnak a halálába is nehéz volt beletörődnie, most pedig szerelmét, dr. V. Tóth János diplomatát siratja. A férfi máig tisztázatlan körülmények között halt meg Brüsszelben. 2011. június 4. szombat 10:01 -
Tóth Gabi gyereket vár?
Az énekesnőt terveiről faggattuk volna, ha nem vicceli el túlzottan a kérdést. Mindenesetre azt megtudtuk, hogy egy kisbaba és egy nagyobbacska koncert is tervbe van véve! [Dátum: 2011.06.04. 05:30] 2011. június 4. szombat 05:30 -
Tóth Gabi gyereket és nagykoncertet szeretne
Az énekesnőt terveiről faggattuk volna, ha nem vicceli el túlzottan a kérdést. Mindenesetre azt megtudtuk, hogy egy kisbaba és egy nagyobbacska koncert is tervbe van véve! 2011. június 3. péntek 13:09 -
Tóth Krisztina nyitotta meg a könyvheti rendezvénysorozatot
A záporeső miatt kisebb késéssel, de hagyományosan a Központi Tűzoltózenekar felvonulásával megkezdődött az 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok a budapesti Vörösmarty téren. Az ország mintegy ötven településére kiterjedő könyvünnepet Tóth Krisztina író, költő, műfordító nyitotta meg. 2011. június 2. csütörtök 19:29 -
Király lesz az idei Bravo Otto díjátadó gála
A Tabu Tv riportere éppen közös duettjük próbájakor kapta mikrofonvégre Király L. Norbit és Tóth Gabit, akiket az idei díjátadóról kérdeztünk. 2011. június 2. csütörtök 14:10 -
A Comet legjobb női előadói
Barbee, Lola, Rami, Tóth Gabi és Wolf Kati félredobták a mikrofont, helyette habverőt és fakanalat ragadtak: A VIVA Comet legjobb női előadói csupán pár órára intettek búcsút a zenének, és cukrásztanoncként próbálták ki magukat. A lányok sikerrel vették az új kihívást, és ínycsiklandó sütiket díszítettek a csapatépítőnek is kiváló gyorstalpalón. 2011. június 2. csütörtök 09:00 -
Négy moraj a zabrzei gólbányában
Magyar játékvezetők viszonozták a lengyel sporik közelmúltbeli látogatását az Ekstraklasa zárófordulójában. Az egyik hármas tagja volt a nyíregyházi asszisztens L. Tóth Lajos is. 2011. június 1. szerda 14:49 -
D. Tóth Kriszta újra tévézni fog
A Sztárfórum vendége volt D. Tóth Kriszta, az egykori híradós, a Lolamesék és a Nagylánykönyv szerzője. Két órán keresztül faggattátok, ő pedig kitartóan válaszolt a kérdésekre. Íme a legjobb kérdések és válaszok! 2011. június 1. szerda 11:11 -
Letiltották Tóth Gabi klipjét
Menedzsmentjét zavarta a Juszt Balázs rendezte video 2011. június 1. szerda 10:30 -
Túl szexi lett Tóth Gabi klipje
Már nem lehet hozzáférni az interneten ahhoz a túlfűtött számhoz, melyben Tóth Gabi a szokásosnál is szexisebben pózol. Az énekesnő menedzsmentje szerint ugyanis gondok adódtak az időzítéssel. 2011. június 1. szerda 10:15 -
10 magyar esélyessel indul a pókervébé
2009-ben egy, 2010-ben két vb-címünk volt, Tóth Richárd és Gelencsér Péter idén karkötőt nyerhet. 2011. június 1. szerda 09:23 -
Letiltották, botrány Tóth Gabival
Túl szexisre sikeredett Tóth Gabi klipje, ezért letiltották az énekesnőt. 2011. június 1. szerda 06:56 -
Gesztesi Károly fiaival strandolt
Az Országos Mentőszolgálat és a Holiday Beach Budapest Hotel közös Karitatív napot szervezett a szálloda strandján. Hazai sztárok tucatja, Bebe, Papp Gergő, Gesztesi Károly, Jáksó László, Dolly, Keresztes Ildikó, Harsányi Levente, Horváth Éva, Kustánczi Lia, Kis Hegedüs Réka, Tóth Gabi, Gáspár Laci és Bertók Maya vettek részt az eseményen, hogy így közösen segítsenek az OMSZ-nek. A szórakozáson kívül a Mentőszolgálat egész nap elsősegélynyújtást oktatott a helyszínre látogatóknak. Egy különleges életmentési bemutatót is tartottak, ahol a Back II Black frontemberét, Bebét mentették meg, aki "vérben" úszott, ugyanis eljátszotta, hogy a medence mellett elcsúszott és eszméletét vesztette. 2011. május 31. kedd 14:26 -
Könyvhét 2011 - Tóth Krisztina: Pixel - Részlet
Tóth Krisztina új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. 2011. május 31. kedd 11:42 -
D. Tóth Kriszta választott
A bátor olvasó színre lép - D. Tóth Kriszta kiválasztotta a legbátrabb olvasóit, akik majd színpadra lépnek vele. Az ünnepi könyvhéten a jelentkező olvasók közül 3 felolvashat a színpadon Krisztával. 2011. május 31. kedd 10:05 -
A Rapcsák utcáról a Lázár utcába kacsázott a részeg biciklis
Lehet, hogy mégis igaza volt Tóth Gy. 2011. május 31. kedd 09:55 -
Kérdezz D. Tóth Krisztától!
Hétfőn délután 1 órától a Fórum vendége D. Tóth Kriszta! 2011. május 30. hétfő 15:05 -
D. Tóth Kriszta: Megérkezett a Lola mesék új része
Gyermeknapon ingyen letöltheted a Lolamesék első részét. 2011. május 28. szombat 12:05 -
Hazai sztárok segítenek az Országos Mentőszolgálaton
Hazai hírességek jelenlétükkel is támogatják az Országos Mentőszolgálat gyermeknapi karitatív strandpartiját, a Holiday Beach Budapest Hotellel közösen május 29-én, vasárnap. Tóth Gabi, Pintácsi Viki, Gáspár Laci különleges koncerttel készülnek a rendezvényre. Harsányi Levente vállalta, hogy műsorvezetőként szórakoztatja a strandra látogató közönséget. 2011. május 28. szombat 08:00 -
Nem tűnt el D. Tóth Kriszta!
Nemrégen az a hír kapott lábra, hogy eltűnt a volt híradós. Most fotóval bizonyítjuk, hogy nem igazak a pletykák. 2011. május 27. péntek 13:00 -
Tóth Verának egy kapcsolat csak szenvedés
És unja, hogy mindig negatív hírek jelennek meg róla. 2011. május 27. péntek 08:42 -
Három női döntős a csengtui öttusa Világkupán
A selejtezőből Tóth Adrienn, Gyenesei Leila és Kovács Sarolta is továbbjutott. 2011. május 26. csütörtök 14:06 -
D. Tóth Kriszta eltűnt
D. Tóth Krisztáról keveset tudni mostanában. Publikációi sem jelennek meg az egyik női magazinban, és márciustól - saját döntéséből - a királyi tévéből is eltűnt. Elkezdődtek a találgatások, vajon hol lehet az ismert tévés. 2011. május 26. csütörtök 11:00 -
Vadóc nyaralásra készül a Jóban Rosszban sztárja
A Jóban Rosszban Bodolai Andrása civilben igazi rocker. Minden elfoglaltságát a motoros életformához próbálja idomítani, hasonlóan, mint amikor egy férfi élete szerelméért minden kompromisszumra képes. Tóth Roland Harley Davidsonjával és barátaival féktelen bulikban vesz részt. Vajon hogy viseli mindezt a barátnője? 2011. május 25. szerda 20:14 -
SP, Fekete Dávid, Tóth Gabi: Mindig megengedheted magadnak!
Népszerű énekesek teszik tiszteletüket június 8-án Győrben, hogy egy sulizáró buli keretében a Vezetékes Vízellátás Napja alkalmából Guinness-rekordkísérletre csábítsák az embereket. Tóth Gabi, Fekete Dávid és SP már csapvizet iszik, csatlakozz Te is! [Dátum: 2011.05.25. 12:30] 2011. május 25. szerda 12:30 -
Baby Gabi hamarosan férjhez megy...
aby Gabi szerint könnyű felszedni pár kilót, ha az ember párkapcsolatban él. Hisz nincs idegeskedés, sok finomságot megtanult elkészíteni kedvesének, igazi háziasszony lett, de van, hogy étteremben esznek. 2011. május 25. szerda 11:00 -
Elhunyt Szenes Andrea párja
Titokzatos körülmények között elhunyt Szenes Andrea párja, V. Tóth János. A nemzetközi energiaügyi szakember holttestére egy brüsszeli hotelszobában találtak rá. 2011. május 25. szerda 07:15 -
Gubás Gabi: Annát nem terveztük, akkor jön, amikor ő szeretett volna
Gubás Gabi színművésznő az edzőteremből érkezik, hátulról olyan karcsú és légies, hogy meg sem lehet mondani róla: pár héten belül megszületik a kislánya, Anna. Szemből viszont nagy pocak köszönt, és Gabi mosolya is azt tükrözi: tényleg így kerek a világ. 2011. május 25. szerda 07:11 -
Baby Gabi férjhez megy?
Esküvőn volt és elkapta a csokrot Baby Gabi, aki a párja miatt tanult meg nokedlit szaggatni. 2011. május 24. kedd 20:11 -
D. Tóth Kriszta rejtélyes körülmények között eltűnt
Évek óta hétről-hétre írt a kislányáról az egyik női magazinba, ám nemrégiben elköszönt az olvasóktól, és megvált a hírműsorok vezetésétől is. A királyi tévé hivatalos közleménye szerint ez D. Tóth Kriszta döntése volt. A nézők március 15-én láthatták utoljára. Azóta semmit sem tudni róla. Elkezdődtek a találgatások: netán beteg, külföldre költözött, könyvet ír? 2011. május 24. kedd 14:13 -
D. Tóth Kriszta újabb meglepetése
"Újabb játék, és ezúttal nem babra megy. Szeretném, ha együtt mutatnánk be a Nagylánykönyvet. Ti és én." - szól D. Tóth Kriszta felhívása a Nagylánykönyv blog legfrissebb bejegyzésében. 2011. május 24. kedd 11:04 -
Nem vicc: Tóth Gabit elkezdték komolyan venni
Nemrég megkapta egy magazin legjobb énekesnőjének járó díjat. Tóth Gabi a TV2 A Nagy Duett című műsorában is szerepelt Till Attilával, miközben egyre több jó ügy mellé áll, a képernyőn kívül jótékonysági kampányok arcaként gyakran feltűnik. 2011. május 23. hétfő 15:37 -
Egyetemista fiúval jár Tóth Lüszi, de együttalvás még nem volt
A Megasztárban feltűnt bájos kislány ma már csinos nagylány: Tóth Lüszi néhány nap múlva 16 éves lesz. Ahhoz azonban még fiatalnak tartja magát, hogy együtt töltse az éjszakákat barátjával, Janóval, pedig szerelmük már egy éve lángol. 2011. május 23. hétfő 12:34 -
CSISZ vs Nagy Duett - keressük a legjobb nőt a tehetségkutatókból
Hernádi Judit bezakózott mellei Tóth Gabi forrónadrágja ellen. Liptai Marilyn kontra Ördög Nóra hosszú láncai. A heti trendben a tehetségkutatók szereplői között keressük a legjobban öltözött nőt. 2011. május 22. vasárnap 18:19 -
Miért sírt Tóth Gabi?
Tóth Gabit nem hatotta volna meg, ha SP vagy Caramel ellen esik ki A Nagy Duettből, de a tény, hogy a testvérével kell versenyeznie a bent maradásért, nagyon kikészítette. 2011. május 22. vasárnap 15:00 -
12 kilót fogyott a magyar énekesnő
Egy év alatt tizenkét kilótól szabadult meg Tóth Gabi. Az énekesnő azt is elárulta, miért visel mindig kirívó, szexis ruhákat a színpadon. 2011. május 21. szombat 15:00 -
D. Tóth Kriszta megmutatja könyvének borítóját
... a pillanat. Amikor végre megmutathatom nektek, hogy is néz majd ki a Nagylánykönyv. Íme a borító, amely sietve ugyan, de szívvel-lélekkel készült. És amely olyan... hát milyen lenne: nagylányos. 2011. május 18. szerda 10:05 -
Hiányolják Détár Enikőt
Számos levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben Détár Enikőt hiányolják a nézők. Azt is leírták, hogy a színésznő sokkal szerethetőbb volt a Reflektor magazinban, mint D.Tóth András, akire lecserélték. 2011. május 18. szerda 10:00 -
D. Tóth Kriszta felfedi a titkot
Nyomdában a nagy mű! D. Tóth Kriszta befejezte könyvét és nemsokára fellebbenti a fátylat: a blogon megmutatja a borítót! 2011. május 17. kedd 10:15 -
Alaposan megtépte egymást Tóth Vera és Tóth Gabi
Hat éve annak, hogy Tóth Vera tehetségére a Megasztárban felfigyelt az ország, majd nem sokkal később követte őt a húga, Tóth Gabi is. De a lányok nem csak a szakmai sikereket köszönhetik a tehetségkutatónak: ez békítette meg és hozta össze újra őket. Kamaszkorukban ugyanis sokszor fizikailag is bántalmazták egymást. 2011. május 16. hétfő 17:15 -
Tóth és Póta már biztos olimpiai induló
A két asztaliteniszező a rotterdami vb-n szerzett kvótát a londoni olimpiára. 2011. május 16. hétfő 10:54 -
A világ legrosszabb büntetője
Tóth Péter a Haladás-Fradin alányesett a labdának, amikor a léc felett volt, még mindig felfelé szállt. A világsajtó már elkeresztelte az elbénázott 11-est. 2011. május 16. hétfő 10:24 -
A Magvető Könyvkiadó májusi ajánlatai
A Magyető Kiadó májusi újdonságai között Rakovszky Zsuzsa, Parti Nagy Lajos, Tóth Kriszrina és Spiró György új könyveit is megtaláljuk, de sok minden más is érkezik! 2011. május 15. vasárnap 09:04 -
Meghalt az ország legkisebb embere
Tóth István, Pityu kórházba került, de már nem tudták megmenteni az életét. 2011. május 14. szombat 17:00 -
Kovi szívesen látná Tóth Gabit valamelyik pornójában
Tóth Gabi nem örül a megtiszteltetésnek. 2011. május 14. szombat 09:42 -
Új műsorvezető az RTL-en
Ismerős arc váltja D. Tóth Andrást a Fél Kettő műsorvezetői székében. 2011. május 14. szombat 07:00 -
Tóth Tibi Berki Krisztiánnal, Dopeman SP-vel balhézott
A CKM-Joy Top 100 díjátadón valami volt a levegőben: Dopeman és SP összeugatott a már-majdnem-teljesen-felnőtt előadó egyik nyilatkozata miatt, Tóth Tibi, a Hooligans gitárosa pedig nekiment a volt Fradi-vezérnek, Berki Krisztiánnak. 2011. május 13. péntek 17:12 -
30 ezerbe került a szabálytalan séta
Budapest-Gödöllő - Egy gödöllői olvasónkat a maximumra, 30 ezer forintra büntették meg ugyanazért, amiért Budapesten Tóth Miklóst (28) 18 ezerre. 2011. május 13. péntek 16:57 -
Klipet forgatott Tóth Gabi
24 órás klipforgatáson van túl Tóth Gabi. Az új videót a szülővárosában, Tapolcán, valamint a Balatonon vették fel. Az énekesnő szerint nagyon jól sikerült megvalósítani az elképzelését. 2011. május 12. csütörtök 16:00 -
Asztalitenisz-vb - Tóth Krisztina az ITTF versenyzői bizottságában
Az új, 11 fős bizottságba egy tagot a para-asztaliteniszezők jelöltek, míg további ötöt az ITTF nevez meg. 2011. május 12. csütörtök 13:10 -
Meghalt Pityu, a világ legkisebb embere
Tegnap este futótűzként terjedt a hír, miszerint Pityu, a világ legkisebb embere már nincs közöttünk. Ezt az információt később Tóth István, művésznevén Pityu családja is megerősítette. Pityu bohóc, zsonglőr, bűvész, egyensúlyozó művész, valamint késdobáló is volt, akit leginkább a gyerekek szeretete éltetett. 2011. május 12. csütörtök 11:49 -
Elhunyt Pityu, a világ legkisebb embere
48 éves korában elhunyt Tóth István Pityu, többszörös világrekorder, bohóc, zsonglőr, bűvész, egyensúlyozó művész, késdobáló, a világ legkisebb embere. 2011. május 12. csütörtök 09:06 -
Meghalt Magyarország legkisebb embere
48 éves korában elhunyt Tóth István, vagy ahogy a legtöbben ismerték, Pityu. A férfi 65 centi magas volt, így ő volt a világ legkisebb embere, amit azonban legnagyobb szívfájdalmára, sosem ismertek el hivatalosan. 2011. május 12. csütörtök 02:00 -
Tóth is kiesett az asztalitenisz-vb-n
A rotterdami tornmán, a női egyesben, a legjobb 32 között csak három európai születésű volt. 2011. május 11. szerda 19:26 -
Tóth továbbjutott az asztalitenisz-vb-n
Tóth Krisztina már a legjobb 32 között van, Lovas Petra kiesett Rotterdamban. 2011. május 11. szerda 13:19 -
Tóth Gabi élő adásban villantott
Tóth Gabi ismét hozta a formáját. Az extrém ruhatáráról is elhíresült énekesnő ezúttal a ValóVilág fináléjában villantott. 2011. május 11. szerda 02:15 -
Kiesett a Tóth, Póta páros az asztalitenisz-vb-n
A második fordulóban 4-1-re verte őket a spanyol Dvorak, Ramirez páros. 2011. május 10. kedd 21:24 -
A Tóth, Póta páros a 32 közé jutott az asztalitenisz-vb-n
A Jakab, Kosiba páros az egyes kiemelt kínai duótól kapott ki öt játszmában. 2011. május 10. kedd 19:07 -
Asztalitenisz-vb: sikeres rajt a nőknél
Lovas Petra, Tóth Krisztina és Póta Georgina is továbbjutott Rotterdamban, a férfiak kiestek. 2011. május 10. kedd 16:36 -
Tóth Krisztina kedden kezd a 15. vb-jén
A 37 éves magyar asztaliteniszezőnek van a legnagyobb esélye, hogy már a vb után kvótát szerezzen. 2011. május 9. hétfő 15:50 -
Melyik volt a VV4-döntő legócskább produkciója?
Tóth Gabi a villantáshatáron, a gumiszerű Delhusa Gjon vagy a fahangú x-faktorosok voltak a legrosszabbak? 2011. május 9. hétfő 13:38 -
Yamaha sikerek Monzában
Laverty élete negyedik SBK hétvégéjén nyert, mindjárt kettőt. Biaggi köphetett volna bele a levesébe, de megbüntették. Németh pontot szerez, Tóth és Győrfi nem. 2011. május 9. hétfő 12:09 -
D.Tóth Kriszta: Anyák napja sírás nélkül
Volt idén is anyák napja az óvodában, de nem bőgtem. Nem is értem, pedig volt minden, ami kell. Szépen felöltözött ovisok, Orgona ága, barackfa virága, kézzel készült ajándékok, csillogó Lolaszemek. Én mégis ura maradtam a helyzetnek. 2011. május 9. hétfő 11:05 -
Baby Gabi szerelmes, boldog és hízik
Szerelme és ő is gyereket szeretnének, igaz, nem azonnal. Együtt vacsoráznak, Baby Gabi főzőcskézik, idilli a helyzet. 2011. május 8. vasárnap 09:26 -
Szerelemtől hízik Baby Gabi
Budapest - Tíz hónap szinglilét után rátalált a szerelem Szklenár Gabriellára, azaz Baby Gabira. 2011. május 7. szombat 20:29 -
Öttusa Vk, Százhalombatta - Tóth Adrienn tizenhatodik
Kovács Sarolta 28., Gyenesei Leila pedig 30. lett. 2011. május 7. szombat 18:42 -
Vera és Feri távozott A Nagy Duettből
Már az elmúlt héten is rezgett alattuk a léc, most távozniuk is kellett: Tóth Vera és Rákóczi Feri esett ki tegnap este a TV2 A Nagy Duett című műsorából. 2011. május 7. szombat 10:00 -
Tóth Veráék remek produkcióval fejezték be a showt
A show részébe bele kell húzni! 2011. május 7. szombat 08:32 -
A Nagy Duett: Tóth Vera és Rákóczi Feri búcsúzott
Az eredmény kihirdetése után Majka kivételesen megdicsérte egykori műsorvezető társát. Soha nem volt még ennyire jó öt hetünk 2011. május 7. szombat 08:13 -
Tóth Feri és Rákóczi Vera estek ki a Nagy duettből
Majka legalább is így is nevezte őket az este folyamán, és milyen jól tette. A rádiós és az énekesnő jövő héten már nem paradéznak. Önök meg eldönthetik, kik legyenek a második széria szereplői. Frankón. 2011. május 6. péntek 23:41 -
D. Tóth Andrásnak tiszta a lelkiismerete Détár-ügyben
Détári Enikőnek május elsejével megszűnt a szerződése az RTL Klubbal, ami annyit jelent, hogy a Reflektor című műsorban helyét D. Tóth András veszi át. Ő, amikor megtudta a hírt, nem a szeretteit vagy a barátait hívta elsőként, hanem a színésznőt. 2011. május 6. péntek 22:44 -
Tóth Vera próbál pasit fogni, de...
Nemrég derült ki, hogy Tóth Vera hónapokig együtt élt egy üzletemberrel, Nem bírta sokáig, ugyanis a férfi nem tudta feldolgozni, hogy egy erős nő él vele, akinek van véleménye. A Megasztár győztese újból egyedül maradt, mégsem magányos. 2011. május 6. péntek 21:45 -
A Hooligans a THOMAS SABO első magyar nagykövete
Születésnapi meglepetésként az extravagáns ékszereiről ismert THOMAS SABO első hazai nagykövetének a 15 éves HOOLIGANS zenekart választotta. Ördög Tibor "Csipa", Tóth Tibor, Kiss Endre "Endi" és Késmárki Zsolt a nyilvános fellépések alkalmával ezentúl a THOMAS SABO vadító és különleges ékszereit viseli majd. 2011. május 6. péntek 14:11 -
Jerzyt akarja nyertesnek az RTL Klub?
Két nap múlva véget ér a VV4, hétfőtől az este hétórás sávban nem Tóth Gabi slágernek szánt dalától kapunk idegbajt, hanem az Alekosznak rittyentett másiktól, még az a szerencse, hogy az önjelölt szexterminátornak gründolt műsor nem hat hónapon át tart majd, mert azt sem Alekosz, sem a nézők nem bírnák idegekkel, bár az előbbiben nem vagyok annyira biztos. 2011. május 6. péntek 11:30 -
Ki pofozta fel Tóth Verát?
Amíg él, nem felejti el azt az esetet a Nagy Duett énekesnője, amikor akkora pofont kapott, hogy még a másik gyűrűjének a nyoma is ott maradt az arcán. Ahhoz, hogy megértsük, mi áll a történtek háttérében, fel kell idéznünk a múltat. 2011. május 6. péntek 04:00 -
Három női döntős a hazai öttusa-Vk-n
A legjobb eredménnyel Tóth Adrienn jutott tovább. 2011. május 5. csütörtök 20:07 -
Tóth Gabi megsiratta a kiesésüket
Tóth Gabi sokszor beszélt arról, hogy a vadóc külseje érzékeny lelket takar. A kiváló énekesnő nem tagadja, elszomorodott, hogy Tillával kiestek A Nagy Duett versenyből. 2011. május 4. szerda 14:45 -
Tóth Vera elfelejti a szöveget a színpadon
Nem szabad figyelnie, miről szól a dal, mert elfelejti a szöveget. 2011. május 3. kedd 08:40 -
Tóth Gabi zokogott a színfalak mögött
Az ex-Mega nehezen emésztette meg, hogy távoznia kellett A Nagy Duett versenyéből 2011. május 3. kedd 06:13 -
Tóth Gabi mindent hátrahagy
Tóth Gabi szerint fontos időt adnunk a gyásznak, s ezt ő maga is megtette. Az énekesnő azonban elhatározta, hogy mostantól mindent hátrahagy, s nem néz többé vissza a múltba. Gabi a TV2 A Nagy Duett című műsora után csak saját kisfilmjére koncentrál. 2011. május 3. kedd 04:47 -
Tóth Gabi teljesen összeomlott a színfalak mögött - videó!
Tóth Gabi, A Nagy Duett versenyzője miután kiesett, sírva fakadt a színfalak mögött. 2011. május 2. hétfő 16:28 -
Kasza Tibi beszólt Klárikának
Tóth Vera és Rákóczi Feri produkciója után Balázs Klári és Kasza Tibi egymás szavába vágva értékelték a párost. Az énekes azonban nem díjazta Klárika közbeszólását. 2011. május 2. hétfő 13:00 -
Tóth Gabi összeroppant: már a színpadon sírni kezdett
Tóth Gabi és Tilla párosának kellett távoznia a Nagy Duett című műsorból, ami az énekesnőt szinte teljesen összeroppantotta: már a színpadon könnyekben tört ki. A duett ráadásul egy híján maximális pontszámot kapott a zsűritől, tehát mindössze a nézők akaratának köszönhetően nem folytathatják a versenyt. 2011. május 2. hétfő 12:44 -
Gabi villantott
Mint már megírtuk, a TV2 A Nagy Duett című műsorából Tilla és Tóth Gabi esett ki. A páros egy szexi számot énekelt: Tom Jones-tól a Szex Bomb című slágert. Ám nem csak a dal volt túlfűtött, Gabi is nagyon erotikusra vette a figurát. 2011. május 2. hétfő 03:30 -
Dalra fakadtak a sztárok az állatkínzás ellen
Bántalmazott állatok fogadták örökbe a hazai sztárokat, többek között Tóth Gabit, Falusi Mariannt, Keresztes Ildikót és Ganxsta Zolee-t, akik közös dallal léptek fel az állatkínzás ellen, és ünnepelték az Állatvédőrség megalakulását. 2011. május 1. vasárnap 17:00 -
Háziasszony lett Tóth Gabiból
A Megasztárból megismert énekeső, már koránt sem olyan zabolátlan énekesnő, igazi háziasszony lett. Tóth Gabi igazi háziasszony lett. 2011. május 1. vasárnap 15:00 -
A sztárok is a Pálinkafesztiválra készülnek
A hazai sztárok közül sokan vannak, akik igazi pálinkakedvelőnek számítanak: Gönczi Gábor, Bárdosi Sándor, Horváth Éva, Gianni és a Jóban Rosszban sztárjai, mint Baronits Gábor, Kondákor Zsófi és Tóth Roland is pálinkával koccintanak egy-egy jeles eseményen, és sohasem hagyják ki a hungarikum ünnepét, a pálinkafesztivált. 2011. május 1. vasárnap 12:00 -
Nem rivalizál a két énekesnő
Hiába is gondolják azt sokan, hogy Lola és Tóth Gabi rivalizálnak egymással, a két énekesnő állítja, barátságukat nem rontja el, hogy mindketten jelölve vannak a Viva Comet-díjra. 2011. május 1. vasárnap 08:00 -
Tóth Gabi: Nem házasodunk és nem jön a gyerek!
Tóth Gabi már két éve van együtt párjával, Rolival. Azt mondja, köszönik szépen, ők jól vannak, de nem házasodnak, mert papír nélkül is boldogok. 2011. április 30. szombat 16:30 -
Tilla és Gabi kiesett
Nagy meglepetést okozott a TV2 A Nagy Duett című műsora tegnap éjjel, amikor is Till Attilának és Tóth Gabinak kellett távoznia. 2011. április 30. szombat 11:00 -
Tóth Gabi és Tilla befejezte - már csak haton vannak A Nagy Duettben
A két Tóth-lány és partnereik között dőlt el az április 29-ei A Nagy Duettben, ki folytathatja a versenyt a jövő héten is. Végül Gabinak és Tillának kellett búcsúznia 2011. április 30. szombat 06:59 -
Tóth Gabi és Tilla esett ki a Nagy duettből
Tllának jövő szombaton már úgyis a szemlén van halaszthatatlan dolga, és Tóth Gabinak sem kell visszafognia többé magát. 2011. április 30. szombat 00:03 -
A tánc világnapja - Frenák Pál az évad legjobb alkotója
A tánc világnapja alkalmából idén is odaítélték a szakma elismeréseit: az évad legjobb alkotója Frenák Pál lett, életműdíjjal id. Nagy Zoltán táncművészt, balettmestert, a Magyar Nemzeti Balett tagját és Tóth Sándor táncművészt, koreográfust, a Pécsi Balett alapító tagját, későbbi igazgatóját tüntetik ki - közölte a díjátadó napján, pénteken a Magyar Táncművészek Szövetsége. 2011. április 29. péntek 19:19 -
Az Electric Eyes Budapesten keresi a "dögöt"
Április 30-án ismét a húrok közé csap többek között az Electric Eyes is Csepelen az Black Machine Rock Clubban (Bajáki utca 1.). A közel egy évtizede létező metal zenekar énekesét Tóth Csabát, azaz közismertebb nevén Nagytalpot faggattuk a készülődés hevében a várható koncertről. [Dátum: 2011.04.29. 16:50] 2011. április 29. péntek 16:50 -
D. Tóth Kriszta és Lola is esküvői mámorban
Amíg itthon a tavaszi szünet utolsó "munkanapja" van, addig Nagy Britanniában munkaszüneti nap április 29. Pirosbetűs ünnep. A nap, amikor megnősült kedvenc hercegük - esküvői bejegyzés a Nagylánykönyv blogban. 2011. április 29. péntek 16:11 -
Tarlós bízik az elküldött főrendőrben
Tóth Gábor volt budapesti rendőrfőkapitány vezeti a közbiztonsági munkacsoportot. 2011. április 29. péntek 11:19 -
D. Tóth Kriszta és a győztes fotó
Vagyis, a győztes fotó, amely a Nagylánykönyv hátlapján, szerzői portréként szerepel majd... a hármas: "otthon fekete-fehérben". 2011. április 29. péntek 11:04 -
Szomorú! Megvált sztárjától a tévécsatorna
Meglepő hír: Détár Enikőtől megvált az RTL Klub: május elsejétől helyét D. Tóth András veszi át. 2011. április 29. péntek 11:00 -
Tóth Gabi beállt a konyhába
Mert a pénz számolva, az asszony verve jó. 2011. április 29. péntek 08:58 -
Pórázt kaptak a sztárok, nem bírták a kínzásokat
Énekesek, színészek, előadók is hangjukat emelték az állatok védelmében, sőt többen korábban megkínzott, hányattatott sorsú hű társakat fogadtak maguk mellé. Így például pórázt fogott Tóth Gabi, Ádok Zoli, Puskás Peti, Ganxsta Zolee és Böhm György is. 2011. április 28. csütörtök 18:22 -
Ifjabb Tóth nyerni akar az egynapos Miskolc-ralin
Az első futamot Bútor Róbert nyerte. 2011. április 28. csütörtök 18:17 -
Búcsúzik az RTL sztárja
Május elsejei hatállyal megszűnik Détár Enikő szerződése az RTL Klubnál. A csatorna szerint közös megegyezéssel válnak el, a színésznő helyét D. Tóth András veszi át. 2011. április 28. csütörtök 14:53 -
Tóth Gabi és a szüzességi fogadalom - videó
Sok minden kiderült azon a partin, ahol bejelentették az idei Viva Comet jelölteket. Tóth Gabi például nem tett szüzességi fogadalmat, Tolvai Reni még mindig szerelmes, a facér celeb pasikra tapadnak a nők, és Flour Tomitól is megkérdeztük, hogy "Mizu?". 2011. április 28. csütörtök 11:35 -
Tóth Gabit idén több kategóriában is jelölték Comet-díjra
Az énekesnő tavaly jelölés nélkül maradt, idén azonban több kategóriában is versenybe száll. Ha a Sors is úgy akarja, a legjobb női előadónak járó díjat is hazaviheti, és talán a videóklipje is nyer. 2011. április 27. szerda 20:22 -
Tóth Gabi saját pólóját szabdalta szét - video
Axl Rose női kiadásban - ezt próbálta meg öltözködésében Tóth Gabi megjeleníteni A Nagy Duett harmadik fordulójában. 2011. április 27. szerda 13:30 -
Tóth Gabi legjobb barátja egy tacskó
Az énekesnő az autópálya szélén szedte össze az ebet, akinek a nyakán három méteres lánc lógott a megtalálásakor. Tóth Gabi és a tacskó mára elválaszthatatlan barátok, sőt lelki társak lettek! 2011. április 27. szerda 11:52 -
Exkluzív! Völgyesi Gabi klipben búcsúzik
Elkészült a Unique zenekar legújabb videoklipje. 2011. április 27. szerda 09:45 -
Tóth Lüszike megúszta - rosszabbul is járhatott volna
Balázs Klári hóbortjává vált, hogy minden együtt éneklő párost összeboronál A Nagy Duett zsűrijében ülve. Trokán Nóra és Caramel is Klárika céltáblájára került. 2011. április 26. kedd 17:31 -
Caramel: "Egyedül Tóth Lüszivel nem hoztak össze!"
Caramel már meg sem lepődik, hogy minden nap új lánnyal boronálják össze. 2011. április 26. kedd 17:30 -
Pálinkakörút sztárokkal
Rockzenészek és popénekesek tesztelték le elsőként a Pálinkakörutat a 4-es 6-os villamos vonalán. Pély Barna pálinkanagykövet vezetésével Terecskei Rita, Hooligans Endi és Tóth Tibi, valamint Gallusz Niki, Ádok Zoli és Bebe hibátlanul teljesítették a feladatot: megállónként megittak 1-1 Rézangyal pálinkát 2011. április 26. kedd 15:00 -
Tóth Menyhért kiállítása a Pécsi Galériában
Május 15-ig tekinthető meg Pécsen, a Zsolnay Negyedben található Pécsi Galériában Tóth Menyhértnek, a huszadik századi magyar festészet egyik legellentmondásosabb művészének kiállítása. A Pécsi Galéria most a festő több ezer darabos életművéből mutat be egy gazadag válogatást. 2011. április 26. kedd 14:15 -
Tóth Vera nem tud lakást venni
Nemrég költözött új lakásba az énekesnő, ám saját otthon helyett kénytelen volt egy másik albérletet választani. 2011. április 26. kedd 08:30 -
Csokit ér a kattintás
A Bonbonetti Csoport egyik legismertebb márkája, a tibi csoki 70. születésnapja alkalmából meghirdeti a Lájkold a tibi csokit! közösségi médiakampányt, melyben minden kattintás egy kocka csokit jelent egy gyermek számára. A jótékonysági akció célja, hogy a tibi csoki rajongóival közösen minél több csokoládét ajándékozzon olyan gyermekközösségeknek, akik pályázatukkal elnyerik a közösség szeretetét. A kezdeményezéshez több ismert személyiség is csatlakozott, többek között Barabás Éva, Dombóvári Vanda, Tóth Tibor valamint Pintér Tibor is büszkén vállalta, hogy az akció mellé áll. 2011. április 26. kedd 07:50 -
Kamerák előtt tépte le Gabi Tilla nadrágját
Hatalmas sikert aratott Tóth Gabi és Tilla produkciója a TV2 A Nagy duett című műsorában. A páros Guns N' Roses Paradise City című dalát adta elő, amelyet némi pikantériával zártak. 2011. április 26. kedd 04:00 -
Tihanyi Tóth Csaba sosem jött zavarba
Tihanyi Tóth Csaba húsvét napján minden évben a Balatonra utazik feleségével az anyóshoz, ahol a kertben ülve várja, hogy kés alá kerüljön végre a sonka, és persze az összes többi hagyományos finomság. 2011. április 25. hétfő 18:28 -
Szívesen látják a nyuszit Demcsák Zsuzsa és Dorogi Gabi családjában
Húsvétvasárnap délelőttje a családoknál általában tojás- és nyuszikereséssel telik, nincsenek ezzel másként az egyik kereskedelmi televízió műsorvezetői sem. 2011. április 24. vasárnap 10:56 -
Tóth Gabi valamitől okkersárga
Tóth hibátlan fehér bőre okkersárga színre váltott valamitől: szolárium, önbarnító vagy a smink tehet róla? 2011. április 23. szombat 16:07 -
Hajdú Péter mellszőrt, Árpa Attila jókívánságot villantott A Nagy Duettben
A Nagy Duett harmadik élő adásában főként a férfi sztárok készültek emlékezetes pillanatokkal: Hajdú Péter megvillantotta felsőtestét, szintén ugyanígy tett Árpa Attila, aki még egy jókívánságot is festetett magára duettpartnere születésnapja alkalmából, Tilla pedig alaposan megkergette Tóth Gabit. [Dátum: 2011.04.23. 12:03] 2011. április 23. szombat 12:03 -
Tóth Gabi bomba formában
Péntekenként láthatjuk Tóth Gabit, amint Tillával való közös duettjük során meghódítják a színpadot. Mi a vagány énekesnő titka? Most megtudhatod. 2011. április 23. szombat 12:00 -
Rákóczi egyre magabiztosabban nyomja Tóth Verával
Magabiztosabb lett Rákóczi Feri 2011. április 23. szombat 09:18 -
Reese Witherspoon magyar férjével beszélgettünk
Ki is az Jim Toth, aki három hete feleségül vette a leghíresebb szöszit, Reese Witherspoont? A magyar származású ügynök csak a Nők Lapja Cafénak mesélt friss házasságáról és magyar gyökereiről! 2011. április 23. szombat 09:00 -
Összetiporták Tóth Vera nőiességét a férfiak
Tóth Vera együtt élt egy férfival - derül ki a Star magazin interjújából. Az énekesnő szerelmi kapcsolata azóta már megszakadt, és saját bevallása szerint jó oka van arra, hogy titokban tartsa rövidtávúnak mondható párkapcsolatait. 2011. április 22. péntek 09:11 -
Újra hisz a férfiakban a Megalány
Felszabadult. Tóth Verát láthat az, aki pénteken este ellátogat a Jazzy Clubba. 2011. április 22. péntek 08:35 -
Tóth Vera szakított titkos szeretőjével
Tóth Vera mindig is féltette a magánéletét a kíváncsiskodóktól. Az is csak most derült ki, hogy egészen idáig szerelmes volt. De a napokban szakítottak a férfival. 2011. április 22. péntek 04:00 -
Pocakjára festetett Anett
A hét hónapos terhes Czippán Anett, és a nyolcadik hónapban járó Gubás Gabi hasukra festettek. Az Aktív riportjából kiderült, a pocakfestés már Magyarországon is egyre nagyobb divat, és most a két szépség is kipróbálta. 2011. április 21. csütörtök 15:30 -
Apa és fia duett
Tóth Attila, musical- és rockénekes második önálló estjére április 8-án este került sor a dunakeszi József Attila Művelődési Központban. A helyszínt az magyarázza, hogy a Magyar Televízió " A Társulat" című tehetségkutató műsorában országos ismertséget szerzett énekes ebben a városban nevelkedett. Az est elején elmesélte a közönségnek, hogy gyermekként éppen a koncertnek otthont adó terem falai között érte őt életének első meghatározó zenei élménye, Kovács Kati koncertje. [Dátum: 2011.04.21. 11:57] 2011. április 21. csütörtök 11:57 -
Hátrányos helyzetű gyerekeken segített a színész
Tibor napján Pintér Tibor és Tóth Tibi is beállhatott Magyarország egyetlen csokigyárának munkásai közé, ahol selejtes csokikat válogattak csomagolás előtt. 2011. április 20. szerda 11:00 -
Rákóczi Feri erotikusan nyomta Tóth Verával a Beat it-et
Tóth Vera feltűnően csodás hangja mellett Rákóczi Feri ezúttal inkább feltűnően 2011. április 19. kedd 06:47 -
Fizetném a tartozásom, de kilakoltatnak
Budapest - Utolsó óráit tölti fedél alatt a Tóth család. Az egykor otthonos kuckóban zsákok sorakoznak arra várva, hogy a család vállára kapja eddigi életét, és odébbálljon. Az önkormányzati lakásba még akkor költözött be Tóth József (61), amikor rendőrként járta az utcákat. Egy elfogás során szerezte azt a sérülést, ami miatt egykor nyugodt élete egy pillanat alatt a feje tetejére állt. 2011. április 19. kedd 05:13 -
"Hozzám is szóljatok!" Éjszaka sem áll le a Neo
Vége az unalmas éjszakai műszakoknak, amikor a rádiókból csak lassú, álmosító zenét hallani. Ezentúl Tóth Betty, a Neo FM éjszakai műsorvezetője gondoskodik arról, hogy éjjel 11 és reggel 5 között senki ne aludjon el, aki nem akar. 2011. április 18. hétfő 21:35 -
Depressziójáról beszél Tóth Vera
Először beszélt depressziójáról Tóth Vera. Az énekesnő a TV2 kamerái előtt vallott legrosszabb időszakáról, ám azt is elmondta, barátai segítségével sikerült elmozdulnia a mélypontról. 2011. április 18. hétfő 15:45 -
Nosztalgiaparty a Club Campusban
A FŐHE 2011 ulladik napján a Club Campusban a Retró Rádió partiján nosztalgiázhatunk B. Tóth Lászlóval és Szakács Tibivel. 2011. április 18. hétfő 09:45 -
4. és 6. helyen végeztek a magyarok Sevillában
Tóth Redmond 32 220, Németh János 18 520 eurót nyert a pókerdöntőben. 2011. április 18. hétfő 09:06 -
Tóth Gabi ismét megmutatta
A Megasztár 2-ben szinte gyerekként feltűnt Tóth Gabi az évek alatt igazi nővé érett. Kihívó öltözködése azonban a kezdetektől megosztja az embereket. A TV2 péntek esti A Nagy Duett című műsorában sem sokat takart el testéből. 2011. április 18. hétfő 07:00 -
Nem szeretnek apjukkal lenni Reese Witherspoon gyerekei
Reese Wwitherspoon exe, Ryan Phillippe már lassan kevesebbet látja a saját gyerekeit, mint az új férje Jim Toth. 2011. április 17. vasárnap 18:00 -
Parádés bemutató sztárokkal
Igazi sztárparádéval és egy különös mesevilágot idéző bemutatóval indult útjára a Covergirls, azaz Bódi Sylvi, Debreczeni Zita, Dukai Regina, Horváth Éva és Zimány Linda tavaszi-nyári kollekciója. A minden eddiginél dögösebb kreációkban olyan hírességek léptek kifutóra, mint Détár Enikő, Ladinek Judit, Fésűs Nelly, Shodeinde Dorka, a Nyári lányok és Tóth Gabi. Az est végén lelepleződött az új mesekollekció is, amelynek főszereplője a bájos gyermekkori kedvenc: a Kockásfülű nyúl. 2011. április 17. vasárnap 08:00 -
Till Attila és Tóth Gabi meglepte a zsűrit! Betalált a Gimme, Gimme, Gimme
Tilla a második hét próbái alatt már-már kezdte elhinni, hogy tud énekelni, aztán rájött, hogy mégsem. [Dátum: 2011.04.17. 05:13] 2011. április 17. vasárnap 05:13 -
Két magyar döntős a sevillai 25 millióson
Tóth Redmond a 2., Németh János az 5. helyről kezdi a 9 fős pókerdöntőt, a fődíj 93 ezer euró. 2011. április 16. szombat 11:37 -
Tóth Gabi 12 kilótól szabadult meg
Tóth Gabi az elmúlt időszakban 12 kilótól szabadult meg, hiszen mint mondja, már jó ideje odafigyel az egészsége megőrzésére, és erre ösztönzi családját, ezentúl pedig a lakosságot is. 2011. április 15. péntek 18:21 -
Ha Rákóczi Feri nem lenne nős...
Nyerő párosként emlegetik Tóth Verát és Rákóczi Ferencet a Nagy Duett című műsorban. Nemcsak a szakmai zsűri, de a közönség körében is osztatlan sikert arattak előző heti produkciójukkal. A páros kifejezetten élvezi egymás társaságát. 2011. április 15. péntek 15:14 -
Hatalmasat esett Rákóczi Feri fotók
Nagyot esett A Nagy Duett színpadi próbáján tegnap este Rákóczi Feri. A rádiós műsorvezető Tóth Vera amatőr partnere a versenyben, és korábban már elmondta, igazi kétballábas, ha a táncról van szó. Úgy tűnik, Rákóczi nem túlzott, fotósunk jelen volt, amikor a férfi hatalmasat zakózott a színpadon. Nézd meg a képeket! 2011. április 15. péntek 07:00 -
Lemondott Tóth László, Dunaújváros alpolgármestere
Utalt arra, hogy a Fidesz helyi szervezetében dúló belharcok miatt távozik. 2011. április 14. csütörtök 20:21 -
A hírességek nem születnek, hanem kitalálják őket
Többek között e a témában kell előadniuk szombaton, azoknak a fiataloknak, akik bejutotottak a BBC Entertainment és az ESU retorikaversenyének országos döntőjére. A döntősök D. Tóth Krisztával is találkozhatnak. 2011. április 14. csütörtök 18:12 -
Szörnyű titkot árult el Tóth Vera: egy rémnek látta magát
Tóth Vera csúnya embernek látta magát, aki társadalom terhére van, úgy érezte, kiégett, nem tudta hova tovább. A Megasztár győztese komoly testképzavarral, pánikrohamokkal, depresszióval küzdött. Elmondása szerint gyerekként kevés figyelmet kapott az iskolában, a Megasztárban pedig hirtelen annyit, ami egy éltre is elég, Ezt nem tudta feldolgozni. Ám szerencsére ma már jól van, hála barátainak, úgy érzi felnőtt, és hamarosan rátalál a szerelem 2011. április 14. csütörtök 17:27 -
Tóth Vera túl van élete legnehezebb szakaszán
Az énekesnő depressziójáról egy ideig még legszűkebb környezete sem tudott, ám barátainak aztán feltűnt, hogy senkivel sem beszél. 2011. április 14. csütörtök 08:44 -
Tilla megharapta Tóth Gabit - videó!
Till Attila nagyon pörög! Persze ebben nincs sok újdonság, hiszen a TV2 népszerű műsorvezetője kifejezetten dinamikus személyiség. Ám aki még néha, őt is túlpörgi az Tóth Gabi. Tilla a Mokkában elárulta, az egyik próba során muszáj volt a fülénél fogva megrángatni az énekesnőt. De azt is elmesélte, produkciójuk alatt véletlenül megharapta őt, ám Gabinak ez fel sem tűnt. 2011. április 13. szerda 17:00 -
Tilla a fülénél fogva rángatta Tóth Gabit
Till Attila nagyon pörög! Persze ebben nincs sok újdonság, hiszen a TV2 népszerű műsorvezetője kifejezetten dinamikus személyiség. Ám aki még néha, őt is túlpörgi az Tóth Gabi. Tilla a Mokkában elárulta, az egyik próba során muszáj volt a fülénél fogva megrángatni az énekesnőt. De azt is elmesélte, produkciójuk alatt véletlenül megharapta őt, ám Gabinak ez fel sem tűnt 2011. április 13. szerda 16:53 -
Az orrom, 3-4 lábujjam kicsit megfagyott
Tóth István az első magyar, aki az Északi-sarkon futott maratont, -30 fokban megnyerte a versenyt. 2011. április 13. szerda 15:47 -
Tóth Gabi smink nélkül is vállalja magát
A vagány énekesnő, Tóth Gabi és Tilla igazán jó teljesítményt nyújtottak a TV2 A Nagy Duett című műsorában. A csinos énekesnő az egyik közösségi oldalon egy másik arcát is megmutatta, festetlen arccal állt a fényképezőgép objektívje elé. 2011. április 13. szerda 12:30 -
650 év 650 percben
Az évfordulók különleges egybeesése jellemzi az idei Debreceni Költészeti Fesztivált. A cívisváros 2011-ben ünnepli mezővárossá válásának 650. évfordulóját, Tóth Árpád születésének 125. és Oláh Gábor születésének 130. évfordulóját. A jubileumi megemlékezések a költészeti fesztiválnak is hangsúlyos részét képezik. 2011. április 12. kedd 11:00 -
Világtrendek a mindennapok Budapestjén
Lélegzetelállító táncok, érzékeny profizmussal összeállított trendi öltözetek, kivételes hang- és fénytechnikai újdonságok jellemezték a Lukács Gabi-Lakatos Márk szerzőpáros által megálmodott fergeteges tánc- és divatbemutatót az ALLEE Bevásárlóközpontban. A BIG CITY LIFE Tánc- és Divathetek rendezvénysorozat megálmodói egy nagyváros 24 órás élő, lüktető életciklusán keresztül láttatták a legújabb divattrendeket. 2011. április 10. vasárnap 21:10 -
Rákóczi Feri és Tóth Vera duettje kiütötte Cini és Gianni párosát
A TV2 új műsorában, A Nagy Duettben úgy tűnik, Cinit a hajvágás sem mentette meg a kieséstől. Zalatnay Saroltának párjával, Giannival az est végén távozniuk kellett. A megmérettetésre az esélytelenek nyugalmával készült Tóth Vera és Rákóczi Feri, ám sikerült a legmagasabb pontszámot bezsebelniük a zsűritől. 2011. április 10. vasárnap 16:16 -
Tóth István nyerte az északi-sarki maratont
Mínusz 32 fokban, közel ötórás futás után ért célba. 2011. április 10. vasárnap 14:13 -
Megvan az ifjúsági válogatott vb-kerete
Ágoston Olivér, Miskolczi Márk és Tóth Gergő került ki az utolsó körben az ifjúsági világbajnokságra utazó magyar válogatottból, ez azt is jelenti, hogy a Szlovéniában megsérült három játékos felépült, és az orvosi vélemény alapján tudja vállalni a játékot. 2011. április 8. péntek 07:31 -
Futva, mínusz 30 fokban az Északi-sarkra
Tóth István lehet az 5. magyar, aki eljut a földrajzi pólusra, az első, aki maraton végén érhet oda. 2011. április 7. csütörtök 09:00 -
Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)
Ez tetszik! Tóth Vera fittyet hány arra, hogy a magyar zenei élet mostohán bánik vele, CD-eladás szempontjából legalábbis mindenképp. Olyan hanghordozóval rukkolt elő, amilyennel dívák szoktak karrierjük csúcsán. Az induló és záró dal címével jellemezhető a legtökéletesebben, a Csak a zene kell nekem és a Csodaszép című szerzemények ráadásul keretbe zárják az egyes felvételeket. 2011. április 6. szerda 18:50 -
Megmutatjuk az egyetlen fotót Reese Witherspoon esküvőjéről
A Doktor Szöszi sztárja, egy hete ment férjhez a magyar származású Jim Toth-hoz. A páros esküvői fotói a People magazinban jelentek meg. 2011. április 6. szerda 10:30 -
"Miben hiszek, azt végig csinálom" - Tóth "Torda" Attilával beszélgettünk
40 millióhoz közeli kérdés lehetne egy kvízműsorban, hogy mi a kapcsolat a Jézus Krisztus Szupersztár, az István, a király, a Nyomorultak és a Pokoli Színjáték között. Abban a szerencsében volt részem a minap, hogy személyesen találkozhattam a közös nevezővel, az idén negyvenedik születésnapját immáron a Pokolgép együttes énekeseként ünneplő és koncerteken, színházi előadásokban és a mindennapi életben is irigylésre méltóan dinamikus, sikerei dacára két lábbal stabilan a földön járó Tóth Attilával, Atával. [Dátum: 2011.04.05. 11:07] 2011. április 5. kedd 11:07 -
Sokat tanult első házasságából a szép színésznő
Reese Witherspoon sokat tanult első, 24 évesen kötött házasságából. Dr. Szöszi másodszor március végén házasodott össze Jim Toth producerrel. 2011. április 5. kedd 11:01 -
B. Tóth László nosztalgiázik
Újra életre kel április 9-én a Petőfi Csarnokban a Csillagfény produkció B. Tóth Lászlóval, Éliás Gyulával és Dvoracsek Györggyel. 2011. április 4. hétfő 15:44 -
Tóth Gabinak orvos segített
Bombaformában van Tóth Gabi. Bár az énekesnőnek sosem voltak komolyabb súlyproblémái, ő nem volt megelégedve a testével és orvosi segítséget kért. 2011. április 4. hétfő 06:00 -
Magyarok rossz napja a holland futballbajnokságban
Tóth Balázs és Babos Gábor csapata is kikapott a 2011. április 3. vasárnap 18:24 -
Bútor Róbert vezet az Eger-ralin
Ifjabb Tóth János már a második mért szakaszon kiesett. 2011. április 2. szombat 19:50 -
Film készült a szegedi egyetemisták öngyilkosságáról
A szegedi egyetemisták 1941-es Hamlet előadását, a fiatal rendező, Horváth István és a Gertrudist játszó Tóth Kata szerelmét, valamint kettejük tragikus halálát eleveníti föl a Legenda című film, melyet pontosan hetven esztendővel az eredeti premier után, pénteken este mutatnak be a Tisza-parti városban. 2011. április 1. péntek 14:15 -
650 év 650 percben
Az évfordulók különleges egybeesése jellemzi az idei Debreceni Költészeti Fesztivált. A cívisváros 2011-ben ünnepli mezővárossá válásának 650. évfordulóját, Tóth Árpád születésének 125. és Oláh Gábor születésének 130. évfordulóját. A jubileumi megemlékezések a költészeti fesztiválnak is hangsúlyos részét képezik. 2011. április 1. péntek 11:00 -
Gábor, a jóhumorú bártender
A 23 éves Gabi az Éden Hotelt egy nagy lehetőségnek és hatalmas bulinak tartja, azért jelentkezett a játékba kommunikáció. 2011. március 31. csütörtök 11:46 -
Öt dolog, amit nem tudhattál Reese Witherspoon férjéről
A szőke ciklon másodjára is kimondta a boldogító igent. Vajon mit tudhatott Jim Toth, amit Jake Gyllenhaal nem? Tudj meg többet a magyar származású fickóról, aki rabul ejtette Reese szívét, remélhetőleg örökre! 2011. március 31. csütörtök 11:13 -
D. Tóth Kriszta: Keserédes emlékek
Kriszta folyamatosan írja könyvét, amihez rengeteg fejezetcím-javaslat érkezett tőletek. Mostani írásában a nagypapájára emlékszik. 2011. március 31. csütörtök 08:03 -
Végre egy ágyban alhat a Megasztár szerelmespárja
Lakatos Yvette és Tóth Ádám búskomor lett: két hétig nem láthatják egymást elfoglaltságaik miatt. A szerelmespárnak azonban az örömre is lehet oka: a legfrissebb hírek szerint ugyanis Ádám a kanapéról Yvette ágyába költözhetett. 2011. március 30. szerda 16:07 -
13 kg fagyasztott hús küldése postával = WINNING
Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. 2011. március 30. szerda 14:59 -
Jön az Új Pokolgép
Új tagokkal lép április 9-én a Club 202 színpadára a Pokolgép. Lassan egy éve, hogy Tóth Attila vette át Rudán Joe helyét a mikrofon mögött és most újabb tagcserék történtek a zenekarban. Nagy Dávid gitáros az Egyesült Államokban próbál szerencsét, helyét Z. Kiss Zalán veszi át, míg a dobok mögé Veress Márton ül Czébely Csaba helyett, aki más zenekarokban keresi az új kihívásokat. [Dátum: 2011.03.29. 23:15] 2011. március 29. kedd 23:15 -
Baby Gabi megint egy fiatalabb pasival jött össze
Baby Gabi régóta vágyik komoly kapcsolatra. Most úgy érzi: végre teljesültek az álmai. A harminckét éves énekesnőnek mindig nálánál fiatalabb barátai voltak, ez most sincs másként. A Kiskegyednek mesélt először boldogságáról. 2011. március 29. kedd 20:15 -
Döbbenet! Tóth Gabi kutyája megharapta Tillát
Tóth Gabi énekesnő állítja, kutyája imádja Tillát, és valószínűleg csak játszani akart vele. 2011. március 29. kedd 17:01 -
Ifjabb Tóth János túl az első teszten
A magyar ralis a jövő heti egri idénynyitó előtt tesztelte a Peugeot 207 S2000-est. 2011. március 28. hétfő 08:36 -
Doktor Szöszi egy sztárügynöké lett
Másodszor is férjhez ment Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai színésznő, Jim Toth hollywoodi művészügynökkel szombaton tartották esküvőjüket. 2011. március 27. vasárnap 20:16 -
Így néznének ki kövéren a magyar hírességek
Országos kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted magad!" címmel, amelyben magyar hírességek - Gombos Edina, Tóth Gabi és Gönczi Gábor - is részt vesznek. 2011. március 25. péntek 05:00 -
Így néznének ki kövéren a magyar hírességek
Országos kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted magad!" címmel, amelyben magyar hírességek - Gombos Edina, Tóth Gabi és Gönczi Gábor - is részt vesznek. 2011. március 25. péntek 05:00 -
Tóth Menyhért alkotásai a Zsolnai Negyed új kiállításán
Péntek délután öt órakor kezdődik Tóth Menyhért festőművész "Fényima" című kiállítása a Zsolnay Negyedben, a Pécsi Galéria Kiállítóterében. A huszadik századi magyar képzőművész tárlata Pincehelyi Sándor életmű-kiállítását váltja az új kulturális komplexumban. 2011. március 24. csütörtök 11:21 -
Tóth Gabi: Alekosznak és Évának szurkolok
Tóth Gabi végre megkapta, amit már régóta megérdemelt: az év énekesnőjének választották. Mivel Gabi énekli a Való Világ főcímdalát, mely öt hétig vezette az egyik rádió slágerlistáját, nem csoda, hogy arról kérdeztük: ki a kedvenc villalakója. 2011. március 24. csütörtök 11:00 -
A nap képe: Witherspoon vőlegénye csúnyán beintett
A szolid családi vacsora beintéssel végződött: Reese Witherspoon vőlegénye, Jim Toth így reagált az egyik paparazzo bosszantó viselkedésére. 2011. március 24. csütörtök 10:00 -
Tóth Vera örül, hogy Rákóczi lesz a párja A Nagy Duettben
Az énekesnő szerencsésnek érzi magát, amiért Rákóczit osztották mellé, mert úgy gondolja, a műsorvezetőnek van némi érzéke az énekléshez. 2011. március 23. szerda 13:47 -
Ifj. Tóth átalakított Peugeot-val indul
Az országos bajnokság a jövő hét végén, az Eger-ralival kezdődik. 2011. március 23. szerda 12:16 -
D.Tóth Kriszta segítséget kér
Megvannak a fejezetek, de címet kellene adni nekik. Segíts Krisztának és nyerj könyvet! 2011. március 23. szerda 11:30 -
Pikáns témát dobott be Tóth Roland
A Jóban Rosszban nézők bizonyára emlékeznek arra, amikor kedvencük, Bodolai Bandi sztriptizelt a sorozatban. A forgatás a színésznek, Tóth Rolandnak is emlékezetes maradt. 2011. március 23. szerda 10:30 -
Dávid Ibolya nem ment el az UD Zrt. perére
Az MDF elnöke tiltakozásképp maradt távol. Szilvásy György, Tóth Károly elment a tárgyalásra. 2011. március 23. szerda 10:20 -
Sorozatbeli partnerével évődött Katinka
Hajdú Péter vendége volt a TV2 Frizbijében Cseke Katinka, valamint sorozatbeli férje, Tóth Roland és fia, Timon Barnabás. A műsorvezető természetesen Katinka magánéletére volt a leginkább kíváncsi. 2011. március 23. szerda 04:30 -
Tóth Vera már nem Sugarbird modell
Egy ideig nem lesz molett vonal a cégnél, az énekesnő sajnálja, hogy már nem modell. 2011. március 22. kedd 08:28 -
Kiszolgált politikusok a fővárosi cégekben
Derce, Gegesy, Gajda Péter, Devánszkiné, és Tóth Mihály mellett az egyenruhás Gyenge Zsolt és az MSZP pénztárnoka is jutalomállást kapott. 2011. március 21. hétfő 12:55 -
Tóth Gabi szereti dugihugiját, Barbeet
Pár napja az Xnews.hu-tól tudta meg Tóth Gabi, hogy expasija, az Anti Fitness Club dobosa, Fekete Balázs "Feka" már hat hónapja Barbee-val jár. 2011. március 21. hétfő 12:00 -
SP is tanár lesz a Nagy Duettben
Tóth Gabi és Ganxsta Zolee mellett SP is mesterként kap szerepet a TV2 új szombat esti showjában. 2011. március 21. hétfő 09:33 -
Tóth Gabi végre megkapta, amit megérdemelt
Amióta feltűnt a Megasztárban, Tóth Gabit egyetlen díjjal sem jutalmazták, egészen a csütörtöki Glamour-gáláig. 2011. március 20. vasárnap 07:00 -
Furcsa tehetségkutatóval jön a TV2
Hamarosan jön a Nagy DueTT! A heteken át tartó küzdelemben profi zenészek éneklenek majd együtt olyan hírességekkel, akik eddig talán csak a zuhanyfülke biztonságában dudorászgattak, ott is csak nagyon halkan. Tóth Gabinak például Tilla lesz a párja, Ganxsta Zoleenak pedig Orosz Barbara, akinek kiskorában édesapja inkább kivette a kezéből a mikrofont 2011. március 19. szombat 07:24 -
Tóth Gabi Till Attilát, Ganxsta Zolee Orosz Barbarát tanítja énekelni
Rövidesen új, zenés-celebes műsort indít a TV2 Nagy DueTT címmel, amelyben ismert énekesek lépnek színpadra mérsékelten muzikális ismertemberekkel. 2011. március 18. péntek 22:01 -
Kórházba vitték Borbás Gabit
Borbás Gabi elájult a Gálvölgyi-show forgatásán. A színésznőt mentővel vitték a kórházba, ahol azonnal infúzióra kötötték, de már jobban van - tudta meg az egyik napilap. 2011. március 18. péntek 14:15 -
Tóth Gabi dalos pacsirtát farag Tillából?
A TV2 repertoárja hamarosan új showműsorral bővül, A Nagy Duettben közismert énekesek dalolnak majd együtt kevésbé muzikális celebekkel. 2011. március 18. péntek 11:35 -
Glamour Women of the Year: Sarka Kata mellet villant, Tóth Gabi meghatódik
A magazin olvasói harmadszor választhatták meg kedvenceiket. Tóth Gabi ördögszarvakat mutatott, Sarka Kata valami mást. A legjobb modell, műsorvezető és énkesnő mellett a hajtündér is kapott díjat. 2011. március 18. péntek 11:02 -
Négy szabad madárka a Dunán
A 4 Free Birds tagjai: Fábián Juli, a Barabás Lőrinc Eklektricből is ismert kiváló jazzénekesnő, Tóth Evelin, hazánk talán első számú, fantasztikus technikájú kísérletező avantgárd énekesnője, az örmény képzőművész-énekes Gaja Arutjunján, a Deti Picasso frontembere, valamint a fiatal tehetség, Molnár Emese. [Dátum: 2011.03.17. 14:04] 2011. március 17. csütörtök 14:04 -
Élőben nézhetjük az orgazmustól rázkódó 220 kilós testet
A 25 éves coloradói Gabi Jones körülbelül 220 kilót nyom, tizenéves korában vette észre, hogy szinte bármitől orgazmusa lesz, de különösen attól, ha valami nagyon finomat eszik. A fiatal hölgy most egy fizetős honlapot is létrehozott azoknak, akik élőben szeretnék figyelemmel követni, hogyan jut el evés közben a csúcsra. 2011. március 17. csütörtök 12:48 -
Két héten belül házasodik Reese Witherspoon
A színésznő március 26-án házasodik össze Jim Toth producerrel, akivel alig több, mint egy éve van együtt. 2011. március 16. szerda 19:47 -
Hihetetlen vallomás! A magyar énekesnő élvezi, ha utálják
Tóth Gabi azt vallja, hogy jobb, ha valaki utálja mint ha nem is ismeri. Régen Ő is sokszor csak szerepet játszott a jó lemezeladások kedvéért... [Dátum: 2011.03.16. 07:58] 2011. március 16. szerda 07:58 -
Idegösszeroppanást kapott Gabi
Szomorú történetet mesélt el kamerák előtt Baby Gabi. Az énekesnő Joshinak vallott betegségéről, de azt is elmondta, ma már szerencsére jól van. 2011. március 15. kedd 16:00 -
Kamu eljegyzés a Megasztárban
A Megasztár alatt gabalyodott egymásba Lakatos Yvette és Tóth Ádám. A fiatalokat arról kérdeztük, készülnek-e közös dallal, és vajon mit gondolnak, mennyire lesz nehéz megmaradniuk a köztudatban, és mit tennének meg, hogy beszéljenek róluk...? 2011. március 14. hétfő 15:00 -
Tóth Gabi élvezi, ha utálják
Az énekesnő azt vallja, hogy jobb, ha valaki utálja, mint ha nem is ismeri. Régen ő is sokszor csak szerepet játszott a jó lemezeladások kedvéért... 2011. március 14. hétfő 11:58 -
Tóth Gabi: én meg mertem élni az álmaimat
A Megasztár óta Tóth Gabi rivaldafényben éli az életét. Ám a nagy rohanásban jut elég ideje a magánéletére is. Idén újra jelölték a Glamour Women of the Year díjára a Legjobb énekesnő kategóriában. Egyszer nagyon szeretné megnyerni, mert úgy érzi, ez a díj énekesi munkájának elismerését jelentené. Civilben más ember, mint a színpadon. 2011. március 13. vasárnap 17:28 -
Tóth Renáta nyolcadik ugrásban a cottbusi tornász versenyen
Első ugrását elrontotta, így csak 13,100 ponttal zárt, ezért lett a döntőben utolsó. 2011. március 12. szombat 19:03 -
Idegösszeomlást kapott a népszerű magyar énekesnő - videó
A Baby Sisters egykori énekese, Baby Gabi édesanyja halálakor idegösszeomlást kapott, mentőt is kellett hívni hozzá. 2011. március 12. szombat 13:00 -
D. Tóth Kriszta végleg elköszönt
Korábbi közlések szerint március 15-ig maradt volna a képernyőn az MTV híradósa, aki február közepén mondott fel, de ma az esti Híradó végén végleg elköszönt. 2011. március 11. péntek 21:43 -
35 éves tornásznő nyert, Tóth 4. a Vk-n
Ugrásban maradt le Cottbusban az éremről Tóth. 2011. március 11. péntek 20:53 -
Barbee és Tóth Gabi dugihugik lettek
Hat hónapig bőszen titkolta Barbee és az Anti Fitness Club dobosa, Feka - aki egyébként Tóth Gabi expasija -, hogy egy párt alkotnak, kapcsolatukról az Xnews.hu-nak beszélt először a Fonogram-díjátadón. 2011. március 11. péntek 19:58 -
Megvezette Hendét, kirúgták a minisztériumból
Tóth Zoltán József helyettes államtitkár olyan átvilágítási sztorikat tálalt az előző vezetésről Hendének, amik nem voltak igazak. 2011. március 11. péntek 16:08 -
Ki a legszexibb benzintyúk?
Magyarország - Ki lesz Tóth Imre és Németh Balázs motorversenyző esernyőtartó lánya? Ez az egyik aktuális kérdés a Racing Team Toth istállója táján, ami az esztétika iránt is elkötelezett motorsportrajongókat foglalkoztatja. 2011. március 11. péntek 14:26 -
Találkozz D. Tóth Krisztával!
Lola-mesék a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban! Meseolvasás, rajzfilmvetítés és dedikálás a Sárkányos Gyerekkönyvtárban D. Tóth Krisztával. 2011. március 10. csütörtök 15:03 -
Jerzy nem úgy gyűri a lepedőt, ahogy a nők elvárnák
A villalakó Jerzy állítólag nem lepedőakrobata. A szépfiú exe, Gabi elmondása szerint nem volt túl nagy szám a legelső alkalom: hiányzott az a tűz, ami továbblendíti ilyenkor a kapcsolatot. 2011. március 10. csütörtök 13:52 -
Tóth Gabi hozzámenne barátjához
Tóth Gabi hozzámenne barátjához, Rolihoz, ha a fiú megkérné a kezét. 2011. március 10. csütörtök 12:06 -
D. Tóth András édesanyjáról mesélt
Először beszélt a televízió nyilvánossága előtt híres rokonáról az RTL Klub műsorvezetője. Mint kiderült, D.Tóth András édesanyja és Kútvölgyi Erzsébet színésznő testvérek voltak. 2011. március 10. csütörtök 11:15 -
Bolond Istók és Big Bang Fesztivál
Gabi és a repülő nagypapa, ,,Így tedd rá", Hagyományőrző Gyermektáncház, Biodiverzitás Utazókiállítás, Zenei Fesztivál és Bolond... 2011. március 10. csütörtök 07:15 -
Gabi: Jerzy pocsék az ágyban
Budapest - Kiderült Jerzyről, hogy nem egy lepedőakrobata. De nem Gigi az első, aki csalódott benne! 2011. március 9. szerda 17:51 -
Tóth Vera külsejét felemészti a sokéves rutin
Tóth Vera megújult az elmúlt héten, noha továbbra sem költözött szerelem az életébe. Az aranytorkú énekesnő levágatta a haját, amit barátaival elsőként az egyik ismert közösségi portálon osztott meg. 2011. március 9. szerda 06:45 -
Pénzügyi szakadékban a Barátok közt sztárja
Tihanyi-Tóth Csaba tizenhárom éve alakítja a népszerű sorozat Novák Laciját és nemcsak munkájában sikeres, hanem a házasságában is. Már javában túl van a kritikus hetedik éven, amely náluk nem idézett elő válságot. 2011. március 8. kedd 15:47 -
Tóth Gabi szerint Gigi és Jerzy nem mer szexelni a villában
Az énekesnő teljesen megérti, hogy Gigi nem szeretné, ha csengőhang lenne a nyögése. 2011. március 8. kedd 11:56 -
Tóth Vera megszabadult hosszú loknijaitól
Az énekesnő már nem aggat magára fölösleges dolgokat, nem a külsejével akar hódítani. 2011. március 8. kedd 08:24 -
D. Tóth Kriszta: Így kezdődik
Legalábbis valahogy így... A következő sorokban a Nagylánykönyv első fejezetének első két bekezdését olvashatjátok. Nyers változatban. 2011. március 7. hétfő 12:03 -
Az Évszázad Kiváló Fotóművészének Pillanatai Tápiószelén
A számos hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedő Tóth István fotóművész munkáiból rendezett Pillanatok című kiállítás 2011. március 5-től látható a tápiószelei Blaskovich Múzeumban. A vaskereskedőből művésszé avanzsált Tóth István munkái közül művészportréi a leghíresebbek. 2011. március 4. péntek 13:05 -
Verának jól áll a rövid haj
Rövid hajjal látható Tóth Vera az alábbi fényképen, amit a legnagyobb közösségi portálon tett közzé. A bájos énekesnőt barátai és ismerősei is biztatják, viselje így frizuráját. 2011. március 3. csütörtök 11:30 -
D. Tóth Kriszta még nem tudja, hol kerülhet újra képernyőre
D. Tóth Kriszta nemcsak híradós időszakát, de kislányáról, Loláról szóló történeteit is lezárta. A Magyar Televízió műsorvezetője 15 év után búcsúzik, de még biztosan hallhatunk róla. 2011. március 2. szerda 04:45 -
Badár és a szomszédnéni a legviccesebb az idén
Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda, vagyis Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kapta ebben az évben MR1-Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré Bon-bon díját. 2011. március 2. szerda 04:23 -
A feleség fogyózik, nagy a szája, a férj meg előveszi a ...
Viccelődnek, ugratják egymást, félszavakból is megértik, mire gondol a másik. A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának Böbéje, Cseke Katinka és Bandija, Tóth Roland jó barátságban vannak egymással. 2011. március 1. kedd 18:58 -
Tóth Richárd kiesett Los Angelesben
Két nagy partit bukott el, az 55. helyért 22 230 dollárt kapott. 2011. március 1. kedd 16:18 -
Baby Gabi új frizurája
Megvált hosszú fürtjeitől Baby Gabi. Az énekesnő a StoryOnline-nak elmondta, nincs különösebb oka a döntésének, egyszerűen változtatni szeretett volna frizuráján. 2011. február 28. hétfő 18:00 -
Tóth a 2. helyről harcolhat a 330 millióért
A Los Angeles Classicson Tóth Richárdnak nagyon megy a póker, a nap játékosának választották. 2011. február 28. hétfő 17:38 -
Pontszerző magyarok
Checa jók kezdett a Superbike-ban, Tóth és Németh pontott szerzett a Supersportban. 2011. február 28. hétfő 14:14 -
Tóth Vera nagyot álmodott, majd beijedt
A Megasztár első győztese mert nagyot álmodni, és úgy gondolta, lakást vásárol magának. Ám a szerződéskötés előtt megijedt, és visszatáncolt. Most új albérletbe költözik. 2011. február 27. vasárnap 18:29 -
Pit Girl választás 2011. - Vagány, motoros széplány kerestetik
A Team Hungary Toth nem csak motoros teljesítményével szeretne kitűnni az idei Superbike VB-n, hanem háziasszonyaik szépségével is, ezért a csapat megrendezi a 2011-es Pit Girl választást. Vagány, motorszerető szép lányok jelentkezését várják! 2011. február 25. péntek 15:00 -
Döntősök a magyar öttusázók Palm Springsben
A Világkupa versenyen Kovács Sarolta és Tóth Adrienn is bejutott a 36 fős döntőbe. 2011. február 25. péntek 08:41 -
Tóth Gabi: tudom, hogy nagyon szenved
Tóth Gabi ma már nem olyan bohém, mint annak idején: nem jár bulizni, nem festi havonta más színűre a haját, az életről pedig igazán bölcsen gondolkodik. Mint mondja, most már tud bocsánatot kérni, már nem az ő szava az utolsó, és nem a saját egója az első. 2011. február 23. szerda 17:37 -
Együttest alapított a világ egyik legkisebb embere
Tóth István, a világ egyik legkisebb embere együttest alapított. Pityu nemrég költözött Győr mellé, és új projektbe vágott, belekóstolva egy kicsit a zenélésbe. 2011. február 23. szerda 15:22 -
Három szavazat döntött Gamáson
A független Tóth Péter lett a polgármester. 2011. február 20. vasárnap 21:42 -
Tóth Gabi kiosztja a hamis barátokat
Tóth Gabi párja hatására olyan dolgokat is megtanult, amelyekre eddig képtelennek érezte magát. Roli mellett felnőtt nő lett, rengeteget dolgozik, hogy a zenei szakmában megállja a helyét. 2011. február 20. vasárnap 14:16 -
Hazai sztárok képviselték Magyarországot Pekingben!
Király Viktor, Tóth Vera, Puskás Peti, Széles Iza Kállai-Kiss Zsófia és a 4 For Dance tagjai azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy ők képviselhették Magyarországot Pekingben, a kínai holdújévre és tavaszünnepre szervezett egyhetes fesztiválon. 2011. február 20. vasárnap 12:00 -
ABBA-számokkal hódít Tóth Vera
ABBA-est a pesti éjszakában! Jövő hét csütörtökön egyedülálló formációban lép a színpadra Tóth Vera! 2011. február 18. péntek 14:02 -
Hazai Sztárok képviselték Magyarországot Pekingben
Király Viktor, Tóth Vera, Puskás Peti, Széles Iza, Kállai-Kiss Zsófia és a 4 For Dance tagjai azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy ők képviselhették Magyarországot Pekingben, a kínai holdújévre és tavaszünnepre szervezett egyhetes fesztiválon. 2011. február 17. csütörtök 11:30 -
D. Tóth Krisztina nem vezeti tovább a Híradót
Nyughatatlan napok ezek. Sok az írnivaló, sok a mondanivaló, sok a kérdés. Majd szépen lassan minden kiderül, idővel minden mondat végére ki tudom tenni a pontot - írja D. Tóth Kriszta a Nők Lapja Cafén vezetett blogjában. 2011. február 17. csütörtök 10:15 -
Tóth Vera felnőtté vált Kínában
Az énekesnő pekingi turnéján furcsának találta, hogy az emberek köpködnek az utcán, sokszor egymásra is, és a közönség nem tapsol a produkció végén. 2011. február 17. csütörtök 09:37 -
A család miatt távozik D. Tóth Kriszta a híradóból
Mindenkit megdöbbentett a hír, távozik a Magyar Televízió Híradójából az egyik legismertebb műsorvezető, D. Tóth Kriszta. Az érintett senkinek nem kíván nyilatkozni a történtekről. 2011. február 17. csütörtök 07:00 -
Divatos és praktikus: kismamaruhák több, mint 9 hónapra
Kevés divattervező lát fantáziát a kismamaruhákban. Hiszen arra a kilenc hónapra minek pazarolni? Szerencsére a Zagabo tervezője Gabi másként gondolta, és megalkotta azt a kollekciót, amely különles kialakításának köszönhetően a terhesség előtt, közben és után is viselhető. 2011. február 16. szerda 15:30 -
Felmondott D. Tóth Kriszta az MTV-nél
A Híradó műsorvezetője 2002 óta dolgozott a köztévének. Távozása összefügghet a köztévé hírműsorainak kiegyensúlyozatlanságával. 2011. február 16. szerda 11:57 -
Miért bulizott külön Tóth Gabi és a pasija? - videó
Tóth Gabi elkápráztatta hangjával a Story Gála vendégeit. Az énekesnő arról is mesélt, hogy kapcsolata Rolival azért is működik, mert teret engednek egymásnak. 2011. február 16. szerda 11:00 -
Két hónapja tart Damu Roland exnője és Andy Vajna viszonya
A Blikk információi szerint két hónapja szakított Tóth Évával Andy Vajna, és erre az időszakra tehető az is, hogy összejött Damu Roldand volt menyasszonyával, Palácsik Tímeával. 2011. február 16. szerda 07:32 -
Andy Vajnát csak kísérgeti Damu exnője
A karon varjú esete Tóth Marival? Kapós a producer... 2011. február 16. szerda 07:30 -
Tóth Gabi még most is beleborzong
Az első szerelmet nem lehet elfelejteni. Valentin-nap apropóján a Kiskegyed megkérdezte hazai hírességeinket: az ő szívüket ki dobogtatta meg először? 2011. február 15. kedd 23:24 -
A hamburgertől lesz orgazmusa a 220 kilós nőnek
A 25 éves Gabi Jones állandó szexuális izgalomban van, szinte bármitől képes elélvezni, de főleg attól, ha jókat eszik. Imádja a hatalmas testét. 2011. február 15. kedd 21:09 -
Sztárok, akik szeretnek gyorsan menni
A napokban embert próbáló gokart versenyre vállalkoztak a sztárok. Többek közt Tóth Szabi, Dér Heni, a BNF együttes és Fresh Andi is versenybe szálltak... 2011. február 15. kedd 08:32 -
Lakatos Yvette nagyon várta ezt a napot
A Megasztár 5 szerelmespárjának ez lesz az első közös Valentin-napja, amit Lakatos Yvette és Tóth Ádám izgatottan vár. 2011. február 14. hétfő 17:01 -
D. Tóth Kriszta mégis folytatja!
Elindult az új kiemelt blogunk: D. Tóth Kriszta folytatja! Mostantól tehát rendszeresen lesznek blogposztok, Loláról az NLCafén! 2011. február 14. hétfő 11:02 -
Tóth Gabi és párja Valentin-napi 8 próbán
Valentin-nap alkalmából február 11. és 14. között játékos erőpróbával és értékes nyereményekkel várja a Corvin a látogatókat. Elsőként Tóth Gabi és párja vállalkoztak arra, hogy szerelmüket próbára tegyék. A fiatalok sikerrel vették a páratlan párkapcsolati akadályokat, amelyek elé a Corvin Bevásárlóközpont állította őket, és a játékok során kapott szívekkel bizonyították, hogy ők valóban egymásnak lettek teremtve. 2011. február 13. vasárnap 11:52 -
Mezítláb, ugrálva táncoló celebek videóval!
Önfeledt jókedv uralkodott az idei Story Gálán. Bíró Ica és Fodor Zsóka egymást táncoltatták a Nyári lányok fellépése alatt, míg a vadóc Tóth Gabi Sváby Andrást pörgette meg a táncparketten. 2011. február 13. vasárnap 07:00 -
Titkairól mesél a Jóban Rosszban házaspárja
Viccelődnek, ugratják egymást, félszavakból is megértik, mire gondol a másik. A Tv2 Jóban Rosszban című sorozatának Böbéje és Bandija, azaz Cseke Katinka és Tóth Roland a párosuk titkáról mesélnek. 2011. február 12. szombat 14:00 -
Kiesett a Póta-Tóth páros a katari asztalitenisz Pro Touron
Egy dél-koreai páros 4-2 verte őket a negyeddöntőben. 2011. február 12. szombat 10:21 -
Két magyar asztaliteniszező jutott tovább Dohában
Lovas Petra luxemburgi, Tóth Krisztina német ellenfelet vert a katari Pro Touron, Póta Georgina kiesett. 2011. február 11. péntek 12:57 -
A Tóth, Póta duó negyeddöntős Dohában
Az asztalitenisz Pro Tour katari versenyén egy dél-koreai páros ellen folytatják a magyarok. 2011. február 11. péntek 11:26 -
Dohai asztalitenisz Pro Tour: 3 magyar a főtáblán
Tóth Krisztina és Póta Georgina alanyi jogon Lovas Petra a selejtezőből került a 64-be. 2011. február 10. csütörtök 19:05 -
Tóth Szabi szerint ártanak a tehetségkutató műsorok
A Sugarloaf frontembere egyszerű karaoke gyűjteménynek nevezte a kereskedelmi tévék tehetségkutatóit, amelyek szerinte inkább ártanak, mint használnak a szakmának. 2011. február 9. szerda 11:26 -
Vera megtalálta Ibolya hasonmását
A kínai újév alkalmával léptek fel magyar énekesek - köztük Tóth Vera - a távol-keleti országban. Bár onnan nehézkes egy közösségi oldalon levelezniük, az énekesnő megoldotta, hogyan szórakoztathatja barátait, ismerőseit. Nemrégiben vicces fotót tett közzé. 2011. február 8. kedd 15:45 -
Tóth Gabi polgárpukkasztó szerelésben partizott
Hazánk hírességei hetekkel korábban elkezdték a készülődést a szombat este megtartott Story Ötcsillag Díjátadó Gálára. Sok elegáns és néhány meghökkentő öltözéket is láthattunk a partin, Tóth Gabi viselete az utóbbi kategóriába tartozott. 2011. február 8. kedd 07:15 -
Szűréssel a zöldhályog okozta vakság ellen
A zöldhályog vagy glaukóma a második helyen áll a világon a vakságot okozó betegségek közt. Hazánkban a lakosság 1-2 százalékát érinti a betegség, de a kor előrehaladtával nő az esély a megjelenésére. A látás megmenthető, ha időben felismerjük, kezeljük. Ezért szükséges rendszeresen részt venni szemészeti szűrővizsgálaton - hívta fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész főorvosa. 2011. február 7. hétfő 12:30 -
A taekwondos Tóth aranyérmet nyert Svédországban
A világbajnoki bronzérmes sportoló német, szerb, finn és olasz ellenfeleket legyőzve lett első. 2011. február 7. hétfő 10:55 -
Balázs a csúcsra jutott, Tóth Gabi harisnyája szanaszét szakadt!
Sebestyén Balázsnak sikerült, ami eddig senkinek és Tóth Gabi is mutatott olyat, amit eddig senki sem. Fehér kesztyű és szexi villantások az ötcsillagos díjátadón. 2011. február 6. vasárnap 12:16 -
Tóth Krisztina kiesett az Európa TOP 12-ön
A magyar asztaliteniszező a második meccsét is elbukta, a fehérorosz Pavlovicstól kapott ki Liége-ben. 2011. február 5. szombat 17:04 -
Tóth vereséggel kezdett az Európa TOP 12-ön
A magyar asztaliteniszező nagy csatában kikapott első meccsén a spanyol Shen Yanfeitől Liége-ben. 2011. február 5. szombat 12:48 -
Lakatos Yvette fél a sebességtől
Budapest - Még szerelme, Tóth Ádám (23) biztató csókjai sem adtak elég erőt Lakatos Yvettenek (16), hogy beüljön egy gokartautóba az Ice Watch gokart sztárkupán. 2011. február 4. péntek 14:33 -
Szűréssel a zöldhályog okozta vakság ellen
A zöldhályog vagy glaukóma a második helyen áll a világon a vakságot okozó betegségek közt. Hazánkban a lakosság 1-2 százalékát érinti a betegség, de a kor előrehaladtával nő az esély a megjelenésére. A látás megmenthető, ha időben felismerjük és kezeljük - a késlekedés azonban végzetes lehet a látás megőrzésének szempontjából! Ezért szükséges rendszeresen részt venni szemészeti szűrővizsgálaton - hívta fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész főorvosa. 2011. február 4. péntek 07:10 -
Hazánkba érkezik a 007-es!
James Bond Magyarországra jön. A 007-es ügynök megformálója, Daniel Craig hazánkban forgat egy nagyszabású film szereplőjeként. A történelmi témájú alkotásban mellékszereplő lesz, egy negatív karakter formál majd meg. Mellette játszik majd egy orosz kémnőt Tóth Mónika. 2011. február 3. csütörtök 13:00 -
D. Tóth Kriszta: Lola-búcsú
Kilencszázezer leütés. Öt év, 230 cikk. Megszámlálhatatlan e-mail, rengeteg levél, sok-sok telefonüzenet. Köszönömök, könnyek, röhögések, kritikák, vélemények. És valódi párbeszéd. Nem csak közönség, közösség! Most pedig: búcsú... 2011. február 2. szerda 19:01 -
D. Tóth Kriszta: Lolabúcsú
Kilencszázezer leütés. Öt év, 230 cikk. Megszámlálhatatlan email, rengeteg levél sok-sok telefonüzenet. Köszönömök, könnyek, röhögések, kritikák, vélemények. És valódi párbeszéd. Nem csak közönség, közösség! Most pedig: búcsú... 2011. február 2. szerda 13:02 -
Zsófi hatalmas meglepetésben részesült
A Naivát Tóth Gabi és Barbee várta egy-egy dallal a BeleValóVilágban. 2011. február 2. szerda 09:00 -
D. Tóth Kriszta: Európának köszönhetem a családomat
Bár öt év után abbahagyja a 2011. február 2. szerda 07:11 -
Betegen is elindult Kínába Viktor
Megasztár- és X-Faktor-, valamint Csillag születik-felfedezettek utaztak el tegnap reggel Kínába, ahová fellépni hívták őket: Széles Iza, Király Viktor, Tóth Vera, Puskás Peti, Kállai-Kiss Zsófi és a 4 For Dance-es fiúk izgatottan készültek az útra. 2011. február 1. kedd 14:30 -
Tóth Gabi vagány csaj
Jópofa képet találtunk Tóth Gabi oldalán a legnagyobb közösségi portálon. Az énekesnő valódi átváltozóművész, és ma már rövid szőke hajat visel, úgy gondoltuk, ezt nektek is látnotok kell. 2011. január 31. hétfő 09:30 -
Olajok és biorezonancia: így várja a babát Gubás Gabi és párja
Gubás Gabi családja néhány hónap múlva gyarapodik. A színésznő második gyermekét hordja a szíve alatt, és a természetgyógyászattal foglalkozó párja már az első terhesség alatt is sokat segített neki. 2011. január 30. vasárnap 14:32 -
A szellemsebészet is segített: Tóth Gabi jobban van
Tóth Gabi elmúlt éve az életmódváltásról szólt. A pánikbetegséggel küzdő énekesnő nem tagadja: volt olyan időszak az életében, amikor állandó rohamok keserítették meg a mindennapjait. 2011. január 30. vasárnap 14:01 -
A hét legolvasottabb írásai
A héten két magyar hírességünkről is kiderült: babát várnak. Gubás Gabi az RTL Klub reggelijében, Czippán Anett pedig a TV2 Aktívjában vallott boldogságáról. A szintén terhes Renáta azonban kórházba került: Gáspár Laci felesége a nyolcadik hónapban jár - nemrégiben azonban rosszul lett, és kiderült, nagy a baj. 2011. január 29. szombat 06:30 -
Gabi fürdőruhában hempergett a hóban
Tóth Gabi elképesztő kalandokat élhetett át a Havazin stábjával. Az énekesnő hóban fürdött és mindenféle veszélyes kalandokban is részt vett. 2011. január 28. péntek 15:15 -
Király Viktort hordágyon viszik a repülőtérre?
A napokban igen megtisztelő felkérést kaptak a hazai sztárvilág ifjú tehetségei. Király Viktor, Tóth Vera, Puskás Peti, Széles Iza, Kállai-Kiss Zsófi és a 4 For Dance tagjai képviselhetik hazánkat a február első hetében megrendezendő kínai holdújévre és tavaszünnepre szervezett fesztiválon. Az eseménynek Peking ad otthont, és büszkeségeink naponta kétszer mutathatják meg, hogy milyen is a magyar virtus. 2011. január 28. péntek 12:45 -
Tóth Vera nyuszis magazinban pózol
Grafikai poént készítettek Tóth Vera "főszereplésével". Az énekesnő ugyanis nyuszis magazin címlapjára került - nem is akárhogyan. 2011. január 27. csütörtök 11:45 -
Magyarok a világbajnokságon
A Team Toth két magyart is indít a 2011-es Supersport vébén: ifjabb Tóth Imre mellett Németh Balázsnak is lehetőséget ad a csapat. 2011. január 27. csütörtök 09:32 -
Babát vár Gubás Gabi
Ismét anyai örömök elé néz Gubás Gabi (36). A színésznő június elejére várja kislányát, akivel a pocakjában addig szeretne dolgozni, amíg jól érzi magát a színpadon. 2011. január 26. szerda 19:19 -
Kínai nyelven fakadnak dalra a Megasztárosok - videó
Király Viktor, Széles Izabella, Puskás Péter és Tóth Vera a pekingi tavaszi fesztiválra készül Kínába, ahol saját dalok mellett kínai számokat is előadnak. 2011. január 26. szerda 17:00 -
Tóth Krisztina tizenhatodszor az Európa TOP 12-ön
A női asztaliteniszezők TOP 12-bajnokságát Liege-ben rendezik, Póta Georgina az első számú tartalék. 2011. január 26. szerda 11:39 -
D. Tóth Kriszta: Rendmánia de csak a szobában
Volt egyszer egy cikk. 2011. január 26. szerda 11:01 -
Gubás Gabi babát vár
Gubás Gabi babát vár. Ráadásul a szép színésznő már a hatodik hónapban jár, és mindeddig titkolta a dolgot. 2011. január 26. szerda 09:00 -
Jégszobrászatban jók vagyunk
12 tonna jeget faragtak meg hat ország fűrészes művészei London üzleti negyedében. Egyéniben M. Tóth Zsolt győzött. 2011. január 25. kedd 17:09 -
Tóth Tibi nem szereti a pénzéhes csajokat
Tibi a Hooligans gitárosa a Reflektor Magazinban elmondta, hogy nem szereti a pénzéhes nőket. 2011. január 25. kedd 09:00 -
Tóth Vera Pekingben fog turnézni
Napokon belül Pekingbe indul turnézni Tóth Vera, aki nemcsak magyarul és angolul, hanem kínaiul is fog énekelni a közönségnek - írta a Bors. 2011. január 25. kedd 08:28 -
Tóth Vera kiáll a bebörtönzött celeb mellett
Kitartanak barátai a Münchenben letartóztatott Keleti Györgyi mellett. Még a kutyájára is ők vigyáznak. 2011. január 22. szombat 09:01 -
Majdnem megvan a legjobb 4 a kupában
A végsőkig küzdött a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata a Ferencváros otthonában a Tippmix Magyar Kupa sorsdöntő selejtezőjén, de a fehérvári fiatalok végül elbuktak, és ezzel szinte reménytelenné vált a helyzetük. A vendégek szereztek vezetést a később dupláig jutó Tóth Adrián révén, a zöld-fehérek azonban előbb egyenlítettek, sőt a második harmad végére három góllal elhúztak. 2011. január 21. péntek 21:32 -
Tóth Gabi hisz a tehetségkutatókban és a tehetségekben
Az online énekes és dalszerző tehetségkutató versenyről, vagyis az Avon Voices-ról már írtunk. Most a sikerét és ismertségét szintén egy tehetségkutatónak köszönhető Tóth Gabi mondja el saját élményeit, tapasztalatai. 2011. január 21. péntek 15:03 -
Rákóczi Feri beszólt Balázsnak
Furcsa szereposztást kaptak az Ezek megőrültek játékosai. Kozso Pákónak, Tóth Szabi Rákóczi Ferinek és Nagy Tamás- Majkának öltözött be. 2011. január 21. péntek 11:00 -
Már csak Jakab van versenyben a velenjei Pro Touron
A szlovéniai asztalitenisz versenyen Jakab János cseh ellenfelet vert, a nőknél Tóth és Lovas is kiesett. 2011. január 21. péntek 09:14 -
Majka megpofozta Rákóczi Ferit
Rákóczi Feri és Majka fogadást kötött, hány kekszet tud megenni Tóth Szabi az Ezek megőrültek című műsor forgatásán. Ezúttal egy pofon volt a tét és Rákóczi Feri vesztett. 2011. január 21. péntek 08:00 -
Furcsa videó került elő a Megasztár döntőseiről, csak néztünk
A Megasztár 5 döntősei is megőrültek, a TV2 celebjátékának stúdiójában a nagyobb hangterjedelem és a tisztább hangképzés most egyáltalán nem voltak mérvadóak: a két műsorvezető gondoskodott arról, hogy egyetlen énekes se maradjon szárazon, mindeközben Rákóczi Feri és Tóth Ádám életének közös pontjára is fény derült. [Dátum: 2011.01.21. 05:53] 2011. január 21. péntek 05:53 -
Ilyen még nem volt! Globális tehetségkutatón keresik a jövő világsztárját
Szeretnél nemcsak a zuhany alatt, hanem nagyszínpadon énekelni, kitörni a hétköznapokból és belépni a zene varázslatos birodalmába? Erre manapság a legnagyobb lehetőséget a tehetségkutatók adják, árulja el Tóth Gabi és Varga Viktor, akik szintén így kerültek a reflektorfénybe. Ám ez csak a kemény és kitartó munka kezdete volt, hogy a pályán maradjanak. Most mindenkinek adott a lehetőség: az AVON Voices hatvan országban keresi a jövő világsztárját. [Dátum: 2011.01.20. 20:54] 2011. január 20. csütörtök 20:54 -
Asztalitenisz Pro Tour: 3 magyar jutott tovább
A szlovéniai Velenjében Jakab János, Tóth Krisztina és Lovas Petra is a 32 közé jutott. 2011. január 20. csütörtök 18:57 -
Üstökösként berobbanó tehetségek
Szeretnél nemcsak a zuhany alatt, hanem nagyszínpadon énekelni, kitörni a hétköznapokból és belépni a zene varázslatos birodalmába? Erre manapság a legnagyobb lehetőséget a tehetségkutatók adják, árulja el Tóth Gabi és Varga Viktor, akik szintén így kerültek a reflektorfénybe. Ám ez csak a kemény és kitartó munka kezdete volt, hogy a pályán maradjanak. Most mindenkinek adott a lehetőség: az AVON Voices hatvan országban keresi a jövő világsztárját. 2011. január 20. csütörtök 15:00 -
Dr. Tóth József elrontotta a mókát :(
Ha a polgármester úr olvasta a beszélgetés leiratát, észre kellett vennie, hogy itt nem arról van szó, hogy egy újságíró egy politikussal interjúzna, hanem azt teszteli, választópolgár kerülhet-e közvetlen kontaktusba az ő képviselőjével. 2011. január 20. csütörtök 12:09 -
Dr. Tóth József elrontotta a mókát :(
Ha a polgármester úr olvasta a beszélgetés leiratát, észre kellett vennie, hogy itt nem arról van szó, hogy egy újságíró egy politikussal interjúzna, hanem azt teszteli, választópolgár kerülhet-e közvetlen kontaktusba az ő képviselőjével. 2011. január 20. csütörtök 11:44 -
Kozso büntetlenül randalírozott
Kozso úgy érzi, ismét nyolc éves gyerekként viselkedhetett az Ezek megőrültek forgatásán, ezért mindenképpen pozitív élményként zárta le a műsorban eltöltött időket, ezen felül csapattársait, Sugarloaf Tóth Szabit és NOX Nagy Tomit is megkedvelte, annak ellenére, hogy olykor ők is ő vérét szívták. 2011. január 19. szerda 12:00 -
Tóth Gabi kitárulkozott
Ki gondolná, hogy a mindig határozottnak és magabiztosnak tűnő Tóth Gabinak bizony korábban voltak problémái önmagával. Az énekesnő az RTL Klub kamerái előtt nyíltan beszélt egykori gondjairól. 2011. január 19. szerda 08:15 -
Tóth Gabi: szét kell robbantani a színpadot
Szeretnél nemcsak a zuhany alatt, hanem nagyszínpadon énekelni, kitörni a hétköznapokból és belépni a zene varázslatos birodalmába? Erre manapság a legnagyobb lehetőséget a tehetségkutatók adják, árulja el Tóth Gabi és Varga Viktor, akik szintén így kerültek a reflektorfénybe. 2011. január 18. kedd 17:14 -
Pálffy István felesége állami állást kapott
Tóth Judit október 1. óta a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kommunikációs munkatársa. 2011. január 17. hétfő 08:28 -
Ne legyen horror a szex!
Milyen félelmetes lehet számodra a szex, ha még azt sem tudod, ki vagy? A szex 5 minősége, amiről eddig nem hallhattál - dr. Tóth Emese válaszol kérdéseitekre. 2011. január 17. hétfő 06:53 -
Pálffy felesége a kormányzatnál
Budapest - Rokonok a kormányzatban. Pálffy István volt híradós műsorvezető, jelenlegi KDNP-s országgyűlési képviselő feleségét, Tóth Juditot foglalkoztatja kommunikációs és marketingmunkatársként a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyik háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet - tudta meg a Blikk. 2011. január 17. hétfő 05:40 -
Yvette: "A világ legtermészetesebb dolga, hogy tizenhat évesen féltenek"
Nem titok, hogy Lakatos Yvette és Tóth Ádám, az Adam's Comedy énekese egy pár. S bár a fiatalember Gyulán, a lány Pécelen lakik, a távolság sem akadály a kapcsolatuknak. Ádámot a lány hangja vette le a lábáról. 2011. január 16. vasárnap 16:16 -
Meghalt "az igazi Csupati", Kántor gazdája
Katonai tiszteletadás mellett temették el Szombathelyen Tóth Tibor nyugállományú rendőr főhadnagyot, azaz "Csupatit", akit Kántor nevű nyomozókutyája tett híressé. 2011. január 14. péntek 19:26 -
Rá sem ismerni Tihanyi Tóth Csabára
Eddig nem látott fotó került a kezünkbe a Barátok közt Novák Lacijáról. A fotón Tihanyi Tóth Csaba kisfiúként látható. 2011. január 14. péntek 10:30 -
Menesztik a budapesti rendőrfőkapitányt
A Népszava szerint a Pintér Sándor által nem támogatott Tóth Tamást februárban küldik el. 2011. január 14. péntek 01:06 -
Tóth Gabi szívesen legyűrné Rúzsa Magdit
Újra harcba száll egymással Rúzsa Magdi és Tóth Gabi a Glamour Woman of The Year legjobb énekesnő díjáért. A Megasztár harmadik, illetve második szériájában feltűnt énekesnők egyaránt sokat dolgoztak az elmúlt esztendőben, így bármelyikük megérdemelten nyerné el a megtisztelő címet. 2011. január 13. csütörtök 21:29 -
Rúzsa Magdi babérjaira tör Tóth Gabi
Rúzsa Magdi és Tóth Gabi több mindenben is hasonlítanak egymásra. Mindkettőjüket fantasztikus hanggal áldotta meg a sors, ugyanabban a tehetségkutató műsorban tűntek fel, és eddig az elmúlt két évben jelölték őket a Glamour Woman of The Year legjobb énekesnői kategóriájában, amelyet tavaly Magdi megnyert. Idén vajon Gabinak is sikerül ez a bravúr? A március 17-i nagyszabású díjátadón kiderül... 2011. január 13. csütörtök 15:28 -
D. Tóth Kriszta: Összetört baba
A legjobb barátnőm már nem él. Halála óta nem találtam meg azt, aki helyettesíthetné. Bohém, nagyszájú teremtés volt, imádtam vele vitázni. Ugyanúgy Krisztinának hívták, mint engem, de én csak 2011. január 12. szerda 17:11 -
Baby Gabi szerint Szopkó Mária Geronazzo lánykori neve - videó!
Baby Gabi nem volt egészen biztos abban, hogy mi Geronazzo Mária leánykori neve... 2011. január 10. hétfő 17:04 -
Jézus és a kiszegecselt csuklóvédők - nagyot alakított a Pokolgép
Joggal merül fel a kérdés, hogy miféle perverzió késztet valakit együtt emlegetni Jézust a Pokolgéppel. Aki az elmúlt hónapok során figyelemmel kísérte a Társulatban feltűnt Tóth Attila pályafutását minden bizonnyal megtalálja az összefüggést. [Dátum: 2011.01.10. 11:36] 2011. január 10. hétfő 11:36 -
Tvrtko beszólt Mariának
A TV2 Ezek megőrültek e heti adásában az egyik csapat női tagja Geronazzo Maria volt. Az asszony külsejét és személyét illetően megoszlanak a vélemények - Szklenár Gabi a Mokka vendégeként mondta el, hogy nagyon kellemesen csalódott a nagy szájú nőben. 2011. január 10. hétfő 10:30 -
Elhunyt a legendás magyar rendőr
82 éves korában elhunyt Szombathelyen a legendássá vált kutyás rendőr, Tóth Tibor, azaz ahogy a legtöbben ismertük, Csupati bácsi. 2011. január 10. hétfő 06:45 -
Sztárfogyások
Gyönyörűek és tehetségesek, csak némi súlyfelesleggel küszködnek. Tudjuk meg mi a titka Tóth Verának, Claudiának, Gombos Edinának és Szulák Andreának, akik nagy sikereket értek el a fogyókúrában. 2011. január 9. vasárnap 15:00 -
11 góllal nyert Érden a Fradi
A női kézilabda NB I. szombati játéknapján Tóth Tímea 6 gólt lőtt egykori csapatának. 2011. január 8. szombat 20:07 -
Vazelin vágta padlóhoz Baby Gabit - videó!
A banánért folyó küzdelem első harcosai Baby Gabi és Qka MC voltak 2011. január 7. péntek 17:00 -
"A hiánygazdaságban óriási szabadságot kaptunk"
Február végéig látható Tóth József 2011. január 7. péntek 15:55 -
Három farmos csatár utazik Salzburgba
A Fehérvár negyedik csatársora a farm fiataljaiból áll majd pénteken Salzburgban, a sorozatos sérülések és betegségek miatt Tóth Adrián, Hajós Roland és Kiss Dávid az EBEL-gárdában kap lehetőséget. 2011. január 6. csütörtök 16:53 -
Balázs leszólta Csabát
Mint ahogyan arról már tegnap is beszámoltunk, Nagy Feró zokon vette, hogy mentoráltját, Vastag Csabát állítólag Tóth Vera és Szulák Andrea is leszólta. Azóta Sebestyén Balázs is meglepő megjegyzést tett az X-Faktor nyertesére. 2011. január 6. csütörtök 12:45 -
Tóth Gabi remekül néz ki
Sokáig kereste stílusát a szinte még kamaszként reflektorfénybe került Tóth Gabi, de mostanra a vagány, vadóc énekesnőből igazi bombázó lett, amit nem is rejt véka alá. 2011. január 6. csütörtök 08:45 -
Feró bocsánatkérésre vár
Nagy Feró azt szeretné, ha Szulák Andrea és Tóth Vera elnézést kérnének, amiért leszólták mentoráltját, Vastag Csabát - mondta az RTL Klub X-Faktor című műsorának mentora a StoryOnline-nak. 2011. január 5. szerda 13:45 -
Tóth Gabi közös kasszán van a szerelmével
Intim magánéleti titkokat árult el az énekesnő a kapcsolatáról. Azt mondja, ez a szerelem tette felnőtt nővé. 2011. január 2. vasárnap 04:00 -
Ryan Phillippe örül, hogy eljegyezték volt feleségét
A színész nem bánkódik amiatt, hogy volt feleségét, Reese Witherspoont eljegyezték, sőt, gratulált ahhoz, hogy Jim Toth megkérte a híresség kezét. 2010. december 30. csütörtök 21:34 -
Reese Witherspoon férjhez megy
Reese Witherspoon amerikai színésznőt eljegyezte párja, Jim Toth. 2010. december 30. csütörtök 12:00 -
Előzenekarrá minősítették Tóth Gabit
Néhány hete még sztárvendég volt az X-Faktor egyik adásában Tóth Gabi, aztán hetekkel később egy székesfehérvári koncertet már úgy hirdettek, hogy az énekesnő Janicsák Veca, Wolf Kati, Király L. Norbi, Takács Nicolas és Vastag Csaba előtt előzenekarként lép fel. 2010. december 30. csütörtök 07:59 -
Tóth Vera felismerhetetlen lett
Szép képeken tündököl Tóth Vera. A beállított, kiretusált fotókon Vera nagyon csinos, csak éppen természetes bája nem látszik. Alig lehet ráismerni. 2010. december 30. csütörtök 03:30 -
Tóth Gabival bulizhatsz a Blikk szilveszterén
Budapest - A Blikk-kel szilveszterezik Tóth Gabi (22)! A vadóc énekesnő szilveszter éjszakáján 21 órakor egyetlen női fellépőként áll a Blikk-utcabál színpadára a belváros szívében, a Március 15. téren. 2010. december 28. kedd 16:20 -
Tóth Tímea Érdre igazolt
A női kézilabda-válogatott átlövője a Vác csapatát hagyta ott. 2010. december 28. kedd 14:02 -
Sorozatba megy a pókeres
Hamarosan új oldaláról is megismerhetjük Tóth Richárdot, a PokerStars egyetlen magyar profiját. 2010. december 28. kedd 12:00 -
Hat ember szenved a bolti pálinkáktól
Katonai kísérlet, Ambi Pur, Technokol, Gabi fogkrém. 14 szilvapálinkát kóstoltunk, de pozitív jelző nem nagyon jutott eszünkbe. A háziak verték a boltiakat. 2010. december 27. hétfő 23:07 -
Nagy Feró kőkeményen lealázta Szulák Andreát
Nagy Ferónál kiverte a biztosítékot Szulák Andrea és Tóth Vera bírálata Vastag Csabáról. Az X-Faktor döntője után, többek mellett ők is elégedetlenségüket fejezték ki. Szerintük Takács Nikolasnak kellett volna megnyernie a versenyt. Feró keményen szólt vissza az énekesnőknek. 2010. december 27. hétfő 11:48 -
Tóth Vera: A lelkemet tette tönkre a bulvár
Az exmegasztárosnak háromszor annyi munkája van, amióta visszafogottan nyilatkozik és szerepel. 2010. december 27. hétfő 09:18 -
Ajánlatokkal bombázzák Tóth Tímeát
A karácsonyt csapat nélkül töltötte ugyan, de több ajánlata is van már Tóth Tímeának. A válogatott kézilabdázó és volt együttese a Vác útjai az ünnepek előtt váltak el. 2010. december 26. vasárnap 13:58 -
Így néz ki most a Megasztár egykori versenyzője fotó
Két évvel ezelőtt 13 évesen vett részt a Megasztár negyedik szériájában. Akkor rengetegen támadták, hogy még az iskolában a helye. Tóth Lüszi akkor jobbnak látta, ha kivár, és ha eljön az ideje, akkor lép újra színpadra. 2010. december 26. vasárnap 09:00 -
Király L. Norbi a Jégkorszak lajhárja, Erős Antónia Pissy a Macskafogóból
Jáksó László Dodo kacsára hasonlít, Medveczki Ilona Szörnyellára, Tóth Vera pedig Miss Röfi élőben. Összegyűjtöttük, melyik magyar celeb melyik mesefigura kiköpött mása. 2010. december 25. szombat 14:31 -
Éjféli mise, kocsma, koncertek - Tóth Gabi ünnepi tervei
Minden karácsony ugyanúgy zajlik Tóth Gabi életében. Az énekesnő a STOPnak bevallotta: ő és nővére, Tóth Vera élete is annyira felbolydult, amióta a zeneiparban dolgoznak, hogy szinte csak a tapolcai karácsonyok maradtak fix pontként a zűrzavarban. 2010. december 23. csütörtök 15:15 -
Tóth Tímea már nem a Vác kézise
A magyar válogatott balátlövőjének már nem olyan jó a szakmai kapcsolata edzőjével, Németh Andrással. 2010. december 22. szerda 14:35 -
"Igazságtalanság történt" - Tóth Vera kiakadt a nézők döntésén
Megosztotta az országot a Megasztár és az X-Faktor végeredménye. Egy biztos: a szakma csalódott! A hozzáértők, az igazi profik ugyanis szinte bizonyosra vették, hogy Kökény Attilának, illetve Takács Nikolasnak nem lesz gond a döntő. Más kérdés, hogy a tévénézők nem osztották a véleményüket. 2010. december 21. kedd 10:28 -
Kirúgták a VVV Venlo edzőjét
A holland klubban futballozik Tóth Balázs is, Jan van Dijket hétfőn menesztették. 2010. december 20. hétfő 16:45 -
Tóth Gabi allergiaroham miatt nem jótékonykodott
Az énekesnő allergiája miatt nem tudott megjelenni a Viva Tv Teleton műsorában. 2010. december 19. vasárnap 16:52 -
Átadták a Magyar Örökség Díjakat
Hatvannegyedszer adták át a Magyar Örökség Díjakat. Az elismeréseket azok kapják, akik hozzájárultak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez és gazdagításához. Elismerték a többi között Ruttkai Éva máig ható művészetét és Tóth Ilona 1956-os mártírumát. Díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is. 2010. december 18. szombat 18:53 -
Tolvai Renáta az Év hangja!
Péntek este a nézők megszavazták a Megasztár 5. szériájának győztesét. Az Év hangja Tolvai Renáta lett. A 19 éves nagyváradi lány szinte fel sem fogta, hogy Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna és Király Viktor után övé a dicsőség a TV2 legendás tehetségkutatójában. 2010. december 18. szombat 18:08 -
Tolvai Renáta lett a Megasztár győztese
A 19 éves nagyváradi lány szinte fel sem fogta, hogy Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna és Király Viktor után övé a dicsőség a TV2 legendás tehetségkutatójában. Legalábbis a nézők így döntöttek. Ez remek, viszont kíváncsian várjuk a folytatást. 2010. december 18. szombat 16:00 -
Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)
Régen nem hallottunk már ilyen szuper Tóth Vera lemezt, pedig tudjuk, hogy az énekesnő hangja remek. A mostani anyag telitalálat: Vera csodaszép hangja és a remek dalok mellett, a szövegírók- Szabó Ágnes, Demjén Ferenc, Turczi István is minőségi munkát hoztak össze. Zeneileg mindezt pedig Nagy Tibor rakta össze. 2010. december 17. péntek 14:25 -
Koroknai király-dámával ment all-in, kiesett
A prágai versenyen Tóth Richárd és Szabó Zoltán a döntő asztalért pókerezik, négymilliót már nyertek. 2010. december 17. péntek 13:50 -
Kökény Attila győzelmét várják a korábbi győztesek
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Király Viktor is úgy gondolja, hogy a Megasztár ma esti szuperdöntőjében Kökény Attila kerül ki győztesen a Tolvai Renátával vívott párharcból. 2010. december 17. péntek 09:31 -
Prágában 3 magyar pókeres pályázik a 176 millióra
Szabó Zoltán, Koroknai András és Tóth Richárd is pénzbe érhet az EPT-versenyen. 2010. december 16. csütörtök 12:10 -
Bizarr! Csontok után kutat a medencében a pornósztár
Baby Gabi, Geronazzo Mária és az Animal Cannibals 2010. december 15. szerda 14:00 -
D. Tóth Kriszta: Ünnepvárás, vendégvárás
Rengeteg ajándékot kapok a gyerekemtől. Méghozzá úgy, hogy ő észre sem veszi. Megtanított például a türelemre, az önkontrollra, az önzetlenségre. Szélesítette a látókörömet, elfogadóbbá tett, megmutatta az utat vissza, a gyerekkoromba. De nem minden lecke sikerül ilyen jól. A lassítás például még mindig nehezen megy... 2010. december 15. szerda 11:22 -
Népszerűséget és szerelmet kapott a Megasztártól a kiesett énekesnő
A Megasztár szerelmespárja, Lakatos Yvette és Tóth Ádám sülve-főve együtt van. Sőt, az Adam's Comedy gyulai frontembere lassan már családtagnak számít a lány péceli otthonában. 2010. december 15. szerda 09:40 -
Tóth Krisztina kihagyja az asztalitenisz Pr Tour-döntőt
A magyar sportoló megbetegedett, így nem utazik el a szöuli döntőre. 2010. december 14. kedd 15:21 -
Reese Witherspoon fiúja gyűrűt vett
Jim Toth az ünnepek alatt meg fogja kérni Reese Witherspoon kezét. 2010. december 10. péntek 11:36 -
Énekesnő akar lenni a 18 éves topless modell
Barátja teljesen el van ragadtatva a Blikk szerdai címlaplánya, a 18 éves Tóth Fatima fotóitól. 2010. december 9. csütörtök 17:00 -
Vádat emeltek a volt titokminiszter ellen
Személyes adattal visszaéléssel vádolták meg Szilvásy György mellett Dávid Ibolyát, Herényi Károlyt és Tóth Károlyt is a lehallgatási ügyben. 2010. december 9. csütörtök 14:45 -
Tolvai Reni csokifiú helyett csokit kapott
Nemcsak a stúdióban, de a Mega-házban is járt Mikulás, nem is egy, egyenesen három: Lakatos Yvette-hez és párjához, Tóth Ádámhoz, az Adams Comedy énekeséhez Giorgio csatlakozott. 2010. december 8. szerda 12:03 -
Karaokebárban fedezték fel Fatimát
A bájos Tóth Fatima alig lett nagykorú, máris jelentkezett a Blikk szépe versenyér. 2010. december 8. szerda 05:32 -
Mindig nehéz egy szinttel feljebb lépni
"Felnőtt bajnokságban még három gólt sem lőttem eddig egy mérkőzésen, csak dupláim voltak" – mondta blogunknak Tóth Adrián. 2010. december 6. hétfő 21:32 -
Barkó, sár, illegál
Tóth Zoli küldte be belső levlistánkra az alábbi filmet valamikor szombaton, éjfél előtt. 2010. december 6. hétfő 19:58 -
Milliomosok akarják Kiss Ramónát?
Tóth Norberttel való szakítása óta számos olyan híres és kevésbé híres férfiú akad, aki szívesen kerülne közelebbi kapcsolatba a Barátok közt sztárjával, Kiss Ramónával. Azt beszélik, két igen gazdag úriember is kinézte magának a szépséget, aki azonban még nem kötelezte el senki mellett magát. 2010. december 6. hétfő 05:00 -
Yvette és Ádám szemérmes - de azért sok mindent elkotyogott a fiú
Tóth Ádám, az Adam's Comedy énekese a Megasztár 5-ben ismerte meg szerelmét, Lakatos Yvette-et. Amióta kiestek a versenyből, egymást érik a különböző közös felkérések, és egy csomó buli körvonalazódik decemberre. A fiatalember a Star magazinnak őszintén beszélt arról, hogy még csak a csókig jutottak el, mégsem sürgeti a tizenhat éves lányt. 2010. december 5. vasárnap 15:44 -
Tiltott fólia volt a főkapitány szélvédőjén
Tóth Tamást, a BRFK vezetőjét Zala megyében intették le, mert nem indexelt egy körforgalomban. 2010. december 3. péntek 13:27 -
Tíz éve ugyanolyan a haja a Barátok közt sztárjának
Nem híve a változtatásnak Tihanyi-Tóth Csaba. És a fogyókúráknak sem... 2010. december 2. csütörtök 18:45 -
Tóth az elődöntőben búcsúzott a Volkswagen Kupán
A magyar asztaliteniszező a kínai Li Hsziao-hsziától kapott ki. 2010. december 1. szerda 21:44 -
D. Tóth Kriszta: Együtthétvégék
Nagyjából félévente észrevesszük magunkon, hogy valami nem stimmel. Feszültebbek vagyunk, türelmetlenebbek, miközben mindhármunkat a hiányérzet gyötri. Aztán egyikünk a homlokára csap: mi magunk hiányzunk egymásnak! És megszervezünk egy közös hétvégét, hárman, valahol, ahol csak egymásra figyelünk. 2010. december 1. szerda 18:11 -
Sztárkarácsony celebek nélkül
Valódi sztárok és sztárzenekarok adnak különleges koncertet december 4-én, szombaton az Allee Bevásárlóközpontban 15.00, 16.30 és 18.00 órai kezdettel. Szulák Andrea, Tóth Vera, Charlie, Louranda Bird Abreu, Kuzbelt Péter, a Budapest Jazz Orchestra és a Budafok Big Band garantálja a kiváló hangulatot Bronzvasárnap előestéjén. A rendezvény ráadásul ingyenes. 2010. december 1. szerda 16:10 -
Bandi levetkőzött
Férfisztriptízt adtak elő a TV2 Jóban Rosszban sorotatának férfiszereplői. A legjobban Tóth Roland, azaz Bodolai Bandi tartott attól, hogy megmutassa magát, de produkciójuk nagy sikert aratott. 2010. december 1. szerda 10:30 -
A cukorbetegeknél gyakrabban alakulnak ki szembetegségek
Komoly problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken. Az elváltozások ugyanis a beteg számára hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, és gyakran csak visszafordíthatatlan stádiumban kerül a cukorbeteg a szemészhez. A megelőzésre hívja fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész szakorvosa. 2010. december 1. szerda 06:45 -
Tóth bravúrral elődöntős az asztalitenisz Volkswagen Kupán
Bejutott a legjobb négy közé egyesben. 2010. november 30. kedd 20:29 -
Cukorbeteg? Védje a szemét!
Komoly problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken. Az elváltozások ugyanis a beteg számára hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, és gyakran csak visszafordíthatatlan stádiumban kerül a cukorbeteg a szemészhez. A megelőzésre hívja fel a figyelmet dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész szakorvosa. 2010. november 30. kedd 11:04 -
Hogy bírja a gyilkos tempót az MTV csinos műsorvezetője?
Tizenhét évesen került a Juventus Rádióhoz, dolgozott több rádiócsatornánál, harmincéves kora óta tévézik. Jegyes-Tóth Kriszta kora reggel frissen, mosolyogva köszönti a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának nézőit. Fáradtságnak nyoma sincs rajta, pedig hajnalban indul Siófokról, hogy kezdésre a stúdióba érjen. Vajon mi a receptje az állandó üdeségének? 2010. november 29. hétfő 20:16 -
Tóth Krisztina az egyetlen európai születésű a Volkswagen Kupán
Rajta kívül a nők között csak ázsiai származásúak indulnak a braunschweigi asztalitenisz versenyen. 2010. november 29. hétfő 11:07 -
Elfogták a harmadik bankrablót
A rendőrség vasárnap este elfogta a kispesti bankrablás harmadik gyanúsítottját. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap délelőtt jelentette be, hogy hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást. 2010. november 28. vasárnap 20:23 -
Már tényleg nem számít a korkülönbség - őszintén mesél a zongoraművész
Kárászy Szilviában és férjében, Tahi Tóth Lászlóban is felmerült a kérdés, vajon mi lesz velük 20 év múlva, de most, esküvőjük után 15 évvel sem gondolják másként, mint az elején: kapcsolatuk egy szeretetteli zöld sziget. Sőt, a zongoraművésznőtől azt is megtudtuk, hogy kettejük munkájával is kitűnően együtt tudnak élni. 2010. november 27. szombat 17:27 -
Döbbenetes fotó a Jóban Rosszban meztelen sztárjáról!
Sztriptízelt és csupasz hátsóját riszálta a 38 éves Tóth Roland, a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozat Bodolai Bandija. A sorozatban egy tehetségkutató versenyen vett részt barátaival, amelyre egy különleges tánccal készültek. 2010. november 26. péntek 11:10 -
Segget villantott a Jóban Rosszban Bandija
Érdekes színészi kihívás - így jellemezte Tóth Roland, a Jóban Rosszban Bodolai Bandija a sztriptízt, amit elő kellett adnia a szerepe szerint. 2010. november 26. péntek 08:55 -
Székhelyi József balesetéről beszélt
Székhelyi Józsefet Tahi Tóth László köszöntötte születésnapján az RTL Klub Reggelijében. Mint kiderült, mind a ketten imádnak teniszezni, ráadásul két legdrámaibb sérülésüket éppen együtt szenvedték el. 2010. november 26. péntek 03:45 -
Tóth Gabi immúnis lett Benkő Dániel farkára
Eddig tartott a magyar celebek uralma a Való Világ negyedik évadjában, és kiköltözésük alkalmából Sebestyén Balázs megkérdezte a hírességeket, hogyan is érezték magukat egy fedél alatt. 2010. november 24. szerda 20:18 -
"Volt már olyan, ahol férfival voltam" - Benkő Dániel őszintén
Nem csak Bea asszonynak, Voksán Virágnak és Tóth Gabinak kell félnie Benkő Dániel férfiasságától az RTL Klub villájában, hanem a fiúknak is, hiszen mint mondja: volt már szexuális álma azonos neművel. 2010. november 24. szerda 15:29 -
Húga után Tóth Vera is új albummal jelentkezik!
Megjelent az első Megasztár széria győztesének, Tóth Verának az új albuma, a Zene kell nekem! 2010. november 23. kedd 13:01 -
Tóth Gabi retteg a sötétben
Gyerekkora óta retteg a sötétben Tóth Gabi. Most a TV2 Ezek megőrültek című forgatásán kellett szembenéznie félelmével. 2010. november 22. hétfő 11:30 -
Körmendi kolléga kideríti a riportalany nevét
Nagyon sokat röhögtünk mi többiek itt a szerkesztőségben - Körmendi kolléga fantasztikusan nem ismeri a magyar popzenei élet kiválóságait, mindenki döntse el, hogy ez őt minősíti vagy a kiválóságokat. Mindegy, ő így is remekül beszélget, még Tóth Gabi is belepattant az interjúba egy rövid lihegés erejéig. Most mondják meg: nem örökérvényűek ezek az interjúk? Csak mert mostanában nagyon tetszenek hőzöngeni azért, hogy nincs millió új anyag, de nekünk ez is tökre tetszik.2010. november 22. 2010. november 22. hétfő 01:16 -
Körmendi kolléga kideríti a riportalany nevét
Nagyon sokat röhögtünk mi többiek itt a szerkesztőségben - Körmendi kolléga fantasztikusan nem ismeri a magyar popzenei élet kiválóságait, mindenki döntse el, hogy ez őt minősíti vagy a kiválóságokat. Mindegy, ő így is remekül beszélget, még Tóth Gabi is belepattant az interjúba egy rövid lihegés erejéig. Most mondják meg: nem örökérvényűek ezek az interjúk? Csak mert mostanában nagyon tetszenek hőzöngeni azért, hogy nincs millió új anyag, de nekünk ez is tökre tetszik. 2010. november 22. hétfő 01:16 -
Milióknak szerez nagy-nagy örömöt Benkő a Villában
Pár napig a ValóVilág falai között bohóckodhat Benkő László. A kanos lantos óvszert nem visz magával a luxusvillába, mert úgy gondolja: gondoskodjon inkább az adott hölgy a biztonságos szexről. Van miért aggódnia Voksán Virágnak, Tóth Gabinak és Bea asszonynak, mert Dániel nem hajlandó lemondani az önkielégítésről. 2010. november 21. vasárnap 10:58 -
Energiát áramoltat Tóth Vera
Tóth Vera volt már angyalterapeutánál és parapszichológusnál is; rendszeresen látogat el kineziológushoz, de a legtöbbet saját, belső energiáiból merít. 2010. november 21. vasárnap 03:35 -
Tóth Gabi felnőtt a szerelemtől
Az énekesnő próbál pozitívan hozzáállni, hogy egy teljes stáb figyeli majd, ahogy zuhanyzik a Való Villában. 2010. november 19. péntek 10:26 -
Tóth Gabi az egészséget választotta
Tóth Gabi az elmúlt időszakban számtalan egészségi problémával küzdött: májbetegség, depresszió, állandó fejfájás és hányinger, valamint többféle ciszta. A huszonhárom éves énekesnő ennek ellenére bizakodva tekint a gyermekvállalásra. 2010. november 18. csütörtök 18:11 -
Benkő meztelenkedésétől tartanak a Való Világos celebek - videó
A beköltözés előtt beszélgettünk azzal a hat hírességgel, akik négy napig vendégeskednek majd a Való Világ villában. Győzike leszögezte az ő nejét senki nem láthatja meztelenül, Tóth Gabi tart Benkő pucérkodási mániájától, Voksán Virág azonban majd sejtet valamit a zuhanyzóban... 2010. november 18. csütörtök 16:00 -
Az MSZP-frakció új tagjának pártfoglaló akcióit piszkálják a vasiak
Tóth Csaba parlamentig ívelő karrierje kiverte a biztosítékot Szombathelyen, ahonnan nagy csaták árán verték ki a vállalkozó szocialistát. 2010. november 18. csütörtök 14:04 -
Mindig van egy még olcsóbb DVD
Gabi dühöng, hogy átverték a Metro áruházban, mert lekaparta a 399 forintos olcsó DVD címkéjét, és kiderült, hogy a cucc eredetileg még olcsóbb volt. 2010. november 18. csütörtök 10:03 -
Elsöprő erejű lesz a ValóVilág!
November 20-án indul a ValóVilág, hat év után negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a ValóVilág Villa. Népszerű reality sztárok veszik birtokba pár napra a luxusbörtönt: Bea asszony, Győzike, Tóth Gabi, Voksán Virág, Benkő Dániel és Laci betyár. 2010. november 18. csütörtök 09:00 -
Elárulta az RTL Klub, azt amire milliók vártak
November 20-án rajtol az RTL Klub nagysikerű reality show-jának negyedik szériája. Az már ismert, hogy a Villát elsőként celebek - Győzike, Bea, Tóth Gabi, Benkő Dániel, Voksán Virág és Laci betyár - veszik birtokba, de a műsorvezetők kilétét eddig homály fedte. [Dátum: 2010.11.18. 06:23] 2010. november 18. csütörtök 06:23 -
Kiderült az igazság! Tóth Gabi és Ádok Zoli együtt
Egyikük beköltözik a villába, a másikuk nem, de mindketten kölcsönadják a hangjukat a ValóVilágnak. [Dátum: 2010.11.18. 06:15] 2010. november 18. csütörtök 06:15 -
Sztárok gyerekrajzai - Fotók
Tóth Gabi, Domokos Fanni, a Summer Sisters, Lola, AFC Tomi, Barbee, Varga Viktor, Mujahid Zoli, a BNF, a Superhero, Adri, valamint a VIVA Televízió műsorvezetői, Ada, Eszter és Zola különleges módon járultak hozzá ahhoz, hogy a koraszülötteket mentő Peter Cerny Alapítvány új rohamkocsival gazdagodjon: a tinik kedvencei egyedi tervezésű képeslapokat festettek, amelyeket azután bárki megvásárolhat, a befolyó összeg pedig a Teleton alapba kerül. 2010. november 17. szerda 21:29 -
Megdöbbentő megjegyzést tesz a Megasztárokra Tóth Vera
Tóth Vera szinte mindig mond valami meghökkentőt egy-egy interjúban, de ilyesmire még mi sem számítottunk. A volt megasztárosnak tetszik Tolvai Reni teltsége, hiszen ahogy ő fogalmazott: "nagy kofferba jó pakolni". 2010. november 17. szerda 19:30 -
A villalakó celebek koedukálják a vécéket
Benkő Dániel nem szereti, ha megmondják neki hova szarjon, de megmondják. Voksán mellei elférnek az ágyon, Bea is összebújhat Győzikével, Tóth Gabi meg majd énekel Laci betyárnak. 2010. november 17. szerda 15:56 -
D. Tóth Kriszta: Játszani is engedd...
Szülői értekezleten ültem. Azon morfondíroztam, hogy milyen más itt, mint az első szülőin, egy 2010. november 17. szerda 10:11 -
Kemény lesz: összezárják Benkőt és Győzikét
Hamarosan benépesül az új ValóVilág-villa. Szombaton az X-Faktor után celebek - Tóth Gabi, Voksán Virág, a Gáspár házaspár, Benkő Dániel és Laci betyár - költöznek először az épületbe. 2010. november 17. szerda 09:32 -
Tóth Gabinak négy van!
A vadóc rocker csaj öszesen négy tetoválással büszkékedhet! 2010. november 17. szerda 04:43 -
Elképesztő videó! Tóth Gabi bepánikolt
A bálna gyomrában kellett izmos férfitesteket tapogatván sípokat keresni és fújkálni, ám Tóth Gabi bepánikolt. Rögtön az elején kikéredzkedett, ám ekkor még visszament a sötétbe 2010. november 17. szerda 04:19 -
Tóth Vera: nagy kofferba jó pakolni - VIDEÓ
Budapest - Tóth Vera szinte mindig mond valami meghökkentőt egy-egy interjúban, de ilyesmire még mi sem számítottunk. A volt megasztárosnak tetszik Tolvai Reni teltsége, hiszen ahogy ő fogalmazott: "nagy kofferba jó pakolni". 2010. november 16. kedd 15:16 -
Kiderült, kiről mit gondol Tóth Vera
A Megasztár első szériájának győztese kitüntetett figyelemmel követi az idei tehetségkutató versenyzőinek szereplését, sőt némelyikükkel máris baráti kapcsolatot ápol. Tóth Vera szerint ismét jó csapat gyűlt össze. 2010. november 16. kedd 13:20 -
Gubás Gabi paciense volt természetgyógyász férjének
Gubás Gabi vidéken nőtt fel, s mindig is vonzódott a természetgyógyászathoz. Férjét páciensként ismerte meg. Amikor egy baleset következtében súlyos sérve lett, természetgyógyászt keresett. Több helyről is Attl Attilát ajánlották. 2010. november 15. hétfő 17:45 -
Itt egy új pár! Szerelem a TV2 műsorában!
Tóth Ádám valóságos sms-cunamikról beszélt, amikor kapcsolatukról kérdezték. 2010. november 15. hétfő 10:24 -
Két új szülője lett Tóth Gabinak!
Tóth Gabi, a BRAVO OTTO díjas énekesnő az elmúlt években számtalan egészségi problémával küzdött, ám most azt mondja: jól van. Ráadásul két újabb szülővel is gazdagodott. 2010. november 14. vasárnap 10:00 -
Póta és Tóth is kiesett a varsó asztalitenisz-versenyen
Az egyes mellett a Póta-Tóth duó is búcsúzott a párosok küzdelmeiben. 2010. november 13. szombat 21:30 -
Tóth Vera új arccal fog pasit!
Tóth Verának nagy önbizalmat adott, hogy egy sminkes pár éve megmutatta neki a legfontosabb fortélyokat. Vera annyira megszerette a sminkelést, hogy lehatározta: kitanulja a szakmát. Ráadásul talán a szép smink abban is segít neki, hogy párra leljen. 2010. november 12. péntek 17:00 -
Tóth Ádámot nem engedik be Lakatos Yvette-hez a Megaházba
Már nem titok, hogy Lakatos Yvette és Tóth Ádám egymásba zúgtak, viszont igazából fogalmuk sincs arról, hogy együtt vannak-e vagy sem. 2010. november 12. péntek 14:03 -
Tóth Gabi allergiás lett Dóra főztjétől
Kakasy Dóra szülei otthonában, Törökbálinton várta vacsoravendégeit 2010. november 12. péntek 11:00 -
Tóth Vera Kökény Attila miatt jár a Megaházba
Feltűnően sokat fordul meg a Megaházban Tóth Vera, aki a Frizbi felvételére meglepetésvendégként érkezett, mert ő Patai Anna kedvence 2010. november 12. péntek 08:42 -
Tóth Gabi ismét megmutatta
Tóth Gabi ezen a héten a Vacsoracsatában mutatja meg... Az énekesnő nem csak a főzőtudományáról adott számot, de formás idomait is megvillantotta a kamerák előtt. 2010. november 12. péntek 05:00 -
Három magyar aranyérem a lábtoll-labda Eb-n
Tóth Gábor és Mile Alexandra egyéniben győzött, míg Tóth Gábor Kapás Ágnessel a vegyespárosban is Európa-bajnoki címet szerzett. 2010. november 11. csütörtök 22:16 -
Mega-szerelem: Lakatos Yvette és Tóth Ádám egy pár!
Végre bevallották: Lakatos Yvette és Tóth Ádám egy pár. A Megasztár versenyzői egymás kezét fogva nyilatkozta szerelmükről. 2010. november 10. szerda 17:00 -
Lakatos Yvette és Tóth Ádám továbbra is randizgat
A Megasztár 5 tizenhat éves versenyzőjének szülei állítólag nem nézik jó szemmel, hogy Lakatos Yvette összejött a tehetségkutatóban szintén résztvevő, de már kiesett Adam's Comedy frontemberével. 2010. november 10. szerda 08:52 -
Nem panaszkodhat az RTL-es műsorvezető
Gyermekorvos szeretett volna lenni, később kacérkodott a színjátszással is. A kaposvári Déryné Vándor Színtársulat tagja volt éveken át. D. Tóth András végül televíziós riporter lett. Kíváncsi és érdekli az interjúalanya. A magánéletében is alapelve, hogy mindig mindent meg kell beszélni. 2010. november 9. kedd 16:21 -
Belezúgott a színésznőbe a párkereső show nagy vesztese
Bár a TV2 párkereső műsora, az Édesnégyes véget ért, nem mindenki adja fel a harcot szíve választottjáért. Cseke Katinka hetének nagy vesztese, a 31 éves Tóth Miklós mind a mai napig küzd a színésznő szívéért. 2010. november 9. kedd 08:53 -
Burgundi békacomb és Ördögben pácolt oldalas
Eleinte kacérkodott a szakácsmesterséggel, a természet szeretete mégis a borászat felé vitte. Ipacs Szabó István Franciaországban olyan békacombot sütött, hogy azt még a szállásadók is megirigyelték! A kisharsányi Vylyan Pincészet főborásza inkább csak hétvégeken főz, és ma már imádja édesanyja húslevesét is. Őszy-Tóth Gábriel interjúja az Így főznek a borászok című könyvből. 2010. november 9. kedd 08:00 -
Gabi megmagyarázta
A közeljövőben elég sokszor találkozhatunk Tóth Gabival az RTL Klub képernyőjén. A héten a Vacsoracsatában szerepel, majd 20-án beköltözik a Való Világba. Ma a Reggeliben arról is beszélt, mitől bukott ki. 2010. november 8. hétfő 13:45 -
Tóth Gabi kikészült a velőscsonttól
Tóth Gabit nem egyszerű feladat vendégül látni, a Vacsoracsatában rendesen megizzasztotta celebtársait 2010. november 8. hétfő 10:30 -
Tóth Gabi tíz kilót fogyott bojlerteste miatt
Az énekesnőnek vékonyak a lábai, és felsőtestre hízik, ezért igyekszik megszabadulni minden felesleges kilótól. 2010. november 8. hétfő 08:08 -
Sem Tóth Gabi, sem Gáspárék nem vállalták a meztelenkedést a Való Világ Villában
Szerződésben rögzíttette Tóth Gabi, valamint Gáspár Győző és asszonya, hogy a Való Világ stábja kikapcsolja a fürdőszobai kamerákat, amíg ők zuhanyoznak. 2010. november 7. vasárnap 12:07 -
Tóth Csongor nyerte az ifjúsági tenisztornát
A lányoknál Bukta Ágnes második lett a Lotus Home Kupán. 2010. november 6. szombat 20:57 -
Tóth Balázs góljával nyert a Venlo
A holland labdarúgó bajnokságban 4-1-re győzött a Willem II ellen a Venlo. 2010. november 6. szombat 11:28 -
Tóth Gabi és Tóth Vera nemes célért fakad dalra és még a postás is segít
A fellépő névsort nézve jó zenében me lesz hiány a tapolcai Városi Rendezvénycsarnokban a november 6-án 18 órakor kezdődő segélykoncerten, amelyen számos művész segít a vörösiszap-katasztrófa károsultjain. [Dátum: 2010.11.05. 11:06] 2010. november 5. péntek 11:06 -
Lüszi édesanyja lánya klipjéről vall
A Megasztár 4 felfedezettjét egy francia zeneszerző, Renaud Schmitt vette pártfogásába, és az ő segítségével a kamaszlány egy albumnyi dalt énekelt fel. A napokban került fel a YouTube videómegosztó portálra Tóth Lüszi első videoklipje, de máris sok támadás érte miatta. A kislány és édesanyja sem értik, hogy miért kapott a felvétel ennyi negatív kritikát. Lüszi mamája a StoryOnline-nak mesélt. 2010. november 5. péntek 03:15 -
Lüszi édesanyja lánya klipjéről vall
A Megasztár 4 felfedezettjét egy francia zeneszerző, Renaud Schmitt vette pártfogásába, és az ő segítségével a kamaszlány egy albumnyi dalt énekelt fel. A napokban került fel a YouTube videómegosztó portálra Tóth Lüszi első videoklipje, de máris sok támadás érte miatta. A kislány és édesanyja sem értik, hogy miért kapott a felvétel ennyi negatív kritikát. Lüszi mamája a StoryOnline-nak mesélt. 2010. november 5. péntek 03:15 -
Tóth Gabi a Vastag testvéreket párbajoztatta volna
Gabi megdöbbent, hogy az RTL Klub X-Faktorának szombati döntőjében Janicsák Vecának és Summer Sistersnek kellett párbajozni. Az énekesnő szerint nem nekik kellett volna párbajozni. 2010. november 4. csütörtök 10:30 -
Egy szál bugyiban pózolt az ünnepelt díva- fotó
Elképesztő formában van Tóth Gabi. Az énekesnőnek gyakorlatilag mindene kilátszott a "ruhájából" a szombati X-Faktorban, de Gabi láthatóan élvezte, hogy csorog a férfiak nyála, ha ránéznek. 2010. november 4. csütörtök 05:30 -
Döbbenet! A zsűritag Tóth Verával hasonlítja össze Tolvai Renit
Mester Tamás megmagyarázta, miért mondta Tolvai Renátára, hogy husi. A dolog tovább gyűrűzik, a zsűritag ugyanis Tóth Verával hasonlította össze Renit. 2010. november 3. szerda 17:00 -
D. Tóth Kriszta: Hármacskán, kettecskén
Lola folyamatos mozgásban van. Amikor rajzfilmet néz, akkor is mocorog. Ha leülünk olvasni, zsizseg, miközben eszik, a fenekén táncol. Kénytelenek vagyunk mi is minden szabadidőnket mozgásban tölteni 2010. november 3. szerda 12:11 -
Egy emberként támadja az ország Tóth Lüszikét
Hétezren voltak eddig kíváncsiak Tóth Lüszi első videoklipjére, azonban annyi negatív kritika érkezett, hogy letiltották a hozzászólásokat a videómegosztón. A lány édesapja szerint Magyarországon senkinek sem kellett Lüszi, egy angol-francia zeneszerző azonban felfigyelt rá. 2010. november 3. szerda 11:38 -
Négy magyar a legjobb száz asztaliteniszező között
A legfrissebb világranglistán a 41. helyen álló Tóth Krisztina a legjobb magyar. 2010. november 3. szerda 10:44 -
Tóth Verával beszélgettünk
A napokban került a boltok polcaira Zene kell nekem címmel Tóth Vera (25) legújabb nagylemeze. Az énekesnő ezúttal egy igazi dívaalbummal rukkolt elő. 2010. november 3. szerda 07:59 -
Katonás frigy és matekos esküvő
Ma este ismét két, egymástól a lehető legkülönbözőbb stílusú lakodalomba látogathatnak el a VIASAT3 Négy Esküvő című műsorának nézői. Gabi a világ másik végén talált magának vőlegényt, Timinek viszont nem kellett ennyire messzire utaznia a szerelemért. 2010. november 2. kedd 14:06 -
Kinevezték Tóth Tamást
Budapest rendőrkapitánya lett az eddigi megbízott kapitány. 2010. november 2. kedd 13:45 -
November 20-án indul a Való Világ4
Az RTL Klub azt még mindig nem árulja el, hogy kik lesznek a műsorvezetői a hat év után újraélesztett valóságshow-nak, de az legalább már kiderült, hogy november 20-án, celebekkel rajtol a VV4, és feltehetően napi műsor lesz.Az első fázisban hat celeb költözik be a villába, hogy "teszteljék" a lakók előtt: Gáspár Győző és Bea, Benkő Dániel, Voksán Virág és Tóth Gabi. 2010. november 2. kedd 13:30 -
Gabi megmutatta
Tóth Gabiról mindig is tudtuk, hogy bevállalós csaj, de amit szombaton este az X-Faktorban mutatott... hát minket is meglepett. 2010. november 2. kedd 10:45 -
Előkerült Tóth Lüszi
A Megasztár negyedik szériájában feltűnt Tóth Lűsziről az útóbbi időben keveset hallani. Így derült égből villámcsapásként érkezett meg a I Feel Happy dal és a hozzákészült klip. Megtudtuk, hogy a muzsika felkerül Lucienne 2011 elején megjelenő albumára. Kíváncsian várjuk. [Dátum: 2010.11.01. 18:37] 2010. november 1. hétfő 18:37 -
Tóth Balázsé a hétvége gólja?
A Venlo-középpályás 30-ról lőtt védhetetlenül, Dzsudzsák PSV-je kikapott, már nem 1. Hollandiában. 2010. október 31. vasárnap 09:27 -
Tóth Gabi és Ádok Zoli énekli a ValóVilág főcímdalát
Az RTL Klub a konkurens televíziós csatorna tehetségkutató műsorának egykori versenyzőjét kérte fel arra, hogy Ádok Zolival együtt énekelje el a ValóVilág aktuális szériájának főcímdalát. 2010. október 30. szombat 09:08 -
Meghajolnak Tóth Vera előtt a legendás zeneszerzők
Demjén Ferenc mellett olyan nagy zeneszerzők is írtak dalt Tóth Verának, mint Nagy Tibor. A dalszerző olyan nagy slágereket jegyez, mint Cserháti Zsuzsa és Charlie legendás duettje, a Száguldás, Porsche, Szerelem, vagy Máté Péter egyik nagy sikerű dala, az Ez majdnem szerelem volt. 2010. október 29. péntek 06:55 -
Fellázadt a sztárvilág: hazugságokkal harcolnak a rajongókért a koncertszervezők
Elegük van az előadóművészeknek, hogy egyre többször nevükkel harangoznak be egy rendezvényt. A minap Baby Gabi lett arra figyelmes, hogy hetek óta szerepel egy tehetségkutató verseny plakátján. Az énekesnő azonban nem vállalta a felkérést, így nem érti, miért hirdetik vele a műsort. 2010. október 28. csütörtök 13:18 -
Akik feljelentettek, ma is az MSZP tagjai
Az MSZP eltávolodott a választóktól, mondja a párt új képviselője. Tóth Csabát Leisztinger és Hagyó emberének is nevezték, vasi tagtoborzási ügyében évekig nyomozott a rendőrség. 2010. október 28. csütörtök 00:55 -
Reese Witherspoon lánykérésre számíthat
Kevesebb, mint tíz hónapig tartó randizás után Jim Toth gyűrűt készíttetett szerelmének, az Oscar-díjas színésznő Reese Witherspoonnak - mesélte egy bennfentes a US magazinnak. 2010. október 24. vasárnap 17:33 -
Cselgáncs-világbajnokság - Tóth és Vér is bronzérmes
Tóth Krisztián a 81 kg-os, Vér Gábor pedig a 90 kg-os súlycsoportban állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 2010. október 23. szombat 19:20 -
Tóth László és Staicu Simona nyerte a Budakeszi-Budapest félmaratonit
A magyar futó 15 másodperces előnnyel verte a férfi mezőnyt. 2010. október 23. szombat 12:48 -
Póta és Lovas a 32 között a Pro Touron
A Welsben zajló asztalitenisz versenyen Tóth, Madarász és Kertai kiesett. 2010. október 22. péntek 15:27 -
Kiesett a Tóth, Póta asztaliteniszező duó Welsben
Az osztrák Pro Touron japán kettős győzte le a magyarokat, akik a nyolcaddöntőben estek ki. 2010. október 22. péntek 11:38 -
Tóth Ádám összejött a vállán zokogó Lakatos Yvett-el
Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta állítólagos kapcsolata már unalmas lett, újabb Megasztár-párt kellett találni. 2010. október 21. csütörtök 10:47 -
D.Tóth Kriszta: Két dudás, szeretetben
Furcsára sikeredett az első találkozás a sógornőmmel. London belvárosában, egy zsúfolt körtéren a nevét is alig hallottam, amikor kezet ráztunk. Később rájöttem, nem a hangzavar miatt. Hanem azért, mert Danielle igen halkszavú teremtés. De annál erősebb az akarata... 2010. október 20. szerda 09:11 -
Gombának hitte a 100 kilós bombát
Igencsak elképedt Tóth Balázs, akinek a lakásfelújítása alatt egy 100 kilós bombát találtak. 2010. október 19. kedd 12:58 -
Lefotózza nemi szervét a Megasztárból kiesett tehetség?
Az Adam's Comedy nem akart hazamenni szombat éjjel, a nézők azonban nem kegyelmeztek. A Megasztárból kiesett csapat frontembere, Tóth Ádám elárulta: már számos fellépési lehetőséget kaptak, így bíznak abban, hogy a Megasztár után is zenélhetnek a közönségnek. 2010. október 19. kedd 09:22 -
Melyik az igazi Lola?
Két Lola küzd egymással a magyar gyermekkönyvek piacán. De melyik született előbb, D. Tóth Kriszta Lolája vagy Lauren Child brit íróé? 2010. október 18. hétfő 07:47 -
Tóth Vera állatokat mentett - Videó
Vera sírt, amikor megtudta, mit művelt Devecseren, Kolontáron az úgynevezett vörösiszap. A tapolcai lánynak barátai, ismerősei élnek a tragédia sújtotta településeken, például a hentes, aki, amikor jött a mérgező, maró iszap, a családi házuk tetejére mentette a feleségét, a gyermekét, az ő teste pedig közben félig megégett. 2010. október 17. vasárnap 13:00 -
Magyarok vezetik a 70 milliós pókerversenyt
Bécsben 34 magyar jutott tovább, Tóth János áll az élen, Sándor Levente a 2., a fődíj 50 ezer euró. 2010. október 16. szombat 16:04 -
Tóth és Póta kiesett az asztalitenisz Pro Touron
Meglepetésre már az első fordulóban kiesett a Budaörsön zajló tornán a két legjobb magyar. 2010. október 15. péntek 13:40 -
Mikszáth-bemutató a Petőfi Színházban
Október 15-én, pénteken este hét órakor mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének színpadi változatát, Keszég László rendezésében. 2010. október 14. csütörtök 13:22 -
Lola és Tóth Gabi a vörösiszapban!
Lola, Tóth Gabi és még néhány tinisztár elmentek Kolontárra, hogy körülnézzenek. Nem katasztrófaturisták, hanem adományt vittek és picit megpróbálták felhívni a figyelmet arra is, hogy tizenhatodikán Ajkán lesz egy jótékonysági koncert. Ezt sem saját magukért tették, hanem azért, hogy minél több pénz mehessen a rászorulóknak - a teljes bevételt ők kapják ugyanis. A csapatban felfedezni véltük még a maszkos Brasch Bencét és a szőke Barbee-t. 2010. október 14. csütörtök 13:00 -
Lola és Tóth Gabi a vörösiszapban!
Lola, Tóth Gabi és még néhány tinisztár elmentek Kolontárra, hogy körülnézzenek. Nem katasztrófaturisták, hanem adományt vittek és picit megpróbálták felhívni a figyelmet arra is, hogy tizenhatodikán Ajkán lesz egy jótékonysági koncert. Ezt sem saját magukért tették, hanem azért, hogy minél több pénz mehessen a rászorulóknak - a teljes bevételt ők kapják ugyanis. A csapatban felfedezni véltük még a maszkos Brasch Bencét és a szőke Barbee-t.2010. október 14. 2010. október 14. csütörtök 13:00 -
Vádat emelnek Szilvásyék ellen
Heteken belül vádat emel a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen. 2010. október 14. csütörtök 08:52 -
Megasztár: piros tangát kapott az énekes
Tóth Ádám biztosan örül a meglepetésnek. Az Adam's Comedy énekese ugyanis az egyik rajongótól piros bugyit kapott. 2010. október 13. szerda 15:54 -
Ryan Davis live a Corvintetőn
Ryan Davisen kívül még egy live act lesz hallható, Andras Toth jóvoltából. [Dátum: 2010.10.13. 14:30] 2010. október 13. szerda 14:30 -
Jön a legifjabb Tóth
A hétszeres abszolút bajnok versenyző felesége február elejére várja gyereküket. 2010. október 13. szerda 03:10 -
Döbbenetes video! SP és AFC Tomi a segítségetek kéri
Lola, Brasch Bence, Fluor Tóth Gabi, Puskas Peti, SP, Barbee és AFC Tomi ellátogatott a vörösiszap sújtotta területre, ahol saját szemükkel látták, hogy milyen tragédia történt. Segítsd te is a vörösiszap károsultjait! Hívd a 1749-et vagy küldd az ISZAP szót sms-ben, ugyanerre a számra! Egy telefonhívás 200 Forint segítséget jelent. [Dátum: 2010.10.12. 23:41] 2010. október 12. kedd 23:41 -
Megéri a hírnév?
Tóth Lüszi után újabb fiatal leányzó jutott tovább a TV2 Megasztár 5 című zenei tehetségkutató műsorában. A tízéves Patai Anna ugyan még kiskorú, de hangjával sokakat, köztük a zsűri tagjait is elkápráztatta már. 2010. október 12. kedd 10:00 -
19 milliót nyertek a magyarok a póker Eb-n
Traply Péter, Kwaysser Valdemár, Tóth Richárd és Kóródi Sándor is érmet nyert Ausztriában. 2010. október 11. hétfő 11:29 -
Amerikai arany a debreceni hőlégballon-vébén
A legjobb magyar, Török Sándor 53. lett. Tóth Mihály a 108., Konecsni János a 109. helyet szerezte meg. 2010. október 10. vasárnap 18:39 -
Tóth Gabi: nem lehet lemezt eladni!
A juj.hu Tóth Gabival beszélgetett - két napon belül ez a második bemutatott videójuk vele, ugyanazon beszélgetés második fele. A Megasztárt eddig Gabi nem nagyon követte, de amennyit eddig látott belőle, az tetszett neki. Bár csalódása is volt a dologban, mert akit ő szeretett volna továbbjutni látni, az kiesett. Mindegy. Gabinak lezárult a tinikorszaka, már nem az a kérdés, hogy komolyan veszik őt vagy sem, hanem hogy hülyének nézik vagy sem.2010. október 10. 2010. október 10. vasárnap 13:00 -
Tóth Gabi: nem lehet lemezt eladni!
A juj.hu Tóth Gabival beszélgetett - két napon belül ez a második bemutatott videójuk vele, ugyanazon beszélgetés második fele. A Megasztárt eddig Gabi nem nagyon követte, de amennyit eddig látott belőle, az tetszett neki. Bár csalódása is volt a dologban, mert akit ő szeretett volna továbbjutni látni, az kiesett. Mindegy. Gabinak lezárult a tinikorszaka, már nem az a kérdés, hogy komolyan veszik őt vagy sem, hanem hogy hülyének nézik vagy sem. 2010. október 10. vasárnap 13:00 -
Jó ügy szolgálatába állították országos ismertségüket!
Kolontár károsultjainak nemcsak civilek, hanem ismert emberek is segítenek. Vujity Tvrtko a Baptista Segélyszolgálat jószolgálati nagyköveteként járt Kolontáron, Demcsák Zsuzsa gumicsizmában és vegyvédelmi kabátban tudósított az iszapkatasztrófa helyszínéről, Tóth Verának pedig egy devecseri ismerőse súlyosan megégett a vörös, maró anyagtól. 2010. október 10. vasárnap 11:16 -
Tóth Gabi hiteltelenné válna, ha férfimagazinnak vetkőzne
Tóth Vera ugyancsak énekesnő húga, Tóth Gabi ezúttal a juj.hu-nak fejtette ki, hogy továbbra sem áll szándékában levetkőzni, ugyanis úgy tartja, ha megtenné, hiteltelenné válna. 2010. október 9. szombat 14:56 -
Tóth Gabi a juj.hu nézőiről!
Tóth Gabi Körmendi kollégának válaszolva elmesélte, hogy ő nem akar levetkőzni, mert attól hiteltelen lesz, meg minek. Ő énekes. Szeretne megmaradni vidéki lánynak, de egyre többet él át, talán butának tűnik, lehet, hogy gyerek, de már érti, hogy mi következik a csalódások után. Így mondta. Az ember feljön vidékről és mindenki hátba szúrja, ahogy elmesélte. Jönnek a műtétek, a szerelmi csalódások, de utánuk megerősödik. Egyébként szereti a juj.hu nézőit.2010. október 9. 2010. október 9. szombat 13:00 -
Tóth Gabi a juj.hu nézőiről!
Tóth Gabi Körmendi kollégának válaszolva elmesélte, hogy ő nem akar levetkőzni, mert attól hiteltelen lesz, meg minek. Ő énekes. Szeretne megmaradni vidéki lánynak, de egyre többet él át, talán butának tűnik, lehet, hogy gyerek, de már érti, hogy mi következik a csalódások után. Így mondta. Az ember feljön vidékről és mindenki hátba szúrja, ahogy elmesélte. Jönnek a műtétek, a szerelmi csalódások, de utánuk megerősödik. Egyébként szereti a juj.hu nézőit. 2010. október 9. szombat 13:00 -
Megdöbbentő! Kiss Ramóna szakított a pasijával!
Öt év után szakított egymással Kiss Ramóna és párja, Tóth Norbert. 2010. október 8. péntek 18:00 -
Szellemidézés a Mokkában
Nem mindennapi eseményeknek lehettek szem és fültanúi a 2010.október.8. Tv2 Mokka című adásának nézői, ugyanis Tóth Istvánné megidézte egy szellemlátó segítségével férjét, aki 4 gyermeket hagyott maga után, 3 évvel ezelőtt. 2010. október 8. péntek 10:00 -
Itt a vége: szakított párjával Kiss Ramóna
Kiss Ramóna és Tóth Norbert öt év fél év után szakított egymással. A párról már egy ideje pletykálják, hogy a távolság tönkreteszi kapcsolatukat, és ez most beigazolódott: annak ellenére, hogy nem is olyan rég még családalapításra készültek, mára elhidegültek egymástól. 2010. október 8. péntek 07:55 -
Tóth Vera segít a vörösiszapömlés károsultjain
A TV2 Megamánia tegnap esti műsorának Tóth Vera és Bartók Eszter volt a vendége. A két egykori megasztáros az arcát adta a vörösiszap károsultjainak való adománygyűjtéshez. 2010. október 7. csütörtök 16:45 -
Tóth Gabi a szőrös pasikra bukik
Az énekesnő teljesen kivesézte a férfiak szőrállományát, és az azokban rejlő pozitív vagy negatív vonásokat. 2010. október 7. csütörtök 14:22 -
Tóth Vera ismerőseit is megégette az iszap
"Nagyon nagy baj van!" - mesélte Tóth Vera a Tv2 Megamánia című műsorában. Kiderült, az énekesnő több ismerősét is sújtotta az iszapkatasztrófa. 2010. október 7. csütörtök 13:30 -
Tóth Gabi a szőrös pasikra bukik
"Egy pasin legyen szőr, mert túl kisfiúsnak néz ki, ha nincs" - jelentette ki Tóth Gabi a Tabu Tv-nek. 2010. október 7. csütörtök 11:11 -
Volt megasztáros megy az X-Faktorba
Testvérével, Verával és Bencsik Tamarával ellentétben Tóth Gabit nem nem kérték fel a Megasztár szerkesztői, hogy lépjen fel a műsorban. 2010. október 7. csütörtök 07:20 -
D. Tóth Kriszta: A figyelem művészete
Autót vezetek, Lolát viszem haza az óvodából. Megszólal a telefonom. Beteszem a fülhallgatót, fölveszem. Épp ekkor, Lola mesélni kezdi, hogy mi történt vele aznap. A rádió föhangosodik, közlekedési hírek jönnek és elfelejtettem kikapcsolni az automatikus hírfigyelőt. Közben pedig csúcsforgalom van... 2010. október 6. szerda 12:11 -
Tóth Gabi maga is elcsodálkozott azon, hogy nő
Szakmailag egy sikeres periódust tudhat maga mögött. Ám több párkapcsolata is kudarcba fulladt. Tóth Gabi szerint mindez azért fordulhatott elő, mert görcsösen akarta, hogy szeressék. Nagy Roland dobossal lassan építik közös életüket, a közös jövőjüket. 2010. október 4. hétfő 16:38 -
Angyalföld szocialista fellegvár maradt
Minden egyéni választókerületet megnyertek a szocialisták, Tóth József fölényesen verte ellenfelét. 2010. október 4. hétfő 00:41 -
Nyert a PSV és vezet
A holland futballbajnokság 8. fordulójában Dzdudzsák Balázs csapat a Tóth Balázzsal felálló VVV-t verte. 2010. október 3. vasárnap 18:44 -
Tóth Gabi elárulta a Megasztárt - az X-Faktorban lép fel
Négy széria összes versenyzője közül Tóth Gabi az egyetlen, aki hűtlenné vált csatornájához, amely annak idején sztárt csinált belőle. 2010. október 2. szombat 14:37 -
Bajuszparti sztárokkal
Számos hazai híresség ünnepelte bajuszban Jack bácsi 160. születésnapját egy fergeteges partin. Többek között Keresztes Ildikó, Erdélyi Mónika, Csonka András, Tóth Gabi, Lola és Baronits Gábor, a Bon Bon, Labancz Lilla, Ádok Zoli, Sipos Peti lett bajuszos a buli kedvéért, ahol gazdára talált a sztárok kézjegyével ellátott 3 literes hamisítatlan Tennessee whiskey is. 2010. október 2. szombat 14:00 -
Bűnpártolással vádolják Polgár MSZP-s polgármesterét
Tóth Józsefet egy 2005-ös ügyben vádolták meg; akkor a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke volt. 2010. szeptember 30. csütörtök 20:14 -
Tóth Vera énekelne és anyuka szeretne lenni!
Tóth Verával beszélgettünk a Megasztár első élő adásán. Vera elmondta: nosztalgiával figyelte az eseményeket, a legszívesebben ő is dalra fakadt volna közben. Nem érzi konkurenciának az újonnan felfedezésre várókat, ő örül annak, hogy megtalálják a tehetségeket. Közben Sarka Kata is belépett az interjúba és elárulta: a tíz éves Annának szurkol. Tóth Vera még azt is felajánlotta, hogy tanáccsal is segíti azt, aki az újak közül hozzá fordul.2010. szeptember 30. 2010. szeptember 30. csütörtök 12:00 -
Tóth Vera énekelne és anyuka szeretne lenni!
Tóth Verával beszélgettünk a Megasztár első élő adásán. Vera elmondta: nosztalgiával figyelte az eseményeket, a legszívesebben ő is dalra fakadt volna közben. Nem érzi konkurenciának az újonnan felfedezésre várókat, ő örül annak, hogy megtalálják a tehetségeket. Közben Sarka Kata is belépett az interjúba és elárulta: a tíz éves Annának szurkol. Tóth Vera még azt is felajánlotta, hogy tanáccsal is segíti azt, aki az újak közül hozzá fordul. 2010. szeptember 30. csütörtök 12:00 -
Tóth Vera társat keres!
Tóth Vera hosszú ideje keresi már az Igazit, de eddig még nem talált rá. Egy napon úgy döntött, hogy véget vet élete ezen időszakának és szinglipartit szervez, hogy esetleg magának és másoknak is társat találjon. 2010. szeptember 30. csütörtök 00:17 -
Tóth Vera szinglipartit szervez!
Tóth Vera hosszú ideje keresi már az Igazit, de eddig még nem talált rá. 2010. szeptember 29. szerda 17:47 -
2010 a súlyváltozás éve a celebvilágban
Tóth Vera orvosi vezetéssel, Gombos Edina édesgyökér-kivonattal fogyott, Bálint Antónia meg annyit hízott, hogy terhesnek hitték. 2010. szeptember 29. szerda 12:50 -
Magyar-olasz szobrot avatnak Rómában Amerigo Tot emlékére
A Tóth Imreként született szobrász emlékére készült bronz-acél kompozíciót Rómában avatják. 2010. szeptember 26. vasárnap 13:49 -
Tóth nem jutott a negyeddöntőbe az asztalitenisz Világkupán
Négy sima szettben kikapott az esélyesebb japán Fukuhara Ajtól. 2010. szeptember 25. szombat 10:33 -
Tóth vereséggel kezdett az asztalitenisz Vk-n
A magyar sportoló 4-1-re kapott ki a dél-koreai Kim Kjung Ahtól Kuala Lumpurban. 2010. szeptember 24. péntek 14:40 -
Nehéz csoportban Tóth az asztalitenisz Vk-n
Két riválisát még sohasem győzte le csoportjában. 2010. szeptember 23. csütörtök 20:15 -
Négyéves kislány lett az ország legszebbje
A négyéves makói Tóth-Kása Klaudiát választották a legszebbnek egy divatstúdió országos versenyén. A kislány már most magabiztosan vonul a kifutón, édesanyja mégsem örülne, ha csak a szépségipar lenne fontos a számára. 2010. szeptember 22. szerda 12:49 -
Tóth Krisztina Kuala Lumpurban indul asztalitenisz Vk-versenyen
A malajziai tornán 150 ezer dollár a tét, csak három európai játékos kapott meghívót. 2010. szeptember 21. kedd 11:32 -
Tóth Vera konkurenciája a húga lett
Tóth Vera a mai napig megkönnyezi húga sikereit. 2010. szeptember 21. kedd 08:13 -
A magyarokat verők az asztalitenisz Európa-bajnokok
Az egyesben Pótát verő Pavlovics, a párosban a Tóth, Póta duót legyőző litván, orosz páros lett az első. 2010. szeptember 19. vasárnap 15:57 -
Kocsis Ágit díjazta Miskolcon a nemzetközi zsűri
Jancsó Miklós életműdíjat kapott, az iráni nőkről Tóth Orsi főszereplésével készült film fődíjas lett. 2010. szeptember 19. vasárnap 13:51 -
Bronzérmes a Tóth, Póta duó az asztalitenisz Eb-n
A magyar páros az elődöntőben egy litván, orosz kettőstől kapott ki Ostravában. 2010. szeptember 18. szombat 18:25 -
A Disneyt is érdekelték a magyar tervek
D. Tóth Kriszta lányáról készít rajzfilmsorozatot. Sopronban vége a nemzetközi animációs vásárnak. 2010. szeptember 18. szombat 13:00 -
A Disneyt is érdekelték a magyar tervek
D. Tóth Kriszta lányáról készít rajzfilmsorozatot. Sopronban vége a nemzetközi animációs vásárnak. 2010. szeptember 18. szombat 10:14 -
Melindát férje küldte meztelenkedni
A Blikk szépe verseny keretében Tóth-Kerepesi Melinda mutatja meg bájait 2010. szeptember 18. szombat 09:26 -
Elődöntős a Póta,Tóth kettős az asztalitenisz Eb-n
A két éve aranyérmes magyar kettős a hazai közönség előtt szereplő Iveta Vacenovska, Renata Strbikova párossal találkozott. 2010. szeptember 17. péntek 17:46 -
Negyeddöntős a Tóth, Póta duó az asztalitenisz Eb-n
Két éve aranyérmet nyert a Tóth Krisztina, Póta Georgina páros. 2010. szeptember 17. péntek 10:37 -
Már csak Póta és Tóth versenyben az asztalitenisz-Eb-n
Pázsy Ferencet az osztrák színekben induló Gárdos búcsúztatta. 2010. szeptember 16. csütörtök 22:11 -
Shattered: Én, a Gyula meg a Tóth Ottó
A többszörös személyiségzavar kedvelt alapanyag Hollywoodban, a Káin ébredésében John Lithgow riogatta az embert a fejében piknikező tömeggel, és persze ott a műfaj nagy klasszikusa, a kismilliószór feldolgozott Dr. Jekyll és Mr. 2010. szeptember 16. csütörtök 14:30 -
Tóth Krisztina is a 64 között Ostravában
Lovas Petra egy görög asztaliteniszezőtől kapott ki a csehországi Európa-bajnokságon. 2010. szeptember 16. csütörtök 14:26 -
Újabb baki! Megasztárként emlegette az X-Faktort az RTL műsorvezetője
D. Tóth András a Megasztárra gondolt, miközben éppen Kállai-Kiss Zsófiát, az X-Faktor már biztos továbbjutóját kérdezte a Fél Kettő című műsorban. 2010. szeptember 16. csütörtök 07:13 -
Elég volt!
Öt év után végre elkészült Tóth Gabi várva várt második nagylemeze, az Elég volt! 2010. szeptember 14. kedd 14:30 -
Végre! Társra lelt Tóth Vera
A Megasztárból megismert énekesnő egy szőrgombóccal osztotta meg otthonát, aki rendkívül hálás azért, hogy befogadták. 2010. szeptember 14. kedd 11:00 -
Gesztesi Károly csalással jutott be a színművészetire
Gesztesi eredetileg Tóth Károly névvel látta meg a napvilágot, ám mivel hároszor is szerencsétlenül járt a színművészeti felvételijén, úgy döntött, nevelőapja nevével próbálkozik újra 2010. szeptember 14. kedd 07:30 -
Évadnyitó Musical Plusz Serbán Attilával és Tóth Gabival - nyerj belépőt!
Új év, új élet. A színészszakmában talán új évad, új szerepek lehetne a megfelelő kifejezés. Ez azonban nem minden esetben állja meg a helyét. Évek óta a Musical Plusz rendezvénysorozat állandó pont a rendszeresen fellépő művészek és a Pataky Művelődési Központba ellátogatók számára. Az idei évad szeptember 26-án, vasárnap, 14 órakor kezdődik. [Dátum: 2010.09.13. 13:00] 2010. szeptember 13. hétfő 13:00 -
Tányéralátétünk volt
(Katt a nagyobb képért!)Akik nem tudtak eljönni a blogkóstolóra, azok lemaradtak a Dining Guide gyönyörű nyomtatványairól: szép volt nagyon a bel épő, külön hímeztették a kötényeket, de a kedvencem a tányéralátét volt. Külön kösz önet neki, hogy engem nem nagy fenekűnek, hanem nagy mellűnek rajzolt :-DTervezte: Tóth Rita, Dining Guide 2010. szeptember 13. hétfő 10:02 -
Tóth Gabi: Elég volt!
Öt év várakozás után, szeptember 10-én kerül a boltok polcaira Elég volt! címmel Tóth Gabi (22) második nagylemeze. 2010. szeptember 13. hétfő 08:12 -
Tóth Gabi öt év érzelmeit adja ki új lemezén
Az énekesnő barátjával, Rolival is írt közös számot, igaz szövegre már nem futotta. 2010. szeptember 13. hétfő 07:51 -
Böczögő és Tóth is ötödik a genti torna Világkupán
Mindkét tornász két-két szeren jutott a fináléba, előbbi felemás korláton, utóbbi ugrásban lett ötödik. 2010. szeptember 12. vasárnap 20:10 -
Böczögő és Tóth finalista a genti tornász Vk-n
Böczögő Dorina négy szeren indult, Tóth Renáta kettőben, mindketten két-két szeren jutottak a fináléba. 2010. szeptember 12. vasárnap 12:19 -
Ezekről miért nem beszélt eddig Tóth Vera?
Tóth Vera korábban úgy érezte, jobb, ha egy kicsit visszahúzódik a reflektorfényből, és csendben maradt. A STOPnak most mégis interjút adott, s beszámolt arról, mi minden történt szakma és magánéletében. 2010. szeptember 12. vasárnap 05:58 -
Tóth Gabi: Elég volt!
Öt év várakozás után elkészült Tóth Gabi második nagylemeze 2010. szeptember 10. péntek 15:15 -
Tóth Tibinek egyetlen tökéletes test kevés
A Hooligans együttes gitárosa, Tóth Tibi megszállottja a hangszereinek és a zenének. Gyűjteménye húsz darabból áll és folyamatosan bővül, álmainak csak a pénztárcája szab határt, mert ha rajta múlna, havonta vásárolna egy újabb darabot a különleges gitárok közül, ahol megtalálhatóak a legnagyobb márkák is. 2010. szeptember 9. csütörtök 19:10 -
Jegyes-Tóth Kriszta: még kísérletezem
Jegyes-Tóth Kriszta mindennapjaiban izgalmas változások történnek. A Magyar Televízió műsorvezetője nemrégen költözött, a kislánya tipegni kezdett, és átalakult a munkarendje. 2010. szeptember 9. csütörtök 16:53 -
D. Tóth Kriszta: Fogtömés, győzelemmel
Nem volt mese, nem volt több kifogás. A nyaralásnak vége, a doktor néni is hazajött a Balatonról. És a fog még mindig lyukas volt. Csúfos megfutamodásunk után napra pontosan két héttel, délelőtt tizenegyre kaptunk időpontot. És most biztosra mentünk. 2010. szeptember 8. szerda 10:11 -
Két magyar film is nyert Olaszországban
M. Tóth Géza manós animációja kapta a legjobb zene díját. Az Éjfél lett a legjobb főiskolás film. 2010. szeptember 7. kedd 17:51 -
Rövidlátás iskoláskorban
Nem jegyzetel, hibásan írja le a feladatokat, vagy egyszerűen csak hunyorogva próbálja meg leolvasni a táblára felírt szöveget - a leggyakoribb panaszok, melyekkel kapcsolatban az iskolás korú gyermekek szülei szemészhez fordulnak. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész orvosának segítségével megtudhatjuk, milyen jelekből ismerhetjük fel, ha a gyermek rövidlátó és milyen módon kezelhetjük? 2010. szeptember 7. kedd 12:50 -
Harmadik a női öttusa-váltó a lovaglás előtt
Gyenesei, Kovács, Tóth összeállítású csapat negyedik let vívásban, majd megnyerte az úszást. 2010. szeptember 7. kedd 08:01 -
Gelencsér 34 milliót nyert az online-vébén
2010 legjobb hétvégéjét zárták a pókeresek, Tóth Richárd 16, Scheili Richárd 5 millió forintot nyert. 2010. szeptember 6. hétfő 20:36 -
Tóth Gabi ismét megrázta magát
Öt év várakozás után végre elkészült a második Tóth Gabi nagylemez! 2010. szeptember 6. hétfő 18:49 -
Tóth és Papp nyerte a Nike félmaratont
A budapesti versenyen több mint tízezer futó indult. 2010. szeptember 5. vasárnap 18:44 -
Tóth Vera: Dolgozom azért, hogy ne hívjanak ócska szar celebnek
Az exmegasztáros énekesnő igyekszik kivonni magát a bulvárból, nem mutogatja a fehérneműjét és nem pózol Kiszel Tündével, mert nem akarja, hogy celebként emlegessék. 2010. szeptember 5. vasárnap 08:59 -
Mujahid Zolit letartóztatták
Az énekest nyomozók faggatták hosszú perceken át egy Spanyolországban történt bűntény kapcsán - mindez Mujaid Zoli születésnapi partiját előzte meg, amelyet legjobb barátja, Tóth Vera szervezett neki. 2010. szeptember 5. vasárnap 07:00 -
Tóth Vera szerint csak a divat alkatfüggő, a párválasztás nem
Tóth Vera úgy gondolja, nemcsak a nádszálkarcsú lányok lehetnek csinosak. Az egykori Megasztár-győztes énekesnő szerint a molettek az éppen esedékes trendből csak azt viseljék, ami jól áll nekik. 2010. szeptember 5. vasárnap 05:05 -
8 hónap után eljegyezték a színésznőt
Alig nyolc hónappal az első randi után, Reese Witherspoon barátját Jim Toth-ot egy Hollywood-i luxus ékszerüzletben látták, az eladók pedig elpletykálták, hogy mit is vásárolt. 2010. szeptember 4. szombat 04:40 -
Reese Witherspoon az eljegyzés küszöbén, vagy nem
Bár a hírek szerint Reese Witherspoon egyelőre nem akar újra férjhez menni, magyar nevű pasija, Jim Toth állítólag azt tervezi, hogy nyolc hónapnyi járás után megkéri a kezét. 2010. szeptember 3. péntek 14:52 -
Letartóztatták a Megasztár énekesét
Az énekest nyomozók faggatták hosszú perceken át egy Spanyolországban történt bűntény kapcsán - mindez Mujaid Zoli születésnapi partyjának lett az előzménye, melyet legjobb barátja, Tóth Vera szervezett neki. 2010. szeptember 2. csütörtök 15:11 -
Négy magyar lesz az öttusa-vb női döntőjében
Kovács és Gyenesei után Tóth Adrienn és Pataki Viktória is sikeresen vette a selejtezőt Csengtuban. 2010. szeptember 2. csütörtök 12:04 -
Elköltözött családjától Tóth Lüszike
A 2008-as év legjobb női hangja holnap ünnepli 15. születésnapját. Lüszi nehéz hónapon van túl, hiszen alig néhány hete vesztette el szeretett nagypapáját. Az életében a nagy változás azonban most kezdődött: kedden középiskolás lett. 2010. szeptember 2. csütörtök 11:52 -
Letartóztatták a Megasztár énekesét
Az énekest nyomozók faggatták hosszú perceken át egy Spanyolországban történt bűntény kapcsán - mindez Mujaid Zoli születésnapi partyjának lett az előzménye, melyet legjobb barátja, Tóth Vera szervezett nki. 2010. szeptember 2. csütörtök 09:39 -
Tóth Vera miatt tartóztatták le Mujahid Zolit
Az énekest nyomozók faggatták hosszú perceken át egy Spanyolországban történt bűntény kapcsán. [Dátum: 2010.09.02. 06:51] 2010. szeptember 2. csütörtök 06:51 -
Olaszországban nyaralt a Barátok közt sztárja - exkluzív fotók!
A rengeteg társulati fellépés miatt nem tervezték a nyaralást Tihanyi Tóth Csabáék, azonban mégis csak úgy alakult, hogy tudtak egy kicsit kettesben pihenni feleségével. 2010. szeptember 1. szerda 11:08 -
Megtalálták Tóth Vera utódját
A Megasztár első szériájának indulásakor duci és gátlásos lányként ismertük meg a későbbi győztest, Tóth Verát. A konkurens csatorna szombaton startolt tehetségkutatójában pedig feltűnt egy 18 éves lány, aki nagyon emlékeztet Vera egykori önmagára. 2010. szeptember 1. szerda 09:11 -
4 magyar a portugál pókertorna 3. napján
Tóth "szusza" János 253 800 zsetonnal az élmezőnyben áll. 2010. augusztus 31. kedd 15:20 -
Tóth Gabi csirkelábat is eszik és ingyen piált
Tóth Gabival és kicsit SP-vel is futottunk, illetve inkább ők futottak. Gabi elárulta a titkot: a cipő a lényeg. Félmaratont promóznak egyébként, de azért azt is megtudtuk: Tóth Gabi vidéki gyerek és ezért mindent megeszik, a bőrös, nyeles pörköltet, de a csirkelábat is. A Szigetet most nem annyira szerette, mint az előző éveken, mert csak rohangáltak és úgy érezték, sohasem érnek a végére a dologra. Drágának is tartotta a rendezvényt. 2010. augusztus 31. kedd 12:00 -
Tóth Gabi csirkelábat is eszik és ingyen piált
Tóth Gabival és kicsit SP-vel is futottunk, illetve inkább ők futottak. Gabi elárulta a titkot: a cipő a lényeg. Félmaratont promóznak egyébként, de azért azt is megtudtuk: Tóth Gabi vidéki gyerek és ezért mindent megeszik, a bőrös, nyeles pörköltet, de a csirkelábat is. A Szigetet most nem annyira szerette, mint az előző éveken, mert csak rohangáltak és úgy érezték, sohasem érnek a végére a dologra. Drágának is tartotta a rendezvényt.2010. augusztus 12. 2010. augusztus 31. kedd 12:00 -
Egyre menőbb az anális szex
A biszexualitás manapság nem a csak a nők körében, de a férfiaknál is egyre divatosabb. Sok férfi eleinte aggódik amiatt, hogy emiatt esetleg megbélyegzik, pedig szexológusunk, Dr. Tóth Emese szerint erről szó sincs. 2010. augusztus 30. hétfő 09:18 -
James Wingrave nyerte a díjugrató ob-t
Mögötte Tóth László Masnival végzett a második, Técsi Attila Peronnal a harmadik helyen. 2010. augusztus 29. vasárnap 22:20 -
U23-as triatlon Eb - Tóth Zsófia hatodik
A győzelmet a lengyel Jerzyk szerezte meg a portugáliai versenyen. 2010. augusztus 29. vasárnap 20:01 -
Reflektorfényből albérletbe - nem minden sztár lakik a sajátjában
Több magyar sztár az előadás, a reflektorfény után nem saját lakásában hajtja álomra a fejét, hanem bérleményükbe mennek megpihenni. Tóth Vera szinte évenként más-más albérletbe költözik, a Groovehouse énekesnője, Judy háziállatai miatt kertes házat bérel, immár tizenhét éve. 2010. augusztus 29. vasárnap 11:05 -
Lola odaadta a riporternek az ajándékitalt
Tessék, tessék. Önök pont annyira imádják Lolát, mint mi is egyébként. Egyszerűen csak kedves, helyes lény, lány, énekes, nem lehet nem szeretni őt. A szemünk láttára mosták le egymást Tóth Gabival, majd kissé rémülten figyelték Bebééket, akik belebuktak a sátorverésbe. Hunyadi kolléga egyébként tényleg bírt némi nyomással, de munkakörileg - öt perccel e beszélgetés előtt versenyt kellett innia Bebével, a kötelesség pedig kötelesség. Lola ezt is édesen tűrte. 2010. augusztus 28. szombat 12:00 -
Lola odaadta a riporternek az ajándékitalt
Tessék, tessék. Önök pont annyira imádják Lolát, mint mi is egyébként. Egyszerűen csak kedves, helyes lény, lány, énekes, nem lehet nem szeretni őt. A szemünk láttára mosták le egymást Tóth Gabival, majd kissé rémülten figyelték Bebééket, akik belebuktak a sátorverésbe. Hunyadi kolléga egyébként tényleg bírt némi nyomással, de munkakörileg - öt perccel e beszélgetés előtt versenyt kellett innia Bebével, a kötelesség pedig kötelesség. Lola ezt is édesen tűrte.2010. augusztus 28. 2010. augusztus 28. szombat 12:00 -
Egy ismeretlen Tóth Józseftől féltik a XIII. kerületi polgármestert
Az MSZP a Fideszt sejti a háttérben, és attól fél, a "független" jelölt szavazatokat szipkáz el "az elismert és nagy becsben álló polgármestertől". 2010. augusztus 27. péntek 14:40 -
Ma kerül a boltokba Tóth Gabi lemeze!
Az énekesnő jól tudja, hogy már nem nagyon fogynak a lemezek, de azért bízik a sikerben. 2010. augusztus 27. péntek 09:28 -
"Költse patikára a rohadék!" - kirabolták Tóth Gabit
Botrányos lett a Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert főpróbája a Margitszigeten: több fellépőt is kifosztottak, amíg ők a színpadon énekeltek. Tóth Gabinak az öltözőből 30 ezer forint készpénzét, Fésűs Nellynek személyes iratait, bankkártyáját és telefonját vitték el a rablók. Janza Katát a héten már másodszor fosztották ki. 2010. augusztus 27. péntek 08:18 -
Próba közben lopták meg Tóth Gabit és társait
Az énekesnő Fésüs Nellyvel és Janza Katával próbált a Margtiszigeti Szabadtéri Színpadon. 2010. augusztus 27. péntek 07:28 -
Miért jó a női pókereseknek?
A Póker Queen Hungary felkészítőjén jártunk, ahol egy profi pókeres, Tóth Ricsi segítette a 12 döntős szépséget, de Magony Szilvia modell is beszállt egy kicsit az oktatásba. Az Aquaworldben tréningező lányok egy kicsit lazíthattak is, hogy kamera előtt megmutathassák formás idomaikat. A lányokat és oktatóikat megkérdeztük, milyen a pókeres, ha nő. 2010. augusztus 25. szerda 18:54 -
A Noszty fiú olvasópróbájával indult a veszprémi évad
Megtartották A Noszty fiú esete Tóth Marival című színmű olvasópróbáját ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. Mikszáth Kálmán regényét Benedek András és Karinthy Ferenc alkalmazta színpadra, a rendező Keszég László, aki először dolgozik a teátrumban. A produkció bemutatója október 15-én lesz. 2010. augusztus 24. kedd 15:09 -
"Közveszélyes vagyok" - Fürdőruhában adott interjút Tóth Gabi
Az énekesnő jó fejnek tartja magát , csak vannak hangulatváltozásai. [Dátum: 2010.08.24. 07:26] 2010. augusztus 24. kedd 07:26 -
A magyar modell, aki beszólt Gallianónak, de nem ismerte fel Madonnát
"Mellem is van, szám is van, jó az úgy. Akinek nem tetszik, ne dolgozzon velem" - mondja Tóth Melinda, aki többször abbahagyta már a modellkedést, de most újra New Yorkba készül. 2010. augusztus 23. hétfő 14:34 -
Bronzérmes a cselgáncsozó Tóth Krisztián az ifi olimpián
A 81 kg-os kategóriában induló sportoló a 15. magyar érmet nyerte a szingapúri eseményen. 2010. augusztus 22. vasárnap 14:23 -
SP lekörözte Tóth Gabiékat
Az óriási sikereken kívül SP, Tóth Gabi és párja Nagy Roland, Puskás Peti és öccse Ádám, Peti és Miki az Anti Fitness Clubból még egy dologban hasonlítana egymáshoz: lételemük a sport. A fiatal zenészek mindannyian elindulnak a szeptemberi Nike Budapest Félmaratonon, amelyre már javában edzenek. Nemrégiben egy rövid versenyre gyűltek össze a World Class fitneszteremben, hogy megnézzék, ki-hol tart a felkészülésben. 2010. augusztus 22. vasárnap 11:00 -
"Ebből nem engedek" - Tóth Gabinak elege lett
Tóth Gabi ugyan csak huszonkét éves, mégis konkrét elképzelése van az életéről, legyen szó szerelmi kapcsolatról vagy zenei karrierről. A Megasztárból megismert énekesnő a STOPnak adott interjújában arról is beszélt, ki is ő valójában. 2010. augusztus 21. szombat 13:41 -
Futnak a sztárok a gépeken
Az a helyzet, hogy mostanában sportos anyagokban utazunk az élet így hozta, ennyi. Tóth Gabi nem jut haza Tapolcára, pedig várják a szülei madártejjel, lefutja gyorsan a félmaratont, aztán hazamegy és szétzabálja magát, ő fogalmazott így. Egyébként pedig tetszenek tudni jól megcsodálni a celebeket, amint sportolnak, volt közöttük olyan is, aki az egész futópad-dolgot nem érti, mint mondjuk Peti az Anti Fitness Clubból, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. 2010. augusztus 21. szombat 12:00 -
Futnak a sztárok a gépeken
Az a helyzet, hogy mostanában sportos anyagokban utazunk az élet így hozta, ennyi. Tóth Gabi nem jut haza Tapolcára, pedig várják a szülei madártejjel, lefutja gyorsan a félmaratont, aztán hazamegy és szétzabálja magát, ő fogalmazott így. Egyébként pedig tetszenek tudni jól megcsodálni a celebeket, amint sportolnak, volt közöttük olyan is, aki az egész futópad-dolgot nem érti, mint mondjuk Peti az Anti Fitness Clubból, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel.2010. augusztus 21. 2010. augusztus 21. szombat 12:00 -
Tinisztárok a félmaratonon
Versenyre keltek a tinisztárok. SP, Tóth Gabi és párja, Nagy Roland, Puskás Peti és öccse, Ádám, Peti és Miki az Anti Fitness Clubból a szeptember 5-i Nike Félmaratonra készül. Most egy rövid versenyre gyűltek össze a World Class fitneszteremben, hogy megnézzék, ki-hol tart a felkészülésben. Azt tesztelték futópadon, ki mekkora távot teljesít 3 perc alatt. 2010. augusztus 21. szombat 03:40 -
Ifj. Tóth vezet a Kazincbarcika-ralin
A mezőny három gyorsasági szakaszon van túl, második helyen Aschenbrenner a harmadikon Herczig áll. 2010. augusztus 20. péntek 22:02 -
Még mindig nincs túl a szakítás sokkján? A daganatnak sok oka lehet
Tóth Vera karrierje a Megasztár óta egyenesen ível felfelé. Igaz, mindent meg is tesz ennek érdekében. Most is egy újabb albumon dolgozik, és koncertfelkérésekben sincs híján. A Nagy Ő várat még magára. Legutóbbi kapcsolata három évvel ezelőtt ért véget. Talán a szakítás utáni lelki folyamat kapcsán betegedett meg? Nemrég cisztát találtak testében. 2010. augusztus 20. péntek 15:02 -
Tóth Gabi sárga gazt kapott a pasijától
Roli egy vagányul romantikus fiú, így nem csoda, hogy még soha az életben nem vett virágot az énekesnőnek. 2010. augusztus 19. csütörtök 10:53 -
Tóth Gabi kitett magáért
SP, Tóth Gabi, Puskás Peti és az Anti Fitness Club sztárjai is elindulnak a szeptemberi Budapest Félmaraton futóversenyen, amire már javában edzenek. A sztárok most egy rövid versenyre gyűltek össze egy harmadik kerületi exkluzív fitneszteremben, hogy megnézzék, ki-hol tart a felkészülésben. A 21 kilométert párokban teljesítik a zenészek. 2010. augusztus 19. csütörtök 10:07 -
Megasztárok találkoztak daganatos gyerekekkel
Tóth Gabi és Caramel a Tegyünk Együtt a Gyermekekért program keretében személyes és dedikált ajándékokkal lepte meg a Tűzoltó utcai gyermekklinika daganatos kisbetegeit 2010. augusztus 19. csütörtök 09:47 -
Tóth Gabi volt az egyetlen nő hat pasira
Versenyre keltek a tini sztárok. SP, Tóth Gabi és párja Nagy Roland, Puskás Peti és öccse, Ádám, Peti és Miki az Anti Fitness Club-ból is elindulnak a szeptemberi Nike Budapest Félmaratonon, amire már javában edzenek. Most egy rövid versenyre gyűltek össze egy fitneszteremben, hogy megnézzék, ki-hol tart a felkészülésben. 2010. augusztus 18. szerda 19:22 -
A Rózsaszín sajt sikerei külföldön
Két díjat gyűjtött be Tóth Barnabás Rózsaszín sajt című filmrendezői bemutatkozása a tizenharmadik alkalommal megrendezett bergyánszki nemzetközi filmfesztiválon Ukrajnában. A közönségdíjat és a legjobb filmzene díját is elnyerte Tóth Barnabás első rendezése Bergyánszkban. 2010. augusztus 18. szerda 14:49 -
Tóth Gabi jó fej de változik a hangulata
Tóth Gabival készített interjút Körmendi kolléga. Megtudtuk: nagyon sok barátja született nyáron, ilyenkor sokat ünnepel. Egyébként hisz a horoszkópokban, mert szerinte van igazság-alapja a dolognak. Úgy fogalmazott, hogy vannak olyan oldalak, ahol teljesen hazugság az, amit az újságok írnak, de általában igaz lehet az, hogy meghatároznak bennünket a csillagok. Ő saját magát jó fejnek tartja, csak vannak hangulatváltozásai, mint mondja.2010. augusztus 18. 2010. augusztus 18. szerda 12:00 -
Tóth Gabi jó fej de változik a hangulata
Tóth Gabival készített interjút Körmendi kolléga. Megtudtuk: nagyon sok barátja született nyáron, ilyenkor sokat ünnepel. Egyébként hisz a horoszkópokban, mert szerinte van igazság-alapja a dolognak. Úgy fogalmazott, hogy vannak olyan oldalak, ahol teljesen hazugság az, amit az újságok írnak, de általában igaz lehet az, hogy meghatároznak bennünket a csillagok. Ő saját magát jó fejnek tartja, csak vannak hangulatváltozásai, mint mondja. 2010. augusztus 18. szerda 12:00 -
Szorcsik Vikit nyomasztják hitelei
Mint már megírtuk, több hazai sztárunknak is nehézséget okoznak a lakásra, esetleg kocsira felvett törlesztőrészletek. Pataky Attila, Rákóczi Ferenc és Szklenár Gabi mellett Szorcsik Viki is felvállalta, nem éppen rózsás az anyagi helyzete. 2010. augusztus 18. szerda 09:30 -
Tóth Gabi mamája nem szégyelli a lányát
Új albumának borítóján igen lenge öltözékben, szinte ruha nélkül látható az énekesnő. De mit szólnak ehhez a szülei? 2010. augusztus 17. kedd 16:15 -
Két díjat nyert a Rózsaszín sajt Ukrajnában
Tóth Barnabás filmje kapta a közönségdíjat és a legjobb zene díját a 13. bergyánszki fesztiválon. 2010. augusztus 16. hétfő 16:13 -
Whiskey, spriccelő tinisztárok, jópofi
A Jack Daniel's Szigeten megejtett sztármosdatásán jártunk, bár ebből embermosdatás csak Tóth Gabi és Lola között lett, eredetileg autót kellett volna mosniuk a hírességeknek. Bebe az üveget markolta, Gabi a slagot, Gabi meg Lolát, ahogy próbálta mindenhol bevizezni. Összességében jó hecc volt a dolog, mi változatlanul szeretünk olyan helyekre járkálni, ahol celebek vannak és pia is. Az ilyen párosításokból mindig kisül valami remek videó, nem gondolják?2010. augusztus 15. 2010. augusztus 15. vasárnap 12:00 -
Whiskey, spriccelő tinisztárok, jópofi
A Jack Daniel's Szigeten megejtett sztármosdatásán jártunk, bár ebből embermosdatás csak Tóth Gabi és Lola között lett, eredetileg autót kellett volna mosniuk a hírességeknek. Bebe az üveget markolta, Gabi a slagot, Gabi meg Lolát, ahogy próbálta mindenhol bevizezni. Összességében jó hecc volt a dolog, mi változatlanul szeretünk olyan helyekre járkálni, ahol celebek vannak és pia is. Az ilyen párosításokból mindig kisül valami remek videó, nem gondolják? 2010. augusztus 15. vasárnap 12:00 -
Lola és Gabi autót mosott
Tóth Gabi, Lola és a Fresh lányok a minap a délutáni nagy melegben vödröt, slagot és szivacsot ragadtak, hogy kamiont mossanak a Szigeten. Tették ezt Jack bácsi rezindenciáján Bebe, a kiscsillag Horváth Tamás és a Bad Boyzos Alexis figyelő szemei előtt. A fiúk zsűrizték a lányok teljesítményét, majd megmutatták, mennyire ügyesek, ha sátorállításról van szó. 2010. augusztus 15. vasárnap 11:00 -
Kamiont mostak és sátrat állítottak a sztárok a Szigeten
Tóth Gabi, Lola és a Fresh lányok a délutáni nagy melegben vödröt, slagot és szivacsot ragadtak, hogy kamiont mossanak a Szigeten. 2010. augusztus 14. szombat 11:00 -
Tóth Gabi merész blúzban áll kamerák elé
A TV2 Mokka című műsorában láthattuk a minap Tóth Gabit, aki részt vett az árvízkárosultak megsegítésére készült dal feléneklésében. Az Összefogás dala számos művész közreműködésével, a zenei szakma összefogásával kíván segíteni a bajbajutottakon. 2010. augusztus 13. péntek 07:15 -
Tragédia a Király családban!
Király Viktor ikertestvére nem titkolja! Ben ugyanis daganatos betegségben szenved, és ezt a hírt a nyilvánosság elé tárta. A Mokka vendége volt Viktor, és édesanyja, Gabi. 2010. augusztus 11. szerda 12:00 -
Tóth Verát megműtötték
Fellépések, lemezfelvétel... Így telik mostanában Tóth Vera élete, aminél persze jobbat nem is kívánhat magának egy előadóművész. Mindez azonban nem kevés stresszel jár, ami a fiatal énekesnő egészségét is kikezdte és kés alá kellett feküdnie. 2010. augusztus 10. kedd 07:00 -
Tóth Vera: nagyon csípem a Sziget hangulatát
Már csak egyet kell aludni, és megnyitja kapuit a sziget Fesztivál. Lázasan készülnek a fiatalok és hazai sztárjaink is erre a napra. Van, aki bérletet vásárolt, mert nem akar lemaradni semmiről, de olyan is van, aki csupán egy nagy kedvencre kíváncsi. 2010. augusztus 8. vasárnap 12:32 -
Baby Gabi össze-vissza eszik
Az énekesnő a bio fodrászszalonja miatt nem él mostanság teljesen bio életet, de hamarosan minden a helyére rázódik az életében. 2010. augusztus 8. vasárnap 12:21 -
Művészek az árvízkárosultakért
Több magyar énekes, köztük Bebe, Bereczki Zoltán, Caramel, Csézy, Csík János, Csipa, Dolhai Attila, Feke Pál, Fekete Attila, Rúzsa Magdi, Szinetár Dóra, Szomor György, Szvorák Kati, Tóth Gabi és Varga Miklós és Zséda július 31-én az Operettszínházban találkozott, hogy együtt énekelje fel 2010. augusztus 8. vasárnap 09:00 -
Tóth Verát megműtötték
A 25 éves Tóth Vera saját magán vette észre, hogy valami nincs rendben, és ezért orvoshoz fordult. 2010. augusztus 7. szombat 10:25 -
Mit olvasott mostanában D. Tóth Kriszta?
Szekreter című sorozatunkból kiderül, mit olvasnak a 2010. augusztus 7. szombat 10:10 -
Felújítják a kaposvári Anconai szerelmeseket
Augusztusban két alkalommal, 7-én a balatonföldvári Kultkikötőben, 21-én pedig a veszprémi várszínpadon látható a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Karaván Művészeti Alapítvány előadásában, Tóth Géza és Dobos Judit rendezésében Valló Péter, Vajda Katalin és Fábri Péter komédiája, az Anconai szerelmesek. 2010. augusztus 6. péntek 19:26 -
Tanult Tóth Lüszi esetéből a Mega-zsűri?
A StoryOnline a Megasztár 5 középdöntőjén járt a Vígszínházban. A TV2 tehetségkutatójának válogatójából több egészen kicsi gyerek is továbbjutott, de valószínűleg a döntőbe már nem kerülhetnek be. Vajon miért? 2010. augusztus 6. péntek 15:00 -
Tóth Balázs a holland első osztályban folytatja
A következő idényt kölcsönjátékosként tölti majd a Venlo csapatában. 2010. augusztus 5. csütörtök 18:03 -
Tóth Lívia munkái a Duna Televízióban
Tóth Lívia textilművész nemezmunkáiból nyílt kiállítás a Duna Televízióban. A nemez gyapjúból gyúrt anyag, amelyhez melegvíz és szappan kell. Ahhoz viszont, hogy a sok ezer gyapjúszálból képi költészet szülessen, egy elhivatott művész kell. 2010. augusztus 4. szerda 18:52 -
Tóth Verát kinevetik a fitneszteremben?
Egy év alatt húsz kilót fogyott az énekesnő. Manapság már nem csak diétázik, hanem edzésekre is jár a fogyás érdekében. 2010. augusztus 4. szerda 15:00 -
Bogyó és Babóca történetei a mozikban
Augusztus 12-től látható a mozikban a Bartos Erika meseíró-rajzoló Bogyó és Babóca történeteiből készült animációs film; a korábban Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza, valamint Antonin Krizsanics alkotása ötperces epizódokból áll, ezeket Mikulástól a televízióban is vetítik. 2010. augusztus 4. szerda 14:50 -
Doktor Szöszit veri a pasija?
Reese Witherspoon miután szakított Jake Gyllenhaallal, sietett új párra lelni. Jelenlegi lovagja a magyar származású hollywoodi ügynök, Jim Toth, és egy bennfentes elmondása szerint korántsem felhőtlen a kapcsolatuk. Nemrégiben egy paparazzónak sikerült lekapnia a harmincnégy éves színésznő kék-zöld foltos lábát. Egyből találgatni kezdték a film fővárosában, hogy Doktor Szöszit veri a pasija? 2010. augusztus 3. kedd 18:24 -
Tóth Károly ellen alapos a gyanú
A nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke továbbra is ártatlannak vallja magát az UD Zrt.-ügyben. 2010. augusztus 3. kedd 07:17 -
5 dominának álcázott, magyar celebnő
Tóth Gabi az elsők között bújt latexbe, de azóta elszaporodtak a fétisbeütéses ruhák. Bódi Sylvi naptárt, Szabó Zsófi klipet készített a témáról. A hazai celebdivat szado-mazo körképe. 2010. augusztus 1. vasárnap 13:18 -
Könnyű szexmámor alkohollal?
Miért iszunk az ismerkedés és a szex előtt? Mit tesz velünk az alkohol? Beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Mit mond erről szakértőnk, Dr. Tóth Emese orvos-szexológus? 2010. július 30. péntek 16:11 -
Völgyesi Gabi szeretne egy kisbabát
A Unique együttes csinos bombázóját az teszi boldoggá, ha tökéletesedhet. Eredményorientált embernek tartja magát, és az igazából soha nem elégítette ki, hogy színpadra áll, vagy éppen dolgozik a stúdióban. Már a gimi végén tudta, hogy szeretne komoly pályát választani, ezért jelentkezett az ELTE jogi karára. 2010. július 30. péntek 15:04 -
Tóth Lívia nem jutott az Eb-döntőbe 3000 m akadályon
A barcelonai atlétikai Eb második napján Tóth Lívia végül a 15. leggyorsabb időt futotta. 2010. július 28. szerda 12:16 -
A feleségem Kiss Ramóna lesz!
Munkájuk újabb távolsági próba elé állította a Kiss Ramóna-Tóth Norbert párost 2010. július 28. szerda 10:30 -
D. Tóth Kriszta: Alvászavar
Aludni mindig nagyon jól lehetett mellette. No, persze, nem a legeslegelejétől 2010. július 28. szerda 00:00 -
Gubás Gabi büszke kisfiára!
Gubás Gabinak nyáron is akad munkája, ám mégsem aggódik, hiszen így is teljesen ura a helyzetnek, és gyermeke semmiben sem szenved hátrányt. Gabi a Hot magazinnak nyilatkozott az anyaság örömeiről. 2010. július 27. kedd 10:00 -
Jön a labda, sikítsál!
Arató a szexről, B. Tóth a jó zenéről, Cintula a műfajalapításról, Dévényi Kádárról mesélt a Rióban tartott közös fellépésük után. 2010. július 25. vasárnap 11:43 -
Tóth Rafael ötödik a junior birkózó-vb-n
A 96 kg-os kategóriában a magyar sportoló a török Fatih Yasarlitól kapott ki. 2010. július 24. szombat 20:33 -
Magyar ötödik hely az evezős U23-as vb-n
A fehéroroszországi Bresztben Tóth Evelyn és Sáska Beáta a női kétpárevezősben lett ötödik. 2010. július 24. szombat 15:40 -
Vendégei előtt sírta el magát az énekesnő
Baby Gabi elpityeredett annak a hajvágó szalonnak a megnyitóján, amelyben társtulajdonos lett. Mint mondta, ez élete második legsikeresebb vállalkozása az éneklés után. Hozzátette: reménykedik, hogy az új üzlet az anyagi sikerek mellett meghozza számára a várt szerelmet is. 2010. július 22. csütörtök 07:20 -
A híradós visszaköltözik Siófokra
Amióta dolgozik, mindig a hírek világában élt. Jegyes-Tóth Kriszta a távoli jövőben kipróbálná magát más műsorban is, ahol több idő van beszélgetni olyan emberekkel, akik példát mutathatnak az életükkel. Rádiós hírszerkesztőből, hírigazgatóból lett a Ma reggel műsorvezetője. Közszolgálati beállítottságú. 2010. július 20. kedd 21:02 -
Európa-bajnok a női öttusaváltó
Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta kiváló lövéssel, jó futással győzött Debrecenben. 2010. július 19. hétfő 18:56 -
Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Jam Session Találkozó Kaposváron
Az eseményen olyan kiválóságok lépnek fel, mint Kocsis Zoltán, Joshua Bell, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, de a komolyzene mellett a könnyűzene legnagyobb hazai sztárjai is fellépnek, úgy mint Charlie, Somló Tamás vagy Tóth Vera. [Dátum: 2010.07.19. 16:23] 2010. július 19. hétfő 16:23 -
Élen a magyar női öttusa-váltó az úszás után
A Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat megnyerte az úszást a debreceni Eb-n. 2010. július 19. hétfő 12:54 -
ABCD Disco - Arató, B.Tóth, Cintula, Dévényi
A "négy nagy bölény" július 19-én hétfő este a Rióban várja a nosztalgiázókat. 2010. július 19. hétfő 09:14 -
Prosti-szerepben vetkőzik - és emelt fővel tűri a bulvársajtó reakcióit
Három évig Kaposváron játszott, majd szabadúszó lett. Gubás Gabi miután világra hozta kisfiát, két és fél évig otthon maradt vele. Legutóbbi szerepében - a Thália Színházban bemutatott Tizenegy perc című produkcióban - prostituáltat játszik. Tele van az internet azzal, hogy eddig soha nem vetkőzött a színpadon, de most megtette. Vajon a színésznőnek mi erről a véleménye? 2010. július 18. vasárnap 19:02 -
Túl vannak a lánykéréséen: a focista és a szép színésznő összeházasodik
A futballista Tóth Norbert biztos abban, hogy feleségét Kiss Ramónának fogják hívni. Most ugyan a Pápa csapatához igazolt, ám a fiatalok szerint a távolság megszilárdítja a kapcsolatukat. A focista már megkérte a színésznő kezét. 2010. július 18. vasárnap 17:31 -
Ifj. Tóth János nyerte a Veszprém-ralit
Aschenbrenner második, Turi Tamás a harmadik lett. 2010. július 18. vasárnap 16:26 -
Öttusa Eb: Jól lovagoltak a magyar versenyzők
A két szám után ötödik Gyenesei Leila, valamint kilencedik Tóth Adrienn egyformán egy akadályt vert le lovával. 2010. július 17. szombat 17:31 -
A közönség miatt fogytak Tóth Veráék
A közönség adott erőt nekik ahhoz, hogy végre szembeszálljanak a felesleges kilókkal 2010. július 17. szombat 12:57 -
Csak Tóth Adrienn vívott a debreceni öttusa Eb-n
Tóthnak pozitív a mérlege, a többieknek nem. 2010. július 17. szombat 12:11 -
Tóth Szabi tetkó szerű pólókat árul
A Sugarloaf frontembere nemrég elkezdett alternatív bevételi források után nézni, hiszen mint mondja, egyszer minden zenekar elveszti a hitelességét... 2010. július 16. péntek 11:26 -
D. Tóth Kriszta: Pizzapörkölt és napoltás
Ha hiszitek, ha nem, irigylem azokat az anyukákat, akik hajlandók és képesek a gyerek fejlődésének legfontosabb momentumait írásban megörökíteni. Ahogy a kisded csinál valami újat, rögzítik a babanaplóban. Ahogy mond valami vicceset, már jegyzik is le. Szorgalmasan, kitartóan. 2010. július 14. szerda 00:00 -
Itt a megoldás száraz szemre!
Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész orvosa szerint remek megoldás lehet a szem szárazság ellen a műkönny. 2010. július 11. vasárnap 02:15 -
Horoszkóp alapján választott párt Edit
Ártatlannak tűnő, de szélsőséges esetben veszélyessé váló új szenvedélybetegségre bukkantak a tudósok: az ezotériafüggőségre. Tóth Edit például még férjet is horoszkóp alapján választott. 2010. július 10. szombat 20:36 -
A világsztár beismerte: ilyet még nem csinált
Dobrády Ákos világsztár kedvese, Emilia is elindul a szeptemberi Félmaratonon Vadon Jani, SP, Tóth Gabi, Ben, Puskás Peti és a többi hazai híresség mellett. A külföldi sztárokhoz hasonlóan, mint például Madonna és P.Diddy, a mi csillagaink életében is népszerű lett a kocogás. 2010. július 9. péntek 11:14 -
Armin van Buuren, ATB, 2. Rio Summer Festival - Cafe del Rió, július 17-23.
Mi a közös Dévényi Tiborban, B. Tóth Lászlóban, ATB-ben, Bob Sinclarban és Armin van Buurenben? Hát az, hogy mindannyian a Petőfi hídhoz hozzák a nyarat! Ó azok a 70-80-as évek,... 2010. július 9. péntek 10:08 -
Kiszállnak a veterán fővárosi polgármesterek
Nem indul sokadszorra a címért Derce, Csécsei, Mester, és Tóth Mihály. Demszky is rovancsol már. 2010. július 8. csütörtök 12:23 -
Zenei videók után mozifilmet rendez Tokay Péter
Péter olyan előadók videoklipjeit rendezi évek óta, mint a Tankcsapda, a Groovehouse, Tóth Gabi, a Supernem, a Kowalsky meg a Vega és a Zanzibar. Most elérkezettnek érzi az időt egy saját ötletből készülő, egész estés nagyjátékfilm megvalósításához. 2010. július 6. kedd 20:35 -
Gyanúsított a nemzetbiztonsági bizottság volt szocialista alelnöke
Tóth Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett, különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítják az UD Zrt. ügyében. 2010. július 6. kedd 13:55 -
Tóth Vera őszintén mesél a fogyókúrájáról!
Múlt heti rosszulléte ellenére sem hagyja abba a fogyókúrát Tóth Vera. Az utóbbi egy évben húsz kilót leadó énekesnő azt vette a fejébe, hogy további húsz kilótól megszabadul. 2010. július 5. hétfő 17:58 -
Sztárchat: Kérdezd Puskás Petit és Tóth Verát!
Szereted Tóth Vera és Puskás Peti zenéjét? Akkor szerencsés vagy, mert két kedvenced egyszerre, egy időben áll majd rendelkezésedre. 2010. július 5. hétfő 15:33 -
M. Tóth Géza CEI-díjat kapott Triesztben
A tízperces Mama főszereplője Török-Illyés Orsolya. M. Tóth 2006-ban a Maestróért kapott olasz díjat. 2010. július 5. hétfő 11:32 -
Olasz filmdíj M. Tóth Gézának
MAMA című rövidfilmjéért a legjobb közép-európai filmet illető CEI-díjat nyerte el M. Tóth Géza a hét végén véget ért trieszti Maremetraggio filmfesztiválon. 2010. július 4. vasárnap 15:27 -
Sztárok és a foci VB!
Hogyan viselik el a világbajnokság idejét a hazai hírességek? A Meglepetésnek Marsi Anikó, Pécsi Ildikó, Gregor Bernadett, Tóth Gabi és Gaál Noémi nyilatkozott. 2010. július 4. vasárnap 13:30 -
D. tóth Kriszta: Titkok évadja
Szinte szikrázott a szeme, úgy csillogott. 2010. július 3. szombat 14:07 -
Tóth Krisztina kiesett a kobei asztalitenisz Pro Touron
A magyar sportoló a második körben 4:1-re kapott ki a kínai Csu Jü-lingtől. 2010. július 3. szombat 13:47 -
Romantikus komédia - a Thália nyári bemutatójának képei
Tegnap este mutatta be a Thália Színház Bernard Slade Romantikus komédia című darabját, Bálint András rendezésében, Szervét Tibor, Tóth Ildikó és Csankó Zoltán főszereplésével. 2010. július 2. péntek 15:25 -
Elvált Kiss Ramóna
Különvált a hétköznapokban Kiss Ramóna és Tóth Norbert. A focista ugyanis egy vidéki csapathoz szerződött, míg Ramit Budapesthez köti a Barátok Közt. Nem könnyű a szerelmesek élete. 2010. július 2. péntek 09:45 -
Tóth Lüszi anyja szerint Hienék gyanúsan gazdagok voltak
A megasztáros anyja szerint Hien emberkereskedelemmel gyanúsított szülei sose dolgoztak, de több autójuk és drága cuccaik voltak. 2010. július 2. péntek 09:16 -
Tóth Vera napról napra bájosabb - 20 kilót fogyott
Életmódot váltott Tóth Vera. Mint már megírtuk, az énekesnő orvosi segítséget kért diétájához, ami úgy tűnik, végre meghozza a várt eredményt. Vera egyre jobb formában van, és egyre jobban is érzi magát. Napjait éppen új lemezének felvételével tölti. 2010. július 2. péntek 04:15 -
Tóth Krisztina selejtezőssel kezd a japán asztalitenisz Pro Touron
A magyar sportoló selejtezőből főtáblára került, dél-koreai Li Jun Hi ellen lép asztalhoz a pénteken. 2010. július 1. csütörtök 15:43 -
Tóth Tamás Európa-csúccsal nyert a berlini paraúszóversenyen
A versenyen Tóth mellett Sors Tamás a világ idei legjobb eredményével lett első. 2010. július 1. csütörtök 15:10 -
Claudia bakizott
Hogyan lehet az ember őszinte az ágyban? Megmondhatja-e partnerének, ha valamivel nem elégedett? - ezt a kérdést firtatta a TV2 Mokkájában Liptai Claudia és Kárász Robi. A műsorvezetők beszélgetőpartnerei Zimány Linda, L.L. Junior és Dr. Tóth Emese szexológus voltak. 2010. július 1. csütörtök 12:30 -
Tóth Tamás lett Budapest rendőrfőkapitánya
Az ORFK élére kinevezték Hatala Józsefet, a katasztrófavédelmet Bakondi György irányítja. 2010. július 1. csütörtök 09:05 -
Tóth Tamás lett Budapest rendőrfőkapitánya
Tóth Tamást, az V. kerületi rendőrkapitányság vezetőjét nevezte ki Budapest rendőrfőkapitányának július 1-jei hatállyal Pintér Sándor belügyminiszter. 2010. július 1. csütörtök 08:47 -
Új elnöke van a Magyar Röplabda Szövetségnek
Tóth Tamás a szavazatok kilencven százalékát kapta meg. 2010. június 30. szerda 18:34 -
Amitől lelankad Kárász Robi vágya
Nem szívesen beszélnek szexuális problémáikról az emberek, de miután ez a legbelső intim szférát érintő ügy - nem is meglepő, hogy így tesznek - mondta a témával kapcsolatban a Mokkában dr. Tóth Emese. 2010. június 30. szerda 15:00 -
Kovács Áron: a legszebb férfiéveimet töltöttem mellette
Kovács Áron minden őrültségben benne van, fogadásból még meztelenül is motorozott. Az Áll az alku műsorvezetőjének élete megváltozott, amikor három éve megszületett a kisfia, Máté. Áron és felesége, Gabi tizennégy éve egy pár, és sosem titkolták, hogy náluk is akadtak az évek során problémák. 2010. június 29. kedd 22:57 -
Tóth Vera elvágyódik
Tóth Vera Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb énekesnője. Októberben néhány hónapra Amerikába utazik, mert szeretne zeneileg feltöltődni, kinti funky- és rapzenészekkel muzsikálni. Mint mondja, nincsenek olyan tervei, hogy majd a tengerentúlon világhírűvé válik, egyszerűen csak szeretné megismerni az ottani zenei életet. 2010. június 29. kedd 20:59 -
Molnár Tamás írja a fiatal előadók dalszövegeit
Mark szövegei mellett Tóth Gabi gondolatait is segíti kifejezni az Anti Fitness Club énekese. 2010. június 28. hétfő 11:58 -
Három magyar érem az ifjúsági cselgáncs Eb-n
Végvári Martin második, Tóth Krisztián és Szabó Katinka harmadik lett. 2010. június 27. vasárnap 21:49 -
Mit fedezett fel Tóth Gabi testén Szabó Eszter?
A sztárok körében is divat a tetoválás. Szabó Eszter első testdíszét tizenhat évesen varratta magára. Egy nagyon apró nonfiguratív alakzat került a hátára. A szüleinek nem szólt róla. Azóta már több tetkója van, amit az aktuális divattrendnek megfelelően választott. 2010. június 27. vasárnap 09:06 -
Hogyan lesz a férfi-nő barátságból szerelem?
A Jövőre veled ugyanitt nagysikerű írójának, Bernard Slade-nek egy újabb érzelemdús vígjátékát élvezhetik itthon a színházszeretők. A történet két író, egy férfi (Szervét Tibor) és egy nő (Tóth Ildikó) kezdeti munkakapcsolatáról, majd barátságáról és szerelméről szól, mely persze nem lehet zökkenőmentes, tekintve, hogy több mint egy évtizedig nem teljesülhet be. 2010. június 26. szombat 18:46 -
Meztelenül kelendőbb egy énekesnő?
Vajon mennyire befolyásolja egy-egy énekesnő karrierjét, megítélését ha felfedi bájait ilyen-olyan formában. Egy biztos, Sonia, Bencsik Tamara, Dorina, Széles Iza után - ugyan csak klipben, vagy lemezborítón - de Oláh Ibolya és legújabban, Tóth Gabi is sokat mutat magából. 2010. június 26. szombat 13:00 -
Tóth Vera rosszul lett, de orvosa megnyugtatta
Csütörtökön Tóth Verát a Sugarbird divatbemutatójára várták, ahol saját tervezésű kollekcióját mutatta volna be, de az énekesnő nem jelent meg az eseményen. 2010. június 26. szombat 09:31 -
Orvoshoz kellett vinni Tóth Verát
Szédült, ezért lemondta a divatshow-t. Nagyon megijedt, de a doki megnyugtatta. 2010. június 26. szombat 04:06 -
"Hároméves korom óta imádom" - Tóth Gabi elárulta
Ma egy éve, hogy elvesztettük Michael Jacksont. Az elmúlt évszázad legnagyobb legendája életének ötvenedik évében hunyt el tragikus hirtelenséggel tavaly június 25-én. Emlékét a hazai sztárok közül Tóth Gabi is őrzi. 2010. június 25. péntek 08:22 -
Gabi gyilkosa hat évig tervezte a tettét
Többször megszúrta, majd kútba dobta a gyilkos a holttestet. 2010. június 24. csütörtök 04:42 -
Felöltöztettük Tóth Verát! Kulisszatitkok videón
Tóth Vera énekesnő karcsúsító szetteket mutatott be a Blikk Nők magazin fotózásán. Werkvideó! 2010. június 23. szerda 15:21 -
Dögös! Félmeztelen képek készültekTóth Gabiról
Tóth Gabi nekivetkőzött! Az énekesnő legújabb, Elég volt! című lemezének a borítójához készíttetett új fotókat, amelyeken nőiesebb, mint valaha. 2010. június 22. kedd 18:00 -
Tóth Gabi meztelenül pózol!
Tóth Gabi bevállalta! A mindössze 22 éves énekesnő megmutatta, hogy a fiús öltözködése ellenére valójában nőies oldallal is büszkélkedhet. 2010. június 22. kedd 13:29 -
Tóth Gabi is félmeztelenül pózol lemezborítóján
Valószínűleg kötelezővé tették, és ezért pózol minden magyar énekesnő mélyen dekoltálva vagy éppen félmeztelenül új lemezének borítóján vagy éppen klipjében. 2010. június 22. kedd 07:30 -
Tóth Gabi a motoros fesztiválon villantott
Bikát szelídítettek sztárjaink a hétvégi Harley-fesztiválon Alsőörsön. A rendezvényen részt vett Tóth Gabi is, aki öltözékével mágnesként vonzotta a tekinteteket. A fiatal énekesnő sortja semmi nem bízott a fantáziára. 2010. június 22. kedd 05:45 -
Mellbimbót és popsit villantott Tóth Gabi-fotó
Tóth Gabi, Terecskei Rita, Ganxsta Zolee és az Irigy hónaljmirigy két tagja, Sipos Tomi és Papp Feri nem kis feladatra vállalkozott a hétvégén. A hazai hírességek bikát 2010. június 22. kedd 03:30 -
D. Tóth Kriszta: Búvóhelyről buborékokhoz
Mostanában kezdjük érezni, hogy nem hoztunk rossz döntést, amikor elhatároztuk, hogy Lolát megkíméljük a szerepléstől. És most tegyük félre egy pillanatra azokat a kiszólásokat, hogy 2010. június 22. kedd 00:00 -
Bikát szelídítettek a sztárok
Tóth Gabi és a Mirigyek még koktélt is kevertek a Harley Fesztiválon. 2010. június 21. hétfő 19:45 -
Tóth Vera megvette a haját - Videó!
Tóth Verával a VIVA Cometen beszélgettünk. Az énekesnő a hajhosszabbítás technikáiról mesélt és láthatóan sokkal jobban érzi magát mióta lefogyott. 2010. június 21. hétfő 10:06 -
Romantikus komédia a Tháliában
Szervét Tibor hódítja meg Tóth Ildikó szívét a nyár egyik új bemutatójában. 2010. június 21. hétfő 09:25 -
A szülőkkel együtt járnak bulizni
A hazai könnyűzenei élet talán két legextravagánsabb figurája talált egymásra Tóth Gabi és Roli személyében. Szerelmüket annyira erősnek érzik, hogy a zenész már a leendő gyermekei tökéletes anyját is látja az énekesnőben. 2010. június 21. hétfő 08:06 -
"Huligán segített" a kiscsillagnak
Horváth Tomi, az egykori kiscsillag legújabb számának stúdiómunkálataiban nemcsak a HT3 tagjai vettek részt, hanem Tóth Tibi is jelen volt. 2010. június 19. szombat 13:00 -
Tóth Vera szerint minden jobb soványan
Eddig 18-20 kiló súlyfelesleget dobott le magáról Tóth Vera 2010. június 18. péntek 09:13 -
Tóth Vera szerint minden jobb soványan
Tóth Verával beszélgettünk ám - először arról, mi illegálisat csinált utoljára. Vera elmondta: nagyjából semmit, maximum rövid ideig esetleg nem kötötte be magát az autóban. De utána biztosan. Mert az autó pittyeg. A sminkjéről elárulta: erről lopta Lady Gaga a sajátját, de ő maga eredetinek gondolja a sajátját - sminkes lenne, ha nem lenne énekes. A teste is változik: tizennyolc-húsz kilót dobott le, ennyivel volt nehezebb egy évvel ezelőtt. Ja, és minden jobb soványan. 2010. június 18. péntek 08:00 -
Tóth Vera szerint minden jobb soványan
Tóth Verával beszélgettünk ám - először arról, mi illegálisat csinált utoljára. Vera elmondta: nagyjából semmit, maximum rövid ideig esetleg nem kötötte be magát az autóban. De utána biztosan. Mert az autó pittyeg. A sminkjéről elárulta: erről lopta Lady Gaga a sajátját, de ő maga eredetinek gondolja a sajátját - sminkes lenne, ha nem lenne énekes. A teste is változik: tizennyolc-húsz kilót dobott le, ennyivel volt nehezebb egy évvel ezelőtt. Ja, és minden jobb soványan.2010. június 8. 2010. június 18. péntek 08:00 -
Tóth Gabi szexis klipje
Az énekesnő nem csak kivételes hangjával, de vadóc személyiségével és nem mindennapi külsejével is folyamatosan a figyelem középpontjában áll. Hamarosan végre a boltokba kerül második lemeze, melynek előfutára az Elég volt! c.dögös és rockos dal. 2010. június 16. szerda 15:05 -
Nyáron jön az első Alterego Fesztivált Orfűn
Az augusztus végére tervezett első Alterego Fesztivál egyik szervezőjével, Tóth Andrással beszélgettünk. [Dátum: 2010.06.16. 13:00] 2010. június 16. szerda 13:00 -
Szandi és Baby Gabi lesz a sztárvendég Fenyő Miklós koncertjén
Fergeteges rock and roll buli részese lehet Győr péntek este. A stílus hazai királya nyitja a Tavaszi Fesztivált. Sztárvendégekkel érkezik az ingyenes koncertre. [Dátum: 2010.06.15. 10:10] 2010. június 15. kedd 10:10 -
Tóth Gabi megmutatta a juj.hu fórumozóinak
A Bravo Otto díjátadón beszélgettünk Tóth Gabival, aki, képzeljék, még Önöknek, a juj.hu fórumozóinak is üzent. Olvassa az itt megjelent hozzászólásokat is és roppant módon köszöni, hogy legutóbb szépeket írtak. Sőt: meg is mutatta Önöknek a szobrot. Ha erre nem írnak vissza kedves dolgokat, akkor semmire. Megegyeztünk? Egyébként pedig elmondta: ő azért bátor, mert vállalja saját magát, nem akar megfelelni senki másnak. És kész.2010. június 14. 2010. június 14. hétfő 12:00 -
Tóth Gabi megmutatta a juj.hu fórumozóinak
A Bravo Otto díjátadón beszélgettünk Tóth Gabival, aki, képzeljék, még Önöknek, a juj.hu fórumozóinak is üzent. Olvassa az itt megjelent hozzászólásokat is és roppant módon köszöni, hogy legutóbb szépeket írtak. Sőt: meg is mutatta Önöknek a szobrot. Ha erre nem írnak vissza kedves dolgokat, akkor semmire. Megegyeztünk? Egyébként pedig elmondta: ő azért bátor, mert vállalja saját magát, nem akar megfelelni senki másnak. És kész. 2010. június 14. hétfő 12:00 -
Prosti lett a magyar színésznőből
Paulo Coelho népszerű regényének, a Tizenegy percnek a főhősét kelti életre a csinos Gubás Gabi. A gyönyörű színésznő érzelmes prostiként vonaglik a színpadon. 2010. június 14. hétfő 03:15 -
Száguldásra vágyik a magyar híresség
Tóth Gabi, Fresh Viki és Szorcsik Viki a nyár beköszöntével nem csak a strandokat támadja meg, hanem a fesztiválokat is. Kezdésként ráadásul egy igazán vagány, rockos bulival hangolódnak a nyárra a június 13-20-ig tartó Harley Davidson Fesztiválon. 2010. június 12. szombat 19:00 -
Tóth Gabi: sok mindent elhittek rólam
Tóth Gabi egy erős mezőnyben magasan a legtöbb szavazatot kapta a hétvégén megrendezett BRAVO OTTO díjátadóján, és így ő lett Az év legjobb női előadója. A huszonkét éves énekesnő korábban sérelmezte, hogy tehetségét és kemény munkáját eddig nem díjazták, ezért néhány hete a VIVA Comet sajtótájékoztatójáról kiviharzott, miután megtudta: nem kapott jelölést egyetlen kategóriában sem. 2010. június 11. péntek 13:35 -
Fogságba került a magyar sztár
Tóth Gabi az árvíz fogságába került, szerencsére csak átmeneti időre. Az énekesnő ugyanis a dunai árvíz sújtotta területen lakik, így az áradás miatt nem tudott kijönni otthonából. 2010. június 11. péntek 09:30 -
Jakupcsek Gabriella kislánya bölcsődés lett
Ahogy másfél éves lett a kislánya, azonnal bölcsődébe vitte. Gabi tudatosan készült a váltásra: úgy véli, mindkettejüknek így a legjobb. 2010. június 10. csütörtök 16:15 -
Fresh Vikit mindig rá lehet beszélni
Tóth Gabi, Fresh Viki és Szorcsik Viki a nyár beköszöntével nem csak a strandokat támadja meg, hanem a fesztiválokat is. Kezdésként ráadásul egy igazán vagány, rockos bulival hangolódnak a nyárra a június 13-20-ig tartó Harley Davidson Fesztiválon. 2010. június 9. szerda 13:32 -
Formás popót villantott a magyar Megasztár- fotó
Tóth Gabi, Fresh Viki és Szorcsik Viki a nyár beköszöntével nem csak a strandokat támadja meg, hanem a fesztiválokat is. Kezdésként ráadásul egy igazán vagány, rockos bulival hangolódnak a nyárra a Harley Davidson Fesztiválon. A lányok a nagy buli előtt nyeregbe pattantak, Tóth Gabi formás fenekét is megvillantotta. 2010. június 9. szerda 03:06 -
Motorra száll a három grácia
Tóth Gabi, Fresh Viki és Szorcsik Viki a nyár beköszöntével nem csak a strandokat támadja meg, hanem a fesztiválokat is. Kezdésként ráadásul egy igazán vagány, rockos bulival hangolódnak a nyárra a június 13-20-ig tartó Harley Davidson Fesztiválon. 2010. június 8. kedd 20:00 -
Nézd meg Tóth Gabi érdekes klipjét és pontozd
Elkészült Tóth Gabi legújabb videoklipje Elég volt! címmel, mely a napokon belül megjelenő új lemezének címadó dal is egyben! [Dátum: 2010.06.07. 17:03] 2010. június 7. hétfő 17:03 -
Kiderült: szükség van Tóth Gabira a popszakmában!
Magyarország legnépszerűbb ifjúsági lapja, a BRAVO idén tizennyolcadik alkalommal adta át a BRAVO OTTO díjakat. Tóth Gabi lett az év magyar női előadója. 2010. június 7. hétfő 11:16 -
Tóth Gabi segge kemény lett
Életmódot váltott Tóth Gabi: naponta fut, különleges technikával alszik el, és leszokott a dohányzásról is 2010. június 7. hétfő 07:43 -
Amit minden zenésznek érdemes tudnia! Hogyan lesz a koncertből jogdíj? - II.rész
Az Artisjus-ban megrendezett "Szerzői Akadémia" közvetítésének második része következik. Műbejelentés, koncertbejelentés, jogdíjfigyelés témában Tóth Péter Benjamin, az Artisjus képviseletében beszélt. [Dátum: 2010.06.06. 18:00] 2010. június 6. vasárnap 18:00 -
A Bravo Otto gála egyik fénypontja - videóval
A Telephone-t a "BRAVO OTTO - Az év énekesnője" cím büszke bírtokosai, vagyis Tóth Gabi és Lola is tökéletesen adták elő Lady GaGa és Beyoncé sikerszámát. [Dátum: 2010.06.06. 11:50] 2010. június 6. vasárnap 11:50 -
Tóth Gabi jobb, mint Lady Gaga!
Tegnap este fergeteges parti keretében osztották ki az egyik ifjúsági magazin könnyűzenei díjait. 2010. június 6. vasárnap 09:06 -
Idén is Viktornak sikítozhatnak a tinik a sok százezres koncerten!
Megasztárok fokozzák a hangulatot az idei Kapcsolat-koncerten, ahol Rod Stewart áll majd színpadra. Az angol világsztár előtt népszerű megasztárok, Molnár Ferenc Caramel, Tóth Gabi, Gáspár Laci, Király Viktor és Oláh Ibolya többek között a korábbi 13 Kapcsolat-koncert sikerdalait idézi fel. 2010. június 5. szombat 13:18 -
D. Tóth Kriszta: Háború békében
Majd ülünk a kertben, föltesszük a lábunkat és kávét szürcsölünk. A gyerekek meg közben eljátszanak egymással. Hisz Sophie és Lola olyan rég nem látták egymást, bőven van pótolnivalójuk a hétvégén. No, igen. Ahogyan azt a naiv szülő elképzelte. 2010. június 4. péntek 11:11 -
Exkluzív! Tóth Gabi klippremier
Elkészült Gabi legújabb videoklipje Elég volt! címmel, mely napokon belül a boltok polcaira kerülő, új lemezének címadó dala is egyben. 2010. június 4. péntek 09:27 -
Exkluzív! Nézd meg Tóth Gabi dögös új videóklipjét!
Elkészült Gabi legújabb videoklipje Elég volt! címmel, mely napokon belül a boltok polcaira kerülő, új lemezének címadó dala is egyben. Elsőként a Pink.hu-n láthatod! 2010. június 4. péntek 08:00 -
A strand miatt gyulladt a szemem?
Különösen a gyerekek élik át gyakran, de nyaranta - egy-egy strandolás, uszodázás után - a felnőttek is tapasztalhatják magukon a kötőhártya-gyulladás jeleit. A fertőzést nem könnyű kivédeni, de a kezelése ma már meglehetősen hatékony. A részletekről dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemészorvosa beszélt. 2010. június 3. csütörtök 07:35 -
Tóth Verából 50 kilós bombanőt műtenek?
Február végéig közel húsz kilót fogyott Tóth Vera. Kicsit csalódott, mivel azt hitte, sokkal látványosabb lesz az eredmény, de azért van sikerélménye: nincs narancsbőre, és deréktájékon is észrevehető a változás. az énekesnő úgy döntött, ha már csak a plasztikai sebészeten múlik a szépsége, bármilyen műtétet vállal. 2010. június 2. szerda 22:28 -
Régóta várt interjú D. Tóth Krisztával
Régóta nem vártam annyira interjút, mint a jelen beszélgetést D. Tóth Krisztával. Az ok önző és prózai: mióta magam is 2010. június 2. szerda 14:40 -
D. Tóth Kriszta: Tücskök, hernyók, bogarak
Tudtátok, hogy rovartani szempontból egzotikus ország vagyunk? Legalábbis angol családtagjaim szemében biztosan. Legutóbb nemzetközi konzíliumot hívtak össze a kertben egy májusi cserebogár fölött. Lola nagy kedvenceit, a minimum párban közlekedő bodobácsokat japán turistákat megszégyenítő lelkesedéssel fényképezték. 2010. június 1. kedd 15:00 -
Baby Gabi eldöntötte: nem lesz rákos!
Baby Gabi énekesnő magában eldöntötte, hogy ő nem lesz rákos. 2010. június 1. kedd 14:01 -
Jézus Krisztus szupersztár - megkezdődtek a próbák - fotókkal
A Madách Színház új Webber-bemutatóra készül: Szirtes Tamás rendezésében tűzi műsorra a teátrum a Jézus Krisztus Szupersztár című darabot, Csengeri Attila, Feke Pál, Tóth Attila hármas főszereplésével. A tegnapi énekpróbán jártunk. 2010. június 1. kedd 11:49 -
200 millióért pókereznek a Las Vegas-i vb-n
Magyarországot többek között a világbajnok Traply Péter, a WPT-győztes Tóth Richárd és Koroknai András képviseli. 2010. május 31. hétfő 15:32 -
Baby Gabi eldöntötte, hogy nem lesz rákos
Baby Gabi családjában a legtöbb nő rákban halt meg, ám az énekesnő úgy döntött, hogy ő nem adja meg a lehetőséget sem a betegségre - 2010. május 31. hétfő 10:08 -
Tizenegy perc - Coelho-darab a bátorságról - galéria
Június 2-án kerül a közönség elé az Új Színház és a Thália Színház közös produkciójában, Szikora János rendezésében Paulo Coelho Tizenegy perc című műve. A főszerepben Gubás Gabi, illetve Valentin Titánia látható. 2010. május 31. hétfő 08:18 -
Aláírásukkal tüntettek a sztárok
Pécsi Ildikó, Lilu, Zséda, Ördög Nóra, Gombos Edina, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Horváth Éva, Keleti Andrea, Tornóczky Anita, Terecskei Rita, Madár Vera, Vágó Piros, Auth Csilla, Baby Gabi, Némethy Marcsi, Köböl Anita, Gönczi Gábor és Kovács Áron is ott hagyta névjegyét egy óriásplakáton, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét a mellrák megelőzésének fontosságára. A sztárok arra buzdítanak mindenkit, hogy június 5-én közös sétával ünnepeljék az életet, hiszen a gyilkos kór kellő odafigyeléssel legyőzhető. 2010. május 30. vasárnap 11:00 -
Lakatos Márk lett az év stylistja
A Fashion Awards Hungary 2010-es díjkiosztó gáláján a VIASAT3 Szeretem a testem műsorvezetője kapta az Év Stylistja díjat. A jelöltek között szerepelt Haberland Attila és Tóth Ali-Virág Anikó is. Ezt az elismerést a divatszakma Oscarjaként emlegetik. 2010. május 30. vasárnap 09:30 -
Tóth Gabi szívesen fogadna örökbe
Az énekesnő az elmúlt egy évben lenyugodott, a feketére festett szemek, a kihívó öltözet már a múlté. Az Esti Sztori felvételén egy tiszta arcú, kiegyensúlyozott Tóth Gabi ült szemben Havas Henrikkel és Ómolnár Miklóssal és vallott az életét befolyásoló komoly betegségeiről. 2010. május 30. vasárnap 07:00 -
Tóth Gabi drámája, a tünetek mindmáig jelentkezhetnek nála
Az énekesnő az elmúlt egy évben lenyugodott, a feketére festett szemek, a kihívó öltözet már a múlté. Az Esti Sztori felvételén egy tiszta arcú, kiegyensúlyozott Tóth Gabi ült szemben Havas Henrikkel és Ómolnár Miklóssal és vallott az életét befolyásoló komoly betegségeiről is. [Dátum: 2010.05.29. 13:20] 2010. május 29. szombat 13:20 -
Tóth Gabi örökbe fogadna
Betegségeiből akár orvosi lexikont is lehetne írni 2010. május 28. péntek 15:51 -
Aláírásukkal tüntettek a sztárok
Pécsi Ildikó, Lilu, Zséda, Ördög Nóra, Gombos Edina, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Horváth Éva, Keleti Andrea, Tornóczky Anita, Terecskei Rita, Madár Vera, Vágó Piros, Auth Csilla, Baby Gabi, Némethy Marcsi, Köböl Anita, Gönczi Gábor és Kovács Áron is ott hagyta névjegyét egy óriásplakáton, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét a mellrák megelőzésének fontosságára. 2010. május 28. péntek 15:02 -
Tóth Gabi nem akar C kategóriás celeb lenni
A Tóth-lányok fiatalabb tagja a juj.hu kamerájának nyilatkozva elmondta, új lemeze jelenik meg, ami azért kapta az Elég volt címet, mert elege van abból, hogy C kategóriás celebként tekintenek rá ebben az országban. 2010. május 28. péntek 13:09 -
Tóth Gabinak elege van, ő nem Kiszel!
Tóth Gabival beszélgettünk, akinek új lemeze jelenik meg, amelynek címe Elég volt. Elege van ugyanis neki abból, hogy ő B-kategóriás celeb, abból, hogy ő Kiszel Tünde kategóriájában van. Bár azért nem tartja magát ugyanolyannak, hiszen neki van funkciója, míg Kiszel Tündének nincs. Azon a bizonyos koncerten is, ahol az interjú készült, odamentek Gabihoz vagy harmincan, hogy eddig utálták őt, de most már nem. Gabi ezért harcol, ezt tekinti fő feladatának.2010. május 28. 2010. május 28. péntek 12:00 -
Tóth Gabinak elege van, ő nem Kiszel!
Tóth Gabival beszélgettünk, akinek új lemeze jelenik meg, amelynek címe Elég volt. Elege van ugyanis neki abból, hogy ő B-kategóriás celeb, abból, hogy ő Kiszel Tünde kategóriájában van. Bár azért nem tartja magát ugyanolyannak, hiszen neki van funkciója, míg Kiszel Tündének nincs. Azon a bizonyos koncerten is, ahol az interjú készült, odamentek Gabihoz vagy harmincan, hogy eddig utálták őt, de most már nem. Gabi ezért harcol, ezt tekinti fő feladatának. 2010. május 28. péntek 12:00 -
Pórul járhat a fiatal énekesnő, ha nem lazít
Az orvosok szerint teljes életmódváltásra lenne szüksége Tóth Gabinak, különben néhány év múlva komoly egészségügyi problémái adódhatnak. 2010. május 28. péntek 11:09 -
Gubás Gabi levetkőzik a Tizenegy percben
A színésznő prostituáltat alakít a Thalia előadásában. 2010. május 28. péntek 10:46 -
Pánik! Tóth Gabi veszélyben van - videó
Az orvosok szerint teljes életmódváltásra lenne szüksége a fiatal énekesnőnek, különben néhány év múlva komoly egészségügyi problémái adódhatnak. 2010. május 28. péntek 09:10 -
Gubás Gabi először vetkőzik meztelenre a színpadon
A 36 éves színésznő sem a színházban, sem férfimagazinok kedvéért, de még jótékony cél érdekében sem vetkőzött eddig, most azonban mindent ledob magáról a Tizenegy perc című darabban, amit június másodikán mutatnak be a Thália Színházban. 2010. május 28. péntek 08:58 -
Örökbe fogadna egy kisbabát Tóth Gabi
Számos súlyos betegségen van túl Tóth Gabi, ezek között van olyan, ami alaposan megnehezíti számára a gyermekvállalást. A népszerű énekesnő nem keseredik el, szívesen örökbe fogad egy árva csemetét. 2010. május 28. péntek 03:05 -
A női csapat is a nyolc között az asztalitenisz vb-n
Tóth Krisztina két és Póta Georgina győzelmével vertük Tajvant. 2010. május 27. csütörtök 20:11 -
Tóth Gabi Gilbert-kórban szenved!
Gabi belátta, kénytelen életmódot váltani! Soha többé nem feszítheti a húrt a végtelenségig, mert nagy árat fizethet érte, ugyanis májbetegségben szenved. 2010. május 27. csütörtök 15:00 -
Élete végéig szenvedni fog Tóth Gabi?
Tóth Gabi szinte gyerekkora óta különféle betegségekkel küzd: már két cisztát operáltak ki belőle, és nőgyógyászati problémái miatt egyelőre kevés az esély arra, hogy gyermeket szülhessen. Az énekesnő az Esti sztori vasárnap esti adásában elmondja: 11 éves kora óta Gilbert-kórban szenved. 2010. május 27. csütörtök 08:04 -
Újabb kiskorú a TV2 celebgyárában
Tóth Lüszi lassan kiheveri a népszerűséget és az összeomlást, de máris itt az utódja, a tízéves Patai Anna. Szülei bizakodnak, a pszichológus aggódik. 2010. május 26. szerda 18:29 -
Tóth Gabi: Nem sértődtem meg, nem rohantam ki!
Keményen beszólt Tóth Gabi: vannak, akik megveszik a sikert 2010. május 25. kedd 11:00 -
Tóth Gabi: Vannak, akik megveszik a sikert!
Az énekesnő szerint ebben az országban nincsenek annyira megbecsülve az énekesek, mint amennyire kellene! 2010. május 25. kedd 08:35 -
Tóth Gabi kioktatta a riportert
A juj.hu a sztároknak rendezett félmaratonon kérdezte Tóth Gabit, aki elmondta: ő nem lusta, akár esőben is futott volna, ha nem csinálná épp a lemezét. 2010. május 24. hétfő 15:02 -
Tóth Gabi megköszönte és elment
Mi mindenképpen szeretjük Tóth Gabit, bár nem pontosan értjük, hogy hogyan függ össze az, hogy Hunyadi kolléga kissé depressziós alkat és hajlamos nem elhinni semmit, valamint az, hogy a juj.hu őszinte tévé. Hozzátesszük: a baromi nagy őszinteséget nem is lobogtattuk soha, nem hímeztük semmilyen zászlóra, hiszen nyilván mi is csak annyira lehetünk őszinték, amennyire a nekünk nyilatkozók azok. De akármi is van, Gabi őszinte, mi meg kajoljuk őt. 2010. május 24. hétfő 12:00 -
Tóth Gabi megköszönte és elment
Mi mindenképpen szeretjük Tóth Gabit, bár nem pontosan értjük, hogy hogyan függ össze az, hogy Hunyadi kolléga kissé depressziós alkat és hajlamos nem elhinni semmit, valamint az, hogy a juj.hu őszinte tévé. Hozzátesszük: a baromi nagy őszinteséget nem is lobogtattuk soha, nem hímeztük semmilyen zászlóra, hiszen nyilván mi is csak annyira lehetünk őszinték, amennyire a nekünk nyilatkozók azok. De akármi is van, Gabi őszinte, mi meg kajoljuk őt.2010. május 24. 2010. május 24. hétfő 12:00 -
Aschenbrenner nyert a Salgó-ralit
Az idei ralibajnokság mindhárom futamát megnyerő pilóta Ifj.Tóth Jánost verte. 2010. május 23. vasárnap 18:23 -
Rák Kati mesél színházról és családról
Vasárnap esténként 20 órától jelentkezik a Művészbejáró, amelynek első része május 30-án látható a Muzsika TV-n. A két műsorvezető, Tóth Éva és Leblanc Győző hivatásról és magánéletről beszélget a vendégeivel. 2010. május 23. vasárnap 15:03 -
A félreérthető fotók ellenére is boldog a Barátok közt sztárja és a focista!
Néhány hónapja felröppent a hír, hogy megromlott Kiss Ramóna és Tóth Norbert kapcsolata. Vajon most mi a helyzet náluk? 2010. május 22. szombat 13:11 -
Tóth Tímea nélkül a női kézi válogatott
A vállsérülése után még pihenő Tóth Tímea nem lesz ott a két, tétnélküli Eb-selejtezőn. 2010. május 21. péntek 16:03 -
Tóth Gabi a ruhákról és a divatról! Videós interjú!
Az InStyle magazin egy korábbi számában Tóth Gabi mutatta be az aktuális trendeket. A fotózáson készült videót és az interjút most megnézhetitek! 2010. május 21. péntek 15:00 -
Ökölrázós médiarandevú Tihanyban
Ez már a második része a beszámolósorozatnak, amint azt ma hajnalban már írtuk és mutattuk, a Club Tihanyban rendezték a Generál Média csoport ingatlanos találkozóját, amely végül ebbe a buliba torkollott, amit itt mutatunk mi. Tóth Gabi, Lola és Gáspár Laci hergelték a népet, egyébként teljes sikerrel, aztán a nép úgy maradt és magában ivott tovább. Na jó, az előadók is benne voltak az ünneplésben, hamarosan még részletesebben mutatjuk azt meg. 2010. május 20. csütörtök 06:00 -
Ökölrázós médiarandevú Tihanyban
Ez már a második része a beszámolósorozatnak, amint azt ma hajnalban már írtuk és mutattuk, a Club Tihanyban rendezték a Generál Média csoport ingatlanos találkozóját, amely végül ebbe a buliba torkollott, amit itt mutatunk mi. Tóth Gabi, Lola és Gáspár Laci hergelték a népet, egyébként teljes sikerrel, aztán a nép úgy maradt és magában ivott tovább. Na jó, az előadók is benne voltak az ünneplésben, hamarosan még részletesebben mutatjuk azt meg.2010. május 20. 2010. május 20. csütörtök 06:00 -
Nagy buli Tihanyban
A Generál Média szép nagy bulit rendezett Tihanyban, az ország valamennyi ingatlanosa ott volt. A Generál Média csoporthoz tartozó Ingatlanok.hu meghívására szállták meg a Club Tihanyt, napközben továbbképezték magukat, meg ettek, meg sportoltak, aztán este tomboltak egy jót Gáspár Lacira, Lolára és Tóth Gabira, tök élőben meg minden. Sajnálhatják, hogy nem jöttek el, még a hajuk is kinőtt volna és magasabbak lettek volna tőle. Akár. 2010. május 20. csütörtök 00:16 -
Nagy buli Tihanyban
A Generál Média szép nagy bulit rendezett Tihanyban, az ország valamennyi ingatlanosa ott volt. A Generál Média csoporthoz tartozó Ingatlanok.hu meghívására szállták meg a Club Tihanyt, napközben továbbképezték magukat, meg ettek, meg sportoltak, aztán este tomboltak egy jót Gáspár Lacira, Lolára és Tóth Gabira, tök élőben meg minden. Sajnálhatják, hogy nem jöttek el, még a hajuk is kinőtt volna és magasabbak lettek volna tőle. Akár.2010. május 20. 2010. május 20. csütörtök 00:16 -
Kiss Ramónáéknál lassan esedékes az esküvő
A Barátok közt szereplője a Fókusz adásában elmondta, hogy lassan nála és barátjánál, Tóth Norbertnél is esedékes lesz az esküvő, bár további részletekbe nem bocsátkozott. 2010. május 19. szerda 21:14 -
D.Tóth Kriszta: Három hosszú nap
Csöndben potyognak a percek. Nem is tudtam, hogy ilyen néma lehet egy ház. Pedig a madarak ordítanak, a kutyák csaholnak odakint, az óra ketyeg, a billentyűk kopognak idebent. Tíz óra múlt tíz perccel. Még négy keserves óra, ötven bánatos perc, és újra itthon van. Lola hazajön. 2010. május 19. szerda 17:10 -
Gabi először vetkőzik
Gubás Gabi életében először meztelenül áll színpadra. A színésznő úgy érzi, ez a szerep most valóban megkívánja, hogy ledobja ruháit, és nem öncélúan mutogatja majd a testét. 2010. május 19. szerda 12:30 -
Megtalálták Toth óriásszobrát
A vörösgránit istenszobrot III. Amenhotep halotti templománál tárták fel. 2010. május 19. szerda 10:58 -
Tóth továbbra is hibátlan a női sakk-ob-n
Kedden is nyert és vezet a sportolónő. 2010. május 18. kedd 21:53 -
Merész dobásra készül D. Tóth Kriszta
Egy gyermek érkezése minden család életébe gyökeres változásokat hoz. D. Tóth Kriszta esetében sem történt ez másként, mióta a kislánya megszületett, a népszerű tévés íróként visszatért a mesék világába. Lola nagyon szeret beszélni, mesélni, ami édesanyjának sokat segített abban, hogy elsajátítsa az ovisok saját logikáját követve a jellegzetes szófordulatokat. 2010. május 18. kedd 04:40 -
Félmaratonra készülnek a hírességek
A zenei élet neves képviselői együtt készülnek a szeptemberi 25-i Nike Budapest Félmaratonra. Dobrády Ákos a világsztár Emiliával, Tóth Gabi Rolival futja le a távot. 2010. május 16. vasárnap 14:00 -
Félmaratont futnak a zenészek
21 km-t futnak a sztárok - neves zenészek, énekesek, zenetévés és rádiós műsorvezetők vállalkoztak arra, hogy szeptemberben lefutják a Nike Budapest Félmaratont. Egy igazi világsztár is csatlakozott a csapathoz: Emilia is benevezett az erőt próbáló versenyre. Zséda, Vadon Jani, VIVA Ben, Tóth Gabi és szerelme Roli, Dobrády Ákos és Emilia, Váczi Eszter, SP, a Rakonczai fivérek, a Zanzibar gitárosa, Sidi, Puskás Peti és öccse, Mark, Peti és Miki az Anti Fitness Clubból együtt készülnek Magyarország legnépszerűbb futóversenyére. A felkészülés során mindenki olyan távval készül a szeptember 5-i megmérettetésre, amilyennel tud, a hangsúly az egészséges életmódon és a mozgás, a futás fontosságán van. Bárki a zenészek nyomdokaiba léphet, az ingyenes Nike Futóklubokban ugyanis szakemberek segítenek a felkészülésben. 2010. május 15. szombat 16:51 -
Tóth Vera inkább józanul szexel
A 25 éves énekesnő leszögezte, ő csak olyannal fekszik le, akit legalább egy éve ismer, és tudja hova nyúl. 2010. május 14. péntek 20:56 -
Az énekesnő megmutatta formás fenekét - videóval!
Kerek vagy lapos? Nagy vagy kicsi? J-Lo vagy Keira Knightley fenekére irigykedünk inkább? Az ügyben Baby Gabi is állást foglal. 2010. május 14. péntek 17:00 -
Baby Gabi fenekéért könyörögtek
Az énekesnő bevallotta, bizony volt olyan időszak, amikor nagyobb volt a hátsója, mint kellett volna. 2010. május 14. péntek 11:53 -
Milyen egy okos szőke szexbomba pasijának lenni? Most megtudhatod!
Völgyesi Gabi szexi kisugárzása sokakat rabul ejt, de talán kevesen tudják, hogy az ő szíve hosszú évek óta foglalt. 2010. május 14. péntek 07:05 -
Tóth Gabi szerint mi fikázzuk őt
Idén jubilál a Nike Budapest félmarathon, most csak egy sajtótájékoztató volt, teljesen emberszerű távolsággal és a zene erejével, kezdőknek. Hunyadi kolléga is kiment, de ő nem fut, mert félő, hogy eltévedne. Ezzel szemben kicsi beszélgetésfoszlányra levágtuk Tóth Gabit, Sidit, meg még millió zenészt - értik az összefüggsét, hogy a zene erejével van ez a dolog, nyilván értik. Szóval itt a nyár, ha van kedvük futni, akkor nyomás edzeni. 2010. május 14. péntek 00:00 -
Tóth Gabi szerint mi fikázzuk őt
Idén jubilál a Nike Budapest félmarathon, most csak egy sajtótájékoztató volt, teljesen emberszerű távolsággal és a zene erejével, kezdőknek. Hunyadi kolléga is kiment, de ő nem fut, mert félő, hogy eltévedne. Ezzel szemben kicsi beszélgetésfoszlányra levágtuk Tóth Gabit, Sidit, meg még millió zenészt - értik az összefüggsét, hogy a zene erejével van ez a dolog, nyilván értik. Szóval itt a nyár, ha van kedvük futni, akkor nyomás edzeni.2010. május 14. 2010. május 14. péntek 00:00 -
Tóth Vera megmondja, mitől jó a szex
Arról faggattuk Tóth Verát, hogy mitől lesz jó egy férfi az ágyban - a válasz szerint attól, hogy milyen a partnere, hogy hová nyúlnak, de úgy egyébként a helyzettől és attól, milyen állapotban vannak. Vera józanul sokkal jobban szereti csinálni és leginkább olyanokkal, akiket legalább egy éve ismer már. Ezután a riporter még arról is érdeklődött, mi a közös benne és húgában, Tóth Gabiban - megtudtuk, hogy például ugyanúgy csámpítják a cipőiket.2010. május 13. 2010. május 13. csütörtök 13:00 -
Tóth Vera megmondja, mitől jó a szex
Arról faggattuk Tóth Verát, hogy mitől lesz jó egy férfi az ágyban - a válasz szerint attól, hogy milyen a partnere, hogy hová nyúlnak, de úgy egyébként a helyzettől és attól, milyen állapotban vannak. Vera józanul sokkal jobban szereti csinálni és leginkább olyanokkal, akiket legalább egy éve ismer már. Ezután a riporter még arról is érdeklődött, mi a közös benne és húgában, Tóth Gabiban - megtudtuk, hogy például ugyanúgy csámpítják a cipőiket. 2010. május 13. csütörtök 13:00 -
Russell Crowe nyilaitól ments meg, Uram, minket! Hétvégi moziajánló
Ridley Scott és Russell Crowe újra összeállt, hogy elkészítsék a Gladiátor folytatását Robin Hood címmel, egy teknős átutazza a világot, egy romániai rendőr a lelkiismeretével küzd, Hámori Gabi pedig mindent megtesz az országimázsunkért. 2010. május 13. csütörtök 09:05 -
Nézd meg Király Viktor új klipjét és pontozd!
A Megasztár 4 győztese, Király Viktor elkészítette második videoklipjét, amit a "Király Viktor" című bemutatkozó albumán hallható "Ha arra indulsz" című számához forgattak. A dalt az énekes szerzőtársa, Kardos Norbert szerezte, a szöveget Sztevanovity Natali írta. A klipet pedig az elsőként megjelent "Forgószél" című klipet is jegyző Tóth Gergely rendezte. [Dátum: 2010.05.13. 07:48] 2010. május 13. csütörtök 07:48 -
Mivel zsarolta Kiss Ramóna a párját, Tóth Norbertet?
Különös döntés elé állította a Barátok közt Zsófiját megformáló színésznő kedvesét. 2010. május 11. kedd 14:20 -
Nyerő játékos vagyok, mindig is az voltam
Politológusnak tanult, de költöztetett, takarított, mixelt is. Hat éve könyvből tanult játszani, már kétszázmillió felett nyert: Tóth Richárd az egyik legjobb magyar pókeres. 2010. május 10. hétfő 21:39 -
Toscanában pihent Vera
Meghiúsult Tóth Vera (25) kanadai utazása. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az énekesnő Halifaxba, Új-Skóciába készült, hogy egy kicsit kipihenje magát, ám az indulás az izlandi vulkán kitörése és az azt követő légtérzár miatt eléggé elhúzódott. 2010. május 10. hétfő 10:29 -
Ilyen a karcsú hooligan
Budapest - Szenzációs teljesítményt tudhat magáénak Tóth Tibi (40), a Hooligans szólógitárosa. 2010. május 8. szombat 02:15 -
Tíz év után felmentették Tóth Lajost
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Tóth Lajos hajdúszoboszlói szállodatulajdonost - közölte a vállalkozó ügyvédje. Szabó István elmondta, hogy a védence ügyében nyomozó rendőrök közül kettőt már rabosítottak, ügyük bíróság előtt van, de további magas rangú rendőrtisztek ellen is indulhatnak eljárások. 2010. május 7. péntek 16:42 -
Tóth Vera a magyar könnyűzenéről
Egy ismert közösségi portálon fakadt ki a minap Tóth Vera. A népszerű énekesnőről köztudott, hogy ahol csak tudja, felemeli a szavát a magyar könnyűzene devalválódása ellen. Úgy gondoljuk, jól teszi, és jogosan is - annál inkább, hiszen ő Magyarország egyik legnépszerűbb és legigényesebb énekesnője. Vera korát meghazudtoló érettséggel beszélt a témáról, ez esetben a VIVA Comet jelölések kapcsán. Vele beszélgettünk. 2010. május 7. péntek 03:15 -
HOVÁ MENT TÓTH GABI?
Még mindig azon molyolászunk, hogy hová ment Tóth Gabi a Viva Comet sajtótájról, akit egyébként nagyon szeretünk. A legrégebbi nagy balhéink egy része is hozzá köthető, egyszerűen imádtuk, amikor a vécé előtt kipattogta magából, hogy az összes pasi fosógép, meg aztán az egész szerelmi tébolyát Czutor Zolival, amikor az ő menedzserei zokogva tiltották meg neki, hogy szerelmes legyen, mert majd inkább valami ványadt műbalhé jobb lesz. Szeretjük.2010. május 6. 2010. május 6. csütörtök 20:00 -
HOVÁ MENT TÓTH GABI?
Még mindig azon molyolászunk, hogy hová ment Tóth Gabi a Viva Comet sajtótájról, akit egyébként nagyon szeretünk. A legrégebbi nagy balhéink egy része is hozzá köthető, egyszerűen imádtuk, amikor a vécé előtt kipattogta magából, hogy az összes pasi fosógép, meg aztán az egész szerelmi tébolyát Czutor Zolival, amikor az ő menedzserei zokogva tiltották meg neki, hogy szerelmes legyen, mert majd inkább valami ványadt műbalhé jobb lesz. Szeretjük. 2010. május 6. csütörtök 20:00 -
Budapesti öttusa VK: 4 magyar a döntőben
Pataki Viktória, Gyenesei Leila, Földházi Zsófia, Tóth Adrienn került a selejtezőből a szombati döntőbe. 2010. május 6. csütörtök 16:35 -
Vajon van mai magyar darab bazmeg nélkül?
Fotó: Tóth Laci "Hát, most már nincs" - válaszolja meg saját kérdését a teremtő Úr Esterházy Péter az áprilisi Jelenkorban megjelent Én vagyok a te című drámájában, amelyet a Janus Egyetemi Színház tagjai olvastak föl a május 4. és 8. között zajló II. 2010. május 6. csütörtök 10:45 -
B. Tóth László visszajött a pokol tornácáról
63 éves B. Tóth László lemezlovas, aki volt kifutófiú és vezérigazgató egyaránt. 2010. május 5. szerda 16:07 -
Tóth Gabinak Comet-jelölésre fájt a foga, másokra viszont nem kíváncsi
Az énekesnő fogorvoshoz sietett a Viva Comat-gáláról, és egyébként arra se volt kíváncsi, kiket jelöltek. Merthogy őt nem. 2010. május 5. szerda 15:06 -
Viva Comet: Tóth Gabi sírva rohant ki!
Az énekesnő a sokk után szeretne egy kicsit eltűnni, hogy átgondolja az életét 2010. május 5. szerda 14:41 -
Mitsoura és Tóth Evelin az A38-on
Május 13-án a Mitsoura zenekar adja ritka budapesti fellépéseinek egyikét az A38 Hajón. Juhász Miczura Mónika énekesnő és zenésztársainak (többek között a Neóból ismert Moldvai Márk, az indiai zene nagy tudósa, Szalai Péter és a cimbalommester Lukács Miklós) egyedülálló színpadi produkciója különleges eseménynek ígérkezik, már csak azért is, mert előzenekarként az Ektarból ismert Tóth Evelin lép fel, aki az elmúlt egy évben megjelent három különböző stílusú lemezéből ad ízelítőt. [Dátum: 2010.05.05. 13:20] 2010. május 5. szerda 13:20 -
BALHÉ! Tóth Gabi megsértődött a Cometre!
Voltunk Comet sajtótájékoztatón, teljesen jó volt, meg jó is lesz, hamarosan újra megrendezik. Mi ezeken a rendezvényeken mindig jó dolgokat gyűjtünk, sőt, most már az előzetes sajtótájékoztatón is akadt egy apróság: Gabi mintha megsértődött volna azon, hogy ő nem volt a felolvasott jelöltek között és elrohant. Mindegy, a többiek ott maradtak és beszélgettünk is velük: ezek szokásunk szerint még nem az interjúk, csak kedvcsináló részletek.2010. május 5. 2010. május 5. szerda 12:00 -
BALHÉ! Tóth Gabi megsértődött a Cometre!
Voltunk Comet sajtótájékoztatón, teljesen jó volt, meg jó is lesz, hamarosan újra megrendezik. Mi ezeken a rendezvényeken mindig jó dolgokat gyűjtünk, sőt, most már az előzetes sajtótájékoztatón is akadt egy apróság: Gabi mintha megsértődött volna azon, hogy ő nem volt a felolvasott jelöltek között és elrohant. Mindegy, a többiek ott maradtak és beszélgettünk is velük: ezek szokásunk szerint még nem az interjúk, csak kedvcsináló részletek. 2010. május 5. szerda 12:00 -
D. Tóth Kriszta: Több komolyságot kérek!
Az udvarban teregettem, amikor Lola kirobbant a házból. Saját világába merülve játszott, nem pontosan értettem, hogy milyen szabályok alapján, de nem tudtam levenni róla a szemem. Megnyúlt az utóbbi időben. A mozgása koordináltabb lett. És megjelent az arcán valami izgalmas komolyság. 2010. május 5. szerda 11:30 -
Kínos! Tóth Gabi megint botrányosan viselkedett
Faképnél hagyta az idei VIVA Comet sajtótájékoztatóját Tóth Gabi, ugyanis az énekesnő meglehetősen kínos helyzetbe került. 2010. május 5. szerda 11:10 -
Hatalmas csalódás: Tóth Gabi sírva rohant ki a teremből!
Amint arról a STOP is beszámolt, a minap egy budapesti szállodában hozták nyilvánosságra a június 17-én megrendezésre kerülő VIVA Comet idei jelöltjeit, amely egyeseknek nagy meglepetést okozott, egyedül Tóth Gabi nem bírta feldolgozni a kudarcot, hogy az öt kategóriából egyikben sem jelölték. 2010. május 5. szerda 06:21 -
Tóth Gabi sírva hagyta el a Viva Comet sajtótájékoztatóját
Az énekesnő állítólag könnyes szemmel, hirtelen távozott, barátja szerint azért, mert megbeszélésre kellett sietnie. 2010. május 4. kedd 17:15 -
A falu rossza: Én vagyok az, aki nem jó
Mohácsi János és Mohácsi István ezúttal Tóth Ede népszínművét, A falu rosszát dolgozták át mai színpadra, hogy egy szinte elfeledett műfaj modern és érvényes olvasatban kerülhessen a nézők elé. Sírva vigad a magyar három óra harmincöt percen keresztül, miközben a magyar népi kultúra motívumai, dalai azt bizonyítják, hogy akár ma is megtalálhatjuk helyüket és szerepüket életünkben, csak akarni kell. 2010. május 2. vasárnap 19:35 -
Tóth Renáta hatodik lett a tornász Eb-n
A magyar sportoló ugrásban végzett pontszerző helyen a birminghami Eb-n. 2010. május 2. vasárnap 18:11 -
Tóth Renáta döntős ugrásban a tornász Eb-n
Kilencedik lett a selejtezőben, de az előtte végző három orosz egyike kiesett, 8. helyen döntős. 2010. április 29. csütörtök 23:31 -
Két bronzérem az U23-as vívó Eb zárónapján
A párbajtőröző Tóth Annamária és a kardozó Gáll Csaba lett harmadik Gdanskban. 2010. április 29. csütörtök 19:47 -
Együtt dolgozik volt szerelmével Baby Gaby
Baby Gabi nem haragtartó. Bár nagyon csúnyán váltak el egymástól egykori szerelmével, az énekesnő túllépett a sérelmeken. 2010. április 29. csütörtök 15:30 -
Tamás Gábor: Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk!
A koncertkörút első állomása a miskolci Művészetek Házában lesz. A népszerű előadóművész, énekes erdélyi és magyarországi helyszíneken olyan kiváló sztárvendégekkel várja majd az érdeklődőket a következő hónapokban, mint Charlie, Tóth Vera, Koós Réka, Somló Tamás, Homonyik Sándor vagy az Apostol együttes. 2010. április 29. csütörtök 15:10 -
Az örökifjú lemezlovas
Ha itthoni DJ legendákról van szó, akkor a legtöbb embernek a Három kívánság fenegyereke, Dévényi Tibibá jut eszébe. Azonban van még egy hazánkfia, aki lemezlovasként vált híressé itthoni berkekben. Ő nem más, mint B. Tóth László. 2010. április 28. szerda 15:00 -
D. Tóth Kriszta: Minden csikó éjszaka születik
Versenylovak vagyunk. Nem így terveztük, persze, hiszen jó előre megesküdtünk, hogy mi majd másként fogjuk csinálni, mint anyánk. Aztán mégis így alakult. Van, akinél csak néha, bizonyos alapfeltételek együttállásakor jelentkeznek a tünetek, és van, aki mára életformává emelte. A vetélkedést. 2010. április 28. szerda 11:30 -
Átalakítják Árpa Attilát - így fog kinézni húsz év múlva!
A LifeNetwork csatorna május 14-én indítja útnak első, saját gyártású életmód-reality show-ját, amiben civilek mellett celebek, többek között Tóth Gabi és Árpa Attila is szerepet vállaltak. 2010. április 28. szerda 08:56 -
Fantasztikus ruhát viselt Tóth Gabi
Tóth Gabi öltözködési stílusát sokszor, sokan illették már kritikával, ám egy neves divatmagazin partiján most csakugyan kitett magáért, és kifogástalan külsővel jelent meg. 2010. április 27. kedd 15:15 -
Angyalföld az MSZP büszkesége
Mi kifele indulunk a szarból, a Fidesz most megy bele - mondta Szanyi Tibor. Tóth József más szavakat használt. 2010. április 26. hétfő 00:42 -
Akiket nem sodort el a Fidesz-henger
Tóth Józsefet súlytalan ellenfele nem tudta kirobbantani Angyalföldről, Molnár Oszkárnak jól jött a jobbikos hátszél. 2010. április 25. vasárnap 22:11 -
Miskolc-rali: Aschenbrenner az élen
5 gyorsasági után vezet Turi Tamás és Ifj. Tóth János előtt. 2010. április 24. szombat 14:09 -
Elképesztő kép került elő Lászlóról
B. Tóth László igazi retró hangulattal várta vendégeit az RTL Klub Vacsoracsatájában. A felvételen egy régi kép is előkerült, ahol a műsorvezető úgy tíz éves lehetett. Ezzel a fotóval kapcsolatban azonban az az igazán meghökkentő, hogy a híresség mellett álló kislány, Laci mostani felesége, akit már akkor is ismert. 2010. április 23. péntek 11:30 -
Tóth Vera a vulkánkitörés áldozata lett!
Sokan rekedtek külföldön, és sokaknak hiúsult meg az utazása az izlandi katasztrófa miatt. Az énekesnő is közéjük tartozik. 2010. április 22. csütörtök 13:23 -
Tóth Szabi elégedett lehet a farkával
A Velvet feljelentője egy szaunában szembesült a sugarloafos ember méreteivel. 2010. április 21. szerda 16:01 -
D. Tóth Kriszta: Újkertesházam
Igazam lett. Lola, ahogy megérkezett falusi házikónkba, bevetette magát az eső áztatta kertbe. Sárban cuppogó gumicsizmában keresgélte új barátait, a 2010. április 21. szerda 11:30 -
Úristen, a Kubatov-gépezet elért minket
Névre, címre szóló röplap jött a Fidesztől a házba, Tóth József a demokratikus oldal szavazatait félti. 2010. április 20. kedd 11:11 -
Tóth Vera bevallja: őt is megbénította a vulkán
Tóth Vera elmondta: az izlandi vulkáni hamu okozta légtérzár miatt napok óta egy szállodai szobában várakozik a nagy bejelentésre, hogy végre indulhassanak. 2010. április 20. kedd 06:42 -
Baby Gabi újra forgat: a hatodikra készül - fotókkal
Az énekesnő új klipje az Aki ott maradt neki jobban fáj dalhoz készül. [Dátum: 2010.04.19. 15:00] 2010. április 19. hétfő 15:00 -
A vulkánkitörés miatt elmaradhat Tóth Vera kanadai fellépése!
Kanadában készül kipihenni az elmúlt hat év fáradalmait Tóth Vera. A tervek szerint szombaton indult volna útnak, de a vulkáni hamu miatt az ő gépe sem szállhat fel. 2010. április 19. hétfő 11:30 -
Baby Gabi exével forgat!
Az énekesnő egy szakítás után általában még hónapokig gyászolja a véget ért kapcsolatait, ám az új videoklipjét mégis volt párjával készítette. Baby Gabi klipforgatásáról, és a háttérmunkálatokról is tudósít a Tabu Tv, ahol az is kiderül, hogy Gabi a forgatáshoz miért pont exe segítségét kérte. 2010. április 19. hétfő 10:34 -
Tóth Verát a vulkáni hamu akadályozza a pihenésben
Az énekesnő Kanadába menne, ha végre felszállna a gépe. 2010. április 19. hétfő 10:13 -
Tóth Vera Kanadában pihen
Kanadában készül kipihenni az elmúlt hat év fáradalmait Tóth Vera (25). A tervek szerint szombaton indult volna útnak, de a vulkáni hamu miatt az ő gépe sem szállhat fel. 2010. április 19. hétfő 07:28 -
Bombagóllal verte a Fradi a bajnokot
A Soproni Liga 23. fordulójának nyitó meccsén a Ferencváros Tóth Bence nagyszerű góljával nyert. 2010. április 16. péntek 21:13 -
Baby Gabi leforgatta új videoklipjét
A népszerű énekesnő a napokban leforgatta legújabb videoklipjét, ami a májusban megjelenő hatodik albumának beharangozó dalához készült. 2010. április 16. péntek 13:00 -
Jézus Krisztus Szupersztár: hamarosan a Madáchban!
A Jézus Krisztus Szupersztár lesz a Madách Színház következő Webber-premierje: szeptember 17-étől a Csengeri Attila, Feke Pál, Tóth Attila hármas főszereplésével (természetesen hármas szereposztásban) látható a darab a nagykörúti teátrum műsorán. 2010. április 16. péntek 11:04 -
Régi szerelmével csókolózott Baby Gabi!
A népszerű énekesnő a napokban leforgatta legújabb videoklipjét, ami a májusban megjelenő hatodik albumának beharangozó dalához készült. 2010. április 15. csütörtök 22:59 -
Hová tűnt Tóth Gabi rejtélyes betegsége?
Tóth Gabi egy hullámhosszon van szerelmével, Rolival. Sok bennük a hasonlóság annak ellenére, hogy az énekesnő a Bak, párja pedig a Mérleg jegyében született. Mindketten őszinték, nem szeretnek taktikázni, és naponta többször elmondják, hogy szeretik egymást. Gabi örök életében hálás lesz szerelmének azért, hogy mellette elmúlt a pánikbetegsége is, amellyel nyolc éven át küszködött. 2010. április 15. csütörtök 13:04 -
Nem piros, mert úgysem rúgtad volna be
A bíró a büntetőt befújta, de a kapust nem küldte le: szerinte az elütött csatár nem talált volna az üres kapuba. A 11-est Tóth Norbert kvázi hazaadta. 2010. április 15. csütörtök 11:08 -
Megszüntették a nyomozást az UD Zrt. vezetője ellen
Tóth Jánost haditechnikai termékkel való visszaéléssel gyanúsították. 2010. április 14. szerda 19:47 -
Főzés közben is a Barátok közt jár a fejében
Egy éve tagja a Barátok közt csapatának. Domokos László Marosvásárhelyen végezte a tanulmányait és diploma után az osztálytársaival az ottani Nemzeti Színházhoz szerződtek. Évi öt-hat bemutatóban volt része, klasszikus szerepeket osztottak rá. Magyar és román rendezőkkel egyaránt dolgozott, közben pedig két filmszerepet is kapott. Majd Budapesten újra kellett kezdeni a pályáját, mivel nyolc évvel ezelőtt feleségül vette Tóth Ildikó színésznőt, kisfiuk már hétéves. 2010. április 13. kedd 17:01 -
Tóth Gábor
Vízvezeték-szerelőből lett vendéglátós, negyedszer nyert egyéni mandátumot Aszódon, időközben Bag polgármesterévé választották. 56,53 százalékkal győzött. 2010. április 12. hétfő 00:35 -
Tóth Ferenc
Tóth Ferenc függetlenként kezdett politizálni szülőfalujában, Faddon. Első fordulós mandátumszerzése nem meglepő annak fényében, hogy 1998-tól folyamatosan hozza a paksi választókörzetet. Most 62,83 százalékkal. 2010. április 12. hétfő 00:32 -
Hámori Gabi különös frizurája
Hámori Gabriella kétségkívül az egyik legszebb magyar színésznő. Most azonban furcsa frizurával állt a Színes RTV fotósának kamerája elé. 2010. április 9. péntek 16:30 -
Fotók! Így néznek ki most a Baby Sisters énekesnői - Bognár Évi, Klári és Baby Gabi
A kilencvenes években alakultak, első magyar lánycsapatként szép sikereket értek el. De mi történt a szexis csajokkal azóta? 2010. április 9. péntek 12:36 -
Tóth Vera őszintén: ez kell a szingli nőknek!
Tóth Vera bevallotta: kedveli a közösségi portálokat, hiszen ezeken az oldalakon keresztül könnyen kapcsolatban maradhat külföldi barátaival. Mindemellett gyakorlati haszna is származott már a rendszeres szörfözésből, hiszen több felkérést is kapott már interneten keresztül. 2010. április 9. péntek 07:48 -
Melinda topless képei boldoggá tették férjét
Elárasztották ismerkedési ajánlatokkal és gratulációkkal a 29 éves Tóth Kerepesi Melindát, miután tegnap megjelentek félaktképei a Blikk címlapján. 2010. április 8. csütörtök 17:00 -
Tóth Szabi nem celeb és filmet forgat!
A Sugarloaf Tóth Szabija már jó ideje hangoztatja, hogy Ő nem celeb, hanem zenész. A fiú most egy dokumentumfilmen keresztül mutatja be a zenekarok mindennapjait azzal a célzattal, hogy az emberek is megértsék, hogy mi a különbség az üresfejű celebek és a képzett zenészek közt. 2010. április 8. csütörtök 12:52 -
Lemondott Tornyi Barnabás
Mégis edzőváltás történt Diósgyőrben, az eddigi tréner helyett Tóth László sportigazgató irányítja munkát. 2010. április 7. szerda 15:40 -
D. Tóth Kriszta: A tizenhetedik te magad légy!
Dobozok között ülök a földön, ölemben a laptop. Két nagy, cipőkkel, ruhákkal teli szemeteszsáknak támasztom a hátam. Amikor megszomjazom, csapásokat keresek a holmi között, hogy eljussak a konyhába. A pohár vízzel aztán átbucskázom egy félig teli kartondobozon. Költözünk. Már megint. 2010. április 7. szerda 11:30 -
Meglepő titok derült ki a magyar énekesnőről! Tóth Gabiról ezt nem gondoltuk volna
Tóth Gabi ritkán jár bulizni, és akkor sem fekszik a hányásában! [Dátum: 2010.04.07. 03:20] 2010. április 7. szerda 03:20 -
Tóth Gabi egy igazi háziasszony
A fiatal, lázadó énekesnőből kevesen nézik ki, hogy a vad koncertek után nekiáll mosni, főzni, takarítani. Nos, ez idáig mi sem gondoltuk volna ezt Tóth Gabiról, de most párja mindenre rácáfol. Roli elárulta, hogy kedvese nagyon házias, és amíg Ő távol van, minden házimunkát elvégez. Persze Gabi nincs semmire rákényszerítve, hiszen Ő maga is szívesen háziasszonykodik. 2010. április 6. kedd 14:26 -
Ez a Tóth Jóska mikre képes!
Újabb névtelen kiadványok támadják az MSZP-s jelöltet, miközben az MDF-es eltűnt a listáról. 2010. április 6. kedd 13:10 -
Két magyar tornászbronz Ukrajnából
Tóth Renáta egyéniben, illetve Csillag Tündével és Lónay Hajnalkával csapatban is felállhatott a dobogóra. 2010. április 5. hétfő 12:59 -
Magyar versek Indiában?
Tóth Krisztina író, költő volt a díszvendég Magyarország képviseletében Újdelhiben az Universal Poetry elnevezésű nemzetközi költészeti fesztiválon, ebből az alkalomból néhány versét hindi nyelvre is lefordították. 2010. április 4. vasárnap 18:02 -
Szomszédnéni Produkciós Iroda
A navigációmon beütöm, hogy Erdély, azon belül Nagykároly, és a szívemhez még közelebb Divatkávézó, ahol minden barát összefut kitalálni a boldogabbnál boldogabb együtt töltött időt. Ez a színtere időközönként a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristáinak, Bálint Ferencnek és Tóth Szabolcsnak. 2010. április 4. vasárnap 11:05 -
Magyar pasija van Reese Witherspoonnak
Nem maradt sokáig facér a Jake Gyllenhaallal való decemberi szakítása után: máris új barátja van, akit úgy hívnak: Jim Toth! 2010. április 3. szombat 13:00 -
A hét legolvasottabb írásai
E heti összefoglalónkban találhattok mókás történetet, váratlan fricskát, és sajnos gyászhírt is. Selmeczi Tibor egy sikertelen randevú történetét mesélte el, Tóth Gabi pedig Liptai Claudiával feleselt. June Havoc halála pedig eszünkbe juttatta újra az A lovakat lelövik, ugye? című legandás alkotást. 2010. április 3. szombat 05:30 -
Feljelentették a budapesti rendőrfőkapitányt
Tóth Gábort hűtlen kezeléssel vádolta meg egy névtelen feljelentő a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződéssel kapcsolatban. 2010. április 2. péntek 20:53 -
Magyar versek Indiában
Tóth Krisztina író, költő volt a díszvendég Magyarország képviseletében Újdelhiben az Universal Poetry elnevezésű nemzetközi költészeti fesztiválon, ebből az alkalomból néhány versét hindi nyelvre is lefordították. 2010. április 1. csütörtök 10:30 -
Baby Gabi őszintén: "Ez az egész egy idő után felőrli az embert"
Baby Gabi, azaz Szklenár Gabriella cseppet sem aggódik. A népszerű énekesnő úgy érzi, jó irányba halad az élete, még ha épp most nincs is társ mellette. Gabi a STOPnak adott interjújában nemcsak kedves, de bántó élményeiről is mesélt. 2010. április 1. csütörtök 04:49 -
Ligakupa: az FTC legyőzte az Újpestet
A futball Ligakupa középdöntőjében a Ferencváros Tóth Bence góljával nyerte a derbit. 2010. március 31. szerda 20:08 -
Baby Gabi lassan mindent elfelejt
Baby Gabi nem unatkozott az elmúlt két évben, rengeteg fellépése volt, kamatoztatta szociális asszisztensi tanulmányait. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség munkáját segíti az éneklés mellett, értelmi fogyatékossággal élő sportolókkal és programjaik szervezésével foglalkozik. Ám most leginkább a májusban megjelenő lemezére koncentrál. 2010. március 30. kedd 15:49 -
Tóth Gabi kiakadt és push uppal óvja mellbimbóját
Az énekesnő üzent az őt kritizáló kommentelőknek, állítása szerint a csodálatos üzeneteken jól szórakozik és házibulikat rendez belőlük. 2010. március 30. kedd 14:22 -
Huligánkodott sihederkorában a XIII. kerületi polgármester
Farkasházy és Gálvölgyi kötetlenül kampányolt az MSZP-s Tóth József mellett az angyalföldi nyugdíjasoknak. 2010. március 30. kedd 12:32 -
Tóth Gabi leszarja, hogy ő híres
Tóth Gabi úgy érzi, hogy sohasem tudja pontosan közvetíteni azt az üzenetet, amit szeretne. Kifejezetten idegesítik a fórumozók hozzászólásai, úgyhogy a juj.hu kameráján keresztül üzent nekik, azt, hogy őt szórakoztatják a kritikák, házibulikat rendez belőlük. Bármit is jelentsen ez. Tizenhat évesen került a showbizniszbe, most huszonkettő és épp most kezdi sejteni, mi hogy megy. Már fizeti a számláit, maga látja el magát, s leszarja, hogy híres.2010. március 30. 2010. március 30. kedd 10:00 -
Claudia és Gabi beszólt Máriának
Agyagból formálták meg kedvesük arcát a párok férfitagjai a TV2 múlt heti Mr. és Mrs.-ében. Tóth Gabi hozta a formáját és Claudiával karöltve viccelődött a nagy szájú nőként ismert Geronazzo Márián. 2010. március 30. kedd 04:00 -
Tóth Gabi beszólt Claudiának
A TV2 Mr. és Mrs. műsorának felvételén Rippel Ferenc felesége, Vivien kapcsán szó esett arról, hogy ki vállalna erotikus fotózást és ki nem. Tóth Gabi a kérdésre meggondolatlanul válaszolt. 2010. március 29. hétfő 03:30 -
Tóth Enikő: "Hogy kerülhettünk ilyen helyzetbe?"
A főiskola után szerződött a Madách Színházba. A nyolcvanas években rengeteg kabaréjelenetben és tévéjátékban szerepelt. Jelenleg három színházban is játszik, mégis keveset hallani Tóth Enikőről, akit három évvel ezelőtt a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntettek ki. 2010. március 28. vasárnap 23:31 -
Aschenbrenner nyerte az Eger-ralit
Turi Tamás a második, a négy év után visszatérő ifj. Tóth János a harmadik. 2010. március 28. vasárnap 17:54 -
Turi Tamás vezet az Eger-ralin
A szombati nyolc gyorsasági után Aschenbrenner a második, ifj. Tóth János a harmadik. 2010. március 27. szombat 19:46 -
Elkezdődött az Eger-rali
A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János négy év kihagyás után tér vissza. 2010. március 26. péntek 20:27 -
Tóth Richárd 3 milliót nyert Ausztriában
A magyar pókeres 17. lett az osztrák EPT-n. 2010. március 26. péntek 13:48 -
Baby Gabiról ezt talán sosem gondoltuk volna
Baby Gabi, Dombovári Vanda, Szabó Győző, Lakatos Krisztián, Danny Blue, Vásáry André és a Rippel fivérek is fontosnak tartják, hogy már az oviban odafigyeljünk a gyerekek étkeztetésére, éppen ezért ők is támogatják azt a kampányt, melynek célja, hogy finom, ugyanakkor egészséges ételekkel találkozzanak a kicsik. 2010. március 26. péntek 09:49 -
Tóth Vera a Sugarbird kollekciójában lép kifutóra
A Sugarbird vezető divattervezője, J. Csonka Hedvig megalkotta bővített méretű kollekcióját, amit Tóth Vera mutat be a közönségnek az április 1-én megrendezendő divatshow-n. 2010. március 26. péntek 09:45 -
Tóth Gabi gödrökről fantáziál
Tóth Gabi énekesnő, a Megasztár 2. szériájának legjobb női hangja nem a pasik szemét vagy hátsóját nézi meg először. Ha tudni akarod, mit, nézd meg a videót! 2010. március 26. péntek 08:00 -
Szexuális álmáról mesélt Roli!
Bár az idősebb korosztály sem szégyellősködik a TV2 Mr. és Mrs. című műsorában, a fiatalok még lelkesebben mesélnek erotikus vágyaikról. Tóth Gabi kedvese, Roli - kis rábeszélés után ugyan - szexuális álmáról beszélt. 2010. március 25. csütörtök 16:00 -
Tóth Gabi beindult - egymás után tépte le a férfiak nadrágját
Tóth Gabi férfiakról tépi le a nadrágot, párja, Roli pedig fenekeket elemez a ma esti Mr. és Mrs. sztárshow-ban a TV2 műsorán. 2010. március 25. csütörtök 14:19 -
Tóth Gabi csak 3-szor volt részeg - videó!
Tóth Gabi énekesnő, a Megasztár 2. szériájának legjobb női hangja bevallotta: életében csak háromszor volt részeg. Párja viszont nagyon szeret bulizni; előfordul, hogy énekel és az asztalon táncol. 2010. március 25. csütörtök 14:00 -
Tóth 2. helyen a 117 milliós pókertornán
A 3. napot utolsó helyről kezdte, hibátlan játékkal duplázott, már a döntő asztalért játszik Ausztriában. 2010. március 24. szerda 13:53 -
D. Tóth Kriszta: Az sz betűs szó
Jó éjt, szia, puszi, szeretlek, mama! Szeretlek! 2010. március 24. szerda 11:30 -
Megéri-e a flört és ami utána jöhet? - Harmadik rész
Dr. Tóth Emese orvos-szexológus a flörtről szóló cikksorozatának befejező részéhez érkeztünk. 2010. március 24. szerda 07:29 -
Hírek rakott krumpli mellé
Hát ilyen sem volt még, hogy a kurucinfóról kelljen átvegyünk egy fontos hírt, de mit tehetnénk, ha Tóth Gy. 2010. március 23. kedd 11:00 -
Férfiak, figyelem! Szakított barátjával a gyönyörű énekesnő!
Baby Gabi ritkán beszél magánéletéről, így szűkebb környezetén kívül senki sem tudta, hogy párkapcsolatban élt. A szakítást azonban már nem tudta titokban tartani. 2010. március 23. kedd 10:34 -
Férjhez megy Tóth Gabi
Ízig-vérig nő, máris mintaasszonyként viselkedik - mondta a megasztáros jövendőbelije, Nagy Roli. Az énekesnő is lelkesülten beszélt dobos párjáról, aki minden kívánságát kielégíti. 2010. március 23. kedd 08:00 -
Tóth Gabi hozzámenne dobosához
A November Rain klipjében látható ruhában esküdne Nagy Rolanddal, mert már kilenc éves kora óta erről álmodik. 2010. március 23. kedd 07:01 -
Pasit ajándékozott magának szülinapjára a színésznő
Reese Witherspoon nem sokáig bánkódott Jake Gyllenhaal után. Most Jim Toth ügynökkel jár. 2010. március 22. hétfő 15:41 -
Pasit ajándékozott magának a színésznő a születésnapjára
Reese Witherspoon nem sokáig bánkódott Jake Gyllenhaal után. Most Jim Toth ügynökkel jár. 2010. március 22. hétfő 15:30 -
Tóth Gabi könyörtelenül leszámol vetélytársaival
Ki a féltékenyebb? Tóth Gabi szerint párja többet foglalkozik a zöld szemű szörnnyel, mint ő, ám egy félmondatból kiderül, a szerelme körül megjelenő 2010. március 22. hétfő 11:28 -
Baby Gabi szakított
Baby Gabi szakított. Erről maga az énekesnő mesélt a StoryOnline-nak. Azt is elárulta, szándékosan titkolta kapcsolatát a közvélemény elől, ám most, hogy véget ért, úgy érzi, elmondhatja, mi is történt valójában. 2010. március 22. hétfő 10:00 -
A pártok együtt számolták a kenőpénzt
Ritka, hogy egy ország ilyen gyorsan ennyire mélyre süllyedjen, véli Magyarországról Tóth István János korrupciókutató. Az viszont még őt is meglepte, hogy a parlamenttől is lehet törvényt venni. 2010. március 22. hétfő 09:39 -
Fény derült Zimány Linda intim tetkójára!
Zimány Linda régóta álmodott arról, hogy például Tóth Gabihoz hasonlóan tetoválások díszíthessék testét, ám modell szakmája miatt eddig erre nem volt lehetősége. A szőkeség azonban extrém ötlettel állt elő! 2010. március 21. vasárnap 08:01 -
Borbás Marcsi: "Nem érdekel a bulvársajtó"
Borbás Marcsi és Jakupcsek Gabriella a közszolgálati tévénél éppen, hogy találkoztak. Marcsi még gyakornok volt, mikor Gabi ment a kereskedelmi tévéhez. Marcsi eztz követően nyolc évig maradt, míg végül a csatorna egyik legnépszerűbb műsorát, az általa vezetett Főtér című műsort megszüntették. 2010. március 21. vasárnap 08:00 -
Tóth Vera felöltözött!
Bár Tóth Vera nem modellalkat, bebizonyítja, hogy nem csak a nádszálkarcsú hölgyek léphetnek kifutóra. 2010. március 20. szombat 07:03 -
A hét legolvasottabb írásai
Az elmúlt héten ismét sok szó esett a StoryOnline-on betegségről, halálról. Ksenija Pajcin meggyilkolásának híre sokkolta rajongóit és hazáját, Szerbiát. Még mindig túl sok titok lengi körül Détár Enikő betegségét, azt azonban tudni lehet, hogy csatornája visszavárja a műsorvezetőt. Vírusos megbetegedés döntötte le a lábáról Liptai Claudiát. Hogy meggyógyult-e, az kiderül a TV2 Mokkájából hétfőn reggel. Nézzétek meg friss videónkat is, melyben Tóth Verát megnézhetitek modellként, Tatár Csilla új munkájának rejtelmeibe avat be titeket, és végül stábunk egy zajos szerelemi vitába csöppent bele. 2010. március 20. szombat 06:30 -
Minden magyar kiesett a berlini Pro Touron
Egyesben a 64 között, párosban a nyolc közé jutásért estek ki Tóth Krisztináék. 2010. március 19. péntek 19:53 -
Tóth Vera modell lett!
A Megasztárból ismert Tóth Vera modellként debütált. 2010. március 19. péntek 18:00 -
A Barátok közt sztárja a gazdag nőkre hajt
A Barátok közt szerencsétlen vállalkozója, Novák Laci, azaz Tihanyi Tóth Csaba, nem ismer lehetetlent. 2010. március 19. péntek 14:00 -
"Voltak már meleg helyzetek" - Tóth Vera meglepő dolgokat mesélt
Tóth Verának hat keze van. Ez persze csak vicc, de az énekesnő saját bevallása szerint előszeretettel foglalja el magát egyszerre több mindennel vezetés közben. 2010. március 19. péntek 12:55 -
Tóth Vera modellként pózolt!
Tóth Vera moletteknek készült ruhakollekciót fog bemutatni 2010. március 19. péntek 10:30 -
Zimány Lindáék nyári kalapja
Zimány Linda és Győri Gabi nem egészen ugyanolyan kalapban voltak az Alice Csodaországban című film bemutatóján. De majdnem. Hosszan vizslattuk a különbséget, de Lindába nem kötünk bele, még a végén bennünket is beperel. Divatanyagba fordultunk, mert mi ezt is tudjuk - megtudtuk, hogy a nyári divathoz tartozott most ez a divatkiegészítő s hogy ez egész nyáron így történik majd. Márminthogy nyári ruhákat fognak felvenni. Tényleg.2010. március 19. 2010. március 19. péntek 06:00 -
Megvillan a szépség - Tóth Vera modellt áll! Fotók!
Akiknek elege van már a Dukai Regina, Zimány Linda, Bódi Sylvi és Horváth Éva alkotta négyesből, azoknak egy kis ízelítővel szolgálunk: ezúttal az első Megasztár nyertese, Tóth Vera mutatja meg, hogy a dekoltázs nemcsak 60-as csípő felett vállalható. 2010. március 18. csütörtök 19:34 -
Jövő héten kezdődik a rali-ob
Nyolcadik magyar bajnoki címéért hajt a jövő hétvégén, Egerben kezdődő rali-ob-n ifj. Tóth János. 2010. március 18. csütörtök 12:01 -
Tóth Vera kalandja a transzvesztita Madonnával!
Az ex-Megasztár nagy kalandon van túl. Tóth Vera ugyanis Las Vegas-ban járt, és Zimány Lindához hasonlóan, Ő is rettentő sok élménnyel ért haza. Az énekesnő abban a szállodában szállhatott meg, ahol a Másnaposok c. filmet forgatták, de találkozott Madonna és Tina Turner transzvesztita megfelelőjével is. Az énekesnő pénztárcája sem lett egyébként sokkal laposabb a túra miatt: egy amerikai barátja látta vendégül, és a játékgépek sem ejtették rabul! 2010. március 18. csütörtök 11:45 -
Elvtársi hangulatban a büszke Angyalföldön
Szanyi Tibor a hős távhős, Tóth Józsefet akár 2014-ben is elszámoltathatják, Orbán és a mentés magyarkodás nem hoz változást. 2010. március 17. szerda 23:44 -
Baby Gabi: nem ő volt életem párja
Az énekesnő életében volt néhány év, ami nem telt épp problémamentesen. Baby Gabi nehezen dolgozta fel édesanyja elvesztését, gyógyszerfüggő lett. Kineziológushoz jár, így könnyebben túljut különböző akadályokon, csalódásokon. 2010. március 17. szerda 16:52 -
Tóth Laura modell és teljesen nyitott!
Tóth Laura modellt kérdezgettük - Mihalik Enikőről, egy másik topmodellről. Mert mi ilyen helyes, fejsimogatós társaság vagyunk. De Laura édes volt, meg sem ütötte Körmendi kollégát, csak úgy válaszolt mosolyogva. Valahol úgy érezzük, ettől élvonalbéli valaki, vagy ettől is - az interjúból így ki tudott derülni, mi mindent csinált már a hölgy s ettől aztán mi is csak azt írhatjuk ide, erre a helyre is, hogy gratulálunk neki és további sok sikert kívánunk! 2010. március 17. szerda 16:00 -
Völgyesi Gabi és párja fiút szeretnének
Napokig láttuk a főzős műsorban Völgyesi Gabit, akiről csak kevesen tudják, hogy már 14 esztendeje együtt van kedvesével, és elérkezettnek látja az időt a picihez. 2010. március 16. kedd 16:00 -
Tóth Vera modellnek áll
A Megasztár című tehetségkutató műsor első győztese a mikrofont a kifutóra cseréli. Tóth Vera csütörtökön modellként is kipróbálja magát! 2010. március 16. kedd 15:03 -
Völgyesi Gabi a munkahelyén lakik
A Unique énekesnője és párja már lassan nyolc éve él ebben a lakásban, amely amennyire kicsi, annyira hangulatos. Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám régóta fontolgatja a költözést, de igazán még nem szánták el magukat arra, hogy valóban továbblépjenek. Érthető is, hogy fájó szívvel hagynák el ezt a kedves kis szerelmi fészket. 2010. március 16. kedd 13:48 -
Ciki dolog törtét a két sztárral!
Tényleg utálja egymást Tóth Gabi és Király Linda? Az RTL Klub Reggelijében ma ennek próbáltak utána járni. 2010. március 16. kedd 13:00 -
Tóth Gabi maga helyett Péterfy Borit díjazná
Az énekesnő szerint nehéz lehetett neki betörni a piacra. Király Linda meg menni haza Amerika. A két énekesnő indul a Glamour magazin Év Énekesnője díjáért. 2010. március 16. kedd 09:00 -
A Barátok közt sztárja még nem megy férjhez
Minden híresztelés ellenére Kiss Ramóna boldog párkapcsolatban él Tóth Norbert válogatott labdarúgóval. A Barátok közt Zsófija a sorozatban már felöltötte az esküvői ruhát, ám az életben ez még várat magára. 2010. március 16. kedd 08:30 -
Az énekesnőt többször kihallgatták
Keresztes Ildikó lett a Ghymes együttes sztárvendége. Az énekesnő már fellépett a zenekar győri és budapesti koncertjén és ma a debreceni előadáson is megismétli a produkciót. Emellett Tóth Verával és Majsai Gáborral közösen egy tízállomásos Cserháti Zsuzsa-emlékturnéba kezdett. 2010. március 15. hétfő 14:46 -
Betörőket ért tetten a polgármester
Betörőket ért tetten egyik rokona házánál Bogyiszló polgármestere. Tóth István a két férfit csak megzavarni tudta, feltartóztatni nem. 2010. március 12. péntek 20:41 -
Gábor és Niki vitába keveredett egymással
Völgyesi Gabi perui menüvel várja vendégeit az RTL Klub Vacsoracsatájában. Az este folyamán pikáns jelenetnek is szemtanúi lehetünk, amikor Dömsödi Gábor megfogja a házigazda fenekét - bár állítása szerint mindez csak véletlenül történik. 2010. március 12. péntek 13:30 -
Meggyűrűzik a szőke ciklont?
Bár alig egy hónapja vannak együtt, Jim Toth máris azon töri a fejét, hogy megkéri Reese Witherspoon kezét... 2010. március 11. csütörtök 18:04 -
D. Tóth Kriszta: Buli helyett baj 2.
Nem lett tehát bárányhimlős, a gyanús pötty elmúlt. A tündérbulit kihagytuk, viszont édes kettesben töltöttünk egy tündéri napot. Eddig jól hangzik a történet 2010. március 10. szerda 18:22 -
Kínos! Fogpiszkálóval eteti vacsoravendégeit a színésznő
Gallusz Niki hosszas unszolás után döntött úgy, harcba száll celebtársai ellen a Vacsoracsatában, ellenfelei: Onyutha Judit, Völgyesi Gabi, Dömsödi Gábor és Harsányi Gábor. 2010. március 10. szerda 18:18 -
Völgyesi Gabi nem tud laza lenni
Völgyesi Gabi a hétfői Cool Live-ban mesélt a Vacsoracsatában szerzett élményeiről Müller Attilának. 2010. március 9. kedd 15:00 -
Mitől fogyott le Gabi és Linda?
Tóth Gabi és Király Linda élete hasonlóan alakult. Boldogok párjukkal, mindketten jelöltek a Glamour Women of the Year énekesnő kategóriájában és abban is hasonlítanak, hogy az utóbbi időben lefogytak. Vajon mi a titkuk? 2010. március 9. kedd 14:14 -
Új kezdeményezés a magyar elektronikus szférában: FLH Djs
Tóth Szeverin egy debreceni ifjonc, aki társaival egy új keletű electro 2010. március 9. kedd 13:15 -
Párhuzamos valóságok Angyalföldön
Kinyílt a dimenziókapu, két hasonló kinézetű szórólapot kaptunk Tóth Józsefről. Öröm vagy borzalom itt élni? 2010. március 9. kedd 12:47 -
"Szeretném kimenteni őket abból a világból" - interjú Tóth Gabival
Tóth Gabit a legjobb női énekes kategóriában jelölték a Glamour Women of the Year 2010 díjra, miközben gőzerővel dolgozik új lemezén, stúdióba és fellépésekre jár. A Megasztár felfedezettjével a díjakról, az új lemezről, a rajongókról, az örökbefogadásról és a pasikról beszélgettünk. 2010. március 9. kedd 11:58 -
Vacsoracsata: csaknem kiesett a lányok melle! Fotók!
Gallusz Niki, Onyutha Judit, Völgyesi Gabi és Harsányi Gábor különleges fogadtatás részesei lehetnek Dömsödi Gábornál, hiszen a műsorvezető apró kis meglepetésekkel várja vendégeit. 2010. március 9. kedd 04:33 -
Nem él meg a zenélésből Tóth Gabi párja
Nem kell izgulnia Tóth Gabinak, hogy nem lesz miből megélnie párjával, Nagy Rolanddal, ha egy nap nem lesz igény a zenéjükre. 2010. március 8. hétfő 17:00 -
5 tökéletes és 5 borzalmas ruha a 82. Oscar-gálán
Az üde Demi Moore, a tökéletesen elegáns Kate Winslet és Sarah Jessica Parker is elnyerte Tóth András, a USE Unused tervezőjének tetszését. A dizájner azt is elárulta, melyik vörös szőnyeges sztár bukott meg nála a stílusvizsgán. 2010. március 8. hétfő 14:00 -
Tóth Adrienn hatodik lett a mexikói öttusa Vk
Az idei első Világkupa versenyen két magyar jutott a fináléba, a német Lena Schöneborn nyert. 2010. március 8. hétfő 09:26 -
Csaknem megfulladt az RTL Klub sztárja!
A hét első napján Gallusz Niki látja vendégül a sztárokat: Völgyesi Gabi, Onyutha Judit, Harsányi Gábor és Dömsödi Gábor kóstolhatja meg a színésznő finomságait. 2010. március 8. hétfő 09:04 -
Tóth Gabi fiúja civilben futár
Roli nem bízza magát csak a zenélésre. 2010. március 8. hétfő 08:29 -
Ki lép Tóth Vera, Caramel, Rúzsa Magdi és Király Viktor nyomába?
Magyarország legnépszerűbb tehetségkutatója március 11-től négy napon át meghallgatást tart a Millenáris Parkban. A jubileumát ünneplő Megasztár már most rekordot döntött: az első felhívás óta, több mint tizenkétezer jelentkezést fogadtak a rendezők. 2010. március 7. vasárnap 09:37 -
180 millióért pókereznek Budapesten
18 magyar jutott az Unibet Open második napjára, a fődíj 45 millió forint, Tóth Zoltán vezet. 2010. március 6. szombat 16:31 -
István Dániel a víztől, Tóth Vera a magasságtól fél
Egy kutatás szerint tízből hét ember retteg valamitől. 2010. március 6. szombat 12:35 -
Jakupcsek Gabi újabb megható története
Egy énekesnő mesélte el nem mindennapi történetét a Story Tv4 stúdiójában. 2010. március 6. szombat 08:03 -
Tóth Lüszi csillaga végleg kialudt az égen?
A TV2 népszerű tehetségkutatójából, a negyedik Megasztárból megismert Tóth Lüszinek mostanában nincsenek munkái, és még énektanárhoz sem jár. Édesanyja szerint a fiatal lány mindennapjait az iskola és a lovaglás tölti ki. 2010. március 5. péntek 07:33 -
Lüszi: Franciaországban leszek sztár!
Kaposvár - Tóth Lüszi (15) nagy lépésre szánta el magát: miután itthon nem kellett senkinek, külföldön próbál karriert csinálni. 2010. március 5. péntek 04:00 -
Ott voltam az Oscar-gálán!"
M. Tóth Géza mint Oscar-jelölt ott lépkedett a vörös szőnyegen. Meryl Streep és Will Smith között... Az NLCafe kedvéért most visszaemlékezik a nagy eseményre. 2010. március 4. csütörtök 12:03 -
Gabi rengeteget fogyott
Baby Gabi már ismeri a titkot, ami mögött nem varázslat, hanem kőkemény munka áll. Az énekesnő fél év alatt 12 kilótól szabadult meg, és azóta is kirobbanó formában van. 2010. március 4. csütörtök 05:30 -
Csak az öregedéstől és a betegségtől fél a magyar színésznő
Balerinának készült, és fel is vették hatévesen a balettintézetbe. Ám anyukája letagadta a jó hírt. Nem akarta, hogy harmincöt évesen nyugdíjas és nyomorék legyen a lányából. Borbás Gabi mindezt csak kamaszkorában tudta meg... A Színművészeti Főiskola elvégzése után a József Attila Színházhoz került, tizenkilenc évet töltött ott. 2010. március 3. szerda 18:13 -
Gabi mindenkit óv a gyógyszerektől
Őszintén beszélt pánikbetegségéről, és azt követő időszakról Baby Gabi az RTL Klub kamerái előtt. Az énekesnő ma már jól van, ám ez nem volt mindig így. 2010. március 3. szerda 14:00 -
Tóth Tibi betegségéről vallott
Talán senki nem gondolná, hogy a Hooligans együttesből ismert Tóth Tibi nagyon érzékeny ember. A zenész őszintén vallott lelki válságáról. 2010. március 3. szerda 09:00 -
Ez Tóth Gabi kedvenc szerelése?
Furcsa dologra figyeltünk fel a közelmúltban. Tóth Gabi rövid időn belül két nyilvános eseményen is ugyanazt a ruhát viselte, ráadásul a felső már első alkalommal sem tűnt jó választásnak. 2010. március 3. szerda 08:15 -
Légy jártas a szexben!
Vajon milyen tudásra van szükség a jó szexhez? Mennyire lehetünk ma kiműveltek szexuálisan? Egyáltalán hol és hogyan nőjünk fel? A téma szakértője dr. Tóth Emese orvos-szexológus, aki mindig hozzásegít a felvilágosuláshoz. 2010. március 3. szerda 07:39 -
Tóth Gabi kiakadt: miért nem kap díjakat, ha a legjobbak között van?
Tóth Gabi bevallotta: rosszul esik neki, hogy bár a szakma és a közönség is a legtehetségesebb énekesnők között tartja számon, mégsem kap díjakat. 2010. március 3. szerda 06:55 -
A társadalom diktálja a divatot!
Tóth Andrással, a USE divatcég divatdiktátorával beszélgetettünk - rögtön az interjú elején ki is derült, hogy ő nem szereti ezt a kifejezést. Röpke csodálkozás után, amelynek során a riporter felfedezte, hogy a divattervező lábán nem látszik a zokni, de mégis ott van, csak kicsi, valamint hogy András szabadkozott kicsit amiatt, hogy csillog a feje, rátértek arra, hogy nem a tervezők diktálják a divatot, hanem a társadalom. A divat csak reflektál...2010. február 3. 2010. március 3. szerda 06:00 -
Baby Gabi elhatárolódik a férfifaló Mary Zsuzsitól
Baby Gabi a TV2 Mokka című műsorában jelentette be nyilvánosan, soha többé nem hajlandó egy buliban létezni Mary Zsuzsival és a fiával. 2010. március 2. kedd 15:19 -
"Kicsit most mérges vagyok" - Király Viktor exe megszegte a megállapodást
Tóth Laura szerint máig boldog kapcsolatban élhetne Király Viktorral, ha a család női szekciója befogadta volna maguk közé. Király Linda nem érti, miért állít ilyeneket különböző interjúkban a több ismert ember ágyát is megjárt modell, hiszen ő és édesanyja pártolták a kapcsolatot, amíg az tartott. 2010. március 2. kedd 07:45 -
Baby Gabival akarta összehozni fiát Mary Zsuzsi
Köztudomású, hogy Baby Gabi és Mary Zsuzsi jó barátságot ápoltak. Egészen mostanáig. A fiatal énekesnő rádöbbent, hogy Zsuzsit egyáltalán nem kell sajnálni azért, amiért ízekre szedi a média, hiszen az egész cirkuszért ő a felelős. A Bestben vallott minderről. 2010. március 1. hétfő 12:45 -
Képernyőre kerülhet a szőke szépség
Polgár Krisztina, a 2008-as Miss Earth Hungary már régóta nagy pókeres hírében áll, hiszen kedvese, Tóth Richárd profi pókerjátékos. A szépségkirálynő elmondta, hogy mostanában már nemcsak a játék érdekli, hanem a szervezői oldalon is próbálgatja magát, ráadásul műsorvezetői ambíciói is vannak. 2010. február 26. péntek 14:19 -
Sztárváltó - Tóth Gabinak elege van!
A hetente jelentkező beszélgetéssorozatot a Nők Lapja Cafe olvasói szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Tóth Gabin a sor, aki egyre jobban van, de azért szeretné, ha néhány dolog máshogy lenne körülötte. 2010. február 26. péntek 13:37 -
Völgyesi Gabiéknak nagy mákjuk volt
A Unique együttes két tagja, Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám egy hónapot töltött Peruban, ahol januárban nyár van. Jártak nyomornegyedekben, de bepillanthattak az ottani felső tízezer életébe is. 2010. február 24. szerda 22:15 -
Tóth Kriszta: Hazaviszlkek, jó? - részlet
Tóth Kriszta: Hazaviszlek, jó? 2010. február 24. szerda 12:00 -
Színházak csatái - az első harc
Az első harcban többek között Novák Eszter, Tóth Auguszta, Szervét Tibor, Végvári Tamás, Bálint András, Ascher Tamás és Gyabronka József csatázik. 2010. február 21. vasárnap 16:32 -
Tóth Csaba 41. Koppenhágában
Az European Poker Tour dániai főversenyén a legjobb magyar 8060 eurót nyert. 2010. február 20. szombat 21:59 -
Nem bírta tovább Tóth Vera
Amerikában járt a múlt héten a Megasztár első szériájának győztese: egy barátjának a születésnapján lépett fel. Az énekesnő elárulta: a kijutás eléggé körülményesre sikerült, hiszen nemcsak az útlevele járt le, de még a repülőgépet is kis híján lekéste. 2010. február 20. szombat 15:45 -
Tóth Gabi mellbimbója átütött a bőrruháján
Az énekesnő a Fonogram díjátadóra nem vett melltartót. 2010. február 19. péntek 20:15 -
Doktor Szöszi magyar pasival kavar?
Nagy szívtipró, rengeteg barátnője volt már, köztük neves színésznők. Jim Toth az egyik legmenőbb hollywoodi ügynök újabban Reese Witherspoon amerikai színésznővel randevúzik. 2010. február 19. péntek 19:52 -
Tóth vezet a 130 milliós pókerversenyen
Az European Poker Tour 500 ezer eurós dániai főversenyén két magyar jutott a harmadik napra. 2010. február 19. péntek 16:07 -
Tóth Gabi kapcsolata megromlott?
Tóth Vera a TV2 Aktív Extrájában üzent húga kedvesének, Rolinak. Az énekesnő arra kéri a fiút, szeresse úgy Gabit, mint kapcsolatuk elején. De vajon miért volt szükség minderre? 2010. február 19. péntek 12:00 -
Tóth Vera ausztrál fiúkat nézegetett Las Vegasban
Tóth Vera élete egyik nagy álma teljesült, eljutott Las Vegasba. Az énekesnő fellépni ment a csodás városba, az ott szerzett élményekről a TV2 Aktív című műsorának mesélt. 2010. február 19. péntek 10:07 -
Tóth Gabi mellbimbója átüt a bőrruhán!
Az édes kis Tóth Gabival beszélgettünk - aki arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e, hogy mellbimbója átüti a bőrruhát, azt válaszolta, hogy Jennifer Lopeznek külön mellbimbófelelőse is van, aki szerinte folyamatosan csavargatja a külföldi művésznő ezen részét, hogy megfelelően álljon. Ahogy a parasztbácsi mondotta volt a Csillagok Háborújáról kifelé jövet: ezt már azért mégse hisszük el. Talán Gabi is csak viccelt. Vagy nem? Megjelenik a lemeze is.2010. február 19. 2010. február 19. péntek 10:00 -
"Elég gáz, amiket csinál" - Mary Zsuzsi botrányait elemzik az ismerősök
Baby Gabi gyomorforgatónak nevezte Mary Zsuzsi viselkedését. Az énekesnők egy baráti társaságba járnak, a legutóbbi összejövetelen azonban Gabinak nagyon nem tetszett, amit kolléganője csinált. Össze akarta hozni a fiával, és le is fotóztatta gyorsan őket. Gabi ezt kikérte magának, és azt mondta: soha többé nem szeretne egy légtérben tartózkodni Mary Zsuzsival. 2010. február 19. péntek 09:13 -
Mitől borult ki Kiss Ramóna?
A pletykák szerint zavar támadt Kiss Ramóna és Tóth Norbert kapcsolatában 2010. február 18. csütörtök 18:25 -
Reese Witherspoon ügynökre cserélte Jake Gyllenhaalt
A Life and Style értesülései szerint a színésznő már legalább tíz alkalommal randevúzott egy Jim Toth nevű férfival, aki ügynökként dolgozik Hollywoodban. 2010. február 18. csütörtök 17:21 -
Mindkét magyar továbbjutott Koppenhágában
Tóth Csaba és Zsuffa Miklós az 500 ezer eurós fődíjú verseny élmezőnyében áll. 2010. február 17. szerda 13:18 -
Egy onkológus, egy belgyógyász-hematológus és egy sebész lett az Év Orvosa 2009-ben
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett Az Év Orvosa 2009 pályázat február 7-én lezárult. A díjátadó ünnepség a Magyar Tudományos Akadémián került megrendezésre 2010. február 16-án. A neves közéleti és szakmai személyekből álló zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján Astellas Díjat vehetett át Dr. Fábián Ferenc, debreceni onkológus, Dr. Németh Lajos, szekszárdi sebész és Dr. Tóth Árpád Gábor, győri belgyógyász-hematológus. 2010. február 17. szerda 10:30 -
Tóth Vera fáradtnak tűnik
Las Vegasban egy házibulin lépett fel a minap Tóth Vera. A tehetséges énekesnő rettentő izgatottan készült az útra, most pedig a TV2 kamerái előtt mesélt élményeiről. 2010. február 17. szerda 09:00 -
Kiss Ramóna kesergett, az ismerősök találgatnak
Az év egyik társadalmi eseményén nagy feltűnést keltett, hogy Kiss Ramóna egyedül, a párja, Tóth Norbert focista nélkül érkezett a díjátadóra. A buli végére a színésznőből ömlött a keserűség. Aki hallgatta, nem értette, hogyan is szorulhat ekkora kisebbségi érzés Ramónába. 2010. február 16. kedd 22:01 -
János vitéz: Újragombolt mente
Tóth András zalaegerszegi rendezése csak külsőségeiben tűnik radikálisnak, de a modernre hangolt, olykor polgárpukkasztó felszín mögött mindössze annyi látszódik, hogy illúziótlan, kuplerájhoz hasonlatos korunkban a mű már csak önmaga paródiájaként létezhet. 2010. február 16. kedd 12:58 -
Csörgőt kapott Völgyesi Gabi - mit jelenthet ez?
Kicsit kikapcsolódott a munkával teli 2009 után a Unique, hiszen két oszlopos tagja, Gabi és Ádám januárban egy hónapig Peruban nyaraltak. [Dátum: 2010.02.16. 08:39] 2010. február 16. kedd 08:39 -
Tóth Gabi őrülten szerelmes Roliba
Roliba Az elmúlt heti Story Gálán kéz a kézben, a legnagyobb szerelemben jelent meg Tóth Gabi és kedvese, Nagy Roland. Elárulták: őrülten szerelmesek egymásba. 2010. február 15. hétfő 15:00 -
Megedzett az élet
Borbás Gabi a 2009/2010-es évadban már túl van a harmadik színházi premierjén, és március végén ismét bemutatója lesz. Ráadásul időközben kamera elé is állt, hiszen epizódszerepet kapott a legnézettebb napi tévésorozatban. 2010. február 13. szombat 14:00 -
Ismerik a módszerét annak, aki tudja, mi zajlik itt
Elmaradt a szócsata a kampány első angyalföldi testületi ülésén, Spaller Endrét és Tóth Józsefet is kiosztották, de egymással nem vitáztak. 2010. február 12. péntek 09:10 -
A plebs az, ami Tóth Gabitól hasra esik
Mi a baj a magyar poppal? Hol a nemzeti rock? Miért majmol Lola? Sorsolják a díjakat? Fájdalomcsillapítóval a Fonogram-gálán. 2010. február 12. péntek 00:44 -
Tóth Gabi bevallotta: nem tartozik az átlagos nők közé
A Megasztár felfedezettje szerint nem fontos egy kapcsolatban, hogy papír is megerősítse az összetartozást. Bár az esküvői ruháját már kilencéves korában megálmodta, Tóth Gabi úgy érzi, nem tartozik azok közé a nők közé, akik pánikszerűen házasodni akarnak, ha ketyeg a biológiai órájuk. 2010. február 11. csütörtök 06:45 -
Völgyesi Gabi Peruban pihent
Egy hónapot töltött a varázslatos szépségű Peruban Völgyesi Gabi és kedvese, Kovacsics Ádám 2010. február 11. csütörtök 05:07 -
Gabi elképesztően nézett ki!
Úgy tűnik, hogy Tóth Gabit egyáltalán nem zavarja, ha provokátornak nevezik, vagy megszólják öltözködése. A Story gálán is meglehetősen szokatlan ruhában jelent meg. 2010. február 11. csütörtök 04:15 -
D. Tóth Kriszta: Gorillázás Pizzaországban
Havat akartál, óvodás? Hát megkaptad. Sokáig bizonygattad hitetlenkedő kis barátaidnak, hogy létezik hely, ahol téged, sőt még a mamádat is ellepi a vastag hótakaró. Szereztél bizonyítékot, lefényképeztelek benne. Sílécet csatoltál, bukósisakot húztál, és jól érezted magad egy egész hétig 2010. február 10. szerda 11:35 -
Szerelmes dalokkal készül Tóth Gabi
Nem tartja magát romantikus alkatnak, de szeret szerelmes dalokat énekelni Tóth Gabi 2010. február 9. kedd 05:15 -
Sarka Kata nem pornósztárként megy az Operabálra
Hajdú Péter terhes neje Tóth Bori ruhát próbált, miközben gyermekét a taxis fuvarozta a városban, hogy elaludjon. 2010. február 8. hétfő 19:23 -
Tóth Gabi utál csöpögni - kiütést kap tőle
A kisebbik Tóth lány is fellép a Valentin-napi musicalgálán Székesfehérvárott. Az énekesnő, tőle talán meglepő módon szerelmes dalokkal áll színpadra. 2010. február 8. hétfő 15:04 -
4 imádott magyar színésznő, aki önkezével vetett véget életének
Domján Edit, Mányai Zsuzsa, Jobba Gabi, Schütz Ila - négy tehetséges és szeretett művésznő, akik már nincsenek köztünk. 2010. február 8. hétfő 12:37 -
Kiss Ramóna elhagyta a cipőjét a Story-gálán
Tóth Gabihoz hasonlóan Kiss Ramóna, a Barátok közt Zsófija is levette a cipőjét a Story-gálán, hogy kényelmesebben táncolhasson a duplán díjazott Tabáni Istvánnal, ám mire lelépett a parkettről, eltűnt a lábbelije. 2010. február 8. hétfő 09:11 -
Tóth Gabi: Nem vagyok az a nagyon csöpögős típus!
A kisebbik Tóth lány is fellép a Valentin-napi musicalgálán Székesfehérvárott. Az énekesnő, tőle talán meglepő módon szerelmes dalokkal áll az Arév Csarnok színpadára. 2010. február 8. hétfő 09:09 -
Tóth Gabi: "Nem szeretem ezeket a napokat"
A kisebbik Tóth lány is fellép a Valentin-napi musicalgálán Székesfehérvárott. Az énekesnő, tőle talán meglepő módon szerelmes dalokkal áll az Arév Csarnok színpadára. [Dátum: 2010.02.08. 03:15] 2010. február 8. hétfő 03:15 -
Tóth Gabi bugyit villantott
A fiatalabb Tóth-lány éneklés közben nem foglalkozott ruhájának hosszával. 2010. február 7. vasárnap 18:30 -
Európa TOP 12: német, holland győzelem
A düsseldorfi asztalitenisz viadalon Tóth Krisztina harmadik lett. 2010. február 7. vasárnap 16:16 -
Tóth Krisztina bronzérmes a TOP 12-n
A magyar asztaliteniszező elbukta az elődöntőt a düsseldorfi versenyen. 2010. február 7. vasárnap 11:45 -
Tóth Krisztina már elődöntős a TOP 12-n
A magyar asztaliteniszező már biztosan érmes a düsseldorfi versenyen. 2010. február 6. szombat 19:52 -
Megbilincseltük Király Viktor exét, aki modell
Tóth Laurával beszélgettünk, aki Király Viktor exeként lett ismert s egyébként modellként dolgozik. Az interjúból kiderül: nehéz volt feldolgoznia a szakítást, amely hat hónap együtt járást követett. Tömör és tartalmas kapcsolat volt - így fogalmazott a hölgy. Puhatolózó kérdéseinkre segített behatárolni az együtt járás idejét: Viktor ismertté válását követően kezdődött az a bizonyos hat hónap. Annyira nehéz volt az elválás, hogy még le is fogyott.2010. február 6. 2010. február 6. szombat 06:00 -
Tóth német és román asztaliteniszezőkkel kezd
A német Wu tavaly egyesben lett Európa-bajnok, a román Dodean pedig párosban nyert. 2010. február 5. péntek 21:05 -
Tóth 15-ödször indul az asztalitenisz Top 12-ön
Szombaton és vasárnap Düsseldorfban rendezik a versenyt, az egyetlen magyar Tóth Krisztina lesz. 2010. február 5. péntek 09:13 -
Soha nem hallott titkok Tihanyi-Tóth Csabáról
Azt hittünk, már mindent tudunk róla. Hogy imádja a feleségét, a pocakját, és a Balatont. Ehhez képest Csaba még mindig tudott újabb titkokat mondani, amikor arra kértünk, idézze fel élete legkülönösebb élményeit. 2010. február 4. csütörtök 06:00 -
Tóth Vera őszintén: legyőztem a pánikrohamokat!
Tóth Vera lerántja a leplet múltbéli betegségéről. Az énekesnő elárulta: néhány évvel ezelőtt komoly alvászavarokkal küzdött, majd állapota tovább romlott. 2010. február 3. szerda 06:40 -
Tóth Verát állandóan cikizték
A Megasztár első győztese ma már bátran áll a színpadon, legyen szó kis létszámú klub koncertről, vagy akár tízezres tömegről az arénában. Pedig ez nem volt mindig így. Tóth Vera amióta az eszét tudja, művészi pályára készült, de egészen a középiskoláig visszahúzódó gyermek volt. 2010. február 2. kedd 18:58 -
Gabi és Vera együtt fogyott
Elképesztően jól néz ki Tóth Vera és Tóth Gabi. A testvérek együtt fogyókúráztak és együtt is karcsúsodtak. 2010. február 2. kedd 14:00 -
Angyalföldön megtalálták Gyurcsány cinkosát
A Fidesz idióta statisztikával és Tóth József megbuktatásával vetne véget a Gyurcsány-korszaknak. 2010. február 2. kedd 13:43 -
Nem tagadták le az arckrémet az Auchanban
Gabi boldog, mert majdnem elbukott egy aránylag drága krémet az Auchanban, amit ottfelejtett a pénztárnál. 2010. február 2. kedd 00:08 -
Padlóra került - kihasználták a rádiózás legnagyobb sztárját
B. Tóth László húsz év után padlóra került. A rádiós műsorvezető Szily Nórának mesélte el, hogy egy rádióelnök bosszúból szüntette meg az általa alapított és szerkesztett Calypso Rádiót, ami után a Magyar Rádió harmadik emberéből kifutófiú, majd munkanélküli lett. 2010. február 1. hétfő 10:52 -
A természet gyógyszerei
Tóth Zsigmond gyógynövényszakértő a természetes csodaszerekről mesélt a Cool Live-ban 2010. január 28. csütörtök 10:02 -
D. Tóth Kriszta: Hó happy end
Az ablaknál állt a csíkos kanapén, nyitott szájjal, csillogó szemmel. Puha tenyerét és az orra hegyét az üveghez nyomta 2010. január 27. szerda 11:32 -
Tóth Kriszta második a szlovéniai Pro Touron
A főtáblán öt meccset nyert, a döntőben kikapott a lengyel színekben induló Li Qiantól. 2010. január 23. szombat 18:10 -
Tóth Krisztina döntős a velenjei Pro Tour-versenyen
A magyar asztaliteniszező a fináléban kínai ellenféllel találkozik. 2010. január 23. szombat 12:33 -
Öt pókeres a 240 milliós torna 2. napján
Hivatalos szerződés még nincs, de Tóth Richárd az online pókeróriás Pokerstars szponzorálásában indult és jutott tovább Franciaországban. 2010. január 22. péntek 22:15 -
Tóth Krisztina elődöntős a velenjei Pro Touron
A magyar asztaliteniszező szombaton játszik a döntőért a szlovéniai versenyen. 2010. január 22. péntek 19:51 -
Vékony derékra és kerek popsira hajt Tóth Vera
Néhány hónappal ezelőtt több mint egy mázsát nyomott, de máris megszabadult tizennyolc kilótól. Ötvenes ruhaméret helyett a negyvennégyesek és a negyvenhatosok közül válogathat. Ám Tóth Vera tudja, hogy a munka oroszlánrésze most következik. 2010. január 22. péntek 19:34 -
Tóth Gabi Betty Boop-pal ünnepelt
Az énekesnő különleges ajándékot kapott a Cool stúdiójában. 2010. január 22. péntek 13:04 -
Novák Laci és Beyonce összebújtak...
...no persze csak egy kép erejéig, ugyanis Tihanyi-Tóth Csaba a Barátok közt sztárja a feleségével Londonba utazott. 2010. január 22. péntek 09:04 -
Pro Tour: Tóth Krisztina egyesben, párosban is továbbment
Tóth egyesben már két körön is túljutott, csak ő maradt állva. 2010. január 21. csütörtök 22:21 -
Tóth Gabit nagyon megviselte a szakítás
Tóth Gabi kiheverte az elmúlt évek csalódásait, és most először olyan kapcsolatban él, amelyben tökéletesen kiegészítik egymást Rolival. Nemrég volt hét hónapja, hogy együtt vannak és nemcsak a magánéletükben, a munkában is kiegészítik egymást. Az énekesnő készülő lemezére például kedvese is írt egy dalt, valamint ő fog dobolni a korongon, amely tökéletesen tükrözi majd stílusát. 2010. január 21. csütörtök 21:03 -
Két magyar a Pro Tour legjobb 32-je között
A velenjei asztalitenisz Pro Tour-versenyen Tóth Krisztina és Lovas Petra is nyert az 1. fordulóban. 2010. január 21. csütörtök 15:22 -
Tihanyi Tóth Csaba Londonban romantikázott
A sorozatszínész neje Beckham mására hajtotta a fejét. 2010. január 20. szerda 21:00 -
Tóth Vera megijedt és szakmát tanulna?
Tóth Vera hallva azt, hogy egykori sztárok alacsony nyugdíjból kénytelenek megélni, nem akarja egy lapra feltéve leélni életét. Az éneklés mellett érdekli a szépségipar is. Így ha a jövőben lehetősége lesz rá, megpróbálkozik a sminkes szakma kitanulásával. 2010. január 20. szerda 12:04 -
Tóth Reni a szólót is kipróbálja
A kilencfős Kormoránból sorban a harmadik zenekari tag dicsekedhet saját hangzó anyaggal. Koltay Gergő és Gáspár Álmos után immár a folk-rock csapat érdes hangú énekesnője, Tóth Renáta rukkolt elő első szólóalbumával. [Dátum: 2010.01.20. 11:00] 2010. január 20. szerda 11:00 -
Miért szállították Tóth Endre moziját Olaszországba?
Idén a tervek szerint három régi magyar játékfilm felújítása készül el nemzetközi segítséggel Olaszországban és Hollandiában, közülük Tóth Endre Két lány az uccán című, 1939-ben készült moziját várhatóan a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be. 2010. január 19. kedd 15:13 -
Helló, náci: A kisember szív
A Kolibri új osztályterem-színházi előadását Tóth József rendezésében, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid és Mészáros Tamás szereplésével mutatták be a hétvégén. 2010. január 18. hétfő 09:16 -
Tóth Vera sminkesnek tanulna
Tóth Vera szerint az énekesek úgy élnek, ahogyan azt a mesebeli hanyga tette: a jobb hónapokban gyűjtögetniük kell, hogy a nehezebb időszakokat is átvészelhessék 2010. január 17. vasárnap 15:57 -
Tihanyi Tóth Csaba eleinte nem szerette Novák Lacit
Tihanyi Tóth Csaba (41) családjával együtt minden egyes nap nézi a sorozatot. Pedig csak egy szerencsés véletlennek köszönheti, hogy 2010. január 17. vasárnap 13:57 -
Hoppá: férjhez megy Karafiáth Orsolya!
Karafiáth Orsolya költő - és saját megfogalmazása szerint - kulturdémon nyárra esküvőt tervez párjával. Nemrég jelent meg Cigánykártya című verseskötete, a könyv mellé zenei CD-t is kiadott Fekete macska címmel, amelyben megzenésített verseit Tóth Evelyn énekli. A lemezen Orsolya mesél, egy sötét, misztikus, babonákkal teli világba vezeti el a hallgatót. 2010. január 15. péntek 23:15 -
Siker! 15 kilót fogyott Tóth Vera
Budapest - A tévhitek és a lelki felkészültség hiánya akadályozta meg eddig Tóth Verát (23) abban, hogy megszabaduljon súlyfeleslegétől. 2010. január 15. péntek 14:33 -
Völgyi Zsuzsi rögtön észreveszi, ha nagy a hasa
Sütő Enikő, Tóth Szabolcs és Völgyi Zsuzsi az RTL KLub Reggeli című műsorában a telt modellek divatjáról beszélgettek. 2010. január 15. péntek 08:07 -
Tóth Gabi aranylemezt kapott - persze nem igazit
Tóth Gabi a hét végén ünnepli 22. születésnapját. Az énekesnő testvére és barátja egy előbulit is szervezett, ahova Gabi barátait hívták el. 2010. január 14. csütörtök 08:15 -
D. Tóth Kriszta: Nincs titkunk
Felszálláshoz készülődött a gép, komótosan gördült rá a pályára. Rendszeres időközönként, amikor a kerekei a betonkockák illesztéseihez értek, döccentünk egyet. Aztán gyorsítani kezdtünk, és én azt csináltam, amit mindig. Behunytam a szemem, hátradőltem, és összekulcsoltam két ujjamat. 2010. január 13. szerda 11:30 -
Hasznos tanácsok Völgyesi Gabitól és egy titok: a Unique angol nyelven indult
Nem panaszkodhat nyelvek terén Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője. Saját bevallása szerint jól beszéli az angolt, de ha ideje engedi spanyolul tanul. Sőt, gimnazista korában német-biológia szakos intézményben is tanult, így minden bizonnyal nem jelent neki akadályt, ha így kell megszólalnia. Gabi a nyelvtanulás fontosságáról beszélt az 5Perc Angol Magazinnak. [Dátum: 2010.01.13. 08:00] 2010. január 13. szerda 08:00 -
Tóth Szabi hízik és fogyózik
A Sugarloaf frontembere folyamatosan súlyproblémákkal küzd. Hol auswitzi fogyókúrán, hol több tíz kilós hízáson megy át, és a fellépések alkalmával is gyakorta változik a testsúlya. 2010. január 12. kedd 13:03 -
Tóth Szabi hízik és fogyózik
A Sugarloaf frontembere folyamatosan súlyproblémákkal küzd. Hol auswitzi fogyókúrán, hol több tíz kilós hízáson megy át, és a fellépések alkalmával is gyakorta változik a testsúlya. Tóth Szabi karácsonykor úgy meghízott, hogy saját bevallása szerint óriási lufiként járta az ismerősöket, de mindezt megelégelte! Most már sokkal jobban odafigyel magára, és már nem érdekli az sem, hogy a teltség összefüggésben van-e a jóléttel. 2010. január 12. kedd 10:32 -
Tóth Richárd 20 milliót nyert a Bahamákon
A Caribbean Adventure legjobb magyarja 14. lett, a 20. Lendvai Tamás 15 milliót pókerezett össze. 2010. január 11. hétfő 16:04 -
Talmácsiék csöndben vannak
Talma hallgat, Németh csak alkalmi munkát kap, Tóth talán még olyat sem. Hurrá, jön a Moto2! 2010. január 11. hétfő 11:21 -
Tabáni Istvánt hazavárják
Sok ezer csepeli lakos, és a kerület vezetősége is izgalommal nézte a Csillag születiket. A XXI. kerület vezetője, Tóth Mihály megköszönte Tabáni István munkáját, és őszinte szívvel gratulált a városrész összes lakosa nevében. [Dátum: 2010.01.11. 04:30] 2010. január 11. hétfő 04:30 -
Szívküldi Jackkel
Újabb sztárok csatlakoztak az akcióhoz Somló Tamás, Ganxsta Zolee, Harsányi Levente, Tóth Vera, Tóth Gabi, Mester Tamás, Debreczeni Zita, Dukai Regina, Fekete Dávid, Papp Szabolcs (Supernem), Kovács Áron, Király Linda és Király Viktor is csatlakozott Jack bácsi Szívküldi akciójához, hogy aláírásukkal egy jótékonysági árverést támogassanak. 2010. január 10. vasárnap 15:30 -
Mély dekoltázst villant a magyar énekesnő
Völgyesi Gabi dekoltázsa megszédíti a nézőket. 2010. január 10. vasárnap 09:01 -
Elmulasztotta a darabot? Itt a filmváltozat!
A Budavári Sziklakórház falai közül a Lipótmező elhagyott épületei közé került át Siegfried, a hős vitéz és Hagen, a világ elpusztítását tervező félisten legendája. A Mundruczó-filmben elmaradahatatlan múzsát, Tóth Orsit ezúttal is megerőszakolják a vásznon - igaz, "csak" stilizáltan. 2010. január 10. vasárnap 06:34 -
Baby Gabi: hülyének lehet engem nézni ezért, de nem érdekel
Baby Gabi elárulta: hisz a túlvilágban, hisz a szellemekben, és nem egyszer már találkozott is velük. 2010. január 9. szombat 18:33 -
Négy magyar pénzbe ért a Bahamákon
Zakhar, Markovits 3 millióval esett ki, Lendvai, Tóth bejutott a 2,9 milliárdos pókertorna 4. napjára. 2010. január 9. szombat 17:06 -
Tóth Ágota két táv után a 25. a gyorskorcsolya Eb-n
A norvégiai Hamarban zajló versenyen a 500 és 3000 méteres távon vannak túl a versenyzők 2010. január 9. szombat 16:56 -
D. Tóth Kriszta Facebook függő
A népszerű híradós hosszú ideig külföldön dolgozott, és gyermeke is született. D. Tóth Kriszta őszintén beszélt az internetes sztártévé riporterének arról, hogy mostanában nagyon kevés az ideje, és szinte csak ellopott félórákban és az internet segítségével tudja tartani a kapcsolatot az ismerősökkel és a barátokkal. Az MTV műsorvezetője gyakorta használja a különféle közösségi oldalakat, ezek közül a kedvence pedig a Facebook. 2010. január 9. szombat 11:15 -
D. Tóth Kriszta facebook függő
A népszerű híradós hosszú ideig külföldön dolgozott, és gyermeke is született. 2010. január 9. szombat 11:00 -
Németh és Tóth szabadkártyával indul Moto2-ben
A két versenyző 3-4 futamon áll rajthoz az új géposztályban. 2010. január 7. csütörtök 17:24 -
A Unique angol nyelven indult
Nem panaszkodhat nyelvek terén Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője. Saját bevallása szerint jól beszéli az angolt, de ha ideje engedi spanyolul tanul. 2010. január 7. csütörtök 10:00 -
Kíváncsiak vagyunk rá? Dér Henit mutogatják smink nélkül
A Sugarloaf együttes gitárosa, Tóth Szabi gondolt egy merészet, és bandájával dokumentumfilm forgatásba kezdett. Céljuk, hogy eloszlassák azokat a sztereotípiákat, amelyek kialakultak a popszakmában dolgozó emberekről. A készülő filmből már felvettek egy videoklipet is, amelyben Dér Henit smink nélkül is láthatjuk. 2010. január 7. csütörtök 09:58 -
Magyar dalok, amiket játszanak a Class FM-en 3.
Új rovatunkban rendszeresen olyan hazai dalokat mutatunk be, amiket játszik a Class FM. Harmadikként Tóth Gabi és Csipa közös dalát a Valami Amerika még mutatjuk be. [Dátum: 2010.01.06. 18:00] 2010. január 6. szerda 18:00 -
Dokumentumfimet forgat a Sugarloaf
Fél éve kíséri lépten-nyomon a Sugarloaf zenekart Vas András operatőr. A filmes Dér Heni és Tóth Szabi napjaiba enged betekintést, a próbákba és a koncertekbe. 2010. január 6. szerda 17:45 -
Gallusz Niki pacsirtává válik, Hámori Gabi nem ígérget
Míg Gallusz Niki megfogadta, hogy változtat életmódján, és ezentúl korán fog felkelni, addig Hámori Gabriella nem szereti az újévi ígéreteket. A két gyönyörű színésznő is szerepel a Szinglik éjszakája című akció-vígjátékban, amelyben viszont fontos szerep jut a fogadalomtételnek. 2010. január 6. szerda 10:33 -
Gallusz Niki és Hámori Gabi újévi fogadalmai
Míg Gallusz Niki megfogadta, hogy változtat életmódján, és ezentúl korán fog felkelni, addig Hámori Gabriella nem szereti az újévi ígéreteket. 2010. január 6. szerda 10:00 -
Tóth Tímea Ágota kiállítása a Bárkában
Új kiállítás a Bárka Színházban. 2010. január 6. szerda 08:03 -
Íme, a világ első freestyle klipje
Négy helyszínen forgatta le Sugarloaf Tóth Szabi a Csillag Születik felfedezettjével, Veres Robival a világ első freestyle klipjét. 2010. január 6. szerda 05:30 -
A Tóth lányoknál elszabadult a pokol
Tóth Veráéknál a szenteste ugyanúgy telt, mint gyermekkorában. A mai napig az a csengő jelzi a Jézuska érkezését, amelyik kiskorukban. Bevett szokás, hogy a Tóth lányok aktuális szerelme együtt ünnepel a családdal, így most Roli, Gabi barátja is velük tartott. A meghitt együttlét után a fiatalos mulatás sem maradhatott el. 2010. január 5. kedd 23:59 -
Megvan az első hazai Mesterszakács győztese
A szilveszteri petárdázás, meg trombitaszó kicsit elnyomta a dolgot, de megszületett a hazai Mesterszakács széria első győztese, vagyis első amatőr-mesterszakácsa: Thurzó Gabi. 2010. január 5. kedd 11:00 -
Férfi nélkül is boldog a Barátok közt új szereplője
Nehéz feladatot kapott a képernyőn Borbás Gabi: Piroska bőrében egy özvegyember, Vili bácsi szívét kell meghódítania. Az életben azonban nem keresi a szerelmet a színésznő. 2010. január 4. hétfő 17:15 -
Egyhavi fizetését pirosozta el Tihanyi-Tóth Csaba
Többször csapdába csalták már életében különböző szélhámosok a Barátok közt Laciját megformáló színészt. Egyszer egy egész havi fizetését vesztette el "itt a piros, hol a piros" - játékon. 2010. január 4. hétfő 11:30 -
D. Tóth Kriszta: "Újraélem a fiatalságomat"
D. Tóth Kriszta jó ideje családi körben tölti a szilvesztert is, ám lehetséges, hogy idén kivételt tesz és baráti társaságukkal indulnak el szórakozni. 2009. december 31. csütörtök 16:03 -
Tóth Gabi kriptaszökevénnyé, Detusch Anita gúny tárgyává érett 2009-ben
A kisebbik Tóth-lány tönkretette, Labancz Lilla bebarníttatta a haját, míg Gáspár Laci a komoly megítélést célozta meg új frizurájával. 2009. december 31. csütörtök 12:12 -
Jótékonykodtak a Mesterszakács döntősei
Élete egyik legmeghatóbb élményét élhette át a Mesterszakács három versenyzője, Éva, Gabi és Csaba. Ma este az is kiderül, hogy ki közülük a legjobb. 2009. december 31. csütörtök 10:12 -
Tóth Vera szerint nem kellene ennyi tehetségkutató
Hamarosan két új tehetségkutató versennyel is jelentkezik az RTL Klub és a TV2 is: jön az X-Factor és a Megasztár 5 2009. december 29. kedd 12:53 -
Tóth Szabinak a Comet volt a legörömtelibb pillanata
Évet értékelni nem könnyű dolog, tudja ezt Tóth Szabi is, aki a zene.hu kedvéért mégis belevágott és felelevenítette, mit is tartogatott számára a 2009-es év. S hogy mit hoz a jövő? Ki tudja 2009. december 28. hétfő 10:00 -
D. Tóth Kriszta kislányának sok mindent el kellett magyarázni!
D. Tóth Kriszta kislánya, Lola nemcsak a magyar, de az angol hagyományokat is ismeri, hiszen családi okokból mindkét kultúrával meg kellett ismerkednie. A műsorvezető és családja idén nem otthon tölti az ünnepeket. 2009. december 24. csütörtök 15:02 -
D. Tóth Kriszta nem fog főzni
D. Tóth Kriszta napjait várhatóan az év utolsó napjáig kitölti a munka. Ha nem az országot járja, akkor a televízióban dolgozik. Tavaly kicsit más volt, több ideje jutott arra, hogy ünnepi hangulatba kerüljön. 2009. december 23. szerda 20:01 -
Tóth Vera leszokott az éjjeli evészetről
Négy hónapja már nem vacsorázik éjjel, és azt is megállja, hogy a hús mellé ne krumplit, vagy rizst, hanem zöldséget egyen. Sokszor és sok módszerrel próbálkozott már Vera, de a jojó effektus mindannyiszor kibabrált vele, s visszahízta a leadott kilókat. Ezúttal azonban stabilan tartja magát. 2009. december 23. szerda 05:05 -
Gyermekei temették el
Budapest - Végső nyugalomra helyezték gyermekei tegnap délelőtt Tóth Máriát ( 2009. december 22. kedd 07:37 -
Tóth Vera őszintén: nekünk már annyi mindenünk van
Tóth Vera családi körben tölti a karácsonyt, ám az ajándékozás idén is elmarad náluk. 2009. december 22. kedd 07:33 -
U, de szép a fenyőfánk!
BUDAPEST - Ahogy a szurkolók, úgy a sportújságírók által az év csapatának megválasztott U20-as fociválogatott tagjai, Szekeres Adrián (20), Megyeri Balázs (19) és Tóth Bence (20) is nagyon várják már a karácsonyt. 2009. december 22. kedd 03:15 -
Össznépi karácsony lesz Tóth Szabiéknál
Közeleg a karácsony, s ahogy tavaly, idén is megkérdezzük a hazai zenei élet jeles képviselőit, miként is köszöntik az ünnepeket. [Dátum: 2009.12.21. 16:30] 2009. december 21. hétfő 16:30 -
Dukai Regina visszafelé lélegezve vihog
Dukai Regina és Debreczeni Zita egyaránt visszafelé lélegezve szokott vihogni, ezt tőle tudtuk meg és kész. Ezen kívül még arról is beszélgettünk a modellel, hogy az ő expárja, a Hooligans-es Tóth Tibi azt mondta ugyan, hogy némely k.rva dolgozik a showbizniszben, de nyilvánvalóan nem róla beszélt s egyébként sem volt szomjas. Tibi beszélhet csúnyán részegen, de Regina nem szokott ilyesmit csinálni. A Karácsonyról is beszélgettünk, Zitáról is, mindenről. Is.2009. december 21. 2009. december 21. hétfő 06:00 -
Tóth Gabi extrém szerelésben
Ismét megakadt a szemünk Tóth Gabi egyik fotóján. A fiatal énekesnő fehér felsőt és alig takaró minit viselt egy buliban. 2009. december 21. hétfő 05:30 -
Rátehénkedett az üvegpolcra a Barátok közt sztárja
Tizenhárom éve létezik a Tihanyi Vándorszínpad, amivel Tihanyi-Tóth Csabáék az országot, és a környező magyarlakta területeket járják. És lassan tizenkét éve, hogy a színészt a Barátok közt Novák Lacijaként ismeri az ország. Ez a két elfoglaltság teljesen kitölti az életét. A sorozat forgatásain számos humoros helyzetbe került már... 2009. december 19. szombat 09:08 -
Robi keményen osztotta a fiút!
Veres Robi és Tóth Szabi közös videoklippet készített. Erről meséltek ma az RTL Klub Reggelijében. 2009. december 18. péntek 14:00 -
Egy szelíd motoros
A Szeress most! sorozat rosszfiújaként vált országosan ismertté, karaktere által sokak kedvence lett. Jelenleg "Jóban rosszban" Bodolai Bandijaként láthatjuk esténként a tv képernyőjén. A nap vendége: Tóth Roland. 2009. december 17. csütörtök 10:35 -
Egy szelíd motoros
A Szeress most! sorozat rosszfiújaként vált országosan ismertté, karaktere által sokak kedvence lett. Jelenleg "Jóban rosszban" Bodolai Bandijaként láthatjuk esténként a tv képernyőjén. A nap vendége: Tóth Roland. 2009. december 16. szerda 21:10 -
Tóth Vera kiakadt: én is észreveszem, hogy változik a testem
Az egykori megasztáros énekesnő kiakadt, amikor megtudta, hogy a mai tinédzserek szívesebben kérnek mellműtétet szalagavatóra, mint aranyláncot. 2009. december 15. kedd 07:14 -
Tóth Richárd 5. az osztrák Poker Grand Slamen
A december 10-13. között rendezett verseny 2 200 eurós nevezésű főversenyén a magyar pókeres 9 millió forintot nyert. 2009. december 14. hétfő 17:50 -
Táncdalfesztivál 70-80 - "Szépek és bolondok"
Malek Andrea, Péterfy Bori, Tóth Vera, Behumi Dóri, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Bereczki Zoltán, Fenyő Iván, a Fool Moon és Serbán Attila közreműködésével idéznek korszellemet a Művészetek Palotájában a korszak ismerős, és sokak életének részévé vált dalok segítségével is. 2009. december 13. vasárnap 21:22 -
Párbajtőr ob: Tóth és Hanczvikkel győzelme
Hanczvikkel Boczkót verte a döntőig, Tóth Hajnalka Nagy Tímeát győzte le a fináléban. 2009. december 12. szombat 20:27 -
303 magyar filmszínész, akit látnod kell, mielőtt meghalsz
Lugosi Bélától Tóth Orsolyáig gyűjti egybe a magyar filmtörténet nagyjait a Gabo Kiadó 303-as sorozatának legújabb darabja, a 303 magyar filmszínész, akit látnod kell, mielőtt meghalsz című kötet. 2009. december 11. péntek 23:45 -
Szobrot kap Szegeden IV. Béla
A IV. Béla királyról, Szeged városalapítójáról mintázott egész alakos lovas szobor tervezésére és kivitelezésére országos nyilvános, egyfordulós pályázatot írt ki az önkormányzat. A pályázatra összesen tizenöt alkotás érkezett, melyek közül hármat - Engler András, Bíró Lajos, valamint a Tóth Béla-Tóth Dávid szerzőpáros tervét - választotta ki a bíráló bizottság. 2009. december 11. péntek 17:19 -
Magyar találmány: napelemes tetőcserép
Tóth Miklós, a feltaláló a villanyszámláját szerette volna csökkenteni, ezért a hagyományos napelemes eszközökön túllépve megalkotta a napelemes tetőcserepet. Mára világsiker a magyar találmány, sőt ez a napelemes tetőcserép kerül majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében épülő ún. hidrogénfalu házaira is. 2009. december 11. péntek 14:28 -
Hát ez mesés! 5 szuper gyerekkönyv
Régi kedves ismerősöket üdvözölhetünk újra: D. Tóth Kriszta folytatja a Lolameséket, és Micimackó történetei sem értek örökre véget. Anna, Peti és Gergő sem hiányozhat, sőt hosszú idő után újra megjelent Weöres Sándor Ha a világ rigó lenne című kötete is. 2009. december 11. péntek 11:12 -
Tóth Gabi fogyott
Sok kritika éri Tóth Gabit feltűnő öltözködése miatt, ám azt még szigorú olvasóink is észrevették, hogy az énekesnő lefogyott. 2009. december 11. péntek 10:00 -
A Jack Jack című filmmel indítja az új évet a TV2
Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Tóth Tibi és Papp Szabi 2007-ben Jack Jack néven zenekart alapított. A srácok hét hétre összeköltöztek és dalaik születését egy stáb rögzítette. Az ebből készült zenés film a mozit már meghódította, január 1-én pedig a TV2 vetíti le a nem mindennapi "rock-naplót". 2009. december 10. csütörtök 13:50 -
Dinamika és intuíció
A Hétfő esti jazz utolsó őszi koncertjén Tóth Viktor szaxofonos tercettjével mutatja be dinamikával és intuícióval teli játékát. December 14-én Hamid Drake chicagói dobossal és további vendégművészekkel kiegészülve ragadja meg a pillanat energiáit a Müpában. 2009. december 10. csütörtök 12:07 -
Tóth Vera még mindig szingli, de vadászik!
Az aranytorú énekesnő egy jótékonysági rendezvényen vallott az internetes sztártévé riporterének arról... 2009. december 10. csütörtök 11:00 -
Tóth Vera pasira vadászik!
Az aranytorú énekesnő egy jótékonysági rendezvényen vallott az internetes sztártévé riporterének arról, hogy sajnos még mindig nem találta meg szíve választottját, de mégsem csügged. Vera elárulta, hogy az életében jelenleg vadászati időszak van, mellette pedig még mindig kitartóan fogyókúrázik, és már tizenöt kilót le is adott. Egyébként a fogyás nem csak a pasik, hanem az egészsége miatt is nagyon fontos, hiszen a családtagjai nagy része érbetegségekben szenved, aminek a túlsúly egyáltalán nem tesz jót. 2009. december 10. csütörtök 10:22 -
Szurkolók viszik az olimpiára a korcsolyázót
A fillérekből készülő Tóth Ágotának kommentelők indítottak adakozási mozgalmat. Ígéri, meghálálja. 2009. december 10. csütörtök 09:50 -
Vera is megmutatta
Bár Tóth Verát sokszor bántották már az alkata miatt, azt nem hisszük, hogy a dekoltázsát megszólták volna. Az énekesnő vélhetően büszke domborulataira, hiszen azt sokszor megvillantja. 2009. december 10. csütörtök 09:00 -
Exkluzív: D. Tóth Kriszta bevallotta!
D. Tóth Krisztát jó ideje foglalkoztatja a gyermekpszichológia, hiszen ő maga is gyakorló édesanya. A híradós műsorvezető azonban bevallotta: bizony ő is tanácstalan volt várandóssága idején. 2009. december 9. szerda 04:37 -
Gabi ismét alakított!
Elképesztő öltözékben jelent meg Tóth Gabi a közelmúltban az egyik filmpremieren. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez nála nem ritka dolog. 2009. december 8. kedd 13:30 -
Csók a kamerák előtt
A hét második napján Tóth Vera látja vendégül az RTL Klub Vacsoracsatájának sztárjait. Ezen az estén két híresség között még egy csók is elcsattan. 2009. december 8. kedd 10:30 -
Kislányáról mesélt Jakupcsek Gabi!
Szoknya helyett nadrágot húz rá, de ez még nem jelenti azt, hogy fiúnak nevelné Emma Rózát 2009. december 7. hétfő 12:00 -
Születésnapot ünnepel a magyar írónő
42 éves Tóth Krisztina költőnő éppen két évtizede indult el a pályán, ugyanis 1989-ben jelent meg első kötete. Irodalmi berkekben nagy feltűnést keltett vele. Az Őszi kabátlopás címmel kiadott kötet azonnal Radnóti Miklós emlékérmet ért 2009. december 5. szombat 18:02 -
Nem a vb-nyitómeccsen kell extrát adni
A Tunéziát 8 góllal verte a magyar női kézilabda válogatott, Herr kapus és Tóth Tímea emelhető ki. 2009. december 5. szombat 17:09 -
Tóth Miklós lett a sporttudósok társaságának vezetője
Magyar Sporttudományi Társaság éléről leköszönő Frenkl Róbertetet váltja a TF tanszékvezetője. 2009. december 4. péntek 11:05 -
Tóth Miklós lesz a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke
A több mint félezer tagot számláló civil szervezetet 1996-os megalakulása óta Frenkl Róbert vezette. 2009. december 4. péntek 10:00 -
Veszélyes! Völgyesi Gabi villanykörték mellett fürdött!
Új klipet forgatott a Unique a legújabb kislemezükhöz, amelynek címe: "Hiszed vagy sem". A dal a jövőre megjelenő új stúdióalbumuk előfutára. Völgyesi Gabi igazi dívává vált a klipben. A stáb a tökéletes képi megjelenítésről is gondoskodott. 2009. december 3. csütörtök 14:10 -
Tóth Krisztina: Nem hiszek a radikális újításban
Fotó: Valuska Gábor Tóth Krisztina irodalmi munkásságáért, fordításaiért és verses köteteiért többszörösen díjazott költő és író. 2009. december 3. csütörtök 09:53 -
Völgyesi Gabi szexi klipet forgatott
Egy medencében pózol legújabb klipjét Hiszed vagy sem címmel Völgyesi Gabi. Az Unique énekesnője ezúttal csurom vizesen állt kamerák elé. 2009. december 2. szerda 15:00 -
Elhunyt a Noszty fiú Tóth Marija
Szörényi Éva színésznő 93 éves korában halt meg Los Angelesben. Szűk családi körben temetik. 2009. december 2. szerda 09:11 -
Elhunyt a Noszty fiú Tóth Marija
Szörényi Éva színésznő 93 éves korában halt meg Los Angelesben. Szűk családi körben temetik. 2009. december 2. szerda 09:11 -
Így néz ki a szexi Völgyesi Gabi
Budapest - Egy igazán szexi, vadóc nőként tűnik fel a képernyőn hamarosan Völgyesi Gabi (32), együttese, a Unique ugyanis a napokban klipet forgatott legújabb, Hiszed vagy sem című dalához. 2009. december 2. szerda 02:45 -
Csak kép és hang
Tóth Zolitól kaptuk a videót, mondanom sem kell, hogy pár percre teljes lett a csend a szerkesztőségben, csak innen-onnan hangzott fel egy halk bammeg. 2009. december 1. kedd 17:09 -
Apáti-Tóth Katát kirúgták a Duna Tv-ből
A csatorna szerint nem politikai okok vannak a háttérben, a műsorvezető stílusa nem megfelelő. 2009. december 1. kedd 13:47 -
Nyolcvan éves az erdélyi népdal nagyasszonya
Marosvásárhelyen pályatársai és tanítványai ünnepi műsorral köszöntötték az erdélyi népdal nagyasszonyát. Az idén 80 éves Tóth Erzsébetnek az Állami Székely Népi Együttes szólistájaként, későbbi vezetőjeként a kommunista diktatúra idején is sikerült színre vinnie, és megannyi közösségi ünneppé tennie Erdélyben a magyar zenei anyanyelv kincseit. 2009. november 29. vasárnap 12:02 -
Szívküldi Jackkel - Sztárok írnak alá a jó ügyért
Közös célért küzd Dombovári Vanda, Jakupcsek Gabi, a Bon Bon, Buza Sándor, Csonka András, Hajas Laci, Mező Misi, Rákóczi Ferenc, Sebestyén Balázs, Sipos Péter Stohl András és Vadon Jani. A hírességek Jack bácsi Szívküldi akciójában jó ügy mellé álltak. 2009. november 29. vasárnap 10:00 -
A bicepszem és a combom nem tökéletes
A testépítő-világbajnok Tóth Zoltán nagy intenzitással napi két órát edz, strandra nem jár, mert nem kérkedik az izmaival, de ha szórakozni megy, felismerik. 2009. november 29. vasárnap 00:31 -
Tóth Krisztina is kiesett a varsói Pro Tour versenyen
Dél-koreai ellenféltől kapott ki a nyolcaddöntőben. 2009. november 28. szombat 13:41 -
Romagyilkosságok: súlyos hibákat vétett az NBH
Súlyos szakmai hibák történtek a romák elleni támadások felderítése során - közölte a támadások felderítésének hátterét vizsgáló jelentést ismertetve Gulyás József. A vizsgálatot az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának munkacsoportja végezte el, amelyben a szabad demokrata politikus mellett a szocialista Tóth Károly és a fideszes Demeter Ervin vett részt. 2009. november 27. péntek 16:50 -
Tóth Krisztina továbbjutott a varsói asztalitenisz Pro Tour-on
Tóth kanadai ellenfelet vert, Lovas Petra viszont kikapott a lengyel szinekben versenyző Litől. 2009. november 27. péntek 15:33 -
Tóth Verának elege van! Komoly döntést hozott!
Az énekesnő kivirulva, boldogan és mosolygósan érkezett a stúdióba. Mindenki találgatta, mi állhat a határ jókedv mögött. [Dátum: 2009.11.27. 04:00] 2009. november 27. péntek 04:00 -
A 100 milliót élő gardrób 15. századi darabokkal - női vezetők divatja elérhető áron
Elegáns, csinos, nőies. Sokba került, persze csak a tulajdonosnak, egy-egy darab, akár elérhető áron. Persze, aki varrni szeretne inkább, az is nyugodtan bekukucskálhat. Megmutatjuk az idei téli divatot a Tóth Bori szalon szerint. 2009. november 26. csütörtök 07:35 -
A hitelem is alig fizetem, de segítenék
A 250 euróból edzőtáborozó gyorskorcsolyázó, Tóth Ágota története megmozgatta az olvasókat. 2009. november 25. szerda 12:42 -
D. Tóth Kriszta: Dráma után happy end
Még nem teljesen voltam ébren. Hűvös volt reggel a lakásban, pedig jó sokan voltunk, akár be is lehelhettük volna. Ideutazott az egész rokonság, hogy most először együtt, egy időben, egy helyen ünnepeljük Lola születésnapját. Szorosabbra húztam a derekamon a frottírköpeny övét, és lehajoltam. 2009. november 25. szerda 11:30 -
Világszám: gyógymódot találtak Tóth Gabi meddőségére?
Miután az elmúlt napokban Tóth Gabi és párja, Roland kijelentették: az énekesnő meddőségére való tekintettel szívesen fogadnának örökbe egy gyermeket a közeljövőben, egy különleges, metodikai gyógymóddal foglalkozó intézet felajánlotta: segítenek a fiatal lány meddőségén. 2009. november 25. szerda 09:31 -
Két magyar gyorskorcsolyázó küzd az olimpiai kvótákért
Szöllősi Szabolcs és Tóth Ágota egyelőre Világkupa szintidőt teljesített, még két versenyen van lehetősége az olimpiai szintidőre. 2009. november 24. kedd 20:16 -
Sztárok írnak alá a jó ügyért
Egy célért küzd Dombóvári Vanda, Jakupcsek Gabi, a Bon Bon, Búza Sándor, Csonka András, Hajas Laci... 2009. november 24. kedd 13:22 -
Köböl Anitát faképnél hagyták az élő gardróbban
A Velvet Tóth Bori új szalonjának megnyitóján járt, ahol honi műsorvezetők mutatták be az izgalomra vágyó magyar üzletasszonyoknak szánt kollekciót. 2009. november 24. kedd 12:32 -
Tóth Gabi küzd a sors ellen - gyereket vállal, ha másképp nem megy
Nem zárkózna el az örökbefogadástól Tóth Gabi új párja, Nagy Roli. Judy volt férje ugyanis úgy gondolja, hogy ha anyagi helyzetük engedné, bőrszíntől függetlenül fogadna örökbe egy picit. Tóth Gabival három évvel ezelőtt egy petefészek-eltávolító műtét után közölték: nem lehet saját gyermeke. 2009. november 24. kedd 07:28 -
D. Tóth Krisztát lánya is összekeveri Osvárt Andreával
A híradósnak már többen is mondták, hogy nagyon hasonlít Osvárt Andreára, nemrég azonban még a lánya, Lola is összekeverte vele. 2009. november 23. hétfő 09:18 -
Tóth Gabi nem oltatja be magát!
Tóth Gabi nem szeretné elfogadni az oltást, mert úgy olvasta, hogy higany van benne, ráadásul nem is kevés. Egyszerűen csak vitaminokat szed és reménykedik - ő úgy gondolja, agyban dől el minden. Antibiotikumokat sem szed, mert arról meg azt hallotta, hogy tizennégy év alatt megy ki a szervezetből. Természetgyógyásztól vásárol cuccokat - így mondta - és azon él. Egyébként pedig csinálja a nagylemezt, a magánélete is remek, csak néha sárga a haja.2009. november 23. 2009. november 23. hétfő 09:00 -
Többször megütötte az alpolgármestert az Echo tv munkatársa
Inzultálta, majd kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét pénteken este egy helyi étteremben Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa - értesült az MTI Tóth Imrétől, az MSZP XV. kerületi szervezetének elnökétől, aki szemtanúja volt az esetnek, egy asztaltársaságban ült az alpolgármesterrel. 2009. november 21. szombat 09:40 -
Pénztelenség és idegösszeomlás az olimpia előtt
A gyorskorcsolyázó Tóth Ágota hazai jég híján Calgaryba utazott edzőtáborozni. Két hónapra 250 eurója volt. 2009. november 20. péntek 19:48 -
Nem mindennapi élményben volt része Tóth Verának
Demjén Ferenc, Somló Tamás és Charlie minden évben együtt utaznak el külföldre, hogy kieresszék a gőzt, kikapcsolódjanak barátaikkal. Idén Madridot vették célba, ahova most először Tóth Verát is magukkal vitték. 2009. november 20. péntek 09:58 -
Tihanyi Tóth Csaba éjfélkor vacsorázik a feleségével
Többször elszólta már magát a Barátok közt Novák Laciját megformáló színész nyilvános helyeken a testsúlyáról. Kiderült, hogy kereken egy mázsát nyom. Persze ez nem véletlen, hiszen feleségével van egy különleges szokásuk. 2009. november 18. szerda 16:00 -
Tóth és Póta sem indul az asztalitenisz Top 12-ön
A két Németországban légióskodó sportoló a klubkötelezettségük miatt nem vállalják a tornát. 2009. november 18. szerda 11:18 -
Tóth Vera ledobott 13 kilót
Az énekesnő egy dietetikus segítségével mindössze 3 hónap alatt 13 kilótól szabadult meg. És ez még csak a kezdet! 2009. november 18. szerda 08:11 -
A rendőrség és a futballhuligánok
TótH Gáborral, Budapest rendőrfőkapitányával beszélgettünk arról, hogy jó-e a CSI kiállítás, amely a Millenárisban tekinthető meg egyébként, de arról is, hogy jó-e mostanában rendőrnek lenni s végül még arról is, hogy könnyű-e a jelenlegi helyzetben politikamentesnek maradni az ő posztján. Ilyesmiről is nyugodtan írhatnak a fórumban, végülis az meg azért van. Biztosan észrevették: mostanában nagyon sokan értékelik a rend őreinek munkáját.2009. november 18. 2009. november 18. szerda 06:00 -
Jakupcsek Gabi saját műsort kapott
Útjára indult Jakupcsek Gabriella "...mert érdekel" című egyórás új műsora, amelyben a műsorvezető és beszélgetőtársai eredeti és izgalmas szemszögből tálalják majd az elmúlt hét aktuális, leginkább közérdeklődésre számot tartó eseményeit. A műsor készítői nem fognak megoldásokat kínálni, konklúziót vonni vagy véleményt formálni egy-egy vitás kérdésben. 2009. november 17. kedd 19:11 -
Tóth Vera csak fellépés előtt iszik pálinkát
Tóth Verát egy helyes celebpartyn találtuk Herczeg Zolival, ahol egy meghatározhatatlan röviditalt itattak vele s ettől olyan arcot vágott, mintha ecet lett volna a pohárban. Az ivás kérdéséről érdeklődtünk tőle s elmondta: elege van abból, hogy folyton lealkoholistázzák, ő nem iszik, nem ingyenpiáért jön egy ilyen eseményre, bár látja zenésztársait, ahogy fellökik egymást az alkoholért. Ő csak akkor iszik pálinkát, ha fellépés előtt be van rekedve.2009. november 16. 2009. november 16. hétfő 10:00 -
Professzionális fogfehérítés
Dr. Tóth György esztétikai fogorvos: www.feherites.hu Napjaink slágere kétségtelenül a fogfehérítés. Korunkra jellemző, hogy társas kapcsolatainkat meghatározza az ápolt, egészséges külső. Nemcsak a magánéletben, hanem a munka során is elvárás a szép mosoly, ami nemcsak az első benyomást alapozza meg, hanem ami még fontosabb, az önbizalmat állítja helyre, ami kihat az egész életünkre, sikereinkre. 2009. november 16. hétfő 07:46 -
Betegségéről és gyógyulási esélyeiről beszél Lang Györgyi!
Ma este debütál Jakupcsek Gabriella a storytv-n. A tévésnek Jakupcsek című műsorával nagy álma vált valóra, hiszen a csatornánál olyan témákat boncolgathat, ami igazán foglalkoztatja. Gabi az első adásban a meghívottakkal az őssejtterápiáról beszélget: természetesen pro és kontra. A műsorvezető egyik vendége Lang Györgyi, aki a StoryOnline-nak is elmondta, miként vélekedik az említett gyógyítási módszerről. 2009. november 16. hétfő 05:30 -
Lolamesék: Gyermekeknek írt könyvet a híradós
2009. november elején mutatta be óvodás korú gyermekeknek szóló mesekönyv sorozatának első kötetét Lolamesék - Paracsidom kertészet címmel D. Tóth Kriszta, televíziós szerkesztő-műsorvezető, író. Lola, akit a Nők Lapja hasábjairól már jól ismerünk, most magához veszi a szót, és ő mesél kalandjairól. 2009. november 15. vasárnap 17:00 -
Mit csinálnak a Kutyakölykök?
A fiúk profi szinten táncolnak, de amatőrök. Tanulnak, dolgoznak, a szabadságukat és az estéiket szánják közös szenvedélyükre. Ők a Kutyakölykök, a Csillag születik tehetségkutató verseny bolondos táncosai. A Zala Táncegyüttes tagja volt az öt fiatalember: Kulcsár Bálint, Tóth Jenő, Lipusz András és az ikrek, Tuboly József és Tamás. 2009. november 15. vasárnap 13:31 -
Átadták a Hazám-díjakat
Az idén Bálint András színművésznek, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósnak, Jancsó Miklós filmrendezőnek, Nagy Károly szociológusnak, Tóth István fotóművésznek, Pataki Ferenc és Somlyódi László akadémikusnak ítélte oda a Hazám-díjat az elismerésről döntő kuratórium; a Magyar Tudományos Akadémia székházában szombaton rendezett díjátadó ünnepségen Jancsó Miklós külföldi elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. 2009. november 14. szombat 16:45 -
Tóth Tamás érvénytelen paraúszó Európa-csúcsa
A sportoló 100 mellen elért eredményét nem hitelesítik, mert nem a paralimpiai bizottság hivatalos versenyén úszta. 2009. november 14. szombat 15:21 -
Bíró Ica vagy Baby Gabi megy előbb férjhez?
Van, aki a párkapcsolatok kialakításánál hátrányát érzi annak, hogy ismert, címlapokon szerepel, mert úgy véli, mindenki azt hiszi róla, hogy elérhetetlen, pedig csak ugyanarra vágyik, mint egy átlagember: kiegyensúlyozott, boldog családi életre. 2009. november 13. péntek 20:32 -
A Unique meghódította Egyiptomot!
Gabi és Ádám felejthetetlen élményekkel tértek haza a fáraók országából. A Cool élő műsorában Ádám és Gabi, a Unique tagjai számoltak be egyiptomi nyaralásukról. 2009. november 13. péntek 08:02 -
Négy pályázó a zalaegerszegi színház igazgatói posztjára
Négy pályázat érkezett a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjára. Az intézményt fenntartó közgyűlés kulturális bizottságának felhívására pályázatot nyújtott be Besenczi Árpád, a József Attila Színház Jászi-díjas, nívódíjas művésze és Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója. Megpályázta a posztot Falussy Lilla, aki 2003 és 2005 között dramaturgként dolgozott a zalaegerszegi színházban, valamint Tucsni András, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője is, aki 1982 óta tagja a társulatnak. 2009. november 12. csütörtök 12:07 -
A Barátok közt sztárja nem érti
A nézők közül sokan úgy tekintenek Berényi Attilára, mintha indulás óta a Barátok közt szereplője lenne. Pedig csak tavasz óta keseríti meg a testvére, Miklós életét. A figurát alakító Domokos László Erdélyből érkezett. Ám nem a szerep, hanem a szerelem hozta Magyarországra. Felesége, Tóth Ildikó színművész, gyermekük Simon, aki most hétéves. 2009. november 11. szerda 19:25 -
D. Tóth Kriszta: Most én mesélek!
A nevem Lola. Négyéves vagyok, óvodás. És körte a jelem, pedig nem is szeretem a körtét... Most én mesélek. A történeteimnek pedig a mamám a 2009. november 11. szerda 11:23 -
Karácsonyi ajándékok a szépség jegyében
A megszokott tárgyi ajándékok mellett egyre népszerűbb a különböző szépészeti beavatkozások ajándékozása. Ezek közül is különösen kedveltek a fogászati és plasztikai kezelések. Cikksorozatunk első részében dr. Tóth György fogszakorvost kérdeztük az ajándékozási lehetőségekről. 2009. november 11. szerda 09:35 -
Magyar aranyérem a testépítő-vb-n
A 90 kilós, 32 éves Tóth Zoltán az első magyar világbajnok, ötezer dollárt nyert Dubajban. 2009. november 10. kedd 19:46 -
A Hezbollah izraeli nagyvárosokat is támadhat
Gabi Askenázi izraeli vezérkari főnök szerint a libanoni síita szervezet egyes rakétái képesek 325 kilométert is megtenni. 2009. november 10. kedd 16:04 -
Magyar filmsiker Amerikában: különdíjas az Ergó
Magyar filmsiker született a kaliforniai Ojai-Ventura Nemzetközi Filmfesztiválon: az animációs rövidfilmek kategóriájában M. Tóth Géza Ergo című filmje kapta a különdíjat. 2009. november 10. kedd 15:20 -
Kortárs művészet otthon avagy lakásból született galéria
2009. november 6-án megnyílt Tóth Árpád kortárs művészeti galériája, a Galéria Neon. A Nagymező utcai, második emeleti, magas belterű lakásból kiállítótermet hoztak létre. Otthonos, meghitt környezet és képekkel teli falak. Bernáth(y) Sándor grafikus, festő, zenész nyitotta meg az újszülött galéria első kiállítását, mely 2009. december 4-ig tekinthető meg. 2009. november 10. kedd 10:27 -
A Maestro alkotója ismét értékes díjat hoz haza
Magyar filmsiker született a kaliforniai Ojai-Ventura Nemzetközi Filmfesztiválon; az animációs rövidfilmek kategóriájában M. Tóth Géza Ergo című filmje kapta a különdíjat - közölte hétfőn a Los Angeles-i főkonzulátus. 2009. november 10. kedd 08:29 -
M. Tóth Géza különdíjat kapott Kaliforniában
Az Ergo című animációs filmjét az Ojai-Ventura Nemzetközi Filmfesztiválon jutalmazták. 2009. november 9. hétfő 23:16 -
Tóth Erzsébet kapja idén a Ratkó József-díjat
Tóth Erzsébet író, költő, publicista kapja az idén a Ratkó József-díjat a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány Kuratóriuma döntése szerint - közölte Antall István, a kuratórium titkára az MTI-vel. 2009. november 9. hétfő 15:20 -
Hungarian allstars dal a legális zenéért
Szabó Eszter és Kontor Tamás szerzeményét már a tengerentúlon is díjazták egy nemzetközi dalversenyen. A szerzők ezúttal magyar nyelvre írták át dalukat, és felkérték zenész barátaikat is, hogy énekeljenek velük, akik mindannyian örömmel vállalták a felkérést. Így a hazai zenei élet színes palettájáról számos kíváló hang képviseltette magát: Gáspár Laci, Tóth Gabi, Keresztes Ildikó, Roy és Ádám, Szabó Eszter, Kontor Tamás, Farkas Zsófi,Szecsődi Karcsi, Puskás Peti, Mark, Abaházi Csaba, Judy, Zalatnay Cini, Röme, Hien, VIVA Zola, Széles Iza, Gitano. 2009. november 9. hétfő 09:30 -
A Unique a fáraók földjén járt
A Unique együttes két tagja, Gabi és Ádám Egyiptomban töltöttek néhány feledhetetlen napot, hogy feltöltekezzenek új lemezük stúdiómunkálatai előtt. Az együttes két tagja, akik az életben is egy párt alkotnak, nagyon élvezték a pihenést a fáraók földjén, bár a Unique harmadik tagjával is folyamatos kapcsolatban maradtak. 2009. november 8. vasárnap 11:00 -
Tóth Enikő: máig pontosan emlékszem
Pályája legelejétől nem csupán színpadon kapott lehetőségeket, hanem tévéjátékban, filmben, sorozatban, szórakoztató műsorokban is láthatta a közönség, ezzel pedig rövid idő alatt ismertté vált Tóth Enikő arca. A sok szép szőke színésznő mellett ő volt a déli típusú, mediterrán szépség. 2009. november 7. szombat 16:20 -
Csajbulit tartottak a celeblányok Halloweenkor!
A Jam Pub 5. születésnapját egy nagyszabású Halloween partival ünnepelte! A pubot öt dekoratív híresség képviselte: Tóth Gabi, Dammak Jázmin, Szorcsik Viki, Kustánczi Lia, Erdőhegyi Brigitta. A lányok Halloweenre jellemző, ötletes jelmezekbe bújtak. Azt estet egy különleges Hooligans koncert zárta. 2009. november 7. szombat 12:00 -
Gyertyafújásra készül az MTV gyönyörű műsorvezetője
35 éves Jegyes-Tóth Kriszta műsorvezető, a Ma Reggel arca. 2009. november 7. szombat 11:04 -
Tóth Vera szeretne tovább fogyni
Az énekesnő még szeptemberben jelentette be, hogy újra diétázni kezdett, ugyanis nincs megelégedve a súlyával, ami most a Blikk szerint 100 kilóra tehető. 2009. november 7. szombat 09:33 -
Tóth Vera (24): Sör helyett tej
BUDAPEST - A megasztáros énekesnőről az utóbbi időben sorra jelentek meg olyan cikkek, hogy bánatában iszik, mert nem bírja elviselni a magányt. 2009. november 7. szombat 05:40 -
Fiatal kutató vehette át a Tóth Ilona-díjat
Debrecenben átadták az 1957-ben koncepciós perben halálra ítélt Tóth Ilona szigorló orvos emlékére alapított díjat és emlékérmeket. Tóth Ilonát koholt váddal, gyilkosságért ítélték el. Alakja a megtorlás áldozatainak jelképévé vált. 2009. november 6. péntek 19:27 -
Pély Barnáék ismét megmutatták - a helyettesek is jól muzsikáltak
A másfél évtizedes múltú Road Kill Café jelenleg olyan énekesekkel zenél együtt, mint Tóth Vera, Tóth Gabi és Zsola. Korábban olyan zenészek voltak évekig stabil tagjai a csapatnak, mint Pl.: Pély Barna, Váczi Eszter, Voga Viki, Galambos Dorina. Valamit nagyon tud tehát az az ember, aki ezt a csapatot szervezi, mert komoly "tehetséggondozója 2009. november 5. csütörtök 15:48 -
Jakupcsek Gabi nem a kislánya rovására kezdett dolgozni
Ismét dolgozik Jakupcsek Gabriella. Nem tartja korainak a visszatérést. Állítja: be tudja osztani úgy a munkáját, hogy távolléte óráit ne tizenegy hónapos kislányától kelljen elvennie. Tavaly nyáron hagyta el a kereskedelmi csatornát, mert nem ígértek neki olyan műsort, ami a kedvére való lett volna. 2009. november 5. csütörtök 15:31 -
A rendőrség tudta, balhés Fradi-meccs lesz
Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint elfogadhatatlan, hogy nem tettek semmit. Ha a klub nem garantálja a rendet, nincs meccs az Üllőin. 2009. november 5. csütörtök 10:01 -
Tóth Gabit dühíti a haja körüli felhajtás
Azt azért elmondta, hogy a szőke haj régi álma volt. 2009. november 5. csütörtök 08:52 -
Mesedélután sztármamákkal
Gyerekeknek írt könyvet D. Tóth Kriszta. 2009. november 5. csütörtök 05:56 -
Forró helyen pihent a Unique
Az együttes két tagja, Gabi és Ádám Egyiptomban töltöttek néhány feledhetetlen napot, hogy erőt merítsenek új lemezük stúdiómunkálatai előtt. Az együttes két tagja, akik az életben is egy párt alkotnak, nagyon élvezték a pihenést a fáraók földjén, igaz a Unique harmadik tagjával is folyamatos kapcsolatban maradtak. 2009. november 4. szerda 23:10 -
Tóth Gabi kiborult a kritikáktól
Vacsoracsata-beli szereplése és kiszőkülése után szinte nem volt olyan bulvársite, amely ne közölt volna képeket az extravagáns kinézetű Gabiról. A cikkeket az olvasók is kommentelék sokan nyomdafestéket nem tűrő stílusban. A hozzászólásokat a fiatal énekesnő is elolvasta, és nem tagadja: megviselte a kritika. 2009. november 4. szerda 07:00 -
Gázai háborút jósol az izraeli vezérkari főnök
Ez olyan háború, amit az ellenség kényszerít ránk, mondta Gabi Askenazi. 2009. november 3. kedd 21:16 -
Tóth Gabi kifakadt: rohadtul nem égett le a hajam!
Sokak szerint Tóth Gabi és a haja is leégett egy nem túl szerencsés "fodrászati beavatkozás" következtében. A bulvár sajtó heteken át cikkezett a fiatal énekesnő szőküléséről és arról, hogy a roncsolódások miatt egészen vissza kellett vágni a haját. Amikor a sztártévé riportere a fura esetről kérdezte, egyből kifakadt: az egészet csak az újságírók találták ki, hogy már megint írjanak valami hülyeséget! 2009. november 3. kedd 15:28 -
Tóth Gabi: Rohadtul nem égett le a hajam!
Ronda pletykák szerint Tóth Gabi és a haja is leégett egy nem túl szerencsés "fodrászati beavatkozás" következtében 2009. november 3. kedd 15:15 -
Farka nőtt Erdőhegyi Brigittának! - Fotók!
Az egyik fővárosi pub ötödik születésnapját egy nagyszabású Halloween partival ünnepelte! Tóth Gabi, Dammak Jázmin, Szorcsik Viki, Kustánczi Lia és Erdőhegyi Brigitta Halloweenre jellemző, ötletes jelmezekbe bújtak. Az estet egy különleges Hooligans koncert zárta. 2009. november 3. kedd 13:07 -
Tóth Gabi kifakadt: rohadtul nem égett le a hajam!
Sokak szerint Tóth Gabi és a haja is leégett egy nem túl szerencsés "fodrászati beavatkozás" következtében. 2009. november 3. kedd 12:15 -
Tóth Szabi szexi vagy nem?
A Sugarlof szőke Szabija sok pásztorórán lehetett volna már túl egy szexualitásról szóló tévéműsor zsűrijeként, de Ő mégsem él a lehetőséggel. 2009. november 3. kedd 10:25 -
Véres baleset a Csillag születikben - a zsűrit ez sem hatotta meg
Szó szerint és átvitt értelemben is elvágta magát a Big Family szombat este az RTL Klub tehetségkutató versenyén. Tóth József egy igen veszélyes mutatvány közben gyakorlatilag mellkason szúrta magát egy szamuráj karddal. 2009. november 2. hétfő 15:22 -
Baby Gabi nem akar a mű nők közé tartozni
Az énekesnő szerint a természetességgel is el lehet érni, hogy valakire igazi nőként tekintsenek. 2009. november 2. hétfő 08:29 -
Tóth Vera leadott tíz kilót - és még csak most jön a többi
Tóth Vera nem szeretne nagy ügyet csinálni a fogyásból, hiszen úgy gondolja, hogy őt ducin ismerte meg az ország, így fogadták el. 2009. november 2. hétfő 06:35 -
Filmfesztivált rendeztek Nagyváradon
A II. Metrion Animációs Filmfesztiválon a legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscar díjra jelölt Maestro alkotója, M. Tóth Géza is tartott előadást. 2009. november 1. vasárnap 12:13 -
Tóth Gabi újra találkozik az exével!
Bár Tóth Gabi éppen összeköltözni készül a barátjával, egy estére újra összejön az exével is! 2009. november 1. vasárnap 10:10 -
Három magyar asztaliteniszező nyolcaddöntős Sheffieldben
A Pro Tour angliai versenyén Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra is bejutott a legjobb 16 közé. 2009. október 30. péntek 21:43 -
Tatár Csilla új szerepben!
A TV2 péntek estéit október 30-tól új műsor színezi Macsólabor címmel. A vadiúj műsorban a két műsorvezető, Tatár Csilla és Illés Gabi minden héten egy-egy srácnak segít abban, hogy leküzdve eddigi korlátait, bebizonyítsa ország-világ előtt, hogy nincs lehetetlen! 2009. október 30. péntek 18:00 -
Tóth Krisztina továbbjutott sheffieldi Pro Tour-versenyen
Az asztaliteniszezők angliai Pro Tour-versenyén már a legjobb 32 között van, párosban viszont kiesett. 2009. október 30. péntek 15:10 -
Tóth Gabi haját vissza kellett vágni a szőkítés miatt
Az énekesnő türelmetlen volt, amikor feketéről szőkére váltott, megsínylette a haja. 2009. október 30. péntek 07:50 -
Négy magyar főtáblás a sheffieldi asztalitenisz Pro Touron
Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra mellett Nagy Krisztián is bejutott a legjobb 64 közé 2009. október 29. csütörtök 22:30 -
Így néz ki Gabi az új frizurájával
Tóth Gabi egyre többször hökkenti meg megjelenésével a közönséget. A most kezünkbe került fotón például már új hajkoronájával hódít. 2009. október 29. csütörtök 10:30 -
D. Tóth Kriszta: Répa és pálca
Szombat, ebédidő. A leves és a főétel között apámat szondázom. Arról, hogyan büntettek minket az öcsémmel annak idején. Hogy jutalmaztak-e, és ha igen, mennyire használt. És közben ott sertepertél mellettünk információéhségem és tanácstalanságom első számú okozója: a lányom. 2009. október 28. szerda 11:33 -
Labancz Lillát barna hajjal sem kell komolyan venni
Oroszlán Szonja és Tóth Gabi után Labancz Lilla is hajszínt váltott, világosszőkéből világosbarna lett. Ön szerint jól tette? 2009. október 27. kedd 10:13 -
Tóth Gabi a botrányhősnő?
Amikor Tóth Gabi feltűnt a Megasztárban, szinte kivétel nélkül mindenkiben szimpátiát keltett. Ha támadták, csupán azért, mert az elősző széria nyertesének, Verának a húga. Ám a műsor alatt mindenkit meggyőzött tehetségéről: a közönséget és a zsűrit egyaránt. 2009. október 26. hétfő 16:15 -
Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy valaki máson segítsen!
Közel ötezren látták A Jobb Velünk a Világ!2009 jótékonysági koncertet. Fellpéptek a Republic együttes, a Bolyki Brothers, Lovasi András, Oláh Ibolya, Tóth Vera, a 4 FOR Dance, Deák Bill Gyula, Ferenczi György, Takáts Tamás, L.L. Junior,a Salsa Picante, a Roll Dance, a Karaván Família, a Villon Trió és a Szendrőládi Cursillo együttes. 2009. október 26. hétfő 16:00 -
Németh Balázs 11. a 250 kcm-esek között
A gyorsaságimotoros-vb-n a Talmácsi-utód 5 pontot szerzett, Tóth Imre kiesett. 2009. október 25. vasárnap 09:31 -
Talmácsi az utolsó helyről rajtol vasárnap
A 250-ben is magyar indul leghátulról, Tóth Imre lett 24., itt Németh Balázs a 20. az edzésen. 2009. október 24. szombat 10:47 -
Megruháztuk az üzletasszonyokat! Fotóval
Tóth Bori bemutatta 2010-es üzletasszonyoknak szánt kollekcióját! Íme! 2009. október 24. szombat 07:28 -
Tóth Gabi feltünő ruhatára
Az első napon köldökéig kigombolt blúzával, a második estén pedig igencsak furcsa szerelésével lepte meg a nézőket Tóth Gabi az RTL Klub Vacsoracsatájában. 2009. október 22. csütörtök 04:30 -
Tóth Gabi zenés meglepetése - videóval
Az egykori Megasztáros az RTl Klub főzőműsorában okozott kellemes pillanatokat vendégeinek. [Dátum: 2009.10.21. 11:14] 2009. október 21. szerda 11:14 -
Tóth Gabi megmutatta
Tóth Gabi igencsak meglepte a nézőket az RTL Klub Vacsoracsatájában. Az énekesnő úgy jelent meg Emilió estéjén, hogy szinte mindent megmutatott domborulataiból. 2009. október 21. szerda 07:15 -
Nem minden lánynak álma egy habos-babos fehérruha
A Unique együttes két tagja, Völgyesi Gabi és kedvese Kovacsics Ádám egyelőre nem érzik magukat motiváltnak a házasságot illetően, habár tizenkettő éve élnek együtt. 2009. október 20. kedd 18:30 -
Tóth Balázs ötödik a tekvondó-vb-n
A világbajnokságon Kotsis Edina után ez a második ötödik hely. Tóth a 87 kilogrammosok között lett ötödik. 2009. október 17. szombat 20:37 -
Rádiós időutazás hetente B. Tóth Lászlóval!
A legendás műsorvezető, Magyarország egyik első lemezlovasa egy újabb rádióműsorral jelentkezett több vidéki rádióállomáson. A műsor pedig nem is szólhatna másról, mint a szívéhez legközelebb álló retro slágerekről. [Dátum: 2009.10.16. 15:00] 2009. október 16. péntek 15:00 -
Sztárdömping egy jó ügyért: Jótékonysági koncert napközik létrehozásáért Böjte Csaba szervezésében!
A Republic együttes, a Bolyki Brothers, Lovasi András, Deák Bill Gyula, Oláh Ibolya, Tóth Vera, a 4 FOR Dance, Takáts Tamás, Ferenczi György és L.L. Junior is csatlakozott az idei Jobb Velünk a Világ! 2009 programhoz. 2009. október 16. péntek 12:02 -
Elárverezik Zalatnay házát - képekkel
Eljött az idő, Cini nem húzhatja tovább. A bíróság állítólag döntött: az énekesnőnek fizetnie kell. Akár ingóságai árán is. Ráadásul egy másik ügybe is belekeveredett: Tóth Verát jelentette fel, amiért egy ismert közösségi portálon nem tetszését fejezte ki Zalatnay legújabb tévés szereplése miatt. 2009. október 15. csütörtök 12:25 -
Kiderült Gubás Gabi titka!
A színésznők, modellek, műsorvezetők mindennapi munkájához tartozik, hogy szépek, ápoltak, fittek legyenek. A Kiskegyednek elárulják, milyen házi praktikákat vetnek be. Olykor elég, ha elvonulnak a párjuk elöl uborkával, krumplival felszerelkezve. 2009. október 14. szerda 16:08 -
Ingyenmunka, hogy tévézhess!
Az internetes sztártévé riportere D. Tóth Krisztinával, a "királyi televízió" műsorvezetőjével beszélgetett arról, hogy mennyire van nehéz dolga a mai világban egy médiába vágyó fiatalnak. 2009. október 14. szerda 13:03 -
D. Tóth Kriszta: Rosszullét, pánik - H1N1?
A vezető óvónő irodájában ült, tányérnyi, csillogó szemekkel. A haja borzasabb volt a szokásosnál, és gyanúsan pirosas színben játszott a két orcája. 2009. október 14. szerda 11:31 -
Tóth Vera kiborult! A sajtó megint kövérsége miatt cikizi
Kiapadhatatlan téma a Megasztáros Tóth Vera, és felesleges kilói. Ha éppen nincs jobb, akkor az összes újság máris ezen csámcsog. Ebből viszont a dundi énekesnőnek végkép elege lett, és meglehetőst vulgáris módon adott hangot nemtetszsénének. 2009. október 13. kedd 14:30 -
Tóth Vera: K*rva nagy szenzáció a túlsúlyom! Videóval!
Szegény Tóth Vera súlyáról egyszerűen nem lehet leszakadni... 2009. október 12. hétfő 13:31 -
Tóth Verát beperelik Zalatnay Ciniék?
Tóth Vera egy internetes fórumon hangot adott nemtetszésének, hogy a Hal a tortán-ban maffiózók főznek. A műsor résztvevői állítólag fejenként ötmillió forintot követelnek az énekesnőtől a sértő megjegyzés miatt. 2009. október 12. hétfő 09:10 -
Tóth három vereséggel búcsúzott a Vk-n
A magyar asztaliteniszező így csoportjában az utolsó helyen végzett és kiesett. 2009. október 11. vasárnap 11:57 -
Beperlik Tóth Verát a sittes celebek
Jogi és anyagi kártérítést követelnek a TV2 Hal a tortán volt sittesei - írja a Blikk. 2009. október 11. vasárnap 09:52 -
Beperelik Tóth Verát a börtönviseltek
Fejenként ötmilliót akarnak az énekesnőtől 2009. október 11. vasárnap 06:05 -
Tóth Krisztina vereséggel kezdett a Világkupán
A magyar asztaliteniszezőt az első fordulóban a dél-koreai Kim Kjung Ah-tól kapott ki öt játszmában. 2009. október 10. szombat 16:28 -
Ezt jól kifőzték
Budapest - Csupán egytized ponttal maradt le a dobogóról Tóth Tamás mesterszakács (35) és segítője Berki Zsolt (22) négyfogásos főztjével a legnagyobb nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében. 2009. október 10. szombat 04:50 -
Változások a kosárlabda-szövetség vezetőségében
Fülöp Tibor még az ülés előtt lemondott, Horváth Frigyest, Kiss Lenkét és Tóth Tamást leváltották. 2009. október 9. péntek 15:31 -
D. Tóth Kriszta rajzfilmszereplő lett
A híradós novemberben egy olyan rajzfilmsorozattal rukkol elő, aminek családja a főszereplője. Bár nem szívesen nézi vissza magát, de jót mulatott, amikor férjével rajzfilmfiguraként tűnt fel a képernyőn. 2009. október 9. péntek 12:01 -
Tóth Vera nyilvánosan kér bocsánatot Tasnádiéktól
A volt megasztáros nem a jövőheti Hal a tortán szereplőit akarta szapulni Facebook-oldalán, mindössze csak azt szerette volna érzékeltetni, mennyire nem ért egyet a magyar médiagépezettel. 2009. október 9. péntek 09:13 -
Mi történt Tóth Gabival? Nagyon megváltozott!
Az énekesnő megszabadult sötét fürtjeitől. [Dátum: 2009.10.09. 04:00] 2009. október 9. péntek 04:00 -
Bámulatosan megváltozott az énekesnő!
Egészen meglepő lépésre szánta el magát Tóth Gabi: pipisárgára festette a haját! 2009. október 8. csütörtök 14:30 -
Tóth Gabiból szőke kriptaszökevény lett
Az énekesnő Rihanna után ezúttal Pink haját másolja, de a fehér hajhoz még csak félúton, a ronda sárgánál tart. 2009. október 8. csütörtök 12:22 -
Tóth Gabi beszőkült!
A Cool műsorában nem mindennapi látványban lehetett része a nézőknek, elsőként csodálhatták meg ugyanis Tóth Gabi szőke fürtjeit. 2009. október 8. csütörtök 12:07 -
150 ezer dollár a tét az asztalitenisz Vk-n
A kínai Kuangcsuban négy európai egyikeként, Tóth Krisztina is meghívást kapott. 2009. október 8. csütörtök 11:01 -
Tóth Vera már hét kilót fogyott
Tóth azt is elmesélte, hogy az étrendváltoztatás mellett rászánta magát a sportolásra. 2009. október 8. csütörtök 10:52 -
Öltözködési tanácsok, hogy a tárgyaláson ne nézzünk ki magyarnak
A skandinávokról veszünk példát, pedig az olaszokról kéne. Öltözködési szabályok munkahelyre, Tóth Bori divattervezőtől. 2009. október 8. csütörtök 10:32 -
Felismered? Tóth Gabi bedurvult!
Nem biztos, hogy szerencsés választás volt Tóth Gabi szőkítése... 2009. október 8. csütörtök 10:10 -
"Szánalmas, hogy itt tartunk" - Tóth Vera kiakadt a TV2 műsorára
Tóth Vera kiakadt, miután meglátta a TV2 Hal a tornán című műsorának jövő heti főszereplőit. 2009. október 8. csütörtök 09:58 -
Tóth Gabi kiszőkült
Igazi átváltozóművész Tóth Gabi. Amióta a Megasztár színpadán feltűnt, mindig tud valami újat mutatni. Azt ugyan nehéz eldönteni, hogy a kedveseit vagy a frizuráját cseréli-e le gyakrabban, de az bizonyos, hogy az utóbbiban történt változás. 2009. október 8. csütörtök 09:30 -
Tóth Vera teljesen kiborult
Budapest - Kiakadt Tóth Vera (24) a jövő heti Hal a tortán című produkció beharangozó képsorain. 2009. október 8. csütörtök 05:54 -
Bővül a Novák család és Vili bácsinak is új nője lesz
Két új szereplő is érkezik a Barátok közt sorozatba, a házsártos Magdi anyus helyét a Borbás Gabi alakította Piroska veszi át Vili bácsi életében 2009. október 6. kedd 15:55 -
Borbás Gabi lesz az új Magdi anyus
Vili bácsi új szerelmet kap az életvidám Piroska személyében. Borbás nem is hitte el, hogy belőle még lehet sorozatszereplő, de lehetett. 2009. október 6. kedd 08:30 -
Tóth Gabi fülig szerelmes
Tóth Gabi azt mondja, életében nem szeretett még így senkit, mint Rolit. Bár, azt már nagyon unják, hogy Rolit folyton Judy volt férjeként emlegetik. 2009. szeptember 28. hétfő 16:00 -
Száz éve született Amerigo Tot
Száz éve, 1909. szeptember 27-én született Amerigo Tot (Tóth Imre) magyar születésű olasz szobrászművész; a kerek évfordulón rendezett Amerigo Tot-emlékév keretében a Ludwig Múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és civil szervezetek bevonásával Budapesten és vidéken számos kiállításra és előadása került, kerül sor. 2009. szeptember 27. vasárnap 16:55 -
Tóth Verára nehéz napok várnak
Már annyi egészségügyi problémája van Tóth Verának jelentős túlsúlya miatt, hogy nincs más választása, mint lefogyni. Dr. Pados Gyula szerint kétségtelen, hogy diéta segítségével könnyebb fogyni, mint mozgással, de a sportolásnak annyi pozitív élettani hatása van, hogy a fogyózónak tudomásul kell vennie: testedzés nélkül nem megy. A professzor az elhízottak számára leginkább a gyaloglást, a kocogást és a kerékpározást ajánlja. 2009. szeptember 26. szombat 13:54 -
Így fogyókúrázik Tóth Vera!
Bár Tóth Vera korábban azt hangoztatta, hogy elfogadta külsejét, úgy látszik, ez még sincs így. Megelégelte, hogy a túlsúlya veszélyezteti az egészségét. Egy internetes közösségi oldalon viccből Beyonce testére montírozta a fejét, de ha olyan alakot szeretne, akkor nagy kitartásra lesz szüksége. Az énekesnő számos fogyókúrát kipróbált, eddig kevés sikerrel. 2009. szeptember 25. péntek 16:15 -
Német turisták gratuláltak Tihanyi-Tóth Csabának
Nem titok, hogy a színész és felesége imádnak wellness-hétvégékre járni Magyarország-szerte. Ilyenkor pedig rendre ámulnak, hogy külföldi turisták sztárként kezelik a családfőt. 2009. szeptember 25. péntek 05:00 -
Lehullott a lepel! Baby Gabi eredetileg az utcán dolgozott
Viszonylag kevés sztárról tudjuk, hogy mivel foglalkoztak, mielőtt ismertté váltak. Márpedig, hiába az eltökéltség, hogy híresek és sikeresek leszünk, valamiből addig is élni kell, míg ránk nem mosolyog a hírnév. Baby Gabi több, mint egy évtizedig titkolta eredeti szakmáját, most azonban végre elmondta, mivel is foglalkozott a leánybandázás előtt. 2009. szeptember 23. szerda 11:50 -
Baby Gabi eredeti szakmája: szociális asszisztens!
A gyönyörű énekesnő elárulta, hogy eredeti szakmája szociális asszisztens, és talán ezért is lehet az, hogy mindent megtesz, hogy segítsen a fedél nélkülieknek. 2009. szeptember 23. szerda 10:04 -
Rózsaszín sajt - Az első fogás Tóth Barnabástól
Létezik az a tipikus elsőfilmes hiba, amit sok fiatal szerző-rendező képes elkövetni: mindent el akar mesélni már az első quot;nagyfilmjében quot;. A Rózsaszín sajt szerencsésen elkerüli ezt a buktatót, egyszerű történetet próbál elmondani mindenféle művészieskedés nélkül. 2009. szeptember 22. kedd 14:15 -
Rózsaszín sajt - Az első fogás Tóth Barnabástól
Létezik az a tipikus elsőfilmes hiba, amit sok fiatal szerző-rendező képes elkövetni: mindent el akar mesélni már az első quot;nagyfilmjében quot;. A Rózsaszín sajt szerencsésen elkerüli ezt a buktatót, egyszerű történetet próbál elmondani mindenféle művészieskedés nélkül. 2009. szeptember 22. kedd 14:10 -
Judy exe újra sminkeli magát
Festett, fekete haj, szembe húzott fejkendő és fekete smink - Nagy Roland a házasságában nem mert önmaga lenni, de Tóth Gabi mellett újra kiteljesedett. Most, hogy kimondták a válást, a zenész újra elégedett az életével. 2009. szeptember 21. hétfő 19:25 -
Megvan az első magyar World Poker Tour-győztes
Tóth Richárd nyerte a pozsonyi WPT-tornát, Traply az ötödik helyen végzett! Ricsi behúzta a versenyt, aminek majdnem annyira tudtam örülni, mintha én nyertem volna meg. Rengeteget játszottunk egy asztalnál a verseny folyamán, úgyhogy bátran mondhatom, hogy nagyszerűen, fegyelmezetten, gyakorlatilag hiba nélkül pókerezett végig és megérdemelten nyert írja blogján a magyar pókeres szupersztár, Traply Bélabácsi Péter. A World Poker Tour versenysorozat a világ második legrangosabb póker-eseménye, az első helyen a WSOP áll. 2009. szeptember 21. hétfő 08:59 -
"A börtön előtt a lelkiismeretem ölne meg" - Tóth Vera őszintén
Tóth Vera örül annak, hogy hazánkban bevált a rendőrség szigorító szabályozása. 2009. szeptember 21. hétfő 07:59 -
Tóth legyőzője az Európa-bajnok
A német Wu Jiaduo nyerte a női egyest a stuttgarti asztalitenisz Európa-bajnokságon. 2009. szeptember 20. vasárnap 16:54 -
Nincs magyar érem az asztalitenisz Eb-n
Az utolsóként versenyben lévő magyart Tóth Krisztinát klubtársa verte a negyeddöntőben. 2009. szeptember 19. szombat 16:09 -
A Tóth, Póta kettős kiesett az asztalitenisz Eb-n
A címvédő Tóth Krisztina, Póta Georgina páros hét játszmában kikapott a negyeddöntőben. 2009. szeptember 18. péntek 20:25 -
Tóth bejutott a nyolc közé az asztalitenisz Eb-n
A tavalyi Eb-3. Tóth Krisztina az elődöntőért a német színekben versenyző Jiaduo Wu ellen játszik. 2009. szeptember 18. péntek 18:53 -
Tóth egyesben is továbbjutott az asztalitenisz Eb-n
A női egyes harmadik fordulójában Tóth Krisztina az ukrán Szorocsinszkát verte Lovas Petra kiesett. 2009. szeptember 18. péntek 13:04 -
Már nyolc között a Tóth, Póta duó az asztalitenisz Eb-n
Második meccsén szlovák párost vert a magyar duó a stuttgarti Eb-n, a Lovas, Vajda kettős kiesett. 2009. szeptember 18. péntek 11:13 -
Völgyesi Gabi védi a tévészékház egyik ostromlóját
Ügyvédjelölt a Unique együttes énekesnője 2009. szeptember 17. csütörtök 21:44 -
Tóth és Póta továbjutott az asztalitenisz Eb-n
A férfi egyes versenyben Jakab és Zwickl bejutott a legjobb 64-be. 2009. szeptember 17. csütörtök 19:23 -
Vb-2. és szépségkirálynő is pókerezik Prágában
16 magyar indul, többek között Tóth Richárd, Polgár Krisztina és a médiasztár Majka is. 2009. szeptember 17. csütörtök 15:17 -
Első képkockák Lola meséiből
Exkluzív képkockák D.Tóth Kriszta készülő mesefilmjéből! 2009. szeptember 17. csütörtök 15:09 -
Labanc Lilla klipszereplő lett!
Labancz Lilla a tinivilágából egyenesen a jövőbe csöppent, szerepet kapott ugyanis az Anti Fitness Club frontembere, Tomi és Tóth Gabi közös klipjében. 2009. szeptember 16. szerda 18:00 -
D. Tóth Kriszta: Pucérkorszak, ég veled!
Van egy régi, sárgulófélben lévő fényképünk. Ketten vagyunk rajta, András öcsém és én. 1983 telének egy estéjén a fürdőkádban ülünk, alig látszunk ki a habból, és egy lerobbant flakonnal játszunk, önfeledten. Persze, egyikünkön sincs ruha. Hiszen fürdünk. 2009. szeptember 16. szerda 11:39 -
D. Tóth Kriszta tanult a saját hibájából
D. Tóth Kriszta nem az a típus, aki szívesen látja magát az újságok címlapjain. Úgy véli, azért, mert a nyilvánosság előtt szerepel, még nem kötelező kiteregetnie a magánéletét. Erre akkoriban jött rá, amikor elvált első férjétől, Hesz Máté vízilabdázótól. 2009. szeptember 16. szerda 11:01 -
Nem kellett a Rózsaszín sajt
Tóth Barnabás első filmje, a kevert műfajú vígjáték nem csábította el a közönséget. 2009. szeptember 15. kedd 17:58 -
Polgár Krisztina ruhákra költi pókernyereményét
Az exszépségkirálynő pasija Tóth Richárd pókerbajnok, aki megtanította jókor all in-t mondani. 2009. szeptember 15. kedd 08:26 -
Először nyertek a nők az asztalitenisz Eb-n
A Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra csapat Litvániát verte 3:2-re 2009. szeptember 14. hétfő 16:41 -
Colin Firth meleg tanárként kapta meg élete legnagyobb elismerését
2009. szeptember 12-én, szombaton kiosztották a 66. Velencei Filmfesztivál díjait. A filmművészet legnagyobb elismerésének számító Arany Oroszlánt idén az izraeli Samuel Maoz Lebanon című filmje kapta. Díjazták Colin Firth és Ksenia Rappoport alakítását, de díjat kapott a prostituáltat játszó Tóth Orsi és a gyógytornászt alakító Gryllus Dorka filmje is. 2009. szeptember 13. vasárnap 15:53 -
Debreczeni Zita a Viván
A Szexi vagy nem csinos zsűritagjának forgatásokat kellett kihagynia egészségi problémái miatt, de távollétében sem maradtak női segítség nélkül a Szexi vagy nem negyedik szériájának férfi ítészei. A sugarloafos Tóth Szabi és AFC Tomi mellé Debreczeni Zita ugrott be pár adás erejéig, hogy döntsön arról, kik az ország legszexibb lányai és pasijai. Zita számára azonban a feladat nem is volt olyan egyszerű, volt versenyző, aki belékötött a pontok miatt, zsűribeli társaival pedig többször is ütközött a véleménye. 2009. szeptember 12. szombat 08:30 -
Pákó beszólt Baby Gabinak!
Fekete Pákónak köszönheti az önbizalmát a magyar énekesnő! Képeivel köszönte meg Baby Gabi a sértő megjegyzést. 2009. szeptember 11. péntek 18:15 -
Gryllus Dorkát is szerették Velencében
Bejött a fizioterapeutás figurája. Tóth Orsi pedig viszontagságok között Amszterdamba utazott. 2009. szeptember 11. péntek 15:41 -
Tóth Zsófia 16. az U23-asok között a triatlon-vb-n
A férfiaknál a német Löschke, a nőknél a brit Avil nyert az ausztráliai világbajnokságon. 2009. szeptember 11. péntek 10:20 -
Tóth Vera bízik Tóth Verában
Az énekesnőt nem zavarja, hogy két éve nincs pasija, szerinte meg fogja találni az igazit, akit nem fog zavarni az ő testalkata, hanem a személyiségét fogja értékelni. 2009. szeptember 10. csütörtök 20:25 -
Költészet vására a Gödörben
A Költészet vásárát rendezik meg pénteken és szombaton a fővárosi Gödör Klubban; az immár hatodik alkalommal sorra kerülő eseményen részt vesz többek között a költők képviseletében Kányádi Sándor, Kalász Márton, Tóth Krisztina és Varró Dániel, a zenészek táborából pedig a Kaláka együttes, Palya Bea, Ferenczi György, Szalóki Ági és a Napra. 2009. szeptember 10. csütörtök 08:52 -
Tóth Gabi már nem játszik pasiszerepet
Véletlenül buktak le, de már vállalják kapcsolatukat 2009. szeptember 9. szerda 10:52 -
Tóth Vera túl kövér
A lap által Mázsás Megasztárnak titulált Tóth Vera mostanra belátta, változtatnia kell az életmódján, szakemberhez fordult és már három hete diétázik. 2009. szeptember 9. szerda 10:34 -
Íme, akinek sikerült betörni Tóth Gabit
Tóth Gabi fülig szerelmes a Groovehouse énekesnőjének exférjébe. Roli személyében végre elérkezett életébe az a férfi, akinek sikerült betörnie az eddig vadságáról ismert fiatal lányt. 2009. szeptember 9. szerda 06:41 -
Tóth Lüszi eltűnhet a süllyesztőben, ha nem változnak a dolgok
A Megasztár egyik legfiatalabb csillagának a közeljövőben bizonyára nem lesz saját lemeze a boltokban, hiszen amióta nem sikerült megállapodni az egyik lemezkiadóval, azóta egyéb ajánlattal sem bombázták. 2009. szeptember 8. kedd 10:28 -
Tóth Gabi és Judy exe nem érdekből szerelmesek
Tóth Gabi és új kedvese, Roland boldogan meséltek kapcsolatukról, amelyet még mindig beárnyékolnak a rosszindulatú pletykák. 2009. szeptember 8. kedd 09:09 -
Stohl beszólt
Tóth Gabi és új szerelme, Roli volt a vendége ma az RTL Klub Reggelijének. Miután leültek a kanapéra Horváth Éva úgy mutatta be Rolit, hogy ő Judy exférje. Stohl ezen teljesen kiakadt, és ennek hangot is adott. 2009. szeptember 7. hétfő 13:20 -
Velencei Filmfesztivál - Gryllus Dorka és Tóth Orsi is felvonul
Két magyar színésznő, Gryllus Dorka és Tóth Orsi is felvonul a filmvilág legnagyobb sztárjaival szerdán és csütörtökön a Palazzo del Cinema vörös szőnyegén a 66. Velencei Filmfesztiválon - tájékoztatott a Magyar Filmunió hétfőn. 2009. szeptember 7. hétfő 12:46 -
Horváth Éva kiakasztotta Stohl Bucit
Megosztotta a Reggeli mai műsorvezetőit a hazai celebvilág legfrissebb párja. Míg Horváth Éva csípősebb kérdésekkel próbálta bombázni Tóth Gabit és Nagy Rolandot, Stohl András visszafogta magát, és ezt tanácsolta kolléganőjének is. 2009. szeptember 7. hétfő 12:45 -
Talmácsi utolsó, két pontot szerzett
Talma stabilan utolsó, de gyűjti pontjait. Németh tizenötödik, Tóth tizenhetedik lett. 2009. szeptember 7. hétfő 10:06 -
Tóth Gabi magára varratja Jackót
A volt megasztáros úgy döntött, nem foglalkozik mások véleményével - ez a következő hír a Napi Ászban 2009. szeptember 7. hétfő 08:01 -
Hazai sztárok így emlékeztek Michael Jacksonra
Nagyszabású koncerten emlékeztek meg a hazai popzene csillagai a Legendáról, a Respect Party- Tribute of Michael Jackson rendezvényen. Király Viktor, Hien, Széles Iza, Gitano, Pápai Joci, Harót Balázs és Tóth Roland a saját kedvenc Jacko dalukat énekelték el. [Dátum: 2009.09.07. 06:00] 2009. szeptember 7. hétfő 06:00 -
Tóth Lívia 8. lett a rieti atlétikai Grand Prix-n.
3000 méteres akadályfutásban érte el ezt az eredményt. 2009. szeptember 6. vasárnap 20:08 -
Tóth Vera elhatározta - igaz, nem először
Az első Megasztár-győztes nagy fába vágta a fejszéjét: komoly orvosi ellenőrzés mellett szigorú fogyókúrába kezdett, bár mint Tóth Vera mondja, nem célja beállni a fogpiszkáló külsejű divatbabák sorába, csupán szeretné testileg-lelkileg jobban érezni magát a bőrében. Segítője nem más, mint az országosan ismert és elismert dietetikus szaktekintély, dr. Pados Gyula, aki Cserháti Zsuzsát is remek formába hozta nagy visszatérése idején. 2009. szeptember 6. vasárnap 12:58 -
Tóth Lüszi végre megkapta
Betöltötte 14. életévét a negyedik Megasztár legfiatalabb versenyzője, így végre kezébe vehette első személyi igazolványát. 2009. szeptember 5. szombat 19:37 -
Tóth Richárd 28 milliót nyert Pozsonyban
Győzött a szlovák pókertorna hatfős döntőjében, Traply Péter 5. helyével hétmilliót keresett. 2009. szeptember 5. szombat 15:39 -
Tóth Lüszi megkapta a személyi igazolványát
Az exmegasztárosTóth Lüszi betöltötte 14. életévét, így megkapta élete első személyi igazolványát. 2009. szeptember 5. szombat 11:37 -
Személyit kapott Tóth Lüszi
BUDAPEST - Betöltötte 14. életévét a Megasztár 4. szériájának legfiatalabb versenyzője, így megkapta élete első személyi igazolványát. 2009. szeptember 5. szombat 05:55 -
Szakított a magyar táncos
Befejezte a közös munkát a francia színekben versenyző Gregoire Lyonnet, Tóth Orsolya páros 2009. szeptember 4. péntek 19:00 -
Két magyar pókeres küzd a 27 millióért
Tóth Richárd második, Traply Péter utolsó helyről kezdi a pozsonyi verseny hatfős döntőjét. 2009. szeptember 4. péntek 16:58 -
Sztárváltó - Völgyesi Gabi rekordösszegért sem pucérkodik
A hetente jelentkező beszélgetéssorozatot a Nők Lapja Cafe olvasói szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Völgyesi Gabin a sor. 2009. szeptember 4. péntek 13:08 -
Tóth Gabi vetkőzne, de csak kicsit
Az exmegasztáros Tóth Gabi a Borsban beszélt arról, ideje nőies ruhákat hordania, ugyanis "én sem leszek már fiatalabb, úgy érzem, ideje volt stílust váltanom". 2009. szeptember 4. péntek 10:41 -
Négy magyar hajt a 27 milliós pókerfődíjra
A 3. napra húszan maradtak Pozsonyban, az első 18 nagy pénzt nyer, Tóth Richárd áll a legjobban. 2009. szeptember 3. csütörtök 15:28 -
Tóth Gabi meglepő szerelésbe bújt
Meglehetősen furcsa fotó készült a közelmúltban Tóth Gabiról és szerelméről. Az egykori Megasztáros mindig is kedvelte az extrém szereléseket, de ezen a felvételen talán még meghökkentőbb öltözéket visel, mint egyébként szokott. 2009. szeptember 3. csütörtök 14:25 -
Tóth Verának egyetlen esélye van: ha lefogy
Vera még soha nem volt ilyen kövér - állítják a barátai. Féltik is, mert magas a vércukra, és vizesedik a lába. Mindkét problémát Vera jelentős túlsúlya okozza. 2009. szeptember 3. csütörtök 05:25 -
Mi történt Tóth Lüszivel?
Csupán csak annyi, hogy ezen a napon kapja meg személyi igazolványát, ami annyit tesz, hogy betölti a 14. életévét. Ez alkalomból köszönti őt a zene.hu is. [Dátum: 2009.09.03. 04:00] 2009. szeptember 3. csütörtök 04:00 -
D. Tóth Kriszta: Na, húzzanak innen!
Megkockáztatom, hogy örökre kitiltanak az Ecseri piacról, és elmesélek valamit. Pontosan úgy, ahogy az megesett. A történet még Spanyolországban kezdődött, ahol Lola 2009. szeptember 2. szerda 11:13 -
Tóth Gabi megtalálta önmagát - legalábbis most azt hiszi
Leküzdötte pánikbetegségét Tóth Gabi, ismét szerelmes és úgy döntött, nem számít, hogy mit mondanak róla az emberek. Az, hogy jól érzi magát most a bőrében, nem csak annak köszönhető, hogy végre elfogadta önmagát, hanem annak is, hogy tudja kezelni betegségét. Tizennégy éves volt, mikor a tünetek először jelentkeztek, egyik pillanatról a másikra nem mert kilépni a lakásból, halálfélelme volt. 2009. szeptember 1. kedd 14:46 -
Különös módon emlékezik meg Jackóról a megasztár
Tóth Gabi új tetoválást varrat magára. Az énekes kiskora óta nagy tisztelője Michael Jacksonnak, ezért úgy döntött, magára tetováltatja a popikon sziluettjét. Szombaton egy rendezvényre is ellátogatott, ahol a Jacko-fanoknak egy jól ismert számmal, a Billie Jane-nel kedveskedett. A rajongók együtt énekeltek vele. 2009. augusztus 31. hétfő 22:46 -
Tóth Gabi még nem találkozott Judyval...
...Legalábbis azóta, mióta a Groovehouse énekesnőjének volt férjével jár. Ám Gabi azt mondja, egyáltalán nem tart az esetleges összefutástól, hiszen neki tiszta a lelkiismerete. 2009. augusztus 31. hétfő 14:30 -
Tóth Vera leleplezte magát
Tóth Vera leleplezte magát. Az egykori Megasztáros A 2 testőr bemutatja: sztárok titkai című könyvben elárulta, hány kilót mutatott a mérleg, amikor a legducibb volt. 2009. augusztus 31. hétfő 07:30 -
Tóth Vera: ezt a kis buktát betudom annak, hogy nő vagyok
Tóth Vera elárulta: csupán harmadik próbálkozásra ment át a KRESZ-vizsgán. Nem szégyelli, inkább csak betudja annak, hogy ő is nőből van. 2009. augusztus 29. szombat 17:14 -
Hazai sztárok emlékeztek Michael Jacksonra
A hétvégén egy nagyszabású koncerten emlékeztek meg a hazai popzene csillagai a Legendáról, a Respect Party - Tribute of Michael Jackson elnevezésű rendezvényen. Király Viktor, Hien, Széles Iza, Gitano, Pápai Joci, Harót Balázs és Tóth Roland a saját kedvenc Jacko-dalukat énekelték el. 2009. augusztus 29. szombat 09:10 -
Tóth Gabi csillagokat látott a melegtől
Az exmegasztáros ezúttal az Anti Fitness Tamással és Labancz Lillával forgatott klipet, amire az RTL Klub Fókusz című műsorának forgatócsoportja is elkísérte. 2009. augusztus 28. péntek 20:53 -
Baby Gabi felkészült az anyaságra
Baby Gabi teljesen megváltozott! Bár még nincs pasija a sztárnak, már nem keresi görcsösen az igazit. 2009. augusztus 28. péntek 09:00 -
Tóth Vera húga pasijáról áradozik
Jó testvérek a Tóth lányok, amellett, hogy ugyanabban a műfajban, a könnyűzenében tehetségesek, egy cseppet sem féltékenyek egymásra, sőt kiállnak a másikért, ha kell. Vera most húga friss, Nagy Rolanddal való kapcsolata mellett is kiáll. 2009. augusztus 27. csütörtök 18:04 -
A szőke vagy a fekete Tóth Gabi a jobb?
Szavazzon, melyik árnyalat tetszik önnek jobban? 2009. augusztus 27. csütörtök 14:37 -
Világpremier előtt Tóth Barnabás filmje
A montreali filmfesztiválon láthatja először a közönség Tóth Barnabás Rózsaszín sajt című, magyar-francia koprodukcióban készült filmjét. A keserédes vígjáték világpremierje mellett további hat magyar alkotás szerepel a csütörtökön kezdődő A-kategóriás kanadai fesztivál programjában. 2009. augusztus 26. szerda 17:46 -
Milyen kapcsolat van az RTL Klub két műsorvezetője között?
Az RTL Klub új magazinműsorában, a Fél kettőben sok mindenről szó esik, ami a nézőket foglalkoztatja. A két műsorvezető, Holló Márta és D. Tóth András friss hírekkel és az előző nap történéseivel foglalkozik szakértők közreműködésével. Vajon a nézők számára jó ez a kora délutáni időpont? 2009. augusztus 26. szerda 17:37 -
Montreálban tartják a magyar vígjáték világpremierjét
Az elsőfilmes Tóth Barnabás Rózsaszín saját című vígjátékát először Kanadában lehet látni. 2009. augusztus 26. szerda 16:13 -
Divattervezők negyede Budapesten!
A kissé megkopott boltok az elmúlt néhány hónapban szinte teljesen eltűntek és helyükre prémium és felső-középkategóriás termékeket áruló bérlők érkeztek. A nagy nemzetközi brandek márkaképviseletei mellett a hazai tervezők is kezdik megvetni lábukat a környéken. Náray Tamás nemrég nyitott üzletet az Operaház tőszomszédságában és hamarosan itt nyílik meg Tóth Bori exkluzív szalonja is. 2009. augusztus 26. szerda 08:00 -
Hazai sztárok emlékeztek Michael Jacksonra!
A hétvégén egy nagyszabású koncerten emlékeztek meg a hazai popzene csillagai a Legendáról, a Respect Party- Tribute of Michael Jackson rendezvényen. Király Viktor, Hien, Széles Iza, Gitano, Pápai Joci, Harót Balázs és Tóth Roland a saját kedvenc Jacko dalukat énekelték el. 2009. augusztus 25. kedd 17:00 -
Kire szavaztak a volán mögé ülő miniszterek?
Egyöntetűen B. Tóth Lászlóra szavaztak azok a miniszterek, akik most hétvégén nekivágnak hazánk egyik legszínvonalasabb bortúrájának. A 14. Magyar Borok Útja Rallyn nemcsak politikusaink akarnak retroszámokra táncolni, de számos híresség is örült, hogy az ország diszkósa csak nekik pörgeti majd a lemezeket. 2009. augusztus 25. kedd 10:09 -
Tóth Vera botrány Szlovákiában!
Gázsi igen + fellépés nem = felháborodás 2009. augusztus 24. hétfő 21:25 -
Tóth Gabi minden pasit lapátra tesz
Sokan hiszik Tóth Gabiról, hogy habzsolja a pasikat. Az már kiderült, hogy az énekesnő gyengéi a rockzenészek. Palcsó Tomi, Czutor Zoltán és az Anti Fitness Club dobosa, Fekete Balázs után ismét egy zenész dobogtatta meg a szívét. A fiús stílusú lánynak szeretethiánya van, s ráadásul nagyon ragaszkodó típus, aki egy hosszú szerelemre vágyik. 2009. augusztus 24. hétfő 18:58 -
Nem énekelt, de a gázsit felvette Tóth Vera
Közellenség lett a szlovákiai Szepsiben Tóth Vera azóta, amióta úgy kapta meg a gázsiját, hogy fel sem lépett 2009. augusztus 24. hétfő 11:39 -
Botrány: Tóth Vera zsebre tette a pénzt, de nem énekelt semmit
Nemkívánatos személy lett a szlovákiai Szepsiben Tóth Vera. A helyiek ugyanis felháborítónak tartják, hogy az első Megasztár győztese úgy kapta meg a gázsiját, hogy fel sem lépett. 2009. augusztus 24. hétfő 09:16 -
ifj. Tóth bravúrral hetedik lett Csehországban
A nemzetközi ralisorozatban, az IRC-ben versenyzttő magyar pilóta a Baru,-ralin lett hetedik. 2009. augusztus 23. vasárnap 20:08 -
Az RTL Klub fiatal műsorvezetőjének nem volt ideje izgulni
Az RTL Klub fiatal műsorvezetője hatalmas lehetőséget kapott a csatornától, hiszen Gönczi Gábor mellett ő közvetíthette az augusztus 20-i tűzijátékot. D. Tóth András rengeteget készült az adás előtt, de egy cseppet sem izgult. Nem volt rá ideje. 2009. augusztus 23. vasárnap 01:01 -
40 éves Szabó Gabi
40 éves Szabó Gabi színésznő, aki a színpad után a médiában is szép sikereket arat. Szegeden, a művészetek bűvöletében nőtt fel. Ahogy cseperedett, úgy változtak a tervei, de a kultúra mindig vonzotta. Szívesen lett volna muzsikus, gordonkaművész vagy operaénekesnő keramikus pedig csak azért nem lett, mert amikor jelentkezi akart, csupán a textil-szakon volt hely. Így azután színésznő lett. 2009. augusztus 22. szombat 17:46 -
Köteles a belga Genknél folytatja pályafutását
Pénteken hivatalossá vált, Köteles László, a DVTK kapusa Tőzsér Dániel és Tóth Balázs csapattársa lesz. 2009. augusztus 21. péntek 15:34 -
Baby Gabi hatalmas lagzira készül
Ha házasságkötésről van szó, vajon a sztárok is csak azt akarják, amit a lányok többsége: menyasszonyi ruhát, templomi esküvőt és hatalmas bulit? 2009. augusztus 19. szerda 14:19 -
D. Tóth Kriszta: A más gyereke
Van valami, amiről három és fél éve nem merek beszélni. Kerülgetem, szagolgatom, incselkedem vele. Majdnem leírom az első mondatot, aztán megfutamodom. Újra, újra és újra. Hát most megint megpróbálom. Okosabb nem lettem a legutóbbi próbálkozás óta. Talán csak bátrabb... 2009. augusztus 19. szerda 11:25 -
Tóth Vera fogyózik
Meglepő fotó került a kezünkbe Tóth Veráról. Az énekesnő ezen, az idén nyáron készült felvételen vidámnak, de igencsak ducinak tűnik. 2009. augusztus 19. szerda 11:15 -
V. Újbuda Jazzfesztivál, Budapest, A38, 2009. szeptember 5. szombat 20.00h
Erre, illetve az ilyen típusú kínáltra mondaná B. Tóth Laci bá', hogy "zenei csemege". De nemcsak az egykori poptarisznya, mi is ezt mondjuk. A történet elkövetői semmiképpen sem fontossági, csupán érkezési sorrendben, a Barabás Lőrinc Eklektric, a Random London, a Smárton Trio + 1 és Paul Murphy. Szóval jazz, meg persze minden szinten szinte minden. 2009. augusztus 18. kedd 10:31 -
Baby Gabi: azt szeretnénk elérni
A Baby Sisters egykori énekesnőjéről kevesen tudják, hogy eredeti szakmája szerint szociális asszisztens. Ennél fogva az énekesnő hosszú évek óta minden olyan kezdeményezés mellé örömmel odaáll, ahol segíthet hátrányos helyzetű embertársain. Gabi közel egy éve ismerkedett meg a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség vezetőjével, s azóta azon van, hogy megkönnyítse munkájukat. 2009. augusztus 17. hétfő 17:23 -
Kiss Ramóna és Tóth Norbert újra együtt
Egy év távkapcsolat után össze kellett szokniuk, de a szerelmük lángol 2009. augusztus 16. vasárnap 17:49 -
Tóth Gabi és O J Sámson csúcsra járatták magukat
Tóth Gabi maga készítette a forrónadrágját, és azt neccharisnyával egészítette ki. Heti celebtrend egyenesen a szigetről. 2009. augusztus 16. vasárnap 12:55 -
Levadócozták Tóth Gabit
Megnéztük, hogy mit tartottak említésre méltónak a Sziget harmadik, első teltházas napjából a napilapok és néhány online újság. 2009. augusztus 15. szombat 18:20 -
Tóth Lívia kiesett a selejtezőben
A magyar atléta összesítésben 29. lett a 41 indulóból a berlini vb 3000 m-es akadályfutásában. 2009. augusztus 15. szombat 12:53 -
Tóth Imi magára marad?
Pasini Brünnben Ducatit tesztel, Tóth és Németh pedig technikai gondokkal küszködik. 2009. augusztus 15. szombat 09:03 -
Tóth Gabi beterpeszt!
Tom Cruise nyomdokaiba lépve hazai hírességek álltak a bárpult mögé, hogy kiderüljön, ki keveri a legszínesebb koktélt a legendás fekete-fehér whiskey felhasználásával. 2009. augusztus 15. szombat 09:00 -
Három magyar az atlétikai vb szombati nyitónapján
Kürthy Lajos a súlylökés, Pars Krisztián kalapácsvetés selejtezőjében, Tóth Lívia a női 3000 m akadály előfutamában indul. 2009. augusztus 14. péntek 19:55 -
Szarajevói Filmfesztivál - Szarajevó Szívéért versenyzik az Adás
Vranik Roland, Kenyeres Bálint, Pápai Pici, Cseke Eszter, Papp Gábor Zsigmond, M. Tóth Géza és Pálfi György mozgóképei gazdagítják a augusztus 12-én kezdődött szarajevói filmfesztivál műsorát. A játékfilmes versenyprogramban, a dokumentumfilmek versenyében, és a rövidfilmek közt is indulnak magyar alkotások. 2009. augusztus 14. péntek 10:05 -
Nézd meg Tóth Gabit, a szexi rocker lányt - videóval!
A Szigeten a világ legnépszerűbb whisky gyártója is képviselteti magát, méghozzá nem is akárhogy - legalábbis Tóth Gabi produkciója látványosra sikeredett. 2009. augusztus 13. csütörtök 17:35 -
Orosz Barbinak most sem lesz könnyű dolga
Idén augusztusban, immáron tizennegyedik alkalommal indul útnak a Borok Útja Rally. Az idei versenyzők között olyan hölgyek is indulnak, mint Mák Kata, Orosz Barbi, a Kísértés című műsorból ismert Dózsa Gabi és Szorcsik Viki, akik azért küzdenek, hogy teljesítsék a közel 1000 kilométeres távot. 2009. augusztus 13. csütörtök 08:33 -
Bujtor István kórháza cáfolja az utóbbi napok híreit
Cáfol a kórház, nem nyilatkozott Bujtor István kezelőorvosa - állítja Tóth Árpád, a Veszprém Megyei Központi Kórház orvos-igazgatója. 2009. augusztus 12. szerda 12:04 -
Baby Gabi megható dolgot tett
Az énekesnő reklámarc, szervező és fellépő is a jótékonysági gálasorozatban. [Dátum: 2009.08.12. 03:30] 2009. augusztus 12. szerda 03:30 -
Gubás Gabiról leretusálták a melltartót
Mint arról már a Gumicukorban beszámoltunk, Ördög Nóra, Osvárt Andrea és Gubás Gabi részt vesz a nemzetközi ELLE kampányában, amelynek során a kiadvány megjelenési országaiban néhány híresség meztelenre vetkőzve hívja fel a figyelmet a világ ivóvízkészletének elégtelenségére. 2009. augusztus 10. hétfő 20:43 -
Leoperálják a súlyfelesleget Tóth Veráról?
Tóth Vera, a Megasztár tehetségkutató első szériájának győztese megelégelte küllemét, ezért ugyanannak az orvosnak a segítségére bízza magát, aki korábban Cserháti Zsuzsát is kezelte. 2009. augusztus 10. hétfő 11:28 -
Baby Gabi a fogyatékkal élőket tartja igazán kreatívnak!
Néha elmegyek egy értelmi fogyatékos intézetbe, és hihetetlen, hogy olyan szőnyeget szőnek például, hogy nekem olyan van otthon. 2009. augusztus 10. hétfő 10:20 -
Puskás Peti a fenékfogdosás elméletéről
Puskás Peti mindig máshogy néz ki. Néha meg sem ismerjük. Most viszont megismertük és tőle is megkérdeztük, amit Tóth Gabitól, hogy mitől fogta ő a nagylány fenekét a színpadon. Jó, mi is megfogtuk volna a latexruhát, puszta technikai érdeklődésből, hogy érezzük, milyen a tapintása, sőt, talán Gabit is megfogtuk volna, ha hagyja, de Petinek sikerült is a dolog. Az volt a legkevesebb, hogy rákérdeztünk a dolog elméletére.2009. augusztus 10. 2009. augusztus 10. hétfő 10:00 -
Tóth Vera nem akar zsírleszívást
Cserháti Zsuzsa egykori orvosára bízta magát Tóth Vera 2009. augusztus 10. hétfő 08:19 -
Tóth Krisztián ezüstérmes az ifi cselgáncs-vb-n
A KSI versenyzője négy ippongyőzelemmel jutott a döntőig, ahol az orosz Kalmurzajevtől kapott ki. 2009. augusztus 8. szombat 16:58 -
Baby Gabi sztárportré!
"Hozzám nagyon közel állnak az értelmi fogyatékossággal élő gyerekek, illetve a felnőttek. Most a Magyar Speciális Olimpia Szövetség munkáját segítem, és rengeteg értelmi fogyatékos emberrel találkozom. " 2009. augusztus 8. szombat 14:00 -
Lenny Kravitz odáig volt Tóth lányokért
Lennyt annyira lenyűgözte a két Tóth lány, hogy egy tévéműsorban is áradozott róluk. 2009. augusztus 8. szombat 08:08 -
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury és a Queen legismertebb dalai magyarul
A szeánsz-koncerten 14 énekes (Serbán Attila, Szomor György, Varga Miklós, Zentai András, Tóth Gabi, Tóth Vera, Puskás Péter, Nagy Anikó, Naszvagyi Tamás, Ekanem Bálint, Szóka Júlia, Deák Fruzsina, Miklós Eponin és Görcsös Szabolcs) adja elő a Queen és Freddie Mercury dalait magyarul. A dalok közötti átkötő szövegekkel és a háttérvetítéssel az énekes életútjának egyes momentumait idézik meg. A dalokat Miklós Tibor fordította le, és ő a szerkesztő-rendezője is a produkciónak, amelyben 6 tagú zenekar és nagy létszámú tánckar is részt vesz. 2009. augusztus 7. péntek 10:55 -
Bírálta a Magyar Rádió elnökét, felelősségre vonják
Such György 9,4 milliós havi fizetését bírálta Tóth Csaba egy sajtótáéjkoztatón. Állítólag megkerülte a hivatali rendet. 2009. augusztus 7. péntek 09:14 -
Újraindul a legendás Poptarisznya
B. Tóth László nem tudja eldönteni, hogy a hallgatók vagy ő örül-e jobban annak, hogy leporolják a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb rádióműsorát, a Poptarisznyát. A két évtizedet is megélt adássorozat a Sztár FM-en hallható, ahol átkeresztelték Retrótarisznyára. 2009. augusztus 6. csütörtök 20:12 -
Negyvenhárom celebbel reklámozzák a motorsportot
Tóth Imre, magyar MotoGP versenyző egy csomó hírességgel együtt próbálja népszerűsíteni a sportját. 2009. augusztus 6. csütörtök 13:00 -
Gábor és András együtt töltik augusztus 20 estéjét!
Az év egyik legkáprázatosabb eseményét, a Tűzijátékot az RTL klub idén is élőben közvetíti. Az égi látványosságot ezúttal D. Tóth András és Gönczi Gábor kommentálja majd. 2009. augusztus 6. csütörtök 09:00 -
Óriási áldozatot hozott feleségéért a Barátok közt sztárja
Nem is hinnénk, mekkora áldozatot hozott évekkel ezelőtt felesége kedvéért Tihanyi Tóth Csaba. A férfi ugyanis nem sokkal azelőtt, hogy megismerte párját, már épp arra készült, hogy végleg elköltözzön. Vajon hová és miért? 2009. augusztus 5. szerda 12:05 -
D. Tóth Kriszta: Menjünk, légyszíveskérlekszépen!
Nagyon komoly a verseny. Be kellett vetnünk mindent. Szervezőkészséget, szabadnap-tartalékokat, lelkesedést, energiát. Mert a nyár alapvetően a nagyszülőké. Legalábbis a fele biztosan. Az óvodai szünetet fölszeleteltük, és a szeletek birtokosai között elkezdődött a vetélkedés. Na, vajon miért? 2009. augusztus 5. szerda 11:03 -
Tóth Vera nem vetkőzik a Playboynak!
Jó, azt azért ne felejtsük el, hogy mi kérdeztük meg. Csak mert mostanában divat onnan nyitni az ilyen típusú interjúkat, hogy valaki megkérdezi, az alany szívesen lenne-e űrhajós, mire az illető azt válaszolja, hogy nem, erre az a cím, hogy XY nem akar űrhajós lenni. Szóval tisztáztuk? Tisztáztuk. Mi kérdeztük Tóth Verát, hogy Radnai Péter el tudná-e érni nála, hogy levetkőzzön. S amit erre válaszolt, az nekünk tetszett. Mert őszinte, kedves, okos válasz volt.2009. augusztus 4. 2009. augusztus 4. kedd 10:00 -
Lebukott a Barátok közt sztárja
Meglehetősen ciki dolog történt a Barátok közt sztárjával, Tihanyi Tóth Csabával. A népszerű sorozat Novák Lacija az RTL Klub Reflektor magazinjának mesélt az esetről. 2009. augusztus 3. hétfő 11:20 -
Tóth Gabira fogadásból mennek a fiúk
Tóth Gabival ezt az interjút már elkezdtük, csak ezt muszáj tisztáznunk, mielőtt belekezdenek, mert aztán észreveszik és jól megírják a fórumban, hogy huhu. Szóval elkezdtünk már vele beszélgetni arról, hogyan tapadt a testéhez a latexruha, de aztán lazán átkötöttünk a társkeresés problémáira, amelyről úgy általában beszégletünk a Tóth családdal, bárhol is találkozzunk. Minden pasi fosógép - ezt Gabi mondta egykor s talán tényleg igaz.2009. augusztus 2. 2009. augusztus 2. vasárnap 06:00 -
Judy után egy "civil", majd Tóth Gabi: Roli szerelmei rivaldafényben
A Groovehouse énekesnőjének férje, Roli újra kitárulkozott és elárulta: szerelmes Tóth Gabiba. A pár ismerősei szerint azonban a megasztáros énekesnő nem szerette volna nagydobra verni kezdeti kapcsolatukat. 2009. augusztus 1. szombat 19:05 -
Groovehouse Judy félti férjétől Tóth Gabit
Az énekesnő a Napi Ásznak mesélt arról, hogy szerinte egy bimbózó kapcsolatnak nem tesz jót a médiaszereplés, pedig férje mindent megtesz annak érdekében, hogy írjanak róla. 2009. augusztus 1. szombat 13:51 -
Tóth Vera nem hiszi Mujahid szexkamerás ügyét
Mujahid Zoltán elég kínos szexkamerás esete után az énekes srác egyből a címlapokra került a Blikkben és a Napi Ászban, no de ugye a negatív reklám is reklám 2009. augusztus 1. szombat 10:12 -
Tóth Gabi testéhez tapadt a latex!
Partyanyagokat nyomunk, felváltva a Hunyadi túrával, észrevették? Ha valami problémájuk van a szerkesztéssel, haladéktalanul jelezzék azt a fórumban, mi roppant teherbíró népség vagyunk, legalábbis pozitív kritika tekintetében bármit elviselünk. Miközben Körmendi kolléga versenyt izzad a többiekkel Erdélyben azért bemutatnánk, hogyan festett Tóth Gabi egy remek partyn tetőtől talpig latexben, de komolyan, nekünk nagyon tetszett.2009. július 31. 2009. július 31. péntek 10:00 -
Harminc kilós lámpába bokszolt Tóth Gabi
A mozdulattal az énekesnő egy próbán megmentette egy kollégáját. 2009. július 31. péntek 07:36 -
Nagyon hős volt: Tóth Gabi életet mentett
Saját testi épségét kockáztatta kollégája megmentéséért a Megasztárból megismert énekesnő, Tóth Gabi. 2009. július 31. péntek 06:42 -
Tóth Gabi kollégája miatt kockáz- tatott
Csak Gabi (21) lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt súlyos baleset a próbán. 2009. július 30. csütörtök 17:35 -
Tóth Gabi és Roli között működik a kémia
Nagy Roli éppen hogy túl van a házassága válságán Judyval, majd egy rövid kapcsolaton, és most újra róla szólnak a hírek - és Tóth Gabiról. Jó ideje ismerik már egymást, közös a baráti társaságuk, de eddig csak "szia-szia" volt köztük... 2009. július 30. csütörtök 13:52 -
Groovehouse Judyt nem érdekli, ki jár a férjével
Roli, a Groovehouse énekesnőjének elhidegült férje és Tóth Gabi összejöttek, de Judyt ez hidegen hagyja. 2009. július 30. csütörtök 10:20 -
Tóth Gabi túl van a fertőzésen
Tóth Gabi vírusfertőzéssel bajlódott a közelmúltban, ami rendesen megviselte. Az énekesnő az ilyenkor szokványos gyomorpanaszokkal küszködött, de már teljesen jól van - árulta el a StoryOnline-nak. 2009. július 30. csütörtök 08:45 -
Forgatócsoport támadta le Tóth Gabit Londonban
A Buli Londonban koncertsorozat hétvégi vendége Tóth Vera és Tóth Gabi volt. A lányok még nem jártak Londonban, így nagy tervekkel indultak a háromnapos útnak. [Dátum: 2009.07.30. 07:00] 2009. július 30. csütörtök 07:00 -
Tóth lányok Londonban buliztak
A Buli Londonban koncertsorozat hétvégi vendége volt Tóth Vera és Tóth Gabi. A lányok még nem voltak a Londonban, így nagy tervekkel indultak a három napos útnak. Megérkezésük után belecsöppentek London forgatagába, de az esti fellépés miatt nem tudtak teljesen belemerülni a Picadilly Circus-on zajló életbe. Másnap fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel indultak neki a nyüzsgő városnak. 2009. július 30. csütörtök 00:25 -
A híradós útra kész
Kiss Gabi miután júliusban a szüleit látogatta meg a vajdasági Topolyán, ismét útra kész. Augusztus tizedikétől két héten át a Híradó adriai mellékletének tudósítójaként találkozhatnak vele esténként a Magyar Televízió nézői. S hogy milyen "rejtett kincseket" ajánl? 2009. július 29. szerda 16:07 -
Tóth Vera minden Jacko albumot felvásárolt
Természetesen a vásárlás is benne volt a programban. Először Covent Garden London bevásárló negyedébe mentek, ahol Vera megvette az összes, eddig megjelent Michael Jackson albumot. 2009. július 29. szerda 14:27 -
Megérkeztek Londonba a Tóth-lányok - de már haza is jöttek
A Buli Londonban koncertsorozat hétvégi vendége volt Tóth Vera és Tóth Gabi. A lányok még nem voltak a brit fővárosban, így nagy tervekkel indultak a három napos útnak. 2009. július 29. szerda 10:07 -
Így buliztak a Tóth lányok Londonban - fotók
Tóth Vera és Tóth Gabi a hét végén a Magyar Bulik Londonban nevű rendezvénysorozaton léptek fel az angol fővárosban 2009. július 28. kedd 21:19 -
Folytatódik B. Tóth László népszerű rádióműsora
2009. július 17-től ismét fantasztikus zenékkel várja a Sztár FM hallgatóit B. Tóth László. [Dátum: 2009.07.27. 11:00] 2009. július 27. hétfő 11:00 -
Baby Gabi kétszer is faképnél hagyta az udvarlóját
Az énekesnő ma már szégyelli, amit egykori kedvesével tett, de annak idején kétszer is faképnél hagyott egy férfit, ráadásul a lehető legbutább szituációban. 2009. július 27. hétfő 07:35 -
II. János Pál pápa és a közgazdaságtan - Kerekasztal-beszélgetés
2009. augusztus 6-án 19 órakor kezdődik II. János Pál pápa és a közgazdaságtan - Az egyház társadalmi tanításának legújabb fejleményei című beszélgetés a VAM Design Centerben található kiállítás kísérőeseményeként. Az előadók között van Baritz Sarolta Laura közgazdász és teológus végzettségű domonkos nővér, valamint Tóth Gergely egyetemi tanár és Beran Ferenc egyetemi docens. 2009. július 25. szombat 19:27 -
Tóth Gabi újra zenészt választott!
Egyértelmű, hogy Tóth Gabi gyengéi a rockzenész pasik. A fantasztikus tehetségű énekesnő ezúttal Nagy Rolandot, Judy exét kerülgeti. 2009. július 24. péntek 08:07 -
Tóth Gabi Londonban is hozza majd a megszokottat
A két Megahang Angliába készül, hogy elkápráztassa a Londonban élő magyarokat. Utánajártunk a részleteknek. [Dátum: 2009.07.24. 06:00] 2009. július 24. péntek 06:00 -
Tóth Gabi elhalászta a Groovehouse énekesnőjének férjét
Nem búslakodott túl sokáig márciusi szakítása után Tóth Gabi, az énekesnőt ugyanis máris új férfi oldalán látni mostanában. Az illető a zenészvilágban dolgozik, ráadásul dobosként. Mellékesen pedig a Groovehouse énekesnőjének férje. 2009. július 23. csütörtök 11:19 -
D. Tóth András folyton idegesíti a nővérét
Noha már 27 éves az RTL Klub Fél 2 című műsorának férfi házigazdája, ennek ellenére sokszor a mai napig úgy viselkedik, mint egy gyerek. Híres nővérét, D. Tóth Krisztát például rendszeresen kihozza a béketűrésből. 2009. július 21. kedd 18:40 -
A Tóth-lányok most megfoghatják az Isten lábát
Tóth Vera és Tóth Gabi Londonba készül, hogy szombaton elkápráztassa a Londonban élő magyarokat. 2009. július 21. kedd 15:49 -
Tóth Tibiék ismét remekeltek
Ismét bezsebeltek egy aranylemezt a Hooligans együttessel, ennek ellenére nem tétlenkednek: többállomásos akusztikus koncertre készülnek, szinte mindennap fellépnek valahol, készítik az új lemezüket, és még egy DVD-t is kiadnak. 2009. július 21. kedd 07:33 -
Baby Gabi meglepődött Mary Zsuzsin!
Baby Gabi megdöbbentő élményéről mesélt. A fiatal énekesnő rettenetesen meglepődött, amikor egy rendezvényen Mary Zsuzsi szájon csókolta. 2009. július 20. hétfő 15:35 -
Tóth Vera: vége az önbecsülésnek, amikor egy este után azt hiszik, az oltár elé mennek
Szinte minden évben Olaszországban nyaral Tóth Vera, ahova rendszerint baráti társasággal utazik. Az énekesnő szerint a külföldi férfiak sokkal rámenősebbek, mint honi társaik. 2009. július 19. vasárnap 21:26 -
Durván nagyot váltott az egykori megasztár
Igazi, érett nő néz vissza azokról a fotókról, amiket Tóth Gabiról készített Debreczeni Zita. A vadóc, öntörvényű énekesnő a fotózás idejére elhagyta rocker külsejét, teljesen rábízta magát Zitára és stábjára. 2009. július 19. vasárnap 12:38 -
A Tóth lányok Londonban énekelnek!
Még sosem járt a brit fővárosban Tóth Vera és Gabi, de ez az álmuk is valóra válik napokon belül. 2009. július 18. szombat 07:07 -
Újra lesz Poptarisznya Retrotarisznya néven
B. Tóth László a Sztár FM-ben folytatja műsorát. 2009. július 17. péntek 16:50 -
Három generáció harca a túlsúly ellen
Három sztárunk - Tóth Vera, Cseke Katinka, Falusi Mariann - különböző életszakaszban jutott el addig, hogy megküzdjenek a kilókkal, és más-más módszerrel fogynak. 2009. július 17. péntek 07:25 -
B.Tóth László az új Retrós sztár!
Péntektől B. Tóth László ismét műsort vezet a Sztár FM-en! A poptarisznyáját újra a vállára veszi! 2009. július 16. csütörtök 10:13 -
Tóth Gabira kamerát szereltek
Különös lány egy különös klipben! Tóth Gabi Salalla című videoklipje nem a szokványos technikával készült. A kisfilm megálmodója, Indián igazán érdekeset alkotott. 2009. július 16. csütörtök 08:05 -
Nagy dobásra készül a Tóth Vera - Tóth Gabi páros
Augusztus közepén nagy dobásra készülnek a Tóth testvérek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: Miklós Tibor rendezésében Freddie Mercury és Queen-dalok szólalnak majd meg, ez idáig még soha nem hallott formában, ahol a megasztáros testvérpár is szerepet kapott. 2009. július 15. szerda 07:05 -
Brutalitás: összeverték VV Ágicát!
Három ismert hölgy keveredett éles helyzetbe az RTL Klub műsorában. VV Ágica, Baby Gabi és Kovácsovics Fruzsina percekig nem jutottak szóhoz a döbbenettől, miután megtámadták őket a Reflektor című műsor felvételén. 2009. július 15. szerda 06:40 -
Tóth és Bagics nyert a strandröplabda ob 3. körében
A korábban Cegléden is győztes Tóth II Gábor, Bagics Bence duó nyerte a férfiak versenyét. 2009. július 12. vasárnap 21:03 -
Tóth Vera: szerintem nem ronda nő
Az egyre népszerűbb negyvennyolc éves Susan Boyle története a magyar celebeket sem hagyja hidegen. A Megasztár első szériájának győztese, Tóth Vera úgy véli, a brit énekesnőnek szép, musicales hangja van. 2009. július 9. csütörtök 14:50 -
Tóth Vera magyarázkodni kényszerült - képekkel
Bár évek óta facér, az aranytorkú énekesnő mégsem búsul. Igaz, többen keresik a kegyeit, ő mégis inkább a karrierjére koncentrál: gőzerővel készül az augusztusi Queen-estre, ki sem látszik a teendőkből. Vera tehát jól van - a rosszindulatú pletykák ellenére. 2009. július 9. csütörtök 07:15 -
Szélhámosok csaltak el pénzt a Barátok közt sztárjától
Tihanyi Tóth Csabától egy havi színházi fizetését csalta ki egy szélhámos egy olcsó trükkel. A Barátok közt Laciját megformáló színész imádja a szép órákat, ezért is állt szóba egy benzinkútnál az őt megkörnyékező árussal. 2009. július 8. szerda 13:00 -
Tóth Gabi tudja: a mennyországban majd bulizgathat Jackóval
A Megasztár felfedezettje gyermekkora óta rajongva szerette a tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jacksont. Gabi éppen ezért úgy gondolja, a popidol csak a földi létből távozott, fent majd találkoznak. 2009. július 8. szerda 08:05 -
Feró tönkrement első házasságáról vall
Nagy Feró az utóbbi időben egyre többet mutatkozik első házasságából származó lányával, akinek Csuka Mónika az édesanyja. A rocker a StoryOnline-nak elmondta, Gabi miatt beszél csak Mónikával, egyébként nem biztos, hogy tartaná vele a kapcsolatot. 2009. július 8. szerda 05:30 -
Megszületett a csinos műsorvezető kislánya!
Igazi hölgyként megváratott mindenkit, de végül múlt kedden megszületett Jegyes-Tóth Kriszta kislánya, Eszter. A műsorvezető, mint mondta: most értette meg igazán, hogy nincs ennél az érzésnél csodálatosabb dolog a világon. 2009. július 8. szerda 04:04 -
Tóth Gabi megmutatta
Annak, hogy itt a nyár és a kánikula, több biztos jele is van. Amellett, hogy a hőmérő 30 fokot mutat, a dekoltázsok is egyre mélyülnek. Tóth Gabi is kitette, amije van. 2009. július 7. kedd 08:00 -
Valkai és Tóth Görögországban pólózik tovább
Valkai Ágnes a bajnok Olimpiakosz Pireuszban, Tóth Ildikó az Irakliszban játszik a következő idénytől. 2009. július 6. hétfő 11:48 -
Baleset érte Tóth Szabit
Nem volt szerencséje Tóth Szabinak. A zenészt baleset érte, ráadásul többször, egymás után. 2009. július 6. hétfő 08:35 -
Megdöbbentő! Tóth Gabi ez komoly? "Remélem találkozom Michael Jacksonnal"
Rajta nőtt fel, neki énekelt, utánozta a mozgását. A Megasztár-szereplő Tóth Gabi a következőket nyilatkozta Michael Jacksonról a Hetek című közéleti hetilapnak. [Dátum: 2009.07.04. 22:23] 2009. július 4. szombat 22:23 -
D. Tóth Kriszta "Anyja helyett anyja vagyok az öcsémnek"
D. Tóth Krisztát és testvérét, Andrást különös kötelék fűzi egymáshoz. 2009. július 3. péntek 12:55 -
Romantikus: visszatért első randija helyszínére a Barátok közt sztárja
Noha többször felröppent a hír, mely szerint Kiss Ramóna és focista kedvese, Tóth Norbert között véget ért a szerelem, ismét rácáfoltak a híresztelésekre: a pár egy romantikus tengerparti nyaralással töltötte a hétvégét ott, ahova megismerkedésük után először mentek el kettesben nyaralni. 2009. július 3. péntek 08:20 -
Kiss Ramóna és Tóth Norbert Itáliában nosztalgiázott
Vissza a múltba! 2009. július 2. csütörtök 21:20 -
D. Tóth Kriszta szőkére váltott!
Új frizurával jelent meg néhány hete a képernyőn D. Tóth Kriszta. A híradós teljesen kiszőkült, amitől egészen új karaktert kapott az arca is. 2009. július 2. csütörtök 11:40 -
Bottal jár a Sugarloaf gitárosa
Bottal jár a Sugarloaf gitárosa Tóth Szabolcs 2009. június 30. kedd 21:43 -
Tóth Imre 15. a 250 kcm-esek között
A Holland Nagydíjon a magyar versenyző egy kört kapott a győztes japán Aojamától. 2009. június 27. szombat 13:56 -
Tóth Gabi: sokan fojtják alkoholba Michael Jackson miatti bánatukat
A vasfüggöny lebontásának 20. évfordulójára érkező küldöttségek zavartalan közlekedése fontosabb volt a magyar Jackson-rajongóknál, de Tóth Gabi is a szállodánál siratta meg a pookirályt, hiszen gyermekkorában ő volt a képzeletbeli barátja. 2009. június 27. szombat 13:32 -
Tóth Imre a 22. helyről indul
Németh Balázs nem indult a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíján, 250 kcm-ben. 2009. június 26. péntek 22:14 -
Magyar visszhang Jacko haláláról
Ha csak a zenéjét hallgatjuk és a klipjeit nézzük, és minden mást lehántunk róla, azt kell mondani, hogy Michael Jackson zseniális fickó volt - mondta B. Tóth László rádiós műsorvezető, DJ, aki a 80-as években, az énekes fénykorában minden új dalát lejátszotta a Petőfi Rádió Poptarisznya című műsorában. 2009. június 26. péntek 16:13 -
Fogfájás gyötörte Tóth Gabit
A fogfájás a legváratlanabb helyzetekben törhet rá az emberre. Így járt Tóth Gabi is, akit álmából ébresztett fel hasogató foga. 2009. június 25. csütörtök 18:10 -
Ismét megtörtént: bot nélkül nem megy Tóth Szabinak
Tóth Szabit, a Sugarloaf gitárosát mostanában csak bottal láthatjuk közlekedni, a zenész ugyanis nagyon kedveli az extrém sportokat. Ez lett a veszte. 2009. június 25. csütörtök 13:34 -
Új műsort kapott az RTL Klub visszatérő sztárja
A Fókusz egykori műsorvezetőjét új feladattal bízta meg csatornája. A szülési szabadságáról nemrégiben visszatért Holló Márta D. Tóth Andrással együtt vezeti a Fél kettő - Magazin a legjobb történetekkel címet viselő műsort, amely olykor meghökkent, máskor elgondolkodtat. 2009. június 23. kedd 17:37 -
Tiltakoznak a barátok: Tóth Vera nem tintázik!
Tóth Vera barátait és kollégáit felháborította az a bulvársajtóban felkapott híresztelés, miszerint az énekenső mostanában rendszeresen iszik, és kicsapongó életet él. Szerintük egyszerűen egy fiatal lány néhány vadabbra sikerült bulijáról van szó, s az egyik bulvárlapban megjelent "másnapos fotó" is hazugságra alapul. 2009. június 22. hétfő 15:00 -
Tóth Vera nem alkoholista, csak szempillát épített
Az exmegasztáros énekesnőt megvédik barátai, miután a napokban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Tóth Vera súlyos alkoholproblémákkal küzd. 2009. június 22. hétfő 10:52 -
Keleti Györgyi: mérhetetlen ostobaságra vall
Az elmúlt napokban megjelent cikkekkel ellentétben Tóth Vera baráti köre hangoztatja, az énekesnő nem küzd alkoholproblémákkal. Sőt, a könnyű esti borozgatásokon vagy néhány bulin túl az ital közelébe sem kerül. 2009. június 22. hétfő 10:05 -
Tóth Gabi: "Nagyon sok dolgot kipróbáltam"
Az énekesnőnek élménydús és boldog gyermekkora volt a Balaton tó körül. [Dátum: 2009.06.22. 07:00] 2009. június 22. hétfő 07:00 -
Nagy Feró: "Remélem, Gabi megbocsát, amiért elhagytam"
Amikor Nagy Feró elvált az első feleségétől, hiába küzdött elszántan, hogy közös gyerekük, Gabi vele maradhasson. A bíróság az édesanyának ítélte a kislányt, Ferónak csupán a hétvégék jutottak. A zenészt évtizedeken át lelkiismeret furdalás gyötörte, amiért nem törődött eleget a lányával. 2009. június 20. szombat 15:35 -
A világsztár és Tóth Gabi testi kapcsolata
Talán még létre is jöhet a nagy szerelem. A világsztár Lenny Kravitz ugyanis barátkozni próbált a fiatal énekessel, Tóth Gabival. Sőt igazi testi kontaktus, igaz csak egy kézfogás, is kialakult a két sztár között. 2009. június 20. szombat 14:18 -
Légifotósként is sikeres karmester
A Bajadér karmesteréről, Somogyi-Tóth Dánielről kevesen tudják, hogy a zene mellett van egy másik nagy szenvedélye; imád a fellegekben járni és onnan szívesen készít képeket. [Dátum: 2009.06.19. 18:00] 2009. június 19. péntek 18:00 -
Tóth Vera öröme!
A Tóth lányoknak nem mindennapi élményben lehetett részük! 2009. június 17. szerda 14:26 -
Tóth Vera egyre többet néz a pohár fenekére
Tóth Vera mostanában nincs a topon. Mióta kedvese faképnél hagyta, boldogtalan, depressziós, és egyre többször nyúl az alkohol után. Utóbbiról maga az énekesnő vallott egy közösségi oldalon. Vera szeretne lefogyni, ám rendszeres italozással ez nehéz feladat lesz. 2009. június 17. szerda 14:15 -
Schobert szerint Tóth Verát Dobi tette tönkre
A napokban egy közösségi portálról leszedett képeivel, és az onnan kimásolt üzeneteivel bizonygatta a Bors, hogy Tóth Vera nagy mértékben fogyasztja az alkoholt. 2009. június 17. szerda 10:04 -
Norbi segít, de tegye le az alkoholt Tóth Vera!
Az alkohol is hozzájárul Tóth Vera súlyproblémáihoz. Az énekesnő legutóbb nagy nyilvánosság előtt vállalta, hogy gyakran a pohár fenekére néz... 2009. június 17. szerda 10:00 -
Mitől fogyott Jakupcsek Gabi?
A storytv Esti Frizbijének felvételén Jakupcsek Gabriella cáfolta a híreket, miszerint fogyásának hátterében betegség vagy magánéleti válság állna. Sőt, Gabi azt is elárulta, hogy egyáltalán nem vékonyabb, mint régebben. 2009. június 17. szerda 09:15 -
Tóth Vera sokat iszik?! - képgalériával
Karikás szemek, zilált haj, spicces tekintet - ilyen, és ehhez hasonló botrányt keltő fotók jelentek meg Tóth Veráról az elmúlt napokban. Vajon mi történhetett a 24 éves tapolcai lánnyal? Barátai aggódnak érte, és remélik, nem Cserháti Zuzsa sorsa vár rá. 2009. június 17. szerda 07:15 -
Beszóltak a magyar tinisztárnak
Tóth Tibi, a Hooligans együttes zenésze nem volt már szomjas, amikor szájára vette a legújabb tinikedvenc, SP nevét. 2009. június 16. kedd 16:06 -
Tóth Vera megfogta Körmendi kolléga fenekét!
A helyzet az, hogy Tóth Vera szerint Körmendi kolléga feneke kemény. Mi, a szerkesztőség többi tagjai eddig nem gondoltunk úgy munkatársunkra, hogy ő egy macsó lenne, de lehet, hogy megváltoztatjuk álláspontunkat. Tessék megfigyelni, hogy a szexuális zaklatás tényállásának megvalósulása után már Körmendi kolléga is szétszórt lett, olyannyira, hogy a közbepattogó Tóth Gabi dominaszerkójánál le is ragadt az interjú. De a lényeg a fenékfogás volt.2009. június 16. 2009. június 16. kedd 10:00 -
SP, a Comet meglepetése!
Ha Önök rajongani képes tinédzserlányok, akkor biztosan szóról szóra meg fogják tanulni ezt az interjút. SP, a fiatal srác mindenféle díjat nyert, csak úgy, egyedül, minden segítség nélkül, a mostani Viva Cometen. Meg egyébként is, jöttek szépen a fórumbeírások Tóth Tibi véleménye nyomán, hogy ki az az SP. Hát ő. Egy egész csomó díjat nyert, a lányok kedvence meg minden. Tessék alkalmazkodni a fiatalok ízléséhez, hogy legyen fiatal barátnőjük.2009. június 13. 2009. június 16. kedd 06:00 -
Somogyi-Tóth Dániel vállalta a bonyolult feladatot
Somogyi-Tóth Dániel debütált a Budapesti Operettszínházban: A Bajadér élete első operettje karmesterként. [Dátum: 2009.06.15. 17:00] 2009. június 15. hétfő 17:00 -
BALHÉ! Tóth Tibi szerint SP 'egy nagy vicc'!
Tetszettek reklamálni a spicces-zenészes interjúkat. Mi azért nem kifejezetten utazunk arra, hogy a riportalany részeg legyen, legfeljebb berúgási idő után nem kapcsoljuk ki a kamerát kötelességtudóan, ahogy a többiek teszik. Végülis mi a baj ezzel? Úgy gondoljuk, hogy aki ettől kezd el inni, az hülye, másrészt viszont az, hogy egy rockzenész egy piás bulin ledönt pár rövidet, szintén nem egy borzalmas vagy megalázó helyzet. S még beszélnek is.2009. június 15. 2009. június 15. hétfő 10:00 -
Törökországban izgatja a férfiakat!
A nyíregyházi Tóth Alexandra (18), musicalénekes eldöntötte, ha törik, ha szakad ő bizony híres lesz! S, hogy mi a taktikája? Cikkünkből kiderül. 2009. június 15. hétfő 09:50 -
Együtt pózolt a két megasztáros!
Érdekes fotó készült Rúzsa Magdiról és Tóth Gabiról a VIVA Comet díjátadón. De vajon mit csinál a két lány? Mi megosztjuk veletek tippjeinket, a tieiteket kommentekben várjuk. 2009. június 15. hétfő 08:15 -
Tóth Gabi punk dominaként, Zimány Linda tűsarkús sellőként érkezett a Viva Cometre
A Viva Cometre igyekezve Tóth Gabi például nem volt biztos abban, hogy dominaként vagy punkként jelenjen meg, ezért ötvözte a két stílust. Kiss Ramóna pedig bizonyára Szekeres Nóra babárjaira pályázott. Heti trend. Szavazzanak! 2009. június 14. vasárnap 11:33 -
Tóth Vera édesanyjának vallomás
Tóth Vera és Tóth Gabi édesanyja, Erika a Best magazinban többek között arról beszél, hogy nem tudta a lányait rávenni a továbbtanulásra? 2009. június 12. péntek 19:40 -
Tóth Imre 18. a Katalán Nagydíj első edzésén
A 250-esek edzését Debon nyerte Bautista előtt, Németh Balázs nem tudott az időhatáron belüli kört teljesíteni. 2009. június 12. péntek 18:03 -
Puskás Peti: "Nagyon jó nő Tóth Gabi"
A VIVA Comet-gálán együtt lépett fel Tóth Gabi és Puskás Peti. A fiatal énekes elmondta, hogyan érez Gabi iránt. 2009. június 12. péntek 10:00 -
Csak a közönség kedvéért smárolt Tóth Gabi és Puskás Peti... egyelőre
Puskás Peti forró csókot váltott Tóth Gabival a VIVA Comet-es fellépésükön. Az énekes elárulta: szemrevaló és vonzó hölgynek tartja munkatársát, de egyelőre ennél többről nincs szó köztük. 2009. június 11. csütörtök 13:52 -
Puskás Peti nem tagadja: együtt járna Tóth Gabival!
Puskás Peti az egyik legnagyobb magyar zenei eseményen, a Viva Comet gálán mesélt a Tabu Tv riporterének Tóth Gabihoz fűződő kapcsolatáról. 2009. június 10. szerda 12:30 -
Meghökkentő külsővel állt színpadra Tóth Gabi!
Szexis szerelésben, extravagáns frizurával állt színpadra a VIVA Comet díjátadó gáláján Tóth Gabi! A fiatal énekesnő ruhája azonban mégsem volt a legjobb választás! 2009. június 9. kedd 07:15 -
Mega-szerelem: Tóth Lüszi sármos macsója szakított!
Nagy Laci Gitano a Megasztár 4 szereplője három éven át járt együtt az egykori tini sztárral Nikával, aki a műsor vokalistája volt. 2009. június 8. hétfő 15:05 -
Tóth Gabi kivillanó piros tangában érzi jól magát
Az ex-megasztáros pánikbeteg énekesnő piros tangában, neccharisnyában, és mindezekre húzott fodros bugyiban vonult be a Bravo Otto díjátadóra - tudtuk meg a Blikkből. 2009. június 8. hétfő 10:04 -
Tóth Gabinak most is elkenték a száját
Szombat este 17. alkalommal rendezték meg a Bravo Otto díjátadó gálát. Az abszolút győzelmet az Anti Fitness Club nevű formáció zsebelte be. 2009. június 8. hétfő 08:17 -
Tangát villantott Tóth Gabi - a tinilányok csak pislogtak
Tóth Gabi nem csupán zenésztársait, de a közönséget is meglepte merész öltözékével a szombati Bravo Otto díjátadó gálán. A fiatal énekesnő szinte kivillantott melltartóban és csipkés tangában állt a tinilányok elé. 2009. június 8. hétfő 07:33 -
Tóth Gabi merész öltözéke sokkolta az embereket, Zséda kiemelkedett - ez (is) történt a BRAVO OTTO-n
Többezer tini lepte el a Westend tetőteraszát szombat este. Az önfeledtem bulizó és gyakran sikítozó gyerekeket még az eső sem zavarta: repült a boci, gyűltek az autogramok és átadtak 6 zenei díjat. [Dátum: 2009.06.07. 14:30] 2009. június 7. vasárnap 14:30 -
Tóth József tárlata az Örökség Galériában
A híd összeköt, érzelmileg és fizikailag egyaránt. Ezt próbálta meg fényképeken megjeleníteni Tóth József. A művész a magyarországi műemlékhidakat fotózta, alkotásaiból tárlat nyílt az Örökség Galériában. 2009. június 6. szombat 12:15 -
Tóth Krisztina ismét a top húszban a világranglistán
A magyar asztaliteniszező két helyet javítva került ismét a legjobb 20 közé. 2009. június 6. szombat 11:30 -
Kiss Gabi vitorlát bont és irány a végtelen
Kanyargós szakmai utat járt be Kiss Gabi, amíg az újvidéki tévétől a szolnoki és kecskeméti stúdión át eljutott a Magyar Televízióig, ahol a Híradón kívül más feladatot is kap. Elvállalta egy olyan műsor vezetését, ahol mostanában csak romló gazdasági mutatókról eshet szó. 2009. június 5. péntek 13:16 -
Lola két vállra fektette Zsédát - Tóth Gabi bugyija volt a legdurvább!
Kiosztották az idei VIVA Comet díjakat. Az átadón az SP névre keresztelt tinirapper tarolt, a fiú két kategóriában is nyert. Meglepetésre a legjobb női előadónak járó gömböt Lola vihette haza, Zséda ezúttal alulmaradt a küzdelemben. 2009. június 5. péntek 12:40 -
Három magyar pénzbe ért a pókervébén
Tóth Richárd, Kwaysser Ákos és Túrmezey Péter is közel háromezer dollárt nyert Las Vegasban. 2009. június 5. péntek 11:27 -
Nem felejti a nehéz éveket a Barátok közt sztárja
A Barátok közt Berényi Attiláját játszó Domokos László hét éve él itt. Erdélyből jött, és a szerelem hozta Magyarországra. Felesége Tóth Ildikó színésznő, Simon fiúk hatéves. A színész mindössze tizenhat éves volt, amikor kitört a forradalom Romániában. De az azt megelőző sanyarú éveket sem felejti el, amikor hét évig jegyrendszer volt: a négytagú család mindössze húsz tojást és két kiló húst kaphatott egy hónapra... 2009. június 4. csütörtök 22:01 -
Elcsenték egymás dalait a Comet-jelöltek - vicces videóval
Kovácsovics Fruzsina és Tóth Gabi nótát cseréltek! [Dátum: 2009.06.04. 17:36] 2009. június 4. csütörtök 17:36 -
Völgyesi Gabi "beszivárgott" Ádámhoz
Völgyesi Gabinak a zenész fiúkkal, Zsolttal és Ádámmal 1997-ben köttetett ismeretségéből, közös elképzeléseikből, álmaikból és vágyaikból állt össze az, amit ma a Unique fémjelez. Kovacsics Ádámnak az első perctől kezdve tetszett Gabi, ám mivel a lány más fiúnak is felkeltette az érdeklődését, reménytelennek találta a helyzetét. 2009. június 4. csütörtök 15:40 -
Spiró, Bodrogi, Marton: új díszpolgárok a XIII. kerületben
A XIII. kerület díszpolgárává avatta szerdán Tóth József polgármester Bodrogi Gyula színművészt, rendezőt, Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját és Spiró György írót, műfordítót és irodalomtörténészt az Angyalföldi Művelődési Központban. 2009. június 4. csütörtök 11:55 -
Tóth Krisztina: Magas labda - részlet [Könyvhét2009]
Tóth Krisztina: Magas labda, Magvető, 2009, 64 oldal, 1990 Ft RÉSZLET: Ünnep Vörösen ég a hosszú lampionsor és tükröződve leng a csónakokban. 2009. június 4. csütörtök 11:00 -
Súlyos pánikbetegségben szenved Tóth Gabi - gyógyíthatatlan?
Még csak 14 éves volt Tóth Gabi, amikor először felfedezte magán a pánikbetegség tüneteit. A kisebb Tóth lány egyszer csak nem mert kilépni a lakásból, halálfélelem tört rá, ráadásul az orvosok sem tudták megmondani, mi lehet a baja. 2009. június 3. szerda 11:28 -
Tóth János Rudolf: Boldog-szomorú blues - Megjelent!
A daloknak, miként a könyveknek megvan a maguk sorsa. Tóth János Rudolfnak például esze ágában sem volt, hogy valaha szólólemezt készítsen. Megszokta, hogy csapatjátékos. Az volt a Bergendy-ben is, az volt a Hobo Blues Bandben, a Magyar Atomban és akkor is, amikor a Macskafogó Négy gengszter című dalához kölcsönözte nem mindennapi hangját. De hogy ő álljon a fénykör közepébe... 2009. június 3. szerda 10:15 -
Zaklatják Juditot!
Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy Szorcsik Viktóriát folyamatosan hívogatják telefonon, ami rettenetesen idegesíti a 10! műsorvezetőjét. Később a Sugarloaf zenésze, Tóth Szabi mesélt nekünk rejtélyes zaklatásokról. A legutóbbi információk szerint a Jóban Rosszban színésznőjére, Végh Juditra is rászálltak. 2009. június 3. szerda 08:50 -
Tóth Gabi pánikbeteg, de az energiája pozitív
A 21 éves énekesnő 14 éves kora óta pánikbeteg, néhány éve azonban reiki kezelésekre jár - ott jött rá, ő is gyógyítani szeretne. 2009. június 3. szerda 08:08 -
Meddig tart a gazdasági válság? - Pénzügyi horoszkóp
Belátható időn belül véget ér-e a válság? A Bors Spáth Kamilla és Tóth Mara asztrológusokat kérdezte is eltér arról, látható-e már a fény az alagút végén. A Bors Tóth Mara asztrológust kérdezte a válságról, egy éves elemzésüket évszakokra lebontva közöljük. Szerintük jövő év tavaszán már fellélegezhetünk. Keretes összeállításunkban gazdasági szakértők véleményét olvashatják. Ők úgy látják, 2011 lesz az első, pénzügyi szempontból talán a mostaninál már könnyebbnek nevezhető esztendő. 2009. június 2. kedd 15:15 -
Mark nem tartja jónak a szavazás rendszerét, Tóth Gabi szerint Lola az esélyes - Esélylatolgatás a Viva Comet előtt
Nyilván a véletlen, mint a tudatosság műve, hogy szombaton négy Viva Comet jelölt is fellépett Nyíregyházán. Ketten, Barbee és Mark a Korzó Bevásárlóközpont előtti színpadon egy gyereknapi rendezvényen énekeltek, míg Lola és Tóth Gabi a László utcai Interspar parkolóban léptek színpadra az üzletlánc Vital Roadshow elnevezésű turnéján. [Dátum: 2009.06.02. 15:00] 2009. június 2. kedd 15:00 -
Tóth Richárd 12. a pókervébén
A Las Vegas-i 7 hetes torna betétversenyén közel ezren indultak, Tóth 16 829 dollárt nyert. 2009. június 2. kedd 09:10 -
Tóth Lüszi külföldön kelendőbb
A magyar kiadó nem tud mit kezdeni a Megasztár 4. tizenhárom éves versenyzőjével. Az aranytorkú lányból külföldön már sztárt faragnának, ehhez viszont a TV2 engedélyére van szükség. 2009. június 2. kedd 07:53 -
Egri borok a Vármegye Galériában
Tóth István és a Buttler Pincészet borait lehetett kóstolni azon a borbemutatón, amit Mészáros Gabriella tartott 2009. május 5-én Budapesten, a Vármegye Galériában. A két egri borászat kínálatát felvonultató eseményre a Borkollégium korábbi és jelenlegi diákjai kaptak meghívást. A vezetett kóstoló keretében, a... 2009. június 2. kedd 06:00 -
Tóth Lüszi külföldön kelendőbb
A magyar kiadó nem tud mit kezdeni a Megasztár 4. tizenhárom éves versenyzőjével. Az aranytorkú lányból külföldön már sztárt faragnának, ehhez viszont a TV2 engedélyére van szükség. 2009. június 1. hétfő 09:05 -
Tóth Richárd 6. helyen áll a pókervébén
A 7 hetes Las Vegas-i torna betétversenyén 918-ból 19-en maradtak, az első 263 ezer dollárt nyer. 2009. május 31. vasárnap 17:29 -
Tóth Hajnalka hetedik lett a montreali párbajtő Vk-versenyen
A magyar vívó 81 versenyző közül jutott el a negyeddöntőig, Szász Emese csak a 17. lett. 2009. május 31. vasárnap 15:36 -
A Tóth-csapat nyerte az Olasz Nagydíjat
A 250 kcm-ben Pasini az első, Tóth Imre 15. és pontszerző, a Talmácsi-utód Németh Balázs 16. 2009. május 31. vasárnap 15:16 -
Tóth Lüszi külföldi lemezszerződés-ajánlatot kapott
Itthon nem kell, de külföldön szívesen sztárt csinálnának a megasztáros kislányból. 2009. május 31. vasárnap 10:27 -
Így él Jakupcsek Gabriella - képekkel
Jakupcsek Gabi már kislánya, Emma Róza születése előtt tervezgette a babaszobát. Mindez egy időben zajlott le két, egyetemista korú fia önállósodási törekvéseivel 2009. május 31. vasárnap 07:15 -
22.-ről rajtol a Talmácsi-utód Mugellóban
Németh Balázs simán hozta a szintidőt, első versenyére készül az olasz nagydíjon, Tóth Imre 18. 2009. május 30. szombat 16:52 -
"Minden normális embert" felizgatnak ezek a képek - videoriport
Régi vita, hol húzódik a pornográfia és a művészet közti határ. A Testbeszéd című fotókiállítás is ezen az érzékeny területen mozog. Testek, zavarbaejtő részletek. Feltáró jelleg, mélyre hatolás az erotika világába. Ön gyűjtene erotikus fotográfiát? S kitenné a nappalijába? Nyári Zsolt és Tóth György Testbeszéd című fotókiállításán jártunk. 2009. május 29. péntek 10:05 -
D. Tóth Kriszta: "A szemem láttára emésztette el a rák. Nem tehettem semmit!"
2009. május 29. péntek 09:25 -
Netszerelem
Mi lehet az, ami Forgács Gábornak sikerült, amit Tóth Vera már kipróbált, és amiről a vendégek közül Horváth Tímea tud a legtöbbet? Az internetes társkeresés, amely manapság ismét virágkorát éli. Havas Henrik három vendégével erről beszélget szombat este. 2009. május 28. csütörtök 17:20 -
Tihanyi Tóth a felesége miatt nem ápolja baráti kapcsolatait
Amióta ismeri a feleségét a Barátok közt színésze, elmaradtak a haverokkal való éjszakázások. Ám az mondja, ezt egyáltalán nem bánja. 2009. május 28. csütörtök 16:05 -
Tóth Szabi nem akar átjáróházat a lakásukból
Nem titok, hogy a Sugarloaf együttes gitárosa ment gyesre kisfiával, Olivérrel. Szabolcs akkor már az elején elhatározta, hogy soha nem fog elviharzani otthonról röviddel azután, hogy a felesége hazatér a munkából. 2009. május 27. szerda 20:30 -
Ünnepel az énekesnő - (Baby) Gabi harmincegy éves lett
Szklenár Gabi 1978. május 26-án született Budapesten. A martonvásári Beethoven Zenei Általánosban furulyázni tanult és rövid ideig kacérkodott a dobolással is, a zene mellett pedig hat évig kézilabdázott. [Dátum: 2009.05.26. 12:23] 2009. május 26. kedd 12:23 -
Szerencsét próbál a szépségkirálynő!
Polgár Krisztának két szerelmet is hozott a kártya. A szépségkirálynő egy baráti összejövetel alkalmával ismerte meg párját, Tóth Ricsit, aki profi pókeres. Egy csapásra egymásba szerettek, és a szépségkirálynő azóta a póker iránt is múlhatatlan szenvedélyt érez. A szerelmesek lehetőség szerint elkísérik egymást minden játékra. 2009. május 23. szombat 14:05 -
Szakadatlanul bővül a Nemzeti Emlékcsarnok
Bemutatták csütörtökön Szegeden Tóth Attila művészeti író A Nemzeti Emlékcsarnok című könyvét; a kötet a szegedi Dóm téren levő Panteont mutatja be. 2009. május 22. péntek 07:19 -
Könyv készült a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokról
Bemutatták csütörtökön Szegeden Tóth Attila művészeti író A Nemzeti Emlékcsarnok című könyvét; a kötet a szegedi Dóm téren levő Panteon szobrairól, történetéről szól. 2009. május 21. csütörtök 20:38 -
686 induló a budapesti duatlon Eb-n
Tóth Zsófia betegség miatt visszalépett, a nőknél nincs magyar induló. 2009. május 21. csütörtök 13:34 -
Megfenyegették Tóth Szabit
Folyamatosan fenyegetik a Sugarloaf zenészét, Tóth Szabit. A TV2 10! egykori megmondóembere úgy gondolja, a műsornak köszönheti, hogy zaklatják. 2009. május 20. szerda 06:55 -
"Szeretek az utasokra vigyázni"
A föld alatt száguld Némethné Tóth Éva, aki ha nem is annyira vagány, mint egy vadászgép pilótája, de legalább annyira elhivatott. Mindig üdítő olyasvalakivel beszélni, aki szenvedélyesen szereti, amit csinál, és a legapróbb dolgokban is örömét leli. És mindig talpra áll, mert szelíd, de annál erősebb energiák munkálnak - benne és körülötte. BUS ISTVÁN interjúja 2009. május 19. kedd 10:13 -
Elbúcsúzott a műsorvezető, de visszavárják
Jegyes-Tóth Kriszta elköszönt egy időre a képernyőtől, hiszen az MTV műsorvezetője mostantól csak anyai feladataira koncentrál. Mint, ahogy arról a STOP korábban beszámolt, Kriszta kislányt hord a szíve alatt, aki az Eszter nevet viseli majd. 2009. május 19. kedd 02:32 -
Bajban van Jakupcsek Gabriella?
Gabi azt mondja, Emma Róza bearanyozza az életüket, és hogy köszönik szépen minden rendben van velük, mégis azt látjuk, hogy napról napra vékonyabb. Vajon betegség vagy magánéleti válság gyötri a művésznőt? 2009. május 18. hétfő 07:15 -
Falra másztak egymástól a VIVA Comet jelöltjei
A június 4-i díjátadó előtt ügyességüket is összemérték az énekesnők Falra másznak egymástól a VIVA Comet legjobb női előadó kategóriájának jelöltjei! Dukai Regina, Tóth Gabi, Lola és Kovácsovics Fruzsi kötelet és magnéziumport "ragadott", hogy bebizonyítsák, nemcsak a zenében, hanem az extrém sportokban is felveszik egymással a versenyt. A mászófalon mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak, ám a VIVA Cometen azonban csak egyikük nyerhet. Tóth Gabi falra mászik Lolától, Kovácsovics Fruzsina Dukai Reginától - és mindez fordítva is igaz! 2009. május 17. vasárnap 17:15 -
Tóth Imre 19. lett a 250 köbcentiméteresek között Le Mans-ban
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján Talmácsi Gábor nem indult. 2009. május 17. vasárnap 14:10 -
A spanyol fölény a gyorsaságimotorosok Francia nagydíjának időmérőjén
Pedrosa, Bautista és Marquez indulhat az élről, Tóth Imre a 19. lett a 250 kcm-eseknél. 2009. május 16. szombat 19:44 -
Gubás Gabi: "Két pasi vár haza"
Vannak sorsfordító pillanatok az élet-ben, Gubás Gabit például egy színpadi baleset vitte rá, hogy változtasson. Hogy merjen mindig önmaga lenni. 2009. május 16. szombat 15:16 -
Tóth Gabi meghökkentő szemüvege!
Tóth Gabitól már megszoktuk, hogy állandóan másképpen néz ki, de ahogy ma az RTL Klub Reggelijében megjelent, kissé meghökkentő volt. 2009. május 14. csütörtök 15:25 -
Kiss Ramóna három férfivel!
Kiss Ramóna párja helyett három fickóval múlatta az időt egy budai diszkóban. Vajon Norbi hol lehetett? - tette fel a kérdést a hot! magazin. A lap ugyanis megtudta, hogy a szombathelyi Haladás csapata aznap pályára lépett, ám Tóth Norbert nem kapott lehetőséget, sőt még a kispadon sem ült... 2009. május 14. csütörtök 14:55 -
Baby Gaby együtt sportol a fogyatékkal élőkkel
Baby Gabi nagyon örül az olyan kezdeményezéseknek, amikor egészségesek és értelmi fogyatékosok együtt sportolhatnak. 2009. május 14. csütörtök 13:52 -
Falra másztak egymástól a VIVA Comet jelöltjei
Falra másznak egymástól a VIVA Comet legjobb női előadó kategóriájának jelöltjei! Dukai Regina, Tóth Gabi, Lola és Kovácsovics Fruzsi kötelet és magnéziumport "ragadtak", hogy bebizonyítsák, bizony nemcsak a zenében, hanem az extrém sportokban is felveszik egymással a versenyt. A mászófalon mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak - a VIVA Cometen azonban csak egyikük nyerhet... 2009. május 14. csütörtök 07:30 -
Baby Gabi Zoltán Erikának táncol
Baby Gabi élete eddigi legnehezebb mutatványára készül: megtanulja Zoltán Erika egyik koreográfiáját! 2009. május 14. csütörtök 07:05 -
Szépen feszült Tóth Gabi feneke a beülőben! Fotó!
Falra másznak egymástól a VIVA Comet legjobb női előadó kategóriájának jelöltjei! Dukai Regina, Tóth Gabi, Lola és Kovácsovics Fruzsi kötelet és magnéziumport "ragadtak", hogy bebizonyítsák, bizony nemcsak a zenében, hanem az extrém sportokban is felveszik egymással a versenyt. 2009. május 13. szerda 18:49 -
Összecsaptak a magyar énekesnők - fotókkal!
Falra másznak egymástól a VIVA Comet legjobb női előadó kategóriájának jelöltjei! Dukai Regina, Tóth Gabi, Lola és Kovácsovics Fruzsi kötelet és magnéziumport 2009. május 13. szerda 15:59 -
Baby Gabi új állása
A Baby Sisters egykori énekesnője, polgári nevén Szklenár Gabi mostantól sportdiplomataként segíti a fogyatékkal élő gyerekeket: ő lett a Speciális Olimpia mozgalom elnöki asszisztense 2009. május 13. szerda 15:37 -
Tóth Gabi falra mászik Dukai Reginától!
Falra másznak egymástól a VIVA Comet legjobb női előadó kategóriájának jelöltjei! Dukai Regina, Tóth Gabi, Lola és Kovácsovics Fruzsi... 2009. május 13. szerda 15:00 -
Tóth Gabi: azt hiszem, rossz korba születtem
Nagyon sajnálja Tóth Gabi, hogy nem ugyanabban a korban született, mint Elvis Presley. A fiatal énekesnő imádja a Királyt, s bár nem ismerhették egymást személyesen, a fiatal énekesnő biztos benne, hogy Elvis tudta, hogyan kell élvezni az életet. 2009. május 13. szerda 14:01 -
D. Tóth Kriszta: Sáskajárás Budapesten
Figyelem, a következő egy oldalon nyugalom és jó közérzet megzavarására alkalmas verbális hatásokkal találkozhat. Azokat pedig, akiket idegesít, ha egy édesanya a gyerek különleges érzelmi képességeiről és földöntúli intelligenciájáról ömleng, arra kérem, hogy eszükbe ne jusson tovább olvasni! 2009. május 13. szerda 11:01 -
Baby Gabi kiáll a fogyatékos-jogokért
A Baby Sisters egykori énekesnője, polgári nevén Szklenár Gabi nemcsak együtt sportol értelmi fogyatékos fiatalokkal, hanem magáénak is érzi a fogyatékkal élők ügyét. 2009. május 12. kedd 22:01 -
Gubás Gabi: Két pasi vár haza
Vannak sorsfordító pillanatok az életben. Gubás Gabit például egy színpadi baleset vitte rá, hogy változtasson, hogy merjen mindig önmaga lenni. 2009. május 12. kedd 14:36 -
Elfogták a színészeket átverő csalót
Elfogták azt a 42 éves, budapesti férfit, aki a gyanú szerint több neves művésztől, tudóstól próbált meg életműdíjra hivatkozva pénzt kicsalni - közölte Tóth Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője. 2009. május 11. hétfő 11:34 -
Dokumentumfilmet forgat a Sugarloaf
Nagy dobásra készül a Sugarloaf. Tóth Szabi és zenekara azt tervezik, hogy dokumentumfilmet készítenek a banda életéről, amelyet a 2010-es filmszemlén mutatnának be. 2009. május 10. vasárnap 18:05 -
Ez lesz az első, ami kifog Völgyesi Gabi?
Nem mindennapi feladat előtt áll Völgyesi Gabi. A Unique énekesnője második éve dolgozik ügyvédjelöltként egy belvárosi irodában, ezúttal azonban olyan feladatot kapott, amilyennel korábban még a tankönyvekben sem találkozott. 2009. május 9. szombat 15:02 -
Szerencsejátékkal alapozta meg jövőjét a Barátok közt sztárja
41 éves Tihanyi Tóth Csaba színész, aki sok pénzt eljátszott, de végül ő nyert 2009. május 9. szombat 12:29 -
Völgyesi Gabi babára vágyik!
A harmincas nőkhöz hasonlóan Völgyesi Gabi is érzi, hogy ketyeg a biológiai órája, és már nagyon vágyik egy kisbabára. Ám az Unique énekesnője egyelőre inkább a karrierjére koncentrálna. 2009. május 8. péntek 17:05 -
Sírni fog, ha COMET-gömb nélkül kell hazatérnie - Dukai Regina utál veszíteni
Dukai Regina nem titkolja, győzni akar! A modell-énekesnő eséllyel pályázik a legjobb női előadónak járó VIVA Comet-gömbre. S bár komoly ellenfelei vannak - Kovácsovics Fruzsina, Lola, Tóth Gabi és Zséda személyében -, reméli, hogy rá szavaznak majd a legtöbben. Ha nem, bizony itatni fogja az egereket? 2009. május 8. péntek 09:15 -
Völgyesi Gabi sejtelmes nyilatkozata: "Nem kívánom senki más életét"
Nyolc éve töretlen a Unique karriere, számtalan slágert készítettek már, s most az összeset bemutatják a közönségnek, egy hangulatosnak ígérkező koncerten. A csapat énekesnője, Völgyesi Gabi a szólólemezéről is elárult néhány titkot a zene.hu olvasóinak. [Dátum: 2009.05.07. 16:00] 2009. május 7. csütörtök 16:00 -
Babát szeretne a szexi énekesnő
Völgyesi Gabi gőzerővel készül a május 26-i Unique-koncertre, közben az ügyvédi irodában is helytáll, de már az anyaság gondolata is gyakran megfordul a fejében. 2009. május 7. csütörtök 09:05 -
Tiszai pillanatokat élhet át a Sóstó Park Hotelben!
Z. Tóth Sándor képeinek hangulata igazi lelki nosztalgiát ígér. 2009. május 7. csütörtök 08:34 -
Kiss Ramóna válasza a szakítási pletykákra
Kiss Ramónáról, a Barátok Közt sztárjáról meglehetősen sokat tudhatunk, mármint olyan dolgokat, amelyeket ő árult el magáról. Tudunk hobbyjairól, arról, hogy focista kedvese van, bizonyos Tóth Norbert, akit nagyon szeret s akivel a bizalom a legfőbb erényük. Aztán néha felröppen a hír, hogy ők szakítanak vagy talán már szakítottak is, de gyorsan felröppen a pletyka cáfolata is... így szokott ez már lenni a celebeknél, nemde. Megkérdeztük őt magát.2009. május 6. 2009. május 6. szerda 10:00 -
Tóth Gabi keményen salallázik új klipjében
Salalla címmel megjelent Tóth Gabi új klipje. 2009. május 5. kedd 09:54 -
Kovács Áron megígérte, megváltozik
Kovács Áron szigorú önvizsgálatot tartott a közelmúltban. Rájött, hogy mindeddig csupán saját karrierjére koncentrált, és felesége, Gabi vágyaival nem sokat törődött. 2009. május 4. hétfő 18:55 -
Baby Gabi megkönnyebbült
A Cool Live műsorában a Baby Sisters-szel híressé vált énekesnő, Gabi mesélt arról, minek köszönheti, hogy immáron csúcsformában van. 2009. május 3. vasárnap 11:00 -
D. Tóth Kriszta: "Alex a tökéletes társ!"
Azért jó D. Tóth Krisztával beszélgetni, mert az ember rájön, hogy egy nőnek, ha gyereke és állása is van, nem feltétlenül kell idegösszeroppanással zárnia minden napját. Jó szervezés kérdése az egész! 2009. május 2. szombat 22:03 -
Már csak Tóth Krisztina versenyben a pingpong vb-n
Tóth 4:2-re nyert a honosított török Hu ellen. 2009. április 30. csütörtök 15:18 -
Baby Gabi szexibb, mint valaha! Eszméletlen vékony az énekesnő! Miért?
Az énekesnő az ex-kedvese iránt érzett mérgét vezette le a bokszzsákon. 2009. április 30. csütörtök 12:30 -
Exe miatt fogyott le a magyar énekesnő!
Baby Gabi megszabadult a súlyfeleslegétől. Szakítása után drasztikus edzéssel csillapította bánatát. 2009. április 30. csütörtök 07:04 -
Exe miatt fogyott le a magyar énekesnő!
Baby Gabi megszabadult a súlyfeleslegétől. Szakítása után drasztikus edzéssel csillapította bánatát. 2009. április 30. csütörtök 07:04 -
Exe miatt fogyott le a magyar énekesnő!
Baby Gabi megszabadult a súlyfeleslegétől. Szakítása után drasztikus edzéssel csillapította bánatát. 2009. április 30. csütörtök 07:04 -
Kovács Sarolta junior öttusa Európa-bajnok
A Kovács, Cseh Krisztina, Tóth Adrienn összetételű csapat is győzött. 2009. április 29. szerda 20:39 -
Nyert a magyar vegyespáros a pingpong vb-n
A Jakab János, Tóth Krisztina kettős a 128-as főtábla első fordulójában kolumbiai párost vert. 2009. április 29. szerda 13:33 -
Oltár elé készül a Hooligans együttes tagja?
Talán esküvőre készül Tóth Tibi, a Hooligans együttes oszlopos tagja? A Blikk információi szerint ugyanis a zenész a minap egy bevásárlóközpontban nézegette a szmokingokat. 2009. április 29. szerda 11:01 -
Szabi szerint Maria Amerikában próbálkozhatna
Tóth Szabi, a Sugarloaf zenésze úgy gondolja, Geronazzo Mariának Amerikában kellene szerencsét próbálnia. 2009. április 28. kedd 17:55 -
Egy kislány és egy ámerikás magyar a Megasztárból -
Fekete Dávid és Tóth Lüszi lemezét szűz füllel, a műsor által megrontatlanul hallgattuk. [Dátum: 2009.04.28. 12:40] 2009. április 28. kedd 12:40 -
D. Tóth Kriszta: Alex a tökéletes társ
Azért jó D. Tóth Krisztával beszélgetni, mert az ember rájön, hogy egy nőnek, ha gyereke és munkája is van, nem feltétlenül kell ideg-összeroppanással zárnia minden napját. Jó szervezés kérdése az egész! 2009. április 28. kedd 09:04 -
Élet - vidéken vagy városban? Interjú Bartók Eszterrel és Tóth Szabival
Ha folyamatosan pörögsz, és olyan életvitelt viszel, ami arról szól, hogy utazás állandóan, új helyeken, új emberekkel megismerkedni, akkor egy idő után az ember vágyik arra, hogy megnyugodjon. 2009. április 28. kedd 08:30 -
Tóth Henrik mindent vitt a tollaslabda ob-n
A világranglista 124. helyén álló versenyző egyesben és párosban is országos bajnok lett. 2009. április 26. vasárnap 18:12 -
Jó magyar sorsolás az asztalitenisz vb-re
Egyik magyarnak sem kell asztalhoz lépnie a selejtezőben, Tóth Krisztina a 22. kiemelt egyesben. 2009. április 26. vasárnap 15:06 -
12 kilót fogyott fél év alatt az énekesnő - hogy csinálta?
Fél év alatt 12 kilótól szabadult meg az egykori Baby Gabi, aki ma már csak Gabiként szerepel. 2009. április 25. szombat 18:58 -
Tóth Szabi a tengerpartra vágyik
Tóth Szabi, a Sugarloaf gitárosa a világiságról beszélt a sztarportre.hu-nak. 2009. április 25. szombat 09:35 -
Tóth Szabi vérig sértődött a Hal a tortánban!
Tóth Szabinak nem volt könnyű dolga a botrányos hét záró-estéjére készülni. A Sugarloaf gitárosa azonban úgy döntött... 2009. április 24. péntek 14:31 -
Már az is eredmény, hogy nem estek egymásnak nagykésekkel
Tóth Szabinak nem volt könnyű dolga a botrányos hét záró-estéjére készülni. A Sugarloaf gitárosa azonban úgy döntött, nem foglalkozik az elmúlt napok eseményeivel és mindent belead. Baráti segítséggel készült el a menü, majd egy egyedi Eros Ramazotti feldolgozás tette emlékezetessé a pénteket. 2009. április 24. péntek 13:07 -
Feszültség a Sugarloafban!
Tóth Szabi mostanában egyre gyakrabban feltűnik a TV2 műsoraiban. Láthattuk már a 10! megmondóembereként, most pedig a Hal a tortán című műsorban találkozatunk vele estéről estére. 2009. április 23. csütörtök 08:30 -
Sztáresküvő - mindenki tudott róla, csak az énekesnő nem
Szűcs Gabi énekesnő, a Cotton Club Singers egykori oszlopos tagja nem a zenei életből választott magának társat. Közgazdászként dolgozó párjával még 2000 nyarán találkoztak, és fél év után már egybe is keltek. 2009. április 22. szerda 11:37 -
Tóth Szabi otthagyta a forgatást!
Érdekes csapat jött össze ezen a héten a TV2 Hal a tortán című műsorában. Már az első este kiderült, ők öten biztosan nem lesznek barátok. 2009. április 22. szerda 06:30 -
Gyerekek mentettek életet Csillebércen
A magyarok elsősegély-ismeretei bőven az európai átlag alatt vannak, egyes becslések szerint a lakosság kevesebb, mint 1%-a lenne képes a szakszerű segítségnyújtásra. Az Országos Mentőszolgálat, a Házipatika.com és a sanofi-aventis/Chinoin szeretné elérni, hogy a következő generáció esetében az elsősegély-ismeret az alapműveltség részét képezze, ezért idén hatodik alkalommal rendezte meg az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt. A döntőbe került csapatok "élesben" bizonyították rátermettségüket: egy-egy csapatnak több mint húsz "sérültet" kellett ellátnia, köztük Tóth Verát, Tóth Gabit és a Rippel Fivéreket. 2009. április 22. szerda 05:40 -
Kiss Ramóna számára kihívás a távkapcsolat
Az RTL Klub Fókusz című műsorából kiderült, hogy a Barátok közt színésznőjének a hastánc megtanulása mellett óriási kihívást jelent az is, hogy párjával távkapcsolatban élnek, ugyanis Tóth Norbert Szombathelyen focizik. 2009. április 21. kedd 21:17 -
Tóth Vera idén tavasszal pasit fog
Még idén tavasszal megtalálja a nagy szerelmet Tóth Vera. Az énekesnő két évvel a szakítása után úgy érzi, nyitott egy újabb kapcsolatra. 2009. április 20. hétfő 14:04 -
Tóth Vera és Gabi: Sosem rivalizáltunk egymással
Vitathatatlan, hogy a Tóth nővérek már beírták magukat a hazai poptörténelembe. Két kiváló hangú, tehetséges énekesnő, akik Tapolcáról érkeztek a fővárosba. Első ránézésre semmi hasonlóság nincs a testvérekben, mégsem bírnák már ki egymás nélkül. 2009. április 20. hétfő 13:30 -
Ismét próbálkozhatnak a férfiak Tóth Veránál!
Tóth Vera tavasszal megtalálja a Nagy Őt - legalábbis az énekesnő ezt érzi. Vera két év magány után újra nyitott egy párkapcsolatra, túl van minden nehézségen, és ismét készen áll arra, hogy szerelmes legyen. 2009. április 20. hétfő 07:28 -
Majdnem elvérzett Tóth Vera és Rippel Ferenc
Megsérültek a Tóth Lányok és a Rippel Fivérek! Folyamatosan véreztek, és a jelen lévők tudták csak megmenteni az életüket! 2009. április 19. vasárnap 13:11 -
Mikor értek véget Tihanyi Tóth flörtjei?
Évek óta álompárként emlegetik a Tihanyi Tóth Csaba-Bognár Rita házaspárt. A színésznek azonban voltak kalandozós korszakai is. 2009. április 17. péntek 15:15 -
Tóth Gabi megidézi Freddie Mercury szellemét
Szenzációs előadásra készülnek nyáron Margitszigeten. Egy bohém rapszódiája címmel viszik színre Freddie Mercury életét, és ehhez Tóth Vera és Tóth Gabi is segédkezik. 2009. április 17. péntek 08:04 -
Tóth Vera a zenekari árokban landolt
Tóth Vera boldog! A napokban leforgatta ötödik videoklipjét, ám a napokban történt balesetét intő jelnek tekintette. 2009. április 16. csütörtök 21:16 -
Valami történt: Kiss Ramóna rokonai már gyanakszanak
Kiss Ramóna a hétvégéket mindig a családjával és párjával, Tóth Norberttel töltötte szülővárosában. Az utóbbi időszakban azonban valami történt... 2009. április 16. csütörtök 08:36 -
Videóról tiltatnák el Görbicz Anitát
A bécsi Hypo állítja, a győri irányító szándékosan ütötte Tóth Tímeát. BL-visszavágóról iktatnák ik. 2009. április 15. szerda 16:54 -
D. Tóth Kriszta: Kukaföldrész fölfedezése
A lányomnak ma már csak egyetlen egy testrésze emlékeztet a régi, pihe 2009. április 15. szerda 12:22 -
D. Tóth Kriszta könyvet ír
Három és fél éves kislányáról írja történeteit 2009. április 14. kedd 18:52 -
Talmácsi a hatodik helyről indul Katarban
Az időmérőt Bautista nyerte, Tóth a 18. helyen fejezte be a második menetet. Futam ma este. 2009. április 12. vasárnap 09:52 -
Tóth Krisztináék elbukták az asztalitenisz BL-döntőt
Az FSV Kroppach hazai pályán 3-1-re kikapott a visszavágón a Linztől, így elveszítette a BL-döntőt. 2009. április 11. szombat 22:10 -
Talmácsi 7. a második szabadedzésen
A katari motoros GP második szabadedzésén Talmácsi 7., Tóth imre a 17. lett a 250 kcm-esek között. 2009. április 11. szombat 21:24 -
Talmácsi volt a leggyorsabb az első szabadedzésen
A magyar pilóta 41 ezredet vert a tesztek során eddig legjobb Alvaro Bautistára, Tóth Imre a 18. helyen zárt 2009. április 10. péntek 22:00 -
Tóth Gabi extrém frizurája
Extrém frizurával kapták lencsevégre Tóth Gabit. Ám valljuk be, a fotósoknak nem volt nehéz dolguk, hiszen a fiatal Megasztár-felfedezett valódi átváltozóművész. 2009. április 10. péntek 14:35 -
Gubás Gabi elszólta magát: Nekem már megvolt Stohl András! Hatalmas nevetés követte a "bejelentést"
Musicalt készítenek A Tenkes kapitányából, melynek egyik főszerepét Gubás Gabi játssza majd. A darab sajtótájékoztatóján a színésznő nem kevesebbet állított, minthogy neki már megvolt a másik főszereplő, Stohl András. Persze mindez csak egy elszólás volt, ugyanakkor igen jól sült el: óriási derültséget okozott mind a színészek, mind a közönség körében. 2009. április 9. csütörtök 18:58 -
Álszentnek tartja Tóth Szabi Kozsót
Rettentően leszólta Kozsót a Sugarloaf együttes zenésze, Tóth Szabi a TV2 10! című műsorában. Ám nem ő volt az egyedüli. A szomorú szamuráj azt sem teszi zsebre, amit Csősz Bogitól kapott. 2009. április 7. kedd 13:05 -
Tóth Szabi kivonult a stúdióból
Kisebb vita kerekedett Karafiáth Orsi és Tóth Szabi között a 10! forgatásán. A Sugarloaf zenésze azon borult ki, hogy a költőnőnek bejön Fekete Pákó. 2009. április 6. hétfő 11:35 -
Palcsó Tomi és Gabi nem lesz többé egy pár
Az egyik internetes site információi szerint Tóth Gabi nem tudja elfeledni egykori szerelmét, Palcsó Tomit. A StoryOnline az énekest exbarátnője iránti érzéseiről faggatta. 2009. április 6. hétfő 09:40 -
Tóth Gabi kibékült a pasijával
A Bors információi szerint ismét kibékült Tóth Gabi és az Anti Fitness Club dobosa, Fekete Balázs. 2009. április 6. hétfő 09:25 -
Kirúgták őket a közös ágyból + repülhettek a munkából
Míg Tóth Vera egykori kedvese gitárral, addig Judy volt férje dobverőkkel a kezében vett részt a koncerteken. Mindketten a szeretett nők együttesében zenéltek, ám amint a kapcsolat véget ért, úgy a biztos állásukat is elveszítették. 2009. április 3. péntek 17:55 -
Tóth Tímea Vácra igazolt
A kézilabdázó a bécsi Hypótól igazol haza, újra Budapesten akar élni. 2009. április 1. szerda 21:06 -
D. Tóth Kriszta: Lányom, a kamikaze
Általánosban volt egy fiú, Gábor. Furcsa gyerek volt, akkoriban azt gondoltam róla, nem normális 2009. április 1. szerda 10:26 -
Tóth Gabinak még mindig hiányzik Palcsó Tomi
Hamarosan megjelenik Tóth Gabi új lemeze. A címét még egyelőre nem tudni, de az már biztos, hogy az eddigi albumoknál sokkal "csajosabb" lesz. Az énekesnő szerint főként a szövegekben lehet majd megérezni azt a változást, ami az utóbbi két és fél évben benne végbement. 2009. március 31. kedd 13:27 -
Tóth Gabi végre egy igazi férfit szeretne
Tóth Gabi végérvényesen szakított barátjával, az Anti Fitnesz Club zenekar dobosával, Fekete Balázzsal. A megasztáros énekesnő elmondta: barátságban váltak el, és már nagyon szeretne egy igazi férfit maga mellé. 2009. március 30. hétfő 09:52 -
Tóth Szabi megmutatta
Az alábbi képek tanúsága szerint Tóth Szabi megirigyelte a TV2 múlt heti 10! adásában a legszebb celebfenekek tulajdonosait. A zenész úgy gondolta, ő is közszemlére bocsátja hátsóját. 2009. március 30. hétfő 09:50 -
Tóth Adrienn hatodik a mexikóvárosi öttusa Világkupán
15 ország 51 versenyzője közül lett a hatodik, lovaglásban hibátlanul zárt. 2009. március 30. hétfő 08:40 -
Tóth ismét német asztalitenisz-bajnok a Kroppachhal
Megvédte bajnoki címét a Tóth Krisztinát is foglalkoztató FSV Kroppach a női asztalitenisz Bundesligában. 2009. március 29. vasárnap 20:15 -
Mind a négy magyar döntős az öttusa Vk-versenyen
Marosi Ádám, Kasza Róbert, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn is bejutott a döntőbe Mexikóvárosban.. 2009. március 28. szombat 14:22 -
Lukács Gabi és Lakatos Márk a tavaszi divathetek házigazdái
A tavaszi divathetek alkalmával - melyet ezúttal is Lukács Gabi és Lakatos Márk neve fémjelez - újszerű színpadi megoldásokkal és egyedi show-elemekkel elevenednek meg a szivárvány ihlette kollekciók. A divatbemutatók magyarországi történetében először kerülnek kifutóra a fiatalos spanyol márkák: a Pull Bear, a Bershka, a Stradivarius és az Oysho. 2009. március 27. péntek 18:57 -
Baby Gabi: Megvádoltak! Ezt nem tűröm el!
Hihetetlen csúcsformában láthatták kedd este a Testnevelési Egyetemen Baby Gabit az ott aerobikozók! 2009. március 27. péntek 13:00 -
Tóth Gabi csillogó mellei közelről!
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy lassan belőlünk dolgozik a magyar sajtó, a HOT! magazin is milyen könnyű csuklóval írt elemzést egy nálunk látható videóról úgy, hogy nem említették, hogy nálunk látható a video. Úgy érezzük, megtisztelő, hogy annyira már jelentősnek tartanak bennünket, hogy jó multikként nem merik leírni a nevünket, de azt nem bírják ki, hogy ne szemezgessenek anyagainkból. Mintha nem tudnának élni nélkülünk. Nekünk ez tetszik.2009. március 27. 2009. március 27. péntek 10:00 -
Tóth Gabi parókákat próbált
Az új frizura teljesen megváltoztathatja viselője karakterét. Jó bizonyíték erre Tóth Gabi is, ki egy parókaüzletben járva számos műhajat felpróbált. 2009. március 26. csütörtök 19:15 -
Biztos védekezés: Szebeni és D. Tóth Kriszta így csinálja
Sokan sokféleképpen vélekednek a tavaszi fáradtságról, az viszont biztos, hogy ebben az időszakban nem egy ember érzi magát fáradtabbnak, kimerültebbnek. A STOP a televíziós műsorvezetőket faggatta, ők, mit tapasztalnak. 2009. március 26. csütörtök 11:24 -
Tóth Vera lelkében egy csapásra minden összehullott
Tóth Vera összetört lelkileg, amikor mobiltelefonját vízbe ejtette. A megasztáros énekesnő számára az eset azért is kínos, mert a kis készülék nélkülözhetetlen telefonszámokat rejtett. 2009. március 26. csütörtök 07:03 -
Melyik a zenetörténelem legrosszabb frizurája? 2.
A múlt heti összeállításból méltatlanul kimaradtak a nők, pedig Cyndi Lauper, Amy Winehouse vagy Tóth Gabi frizurái is sokszor kegyelemért kiáltanak. 2009. március 26. csütörtök 00:02 -
Tóth Gabi újra szingli?
Ezúttal végleg szakított barátjával az énekesnő! 2009. március 25. szerda 14:45 -
Baby Gabi kikéri magának: nem feküdt kés alá!
Hihetetlen csúcsformában láthatták kedd este a Testnevelési Egyetemen Baby Gabit az ott aerobikozók. Mostanában az énekesnő állítólagos zsírleszívásától volt hangos a sajtó, Gabi azonban kikéri magának: sportos alkatát kizárólag magának köszönheti. 2009. március 25. szerda 10:52 -
Tóth Vera szakítás után zabál és bulizik
Egy szakítás után nem könnyű talpra állni. Van, aki még hosszú ideig nyalogatja a sebeit, vagy sírva kieszi a hűtőszekrény tartalmát, és van, aki frizurát változtat, sportolni kezd. Vajon Ágica és Tóth Vera hogyan vészelte át ezt az időszakot? 2009. március 24. kedd 21:19 -
Sarkos illúziók a Bakelitben
Sarkos illúziók címmel állítja ki műveit a Bakelitben március 28-tól két héten keresztül Balogh Sándor, Benedek Ákos, Füry Anna, Fejes-Tóth Gábor, Kiss Ráhel, Kovács Anita, Homoki Anikó, Nyikesné Rumi Gabriella, Greskó Róbert és Lach Sándor. 2009. március 24. kedd 12:08 -
TÉNYLEG EXKLUZÍV: TÓTH GABI SZAKÍTOTT!
Tóth Gabival mintegy tele van az archívumunk. Nagyon kedveljük őt, ha emlékeznek, ő mondta egykor, hogy minden pasi fosógép, így, ezekkel a szavakkal. Az eseményeket nyilván követték: Gabi és Feke, utóbbi az Anti Fitness Club dobosa, jártak, majd szakítottak, erről a lapok hírt adtak, aztán újra összejöttek, erről is olvastunk mindenhol. S most ez. Az pedig, hogy mostanában mindenki ráírja mindenre, hogy exkluzív, vicces dolog. Ez tényleg az.2009. március 24. 2009. március 24. kedd 10:00 -
Tóth Gabi keményen szereti - most csinálhatja is
Tóth Gabi mindig is a keményebb vonulatot kedvelte, ha a zenéről volt szó. A megasztáros énekesnő éppen ezért ígéri: a jövőben kevésbé populáris dalokat hallhatunk majd tőle. 2009. március 24. kedd 09:52 -
Francia színekben folytatja a sikeres magyar tános - Visszatér Tóth Orsi?
Közel egy éves versenymentes időszak után Tóth Orsolya visszatér, és francia színekben folytatja - tudta meg a versenytanc.com. [Dátum: 2009.03.24. 07:00] 2009. március 24. kedd 07:00 -
Egy kis jazz vasárnap este?
2009. március 29. vasárnap, 19:00 óraDés András trió jazz-koncertje az Amerikai Alapítványi Iskola ódon falai között A Dés András Trió 2007 októberében mutatkozott be Budapest egyik kedvelt jazzklubjában. Azóta számos klubban és fesztiválon felléptek már nagy sikerrel.Számaik nagyrészt páratlan metrumúak, ritmikailag összetettek, ám a közönségre finom kamarazeneként hatnak. Elsősorban Dés András szerzeményeit játsszák, de a dalok végleges formája közös műhelymunka eredménye.Oláh Szabolcs a jazz-szakon végzett (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék), jellemző rá a finom, intelligens játék. Három évig a trombitás-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél quintetjében játszott. Szabolcs tagja a Modern Art Orchestrának is, és vezetője saját zenekarának, az Oláh Szabolcs Quartetnek, amellyel számos hazai és nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel szerepeltek.Szandai Mátyás fiatal jazzistaként évekig a Balázs Elemér Groupban játszott, s már az ország egyik legkiválóbb bőgőse, az elmúlt néhány évben olyan világhírű zenészekkel készített lemezt, mint Archie Shepp (a Dresch Quartettel), Kurt Rosenwinkel (a Szabó Dániel Trióval) és Hamid Drake (a Tóth Viktor Tercettel).Dés Andrásnak mostanra sikerült megtalálni azt a hibrid, félig dob-félig ütőhangszerből álló szettet, amelyen igazán jól érzi magát. Bal kezét ütőhangszeresként, jobb kezét dobosként használja. A korábban említett jazz zenekarokon kívül fontos szerepet játszott életében a Kaltenecker Trió, a Dés László Szeptett és a Mitsoura is. Olyan külföldi zenészegyéniségekkel is játszhatott, mint Palle Mikkelborg, Frank London, Charlie Mariano, Theodossii Spassov, Randy Brecker, Jack DeJohnette, Gerard Presencer és Eivind Aarset. Jelenleg meghatározó része munkájának a Palya Bea Quintet, Szalóki Ági zenekarai és a Lantos Zoltán Mirrorworld.Dés András trió:Szandai Mátyás nagybőgő, Oláh Szabolcs gitár, Dés András ütőhangszerekIdőpont: 2009. március 29. vasárnap, 19:00 óraHelyszín: Amerikai alapítvány Iskola Díszterme (III. emelet)Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi u. 44.Belépődíj: 1500 forinthttp://www.mazsike.hu/ 2009. március 23. hétfő 12:48 -
A kínaiak leragadtak Petőfi Sándornál
Tóth Krisztina költő, író, műfordító személyében idén első alkalommal volt magyar résztvevője a Sanghaji Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak. 2009. március 23. hétfő 04:03 -
Tóth Krisztina néhány napos kényszerpihenőn
A magyar asztaliteniszezőnek a szombati brémai Pro Tour-viadalon a lovaglóizma sérült meg. 2009. március 22. vasárnap 16:29 -
Tóth Krisztina kiesett a brémai Pro Tour-versenyen
A magyar asztaliteniszezőt egy szingapúri versenyző verte ki a nyolcaddöntőben. 2009. március 21. szombat 14:11 -
Tóth Gabi döntött: Váltok!
Nemrég arra az elhatározásra jutott ugyanis, hogy jobban hozzáigazítja dalait saját zenei ízléséhez: [Dátum: 2009.03.21. 10:00] 2009. március 21. szombat 10:00 -
Tóth a 16 között a brémai aszatlitenisz Pro Touron
Tóth Krisztina 4-2-re verte a japán Fudzsi Hirokót. 2009. március 20. péntek 21:25 -
Tóth Krisztina 32 között a brémai Pro Touron
Tóth 4-3-ra verte a spanyol Galia Dvorakot, míg Póta Georgina és Lovas Petra egyformán 4-3-as vereséget szenvedett. 2009. március 20. péntek 16:20 -
Tóth András otthagyta az MSZP-t
A volt titokügyi államtitkár a párt parlamenti frakciójából nem lép ki. 2009. március 19. csütörtök 06:27 -
D. Tóth Kriszta: Őrületes rendszer
A rendszer a lényeg. A rendszert érti angol és magyar, fiatal és idős, nő és férfi. A rendszer működteti a családot, fűti a kapcsolatokat, megoldja a problémákat. A rendszert ebben a mi fura, kétnyelvű, távolsági családunkban még azok is tiszteletben tartják, akik egyébként az anarchiában hisznek. 2009. március 18. szerda 10:42 -
Érdemes és Kiváló Művész díjak 2009-ben
Pap Vera Kiváló Művész, Kerekes Éva, Szombathy Gyula és Tóth Ildikó Érdemes Művész kitüntetésben részesült. 2009. március 17. kedd 00:20 -
Emlékszik még Tóth Lüszire?
Nem kis teljesítmény a tizenhárom éves diáklánytól, Tóth Lüszitől, hogy komoly megmérettetések után tavaly az év női hangja lett. A Megasztár 4. alatt szinte az egész ország szorított az ifjú tehetségért, aki visszaült az iskolapadba. 2009. március 16. hétfő 18:13 -
Szellem a lépcsőházban
[39 lépcső, Madách Színház] A hitchcocki alapműből készült rakoncátlan, vágtázó képzettársításokra építő szatíra szombati premierjén jártunk. Méhes László rendezése a popkultúra szellemes görbe tükre, a popkultúra minden eszközével, egyben jutalomjáték Gálvölgyi Jánosnak, Szerednyey Bélának, Tóth Enikőnek és Pusztaszeri Kornélnak. 2009. március 15. vasárnap 11:43 -
Tóth Gabi beismerte
Már nem csak hangjával varázsol Tóth Gabi. Az egykori megasztáros kijelentette, hogy igazi boszorkány, sokszor voltak megérzései, amelyek később valósággá váltak, s olyan is előfordult, hogy egy ismerősének pontosan megjósolta, milyen sors vár rá. Leveszi a rontást bárkiről, és ha kell, elűzi az ártó szellemeket. 2009. március 12. csütörtök 19:16 -
Gálvölgyi János egy nap legalább 13-szor csinálja
Bűnügyi történetből is nagyszerű komédia készülhet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 39 lépcső című darab. Tóth Enikő, Gálvölgyi János, Pusztaszeri Kornél és Szerednyey Béla pedig még rá is tesz pár lapáttal. 2009. március 12. csütörtök 18:35 -
Lecserélik a Tóth lányokat!
A Jóban Rosszban főcímdala megváltozik. 2009. március 12. csütörtök 12:57 -
Köszönjük, ennyi volt: Tóth Vera és Tóth Gabi is búcsúzik
Közel négy éves szereplés után eltűnnek a Tóth-lányok a TV2 képernyőjéről. Tóth Vera és Gabi énekelte ugyanis a Jóban Rosszban című sorozat főcímdalát, amely most megváltozik. 2009. március 12. csütörtök 08:41 -
Farsangoztak Éváék
Meghökkentő fotóra bukkantunk a Cool TV honlapján. A felvételen Horváth Éva utcalányt alakít, Tóth Gabi Betty Boop bőrébe bújt, Monique Covet pedig dominaként domborít. Érdemes megnézni a fotót! 2009. március 12. csütörtök 08:10 -
Új főcímmel várja a terroristákat a Jóban-Rosszban
Tóth Verát négy éven keresztül lehetett hallani, ahogy a Jóban-Rosszban főcímdalát énekli, de mivel március 13-án erősen meg fog változni a sorozat, valószínűleg kisebb apokalipszisen esik majd át a Csillagvirág Klinika, ezért a TV2 úgy döntött, hogy az emberhalmokkal és kórházromokkal díszített új környezethez jobban passzoló zenét keresnek - tudtuk meg a Blikkből. 2009. március 12. csütörtök 07:37 -
Bebéékre cserélik Tóth Veráékat
Új főcímdala lesz a szappanoperának 2009. március 11. szerda 20:18 -
3 Megasztár felfedezett
A döntőben elhangzott dalok Fekete Dávid, Lakatos Krisztián és Tóth Lüszi előadásában most először egy CD-n hallhatók. 2009. március 11. szerda 11:33 -
Tóth Szabi megmutatta kisfiát
A Sugarloaf együttes tagja, Tóth Szabi először mutatta meg kisfiát, Olivért élő adásban az RTL Klub Reggelijében. A nyolc hónapos baba szó nélkül tűrte a reflektorfényt. 2009. március 11. szerda 11:00 -
Életet mentett Tóth Zoltán, celldömölki mozdonyvezető
Egy székesfehérvári nyugdíjast éppen a sínpár kellős közepén kapott el a derékfájás. 2009. március 11. szerda 09:22 -
D. Tóth Kriszta meglepődött
Idén év elején ismét átadták az Év Médiaszemélyisége díjat. A Média 2003 Alapítvány rangos elismerését azok nyerik el, akik a sajtóban végzett munkájukkal szakmai felkészültségüket, elhivatottságukat bizonyítják. Első alkalommal volt női újságíró a díjazott: D. Tóth Kriszta, a Magyar Televízió híradósa. 2009. március 9. hétfő 20:01 -
Kemény csata: Egymás ellen verseng a két Megasztár győztes - Tóth Vera és Rúzsa Magdi is a legjobb énekesnők között
Tóth Vera érzelmes, selymes hangjával, míg Rúzsa Magdi erőteljes, jellegzetes megszólalásával lett a közönsége kedvence. A két év hangja most először méri össze tudását. Vera és Magdi is esélyes a Women of the year legjobb énekesnői díjára. 2009. március 9. hétfő 12:00 -
A Megasztárok egymásnak esnek
Tóth Vera érzelmes, selymes hangjával, míg Rúzsa Magdi erőteljes, jellegzetes megszólalásával lett a közönsége kedvence. A két év hangja most először méri össze tudását. Vera és Magdi is esélyes a Women of the year legjobb énekesnői díjára. 2009. március 8. vasárnap 12:30 -
Harcban a Megasztár győztesei, Tóth Vera és Rúzsa Magdi
Egymás ellen verseng 2004 és 2006 hangja! Tóth Verát és Rúzsa Magdit is jelölték ugyanis az év énekesnőjének. 2009. március 7. szombat 17:59 -
Egymás ellen verseng a két Megasztár győztes
Tóth Vera érzelmes, selymes hangjával, míg Rúzsa Magdi erőteljes, jellegzetes megszólalásával lett a közönsége kedvence. A két év hangja most először méri össze tudását. Vera és Magdi is esélyes a Women of the year legjobb énekesnői díjára. 2009. március 6. péntek 15:35 -
Magára hagyták Tóth Lüszit?
Hová lettek a gyerekek, az ifjú felfedezettek? Agyba-főbe sztárolták őket, aztán levették róluk a kezüket? A tehetségkutató versenyek legfiatalabb felfedezettjei feltűnően rövid ideig voltak érdekesek: Tóth Lüszi és Utasi Árpi a feledés homályába merült? 2009. március 6. péntek 15:31 -
Tóth Vera inkább nem eszik
Tóth Vera 18 éves kora óta teljesen önellátó. A szüleitől sosem kér pénzt, akkor sem, ha éppen szüksége lenne rá, sőt, inkább ő segít, ha kell. Olyan családban nőtt fel, ahol számíthatnak egymásra. 2009. március 6. péntek 14:55 -
Tóth Vera kifakadt: elmondta rettenetes élményeit!
Tóth Vera, a Megasztár-szériák első győztes hangja Csillagkölcsönző néven alapított céget, mert mint mondja, sajnos hazánkban a menedzserek kihasználják az énekeseket. Vera már túl van a háromezredik fellépésén, így kellő tapasztalattal rendelkezik a témában. 2009. március 5. csütörtök 13:07 -
Szabi: "Ha összeszorított foggal is, de muszáj megcsinálni"
Tóth Szabi, a Sugarloaf gitárosa azon kevés apukák egyike, aki vállalta azt, hogy átveszi feleségétől a terhek egy részét, és otthon marad gyeden féléves kisfiával, Olivérrel. Persze a teendők nem mindig egyszerűek, így néha bizony felhívja nejét, ha napközben problémája akad. 2009. március 4. szerda 16:07 -
D. Tóth Kriszta: Százcentis jógi, aranyhajjal
Azt mondja, hogy fejleszti a gyerek érzelmi intelligenciáját. Megtanítja kezelni a félelmeket, a szorongást, és azt, hogyan vezessék le az indulatokat. Nyújtja az izmaikat, erősíti a gerincüket és serkenti az anyagcseréjüket. Naná, hogy ez után a felvezetés után elhatároztam, hogy megmutatom Lolának a gyerekjógát! 2009. március 4. szerda 11:01 -
D. Tóth Kriszta: A férjemről van szó!
Miközben léte, lénye, megjelenése, beszéde azt mutatja, hogy beérett, helyén lévő, önmagát vállaló hölgy, apró gesztusaiban hihetetlen energiák villannak. Talán ez is adja varázsát? A megérkezettségnek és a kalandvágynak, a biztonságnak és a kételynek, a közvetlenségnek és a távolságtartásnak, a komolyságnak és a pajkosságnak valami különös keveréke? 2009. március 4. szerda 08:58 -
Tóth Verának szülinapja volt! De hányadik?
Tóth Verát napok óta ünnepli családja és barátai, városról városra jár, hogy megünnepelje huszonnegyedik születésnapját, amit tegnap töltött be. 2009. március 4. szerda 06:35 -
Tóth Gabi egyedül!
Na nem szerelmével szakított, csak régi barátai fordultak el tőle. 2009. március 3. kedd 17:21 -
Előadás a lányok árokban megdugásáról
Ööö... na jó, ezt beszéljük meg. Először is: mi nem tartjuk sem problémásnak, sem megalázónak, ha egy bohém zenész egy zenészeknek rendezett party utolsó harmadában állatira berúg. Sohasem azért mutogattuk ezt a stádiumot, mert azt akartuk volna sugallani, hogy ezt nekik nem szabad. Szerintünk szabad. Ott, akkor, mindenképpen. Pláne, hogy élőzene sincs. Csak Tóth Tibit sajnáltuk kicsit, aki feltűnően józan volt végig és tök helyesen állt ott...2009. március 3. 2009. március 3. kedd 10:00 -
Isten éltessen Tóth Vera!
Zenerégész rovatunkban leporoljuk a múlt emlékeit és felelevenítjük, mi is történt adott napon a zenei életben. Ma Tóth Vera születésnapját ünnepeljük. [Dátum: 2009.03.03. 08:00] 2009. március 3. kedd 08:00 -
Tóth Gabi magára maradt - kitagadták barátai
Elfordultak barátai Tóth Gabitól. Az egykori megasztáros felfedezett úgy véli, hogy - vele ellentétben - barátai nem mernek küzdeni a vágyaikért, így ő nem is illik bele a társaságba. 2009. március 3. kedd 06:35 -
Pajzánkodás a kamerák előtt!
Tahi Tóth László volt az utolsó vendéglátó az elmúlt héten az RTL Klub Vacsoracsatájában. A színész az estét a szerelem, és a pajzánkodás köré építette fel, ami a többeknek sem volt ellenére. 2009. március 2. hétfő 07:40 -
Tóth Vera már gyereket szeretne
Vera már azt is eldöntötte, ha kopog a gólya, akkor sem hagyja abba az éneklést. [Dátum: 2009.03.02. 06:00] 2009. március 2. hétfő 06:00 -
60 éves Borbás Gabi
60 éves Borbás Gabi színésznő, aki el akart csábítani egy nős férfit, pedig ő maga hűséges típus. 2009. március 1. vasárnap 13:49 -
Ugyanaz a címe a Megasztár lemezeknek
Király Viktor Megasztáros versenye alatt elhangzott dalaiból összepakolt lemeze ( A döntőben elhangzott dalok ) után már Tóth Lüszi, Fekete Dávid és Lakatos Krisztián albumát is meg lehet venni – ugyanezzal a címmel. A kiadó vezetője a Napi Ásznak elmondta, hogy a címválasztás azért sem szerencsés, mert ezek a számok nem egyetlen döntőben hangzottak el – gazdasági értelemben viszont tökéletes húzás, mert nem volt szükség stúdióbérlésre. 2009. március 1. vasárnap 11:20 -
Tuti headbangelő metál csajok!
Márciustól vadonatúj Headbangers Ballal várja az MTV a rock és a metál rajongóit. A műsor nemcsak tartalmában újult meg, Tóth Gergő (a Blind Myself frontembere, akiknek videoklipje ez Egyesült Államokban is népszerű) műsorvezető lett, egyben a szerkesztő is, és érdekesebb témákat, na meg természetesen továbbra is ütős zenéket ígér. 2009. március 1. vasárnap 09:30 -
Zorán zenéről és a bulvárról
Zoránnal készített intrjúnkból mutattunk már itt egy rövid részletet, azt, amit a veszprémi eset kapcsán kérdésünkre elmondott. Tudják: Tóth Gabi abban az összeállításban akarta visszaállítani a halálbüntetést. De ez most a teljes interjú, amit nagy becsben tartunk, lévén Zorán nem gyakori vendég a netes portálokon. S bár bulvárszereplőnek nem nevezhető, vagy talán éppen azért, figyelmesen hallgattuk véleményét a popszakmáról. Elhisszük, hogy ismeri.2009. február 28. 2009. február 28. szombat 06:00 -
Kavarodást okozott a stúdióban Karda Bea
Mint már megírtuk, Karda Bea flörtölni próbált a TV2 pokerstars.hu című műsorában a Sugarloaf együttes zenészével, Tóth Szabival. Ám ez nem volt elég, Bea csak nehezen dolgozta fel, hogy kiesett a játékból, így meglehetősen nagy kavarodást okozott a stúdióban. 2009. február 27. péntek 15:55 -
Combok, mellek, tüzes harapások - Fotókkal!
Tahi Tóth László a szerelem jegyében látja vendégül Gáspár Beát, Peller Mariannt, Katus Attilát és Nick Árpit. A színművész nemcsak finom falatokkal, hanem kis szívecskékkel kedveskedett a többieknek. 2009. február 27. péntek 12:31 -
Tóth Verát többször hozták megalázó helyzetbe
Tóth Verát felháborítja, ahogy a legtöbb helyen bánnak vele és kollégáival fellépései során. Az esetek nagy többségében sem öltözőt, sem italt nem kapnak, de van, hogy még WC-re sincs lehetőségük elmenni. Arról nem is beszélve, hogy sok fellépésszervező akár 1-2 órával a koncert előtt mondja le az előadást. Ám ezt fordított esetben az előadók nem tehetik meg. 2009. február 26. csütörtök 17:46 -
Az ősz hajú Tahi Tóth kitart a felesége mellett
Tahi Tóth László hisz a házasság intézményében, ami azért sem meglepő, mert a színész igazi nagy családban nőtt fel, hét testvére van. Szülei mindig úgy nevelték, hogy "kötelező" volt a törődés a másikkal. Több mint tizennégy éve boldog házasok zongoraművész feleségével, Kárászy Szilviával. 2009. február 26. csütörtök 16:34 -
Karda Bea ráhajtott Tóth Szabira
Érdekes jeleneteknek lehettek tanúi a pokerstars.hu résztvevői. A második adásban Karda Bea verte ki a biztosítékot, és nem is egyszer. 2009. február 26. csütörtök 15:55 -
Tóth Szabi a gondos kispapa!
A Sugarloaf együttes tagja maradt otthon 7 hónapos kisfiúkkal, míg felesége napközben dolgozik. 2009. február 26. csütörtök 14:23 -
Tombolnak az RTL Klub sztárjai: erre nem számítottak!
Torkos csütörtök napján Peller Mariann látja vendégül Gáspár Beát, Katus Attilát, Nick Árpit és Tahi Tóth Lászlót. A műsorvezető nemcsak főzőtudományával, hanem énekhangjával is elkápráztatja a többieket. 2009. február 26. csütörtök 13:34 -
Tóth Szabi maradt otthon kisfiával!
A Sugarloaf együttes tagja, Tóth Szabi egyedül maradt hét hónapos kisfiával, legalábbis napközben, ameddig felesége dolgozik. A kispapa nem titkolja, azt gondolta, kissé könnyebb dolga lesz Olivérrel. 2009. február 26. csütörtök 10:00 -
Tóth Gabi elájult: segítség helyett csak lefényképezték a rajongók
Tóth Gabi nagyon megdöbbent a minap rajongói reakcióján. A fiatal lány egy szórakozóhelyen lett rosszul, ám páran ahelyett, hogy segítettek volna neki, fényképezni kezdték. 2009. február 26. csütörtök 07:45 -
Nem segítettek az elájult Tóth Gabinak!
Az énekesnő megdöbbent az emberek reakcióján 2009. február 25. szerda 20:00 -
D. Tóth Kriszta: Katicatündér kalandja
Először béka akart lenni, aztán villanykörte. Aztán minden nap másfajta tündér. Végül kikötöttünk egy kompromisszumos megoldásnál, amely egy rendkívül ízléstelen, ámde legalább igen harsány katicajelmez képében jött szembe velünk egy játékboltban. 2009. február 25. szerda 10:21 -
Árpi döbbenetes dolgot művelt!
Megdöbbentő dologra derült fény tegnap az RTL Klub Vacsoracsatájában. Tahi Tóth László ugyanis elmesélte, tudomása szerint vendéglátójuk, Nick Árpád egyszer a heréjével húzott el egy személyautót. 2009. február 25. szerda 07:15 -
Gubás Gabi nem gondolt bele, így meglepődött
Amióta édesanya, kisfia játssza a főszerepet az életében. Éppen ezért Gubás Gabi úgy tervezi, fokozatosan tér vissza a színpadra. A Játékszín Csigalétra című gyermekelőadásában Amálkát, a csigalányt alakítja. Kaposvári anyaszínházában egyelőre nélkülözni kell a színművésznőt. 2009. február 24. kedd 18:58 -
Titkárnő lett Evelyn!
Vajon emlékeztek még a Megasztár korábbi szériáinak versenyzőire? Hiszen keveseknek sikerült a reflektorfényben maradniuk úgy, mint például Tóth Verának, Gáspár Lacinak vagy Caramelnek. Sorozatunkban arról írunk, hogy mi lett a fiatal tehetségekkel azután, hogy kikerültek a rivaldafényből. Sorozatunk második részében adunk hírt, mi történt a Megasztár 1 óta Kandech Evelynnel. 2009. február 24. kedd 12:05 -
Tóth Gabi és Lola: tényleg együtt isznak?
Felröppent a hír, miszerint Tóth Gabi az utóbbi időben partykon sokat iszik, mármint alkoholt, barátnőjével, Lolával. Erről kérdeztük őt, mármint Gabit. Egyébként nem szeretnénk úgy tűnni, mint akik el akarják játszani a bírót: az vesse rájuk az első követ, aki maga sohasem ivott meg egyetlen korty alkoholt sem egy arra való partyn. Csak úgy érdekelt bennünket, meg volt ez az aggódás is, hogy ilyen szép és fiatal lányok nehogy rosszat tegyenek magukkal.2009. február 24. 2009. február 24. kedd 12:00 -
Folytatódik a Győzike Show, csak most Bea a főszereplő
Gáspár Bea látja a héten először vendégül Peller Mariannt, Nick Árpit, Katus Attilát és Tahi Tóth Lászlót az RTL Klub Vacsoracsata című műsorában. Győzikééknél most sem a szokásos módon készül el a vacsora: lesz itt pohártörés és Bea asszony is kiborul. 2009. február 23. hétfő 12:49 -
Tóth Vera: "Keresem a stílusomat"
Köztudott: a Megasztár 1 tehetségkutató verseny idején Tóth Verát sokan Cserháti Zsuzsához hasonlították. Vera a TV2 Aktívjában először beszélt arról, hogy ő hogy élte meg mindezt. 2009. február 23. hétfő 10:55 -
Tóth Szabi filmen tanít orális szexre!
A Sugarloaf oszlopos tagja Tóth Szabi a női lábfejekre gerjed, nem utasítja vissza az egyéjszakás kalandokat... 2009. február 23. hétfő 09:30 -
Tóth Vera: "Keresem a stílusomat"
Köztudott: a Megasztár 1 tehetségkutató verseny idején Tóth Verát sokan Cserháti Zsuzsához hasonlították. Vera a TV2 Aktívjában először beszélt arról, hogy ő hogy élte meg mindezt. 2009. február 23. hétfő 08:10 -
Tóth Vera vágyölő zoknija
Tóth Vera a mi kicsi édesünk, a húgával és még néhány abszolúte hiperaktív közszereplővel együtt. Nézzük, nézegetjük, ahogy a fórumok telemennek azzal, hogy arról tetszenek értekezni, hogy ők sztárok vagy nem, de szerintünk igenis vannak olyan fiatal tehetségek, akik valamiben tényleg jók, a Tóth család például elvitathatatlanul tud énekelni, s még ráadásul elegendően színes egyéniségek is ahhoz, hogy celebek legyenek. Ez milyen mondat lett.2009, február 22. 2009. február 22. vasárnap 12:00 -
Miért erőltetik otthonról Tóth Lüszi karrierjét?
Tóth Lüszi családjában egyre hangosabb viták alakulnak ki arról, hogy mi lenne jó a kislánynak. A szülők és a fiatal megasztáros azon vitatkoznak, hogy a karriert előtérbe helyezve Budapestre költözzenek-e. Lüszi egyelőre nem akar. 2009. február 21. szombat 18:27 -
Kárász Robi nem győzött bókolni
Szalontai Szilvi, Szklenár (Baby) Gabi és Kiszel Tünde volt a TV2 Mokkájának vendége. Demcsák Zsuzsa és Kárász Robi a legjobb csajozós dumák kapcsán faggatta a három csinos hölgyet. 2009. február 20. péntek 09:55 -
Hová tűnt Gál Csaba Boogie?
Vajon emlékeztek még a Megasztár korábbi szériáinak versenyzőire? Hiszen keveseknek sikerült a reflektorfényben maradniuk úgy, mint például Tóth Verának, Gáspár Lacinak vagy Caramelnek. Sorozatunkban arról írunk, hogy mi lett a fiatal tehetségekkel azután, hogy kikerültek a rivaldafényből. Elsőként arról adunk hírt, mi történt a Megasztár 2 óta Gál Csaba Boogie-val. 2009. február 19. csütörtök 18:50 -
D. Tóth Kriszta: Hölgy lett a lányom!
Minden, ami csillogó. Minden, ami rózsaszín, esetleg lila. Minden, ami apró, pici és aranyos. Minden, ami póni, és minden, aminek szárnya van. Szinte egyik pillanatról a másikra nő lett a lányomból. Pörgősszoknya-viselő, frizurát kirakatban ellenőrző, fiúkat bolondító nő. 2009. február 18. szerda 10:22 -
Szerződést kötött Völgyesi Gabi és Somló Tamás
A zenészek elektronikus aláírásukkal látták el a közös fellépésükről szóló dokumentumot 2009. február 17. kedd 16:30 -
D. Tóth Kriszta: Lolával az élet
Három éve találkoztam először Velük. D. Tóth Krisztával és kislányával, Lolával. Akkor és azóta is egy hetilapban olvasom hétről-hétre kalandjaikat. Megfogott, és többet nem engedett az író könnyed, humoros ugyanakkor kíméletlenül őszinte és szókimondó, olykor az öniróniát sem mellőző stílusa. 2009. február 16. hétfő 21:07 -
Miért kiabált egymással a tengerparton a Barátok közt két sztárja?
Meglepő történetre bukkant szerkesztőségünk Tihanyi Tóth Csaba és Várkonyi András korábbi visszaemlékezései között. Kiderült, hogy a két színész közös thaiföldi vakációja során úgy veszekedett egymással, hogy feleségeik azt hitték, a végén még össze is verekednek. 2009. február 16. hétfő 14:20 -
Nem érdeklik a fiúk Lüszit - videó
Tóth Lüszi volt az egyik vendége a storytv Esti Frizbijének, aki többek között arról is beszélt, hogy miként is áll a fiúkkal. 2009. február 16. hétfő 13:40 -
Tóth Gabi visszaállítaná a halálbüntetést!
Néhány napja mutattuk meg azt az utcai körkérdéses videót, amelyben a járókelőket kérdeztük, szerintük lehet-e használni azt a kifejezést, hogy cigánybűnözés, vagy ez indokolatlan összekapcsolása származásnak és bűnnek. Most sztárokat kérdeztünk ugyanerről, nem is akármilyen a névsor: Deák Bill Gyula, Zorán, Tóth Gabi és Dopeman mondta el véleményét - Dopeman szerint például köcsögök ülnek a Parlamentben, Gabi visszaállítaná a halálbüntetést.2009. február 16. 2009. február 16. hétfő 11:00 -
Tóth Gabi már minden, csak nem kislány
Egy országként követhettük nyomon, amint a tinilány röpke három év alatt igazi nővé érett. A második Megasztár egyik nagy felfedezettje, Tóth Gabi azóta fokozatosan hanyagolja kislányos stílusát, hiszen mint mondja: lassan ideje volt már felnőni. 2009. február 15. vasárnap 15:43 -
Így változott át Tóth Gabi
Számtalan arcát ismerhettük meg néhány év alatt a megasztárosnak 2009. február 13. péntek 16:42 -
Baby Gabi 10 kilót fogyott!
Baby Gabi 10 kilótól szabadult meg az elmúlt fél évben. Az énekesnő azt mondja, rengeteg munka van abban, hogy lefogyott, az egyik lap mégis azt írta róla, zsírleszívással dobta le a felesleget. Gabi jogi útra tereli az ügyet. 2009. február 12. csütörtök 08:05 -
Vajon milyen a malacok élete? A Pigs Might Fly-tól megtudhatjuk
Az első Pigs Might Fly album tizenegy számot tartalmaz, a tagok mellett feltűnik még Tóth Andris a Solution-ből, Nagyváradi Nelli a Concorde Nation-ből, és Csongor Bálint a Subscribe-ból. Deftones, Tool, Incubus és Subscribe rajongóknak kifejezetten ajánlott korong. [Dátum: 2009.02.11. 19:30] 2009. február 11. szerda 19:30 -
Folytatódik a testvérharc a Tóth-lányok között
Idén először rendezik meg a Glamour Women of the Year eseményt, aminek keretében öt plusz egy kategóriában hirdetnek győztest az olvasók szavazatai alapján március 19-én. Hazánk legjobb énekesnője kategóriában testvérharcra is számíthatunk. A jelöltek között mindkét Tóth lány, Vera és Gabi is ott van. 2009. február 11. szerda 19:07 -
D. Tóth Kriszta: Földközelben
A leggyakrabban feltett kérdések között biztosan az első három hely egyikén szerepel a következő: 2009. február 11. szerda 10:23 -
Tóth Orsi nem akar Tim Burtonnel dolgozni, akarjon ő vele
Megviseltnek tűnt a berlini fogadás után a színésznő, miután 13-14 órás fotózáson vett részt. 2009. február 9. hétfő 15:52 -
Ez csak egy test, így használom
Tóth Orsi a Berlinale egyik shooting sztárja. Mundruczó Kornél kedvence jelenleg egy étteremben pincérkedik, küzd az s-betűjével és a rendezőkkel. 2009. február 9. hétfő 14:06 -
Az 5 leggyakoribb tévhit a fogápolással kapcsolatban
Fogmosás almával, a terhesség alatt kötelező fogproblémák, csak kettő a fogápolással kapcsolatos legelterjedtebb tévhitek közül. Napjainkban számos korszerű eljárás és mindenekelőtt az alapos fogtisztítás nyújt segítséget a fogak épségének megőrzéséhez. A fogápolással kapcsolatban szakértőnk, dr.Tóth György fogszakorvos nyújt segítséget. 2009. február 9. hétfő 09:50 -
Tóth Lüszi, Lakatos Krisztián és Fekete Dávid: megjelenik első nagylemezük
Három megasztárosunk is lemezzel jelentkezik február végén. Lakatos Krisztián, Tóth Lüszi és Fekete Dávid egyaránt a döntőben elhangzott dalait gyűjtötte egy csokorba. A válogatásokat elsősorban a rajongóknak szánják, akik most lemezen is hallgathatják kedvenceik eddig csak a TV-ben hallott dalait. Bónuszként mindegyik korongon ott a legújabb Csillagdal. [Dátum: 2009.02.08. 13:00] 2009. február 8. vasárnap 13:00 -
A gyereksztárság ára: ezekkel vádolták Lüszit
Hétfői cikkünkben olyan gyereksztárokat mutattunk be, akiket ismertségük okán sok bántás ér. Ám Utasi Árpival és Gáspár Virággal nem ér véget az agyonszekált gyerekek sora. A legtöbb kritika az elmúlt időben a megasztáros Tóth Lüszit érte. A kaposvári kislányt többnyire az édesanyja védte meg az ellene irányuló támadásoktól. Nem mindig sikerrel... 2009. február 7. szombat 10:15 -
Három új Megasztár lemez: Fekete Dávid, Tóth Lüszi, Lakatos Krisztián
Három Megasztáros tehetség lemeze kerül a boltokba a közeljövőben. Fekete Dávid, aki az előkelő második helyen végzett a tehetségkutatón, Lakatos Krisztián, a swing királya, és 2008 legjobb női hangja, a mindössze 13 éves Tóth Lüszi A döntőben elhangzott dalokkal örvendeztetik meg a közönséget. 2009. február 7. szombat 09:00 -
Lola legalább nem féltékeny
Lola a Cool Live műsorában leszögezte, egyáltalán nem irigy, amiért barátnője, a szintén pop-énekes Tóth Gabi újabb szakmai elismerés előtt áll. 2009. február 5. csütörtök 20:50 -
Elszólta magát Claudia?
Párkapcsolati konfliktusokról beszélgetett Liptai Claudia Nyertes Zsuzsával, Tóth Gabival és Hajas Lászlóval a TV2 reggeli Mokkájában. 2009. február 4. szerda 15:10 -
Tóth Vera és Gabi egymás elől vehetik el a díjat
Tóth Vera és Tóth Gabi a Megasztár első, illetve második szériájában tűnt fel. A testvérek már akkor mindenkit lenyűgöztek hangjukkal. 2009. február 4. szerda 13:30 -
Új énekessel vág neki a Mindfields Factory a 2009-es évnek
Már-már úgy tűnt, hogy az ígéretes jövővel bíztató Mindfields Factory további működésére megsemmisítő csapást mért énekesük, Tóth Attila távozása. Azonban az együttes honlapján a nemrégiben feltűnt örömteli üzenetből kiderül, hogy a fiatal formáció új frontemberrel az élen, újra indítja a progresszív-power dalok sorozatgyártását. [Dátum: 2009.02.04. 13:00] 2009. február 4. szerda 13:00 -
Testvérharc - Legjobb énekesnőnek jelölték a Tóth lányokat
Tóth Vera és Tóth Gabi a Megasztár első, illetve második szériájában tűnt fel. A testvérek már akkor mindenkit lenyűgöztek hangjukkal. A lányok most először kerültek szembe egymással: mindkettőjüket jelölték az év legjobb énekesnőjének. 2009. február 4. szerda 12:30 -
D. Tóth Kriszta: Egy rendhagyó történet
Mikor Lola hároméves lett, mélyen a szemünkbe nézett, és kijelentette, hogy ő mostantól nagylány, és mint ilyet, tilos 2009. február 4. szerda 11:29 -
Tóth Gabi és Tóth Vera - Legjobb énekesnőnek jelölték a testvéreket
Tóth Vera és Tóth Gabi a Megasztár első, illetve második szériájában tűnt fel. A testvérek már akkor mindenkit lenyűgöztek hangjukkal. A lányok most először kerültek szembe egymással: mindkettőjüket jelölték az év legjobb énekesnőjének a GLAMOUR Woman of the Year díjátadón. 2009. február 4. szerda 09:41 -
Tóth Tibi sportolt: "a fejkörzés még megy"
"Az elmúlt években nem nagyon volt időm sportolni, de a fejkörzés még megy"- mondta Tóth Tibi, a Hooligans oszlopos tagja a Dunaújvárosi Főiskola által szervezett Olimpikon Tornán. A rock fenegyerekét teljesen lázba hozta, hogy elismert olimpikonjainkkal együtt népszerűsítheti a sportolást. 2009. február 4. szerda 09:13 -
Vetélytársak lettek a Tóth lányok
Tóth Verát és Tóth Gabit is jelölték az év legjobb énekesnőjének, a végeredmény márciusban, a Glamour Woman of the Year díjátadón derül ki. 2009. február 4. szerda 07:56 -
Tóth Gabi és Tóth Vera örökös harca - soha nem lesz vége
Tóth Gabi és Tóth Vera most nyíltan szembekerülnek egymással: a napokban mindkettőjüket jelölték az év legjobb énekesnőjének. Március 19-én kiderül, ki a nyerő kettőjük közül. 2009. február 4. szerda 06:35 -
A Hooligans gitárosa iskolába fog járni?
A Hooligans Tóth Tibije mandarinokkal zsonglőrködött. 2009. február 3. kedd 15:00 -
Lola nem féltékeny Tóth Gabira
Lola leszögezte, egyáltalán nem féltékeny, amiért barátnője, a szintén popénekes Tóth Gabi újabb szakmai elismerés előtt áll. Gabi ugyanis jó eséllyel pályázik a soron következő Fonogram díjra, amire az év hazai dala kategóriában jelölték a 2009. február 2. hétfő 15:01 -
Tóth Gabi nem adja fel!
Tóth Gabi még lábadozik, de lázasan készül új albumára és videóklipjére. 2009. február 1. vasárnap 10:19 -
Tóth Lüszi még Fenyő Miklóst is manipulálta
Tóth Lüszi elkápráztatta a zsűrit, de Fenyő szerint Szandi volt az igazi csoda. 2009. január 31. szombat 08:27 -
Tihanyi-Tóth Csaba már 22 éve családtag Kiss Ramónáéknál!
Ki gondolta volna, hogy a Barátok közt Novák Laciját megformáló színész és a Zsófit alakító Kiss Ramóna már a sorozat indulása előtt is ismerték egymást? Olyannyira, hogy Csaba több mint 20 évvel ezelőtt családtaggá vált a lány famíliájában. 2009. január 30. péntek 17:55 -
Tóth Vera bevallotta
Tóth Vera beismerte, korábban regisztrált egy társkereső oldalra, sőt egyszer még egy randira is elment. Próbálkozása azonban kudarcba fulladt! 2009. január 30. péntek 12:30 -
Tóth Lüszi visszaült az iskolapadba
Havonta egyszer lép fel Tóth Lüszi, akkor is csak hétvégén – írja a Best magazin. 2009. január 30. péntek 12:02 -
Pflum Orsi alulmaradt
Plfum Orsi, Baby Gabi és Ádok Zoli harcba szállt egymás ellen. A három énekes egy vacsorán mérte össze erejét, és megmérkőztek a legjobb szakács címért. 2009. január 30. péntek 09:09 -
Pflum Orsi csak harmadik lett
Sztárok álltak a gyúródeszkához, majd lovagiasan csaptak össze egy budapesti étteremben. Pflum Orsi, Baby Gabi, és a Csillag születikből jól ismert Ádok Zoltán is részt vett a pizza sütő versenyen. 2009. január 30. péntek 08:46 -
Kisbabát várt a műsorvezető - a STOPnak adott először interjút
Jegyes-Tóth Krisztina hamarosan anyai örömök elé néz. Az MTV Nap-kelte című műsorának műsorvezetője kislányt hord a szíve alatt, s már a nevét is eldöntötték kedvesével. Dóra Eszter júniusban születik majd meg, ám addig még van néhány dolga a leendő szülőknek. 2009. január 30. péntek 07:35 -
Ádok Zoli Baby Gabit és Pflum Orsit sem kímélte!
Plfum Orsi, Baby Gabi és Ádok Zoli összecsapott, méghozzá pizza készítésben. A három énekes a Calabria étterem Sztárvacsoráján mérte össze erejét. 2009. január 29. csütörtök 14:55 -
Gyereket vár az MTV híradósa
Nem titkolja tovább a jó hírt Jegyes-Tóth Krisztina, a Magyar Televízió híradósa. A StoryOnline-nak elárulta, június elejére várja első gyermekét. 2009. január 28. szerda 16:46 -
D. Tóth Kriszta: Kedves Egyedülálló Anyuka!
Brüsszelben, nem messze tőlünk, volt egy szép park, benne egy szobor, anya-apa-gyerek. 2009. január 28. szerda 11:36 -
D. Tóth Kriszta lett a nyerő
Első alkalommal kapta női újságíró az év médiaszemélyisége díjat 2009. január 28. szerda 10:30 -
Tóth Vera is találkozott már meztelen kalanddal
Közszeméremsértés és botrányos részegség miatt emeltek vádat egy pennsylvaniai férfi ellen, mert pucéran ragadt be egy mobilvécébe tartályába. Azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy a 31 éves férfi miért vetkőzött le meztelenre, és főleg miért mászott be a tartályba. Egy biztos: Tóth Verát nem lepte meg a történet. 2009. január 28. szerda 08:28 -
Tóth Gabinak sínbe tett lábbal megy a hasa
Térdében megnyúlt egy szalag, sarkáról levált egy porc, ezért sínbe tették a hétvégén Ausztriában Tóth Gabi lábát, ami négy hétig úgy is marad – göngyölítette tovább feljelentőnk sztoriját a Bors. 2009. január 28. szerda 08:07 -
Tóth Gabi villantott
Meglehetősen furcsa pózban kapták lencsevégre Tóth Gabit. Az egykori megasztáros lány a tavalyi VIVA COMET gálán villantotta meg szexi combját és fehérneműjét! 2009. január 28. szerda 06:40 -
Sztárkölcsönzőt nyitott Tóth Vera
Tóth Vera különös vállalkozásba fogott. A fiatal énekesnő úgynevezett csillagkölcsönzőt nyitott, amelynek keretében művészeket - közvetítene - különféle rendezvényekre. 2009. január 27. kedd 18:25 -
Kiss Gabi hírfüggő
Kiss Gabi a volt Jugoszláviában született, tizenöt évvel ezelőtt jött el otthonról. A műsorvezető 2000-ben került a Magyar Televízióhoz, előtte a TV3-nál dolgozott. Az MTV-ben fél évig csak riporterkedett, majd a Híradót is vezette. Ő veszi át a Készpénz című pénzügyi, tanácsadó műsor vezetését, melyet minden szombaton délelőtt láthatnak a nézők az m1-en. 2009. január 26. hétfő 22:44 -
Tóth Vera: felhívtam és elájultam
Tóth Verának gyermekkorában Koltai Róbert volt a kedvenc színésze. Álmodni sem merte, hogy együtt szerepelhet vele. Az énekesnőnek nagy álma vált valóra azzal, hogy együtt dolgozhatott a színművésszel új klipjének forgatásán. 2009. január 26. hétfő 20:32 -
Tóth Lüszi ahogy meglátta, beleszeretett
Ahogy meglátta, beleszeretett, és szorosan magához is ölelte Ali babát Tóth Lüszi. A Blikk információi szerint a negyedik Megasztár legifjabb felfedezettje az egyik rajongójától kapta ajándékba a 250 ezer forint értékű kiskutyát. 2009. január 26. hétfő 14:46 -
Tóth Lüszi nem osztályozható
Nem kapott félévi bizonyítványt a Megasztár legfiatalabb üdvöskéje. 2009. január 26. hétfő 07:50 -
Tóth Lüszi osztályozhatatlan lett a Megasztár miatt
Nem kapott félévi bizonyítványt Tóth Lüszi. A megasztáros kislány magántanulóként van nyilvántartva iskolájában, ám év végén indulhat bizonyítványáért. 2009. január 26. hétfő 06:52 -
Tahi Tóth László: mindent elértem, amit lehetett
Az ismert színművész a napokban töltötte be 65. életévét, amelyet természetesen ezúttal is a színpadon ünnepelt. Igaz, az évforduló nem kerek, a művész mégis számot vetett eddigi életével. 2009. január 24. szombat 21:15 -
A Tini Showban kezdte karrierjét Völgyesi Gabi?
Zenerégész rovatunkban leporoljuk a múlt emlékeit és felidézzük azokat az eseményeket, amelyek a zenéhez kapcsolódnak. Ma Völgyesi Gabit, a Unique énekesnőjét köszöntjük. [Dátum: 2009.01.23. 10:01] 2009. január 23. péntek 10:01 -
Tóth Vera: józan próbálok maradni
Ritkán fordul elő, hogy valaki rögtön az első udvarlójába halálosan beleszeret! Tóth Vera még fiatal, ezért joggal gondolja úgy, hogy jelenlegi helyzete egy cseppet sem drámai. Úgy él, mint a vele egykorú szingli lányok milliói: dolgozik, szórakozik, és nem zárja ki a férfiakat az életéből. A volt szerelem pedig szép emlék maradt. 2009. január 22. csütörtök 20:45 -
Kiss Ramóna saját lakást keres, mert sosem lehet tudni...
Kiss Ramóna idejének nagy részét továbbra is a forgatások kötik le, de a főiskola a tánc mellett, amikor csak teheti, lakást keres. Vajon el akar költözni barátjától, Tóth Norberttől? 2009. január 22. csütörtök 17:10 -
Tóth Vera csak a futó kalandoknak él
Tóth Vera hosszú évekig nyíltan és őszintén vallott szerelmi kapcsolatáról, magánéletéről. Nem takargatott semmit, ám most már úgy érzi, hiba volt. Az énekesnő megfogadta, hogy ezentúl megválogatja, hogy kinek és mit nyilatkozik. 2009. január 22. csütörtök 12:49 -
Baby Gabi: így érzem jól magam
Baby Gabi sok-sok éve gyertyákkal, mécsesekkel veszi magát körül otthonában, és mert számára ez nem csupán egyfajta hobbi, az élete fontos részévé váltak a lobogó fényű, színeik miatt különböző jelentéssel bíró gyertyák. 2009. január 21. szerda 21:40 -
Tóth Orsi étteremben dolgozik és nem szívesen szerepel
Tóth Orsi színésznőt az RTL Klub Fókusz című műsora kereste meg abból az alkalomból, hogy ő képviseli hazánkat az idei berlini nemzetközi filmfesztivál Shooting Star elnevezésű programjában, ahol az európai filmes világ tíz legígéretesebb fiatal sztárjelöltjét mutatják be legfőképpen a filmszakmának. 2009. január 21. szerda 21:15 -
Az 5 leggyakoribb tévhit a fogápolással kapcsolatban
Fogmosás almával, a terhesség alatt kötelező fogproblémák, csak kettő a fogápolással kapcsolatos legelterjedtebb tévhitek közül. Napjainkban számos korszerű eljárás és mindenekelőtt az alapos fogtisztítás nyújt segítséget a fogak épségének megőrzéséhez. A fogápolással kapcsolatban szakértőnk, dr.Tóth György fogszakorvos nyújt segítséget. 2009. január 21. szerda 10:00 -
Mítoszok földje - Gustave Moreau a Szépművészeti Múzeumban
2009. február 19. és május 3. között a Szépművészeti Múzeum kiállítást szervez Gustave Moreau festményeiből. A kiállítás érdekessége, hogy csak Budapesten lesz látható. Dr. Tóth Ferenc dr. Marie-Cécile Foresttel, a Gustave Moreau Múzeum igazgatónőjével együtt válogatja ki a kiállításra kerülő képeket a párizsi Gustave Moreau Múzeum gyűjteményéből. 2009. január 20. kedd 17:18 -
Koltai Róbert sokat röhögött Tóth Verával
Koltai Róbert rengeteget röhögött Tóth Vera Boldogtalan című klipjének forgatásán, melyben egy elégedetlen rendezőt alakít. 2009. január 20. kedd 09:10 -
Magyar cukrászok is indulnak a lyoni Desszert-világbajnokságon
A lyoni Bocuse d'Or Desszert-világbajnokságon az idén magyar cukrászok is indulnak: Mihályi László, Nesztovidisz Zoltánné cukrászok és Tóth Zsolt jégszobrász alkotják a magyar csapatot - tudta meg az MTI munkatársa Molnár B. Tamástól, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnökétől. 2009. január 20. kedd 04:10 -
D. Tóth Kriszta erre nem számított!
Az MTV híradósát választották az év médiaszemélyiségének az idén. D. Tóth Kriszta az első női újságíró, aki ebben az elismerésben részesült a Média 2003 Alapítványtól. 2009. január 19. hétfő 19:52 -
Fokozott rendőrségi ellenőrzés a fővárosban
Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a fővárosban Tóth Gábor, budapesti rendőrfőkapitány, szombaton nulla órától - adta hírül a Független Hírügynökség. 2009. január 17. szombat 11:30 -
Extrém kalandot élt át a Barátok közt sztárja!
Tihanyi Tóth Csaba és felesége a közelmúltban Egyiptomban járt, ahol húzós helyzetbe kerültek. A Barátok Közt sztárja az RTL Klub Reflektor magazinjában beszélt erről. 2009. január 16. péntek 15:35 -
Tóth Gabi fiatal fiú, boszorkány és modell is volt előző életeiben
A megasztáros énekesnő már napokkal ezelőtt elárulta, hogy rákattant az ezoterikára, ám most az is kiderült, hogy rávette magát egy reinkarnációs utazásra, ugyanis nem érti, miért mennek tönkre állandóan a párkapcsolatai, és miért betegeskedik folyton. 2009. január 16. péntek 12:00 -
Tihanyi Tóth Csaba második nászútján is Egyiptomba utazott
A Barátok közt sorozat Novák Lacija Egyiptomba látogatott nejével, hogy megünnepeljék azt a tényt, immáron négy éve élnek boldog házasságban. 2009. január 16. péntek 09:46 -
Tóth Gabi boszorkány! Látja a jövőt!
Az énekesnő azt állítja magáról, ő csatorna az Univerzum energiáihoz. 2009. január 15. csütörtök 13:00 -
Tóth Vera vallomása
Elképesztő vallomást tett Tóth Vera! A fiatal énekesnő azt állítja, 2 éve nem volt férfival. 2009. január 15. csütörtök 09:33 -
Tóth Vera sztárkölcsönzőt nyitott
Üzletasszonyként debütált a Megasztár egykori nyertese. 2009. január 15. csütörtök 08:23 -
Tóth Gabi energiát sugároz az emberiség felé
Mint arról már a napokban beszámoltunk, Tóth Gabi saját bevallása szerint az univerzumtól kölcsönzött energiáival képes gyógyítani, elűzni az ártó szellemeket, és ezt az ezoterikus képességét tovább részletezte a Cool Live című műsorban is. 2009. január 14. szerda 15:53 -
Gabi gyógyítani is tud!
Tóth Gabi korábban nem szívesen beszélt különleges képességeiről, de most bevallotta, sok eseményt előre megérez, sőt volt már látomása is. 2009. január 14. szerda 13:40 -
D. Tóth Kriszta: Jégre vittük egymást
Önnek volt gyermekkori álma? Ami rettentő izgalmasnak és teljesen elérhetetlennek tetszett 3-4-5 éves fejjel? Mert nekem volt. Én, kérem szépen, elhatároztam, hogy egyszer, ha majd nagy leszek, jégtáncosként fogom elkápráztatni a közönséget... 2009. január 14. szerda 11:23 -
Tóth Gabi stílust váltott!
Tóth Gabi igencsak meglepte ma az RTL Klub Reggelijének nézőit. Az egyébként is extravagáns külsővel rendelkező énekesnőre ezúttal alig lehetett ráismerni. 2009. január 13. kedd 14:25 -
Akár 5 éves kisgyerek is dolgozhat az éjszakában
A TV2 megtalálta azt a kiskaput, hogy ne kelljen a gyámhivataltól engedélyt kérni Tóth Lüszi éjszakai haknijaihoz. 2009. január 13. kedd 11:51 -
Tóth Gabi elzavarja a szellemeket
Tóth Gabi punkként, feszülős bőrszerkóban jelent meg a Reggeli című műsorban, majd elmondta, hogy rákattant az ezoterikára. 2009. január 13. kedd 08:43 -
Tóth Lüszi nehéz eset volt - vallják a csatornánál
Zsidró Tamás és csapata sokszor nehéz helyzetbe került a negyedik Megasztár fodrászaiként. A sztárfodrász kezei alatt készültek ugyanis a zsűritagok és versenyzők hajkölteményei, a legnehezebb dolguk azonban Tóth Lüszivel volt. 2009. január 12. hétfő 07:26 -
Apáti-Tóth Katának be kell osztania az idejét
A Kereszttűzben debütált a közszolgálati televízióban Apáti-Tóth Kata. Jelenleg a Nap-kelte műsorvezetője. Szép beszéde, okos kérdései és nem utolsósorban vonzó személyisége miatt szeretik a nézők. Cegléden született, az ottani kábeltévénél kezdte a pályát. 2009. január 9. péntek 11:19 -
Lüszi édesanyja aggódik lányáért
A híresztelésekkel ellentétben nem kerül sor perre a megasztáros Tóth Lüszi mamája és a TV2 között! Csupán arról van szó, hogy Edit félti a kislányát a késő esti szereplések miatt. Attól tart, Lüszi tanulmányai sínylik meg a sok fellépést! 2009. január 9. péntek 10:55 -
NAHÁT! Tóth Gabi és Deutsch Tamás!
Mi mutattuk be őket egymásnak. Tényleg. Aztán ment szépen mindenki a maga dolgára, oké, de addig nagyon jól mutattak együtt. Gabit még levizsgáztattuk, hogy tudja-e, kivel fogott kezet, és tudta, tudta, tudta! Némi gondolkodás után még azt is megmondta, hogy melyik párt tagja Deutsch Tamás. Úgyhogy ez a bizonyos Danubius-buli sem múlt el hiába: jeleznénk, hogy még mindig kitartanak az anyagok. Egy TV2-es partyn sosincs ennyi celeb...2009. 2009. január 9. péntek 06:00 -
Lüszit is lefotózták
Fotósorozatot készített Tóth Lüsziről a sztárok fényképészének felcsapott Kasza Tibor. A 30 éves zenészt a kis énekes gyermeki bája és ártatlansága ragadta meg. Róla tehát még csak véletlenül sem olyan jellegű fotók készültek, mint korábban Sonjáról. 2009. január 8. csütörtök 10:55 -
Baby Gabi: nem leszek anorexiás!
Gabi boldog, amiért az újévet pluszkilók nélkül kezdhette el, így már csupán hajszálak választják el hőn áhított versenysúlyától. Baby Gabi jobb testi és lelki kondícióban van, mint valaha. 2009. január 8. csütörtök 08:28 -
D. Tóth Kriszta: 8:2 a sikerek javára!
Egy éve jelentkeztem utoljára... de most úgy éreztem, hogy az Olvasó nénik és bácsik joggal kérhetik számon rajtam tavalyi fogadkozásaimat. Anyám és apám azt tanítja nekem, hogy a tetteimért és a szavaimért saját magamnak kell felelősséget vállalnom... 2009. január 7. szerda 09:42 -
63 centi magas a világ legkisebb menyasszonya
Mosonmagyaróvári fellépése alkalmából beszélt terveiről a Kisalföldnek Miss Marlis, polgári nevén Tóth Judit, aki artistadinasztia tagjaként a cirkusz világában él. 2009. január 7. szerda 01:15 -
Gubás Gabi hatalmasat kockáztatott
Kisfia születése után másfél évvel különleges darabbal tért vissza a színpadra Gubás Gabi. Pálfy Zsolt Csigalétra című zenés mesejátékát december eleje óta játsszák a budapesti Játékszínben. 2009. január 6. kedd 17:01 -
Sokat mutat magából Tóth Gabi az interneten
Gabi már a második honlapját tapossa. Az első nem volt valami szenzációs, viszont a második már sokkal jobbra sikeredett. [Dátum: 2009.01.06. 16:30] 2009. január 6. kedd 16:30 -
Nem lépett fel Kaposváron Tóth Lüszi
Hosszú hónapok után az első iskolai napján van túl a 13 éves Tóth Lüszi! Azt még nem tudjuk, hogyan sikerült visszazökkennie a hétköznapokba, azt azonban édesanyja, Edit elmondta, hogy az év vége nem csak örömöt, hanem bosszúságot is hozott számukra. 2009. január 6. kedd 16:05 -
Tanulás helyett inkább verseket írsz?
Középiskolás és egyetemista diákoknak hirdette meg versenyét a Magyar Író Akadémia, ahol a zsűri Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László és Tóth Krisztina. A versenyre olyan szépirodalmi alkotásokkal pályázhatnak a diákok, amelyek az asztalfiókok mélyén rejtőznek és még nem publikálták sehol. 2009. január 6. kedd 11:25 -
D. Tóth Kriszta: Első ovis karácsony
Sejtettem, hogy gond lesz. Jó alapom volt az aggodalomra. Mert az elmúlt időszakban, ebben a nagyjából három és fél évben, amióta tudunk Lola létezéséről, a legnagyobb kihívást a könnyzacskóim és könnycsatornáim megregulázása jelentette... 2008. december 31. szerda 17:16 -
Ima, fellépés, buli - szilveszter a sztároknál
Gombos Edina, Tóth Vera, Zalatnay Cini és Győzike is megosztotta velünk, hogyan töltik az év utolsó napját és hogyan ünnepelnek szilveszterkor. Van, aki munkával, fellépésekkel és van, aki imával várja az újévet. 2008. december 31. szerda 08:03 -
Baby Gabi elhagyná a Baby nevet, de...
Évet értékelni nem egyszerű dolog, a következőt megtervezni pedig még annyira sem. Mi mégis erre kértünk néhány közéleti személyiséget, s kifaggattuk őket a múltról és jelenről. [Dátum: 2008.12.27. 14:00] 2008. december 27. szombat 14:00 -
Mesés kavalkád a Hagyományok Házában a két ünnep között
A Budai Vigadó Hagyományok Házában színes családi programokat ajánlanak a szünidőre, a karácsony és szilveszter közötti délutánokra - tájékoztatta az MTI-t Tóth Melinda, az intézmény munkatársa. 2008. december 26. péntek 10:41 -
Így még nem láthattad Lüszit!
Hiába öltöztették a verseny alatt nagylánynak Tóth Lüszit(13), Kasza Tibor(30) szemében ő továbbra is egy védtelen, őszinte kislány maradt. A sztárok fotósa lovával, átlagos kislányként örökítette meg, úgy, ahogyan eddig a legritkábban láttuk. 2008. december 25. csütörtök 08:05 -
Hol tölti a szentestét a Barátok közt szépsége?
Kiss Ramóna, a Barátok közt egyre inkább megkomolyodó Zsófija már több mint három éve van együtt párjával, Tóth Norberttel, így természetes, hogy a karácsonyt is közösen, valamint egymás szüleinél töltik. 2008. december 23. kedd 11:19 -
Tóth Gabi csőre van töltve!
Nem Gabira szokták mondani ismerősei, hanem Dombovári Vandára, hogy annyira hiperaktív, hogy mire utánanézel, hogy megnézd a popsiját, már megint szembejön, de rá is igaz. Szóval itt pattog nekünk megint Gabi, aki édes és aranyos, s mikor valami kínosabb fajtát kérdezünk tőle, elmarja a mikrofont és bőszen promócióba kezd.2008. december 23. 2008. december 23. kedd 10:00 -
Nem tudta becsempészni a tv2 az apát fia gyilkosához
A csatorna a stáblistára tette fel a halálbüntetést szorgalmazó Tóth Tamás nevét, de megbuktak az ellenőrzésen. 2008. december 22. hétfő 15:25 -
Nagy ünnep lesz Baby Gabi családjában
Hamarosan itt a karácsony, amelynek hangulata mindenkit megérint, így természetesen a közszereplők sem kivételek ez alól. Megkerestük őket, hogy egy kicsit meséljenek, hogyan is várják a szentestét. [Dátum: 2008.12.22. 08:00] 2008. december 22. hétfő 08:00 -
Ünnepi videóklip Völgyesi Gabitól
Zajlik az élet Völgyesi Gabi körül. Az október végén megjelent "Best of Unique" album után Gabi önállóan is bemutatkozik. A decemberben elkészült "Ünnep" című videoklipje személyes üzenettel bír. 2008. december 21. vasárnap 17:45 -
Gabi megint egyedül maradt
Hét hónap után szakított Tóth Gabi és Fekete Balázs. Az énekesnő bánatát még egy baleset is fokozta, mely majdnem tragédiával végződött. 2008. december 21. vasárnap 12:12 -
Asztmás, allergiás, gyakran beteg? - Itt a megoldás! Újdonság: Sóbánya-terápia Budán
Asztmás, allergiás, gyakran beteg? Újdonság: Sóbánya-terápia Budán, amely eredményességét bizonyítva a tapasztalatok alapján az esetek 95%-ában elérhető a teljes tünetmentes gyógyulás. Dr. Tóth László fül-orr-gégész főorvos válaszol. Kipróbáltuk! 2008. december 21. vasárnap 10:35 -
Király Viktor az év hangja!
Eldőlt, amire hónapok óta vártunk, negyedszerre választották meg a TV2-n az év hangját. Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Rúzsa Magdi után Király Viktor győzött a Megasztárban. 2008. december 20. szombat 22:25 -
D. Tóth Krisztáék ingázással töltik az ünnepet
Kétszer jön a Mikulás D. Tóth Krisztákénál. December 6-án Magyarországon hoz ajándékot, majd égi szánra pattan és átrepül Angliába, hogy a helyi szokásoknak megfelelően szenteste is ő csempéssze a fa alá a meglepetést. 2008. december 20. szombat 14:12 -
Közös koncertek egy színpadon
Az idei Karácsonyt az Alcatraz színpadán régi zenész barátok együtt ünneplik. Míg december 26-án hosszú idő után most újra együtt énekel Emilio és a Roy és Ádám trió, 27-én Tóth Vera vendégeskedik a United csapatánál. 2008. december 20. szombat 11:40 -
Pély Barna és Tóth Vera együtt járnak bulizni!
Az idei Karácsonyt az Alcatraz színpadán régi zenész barátok együtt ünneplik. Míg december 26-án hosszú idő után most újra együtt énekel Emilio és a Roy és Ádám trió. 2008. december 20. szombat 08:20 -
Az év MTI-s újságírói - díjátadó ünnepség
Tóth Szilvia, a Belpolitikai Szerkesztőség tudósítója kapta idén az év MTI-tudósítója díjat; az oklevelet Vince Mátyás elnök pénteken adta át Budapesten, a nemzeti hírügynökség évzáró ünnepségén. 2008. december 19. péntek 19:52 -
Karácsonyi jégparti a legnagyobb magyar sztárokkal
Karácsony előtt bulizz velünk a VIVA - Rexona Tini Jégpartin! A korizás mellett a koncertek között biztosan találsz kedvedre valót, hiszen a hidegbe forró hangulatot hoznak a fellépők: az Idiotside, Barbee, Puskás Peti, Kovácsovics Fruzsina, Caramel, Tóth Gabi, Mark, Lola, és a Groovehouse. 2008. december 19. péntek 14:00 -
Megasztár: Tóth Lüszi sok pénzzel tartozik! Be is hajtják rajta!
A Megasztár stylistja, Kisprumik Ádám alaposan elfáradt a verseny alatt. Többnyire élvezte a közös munkát a fiatal énekesekkel, ám akadt néhány kirívó esete is. 2008. december 19. péntek 11:46 -
Karácsonyi ajándékok a szépség jegyében
A megszokott tárgyi ajándékok mellett egyre népszerűbb a különböző szépészeti beavatkozások ajándékozása. Ezek közül is különösen kedveltek a fogászati és plasztikai kezelések. Cikksorozatunk első részében dr. Tóth György fogszakorvost kérdeztük az ajándékozási lehetőségekről. 2008. december 19. péntek 11:30 -
Az énekesnő ismét egyedül van
Szakítás karácsony előtt: Tóth Gabi ismét szingli! Úgy tűnik, újra egyedül van Tóth Gabi - Kicsit több, mint fél évet töltöttek együtt az Anti Fitness Club dobosával, Balázzsal, s egy ideje sejteni lehetett, valami nincs rendben... 2008. december 19. péntek 09:30 -
Autóbalesetet szenvedett a szexis modell és a megasztáros énekesnő
Autóbalesetet szenvedett az RTL Klub Havazin című műsorának forgatócsoportja Ausztriában. Az autóban Debreczeni Zita, Labancz Lilla, Világi Péter és Tóth Gabi utazott. Szerencsére senki sem sérült meg. 2008. december 19. péntek 07:15 -
Lüszinek fizetnie kell?
Az egyik hetilapban megjelent hír szerint a Megasztár stylistja, Kisprumik Ádám 92 ezer forintot követel Tóth Lüsziéktől. Az ok: a kislány az egyik méregdrága - Dolce&Gabbana - fellépőruháját tönkre tette! 2008. december 19. péntek 06:55 -
Tóth Gabi párkapcsolata zátonyra futott
A Blikk információi szerint az énekesnő és barátja, Fekete Balázs már nincs együtt. 2008. december 18. csütörtök 08:11 -
Nehéz elviselni Tóth Gabit? Ismét szingli az énekesnő
Egy ideje sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben Tóth Gabi és barátja, Fekete Balázs között. A Blikk információi szerint a pár útjai fél év után különválnak. 2008. december 18. csütörtök 07:15 -
A Megasztár korábbi győztesei szerint Király Viktor a befutó
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Rúzsa Magdi is úgy véli, hogy a Megasztár két döntőse közül Király Viktor a tehetségesebb – írja a Bors. 2008. december 18. csütörtök 07:15 -
Tóth Verának gondot okoz a pisilés
A Tóth családot, mármint azt a bizonyos Tóth családot, ahol van Gabi és Vera is, valamint mindenki remekül énekel, mi különösképpen szeretjük. Valahogy belőlük mindig kijön valami izgi interjú, most például megtudtuk, kikkel barátokozott össze Vera a toaletten, illetve hogy erre a barátkozásra mi teremtette meg a szükséges időt...2008. december 18. 2008. december 18. csütörtök 06:00 -
D. Tóth Kriszta: Lolával az élet
Föl vagy ki kellene találni egy új szót arra a jelenségre, amely a decemberi ünnepi szezon előtti hetekben tapasztalható a kisgyermekes háztartásokban. Tudják, amikor remegve kérdezi meg nap mint nap, hogy 2008. december 17. szerda 09:42 -
Völgyesi Gabi énekli az idei jótékonysági dalt
December 20-21-én kerül sor a VIVA Teleton kétnapos jótékonysági rendezvényére. A napi 6 és fél órás élő adások alatt, és egész decemberben folyamatosan hívható az az emelt díjas telefonszám, melynek hívásaiból befolyt összeg a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegeit segíti, hogy hozzájussanak egy életmentő készülékhez. 2008. december 16. kedd 14:41 -
Völgyesi Gabi torkából szól az Ünnep!
December 20-21-én kerül sor a VIVA Teleton kétnapos jótékonysági rendezvényére. A napi 6 és fél órás élő adások alatt... 2008. december 16. kedd 13:00 -
Völgyesi Gabi énekli az idei VIVA Teleton hivatalos dalát
December 20-21-én kerül sor a VIVA Teleton kétnapos jótékonysági rendezvényére. A napi 6 és fél órás élő adások alatt, és egész decemberben folyamatosan hívható az az emelt díjas telefonszám (06 91 335 035), melynek hívásaiból befolyt összeg a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegeit segíti, hogy hozzájussanak egy életmentő készülékhez. 2008. december 16. kedd 12:53 -
Király Viktort élteti a sztárvilág
Király Viktorért szorítanak egykori és mai magyar énekes sztárok a Megasztár két döntőse közül. Fekete Dávidot aranyos fiúnak tartják, de Cini, Aradszky, Tóth Vera és Kovács Kati egyként állítja: nem rendelkezik a szükséges hangi adottságokkal. 2008. december 15. hétfő 12:58 -
Így látja Tóth Lüszi mamája! Edit a ti kérdéseitekre válaszol!
Bár a 13 éves kaposvári kislány, Tóth Lüszi már két hete kiesett a Megasztárból, még mindig hatalmas az érdeklődés iránta és édesanyja iránt. Tóthné Lukács Edit válaszolt a kérdéseitekre, amelyeket most elolvashattok. Mivel rengetegen szerettetek volna válaszokat kapni, ezért három részre vettük Edit reakcióit! íme az első adag! 2008. december 15. hétfő 06:00 -
Tóth Vera és Feke Pali együtt! Az énekesnő többet is bevállalna!
Tóth Vera és Feke Pál ismét együtt énekel vasárnap este a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált! című műsorában. Az énekesnő kedveli Palit, s el tudná képzelni, hogy a későbbiekben is együtt énekeljenek: akár saját dalos duettet is előadjanak a színésszel. 2008. december 14. vasárnap 14:46 -
Tóth Lüszi: Szeretnék még gyerek maradni
Gyönyörű hangjával, bájos külsejével Tóth Lüszi szinte egyik napról a másikra belopta magát az emberek szívébe. De vajon ez a 13 éves kislány elég érett-e ahhoz, hogy a felnőttek világában boldoguljon? Ki vigyáz erre a gyermekre a sztárság felé vezető úton? 2008. december 13. szombat 10:32 -
Völgyesi Gabi majd' megfagyott
Miután elkészítették új, Best of Unique című nagylemezüket, Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám Londonban töltött egy hetet. 2008. december 12. péntek 15:49 -
Tóth Szabi és a szex
Tóth Szabi, a Sugarloaf együttes tagja nem titkolja, fiatalon voltak szexuális kalandjai szép számmal. Egyik alkalommal például egy tivornyán vett részt, ami egy jó hangulatú, spontán buliból alakult ki. 2008. december 12. péntek 12:20 -
Még nem kapott lemezajánlatot Lüszi
Kiesésekor a zsűri tagjait is megosztotta Tóth Lüszi további sorsa. Volt, aki visszaküldte volna az iskolába a tehetséges kislányt, más pedig mihamarabbi lemezkészítésre sarkallta. Vajon Lüszi és édesanyja hogy vélekednek erről? 2008. december 11. csütörtök 18:20 -
Bronzérmes lett lovasversenyen Lüszi
A Megasztárból kiesett Tóth Lüszi az elmúlt hétvégén Lovas Világkupán vett részt. A 13 éves kislány a 3. helyezést érte el a versenyen. 2008. december 11. csütörtök 17:00 -
Csaba már nem fogyózik!
Tíz évvel ezelőtt, a Barátok közt sorozat indulásakor jó néhány kilóval kevesebbet mutatott a mérleg Tihanyi Tóth Csaba alatt. Ma ugyan lényegesen többet nyom, de arra kínosan ügyel, hogy ne menjen száz kiló fölé a súlya. 2008. december 10. szerda 16:55 -
Jakupcsek Gabi elolvadt a lányától
November utolsó napjának a délelőttjén 3650 grammal és 53 centisen megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya, Emma Róza. A népszerű műsorvezető és férje, Kliegl Ádám operatőr bár már hónapokkal ezelőtt tudták, hogy kislányuk születik, de a névadással az első nagy találkozásig vártak. 2008. december 10. szerda 13:43 -
Újabb vád Lüszi ellen!
Hiába esett ki a Megasztárból Tóth Lüszi, fellépéseit azóta is kritikával illetik. A legnagyobb felzúdulást azonban az okozta, hogy állítólag a vak gyerekeknek papírból énekelt. Édesanyja szerint azonban ez nem más, mint újságírói rosszindulat. 2008. december 10. szerda 12:05 -
Az angol Tóth Lüszi - hallgasd meg
Egy brit tehetségkutató szereplője most kapott egy lottó ötös szerződést. [Dátum: 2008.12.10. 11:16] 2008. december 10. szerda 11:16 -
Hétszázmilliós lemezszerződést kapott az angol Tóth Lüszi
Az iskolás korú gyereknek adott legnagyobb összegű lemezszerződést írta alá a Universal kiadónál a 13 éves Faryl Smith, a Britain Got Talent tehetségkutató döntőse - írja a Daily Mail. 2008. december 9. kedd 21:18 -
Felfigyeltek Tóth Orsira
Tóth Orsi színészi játéka annyira lenyűgözte a Shooting Stars zsűrijét, hogy beválasztották az európai film ígéretes színésztehetségei közé. 2008. december 9. kedd 15:02 -
Tóth Orsi Shooting Star lesz Berlinben
A Delta színésznője a világ 10 legígéretesebb sztárjelöltje közé került be. 2008. december 9. kedd 11:57 -
Tóth Orsi megy Berlinbe, a European Film Promotion meghívottjaként
Tóth Orsi játékának mélységes intenzitása a Delta című Mundruczó-filmben lenyűgözte a Shooting Stars 2009 zsűrijét. A mindössze 26 éves magyar színésznőt meghívták a berlini nemzetközi filmfesztiválon bemutatandó 10 sztárjelölt közé. A European Film Promotion 2009. február 7-9. között 12. alkalommal irányítja a Berlinale fényeit Európa ígéretes színésztehetségeire. 2008. december 9. kedd 11:04 -
Andy Vajnát csak kísérgetik a jó nők
A producer nem is járt a modell Tóth Évával, pedig az elmúlt időkben mindenhol együtt jelentek meg és még egyszer puszit is adott az arcára. 2008. december 9. kedd 08:14 -
Lüszit csúnyán leszavazták!
Egy kaposvári karaoke-versenyen is megmérette már magát Tóth Lüszi. Ám amíg a TV2 tehetségkutatójában sikert aratott, addig a kis vidéki versenyen csúnyán lebőgött. 2008. december 8. hétfő 14:35 -
Szabi bébicsősznek áll!
Februártól élete legnagyobb kihívása elé tekint a Sugarloaf gitárosa, Tóth Szabi, ugyanis a zenész marad otthon kisfiával, míg a mama dolgozik. 2008. december 8. hétfő 11:10 -
Hámori Gabi maratoni születésnapja
A színésznő képtelen volt egy időpontra összecsődíteni a barátait, így egy hétig folyamatosan ünnepeltette magát. 2008. december 7. vasárnap 10:15 -
Véget ért Clooney és Pitt barátsága
Egy szerepért harcol George Clooney és Brad Pitt, Antonio Banderas harcra kel feleségéért, szerelmi háromszögben él Tilda Swinton, valamint Gubás Gabi új szerepben - a Fanny sztárhíreiben ezen a héten. 2008. december 7. vasárnap 07:15 -
Tóth Lüszi lovagolni is tud
Izgalmas lovas száguldásnak lehetett szemtanúja tegnap a Sportaréna közönsége, a három napos Lovas Világkupán. A junior pónigalopp-versenyen a megasztáros Tóth Lüszi is elindult. 2008. december 6. szombat 22:02 -
Tóth Lüszi lóháton is bizonyított
Ötödikként ért célba Tóth Lüszi a hétvégén lezajlott Lovas Világkupa nyitó napján. 2008. december 6. szombat 08:59 -
Tóth Lüszit Szandihoz hasonlítják
A Megasztár 4 legfiatalabb versenyzőjét már kezdetektől Szandihoz hasonlították. A húsz éve pályán lévő énekesnőt arról kérdeztük, hogy szerinte mennyire helytálló a párhuzam közte és Tóth Lüszi között. 2008. december 5. péntek 16:40 -
Tóth Gabi hamarosan megalapozhatja a jövőjét
Még csak húszéves, de máris tiszteletreméltó utat járt be hazánk egyik legfiatalabb zenei tehetsége, akinek jövője igencsak ígéretesnek mutatkozik - jósolja Frabato Tóth Gabinak. 2008. december 5. péntek 14:23 -
Krisztián beszólt Lüszi anyjának
Bár végre kiesett a Megasztárból Tóth Lüszi, még mindig róla beszélnek a versenyben maradt fiúk. 2008. december 5. péntek 10:38 -
Tóth Lüszi bevallotta! Rövid pórázon fogták a Megasztárban
Tóth Lüszit rajongói faggatták a TV2 internetes oldalán. A kaposvári kislány többek között elmondta, hogy nem mindig tudtak aludni az anyukájával, és összesen kétszer választhatott magának dalt. [Dátum: 2008.12.05. 09:57] 2008. december 5. péntek 09:57 -
Krisztián beszólt Lüszi anyjának
Bár végre kiesett a Megasztárból Tóth Lüszi, még mindig róla beszélnek a versenyben maradt fiúk. 2008. december 5. péntek 09:12 -
Tóth Lüszi belenémul a sok erőlködésbe?
Tóth Vera, az első Megasztár győztese nem csak a legújabb széria felhozatalában, de a zsűritagokban is csalódott. Szerinte ugyanis nincsenek igazi tehetségek a műsorban, az egyéniségeket pedig már kiszórták. Tóth Lüszi jelenlétéről nem is beszélve... 2008. december 4. csütörtök 07:45 -
Tóth Lüszi elveszítheti a hangját
Tóth Vera szerint a nemrég kiesett Tóth Lüszinek még nem kellett volna színpadra állnia 16 éves koráig, ugyanis több dal is nehézséget okozott neki - írja a Napi Ász. 2008. december 4. csütörtök 07:24 -
Tóth Gabi rúdon táncolt a jól sikerült buliban!
Az estén Tóth Gabi olyannyira jól érezte magát, hogy go-go táncoslány módjára, nem volt rest felmerészkedni egy rúdra sem. 2008. december 3. szerda 15:40 -
Tóth Vera: "Nem vagyunk együtt Dobival"
Felháborító cikk jelent meg tegnap az egyik napilap hasábjain. Az írás természetesen az érintettet, Tóth Verát sem hagyja hidegen, és azt fontolgatja, hogy jogi eszközökhöz nyúl. 2008. december 3. szerda 15:00 -
D. Tóth Kriszta: Paracsidom és matomato
Titeó. Ez az egyetlen szó, ami megmaradt ifjúkori magamtól a családi almáriumban. Titeó a cumisüvegem volt, az egyetlen, amelyből hajlandó voltam inni. Ki tudja, bimbózó szókincsem és érintetlen gyermeki logikám alapján vajon hogyan született ez a kifejezés. Mindenesetre a mai napig emlékszünk rá. 2008. december 3. szerda 10:21 -
Tóth Vera újra együtt Dobival
Ismét együtt dolgozik a megasztáros énekesnő és volt párja, Dobos András. Talán a szerelem is újra lángol. 2008. december 3. szerda 09:36 -
Tóth Vera és Dobi: újra együtt
A hírek szerint nem csak munkakapcsolat van köztük 2008. december 3. szerda 08:38 -
Lakatos Krisztián szerint Tóth Lüszi anyja olyan, mint egy BKV ellenőr
Felszabadult lett a hangulat a Megasztár házban, amióta a 13 éves Tóth Lüszi kiköltözött. 2008. december 3. szerda 08:25 -
Felhőtlen öröm a Megaházban: Tóth Lüszi hazaköltözött
Megszűnt a rivalizálás a Megaházban, Tóth Lüszi és édesanyja hazaköltözésével fergeteges hangulat ébredt a három, még versenyben maradt srác átmeneti, közös lakásában. 2008. december 3. szerda 07:26 -
Kibékültek! Tóth Vera ismét megtalálta Dobiját
Tóth Vera sugárzik a boldogságtól, és ez még akkor is így van, ha nemrégiben forgatott új videoklipje a Boldogtalan címet viseli. A munkálatokról készült werkfilmben jól látható, amint az énekesnő mögött egykori szerelme, Dobi mosolyog a kamerába. 2008. december 3. szerda 07:15 -
Tóth Lüsziből Szandit csinálnak
Tóth Lüszi már akkor tudta, hogy kiesik a Megasztárból, amikor megtudta, mit kell énekelnie. 2008. december 2. kedd 14:33 -
Tibi áramütést szenvedett
Tóth Tibi csak a szerencsének köszönheti, hogy még él, ugyanis tavaly karácsonykor áramütést szenvedett. 2008. december 2. kedd 14:15 -
Megszületett Jakupcsek Gabi kislánya
A 45 éves műsorvezető vasárnap adott életet harmadik gyermekének 2008. december 2. kedd 13:05 -
Megszületett Jakupcsek Gabi kislánya
A 45 éves műsorvezető vasárnap adott életet harmadik gyermekének 2008. december 2. kedd 13:05 -
Lüszi a magyar Britney Spears
Szombat éjjel a 13 éves Tóth Lüszi esett ki a Megasztár döntőjéből. A kislány a Mokka hétfő reggeli adásában elmondta, mit súgott a fülébe Friderikusz Sándor. 2008. december 2. kedd 10:12 -
Tóth Lüszi most először érezte, hogy mennyien nem szeretik
Tóth Lüszi és édesanyja szemtől szembe értesülhetett az internetes mocskolódásról, a tizenhárom éves kislány a Blikk egy interaktív interjújában szembesült a ténnyel, hogy milyen sokan nem szeretik. 2008. december 2. kedd 07:15 -
Átrendezte a toplistákat a Megasztár! Mi a siker titka?
A nézettségmérés tanúsága szerint 2,1 millió nézőt ültetett le Tóth Lüszi, Fekete Dávid, Lakatos Krisztián és Király Viktor a képernyő elé. 2008. december 1. hétfő 19:40 -
Gubás Gabi alaposan megizzasztotta társait
Mikulás napja idén Gubás Gabinak is sok izgalmat tartogat. Kisfia, a másfél éves Attila születése óta most először játszik főszerepet a színésznő. December 6-án mutatják be Pálfy Zsolt "Csigalétra" című mesedarabját, amelyet a Játékszínben tekinthetnek meg a nézők. 2008. december 1. hétfő 15:31 -
Vendégünk volt Tóth Lüszi!
A Megasztárból kiesett Tóth Lüszi volt hétfőn a blikk.hu vendége! 2008. december 1. hétfő 14:07 -
Lüszi bányába küldte a kritizálóját
Két táborra osztotta a közönséget Tóth Lüszi. Míg olvasóink egyik része egyenesen istennőnek kiáltotta ki a kislányt addig a másik táborban állók gyerekesnek és beképzeltnek titulálták. Lüszi keményen visszaszólt, egyik kritikusát például a bányába küldte le dolgozni, hogy tisztában legyen a munka fogalmával. 2008. december 1. hétfő 14:07 -
Gubás Gabi alaposan megizzasztotta a fiúkat
A kollegáim kicsit megdöbbentek, mikor közöltem, hogy a délelőtti próbát a Vanilla Day Spa-ban tartjuk. 2008. december 1. hétfő 13:00 -
Milyen szavakat adtak Tóth Lüszi szájába?
Többször felmerült, mennyit tudhat egy 13 éves kislány az általa oly sokszor megénekelt szerelemről, csalódásról, szombaton este pedig egyenesen egy burkoltan megfogalmazott, mégis egyértelmű kábítószer-élvezetről dalolt a Megasztár színpadán Tóth Lüszi. 2008. december 1. hétfő 12:22 -
Lakatos Krisztián előre látta a Megasztár dobogósait
Tóth Lüszi szombat esti kiesése után hárman maradtak versenyben a Megasztár negyedik szériájában: Lakatos Krisztián, Király Viktor és Fekete Dávid. 2008. december 1. hétfő 11:28 -
Tóth Lüszi nem tudott aludni - ki is esett
Rettenetesen izgult, és már a verseny előtt érezte Tóth Lüszi, hogy ő lesz a Megasztár következő búcsúzója. A Blikk információi szerint a műsort megelőző órákban a 13 éves énekes teljesen ki volt borulva. 2008. december 1. hétfő 09:22 -
Friderikusz Britney Spearst faragna Tóth Lüsziből
„Sokra fogod vinni, te lesz a magyar Britney” – vigasztalta Friderikusz a szombat éjjel kieső kislányt. 2008. december 1. hétfő 07:49 -
Heti trend: Tóth Gabi nemet váltott
Tóth Gabi mókás, fiús külsővel mulatott a Danubius partin, mellette Judy szintén feketében mulatott. Ők most Kate Beckingsale-lel és Ashley Olsennel versenyeznek. 2008. november 30. vasárnap 12:55 -
Tóth Lüszi - Kiesett a kedvelt Megasztáros
Nem került be a Megasztár 4 nagydöntőjébe Tóth Lüszi, ugyanis a zsűri úgy döntött, hogy Lakatos Krisztiánnak szavazza meg a lehetőséget. 2008. november 30. vasárnap 09:05 -
Megasztár Tóth Lüszi ezzel a dallal búcsúzott
Tóth Lüszi: I Will Survive adta elő, ami Gloria Gaynortól ismerünk. [Dátum: 2008.11.30. 07:00] 2008. november 30. vasárnap 07:00 -
Tóth Lüszi esett ki a Megasztárból
Három versenyző maradt a Megasztár döntőjében, miután tegnap a nézők szavazatai alapján Tóth Lüszi és Lakatos Krisztián került a kiesés szélére. 2008. november 29. szombat 22:52 -
Tóth Lüszi esett ki a Megasztárból
Három versenyző maradt a Megasztár döntőjében, miután tegnap a nézők szavazatai alapján Tóth Lüszi és Lakatos Krisztián került a kiesés szélére. 2008. november 29. szombat 22:52 -
Szétesnek a megasztárosok?
Egyre nehezebben bírják a strapát a Megasztár még versenyben lévő énekesei. Tóth Lüszi, Fekete Dávid, Lakatos Krisztián és Király Viktor a végkimerülésig próbál, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák szombat este. 2008. november 29. szombat 15:37 -
Tóth Lüszi napi négy órákat alszik
Négy-négy és fél órákat alszanak a megaház lakói – általában mindenki éjjel kettőig gyakorol, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa szombat este. 2008. november 29. szombat 13:05 -
Meddig marad Tóth Lüszi? - képgalériával
Fekete Dávid, Király Viktor, Lakatos Krisztián és Tóth Lüszi. Négy fiatal, akik holnap újra színpadra állnak, hogy összemérjék énekhangjukat. S bár mindegyikük zenei tehetség, egyáltalán nem biztos, hogy a zsűri ezen szempont szerint fog dönteni& 2008. november 28. péntek 07:15 -
Tóth Gabi kipróbál egy újabb figurát - mit szólnak a szülei?
Tóth Gabi a dzsungel mélyén jött rá, mennyire szereti párját, a szintén zenész Balázst. Ezért ahogy a vadóc énekesnő hazatért Argentínából, úgy döntöttek, megpecsételik szerelmüket. Nem is akárhogyan! 2008. november 26. szerda 15:40 -
Beszóltak a Megasztár zsűritagjának!
Terry Black kiakadt! Úgy érzi, hogy Lakatos Krisztiánnal nem feltétlenül igazságosan viselkednek a Megasztárban. Szerinte Tóth Lüszi továbbengedése sem volt helyénvaló. Éppen ezért tollat ragadott, és udvarias, de kemény hangvételű levelet írt Eszenyi Enikőnek. 2008. november 26. szerda 11:35 -
D. Tóth Kriszta: Kérdezz felelek
Én nem tudom, mi történt, de harmadik születésnapja óta Lola olyan, mintha beiratkozott volna egy gyorstalpaló tanfolyamra. Egy intenzív kurzusra, ahol a tananyag az Élet és a Világ. Ő pedig a legbuzgóbb diák... igazi eminens. 2008. november 26. szerda 11:01 -
D. Tóth Kriszta
Hamarosan kezdődik a Születés Hete, a rendezvény egyik "arca" idén D. Tóth Kriszta, édesanya. Ennek apropóján kérdeztük, a CsaládiNet olvasóinak válaszolt! 2008. november 25. kedd 17:30 -
Bencsik Tamara nem hiszi, hogy Tóth Lüszi jobb nála
Bencsik Tamara nagyon szomorú volt, amiért szombaton neki kellett távoznia a Megasztárból, de már jól van. 2008. november 25. kedd 09:59 -
Tényleg utálják Tóth Lüszit az iskolában?
Tóth Lüszi diáktársai a napokban elmondták: minden szombaton szavaznak a tizenhárom éves kislány versenyben maradására, hiszen ezzel is távol tartják az iskolától a "Bajszos Póninak" becézett megasztárt. 2008. november 25. kedd 06:35 -
Mit keres még Tóth Lüszi a Megasztárban? Országos lázadás a TV2 ellen!
Szombat este Tóth Lüszi és Bencsik Tamara közül a tizenhárom éves énekest juttatta tovább a Megasztár zsűrije. A rajongókon kívül az egykori megasztárosok is felháborodtak a döntésen. 2008. november 24. hétfő 09:58 -
Tóth Lüszi lett a Megasztár 4 női hangja!
Hiába nyújtotta Bencsik Tamara eddigi legjobb formáját szombat este, a zsűri az összteljesítmény figyelembevételével Tóth Lüszit tartotta bent a tehetségkutató versenyben. Így a tizenhárom éves kislány már most a Megasztár 4 női hangjának tudhatja magát. 2008. november 24. hétfő 06:50 -
Mester Tamás vallomása: "Szeretem Tamarát!"
Véget ért a Megasztár negyedik szériájának hatodik döntője. A műsor sok izgalmat nem tartogatott, a versenyzők a szokásos formájukat hozták. A nézők végül Tóth Lüszit és Bencsik Tamarát találták a leggyengébbnek, a zsűri pedig hosszas mérlegelés után az est folyamán "fantasztikusan" teljesítő vajdasági lányt küldte haza. A STOP összefoglalója. 2008. november 23. vasárnap 13:11 -
Jakupcsek Gabi csak azt várja, hogy egészséges legyen a gyerek
Jakupcsek Gabriella színésznőnek készült. A főiskolán már az első év végén rájött arra, hogy nem lesz jó színész. Rádöbbent: képtelen mások bőrébe belebújni, csak saját magát tudja adni. Gabi ezek után bölcsészként végzett. Műsorai a tévénél nézettek voltak, ám az utolsó produkciókból keserű szájízzel távozott. 2008. november 22. szombat 11:02 -
Bajszos Póninak csúfolják Tóth Lüszit az iskolájában
Személyesen kereste fel a Napi Ász a megasztáros Tóth Lüszi iskoláját Kaposváron. 2008. november 22. szombat 10:35 -
Tóth Enikő meglepetése
Tóth Enikő jelenleg nyolc darabban játszik, akad, amelyikben 23 esztendeje. A Páratlan páros első részében ugyanis ennyi éve alakítja a londoni taxisofőr egyik feleségét. A Gyilkosban viszont a megszokottól eltérő karaktert formál meg: egy romokban heverő házasságban játssza a megunt asszonyt. A színésznő a nyarat pihenés helyett leginkább dobozolással és pakolászással töltötte. 2008. november 21. péntek 20:50 -
Lüszi mamája értetlenkedik
Mélységesen felháborítja Tóth Lüszi mamáját, Editet a bulvársajtó viselkedése. Szerinte őt mindenki csak bántja, pedig nem szolgált rá a vádakra. 2008. november 21. péntek 12:11 -
Réz András és Máté-Tóth András Szegeden vitázik
Az elveszett frigyládától a Szent Grálig címmel rendeznek vitaestet pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Az esztétikai szópárbaj résztvevői, Réz András esztéta és Máté-Tóth András valláskutató többek között arra keresi a választ, hogy a 16. és 17. században mit jelentettek az egyszerű emberek számára a vallási kegytárgyak, illetve, hogy a mai kor embere hogyan tekint ezekre. 2008. november 21. péntek 10:20 -
Király Viktor nem kezdő a színpadon
A Király-gyerekek a zene bűvöletének légkörében nőttek föl, hiszen édesanyjuk, Gabi a Cini és a tinik énekesnője volt, édesapjuk, Tamás a legendás Color együttesben dobolt. A 24 éves Király Viktor korábban színészetet tanult, és ikertestvérével, Benjaminnal van egy közös zenekaruk is, a Facet to Face. A Megasztárban azért akart indulni, hogy megmutathassa a tudását, és találkozhasson a nagyközönséggel. 2008. november 20. csütörtök 19:25 -
Bencsik Tamara tehetségében nem hitt a barátja
A Megasztár versenyzője, Bencsik Tamara mögött nehéz hetek állnak. Nemrég szakított szerelmével. A tehetségkutató műsorban többször állt már a szakadék szélén, de mindig megmentették a nézők vagy a zsűri. A Megasztárházban folyó áskálódások is megviselik. Ő ugyanis azon kevesek egyike, aki jóban van Tóth Lüszivel és édesanyjával. 2008. november 20. csütörtök 18:49 -
Megtaláltuk Tóth Lüszi hasonmását!
Még a hideg is kirázott bennünket, amikor rátaláltunk az interneten egy videóra, amelyben egy Tóth Lüszire kísértetiesen hasonló kislány énekel. 2008. november 20. csütörtök 18:42 -
Új mosolyt kaptak a Megasztárok - csak Tóth Lüszi nem volt ott!
A TV2 Megasztár című műsorának még versenyben maradt résztvevői tökéletesítették mosolyukat. Lakatos Krisztián, Király Viktor, Fekete Dávid és Bencsik Tamara látogatta meg dr. Kámán Attilát, aki egy óra alatt tökéletesítette az énekesek mosolyát. 2008. november 20. csütörtök 13:43 -
Tóth Tibi gyereket szeretne
Ki gondolta volna, hogy a Hooligans, és a Jack Jack együttes vad gitárosa lélekben már a házasságra, illetve gyermekáldásra készül? 2008. november 20. csütörtök 09:10 -
Tóth Lüszi anyukája megszólal - érdekes videóval
A legkisebbik megasztár anyukája szerint nem volt összeveszés, és problémázás közte és a versenyzők között, csupán üzletről van szó. [Dátum: 2008.11.19. 13:26] 2008. november 19. szerda 13:26 -
D. Tóth Kriszta: Ezek az angolok!...
A születésnapi ünnepségsorozat utolsó állomásához érkeztünk. Mert az a gyerek, akinek meg kell küzdenie egy nemzetközi család kihívásaival és a kétnyelvű nevelkedés okozta pluszmunkával, megérdemli a dupla, sőt, tripla ünneplést! 2008. november 19. szerda 13:25 -
Jakupcsek Gabi majdnem a TV2 Erdélyi Mónikája lett
Hajszálon múlt csupán, hogy nem Jakupcsek Gabriella lett a TV2 Erdélyi Mónikája. 2008. november 19. szerda 08:03 -
Tóth Lüszi édesanyja összeomlott!?
Az asszony elmondta, többször is gondolt már arra, hogy lányával feladják a versenyt. 2008. november 18. kedd 15:00 -
A kétszínű Irán
Irán az ellentétek országa: kétarcú, de sokszínű. Milyen hát a valóságban? Olvassuk el Fülöp Tóth Mariann személyes tapasztalatokon alapuló, tanulmányba illő kötetét. 2008. november 18. kedd 09:20 -
A kétszínű Irán
Irán az ellentétek országa: kétarcú, de sokszínű. Milyen hát a valóságban? Olvassuk el Fülöp Tóth Mariann személyes tapasztalatokon alapuló, tanulmányba illő kötetét. 2008. november 18. kedd 09:20 -
Mindenkit lenézett az RTL Klub sztárja? Társai kamerák előtt pakoltak ki!
Tóth Gabi és Steiner Kristóf nem rejtette véka alá a véleményét Delhusa Gjonról az ATV Esti Frizbi című műsorának felvételén. 2008. november 17. hétfő 13:30 -
Hien: Lüszi anyja bekevert
Szombaton még szomorú volt, hogy nem lehet ott a Megasztár 4. döntőjében, ma már azonban mosolyogva, tele tervekkel érkezett szerkesztőségünkbe Nguyen Thanh Hien. Miközben boldogan mesélt terveiről a 14 éves lány azt is elárulta, hogy Tóth Lüszi anyukája több megasztáros versenyzőnek is 2008. november 17. hétfő 13:28 -
Tóth Lüszit Lakatos Krisztián keresztapja tette volna félre?
A Megasztár tizenhárom éves versenyzője betegség miatt majdnem lemaradt a szombat esti döntőről. Lüszit Lakatos Krisztián keresztapja vizsgálta meg, aki kezdetben ellenezte az esti fellépést, arra hivatkozva, hogy mandulagyulladása van a kislánynak. Az édesanya nem értett egyet a fül-orr-gégész véleményével, így a Megasztár hivatalos orvosi csapatához fordult. 2008. november 17. hétfő 10:52 -
Tóth Lüszi egy hétéves angol kislányt másol?
A Bors szerint a Megasztár 13 éves versenyzője az utóbbi pár hétben rendre azokat a dalokat énekli, mint a hétéves Connie Talbot, aki 2007-ben bejutott egy brit tehetségkutató verseny döntőjébe. 2008. november 17. hétfő 07:11 -
Átverésre gyanakszik Tóth Lüszi anyja
Nem is beteg Tóth Lüszi torka – írja a Vasárnapi Ász a legfrissebb orvosi eredményekre hivatkozva. 2008. november 16. vasárnap 09:31 -
Delhusa: Mit akarsz? Lesz*pjam Kristófot?
Már kimentették az összes celebet a dzsungelből, így Tóth Gabi és Steiner Kristóf már a vasárnapi Esti Frizbi kamerái előtt mesélhet élményeiről. A két szereplőt felkészületlenül érte Fekete Pákó érkezése, és teljesen kiábrándította őket Delhusa Gjon viselkedése. Most elárulják, mi is történt az erdő mélyén. 2008. november 15. szombat 19:43 -
Dedikált Ivan maxit nyert 5 olvasónk!
Ivan bemutatkozó dalához, azaz a "Szeretni vágyom"-hoz készült imázsklip 2007 nyarán kerül képernyőre, rendezője Tóth Gergő. [Dátum: 2008.11.14. 18:30] 2008. november 14. péntek 18:30 -
Palcsóék nem tudnak a Tóth Gabi-konfliktusról
Tóth Gabi állítólag elsírta magát, amikor megtudta, hogy Palcsó Tamás balesetet szenvedett. Az énekesnő a lapoknak azt nyilatkozta, hogy ennek ellenére nem fogja meglátogatni az énekest, mert "nincsenek annyira jóban". Palcsó Tamás édesapja másként látja a helyzetet. Szerinte Tamás egyáltalán nem haragszik Gabira, és bármikor szívesen látják a dzsungelből nemrégiben hazaért lányt. 2008. november 14. péntek 18:13 -
Kiderült! Durva fertőzést kapott a Celeb vagyok, ments ki innen! sztárja! A részletek, csak itt
Bár Tóth Gabi jobban néz ki, mint valaha, azt állítja, az első napon durva fertőzést kapott az argentin dzsungelben. 2008. november 14. péntek 13:20 -
Botrányos! Kitálaltak Lüszi édesanyjáról a Megasztár kiesett versenyzői!
Balogh Imre és Nkuya Szonja kendőzetlenül mondtak véleményt az ATV Esti Frizbi című műsorának felvételén Tóth Lüszi édesanyjáról. 2008. november 14. péntek 11:35 -
Elsírta magát Tóth Gabi, amikor megtudta, hogy Palcsó Tomi karambolozott
Argentínából hazatérve, tegnap értesült exbarátja, Palcsó Tomi balesetéről az ittas vezetés ellen kampányoló Tóth Gabi. Az énekesnő ledöbbent, amikor megtudta mi történt. 2008. november 13. csütörtök 19:46 -
Felfedték eddig őrzött titkaikat a hazai keményfiúk
Hajnalig tartó bulival ünnepelt a Jack Jack zenekar. Szerda este nemcsak a bandáról forgatott rockumentum filmet mutatták be, de a srácok lemezbemutató koncertet is adtak. Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabi és Tóth Tibi most sem hazudtolta meg önmagát: a kívülről keménynek látszó fiúk érzékeny lelkébe is bepillantást kaphatunk. 2008. november 13. csütörtök 17:01 -
Heti filmpremierek: Quantum csendje, Film noir, Árvaház, Fövenyóra
Megérkezik hozzánk a héten a legújabb Bond-film, változatlanul Daniel Craig-gel a főszerepben, partnernője a durcás ukrán szépség, Olga Kurylenko. Aki akció helyett borzongásra vágyik, érdemes megnéznie az Árvaházat, vagy A rejtekhelyet, a zenekedvelőknek pedig a Mester-Ganxsta-Tóth-Papp négyes filmje kedvez. 2008. november 13. csütörtök 09:16 -
Tóth Lüszi megtalálta párját
Már javában próbálnak a Megasztár negyedik szériájának döntősei a szombat esti duettekre. A bent maradt versenyzők ezúttal már befutott művészek oldalán lépnek majd a színpadra. 2008. november 13. csütörtök 07:26 -
Veszélybe került Tóth Lüszi megasztáros fellépése
Gennyet találtak a megasztáros kislány torkában, veszébe kerülhet a szombat esti előadás is. 2008. november 12. szerda 11:25 -
D. Tóth Kriszta: Hároméves! Nagylány
Néztem a visszapillantóban a lányomat, és éreztem, ahogy megtelnek a könnyzacskóim. A gyerekülésben aludt, oldalra hajtott fejjel. Húsos alsó ajkán egy csepp nyál csillogott. A keze pedig... az ujjai tövénél kis gödröcskék emlékeztettek arra, hogy nemrég még icipici baba volt. Az én hároméves Lolám! 2008. november 12. szerda 09:21 -
Tóth Gabi szégyent hozott a fiatalokra?
VV Jenny tapasztalt valóságshow-hős lévén nem nézte jó szemmel Tóth Gabi és Zimány Linda könnyfakasztó szereplését az RTL Klub Celeb vagyok... című műsorában. A volt villalakó keményen beszólt a fiatal lányoknak. 2008. november 12. szerda 07:45 -
Lüszinek eleinte nagyon fájt
A Megasztár legfiatalabb versenyzője Tóth Lüszi. Sokan szurkolnak neki, de legalább ennyien féltik is a kaposvári kislányt a hirtelen sikertől, a stressztől, az esetleges kudarctól, kritikáktól. A zsűri szerint egyenesen világsztár kategória a 13 éves kislány. Édesanyja az ismertségből fakadó veszélyekre próbálja felhívni Lüszi figyelmét, akinek eleinte a negatív kritika nagyon fájt. 2008. november 11. kedd 17:10 -
Már nem titok! Tóth Lüszi Caramellel énekel duettet
Szombaton a Megaduttekkel folytatódik a TV2 tehetségkutatója. [Dátum: 2008.11.11. 17:00] 2008. november 11. kedd 16:00 -
Hien nem kedveli Lüszit?
Eddig sem volt titok, hogy a tehetségkutató énekese, Hien nem a vele egykorú Tóth Lüszivel barátkozik a Megasztár-házban. Már az első percben a 18 éves Soniával értették meg a legjobban egymást. Amióta a félvér lány kiesett a Megasztárból, Hien inkább az idősebbek társaságát kereste. 2008. november 11. kedd 12:05 -
Magyar művészek sikere
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedű- és Tóth Veronika brácsaművész szerepelt nagy sikerrel a londoni magyar nagykövetségen, majd Glasgow-ban a Skót Királyi Zeneakadémián, valamint a Szájról szájra együttes lépett fel a H'ART skóciai magyar fesztiválon az elmúlt napokban. 2008. november 10. hétfő 21:09 -
Gabinak igaza lett: Oszkár búcsúzott
Tóth Gabi kiesése után megjósolta, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! táborát a nem éppen a visszafogottságáról híres Kinter Oszkár hagyja majd el utána. Az énekesnőnek igaza lett. 2008. november 10. hétfő 15:11 -
Rettenetesen felzaklatták Balogh Imit
Igazságot akar Balogh Imre! Kikéri magának Tóth Lüszi édesanyjának szavait, nyilvánosságot akar véleményének. 2008. november 10. hétfő 12:40 -
Tóth Gabi nem sír többet
Végre teljesült Tóth Gabi álma! Hazatérhet az Argentin dzsungelből! Többször volt közel ahhoz, hogy elhagyja a dzsungeltábort, ám eddig mindig megelőzték. 2008. november 10. hétfő 11:00 -
Véget ért Tóth Gabi szenvedése
A két műsorvezető a végletekig feszítette Tóth Gabi idegeit, míg végül elárulták, hogy nem Pákó, hanem ő hagyhatja ott a tábort. 2008. november 10. hétfő 10:11 -
Tóth Lüszi elsiratta Kareszt
Bár a biztos továbbjutók között szerepelt, az adás végén mégis hatalmas krokodilkönnyeket hullatott a kaposvári kislány. Rettenetesen elszomorodott, hogy Szecsődi Karesz nem folytathatja tovább a versenyt. 2008. november 10. hétfő 08:00 -
Miért erőlködik Tóth Lüszi anyukája? - videóval
A kislány elindult a Megasztárban, ezzel egyidejűleg pedig anyukája is reflektorfénybe került, ám nem a legpozitívabb szemszögből. Nézd meg videónkat. [Dátum: 2008.11.10. 09:00] 2008. november 10. hétfő 08:00 -
Tóth Gabi és Bartók Eszter is túlfeszítette a húrt
Mialatt Szabó Eszter, Kontor Tamás és Gál Csaba Boogie is gyakori vendég szombat esténként a Megasztár negyedik szériájának stúdiójában, az exmegasztáros versenyzők közül vannak páran, akik "eladták" magukat az RTL Klubhoz, így nem kívánatos személyek lettek a TV2 háza táján. 2008. november 10. hétfő 07:15 -
Árt-e a babának a láz, a fogyókúra? - Megszívlelendő gondolatok terhességi cukorbetegség esetére - 2. rész
Hogyan állítsam össze az étrendem? Ehetek-e néha azért valami csemegét? Hogyan kerülhetem el, hogy szurkálni kelljen magam az inzulin miatt? A terhességi diabéteszes kismamákat foglalkoztató kérdésekre Dr. Tóth Ágnes diabetológus válaszol. 2008. november 9. vasárnap 10:30 -
Bábtervező kiállítása Szófiában
Bekkanko, a grimaszdémon, Gabi és még sok más báb- és mesejáték hőseit ismerheti meg a szófiai közönség Orosz Klaudia báb- és díszlettervező kiállításán, amely kedden nyílik a Szófiai Magyar Kulturális Intézetben. 2008. november 9. vasárnap 10:01 -
Tóth Lüszi egyszerre lenne híres énekes és díjugrató
A Megasztár 13 évese négy éve versenyez díjugratóként és a lovaglást a Megasztár miatt se adta fel. 2008. november 9. vasárnap 09:08 -
Vége a sírásnak? - távozott Tóth Gabi
A Celeb vagyok, ments ki innen! szombat esti adásában a párásszemű énekesnőnek, Tóth Gabinak kellett elhagynia a dzsungeltábort, mert a nézők rá küldték a legkevesebb szavazatot. [Dátum: 2008.11.08. 22:28] 2008. november 8. szombat 21:28 -
Tóth Gabi szenvedéseinek vége
Ahogy az elmúlt napokban már hozzászokhattak a nézők, Delhusa Gjon a szombat esti Celeb vagyok, ments ki innen! adásában is csak a papagájával foglalkozott. 2008. november 8. szombat 20:38 -
Tóth Lüszi anyja karaokéval büntet
Akiket már Geronazzo Mária szülinapos dala is sokkolt, most fogják be a fülüket. 2008. november 8. szombat 19:26 -
Receptverseny
E heti nyertesünk Tóth Zsuzsanna kukoricakrém levesével. Igazi őszre való finomság! Gratulálunk! 2008. november 8. szombat 13:15 -
"Nem helyezkedünk különösebben, mert nincsenek csodák." - interjú a Unique tagjaival
Tíz éve zenél együtt Völgyesi Gabi, Kovacsics Ádám és Ferbár Zsolt, a Unique. A közelmúltban jelent meg a best of lemezük, ami összefoglalja a csapat egész eddigi tevékenységét. Erről, külföldről és a körforgásról beszélgettünk velük. [Dátum: 2008.11.07. 16:00] 2008. november 7. péntek 15:00 -
80 éve halt meg Tóth Árpád
Tóth Árpád, a halk szavú költő, műfordító 80 éve, 1928. november 7-én hunyt el Budapesten. 2008. november 7. péntek 13:36 -
Békítőshow: Kibékült Dér Heni és Tóth Szabi - ki lesz a következő a műsorban?
Hét héttel a karácsonyi ünnepek előtt, amikor az üzletekbe és az életünkbe kezd begyűrűzni a karácsonyi készülődéssel járó izgalom és stressz, a Danubius Rádió felhívja a figyelmet az ünnepek lényegére: a szeretetre, a békére és a nyugalomra. A Rádió munkatársai összefogtak, hogy egy nagy békítő próba keretében minél több hallgatójuknak szerezhessenek örömet azzal, hogy segítenek elhozni a harmóniát az otthonukba és az életükbe. 2008. november 7. péntek 09:03 -
Delhusa nővére nem érti Kristófot
Egyre keményebb szóváltásokba keveredik Delhusa Gjon a dzsungelben. Kinter Oszkár, Tóth Gabi és Steiner Kristóf is az énekesen köszörüli a nyelvét. Gjon sem tesz lakatot a szájára, és bár a szeretet követének tartja magát, gyakran elveszíti a türelmét. A StoryOnline Gjon nővérét, Delhusa Klaudet-et faggatta arról, hogy hogyan látja testvére viselkedését. 2008. november 7. péntek 06:15 -
Kislányt vár Jakupcsek Gabriella
Gabi elárulta, kislányt hord a szíve alatt. A tévés már nagyon várja a csöppséget, aki néhány hét múlva születik meg. 2008. november 6. csütörtök 16:10 -
Demcsák gyermeke is lehetne Megasztár?
Tóth Edit, Lüszi édesanyja a Mokka vendégeként a műsor házigazdáit, Demcsák Zsuzsát és Azurák Csabát is megdöbbentette. A műsorvezetők nem is hagyták szó nélkül a megasztáros kislány mamájának szavait. 2008. november 6. csütörtök 13:50 -
Tóth Lüszi anyja beszól a megasztárosoknak
A Megasztár4 13 éves versenyzőjének, Tóth Lüszinek édesanyja is a versenyzőkkel él a felkészülés helyszínéül szolgáló gödi hotelban. 2008. november 6. csütörtök 08:01 -
Vizes nők és maximum oxigén egy másik spriccpartin
Czanik Bali és Hooligan Tóth Tibi rózsaszín szódásüveggel locsolkodnak, míg százötvenen ugrálnak. Ilyen egy össznépi, ingyenes Mozdulj Rá aerobic óra. 2008. november 6. csütörtök 07:18 -
Tóth Gabi kemény csatája Delhusa Gjonnal - videóval
A Celeb vagyok, ments ki innen szerdai adásában Tóth Gabi Delhusa Gjonnal mérte össze énektudását. [Dátum: 2008.11.05. 22:03] 2008. november 5. szerda 21:03 -
Gabi bizonyítani akar!
Tóth Gabit többen megvádolták az internetes fórumokon, hogy a pánikrohamát csak megjátszotta. Megkerestük a természetgyógyászát, aki évek óta napi kapcsolatban áll vele, és kértük, értékelje Gabi viselkedését. 2008. november 5. szerda 16:10 -
Enikő ment elsőnek, Gabi csalódott
A celebek közül többen valószínűleg már az indulás előtt megbánták, hogy elvállalták a kihívást, és inkább otthon maradtak volna. De egy hetet mindenkinek ki kellett bírnia, amíg elérkezett a várva várt nap, hogy az első dzsungellakó elhagyhatta a tábort. 2008. november 5. szerda 15:11 -
D. Tóth Kriszta: Táncoltunk, Mama!
Már megint elbíztam magam. Menthetetlenül és nevetségesen. És nagyon jellemzően. Ott hagytuk abba a múlt héten, hogy Lola felhőtlenül ropta Erika barátnőm lagzijában, a nagytétényi sokadalom legnagyobb örömére. Így aztán vettem egy nagy levegőt, és elvittem őt a közeli művház gyerektáncházába. 2008. november 5. szerda 09:55 -
D. Tóth Kriszta: Táncoltunk, Mama!
Már megint elbíztam magam. Menthetetlenül és nevetségesen. És nagyon jellemzően. Ott hagytuk abba a múlt héten, hogy Lola felhőtlenül ropta Erika barátnőm lagzijában, a nagytétényi sokadalom legnagyobb örömére. Így aztán vettem egy nagy levegőt, és elvittem őt a közeli művház gyerektáncházába. 2008. november 5. szerda 09:55 -
Ismét sikerült meglepni a 39 éves Hooligans-gitárost
Zsinórban harmadik alkalommal lepik meg barátai és zenésztársai Tóth Tibit, a Hooligans együttes gitárosát születésnapján. Ezúttal olyan ajándékokat kapott, amelyekre a legkevésbé számított volna. 2008. november 5. szerda 09:31 -
Csifó Dorina alázatot javasol Tóth Lüszinek
Csifó Dorina szurkol Lüszinek a sikerért és igen tehetségesnek tartja, de egyben fel is hívta a figyelmét arra, hogy nem elég szépnek és bájosnak lenni. 2008. november 5. szerda 08:14 -
Eljött az idő, hogy Csifó Dorina is kioktassa a kis Lüszikét
Csifó Dorina, a Barátok közt egykori Noémije szorít a megasztáros Tóth Lüszinek, de ugyanakkor felhívja a figyelmét: nem elég jónak és bájosnak lenni, mert ha egyszer eldöntötte, hogy énekelni fog, akkor énekeljen is! 2008. november 5. szerda 06:50 -
Tóth Gabi: "De ki a f*szom az a Pákó!"
Dalversenyt tartottak a dzsungel-celebek. A Celeb vagyok, ments ki innen! két csapatának képviseletében Gabi és Gjoni vívtak dalpárbajt egymással. A többiek, Linda és Pákó kivételével, akik a zsűrit alkották, a csapatuk mögött álltak és tapsoltak, dudorásztak. 2008. november 4. kedd 19:07 -
Tóth Lüszi édesanyját oltják a Megasztár versenyzői
Úgy tűnik, Edit asszonyt nem fogadták kegyeikbe lánya versenytársai. 2008. november 4. kedd 13:00 -
Tények és tévhitek a fogápolásról - 5 tipp a fogak egészségéért!
Fogmosás almával, a terhesség alatt kötelező fogproblémák, csak kettő a fogápolással kapcsolatos legelterjedtebb tévhitek közül. Napjainkban számos korszerű eljárás és mindenekelőtt az alapos fogtisztítás nyújt segítséget a fogak épségének megőrzéséhez. A fogápolással kapcsolatban szakértőnk, dr.Tóth György fogszakorvos nyújt segítséget. 2008. november 4. kedd 10:56 -
Tóth Lüszinek nincs esélye?
A Megasztár szombati döntőjében elbúcsúzó Sonia szerint a tizenhárom éves Tóth Lüszinek semmi keresnivalója nincs a versenyben, hiszen egyáltalán nem azok a hangok szólalnak meg nála, amelyeknek kellene. 2008. november 4. kedd 09:22 -
MÖGÖTTES: Ki beszél Tóth Lüsziből?
Furcsa hírek jönnek a kis megasztárról - Míg korábban Tóth Lüszi még az anyjának feltett kérdésekre is maga válaszolt, most úgy tűnik, elvesztette a hangját. Mintha nem mondaná ki saját véleményét sem... 2008. november 4. kedd 08:44 -
Magyar sztárt hozott az EPT Budapest lapjárása
El kellett volna dobnod, hagyni, hogy egymás között meccseljenek veti oda egy kollégája Tóth Zoltánnak, miután kiesett az EPT budapesti döntőjéből. Akkor nem lennék játékos- vág vissza a középkorú férfi. Sok tanácsot kaptam, hogy milyen stratégiával játsszak. Egyikre sem hallgattam árulja el nekünk később Tóth, aki amatőrként indult a négynapos versenyen, és a hetedik helyen zárt több mint 70 000 euróval. 2008. november 4. kedd 07:33 -
Tóth Lüszi anyja megszólal: Balogh Imre kérjen bocsánatot!
Egy neve elhallgatását kérő stábtag és a tehetségkutatóból kiszavazott énekes, Balogh Imre is úgy véli, hogy a tizenhárom éves Tóth Lüszi minden lépését figyelő édesanyja komoly lelki és fizikai megpróbáltatások elé állítja az amúgy is leterhelt versenyzőket. A kis megasztár édesanyja a Blikkben válaszolt. 2008. november 4. kedd 06:50 -
Pánikrohamot kapott Gabi!
Tóth Gabi rendszeresen sírva emlegeti szüleit az RTL Klub, Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában. Édesanyja és édesapja itthon fájó szívvel figyelik, mi történik az Argentin dzsungelben kisebbik lányukkal. 2008. november 3. hétfő 16:40 -
Exkluzív! Nkuya Sonia kifakadt!
Egyáltalán nem tagadja Tóth Lüszi iránti ellenérzését Nkuya Sonia, a Megasztár 4. harmadik kiesője. Bár véleménye szerint szombaton Tóth Lüszi teljesítménye volt a legrosszabb, Sonia mégis összepakolta csomagját, mielőtt színpadra állt volna. Persze az örökké mosolygós szépség, most sem szomorú, úgy érzi helye van a hazai zenepiacon. 2008. november 3. hétfő 12:40 -
Tóth Gabi felnőttként is az anyjával alszik
Az énekesnőnek a Celeb vagyok, ments ki innen adásában jelenleg nélkülöznie kell szüleit az argentin dzsungelben. 2008. november 3. hétfő 09:05 -
Megasztár 4: Tóth Lüszi anyja idegesíti a sztárokat
Már csak heten versenyeznek a Megasztár 4. fődíjáért, a lakhelyül szolgáló vidéki szállodában mégis nyolcan élik át az adásokra való felkészülést. A fiatalokkal ugyanis együtt lakik Tóth Lüszi édesanyja is, akit egyre kevésbé tolerálnak a résztvevők. 2008. november 3. hétfő 07:45 -
Az orvosok szerint Tóth Gabi nincs életveszélyben
Súlyos következményei lehetnek annak, hogy Tóth Gabinál ismét jelentkeztek a pánikbetegség tünetei. A fiatal lány a kezdetektől nehezen birkózik meg a dzsungellel, pár napja azonban rosszul lett, nem kapott levegőt, és súlyos halálfélelem tört rá. Az orvosok szerint azonban nincs ok az aggodalomra. 2008. november 3. hétfő 06:35 -
Heti trend extra: Csapjon le a csúcsragadozókra!
A divat elkezdett arról szólni, hogy öltözködjünk - mondta Tóth Ali a The Room magazin főszerkesztője. Heti trend összeállításunk ezen a héten elérte a szakmai csúcsot, ugyanis a vérbeli, magyar fashion victimeket mutatjuk be. Szavazzanak! 2008. november 2. vasárnap 14:55 -
Gyereksztárok célkeresztben - Mi lesz Tóth Lüszivel?
Kényeztetés, meghurcolás. Czinkóczi, Olvasztó, Utasi, Ullman sztorija, és jónéhány kétely a Megasztár-kölyökről. 2008. november 1. szombat 18:55 -
Drámai! Kamerák előtt kapott pánikrohamot az RTL Klub sztárja!
Drámai pillanatoknak lehettünk szemtanúi tegnap este. Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának kamerái előtt Tóth Gabi pánikrohamot kapott. 2008. november 1. szombat 08:25 -
Tóth Gabi telepatikus úton érintkezik szerelmével - Karizs doktor videotékája
Tóth Gabi azt mondja, ez a háromhetes távollét meg se kottyan a kapcsolatának. Az ő szerelmük Balázzsal már sokkal többet kibírt. Úgy hogy nem fél semmitől. 2008. október 31. péntek 12:25 -
Tóth Lüszi anyja kikészült
Tóthné Edit, a Megasztár 4 kis üdvöskéjének édesanyja magából kikelve fakadt ki az egyik napilap újságírójára – írja a Napi Ász. 2008. október 31. péntek 11:19 -
Ittas vezetésen kapták Galgóczy Gáspárt!
Úgy tűnik, hiába kampányolnak az ittas vezetés ellen Tóth Gabiék. Múlt vasárnap Palcsó Tamás és részegen vezető barátja veszítette kis híján életét, most pedig Galgóczy Gáspárt kapták ittas vezetésen. 2008. október 31. péntek 11:15 -
Tóth Gabi tüdeje cigarettáért kiált - rágyújtott a dzsungelben
Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának egyik alapkoncepciója, hogy a sztárokat olyan élethelyzetben mutassák meg, amikor teljesen egymásra vannak utalva, és a külvilágtól elzárva kell boldogulniuk. 2008. október 31. péntek 07:15 -
Tóth Lüszi anyukája összezuhant lelkileg
Egyre nagyobb súly nehezedik a Megasztár negyedik szériájának versenyzőire és családtagjaikra. Míg a legfiatalabb versenyző, Tóth Lüszi édesapja hallgatásával sztárjkol lánya szerepeltetése ellen, addig Tóthné Edit mindent megtesz, hogy megvédje Lüszit az újságíróktól és az igazságtól. 2008. október 31. péntek 06:35 -
"Ne haljon meg senki oktalanul!" ? Énekesek is csatlakoztak a kampányhoz
Slágergyanús videoklip készült az ORFK kezdeményezésére, hogy ezzel az eszközzel is felhívja a figyelmet a diszkóbalesetek veszélyére. A Tiszta fejjel Projekt olyan hazai zenészek nevéhez köthető, mint Lola, Tóth Gabi, Völgyesi Gabi, Puskás Peti, Mark, Molnár Tamás (Anti Fitness Club) és Gáspár Laci. [Dátum: 2008.10.30. 20:21] 2008. október 30. csütörtök 20:21 -
Kristóf és Tóth Gabi összemelegedett
Elég egyértelmű, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájában sokkal nehezebben alakulnak a dolgok, mint az első körben. A hírességek már az első napokban honvágyat éreztek, és veszekedésre is sor került. 2008. október 30. csütörtök 15:10 -
Tóth Gabi: 30-40 százalék esély, hogy lombikprogrammal gyereke legyen!
Gabi felejteni utazott Argentínába, mert túl sokan és túl sokat foglakoztak mostanában azzal, hogy lehet-e gyereke. De vajon mi is a helyzet most az egészségével? A Storynak mesélt az elindulása előtt. 2008. október 30. csütörtök 13:30 -
Andy Vajna fölé magasodott kedvese
Nagy feltűnést keltett Andy Vajna és modell kedvese, Tóth Éva a tegnap esti Immigrants - Jóska menni Amerika! című mozifilm premierjén. 2008. október 30. csütörtök 10:34 -
Tóth Tibi ledobja a pólót
39 éves Tóth Tibor rockzenész, aki lelkesen fogyózik, hogy félpucéron koncertezhessen. 2008. október 30. csütörtök 08:47 -
Elképesztő helyzetbe került a Cool Tv műsorvezetője, ráadásul társai is utálják!
Tóth Gabi fellélegezhetett - Kinter Oszkárt választották a nézők a következő bátorságpróbára. 2008. október 29. szerda 19:07 -
Tóth Gabi besokallt!?
Leolvadt arcáról a mosoly, amikor a műsorvezetők közölték vele, hogy ez... 2008. október 29. szerda 16:00 -
Dögtelepen nyomozott Tóth Vera
Riporternek állt Tóth Vera. Az egykori megasztáros az Aktív mikrofonjával vette üldözőbe a kenderesi állatkínzót. 2008. október 29. szerda 15:20 -
Tóth Gabi: celeb vagyok, itt a seggem
Tóth Gabi villantással köszönte meg a nézőknek, hogy őt küldték bátorságpróbára. 2008. október 29. szerda 12:30 -
Jack Jack - Az igazi Rocksztár az első próbán meghal
Mester Tamás, Papp Szabi, Ganxsta Zolee és Tóth Tibi nagy fába vágta a fejszéjét. Zenekart alapítottak, és hét hétre összeköltöztek, hogy ez alatt a rövid idő alatt felvegyenek egy nagylemezt, összepróbáljanak egy koncertet, miközben egy stáb követte minden lépésüket, és a munkálatokról zenés filmet forgatott. 2008. október 29. szerda 09:40 -
D. Tóth Kriszta: Lányom és a lagzi
Az első jól sikerült. Szerette a szép ruhát, csöndben maradt a templomban, élvezte a násznép figyelmét, táncolt, amíg bírta 2008. október 29. szerda 09:34 -
Durva! Megmarta egy kígyó a Celeb vagyok, ments ki innen! sztárját! Már többen is balesetet ...
Még csak két napja költöztek be táborukba az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának sztárjai, már is sorra érik őket a csapások. Többüket baleset ért, sőt Tóth Gabit megharapta egy kígyó. 2008. október 29. szerda 09:25 -
Szívatják Tóth Gabit a dzsungelben
Ismét az énekesnő bizonyíthatott a bátorságpróbán, ráadásul még egy kígyó is megharapta 2008. október 29. szerda 08:26 -
Drámai! Az RTL Klub megalázott sztárjának mamája szerint Tóth Lüszit tönkreteheteik, és sárba ...
Tóth Lüszit, a Megasztár versenyzőjét sokan féltik. Többek között Utasi Árpi édesanyja is tart attól, hogy fiához hasonlóan a kislányt is megpróbálja majd tönkretenni a bulvársajtó. Erzsike szerint az a legfontosabb, hogy Lüszi édesanyja mindentől megóvja gyermekét. 2008. október 29. szerda 07:05 -
Tóth Lüszire olyan élmények várnak, amelyek még nem neki valók
Túl korainak vélik Tóth Lüszi debütálását a téma szakértői, többek között Bognár Tibor is, aki a hazai popélet egyik legfoglalkoztatottabb gyermekmenedzsere. Lola, Nika és Barbee után bizton állítja: Tóth Lüszi még nagyon fiatal a sztársághoz. 2008. október 29. szerda 06:35 -
Steiner Kristóf már gyerekkorában érezte, hogy meleg
Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen című produkciójának keddi adásában őszinte beszélgetést tartottak a résztvevők a tábortűz mellett, amelynek során Tóth Gabi arról kérdezte Steiner Kristófot, mióta érzi, hogy a férfiakhoz vonzódik. 2008. október 28. kedd 21:34 -
Ki veszi el Baby Gabit? Egyelőre nincs jelentkező
Harmincéves lett Baby Gabi, aki úgy érzi, a Baby előtagot most már illendő elhagyni, ezért születésnapja óta Gabiként folytatja karrierjét. Ugyan jelenleg nincs partnere, de ennek ellenére komolyan elhatározta: hamarosan férjhez megy. 2008. október 28. kedd 19:25 -
Kígyó marta meg Tóth Gabit!
Alig egy napja költöztek be a Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának tagjai az argentín dzsungelbe, Tóth Gabi máris folyamatos próbatételeknek van kitéve. Először a társai, majd másnap a nézők szavazták meg, hogy az aranytorkú lány adjon számot bátorságáról. Gabi persze lassan már összeesküvést lát a dolgok mögött és jó szokásához híven, önmagát adva pityergés közben próbált magyarázatot találni: "Miért szívatnak engem?" 2008. október 28. kedd 19:07 -
Tóth Gabinál eltört a mécses
Tóth Gabiról mindenki azt hihette az eddigiek alapján, hogy igazi bevállalós lány. A Celeb vagyok, ments ki innen! tegnapi adásából azonban kiderült, hogy a tetovált, piercinges, nagyszájú énekesnő kifejezetten érzékeny teremtés. 2008. október 28. kedd 14:10 -
Apás szülés helyett "ágicás" szülés volt
A napokban Szögeczki Ági legjobb barátnője, Gabi megszülte kisbabáját, méghozzá úgy, hogy a médiaszereplő mindvégig mellette volt, még a köldökzsinórt is saját kezűleg vágta el. A két barátnő közösen vészelte át Gabi terhességének nem éppen könnyű hónapjait, mert a sors váratlanul úgy hozta, hogy anya és gyermeke magára maradt. Ezért vállalta VV Ágica, hogy együtt éljék át a szülés minden kínját-boldogságát. 2008. október 28. kedd 12:49 -
Tóth Gabit a társai és a nézők is szívatják
Tóth Gabi meglepődött azon, hogy a horrorisztikus barlangmászás után ismét ő megy bátorságpróbára. 2008. október 28. kedd 12:15 -
Tóth Gabi a bátorságpróbán: ha beleragadok, megölök mindenkit!
A Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának táborlakói ezúttal saját maguk dönthetnek arról, melyik társukat küldik bátorságpróbára. A Blikk információi szerint az első kiválasztott a legbátortalanabb, Tóth Gabi volt. 2008. október 28. kedd 07:15 -
Tóth Gabi, a közellenség
A táborlakók a legbátortalanabb társukat küldték bátorságpróbára 2008. október 27. hétfő 20:26 -
Kamerák előtt bepánikolt Gabi
Megérkeztek Argentínába az RTL Klub, Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának legújabb játékosai. A stáb tagjai szerint az újak már is balhéznak, és egyikük sikítófrászt kapott. 2008. október 27. hétfő 12:25 -
Tóth Gabi nem szereti a kukacot - extrém képekkel
Akkora király és belevaló csaj a megasztáros Tóth Gabi, hogy egyperces hezitálás után döntötte el: belevág a Celeb vagyok, ments ki innen kettőbe. Nem fél semmitől, csak a kukacoktól. Amúgy meg lesznek fiúk is Argentínában, neki azonban van szerelme. [Dátum: 2008.10.27. 12:00] 2008. október 27. hétfő 12:00 -
Tóth Lüszivel komoly gondok vannak!
A maga által írt dallal búcsúztatták a Megasztár szombat esti kiesőjét, Ásós Attila "Pacsirtát". A legtöbb kritikát mégis Fekete Dávid kapta, akinek a zsűri szerint le kellett volna bontania a stúdió egy részét, Tóth Lüszi pedig megint elszólta magát. 2008. október 27. hétfő 08:46 -
Kígyót ettek a celebek
Tóth Gabi sikítozott a lecsupaszított állat látványától 2008. október 26. vasárnap 19:54 -
Botrány a Megasztárban: becsempészték a viszkit a zenészek!
Hatalmas botrányt kavart Nkuya Sonia zenekarának két tagja a Megasztár adásában. Szekér Ádám és Horváth Gabi nemcsak bekiabálásaikkal, hanem becsempészett viszkis- és sörösüvegek ürítésével is emelni próbálták az est fényét. Végül kitiltották őket. 2008. október 26. vasárnap 17:28 -
Bono helyett Orbán Viktor köszöntöt - képek az ünnepi a NÉVShowR-ból
Az októberi hosszú hétvége vasárnapján a NÉVshowRban októberi szülinaposokat köszöntünk: Szorcsik Viki, Gaál Noémi, Charlie és dr Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya az ünnepelt. [Dátum: 2008.10.26. 16:50] 2008. október 26. vasárnap 16:50 -
Hajrá, Bon-Bon! - zenei meglepetések ma este a Danubiusban
A Hajrá, Magyarok! következő adásának vendége többek között a Bon-Bon lesz. De itt lesz még Hoffmann Mónika, Gabi, a Roy és Ádám, a Baby Dolls és Papp Rita is. [Dátum: 2008.10.26. 16:27] 2008. október 26. vasárnap 16:27 -
Unique: Best Of /CD+DVD/ (Magneoton)
Ha negatív akarnék lenni, azt mondhatnám: a Völgyesi Gabi, Kovacsics Ádám és Ferbár Zsolt alkotta trióról legyen elég annyi, hogy három sorlemezéből és egy koncertkorongjából egyik sem vitte aranylemezig. De nem akarok negatív lenni. Inkább őszinte leszek, s bevallom: fogalmam sincs, miért nem értek el komoly lemezeladásokat! Sőt, ha a Best Of Unique-pakk sem tarol, akkor valami más mérce után kell néznem& 2008. október 25. szombat 01:45 -
Varga Győző a konyhába is engedéllyel jár
Az Irigy Hónaljmirigy sztárja azért végül nem a kamionban tálalja fel a vacsorát, hanem egy különösen elegáns villában, ahová ráadásul limuzinnal érkezik Baby Gabi és a többi Mirigy. 2008. október 24. péntek 14:00 -
Győző nem aprózta el: kibérelt egy egész kamiont!
Mozgó látványkonyhában készítette a vacsoráját Varga Győző a Hal a tortán e heti záró vendéglátója. Az Irigy Hónaljmirigy sztárja végül mégsem a kamionban tálalta fel a vacsorát, hanem egy különösen elegáns villában, ahová ráadásul limuzinnal érkezett Baby Gabi és a többi Mirigy. 2008. október 24. péntek 11:01 -
Baby Gabinak bejött a Hal a tortán - a 13. legkeresettebb magyar sztár lett!
Hétről-hétre új befutóként jelennek meg az origo.hu keresőjében, az ok.hu-ra érkező keresések alapján összeállított toplistán, azok a magyar hírességek, akik a TV2 Hal a tortánjában vesznek részt, a héten Baby Gabi szerepel a legelőkelőbb. [Dátum: 2008.10.23. 21:00] 2008. október 23. csütörtök 21:00 -
Tizenhat videoklip jár a Best of Unique CD mellé
2001 óta a legkülönlegesebb hangzásvilágú könnyűzenei formáció Magyarországon. A Völgyesi Gabi, Kovacsics Ádám és Ferbár Zsolt alkotta triót mára már senkinek sem kell bemutatni, hiszen a Unique az elmúlt évtizednyi közös munka során négy albumot jelentetett meg, melyekről számos dal vált a rádiók slágerlistáinak éllovasává. [Dátum: 2008.10.23. 09:00] 2008. október 23. csütörtök 09:00 -
Baby Gabi táskájának tartalma
Baby Gabi is azon a nyombélfekélyes rendezvényen sétálgatott, amelyről mostanság a csinos lányokat gyűjtögetjük. Róla sem lehetett hallani mostanában s mintha ez az összejövetel kicsit, részben gyűjtötte volna a hasonló embereket, valahol Fresh Andi is kószált, akinek szintén van egy alvóegyüttese. Vagy nem alvó. Elnézést, ha ezzel megbántottuk, hamarosan jön ő is és elmondja a véleményét jól. Most Baby Gabi nyilatkozik nagyon, kipakoltattuk a táskáját neki. Mert csak.2008. október 23. 2008. október 23. csütörtök 06:00 -
Leromázták osztálytársai a Megasztár fiatal versenyzőjét
A Megasztár 4 legfiatalabb versenyzője, a tizenhárom éves Tóth Lüszi, akit az édesanyja egy percre sem hagy magára: a zongoratanárnő kislányával együtt költözött a gödi Megasztár-szállásra. Amióta elindult a TV2 tehetségkutató műsora, sorra kapja a szerelmes és rajongóleveleket. 2008. október 22. szerda 15:49 -
Baby Gabi meglepetést okozott a Hal a tortán forgatásán - képekben
Baby Gabi nem csak fakanalat, hanem mikrofont is ragadott szerda este. Kevesen tudják, hogy az énekesnő édesapja is zenész, Gabit is ő fedezte fel, és ezen az estén hallhatja őket az ország először együtt énekelni. De nem csak a közös énekléssel, hanem a vacsorával is nagy sikert aratnak. Nem aprózzák el, hatalmas sátoros vacsorát adnak birkapörkölttel és újházi tyúkhúslevessel. [Dátum: 2008.10.22. 15:10] 2008. október 22. szerda 15:10 -
Ilyen izmos pasikkal még nem volt dolga Baby Gabinak
Baby Gabi nem csak fakanalat, hanem mikrofont is ragadott szerda este a Hal a tortán című műsor keretében. Kevesen tudják, hogy az énekesnő édesapja is zenész, Gabit is ő fedezte fel, és ezen az estén hallhatja őket az ország először együtt énekelni. De nem csak a közös énekléssel, hanem a vacsorával is nagy sikert aratnak. Nem aprózták el, hatalmas sátoros vacsorát adtak birkapörkölttel és Újházy tyúkhúslevessel. 2008. október 22. szerda 12:22 -
D. Tóth Kriszta: Boldogságos sokmindenség!
Csigás utcának hívták Igalban a fürdőhöz vezető kacskaringós utcát. Ma József Attila nevét viseli. Az is szép. Ici-pici lányként nagyapámmal minden délután lesétáltunk Csana bácsiékhoz a Csigás utcán. Míg ő a faluról mesélt, én a 2008. október 22. szerda 10:21 -
Megasztár 4 - kezdődik a rivalizálás Hien és Tóth Lüszi között
Hien, aki már a Megasztár negyedik szériájának legjobb kilenc versenyzője között küzd a Legenda címért, mindössze egy évvel idősebb a legfiatalabb megasztáros Tóth Lüszinél. Fejben azonban sokkal érettebbnek érzi magát. 2008. október 22. szerda 09:22 -
Gáspár Laci, Tóth Gabi, Lola, Puskás Peti és sokan mások az ittas vezetés ellen - megdöbbentő történetek, ki miért kampányol!
A VIVA is csatlakozott az ORFK kezdeményezéséhez, amely a tiszta fejjel vezetés fontosságára hívja fel a figyelmet sztárok segítségével. Tegnap az Interaktívban be is mutatták azt a videoklipet, amelyben Gáspár Laci, Tóth Gabi, Lola, Puskás Peti és a többiek a józanság mellett kampányolnak, a zenetévé nevében pedig Ben állt ki a jó ügyért. Kiderült, Ben sosem ül be ittas sofőr mellé, Tóth Gabi pedig barátnőjét vesztette el egy hasonló balesetben... 2008. október 22. szerda 08:36 -
Elveszítette barátnőjét a volt megasztáros
Mélyen le van sújtva Tóth Gabi. Az énekesnő barátnőjét súlyos baleset érte, és a fiatal lány meghalt. 2008. október 22. szerda 08:30 -
Tóth Gabi elvesztette barátnőjét - diszkóbaleset volt
Tóth Gabi egy métert sem hajlandó ittasan vezetni, és nagyon helyesen teszi. Példamutató magatartásáért az ORFK felkérte őt a Tiszta fejjel-kampány egyik arcának, amelyre a Megasztár felfedezettje boldogan mondott igent. 2008. október 22. szerda 06:50 -
Baby Gabi pálinkaivásban is felvette a versenyt fiúkkal
Baby Gabi nem csak fakanalat, hanem mikrofont is ragadott szerda este. Kevesen tudják, hogy az énekesnő édesapja is zenész, Gabit is ő fedezte fel, és ezen az estén hallhatja őket az ország először együtt énekelni. De nem csak a közös énekléssel, hanem a vacsorával is nagy sikert aratnak. Nem aprózzák el, hatalmas sátoros vacsorát adnak birkapörkölttel és újházi tyúkhúslevessel. 2008. október 22. szerda 06:05 -
Ország-világ előtt lejáratták Lüszit
A verseny élesedésével sokasodnak Tóth Lüszi rosszakarói. Volt, aki odáig is elment, hogy egy internetes levelezőoldalt feltörve a legifjabb énekes nevében nyomdafestéket sem tűrő trágárságokat írt. Miért akarják lejáratni a 13 éves kislányt? 2008. október 21. kedd 14:55 -
A világsiker kapujában a hírességeket kifigurázó magyar klip? - nézd meg a jópofa videót!
A hazai MTV zenecsatorna Headbangers Ball című műsorának műsorvezetője, Tóth Gergő, zenekarával, a Blind Myselffel együtt elindult a világhírnév felé vezető úton. Lost in time című animációs videójuk sikerrel debütált az amerikai Headbangers Ball-ban, és hamarosan más MTV-csatornák, többek között az angol és a német is sugározzák majd a klipet. [Dátum: 2008.10.21. 14:05] 2008. október 21. kedd 14:05 -
Véresen komolyak Baby Gabi srácai
A hét második estéjére rendhagyó módon két szakács is jutott egyszerre... 2008. október 21. kedd 12:00 -
Irigy Hónaljmirigy: Kelemen Anna után Baby Gabi következik - képekben
Kelemen Anna után a héten Baby Gabival űltek egy asztalhoz a IHM-fiúk. A hét második estéjére rendhagyó módon két szakács is jutott egyszerre: az Irigy Hónaljmirigy két sztárja, Ambrus Zoli és Papp Feri közösen mutatta meg, mire képes a konyhában. A fiúk szó szerint véresen komolyan vették a feladatot: ugyanis Drakula várát elevenítették meg, igazi horror hangulatot varázsoltak a vendégeik számára. [Dátum: 2008.10.21. 10:51] 2008. október 21. kedd 10:51 -
Tóth Gabi barátnője diszkóbaleset áldozata lett
Gáspár Laci, Tóth Gabi, Lola, Puskás Peti és a többiek a józanság mellett kampányolnak. 2008. október 21. kedd 10:00 -
Magyar film is esélyes az Európai Parlament filmdíjára
Mundruczó Kornél, a Lux-díj döntőjébe jutott magyar film, a Delta rendezője és Tóth Orsi, a film főszereplője is ott lesz szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, ahol átadják a parlament idei filmdíját - értesült az MTI. 2008. október 20. hétfő 09:28 -
Gyógyászati segédeszköz nélkül
Példa nélküli folyamatok mennek végbe a gyógyászati segédeszközök ellátási területén, ahol "a reformcunami legnagyobb hullámveréseit" elszenvedve öt-hétszázezer ember marad ellátatlanul - mondta Tóth Zoltán, az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége főtitkára. 2008. október 20. hétfő 08:52 -
Mundruczó Kornél filmje is esélyes
Értesülések szerint Mundruczó Kornél, a Lux-díj döntőjébe jutott magyar film, a Delta rendezője és Tóth Orsi, a film főszereplője is ott lesz szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, ahol átadják a parlament idei filmdíját. 2008. október 20. hétfő 08:37 -
Magyar film is esélyes az Európai Parlament filmdíjára
Értesülések szerint Mundruczó Kornél, a Lux-díj döntőjébe jutott magyar film, a Delta rendezője és Tóth Orsi, a film főszereplője is ott lesz szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, ahol átadják a parlament idei filmdíját. 2008. október 20. hétfő 07:33 -
Gabi lefőzte Norbit
Tóth Gabi megnyerte a Hal a tortán e heti adását. Igaz, kis segítséggel, de olyan vacsorát rittyentett a vendégeknek, hogy azok a tíz ujjukat megnyalhatták utána. 2008. október 19. vasárnap 11:10 -
Vlagyimir Arhangelszkij lép fel Apáti Bence helyett
A tallinni Észt Operaház szólistája, Vlagyimir Arhangelszkij lesz a november 9-i budapesti balettgála egyik fellépője a sérült Apáti Bence helyett a Budapest Kongresszusi Központban (Budapest Congress & World Trade Center) - közölte a szervezők nevében Őszy-Tóth Gábriel. 2008. október 19. vasárnap 07:45 -
Tóth Gabi és Csipa összejöttek a Valami Amerika folytatására
Kiderült, kik éneklik a Valami Amerika 2 vezető soundtrackjét. A video ma jelenik meg a zenecsatornákon, Tóth Gabi szerint hatalmas sláger lesz. [Dátum: 2008.10.18. 18:00] 2008. október 18. szombat 18:00 -
Bátorságpróbára küldték a Celeb vagyok, ments ki innen 2. résztvevőit
A Fókusz stábja úgy döntött, hogy leteszteli a sztárok főszereplésével készült túlélőshow második szériájának három résztvevőjét, Steiner Kristófot, Rippel Ferencet és Tóth Gabit. 2008. október 17. péntek 21:39 -
Olvasóink körében Tóth Lüszi a legnépszerűbb - neked ki a kedvenced?
Lezárult szavazásunk, amelyben arra kértük olvasóinkat, hogy szavazzanak arra az előadóra, akinek az előadása a legjobban tetszett a szombati Megasztárban. [Dátum: 2008.10.17. 19:00] 2008. október 17. péntek 19:00 -
Tóth Vera szerint Friderikusz unottan zsűrizik
Friderikusz olyan, mintha semmi nem érdekelné, Fenyő földhözragadt, de Eszenyi Enikő a helyén van a Megasztár zsűriben - mondja a 2004-es év hangja. 2008. október 17. péntek 15:05 -
Felelőtlen Lüszi édesanyja?
Internetes fórumokon felelőtlenséggel vádolják Tóth Lüszi édesanyját. A Megasztár énekesét féltik az összeroppanástól. 2008. október 17. péntek 14:55 -
Tóth Lüszi édesanyjával költözött a hotelba
Tóth Lüszi édesanyja is beköltözött a Megasztár versenyzőinek helyet adó gödi luxushotelba. 2008. október 17. péntek 07:47 -
A 13 éves megasztár állítja: már nem vagyok kislány!
A Megasztár negyedik szériájának legfiatalabb versenyzője, a mindössze 13 éves Tóth Lüszi nem szereti, ha kislányként kezelik. 2008. október 17. péntek 07:15 -
Bódi Guszti: "közöltem vele, hogy lógnak a mellei!"
Bódi Guszti nem kímélte Pantinchin Edinát. A Hal a tortán minden napján a playmate melleit cikizte, míg végül vérig nem sértette a szép szőke lányt, aki Tóth Gabival a mosdóban, és Schobert Norbi vállán vigasztalódott. 2008. október 16. csütörtök 14:37 -
Tóth Gabi: "A tesóm átgázolt rajtam"
Újraindul a RTL Klub Havazin című magazinja, ami a sí szerelmeseinek sok hasznos információt adhat, de mindenki jót mulathat a síeléssel először próbálkozó sztárok csetlésén-botlásán is. 2008. október 16. csütörtök 13:34 -
Tóth Vera megújult
Az énekesnő minden tekintetben megújult! Igaz, legutóbbi albuma nyáron jelent meg, viszont az igazi promóciós körút csak most kezdődik. Mindezek mellett Vera hamarosan új klipet forgat a korong egyik lírai dalából. 2008. október 16. csütörtök 10:05 -
Tóth Gabi csalt? - képgalériával
Erről a hétről is gondoskodtak Hal a tortán stábjában. Ugyanis szokás szerint olyan csapatot ültettek egy asztalhoz, akik a való életben kizárt, hogy valaha is együtt vacsoráznának. Nézzük mi történt velük eddig, és mi vár rájuk még! 2008. október 16. csütörtök 07:15 -
Bódi Guszti kiborította Pantichin Edinát
Bódi Guszti nem kímélte Pantichin Edinát. A Hal a tortán minden napján a playmate melleit cikizte, míg végül vérig nem sértette a szép szőke lányt, aki Tóth Gabival a mosdóban és Schobert Norbi vállán vigasztalódott. 2008. október 16. csütörtök 06:40 -
D. Tóth Kriszta: Élőadás és ráadás
A Híradó stúdióját két tűzvédelmi vasajtó választja el a folyosótól. A mindenkori műsorvezető 1-2-3-4-5 perccel adás előtt megérkezik. Aztán leül, fölteszi a mikrofont, iszik egy korty vizet, kizárja a külvilágot, vesz egy mély levegőt, és a főcím vége után elkezdi... 2008. október 15. szerda 11:15 -
Meg akarjuk ismerni Mester Tamást?
Film készült a rock fenegyerekeiről. Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabolcs és Tóth Tibi megalapították a Jack Jack zenekart. Az igazi rocksztár címet viselő alkotás élethűen mutatja be a tagok mindennapjait. 2008. október 15. szerda 08:28 -
Tóth Gabi lábából szürcsölnek a Hal a tortán játékosai
A TV2 Hal a tortán című műsorában az énekesnő Tóth Gabi készített vacsorát többek között Schobert Norbinak, és azzal igyekezett kedveskedni, hogy házíkészítésű mustot kínált a vendégeknek. 2008. október 14. kedd 20:38 -
Edinának nagyok a mellei, mégis ő volt a leggyengébb láncszem
Különleges aperitiffel készült Tóth Gabi a Hal a tortán forgatásán. A vadóc énekesnő a fürdőkádban taposott szőlőt az este felszolgált musthoz. 2008. október 14. kedd 16:34 -
Stílusháború Edina és Gabi között
Még soha nem találkozott egymással Tóth Gabi és Pantinchin Edina. Ám most, a Hal a tortán felvételein kiderült, ez nem véletlen, hiszen egyiküknek sem jön be a másik stílusa. 2008. október 14. kedd 16:25 -
Tóth Gabi a fürdőkádban próbálkozott!
A vadóc énekesnő a fürdőkád segítségével próbálta kiszolgálni a többieket. 2008. október 14. kedd 15:00 -
Friderikusz visszavehetne egy kicsit?
Vitathatatlan, hogy Friderikusz Sándor minden eddigi Megasztár-ítésznél kíméletlenebbül bírálja a versenyzőket. A StoryOnline utánajárt, vajon mit szól ehhez a TV2. Hasonló hozzáállásra számítottak, amikor felkérték Sándort, vagy szerintük is túl lőtt a célon az ismert tévés? Tóth Verának például az egyik barátnőjét ríkatta meg élő adásban a showman. 2008. október 14. kedd 06:30 -
Nem tudott ellenállni a zsíros ételeknek Norbi
Két pofára ette a fitneszguru Tóth Gabi remek magyaros kosztját 2008. október 13. hétfő 20:43 -
Mozart kamarazenéje - Bartók Béla Emlékház, október 21., 19.30h
A 49. Budapesti Zenei Hetek záróhangversenyén a fiatal és rendkívül tehetséges muzsikusokból álló Akadémia Vonósnégyes (Környei Zsófia, Tóth Erika, Móré László, Maróth Bálint) és Jrome Bloch (zongora) Mozartot játszik. A B-dúr ("Vadászat") vonósnégyest a g-moll és az Esz-dúr zongoranégyes követi. 2008. október 13. hétfő 10:20 -
Nagy Feró csaknem vezényszóra disszidált
Nagy utazók vetélkednek a NÉVshowR ma esti adásában. Balázsy Panna, Nagy Feró, Vágó István és Nádas György mutatja meg, utazásaik során milyen tudásra tettek szert. A zsűriben Jakupcsek Gabi is ott volt, akinek ez volt az utolsó televíziós fellépése, amit elvállalt a szülés előtt. 2008. október 12. vasárnap 09:13 -
Teljesen átváltozott Tóth Gabi! Megmutatjuk!
Tóth Gabi teljesen átalakult. Az egykori Megasztáros lány új, az eddiginél is dögösebb frizurával jelent meg az RTL Klub Reggelijében. Ha nem láttad, most megmutatjuk. 2008. október 10. péntek 14:20 -
Tóth Lucienne jól járt a módosítással - a népdaléneklési versenyek a Megasztárban is tarol?
Teljesen új dolgot hozott a 2008-as év a Megasztár című produkció történetében, hiszen megszüntették a korhatárokat, illetve csak az alsót szabták meg, ami a 12 életévet jelentette. S milyen jól tették, hogy tágították a nevezési kritériumokat. Mert ha ezt nem tették volna meg, kevesebbek lennénk egy tündéri kislánnyal. [Dátum: 2008.10.09. 09:00] 2008. október 9. csütörtök 09:00 -
Vers, dzsessz, film a pozsonyi Ars Poetica fesztiválon
A Tóth Viktor dzsessztrió, Ladik Katalin avantgárd költő, Filip Tamás költő, a Kortárs című folyóirat versrovatának szerkesztője és a Parnasszus című költészeti folyóirat képviseli Magyarországot az Ars Poetica nevű nemzetközi költészeti fesztiválon Pozsonyban. 2008. október 8. szerda 13:51 -
Vers, dzsessz, film a pozsonyi Ars Poetica fesztiválon
A Tóth Viktor dzsessztrió, Ladik Katalin avantgárd költő, Filip Tamás költő, a Kortárs című folyóirat versrovatának szerkesztője és a Parnasszus című költészeti folyóirat képviseli Magyarországot az Ars Poetica nevű nemzetközi költészeti fesztiválon Pozsonyban. 2008. október 8. szerda 13:49 -
Eszenyi Enikő reménykedik a gyermekáldásban
A Megasztár zsűritagjaként Eszenyi Enikő olyan fiatal tehetségeket is megismert, mint a tizenhárom éves Tóth Lüszi. A művésznő hozzá intézte a kissé szomorkás szavakat... 2008. október 8. szerda 12:00 -
D. Tóth Kriszta: Együtt jégveremben
Kettőnkön öt pár zokni volt. Közös takaró alatt ültünk egy halványan világított szobában. Odakint süvöltött a szeptemberi zimankó. A frissen bekötött radiátorokból ömlő meleg azonnal távozott az ablakok résein. Egy ütemre dideregtünk 2008. október 8. szerda 09:55 -
Tóth Lüszi kiborult!
A kislányt annyira megviselik a tehetségkutató műsorral együtt járó izgalmak, hogy a kimerülés szélén áll. 2008. október 7. kedd 15:35 -
Az egészséges bababőr mindennapi ápolása a boldog babamosolyért
A Gabi termékcsalád fejlesztői már 1969 óta tudják, hogy mi kell a babának. A csecsemő amúgy is érzékeny bőre folyamatosan fizikai és kémiai ingereknek van kitéve. A helyes bőrápolás fokozza jó közérzetüket és biztosítja, hogy a baba bőre folyamatosan egészséges legyen. (x) tovább 2008. október 6. hétfő 15:00 -
Megasztár akarok lenni, ennyi!
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Rúzsa Magdi nevét már az egész ország megjegyezte, ők voltak a Megasztár első három szériájának győztesei! 2008. október 6. hétfő 12:30 -
Tóth Vera: tóth vera (Magneoton/mTon-Rózsa Records)
Elkezdődött a Megasztár negyedik sorozata. Már csak ebből eredően is időszerű áttekinteni, mi történt a zenei tehetségkutató tévéműsor első győztesével, Tóth Verával az elmúlt évek során. Maga az énekesnő is apropót szolgáltat összegző írásomhoz: megjelentette harmadik stúdiólemezét. Gyorsan hozzáteszem, szép csendben tette, olyannyira, hogy az átlagos zenehallgató nem is értesülhetett róla& 2008. október 4. szombat 11:10 -
Tóth Lüszi összeesett!
Óriási csalódás érte a Megasztár fiatal tehetségét. A kislánynak le kell mondania hobbijáról. 2008. október 3. péntek 18:03 -
Kiszel Tünde 50 éves lesz és szülni akar
Kiszel Tünde legalább 50 éves lesz, mire szül, Tóth Gabi pedig az orvostudomány csodáiban reménykedik. 2008. október 2. csütörtök 11:45 -
Tóth Gabinak nem lehet gyereke
Soha nem szülhet gyermeket a 20 éves énekesnő - írja a Blikk. 2008. október 2. csütörtök 08:14 -
Tóth Gabi drámája: soha nem szülhet
Aligha létezhet annál tragikusabb pillanat egy nő életében, mint amikor kezelőorvosa közli vele a rossz hírt... 2008. október 2. csütörtök 07:30 -
Zenés szüretre készülnek Tokajban
A bor városában már rendhagyó eseménynek számít a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, amely kereti között számos kulturális, főként zenei eseménnyel várják a vendégeket. Idén ott lesz Lola, a Magna Cum Laude és Tóth Gabi is. 2008. október 2. csütörtök 07:00 -
Tóth Gabi az őrület határán: soha sem születhet gyermeke!
Aligha létezhet annál tragikusabb pillanat egy nő életében, mint amikor kezelőorvosa közli vele a rossz hírt: számára soha nem adatik meg az anyaság öröme. A Blikk úgy tudja, a Megasztár felfedezettjének, Tóth Gabinak mindezzel tizennyolc évesen kellett szembesülnie. 2008. október 2. csütörtök 06:35 -
Tóth Gabi jó példát mutat
Az énekesnő szívügyének tekinti, hogy felszólaljon az ittas vezetés ellen. Gabi a Cool Live műsorában elárulta: mindig ellenezte, ha valaki alkoholfogyasztás után ült autóba. 2008. október 1. szerda 12:09 -
D. Tóth Kriszta: A színésznő szerepet cserélt
Először orvost játszott. Beteg voltam, ő meg habverővel gyógyított. Beszélni nem tudott rendesen, de tudtomra adta, hogy én csak maradjak nyugton, ő a doktor néni. Amikor Alex ránk talált, nem tudta, ki a viccesebb: tikkadt, konyhai felszereléseket viselő felesége vagy alig kétéves, orvosi szerepét halálosan komolyan vevő lánya... 2008. október 1. szerda 10:13 -
Zenés szüretre készülnek Tokajban
A bor városában már rendhagyó eseménynek számít a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, amely kereti között számom kulturális, főként zenei eseménnyel várják a vendégeket. Idén ott lesz Lola, a Magna Cum Laude és Tóth Gabi is. [Dátum: 2008.10.01. 08:35] 2008. október 1. szerda 08:35 -
25 év után találta meg anyját
Tóth Márkot (31) hatéves korában hurcolta magával a bangladesi apa, ám ő mégis megtalálta az édesanyját 2008. szeptember 30. kedd 10:51 -
Balesetet szenvedett a Sugarloaf gitárosa - a pici is a kocsiban ült
Sosem felejti el a család első hosszabb autókirándulását a Sugarloaf együttes gitárosa, Tóth Szabi. A múlt heti Madonna-koncertről tartottak épp hazafelé, amikor Tatánál autóbalesetet szenvedtek. Alig két hónapos kisfiuk, Olivér pedig a hátsó ülésen ült. 2008. szeptember 30. kedd 10:16 -
Zimány Linda Tóth Gabi is könyörögni fog
Még el sem utazott az első vállalkozó kedvű csapat Argentínába, már a következő részre is megvannak a sztárjelöltek. A csatorna biztos a Celeb vagyok ments ki innen! című produkció sikerében, hiszen a show kedvelt volt külföldön, és a legszélsőségesebb reakciókat váltotta ki a nézőkből. 2008. szeptember 29. hétfő 16:38 -
Tóth Vera: "Nem voltam százszázalékos!"
Bár a kiváló énekes testvérpáros, Tóth Vera és Gabi gyerekkoruktól összeszokott énekesek - sőt, nem ritkán duettként lépnek színpadra -, ám van alkalom, amikor még a megbízható testvéri jelenlét sem múlja fölül az izgalmat. Legalábbis - továbbjutási szavazatok ide, vagy oda - Vera azt állítja: a Csináljuk a fesztivált vasárnapi műsorának felvételén Gabival közös duettjük alkalmával nem sikerült úgy teljesítenie, ahogy szeretett volna - igaz, a dalt nem ők választották. 2008. szeptember 28. vasárnap 11:01 -
Baby Gabi kapcsolatának annyi
Az énekesnő kezdi túltenni magát nyár végi szakításán, bár egyelőre még nem tanácsolná a jellemtelen exnek, hogy a közeljövőben elé álljon. 2008. szeptember 28. vasárnap 10:23 -
Megasztár - Lucienne lesz a holnap világsztárja?
Egész Somogy megye szurkolni fog szombat esténként azért a 13 éves kaposvári kislányért, aki elbűvölte a Megasztár zsűrijét. Tóth Lucienne korábban már nyert országos népdaléneklési versenyt, mostantól azonban már az egész ország hallhatja a népszerű tehetségkutató műsorban hétvégenként. 2008. szeptember 28. vasárnap 07:14 -
Gabi Baba főz, az élménydizájner pedig eszik
Forgách Gábor művész úr, aki egykoron részben jódlival tűnt fel, azután huzamos ideig szerepelt a Danubius Cappuccino műsorán Gabi Baba néven, mint dugófigyelő, most egyértelműen főzni fog. Tudják. RTL. Szóval az idevágó sajtótájékoztatón kaptuk el őt mintegy, szigorúan evés közben, mert ez nálunk így divat. Sőt. Az időnkbe még Böhm György élménydizájner is belefért, aki 'tiramisit' evett, mint mondta.2008. szeptember 27. 2008. szeptember 27. szombat 12:00 -
Műsorvezető lett a sorozatszínész
Új műsorvezetővel jelentkezik a Házon kívül. D. Tóth András arca nem ismeretlen az RTL Klub nézői számára, hiszen néhány évvel ezelőtt a Barátok közt című sorozatban szerepelt. 2008. szeptember 26. péntek 12:09 -
Gabit csúnyán átvágták
Baby Gabi és párja szakítottak. Az elválás mindig nehéz, ám az énekesnőnek az fáj a legjobban, hogy a fiú ahhoz is gyáva volt, hogy az elé álljon. 2008. szeptember 26. péntek 07:20 -
Cumival eteti az árva kisorosz- lánokat
Tóth Tibor neveli fel az elárvult kisoroszlánokat 2008. szeptember 24. szerda 16:41 -
A filmezés olyan, mint egy háború
Tóth Barnabás már gyerekként is 2008. szeptember 24. szerda 14:32 -
Padlizsánnal az élet
Arról, hogy milyen az élet Lolával, sokat tudnak a Nők Lapja-olvasók, hiszen D. Tóth Kriszta rendszeresen beszámol kislánya életéről a saját rovatában. Most egy kicsit arról is hallhatunk, mi történik a konyhájukban. 2008. szeptember 24. szerda 12:29 -
D. Tóth Kriszta: Szülői
Pontosan ugyanúgy érzem magam, mint a gyerekem, amikor a nagylányok nem engedték, hogy játsszon a csillogó lila hajgumikkal. Nyeretlen két és fél éves voltam én is, akinek nem elég hosszú a haja, így nem érdemli a csecsebecséket. De persze megértettem. Végtére is a hajam tényleg nem elég hosszú a hajgumikhoz... 2008. szeptember 24. szerda 11:34 -
D.Tóth András túl van az elsőn
Új feladattal birkózik D. Tóth Kriszta öccse 2008. szeptember 24. szerda 10:54 -
Padlizsánnal az élet
Arról, hogy milyen az élet Lolával, sokat tudnak a Nők Lapja-olvasók, hiszen D. Tóth Kriszta rendszeresen beszámol kislánya életéről a saját rovatában. Most egy kicsit arról is hallhatunk, mi történik a konyhájukban. 2008. szeptember 24. szerda 00:00 -
D. Tóth Kriszta öccse túl van az elsőn
A Házon kívül új műsorvezetője arról mesélt, hogyan sikerült a debütálása. D. Tóth András a Reggeliben elárulta hogy - bár van bőven tapasztalata: a Híradó és a XXI. Század riportereként dolgozik - ez egészen új eddigi feladataihoz képest. 2008. szeptember 22. hétfő 20:23 -
B. Tóth Lászlóból bolondot csináltak
B. Tóth László kivette a részét a mókából a Hal a tortán forgatásán. Nem elég, hogy Keleti Györgyi szado-mazo jelmezbe öltöztette, de ráadásul Xantus Barbara szappanoperájában rá osztották Leslie, az elhagyott ausztrál szállodatulajdonos szerepét is. 2008. szeptember 22. hétfő 14:46 -
Újabb hét főzőcske: Állt a bál Keleti Györgyi és Rácz Félix között Torres konyhájában!
Hétfő este B. Tóth László fogadta a vendégeket, aki Németh Lajos meteorológussal főzött. Torres Dani ezen az estén evett életében először füstölt marhanyelvet, de a hírek szerint megkedvelte a különleges ételt. Az este során már elkezdődött a csipkelődés Keleti Györgyi és Rácz Félix között, akik aztán egész héten marták egymást. B. Tóth László azonban igazi nyugodt emberként nagyszerűen kezelte a helyzetet és egy kroké nevű francia játékkal oldotta a hangulatot. 2008. szeptember 22. hétfő 07:44 -
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 39. számába!
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 39. számába! Jakupcsek Gabriella; D. Tóth Kriszta és Tamás eszmét és receptet cserélnek 2008. szeptember 22. hétfő 00:00 -
Hal a tortán - újra Györgyi körül forog a világ
Ismét izgalmakkal teli héten van túl a Hal a tortán stábja. A szerkesztők ugyanis szokás szerint olyan csapatot ültettek egy asztalhoz, akik a való életben kizárt, hogy valaha is együtt vacsoráznának. Az ország első dj-je, B. Tóth László, a gyönyörű színésznő, Xantus Barbara, a tinilányok kedvence, Torres Dani és a boksz-király Rácz Félix társaságához egy igazán izgalmas személyiség csatlakozott. Az elmúlt napokban Keleti Györgyi meztelen képeivel volt tele a sajtó, a Hal a tortánban pedig folytatódik Györgyi kálváriája - a nézők pedig eldönthetik, milyen is az igazi Györgyi. Lesz szappanopera-forgatás, erotikus jelmezek, ring-hangulat, majd lincshangulat, a többi pedig már csak hal a tortán... 2008. szeptember 21. vasárnap 07:31 -
Tóth Vera: Tóth Vera (m-Ton)
Itt a harmadik lemez, címe a lehető legpuritánabb. Nem más, mint az énekesnő neve. A hátteret pedig ismét Pély Barna és Elek Norbert biztosította Vera számára. 2008. szeptember 20. szombat 11:00 -
8 éve vár Gabi a kártérítésre
A lány mindkét lábát vonat vágta le 2008. szeptember 19. péntek 20:25 -
A Barátok közt egykori sztárja lett az RTL Klub új műsorvezetője! Testvére a konkurenciánál híradós!
Új műsorvezetője van az RTL Klub Házon kívül című műsorának D. Tóth András személyében. Akiknek esetleg ismerősnek tűnik András vezetékneve, ne csodálkozzanak, hiszen ő valóban a közszolgálati tv híradósának, D. Tóth Krisztának az öccse. 2008. szeptember 19. péntek 07:30 -
Csoportos-szexre kérték fel
Baby Gabi régi álma, hogy Judyval tegyen valami közöset - de amit kapott, annak nem sok köze volt a zenéhez 2008. szeptember 18. csütörtök 10:20 -
Tóth Vera: Tóth Vera (m-Ton)
Itt a harmadik lemez, címe a lehető legpuritánabb. Nem más, mint az énekesnő neve. A hátteret pedig ismét Pély Barna és Elek Norbert biztosította Vera számára. 2008. szeptember 13. szombat 21:55 -
Gesztesiék és a testvérháborúk - képgalériák
Heti galériáinkban: veszélyeztetett állatfajok, Aniston változásai, Gesztesiék anyagi zűrjei, Tóth Vera, az ország Kiszel Tündéi, gyereknevelési elvek, sztárok és testvéreik, Hajdú Péter, valamint Pataky bea megújulása... 2008. szeptember 13. szombat 07:15 -
Szépségkirálynő Kammerer új szerelme
Véget ért Polgár Krisztina és Tóth Richárd szerelme. A Miss Earth Hungary címet viselő szépségkirálynő állítólag egy másik férfi miatt dobbantott a dúsgazdag pókerjátékos mellől. 2008. szeptember 12. péntek 11:00 -
Szakított pókerjátékosával Polgár Kriszta
A Királynő című műsorban a Miss Earth címet megszerző Polgár Krisztina és barátja, a hivatásos pókerjátékos Tóth Richárd szakítottak - tudtuk meg a Borsból. 2008. szeptember 12. péntek 07:48 -
D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás 2.
Csak a tenger, az ne lenne olyan vizes. Hullámzó. Meg sós. Na és tele mindenfélével... Szép, szép, főleg, ha az ember elutazás előtt a mama számítógépén nézegeti. De úgy istenigazából, a maga folyékony valójában sokkal inkább... hát, félelmetes. 2008. szeptember 10. szerda 10:06 -
Tóth Vera nem békül - képgalériával
Tóth Vera és exkedvese Dobi újra egy párt alkotnak - röppentette fel napokban a bulvársajtó. Az énekesnő, aki cáfolta a hírt, egyszerűen érthetetlennek tartja, miért vájkálnak állandóan a magánéletében... 2008. szeptember 9. kedd 07:15 -
A fáradtság és depresszió megelőzése a napi ritmus kialakításával
Diákok, tanárok és nem utolsó sorban a szülők is új évet kezdenek a tanév indulásakor. Hogyan legyen boldog, zökkenőmentes az évkezdés, hogyan kerüljük el a kezdeti lendületet követő fáradtságot, az őszi lehangoltságot? - erre ad választ Tóth Krisztina, családterapeuta. 2008. szeptember 9. kedd 05:43 -
Dolgoznának a Tóth szülők
Már nem kell egyengetniük lányok karrierjét 2008. szeptember 8. hétfő 19:50 -
Tóth Krisztina költő kapta a Quasimodo Emlékdíjat
Tóth Krisztina költő vehette át a Quasimodo Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz költő nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén; A világ minden országa című versével nyerte el a költő a fődíjat, 135 pályázó közül. 2008. szeptember 7. vasárnap 12:58 -
Horrorbaba, nem játék
Szita Gabi teremtményei nem éppen kedves figurák 2008. szeptember 5. péntek 22:39 -
Így telik Baby Gabi hétvégéje
Elkísértük Baby Gabit, így most te is bepillanthatsz az énekes életébe 2008. szeptember 5. péntek 13:20 -
Él még Paula?
Napra pontosan egy éve annak, hogy nyomtalanul eltűnt emődi családi házukból Tóth Paula (2) 2008. szeptember 4. csütörtök 10:15 -
Tóth Vera és Dobi újra együtt?
Nagyokat nevetnek, jókat beszélgetnek, összebújva táncolnak. Hát megint összejöttek annyi vihar és megaláztatás után? 2008. szeptember 4. csütörtök 07:00 -
D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás - 1. rész
Éjszaka volt, az autópálya üres. Ólmos volt a szemünk, elgémberedett kezünk-lábunk a bérautóban. Zenét nem hallgathattunk, mert Lola végre elaludt. Nem is beszélgettünk, inkább pantomimoztunk. Így mutogattam el Alexnak, hogy álljunk meg a következő benzinkútnál. Azt hiszem, eltévedtünk. 2008. szeptember 3. szerda 09:25 -
Tóth Gabi öt hónapja szerelmes
Tóth Gabi közel öt hónapja van együtt párjával, az Anti Fitness Club dobosával, Fekete Balázzsal, ám a rosszindulatú pletykák ellenére szerelmük még mindig lángol, nyilatkozta az énekesnő a Borsnak. 2008. szeptember 2. kedd 08:45 -
Beszólt a műsorvezető Tóth Verának
A Cool Tv műsorvezetője nem kímélte a Megasztár egykori győztesét. Az aranytorkú Tóth Vera szerinti megjátssza magát! 2008. szeptember 1. hétfő 15:10 -
Tóth Gabival játszottunk
A bulvaros.hu és a sztarportre.hu is kíváncsi volt arra, mennyire tekinti az életet játéknak a Megasztár csillaga. 2008. szeptember 1. hétfő 12:00 -
Tóth Vera őszintén vall Dobiról
Felröppent a hír, miszerint Dobi szakított a kedvesével és kibékült Tóth Verával. Az énekesnő a StoryOnline érdeklődésére határozottan cáfolta, hogy újra egy párt alkotna a zenésszel. 2008. augusztus 29. péntek 15:50 -
Tóth Vera kibékült Dobival
Meghökkentő dologról értesült a Puncs! Dobi és kedvese, az olimpiai bajnok asztaliteniszező, Fazekas Mária kapcsolata véget ért - legalábbis úgy tűnik az egyik legnépszerűbb ismerőskereső oldalt böngészve. A lap megkereste a zenész volt kedvesét, Tóth Verát, akivel két évig éltek boldog párkapcsolatban, mit szól a történtekhez? 2008. augusztus 28. csütörtök 12:58 -
Tóth Gabi: 2-3 ember marad fenn az új Megasztárból
Az énekesnő szeret nagy szavakat használni, ha ki akarja fejezni a lényegét. 2008. augusztus 28. csütörtök 09:16 -
Tóth Gabira nyomul a fiatal műsorvezető?
Pikáns jelenetek zajlottak a VIVA Felelsz vagy mersz című új műsorának tegnapi forgatásán. A sztárvendégek közül Tóth Gabi ugyanis kiemelt figyelmet kapott a fiatal műsorvezetőtől, Bentől - írja a Blikk. 2008. augusztus 27. szerda 12:31 -
Tóth Gabi egy valódi Herczeggel táncolt
Felelsz vagy mersz? Ez a kérdés a VIVA vadonatúj műsorában, amely szeptember elsején kerül képernyőre. 2008. augusztus 27. szerda 12:00 -
D. Tóth Kriszta: Kinyílott a szövegláda...
Lola szövegel. Kommentál. Sztorizik. Mesél. Magyaráz. Be nem áll a szája. Ha lát valamit, azonnal elmondja. Ha támad egy gondolata, már nyitja is a száját. Nem válogat, nem disztingvál. Mindenkinek, mindenhol csak mondja és mondja és mondja. Végre! 2008. augusztus 27. szerda 09:50 -
Valóra váltja álmát a megasztárok apukája
A Megasztárban feltűnt Tóth Vera és húga, Tóth Gabi után édesapjuk, Tóth István is úgy döntött: megvalósítja élete álmát, és sztártestőrnek szegődik. A lányok sikerei miatt Budapestre költözött családfő eddig péksütemények szállításával kereste kenyerét. 2008. augusztus 27. szerda 08:55 -
Tóth Vera életében új férfi van
Tóth Vera az RTL Klub Reggelijében bevallotta, új férfi van az életében. Mátyás azonban sajnos nem egy új hódoló, hanem egy kis kutyus, akit az énekesnő örökbefogadott. 2008. augusztus 26. kedd 11:25 -
Tóth Gabi nem akar szende lenni
Tóth Gabi megunta a szende külsőt és stílust váltott: provokatív ruházatával hívja fel magára a figyelmet, bár egyelőre nem érti, miért bámulja meg mindenki, írja a Bors. 2008. augusztus 26. kedd 11:20 -
Bödönhajók a Dráva mélyén
Egy törökkori hajótemető roncsait kutatják és dokumentálják a Dráva mélyén immár több éve búvárok és régészek Tóth János Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dokumentációs főosztályának vezetőjének irányításával. 2008. augusztus 25. hétfő 10:52 -
Könnyes búcsú!
Jakupcsek Gabi ma reggel búcsúzott, utoljára vezette a Mokka és a Koffeinmentes adásait. Kollégáját, Papp Gergőt külön figyelmeztette, ne ríkassa meg a képernyő előtt, de így is érzékenyre sikeredtek az utolsó pillanatok. 2008. augusztus 19. kedd 10:40 -
Szatmári Szilvapálinka csordogál idén Magyarország Tortájában
Szatmári szilvapálinkás tortával köszönti Magyarországot a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére 2008. augusztus 20-án a Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A pályázat keretében kiválasztott hungarikumot Budai Bernadett kormányszóvivő és ismert hazai személyiségek - Détár Enikő, Gubás Gabi, Pindroch Csaba, a Rippel fivérek és Benke László szakács - kóstolták meg először. 2008. augusztus 19. kedd 08:44 -
A Megasztár legjobb pillanatai 5.: Tóth Vera ezzel a dallal lopta magát a nézők szívébe
A ma már kultikus műsor, a Megasztár első évada, 2004-ben kezdődött. Sorozatunkban igazán emlékezetes pillanatokat vesszük elő a talentumkeresőnek. [Dátum: 2008.08.18. 19:51] 2008. augusztus 18. hétfő 19:51 -
Tóth Vera: Révész Sanyi egy nagyon jó pasi
Vastapssal jutalmazta a közönség Révész Sándor és Tóth Vera közös előadását a monori sörfesztiválon. A Blikk megkérdezte az énekesnőt, hogyan vélekedik a Piramis frontemberéről. 2008. augusztus 18. hétfő 09:40 -
Eddig nyolc dílernek ért véget a Sziget
Eddig nyolc kábítószer-terjesztőt fogtak el a Szigeten, a fesztiválon péntekig 130 bűncselekmény történt - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya pénteken az MTI-nek. 2008. augusztus 15. péntek 19:13 -
Tóth Vera mellett tér vissza Révész Sándor
Másfél éves kihagyás után ma este újra színpadra áll Révész Sándor. A Piramis együttes énekese legutóbb a dupla koncertjén állt közönség előtt - számol be a Blikk. 2008. augusztus 15. péntek 13:43 -
D. Tóth Kriszta: "Megtanultam mennyire jó hazajönni"
Munkája miatt utazott Brüsszelbe, ott talált rá a szerelem, és ott született a kislánya. A híradóssal Loláról, a munkáról és a belga szépségápolási szokásokról is beszélgetünk. 2008. augusztus 14. csütörtök 19:40 -
Vera szingli, de nem magányos
Tóth Vera hónapok óta egyedül él, ám nyíltan bevallja, hogy nem veti meg a férfiakat. Szórakozóhelyeken, és internetes társkeresőn is örömmel ismerkedik. 2008. augusztus 14. csütörtök 11:08 -
Hétköznapi szélhámosságok
Befejezte készülő filmje forgatását Goda Krisztina, a nagy sikerű Csak szex és más semmi, illetve a Szabadság, szerelem rendezője. Kaméleon című, harmadik mozijában kis magyar szélhámosokat láthatunk. A címszerepet, a házasságszédelgő, csaló, sármos átváltozóművészt Nagy Ervin alakítja. A női főszerepet Hámori Gabi játssza, Csányi Sándor pedig egy öntelt ügyeletes szívtiprót formál meg, nem kis öniróniával. A filmbéli és a valóságos hazugságokról beszélgettünk hármójukkal. 2008. augusztus 13. szerda 13:08 -
Meztelenül simultak össze Gabiék
Baby Gabi első aktfotóján teljesen meztelenül pózolt. 2008. augusztus 13. szerda 11:25 -
D. Tóth Kriszta: Életgombóc, hiányzol!
Nem hiányzunk neki. Legalábbis nagyon jól titkolja. Nem sír, nem hív, nem durcáskodik. Inkább beleveti magát a kertbe, két pofára habzsolja az életet, állán csorog a boldogság dzsúsza. Lepkét fog, és learatja a jól megérdemelt rajongást. 2008. augusztus 13. szerda 09:11 -
Hétköznapi szélhámosságok
Befejezte készülő filmje forgatását Goda Krisztina, a nagy sikerű Csak szex és más semmi, illetve a Szabadság, szerelem rendezője. Kaméleon című, harmadik mozijában kis magyar szélhámosokat láthatunk. A címszerepet, a házasságszédelgő, csaló, sármos átváltozóművészt Nagy Ervin alakítja. A női főszerepet Hámori Gabi játssza, Csányi Sándor pedig egy öntelt ügyeletes szívtiprót formál meg, nem kis öniróniával. A filmbéli és a valóságos hazugságokról beszélgettünk hármójukkal. 2008. augusztus 13. szerda 00:00 -
D. Tóth Kriszta: Megtanultam, mennyire jó hazajönni
Munkája miatt utazott Brüsszelbe, ott talált rá a szerelem, és ott született a kislánya. A híradóssal Loláról, a munkáról és a belga szépségápolási szokásokról is beszélgetünk. 2008. augusztus 12. kedd 13:08 -
Rá sem lehet ismerni az énekesnőre fehérneműben! Mi történt vele?
Baby Gabi eddig háromszor mutatta meg bájait különböző, férfiaknak szóló újságok hasábjain. Legtöbben mégis a nyuszis magazinban megjelent sorozatra emlékeznek. Gabi előtte is vetkőzött, és bizony rá sem lehet ismerni! Vajon megoperáltatta magát? Vagy csak a korral jár a változás? 2008. augusztus 11. hétfő 13:30 -
Megvan a magyar Natalie Portman és Keira Knightley
Osvárt Andrea kiköpött D. Tóth Kriszta, Veres János egyértelműen Roy Orbison. De nem ők az egyetlen hazai celebhasonmások. 2008. augusztus 11. hétfő 11:03 -
Keleti Györgyi kipróbálta a fiatalabb pasikat
Ööö... ez is egy olyan kis vidám anyag, mint amikor Tóth Vera elmesélte, hogy mindenki baszik. Úgy látszik szezonja van a nagy kamingautoknak, de ez Keleti Györgyire hatványozottan igaz. Ő ugyebár már a Taburádióban is kifejtette mostanság, hogy a fiatal pasik rosszabbul nyalnak, amit szerekesztőségünk tagjai egyébként kikérnek maguknak, mindegy, most pedig ez a kipróbálós dolog...2008. augusztus 11. 2008. augusztus 11. hétfő 10:00 -
Tóth Gabi lenne a magyar tinédzserek példaképe?
Lilu, az RTL Klub Csak csajok műsorának műsorvezetője a tinik példaképének tartja Tóth Gabit, a Megasztárban feltűnt fiatal énekesnőt. És hogy mire alapoz? Együtt dolgoztak egy hétig. 2008. augusztus 11. hétfő 06:35 -
Emlék egy letűnt, tiszta világnak
Apáti-Tóth Sándor életművéből Csöndek címmel kiállítás született a Magyar Nemzeti Galériában. Az ötlet többek között Vizi E. Szilvesztertől, a Magyar Tudományos Akadémia előző elnökétől származik. A megnyitón Apáti-Tóth szerényen mindenkit arra kért, igyon az ő tiszteletére. 2008. augusztus 9. szombat 08:58 -
Fontos! Ajánlott így menni a Sziget Fesztiválra
Tömegközlekedéssel, bringával és hajóval érkezzenek az idei Szigetre - erre kérik a szervezők a fesztivál látogatóit. A Budai Rakpart lezárása tovább nehezíti a helyzetet, ezért a szervezők sűrítik a hajójáratokat, több hév és külön buszjárat is indul - tudtuk meg Tóth Tibortól, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetőjétől. 2008. augusztus 9. szombat 08:00 -
Őrülten szerelmes a magyar szépségkirálynő
Polgár Krisztina, azaz Miss Earth Hungary szerelmes. A lány szívét Tóth Richárd profi pókerjátékos hódította meg. 2008. augusztus 8. péntek 10:07 -
Komonyi és Tóth Gabi CD-t nyertek!
Játékunkban Tóth Gabi: Érte megérte és Komonyi Zsuzsa: Néha szeretni annyira fáj lemezéért volt érdemes játszani. [Dátum: 2008.08.07. 17:12] 2008. augusztus 7. csütörtök 17:12 -
Fontos! Ajánlott így menni a Sziget Fesztiválra
Tömegközlekedéssel, bringával és hajóval érkezzenek az idei Szigetre ? erre kérik a szervezők a fesztivál látogatóit. A Budai Rakpart lezárása tovább nehezíti a helyzetet, ezért a szervezők sűrítik a hajójáratokat, több hév és külön buszjárat is indul ? tudtuk meg Tóth Tibortól, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetőjétől. [Dátum: 2008.08.07. 12:41] 2008. augusztus 7. csütörtök 12:41 -
Tóth Vera is maszturbál
Az énekesnő feltehetően enyhén spicces állapotban a juj. 2008. augusztus 7. csütörtök 08:12 -
Hajóval, HÉV-vel vagy busszal, de ne kocsival
Tömegközlekedéssel, bringával és hajóval érkezzenek az idei Szigetre - erre kérik a szervezők a fesztivál látogatóit. A Budai Rakpart lezárása tovább nehezíti a helyzetet, ezért a szervezők sűrítik a hajójáratokat, több hév és külön buszjárat is indul - tudtuk meg Tóth Tibortól, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetőjétől. 2008. augusztus 7. csütörtök 08:01 -
Tóth Vera: én is magamhoz nyúlok olykor
Tóth Vera enyhén spicces állapotban, de meggyőződéssel beszélt szexuális igényeiről és szokásairól. Az énekesnő szerint az egyéjszakás légyottnál csak a diszkrécióra kell ügyelni, de ez mit sem változtat a tényen, hogy minden ember maszturbál és b*szik. Csak sokan játsszák a szentszüzet. 2008. augusztus 7. csütörtök 06:51 -
Tóth Vera: 'Mindenki kefél!'
Ez a mi Tóth Verával készített interjúnk második része. Nem is nagyon vágtuk a dolgot, biztosan észrevették, nem volt mit kivágni belőle. Szépen, őszintén megkaptuk az ő jelenlegi életét, gondolkodását, s meg kell hogy mondjuk, nekünk ez speciel tetszik. Mint ahogyan ő maga is. Elmondta: mindenki csinálja, mindenki kefél, csak legfeljebb le szeretjük azt tagadni és másoknál bűnnek nevezni.2008. augusztus 6. 2008. augusztus 6. szerda 10:00 -
D. Tóth Kriszta: Papi, nem szabad...
Istenek vagyunk. Szülőknek hívnak minket hivatalosan, anyának és apának. Ám a valóságban istenként működünk. Nem nagybetűs Istenként, csak így, kis 2008. augusztus 6. szerda 09:15 -
Tóth Gabi újabb színdarabban
A Megasztár egykori üdvöskéje, Tóth Gabi néhány hete először állhatott színpadra színésznőként. Kecskeméten az István, a király című rockoperában játszhatta el Réka szerepét, most pedig újabb felkérést kapott. 2008. augusztus 5. kedd 09:07 -
Tóth Szabi is csinál egy gyereklemezt
Tóth Szabi feleségének másfél hete született meg kisfia, Olivér. A Sugarloaf gitárosában neje várandóssága alatt fogant meg a gyereklemez ötlete. 2008. augusztus 4. hétfő 17:10 -
Tóth Vera nem egyéjszakás lotyó, de pasizik
Tóth Verát mindig is szerettük és ő is szeretett bennünket láthatóan. De valószínűleg nem ezért beszél velünk őszintén, vagy nem csak ezért. Szerintünk ő szeret őszintén beszélni. Úgy tűnik számunkra, hogy ő szeretne ugyanaz az ember maradni, aki ismertté válása előtt volt, ugyanazokkal az erényekkel, de ugyanazokkal a hibákkal is és nem akarja másnak hazudni magát, mint aki. Mi így szeretjük őt.2008. augusztus 4. 2008. augusztus 4. hétfő 12:00 -
Tóth Verát nehezen tudják fizetni a megrendelők
Tóth Vera elmondta: csak úgy tudja vállalni kisebb-nagyobb fellépéseinek túlnyomó részét, ha zenekarát nem viszi magával, így fél-playbackkel énekel. Egyrészt a pénz, másrészt a hely nem az igazi. 2008. augusztus 4. hétfő 06:35 -
Veszélyben Tóth Vera - képgalériával
Közhely, de hiába a hírnév, a betegség a sztárokat sem kíméli. Így van ezzel Tóth Vera is, aki ugyan súlyával már megbékélt, de a felesleges kilók miatt kialakult szervi betegségekkel hadi lábon áll. 2008. augusztus 1. péntek 07:15 -
Tóth Vera nem küzd tovább
Már a Megasztár idején is küzdött a súlyával Tóth Vera. Mindenféle fogyókúrát kipróbált, de egyik sem működött úgy, ahogy elvárta volna, pedig húga, Gabi is támogatta lelkileg. A kúrák kudarcának oka, hogy amióta Vera sztár lett, csak akkor tud enni, ha éppen van pár perce, így nem tud odafigyelni az egészséges táplálkozásra. 2008. július 31. csütörtök 18:36 -
Baby Gabi átlagon felül keres, de mire megy el a pénz?
Ismét újabb adással gazdagodik a Sztárportré című műsor, amelyben ezúttal Gabi, a nemrégiben még Baby Gaby néven futó énekesnő vall arról, mi is jelenti neki a luxus fogalmát. [Dátum: 2008.07.31. 09:00] 2008. július 31. csütörtök 09:00 -
D. Tóth Kriszta: Gyászból arany
Nagyanyáméknál egyszer rárobbant a kávéfőző. Az a régi kotyogós. Anyám fényes barna haján és szomorú mosolyán azóta barnás foltok virítanak. Mégis ez a kedvenc fotónk róla. Az életnagyságú portré 2008. július 30. szerda 09:49 -
D. Tóth Kriszta: Gyászból arany
Nagyanyáméknál egyszer rárobbant a kávéfőző. Az a régi kotyogós. Anyám fényes barna haján és szomorú mosolyán azóta barnás foltok virítanak. Mégis ez a kedvenc fotónk róla. Az életnagyságú portré 2008. július 30. szerda 09:45 -
Megmutatta szerelmét a szexi magyar híresség! Vérforraló videóval!
Baby Gabi Neked adtam című videóklipjében néhány pillanatra feltűnik a szerelme is. A fiatalember egy mixert alakít a videóban, ami nem áll távol tőle, hiszen a valóságban is ez a foglalkozása. 2008. július 29. kedd 14:50 -
Tóth Vera fogán mától értékes drágakő csillog
Tóth Vera már gyermekkorában sokat járt fogorvoshoz, akkor az édesanyja ajándékozta meg egy aprósággal vagy éppen csokival egy-egy beavatkozás után. Az énekesnő azóta azonban túlesett egy komolyabb fogorvosi kezelésen, miután megajándékozta magát - egy fogékszerrel. 2008. július 29. kedd 11:55 -
Ezért kellett meghalnia a legendás magyar zenésznek - Barta Tamás izgalmas élete
A Hungária együttes alapító tagja, 1967-től 1971-ig töltötte be a dobos felelősségteljes posztját. Két éven keresztül játszott egy zenekarban Magyarország egyik legkarakteresebb gitárosával, Barta Tamással. A két zenész barátsága, a szó szoros értelmében a halálig tartott, ugyanis a Sors Amerikában is összehozta őket. A tragikus körülmények között elhalálozott Barta Tamás 2008. július 7-én töltötte volna be 60. életévét. Az évforduló kapcsán, Tóth József eleveníti föl a gitárossal kapcsolatos emlékeit. [Dátum: 2008.07.29. 11:00] 2008. július 29. kedd 11:00 -
[HÍR] Magyar dalözön mixbe gyúrva
Nemrég került a boltokba a kicsit ötlettelen elnevezésű Hungarissimo 2 válogatás album, amely az előző részhez hasonlóan ugyancsak mixlemez. Az albumon kizárólag magyar előadók dalai hallhatóak, mint például Bon-Bon, Hooligans, Kovácsovics Fruzsina, Chrystal, Zanzibar, Baby Gabi, MÁZS, Kefír, Annamari, Fresh és még sokan mások. 2008. július 29. kedd 09:25 -
Luxus-portré: Baby Gabi és Dér Heni vallomása
- Én is el tudnám képzelni medencés házban az életemet, gardrób szekrénnyel és mindennel, de az egy későbbi folyamat. Valószínű, hogy annak még nincs itt az ideje. Egyszer voltam egy olyan nyaraláson, ahol luxus volt a javából...- kezdte a jóleső élményeit feleleveníteni Baby Gabi. 2008. július 28. hétfő 16:00 -
"Nyomjad jobban! Ne félj tőle! Ez csak a Tibi!"
Tóth Tibi új tetoválása jobb bokáján egy évig készült. A Hooligans együttes gitárosa szombaton a SYMA csarnokban közszemlére teszi a sárga aranyhalat, mivel a zenekar ott tartja a Privát Mennyország című lemez nagyszabású bemutató koncertjét. 2008. július 28. hétfő 15:49 -
A zöldségesstandot cserélte fel a mikrofonra
38 éves Kiss Gabi műsorvezető, aki a mikrofon előtt sárgarépát szorongatott. 2008. július 25. péntek 09:22 -
Baby Gabi lelke roppant érzékeny
Baby Gabi személyisége nagyon összetett. Utálja a pontatlanságot, érzékeny lelkű, és könnyen megbántódó ember. 2008. július 25. péntek 09:04 -
Tóth Vera és Tóth Gabi végre egy színpadon?
Tóth Vera nagy dobásra készül. Szerepet kapott ugyanis a Freddie Mercury életét feldolgozó világhírű musicalben. Jennifer Holidayt alakíthatja majd, aki szintén zseniális énektudással bír. 2008. július 25. péntek 08:28 -
Hooligans koncert a Syma Rendezvényközpontban
Emlékszik még valaki a Dance nevű együttesre? Énekelt benne egy tag, akit Ördög Csipa néven ismernek manapság, gitározott benne Tóth Tibor és dobolt Kiss Endi. 1993 őszén piacra dobták Ördög vagy angyal című lemezüket. Rémlik valami? Igen, ők a Hooligans, s immáron tagjaik közt tudhatják Késmárki Zsoltot, aki a basszusgitárért felelős. Idén a közönség még nem láthatta őket Budapesten nagykoncertet adni, egészen mostanáig: augusztus 2-án ugyanis birtokba veszik a Syma Rendezvényközpontot. 2008. július 24. csütörtök 18:09 -
Tóth Vera megbékélt magával
Sok támadás éri a súlya miatt Tóth Verát. A Megasztár győztese tisztában van azzal, hogy le kellene fogynia néhány kilót, de úgy döntött, nem küzd tovább. Jól érzi magát a bőrében, és számára most ez a fontos. 2008. július 23. szerda 18:25 -
Évek óta munkát ad szeretteinek a Barátok közt sztárja! - Hogyan csinálja?
Tihanyi-Tóth Csaba szülei a világ legboldogabb emberei, hiszen fiuk minden létező álmát valóra váltotta. Barátok közt-beli szerepe mellett évek óta sikerrel működteti vándorszínházát, ahol az egész családnak munkát tud adni. 2008. július 23. szerda 15:45 -
Elképesztő ruhában jelent meg élő adásban a magyar sztár! A műsorvezető is meghökkent! Megmutatjuk!
Meglehetősen szokatlan ruhában jelent meg a Cool TV-ben Tóth Gabi. A többnyire vadóc szerelésbe öltözködő énekes még a műsorvezetőket is meglepte rózsaszín, már-már Barbie babára hajazó öltözékével. 2008. július 23. szerda 13:05 -
D. Tóth Kriszta: Koj, a szívszerelem
Horváth Balázsnak egy merő szeplő volt az arca. Tejfehér a bőre, göndör, barna a haja és huncut, mogyoró a szeme. Kis gödröcskék keletkeztek az orcáján, amikor nevetett. Édes Istenem, amikor rám nevetett! 2008. július 23. szerda 09:12 -
Friss hír! Megszületett az újabb magyar sztárbaba!
Ma hajnalban megszületett Sugarloaf gitárosának, Tóth Szabinak a kisfia. A büszke apuka a StoryOnline-nak elmondta, anyuka és a baba is jól vannak. 2008. július 22. kedd 17:40 -
Gyorshír! Megszületett Sugarloaf Szabi kisfia
Tóth Olivér ma reggel jött világra. [Dátum: 2008.07.22. 15:55] 2008. július 22. kedd 15:55 -
(Baby) Gabi: "Még jó, hogy nem lett válás belőle" - bemutatjuk az albumot!
A Gabinak - egykor Baby Gabi néven futott - nemrégiben jelent meg Csupa szív című új albuma, melyet most ő maga mutat be az olvasóinknak. [Dátum: 2008.07.21. 14:00] 2008. július 21. hétfő 14:00 -
Jógával dolgozik az MTV híradósa
D. Tóth Krisztát öt évvel ezelőtt felhívta egyik barátnője azzal az infóval, hogy menjen vele, és egy teljesen új élményben lesz része. Az MTV híradósa nyitott minden jóra, így nem volt nehéz meggyőzni, mi mindenre jó egy jóga-óra. 2008. július 19. szombat 21:01 -
Enyedi Ildikó filmjét is meghívták Locarnóba
Enyedi Ildikó Első szerelem című rövidfilmjét meghívták az augusztus 6-án kezdődő 61. locarnói filmfesztiválra, ahol a zsűrik munkájában három magyar filmes, Tóth Orsi, Fliegauf Benedek és Bárdos Csaba is részt vesz majd - közölte a Magyar Filmunió. 2008. július 19. szombat 17:45 -
Tóth Gabi elsírta magát
A Cool Vakációban Tóth Gabi beteljesült, gyermekkori álmáról mesélt nézőinknek. Az énekesnő elárulta, gyermekkorában néptáncosnak készült, de egy betegség miatt abba kényszerült hagyni a hagyományőrző karrierjét, így kötött ki az éneklés mellett. 2008. július 18. péntek 08:28 -
Minden pillanatban megérkezhet a sztárbaba!
Bármelyik pillanatban megszülethet a Sugarloaf gitárosának, Tóth Szabinak a kisfia. Egyesek azt jósolták, hogy akár ma is megérkezhet a kis trónörökös. A zenész nem tagadja, most már folyamatosan gombóc van a torkában. 2008. július 17. csütörtök 11:10 -
Tóth Gabi álma teljesült - Réka szerepében, képekkel!
Tóth Gabi alakította az István, a királyban Réka szerepét egy kecskeméti szabadtéri rendezvényen. Az egyszeri előadás az énekesnő egy régi álmát váltotta valóra. [Dátum: 2008.07.15. 14:03] 2008. július 15. kedd 14:03 -
Jakupcsek élő adásban koktélozott
Előfordulhat, hogy egy kismama - kis mennyiségben - kívánja az alkoholt. Jakupcsek Gabi esetében nincs erről szó, ám a Koffeinmentes hétfői műsorából kiderült, egy-két deci vörösbort néha engedélyezett neki orvosa. Ennek ellenére a bármixertől egy konyak alapú frissítőt kért. 2008. július 15. kedd 13:47 -
Az élő műsornak hirtelen vége szakadt: kis híján az állapotos Jakupcsek Gabira borult a ...
A Koffeinmentes idei első szabadtéri adása alaposan ráijesztett a műsorvezetőkre, a stábra és a tévénézőkre is. A viharos szél, a villámcsapások és az eső elől menekült Jakupcsek Gabi és Azurák Csaba az élő adásban. 2008. július 14. hétfő 10:31 -
Tóth Gabi gyógyította meg pánikbeteg nővérét
Tóth Gabi kirángatta a pánikbetegségből nővérét, Verát, jóllehet mindketten ugyanabban a betegségben szenvedtek néhány évvel ezelőtt. A két Tóth lány egy tragikus haláleset következtében vette észre magén a tüneteket. 2008. július 14. hétfő 06:50 -
Tóth Gabi gyógyította meg nővérét
Mindkét lány pánikbetegségben szenvedett 2008. július 13. vasárnap 17:16 -
Tóth Gabi álma teljesül azzal, hogy színpadra áll
Tóth Gabi alakíthatja az István, a királyban Réka szerepét egy kecskeméti szabadtéri rendezvényen ma este. Az egyszeri előadás az énekesnő egy régi álmát váltja valóra. 2008. július 11. péntek 09:04 -
Tóth Szabit a pelenkázás rémiszti
A szülésen nem szeretne bent lenni - még az is lehet, hogy éppen turnézni fog -, azt viszont eldöntötte, hogy ő lesz otthon a kisfiával, miután megszületik. Tóth Szabinak, a Sugarloaf gitárosának mindössze négy-öt hét és máris dajkálhatja a kis trónörököst, Olivért. 2008. július 10. csütörtök 21:19 -
Tóth Gabi szerepet kapott!
Az énekesnő hamarosan Kecskeméten lép fel, mégpedig az István, a király rockoperában, Réka szerepében. Gabinak évek óta minden vágya, hogy eljátssza Koppány lányát, még A Társulatban is szerencsét próbált, de nem kapott visszajelzést. 2008. július 10. csütörtök 15:36 -
D. Tóth Kriszta: Sophie-baba és a negyven jajszó
Ott tartottunk, hogy Lola szép lassan kezdett megbarátkozni az osztozkodás gondolatával. Azokon a kéthavonta bekövetkező angliai hétvégéken, amikor a kipárnázott otthoni egyeduralmat fölváltja a kényszerű nagylelkűség. Egy éve edződik a Lola-lélek. Azóta, amióta megszületett az unokahúga, Sophie. 2008. július 9. szerda 09:20 -
Tóth Enikő örül minden jónak
Tóth Enikő a televízióban ritkán szerepel manapság, és a bulvársajtóban sem volt soha ügyeletes címlapsztár. Színházi munkája viszont akad bőven: a színművésznő az elmúlt évadban kilenc darabban játszott. Annak idején gimnáziumi tanárai bíztatták arra, hogy jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára. 2008. július 8. kedd 20:32 -
Mit keresett Völgyesi Gabi Berlinben?
Berlinben járt Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám, akik nemcsak az Unique-ban, hanem a magánéletben is egy párt alkotnak. 2008. július 8. kedd 14:16 -
Jakupcsek Gabi fiai pénzért mentek az RTL Klubhoz
A 20 éves Marcell és a 22 éves Bálint négy hónappal ezelőtt határozták el, jelentkeznek az RTL Klub kvízműsorába, A Széfbe. A fiúk ötletét édesanyjuk is támogatta. 2008. július 8. kedd 06:26 -
Jakupcsek Gabinak Claudia már pakolja a lányos babaruhákat
Csajos napot tartottak a mai Koffeinmentesben. A két műsorvezető, Liptai Claudia pedig mi mással is indíthatta volna a napot, mint egy kis csevejjel: miután múlt héten kiderült, Jakupcsek Gabi kisbabát vár, máris állapota és a baba neme felől érdeklődött. 2008. július 7. hétfő 12:23 -
Jakpucsek Gabi újra anyuka lesz!
Tudatosan készült Jakupcsek Gabriella arra, hogy első terhessége után 23 évvel újra várandós legyen 2008. július 6. vasárnap 06:00 -
Baby Gabi imád utazni, csak legyen kivel
Baby Gabi nagyon szeret utazgatni, és nyitott természetének köszönhetően szeret új emberekkel megismerkedni a nyaralások alatt. Egyedül azonban soha nem indul neki egy üdülésnek. 2008. július 4. péntek 08:37 -
Balázs helikopterrel ment Stahl Judithoz
Stahl Judit főzőcskézik a tévében, és egyre több szakácskönyvet jelentet meg, de az utóbbi hónapokban titokban már az emberek napi étkezésébe is becsempészte magát. Legalább is többek között ez derült ki azon a sajtótájékoztatón, ahol Stahl beszélgető partnere Jakupcsek Gabi volt, Szulák Andrea, Somogyi Zoltán, Borbás Mária és Sebestyén Balázs pedig az "ételfutár". 2008. július 4. péntek 07:36 -
Tóth Gabiról azt hitték, hogy drogos
Tóth Vera kamaszkorában pánikbeteg volt. Szerencséjére találkozott egy természetgyógyásszal, akivel sikerült leküzdenie az életét megnehezítő kórt. Az énekesnő azóta megtanulta, hogy nem lehet félvállról venni a kimerültséget. Húga, Gabi szintén átesett a betegségen. 2008. július 3. csütörtök 18:34 -
Egyetlen napig élvezte a szinglilétet Barbara
Orosz Barbara a Cool Night műsorában utalt rá, szakított párjával, Tóth Gergővel. A műsorvezető nem tagadta, sokadik ajtócsapkodásukon vannak már túl a férfival, de mára ismét szent a béke. Vajon meddig? 2008. július 3. csütörtök 18:05 -
Nyáresti hangverseny: Bach és Telemann - Belvárosi Szent Mihály-templom, 2008. július 11., 19.00h
A Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarának koncertjén Bach d-moll hegedű-oboa kettősversenye (Km.: Balogh Ferenc - hegedű; Pap Eszter - oboa), valamint egy trombitára, két oboára, basso continuóra és vonószenekarra komponált Telemann-concerto hangzik el (Km.: Tóth László - trombita; Pap Eszter, Kubina Ágnes - oboa; Cseh Dalma - csembaló). 2008. július 3. csütörtök 14:12 -
Orosz Barbara élő műsorban szólta el magát: szakított párjával
Orosz Barbara a Cool Night műsorában adta a nézők tudtára, immár a múlté a Tóth Gergővel való kapcsolata. A Cool műsorvezetője éjszakai adásában kacérkodott a férfiak hódításával. 2008. július 2. szerda 12:06 -
Gubás Gabi: Baleset után boldogság
Figyelem egy ideje. Igazából az érdekel, hogy viseli a szépségét: fekete, súlyos hajzuhatagát, arca tökéletes arányait - és az őt csodáló pillantásokat. Mit tesz hozzá a természet adományához ő maga, és mennyiben támaszkodik rá? Mennyire azonos Gubás Gabi ezzel a Hófehérke-forma szép lánnyal, és mennyivel több nála? 2008. július 2. szerda 09:35 -
Gubás Gabi: Baleset után boldogság
Figyelem egy ideje. Igazából az érdekel, hogy viseli a szépségét: fekete, súlyos hajzuhatagát, arca tökéletes arányait - és az őt csodáló pillantásokat. Mit tesz hozzá a természet adományához ő maga, és mennyiben támaszkodik rá? Mennyire azonos Gubás Gabi ezzel a Hófehérke-forma szép lánnyal, és mennyivel több nála? 2008. július 2. szerda 00:00 -
Dobi választott: Tóth Vera nem kell, most már biztos
Tóth Vera expárja, Dobi összeköltözött új szerelmével, az asztaliteniszező Fazekas Máriával, aki a megasztáros énekesnő helyét vette át Dobi életében. Úgy tűnik, a zenész végleg elfelejtette Verát, aki azonban nem tud mit tenni, csak boldog életet kíván. 2008. július 1. kedd 06:50 -
Tóth Verához hasonlították Esztert!
Szabó Esztert Tóth Verához hasonlította az egyik bulvármagazin. A cikk szerint Esztert össze is keverték Verával. A StoryOnline a kétgyermekes énekesnőt arról faggatta, mit szól a felvetéshez. 2008. június 30. hétfő 13:50 -
Olvassatok bele a holnapután megjelenő Nők Lapjába
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 27. számába! Gubás Gabi; Exkluzív sztárinterjú 2008. június 30. hétfő 00:00 -
D. Tóth Kriszta és a kamerán túli világ
"A humorban nem ismerek tréfát" - mondta egykor Karinthy Frigyes, akinek hivatása volt a nevettetés. Most, egy emberöltővel később esténként fel-felbukkan a Magyar Televízió képernyőjén egy ifjú hölgy, némi módosítással akár a következő is lehetne a mottója: Híradóban nem ismerek tréfát. 2008. június 28. szombat 21:56 -
Madonnát veri a férje
Eheti sztárhíreinkből kiderül, milyen botrányok zajlanak Madonna otthonában, ki az új szerelme Keanu Reeves-nek, merre nyaral majd Reese Witherspoon és miért boldog Tóth Gabi. A Fanny pletykái. 2008. június 28. szombat 07:18 -
Tóth Gabinak megérte! - Neked is, csak játssz velünk!
Játékunkban Tóth Gabi: Érte megérte című kiadványát nyerheted! [Dátum: 2008.06.27. 17:00] 2008. június 27. péntek 17:00 -
Tóth Verát szatírok üldözik az neten
Tóth Vera alaposan megbánta, hogy meggondolatlanul nyilatkozott korábban és bevallotta, interneten is keresi a szerelmet. Amióta ugyanis nyilvánosságra került regisztrációs adatlapja, durva szexuális felajánlkozásokat kap az ismeretlen férfiaktól. 2008. június 27. péntek 14:41 -
Így bulizott Tóth Vera és Rákóczi Feri
Tóth Vera és Rákóczi Feri nagyon egymásra hangolódtak 2008. június 26. csütörtök 19:01 -
Zsidró Tamás csaknem belefulladt a Balatonba
Zsidró Tamás nem szégyelli, kissé felöntött a garatra, persze, a Hal a tortán e heti résztvevőinek hathatós közreműködésével. A sztárfodrász ugyan azt mondja, nem tud főzni, menüje után mégis mindenki megnyalta a tíz ujját. Igaz, Tamás kissé másnaposan kezdett neki a főzésnek, Tóth Vera előző esti vacsorája után ugyanis egy csónakban ébredt, és még bele is esett a Balatonba... 2008. június 26. csütörtök 15:13 -
Tóth Vera volt Hal a tortán
Tóth Vera évek óta nem töltött olyan hosszú időt a Balaton partján, mint most, a Hal a tortán forgatása miatt. A megasztár-győztes lány ugyanis Tapolcáról származik, és most ki is használta, hogy ismerős a magyar tenger mellett: horgászott, helyi cigány táncosokat hívott, még padlásra is mászott. Veránál minden vendég elengedte magát, ennek azonban az étkészlet látta kárát. 2008. június 25. szerda 16:00 -
Tóth
Veránál törtek a tányérok
Egy húron pendül Rákóczi Feri Zsidró Tamással tányértörésben is - a Hal a tortán utolsó hetében a Balatonnál főztek a sztárok 2008. június 25. szerda 15:00 -
Tóth Veránál törtek a tányérok
Egy húron pendül Rákóczi Feri Zsidró Tamással tányértörésben is - a Hal a tortán utolsó hetében a Balatonnál főztek a sztárok 2008. június 25. szerda 15:00 -
Tóth Veránál állt a bál, törtek a tányérok!
Tóth Vera évek óta nem töltött olyan hosszú időt a Balaton partján, mint most, a Hal a tortán forgatása miatt. A Megasztár-győztes lány ugyanis Tapolcáról származik, és most ki is használta, hogy ismerős a magyar tenger mellett: horgászott, helyi cigány táncosokat hívott, még padlásra is mászott. Veránál minden vendég elengedte magát, ennek azonban az étkészlet látta kárát... 2008. június 25. szerda 13:25 -
D. Tóth Kriszta: Műkritika csúszdával
Álltunk fölötte és vitatkoztunk. A világ összes érve kevés lett volna, hogy meggyőzzem 2008. június 25. szerda 10:18 -
Tóth Vera fizethet!? Törtek-zúztak vendégei a kerti partiján
Ha a Hal a tortán csapata tudta volna, hogy Tóth Vera a szomszédos étteremből kérte kölcsön az étkészletet, akkor egész biztos nem törik szét az összes tányért italos duhajkodásuk közben. 2008. június 25. szerda 06:21 -
Tóth Vera maga fogta vacsorára a halat
Mindent megtett a sikerért a főzőshow-ban az énekesnő 2008. június 24. kedd 19:13 -
Jogerősen a Magyar Rádióé a Calypso
A Calipso és a Calypso márkanevet is a Magyar Rádió használhatja, B Tóth László rádiójának új nevet kell keresnie. 2008. június 24. kedd 16:57 -
Nem lehetett vacsorázni Danny Blue-nál - meghajlottak a kanalak!
Danny Blue különleges képességei a Hal a tortán forgatásán is különleges szerepet kaptak. A mentalista tüzet gyújtott gyufa nélkül, pusztán a gondolatai erejével defektet okozott a többiek buszának, és kitalálta Tóth Vera gondolatait. Danny kanalat is hajlított, amivel társai körében osztatlan sikert aratott, az evőeszközök tulajdonosai azonban már kevésbé örültek... 2008. június 24. kedd 14:46 -
Szívják Danny Blue vérét rendesen...
A mentalista tüzet gyújtott gyufa nélkül, a gondolatai erejével defektet okozott a vacsoravendégeit szállító busznak, és kitalálta Tóth Vera gondolatait 2008. június 24. kedd 14:30 -
[HÍR] Egy különleges Cserháti Zsuzsa emlékkoncert
Ahhoz, hogy valaki olyan műveket alkosson, amelyek meghatóak, gyönyörűek, érzelgősek, mégis nagyszerűek, nem elég a tehetség. Ha az ember nem tapasztalja meg, mily kegyetlen tud lenni az élet, hiába istenadta talentum, képtelen olyan dalokat írni, mint a Boldogság, gyere haza, az Árva fiú vagy az Édes kisfiam c. mű. Cserháti Zsuzsát egyszersmind megtépázta s megajándékozta a sors. Öt éve már, hogy fiatalon, születésének 55.évfordulójának másnapján elhunyt. A kétrészes koncert neki, a hazai popzene meghatározó egyéniségének állít emléket. Olyan közreműködőkkel mint Tóth Vera, Keresztes Ildikó vagy Auth Csilla. 2008. június 24. kedd 08:36 -
Tóth Veránál tányértörésre került sor - képgalériával
Oszter Alexandra, Danny Blue, Tóth Vera, Zsidró Tamás és Rákóczi Feri zárják a Hal a tortán vendégjáró-show-ját. A csapat tagjai a Balaton partján mutathatták be az igazi magyar virtust és persze a konyhatündéri képességeiket is. 2008. június 24. kedd 08:00 -
Fellépésre, munkába, utcára - Gazdaságos és elegáns holmik hulladékból!
Elképesztő divathóbort vagy egy újabb lépés a környezetért? D. Tóth Kriszta, Novák Péter, M. Kiss csaba. Mire jó a májkrémes doboz? Sejtenéd, hogy kenterbe veri az azték ékszereket? Elegáns üdítős, csinos pet palack. Tippek háztartásodba! 2008. június 23. hétfő 22:06 -
Danny Blue-t szétcicizték - na jó, röhögtek rajta
Oszter Alexandra főz a Hal a tortán ma esti adásában. A színésznő segítségére édesanyja, Failoni Donatella volt a vacsorakészítésnél, de a lényeges dolgokat természetesen Alexandra végezte, aki - Tóth Verával együtt - védelmébe vette a mentalistát, Danny Blue-t... 2008. június 23. hétfő 15:13 -
Tóth Gabi szerint Érte megérte - videó a kijelentésről
Elkészült, sőt már debütált is Tóth Gabi legújabb klipje, ami az Érte megérte címet kapta. A történet egy nem mindennapi esetet mutat be, olyat, ami szinte bárkivel megtörténhet? [Dátum: 2008.06.22. 16:00] 2008. június 22. vasárnap 16:00 -
Minden nyáron megünnepli a szerelmet a Barátok közt sztárja
Hagyományos olaszországi útjára készül Kiss Ramóna, aki negyedik éve ünnepli kedvesével, Tóth Norbival szerelmüket. 2008. június 20. péntek 15:36 -
Völgyesi Gabi kiválóan vizsgázott
A Unique ügyvédbojtárkodó énekesnője még nem tudja, pontosan mivel szeretne foglalkozni, de az elismerések szerinte azt igazolják, valószínűleg jó irányba halad - írja a Blikk. 2008. június 20. péntek 08:58 -
Nevet változtatott az MTV új arca
Minden ember álma, hogy a magánéletben boldog, szakmai téren pedig sikeres legyen. A nemrég még Duna tv-s műsorvezető, Tóth Kriszta álma megvalósulni látszik minden téren. A közelmúltban felajánlották a Magyar Televízió reggeli műsorának, a Nap-keltének a vezetését, és június 7-én egybekelt kedvesével, Jegyes Lászlóval. 2008. június 19. csütörtök 20:59 -
Gáspár Laci volt felesége áldását adta az új kapcsolatra!
Ez ám a meglepetés! Laci első dolga volt új választottját bemutatni volt feleségének és a kislányának! És a hírek szerint jól is tette, mert bármilyen furcsa, a 23 éves lányt Gabi és Miriam is szeretettel fogadta. 2008. június 19. csütörtök 15:26 -
Színvonalas lesz a XVII. Mandala Nyár
Tizenegy remek darabbal készültek 2008 nyarára a Mandalások. A Szabadtéri Színpadot elsőként július 5-én foglalják el. Itt lesz többek között Csepregei Éva, Tahi-Tóth László, Nagy Feró, Oszvald Marika és Kautzky Armand is. 2008. június 19. csütörtök 11:00 -
D. Tóth Kriszta: Kerti törpe akcióban
A szemünk előtt változott át. Kívül-belül. Olyan volt, mintha kisimultak volna amúgy sem túlságosan gyűrött vonásai. A szája fölfelé görbült, orcája pirospozsgás, mozgása élénk lett. Elméje tiszta, étvágya óriási. 2008. június 18. szerda 09:15 -
Tinisztárokkal énekel Jimmy
Lola, Tóth Gabi és Mark is részt vesz az új lemez készítésén 2008. június 17. kedd 20:29 -
Teljesen megváltoztak a Tóth-lányok
Gabira és Verára, az egykori megasztáros testvérpárra rá sem lehet ismerni. A két énekesnő szexisebbek, mint valaha. 2008. június 17. kedd 16:38 -
Tini tábor sztárokkal
A Groovehouse, Lola, Mark, Puskás Peti, Tóth Gabi, Katus Attila is táborlakó lesz Fonyódligeten. 2008. június 17. kedd 08:00 -
Tóth Gabi vegyes érzelmei
Ne is mondják, mi is észrevettük: még mindig a Viva Comet anyagait adogatjuk. Nem is értjük, hogyan történhetett ez. Tóth Gabi a mi kis szeretett vendégünk, hol fosógépnek nevezi a pasikat, hol épp szerelmes, de általában arról híres, hogy az érzelmei mintegy vegyesek. Nem is mindig lehet őt mikrofonvégre kapni, mert hiperaktív és folyton elpattog. Ezért örültünk, hogy most sem ő nem szaladt el, sem a Gold Record iroda nem tiltotta meg neki, hogy beszéljen.2008. június 15. 2008. június 15. vasárnap 06:00 -
Még meddig viseli el kedvese Kiss Ramóna hisztijét?
A Barátok közt Zsófija és Tóth Norbert focista három éve van együtt. A megismerkedésük után fél évvel már össze is költöztek. Kiss Ramóna azért döntött a gyors összebútorozás mellett, mert azt az elvet vallja, hogy lakva ismerjük meg a másikat. 2008. június 12. csütörtök 16:52 -
Betiltották a melegfelvonulást
Nem engedélyezi a július 5-re tervezett melegfelvonulást Tóth Gábor, budapesti rendőrfőkapitány. A rendőrség szerint a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány területfoglalási kérése akadályozná a közlekedést. 2008. június 12. csütörtök 12:08 -
Kételyekkel küzd Szabi
Sugarloaf együttes gitárosa, Tóth Szabi néhány héten belül édesapa lesz. Kisfia, Olivér július végén, vagy augusztus elején születik. 2008. június 11. szerda 15:47 -
Gabi vidéki lányból szexi nő lett
Rá sem ismerni arra a Tóth Gabira, akit egykor a Megasztárból ismertünk meg. Az énekesnő ma már önálló stílussal rendelkezik, és egyre gyakrabban, szinte kéthetente változtat külsején. 2008. június 11. szerda 13:05 -
Tóth Verának is segítene Katinka
Kunovics Katinka minden duci lány számára példakép lehetne. Az énekesnő állítja, ha valakinek van elég ereje, és kitartása, le tud fogyni. Ő például 55 kilótól szabadult meg. 2008. június 11. szerda 12:31 -
Tóth Gabi kitálalt
Néhány hete felröppent a hír, miszerint Tóth Gabi énekesnő és az Anti Fitness Club dobosa, Fekete Balázs egy pár. Az érintettek egy ideig próbálták titkolni szerelmüket a világ elől, de mivel fiatalok, szerelmesek, szenvedélyesek, ez a rejtélyeskedés nem nagy sikerrel működött, rájöttek, nincs értelme tovább a tagadásnak. 2008. június 11. szerda 10:43 -
D. Tóth Kriszta: Jaj, meghal a fokagyma!
A főzés a vérünkben van, nekünk Tóthoknak. No persze, nem az ország összes Tóthjának, mert az nagyjából minden ötödik embert jelentené. Hanem nekünk, kaposvári Tóthoknak, a Kossuth Lajos utcából. Lola pedig, ugyan e patinás családnevet papíron nem viseli, a vérét nem tagadhatja meg... 2008. június 11. szerda 09:45 -
Mindenki Zámbó Jimmyvel kíván énekelni
Zámbó Jimmyvel énekelnek a sztárok, feltámasztva a Király emlékét. A tizennégy számból álló lemezen Jimmy legnagyobb slágerei duett formában hangzanak el, olyan énekesek részvételével, mint például Tóth Gabi, Szekeres Adrien vagy Varga Ferenc. 2008. június 10. kedd 09:31 -
Bréking: Dundika élőben énekelt Mallorcán
Az Aktív Sztárfieszta című sorozatában a csatorna celebritásait Mallorcára zavarta, ahol Kasza Tibor, Dundika, Tóth Gabi és LL Junior a kamerák társaságában elkövetett nyaralást egy koncerttel zárta. 2008. június 9. hétfő 20:18 -
Tóth Gabi szerint Érte megérte
Tóth Gabi egyre érettebb, ami a munkáján is meglátszik. A Kasza Tibi által külön Gabi számára írt dalhoz klipet is forgattak. A kisfilmben mutatkozik be először Gabi új zenekara. 2008. június 9. hétfő 12:00 -
Tóth Vera újabb nagy dobása
Megjelent Tóth Vera legújabb albuma, amelynek egyszerű a címe: az első Megasztár győztesének neve. 2008. június 9. hétfő 07:10 -
Megjelent a Megasztáros Tóth Vera legújabb lemeze
Az első Megasztár győztese, a bárhol, bármikor felismerhető hangú Tóth Vera új lemezzel jelentkezik: az album, amelynek címe a lány neve, harmadik a sorban, s már kapható a lemezboltokban. 2008. június 8. vasárnap 20:14 -
Megjelent Tóth Vera új lemeze
BUDAPEST (MTI) Megjelent Tóth Vera legújabb albuma, amelynek egyszerű a címe: az első Megasztár győztesének neve. Ezt a lemezt Tóth Vera nemcsak énekesként, hanem zeneszerzőként is sajátjának tekintheti. Az anyag - akárcsak az énekesnő második albuma - Pély Barna produceri irányításával készült, aki szerzőként és az Élni jöttem én énekeseként is besegített. 2008. június 8. vasárnap 15:50 -
A hét legkeresettebb CD-jei: Gabi másodszoraz élen
Lapunk Lemezek rovatába napról-napra felkerülnek a Magyarországon megjelent zenei kiadványok. Jöjjenek most azok, amelyekre a legtöbben kerestek a héten. [Dátum: 2008.06.08. 08:00] 2008. június 8. vasárnap 08:00 -
Lukács Laci és a Zagar a sportos Starcaféban
Most szombaton is jelentkezik az interneten is fogható Nap Rádió sztármagazinja. A Starcafé-ban Kóczán Bálint beszélget a Tankcsapda frontemberével Lukács Lacival, Laklóth Aladár színművésszel, sőt vendég lesz a Zagar és Tóth Mihály profi labdarúgó is. [Dátum: 2008.06.07. 13:28] 2008. június 7. szombat 13:28 -
Hajrá, Belmondo, Sugarloaf és (Baby) Gabi!
Az eheti Hajrá, Magyarok! vendégei ismét kiváló magyar zenészek lesznek. [Dátum: 2008.06.07. 06:00] 2008. június 7. szombat 06:00 -
Tóth Vera szingliként is boldog
Tóth Vera éli a szinglik csodálatos életét, legalábbis erről számolt be az Aktív című műsorban. 2008. június 6. péntek 20:19 -
Hámori Gabi évezi, amikor fáj
Csányi Sándor meg fájdalomcsillapítóval alakította a sorozatsztárt az új Goda-film első forgatási napjain. 2008. június 5. csütörtök 19:45 -
Meglepetésparti Tordának
Titkos minipartival lepte meg Tóth Attilát (37) kedvese 2008. június 5. csütörtök 19:25 -
Tóth Vera 340 napja nem szexelt!
Csúnya véget ért Tóth Vera kapcsolata egykori párjával. Dobi azóta eljegyezte új barátnőjét, az énekesnőre azonban még nem talált rá a szerelem. Szexre viszont csak szerelemből hajlandó! 2008. június 5. csütörtök 16:34 -
A nagy melléfogás, ami lerontja Tóth Gabi weboldalát
Volt egyszer egy 17 éves lány, aki a nővére után feltűnt egy tévés tehetségkutatóban, majd megismerte az egész ország, és most már nem Vera húgaként, hanem mint a fekete virágot emlegetik. A baj csak az, hogy ez nem igazán valósult meg a világot behálózó elektromágneses hullámok egészében. [Dátum: 2008.06.05. 16:00] 2008. június 5. csütörtök 16:00 -
Tóth Gabi szerint - Érte megérte
Elkészült Tóth Gabi legújabb videoklipje az "Érte megérte" című dalhoz 2008. június 5. csütörtök 12:00 -
Szemétből készült ruhákban pózolnak sztárjaink
D. Tóth Kriszta ha teheti, szelektíven gyűjti a szemetet. Ezt meg is mutatta az ÖKO-Pannon kampányban, ahol szemétből készült ruhákban kellett a kamera előtt pózolnia. Négy társával együtt. 2008. június 5. csütörtök 06:50 -
Kasza Tibor szexi képeket készített Dundikáról
A szerdai Aktívból megtudtuk, hogyan töltött el egy újabb napot Kasza Tibor, Dundika, LL Junior és Tóth Gabi Mallorcán. 2008. június 4. szerda 20:21 -
Tóth Gabit meggyanú- sították a benzinku- tasok
Komoly slamasztikába került Tóth Gabi egy benzinkútnál, ahol a sofőrjét elnyelte a nyilvános vécé. Gabi számára már ez is sok volt, de akkor jöttek a benzinkutasok, akik az egészért őt ették felelőssé. 2008. június 4. szerda 16:00 -
Tóth Gabi duetett énekel Zámbó Jimmyvel
Megtiszteltetésnek érzi Tóth Gabi, hogy egy emléklemezen együtt énekelhet a Királlyal, csak azt sajnálja, hogy Zámbó Jimmy nem lehet velük – tudtuk meg a Borsból. 2008. június 4. szerda 12:58 -
Völgyesi Gabi kampányol
A Unique együttes énekesnője komoly problémára szeretné felhívni az emberek figyelmét. 2008. június 4. szerda 12:06 -
Tóth Gabit átverték - szerette volna kinyitni a vécét
Tóth Gabi mélyebbre már nem süllyedhetett: gyakorlatilag vécérongálással gyanúsították meg a megasztárost egy benzinkútnál, ahol az énekesnő kétségbeesetten kiabált a pániktól. 2008. június 4. szerda 07:47 -
Görög Zita koktélruhája papír, D. Tóth Kriszta tűsarkúja zacskó
Novák Péter az emberiség ellenségének nevezte a nejlont, ennek ellenére újrahasznosított műanyag néptáncosruhában hirdette a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. Görög Zitától és D. Tóth Krisztától azt kérdeztük, mit kezdenek a sütőolajjal. 2008. június 3. kedd 19:00 -
Új arccal ébredhetünk reggelente
Új műsorvezető dolgozik június 3-ától a Magyar Televízióban. Tóth Krisztinát először a holnapi, keddi Nap-keltében láthatják a nézők. A tapasztalt szerkesztő-műsorvezetőre a köztévé más műsoraiban is számít majd. 2008. június 2. hétfő 14:46 -
Krisztina lesz az MTV új arca
Tóth Krisztinát először a keddi Nap-keltében láthatják a nézők. 2008. június 2. hétfő 14:35 -
Neten pasizik Tóth Vera
Ki gondolná, hogy Tóth Vera is az interneten próbál ismerkedni? Az énekesnő társkereső oldalakon kutat az igazi után, és vakrandikon próbál rátalálni a nagy őre 2008. június 1. vasárnap 15:00 -
Társkereső oldalon keresi a nagy őt Tóth Verával
Ki gondolná, hogy Tóth Vera az interneten ismerkedik? Az ember azt hinné, hogy egy ilyen körülrajongott sztárt körülzsongják a férfiak. Pedig ezek szerint nem igazán. Tóth Vera vakrandikon próbál rátalálni a nagy őre. 2008. május 31. szombat 20:14 -
Interneten ismerekedik Tóth Vera
Internetes társkeresőn próbál ismerkedni Tóth Vera. 2008. május 31. szombat 09:28 -
Neten próbál pasizni Tóth Vera
Ennyire reménytelen lenne a helyzet ismerkedés terén? 2008. május 30. péntek 20:20 -
Tóth Vera Whitney hangjába bújik ma este
Júniusban jelenik meg a Tóth Vera 3. lemeze - ismét Whitney Houston bőrébe, pontosabban "hangjába" bújik, hiszen a Csináljuk a fesztivált pénteki döntőjében az I Will Always Love You-t adja elő. [Dátum: 2008.05.30. 08:00] 2008. május 30. péntek 08:00 -
Mit teszel a kánikulában az egészségedért?
D. Tóth Kriszta még a játszótérre sem megy le Lolával, anélkül, hogy alaposan bekennék magukat fényvédő krémmel 2008. május 29. csütörtök 12:03 -
Tóth Gabi szerelmes lett barátjába!
Tóth Gabi újra boldog! A megasztáros énekesnő pár hete beleszeretett legjobb barátjába, az Anti Fitness Club dobosába, Fekete Balázsba. A fiatalok egyelőre nem akarják elkiabálni, de úgy érzik: ez egy komoly szerelem. 2008. május 29. csütörtök 10:25 -
Döntőhöz érkezett a Magyar Televízió egyik legsikeresebb produkciója
Pénteken kiderül, melyik külföldi sláger lesz a befutó. A Magyar Televízió harmadik dalviadalát élőben közvetíti a nemzeti főadó. Péter Szabó Szilvia, Bereczki Zoltán, Tóth Vera, Miller Zoltán, Rúzsa Magdi, Pély Barna és még sokan mások a fellépők között. [Dátum: 2008.05.29. 08:00] 2008. május 29. csütörtök 08:00 -
Tóth Gabi szerelmes legjobb barátjába
A megasztáros egy fiúzenekar dobosába bolondult bele 2008. május 29. csütörtök 07:04 -
Liptai Claudia a lusta anyuka szerepére áhítozik - Kislány nem hagyja!
Csodálkozva vette tudomásul Liptai Claudia, hogy Gubás Gabi kisfia, egy éves kora ellenére már képes végighallgatni egy mesét. A TV2 műsorvezetője ugyanis bárhogy próbálkozik, Pankánál nem ér célt a mesékkel. 2008. május 28. szerda 18:35 -
Tóth Vera Whitney hangjába bújik
Tóth Vera - akinek júniusban jelenik meg a 3. lemeze - ismét Whitney Houston bőrébe, pontosabban "hangjába" bújik, hiszen a Csináljuk a fesztivált pénteki döntőjében az I Will Always Love You-t adja elő. 2008. május 28. szerda 17:37 -
Tóth Gabi bepasizott! Megmutatjuk választottját!
Tóth Gabi szerelmes. Választottját, Balázst a StoryOnline olvasóinak is megmutatta. A hátteret ismerve azon sem lehet csodálkozni, hogy az énekesnő az utóbbi időben ragyog a boldogságtól. 2008. május 28. szerda 16:56 -
D. Tóth Kriszta: Anyák napján büntetésben
Szinte látom, ahogy két vékony, szőkésbarna copffal a fejemen szavalom lelkesen: 2008. május 28. szerda 09:45 -
Dopemannek beszóltak: köcsög vagy, nem gengszter!
Budapest egyik patinás éttermében koktélversenyt rendeztek, méghozzá nem is akármilyen résztvevőkkel. Dopeman, Bebe, Völgyesi Gabi és Herczeg Zoli adta bele minden tehetségét és tudását egy-egy ital elkészítésébe, hogy aztán "alkotásaikat" az Irigy Hónaljmirigyes testvérpár, Sipos Tamás és Péter értékelje. Bár ez utóbbiban nem mindenkinek volt köszönet, olyan is akadt, aki már menet közben a koktélokra sem nézett jó szemmel. Ez persze nem csoda, ha az illető épp "harmadnapos". 2008. május 27. kedd 19:00 -
Gubás Gabi a természetnek köszönheti
Jó a háznál egy természetgyógyász. Így van ezzel Gubás Gabi is, aki férjének köszönhetően egy évig tudott anyatejet adni kisfiának. A színésznő azt sem titkolja, hogy a családfő naponta másfél liternyi vitaminbombát készít speciális receptura alapján, amely nemcsak finom, de igen egészséges is. 2008. május 27. kedd 15:49 -
Nagy átváltozáson ment keresztül Rúzsa Magdi!
A közelmúltban Tóth Vera átváltozásáról számolt be a StoryOnline, most egy másik megasztáros, Rúzsa Magdi átalakulását mutatjuk meg lépésről lépésre. 2008. május 27. kedd 11:35 -
Mondjuk ki: még mindig jó nő a 30 éves énekes
Betöltötte harmincadik életévét Baby Gabi. Az énekesnő pályafutásához hasonlóan apróbb változásokon ment keresztül, már neki sincs annyi fellépése, mint régen, de ő megmaradt annak, aki régen is volt. Szerencsére. A neve azonban nem. 2008. május 27. kedd 09:13 -
Baby Gabi nem akar baby lenni
Betöltötte a harmincadik életévét Baby Gabi. 2008. május 27. kedd 07:38 -
Polgár Krisztina félóra alatt tanult meg pókerezni
Polgár Krisztina, a Királynő című szépségversenyen harmadik helyezést - és így a 2008-as Miss Earth címet - elnyert rutinos szépségversenyző párjával, Tóth Richárddal érkezett a Cool tévében rendezett pókerpartira, ahol amatőrök és profik egyaránt bizonyíthattak. 2008. május 26. hétfő 18:36 -
Gallusz Niki Völgyesi Gabival jött össze
Gallusz Niki és Völgyesi Gabi nem áll egymással munkakapcsolatban, de magánemberként gyakran csevegnek egy kávézóban. 2008. május 26. hétfő 16:16 -
D. Tóth Kriszta: "Édesanyámtól azt tanultam, hogy a világ annyi féle, ahányan élünk benne"
D. Tóth Kriszta úgy érzi, a Brüsszelben eltöltött három év jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hitelesebbnek, odavalóbbnak érzi magát híradósként, mint előtte. Sokat tanult és tapasztalt, bölcsebb és megfontoltabb lett. 2008. május 26. hétfő 10:29 -
A Sztárfórum vendége volt D. Tóth Kriszta
Sztárnak tartja-e magát az egygyermekes híradós? Hogyan találja meg egy dolgozó nő az egyensúlyt a munka és a gyermeknevelés között? Miért döntött úgy, hogy cikksorozatban jeleníti meg kislánya mindennapjainak eseményeit? D. Tóth Kriszta ilyen és hasonló kérdésekre válaszolt a Sztárfórum vendégeként. 2008. május 26. hétfő 08:04 -
Tóth Orsi esélyes a cannes-i díjra
Mundruczó filmjét ellentmondásosan fogadták ahhoz, hogy ma este fődíjat kapjon. Kimúlt a fesztivál. 2008. május 24. szombat 15:19 -
Tóth Vera: "Alig bírtam végignézni"
Rengeteg kérdés közepette elsőként nézte végig a Bodies című kiállítást a TV2 riportercsapata. A látvány a hírekkel ellentétben egyáltalán nem borzasztó, sőt. Inkább tökéletes anatómiaórának nevezhetnénk. 2008. május 24. szombat 14:33 -
Gubás Gabi tudja, milyen a jó kritika
Gubás Gabi gyermekközpontú életet él. A gyönyörű színésznő, ha teheti, a nap minden percét a kisfiával tölti, aki szakmai munkáját is megkritizálhatja. 2008. május 23. péntek 12:00 -
USE-hollóként vonultak a magyarok Cannes-ban
Mundruczó Kornél Delta című filmjének főszereplője, Tóth Orsi a magyar tervezőcsapat ruhájában jelent meg Cannes-ban egy sajtótájékoztatón, valamint az alkotás bemutatóját követő partin. 2008. május 23. péntek 11:00 -
Baby Gabi új néven folytatja
De ez még csak a kezdet, mert az énekesnő szinte teljesen kicserélődik május 26-án. Na de mi lesz ekkor? [Dátum: 2008.05.23. 10:30] 2008. május 23. péntek 10:30 -
Megmutatta végre a kisfiát a színésznő!
Korábban sosem állt kamerák elé Gubás Gabi kisfiával, ám most, hogy Attila egy éves múlt úgy érezte, beviszi a Koffeinmentes stúdiójába és mesél egy kicsit tüneményes kis porontyáról. 2008. május 22. csütörtök 14:01 -
Tóth Vera a döntőben
Ismét nagy sikerrel csinálták a fesztivált. A legnevesebb hazai előadók a harmadik szériában a nyolcvanas évek világslágereit énekelték. 2008. május 22. csütörtök 10:05 -
Tóth Tibiből élnek a tetkószalonok
A tetoválás manapság nagy divat, szinte már senkit sem botránkoztat meg. Korábban nagy családi veszekedések robbantak ki, ha valamelyik csemete telerajzoltatta magát. Ma már majdhogynem az a ciki, ha valakin nincs tetkó. Tóth Tibin, a Hooligans gitárosán alig van szabad hely, annyi ábra díszíti testét. 2008. május 21. szerda 17:19 -
Magyar napot tartottak ma Cannes-ban
Mundruczó Kornél Delta című versenyfilmjét délután vetítették, a Kritikusok Hete szekcióban pedig Tóth Géza animációs filmjét, az Ergót mutatták be. A magyar versenyfilm, a Delta iránt már több fesztiváligazgató és forgalmazó is érdeklődött. A cannes-i fesztivál elmúlt hat évtizede alatt csaknem ötven különböző díjat kaptak magyar filmművészek, de az Arany Pálmát magyar játékfilm rendező még nem vitte el. 2008. május 20. kedd 22:23 -
Gubás Gabi élete első meselemezére készül
Nem titok többé: Gubás Gabi élete első meselemezére készül, amely gyermeknapon jelenik meg. Pálfy Zsolt: Csigalétra című meséjében Amálkát, a csigalányt kelti életre a színésznő. Kisfia a legnagyobb kritikusa 2008. május 20. kedd 13:00 -
Gubás Gabi, a csigalány
Gubás Gabi élete első meselemezére készül, amely gyermeknapon jelenik meg. Pálfy Zsolt: Csigalétra című meséjében Amálkát, a csigalányt kelti életre a színésznő. 2008. május 19. hétfő 19:07 -
Elindult A stáb Ausztráliában!
A stáb tagjai, Zimány Linda, Mark, Tóth Gabi és az Anti Fitness Club énekese, Tomi a távoli Ausztráliába utaztak. A népszerű reality show szereplői együtt töltöttek három csodálatos hetet. 2008. május 19. hétfő 10:00 -
Tóth Vera végre megmutathatja magát!
Közel egyéves munka után június 2-án végre a boltokba kerül Tóth Vera, a Megasztár nyertesének immáron harmadik nagylemeze. 2008. május 19. hétfő 06:35 -
Rá sem lehet ismerni a magyar hírességre! Túl sokat iszik a TV2 sztárja?
Nagy átváltozásoknak és ciki szerepléseknek is szemtanúi lehettünk a héten. Tóth Vera új, szexi külsejére sokan voltak kíváncsiak, mint ahogyan arra is, mit művelt Bach Szilvia a Heti Hetesben. A StoryOnline olvasói arról is elmondták véleményüket, mit tennének az osztrák rémmel. 2008. május 17. szombat 10:00 -
Rendőrségi nyomozás indult a magyar híresség ügyében! Kiderítettük, mi lett a vége!
Baby Gabi általában kedves leveleket kap rajongóitól, de néhány éve megjelent egy férfi, aki zaklatta, sőt követte is az énekesnőt. Gabi feljelentette a titokzatos idegent, akit keresni kezdett a rendőrség. 2008. május 16. péntek 18:05 -
Lányi Lala a Zene.hu-nak bevallotta: "Nem reklámoztam a dolgot, de jött már felkérés"
Tegnapi cikkünkben arról írtunk hogy jelentheti-e a Kozmix végét a fiúk egyéni karrierje. Ma Lalát kérdeztük ez ügyben, akinek már eddig is több önálló projectjét ismerhettük meg, mint pl. a Baby Gabi duetteket vagy filmzenéjét és legutóbb a Szeress című balladáját. Mindegyik más-más stílust képviselt, de egy közös van bennük: Sikeresek! [Dátum: 2008.05.16. 15:02] 2008. május 16. péntek 15:02 -
Rá sem lehet ismerni Tóth Verára!
Tóth Vera sokat változott az elmúlt évek során. A fiatal énekesnő ráadásul nem csak lelkileg, hanem külsőleg is alakult. Országunk első Megasztárja először csak a haját változtatta meg, de egy friss kép tanulsága szerint lassan teljesen átalakul. 2008. május 15. csütörtök 10:30 -
Szulák és más - A változás
Szulák Andrea beszélgetős műsorában ezúttal D.Tóth Kriszta, Szekeres Adrien, Kulka János és Grecsó Krisztián vendégeskedtek, a téma pedig a változás volt. 2008. május 14. szerda 14:05 -
[LEMEZAJÁNLÓ] Válogatás: Retro Poptarisznya 2. (Private Moon/EMI)
B. Tóth László rádiós sikere, a Poptarisznya annak idején állandó vasárnapi programmá nőtte ki magát. Sőt, a műsor slágerlistája, a Pop-Tari-Top éves összefoglalóiból nagylemez-sorozat is született. Mindennek sok esztendeje már, ám a kellemes hangú lemezlovas tavaly visszatért, idén pedig folytatja az ismét felénekelt és újraértelmezett hazai sikerek felkonferálását. 2008. május 14. szerda 10:40 -
D. Tóth Kriszta: Mama, aiiikeee!
Ünnepelni vittek, ők ketten. Engem. Úgy ítélték meg, hogy a mama megérdemel egy vacsorát, hármasban, az egyik kedvenc közeli éttermünkben. Semmi pucc, semmi parádé, csak Lola, Alex és én, meg egy asztal, valamelyik hétköznap, kora este. 2008. május 14. szerda 09:30 -
Natasha Bedingfield a Love Like This-szel érkezett
A hírességek világa mindig is tele volt családi összefonódásokkal; színészházaspárok a filmek világában, testvérpárosok a könnyűzenében: Michael és Janet Jackson (a többiekről már nem is beszélve), Tunyogi Bernadett és Orsi, vagy az elmúlt néhány évben megismert Megasztárok, Tóth Vera és Gabi. [Dátum: 2008.05.13. 22:00] 2008. május 13. kedd 22:00 -
Mundruczó lesz a durranás
Bár a rendező szerint ez is csak egy fesztivál. Mellette az Oscarra jelölt M. Tóth Géza és Erdélyi Dániel is versenyez. A fiatal magyar filmesek beveszik Cannes-t. 2008. május 13. kedd 16:59 -
D. Tóth Kriszta sírva fakadt a forgatáson
Mindenki szigorú híradósnak gondolja, pedig D. Tóth Kriszta is tud sírni. Valójában érzékeny édesanya és gyermek, akinek korán kellett elengednie szeretett édesanyját. 2008. május 13. kedd 06:41 -
Gubás Gabi "Azt hiszem, nagy szerencsém van a két Attilámmal"
A gyönyörű színésznő azt mondja, mióta anya lett, megváltozott az életében a fontossági sorrend. Most már nem a filmfőszerepek érdeklik, hiszen a sztár az ő életében a kisfia, Attila lett! 2008. május 12. hétfő 12:25 -
Tóth Gabi vizuálisan szennyezi önmagát és környezetét
Tóth Gabi ígéri: soha többet nem varrat magára tetoválást, ez volt az utolsó. A vadóc énekesnő ezúttal ugyanis életmottóját varratta fel a testére: "Reményből él a vágy, és meghal, ha nincs remény." 2008. május 8. csütörtök 06:35 -
Elhunyt Zerkula János
Elhunyt 81 éves korában gyimesi prímás, a magyar hangszeres népzenei örökség egyik utolsó közvetítője - tudatta Tóth Melinda, a budapesti Hagyományok Háza sajtóreferense az MTI-vel szerdán. 2008. május 7. szerda 15:17 -
D. Tóth Kriszta: Betegecske fergetegecske
Ez nem különleges történet. Nincs benne mindenki által használható örök és egyetemes igazság. Tán még tanulság sem. Csak egy nő emlékei egy napról, amelyet kettesben töltött valakivel. Aki minden lelkiismeret-furdalás nélkül fölforgatta az életét. És aki ezért még bocsánatot sem kér. Hiszen, mint annyi mindent, a bocsánatkérés művészetét is most tanulja. 2008. május 7. szerda 09:00 -
D. Tóth Krisztát Lola szemei nyugtatják meg
Idén is megrendezik a Születés Hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot, mely május első vasárnapján, anyák napján a budapesti Aranytíz Művelődési Központban ingyenes nyitónappal kezdődik. A május 4-étől 11-éig tartó hét a tervek szerint 49 településen több mint 900 eseményt ölel fel majd. 2008. május 4. vasárnap 15:31 -
Tóth Gabi egy modellfiút nézeget
Meglepő módon egy modellfiú is szerepel Tóth Gabi legújabb klipjében. 2008. május 4. vasárnap 11:26 -
Virágot lopott a Barátok közt sztárja
Anyák napja világszerte ünnepelt nap. Hazánkban is komoly hagyományai vannak. Tihanyi Tóth Csaba minden évben lelkesen készülődött a nagy napra. 2008. május 4. vasárnap 07:10 -
Tóth Vera kétbalkezes?
Kislány korában kicsavarodott miatta a tanítónő. 2008. május 3. szombat 06:11 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. 2008. április 30. szerda 10:00 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi
Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet. 2008. április 30. szerda 09:45 -
Karsai Zita olajban fürdette Tóth Szabit
Michael Jacksont, Madonnát, és Soltész Rezsőt Diana Ross látja vendégül a szerdai Hal a tortánban. Na, nem a világsztárok jöttek Magyarországra, Karsai Zita vacsorájára érkeztek jelmezben a vendégek. Zizi szakácsként amatőr, de táncosként profi, ezért kecses mozdulatokkal szolgálta fel a vacsorát - ez azonban rossz hatással volt Tóth Szabi nadrágjára... 2008. április 30. szerda 07:30 -
Karsai Zita olajban fürdette Tóth Szabit
Michael Jacksont, Madonnát, és Soltész Rezsőt Diana Ross látja vendégül a szerdai Hal a tortánban. Na, nem a világsztárok jöttek Magyarországra, Karsai Zita vacsorájára érkeztek jelmezben a vendégek. Zizi szakácsként amatőr, de táncosként profi, ezért kecses mozdulatokkal szolgálta fel a vacsorát - ez azonban rossz hatással volt Tóth Szabi nadrágjára... 2008. április 30. szerda 07:30 -
Leitatták Kiszel Tündét!
Tóth Szabi kedd esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget. 2008. április 30. szerda 07:00 -
Dobi titkolózik
A hetes szám többnyire nem hoz szerencsét a szerelemben. Tóth Vera exbarátjának azonban igen. Dobi és asztaliteniszező kedvese, Fazekas Marcsi pontosan hét hónapja alkot egy párt. 2008. április 29. kedd 18:58 -
Hal a tortán: Sugarloaf Szabi leitatta Kiszel Tündét
Tóth Szabi esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget - avagy bosszúhadjárat Tünci vendéglátása után 2008. április 29. kedd 14:30 -
Varnus Xavér idén nem megy bíróságra a születésnapja miatt
Varnus Xavérnak egy amerikai halotti tor jutott eszébe a saját szülinapi partijáról, ahol Tóth Vera, Csonka András és Szilágyi János ünnepelt. Tavaly utcabált rendezett az orgonaművész, idén kis házibulit. 2008. április 29. kedd 13:26 -
Kiszel Tünde fétis-ruhában - kezében rózsaszín mikrofon
Tóth Szabi kedd esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget. A szőkeség meghatározó szereplője volt a hétnek, Tóthéknál levetítették első és mindeddig egyetlen videoklipjét is, a vacsora végeztével pedig Szabi kíséretével élőben is énekelt. 2008. április 29. kedd 12:24 -
Öt nő és egy férfi - újabb izgalmas témák az ATV-n
Férfiszempontból remek lesz a nemek aránya az április 30-i ?A nő háromszor? című produkciónak az ATV-n. A kérdezők Jaksity Kata, Esztergályos Cecília és Völgyessy Gabi! [Dátum: 2008.04.29. 10:00] 2008. április 29. kedd 10:00 -
Jakupcsek Gabi szereti Majkát!
Jakupcsek Gabi meglepő kijelentést tett a mai Koffeinmentesben. Bár korábban nem szerette Majkát, a Hal a tortán adásainak köszönhetően úgy tűnik, megkedvelte. 2008. április 28. hétfő 14:30 -
Bulikirálynő lett Tóth Vera
Tóth Veráról korábban mást sem hallottunk, mint hogy a volt kedvese után kesereg. De ez már a múlté. Hasznosabb időtöltést talált magának: rendszeresen bulizik! 2008. április 27. vasárnap 05:59 -
Tóth Vera még váratja egy kicsit a népet
Tóth Vera két hét csúszásban van készülő lemezével. Ebben nagy szerepe volt a munka közben váratlanul érkező betegségének, amely egy hónapra ágynak döntötte az énekesnőt. 2008. április 26. szombat 20:01 -
Tévéhíradó a másik oldalról
D. Tóth Krisztina bemutatta a híradósokat segítő eszközöket 2008. április 26. szombat 18:27 -
Baby Gabi rendületlenül próbálkozik
Az énekesnő mesélt életmódjáról, karrierjéről, valamint párkapcsolati titkairól. Baby Gabi a Cool Star vendége volt. Elárulta, mostanában újra diétázik. 2008. április 24. csütörtök 07:41 -
Gubás Gabi sminket kapott, mert a fia szétrágta
Gubás Gabit a TV2 Aktív című műsora meghívta egy néhány órás wellness-szolgáltatásra, hogy kikapcsolódjon. 2008. április 23. szerda 20:39 -
Jakupcsek Gabi stresszoldóként kipróbálta a nyugtatót, a szeszt és a cigit is
Annak idején, amikor Az igazság ára műsorvezetője, Jakupcsek Gabriella az MTV-nél dolgozott, halálra izgulta magát a Napközi élő műsorai előtt. Stresszoldóként kipróbálta a nyugtatót, az alkoholt és a dohányzást. 2008. április 23. szerda 19:34 -
Baby Gabi krumplit eszik krumplival
Az énekesnő mesélt életmódjáról, karrierjéről, valamint párkapcsolati titkairól. 2008. április 23. szerda 16:10 -
Völgyesi Gabi lassan oldódott, mint hideg vízben a kristálycukor
Tökéletes vacsora fogadta Völgyesi Gabinál az éhes vendégeket. Pedig az énekesnő saját bevallása szerint nem konyhatündér, párja édesanyjának málnás sütijével azonban a legszőrősebb szívű kritikusait is meggyőzte. Karda Bea irigységét éppen ezzel sikerült felkeltenie, ám végül botrány helyett örömzenélésbe torkollott a torkoskodás. 2008. április 23. szerda 13:52 -
A nevetés a legjobb orvosság!
A Móricz Zsigmond színház három tagja: Apjok Rodica, Gerle Andrea és Tóth Zoltán László megkezdik a bohócviziteket a Nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház Gyermekosztályán. 2008. április 23. szerda 10:00 -
D. Tóth Kriszta: Vészhelyzet a reptéren
Sohasem voltam az az izzadós fajta. A legkeményebb dupla aerobikórák is 2008. április 23. szerda 09:00 -
D. Tóth Kriszta kalandjai Lolával
D. Tóth Kriszta gondolatait, tapasztalatait a gyermeknevelésről hétről hétre olvashatjuk a Nők Lapjában és a Nők Lapja Cafén. A Híradó műsorvezetője már két éve vall kislányáról, Loláról, az anyaságról és a gyermeknevelésről. Most könyv formájában is olvashatjuk a gyakran ironikus és humoros történeteket. 2008. április 23. szerda 09:00 -
D. Tóth Kriszta: Vészhelyzet a reptéren
Sohasem voltam az az izzadós fajta. A legkeményebb dupla aerobikórák is 2008. április 23. szerda 09:00 -
Fiatal magyar brácsaművész Londonban
Teltházas koncertet adott Tóth Veronika, ifjú mélyhegedűs a Londoni Magyar Kulturális Központban hétfőn este. Takács Ildikó Katalin, a központ igazgatója elmondta, hogy az ifjú művésznő a skót zeneakadémia növendéke és az esten Liszt, Bartók, Kodály, Sosztakovics és Enescu műveiből játszott. 2008. április 22. kedd 15:12 -
Vendégünk volt D. Tóth Kriszta!
Kedden D. Tóth Kriszta válaszolt a kérdéseitekre! 2008. április 22. kedd 15:09 -
Vendégünk volt D. Tóth Kriszta!
Kedden D. Tóth Kriszta válaszol a kérdéseitekre! 2008. április 22. kedd 14:22 -
D. Tóth Kriszta nyíltan, őszintén
D. Tóth Krisztát addig nyaggatták a Nők Lapjában futó rovatának olvasói, míg könyvet adott ki "Lolával az élet" címmel. Ebbe aztán minden belefért: öröm, bánat, tanácstalanság és szeretet, de leginkább őszinteség. Méghozzá kíméletlen. 2008. április 22. kedd 12:58 -
Majka veszélyeztette Orbán Józsi egészségét?
Ezen a héten is tartogat meglepetéseket a Hal a tortán. Völgyesi Gabi, Karda Bea, Majka, Milo és Orbán Józsi erős bizonyítási szándékkal mutatják be szakácstudományukat 2008. április 22. kedd 12:00 -
Majka veszélyeztette Orbán Józsi egészségét?
Ezen a héten is tartogat meglepetéseket a Hal a tortán. Völgyesi Gabi, Karda Bea, Majka, Milo és Orbán Józsi erős bizonyítási szándékkal mutatják be szakácstudományukat 2008. április 22. kedd 12:00 -
Majkát kifosztották!
Majka nem vitte túlzásba a készülődést, az ózdi hős még az étkezőasztalt is csak a vendégség napján szerezte be. A főzésben ugyan tapasztalatlan volt, de szórakoztatásban és konfliktus-kezelésben verhetetlen, kiküszöbölte Orbán Józsi tejtermék-, Völgyesi Gabi hús-undorát, Karda Bea szószátyárságát pedig pókerrel kezelte a TV2 Hal a Tortán című gasztro-reality-jében 2008. április 21. hétfő 10:07 -
Kiszel Tündével mindig kedvesek a buszon
Kiszel egyetért, Horváth Éva nem idegesíti magát, Tóth Vera pedig előrelátó. Pénteken hatalmas káoszra lehet számítani a fővárosban, a BKV-dolgozók sztrájkja miatt. 2008. április 18. péntek 07:32 -
Sztárok a sztrájkról
Kiszel egyetért, Horváth Éva nem idegesíti magát, Tóth Vera pedig előrelátó. 2008. április 17. csütörtök 14:30 -
D. Tóth Kriszta kitereget
Kíméletlenűl valós mesét ígér a híradós 2008. április 17. csütörtök 10:48 -
Haragban van Tóth Gabi és Palcsó Tomi?
Feltűnően kerülte Tóth Gabi egykori kedvesét a legutóbbi partin - állapították meg a résztvevők. Miután az énekesnő korábban kijelentette, hogy egy exét leszámítva, minden barátjával jó kapcsolatot ápol. Egy partin úgy tűnik kiderült, hogy ki a titkos fiú... 2008. április 16. szerda 20:00 -
Időnként a kínok kínját éli át Baby Gabi
Baby Gabi rettentően tud szenvedni, ha nem reggelizik. Fáj a feje, szédül, de akár még el is ájulhat. Az énekesnő azt mondja, bár még nem vizsgáltatta ki magát, szerinte nincs rejtett betegsége. 2008. április 16. szerda 11:05 -
Egy napig kényeztettük D. Tóth Krisztát
D. Tóth Kriszta kapott tőlünk egy szabadnapot. Vig György kollégánk elkísérte vásárolni és jógázni, este pedig Grecsó Krisztiánnal nézett meg egy színdarabot. És a tisztelt publikumnak ezúton jelentjük: a népszerű híradós aznap valóban nem férjével, viszont munkaköri kötelességből jelent meg a Vígszínházban egy férfi oldalán. Lolára pedig egy Kossuth-díjas bébiszitter vigyázott 2008. április 16. szerda 11:00 -
Egy napig kényeztettük D. Tóth Krisztát
D. Tóth Kriszta kapott tőlünk egy szabadnapot. Vig György kollégánk elkísérte vásárolni és jógázni, este pedig Grecsó Krisztiánnal nézett meg egy színdarabot. És a tisztelt publikumnak ezúton jelentjük: a népszerű híradós aznap valóban nem férjével, viszont munkaköri kötelességből jelent meg a Vígszínházban egy férfi oldalán. Lolára pedig egy Kossuth-díjas bébiszitter vigyázott 2008. április 16. szerda 11:00 -
Tóth Gabit elfogták a rendőrök!
Tóth Gabit és Tomit rendőrök kísérték a reptéren A stáb forgatásáról hazafelé. Szomorúbban is végződhetett volna Tóth Gabinak és az Anti Fitness Club énekesének, Tominak a kalandja. 2008. április 16. szerda 09:00 -
Völgyesi Gabi mindenre kíváncsi
Demcsák Zsuzsa partnerei a Nő Háromszor április 16-i adásában Esztergályos Cecília és Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője lesznek! A műsorban zenészek is gyakran feltűnnek és meglepő őszinteséggel mesélnek a legféltettebb titkaikról is. [Dátum: 2008.04.16. 08:06] 2008. április 16. szerda 08:06 -
Táncolj! Retroparty kiváló musicalszínészekkel és Tóth Verával
Különleges házibuli készül a Petőfi Csarnokban. Május 24-én este hét órától musical sztárok várják a bulizni vágyókat egy fergeteges retropartyra. Ilyen még nem volt: musical énekesek a 80-, 90-es évek pop slágereivel repítik vissza az időben a publikumot. S teszik mindezt úgy, hogy közben nem egy kényelmes zsöllyében hátradőlve, táncos lábakat visszafogottan a szék alá húzva kell uralkodni a feltörő hangulaton, hanem felszabadultan, táncolva, csápolva élvezheti mindenki a maga vérmérséklete szerint a műsort. [Dátum: 2008.04.15. 19:00] 2008. április 15. kedd 19:00 -
[AKTUÁLIS] Egy táncos este Tóth Verával
Április 30-án újra színpadra lép Magyarország népszerű táncformációja, a Botafogo Táncegyüttes. Az interaktív est sztárvendége ezúttal Tóth Vera lesz. 2008. április 15. kedd 17:40 -
Gyurcsányt hazugságvizsgálóra kötötték
Az Igazság Ára következő áldozata maga a miniszterelnök. Gyurcsány Ferencet azonban nem Jakupcsek Gabi műsorában láthatjuk, hanem a Médiacápa ma esti adásában - és persze parodisztikus megjelenítésben. 2008. április 15. kedd 16:10 -
Tóth Gabit rendőrök kísérték haza
Szomorúbban is végződhetett volna Tóth Gabi és az Anti Fitness Club énekese, Tomi kalandja. 2008. április 14. hétfő 20:23 -
Zimány Linda és Tóth Gabi nyelve csak véletlenül akadt össze
A Napi Ász élelmes fotósa azt a pillanatot örökítette meg, amikor Zimány Linda ajka felé tévedt Tóth Gabi nyelve. A két lány egybehangzóan állítja: a kép véletlenek összjátékának eredménye. 2008. április 14. hétfő 13:07 -
Jakupcsek Gabi fizeti meg az igazság árát?
Úgy tűnik, a TV2-n futó műsora elvesztette kezdeti lendületét, a nézettségi adatok megerősítik, hogy a hazugságvizsgáló showra hétről hétre kevesebben kíváncsiak. Lehet, hogy a könnyű siker reményében mégsem volt érdemes bevállalni a számára szokatlan feladatot? 2008. április 14. hétfő 10:15 -
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 16. számába!
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 16. számába! D. Tóth Kriszta; Exkluzív interjú a Juno című film főszereplőnőjével; Útitárs 2008. április 14. hétfő 00:00 -
Kiosztották a negyedik szerepet is!
A Társulat legutóbbi, immár negyedik szereposztó döntőjén Tóth Attila győzött. Torda szerepében állhat a jubileumi előadáson színpadra. 2008. április 13. vasárnap 14:05 -
Tóth Norbert nem nézi meg Kiss Ramóna ágyjeleneteit
A Barátok közt című szappanopera állandó szereplője Zsófi, ismét ágyjelentet forgatott Kinizsi Ottóval. 2008. április 12. szombat 11:10 -
A Társulat agyontetovált énekese nagy döntésre szánta el magát!
Tóth Attila a szombati döntőn Torda szerepéért indul. Elárulta, nem bánná, ha inkább Koppányt szavaznák meg neki a nézők, de természetesen szívesen lépne Deák Bill örökébe is. Elhatározta, ha nyer, keres majd a karján egy szabad felületet, és magára tetováltatja álmai szerepét. 2008. április 11. péntek 17:55 -
Vacsorázz Markkal és Tóth Gabival!
Álmodoztál már arról, hogy híres vagy és sztárokkal bulizol? Volt már briliáns klip ötleted egy fülbemászó slágerhez? Ha igen, eljött a Te időd! [Dátum: 2008.04.11. 15:00] 2008. április 11. péntek 15:00 -
Vera a kilókról: Nem muszáj nézni a képernyőn...
Tóth Verát már moletten ismerte meg a közönség a Megasztárban. A lányt korábban feszélyezte túlsúlya, de az utóbbi időben, igaz, jó néhány kilóval könnyebben, már jól érzi magát a bőrében. 2008. április 11. péntek 08:21 -
Tóth Vera: dagadt vagyok, nem tetszik?
Tóth Vera bevallotta: nem egyszer elgondolkodott már azon, milyen is lehet az élet, amikor dús kebleihez karcsú derék párosul. Mikor azonban felébred, rájön: nem kell elkeserednie, amiért számára még a levegő is hizlal. 2008. április 11. péntek 06:35 -
Dér Heni azt hitte, hogy megerőszakolják, és megölik
Az énekesnő Kalocsára tartott, amikor kisebb összetűzésbe keveredett öt maffiózóval. Heni keserves zokogásba kezdett, amikor az izomkolosszusok kollégája, Tóth Szabi ujját eltörték, őt pedig fenyegetni kezdték. 2008. április 10. csütörtök 08:40 -
Dukai Regina nem felejti el első szerelmét
Dukai Regina máig szívében hordja első nagy szerelmének emlékeit. A Hooligans gitárosával, Tóth Tibivel ugyan már két éve különváltak egymástól, az énekesnő máig nem felejti a sok együtt töltött gyönyörű percet és órát. 2008. április 10. csütörtök 08:28 -
Dopeman és Baby Gabi: élmények sora egy éjszakán át
Baby Gabi és Dopeman is beállt az egyik éjszakai szórakozóhely bárpultja mögé a hétvégén. Az igazán humánus kezdeményezés a tüdőrákban szenvedő gyermekek megsegítésére irányult. 2008. április 9. szerda 10:43 -
D. Tóth Kriszta - Őrültek raktára
Büdös volt. Írhatnám azt, hogy a teremben kellemetlen szag terjengett, de minek finomkodjak. A helyzet az, kérem, hogy izzadságszag volt. Közben fülfárasztó gyerekőrjöngés lüktetett a levegőben. A helyet nem is hívhatták másként, mint ahogy hívták: 2008. április 9. szerda 09:18 -
D. Tóth Kriszta - Őrültek raktára
Büdös volt. Írhatnám azt, hogy a teremben kellemetlen szag terjengett, de minek finomkodjak. A helyzet az, kérem, hogy izzadságszag volt. Közben fülfárasztó gyerekőrjöngés lüktetett a levegőben. A helyet nem is hívhatták másként, mint ahogy hívták: 2008. április 9. szerda 09:18 -
Tóth Vera nem kér a segítségből - megoldja maga!
Tóth Vera nem kér a menedzserekből. Az énekesnő elárulta: három éve saját magának intézi ügyeit, és ezek szíve szerint nem is változtatna a jövőben. 2008. április 9. szerda 08:55 -
Tóth Verának nem kell menedzser
Tóth Vera három éve menedzser nélkül dolgozik, és a koncertszervezésen kívül mindent maga intéz. 2008. április 9. szerda 08:22 -
Tóth Verának elege van a menedzser- ekből
Az énekesnő elárulta: három éve saját magának intézi az ügyeit, és ezen nem szívesen változtatna a jövőben 2008. április 8. kedd 16:58 -
Közel, mégis távol
Az 57 000 km közöttünk vetítése után akaratlanul is Tóth Arpád sorai jutottak eszembe. 2008. április 7. hétfő 18:45 -
Gubás Gabi a mesék bűvöletében
Az ismert színésznő, Gubás Gabi élete legnagyobb születésnapi ajándékának a kisbabáját tartja. A művésznő azt sem titkolja, hogy a nagy dolgok mindig a születése napjához voltak köthetőek. Gubás Gabi a gyermeknevelés mellett hatalmas munkába kezdett, mert Pogány Judittal közösen most készítik új meselemezüket. 2008. április 7. hétfő 16:16 -
Gubás Gabi sorsfordító szülinapja
A színésznővel mindig valami fontos történik ezen a napon. 2008. április 7. hétfő 12:10 -
Pultosnak állt Baby Gabi
Tüdőbetegek gyógyítását támogatják a sztárok 2008. április 6. vasárnap 18:57 -
B. Tóth László és Vágó István nosztalgiázott
Vágót a Calypso Rádióban is lehetett hallani 2008. április 6. vasárnap 18:30 -
Tóth Gabi pisztolyt hord az övén, Debreczeni Zita férfias akar lenni
Debreczeni Zita öltözete alapján döntsék el, szexis-e a férfias ruha nőn. A heti trend-összeállításunkban először hazai celebnők szerepelnek, Tóth Gabi pisztollyal, Lilu pedig tavaszi üzenettel. 2008. április 6. vasárnap 09:08 -
Tóth Gabival nehéz lenne bármit is kezdeni
Tóth Gabinak nincs szerencséje a szerelemben. Mindamellett, hogy nehezen tud kapcsolatokat kialakítani, rengetegen csak a hírességet látják benne, és nem a nőt. De még ha így is lenne, Gabi akkor is csak a barátot keresné a férfiakban. Hát így tényleg nem lehet könnyű. 2008. április 4. péntek 10:25 -
D. Tóth Kriszta: Királylánylesen...
Csillogó szemmel ugrott le mellőlem a kanapéról. Egészen odáig szenvedélyesen morzsolta a fülemet, szopta az ujját és csalódott arcot vágott. Abban a pillanatban azonban besétált Szandi, és a fenséges Lolakirálynőből a királylány engedelmes szolgálója lett. Vissza sem nézett többet. 2008. április 3. csütörtök 09:30 -
D. Tóth Kriszta: Királylánylesen...
Csillogó szemmel ugrott le mellőlem a kanapéról. Egészen odáig szenvedélyesen morzsolta a fülemet, szopta az ujját és csalódott arcot vágott. Abban a pillanatban azonban besétált Szandi, és a fenséges Lolakirálynőből a királylány engedelmes szolgálója lett. Vissza sem nézett többet. 2008. április 3. csütörtök 09:30 -
Tánc a Kastélyban Tóth Verával
Újra színpadra lép Magyarország népszerű táncformációja, a Botafogo Táncegyüttes, mégpedig április 30-án. Az interaktív est sztárvendége ezúttal Tóth Vera lesz. [Dátum: 2008.04.02. 13:10] 2008. április 2. szerda 13:10 -
Pikáns titkok! Gesztesinek majdnem megvolt Jakupcsek Gabi is!?
Gesztesi Károly megjelenő könyve kapcsán elárulta, annak idején nem bánta volna, ha a Tv2 műsorvezetője is "horgára akad". Kevésen múlt, hogy a közel ötszáz nővel büszkélkedő színész elcsábította Jakupcsek Gabit. 2008. április 2. szerda 12:10 -
Tóth Vera magát kényezteti
A szingli énekesnő salátáival csen egy kis boldogságot életébe, amíg nem találja meg az igazit. 2008. április 2. szerda 11:45 -
Mit kapott Zimány Linda?
A VIVA ausztráliai forgatásán kedves csínyt eszeltek ki A stáb tagjai. Tóth Gabiék meglepetés bulit szerveztek a szombaton 22. életévét betöltött Zimány Lindának. 2008. április 2. szerda 09:15 -
Zimány Lindának meglepetés bulit tartottak a pajtásai
Ausztráliában forgatott a Viva Tv műsora, amiben Zimány Linda, Antifitnesz Tamás, Tóth Gabi és Mark szerepelnek együtt. 2008. április 2. szerda 07:59 -
Tihanyi-Tóth Csaba élve megúszta a légi katasztrófát
Mióta szerencsésen megúszott egy légi katasztrófát, feleségével együtt kétszer is megünnepli születésnapját a Barátok közt színésze. A Mexikóba tartó repülőúton kis híján a tengerbe zuhantak. 2008. április 1. kedd 13:45 -
Jakupcsek Gabi mély gyomrost kapott élő adásban
Jakupcsek Gabriellát igen érzékenyen érintette Bebe bejelentése. A híresség élő adásban magyarázta el a Mokka műsorvezetőjének, hogy készítik kedvenc ételét, a homárt. Ezek után félő, Gabi soha többé nem mer tengeri eledelt rendelni. 2008. április 1. kedd 12:15 -
Sugarloaf és Effeta a Kecccs Up!-ban
A mácius 28-i Kecccs Up! első felében Tóth Szabi lesz a vendég a Sugarloaf zenekarból, akit a formáció jövőbeni terveiről, valamint aktuális videoklipjükről faggatnak. [Dátum: 2008.03.28. 17:52] 2008. március 28. péntek 17:52 -
Tóth Vera az idősebb pasikat szereti
Tóth Vera és párjai között mindig több volt tíz évnél a korkülönbség, mondta el az énekesnő a Mokkában. 2008. március 28. péntek 09:08 -
Baby Gabi: mindenki azt nézi, mennyit iszom
Nem csoda, hogy Baby Gabi nem szeret nyilvános helyen bulizni, hiszen ilyenkor minden szempár rátapad. Az emberek figyelik minden mozdulatát, és pláne azt, hogy hány pohár italt fogyaszt. 2008. március 26. szerda 15:49 -
Tóth Vera és a Szupersztárok koncert az Old Man's-ben, Budapest, Old Man's Music Pub, 2008. április 4. péntek 21:00h
A rossznyelvekkel, meg a szomszéd tehenének megdöglésére játszó véleményekkel ellentétben Tóth Vera igen is szimpatikus figura. Persze az a média-pozícionálás miszerint a tapolcai díva volna az új Cseráhti, annyira erőltetett és buta, hogy több szót nem is pazarolunk rá. Helyette Vera koncertjének látogatására buzdítunk mindenkit, aki szerint az értelem és érzelem nem egymást kizáró, inkább erősítő fogalmak. 2008. március 26. szerda 11:16 -
Mi az, amitől Tóth Vera iszonyatosan retteg?
Igaz, a lányok félősebbek, mint a fiúk, mégis akadnak olyan bátor lányok, akik nem félnek senkitől és semmitől. És fordítva. Tóth Vera azonban nem tartozik ezen kivételes személyek közé, ő ugyanis kifejezetten retteg a magasban. 2008. március 26. szerda 06:35 -
Locsolkodni járt Baby Gabi
Baby Gabi otthon, a családjával tölti a Húsvétot. Martonvásáron pihenheti ki magát a hosszú hétvégén, ahol keresztlányával, Viviennel is játszani fog, aki mellett újra ő maga is gyermeknek érzi magát. [Dátum: 2008.03.23. 17:02] 2008. március 23. vasárnap 17:02 -
Baby Gabin árcédula van és tud furulyázni
Informatív interjúk című sorozatunk legújabb gyöngyszeméhez érkeztünk. Ezt is az F and F sajtótájékoztatón és divatbemutatón vettük fel, de mi egy partyn sok mindent meg tudunk oldani. Majd még hamarosan azt is meglátják, hogy nem ad interjút Kiszel Tünde, úgy, hogy közben ad. Utoljára ezt Mátyás királynál sikerült megoldania valami lánynak, ha emlékeznek a sztorira, írják meg precízebben az info@juj.hu-ra. Szóval Gabi tud furulyázni. Ki is nézzük belőle.2008. március 22. 2008. március 22. szombat 22:30 -
Milliárdossá tette a póker! Tóth Richárd még Havast is beavatta a játék fortélyaiba!
Havas Henrik ma esti vendége az a mindössze 29 éves férfi, aki 2006-ban karriere csúcsára jutott, Európában az év újoncának jelölték, valamint a pókernek köszönhetően a nulláról indulva alig néhány év leforgása alatt milliomossá vált. 2008. március 21. péntek 10:15 -
Tihanyi Tóth Csaba mozsárban törte össze a hamis órákat
A Barátok köztből ismert Tihanyi Tóth Csaba arról beszélt a Story magazinnak, korábban hogyan verte őt át néhány szélhámos. 2008. március 20. csütörtök 15:31 -
Nap videója: Ádám hol vagy?
Ki ne ismerné Fenyvesi Gabi Ádám hol vagy slágerét? Nézd meg! [Dátum: 2008.03.20. 09:30] 2008. március 20. csütörtök 09:30 -
Budaházy megfizet?
Nyolcmilliós kár, kilenc sérült rendőr és félelem a belváros utcáin a nemzeti ünnepünkkor. Ki fizeti meg a rendbontás számláját? Egyáltalán: megfizeti bárki? Tóth Gábor, a főváros első rendőre 500 ezer forintot ad minden rendbontóért 2008. március 19. szerda 11:16 -
Tihanyi-Tóth Csaba csak henyélt
"Szó sem lehet kirándulásról, természetjárásról" 2008. március 18. kedd 19:58 -
Baby Gabi újabb lába
Baby Gabi - más kollégáihoz hasonlóan - rájött, hogy okosabban teszi a mai világban, ha több lábon áll, ezért üzleti vállalkozásba is kezdett. Marketing-PR-céget alapított nemrég egy barátnőjével közösen. 2008. március 18. kedd 15:40 -
Tóth Vera új szerelme
Nem pasizott be, sőt kimondottan tagadja a Megasztáros Tóth Vera, hogy ismét rátalált a nagy ő, és az igazi nagy szerelem. Vera azt azonban elismerte, hogy mostanság csak a zenének és a daloknak él. Így egyelőre a legjobb és egyben legmegbízhatóbb szerelme a muzsika és semmi más. 2008. március 18. kedd 11:28 -
Tóth Vera testére éheznek a fekete fiúk
Tóth Verát hírbe hozták egy brazil fiatalemberrel, ami alapjáraton még nem lenne baj. Az énekesnő azonban büszkén vállalja jelenlegi szingliségét, és kijelentette: élete legnagyobb fogása lenne egy fekete férfi. 2008. március 18. kedd 06:35 -
Legjobb rendezői díjat nyert a Farkas Párizsban
Tóth Tamás Farkas címe filmje nyerte el a legjobb rendezés díját az Európai Független Film Fesztiválján Párizsban - tájékoztatta a rendező az MTI-t. 2008. március 17. hétfő 20:58 -
Magyar rendezői díj az Európai Független Film Fesztiválon
Tóth Tamás Farkas címe filmje nyerte el a legjobb rendezés díját az Európai Független Film Fesztiválján Párizsban - tájékoztatott a rendező. 2008. március 17. hétfő 18:55 -
Magyar film nyerte a legjobb rendezés díját az Európai Független Film Fesztiválján
Tóth Tamás Farkas című filmje nyerte el a legjobb rendezés díját az Európai Független Film Fesztiválján Párizsban - tájékoztatta a rendező az MTI-t. 2008. március 17. hétfő 17:30 -
Tóth Vera nem jár Lincoln Pereirával
Az énekesnő tagadja, hogy járna a brazil színész-focistával, Lincolna Pereirával. 2008. március 17. hétfő 08:24 -
Tóth Vera őszintén beszél állítólagos új barátjáról
Meglepő hír kelt szárnyra, miszerint Tóth Verának alakulóban van egy új kapcsolata egy jóképű brazil színész-focistával, aki állítólag nem más, mint Lincoln Pereira de Medeiros. Az énekesnő most tiszta vizet önt a pohárba. 2008. március 16. vasárnap 09:05 -
Brazil színész-focistával vigasztalódik Tóth Vera
Ha lesz valami, akkor hát lesz - mondta Tóth Vera az új kapcsolatáról. A brazil fiú még kissé tétova. 2008. március 15. szombat 12:00 -
Tóth Vera jazzt tanulna
Tóth Vera az Aktívban elárulta, szívesen tanulna tovább, pontosabban „ki akarja tanulni a jazz fortélyait”. 2008. március 14. péntek 20:33 -
Magyar filmek európai filmfesztiválokon
Tóth Tamás Farkas című filmjét egy párizsi fesztiválon vetítik a hétvégén, Bollók Csaba, Fábri Zoltán és Kamondi Zoltán egy-egy alkotása a török főváros seregszemléjén szerepel, és a genovai sci-fi mustrán is három magyar alkotás versenyez - tájékoztatott a Magyar Filmunió. 2008. március 14. péntek 14:28 -
Tóth Gabi reszketve indult útnak
Kalandosan indult Zimány Linda, Mark, Tóth Gabi és Anti Fitness Tomi 30 órás repülőútja Ausztráliába. Gabi életében először ült utasszállító repülőre, Lindának és a többieknek a túlsúlyos poggyászaik miatt voltak problémáik... 2008. március 14. péntek 10:00 -
Miért nézik rossz szemmel Tóth Vera kapcsolatát?
Tóth Vera arról beszélt, vannak, akik barátait is kritizálják. Először azonban legújabb albumáról kérdezte Verát a Cool két műsorvezetője, Valkó Eszter és Kinter Oszkár. Az új lemez ugyanis teljesen más vonalat képvisel, mint az eddigiek. 2008. március 14. péntek 07:10 -
Piros bugyi és ordítozás a sztárokkal
Ha azt hitték, mindent megmutattunk a legutóbbi sztáros jelmezbálból, erőteljesen tévedtek. Mint emlékeznek, volt itt már Lola Pinknek öltözött Tóth Gabi is, de volt meghökkentően pislogó hölgyet ölelgető Győzike, táncoló Bea asszony, Gyula, aki pont itt csókolt meg egy hölgyet, akiről később kiderült, hogy nem is akárki, szóval mind történetekben, mind sztárokban erős volt a felhozatal. S nincs ez másképp ebben az anyagban sem...2008. március 14. 2008. március 14. péntek 06:02 -
Rhoda Scott a Szegedi Blues Fesztivál sztárvendége
Március 19-20-án harmadik alkalommal jelentkezik a Szegedi Blues és Jazz Fesztivál, mely idén a Hammond orgona királynőjét, Rhoda Scottot látja vendégül.A szegedi Belvárosi mozi Zsigmond Vilmos termében ill. a Casablanca kávézóban az amerikai művésznő mellett Ferenczi György szájharmonika művész is szerepel majd a Rackajam nevű zenekarral, Senkifalva című lemezét mutatja be a Hobo Blues Band, valamint két szegedi formációt, a Tóth Bagi Bandet és a Blues Bellt is megismerhetjük. Jegyek még kaphatók! 2008. március 13. csütörtök 20:16 -
Ismét elhalasztotta az érettségi vizsgáját Tóth Gabi!
Félbeszakította tanulmányait Tóth Gabi! A megasztár egykori versenyzőjének az utóbbi időben egyre több munkája akad, amelyekkel nehezen tudta összeegyeztetni az iskolai teendőit. Ezért inkább úgy döntött, fél évig szünetelteti tanulmányait. 2008. március 13. csütörtök 18:40 -
Tóth Verát óvják Györgyitől
Az énekesnő arról is beszélt, vannak, akik barátait is kritizálják. 2008. március 13. csütörtök 18:00 -
Gólyahír! Hamarosan apa lesz a népszerű hazai zenész! Az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy fia ...
Apa lesz a Sugarloaf együttes gitárosa! Tóth Szabi a StoryOnline-nak elmondta, felesége a huszadik hétben van, és a vizsgálatok már azt is kimutatták, hogy nyáron kisfia születik! 2008. március 13. csütörtök 16:40 -
A botrány visszacsap: Dobi hizlalta fel Verát!
Két hete a hot! magazin címlapon közölte Tóth Vera ex-barátjának üzenetét: "Vera, fogyjál le!" És íme az újabb fordulat! Dobi elhallgatta, hogy leginkább ő hizlalta az énekesnőt! 2008. március 13. csütörtök 15:13 -
Ausztráliába ment ’A stáb’
Zimány Linda, Mark, Tóth Gabi és Anti Fitness Tomi 30 órás repülőútra indultak. Gabi életében először ült utasszállító repülőre, Lindának és a többieknek poggyász túlsúly problémáik voltak... Ausztráliai kalandjukat május 12-től ’A stáb’ második szériájában láthatjátok a VIVA-n! 2008. március 13. csütörtök 06:07 -
Újabb férfiban csalódott Baby Gabi!
Három hónappal ezelőtt, először a StoryOnline-nak mesélt bimbózó kapcsolatáról Baby Gabi. Az énekesnő civil párjáról keveset árult el, de arról, hogy boldog, szívesen mesélt. Az álom eddig tartott, ugyanis ismét fájdalmat okoztak az énekesnőnek. Megfogadta, legközelebb nem hagyja magát! 2008. március 12. szerda 19:16 -
Tóth Gabi most ült fel először, a többiek a túlsúllyal küszködtek
Zimány Linda, Mark, Tóth Gabi és Anti Fitness Tomi 30 órás repülőútra indultak. Gabi életében először ült utasszállító repülőre, Lindának és a többieknek poggyász túlsúly problémáik voltak... Ausztráliai kalandjuk május 12-től "A stáb" második szériájában látható a VIVA-n! 2008. március 12. szerda 18:04 -
[HÍR] Ausztráliába ment A STÁB
Ausztráliában folytatódik a hazai VIVA TV népszerű reality show-ja, A STÁB. A Zimány Linda, Mark, Tóth Gabi, valamint az Anti Fitness Club énekese, Tomi alkotta csapat Ausztráliából szórakoztat majd Bennünket. Május 12-től már láthatjuk is az új szériát a VIVA TV adásán. 2008. március 12. szerda 15:50 -
Tóth Gabi fél a repüléstől
Stáb-beli kollégáival, vagyis Márkkal, Zimány Lindával és Anti Fitness Tomival Ausztráliába utazik Tóth Gabi, írja a Blikk. 2008. március 11. kedd 07:41 -
Tóth Gabi reszketett, újragondolta az életét
Életében először ült utasszállító repülőgépen Tóth Gabi, a Megasztár felfedezettje. Az énekesnőnek mindazon túl, hogy előítéleteit is le kellett győznie, még kisrepülős forgatási élményeit is el kellett felednie. 2008. március 11. kedd 06:35 -
Retteg a repülés előtt Tóth Gabi
Életében először ült utasszállító repülőgépre Tóth Gabi 2008. március 10. hétfő 19:17 -
Könnyek és dráma a színpadon! Élő koncerten zokogásba tört ki az egykori megasztár!
Siker és könnyek az év tinibuliján! Múlt hét pénteken került megrendezésre Lola első nagykoncertje, melynek sztárvendége Tóth Gabi volt. Az egykori megasztárost annyira meghatotta a barátnőjével közös produkció, hogy a dalt csak könnyek közt tudta előadni. 2008. március 10. hétfő 16:01 -
Kellemetlen emlék gyötri az énekest!
A Társulat tehetséges énekese, Tóth Attila bevallotta élete legnagyobb kudarcát: egy félmeztelen nőt hagyott faképnél az ágyon, amikor még masszőrként dolgozott. 2008. március 8. szombat 15:20 -
Tóth Gabi saját magában keresi a hibát
Tóth Gabinak volt az a bizonyos kijelentése, amely szerint minden pasi fosógép. Ahogy elnézzük a kedves lányt, simán agyonverhették őt a menedzserei ezért a kiszólásért, pedig olyan image, hogy "szürke" nincs. Ráadásul Gabi minden, csak nem szürke, élettel teli, kedves lány, kissé hiperaktív, de annál édesebb így. Most per Lola Pink mutatkozott be nekünk, mi pedig annyira drukkolunk, hogy bepasizzunk, hogy lassan mi magunk is... hát...2008. március 8. 2008. március 8. szombat 11:00 -
M. Tóth Géza új animációs sorozatot készít
Az egyetemisták Varró Dániellel és Kukorelly Endrével együtt készítik a 17 részes sorozatot. 2008. március 7. péntek 19:42 -
Új magyar rajzfilmsorozat!
A tavaly Oscar-díjra jelölt Maestro alkotójának, M. Tóth Gézának a vezetésével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció Szakos hallgatói tizenhét részes rajzfilmsorozatot készítenek tavasszal - tájékoztatott az egyszervolt.hu internetes gyerekportál-csoport. 2008. március 7. péntek 17:37 -
Új magyar rajzfilmsorozat gyerekversekből és dalokból
A tavaly Oscar-díjra jelölt Maestro alkotójának, M. Tóth Gézának a vezetésével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció Szakos hallgatói tizenhét részes rajzfilmsorozatot készítenek tavasszal. 2008. március 7. péntek 16:26 -
Baby Gabi rendez és poharakat tör
Baby Gabi leforgatta legújabb videoklipjét a májusban megjelenő új lemezéről. Érdekes, hogy Gabi a mostani forgatáson a rendező szerepét is betöltötte, hiszen saját maga álmodta meg a történetet és a technikai részét is ő szervezte le. [Dátum: 2008.03.07. 13:00] 2008. március 7. péntek 13:00 -
Tóth Vera a háttérből üzent
A Társulat szombat esti döntője után tegnap szólalt meg először a gégegyulladása miatt némaságra ítélt Simon Boglárka, aki boldogan közölte, hogy egyik nagy kedvencétől, Tóth Verától kapott SMS-t a döntő előtt. 2008. március 7. péntek 10:16 -
"Elegem van Dobi beszólásaiból!"
Tóth Gabi - bár maga is kalandos életet él - úgy határozott: megvédi a testvérét Dobitól, és nem hagyja, hogy a Vera szakítását övező botrány tovább duzzadjon! 2008. március 6. csütörtök 13:43 -
A netes szépségkirálynő fodrásznak áll
Tóth Zsuzsanna, a februári Miss Internet Hungary nyertese, visszavonul: a modellkedés helyett fodrászként és sminkesként folytatja pályafutását. 2008. március 6. csütörtök 11:48 -
Baby Gabit kölykök alázták
Baby Gabi sírva fakadt a VIASAT3 Kölykök című műsor forgatását követően. A gyerekek valóban nem kímélték... 2008. március 6. csütörtök 10:38 -
Baby Gabi: legfeljebb elmegyek egyedül
Baby Gabi nyakig ül a munkában, hiszen legújabb lemezét készíti. Bár a május végi megjelenésre tervezett korong még korántsem kész, az első klipet alig másfél hete már leforgatták. Az énekesnő élvezi a rengeteg munkát, szíve szerint gyakran otthagyna csapot-papot, hogy a természetbe meneküljön a városból. 2008. március 5. szerda 18:40 -
Cuki vagy ciki Nagy Feró és Baby Gabi?
Ez kiderül a Kölykök ma és holnap (csütörtök) esti adásból, amikor Nagy Ferót és Baby Gabit látja vendégül Majka és a kölykök [Dátum: 2008.03.05. 15:00] 2008. március 5. szerda 15:00 -
Tragédia! Három hónaposan temette el kislányát a sportoló!
Tóth Frank három éve végleg befejezte vízilabda pályafutását. A 256-szoros válogatott akkor döntött így, amikor három hónapos kislánya elment. 2008. március 5. szerda 12:40 -
Tóth Gabi fecskéi
Az énekeső legújabb tetoválása a családot és a hazaszeretetet szimbolizálja. 2008. március 5. szerda 12:11 -
Baby Gabi csókjától még a lámpa is kialszik
Baby Gabi legújabb videoklipjének forgatásán Gabinak és az egyik szereplőnek csókot kellett imitálnia, ami sokszor nevetésbe fulladt. Mikor végre sikerült jól elkapni a jelenetet, a felettük lévő lámpa egyszerűen kialudt. Az énekesnő dühében poharakat vágott a földhöz. 2008. március 5. szerda 09:49 -
Tóth Gabi a fülére tetováltatna
Tóth Gabi nem szeretne sokkal több tetoválást, csak még egyet, a fülére. 2008. március 5. szerda 09:14 -
Tóth Vera testére éhezik a hímnép
Tóth Vera nem könnyű préda, de bevallja: férfiakra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát. Bármit is állítanak róla, a 23 éves énekesnő cáfolja, hogy a molett nőkért nem rajong a hímnép. 2008. március 4. kedd 07:26 -
Leblanc Győző tele tragédiákkal és szép emlékekkel
Tóth Éva és Leblanc Győző négy éve együtt járják a világot. A közönség szeretete mindenhol óriási, a világban szétszóródott magyarok nagyon kedvelik a hazai operett-melódiákat. Rengeteg barátot szereztek a távoli kontinenseken, akik minden évben visszavárják őket. 2008. március 3. hétfő 18:49 -
Leblanc Győző tele tragédiákkal és szép emlékekkel
Tóth Éva és Leblanc Győző négy éve együtt járják a világot. A közönség szeretete mindenhol óriási, a világban szétszóródott magyarok nagyon kedvelik a hazai operett-melódiákat. Rengeteg barátot szereztek a távoli kontinenseken, akik minden évben visszavárják őket. 2008. március 3. hétfő 18:49 -
Tóth Vera ma 23 éves
Zenerégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt március 3-án! [Dátum: 2008.03.03. 00:20] 2008. március 3. hétfő 00:20 -
Tóth Gabi televarratná magát
Tóth Gabi, ha tehetné, az egész testét tetováltatná, ám kizárólag csak számára fontos szimbólumokkal, vicces ábrákat sosem varratna magára. 2008. február 29. péntek 19:52 -
Tóth Vera fura betegségben szenved
A Megasztár első nyertesének barátai aggódnak a népszerű énekesért, mivel úgy érzik az utóbbi időben mániákussá vált. 2008. február 28. csütörtök 13:13 -
"Soha többet kövér nővel!"
Dobi a hot! magazinnak elárulta, hogy a kövér nőkre jellemző beteges önbizalomhiány miatt többé nem választ magának duci lányt! Tóth Vera exének azért lett tele a hócipője az énekesnővel, mert úgy érzi, egykori szerelme elmebeteg módjára akarja tönkretenni az új kapcsolatát. 2008. február 28. csütörtök 12:40 -
Tényleg beteg?
Tóth Vera barátai aggódnak a népszerű énekesért, mivel úgy érzik az utóbbi időben mániákussá vált. 2008. február 28. csütörtök 11:55 -
D. Tóth Kriszta: Haditudósítás
„Nem, mama!” „Nem, daddy!” Nem, én, ededüj!” „Nem alszunk!” „Nem, Ani nénihez!” „Lola nem eszik!” „Az nem jó!” „Nem brümm, brümm, én sétájok!” „Mama, ide csüccs!” „Mama angojul beszéj!” „Daddy nem munkába!” Nem, nem, és nem. 2008. február 27. szerda 09:00 -
Görög Zita segít eldönteni, ki szexi, ki nem
Keleti Györgyi, Tóth Vera és Lakatos Márk után Görög Zita, Majka és a Fiesta énekese, Csordás Tibi lesz a VIVA TV Szexi, nem szexi című műsorának zsűrije. 2008. február 26. kedd 14:27 -
Bőgve ordít esténként a megasztár!
Tóth Veráról az utóbbi időben nem hallhattunk mást, mint hogy szakított a párjával és szomorú. Ezzel szemben az aranyhangú lány hangoztatja, hogy elégedett az életével, alapjáraton bolondos és jól érzi magát a bőrében. Szingliklubot alapított, ahol egyedülálló hölgyek oszthatják meg egymással a tapasztalataikat. 2008. február 26. kedd 11:28 -
Gyilkos - Anthony Shaffer darabja a Játékszínben
A Gyilkos című színművet mutatja be Szabó Győző főszereplésével pénteken a budapesti Játékszín - mondta Debreczeny Gabi színházi titkár. 2008. február 26. kedd 11:23 -
Tóth Vera életveszélyes? Rossz szokása akár balesetet is okozhat
Nagy elhatározásra jutott Tóth Vera tavaly augusztusban, úgy döntött, ha törik, ha szakad, megszerzi a jogosítványt. Azóta noha jó úton halad az énekesnő, hogy megszerezze az autóvezetési engedélyt, ám nem volt éppen problémamentes a tanulás. Vera bevallása szerint ugyanis vezetési stílusa igencsak életveszélyes. 2008. február 26. kedd 06:55 -
Tóth Vera: "Erőt adott nekem István!"
A népszerű énekesnő bár mindenkit ismer Tapolcán, a szintén helybeli Nagy Fogyás Istvánnal még sosem találkozott korábban, csak a tévéből ismeri. Verát azonban így ismeretlenül is motiválja a férfi kitartása. Éppen ezért elhatározta, nyárra ő is megszabadul néhány fölös kilótól. 2008. február 25. hétfő 16:55 -
Tóth Verának nem elég Magyarország?
Úgy tűnik, Tóth Vera egyre inkább a külföldi karrier felé kacsingat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: Vera új albumára angol dalok is felkerültek, amelyek szövegét ő maga írta. 2008. február 25. hétfő 08:10 -
Tóth Vera bevállalós lemezt készít
Az énekesnő Pély Barnával közösen készíti új albumát, melyen angol nyelvű dalok is lesznek, írja a Blikk. 2008. február 25. hétfő 08:06 -
Tóth Vera stílust váltott
Az énekesnő új albumára angol dalok is felkerülnek 2008. február 24. vasárnap 20:14 -
Mivel pótolja Tóth Vera a szexet?
Tóth Vera jógába fojtja szexéhségét, és saját maga alapította szingliklubban éli ki a fölös energiáit. 2008. február 21. csütörtök 15:58 -
Tóth Gabi a konyhában randizna
Az énekesnő szerint, aki állítólag csak barátkozik az Anti Fitness Club énekesével, Tomival, a konyhába szervezné álmai randevúját – olvasható a Blikkben. 2008. február 21. csütörtök 11:23 -
Tóth Gabi elárulta, hol randizna legszívesebben
Tóth Gabi elárulta titkát: szerinte egy álomrandit a konyhában kell szervezni, annál nem is lehet jobb helyet találni a beszélgetésekhez. 2008. február 21. csütörtök 07:15 -
Apa lesz a Hooligans dobosa?
Tóth Tibiékhez bármikor bekopogtathat a gólya. A Hooligans dobosát fiatal kedvese, Mester Bea szelídítette meg olyannyira, hogy eddigi legényéletét is képes feladni a gyönyörű modellért. 2008. február 20. szerda 08:30 -
Tóth Vera véleménye Magyarországról
Ha ezt most nem nézik meg, akkor tudomásul fogjuk venni igen hirtelen, hogy csak Pákóval beszélgethetünk az ő hallatlan tökeiről, esetleg Kiszel Tündét faggathatjuk szemöldökéről és arról, hogy ha megfogja valakinek a kezét és azt mi videóra vesszük egy sajtós izén, akkor mi a frásznak mondja mindenhol, hogy nem is fogta a férfiú kezét, esetleg tánc közben, de inkább akkor sem. Szóval ez nem olyan interjú. Ez szól is valamiről.2008. február 19. 2008. február 19. kedd 00:31 -
Véres jelenetek után magyar világbajnoki cím
Vasárnap igazán "ütős volt az este" a Nyíregyházi Főiskolán. Az első pofonok 17 órakor csattantak el a véres jelenetekkel tarkított rendezvényen, amelyen a nyíregyházi Tóth István profi világbajnoki címet szerzett. 2008. február 18. hétfő 22:02 -
Az Amerikából kitiltott Tóth Gabi a múlt Hét Lúzere
Olvasóink szavazatai alapján a Viva Stáb című műsorának szereplői Tóth Gabi, Mark és Anti Fitness Tomi a múlt Hét Lúzere. 2008. február 18. hétfő 17:45 -
A sikeres popcsapat frontembere elárulta: hívták az Eurovíziós Dalfesztiválra, de hányt az egésztől!
Kevesen tudják, ám a Sugarloaf együttes hivatalos levelet kapott az Eurovíziós Dalfesztivál szervezőitől, amelyben arra kérték őket, jelentkezzenek a versenyre. Ám a csapat frontembere, Tóth Szabi nevetségesnek tartja az egész megmérettetést, így eszébe nem jutott indulni azon. 2008. február 18. hétfő 16:30 -
Gyereket akar a rocker!
Tóth Tibi tetoválásairól, magánéletőről és a zenekarban töltött mindennapjairól is beszélt. 2008. február 18. hétfő 14:55 -
Cooll témák ma Tóth Tibivel és Mester Tamással
Ma 13:00 és 18:00 között Barbi és Attila vár benneteket [Dátum: 2008.02.18. 10:50] 2008. február 18. hétfő 10:50 -
Nem kellett volna a Megasztárba jelentkezniük a Tóth lányoknak?
Vajon miért fáj a feje a Tóth lányok papájának? Kell-e több boldogság annál, mint ha egy szülő tehetséges gyerekeket tudhat magáénak, akik ráadásul még sikeresek is? 2008. február 17. vasárnap 19:09 -
Aggódik az énekesnők édesapja!
Vajon miért fáj a feje a Tóth lányok papájának? 2008. február 17. vasárnap 06:20 -
Tóth Vera biztosan kiakadna
Tóth Vera régi kedvese, Dobi gyönyörű gyűrűvel lepte meg kedvesét, Fazekas Máriát, akivel öt hónapja élnek boldog párkapcsolatban. A pár már a családalapításon gondolkodik, és mint mondják, csak azért húzzák az eljegyzés időpontját, hogy Verát kíméljék. 2008. február 16. szombat 17:46 -
Dobi máris eljegyezte az új barátnőjét?
Valentin nap alkalmából egy étteremben vacsorázott Tóth Vera egykori kedvese, Dobi és annak új szerelme. A romantikus légyott után előkerült egy aprócska ékszerdoboz is. 2008. február 15. péntek 16:35 -
Teljes átalakulásra készül a magyar híresség! Félmeztelenül is megmutatja magát!
Tóth Tibi, a Hooligans együttes tagja átalakulásra készül. Elhatározta, hogy megszabadul plusz kilóitól. Azt is megígérte, ha lefogyott újból félmeztelenül láthatjuk a színpadon. 2008. február 15. péntek 10:11 -
Morbid! A Barátok közt sztárja a műtét után haldokló hangokkal adta környezete tudtára, ...
Tihanyi Tóth Csaba családja és ismerősei körében morbid vicceiről híres. A Barátok közt sztárja ezúttal nem úszta meg, Sebestyén Balázs és a Kész átverés csapata vele is csúfos tréfát űzött. 2008. február 14. csütörtök 14:05 -
Különleges atrakcióval bővül a könyvtár
Különleges, audiovizuális "olvasóteremmel" bővült a budapesti Cervantes Intézet Ernesto Sábato Könyvtára - tájékoztatott Tóth Borbála, az intézmény munkatársa. 2008. február 14. csütörtök 08:06 -
Meg akarták verni a Barátok közt sztárját
A meglepetéstől szinte megszólalni sem tudott Tihanyi Tóth Csaba 2008. február 14. csütörtök 07:50 -
Győzike megmondja a frankót, Tóth Gabi pedig fülel
Hiába készülődött az Egyesült Államokba Tóth Gabi, Zimány Linda és az énekesfiú, Márk. A beutazáshoz szükséges turistavízumot ugyanis egyikük sem kapta meg. Gáspár Győző megosztotta bölcs élettapasztalatát. 2008. február 14. csütörtök 07:16 -
Nem mehet az Egyesült Államokba Mark és Tóth Gabi
Hiába készülődött Tóth Gabi (20) Zimány Lindával (21) és Márkkal (18), nem kapták meg a beutazáshoz szükséges turistavízumot 2008. február 13. szerda 18:14 -
Kiderül a Gáspár "titok"
Az énekest a Megasztár után egyik pillanatról a másikra körülzsongták a nők, amit a kislányukat otthon nevelő Gabi egyre nehezebben viselt 2008. február 13. szerda 16:12 -
Tóth Vera jógával pótolja a szexet
A reggeli turbékolást és a heti két-három szeretkezést is kénytelen nélkülözni Tóth Vera, mióta szakított szerelmével, Dobival 2008. február 13. szerda 12:15 -
Tóth Vera szex helyett énekel
Az énekesnő kétéves kapcsolat után hét hónapja szakított partnerével, Dobival, azóta jógázással, énekléssel és szingliklubja menedzselésével vezeti le fölös szexuális energiáit, írja a Bors. 2008. február 13. szerda 07:40 -
Jógatábor a Himalájában
2008 június 10-26 között a Nilamani Jógaiskola és a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tradicionális jógatábort szervez dr. Tóth-Soma László (Gaura Krsna Das) vezetésével a Himalájában. 2008. február 13. szerda 06:12 -
Tóth Gabi sem kapott vízumot Amerikába
Nemcsak Molnár Anikó, A Stáb tagjai sem utaznak az Egyesült Államokba. 2008. február 12. kedd 12:30 -
Gáspár Laci felesége, Gabi: Azért állt kamerák elé, hogy megvédje férjét! Kiderül a teljes igazság!
Gáspár Laci feleségét még soha nem láthattuk tévéműsorban nyilatkozni énekes férjéről. Ám Gabriella annyira fájlalja, hogy egy egész ország össze-vissza beszél róluk, úgy döntött, megvédeni férjét a nyilvánosság előtt. 2008. február 12. kedd 12:20 -
A spanyol dokumentumfilm - filmciklus a Cervantes Intézetben
spanyol dokumentumfilm címmel filmciklust indít február 21-én a budapesti Cervantes Intézet - tájékoztatott Tóth Borbála, az intézmény munkatársa. A filmeket spanyolul, felirat és tolmácsolás nélkül láthatják a nézők. 2008. február 10. vasárnap 08:01 -
Tóth Vera ígéri: nem fog anyázni a volán mögül
Tóth Vera lassan, de biztosan halad a jogosítvány megszerzése felé. Az énekesnő még ugyan nem mondhatja el magáról, hogy igazi sofőr lenne, de azt már most tudja, milyen lesz, ha majd egyszer kiszúrják a szemét a rózsaszín kártyával. 2008. február 8. péntek 06:50 -
A csodálatos mandarin animációs filmvetítéssel , Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. február 14., 19.30h
Gál Tamás 1988 óta irányítja sikeresen a MÁV Szimfonikus Zenekart; az évad végén távozik a művészeti vezetői posztról, s így ezen a hangversenyen vezényli utoljára a zenekart a Művészetek Palotájában mint vezető karmester. A műsoron csak magyar szerzők szerepelnek: Kodály (Galántai táncok() és Bartók ((A csodálatos mandarin(, melyhez M. Tóth Géza animációját vetítik) mellett az idén 80 éves Lendvay Kamilló (Zongoraversenyének szólóját Baranyay László játssza). 2008. február 7. csütörtök 15:16 -
A taktikák királynője
Tóth Vera praktikáival akár még Brad Pittet is magához láncolhatná, ha akarná. 2008. február 7. csütörtök 13:26 -
Ilyet még nem láttál: Tóth Vera miniszoknyában hulahoppkarikázik?!
Íme a nem mindennapi fotó, amelyen Tóth Vera szexi csajként látható. De vajon mit csinál? Te el tudod dönteni? 2008. február 7. csütörtök 13:21 -
Börtönökbe és tárgyalásokra jár a Unique énekesnője
Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője napi szinten megfordul kihallgatásokon, tárgyalásokon, neki nem esik nehezére besétálni a börtönökbe sem. Mindezt azért, mert az énekesnő megvalósította máik nagy álmát is: ügyvédjelöltként tevékenykedik. 2008. február 7. csütörtök 11:19 -
Váratlan fordulat: Tóth Verát megkérték!
Győzike és Bea asszony Tóth Verát faggatták magánéletéről, ám a beszélgetés nem várt fordulatot vett! 2008. február 7. csütörtök 07:33 -
Megkérték Tóth Vera kezét!
Győzike és Bea asszony Tóth Verát faggatták magánéletéről, ám a beszélgetés nem várt fordulatot vett! 2008. február 6. szerda 17:25 -
Győzike zavarba hozta a Megasztárt: "Ki akarja ma este hazavinni Tóth Verát?"
Gáspár Győző mai ajánlata a Cool tévén: töltsd az estéd Tóth Verával! A roma showman a fiataloknak szóló csatorna mai adásában az egykori megasztárost kínálgatta a tévénézőknek, akik egy SMS-t küldhettek, ha az ajánlat felkeltette az érdeklődésüket. 2008. február 6. szerda 15:15 -
Kígyós Borbála festő és textiltervező kiállítása Budapesten
Mosoly címmel Kígyós Borbála festő és textiltervező művész alkotásaiból látható kiállítás szerdától Budapesten, a VAM Art and Design Galériában. A tárlaton festmények, kézzel festett hernyóselyem függönyök, ágytakarók, egyedi kárpitfestésű art deco bútorok láthatók - tájékoztatott Tóth Zsuzsa, a központ kommunikációs menedzsere. 2008. február 6. szerda 11:37 -
Bezárt a Titanic kiállítás - öt hónap alatt háromszázezren látták
Kedden este bezárt Budapesten a Titanic tárlat. A világ egyik legnépszerűbb vándorkiállítását Budapesten szeptember 1-je óta csaknem 300 ezren nézték meg - mondta Tóth Gabi, a tárlat projektvezetője. 2008. február 6. szerda 10:29 -
D. Tóth Kriszta: Mama, nem dark!
Három- és hatéves korom között hetente kétszer átmenekültem valamelyik felnőtt felmenőm ágyába. Ez volt az egyetlen esély a túlélésre. Rémálmaim voltak, és rettenetesen éreztem magam... Mostanában Lola is hasonló gondokkal küzd. 2008. február 6. szerda 09:00 -
Tóth Gabi beszállt a Crystalba
Tóth Gabi beszállt a Crystal együttesbe, amíg a zenekar énekesnője, Lajtai Kati téli pihenőre megy - csak nehogy túl jól sikerüljön! 2008. február 5. kedd 14:13 -
Kettős életű Gabi
Völgyesi Gabi tudja jól, ha nem elég gátlástalan, könnyen kieshet a médiából. 2008. február 5. kedd 12:25 -
Élő adásban villantott Tóth Gabi! Liptai elárulta: pöttyös bugyi volt rajta
Kilógott Tóth Gabi bugyija! A ma reggeli Koffeinmentes egyik vendége a fiatal énekesnő volt, akinek bár a nézők (sajnos?) nem láthatták fehérneműjét, Liptai Claudia viszont igen. Később el is mondta, hogy a lány egy pöttyös darabot visel. 2008. február 4. hétfő 12:35 -
Tóth Gabi lázadó korszakban?
Az egykori megasztáros az ország szeme előtt változott angyali kislányból vad rockerré. Tóth Gabi egyre több testékszer és tetoválás tulajdonosa. A kérdés: vajon díszíteni vagy csúfítani kívánja magát az énekesnő? 2008. február 4. hétfő 11:00 -
A medve nem látta meg az árnyékát
Nem látta meg árnyékát a Miskolci Vadaspark Gabi névre keresztelt barnamedvéje, noha február 2-án kibújt vackából. 2008. február 2. szombat 11:54 -
Gabinak esélye sem volt megijedni a saját árnyékától
A Miskolci Vadaspark Gabi névre keresztelt barnamedvéje február 2-án kibújt barlangjából - a látogatók legnagyobb örömére 2008. február 2. szombat 11:50 -
Gyermeket vár a főkapitányi házaspár
Tóth Gábor tábornok a napokban nősült, egy feljelentőnk szerint felesége előrehaladott várandós. A rendőrség sajtósai nem kommentálták a hírt. 2008. február 2. szombat 10:40 -
Baby Gabi megjárta, úgyhogy soha többé vakrandi!
Baby Gabit az Ötös csatorna hozta össze egy hódolójával, aki olyan hevesen próbálta levenni az énekesnőt a lábáról, hogy ő majdnem elrohant. A lelkes rajongónak egy napja volt, hogy Gabi szívébe lopja magát, de nem járt sikerrel. 2008. február 1. péntek 14:28 -
Újra Tóth Gabival erősít a Crystal
Tóth Gabi lassan többet énekel a Crystalban, mint Lajtai Kati 2008. február 1. péntek 13:08 -
Tóth Gabival erősít a Crystal
A fiatal énekesnő betéve tudja az együttes dalait. 2008. február 1. péntek 08:45 -
Tóth Gabi új sikerzenekart kovácsolt össze
Tóth Gabi új zenekarral büszkélkedhet. A fiatal rockerlány vele hasonló korú, profi, de nem túl ismert zenészeket gyűjtött maga köré, hogy együtt zenéljenek. 2008. február 1. péntek 06:35 -
Tóth Tibi nem titkolózik tovább, a kellemetlen kérdésekre is válaszol
Újonnan indult Nincs titok rovatunkban rendszeresen lehetőséget biztosítunk arra, hogy olvasóink feltegyék kérdéseiket neves zenészeknek, akik készségesen válaszolnak az őket faggatóknak. Most sem volt ez másként, a népszerű Hooligans zenekar egyik tagja, Tóth Tibi állta a kérdezők rohamát. [Dátum: 2008.01.31. 15:10] 2008. január 31. csütörtök 15:10 -
Debreczeni Zitát kis híján elvitte a vihar
Debreczeni Zita kis híján a hó fogságába esett Ausztriában, amikor a Havazin című tévéműsort forgatták Tóth Verával és Kovácsovics Fruzsinával. 2008. január 31. csütörtök 08:46 -
Tóth Vera zord, ha csalódik
Állítólag zaklatta volt barátját a megasztáros énekesnő, miután kiderült, hogy Dobos András más nővel jár. 2008. január 31. csütörtök 08:36 -
Tóth Vera zaklatta, terrorizálta és figyeltette volt barátját
Tóth Vera nem bírta elviselni, hogy egykori szerelme, Dobi egy másik nő mellett találta meg a boldogságot. Kicsit félreértelmezte a szeretetet, amikor úgy döntött: terror alatt tartja volt barátját. Szakításuk idején még idegeneket is felfogadott, hogy kövessék Dobit. 2008. január 31. csütörtök 07:45 -
Tóth Vera zaklatta volt barátját
Nem bírta elviselni, hogy egykori szerelme egy másik nő mellett találta meg a boldogságot 2008. január 31. csütörtök 07:31 -
Tóth Gabi új szerzeménye
Az énekesnő imádja a testékszereket, már három darabbal büszkélkedhet. 2008. január 30. szerda 12:15 -
D. Tóth Kriszta: Két éve már...
730 nappal ezelőtt kezdődött, Brüsszelben. A laptop a karfán billegett, az extra magyar billentyűzet az ölemben hevert. Mellettem egy néhány hónapos, kopasz, kicsi lány szunyókált békésen. Ránéztem, írni kezdtem. És azóta sem hagytam abba. 2008. január 30. szerda 11:30 -
Palcsó nem szereti Tóth Gabi piercingjeit
Az énekes kendőzetlen őszinteséggel elmondta a Borsnak, hogy akkor találta vonzóbbnak egykori barátnőjét, mikor Tóth még természetes szépség volt. 2008. január 30. szerda 08:29 -
Tóth Gabi egyre szexibb: piercing került az ínyébe is
Tóth Gabi a napokban ünnepelte huszadik születésnapját, és úgy gondolta, eme jeles nap alkalmából meglepi magát egy újabb piercinggel. Ötletek és fantázia híján ezúttal az ínyébe tetetett egy karikát, hogy ezzel együtt három ékszer legyen a szájában. 2008. január 30. szerda 07:45 -
Tóth Vera túlélte! Mindenáron haza akart jönni
Az elmúlt hét végén Ausztriában forgatott Tóth Vera a Havazin stábjával. Hazaindulásuk pillanatában azonban orkánerejű, 200 km/órás szél kezdte el kicsavarni a fákat, így az utak járhatatlanná váltak. Az énekesnő azonban mégis útnak indult. 2008. január 30. szerda 07:26 -
Tóth Vera szingli klubban keresné párját
Az énekesnő elhatározta, szingli klubot alapít. A fórummal nem csak magán, nőtársain is segítene szeretne, akik hozzá hasonlóan magányosan élik a mindennapjaikat. 2008. január 30. szerda 06:45 -
200 km/órás szélből menekült Tóth Vera
A Havazin stábja már hazafelé indult volna, amikor elérte őket az ítéletidő 2008. január 29. kedd 18:53 -
Tóth Gabi szépészeti beavatkozásra készül!?
Másfél évvel ezelőtti operációjának nyomát mai napig a testén viseli Gabi. Most azonban elhatározta, mihamarabb megszabadul 15 cm-es hegtől, amely folyton arra emlékezteti, hogy másfél évvel ezelőtt el kellett távolítani az egyik petefészkét, és csak mesterséges úton lehet kisbabája. 2008. január 29. kedd 14:15 -
Megnősült a budapesti főkapitány
Tóth Gábor egy csinos, szőke, harmincas hölggyel ment be a IX. kerületi Önkormányzat anyakönyvi hivatalába. A BRFK nem kommentálta az esetet. 2008. január 27. vasárnap 13:03 -
Tóth Vera csak megriszálja a hátsóját, ha szeretne valamit
Tóth Vera mindent meg tud beszélni nagydumás nagyijaival. Gyermekkorában lambadáznia, énekelnie kellett, ha valamit szeretett volna, de olyan is volt, hogy egy kis fenékrázással szórakoztatta őseit. Vajon megmaradt ez a hagyomány? 2008. január 26. szombat 12:19 -
Újra kutatnak Mária királyné elsüllyedt hajói után
1526-ban Mária királyné teljes udvartartásával, és ingóságaival együtt hajókaravánnal menkült Budáról. Sajnos, a Dunakanyarban rajtuk ütöttek, és a kincses hajók közül jónéhány elsüllyedt. Búvár-régészek ezeknek a hajóknak a felkutatását folytatják tavasztól. Egyikük vendégünk Tóth J. Attila búvár-régész, aki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa. 2008. január 25. péntek 17:15 -
Lányok sírjatok! Bekötik a rosszfiú fejét!
Tóth Tibi, a Hooligans együttes oszlopos tagja fél éve él együtt kedvesével, Mester Beával, akiben úgy érzi, valóban megtalálta a nagy Ő-t. A pár harmonikus kapcsolatban, boldogan él együtt, a gitáros fiú pedig éppen ezért úgy döntött, végre megkéri szerelme kezét. 2008. január 25. péntek 16:40 -
Mega megnyitón a megasztárosok - ilyet még nem látott a közönség
Tóth Vera és Gabi, valamint Mujahid Zoltán megasztáros énekesek közreműködésével mega megnyitót láthatott tegnap (csütörtökön) a kecskeméti közönség. 2008. január 25. péntek 15:58 -
D. Tóth Kriszta: Kicsi is, nagy is
Csak néztem a lányomat, és nem hittem a szememnek. Önfeledten tett-vett a karácsonyra kapott mini pénztár körül. Pakolta az árut a szalagra, nyitotta-zárta a kasszát, akár egy profi... Vajon mikor lett az én kicsi babámból ekkora kölyök? 2008. január 23. szerda 13:00 -
Tóth Vera és Gabi a példakép a Csillag születikben
Rontó Kitty testvére már készül a Csillag születik második részére. A fiatal énekeslány abban reménykedik, hogy Tóth Veráékhoz hasonló karriert sikerül befutnia neki és testvérének. Reméli, a családból mindketten sikeresek lesznek ezen a téren. 2008. január 22. kedd 12:04 -
Tóth Vera expasija élő adásban bevallotta: újra szerelmes!
Dobi új barátnőjével jelent meg a Reggeliben. Azt is bevallotta, hogy viszonylag hamar esett újra szerelembe a Verával való szakítás után, hiszen már néhány hét múlva a szőke sportolólánnyal randizott. 2008. január 22. kedd 11:05 -
Tóth Gabi: így ünnepelte 20. születésnapját
Baráti társaságban ünnepelte 20. születésnapját Tóth Gabi az egyik belvárosi rockklubban. A nyolc órás megnyitó után egyre több ismert arc tűnt fel a szórakozóhely asztalainál, természetesen nővére, Vera sem hiányozhatott. 2008. január 22. kedd 07:45 -
Popbalhé? A Csillag születik sztárja Dukai Regina dalaiból csinálja első lemezét? Hooligans ...
A napokban derült ki, hogy Tóth Tibi a szárnyai alá vette Kovácsovics Fruzsinát. A hírt hallva egykori kedvesét, Dukai Reginát elfogta az aggodalom, ugyanis attól fél, hogy a régen neki szerzett dalokat hallja majd viszont Fruzsi albumán. 2008. január 21. hétfő 13:20 -
Tóth Vera lezárja a múltat
Az énekesnő szeretné, ha magánélete helyett inkább a munkája érdekelné az embereket. 2008. január 19. szombat 21:15 -
A népszerű énekesnő egykori szerelmével töltötte az éjszakát
Noha Baby Gabi néhány hónapja épp a StoryOnline-nak súgta meg, nagyon boldog új kedvesével, úgy hírlik a legutóbbi éjszakát egykori kedvesénél, Binder Gézánál töltötte. 2008. január 18. péntek 19:10 -
Baby Gabi nem szingli!
Az énekesnő szerint a megcsalás főbenjáró bűn. 2008. január 18. péntek 15:10 -
Gondolta volna? Jakupcsek Gabi 45 éves!
45 éves Jakupcsek Gabriella műsorvezető, aki nem nyilatkozik róla, hogyan sikerült a felújítása. 2008. január 18. péntek 12:58 -
Dobó Kata megmutatta!
Először jelent meg nyilvános eseményen Dobó Kata kedvesével, Gáborral. A színésznő fülig szerelmes, szinte ragyogott partnere mellett a rendezvényen. Az új, háromdimenziós mozikomplexum megnyitóján Andy Vajna és jelenlegi párja, Tóth Éva is megjelent. 2008. január 18. péntek 09:40 -
Tóth Vera kicsinyers bosszúja
Nem titok többé, hogy ki az a lány, aki miatt éppen karácsonykor dobta ki Tóth Vera a Szupersztárok zenekarból nagy szerelmét, Dobit, mert nem bírta elviselni, hogy a zenész nélküle is boldog! 2008. január 17. csütörtök 10:11 -
Tóth Gabi a húszadikat ünnepli
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt január 17-én! - Ezen a napon született Tóth Gabi énekesnő és Papp Ferenc, az Irigy Hónaljmirigy tagja. [Dátum: 2008.01.17. 09:00] 2008. január 17. csütörtök 09:00 -
Tóth Verán túlléptek - kiheverte egykori kedvese
Fazekas Mária asztaliteniszező mellett találta meg újra a boldogságot Dobi, Tóth Vera egykori kedvese. Az énekesnő már jópár hónapja tud a románcról, és most ki is önti a szívét rendesen. 2008. január 17. csütörtök 06:50 -
Tóth Gabi megmutatja magát meztelenül a Playboy-ban?
Azt csicsergik a madarak, hogy Tóth Gabi hamarosan a Playboy címlapján fedi fel bájait. Az énekesnő cáfolta a híreket, majd elmondta, szívesebben nézi a szebbnél szebb playmateket, mint magát. 2008. január 16. szerda 19:30 -
Tóth Gabi sírt, zokogott
A 20. születésnapját holnap ünneplő Tóth Gabi a Cool Star műsorában elárulta: sírva fakadt, amikor megtudta, hogy Caramel szakított Bartók Eszterrel. 2008. január 16. szerda 14:23 -
Nálunk először! Tóth Vera expasija máris becsajozott! Állítólag miatta rúgta ki Dobit! ...
Dobinak úgy tűnik végleg sikerült túltennie magát a Tóth Verával töltött időszakon. Helyzetét egy szőke szépség könnyítette meg, a ping-pongozó olimpikon, Fazekas Mária személyében. 2008. január 16. szerda 14:20 -
Toth Gabit megríkatta Caramel
Az énekesnő sírva fakadt, amikor megtudta, hogy Caramel szakított Bartók Eszterrel. 2008. január 16. szerda 13:55 -
D. Tóth Kriszta: Egy nap sopánkodás
„Jó az újévi sajtód” – velős sms köszöntött január elején, egy barátomtól. Kiderült, hogy egy ízléstelen cikkről van szó, benne egy bizonyos ruháról, amelyben valamivel több látszott belőlem, mint amennyi szokott. 2008. január 16. szerda 09:00 -
[HÍR] Headbangers Ball már magyarul Tóth Gergővel
Ezentúl már hazai szerkesztésben és magyar műsorvezető vezényletével láthatjuk a Music Television kultikus műsorát, a Headbangers Ballt. Szerdánként a Blind Myself énekese, Tóth Gergő celebrálásával látható a rock/metál műsor. 2008. január 16. szerda 08:50 -
Mi Tahi Tóth László titka?
Tahi Tóth Lászlóék heten voltak testvérek, hat fiú és egy lány. Főiskolás kora óta a Vígszínház tagja, de nemcsak a színművészetben jeleskedik: szabadidejében szívesen fest. Felesége, Kárászy Szilvia zongoraművésznő. 2008. január 15. kedd 18:40 -
Tóth Vera exe drogozott
Az énekesnő tinikorában ezért vetett véget egy kapcsolatnak. 2008. január 15. kedd 10:30 -
Óriási botrány az Eurovíziós Dalfesztivál körül! Tóth Gabi és Oláh Ibolya dala sem ütötte meg a ...
Áll a bál az Eurovíziós Dalfesztivál körült. Több induló is felháborodott az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőseinek névsorán. A Crystal frontemberét, Kasza Tibit például főleg az zaklatta fel, hogy a zakmai zsűri Tóth Gabit - akinek egyébként ő írta a versenydalát - is kiejtette az előselejtezőn. Tibi szerint kellőképpen szakmaiatlanra és amatőrre sikerült a verseny. 2008. január 15. kedd 06:15 -
Ez igen! Oscar díjat kapott a Jóban Rosszban sztárja - Videóval!
Díjazták hazánk két legnépszerűbb sorozatának sztárjait! Az Oscar díj három jelöltje nem volt más, mint a Barátok közt Barta Zsoltja (Rékasi Károly), Novák Lászlója (Tihanyi Tóth Csaba) és a Jóban Rosszban Pongrácz Barbarája (Mészáros Kitty). De vajon ki vehette át végül az arany szobrocskát? 2008. január 14. hétfő 15:00 -
Rúzsa Magdi hozta meg a kedvet
Közel harmincan jelentkeztek az idei Eurovíziós Dalfesztiválra. A jelentkezők között van Oláh Ibolya, Tóth Gabi, Szekeres Adrienn, Lola, a Fiesta és Dolhai Attila is. Rúzsa Magdi meghozta a kedvet tavalyi hatalmas sikerével. 2008. január 12. szombat 21:14 -
Szupersztárokkal erősít a megasztáros Tóth Vera
Különös lépésre szánta el magát a Megasztár egykori győztese. Tóth Vera ugyanis új csapatot talált magának. A Szupersztárok nevű zenekarban több tanár is megtalálható, akik nem mellesleg a Kodolányi Főiskola jazz-tanszékén tanítják a zene rejtelmeit növendékeinek. 2008. január 12. szombat 17:44 -
Tóth Vera a zenekarából is kirakta a volt pasiját
A Tóth Verát kísérő Szupersztárok zenekar vezetőjétől és basszzusgitárosától Dobos András Dobitól megvált az énekesnő, számol be róla a Bors. 2008. január 12. szombat 10:41 -
Szűcs Gabi: „A lemez után jöhet a baba!”
Pontosan egy éve döntött úgy Szűcs Gabi, hogy elhagyja a sikerei csúcsán levő Cotton Club Singerst. Az énekesnő tizenhárom évet töltött a kvartett tagjaként színpadokon, ám most bebizonyítja, hogy szólóban is megállja a helyét. 2008. január 12. szombat 10:00 -
Rúzsa Magdi nyomában
Többek között Oláh Ibolya, Tóth Gabi, Lola, a Fiesta és Dolhai Attila is jelentkezett a dalfesztiválra 2008. január 11. péntek 21:17 -
Tóth Vera kidobta zenekarából expasiját
"Nem vagyok még teljesen túl rajta" 2008. január 11. péntek 19:14 -
Nincs titok! Kérdezzétek Tóth Tibit a Hooligans-ből!
Nincs titok rovatunkban rendszeresen lehetőséget biztosítunk arra, hogy olvasóink feltegyék kérdéseiket neves zenészeknek. [Dátum: 2008.01.11. 19:00] 2008. január 11. péntek 19:00 -
Andy Vajna női egyre magasabbak
Az Amerikában is élő producert ismét Tóth Vera kísérte el a Casting minden bemutatójára. 2008. január 11. péntek 12:18 -
Baby Gabi jósnője a pszichológusa
A magánéletéről igyekszik nem beszélni, jósnője véleményét szinte minden esetben kikéri. 2008. január 11. péntek 08:14 -
Harry Potter - a befejező rész magyar fordítása egy hónap múlva kerül a boltokba
Február 8-ától kapható a Harry Potter-sorozat hetedik része, amely a Harry Potter és a Halálos ereklyék címet kapta; a sorozat utolsó részének fordítása lassabban haladt, mint az előző köteteké - mondta Tóth Tamás Boldizsár fordító az MTI-nek csütörtökön. (Képünkön a felnőtteknek szóló, brit kiadás fedőlapja látható.) 2008. január 10. csütörtök 16:23 -
Bedobja a törülközőt Tóth Károly
Nem ért egyet a közéletben kialakult stílussal 2008. január 10. csütörtök 08:24 -
Tóth Vera már a telefonjából is kitörölte Dobi számát, akinek közben új barátnője lett!
Vera a Storynak elárulta: szakmailag tökéletesnek, magánéletileg azonban kudarcnak tartja a tavalyi évet. Nyáron, a szakítás után még úgy gondolta, hogy ő és Dobi barátok maradhatnak. Csakhogy a mindennapok nem igazolták a várakozását: mivel gyakran látta volt kedvesét, képtelen volt elfelejteni. 2008. január 10. csütörtök 08:10 -
Lemezt készít Tóth Tibi a Csillag születik kiválóságának?
Csillag születik döntőse, Kovácsovics Fruzsina és a Hooligans gitárosa, Tóth Tibi egyelőre nem tud részletekkel szolgálni a napokban felreppent hírek szerinti közös lemezükkel kapcsolatban. [Dátum: 2008.01.09. 11:10] 2008. január 9. szerda 11:10 -
Tóth Gabi lett a Crystal énekese
Egy szempontból biztosan különleges lesz a ma esti Crystal-koncert. Kasza Tibiék ugyanis nem Lajtai Katival, hanem Tóth Gabival állnak majd színpadra. Az énekesnő ugyanis síelni ment. 2008. január 9. szerda 10:52 -
Akár egy katonai kiképzőtáborban! Túlzásba viszik egymás szivatását a Barátok közt szereplői
Sok fiatal szereplőnek meggyűlt már a baja a Barátok közt rutinosabb kollégáival. Várkonyi András és Tihanyi Tóth Csaba igazán rutinosnak számítanak a beavatások terén, sőt sokszor túlzásba is viszik a tréfákat. De mit szólnak ehhez az ifjabb szereplők? 2008. január 9. szerda 10:35 -
Árpád-ház - "Vérzékeny és naiv krónika két részben"
A Budapesti Kamaraszínházban december közepén mutatták be az Árpád-ház című darabot. Az Almássy Tóth András rendezte színdarabot Spíró György írta, akivel a stúdióban beszélgettünk. 2008. január 8. kedd 10:35 -
Tóth Vera hozta össze egy 12 évvel fiatalabb fiúval Keleti Györgyit - Fotóval
Keleti Györgyi végre boldog. Az egykori honvédelmi miniszter lánya hosszú hónapokig magányosan élte hétköznapjait, még nem betoppan az életébe Norbert. A sármos fiú annyira megbabonázta a modellt, hogy a közöttük tátongó 12 évnyi korkülönbség sem állhat útját a románcnak. 2008. január 7. hétfő 15:15 -
Fruzsi lemezét a Hooligans írja?
A Csillag születik döntőse és Tóth Tibi egyelőre nem tud részletekkel szolgálni a közös lemezükkel kapcsolatban. 2008. január 7. hétfő 14:15 -
Az RTL műsorvezetőjének brutális csalódása! Épphogy felvállalta a nyilvánosság előtt ...
Örökké hálás lehet Kasuba L. Szilárd, amiért a StoryOnline a napokban nyilvánosságra hozta a szilveszter éjszaka készült felvételt. A videón ugyanis barátnőjével, Tóth Laurával látszik, akiről az ominózus kisfilm után kiderült, hogy párhuzamosan egy másik férfival is kapcsolatban él. 2008. január 7. hétfő 11:05 -
Keleti Györgyi összeköltözött 12 évvel fiatalabb pasijával
A modell először csak barátkozott a huszonegy éves fiúval, majd megtetszettek egymásnak. Tóth Vera végül rábeszélte a kétkedő Keleti Györgyit, hogy ne törődjön a korkülönbséggel. 2008. január 7. hétfő 10:37 -
Botrány! Tóth Gabit rendőrök vitték el a bevásárlóközpontból
Rendőrök vitték haza Tóth Gabit, miután egy áruház előtt bevásárlókocsikkal garázdálkodott barátaival. Kis híján balesetet okozott a felelőtlen bagázs. 2008. január 7. hétfő 06:35 -
Tóth Gabi: mégiscsak Palcsó az igazi?
Kiderült, hogy Tóth Gabi legutóbbi pasija sem az igazi. A titokzatos Lórival ugyanis már hónapokkal ezelőtt szakítottak, a lány villámkapcsolatai hetek alatt mennek tönkre. Vajon miért? 2008. január 5. szombat 19:16 -
Exkluzív! Szakított kedvesével az RTL Klub sztárja!
Örökké hálás lehet Kasuba L. Szilárd, amiért a StoryOnline a napokban nyilvánosságra hozta a szilveszter éjszaka készült felvételt. A videón ugyanis barátnőjével, Tóth Laurával látszik, akiről az ominózus kisfilm után kiderült, hogy párhuzamosan egy másik férfival is kapcsolatban él. 2008. január 5. szombat 10:35 -
Tóth Gabi szakított a pasijával
A még mindig csak 19 éves énekesnő pár hónap után szakított a titokzatos Lórival, írja a Blikk. 2008. január 5. szombat 09:19 -
Íme Kasuba L. Szilárd pornós bulijának következménye!
Kasuba L. Szilárd, a jóképű műsorvezető csütörtök este szakított Tóth Laurával, a híres Náray-modellel. A különválást Laura félrelépésével magyarázza a pár, de tényleg ez van a dolgok hátterében? 2008. január 5. szombat 07:15 -
A Hooligans Tóth Tibije megkéri Bea kezét!
Ollé! Mit akarnánk mást, mint hogy nálunk történjenek meg a fontos dolgok. Nem? Aztán holnap majd elolvassuk ugyanezt valamelyik bulvárlapban, de ha ott látják a cikket, feltétlenül meleg szívvel gondoljanak ránk. Igen, itt kérte meg Tóth Tibi Bea kezét. Sőt. Nem is csak megkérte, egyenesen elkérte azt Mester Tamástól, aki rövid ideig Bea bátyja volt, majd hirtelen az apja lett az egyébként feltűnően csinos és ráadásul kedves hölgynek.2008. január 5. 2008. január 5. szombat 02:40 -
Tóth Gabi mindenkiben Palcsó Tomit keresi
Tóth Gabi legutóbbi pasija, a titokzatos Lóri sem az igazi 2008. január 4. péntek 18:49 -
Aki nem kér védőoltást, fizessen, ha beteg lesz
Mégsem áll el korábbi szándékától Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője, aki ismét be kívánja nyújtani a vizit- és az ápolási díj eltörléséről szóló, korábban már visszavont javaslatát. 2008. január 4. péntek 14:33 -
A hét videója! Láttad már becsiccsentve az RTL Klub sztárját és új barátnőjét? Nálunk ...
Kasuba L. Szilárdnak örömtől (is) ittasan indult a 2008-as éve. Ugyanis már újdonsült kedvesével, a modellként ismert Tóth Laurával töltötte a szilveszter estét, akivel néhány pohárka pezsgő után igencsak jó hangulatban telt az este. Nem hiszed? Exkluzív újév köszöntő videóval bizonyítjuk! 2008. január 2. szerda 17:15 -
D. Tóth Kriszta: Fogadkozásaim
Idén hároméves leszek. Hároméves nagylány, ahogy a mama szokta mondani. Egy hároméves nagylány gond nélkül eszik kanállal és villával, összefüggő mondatokban beszél, és legfeljebb csak éjjel használ pelenkát. Még sok dolgom van... 2008. január 2. szerda 10:00 -
Morbid szilveszterek: Idegenekkel és meztelen képet nézegetve is búcsúztattak óévet színésznőink
Ábel Anita mai napig emlékszik arra a szilveszterre, amikor autója cserbenhagyta. Így a szilveszert az utcán bulizó, ismeretlen srácokkal töltötte a barátai helyett. Gubás Gabi ellenben remekül szórakozott, amikor a színpadon kollégái megviccelték. Az előadás odalett, mert megszólalni sem bírt az ismert ember meztelen fotója láttán. 2007. december 31. hétfő 15:40 -
D. Tóth Kriszta milliókat bukott el
D. Tóth Kriszta több napos gondolkodási idő után mondott igent az MTV Örökös szilveszteri sztárműsorának felkérésére. A műsorvezető először a lebőgéstől félt, utána meg bánkódott, hogy közel három millió forintot veszített 2007. december 31. hétfő 13:20 -
Hoffmann Móninak 'befagyott a segge'
Mintha két exmegasztáros szingliklub lenne készülőben. Nemrég hírt adtunk arról, hogy Tóth Vera ilyesmi bizniszben töri a fejét, lévén aktuálisan ő maga is rippantul szingli. Most meg Hoffmann Móni meséli ugyanezt. Azt sem tudjuk, ki kezdte, úgy rémlik, mintha Móni régebben kezdett volna ilyenekről mesélni. Szóval szingliháború van, pasik még nincsenek. Móni tehát remekül ráér haknizni, akár a jégpályán is. Mit neki a hideg - elvégre félig svéd.2007. december 31. 2007. december 31. hétfő 00:00 -
Új munka, új pasi! A magyar énekesnő nem magányos többé
Bár még nagyon friss a kapcsolat, Baby Gabi titka mégis kiderült. Idén végre nem magányosan ünnepelte a karácsonyt! 2007. december 28. péntek 14:25 -
Animációs sorozat indul januártól az MTV-n
M. Tóth Géza, az Oscar-díjra jelölt Maestro alkotójának vezetésével készült a Modern képmesék című nyolcvanrészes animációs sorozat, amelyet január 2-tól tűz műsorára a Magyar Televízió - tájékoztatott a közszolgálati médium kommunikációs osztálya. 2007. december 27. csütörtök 12:58 -
Tóth Éva Tasnádival élt, most Vajna új párja
Három évvel ezelőtt Tasnádi Péter élettársa volt az a csinos hölgy, aki néhány napja Andy Vajna partnereként jelent meg egy elegáns partin. Tóth Éva csak néhány hónapig élhetett a szemlőhegyi villában, ugyanis a jelenleg is házi őrizetben lévő Tasnádit letartóztatták. 2007. december 26. szerda 15:55 -
A sztárpalánták anyja egy igazi pók!
Tóth Vera és Tóth Gabi körül mindig pezseg az élet. Nincs ez másképp most, karácsonykor sem - ráadásul az is előfordulhat, hogy Vera nem fog a családjával ünnepelni Tapolcán, hanem új lakásának nyugalmát fogja élvezni Budapesten és barátokkal tölti a szentestét. 2007. december 24. hétfő 10:21 -
Négy centis a világ legkisebb karácsonyfája
Négy centiméteres a világ legkisebb karácsonyfája, amelyet ezüstfenyőből készített Tóth Avanti Péter grafikus és felesége - tudta meg a távirati iroda munkatársa a rekordkísérlet sajtóreferensétől. 2007. december 22. szombat 15:02 -
Tóth Vera volt pasiját húzta, Sylvi és Ica a családdal ünnepel
Tóth Vera még mindig nincs igazán jól nyári szakítása miatt, erre még a karácsonyi zenekari húzáson is pont Dobi nevét húzta, írja a Bors. 2007. december 22. szombat 09:53 -
Mit keresett a sok meztelen alak között Tóth Gabi? Fotóval!
A mai napon véget ért a VIVA valóságshowja, a Stáb. A szereplők feladata az volt, hogy közösen írjanak egy dalt, majd videóklipet is készítsenek hozzá. Ennek eleget is tettek, a nem éppen hétköznapi kisfilmet pedig hamarosan elkezdik játszani. 2007. december 21. péntek 19:50 -
Tóth Vera állatot ölt - legalább kiélhette magát!
Tóth Vera családjában hagyomány a disznóvágás. Az idei áldozatnak többedmagával nevet is adott az énekesnő, a leölt finomság a Koppány nevet kapta. 2007. december 21. péntek 09:09 -
Vajna új barátnője az unokája lehetne
Ez a Andy valamit tudhat, nem csak a filmiparban alkot nagyot. Még valami nagy lehet neki, mondjuk a karizmája. A világhíres producer ugyanis egyre fiatalabb és szebb barátnőkkel mutatkozik. Vasárnap például a hamvas szőke modell, Tóth Éva kezét fogta a Backstage partin. Ha nem lett volna félreérthetetlen testbeszédük egy oda csöppent idegen a szőke lány nagypapájának nézhette volna Vajnát, pedig a producer önfeledt, büszke mosolya másról árulkodott. 2007. december 19. szerda 10:40 -
3 centis a világ legkisebb karácsonyfája
Kis fába vágta a fejszéjét Tóth Avanti Péter: olyan mini karácsonyfát készített, ami akár a Guiness Rekordok könyvébe is bekerülhet 2007. december 18. kedd 13:00 -
Gyönyörű szép szőke lány virít Andy Vajna oldalán!
Párra talált Andy Vajna! A producer egy feltűnően csinos és jóval fiatalabb szőke lánnyal jelent meg az egyik rendezvényen, ahol szemtanúk szerint szinte el sem akarta engedni maga mellől a modell Tóth Évát. 2007. december 18. kedd 07:26 -
Titkol valamit? Újra Dobival mutatkozik Tóth Vera!
Véget ért egy nagy szerelem a nyáron, amelyből majdnem házasság lett - Tóth Vera és kedvese, Dobi szakított. Ám úgy tűnik, a páros útjai mégsem váltak el... 2007. december 18. kedd 07:15 -
Tóth Vera tényleg az exével randizgat?
Tóth Vera és egykori párja, Dobi júliusban döntött úgy, hogy külön utakon folytatják életüket. A napokban azonban ismét egyre többször látják őket együtt. 2007. december 18. kedd 06:50 -
Tertvérharc! Egymás ellen, de egyforma hacukában versenyeznek a Tóth-lányok!
A közelmúltban Tóth Vera és húga, Tóth Gabi is versenybe szállt a Csináljuk a fesztivál keretein belül. Bár a két lány hangja kísértetiesen hasonló, most más hasonlóság is szemet szúrt a nézők számára. A Tóth lányok ugyanis ugyanolyan a felsőben léptek fel. Csak a méret különbözött... 2007. december 17. hétfő 18:40 -
A világ legkisebb karácsonyfája
Négy centiméteres a világ legkisebb karácsonyfája, amelyet ezüstfenyőből készített Tóth Avanti Péter grafikus és felesége. 2007. december 17. hétfő 16:15 -
Rajtakapták őket! Tóth Vera és Dobi együtt! Kibékült a szerelmespár?
Az egykori szerelmespárt, Tóth Verát és Dobit múlt héten együtt látták egy bevásárlóközpontban. Talán újra összejöttek? 2007. december 17. hétfő 15:55 -
A világ legkisebb karácsonyfája
Három centiméteres a világ legkisebb karácsonyfája, amelyet ezüstfenyőből készített Tóth Avanti Péter grafikus és felesége - tudta meg az MTI munkatársa a rekordkísérlet sajtóreferensétől. 2007. december 17. hétfő 15:24 -
Budapesten látható a világ legkisebb karácsonyfája
Négy centiméteres a világ legkisebb karácsonyfája, amelyet ezüstfenyőből készített Tóth Avanti Péter grafikus és felesége. 2007. december 17. hétfő 15:05 -
Tóth Gabi a testén reklámozza a Megasztárt
Az énekesnő derekán új tetoválás díszeleg. 2007. december 17. hétfő 07:51 -
Baby Gabi tagadja, hogy szerelmes lenne, mégis többen látták
Újra egymásra talált Baby Gabi és a mesterfodrász Binder Géza. Egy sajtótájékoztatóval egybekötött fotózáson ugyanis a pár mozdulatai, viselkedése azt sugallta: újra fellángolt a régi szerelem. 2007. december 14. péntek 10:16 -
Koós Réka után Orosz Barbi: Tóth Gergő új párja a tévés
Koós Réka exével boldog Orosz Barbara. A műsorvezető szerelme ugyanis Tóth Gergő rendező - Koós Réka egykori párja. A párt kedden este Gergő húgának divatbemutatóján találta együtt a Reflektor, ahol éppen Barbi volt az est háziasszonya. 2007. december 13. csütörtök 14:31 -
Barbi Koós Réka exével jár
A műsorvezető és Tóth Gergő nagyon boldogok együtt. 2007. december 13. csütörtök 09:10 -
Örömmel alakított boszorkányt - a játék nyertesei
A múlt csütörtöki (december 6-i) Bűbáj-játékunkon egy-egy Bűbájos fényképkeretet nyert Ádámné Tóth Zsuzsanna, Varga Gáborné és Farkas Alexandra. A nyerteseknek gratulálunk, nyereményüket postai úton kapják meg. 2007. december 12. szerda 19:00 -
Lemondott a XXII. kerületi rendőrkapitány
Tóth Gábor alezredest megviselte, hogy kedden halálra gázolt egy gyalogost. 2007. december 12. szerda 09:47 -
Tóth Vera egy fillért se látott összetört autójáért Kandech Evelyntől!
Hogy rendül meg egy barátság? - Jó példa a két Megasztáros tehetség kapcsolata. Tóth Vera és Kandech Evelyne remekül kijöttek egymással a műsor alatt és után is. Aztán történt egy baleset... 2007. december 11. kedd 07:30 -
Toth Vera nagyon dühös
Tóth Vera és Kandech Evelyne a Megasztár első szériájában nemcsak együtt énekeltek, de nagyon jó barátságot is kötöttek egymással. A lányok kapcsolatát azonban beárnyékolta egy Evelyne hibájából okozott baleset, amely ahelyett, hogy az idők folyamán enyhítené, csak elmélyítette az ellentéteket a két régi barátnő között. 2007. december 11. kedd 06:35 -
Tóth Gabi kicsavarja, de Márkkal táncol
Volt az a bizonyos eset, Bódi Sylvivel, reméljük, most jól írtuk a nevét. Lehetne még Bódy Szilvi, Bódi Szylvi, vagy szerintünk a tuti Bódy Sylvy lenne. A franciák "au"-val vagy néhol "eaux"-szal is írják az "o"-betűt, azzal is lehetne valamit flancolni. Szóval volt az a félelmetesen elegáns dolgo Szilvia részéről, s hogy mennyire a városi mondakör része lett, tessen megnézni Tóth Gabival készített interjúnkban. És Márk is beszél arról, van-e barátnője.2007. december 10. 2007. december 10. hétfő 12:00 -
Csisztu Zsuzsa megvált ruhájától a tv-műsor kedvéért!
A TeszVesz jótékonysági sztáraukción közel egymillió forint gyűlt össze a sztárok személyes holmijainak elárverezéséből. Havas Henrik, Tóth Gabi, Csisztu Zsuzsa és Gáspár Bea is megvált valamitől a nemes cél érdekében. 2007. december 7. péntek 08:28 -
Tóth Gabi celofánozott seggel jótékonykodott
Friss tetoválása miatt celofánba csomagolt derékkel-seggel jelent meg Tóth Gabi a Teszvesz árverésén, amelynek eredményeként egymillió forinttal gazdagodott a Bölcső Alapítvány. 2007. december 6. csütörtök 21:36 -
D.Tóth Kriszta: Frizuránk van
Kedves Hölgyeim, drága Uraim, van szerencsém önöknek immár hivatalosan, a nagy nyilvánosság előtt is bejelenteni, hogy Poulson Lola Erzsébetnek frizurája van. Nem egyszerű haja, kérem szépen, hanem FRIZURÁJA. Csupa nagybetűvel. 2007. december 5. szerda 10:30 -
Állatságok: vombat, szurikáta, sisakos kazuár
A vombat, a szurikáta, a sisakos kazuár és számos bájos, de kevésbé ismert állat a főszereplője Tóth Krisztina legújabb verseskötetének, az Állatságok című műnek, amelyet kedden mutattak be Budapesten. 2007. december 5. szerda 00:20 -
Baby Gabi életre keltette Rock and Rolliát
Baby Gabi időutazáson vett részt. No nem valami fantasztikus regényekbe illő esetre kell gondolni, csak arra, hogy újra színpadra állt, s a rock and roll stílust helyezte előtérbe. volt a koncertjén minden, ami a retró korra emlékeztet. [Dátum: 2007.12.04. 13:33] 2007. december 4. kedd 13:33 -
Életveszély a Fábry-showban
Pár milliméteren múlott Fábry Sándor (54) testi épsége az Esti Showder felvételén. A showman az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy vállalja vendége, Tóth István késdobálós számában a célpont szerepét, de hamar megbánta 2007. december 3. hétfő 09:13 -
Hibáztak a forgatáson! Millimétereken múlott Fábry Sándor élete!
Pár milliméteren múlott Fábry Sándor élete az Esti Showder felvételén. A showman vállalta egyik vendége, Tóth István késdobálós számában a célpont szerepét - kis híján az életébe került. 2007. december 3. hétfő 07:26 -
Danubius sztárparty, az év bulija megint
Volt már az év bulija Danubius-party, legalábbis szerintünk. Mintha egyszerűen csak értenének ahhoz, hogyan kell nem csak meghívni, de valóban odacsábítani iszonyatosan sok hírességet. Komolyan, túladagolásos tüneteket mutattunk, ugráltunk sztártól sztárig. Lola menedzsere Judyval csörgött, de volt No Thanx, Lola maga, Tóth Gabi, volt még Madár Vera, Hooligans, Debreczeni Zita és húga, Szolnoki Peti, Dobrádi Ákos, Márk, és.. és... 2007. december 1. szombat 12:22 -
Lelkes rockerek és szilikontagadók a Danubius partin
A rock'n'roll olyan, mint a farmer- mondta Kiss Endi. A Danubius Rádió 21. születésnapi partiján jártunk, ahol Zentai Márk Tóth Gabi lábával gitározott, és Dér Heni szilikontagadó lett. 2007. november 30. péntek 14:22 -
Újabb két díjat nyert a Maestro
M. Tóth Géza 3D-s animációja, a Maestro a japán Kawasakiban fődíjat, a portugál Evorában megrendezett rövidfilmes versenyen pedig közönségdíjat nyert - tájékoztatott a Magyar Filmunió pénteken. 2007. november 30. péntek 13:28 -
A Maestro Japánban és Portugáliában is mestermunka
Kawasakiban fődíjat, Evorában közönségdíjat nyert M. Tóth Géza Maestro című animációs filmje. Az Oscar-díjra jelölt alkotást közel száz rangos fesztiválon láthatta már a közönség. 2007. november 30. péntek 12:27 -
Tóth Gabi tetkószervízben próbált szépülni
"Egy kínai nyelvű felirat volt a hátamon, de mint kiderült, nem a nevem, ahogyan kértem, hanem az, hogy Peking. 2007. november 30. péntek 08:50 -
Baby Gabi: eszméletlenül jól éreztem magam
Baby Gabiról köztudott, hogy a rock and roll világában is otthonosan mozog. Most valóra válthatta álmát, amikor egy zenekara vendégeskedett egy budapesti klubban. 2007. november 30. péntek 08:46 -
Botrány a tévés játék stúdiójában
Tóth Gabi és Puskás Peti nem tudták fékezni indulataikat. A játékos vetélkedő hevében a stúdió berendezéseit sem kímélték, sőt a forgatással is többször le kellett állni miattuk. 2007. november 29. csütörtök 16:10 -
Tóth Gabi szerelmének is tetszik
A Megasztár egykori döntősének, Tóth Gabinak a testét újabb tetoválás díszíti. Az énekesnő néhány éve lett rabja a különböző ábráknak, és azóta több tetkót is csináltatott. 2007. november 29. csütörtök 14:28 -
Szingli pasiknak ad örömet Tóth Vera
Divat manapság szinglinek lenni. Az azonban még ennél is trendibb, ha egy ismert ember erre az életmódra még klubot is nyit. Tommyboy és Tóth Vera ezúttal úgy döntött: segítséget ad a társra vágyóknak. 2007. november 28. szerda 09:04 -
Tóth Vera babérjaira tör a Csillag születik sztárja! - videóval
Janicsák Veronika (18) Tóth Vera legnépszerűbb, Nem kell valaki másé című slágerével aratott oszlatlan sikert a Csillag születik elődöntőjében. Köztudott az is, hogy az idősebbik Tóth lányt egy tehetségkutató nyerteseként ismerte meg az ország. Vajon Veronika épp ezért választott így? 2007. november 27. kedd 16:10 -
Tóth Vera titkai - videó!
Helyes lány a Vera, egyre több rendezvényen futunk össze vele, mióta szakított barátjával. 2007. november 27. kedd 16:10 -
Völgyesi Gabi babázni szeretne
Az énekesnő azt mondja, ketyeg a biológiai órája. 2007. november 27. kedd 14:05 -
Jakupcsektől elmenkültek a gyerekei
Jakupcsek Gabi fiai nem hajlandók végigmenni az utcán édesanyjukkal, annyira irtóznak a rivaldafénytől, és a szüleik munkájával járó nyilvánosságtól 2007. november 27. kedd 09:00 -
Tóth Vera titkai
Helyes lány a Vera, egyre több rendezvényen futunk össze vele, mióta szakított barátjával. Nézzék el nekünk, de ilyenkor a legelső kérdés, mely szánkra tolul, hogy azóta randizott-e mással. Megkérdeztük, válaszolt. Az is érdekes, hogy nem akar-e véletlenül szingliklubot létrehozni. Ezt is elmondta. Azért is jópofa az ötlet, mert Hoffmann Móni már csinált egy ilyen klubot. Szóval helyes lány a Vera, mi nagyon szeretjük őt.2007. november 27. 2007. november 26. hétfő 23:00 -
Ciki - Tóth Gabira más volt tetoválva, mint amit hitt!
Tóth Gabi mostanság a VIVA valóság show-jában enged betekintést magánéletének kulisszatitkaiba. "A stáb" egyik forgatásán, Big Daddy Laca tetováló szalonjába vonult a népszerű énekesnő, hogy egy korábbi tetoválását átalakítassa. 2007. november 26. hétfő 13:00 -
Tóth Gabi műsorban tetováltatja magát
Tóth Gabi mostanság a VIVA valóság show-jában enged betekintést magánéletének kulisszatitkaiba Márkkal és Zimány Lindával együtt... 2007. november 26. hétfő 12:00 -
Tóth Gabi: nagyon felébosszantott, mikor kiderült az igazság
Tóth Gabi mostanság a VIVA valóság show-jában enged betekintést magánéletének kulisszatitkaiba. "A stáb" egyik forgatásán, Big Daddy Laca tetováló szalonjába vonult a népszerű énekesnő, hogy egy korábbi tetoválását átalakítassa. 2007. november 26. hétfő 11:53 -
Bevállalta a szülést a Unique énekesnője!
Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője elárulta: gyermekvállalásra készülnek párjával. Igaz, az alakját nagyon félti, de úgy gondolja, ha figyelmesen követi a dolgokat, a szülés után is vonzó és nőies maradhat. 2007. november 26. hétfő 09:26 -
Zsűritag lett Czutor Zoli és Tóth Szabi
Czutor Zoltán a Belmondo és Tóth Szabolcs a Sugarloaf együttesből nemcsak műveli, értékeli is a zenét. A III. ABC Tehetségkutatón Somló Tamás fia és Hernádi Judit lánya is megméretteti magát. [Dátum: 2007.11.25. 12:01] 2007. november 25. vasárnap 12:01 -
Tóth Vera szakemberrel fogy
A Bors információi szerint Tóth Vera, az első Megasztár győztese ismét fogyókúrázni kezdett. 2007. november 25. vasárnap 09:29 -
Zsűritag lett Czutor Zoli és Tóth Szabi
Czutor Zoltán a Belmondo és Tóth Szabolcs a Sugarloaf együttesből nemcsak műveli, értékeli is a zenét. A III. Becherovka ABC Tehetségkutatón Somló Tamás fia és Hernádi Judit lánya is megméretteti magát. 2007. november 24. szombat 15:00 -
Radikális változást tervez Tóth Vera
Verának ideje és kitartása sem elég ahhoz, hogy egyedül fogjon testedzésbe. Az egyetlen megoldásnak egy olyan személyi edzőt tartana, aki egyfolytában figyel rá, és otthonába jár órákat tartani. 2007. november 24. szombat 14:00 -
Téves sztártetkó
A kínai felirat elvileg a nevét ábrázolja, de gyakorlatilag valami egészen mást írtak Tóth Gabi hátára. 2007. november 22. csütörtök 15:35 -
D. Tóth Kriszta: Skorpió a gyerek
„Szellőztessünk sokat, mert ma a Hold trigonban áll a Neptunnal és szextilben a Jupiterrel. Ez a nap alkalmas fájós derekunk kezelésére, igen hatásosak az olajos magvak és a sok folyadék. És a mai napon sokat álmodozunk….” 2007. november 22. csütörtök 11:00 -
Tóth Gabit ismét kipingálták
Tóth Gabi nem bír magával! Már ami a tetoválásait illeti. A Megasztár legújabb szerzeménye egy hazaszeretetet és családhoz való kötődést ábrázoló minta, mely az énekesnő fél hátát betölti. 2007. november 21. szerda 10:34 -
Kiss Ramóna már az eljegyzésre számít
A színésznő immár három éve él békében és boldogságban válogatott futballista párjával, Tóth Norberttel. 2007. november 21. szerda 08:34 -
Tóth Gabi tovább vadul: fél hátát belepi az új tetoválás
Az ifjú énekesnő a jelek szerint képtelen ellenállni a tetoválásoknak. Eddig is voltak rajta különböző minták, de most a fél hátát beboríttatta a Ganxsta Zolee oldalán megismert Big Daddy Laca szalonjában. Az anyukájának tetszik. 2007. november 21. szerda 07:45 -
Tóth Gabi új tetoválást csináltatott
Régi álmát váltotta valóra Tóth Gabi, mikor új tetoválást varratott magára. 2007. november 21. szerda 07:25 -
Régi idők új hangjai
Gőzerővel hódít napjainkban a retro életérzés, amerre megyünk, szinte mindenhonnan köszöngetnek vissza a régi dolgok. A Retro POP Tarisznya elnevezésű kiadvány is ennek egy ékes bizonyítéka. Végigfutva a számok listáján, úgy gondoltam, nem lehet csalódni ezekben a dalokban. B. Tóth László időutazásra hívott, az anyósülésen Spigiboy-jal. [Dátum: 2007.11.20. 17:40] 2007. november 20. kedd 17:40 -
"Tomi harca" Zágrábban
M.Tóth Géza új filmterve - a Tomi harca - nyerte el a hétvégén a zágrábi nemzetközi animációs filmfesztivál (Animafest) koprodukciós fórum díját. A magyar rendező filmterve a régióból meghívott hét pályamű közül bizonyult a legjobbnak - adta hírül a Magyar Filmunió. 2007. november 20. kedd 12:41 -
Tóth Vera, vedd vissza a miniszoknyád! Sokkal szexibb! VIDEÓVAL!
Tóth Vera (sajnos) visszavett magából! Az énekesnő ugyanis két héttel ezelőtti, miniszoknyás fellépése után a közelmúlban már egy trapéz farmerban jelent meg a Csináljuk a fesztivált! felvételén. De miért? A szoknya sokkal szexisebben állt neki! 2007. november 18. vasárnap 13:35 -
Cukiság a budiban
Ez nem mostani anyag, finoman szólva, inkább úgy fogalmaznánk, hogy nagyon régi. Valahogyan eddig elkavartuk, nem is csoda, nem mondhatnánk valami árnyalt videoklipnek, inkább csak édes marhaság. Tóth Gabi, még szőkén, valamint Zimány Linda, akkor is szőkén, Cukit játszik a retyóban. A történelmi érdekességet az adja, hogy ez az a party volt és aza a vécé, ahol Dorina elmesélte nekünk, hogy sztárnak lenni kurva nagy szopás.2007. november 18. 2007. november 18. vasárnap 00:00 -
Gyűjtéssel mentik meg Novák Lacit
A Barátok Közt hőse, Tihanyi Tóth Csaba kissé elérzékenyült, mikor kisszállási előadása alkalmával a polgármester bejelentette: az egész település megsajnálta Lacit, ezért úgy döntöttek, segítenek neki. 2007. november 17. szombat 16:14 -
Világsztárral találkozott Völgyesi Gabi
Világsztárral futott össze Stockholmban a Unique együttes. Völgyesi Gabiék a Tükör című új videoklipjük forgatása után pihenni mentek Stockholmba, ahol tíz napot töltöttek. 2007. november 17. szombat 10:00 -
Völgyesi Gabi a Szökés sztárjával randevúzott! Exkluzív!
A Unique énekesnője "második otthonába," a svéd fővárosba az új maxival járó munka fáradalmai elől szökött ki. És belefutott a Szökés egyik sztárjába! A sorozat legdurvább szerepét alakító Robert Knepper csupa kellemes csalódást okozott neki. 2007. november 16. péntek 16:10 -
Magyar írók és zenészek estje Pekingben
Tóth Kriszta, Békés Pál, Egressy Zoltán és Spiró György írásaiból összeállított, illetve Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla fellépésével színesített irodalmi műsort tartottak a Kínai Népi Egyetemen Pekingben csütörtökön. 2007. november 16. péntek 08:42 -
"Mocskos, büdös, gyilkos bolsevik banda" - izzott a hangulat a szekszárdi közgyűlésen
Az inkriminált kijelentést Tóth Csaba Attila, a Szekszárdi Védegylet képviselője mondta a szocialistákra, miután kikapcsolta mikrofonját. A televízió azonban rögzítette a véleménynyilvánítást. 2007. november 15. csütörtök 19:15 -
Tóth Vera szexire veszi a figurát
Egy fájdalmas szakítás után érthető, ha csorba esik egy nő önbizalmán. Így történt ez Tóth Verával is. 2007. november 15. csütörtök 16:20 -
[HÍR] A Szökés c. sorozat egyik sztárjával találkozott a Unique együttes
A népszerű dance formációról régóta nem hallhattunk. Völgyesi Gabi és csapata legújabb klipjük elkészülte után pár napon a svéd fővárosban töltött, buliztak és a Szökés egyik sztárjával is találkoztak. 2007. november 15. csütörtök 14:15 -
Tóth József a a főállású képviselőség mellett
Itt a pillanat, amikor meg lehet és meg is kell teremteni a főállású képviselőség lehetőségét - közölte Tóth József szocialista országgyűlési képviselő, Polgár város polgármestere szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. 2007. november 14. szerda 19:25 -
"Olcsójánosokkal nem lehet nagy ügyeket megoldani"
Tóth József szocialista politikus szerint tudomásul kell venni, hogy egy ember csak egy teljes értékű embert kívánó munkát képes ellátni tisztességesen. 2007. november 14. szerda 17:20 -
Adócsalót füleltek le az Apeh ellenőrei Borsodban
Adóminimalizáló vállalkozást és rajta keresztül felvásárlóit csípték meg az Apeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának adóellenőrei, a fémhulladék kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozás fizetendő áfáját próbálta 1 milliárd forintnyi levonható adóval csökkenteni - tájékoztatott Tóth István, az igazgatóság szóvivője. 2007. november 14. szerda 16:56 -
Bajba kerülhet Tóth Kriszta
A vártnál sokkal izgalmasabban alakul az asztaliteniszező Tóth Krisztina számára a pekingi olimpia kvalifikációs versenysorozata. Ha nem szerepel jól a héten a svédországi Pro Tour-viadal, selejtezőre kényszerülhet. 2007. november 14. szerda 16:50 -
Tóth Gabi abbahagyja
Tóth Gabi ismét nővére, Tóth Vera nyomdokaiba lép: ezúttal a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában áll színpadra, méghozzá nem is akármivel! 2007. november 14. szerda 08:23 -
X. Bluespatika Jamboree, West Balkán, november 15.
Végre a bluesról szól minden. Nem mellékesen ez lesz az az este, amikor kiderül, hogy ki kapja a Bluespatika Életműdíjat, és amikor amerikai bluessztárok köszöntik a megplecsnizett magyar kollégát, vagy Deák Bill Gyulát, vagy Póka Egont, vagy Tóth János Rudolfot, vagy Tátrai Tibort, vagy Török Ádámot. 2007. november 9. péntek 10:14 -
Tóth Vera: Sírni kell, ha pasikról is van szó!
Állandó téma volt Tóth Veránál a Sztráchaten a fogyás és a hízás is egyaránt. Volt, aki keményen beszólt Verának, de sokan voltak, akik hódolatukat fejezték ki a szerelmi bánaton átesett énekesnő felé. Ő azonban mindenre válaszolt. 2007. október 8. hétfő 16:29 -
Händel-opera bábokkal , Hilton Szálló Dominikánus udvar, 2007. július 26-27., 20.30h
Händel első angliai operáját, a Rinaldót, fiatal énekesek adják elő kamarazenekari kísérettel; a történet csodáit, a varázslatokat bábjáték jeleníti meg. A XVI. BudaFest Nyári Zenei Fesztivál keretében színre kerülő előadást Almási-Tóth András rendezte; zenei vezető: Bartal László. 2007. július 12. csütörtök 13:51 - |
|


