Szklenár Gabriella (463 hír) |
Hirdetés |
|
|
Bortankönyv - a Kárpát-medence borai
A jubileumi, huszadik Pincefesztiválon debütál a Borkollégium tankönyvsorozatának második kötete, amelyben a Kárpát-medence borai kerülnek bemutatásra. Mészáros Gabriella, Nagymarosy András és Rohály Gábor jegyzik a kötetet, amely a Bortankönyv - a világ borai előzményének is tekinthető, hiszen a hazai borvidékek ismertetésén túl borokkal kapcsolatos alapismereteket is tartalmaz. Az új kiadvánnyal kapcsolatban Mészáros Gabriellát kerestük meg. 2012. május 15. kedd 14:20 -
Ki volt az a lány? New Yorkban felfigyeltek rá
Hámori Gabriella sokat utazik, forgatott New Yorkban, castingokra jár Londonba, Los Angelesbe, mégis gyakran van itthon. A Jászai Mari-díjas színésznő a balatonföldvári Összpróba táborban 11-18 éves fiataloknak idén is tart színházi kurzust. 2012. május 5. szombat 20:34 -
850 milliárdos nyugdíjveszteséget számolt Selmeczi Gabriella
Magyar Nemzet: több kasszát feljelentett a Kehi. 2012. május 4. péntek 07:26 -
A gyönyörű magyar színésznő lett a Dove arca!
Hámori Gabriella lett az ismert szépségipari márka arca, aki emellett a nevét adta a májusban induló 5 lépéses kampányprogramnak a női szépségért. 2012. április 23. hétfő 12:00 -
BAMeg de jó!
A 2012-es "Bringázz A Munkába!" (BAM) kampány keretén belül a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal dolgozóit arra kértük, hogy április 20-án minél többen jöjjenek kerékpárral a munkába- tudta a bulvárossal Parillák Gabriella sajtószóvivő. 2012. április 20. péntek 16:25 -
Erotikus munkára hívták a TV2 riporterét
Akár bóknak is vehetné Dorogi Gabriella, a Napló riportere, hogy egy Angliában tevékenykedő strici ajánlatot tett neki az interneten keresztül, de természetesen ő felháborítónak találja a milliós kereseti lehetőséggel kecsegtető üzenetet. Az ismert riporter szerint meglehetős felelőtlenségről és vakmerőségről árulkodik a tisztességtelen ajánlat. 2012. április 19. csütörtök 11:33 -
Kiderült ki lett a Dove új arca
Hámori Gabriella lett az ismert szépségipari márka arca, így ő képviseli a májusban induló 5 lépéses kampányt. A program célja a harmónia, a test és a lélek összhangjának elérése. A lelki oldalt a színésznő hangsúlyozza, míg a test helyes ápolásáról Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyász nyújt tájékoztatást. 2012. április 18. szerda 13:25 -
Új premier az Orfeumban! - Berkes Gabriella estje
Once Upon A Dream 2012. április 5. csütörtök 17:38 -
Méltatlan bulvárkacsától az egyfajta elégtételig
Hogyan reagált Selmeczi Gabriella, mit érzett Schmittné, mikor jó egy egyetem? Két hónap, 17 mondat. 2012. március 29. csütörtök 13:01 -
Boros nemzetközi forgatag
Közel hatezer látogatót számláltak az idei VinCE kiállításon, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg március 23. és 25. között. Közel 100 borászat, számtalan előadó a határainkon belülről és kívülról, HunDeszt pálinkaverseny díjkiosztója, finom falatok - ezekkel jellemezhető a nagykaliberű esemény. A szakmai napon versenyt rendeztek külföldi és magyar boroknak, szám szerint 11 játékossal mindkét térfélen. Az izgalmas vetélkedőn olyan híres szakemberek bíráskodtak, mint Steven Spurrier, Josef Schuller vagy épp Mészáros Gabriella és Romsics László. A magyar borok jeleskedtek ezen a versenyen, ahogyan a termeken végigsétálva, a vendégek poharába és lelkébe is azok vittek különleges hangulatot. Képeink a sétakörúton készültek. 2012. március 29. csütörtök 08:00 -
Vegyél magyar élelmiszert! Nemzeti Fogyasztói Termékkosár
Sokan esnek abba a hibába, hogy elcsábulnak a külföldi áruházláncok olcsóbb kínálata révén és gyakran silányabb minőségű termékekkel is beérik. Csalóka, hogy a minőségi a drága, mert kevesebb is elég belőle, az ízélmény és -intenzitás mégis erősebb. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kampányának célja, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos, fogyasztóvédelmi szempontból megfelelő minőségű termékekre. Ezért állt minőségi magyar termékekkel teli kosarakkal állt fényképezőgép elé Csonka András, Gaál Noémi, Jakupcsek Gabriella, Katus Attila, Köböl Anita, Mautner Zsófia, Németh Lajos, Novodomszky Éva, Peller Mariann, Puskás Péter, Sütő Enikő, Tatár Csilla és Váczi Gergő. A magyar baromfi, a hazai minőségi borok, a tojás, az alma vagy éppen az ásványvíz mind megfértek a hírességek kosarában. 2012. március 24. szombat 07:50 -
Somlói Évjárat Bemutató
Ha úgy vesszük, a Somlói Évjárat Bemutató, amelyre március 22-én került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, egyszerre a régi és az új találkozása. A már megszokott pincészetek hozták el 2011-es évjáratú, sok helyen még a hordókban pihenő mintáikat, illetve debütált idén például a Csetvei Pincészet. A 2011-es évjáratról Baráth Sándor mesélt, Mészáros Gabriella, a kóstoló egyik szervezője pedig egy kis borismereti órával lepte meg a vendégeket. A gyakorlat sem maradt a szavak után, a kóstolón mindenki megtapasztalhatta, milyen eredményeket mutat a tavalyi meleg évjárat a borokban. 2012. március 23. péntek 09:00 -
Már 50 kilót fogyott, de még nem szereti magát
Lakatos Márk egy olyan nőnek segített, aki a legnagyobb lépést már megtette, mégsem elégedett. Nézd meg, hogyan jött rá Gabriella, hogy ő is szép. 2012. március 22. csütörtök 08:03 -
Egészséges babát szült a a HIV-fertőzött nő
Budapest - Egészséges kisfiúnak adott életet a magyarországi HIV-perben megismert egyik fertőzött áldozat, Gabriella (32) 2012. március 20. kedd 04:55 -
Selmeczinek csak a francia import fáj
Selmeczi Gabriella elborzadva értesült arról, hogy a nemzetközi baloldal francia importtüntetőkkel készül meggyalázni március 15-i ünnepünket. 2012. március 12. hétfő 14:13 -
Nem szólt szüleinek, hogy vetkőzik a topless modell - fotó!
Balogh Gabriella mindent megtesz, hogy ő legyen a hónap szépe, hiszen a cél a döntőbe jutás! 2012. március 1. csütörtök 18:15 -
Kiből lehet Miss Február?
Tata - Még nem szólt a szüleinek szerdai címlaplányunk, hogy indult a Blikk szépe versenyen, de már megszokták tőle az ilyesmit. Balogh Gabriella (24) mindent megtesz, hogy ő legyen a hónap szépe, hiszen a cél a döntőbe jutás! 2012. március 1. csütörtök 05:10 -
A Fidesz szerint semmi köze a Klub Rádió ügyéhez
Selmeczi Gabriella szerint a mutyi országot akarják maguk mögött hagyni, a szocialisták szerint viszont a Fidesz nem felügyeli, uralja a médiát. 2012. január 24. kedd 16:41 -
Pucér képek terjednek egy román nyugdíjpénztári vezetőről.
Felkészül Selmeczi Gabriella. 2012. január 17. kedd 10:35 -
Megszületett Völgyesi Gabi kisfia
Budapest - Világra hozta kisbabáját Völgyesi Gabriella (34). A Unique énekesnője kedd hajnalban adott életet első gyermekének, akinek a kisfiú apukájával együtt a Martin nevet adták. 2012. január 10. kedd 20:27 -
Betlehemben lép fel a Semjén család
Magyar iskolai kórus énekel Menus Gabriella karnagy vezetésével a betlehemi Születés bazilikájában, a Jézus szülőhelye fölé emelt templomban, a világszerte közvetített karácsonyi éjféli misén. 2011. december 22. csütörtök 22:02 -
Szűcs Gabriella is távozik Debrecenből
Már az ötödik meghatározó kézilabdázó távozik az NB I.-es csapattól, Szűcs Zilahra igazolt. 2011. december 20. kedd 11:11 -
Csiszár Jenővel jár Jakupcsek Gabriella?
Évek óta találgatások tárgya Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő kivételes kapcsolata. A két műsorvezető nem csak a televízióban ragaszkodik egymáshoz, hanem a munkájukon kívül is. 2011. december 13. kedd 10:22 -
Gabriella Spanic szerelmes lett Mága Zoltán hegedűjátékába
Hazai művészek mellett egy világsztár is vendége lesz Mága Zoltánnak ma este a Duna TV-n. Gabriella Spanicot, a Paula és Paulina főszereplőjét valósággal elvarázsolta a hegedűművész. 2011. december 11. vasárnap 14:15 -
Musical a jazz érintésével - érdekes koncert a Kiscelli Múzeumban
Berkes Gabriella és Vukán György közösen lép fel december 10-én 20 órától. [Dátum: 2011.11.29. 17:02] 2011. november 29. kedd 17:02 -
Medvés karácsony
Rendi Gabriella egyedi, kézzel készült mackói igazi különleges, karácsonyi meglepetésnek való darabok 2011. november 15. kedd 10:45 -
Jakupcsek beszólt a 40 feletti nőknek
Jakupcsek Gabriella a Magyarország, szeretlek! Című vetélkedőben nemcsak a határozott, céltudatos nőt mutatja meg magáról, hanem azt is, hogy remek humorral van megáldva. 2011. november 7. hétfő 16:16 -
Jakupcsek Gabriella fapadoson utazott
A fiai szimpatikusak voltak, de a tévés személyiség kicsit morcos volt. 2011. november 4. péntek 09:00 -
Hiába küzd - így is megtalálják a szemrevaló színésznőt
33 éves Hámori Gabriella színésznő, aki hiába küzd ellene, mindig széplány szerepekkel üldözik. 2011. november 1. kedd 09:14 -
Jakupcsek Gabriella fontos feladatot kapott
Képtelen megülni a fenekén Jakupcsek Gabriella (48). A Story4-en futó beszélgetős műsora után, ezúttal az m1-en kapott fontos feladatot: a Magyarország, szeretlek! című játékos műveltségi vetélkedőben csapatkapitányként egyengeti az egyik hírességekből álló háromfős csapatot. 2011. október 31. hétfő 14:00 -
Bodó Viktor is levelet írt Dörner kinevezése miatt
Hámori Gabriella színésznő után Bodó Viktor is nyílt levélben fogalmazta meg ellenérzéseit Tarlós István főpolgármester döntéséről, hogy Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójának. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is megszólalt az ügyben. 2011. október 25. kedd 12:45 -
Hámori Gabriella kiakadt az antiszemita Dörneren
Lars von Triert kiközösítették Cannes-ban a nácizás miatt, itthon Dörnerrel ez miért nem történik meg? - kérdezi levelében a színésznő. 2011. október 21. péntek 15:47 -
A Terézanyu sztárját is felháborítja a Dörner-kinevezés
Nyílt levelet írt Hámori Gabriella színésznő Tarlós Istvánnak és a színházszerető embereknek, amelyben arra keresi a választ, hogyan lehetséges, hogy Dörner György került az Új Színház élére, illetve hogy miért ilyen fontos egy színház birtoklása. 2011. október 21. péntek 10:35 -
Hámori Gabriella világgá megy
Régóta beszélik, hogy Amerikába készül, talán már ott is van. Két héttel az elutazása előtt még nem tudta, merre indul: Berlinbe, Los Angelesbe, esetleg Londonba? Mindenesetre Amerika lesz a végállomás, de nem áll szándékában végleg kint maradni. 2011. október 19. szerda 19:10 -
Új főszerkesztőt kapott a Nők Lapja
Molnár Gabriella 11 évig szerkesztette a lapot, helyét a lapigazgató, Vékási Andrea veszi át. 2011. október 17. hétfő 14:53 -
A Kádár-érában játszódik a legújabb magyar thriller
Csütörtöktől játsszák a magyarországi mozik Bergendy Péter A vizsga című alkotását. A tévéfilmnek készült 90 perces filmben Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter, Hámori Gabriella és Elek Ferenc látható a főbb szerepekben. 2011. október 13. csütörtök 13:19 -
Selmeczi Gabriella mostantól a Fidesz szóvivője
Orbán Viktor határozatlan időre nevezte ki. 2011. október 12. szerda 20:06 -
Laptopon írt önéletrajzot a 78 éves operaénekes
78 éves Déry Gabriella opera-énekesnő, aki autót vezet, mobilozik és laptopon írja a könyvét. 2011. október 12. szerda 15:59 -
Jakupcsek Gabriella befejezte a pityergést
Felcsillant a szeme, amikor a Magyar Televíziótól felkérést kapott. Jakupcsek Gabriella arra várt, hogy végre induljon el valami a közszolgálati televíziózásban, mert azok a produkciók, amelyekben sikeres volt korábban, egyszerűen megszűntek. 2011. október 12. szerda 14:14 -
Jakupcsek Gabriella tudja mi kell a gyerekeknek
Egy új üzemanyag bemutatóján találkozott a sztártévé csapata Jakupcsek Gabriellával, aki elárulta, odafigyel arra, hogy gyermekei egészségesen, céltudatosan éljenek. 2011. október 11. kedd 20:11 -
Völgyesi Gabi utoljára lép fel
Idei utolsó élő koncertjére készül a Unique. Völgyesi Gabriella és csapata ugyanis egy időre leáll a koncertezéssel, hiszen az énekesnőnek és párjának, Kovacsics Ádámnak januárban babája születik. Szombat este azonban még a húrok közé csapnak, és egy igazi családi hangulatú nagykoncerttel búcsúznak a közönségtől. 2011. szeptember 30. péntek 07:51 -
"A feleségem életem legszebb 3000 éjszakás kalandja"
Jakupcsek Gabriella az Állatkertben találkozott Árpa Attilával, a Szerencsekerék műsorvezetőjével, aki elárulta, gyakori vendég itt családjával, sőt, saját farkasa is van, akinek ketrecébe néha be is merészkedik. 2011. szeptember 29. csütörtök 16:00 -
Ördög Nóra + Oprah Winfrey + Jakupcsek Gabriella = D. Tóth Kriszta
Október 1-től új szerepben láthatjuk az egykori híradóst, D. Tóth Krisztát. A róla elnevezett DTK könnyed, szórakoztató talkshow lesz kedd esténként az M1-en. De vajon milyen tulajdonságok a nyerők egy 2011. szeptember 27. kedd 11:09 -
Szerencsésen befürödtek
MAGYARORSZÁG - Kaneff Károly és felesége, Gabriella orvosi vizsgálatra jött aznap Üllőről Budapestre. A rendelőben hoszszúra nyúlt a várakozás, ezért Károly kiugrott egy Blikkért 2011. szeptember 17. szombat 22:33 -
Selmeczi Gabriella lesz a Fidesz szóvivője
A Magyar Nemzet szerint a őszi kétharmados döntések miatt esetleg felmerülő, párton belüli széthúzó szólamokat akarják megelőzni. 2011. szeptember 17. szombat 09:16 -
Jakupcsek Gabriella szíve szerint még három gyermeket szülne!
Nem teheti, de nem is akar lejjebb venni a tempóból Jakupcsek Gabriella, aki 45 évesen döntött úgy, hogy két nagyfiú után egy harmadik gyermeket is felnevel. 2011. szeptember 9. péntek 18:30 -
Jakupcsek fia szülei válásáról beszélt
Nem sűrűn láthatjuk Jakupcsek Gabriella nagy gyermekeit a televízióban, éppen ezért számított kuriózumnak, hogy a napokban egyik fiával együtt szerepelt a Csak csajokban. 2011. szeptember 9. péntek 13:00 -
Juhász Gabriella Veszprémbe igazolt
A 27 éves magyar válogatott kézilabdázó a Debrecenből érkezett. 2011. augusztus 29. hétfő 19:58 -
Baby Gabi: A megcsalás természetes dolog
Különös véleménye van a férfiak félrelépéséről Szklenár Gabinak, a Baby Sisters egykori tagjának. 2011. augusztus 19. péntek 10:47 -
CIB Aranykor reálhozam: -152 forint
Gabriella példájából kiderül, hogy ideoda átlépegetéssel, illetve Aranykor Nyugdíjpénztárral zárni a sort nem jó stratégia. 2011. augusztus 4. csütörtök 11:02 -
Eb-negyedik a női tőrcsapat
Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású csapat a bronzmeccsen nem bírt a németekkel. 2011. július 18. hétfő 18:40 -
Bravúrral elődöntős a női tőrcsapat a vívó Eb-n
A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású a magyar női tőrcsapat bejutott a legjobb négy közé. 2011. július 18. hétfő 13:28 -
Knapek bronzérmes a vívó Eb-n
Mohamed Aida a hatodik, Varga Gabriella a 12., Kreiss Fanny pedig a 24. helyen végzett. 2011. július 15. péntek 20:34 -
Szülni 45 évesen - Jakupcsek fiai furcsállták
Jakupcsek Gabriella fiai még messze vannak a gyermekvállalástól, de húguk, Emma születése sok mindent érthetővé tett számukra. Édesanyjuk 45 évesen szülte meg harmadik gyermekét. 2011. július 10. vasárnap 19:02 -
Jakupcsek Gabriella örökbe fogadott volna
Jakupcsek Gabriella 45 évesen lett harmadszor is édesanya. A riporter kezdetben kacérkodott az örökbefogadás gondolatával, ám a bonyolult körülmények miatt mégis inkább saját gyermeket vállalt. 2011. július 9. szombat 16:00 -
Hámori Gabriella ma színészóriásként debütál New Yorkban
Július 5-től egy hónapon át Hámori Gabriella jelenete is látható egy manhattani színház homlokzatán. David Michalek Portraits in Dramatic Time című művében olyan világhírű színészek között látható Hámori, mint Holly Hunter, Alan Rickman és Lili Taylor. 2011. július 5. kedd 11:15 -
Tóth Gabriella a legszebb horvát lány + galéria
Negyedik alkalommal választottak szépségkirálynőt a magyarországi horvátok. 2011. június 28. kedd 20:15 -
Mikor jön már az a reálhozam?
Selmeczi Gabriella azt mondta, két hét múlva kezdődik a kifizetés, a kasszák szerint csak augusztusban. 2011. június 24. péntek 07:28 -
Három aranyat és egy bronzot szereztünk
A magyar versenyzők nagyszerű teljesítményt nyújtva három arany- és egy bronzérmet szereztek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 1000 m-es döntőiben. A győzelem Kovács Katalin (K-1), a Szabó Gabriella, Csipes Tamara (K-2) és a férfi kenus négyes nevéhez fűződött. A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes harmadik lett. 2011. június 18. szombat 15:27 -
Eszenyi Enikő két végéről égeti a gyertyát
Jakupcsek Gabriella a Story4 TV számára készített interjút Eszenyi Enikővel. A Vígszínház igazgatónője pillangó tapétás irodájának legfontosabb éke egy négyszáz gombból álló sárkány. 2011. június 12. vasárnap 14:14 -
Szűcs Gabriella a DVSC-ben kézilabdázik tovább
A válogatott balátlövő három év után hagyta el az Oltchim Valceát. 2011. június 10. péntek 11:56 -
Kulka János helyére tette a dolgait
Kulka János hálával emlékszik vissza a Szomszédok teleregény idejére és Horváth Ádám rendezőre, akivel a mai napig tartják a kapcsolatot. A Kossuth-díjas művész minderről Jakupcsek Gabriella műsorában beszélt a Story4-en. 2011. június 6. hétfő 19:11 -
Szűcs Gabriella elhagyja a Valceát
A magyar kézilabdázóval szerződést bontott a román klub, Bognár Barbara Debrecenből távozik. 2011. június 1. szerda 13:13 -
Varga Gabriella 7. a szöuli tőr Grand Prix-n
Mohamed Aida 34., Varga Katalin 42. lett. 2011. május 22. vasárnap 19:16 -
Balogh Gabriella az MLSZ elnökségben
Az OTP volt marketingvezetője Borbély Zoltán helyét foglalta el. 2011. május 17. kedd 13:58 -
Kasza Tibit helyrerakta a producer
Illés Gabriella, A Nagy Duett producere határozott, de ugyanakkor felettébb kedves stílusban rendre és szigorra utasította Kasza Tibit... 2011. május 17. kedd 13:00 -
Vívó Vk - Ötödik a női tőrcsapat Sanghajban
Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny összeállítású csapat a 16 között legyőzte a kínaiakat, a negyeddöntőben kikapott az olaszoktól, majd felülmúlta az amerikaiakat és a franciákat. 2011. május 8. vasárnap 20:06 -
Szerelemtől hízik Baby Gabi
Budapest - Tíz hónap szinglilét után rátalált a szerelem Szklenár Gabriellára, azaz Baby Gabira. 2011. május 7. szombat 20:29 -
Magyar házba magyar térrendezés való
Miért olyan fontos a tudatos térrendezés? Mi a célja a tudatos térrendezésnek? Tudjuk-e használni a magyar térrendezés elveit a mai környezetben? Miért fontos a Kárpát-medencében, hogy ezt a rendszert használjuk? Van-e jó és rossz energiájú lakás vagy ház a magyar térrendezés elvei szerint? Kinek érdemes megtanulnia a magyar térrendezést? A cikkben összegyűjtöttük a magyar térrendezéssel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseket, melyekre a Harmonet szakértője, Németné Wéber Gabriella válaszolt. 2011. április 29. péntek 08:30 -
Szücs Gabriella vízilabda BEK-et nyert
A magyar pólós spanyol csapata, a CN Sabadell végzett a Final Four élén. 2011. április 24. vasárnap 13:41 -
Tankönyv a javából!
"Borászok, borivók és borkínálók mankója, tükre. Kultúra ott kezdődik, ahol megjelenik az enciklopédikus igény, hogy leírjuk tudásunkat. Volt már ilyen fényes időszak a magyar borkultúrában. Be' jó volna, ha megint ránk köszöntene!" - indul Szepsy István szavaival a nemrég megjelent, a piacon egyedülálló, nemzetközi kitekintést adó, magyar nyelvű Bortankönyv, amely Mészáros Gabriella és Sánta Zoltán tollából született. 2011. április 6. szerda 17:53 -
Női tőr Vk, Budapest - Mohamed tizenharmadik
A Mohamedhez hasonlóan főtáblás Varga Gabriella első orosz ellenfelét legyőzte, a másodikat viszont már nem, ezzel 30. lett. 2011. március 26. szombat 17:11 -
Egy magyar-japán pár viszontagságai a veszélyövezetben
Gabriella és férje Hiroshi egy hónapnyi élelmet halmozott fel. A japán Iwakit nem hajlandóak elhagyni, pedig a város a veszélyövezetben van, Fukusima központjától csupán 10 kilométerre található. 2011. március 21. hétfő 12:10 -
Selmeczi Gabriella is kikacsint az új alkotmányból
A tervezet az Alkotmánybíróság után a bíróságokat is korlátozná a költségvetést érintő ügyekben. Az adó- és nyugdíjtörvényeket csak kétharmaddal lehetne átírni. 2011. március 10. csütörtök 21:51 -
Könnyes búcsú a millióktól
Öt millió forintot bukott Eszter és Stella, a lányok megkönnyezték az elvesztett összeget. Nagy visszatérés tanúi lehettek a nézők, de Ádám és édesanyja, Gabriella hiába próbáltak újra szerencsét, ismét kiestek a hatodik kérdésen. 2011. március 9. szerda 10:00 -
Nők a borszakma csúcsán
A Borbarátnők Világszövetségének felmérésből egyértelmű a nők minőségi borfogyasztásban betöltött szerepe: a borvásárlók több mint fele (60%) nő. Nem véletlen, hogy a közeljövőben megrendezésre kerülő egyik legrangosabb közép-európai boreseményen a VinCE-n is komoly szerephez jutnak a hölgyek. A március 19-20-án a budapesti Corinthia Grand Hotelben zajló eseményen a Master of Wine Institute képviseletében a nemzetközileg is elismert borásznő, Sarah Jane Evans és Lynne Sherrif beszél a bor szeretetéről, életünkben betöltött szerepéről. Herczeg Ágnes borszakértő a hordó és a bor különleges kapcsolatáról tart kóstolással egybekötött előadást, míg Magyarország első nemzetközi borakadémikusa Mészáros Gabriella a villányi régióban rejlő lehetőségeket mutatja be. 2011. március 8. kedd 20:18 -
Ölelő szék a világszenzáció
Dizájnsiker lett Asztalos Gabriella egyedi körszéke 2011. február 23. szerda 14:30 -
Mobilos dilemmák - kell-e a gyereknek telefon?
Az egyik szolgáltató kutatása szerint a szülők többnyire a kamaszkor, vagyis az önállósodás elején döntenek a mobilhasználat mellett. A vásárlásnál viszont az anyagi szempontok is döntőek. Többek között ezeket a kérdéseket vitatták meg a résztvevők azon a kerekasztal beszélgetésen, ahol Farkasházi Réka és Jakupcsek Gabriella sztáranyukák mellett szakértők igyekeztek választ találni a gyerekek mobilhasználatával kapcsolatos kérdésekre. 2011. február 18. péntek 15:15 -
Gyerek nélkül boldogan: Önzés vagy felelősség?
A nyolcvanas évek Amerikájában egy új fogalomra új kifejezés született: DINKY, double income no kids, azaz a két fizetés, nincs gyerek. Ez a jelenség azaz hogy a házasságban vagy tartós párkapcsolatban élő, jól kereső, fiatal párok nem sietnek a családalapítással már nem csupán az Egyesült Államokban, hanem Európában, így Magyarországon is egyre gyakoribb. BICZÓ GABRIELLA írása 2011. február 17. csütörtök 14:01 -
Selmeczi Gabriella befizette az illetéket
Kétmillió forinttal tartozott, amire részletfizetést kért, de ügye elkallódott az adóhatóságnál. 2011. február 17. csütörtök 10:50 -
Hat éve tartozik az APEH-nek Selmeczi Gabriella
Budapest -- Az átlagpolgárral nem ilyen feledékeny az adóhatóság! 2005 óta tartozik 2 millió forinttal az adóhatóságnak Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő, nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. A kormánypárti képviselőnő a Blikknek megpróbálta elmagyarázni, miért nem fizetett, a szakértő szerint "regényes" a történet, amit előadott. 2011. február 11. péntek 16:46 -
Üzleti- és banktitkokba is belenézne a kormány
A pénztárak ellenőrzéséről szóló törvénytervezet szerint semmi nem maradhat titokban Selmeczi Gabriella és a kormányapparátus előtt. 2011. február 7. hétfő 17:21 -
Selmeczi Gabriella: óriási siker a magán-kasszazárás
Óriási sikernek nevezte a nyugdíjvédelmi programot kedden Selmeczi Gabriella, a témáért felelős kormánybiztos. A politikus szerint ezzel egy ország válláról került le a magánpénztári tagság terhe. A magánkasszákban valamivel több mint 102 ezren maradtak 2011. február 1. kedd 13:36 -
Magyar borokról angolul
Ritkán olvashatunk hazánk borvidékeiről, borászairól és nedűiről egy angol nyelvű kiadványban. Ha pedig össze is akadunk eggyel, a legtöbbször elavult, vagy kissé helytelen információkkal, egy-két oldalon letudják Magyarország borászatát. Azonban Mészáros Gabriella és Rohály Gábor jóvoltából több év után ismét megjelent egy kötet, amely hiánypótolóként segíti a külföldi turisták, szakemberek és a gasztronómiában dolgozók életét. Ez a Wineguide Hungary 2010-2011. 2011. január 26. szerda 16:38 -
Hiába kapacitálta a Playboy a szép énekesnőt
34 éves Völgyesi Gabriella énekesnő, aki a népszerű Unique együttes énekesnőjeként számos nagy sikerű dalt énekelt a hazai slágerlistákra. 2011. január 23. vasárnap 15:03 -
Megtámadták Gabriella fiát
Továbbra is lázban tartja az egész országot a hétvégi diszkótragédia, amikor is három tinédzsert gyakorlatilag agyontapostak egy zsúfolt budapesti szórakozóhelyen. A halálesetek kapcsán beszélgettek sztárszülőkkel az RTL Klub Reggelijében. 2011. január 21. péntek 03:15 -
Szűcs Gabriella énekesnő: "Nem haragban váltunk el"
A művésznő az az igényes zenét és éneket képviselő énekesnő, aki tizennégy évig a Cotton Club Singers együttes alapítójaként nemcsak a zenét szeretők körében, hanem a szakmában is elismertséget vívott ki magának. [Dátum: 2011.01.13. 00:57] 2011. január 13. csütörtök 00:57 -
Tvrtko beszólt Mariának
A TV2 Ezek megőrültek e heti adásában az egyik csapat női tagja Geronazzo Maria volt. Az asszony külsejét és személyét illetően megoszlanak a vélemények - Szklenár Gabi a Mokka vendégeként mondta el, hogy nagyon kellemesen csalódott a nagy szájú nőben. 2011. január 10. hétfő 10:30 -
Jakupcsek Gabriella megkörnyékezte a világhírű filmsztárt
Jakupcsek Gabriella abban a megtiszteltetésben részesült, hogy interjút készíthetett a híres babevő pofonosztóval, Bud Spencerrel. A műsorvezető Róma egyik legpatinásabb részén lévő irodájában látogatta meg az olasz származású, világhíres színészt, akinek hazai bejglivel köszönte meg az olaszországi vendéglátást. 2011. január 8. szombat 16:33 -
Hat új darabot mutat be januárban a Kossuth Rádió Rádiószínháza
Hat új hangjátékot mutat be januárban az mr1-Kossuth Rádió Rádiószínháza többek között Hámori Gabriella, Kulka János, László Zsolt és Seress Zoltán részvételével - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Rádió (MR) sajtóosztálya. 2011. január 8. szombat 16:08 -
Bud Spencer: Engem csak kihasználtak a nők
A Story TV műsorvezetője Jakupcsek Gabriella olaszországi irodájában beszélgetett Bud Spencerrel, aki szerelmi életéről is mesélt. Annak ellenére, hogy immár 50 éve házas, azért bizony szerették a szakállás, mackós férfit a nők, és a pletykák szerint a színész is szerette őket. 2011. január 7. péntek 13:00 -
Varga Gabriella és Bíró Péter nyert a tőrözőknél a vívó-ob-n
Az Angyalföldi Sportközpontban az újpesti Bíró 2006 után diadalmaskodott ismét, míg Varga megvédte a címét. 2010. december 13. hétfő 19:43 -
Megasztár-botrány! Átverik a rajongókat!
A csalók 3 és 20 ezer forint közötti áron ajánlják eladásra a Megasztár döntőre szóló, általában hamis belépőket. Kovács Dávid még viszonylag olcsón megúszta, neki 3000 forintért adott el karszalagot egy titokzatos férfi, Illés Gabriella, a show producere azonban elmondja, hogy a döntőre bizony csak nyerni lehet a jegyet, ezért legyünk óvatosak, ha valaki belépőt próbál ránksózni! [Dátum: 2010.11.30. 04:30] 2010. november 30. kedd 04:30 -
MSZP: Selmeczi Gabriella nem ért a nyugdíjhoz
"Nem tudja, hogy milyen jövedelem után kell adózni, és hogy 20 év munkaviszony után mindenki nyugdíjjogosulttá válik". 2010. november 28. vasárnap 15:06 -
Kevesebb gyógyszer - a Komplementer Medicina segítségével
A kérdésekre Prof. Dr. Hegyi Gabriella, a PhD Yamamoto Intézet igazgató főorvosa, a PTE ÁOK IOI Komplementer medicina Tanszék tanszékvezetője válaszolt. 2010. november 25. csütörtök 09:14 -
Ügynökfilmet forgat Bergendy Péter
Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella főszereplésével készül Bergendy Péter filmrendező új filmje, A vizsga, amelynek esti felvételeit a napokban forgatják a főváros VIII. kerületében. 2010. november 24. szerda 01:01 -
Ügynökfilmet forgat a Terézanyu rendezője
Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella főszereplésével készül Bergendy Péter filmrendező új filmje, A vizsga, amelynek esti felvételeit a napokban forgatják a főváros VIII. kerületében. Az 1956-os forradalom után egy évvel, 1957 karácsonyán játszódó filmről Bergendy Péter, a film rendezője az MTI-nek elmondta: A vizsga körülbelül harmadannyiból forog, mint annak idején az Állítsátok meg Terézanyut. Ez egy alacsony költségvetésű produkció, a cselekmény egyetlen nap alatt játszódik kevés szereplővel - tette hozzá a rendező, aki szerint az alkotás a film noir hangulatát idézi majd sok akcióval. A rendező elmondta: 1997-ben találkozott először Köbli Norbert forgatókönyvíróval, és noha volt egy-két próbálkozásuk, A vizsga lesz az első közös filmjük. Bergendy Péter kiemelte: úgy tudja, Köbli Norbert eleve a filmben játszó színészekre írta a szerepeket. "Ez például egyértelmű Kulka János esetében: rá van írva a szerep" - vélekedett a rendező, majd hozzátette: a filmben fontos szerepe van Elek Ferencnek és Scherer Péternek is. Kulka János, aki Markó Pált, a magas rangú tisztet alakítja a filmben, elmondta: Bergendy Péter nagy szabadságot hagy a színészeknek, csak akkor szól közbe, ha valamit másként gondol. "Azt hiszem, ez a legérdekesebb forgatókönyv, amivel eddig találkoztam" - nyilatkozta a Kossuth-díjas színész, aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a rendező megvárta őt a szereppel. Markó Pál egy magasan kvalifikált, a szakmáját professzionálisan végző férfi, aki az egész életét a belügyes szolgálatnak rendelte alá. Hithű kommunista, tehát nem az a karrierista típusú párttag" - jellemezte az általa alakított főhőst Kulka János. "A történet örök, hiszen részben arról szól, hogy jön a következő nemzedék, amelyik elsodorja az útjában álló időseket. Annyiban aktuális is, hogy nagyon hasonló módon zajlik mindez, mint amikor a választások utáni győztes eltünteti az előző vezetést és a saját kádereit ülteti a helyére" - mondta a színész. Bodzsár István producer arról számolt be, hogy A vizsga 135 millió forintból készül. 40 millió forintot nyertek el a Magyar Mozgókép Közalapítvány tévéfilmes pályázatán, 30 milliót pedig Bergendy Péter hozott normatív támogatásként. 2010. november 23. kedd 16:25 -
Physicist Gabriella Pálla and Engineer József Bokor awarded the Károly Simonyi Prize
This year's recipients of the Károly Simonyi Prize are physicist Gabriella Pálla and engineer József Bokor. Pálla has been a successful researcher for more than half a century and specializes in nuclear and heavy ion physics. 2010. november 19. péntek 13:08 -
Mátéfi szűkítette a női kézi Eb-keretét
Már csak 18-an szerepelnek a névsorban, Juhász Gabriella és Szekeres Klára lesz a tartalék. 2010. november 18. csütörtök 13:21 -
Fából faragott családregény
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis házikó Pilisszentkereszten. Itt, a Kossuth utcában él a 93 éves Szmetana Mártonné, Rozi néni. Bokor Gabriella írása 2010. november 18. csütörtök 12:51 -
Jakupcsek Gera Zolit faggatta
A Fulham középpályásához, Gera Zoltánhoz (31) látogatott el Jakupcsek Gabriella (47) csütörtök este a Story Tv-n futó ...mert érdekel című műsora kapcsán. 2010. november 17. szerda 07:12 -
Adj, hogy több lehess!
Adni az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog a világon. Hinnénk elsőre. Ha azonban jobban elmerülünk a gondolatban, kiderül, mi mindenre kell figyelni. Schütz Gabriella írása 2010. november 16. kedd 14:16 -
Társa miatt rettegésben él a kézilabdás Takács Gabriella
Élettársával tettlegességig fajult a kapcsolatuk, a gyerekek miatt nem bírta tovább, feljelentést tett. 2010. november 15. hétfő 21:30 -
Vöröskereszt
Százötven évvel ezelőtt, 1859. június 24-én Henry Dunant svájci kereskedő véletlen szemtanúja volt a véres solferinói ütközetnek, (és egy szál maga azonnal megszervezte a sebesültek ellátását. Dunant spontán akciójából először egy eszme, majd egy szervezet született: a Vöröskereszt. Bokor Gabriella írása 2010. november 11. csütörtök 14:44 -
Amikor Selmeczi még csak kérdezett
"Nem nekem kell tudnom" – mondja Selmeczi Gabriella az Indexnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy mekkora volt a magánnyugdíj-pénztárak átlagos hozama. 2010. október 27. szerda 13:55 -
Selmeczi Gabriella: Mindenki maga rendelkezhet a pénze felett
A nyugdíjvédelmi megbízott nem tudta megmondani, hogy milyen járadékot kapnak a nyugdíjpénztárából az állami pillérbe visszalépők. 2010. október 24. vasárnap 13:04 -
Jakupcsek Gabriellával beszélgettünk
Teljesen új köntösbe öltöztetve láthatják a nézők a jövőben Jakupcsek Gabriella (47) Jakupcsek ... mert érdekel című műsorát a Story Tv-n 2010. október 21. csütörtök 16:49 -
Selmeczi: már nem kötelező belépni a magán-nyugdíjpénztárba
Vizsgálni fogja a magán-nyugdíjpénztárak működését is Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott, míg a visszalépés lehetőségéről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter készít törvényjavaslatot. A nyugdíjak védelméért felelős megbízott keddi tájékoztatóján bejelentette azt is, hogy a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe megszűnik. 2010. október 20. szerda 05:52 -
Nyugdíjvédelmi megbízott lett Selmeczi Gabriella
Első lépéseként vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, mekkora kár érte a nyugdíjpénztári tagokat. Kárt a kormány okozott. 2010. október 16. szombat 13:43 -
Nem ismerik az etikettet a magyar hírességek
Mint már megírtuk, Vajna új Nobu étterme kapcsán a TV2 Mokkájának vendége volt Lakatos Márk, divatszakember és Török Gabriella protokollszakértő. Amíg a stylist hazai celebek viseletéről beszélt, addig a hölgy hírességeink viselkedését vette górcső alá. 2010. október 15. péntek 05:00 -
Jakupcsek Gabriellának nem a csinnadratta hiányzik
Mert érdekel című műsora a stúdióból kimegy az utcára, átalakul. Jakupcsek Gabriella portrésorozatot készít, amely olyan embereket keres meg, akik a kulturális és gazdasági életet hátulról mozgatják. A riporter a Napi Ásznak elárulta: jelenleg nem lát arra lehetőséget, hogy szórakoztató műsorral térjen vissza. 2010. október 3. vasárnap 12:33 -
Nézd meg és értékeld az X-faktor legjobbjait 45.: Horváth Gabriella
Lezajlott az X-Faktor negyedik válogatója is, így végleges a névsor: 150 tehetség újra dalra fakadhat. Ők azok, akik a Táborban tovább harcolnak a végső győzelemért, újabb és újabb feladatokat kell megoldaniuk. A cél az, hogy minél tovább maradjanak versenyben, hiszen a zsűri hétvégén szűkíti majd a kört, és bizony lesz, akinek búcsúznia kell 2010. szeptember 23. csütörtök 15:31 -
Modelleket koreografálni nem könnyű ám
Lukács Gabriella koreográfussal beszélgettünk a Scharzkopf Elite Model Look 2010 döntője előtt néhány perccel, na jó, a felvétel még kicsit hamarabb, néhány napja készóült, de mi már úgy izgulunk, nem baj? Holnap lesz a döntő és minden eldől, csak a díszlet nem, haha. Ezt a versenyt a Generál Média szervezi és Kajdi Csaba hozza meg a sikert, amelyet mindannyian tapsikolva remélünk. Tényleg, annyira izgulunk már, hogy nem is hiányzik Körmendi kolléga, aki eltűnt.2010. szeptember 21. 2010. szeptember 21. kedd 09:00 -
Modelleket koreografálni nem könnyű ám
Lukács Gabriella koreográfussal beszélgettünk a Scharzkopf Elite Model Look 2010 döntője előtt néhány perccel, na jó, a felvétel még kicsit hamarabb, néhány napja készóült, de mi már úgy izgulunk, nem baj? Holnap lesz a döntő és minden eldől, csak a díszlet nem, haha. Ezt a versenyt a Generál Média szervezi és Kajdi Csaba hozza meg a sikert, amelyet mindannyian tapsikolva remélünk. Tényleg, annyira izgulunk már, hogy nem is hiányzik Körmendi kolléga, aki eltűnt. 2010. szeptember 21. kedd 09:00 -
Rettentően izgatott Claudia
Illés Gabriella a TV2 Megasztárjának producere és Liptai Claudia a szuperprodukció műsorvezetője volt a Mokka vendége. A rutinos televíziós Clau bevallotta, rettentően izgul, hiszen szombaton már élő adásban köszönti a versenyzőket és nézőket. 2010. szeptember 20. hétfő 10:00 -
Gabriella új frizurát visel
Alig ismertünk rá Jakupcsek Gabriellára az RTL Klub Csak csajok című műsorában. A híresség új frizurát visel, és láthatóan sugárzik a boldogságtól. 2010. szeptember 20. hétfő 07:15 -
4 alkalom 4 smink
Hulinay Gabriella sminkmester a Nők Lapja Iskolája tanulóit oktatja a sminkelés fortélyaira. Alapszabály: bármilyen alkalomról legyen szó, mindig a bőr- és a szem színéhez fessünk, soha ne a ruhához! 2010. szeptember 15. szerda 14:13 -
Kómában a Transformers 3 kaszkadőre
Gabriella Cedillo koponyáját kettévágta egy elpattant vontatókábel 2010. szeptember 7. kedd 16:30 -
27-én temetik az énekesnőt
Gaál Gabriella énekesnő, tudományos kutató, több rangos kitüntetés tulajdonosa a közelmúltban hunyt el. Temetése augusztus 27-én lesz [Dátum: 2010.08.22. 22:03] 2010. augusztus 22. vasárnap 22:03 -
Szabó és Kozák világbajnok 500 méteren
Szabó Gabriella és Kozák Danuta végig vezetett, hajóhosszal nyertek, megvédték vb-címüket. Janicsot lehajrázták, ezüstérmes kajak egyesben. 2010. augusztus 22. vasárnap 10:40 -
Szombaton indul a Megasztár!
Az eddig legerősebb mezőnyű Megasztár szombaton immár ötödik alkalommal indul hódító útjára. A Mokka vendége volt Illés Gabriella, a műsor producere, aki apróbb kulisszatitkokba is beavatta a nézőket. 2010. augusztus 19. csütörtök 14:27 -
Szorcsik Vikit nyomasztják hitelei
Mint már megírtuk, több hazai sztárunknak is nehézséget okoznak a lakásra, esetleg kocsira felvett törlesztőrészletek. Pataky Attila, Rákóczi Ferenc és Szklenár Gabi mellett Szorcsik Viki is felvállalta, nem éppen rózsás az anyagi helyzete. 2010. augusztus 18. szerda 09:30 -
Az érzelmeimre hallgatok, a favágásra képtelen vagyok
Jakupcsek Gabriella egyik kedvenc balatoni éttermében mesélte el, hogy imád vitorlázni, de hányingere van a hajón. Szerinte egy tengeri út helyrebillentené. Síelni is jár, alig kétéves kislányát, Emmát a következő télen talán lécre állítja. De egyelőre nyár van, maradjunk a Balatonon 2010. augusztus 17. kedd 08:08 -
Gyász! Meghalt a kiváló nótaénekesnő - Gaál Gabriella emléke örökké velünk él
Az előadó 80 évet élt. [Dátum: 2010.08.11. 10:00] 2010. augusztus 11. szerda 10:00 -
Nyugodj békében Gaál Gabriella - nekrológ
Gaál Gabriella magyarnóta énekesnő, tudományos kutató életét 2010. augusztus 3-án, 80 éves korában visszaadta a lelkét Teremtőjének. Az alábbiakban az énekesnő egyik barátjának, Vaskői Károly emlékezését közöljük. [Dátum: 2010.08.11. 05:40] 2010. augusztus 11. szerda 05:40 -
Elhunyt a népszerű nótaénekes
Nyolcvan esztendős korában elhunyt a magyar nóta énekesnő, és tudományos kutató, Gaál Gabriella - adta hírül a Heti Válasz internetes oldala. 2010. augusztus 10. kedd 09:30 -
Távozott az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője
Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével távozott Such György, a Magyar Rádió elnöke. Az elnök mandátumának lejártával szintén távozik posztjáról Mészáros László gazdasági alelnök, Cseh Gabriella ügyvezető igazgató, Kerényi György, az MR1-Kossuth Rádió főszerkesztője és helyettese, Szikra Zsuzsanna valamint Csillag János, az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője. A távozó menedzsment kétmilliárdos bankszámlát hagy utódjára.A Magyar Rádió Közalapítvány által az elnöki posztra kiírt pályázat eredménytelenül zárult, ezért augusztustól az intézmény folyamatos működését az elnök által kijelölt megbízott vezetők biztosítják. [Dátum: 2010.08.02. 08:51] 2010. augusztus 2. hétfő 08:51 -
Jakupcsek Gabriella nem rémisztő anyósjelölt!
Jakupcsek Gabriella szerint az életben a legfontosabb, hogy tiszteljük egymás szabadságát. A csinos műsorvezető nem szól bele fiai szerelmi életében, de szerencsére Marcell és Bálint barátnőivel jól kijön. 2010. július 30. péntek 10:25 -
Strandtáska négy lépésben
Szívesen vinne a tó- vagy tengerpartra egy trendi táskát? Nem talál önhöz illőt, esetleg drágállja a kedvenc üzletében kiszemelt darabot? Íme a megoldás: néhány öltéssel ön is elkészítheti ezt a remek modellt! Az egyes lépéseket Sági Gabriella kézműves mutatja be. 2010. július 28. szerda 03:05 -
Jakupcsek Gabriella: Teszek azért, hogy jó dolgok történjenek velem
Neki orvosnak vagy mérnöknek kellett volna mennie, mondja, én pedig elképzelem, amint fehér köpenyben hosszasan vizsgálgatja egy rendelő mélyén a lúdtalpamat, aztán huncut mosollyal felír nekem valami gyorsan ható hashajtót. És utána azt is elképzelem, amint az általa tervezett házon legalul lenne az ötödik emelet, hogy ne kelljen annyit gyalogolni, ha rossz a lift, felül meg az alagsor, gondolván arra, hogy süssön már be a nap oda is! 2010. július 28. szerda 00:00 -
Papp Gergő elhanyagoltan ment dolgozni
A héten a kereskedelmi rádiózás nagyjait Bochkor Gábort, Boros Lajost, és Vogát helyettesítették a sztárbarátok, köztük Jakupcsek Gabriella, Sváby András, Papp Gergely és Azurák Csaba. 2010. június 29. kedd 12:05 -
Jakupcsek Gabriella bevallotta: nagyon vágyik már rá!
Mialatt Bochkor Gáborék a Voga-vadászat szerencsés nyerteseivel Egyiptomban nyaralnak, sztár műsorvezetők helyettesítik őket a Bumerángban. Tegnap Jakupcsek Gabriella és a TV2 híradósa, Azurák Csaba ébresztették a hallgatókat, majd meglepő vallomást tettek: Jakupcsek Gabriellának a rádiózás, Azuráknak Várkonyi Andrea hiányzik. 2010. június 24. csütörtök 07:40 -
Jakupcsek Gabriella Azurák Csabát választotta
Egy héten keresztül sztár műsorvezetők helyettesítik a Neo FM-en a Bumeráng csapatát. 2010. június 23. szerda 07:16 -
Nagy Gabriella:Bradley papa és a fia - Foci vb a literán
Az első félidő végén elképzelem Michael Bradley lelkét. 2010. június 20. vasárnap 10:21 -
Diplomatából lett gasztroíró Magyarország kedvenc bloggere
Cserháti Zsuzsa balettáncosnak, Jakupcsek Gabriella színésznek készült. Esterházy Péter matematikát, a tőzsdeguru-milliárdos André Kostolany filozófiát és művészettörténetet tanult. Néhány példa arra, hogy még a legnagyobb tehetségek pályafutása sem volt kerülőktől, kitérőktől és tévutaktól mentes. Hetente jelentkező új sorozatunk interjúalanyai gyerekkori álmokról és jövőbeni elképzelésekről vallanak, miközben kiderül, hogyan lesz a 2010. június 14. hétfő 16:06 -
Vukovich Gabriella a KSH elnöke
A korábbi alelnök Kinevezése mától érvényes és hat évre szól. 2010. június 11. péntek 16:21 -
Jakupcsek Gabriella kislánya bölcsődés lett
Ahogy másfél éves lett a kislánya, azonnal bölcsődébe vitte. Gabi tudatosan készült a váltásra: úgy véli, mindkettejüknek így a legjobb. 2010. június 10. csütörtök 16:15 -
Szűcs Gabriella a Valceánál marad
A magyar kézilabdázó egy évet hosszabbított, függetlenül attól, hogy Kovács Péter lesz-e az új edző. 2010. június 9. szerda 14:41 -
Minden éjszaka fuvolázik az ágyban a magyar sztár
Pikáns dolgot árult el magáról hazánk legnépszerűbb és legcsinosabb fuvolaművésze, Horgas Eszter. A szőke szépség Jakupcsek Gabriella műsorában elárulta, hogy kedvenc hangszerével bújik ágyba... 2010. június 8. kedd 03:30 -
Kemény bombázók: itt nincs "nyuszikázás"!
Egy pszichológiai tanulmány szerint a nők nem kalandvágyóak, a biztos megoldások hívei és kockázatkerülők. Jakupcsek Gabriella ma esti vendégei azonban rácáfolnak erre: mindhárman büszkék a hivatásukra és egyáltalán nem bánják, hogy alapvetően kemény pályát választottak 2010. június 7. hétfő 16:10 -
Menesztik a KSH elnökét
A Népszava szerint a statisztikai hivatal vezetését Wukovich Gabriella, korábbi alelnök veszi át. 2010. június 5. szombat 18:30 -
Gabriella Cilmiről leretusálta a topot az FHM
Az énekesnő kiborult a fotózás után, azt mondja, soha többé nem pózol férfimagazinoknak. 2010. június 1. kedd 08:58 -
Jakupcsek megismert egy férfit, aki négy(!) feleségével él boldogan
Visszatér a képernyőre Jakupcsek Gabriella közéleti témákat boncolgató beszélgetős műsora. Az első adás vendégei között lesz egy férfi, Széll Attila, aki 4 feleségével és 9 gyermekével él a legnagyobb boldogságban és egyetértésben. 2010. május 31. hétfő 17:10 -
Jakupcsek zavarba jött: bigámia! 4 feleségével él boldogságban
Ma este 9 órától újra jelentkezik Jakupcsek Gabriella közéleti témákat boncolgató beszélgetős műsora a Story TV4-en. Az első adás vendégei között lesz egy férfi, Széll Attila, aki 4 feleségével és 9 gyermekével él a legnagyobb boldogságban és egyetértésben. 2010. május 31. hétfő 16:00 -
4 feleségével él boldogságban Jakupcsek vendége
Ma este 9 órától újra jelentkezik Jakupcsek Gabriella közéleti témákat boncolgató beszélgetős műsora a Story TV4-en. Az első adás vendégei között lesz egy férfi, Széll Attila, aki 4 feleségével és 9 gyermekével él a legnagyobb boldogságban és egyetértésben. 2010. május 31. hétfő 15:01 -
Jakupcsek Gabriella csélcsap és hűséges is
Jakupcsek Gabriella szerint a szépség a külső és a belső összhangja. Egyik sem létezhet maradéktalanul a másik nélkül, és meg kell érte dolgozni. A ráncok elleni harcban évek óta hűséges egyetlen márkához, de ha illatokról van szó, csélcsap lesz. 2010. május 26. szerda 17:27 -
Ki a Parlament legjobb nője? - Második felvonás: A középkorúak
A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk parlamenti legjobbnő-válogatásunkat, ám ezúttal olvasóink kérését is figyelembe véve régi motorosokkal bővítettük a mezőnyt. Vajon legyőzi-e Selmeczi Gabriella Budai Bernadettet? Esetleg Pelczné Lamperth Mónikát? Ön dönt. 2010. május 26. szerda 05:32 -
Völgyesi Gabriella kiképzésen
A Kihívás napján a Blikk Fitt sztártrénere megizzasztotta a jogász-énekesnőt 2010. május 21. péntek 16:03 -
A média túlhatalmát bírálta a médiasztár
Szulák Andrea színész-énekesnő, műsorvezető, Kovács István ökölvívó, Náray Tamás divattervező, Parti Nagy Lajos író-műfordító és Ürge-Vorsatz Diána klímakutató lesznek a szombat esti A la Carte-ban Jakupcsek Gabriella és Szombathy Pál vendégei a Story TV4 műsorán. 2010. május 21. péntek 15:00 -
Állatkertbe vittük az ovisokat
Jakupcsek Gabriella kísérte az elefánttól a zsiráfig a Tátika csoportot 2010. május 21. péntek 09:14 -
Júniusban Megasztár 5 roadshow
Eddig 114 produkció jutott tovább a középdöntőbe - mondta Illés Gabriella producer a Mokkában 2010. május 18. kedd 10:06 -
Jakupcsek lánya megszólalt - a szülők csak pislogtak
Jakupcsek Gabriella igazán nem unatkozik, hiszen munkája és a napi teendők mellett másfél éves kislánya is kondiban tartja. A műsorvezető elárulta: Emma rendkívül eleven, s már az első szót is kimondta! 2010. május 12. szerda 04:34 -
Micsoda harc! - Összejöttek a TV2 és az RTL sztárjai!
Erős Antónia összeterelte a sztárokat. Gombos Edina, Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóri, Vujity Tvrtko, Katus Attila, Barabás Évi, Erdélyi Mónika, Détár Enikő, Rékasi Károly, Véber István, Pataki Zita és István Dani is úgy döntött, szán egy csepp időt saját magára és szülővárosa egészségére. 2010. május 7. péntek 04:34 -
Kukásnak álltak a TV2 sztárjai
Megtartotta tegnap a TV2 a Nagy Naplós Szemétnapot. Dorogi Gabriella, Vujity Tvrtko, Azurák Csaba, Szalay Ádám, Somogyi Zoltán, Gaál Noémi, Németh Lajos és Demcsák Zsuzsa egy, a XVIII. kerülettől pár percnyi gyaloglással megközelíthető kiserdőt takarítottak ki önkéntesek segítségével. 2010. május 6. csütörtök 10:14 -
Keleti Györgyi három évet is kaphat
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a juj.hu-nak Keleti Györgyi ügyéről. Elmondta: a vádirat azt tartalmazza, hogy korábban a vádlott, tehát Keleti Györgyi segítséget nyújtott volna bizonyos hölgyeknek azzal, hogy Olaszországban lakásokat bérelt volna nekik kifejezetten azért, hogy ott azok a hölgyek prostitúciós tevékenységet folytathassanak. Magyarországon túl vagyunk a vádemelésen és az olaszok is keresik Györgyit...2010. május 5. 2010. május 5. szerda 21:30 -
Keleti Györgyi három évet is kaphat
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a juj.hu-nak Keleti Györgyi ügyéről. Elmondta: a vádirat azt tartalmazza, hogy korábban a vádlott, tehát Keleti Györgyi segítséget nyújtott volna bizonyos hölgyeknek azzal, hogy Olaszországban lakásokat bérelt volna nekik kifejezetten azért, hogy ott azok a hölgyek prostitúciós tevékenységet folytathassanak. Magyarországon túl vagyunk a vádemelésen és az olaszok is keresik Györgyit... 2010. május 5. szerda 21:30 -
Adameşteanu, Gabriela: Az elveszett délelőtt - részlet [Könyvfeszt2010]
Adameşteanu, Gabriela: Az elveszett délelőtt, Fordította: Koszta Gabriella, Oldal: 596 Gabriela Adameşteanu 1942-ben született, Bukarestben szerzett bölcsészdiplomát. 2010. április 21. szerda 10:11 -
Hámori Gabriella testét nem írják tele
A Budapest talán arról szól, hogy a dolgokat nem is lehet lefordítani, de ettől még rossz a film. 2010. április 16. péntek 11:57 -
Claudia a kommunikációs szakember szemével
Bár hivatalos közlemény még mindig nem jelent meg arról, mikor láthatjuk újra a TV2 képernyőjén Liptai Claudiát, a szóbeszéd szerint akár már a jövő héten munkába állhat a műsorvezető. Elgondolkodtató, vajon egyáltalán képes lesz-e ellátni feladatait, és külön kérdést vet fel, milyen reakciót vált ki a nézőkből a szereplése. A StoryOnline az eset kapcsán a hiteles televíziós kommunikációról Dr. Bozsár Gabriella pszichológust, kommunikációs szakembert kérdezte. 2010. április 16. péntek 03:00 -
Hámori Gabriella: úgy érzem, mi féltve őrizzük a kincseinket
A magyar és a brazil kultúra elemei ötvöződnek hol játékosan naiv, hol provokatív egyszerűséggel a Budapest című brazil-magyar koprodukciós filmben, amelyről Hámori Gabriella, az egyik főszereplő beszélt a Titanic filmfesztiválon. 2010. április 14. szerda 14:39 -
Hámori Gabi különös frizurája
Hámori Gabriella kétségkívül az egyik legszebb magyar színésznő. Most azonban furcsa frizurával állt a Színes RTV fotósának kamerája elé. 2010. április 9. péntek 16:30 -
Blogkonferencia pénteken
Blogkonferencia lesz pénteken, 2010. április 9-én a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Az egésznapos programon előadást tart többek között Pápay György, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője, Nagy Gabriella, a Litera.hu felelős szerkesztője. 2010. április 8. csütörtök 09:25 -
Baby Gabi őszintén: "Ez az egész egy idő után felőrli az embert"
Baby Gabi, azaz Szklenár Gabriella cseppet sem aggódik. A népszerű énekesnő úgy érzi, jó irányba halad az élete, még ha épp most nincs is társ mellette. Gabi a STOPnak adott interjújában nemcsak kedves, de bántó élményeiről is mesélt. 2010. április 1. csütörtök 04:49 -
Borbás Marcsi: "Nem érdekel a bulvársajtó"
Borbás Marcsi és Jakupcsek Gabriella a közszolgálati tévénél éppen, hogy találkoztak. Marcsi még gyakornok volt, mikor Gabi ment a kereskedelmi tévéhez. Marcsi eztz követően nyolc évig maradt, míg végül a csatorna egyik legnépszerűbb műsorát, az általa vezetett Főtér című műsort megszüntették. 2010. március 21. vasárnap 08:00 -
Jakupcsek Gabriella: Csak az egyetlen, fontos férfinak vetkőzöm
Furcsa egy nő ez a Jakupcsek. Ezer éve ismerjük egymást, pedig sosem dolgoztunk együtt, semmit sem tudunk egymás magánéletéről, csak valami megmagyarázhatatlan vonzalom él bennünk a másik iránt. Mikor fölhívtam az interjú miatt, épp rohant, mert a Story Tv-ben, ahol a Jakupcsek... mert érdekel című műsora fut, megbeszélése volt. 2010. március 17. szerda 12:30 -
Gabriella Badacsonyi Muscat Ottonel
A tiszta, jó fellépésű illat bodzára, virágporra, rózsára, grapefruitra és talán a legparfümösebb olajos magra, a kesudióra emlékeztet. Ízben komplexszé válik, ahogy a korábban már megjelenő aromák mellé becsatlakozik egy minerális vonal. Az az érzésünk, mintha több síkon mozogna a korty. Tüzes, telt utóízétől lassan búcsúzunk, sokáig ott marad még a szánkban. Egyedi koncepció, nyitott embereknek. Enyhén fűszerezett csirke curryhez, vagy sushihoz kínálnánk. Akár a Lilaruhás nő Szinyei Merse Pál festményén kacér, kihívó, mégis elegáns. 2010. március 17. szerda 00:00 -
Varga Gabriella ötödik a budapesti tőr Vk-n
Az Eximbank Világkupát a dél-koreai Jeon Hi Szuk nyerte. 2010. március 14. vasárnap 19:18 -
Hámori Gabriella tízezer embert hozott lázba
28 ezer nézővel továbbra is az Avatar az első a hétvégi toplistán, Sas Tamás vígjátéka csak hatodik. 2010. március 2. kedd 13:19 -
Szulák Andrea egy "tankaranka"! De kinek köszönheti?
Sok szorongás és félelem van Szulák Andreában. Jakupcsek Gabriella műsorában vall minderről. Amióta megszületett kislánya, Rozina, megfordult vele a világ. Az énekesnő élete egyik legfájóbb pontjáról is árulkodik: terhessége alatt sokan megsértették azzal, hogy túl öregnek találták a gyermekvállaláshoz. 2010. február 28. vasárnap 15:46 -
Jakupcsek Szulák Andreával beszélget
Hétfőn este Jakupcsek Gabriella régi jó barátnőjét látja vendégül. Szulák Andrea a STORY TV4 műsorán hamarosan a Csináljuk a Fesztivált! című zenés műsort vezeti majd, a munka mellett azonban beszélgetnek magánéletről is. 2010. február 28. vasárnap 14:00 -
Hámori Gabriella megint férjvadász szingli
A nőnek férfi kell, a férfinek gyűrű. Mozikban Sas Tamás mafiás mozija és De Niro családi drámája. 2010. február 25. csütörtök 09:32 -
Ciki-e a Macsó Labor?
A Tv2 egyik műsorával kapcsolatban a következő kép jelenik meg a fejemben: a két dögös hölgy, Tatár Csilla, Illés Gabriella fehér köpenyben "hegesztőszemüvegben" állnak egy füstös laboratórium közepén előttük mindenféle összetevő, mint például kígyó farok és békanyál. 2010. február 22. hétfő 16:02 -
Varga Gabriella hetedik a salzburgi tőr Világkupán
Győzött a döntőben a lengyel Gruchalát 15-14-re verő olasz Vezzali. 2010. február 15. hétfő 01:12 -
Jakupcsekék háza elúszott a lovin!
Jakupcsek Gabriella a műsorának forgatásán elárulta, hogy a családban komoly hagyományai voltak a szerencsejátéknak. 2010. február 7. vasárnap 07:02 -
Közelítő tél - Figura-stúdióbemutató
Kortárs orosz szerző, Jevgenyij Griskovec Tél című darabját mutatja be a Figura Stúdió Színház 2010. november 7-én, vasárnap este 7 órától a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben. A nemrégiben felavatott stúdióteremben ez a darab lesz a színház első bemutatója. 2010. február 4. csütörtök 10:56 -
Megdöbbentő történet Jakupcsek műsorában! Fogva tartották a családot egy pincében
Hétfő este Jakupcsek Gabriella azt a házaspárt látja vendégül műsorában, akik a lakásmaffia áldozatává váltak, és közel három hónapig egy pincében éltek két gyermekükkel. A Best magazin cikke alapján a STORY TV4 megkereste Katalint és Istvánt, akiktől a lakásmaffia több tízmillió forintos házat vett el. 2010. január 30. szombat 10:00 -
Jakupcsek faggatta Vágót
Jakupcsek Gabriella ma este Vágó Istvánt látja vendégül műsorában, így az egykor egymással szembe került két vetélkedő műsorvezetője most végre kötetlenül, jó ismerősként beszélgethetnek egymással. 2010. január 25. hétfő 19:30 -
Felköszöntötték Jakupcsek Gabriellát - nem fogja elhinni, hány éves lett!
Szinte hihetetlen, de Jakupcsek Gabriella tegnap ünnepelte 47. születésnapját. A jeles napon több körben is felköszöntötték, hiszen egész nap kézről kézre adták nála a kilincset barátai és családtagjai. 2010. január 19. kedd 13:16 -
Gallusz Niki pacsirtává válik, Hámori Gabi nem ígérget
Míg Gallusz Niki megfogadta, hogy változtat életmódján, és ezentúl korán fog felkelni, addig Hámori Gabriella nem szereti az újévi ígéreteket. A két gyönyörű színésznő is szerepel a Szinglik éjszakája című akció-vígjátékban, amelyben viszont fontos szerep jut a fogadalomtételnek. 2010. január 6. szerda 10:33 -
Gallusz Niki és Hámori Gabi újévi fogadalmai
Míg Gallusz Niki megfogadta, hogy változtat életmódján, és ezentúl korán fog felkelni, addig Hámori Gabriella nem szereti az újévi ígéreteket. 2010. január 6. szerda 10:00 -
Nem gondoltuk, de Jakupcsek Gabriellának még erre is van ideje
Jakupcsek Gabriella bevallotta: a sok munka és a gyerekek mellett még a barátokra is jut ideje. 2009. december 31. csütörtök 17:28 -
Jakupcsek Gabriella: Most megállítanám az időt!
A karácsonyi nyüzsgésből mindenki kiveszi a részét. Jakupcsek Gabriella, a Story Tv műsorvezetője például ragaszkodik a hagyományokhoz, és bár változtatna már dolgokon, a gyermekei miatt évről évre mindig ugyanúgy szervezi meg az ünnepet. 2009. december 28. hétfő 13:37 -
Hámori Gabriella: Munkamániás színész vagyok
Jászai-díjas színművész, aki a fővárosi művészszínházakban sorra játszotta a drámairodalom legizgalmasabb női szerepeit. A szélesebb publikum Terézanyuként, a honi szinglik archetípusaként ismerhette meg. Brazil alkotókkal dolgozhatott a Budapest című filmben, melynek első magyarországi vetítése egybeesik egy újabb romantikus mozi februári bemutatójával. A Szinglik éjszakájában a szerelmes nő bőrébe bújik. Nem mintha ez olyan távol állna tőle. 2009. december 27. vasárnap 16:17 -
Hová tűntek a férfiak?
A Nők Lapja cikksorozatot készített a témában, a STORY TV4 pedig ezen felbuzdulva hétfő este erre a kérdésre keresi a választ Jakupcsek Gabriella... mert érdekel című műsorában. 2009. december 20. vasárnap 12:00 -
Jakupcsek Gabriella édes terhet cipel
Novemberben indult új műsora - ...mert érdekel címmel -, ami eredeti és izgalmas szemszögből boncolgat aktuális témákat. Jakupcsek Gabriella lehetőséget kapott arra, hogy közéleti talk show-t vezessen. Kislánya, Emma Róza egyéves. Rá tizenöt évet vártak. A viszonylag késői terhessége sok nőnek adott erőt. 2009. december 18. péntek 17:55 -
Jövő nélkül
A karácsony közeledtével egyre több ember bolyong a plázákban, az érem másik oldalán azonban sokan rettegve várják az ünnepeket. Több tízmillió forintos tartozás, jelzáloghitel, megviselt idegrendszer, betegség, Jakupcsek Gabriella ma esti vendége ezekkel a terhekkel néz az ünnepek elé. 2009. december 7. hétfő 20:00 -
Kótai: most számolják rám a hetet és már térdelek!
Jakupcsek Gabriella ma esti műsorában az eladósodásról lesz szó. Ennek kapcsán volt a műsorvezető vendége Kótai Mihály, az IBO és a WBF egykori nagyváltósúlyú bajnoka, aki őszintén vallott a nehéz időkről, amikor mindenét elvesztette, amiért addig dolgozott. 2009. december 7. hétfő 06:30 -
Jakupcsek Gabriellának szórakoztató a gyereknevelés
Szinte napra pontosan egy éve született meg Jakupcsek Gabriella kislánya, Emma Róza. Az internetes sztártévé riportere ezúttal arról faggatta a műsorvezetőt, hogy két fiú után milyen érzés egy kislányt nevelni, és hogy az apuka vagy az anyuka a szigorúbb. Jakupcsek azt is elárulta, hogy Ő egy fiús anyuka, és a lányának is inkább vesz nadrágot, mint szoknyát. 2009. december 6. vasárnap 16:53 -
Elveszítette a lábát, elveszítheti mindenét!
Jakupcsek Gabriella hétfőn este a gazdasági világválság kapcsán az egyre inkább eladósodó emberekről, az ország helyzetéről beszélget vendégeivel a STORY TV 4-en. 2009. december 5. szombat 13:00 -
Élhetnék akár Párizsban is!
Jakupcsek Gabriella a "...mert érdekel" című műsorában bevallja, akár Párizsban is élhetne ma, hiszen annak idején komoly tervei voltak Franciaországban. A rendszerváltás azonban közbeszólt, és a párizsi újságíró iskolából hazafelé vezetett az útja. 2009. november 30. hétfő 19:30 -
Jakupcsek visszatér:"az utolsó két műsoromat bárki le tudta volna vezetni"
Jakupcsek Gabriella mindennapjai a lehető legjobban telnek, hiszen hozzá közelálló feladatot végezhet. A műsorvezető örül a lehetőségnek, hiszen szerinte a szakma mai helyzetét a "homogén" jelzővel lehet illetni, azaz nincsenek egyéniségek, mert kevesen mutathatják meg valódi személyiségüket. 2009. november 28. szombat 12:36 -
Jakupcsek Gabriella új műsoráról beszél! Holnap: Esti Frizbi
Advent első vasárnapján az Esti Frizbi ismét felkavarja az állóvizet. Hajdú Péter beszélgetéseit, mint mindig, most is érdemes lesz megnézni a STORY TV 4 műsorán holnap este. 2009. november 28. szombat 08:00 -
Jakupcsek Gabriella felváltva vásárol be a férjével
Nem olyan régen a műsorvezető egy ország előtt főzött vendégseregének a Vacsoracsata című műsorban. Ám ez a "tömeg" egyáltalán nem ritka a hétköznapokon sem Gabiék konyhájában. 2009. november 24. kedd 19:30 -
Könnyek Jakupcsek stúdiójában
Jakupcsek Gabriella ma esti műsorában az elévülésről, a megbocsátásról, és olyan ítéletekről beszélget, amelyek a hétköznapi ember számára felfoghatatlanok. Kalmár Mónika története olyannyira fájdalmas, hogy a stúdióban senki nem bírta könnyek nélkül. 2009. november 23. hétfő 16:30 -
Megdöbbentő! 700 méterre lakik fia gyilkosától!
Jakupcsek Gabriella döbbenten hallgatta vendége, Ilona és hét éve tragikus körülmények között elhunyt fiának történetét. 2009. november 20. péntek 17:00 -
Jakupcsek Gabi saját műsort kapott
Útjára indult Jakupcsek Gabriella "...mert érdekel" című egyórás új műsora, amelyben a műsorvezető és beszélgetőtársai eredeti és izgalmas szemszögből tálalják majd az elmúlt hét aktuális, leginkább közérdeklődésre számot tartó eseményeit. A műsor készítői nem fognak megoldásokat kínálni, konklúziót vonni vagy véleményt formálni egy-egy vitás kérdésben. 2009. november 17. kedd 19:11 -
A népszerű tévés ma este újra a képernyőn!
Jakupcsek Gabriella november 16-án komoly témával, az őssejtterápiát körüljárva, Lang Györgyit vendégül látva tér vissza a képernyőre a Story Tv-n. 2009. november 16. hétfő 09:22 -
Betegségéről és gyógyulási esélyeiről beszél Lang Györgyi!
Ma este debütál Jakupcsek Gabriella a storytv-n. A tévésnek Jakupcsek című műsorával nagy álma vált valóra, hiszen a csatornánál olyan témákat boncolgathat, ami igazán foglalkoztatja. Gabi az első adásban a meghívottakkal az őssejtterápiáról beszélget: természetesen pro és kontra. A műsorvezető egyik vendége Lang Györgyi, aki a StoryOnline-nak is elmondta, miként vélekedik az említett gyógyítási módszerről. 2009. november 16. hétfő 05:30 -
Szívesen rádiózna Jakupcsek Gabriella
A rádiók körüli hercehurca kapcsán Jakupcsek Gabriella telefoninterjút adott a storytv Esti Frizbijének felvételén Hajdú Péternek. 2009. november 14. szombat 08:00 -
Könnyeivel küzdött Jakupcsek Gabriella
Leforgatták Jakupcsek új műsorának első adásait. A műsor hétfőn, 21.00 órakor indul a storytv-n, és minden héten ebben az időpontban látható majd. A felvételen több vendég története is könnyeket csalt a stáb szemébe, és a műsorvezető is többször elérzékenyült. 2009. november 13. péntek 16:00 -
Lakatos Gabriella húsz éve halt meg
Húsz éve, 1989. november 12-én halt meg Lakatos Gabriella Kossuth-díjas balettművész, a magyar balett 1945 utáni időszakának kiemelkedő alakja. 2009. november 12. csütörtök 14:53 -
Jakupcsek Gabriella visszatér a képernyőre
Jakupcsek Gabriellát is bekebelezte a Story Tv, a televíziós hosszú kihagyás után saját műsort kapott a csatornánál 2009. november 11. szerda 11:08 -
Megmentette a szomszédját a fiatal anyuka
Mandics Gabriella sem sejtette, hogy egy ember köszönheti majd neki az életét, a sors azonban úgy intézte, hogy a 2009. november 9. hétfő 04:55 -
A műselyemlány huszonötödször
Irmgard Keun darabjának bemutatója 2008. február 9-én volt. Dorist Hámori Gabriella játssza, az előadást Bagossy László rendezte. 2009. november 6. péntek 12:07 -
Jakupcsek Gabi nem a kislánya rovására kezdett dolgozni
Ismét dolgozik Jakupcsek Gabriella. Nem tartja korainak a visszatérést. Állítja: be tudja osztani úgy a munkáját, hogy távolléte óráit ne tizenegy hónapos kislányától kelljen elvennie. Tavaly nyáron hagyta el a kereskedelmi csatornát, mert nem ígértek neki olyan műsort, ami a kedvére való lett volna. 2009. november 5. csütörtök 15:31 -
Az igazira vár a magyar színésznő!
Tordai Teri újabb, számára igen kedves filmszerepet kapott. A színésznő Sas Tamás legújabb mozijában, a Szinglik éjszakája című akció-vígjátékban tűnik fel hamarosan, ahol az örömanyát alakítja, Hámori Gabriella édesanyjaként 2009. november 5. csütörtök 08:11 -
Tordai Teri: szerelmet akarok!
Tordai Teri szingliként került be a Szinglik éjszakája című mozifilmbe, ahol Hámori Gabriella édesanyjaként az örömanyát alakítja. Mint kiderült, a színésznő hatvannyolc évesen is várja a szerelmet 2009. november 4. szerda 16:16 -
Tordai Teri szingli nagymama
Tordai Teri szingliként került be a Szinglik éjszakája című mozifilmbe, ahol Hámori Gabriella édesanyjaként az örömanyát alakítja. 2009. november 4. szerda 13:10 -
Gabriella kitett magáért
Jakupcsek Gabriella nem fogta vissza magát és bizony csípős megjegyzésekkel élcelődött Búza Sándoron. A szemére vetette, hogy szerinte ronda, temetőbe való virágot vitt neki ajándékba az RTL Klub Vacsoracsatájának e heti második estéjén. 2009. november 3. kedd 07:00 -
Kinevették Jakupcsek előadását
BUDAPEST - Hatalmas nevetésbe fulladt Jakupcsek Gabriella meglepetésprodukciója az RTL Klub Vacsoracsatájának ma esti felvételén. 2009. november 3. kedd 05:50 -
Alkalmi rohamok vagy valódi epilepszia - Mi a különbség?
A felelőtlen szaporításnak is "köszönhetően" egyre több epilepsziás kutya születik. De nem minden roham epilepsziára utal! A mérgezéses esetek kapcsán is jelentkeznek rohamok! Milyen tünetekre, jelekre figyeljünk? Dr. Kiss Gabriella állatorvos megosztotta velünk tapasztalatait. 2009. október 27. kedd 10:59 -
Jakupcsek egykori műsora miatt botrány a Tv2-nél!
Újabb büntetést kapott a TV2! Most fél órás elsötétítésre kötelezi a csatornát az ORTT, Jakupcsek Gabriella 2008-as, Az igazság ára című műsora miatt. 2009. október 22. csütörtök 07:15 -
Terry Blacket tényleg feljelentették
Ismeretlen tettes ellen, kiskorú veszélyeztetése miatt érkezett feljelentés az ügyészségre - erősítette meg a StoryOnline érdeklődésére Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. 2009. október 21. szerda 03:30 -
"Nem vagyok egy szép nő!" - Jakupcsek Gabriella őszintén
Jakupcsek Gabriella vallott az öregedésről. A műsorvezető elmondása szerint sajnálja a szép nőket, akik közé nem sorolhatja saját magát. 2009. október 17. szombat 13:09 -
Hámori Gabriella - huncutságok, hülyeségek és durva emlékek
Hámori Gabriella sokoldalú színésznő: nemcsak színházban, hanem mostanság a filmvásznon is egyre többször láthatjuk. A STOPnak adott interjújában legutóbbi filmszerepéről, sőt arról is mesélt, hogy függ össze számára a munka és a magánélet. 2009. október 12. hétfő 19:17 -
Jakupcsek nem bír megülni a fenekén
Néhány hét múlva visszatér a képernyőre Jakupcsek Gabriella. Novemberben indul útjára vadonatúj műsora, "Nem hiszem el" címmel a Story tv-n. Azt reméli, nem csal a megérzése és szabadon kísérletezhet, végre megálmodhatja mindazt, amit akar. A szerkesztő-műsorvezető kislánya, Emma Róza novemberben lesz egy éves. 2009. október 9. péntek 09:40 -
Szupernagyi a kispadon
BUDAPEST - Egy egész szakosztály nagymamája lett Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella (81). 2009. október 8. csütörtök 03:57 -
Nyerő volt a fekete viselet a Playboy-partin?
Király Linda, Debreczeni Zita és Fresh Wiki tetőtől talpig feketében jelent meg, Jakupcsek Gabriella és Dér Heni színeket is viselt. 2009. október 4. vasárnap 15:20 -
Varga Gabriella a 16 között a vívó-vb-n
A magyar tőröző török és lengyel ellenfelet verve jutott tovább. 2009. október 4. vasárnap 11:58 -
Teljesül az álma Jakupcsek Gabriellának
Jakupcsek Gabriella műsora november elején indul a storytv-n. 2009. október 2. péntek 10:30 -
Mind a nyolc magyar főtáblás a vívó-vb-n
Varga Gabriella és Boczkó Gábor meccs nélkül került a 64 közé. 2009. október 1. csütörtök 18:34 -
A köztévét kritizálja Jakupcsek
Jakupcsek Gabriella Havas Henrik blogján fogalmazta meg lesújtó véleményét a köztvéről 2009. szeptember 30. szerda 14:26 -
Jakupcsek felháborodott
Havas Henrik videoblogjában Jakupcsek Gabriella a Nap-keltének megszűnése kapcsán beszélt. A tévés teljesen felháborodott. 2009. szeptember 30. szerda 10:00 -
Legyalázza a köztévét Jakupcsek Gabriella!
Jakupcsek Gabriella felháborodott a módszeren, ahogy a köztévé szerződést bontott a Nap TV-vel. A műsorvezető azt sem érti, hogy miért kapnak egyes televíziósok milliós fizetéseket, amikor mint mondja: nincs mögöttük valós teljesítmény. 2009. szeptember 30. szerda 09:49 -
Három új világbajnok a Sportcsillagok Falán
Pénteken három kajakos, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, és Benedek Dalma örökítette meg kézlenyomatát 2009. szeptember 25. péntek 11:43 -
Jakupcsek a storytv-n
Amikor kislánya születése előtt Jakupcsek Gabriella visszavonult a televíziózástól, elmondta, hogy akkor szeretne ismét képernyőn szerepeli, ha olyan feladatot kap, ami szellemileg motiválja. 2009. szeptember 24. csütörtök 09:00 -
Jakupcsek Gabriella először mutatja meg kislányát, Emma Rózát!
Megengedheti magának egy sikeres tévés, hogy tartósan leálljon a harmadik gyermeke születése után? Meg lehet úszni a képernyőfüggőséget? Van szabály a boldog-tartalmas szakmai és magánéletre? Ilyesféle gondolatokkal bíbelődtem, amíg Zamárdi felé zötyögtem az M7-esen, hogy Jakupcsek Gabival és pici lányával találkozzak. 2009. szeptember 23. szerda 11:45 -
Sas Tamás szinglivígjátékot forgat
Hámori Gabriella, Gallusz Niki, Szávai Viktória és Nagy Ilona játssza a négy barátnőt, akikről szól. 2009. szeptember 20. vasárnap 10:27 -
Mosoly és polgárháború - Egy debreceni lány Srí Lankán
Bányai Gabriella több mint két évtizede járt először trópusi vidéken. Azonnal úgy érezte, hogy annak idején eltévesztette a címzést a gólya 2009. szeptember 18. péntek 18:19 -
Cotton Club Singers game over!
Nincs többet Cotton Club Singers, a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) megalakult a Singer Street. A négy énekes és László Boldizsár (a csapat egykori vezetője) közösen döntöttek, hogy megszűnik a népszerű együttes, de az utolsó felállás tagjai részben a Cotton Club Singers hagyományainak továbbvitelével, új néven, megújult imázzsal és repertoárral közösen folytatják a munkát. 2009. szeptember 4. péntek 15:10 -
Megszűnik a Cotton Club Singers - Bemutatkozik a Singer Street
Nincs többet Cotton Club Singers, a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) megalakult a Singer Street. A négy énekes és László Boldizsár (a csapat egykori vezetője) közösen döntöttek, hogy megszűnik a népszerű együttes. 2009. szeptember 3. csütörtök 12:25 -
Megszűnik a Cotton Club Singers
Nincs többé Cotton Club Singers: a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) megalakult a Singer Street. Záróakkord címmel valamennyi egykori énekes közreműködésével egy utolsó koncertet tartanak 2010. január 9-én a Papp László Budapest Sportarénában. 2009. szeptember 2. szerda 17:10 -
Megszűnik a Cotton Club Singers!
Nincs többet Cotton Club Singers, a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) megalakult a Singer Street. A négy énekes és László Boldizsár (a csapat egykori vezetője) közösen döntöttek, hogy megszűnik a népszerű együttes, de az utolsó felállás tagjai részben a Cotton Club Singers hagyományainak továbbvitelével, új néven, megújult imázzsal és repertoárral közösen folytatják a munkát. 2009. szeptember 2. szerda 15:06 -
Megszűnt a Cotton Club Singers
Nincs többet Cotton Club Singers, a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) megalakult a Singer Street. [Dátum: 2009.09.02. 14:09] 2009. szeptember 2. szerda 14:09 -
Drámai vallomás! Király Linda anyukája rákos volt
Szomorú vallomásban árulta el Király Gabriella, hogy valójában miért is tértek haza Amerikából. 2009. szeptember 2. szerda 13:27 -
Rádiópop és komplexmetál
A SZIN-re látogató Gabriella Cilmit mindenki ismeri, aki hallgat rádió. 2009. augusztus 28. péntek 15:56 -
Miért sértődött meg Jakupcsek Gabriella?
Szerelmük hajnalán a műsorvezető egy szál rózsa miatt sértődött meg Ádámra. Igaz, a férfi akkor még nem volt a férje... 2009. augusztus 18. kedd 13:25 -
Mennyiért tér vissza a képernyőre Jakupcsek Gabriella?
A Mokka egykori műsorvezetője örülhet: már szinte az összes csatorna megkereste, de a Story tv ötlete lehet a befutó. Kollegájával, Havas Henrikkel vezetne közösen egy interjú-műsort, amelyben mindketten alaposan próbára tehetnék riporteri képességeiket& 2009. augusztus 7. péntek 07:15 -
SZINnel zár a nyár
Augusztus végén végleg lezáródik az idei fesztiválnyár, és a nagy záróesemény nem más, mint a szegedi Tisza-part medencékkel tarkított partfürdőjén rendezendő Szegedi Ifjúsági Napok. A színpadokon a hazai zenei élet krémje mellett ott lesz Macy Gray, Gabriella Cilmi, a Guano Apes, a Russkaja és 2009. augusztus 4. kedd 14:14 -
Mitől retteg Jakupcsek Gabriella? - képgalériával
A babonás ember egyfajta bűvöletben él: tart a fekete macskáktól, szerencsétlennek hiszi, vagy kifejezetten ragaszkodik a 13-as számhoz... Kiváltképp, ha péntekre esik. Igaz ez a sztárokra is. Megmutatjuk, milyen babonákban hisznek ők! 2009. július 30. csütörtök 07:15 -
54 forint egy koncert a SZIN-en
Ki gondolná, hogy a válsággal súlytott gazdasági helyzetben Gabriella Cilmit, Macy Grayt vagy akár a Guano Apest koncertenként 54 forintért meg lehet nézni! A Szegedi Ifjúsági Napok még július 19-ig átvállalja az Áfa-növekedés különbségét, utána már egy koncert 63 forint lesz. 2009. július 18. szombat 13:25 -
Eb-bronzérmes a tőröző Varga Gabriella
Varga hármat nyert, az elődöntőben az olimpiai bajnok olasz Vezzalitól két tussal kapott ki. 2009. július 14. kedd 18:28 -
Két magyar nő a 16 között a vívó Eb-n
Varga Gabriella és Varga Katalin sem vívott a 64 között, a másik két magyar kiesett a főtáblán. 2009. július 14. kedd 12:36 -
Benedekék győztek 1000 méteren a kajakválogatón
A Medveczky Erika, Benedek Dalma duó legyőzte a Világkupa-győztes, Eb-második Szabó Gabriella, Csipes Tamara kettőst. 2009. július 10. péntek 14:43 -
Jakupcsek:hedonista korszakban születtünk!
Jakupcsek Gabriella elképesztően borzasztónak tartja az ivóvíz kérdését. 15 másodpercenként meghal egy gyermek, mert nem jut megfelelő mennyiségű ivóvízhez. 2009. július 8. szerda 17:00 -
Hámori Gabira nem lehet ráismerni
Új frizurával jelent meg az RTL Klub Reggelijében Hámori Gabriella. A közkedvelt színésznőre első pillanatban rá sem ismertünk. 2009. július 6. hétfő 18:55 -
Jakupcsek Gabriella kalapban pózol
Kommentjeitekből kiderült, szinte kivétel nélkül felismertétek a fotón látható fiatal lányt. 2009. június 22. hétfő 16:55 -
Sáfránék nyerték a kenu ezret a válogatón
A kajakpárosok pénteki számát a Gönczy Gábor, Kökény Roland és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros nyerte Szegeden. 2009. június 19. péntek 20:02 -
Jakupcsek Gabriella akár örökbe is fogadna
Jakupcsek Gabriella a storytv Esti Frizijének felvételén családbővítés terveiről beszélt Hajdú Péternek. 2009. június 19. péntek 08:50 -
Remekül néz ki Jakupcsek Gabriella
Aki vasárnap este a storytv Esti Frizbijére kapcsol, láthatja, hogy Jakupcsek Gabriella fél évvel kislánya születése után kirobbanó formában van. 2009. június 18. csütörtök 10:00 -
Exkluzív interjú Orbán Viktorral a - A 2. menet!
A Esti Frizbi nyári szünet előtti utolsó adásnak illusztris vendége Orbán Viktor, valamint itt lesz Jakupcsek Gabriella, Schobert Norbi, Fekete László és Árpa Attila is. 2009. június 17. szerda 18:55 -
Árulták Jakupcsek lányának képeit
Döbbenetes történetet mesélt el Jakupcsek Gabriella a storytv Esti Frizbijének vasárnap este adásba kerülő felvételén. Elmondta, hogy egy ismeretlen el akarta adni kislánya fotóit egy magazinnak. 2009. június 17. szerda 15:40 -
Mitől fogyott Jakupcsek Gabi?
A storytv Esti Frizbijének felvételén Jakupcsek Gabriella cáfolta a híreket, miszerint fogyásának hátterében betegség vagy magánéleti válság állna. Sőt, Gabi azt is elárulta, hogy egyáltalán nem vékonyabb, mint régebben. 2009. június 17. szerda 09:15 -
Jakupcsek nem vetkőzik!
Jakupcsek Gabriella a storytv Esti Frizbijének felvételén cáfolta meg a pletykákat, amelyek szerint levetkőzne a Playboynak. 2009. június 16. kedd 13:35 -
Jakupcsek Gabit megfenyegették
Elképesztő történetet mesélt Jakupcsek Gabriella a storytv Esti Frizbijének felvételén. 2009. június 16. kedd 07:45 -
Jakupcsek Gabriella lesz a következő nyuszilány?
Jakupcsek Gabriella határozottan cáfolja, hogy levetkőzne a nyuszis magazinnak, hiszen mint mondja: távol állna a lelkületétől egy ilyen fotózás. 2009. június 16. kedd 07:23 -
Jakupcsek Gabriella Larry King akar lenni
Visszatérne a szülés után, még nem tudja hova, de ötletei vannak. 2009. június 16. kedd 07:23 -
Jakupcsek Gabriella megint vetkőzik - képgalériával
Legalábbis ezt állítják róla azok, akik Radnay Péterrel, a Playboy főszerkesztőjével látták ebédelni a minap. S bár a hírt egyelőre nem támasztották alá az érintettek, az erotikus magazin vezetője azért el tudná képzelni a címlapon újra a 46 éves, és még mindig csinos műsorvezetőt. 2009. június 16. kedd 07:15 -
Jakupcsek Gabriella új műsorra vár
Már majdnem egy éve, hogy elköszönt a Mokka nézőitől 2009. június 15. hétfő 19:37 -
Jakupcsek meztelenre vetkőzik???
Radnai Péterrel tárgyalt Jakupcsek Gabriella! A műsorvezető fél évvel kislánya, Emma Róza születése után bomba formában van, s mivel egyelőre nem lehet tudni, hol folytatja a karrierjét, egy címlapfotózás minden szempontból kapóra jöhet. Így Zalatnay Sarolta után újra nagyot dobhatna a Playboy is. 2009. június 15. hétfő 10:30 -
Szegeden fény derül a hasonlóságra
Fellép a SZIN-en Gabriella Cilmi, akinek a hangját leginkább Macy Grayéhez lehet hasonlítani 2009. június 7. vasárnap 12:54 -
Jakupcsek Gabriella reménykedik
Jakupcsek Gabriella az értékállóság híve. Legyen szó a munkamorálról vagy a gyermeknevelésről, meggyőződése, hogy az áhított siker érdekében befektetett idő, pénz, energia, valamint tehetség mindig és maradéktalanul megtérül. Nem türelmetlen típus, csak nehezen lehetett kihozni a béketűrésből. 2009. június 3. szerda 23:15 -
Mozarttól Pucciniig - avagy nyáresti kalandozások az Opera műfajában
Mind a hazai, mind a nemzetközi színpadon igen ritkán hallhatóak operaduettek, ha mégis, akkor elsősorban az operairodalom a szoprán-tenor hangfekvésű szerepkörökben kínál színes választékot. A két művésznő, Létay Kiss Gabriella és Masa Anita ezúttal a szoprán-mezzoszopránra írt operaduetteket tűzött műsorára, de természetesen mindketten áriákban is bemutatkoznak június 7-én az Óbudai Társaskörben. 2009. június 3. szerda 10:02 -
Egri borok a Vármegye Galériában
Tóth István és a Buttler Pincészet borait lehetett kóstolni azon a borbemutatón, amit Mészáros Gabriella tartott 2009. május 5-én Budapesten, a Vármegye Galériában. A két egri borászat kínálatát felvonultató eseményre a Borkollégium korábbi és jelenlegi diákjai kaptak meghívást. A vezetett kóstoló keretében, a... 2009. június 2. kedd 06:00 -
Így él Jakupcsek Gabriella - képekkel
Jakupcsek Gabi már kislánya, Emma Róza születése előtt tervezgette a babaszobát. Mindez egy időben zajlott le két, egyetemista korú fia önállósodási törekvéseivel 2009. május 31. vasárnap 07:15 -
Ünnepel az énekesnő - (Baby) Gabi harmincegy éves lett
Szklenár Gabi 1978. május 26-án született Budapesten. A martonvásári Beethoven Zenei Általánosban furulyázni tanult és rövid ideig kacérkodott a dobolással is, a zene mellett pedig hat évig kézilabdázott. [Dátum: 2009.05.26. 12:23] 2009. május 26. kedd 12:23 -
Nyári tábor - hol, mennyiért?
Hamarabb eljön a nyári szünidő, mint gondolnánk. Már most érdemes tervezni, szervezni, vagy legalábbis tájékozódni a gyerektáborok felől. Idei gyűjteményünkben különös hangsúlyt kapnak az állatkerti és az ökotáborok, melyek változatos és érdekes programjaikkal a természet szeretetére, védelmére, az élet tiszteletére nevelnek. SCHÜTZ GABRIELLA írása 2009. május 19. kedd 10:14 -
Bajban van Jakupcsek Gabriella?
Gabi azt mondja, Emma Róza bearanyozza az életüket, és hogy köszönik szépen minden rendben van velük, mégis azt látjuk, hogy napról napra vékonyabb. Vajon betegség vagy magánéleti válság gyötri a művésznőt? 2009. május 18. hétfő 07:15 -
Jakupcsek: hadjárat folyik ellenem!
Jakupcsek Gabriella felől mostanában csak rossz híreket hallani. Ezek forrása rendre ugyanaz a hetilap. A műsorvezető tudatos lejáratókampányt sejt a háttérben. 2009. május 15. péntek 11:00 -
Jakupcsek Gabriella: semmit ne higgyenek el rólam!
Az egykori műsorvezető csak mosolyogni tud a házasságáról és egészségéről szóló híreszteléseken. Jakupcsek Gabriella elmesélte: egy lejárató hadjárat áldozata lett, és semmi sem igaz abból, amiket összeírnak róla. 2009. május 15. péntek 07:13 -
Baby Gabi új állása
A Baby Sisters egykori énekesnője, polgári nevén Szklenár Gabi mostantól sportdiplomataként segíti a fogyatékkal élő gyerekeket: ő lett a Speciális Olimpia mozgalom elnöki asszisztense 2009. május 13. szerda 15:37 -
Baby Gabi kiáll a fogyatékos-jogokért
A Baby Sisters egykori énekesnője, polgári nevén Szklenár Gabi nemcsak együtt sportol értelmi fogyatékos fiatalokkal, hanem magáénak is érzi a fogyatékkal élők ügyét. 2009. május 12. kedd 22:01 -
Macy Gray is fellép a SZIN-en
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb nyárzáró eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére ugyanis, a korábban bejelentett sztárok - Gabriella Cilmi, Guano Apes, !DelaDap és mások - mellé a napokban csatlakozott a r&b és soul énekes, szövegíró, lemezproducer és színésznő, Macy Gray. [Dátum: 2009.05.12. 14:05] 2009. május 12. kedd 14:05 -
Jakupcsek nem bírja, ha hülyének nézik a magyart
Gianni Annoni a kedvességet, Jakupcsek Gabriella az igényességet, Rákóczi Ferenc a lelket hiányolja a magyar vendéglátásból. A nagy étteremalakítás stábját kérdeztük a hazai gasztrovilágról és éttermi heppjeikről. 2009. május 10. vasárnap 15:32 -
Együtt is támadhat a szénanátha és az asztma
A szénanátha és az asztma egymással szoros összefüggésben áll - mondja dr. Gálffy Gabriella a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának adjunktusa. Ha az eleinte csak kisebb kellemetlenségeknek látszó tüneteket: orrfolyást, orrdugulást, szemviszketést, tüsszögést kiváltó szénanátha tartósan fennáll anélkül, hogy kezelnék, nagy eséllyel alakulhat ki asztma. 2009. május 8. péntek 06:00 -
Szemétszedés sztárokkal és kukazenével
Tegnap kezdtük el ezt az anyagot s ahhoz képest, hogy nem celebekről vagy botrányról szólt, egész szép lett a nézettsége. Sőt, még a fórumban is tetszettek hozzászólni. Szóval itt a befejező aktus. Lehet, hogy erre különösebben nem fókuszáltunk, de ez egy vidám verseny volt, az volt a cél, hogy Frei Tamás vagy Jaksity Kata vagy Jakupcsek Gabriella vagy Hagyó Miklós több szemetet gyűjtsön, mint a többiek. Nagyon sokat gyűjtöttek.2009. április 29. 2009. április 29. szerda 06:00 -
Mi lehet Jakupcsekék legféltettebb titka? + képgaléria
Jakupcsek Gabriella és férje már évek óta vártak a gyermekáldásra, amikor megszületett Emma Róza. A kislány most kezdi felfedezni a világot, és lassan a jellemére is fény derül. A négy hónapos jövevény jókedvű, izgő-mozgó, és azonnal jelzi, ha valami nem az ő kedve szerint alakul. 2009. április 23. csütörtök 07:15 -
Választania kellett a TV2 sztárjának
Bár már az első randevújuk után két héttel összeköltözött Kovács Áron és párja, Boda Gabriella, az esküvőre mégis kilenc évet vártak. Remek kapcsolat az övék, amiben csak egy igazán neuralgikus pont volt: a motorozás. 2009. április 22. szerda 16:52 -
Babakocsiban tolja a szemetet Jakupcsek Gabriella
Jakupcsek Gabriella is csatlakozott a Budapest Fantomhoz, aki mindenki figyel, mögöttünk áll, hogy az eldobott szeméttől és falfirkáktól megszabadítsa a fővárost. 2009. április 22. szerda 06:59 -
Jakupcsek Gabriella babakocsiban viszi haza a szemetet
A TV2 egykori műsorvezetője ahelyett, hogy eldobná a szemetet, ha nem talál a közelben alkalmas gyűjtőt, inkább hazaviszi a babakocsiban. 2009. április 21. kedd 15:56 -
Jakupcseknek elege lett - nem bírja tovább!
Jakupcsek Gabriella is csatlakozott a Budapest Fantomhoz, aki mindenkit figyel, mögöttünk áll, hogy az eldobott, elhagyott szeméttől, falfirkáktól megszabadítsa a fővárost. Akárcsak a Fantomnak, a műsorvezetőnőnek is elege lett a felelősségvállalás hiányából és szeretné felnyitni a kevésbé környezettudatos emberek szemét is. 2009. április 21. kedd 15:13 -
Jakupcsek Gabriella babakocsi- ban viszi a szemetet
Elege lett a szemetes fővárosból Jakupcsek Gabriellának, aki csatlakozott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kampányához. 2009. április 21. kedd 15:07 -
Kikaptak a magyarok csapatai az európai kézi kupákban
Juhász Gabriella és Ilyés Annamária csapata is egy góllal kikapott a női EHF- és Challenge-kupában. 2009. április 19. vasárnap 18:32 -
Hajdu Péter szakított! Megdöbbentő!
Hajdú Péter Jakupcsek Gabriella miatt szakított, de nem kell megijedni, nem Sarka Katával, hanem Dömsödi Gáborral. Műsorvezető társát is mindössze a ma estiNéwshowR kedvéért hagyja el. 2009. április 19. vasárnap 11:20 -
Az első babaképek Jakupcsek Gabriella kislányáról!
Hónapok óta várták az emberek, hogy Jakupcsek Gabriella megmutassa kislányát. A Story eheti számában végre megjelentek az első babaképek! 2009. április 16. csütörtök 05:05 -
Trill Zsolt, a Csokonai Színház ezerarcú színművésze
Tavaly mutatták be a Csak szex és más semmi, illetve a Szabadság, szerelem című alkotások rendezőjének, Goda Krisztinának legújabb sikerfilmjét, a Kaméleont, amelyben olyan neves színművészek kaptak szerepet, mint Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Kulka János, Csányi Sándor, László Zsolt, illetve Trill Zsolt, aki színészi pályájáról, legújabb bemutatójáról, filmbéli élményeiről mesélt nekünk. 2009. április 12. vasárnap 13:46 -
Csepeli kettős gyilkosság - meghosszabbították a gyanúsítottak letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását - mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI megkeresésére. 2009. április 10. péntek 14:02 -
Jakupcsek Gabriella miért nem megy diszkóba?
Jakupcsek Gabriella úgy döntött, örök fiatal marad, ezért nem tart attól, hogy a most csak négyhónapos kislánya és a közte lévő 45 éves korkülönbség problémákhoz vezet majd. 2009. április 8. szerda 10:07 -
Guano Apes és zöld rendőrök az idei SZIN-en
Idén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nu-roma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével, mindezt augusztus 26. és 30. között. [Dátum: 2009.04.03. 16:32] 2009. április 3. péntek 16:32 -
Lady Gaga-t leprostizták
Sorozatos támadások érik napjaink egyik legvitatottabb és egyben legnépszerűbb énekesnőjét: a sztárok mintha összeesküdtek volna ellene. Korábban Gabriella Cilmi fejezte ki nemtetszését, most pedig egy népszerű énekes illette 'prosti' jelzővel a Poker Face énekesét... 2009. március 28. szombat 20:15 -
Sarkos illúziók a Bakelitben
Sarkos illúziók címmel állítja ki műveit a Bakelitben március 28-tól két héten keresztül Balogh Sándor, Benedek Ákos, Füry Anna, Fejes-Tóth Gábor, Kiss Ráhel, Kovács Anita, Homoki Anikó, Nyikesné Rumi Gabriella, Greskó Róbert és Lach Sándor. 2009. március 24. kedd 12:08 -
Jakupcsek szívesen ringbe szállna
Jakupcsek Gabriella újra szerepel a televízióban, de egyelőre csak vendég a képernyőn. Boldog, hogy 45 évesen megszületett a harmadik gyermeke, de alig várja, hogy legyen egy olyan feladat, amiért újra teljes erőbedobással ringbe szállhat. 2009. március 23. hétfő 22:59 -
Szamoránsky Podgoricába szerződik
Az FTC 23 esztendős beállósa, két évre ír alá Zsiga Gyula és Kindl Gabriella klubjához. 2009. március 23. hétfő 09:15 -
Baltával támadtak egy rendőrre Budapesten a VIII. kerületben
Baltával támadtak egy szolgálaton kívüli rendőrre és társára a főváros VIII. kerületében kedd délután; a rendőrt és a vele lévő férfit kirabolták és bántalmazták - mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek. 2009. március 17. kedd 21:45 -
A rettenetes gyerekektől a pohárhajigálásig
Rettenetes gyerekek: A Baader-Meinhof csoport. Atália: Racine premier a Nemzetiben. Ez komolyan zene: Szabados György és a MAKUZ a Művészetek Palotájában. Egy több területen alkotó roma művész: Csámpai Rozi. Késleltetett közvetítés: Csoszó Gabriella fotói. Szabad akarat - Szombathelyen. Hajigáld a poharadat: Santa Macairo Orchestar és Goulasch Exotica Budapesten. Ajánlatok (több mint) egy hétre a hvg.hu-tól! 2009. március 11. szerda 15:05 -
Havas Henrik az éttermes műsorról
Mennyivel, és miért ér több pénzt a Viasat3-nak Jakupcsek Gabriella, mint Havas Henrik? Egyáltalán többet ér? Hallgassuk meg a kérdésről Havas Henriket, aki őszintén elmondja, hogy pénzről nem beszél. 2009. március 10. kedd 13:55 -
Jakupcsek Gabriella kislányáért pénzt követelnek!
Ötszázezerért kínálta eladásra Jakupcsek Gabriella lányának fotóit egy Kata nevű nő. A televíziós mélységesen felháborítónak tartja... 2009. március 10. kedd 10:00 -
Félmillióért kínálják Jakupcsek gyerekének fotóját
Egy ismeretlen asszony ötszázezer forinttért próbálta eladni a Borsnak Jakupcsek Gabriella három hónapos lányának fotóit. 2009. március 10. kedd 08:01 -
Havas Henrik az éttermes műsorról
Mennyivel, és miért ér több pénzt a Viasat3-nak Jakupcsek Gabriella, mint Havas Henrik? Egyáltalán többet ér? Hallgassuk meg a kérdésről Havas Henriket, aki őszintén elmondja, hogy pénzről nem beszél. 2009. március 9. hétfő 12:45 -
Mesterművek magyar mesterhegedűkön - Régi Zeneakadémia, március 14., 11h
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum matinéján Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, a Hubay Társaság elnöke ad rendhagyó hangversenyt Szentpéteri Gabriella zongorakíséretével. 2009. március 9. hétfő 10:54 -
Jakupcsek Gabriella péntektől újra tévézik!
Gabriellát a Viasat3-on láthatjuk majd 6-tól minden pénteken 22 órától. 2009. március 4. szerda 13:07 -
Jakupcsek Gabriella péntektől újra képernyőn!
December elején hozta világra kislányát Jakupcsek Gabriella, és máris visszatér a képernyőre, ami miatt többen is bírálják a kismamát. Péntektől a Viasat3-on láthatjuk a népszerű műsorvezetőt, ahol több héten keresztül zsűritagként vesz részt a csatorna legújabb produkciójában. 2009. március 4. szerda 07:20 -
Havas nem vállal szereplést heti negyvenezerért
Jakupcsek Gabriella töltötte be az eredetileg Havas Henriknek felajánlott helyet a Viasat3 produkciójában, A nagy étteremátalakítás című műsorban. 2009. február 26. csütörtök 07:51 -
Jakupcsek Gabriella visszatér - képgalériával
Korábban tett ígéretéhez híven Jakupcsek Gabriella tavasszal visszatér a képernyőre. Ezúttal is műsorvezetői státuszban láthatjuk viszont, ami azonban a csatornát illeti, nagyot váltott az érett korú kismama - írják a bulvárlapok. 2009. február 24. kedd 07:15 -
Jakupcsek dolgozni még nem akar, de...
Jakupcsek Gabriella kislánya, Emma Róza megszületése óta élvezi a szabadság édes ízét és nem tud betelni vele. Dolgozni még nem akar, de a feladatok megtalálják. Nem kapkod, összeegyezteti, hogy mit engedhet meg magának, mit vállalhat három hónapos kisbabája mellett. Nincs rajta kényszer. 2009. február 23. hétfő 13:25 -
Elárulta titkát Jakupcsek Gabriella!
Jakupcsek Gabriella szerencsés alkat, hiszen annak ellenére, hogy túl a negyedik X-en vállalta harmadik gyermekét, még a terhesség utolsó heteiben is kirobbanó formában volt. Hogy csinálja? 2009. február 22. vasárnap 06:22 -
Salamon Gabriella: A leány, a szerető, az anya és a banya - a női lét négy aspektusa
Salamon Gabriella szakmai körökben elismert természetgyógyász megjelentette első könyvsorozatát, mely a női lét aspektusairól szól: a lányról, a szeretőről, az anyáról és a banyáról. Hasznos és tanulságos ismereteket ad minden nőnek, és akik nőkkel bármilyen kapcsolatban állnak, legyen az barátság, szerelem vagy munkatárs. 2009. február 21. szombat 00:22 -
Jakupcsek bomba formában
Ésszerű táplálkozással és fegyelemmel őrzi tökéletes alakját Jakupcsek Gabriella (46) 2009. február 20. péntek 20:36 -
Kárász Robi nem győzött bókolni
Szalontai Szilvi, Szklenár (Baby) Gabi és Kiszel Tünde volt a TV2 Mokkájának vendége. Demcsák Zsuzsa és Kárász Robi a legjobb csajozós dumák kapcsán faggatta a három csinos hölgyet. 2009. február 20. péntek 09:55 -
Bemutatták a 2005-ös Kogart Cuvée-t
2009. február 12-én a budapesti Kogart Ház először kóstoltatta 2005-ös Kogart Cuvée-jét. A bort Dr. Mészáros Gabriella mutatta be a megjelenteknek, akik elsősorban a ház baráti köréből kerültek ki. A társasági esemény során a borkóstoló mellett a Szalay Lajos grafikusművész életművét bemutató kiállítás... 2009. február 18. szerda 06:00 -
Gabriella Cilmi leoltotta Lady Gaga-t
A 'Sweet About Me' énekese a minap adott egyik interjújában nem épp dicső szavakat intézett Gaga-hoz... 2009. február 15. vasárnap 00:15 -
Hámori Gabriella nem akar celeb lenni
Hámori Gabriella éjjel-nappal próbál az Örkény Színházban, két premier előtt áll és ebben a hónapban kezd forgatni Szász Jánossal. Hűséges a színházához, senki sem tudná elcsábítani egy másik társulathoz. 2009. február 12. csütörtök 22:59 -
Hámori Gabriella: A szerelmeim neveltek fel
Nehéz kiigazodni rajta. Az egyik percben elmélyed a munkában, a másikban nevetve meséli el egy napját, amit barátnőivel töltött. De nincs mit csodálkozni, ő ezerarcú színésznő. 2009. február 3. kedd 14:32 -
Jakupcsek: mi már csak Emma hozzátartozói vagyunk
Jakupcsek Gabriella élete egyik legboldogabb időszakát éli, amióta megszületett Emma Róza, aki egyáltalán nem forgatta föl a családja életét, és végigalussza az éjszakákat. Napközben pedig a család tagjai lesik minden mozdulatát. 2009. január 27. kedd 10:07 -
Milyen lett Jakupcsek kislánya?
Soha nem volt még ennyire boldog és csinos Jakupcsek Gabriella - állítják. Éveket fiatalodott, amióta Emma Rózát világra hozta. Az alig több mint egy hónapos csecsemő meglepően nyugodt baba. 2009. január 26. hétfő 10:30 -
A hét legolvasottabb írása!
A héten is akadt bőven izgalmas sztori a magyar sztárvilágban. Jakupcsek Gabriella először mutatkozott a képernyőn szülése óta, Pártos Csilla pedig jelenlegi állapotáról beszélt a StoryOnline-nak. 2009. január 24. szombat 06:35 -
Jakupcsek Gabriella visszatér?
A műsorvezető egyelőre csak vendégként jelent meg a TV2 stúdiójában, de azóta mindenkit az érdekel, vajon mikor tér vissza a munkába is. 2009. január 23. péntek 18:10 -
Milyen lett Jakupcsek kislánya? + képgaléria
Soha nem volt még ennyire boldog és csinos Jakupcsek Gabriella - állítják. Éveket fiatalodott, amióta Emma Rózát világra hozta. Az alig több mint egy hónapos csecsemő meglepően nyugodt baba. A Kiskegyed összeállítása. 2009. január 21. szerda 07:15 -
Jakupcsek Gabriella túlkényezteti kislányát?
Soha nem volt még annyira sugárzóan boldog és kipihent Jakupcsek Gabriella, mint amióta világra hozta kislányát, Emma Rózát. Az alig több mint egy hónapos csöppség meglepően nyugodt kislány - vajon mitől? 2009. január 17. szombat 14:33 -
Gábor vagy Gabriella?
A gyermek születése ősidők óta a családok legnagyobb öröme, a boldogságnál talán csak a kíváncsiság nagyobb: vajon kisfiú vagy kislány lesz? A nagy találgatás sok babonának és tévképzetnek adott már alapot. 2009. január 16. péntek 17:00 -
Először látható képernyőn szülése óta Jakupcsek Gabriella
Szülése óta először láthattuk a televízió képernyőjén Jakupcsek Gabriellát. A tévés egykori munkahelye, a Mokka vendége volt. 2009. január 16. péntek 11:25 -
2008 sztárbabái
Egymás után érkeztek idén a sztárbébik. Tévések, színésznők, énekesnők hozták világra gyermekeiket, és élték át az anyaság első időszakát. Jakupcsek Gabriella, Schell Judit, Till Attila vagy éppen Stohl András boldogsága lett teljesebb egy-egy babával. 2008. december 26. péntek 10:12 -
Három súlyos sérült az M1-esen Mosonmagyaróvárnál
Súlyos baleset történt az M1-es autópályán Mosonmagyaróvárnál csütörtökön, a legsúlyosabb sérültet mentőhelikopter szállította el - közölte Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. 2008. december 25. csütörtök 13:28 -
Selmeczi Gabriella: idén a hangulatteremtésért felelt
A Fidesz csinos országgyűlési képviselője idén először nem főzött az ünnepek alatt: a nagyszülők ugyanis levették a válláról ezt a terhet. A háttérben viszont a meghitt hangulatot igyekezett garantálni. 2008. december 25. csütörtök 11:28 -
Vigyázz, a kutya harap!
Az elmúlt hétvégén egy törökszentmiklósi család kutyája szétmarcangolta a kisgyereküket a házuk udvarán. Dr. Kiss Gabriella állatorvos arról beszélt, hogyan lehet az, hogy a házi kedvencek egyszer csak 2008. december 16. kedd 13:25 -
Szakadó esőben homokozott a milliomos anyuka és lánya
Anya és lánya nyerte meg a milliókat az RTL Klub A Széf című műsorában. Anna és Gabriella viszonya olyannyira jó, hogy szinte mindig egyetértenek, gyakran túlságosan is egymásra figyelnek és ezúttal is helyes döntést hoztak. 2008. december 10. szerda 20:01 -
Jakupcsek Gabi elolvadt a lányától
November utolsó napjának a délelőttjén 3650 grammal és 53 centisen megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya, Emma Róza. A népszerű műsorvezető és férje, Kliegl Ádám operatőr bár már hónapokkal ezelőtt tudták, hogy kislányuk születik, de a névadással az első nagy találkozásig vártak. 2008. december 10. szerda 13:43 -
Advent orgonával - Művészetek Palotája, december 21., 16h, 19.30
Pálúr János (orgona) és az MR Gyermekkórusának karácsonyi koncertjén Thész Gabriella vezényel. 2008. december 9. kedd 11:45 -
Áron újra Afrikába készül családjával
Kovács Áron sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb amióta haza érkezett Afrikából - árulta el a StoryOnline-nak a műsorvezető felesége, Boda Gabriella. Úgy látszik az örök mozgó karaoke királyának jót tett a kalandtúra. Gabriella elmondta: Áronon is látszik, hogy jó pár kilóval könnyebb lett. 2008. december 4. csütörtök 15:45 -
Megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya
3650 grammal és 53 centiméterrel jött a világra Jakupcsek Gabriella kislánya, Emma Róza tegnap délelőtt - olvasható a Blikkben. 2008. december 1. hétfő 07:26 -
Megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya
Tegnap délelőtt megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya! Baba és mama tökéletesen egészségesek! Gratulálunk! 2008. december 1. hétfő 06:00 -
Megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya
Megszületett a műsorvezető kislánya, Kliegl Emma Róza, aki 3650 grammot nyom és 53 cm. 2008. november 30. vasárnap 16:06 -
Megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya
Gólyahír elsőként a StoryOnline-tól! Ma délelőtt megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya! Baba és mama tökéletesen egészségesek! Gratulálunk! 2008. november 30. vasárnap 16:00 -
Jakupcsek Gabi csak azt várja, hogy egészséges legyen a gyerek
Jakupcsek Gabriella színésznőnek készült. A főiskolán már az első év végén rájött arra, hogy nem lesz jó színész. Rádöbbent: képtelen mások bőrébe belebújni, csak saját magát tudja adni. Gabi ezek után bölcsészként végzett. Műsorai a tévénél nézettek voltak, ám az utolsó produkciókból keserű szájízzel távozott. 2008. november 22. szombat 11:02 -
Csajok karácsonyra
Az idei karácsony sem múlhat el zene nélkül. Ha szeretnél ráhangolódni az ünnepi készülődésre, esetleg még nem tudod, kinek mit ajándékozz vagy egyszerűen buliznál egy jót, neked ajánljuk a Mercy című dallal egy csapásra ismertté vált Duffy, a bársonyos hangú Gabriella Cilmi, a dögös Anastacia és a Nicole Scherzinger vezette Pussycat Dolls, valamint a Sugababes-lányok új albumát. 2008. november 21. péntek 14:40 -
Jakupcsek Gabi majdnem a TV2 Erdélyi Mónikája lett
Hajszálon múlt csupán, hogy nem Jakupcsek Gabriella lett a TV2 Erdélyi Mónikája. 2008. november 19. szerda 08:03 -
Hétfőig lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre
Hétfőig lehet jelentkezni a jövő februárban induló felsőoktatási keresztféléves képzésekre, a továbbtanulni szándékozók több mint 150 szak közül választhatnak - közölte Nagy Gabriella, az Educatio kht. munkatársa az MTI-vel pénteken. 2008. november 14. péntek 15:04 -
Milyen lesz Jakupcsek Gabriella kislánya? - képgalériával
20 év kihagyás és két fiú után a napokban derült ki, hogy Jakupcsek Gabriella kislányt hord a szíve alatt. És ha minden a terv szerint halad, a tévés pár hét múlva ad életet harmadik gyermekének. 2008. november 14. péntek 07:15 -
Jakupcsek Gabriella napokon belül megszüli harmadik gyermekét
Hamarosan anyai örömök elé néz Jakupcsek Gabriella. Többen is megdöbbentek, amikor a népszerű műsorvezető a negyedik X-en túl vállalt gyermeket - ráadásul már van két nagykorú fiú a családban. 2008. november 11. kedd 11:01 -
Jakupcsek: minden pillanatát szeretném kiélvezni
Jakupcsek Gabriella kislányt hord a szíve alatt. Havas Henrik nemrégiben vendégül látta műsorában a várandós kismamát, hogy magánéleti válságáról és gyermeke születésének összefüggéséről faggassa. 2008. november 8. szombat 16:33 -
Kislányt vár Jakupcsek Gabriella
Gabi elárulta, kislányt hord a szíve alatt. A tévés már nagyon várja a csöppséget, aki néhány hét múlva születik meg. 2008. november 6. csütörtök 16:10 -
Kislányt vár Jakupcsek Gabriella
A műsorvezetőnő decemberre várja harmadik gyermekét, és két fiú után végre kislánya lesz, értesült a Story magazin. 2008. november 6. csütörtök 15:52 -
Játék folytatása
Gabriella megjelölt az alábbi játékában: Szabályok: 1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett. 2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi. 3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba. 4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve. Az a bizonyos 7 dolog... 1. Egy hónapja született meg Dávid fiúnk, aki most minden egyes percünket kitölti. Ha valakit konkrétan érdekelné, akkor életünk képekben az alábbi helyen található: http://ocsko-katona.5mp.eu 2. Van két rosszcsont kutyánk: Moha egy tibeti terrier, Csipesz pedig egy törpe schnauzer. Fantasztikus egyéniségek és neveletlenek. 3. Nagyon szeretek hímezni, kézimunkázni. Most, hogy itthon vagyok Dáviddal, végre kiélhetem magam és kipróbálhatok minden kreatív hobby találmányt... 4. ... sajnos most van időm a lakást is folyamatosan átrendezni. 5. Észre vettem, hogy nekünk semekkora hely nem elég. Szinte mindent képesek vagyunk belakni és kinőni. Ezért nálunk sosincs rend és örökké keressük a helyét mindig mindennek... ja, és aminek már megtaláltuk és eltettük, azt már soha többé nem találjuk meg újra :( (Ha valakinek van valami tippje ez ellen, szívesen várom). 6. Nagyon szeretünk otthon lenni a férjemmel, rettentő nehéz kimozdítani minket otthonról: télen élvezzük a meleg és hangulatos szobánkat; tavasszal nekilátunk a kerti munkáknak; nyáron élvezzük a teraszunkat; ősszel elpakolunk, felkészítjük a kertet télire. És minden évszakban nagyonkat sétálunk a kutyákkal. 7. És honnan jött a spenót? Legtöbbször ellenállást tapasztalok a spenóttal szemben. Rögtön mindenki a főzelékre gondol és grimaszokat vág. Külföldön azonban a spenót felhasználása sokkal szélesebb körű, ezért úgy gondoltam, megpróbálom terjeszteni sokrétű felhasználását. Jelöltjeim: Crix Bubo Vegagyerek Édes élet cukor nélkül Bodzablog Zsuzsi főz Marmalade 2008. november 5. szerda 09:00 -
Gabriella Cilmi tarolt
A 17 éves ausztrál énekesnő/dalszövegíró nem kevesebb, mint 6 kategóriában nyert az Ausztrál Lemezkiadók Szövetségének október 20-án megrendezett díjátadóján. 2008. október 27. hétfő 16:25 -
Elindult a tanév a Pasaréti úton
Ha csak a londoni akkreditációt élvező WSET oktatást tekintjük, akkor az idei a harmadik, ha azonban a Borkollégium eddigi teljes működését figyelembe vesszük, akkor a 2008-as már a tizenharmadik tanév. Mészáros Gabriella, az iskola tulajdonképpeni motorja nyilatkozott a Vinoportnak arról, hogy mire számíthatnak idén a diákok... 2008. október 16. csütörtök 06:00 -
Megdöbbentő bejelentés! Utoljára látható a terhes Jakupcsek Gabriella! Friss fotóval!
Meglepő bejelentést tett Jakupcsek Gabriella az ATV Névshowr című műsorának felvételén. Elmondta, hogy tervei szerint a nézők utoljára látják őt terhesen a kamerák előtt. 2008. október 3. péntek 12:10 -
Kétszáz kulturális program Szegeden
Több mint kétszáz programmal várja szerdától egy hónapon át a tizenharmadik alkalommal megrendezendő szegedi Őszi Kulturális Fesztivál a közönséget - tájékoztatott Tajti Gabriella szervező. 2008. szeptember 30. kedd 09:13 -
Őszinte vallomás! Havas és Jakupcsek: nem kímélték a Mokkát
Egykori munkahelyéről igen, Albert Györgyiről nem kívánt véleményt mondani a népszerű tévés, Jakupcsek Gabriella a storytv HAVAS című adásában. A műsorban két erős, határozott egyéniség beszélgetett szerelemről, hivatásról, gyermekvállalásról. 2008. szeptember 29. hétfő 16:00 -
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 39. számába!
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 39. számába! Jakupcsek Gabriella; D. Tóth Kriszta és Tamás eszmét és receptet cserélnek 2008. szeptember 22. hétfő 00:00 -
Jakupcsek Gabriella leszólta a TV2-t
A műsorvezető a Fábry-showban panaszkodott 2008. szeptember 19. péntek 08:18 -
Jakupcsek Gabriella leszólta a TV2-t
Néhány héttel a TV2-től való távozása után máris a konkurens csatornán bukkant fel Jakupcsek Gabriella 2008. szeptember 19. péntek 07:30 -
Jakupcsek Gabriella Fábry műsorában mondta el: túl jó volt a TV2-nek
Meglepő, hogy néhány héttel a TV2-től való távozása után a konkurens csatorna képernyőjén bukkan fel a műsorvezető Jakupcsek Gabriella, aki a Blikk értesülései szerint Fábry Sándor műsorában mondta el, hogy túl jó volt a csatornának. 2008. szeptember 19. péntek 07:26 -
Dorogi Gabriella: fordítva vagyok bekötve
Dorogi Gabriella elérte a negyedik X-et, az arca mégis ragyog, az alakja pedig tökéletes. Nem csoda, hogy beindult a kíváncsi találgatás: vajon sebészkés vagy botox "konzerválja" A Napló "dr. Szőszijének" fiatalságát? 2008. szeptember 5. péntek 12:13 -
Demcsák szerint Benedek egy igazi pasi!
Modellkedett, autóversenyzőnek készült, volt kormányszóvivő-jelölt is - aztán csak megmaradt a tévés munkánál. A kétgyermekes Demcsák Zsuzsa mostantól Jakupcsek Gabriella helyett ébreszti a Mokka nézőit. 2008. szeptember 2. kedd 13:07 -
Demcsák Zsuzsa sírt a gyerekei nélkül - képgalériával
A szülési szabadságra menő Jakupcsek Gabriella helyét Demcsák Zsuzsa veszi át a Mokkában. Pedig a műsorvezetőnő nem éppen csatornahűségéről híres. A TV2-nél sem először kap munkát. 2008. szeptember 1. hétfő 07:15 -
Köszönjük Sláger Rádió! Csak a Bocsi hiányzott! - olvasónk írta
Botosné Böszörményi Gabriella jól érezte magát a Sláger Megapartyn - csak egy ember hiányzott neki. [Dátum: 2008.08.31. 15:27] 2008. augusztus 31. vasárnap 15:27 -
Jakupcsek örökre elköszönt?
Jakupcsek Gabriella hamarosan újra anyai örömök elé néz ezért elköszönt, de nyilatkozata alapján elképzelhető, hogy nem is tér vissza a képernyőre. Viszont az már biztos, hogy a műsorvezetői feladatait Demcsák Zsuzsa veszi át. 2008. augusztus 21. csütörtök 07:15 -
Jakupcsek Gabriella, szerelem, és kórház!
Csak úgy faltátok a StoryOnline mai cikkeit. A legnépszerűbb írásunk Jakupcsek Gabrielláról szólt, akit ma láthattunk egy ideig utoljára a tévéképernyőn. De imádtátok a két fiatal televíziós szerelméről íródott cikkünket is, valamint érdeklődve kattintottak Harsányi Levente rosszullétére. 2008. augusztus 19. kedd 20:15 -
Jakupcsek Gabriella elment szülni
Eddigi karrierjének állomásait bemutató összeállítással búcsúztatták kollégái Jakupcsek Gabriellát, a TV2 Mokkájának műsorvezetőjét. 2008. augusztus 19. kedd 13:01 -
Demcsák Zsuzsa lesz Jakupcsek Gabriella utódja
Havas Henrik után egy újabb kormányszóvivő-jelölt vezet műsort a Mokkában. 2008. augusztus 15. péntek 12:25 -
Megtalálták Jakupcsek Gabriella utódját
Jakupcsek Gabriella elköszön, az augusztus végén megújuló Mokkában Demcsák Zsuzsa veszi át helyét a műsorvezetői székben. 2008. augusztus 15. péntek 07:45 -
Papp Gergő is távozik a Mokkától
Jakupcsek Gabriella után Papp Gergő is otthagyja a Mokkát. 2008. augusztus 12. kedd 09:30 -
Jakupcsek hasa szépen gömbölyödik!
Szépen gömbölyödik Jakupcsek Gabriella pocakja. A műsorvezető a mai Mokkában viccesen megjegyezte: már akkora a hasa, mint a fogyókúrára fogyott Bódi Gusztié. 2008. augusztus 11. hétfő 11:15 -
Jakupcsek Gabriella nem megy vissza a TV2-höz
Augusztus 19-én vezeti utoljára a Mokkát Jakupcsek Gabriella. 2008. augusztus 9. szombat 09:37 -
Jakupcsek Gabriella titkolta, de felesleges volt
Semmi rosszullét, rengeteg pluszenergia, normális súlygyarapodás: minden ok megvan arra, hogy Jakupcsek Gabriella az élet különösen szép ajándékának tekintse jelenlegi állapotát. 2008. július 31. csütörtök 06:35 -
Az örök fiatalság titka: a magyar sztárok szerint a gyerekszülésben rejlik!
Vajon Nyertes Zsuzsa, Szulák Andrea, Máté Krisztina, Jakupcsek Gabriella, Schell Judit csak szerencsés kivételek, vagy a "késői" szülés valóban fiatalon tartja a nőket? 2008. július 30. szerda 06:15 -
Dorogi Gabriella civilben kicsit más
A paksi városi tévénél kezdte, majd Budapestre költözve a Napkelténél dolgozott. Dorogi Gabriella a TV2 megalakulása óta a Napló munkatársa. A képernyőn határozott, kemény nő. Civilben kicsit más... 2008. július 29. kedd 17:55 -
Albert Györgyin ismét elhatalmasodott a depresszió!
Mélységes kétségbeesésben él Albert Györgyi. Volt férje, András és párja a napokban várják a kisbabájukat. Egykori férje, Máté Gábor volt felesége, Jakupcsek Gabriella is babát vár. Györgyi állítja: minden jót kíván a kismamáknak és hozzátartozóiknak. Ennek ellenére nehéz a szíve, és a depressziója, ha lehet, még mélyebb a szokásosnál. 2008. július 24. csütörtök 17:06 -
Mindenüket megmutató sztárok és a Helyszínelők sorsa - képgalériával
Heti galériáinkban mindent megmutatunk: bikinire vetkőzött sztároktól kezdve a top 10 nyári célpontokon át Jakupcsek Gabriella és Albert Györgyi közös múltját. 2008. július 19. szombat 07:15 -
Albert Györgyi elszerette Jakupcsek Gabriella férjét
Jakupcsek Gabriella és Albert Györgyi évek óta gyűlölik egymást. Az ellenségeskedés oka pedig mindkettőjük esetében a féltékenység. S bár az indokok különbözőek, azért a szálak minden esetben egy férfihoz vezetnek vissza. 2008. július 17. csütörtök 07:15 -
Jakupcsek válás helyett döntött a szülés mellett?
Alig két évvel ezelőtt még Jakupcsek Gabriella házasságának válságáról sugdostak. A műsorvezető őszintén bevallotta Szilágyi Jánosnak egy műsorban, hogy valóban volt olyan időszak, amikor kapcsolatuk mélypontra került. Most viszont sokkal örömtelibb hír érkezett: 45 évesen babát vár! 2008. július 16. szerda 17:46 -
Azurák Csaba megvédte Jakupcsek Gabriellát!
Elmosta a jégesős zivatar tegnap reggel a koffeinmentes Mokka első szabadtéri, siófoki adását. Jakupcsek Gabriella nem tagadta, az esős időben roppantul fázott, még a ráborított takaró alatt is, melyet kollégájától, Azurák Csabától kapott a kismama. 2008. július 15. kedd 07:26 -
Jakupcsek Gabriella és az újrakezdő sztárpárok - képgalériával
Heti galériáinkban az orvossorozatok sztárjai, Jakupcsek Gabriella és a kései terhességek, Kásás Tamás és a vízilabdázó válogatott, újrakezdő sztárpárok, milliárdokkal bujkáló hírességek, extrém gumióvszerek, Béres Alexandra illetve a volt és lehetséges Megasztár zsűritagok. 2008. július 12. szombat 07:15 -
Albert Györgyi üzenete Jakupcsek Gabriellának!
Albert Györgyi nagyon különleges helyzetbe került. Legutóbbi férje, aki nem akarta, hogy gyermekük szülessen heteken belül apa lesz egy másik nőtől, és arról is a napokban értesült, hogy Jakupcsek Gabriella, akit miatta hagyott el előző férje, babát vár. Ezzel szemben Györgyinek nem lehet soha saját gyereke. 2008. július 9. szerda 06:51 -
Jakupcsek kiöntötte a szívét - milliók látták és hallották
A napokban derült ki, hogy Jakupcsek Gabriella húsz év után ismét babát vár, és ezt kolléganője, Liptai Claudia sem hagyhatta szó nélkül. 2008. július 8. kedd 08:37 -
Fiai vigyáznak Jakupcsek Gabriellára
Fiaiból merít erőt terhességéhez Jakupcsek Gabriella, írja a Bors. 2008. július 8. kedd 07:33 -
Jakupcsek Gabriella és a késői terhességek - képgalériával
Van, aki karrierje miatt vállal később gyermeket, de akad olyan híresség is, aki valamilyen lelki vagy testi probléma miatt nem tud idejében teherbe esni. Jakupcsek Gabriella például 15 éve vár harmadik gyermekére. 2008. július 8. kedd 07:15 -
Jakpucsek Gabi újra anyuka lesz!
Tudatosan készült Jakupcsek Gabriella arra, hogy első terhessége után 23 évvel újra várandós legyen 2008. július 6. vasárnap 06:00 -
Jakupcsek nyugodtan szülhet, lesz helye a TV2-nél
Jakupcsek Gabriella már a negyedik hónapban jár. Második férjével már 15 éve vágytak a csemetére. A negyvenes éveit taposó műsorvezető egyszerre megy szülési szabadságra kolléganőjével, Gombos Edinával. Így kérdés: mi lesz a TV2-vel? 2008. július 5. szombat 12:14 -
Jakupcsek Gabriella terhes
A negyvenöt éves műsorvezető tizenöt éve próbált teherbe esni. Decemberre várja harmadik gyerekét. 2008. július 4. péntek 12:27 -
Harmadik babáját várja
Negyvenöt évesen lesz harmadszor is anya Jakupcsek Gabriella 2008. július 4. péntek 07:53 -
Jakupcsek Gabriella várandós!
Negyvenöt évesen harmadszor is anya lesz Jakupcsek Gabriella. A Mokka műsorvezetője a Blikk információi szerint már a 15. hétben van, hiszen párjával, Kliegl Ádámmal már jó ideje vágynak egy közös babára. 2008. július 4. péntek 07:15 -
Szenzáció! Babát vár Jakupcsek Gabriella
Babát vár Jakupcsek Gabriella - értesült a hírről a Best magazin. A negyvenöt esztendős tévésnek ez lesz a harmadik gyermeke. 2008. július 4. péntek 07:01 -
Selmeczi Gabriella mára várja kisfiát
A Fidesz országgyűlési képviselőjét július 2-ra írták ki az orvosok szülni 2008. július 2. szerda 08:59 -
Jakupcsek liberális anyós lesz
Nézők és szakmabeliek szerint Jakupcsek Gabriella felkészült, elhivatott és empatikus riporter. Férjével, Kliegl Ádám operatőrrel boldog házasságban élnek. A műsorvezetőnek két nagy fia van. Vajon milyen anyós lesz belőle? 2008. június 27. péntek 15:40 -
Felszentelték Magyarország egyik legnagyobb egyházi orgonáját
Észak-kelet Magyarország legnagyobb orgonáját Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó római katolikus templomában; a 3.200 sípos hangszeren ezt megelőzősen Mátyus Gabriella orgonaművész adott koncertet. [Dátum: 2008.06.22. 16:16] 2008. június 22. vasárnap 16:16 -
Jakupcsek gondolt egyet...
Jakupcsek Gabriella szereti a Balatont. MI sem bizonyítja ezt jobban, mint a Blikk olvasó-riportere, aki a minap kapta lencsevégre a fagylaltozó műsorvezetőt. 2008. június 19. csütörtök 08:37 -
Kiszel Tünde kislánya 125 centiméter magas és cserfes
Kiszel Tünde lányát, Liptai Claudia és Jakupcsek Gabriella kérdezte a tanulmányi eredményeiről a Koffeinmentes Mokkában. 2008. június 16. hétfő 09:17 -
Csányi Sándor új szerelme
A jóképű színész bárkibe beleszeret, ha azt a forgatókönyv megkívánja. Most Hámori Gabriella okozza a szerelmi bonyodalmakat. 2008. június 16. hétfő 09:00 -
Csányi Sándor: bárkibe beleszeretek, ez természetes
Csányi Sándor hónapok óta filmet fogat. Ezúttal Goda Kriszta Kaméleon című új játékfilmjét, melyben Márkot, egy szappanopera sikeres és jóképű, ám hiú és önimádó nőcsábász színészét alakítja. S bár Csányi ezúttal nem a főszerepet játssza, most is szép partnernőt kapott: a filmben Hámori Gabriella formálja meg Hannát, a megszállott balerinát, aki szerelmi bonyodalmakat okoz. De hogy mennyire okozza ezt a filmvásznon, és mennyire az életben, az talán még Csányi számára sem egyértelmű. 2008. június 11. szerda 13:07 -
Aki csak másodállásban popsztár
Az éneklés mindig is lételeme volt, a jogba később szeretett bele. Dr. Völgyesi Gabriella hétköznapokon ügyvédbojtár, hétvégenként pedig a Unique együttes énekeseként kápráztatja el a rajongókat - másodállásban popsztár. 2008. június 3. kedd 19:52 -
Magyar sikerrel zárult az idei Ciak Junior
Az olaszországi Trevisoban Weininger Gabriella: Finisben című filmje az Unesco-Fellini különdíjában részesült. A 19. alkalommal megrendezett fesztivál különlegessége, hogy csak gyerekek közreműködésével készített filmek nevezhetnek. 2008. június 2. hétfő 22:23 -
Jakupcsek: az első két hét maga volt a pokol
Jakupcsek Gabriella eddig is odafigyelt étrendjére, de mióta lekerült étlapjáról a hús, valamint nem iszik kávét és tejet, még jobban érzi magát. 2008. május 29. csütörtök 15:13 -
Fekete Laci úgy dobálta a szemeteseket, mint egy kavicsot a parton
Idén sem maradt el a TV2 Napló című műsorának szemétszedési akciója. Dorogi Gabriella és csapata immár ötödik alkalommal fogott össze, hogy megtisztítsa a várost a felgyülemlett szeméttől. 2008. május 23. péntek 07:26 -
Jakupcsek és VV Ágica is csúfosan leszerepelt
Az FHM júniusi címlapszereplését, egy gyémántokkal kirakott órát, rengeteg elismerést, és főleg hatalmas lelki megnyugvást hozott Dukai Regina számára az FHM Party, ahol kiderült, hogy 2008-ban ő lett a világ legszebb nője. Azonban a versenyen olyanok is akadtak, akik csak "mutatóba" kaptak szavazatokat: Bea asszony például 13, VV Ági 9, míg Jakupcsek Gabriella csupán 3 voksot kapott. 2008. május 17. szombat 11:19 -
Selmeczi Gabriella: "júliusra várjuk az öcsit"
Selmeczi Gabriella két hónap múlva ad életet második gyermekének, de a másállapot sem gátolhatja meg abban, hogy a számára fontos ügy mellé álljon: a politikusnő minden erejével azon van, hogy elérje, minden településen legyenek hagyományos piacok. 2008. május 13. kedd 12:49 -
Liptai Claudia és Jakupcsek Gabriella műsora is megszűnik
Sztárműsoroktól és sztárműsorvezetőktől búcsúzik a TV2. Liptai Klaudia és Jakupcsek Gabriella önálló műsora is megszűnik. A döntést a csatorna őszre megújuló műsorstruktúrájával indokolta. 2008. május 9. péntek 10:00 -
Liptai Claudia és Jakupcsek Gabriella műsora is megszűnik
Sztárműsoroktól és sztárműsorvezetőktől búcsúzik a TV2. Liptai Claudia és Jakupcsek Gabriella önálló műsora is megszűnik, a döntést a csatorna az őszre megújuló műsorstruktúrájával indokolta. 2008. május 9. péntek 10:00 -
Botrány a TV2-nél! Eltűnik Az igazság ára és a Claudia-show is!
Eltűnik a képernyőről Liptai Claudia beszélgetős műsora és a Jakupcsek Gabriella nevével fémjelzett Az igazság ára is. Megbízható információk szerint a TV2 gyenge nézettségi adatok miatt szünteti meg a két produkciót. A felvett részeket azonban még nyárig leadják. 2008. május 6. kedd 07:15 -
Betiltanák Jakupcsek műsorát, csak kár, hogy nem lehet
Nem csitulnak az indulatok Jakupcsek Gabriella műsora, Az igazság ára körül. Az ORTT legszívesebben betiltaná a produkciót, azonban kiderült: ehhez nincs hatásköre a Testületnek. Maradnak a további büntetések? 2008. május 5. hétfő 07:45 -
Bosszú vagy félreértés? Tévesen állították, hogy Kótai Misi kislánya kórházba került!
Megígérte, mégsem jelent meg a mai Koffeinmentesben Kótai Misi. Jakupcsek Gabriella állítása azonban, mely szerint azért, mert kislánya kórházba került, egyszerűen hazugság. 2008. április 29. kedd 14:30 -
Támadás Vágó István ellen!
A Legyen Ön is milliomos! műsorvezetőjét számos támadás érte a nézők részéről, amióta bevallotta: manipulálta a játékosokat. Vitray Tamás, Jakupcsek Gabriella és Gundel Takács is kiáll a népszerű műsorvezető mellett. 2008. április 25. péntek 09:31 -
Jakupcsek Gabi stresszoldóként kipróbálta a nyugtatót, a szeszt és a cigit is
Annak idején, amikor Az igazság ára műsorvezetője, Jakupcsek Gabriella az MTV-nél dolgozott, halálra izgulta magát a Napközi élő műsorai előtt. Stresszoldóként kipróbálta a nyugtatót, az alkoholt és a dohányzást. 2008. április 23. szerda 19:34 -
Viki szeretné megérteni Jakupcseket!
Nem akarta, mégis ügy lett belőle. Pintácsi Viki nem érti, miért haragszik rá Jakupcsek Gabriella, szeretné megérteni őt. 2008. április 22. kedd 16:05 -
A látásodon vagy a szemléleteden kell javítani? - Villámalkotások a fogyatékosság optikájáért
Egy kiemelkedő összefogás, melynek háziasszonya Jakupcsek Gabriella. Jobb látás, tisztább szemlélet. 2008. április 22. kedd 11:29 -
Jakupcsek megint dühöngött - féltékeny, mint az állat
Jakupcsek Gabriella a Koffeinmentes Mokkában fakadt ki Pintácsi Viki 22 sztáranyukával készített interjúkönyve miatt. A szerző szerint a műsorvezetőnek az fáj, hogy őt nem kérték fel egy interjúra a könyvben. 2008. április 21. hétfő 13:16 -
Papp Gergő általában kisurran dohányozni
A TV2 reggeli műsorában Papp Gergő, Demcsák Zsuzsa, Jakupcsek Gabriella és Till Attila arról beszélgettek, hogy Uri Geller holnap leszoktatja az embereket a dohányzásról. 2008. április 18. péntek 09:12 -
Jakupcsek Gabriella műsora haldoklik
Egyre kevesebben kíváncsiak a Jakupcsek Gabriella vezette Az igazság ára című műsorra. 2008. április 14. hétfő 07:46 -
Jakupcsek együttérzett meleg vendégével
Jakupcsek Gabriella volt az egyetlen, aki kiállt játékosa, a melegségét nyíltan felvállaló Klajvács Sándor mellett. A férfi a megpróbáltatások ellenére boldog, csak azt sajnálja, hogy fiai nem fogadják el. 2008. április 7. hétfő 08:28 -
Jakupcsek műsorát sokan támadják
Bár folyamatosan támadják új műsorát, az Igazság árát, Jakupcsek Gabriella állítja, egyetlen műsort, illetve műfajt sem szabad lenézni. Erről, és magánéletéről mesélt a Kiskegyednek. 2008. április 5. szombat 07:58 -
Jakupcsek forróvérű lány volt
Jakupcsek Gabriella - miután Az igazság ára című műsora számtalan támadást kapott - nem győzte hangsúlyozni, hogy a szereplők önként jelentkeztek a műsorba, tudták, mi vár rájuk, és mégis vállalták a megmérettetést. A műsorvezető hat éve írta Hepehupa című könyvét, amelyben viszont ő gondolta úgy: önként osztja meg a nyilvánossággal életének intim részleteit. 2008. április 3. csütörtök 12:49 -
Hámori Gabriella szerelmei
Nem ejtettem ki a kávéskanalat a kezemből, egyszerűen örülök, amikor megérkezik az interjúra. Borús kis délelőtt van, de amikor Hámori Gabriella leül az asztalhoz, mintha világosabb lenne a kávézóban. Nála ugyanis mindig van egy kis fény. Belül viseli, de kívülről is jól látszik. Civilben is, nem csak a mozivásznon vagy a színpadon. Kicsit mindig sugárzik, mint a szerelem. 2008. április 3. csütörtök 10:15 -
Hámori Gabriella szerelmei
Nem ejtettem ki a kávéskanalat a kezemből, egyszerűen örülök, amikor megérkezik az interjúra. Borús kis délelőtt van, de amikor Hámori Gabriella leül az asztalhoz, mintha világosabb lenne a kávézóban. Nála ugyanis mindig van egy kis fény. Belül viseli, de kívülről is jól látszik. Civilben is, nem csak a mozivásznon vagy a színpadon. Kicsit mindig sugárzik, mint a szerelem. 2008. április 3. csütörtök 10:15 -
Hámori Gabriella szerelmei
Nem ejtettem ki a kávéskanalat a kezemből, egyszerűen örülök, amikor megérkezik az interjúra. Borús kis délelőtt van, de amikor Hámori Gabriella leül az asztalhoz, mintha világosabb lenne a kávézóban. Nála ugyanis mindig van egy kis fény. Belül viseli, de kívülről is jól látszik. Civilben is, nem csak a mozivásznon vagy a színpadon. Kicsit mindig sugárzik, mint a szerelem. 2008. április 2. szerda 09:30 -
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 14. számába!
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 14. számába! Hámori Gabriella; Divat - színesen a munkahelyre; 2008. március 31. hétfő 00:00 -
Selmeczi Gabriella ismét gyereket vár
Selmeczi Gabriella a második gyerekét várja. 2008. március 28. péntek 01:42 -
Jakupcsek nem kap új ruhát - mosson!
Miközben botrányok övezik Az igazság ára című vetélkedőt, valószínűleg fel sem tűnt a nézőknek, hogy a műsorvezető Jakupcsek Gabriella hetek óta ugyanabban a ruhában faggatja a játékosokat. 2008. március 26. szerda 08:37 -
Jakupcsek és a főzés - messze állnak egymástól?
Jakupcsek Gabriella január elsejétől a nagyböjtig tisztítókúrát alkalmazott. Nem evett húst és cukrot, lemondott a kávéról is. Ugyanakkor annak a felfogásnak a híve, amely szerint, amit az ember megkíván, azt meg kell ennie. Csak nem szabad megfeledkezni a mértékletességről. 2008. március 25. kedd 20:01 -
Újabb súlyos titkot leplez le Jakupcsek Gabriella
Újabb szexuális töltetű kérdéssel szorítják sarokba a játékost! Sanyi Az igazság ára legújabb áldozata. A 45 éves, halk szavú ápolót Jakupcsek arról kérdezi, hogy felesége, és két gyereke ellenére vonzódik-e a férfiakhoz is? 2008. március 25. kedd 15:05 -
Jakupcsek Gabriella nem szereti a kényes kérdéseket
Az igazság ára című műsor háziasszonya beült egy hazugságvizsgáló székbe, hogy megválaszolja egy, a TV2 egyik főszerkesztője, valamint pszichológusok által összeállított kérdéssort. 2008. március 19. szerda 09:59 -
Hazugságvizsgálóra küldték Jakupcseket!
Jakupcsek Gabriella hosszas vívódás után beült a hazugságvizsgáló székbe. Abba a székbe, amelybe új műsora, Az Igazság ára játékosai is helyet szoktak foglalni. A TV2 sztárja nem vállalta a teljes megmérettetést, sok kérdésre egyszerűen nem is válaszolt. 2008. március 19. szerda 06:35 -
Elhunyt Koszorús-Varsa Fülöp Gabriella képzőművész
Washingtoni otthonában elhunyt Koszorús-Varsa Fülöp Gabriella jeles képzőművész és szobrász, a néhai Koszorús Ferenc vezérkari ezredes felesége. Kilencvenegy éves volt. 2008. március 16. vasárnap 17:19 -
Jakupcsek Gabriella kiszorította Liptai Claudiát? Mi várható még?
Meglepő dolognak lehettek tanúi szerdán este a TV2 nézői. A csatorna egyik legfrissebb műsora, Az igazság ára, ugyanis kiszorította a megszokott időpontból a Liptai Claudia showt. 2008. március 14. péntek 08:00 -
Jakupcsek Gabriella, a televíziós álszent
Sokan támadják Jakupcsek Gabriellát új műsora, Az igazság ára miatt. Tény: a műsorvezető korábban gyakran beszélt a bulvár iránti ellenszenvéről, most viszont egy, a legintimebb magánéleti titkokra kíváncsi. 2008. március 13. csütörtök 06:36 -
Mégsem szent a magánélet?
Hiába támadják, Jakupcsek Gabriella büszke Az igazság árára 2008. március 12. szerda 19:00 -
Albert Györgyi elnézést kér Jakupcsek Gabriellától
Albert Györgyi nem hajlandó szájára venni Jakupcsek Gabriella nevét - írta az egyik hírportál a storytv műsorára hivatkozva. A műsorvezető a StoryOnline-nak elmondta: kiragadták nyilatkozatából ezt a részt, amitől az félreérthetővé vált. 2008. március 11. kedd 14:25 -
Újabb botrány Havas műsorában! Ezúttal a vendég szólt be
Albert Györgyi nemrégiben még azt nyilatkozta, hogy képes lenne elfelejteni a múltat, Havas Henrik új talkshow-jában azonban bevallotta: szájára sem hajlandó venni Jakupcsek Gabriella nevét. 2008. március 11. kedd 07:15 -
Durva történet! Minden férfi meghalt, aki megkérte Klárika kezét!
Jakupcsek Gabriella új műsorának egyik versenyzője megrázó vallomást tett. Klári ugyanis elárulta: mióta özveggyé vált hárman is megkérték a kezét, de mire sor került volna a kézfogókra, a férfiak meghaltak. 2008. március 7. péntek 15:25 -
Bódi Sylvi nem vállalná a hazugságvizsgálatot
Azt most már az Aktív is tudja, hogy Jakupcsek Gabriella 2008. március 3. hétfő 19:52 -
Jakupcsek nem válaszol a kínos kérdésekre
Jakupcsek Gabriella lesz a műsorvezetője a TV2 új szuperprodukciójának, Az igazság árának. A műsorvezető kijelenti: ő nem válaszol a kínos kérdésekre, ő csak felteszi azokat. 2008. február 29. péntek 08:46 -
Receptverseny
E heti nyertesünk egy egyszerű de klasszikus finomság! Figyelem, kezdő háziasszonyok, következik a lekváros bukta úgy, ahogy Bíró Gabriella készíti! 2008. február 29. péntek 06:40 -
Lila, viola, bordó, padlizsán
Az olíva és a csokoládé a legkedveltebb bőrápoló alapanyag, a sminkben pedig a lilák különböző árnyalatai és a szürkék hódítanak a 2008 tavaszi, nyári divatban - mondta Simó Gabriella, a legnagyobb magyar kozmetikai nagykereskedelmi vállalat vezérigazgatója. 2008. február 28. csütörtök 09:49 -
Film készül egy brazil író magyarrá válásáról
Budapest címmel brazil-magyar-portugál filmet forgatnak a magyar fővárosban; a történet egy sikeres brazil író "magyarrá válásának" folyamatát mutatja be Leonardo Medeiros és Hámori Gabriella főszereplésével - közölte Miskolczi Péter, az alkotás magyar koproducere hétfőn az MTI-vel. 2008. február 25. hétfő 16:38 -
Elképesztő, hihetetlen feszültség volt a felvételek közben!
Jakupcsek Gabriella hamarosan induló műsorában milliókat nyerhet az, aki képes hazugságok nélkül válaszolni a kérdésekre. A műsorvezető szerint ez nem is olyan könnyű, mint ahogy hisszük. Az igazság ára című műsor felvételei már megkezdődtek. 2008. február 25. hétfő 12:58 -
Márciusban indul Jakupcsek Gabriella új műsora
Március ötödikén lesz a TV2 új vetélkedőjének, Az igazság árának első adása – tudtuk meg az Aktívból. 2008. február 19. kedd 19:22 -
Jakupcsek Gabriella az igazság ostora lesz?
Alig ért véget A nagy fogyás című reality show, a műsor háziasszonyát, Jakupcsek Gabriellát máris új feladatok várják. Az új szuperprodukció nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen a lényege az igazmondás. 2008. február 15. péntek 10:00 -
A Bibliában szereplő nőkről nyílik kiállítás a Biblia Múzeumban
Az Ó- és Újszövetségben szereplő nőkről, illetve a Szentírás korának női életmódjáról nyílik kiállítás pénteken a budapesti Biblia Múzeumban - közölte Tímár Gabriella, a közgyűjtemény vezetője. 2008. február 14. csütörtök 15:58 -
A Bibliában szereplő nőkről nyílik kiállítás a Biblia Múzeumban
Az Ó- és Újszövetségben szereplő nőkről, illetve a Szentírás korának női életmódjáról nyílik kiállítás pénteken a budapesti Biblia Múzeumban - közölte Tímár Gabriella, a közgyűjtemény vezetője. 2008. február 14. csütörtök 14:03 -
Gáspár Laci: még magamnak sem akartam bevallani
Gáspár Laci és felesége, Gabriella beszámoltak a kapcsolatuk megromlásáról. Lelkileg és testileg is eltávolodtak egymástól, de eleinte azt hitték, ez természetes. 2008. február 13. szerda 22:21 -
Jakupcsek Gabriella: megvolt a csaj hátulról - műfarokkal?
Szinte véget sem ért a Nagy Fogyás, a műsor háziasszonyát máris új kihívás várja. Jakupcsek Gabriella lesz ugyanis a tavasszal induló Az igazság ára című botrányos igazmondó show műsorvezetője. 2008. február 13. szerda 08:50 -
Gáspár Laci felesége, Gabi: Azért állt kamerák elé, hogy megvédje férjét! Kiderül a teljes igazság!
Gáspár Laci feleségét még soha nem láthattuk tévéműsorban nyilatkozni énekes férjéről. Ám Gabriella annyira fájlalja, hogy egy egész ország össze-vissza beszél róluk, úgy döntött, megvédeni férjét a nyilvánosság előtt. 2008. február 12. kedd 12:20 -
A fiúkkal az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vannak
A Cotton Club Singers női fele szólóban is bizonyított. Mezőfi Gabriella Németországban, Az Operaház fantomjában alakított főszerepet, míg Bartus Patrícia színésznőként itthon játszott zenés darabokban. 2008. február 11. hétfő 11:55 -
Jakupcsek szétszedné Albert Györgyit!
Albert Györgyi képes lenne elfelejteni a múltat, Jakupcsek Gabriella azonban soha nem bocsát meg neki. Miután a két hölgy ugyanannak a férfinek esküdött örök hűséget néhány évvel ezelőtt, legszívesebben szétszedték volna egymást. 2008. február 7. csütörtök 08:37 -
Anya és lánya taroltak
Gabriella és Kinga szép kis összeggel távozhattak A Széf stúdiójából. 2008. január 22. kedd 15:30 -
Gondolta volna? Jakupcsek Gabi 45 éves!
45 éves Jakupcsek Gabriella műsorvezető, aki nem nyilatkozik róla, hogyan sikerült a felújítása. 2008. január 18. péntek 12:58 -
Dráma a Széf című műsorban!
Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a tegnap esti Széf nézői. Orbán Gabriella és Bakonyi László ugyanis a hat éves kisfiúk egészségéért küzdött. A házaspár örömtől ittasan ünnepelte nyereményét, amelyet beteg kisfiuk őssejtterápiájára szánnak. 2008. január 11. péntek 15:45 -
Dráma A Széfben
Gabriella és László hat éves gyermekük egészségéért küzdött. 2008. január 10. csütörtök 20:15 -
Baby Gabit Pirinek becézik
Az énekesnőt civilben ugyan Szklenár Gabriellának hívják, de barátai ettől még Pirinek becézik, mert gyakran viseli kedvenc színét, a pirosat - tudtuk meg a Napi Ászból. 2007. december 30. vasárnap 10:08 -
Balkáni óévbúcsúztató a Fonóban
Pezsgős balkáni óévbúcsúztatót tartanak szombaton a Fonó Budai Zeneházban. Az együttesek nem a megszokott repertoárral lépnek színpadra, hanem meglepetésekkel készülnek az estre - tájékoztatott a Balkán hangja program szervezője, Ambrózy Gabriella. 2007. december 28. péntek 12:45 -
Igénytelen spórolás folyik - Jakupcsek Gabriella őszintén kitálalt
A Mokka műsorvezetője, Jakupcsek Gabriella reggel fél ötkor kel, és elindul a tévébe dolgozni. Ám egyáltalán nem rajong a szakmája mai állapotáért... 2007. december 14. péntek 07:31 -
Árpa Attila egy figyelmes pasi
A Mokka műsorvezetőnője, Jakupcsek Gabriella éppen bekonferálta a Koffeinmentes stábját, amikor észrevette, hogy csak Tornóczky Anita tartózkodik a stúdióban, Árpa Attila nincs sehol. 2007. december 12. szerda 08:05 -
Döbbenet! Verebes szívesen megkérné Jakupcsek Gabriella kezét
Verebes István egy műsor felvételén házassági ajánlatot tett Jakupcsek Gabriellának. A két médiaszemélyiség évek óta él jó baráti viszonyban, kapcsolatuk azonban nem mélyült el jobban. 2007. december 3. hétfő 06:35 -
Énekpróbán az Erdélyi Tündérkert Alapítványnál - A gyermekcsoport kódja: 01
Gabriella és Vera négy éve költöztek Erdélybe Magyarországról, hogy elhozzák az itteni csöppségeknek a magyar kultúrát, és megtanítsák nekik a művészetek szeretetét. 2007. november 28. szerda 03:55 -
Színre vitték Jakupcsek Gabriella életét
A TV2 sztárja egy nagyon furcsa és bensőséges előadáson vett részt – tudtuk meg a Favorit című műsorból. 2007. november 22. csütörtök 19:43 -
Vendégünk lesz Judit és Gabriella, a két HIV-fertőzött nő
November 14-én, szerdán 14 órától vendégünk lesz Judit és Gabriella, a két HIV-fertőzött nő 2007. november 14. szerda 15:39 -
Vita az egészségügyről
Béki Gabriella (SZDSZ) a jelenlegi ellátórendszert úgy jellemezte, hogy rossz, elavult struktúrában működik. Az ellátórendszer három pillére: az alapellátás, a járóbeteg-ellátás és fekvőbeteg-ellátás közül az utóbbi a legdrágább, és véleménye szerint a mai napig túlméretezett. 2007. november 14. szerda 14:45 -
Mindent elmondanak
Judit és Gabriella, a két HIV pozitív nő azzal robbant be a köztudatba, hogy mindkettőjüket ugyanaz a férfi, Zoltán fertőzte meg szándékosan a halálos kórral. 2007. november 8. csütörtök 16:52 -
Varèse és Kagel , Olasz Kultúrintézet, 2007. október 14., 19.30h
Az UMZE Kamaraegyüttes és az Amadinda Ütőegyüttes koncertjén a 20. század első és második felének egy-egy zenei forradalmára, Edgard Varèse és Mauricio Kagel művei szólalnak meg. Közreműködik: Fodor Gabriella (ének); vezényel: Rácz Zoltán. 2007. október 4. csütörtök 14:32 - |
|


