Pokorny Lia (94 hír)

Hirdetés

Pokorny nem tehette meg, hogy Dörnerrel marad
Bár korábban is jelezte távozási szándékát, a Népszabadságnak nyilatkozva erről már kész tényként beszélt Pokorny Lia, az Új Színház színésznője, aki elmondta, Dörner György igazgatói kinevezéséről már az előtt hallott, hogy a főpolgármester azt bejelentette volna, de vállalhatatlan lett volna, ha a szélsőjobboldallal szimpatizáló igazgató alatt is a társulatban marad.
2012. február 1. szerda 08:25 -
Dörner György kidobja a sikerdarabokat
Az Új Színház társulatából csak néhányan kaptak új szerepet, Pokorny Lia és Gáspár Sándor felmond.
2012. január 25. szerda 12:57 -
Pokorny Lia otthagyná Dörner színházát
Az előadásait nem mondhatja le az Új Színházban Pokorny Lia, de február elsejétől, Dörner György igazgatása alatt már nem játszana a teátrumban - mondta a színésznő a Blikknek. Pokorny hozzátette, elolvasta az új igazgató pályázatát, amit nyomasztónak talált.
2012. január 19. csütörtök 21:05 -
Dörner alatt nem játszana Pokorni Lia
Az előadásait nem mondhatja le az Új Színházban Pokorny Lia (40), de szíve szerint február elsejétől, Dörner György igazgatása alatt nem játszana már a teátrumban. Az HBO-n futó, Társasjáték című sorozat sztárja elolvasta az új igazgató pályázatát, azt szélsőségesnek tartja, nyomasztja.
2012. január 19. csütörtök 16:04 -
Dörner alatt nem játszana Pokorny Lia
Az előadásait nem mondhatja le az Új Színházban Pokorny Lia (40), de szíve szerint február elsejétől, Dörner György igazgatása alatt nem játszana már a teátrumban. Az HBO-n futó, Társasjáték című sorozat sztárja elolvasta az új igazgató pályázatát, azt szélsőségesnek tartja, nyomasztja.
2012. január 19. csütörtök 16:04 -
Dörner miatt elhagyja az Új Színházat
A Beugróval megteremtődött a népszerűsége, az Új Színházban pedig kapott olyan szerepeket, amelyek eljátszása után a szakmában elfogadottá vált. Pokorny Lia szíve szerint február 1-jétől már nem játszana a teátrumban, ahol ekkortól Dörner György lesz az igazgató.
2012. január 16. hétfő 14:35 -
A jó erkölcsökért szexel Pokorny Lia
A színésznő új darabjában több erotikus jelenet is helyet kap, de szerinte ezek nem öncélúak, hanem pozitív tanulságuk van.
2012. január 13. péntek 09:56 -
Kerekesszéket kapott Zséda
Óriás kerekesszékeket alkottak a sztárok, köztük Pokorny Lia, Tóth Bori, Zséda, Herendi Gábor, Kovács András Péter, Tilla és Vincze Ottó.
2011. december 2. péntek 17:55 -
Szexszel zsarolta partnere a Beugró sztárját!
A Beugró Plusz kimaradt jelenetében Pokorny Lia és Rudolf Péter házaspárként veszekszik. Nézd meg a videót nálunk, az adást pedig november 18-án, 21.15-kor a Viasat3 csatornán!
2011. november 18. péntek 18:00 -
Pokorny Lia: "Senki nem látja, hogyan lesz ez az átadás-átvétel dolog"
Nem nyugodtak az Új Színház művészei, viszont a közös ügy összehozta őket. Egymás szemébe nézni mégis fájdalmas.
2011. november 18. péntek 09:28 -
Pokorny Lia fia ebben nőtt fel
Pokorny Lia sok időt tölt forgatásokon és színházban. A népszerű színésznő bármennyire is imádja a színjátszást, a szíve mégis kisfiáért dobog a legerősebben, akinek az édesapja, exférje, Csányi Sándor. Vajon Misi hogyan viseli, hogy édesanyja sokat van távol?
2011. november 16. szerda 18:36 -
Dupla vagy semmi
Pokorny Lia és Szakcsi Lakatos Béla alkalmi találkozása
2011. november 16. szerda 00:11 -
Az angyalok velünk vannak
Pokorny Lia színművésznő, a televízióban sugárzott Beugró című műsor sztárja, és az Újszínház művésze nemcsak hisz az angyalok létezésében, hanem rendszeresen kéri a segítségüket.
2011. november 14. hétfő 16:11 -
Pokorny Lia lett az antinő
Ijesztően ronda nőt alakít Pokorny Lia egy sikeres hazai sorozat, a Társas Játék egyik főszereplőjeként. A színésznő rémisztő gumiorrot kapott, elcsúfították a fogát, valóságos antinőt formáltak belőle.
2011. november 13. vasárnap 18:28 -
Így csúnyult meg Pokorny Lia
Budapest -  Imádja rondaságát Pokorny Lia (39)! Legújabb szerepe miatt a színésznő ugyanis hatalmas orrot és csúnyácska fogakat kapott, de nem riadt vissza a kihívástól.
2011. november 6. vasárnap 13:20 -
Pokorny Lia: minden embernek megvan a saját frusztrációja
Pokorny Lia nemrég kijelentette: kifejezetten élvezi, ha csúnya lehet. Harminckét darab egyszer használatos gumiorr, csúnya műfogsor és másfél óra készülődés - ez kellett ahhoz, hogy a színésznő visszataszító boszorkányt alakíthasson Pohárnok Iván maszkmester kezei alatt a Társas játék című sorozat kedvéért.
2011. november 1. kedd 18:14 -
Pokorny Lia szeretett csúnya lenni
Pokorny Lia legújabb szerepében, a magyar HBO Társas játék című sorozatában Lővey Gabit, a csúnyácska könyvelőt alakítja, akit a sors igen méretes orral áldott meg. A testi "hiba" ellenére rendkívül intelligens nő, aki a boldogság után sóvárogva vakrandikon és internetes társkeresőkön próbálja megtalálni az igazit. Lia maszkját több órán keresztül készítették el minden reggel a forgatások előtt.
2011. október 21. péntek 14:29 -
Pokorny Lia szeretett csúnya lenni
A színésznő az HBO új sorozatában rusnyaorrú könyvelőnőt alakít. Képek.
2011. október 20. csütörtök 18:25 -
Pokorny Lia nagyon ronda volt, de szerette - itt a kép!
Pokorny Lia legújabb szerepében, a magyar HBO Társas játék című sorozatában Lővey Gabit, a csúnyácska könyvelőt alakítja.
2011. október 20. csütörtök 18:16 -
Brutális! Vérfürdőbe torkollt a főnöki megbeszélés - videó
James Bond előléptetésre vágyik: 006-os ügynök akar lenni. A Beugró Pluszban Pokorny Lia és Debreczeny Csaba folytat véresen komoly beszélgetést. Nézd meg az október 14-i adásból kimaradt jelenetet itt!
2011. október 14. péntek 18:00 -
Pokorny Lia hisz a szerelemben
Pokorny Lia a kisfiával, Miskával él - egyelőre kettesben. Egy interjúban azt mondta, simán el tudná képzelni, hogy "csak" háztartásbeli legyen. Ám másként alakult az élete. Talán, ha egy gazdag mecénást találna...
2011. szeptember 15. csütörtök 19:52 -
Pokorny Lia hatalmas orrot növesztett és diétázik
Egyfolytában kávéval a kezében közlekedik, és azt se tudja, hol áll a feje, de Pokorny Liának az ebédszünetben mégis akad pár perce, hogy kedvesen és mosolygósan elbeszélgessen velünk. Hatalmas műorra miatt alig ismerünk rá. A rózsadombi irodaházban az HBO számára forgat egy romantikus sorozatot Társasjáték címmel.
2011. május 30. hétfő 09:05 -
Pokorny Lia nagyon komolyan veszi
A nézők bevonásával keres új társat a Beugró plusz öttagú csapata. A kiválasztott hat fiatal színész közül minden héten másik "vendégeskedik" a Centrál színház-beli felvételeken, és majd kiderül, melyikük marad a csapattal. Pokorny Lia szerint nincs komolyabb dolog annál, mint szórakoztatni a közönséget.
2011. május 4. szerda 19:20 -
Vetkőzős pókert játszott Pokorny Lia! - videó

2011. április 1. péntek 14:27 -
Pokorny Lia: erőszakos vagyok
Szeretné jól beosztani az életét. Egy dzsesszzenész barátjával készül kortárs költők verseinek megzenésítésére. Pokorny Lia nehezen mond nemet, de mint mondja: mostanában sikerült, és ez felszabadító érzéssel tölti el.
2011. március 11. péntek 14:50 -
Hoppá! - Pokorny Lia is nőt akar
Pokorny Lia elárulta: nemcsak négy férfi társa, de ő maga is nőt szeretne a csapatba! A színésznő ugyan nem dönthet, de örülne, ha mellette egy másik színésznő is improvizálhatna a Beugró társulatában.
2011. február 1. kedd 19:43 -
Pokorny Lia: Ma már nincs kedvem efféle játékokhoz
Vajon mit mond, hol találkozzunk? Valamelyik nyüzsgő kávézóban? Belterjes színházi társalgóban? Vagy zsúfolt öltözőben? Úgy tűnik, mintha félszeg volna, de valójában határozottan szegezi nekem:
2010. december 8. szerda 12:11 -
A Beugró sztárja A szív bűneiről
Pokorny Liát a Beugró műsora tette országosan ismertté. A budapesti Új Színház tagjaként A szív bűnei című darabban láthatjuk brillírozni. Szerepeinek megformálásában maximalista. Akkor boldog, ha az előadás végén úgy érzi, a szerepet sikerült "elkapnia". Miközben legutóbbi színpadi szerepére készült, még volt energiája a hajléktalanszínházban is játszani a Teleki téren.
2010. november 28. vasárnap 13:29 -
Pokorny Lia fellázad
Ma mutatják be az Új Színházban a kiváló amerikai írónő, Beth Henley A szív című drámáját, amelyben Pokorny Lia a három testvér lázadó alkatú Meggie-jét alakítja.
2010. november 12. péntek 07:17 -
Debreczeny Csaba: nem Fekete Pákók és Kiszel Tündék ugrándoznak benne
A Cool TV-n már néhány hete fut a Beugró új évada. Az őszi szériában Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Rudolf Péter és Szabó Győző mellett - úgy tűnik - állandó tagként látható Debreczeny Csaba. A színész korábban háromszor-négyszer szerepelt már a műsorban.
2010. november 11. csütörtök 13:56 -
Pokorny Lia: Nekem az otthon nagyon fontos, a család, az otthoni ízek
Ízig-vérig nő, akinek a család, az otthon és a gyerek a legfontosabb, és aki akkor van elemében, ha megvehet egy gyönyörű karalábét. A Nők Lapja Cafe olvasóit pedig arra kéri, drukkoljanak, hogy egész nyáron együtt lehessen a kisfiával.
2010. június 26. szombat 09:06 -
Példaképet keres Pokorny Lia

2010. május 23. vasárnap 04:53 -
Pokorny Lia példaképeket keres
Nagyszabású kampányt indít a Beck
2010. május 20. csütörtök 16:03 -
Pokornyi Lia zavarba jött
Sikert sikerre halmoz. Amikor a Glamour magazin olvasói őt jelölték a Women of the Year 2010 legjobb színésznőnek járó díjára, Pokorny Lia igencsak meglepődött, hiszen arra a kérdésre, miért is szeretik az emberek, arra a válaszra jutott: ő csak szereti minél jobban csinálni a dolgait.
2010. március 15. hétfő 18:14 -
Pokorny Lia hisz benne, akkor is, ha minden összeomlik miatta
Népszerűséget és sok szeretetet hozott Pokorny Lia számára a Beugró. Viszonylag későn döntötte el, hogy színész lesz. Sokáig vidéken élt, távol a színháztól. Az iskolában, Visegrádon szavalóversenyekre járt. Volt egy serdülőkori szerelme, aki nem akarta, hogy színésznő legyen. Eltelt öt év, és úgy érezte, el kell mennie felvételizni. Vajon Lia mindig olyan spontán, mint a Beugróban?
2010. január 22. péntek 16:52 -
Pokorny Lia: "Nem vagyok tökéletes"
A férfiak nagy többsége szerint nincs annál szexibb, ha egy csinos nő még humoros is. Pokorny Lia mindkét nyerő tulajdonsággal rendelkezik, nem csoda, hogy mindkét nem táborában egyaránt népszerű.
2010. január 20. szerda 17:15 -
Pokorny Lia: Nem tartom magam viccesnek
A férfiak szerint nincs annál szexibb, mint ha egy csinos nő humoros is. Pokorny Lia mindkét nyerő tulajdonsággal rendelkezik.
2010. január 20. szerda 15:03 -
Pokorny Lia: Nem tartom magam viccesnek
A férfiak szerint nincs annál szexibb, mint ha egy csinos nő humoros is. Pokorny Lia mindkét nyerő tulajdonsággal rendelkezik.
2010. január 19. kedd 12:30 -
Pokorny Lia bevallotta: nem szereti, sosem szerette
Harminc éves koráig elveszettnek érezte magát. Bár a mai napig kétségbe tud esni, ennek ellenére Pokorny Lia úgy érzi, két lábbal áll a földön. Nemcsak színházban játszik, hanem a Beugró című tévéműsorban is szerepel. Visszajelzéseket kapott arról, hogy a műsor hatására rengeteg fiatal elkezdett színházba járni. A színésznő még mindig izgul az előadások előtt.
2009. december 18. péntek 14:10 -
Hírek tokány mellé
Könyvben jelentette meg a SZÓSZ?!:) alkotógárdája a nyelvi vetélkedőre készült legjobb írásműveket: Pokorny Lia versbe szedve, Pláza-szín Az ember tragédiájából, Vörösmarty-rap és megtévesztő szómagyarázatok.
2009. december 16. szerda 11:37 -
Válogatás: Beugró  2008 ősz /4DVD/ (Universal)
Szabó Győző herflizik és elektromos gitárt bűvöl, Rudolf Péter orgonán játszik, Pokorny Lia és Kálloy Molnár Péter a többiekbe kapaszkodva a líra műfaját feszegetik rögtönzött énekükkel. Az énekesként megismert Novák Péter két röhögés között igyekszik az improvizációs műsort és annak mestereit vezetni. Mostantól kevésbé számít, hogy hol és mikor adják a Beugrót. Végre egy egész évad DVD-n, sőt!
2009. december 7. hétfő 07:45 -
Pokorny Lia, az esélytelenek nyugalmával
Pokorny Lia, az Új Színház művésznője szerint nem osztályozható a színészi munka. Ahogy nem mindenki hősszerelmes alkat, úgy a gyors reagálás sem megy mindenkinek. Amikor két évvel ezelőtt hívták a Beugró egyik próbafelvételére, az esélytelenek nyugalmával ment el. Meglepődött, amikor felkérték, hogy legyen a rögtönzős műsor állandó szereplője. Figyelemmel kísérte a műsor megmentésére indított kampányt is.
2009. december 2. szerda 19:34 -
Pokorny Lia kisfia meghökkentő dolgot mondott - a színésznő elsírta magát!
Tavasszal egy új színdarabban játszik majd Pokorny Lia, amihez vékonyabbnak kell lennie. Eddig hat kilótól szabadult meg, s még két-három van hátra. Kisfia, Misi most lesz hatéves, és még nem aludt egy barátjánál sem. Nemrég azonban történt valami...
2009. november 17. kedd 17:46 -
Pokorny Liát Rudolf Péter kérte, hogy fogyjon le
Pokorny Lia elmondása szerint már hat kilót adott le, és még további háromtól szeretne megszabadulni.
2009. november 16. hétfő 09:52 -
Mitől jön zavarba Pokorny Lia?
A magánéletéről nem szívesen beszél, mégis azáltal, hogy színésznő, akarva-akaratlan is többet tud róla a közönség. Amikor Pokorny Lia és Csányi Sándor házassága véget ért, az a média szeme láttára zajlott. Vajon hogyan viselte a színésznő, hogy gyakorlatilag ki lett szolgáltatva a magánélete?
2009. november 2. hétfő 21:50 -
Pokorny Lia elárulta a titkát
Pokorny Liát az ismert televíziós műsorban való szereplése óta sokan csak "Beugrós lány"-ként emlegetik. Pedig ízig-vérig színésznő, egy kisfiú édesanyja és a rögtönzés nagymestere. Élvezi a mindennapokat, sugárzik belőle a vidámság, mindig kiegyensúlyozottnak tűnik. Vajon mi a titka?
2009. október 29. csütörtök 20:07 -
Pokorny Lia legszívesebben háztartásbeli lenne
A színésznőnek nincs szerepálma, és úgy gondolja, ha majd nem akar háziasszony lenni, akkor valószínűleg megkapja a sorstól, hogy otthon főzhet.
2009. október 26. hétfő 10:13 -
Pokorny Lia: Már gyerekként is bohócnak készültem
Gondolkodtatok már azon, miért szeretjük annyira a bohócokat? Mert ők meg merik tenni, amit mi nem? Kimondják, amit mi nem? Nem lehet, hogy csak mi hisszük, hogy tragédia lenne belőle, ha egy bohóc őszinteségével közelednénk egymáshoz? Tessék, mi is milyen félve hívtuk fel Pokorny Liát a bohócos remake-kép ötletével, aztán kiderült, hogy teljesen feleslegesen aggódtunk, mert őt mintha az Isten is csíkos harisnyában és bohócruhában teremtette volna.
2009. október 14. szerda 08:55 -
Októbertől a Cool TV-n a Beugró!
Visszatér a kultikussá vált improvizáló show, a Beugró. Október 16-tól minden héten pénteken este a Cool TV műsorán lesz látható a műsorvezető Novák Péter, a négy színész: Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabő Győző és Kálloy Molnár Péter!
2009. szeptember 23. szerda 15:20 -
Mit csinált Pokorny Lia azelőtt?
Pokorny Lia játszott a Pinceszínházban, a Bárkában, hosszabb ideje az Új Színház művésze. Úgy érzi, mióta fia született, feltöltődött, nagyobb lett benne a belső erő. Bár mindig színész akart lenni, tulajdonképpen huszonhárom éves koráig egyáltalán nem foglalkozott ezzel. De akkor vajon mit csinált az érettségi után?
2009. szeptember 6. vasárnap 15:58 -
A Hungária előtt tisztelegtek - képekkel!
Szombat este a Hungária munkássága előtt tisztelgett a hazai könnyűzenei élet 12 neves és egy feltörekvő előadója a siófoki Coke Clubban. A mára már ikonná vált jampik páholyból figyelték, ahogy olyan sztárok előadásában hangzottak fel a korszakos házibuli-slágerek, mint Zséda, a Kistehén, az Alvin és a mókusok, vagy éppen Pokorny Lia. [Dátum: 2009.07.03. 19:03]
2009. július 3. péntek 19:03 -
Ikonná váltak a jampik Siófokon
Szombat este a Hungária munkássága előtt tisztelgett a hazai könnyűzenei élet 12 neves és egy feltörekvő előadója a siófoki Coke Clubban. A mára már ikonná vált jampik páholyból figyelték, ahogy olyan sztárok előadásában hangzottak fel a korszakos házibuli-slágerek, mint Zséda, a Kistehén, az Alvin és a mókusok, vagy éppen Pokorny Lia.
2009. június 30. kedd 10:56 -
Pokorny Lia eltévedt a Deák téren

2009. június 30. kedd 10:17 -
Pokorny Lia álma valóra válik
Pokorny Lia gyomorgörccsel készül az MTV Iconra. A színésznő ugyanis új feladatot kapott: ma este nem a színházban, hanem a mikrofon mögött állva kell bizonyítania. Lia elárulta, bizony izgul, hiszen számára az éneklés idegen terep.
2009. június 27. szombat 14:06 -
Pokorny Lia: Miattam ülünk 3-4 órákat a próbán...
Pokorny Lia hihetetlenül izgul. A színésznő fellép a hétvégi MTV Icon koncerten a siófoki Coke Clubban, és elárulta: napok óta nem alszik.
2009. június 27. szombat 08:30 -
Pokorny Lia sokkos állapotban van
Gyerekként Dolly akart lenni. Egyszer egy Balaton-parti iskolai táborban jelmezversenyt rendeztek, ahol Pokorny Lia a barátaival Hungária zenekarnak öltöztek, és természetesen a színésznő volt Dolly. Szólt a magnóból az Isztambul, ő meg tátogva ráénekelt. Akkor még nem gondolta, hogy majdnem húsz évvel később tényleg el fogja énekelni az Isztambult. Mégpedig péntek este a siófoki Coke Clubban lép fel az MTV Icon Hungária előtt tisztelgő koncertjén.
2009. június 26. péntek 14:01 -
Fenyő Miklósnak kedveskedik Pokorny Lia
Június 27-én rendezik meg az első idei Coke Club - MTV Icon koncertet Siófokon, ami egyben a klub nyitónapja is.
2009. június 18. csütörtök 07:50 -
Fenyőnek énekel Pokorny Lia
Június 27-én rendezik meg az első idei Coke Club - MTV Icon koncertet Siófokon, ami egyben a klub nyitónapja is. Az eseményen kortárs zenekarok játsszák majd a legendás Hungária dalait. Pokorny Lia színésznő a The Free Style Chamber Orchestrával lép színpadra, hogy két dal erejéig tisztelegjen Fenyő Miklós és társai előtt.
2009. június 17. szerda 18:00 -
A Hungária az első Ikon - Június 27-én Fenyőék előtt tisztelegnek
A Coke Club június 27-én a Hungáriának szentelt Coke Club - MTV Icon koncertjével nyitja meg harmadik évadát. A magyar zenei ikonok előtt tisztelgő első estén olyan előadók lépnek fel többek között, mint Zséda, a Kaukázus, az Alvin és a mókusok, valamint Pokorny Lia. [Dátum: 2009.06.11. 19:11]
2009. június 11. csütörtök 19:11 -
Beugró az iskolában - adakozó színészek, rögtönzött előadás
A Beugró művészei diákoknak ajánlották fel támogatásukat. Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Novák Péter az őket szponzoráló Akadémiai Kiadót kérték meg, hogy három iskolának segítsenek a műsornak szánt összeggel. Így összesen közel másfél millió forintos könyvcsomaggal gazdagodott egy budapesti, egy nyíregyházi és egy soproni intézmény.
2009. június 1. hétfő 11:00 -
Csányi Sándor nem bírja nő nélkül? - képekkel
Úgy tűnik a sármos színész képtelen hosszabb ideig egyedül lenni. Szakított azzal a szokásával, hogy a Barátok közt című sorozatból választ partnert magának, s ismét volt feleségével, Pokorny Liával mutatkozik mindenütt.
2009. június 1. hétfő 07:15 -
"Most viszont agyoncsókolgathatom!" - Pokorny Lia vallomása
Pokorny Lia szinte repked a boldogságtól, hiszen hamarosan még több időt tölthet öt és fél éves gyermekével, Misivel. A színésznő színházi munkái a nyári szünet miatt egyelőre pihennek, s így családjával egy kis kikapcsolódásra is lesz alkalma.
2009. május 31. vasárnap 17:33 -
Volt feleségével randizik Csányi
Egyre gyakrabban látni együtt Csányi Sándort volt feleségével, Pokorny Liával. Hazánk legkelendőbb partiképes szívtiprója és a csinos színésznő az FHM partiján mulatott együtt, de munkatársunk a pesti utcán is összeakadt velük...
2009. május 29. péntek 16:00 -
Rudolf Péter otthoni csatáinak meg lett az eredménye!
Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Novák Péter egy közös ügy mellett fogtak össze. A művészek fontosnak tartják az olvasást, a könyvek szeretetét, s a minap nem kevés összeget ajándékoztak különböző iskoláknak, hogy ezt a célt a diákok körében megvalósíthassák.
2009. május 27. szerda 19:07 -
Pokorny Lia: nem mondanám, hogy ez szerelem
Az Új Színházban főszerepeket játszik szinte minden este, a stúdióban fiatalokat tanít, országosan ismertté viszont a képernyő, a Beugró tette Pokorny Liát. Ám ő ugyanazt az életet éli, mint korábban.
2009. május 19. kedd 18:57 -
Ők felkészültek! És Önök?
Másfél évvel ezelőtt debütált a TV2-n a Beugró című négyszereplős, színészek által játszott televíziós szerepjáték. A ma már a köztévé által péntek este 20.10-től sugárzott, többnyire színházi játékokra alapuló feladatokat négy állandó ember viszi véghez, név szerint Pokorny Lilla, Kálloy Molnár Péter, Szabó Győző és Rudolf Péter. A játékmester pedig minden adásban Novák Péter.
2009. május 14. csütörtök 14:51 -
Igazi áttörés: új időpontra került a közkedvelt tévéműsor!
A Magyar Televízió új időpontban sugározza a Beugrót. Pénteken lesz ezután is az adás, de korábban, közvetlenül a Híradó után kezdődik a könnyed, humoros játék Pokorny Liával, Kálloy Molnár Péterrel, Rudolf Péterrel, Szabó Győzővel és a házigazdával, Novák Péterrel az m1-en.
2009. április 22. szerda 13:16 -
Kamarás Iván volt a legelső Pokorny Liának
Kamarás Iván vendégszerepel a Beugró következő adásában! A remek művész és sármőr megmutatja, hogy rögtönözni is kiválóan tud neves színészkollégáival együtt.
2009. április 16. csütörtök 11:00 -
Pokorny Lia: a rögtönzés folyamatos karbantartást igényel
Pokorny Lia, az Új színház művésznője nem hitte, hogy alkalmas a feladatra, és csak egy próbafelvételre ugrott be a Beugróba, az ötszemélyes rögtönzések műsorába. Vajon hogyan készülnek fel a színészek a Beugró felvételére?
2009. március 26. csütörtök 08:15 -
Egy csónakban eveznek a Beugró színészei
A Beugró színészei ezen a héten is egy csónakban eveznek, illetve egy taxiban utaznak, de később Rudolf Péter egy hibás szellemmé változik, akit lámpával együtt visszavisznek Pokorny Liához, mint régiségkereskedőhöz.
2009. március 20. péntek 13:13 -
Pokorny Lia nem tűri tovább, hogy molesztálják!
Zombik, óvszer és húsevő virág holnap. Ezen a héten pénteken is rögtön nevetésre csábít a rögtönző ötös a Beugróban.
2009. február 27. péntek 11:40 -
Pokorny Lia: "Szívem szerint egész életemben csak gyerekeket szülnék"
Tucatnyi gratuláló levél érkezett szerkesztőségünkbe a Story Gála óta, amelyben a "Beugrós lánynak" gratulálnak az Érték-díjhoz. Annak a "lánynak", aki ugyan valóban a Beugró című televízió-műsor egyik szereplője, de már 37 éves, és egy kisfiú boldog édesanyja. A bulvárhírekre vadászó olvasókat azonban el kell keserítenünk: válásáról ezúttal sem volt hajlandó beszélni a színésznő.
2009. február 15. vasárnap 18:40 -
Udvaros Dorottya farmerban, csapzott hajjal is szenzációs
Az M1-en újraindul ma este a nagy sikerű improvizációs produkció, a Beugró. Az állandó társulat Rudolf Péteren, Pokorny Lián, Kálloy Molnár Péteren és Szabó Győzőn kívül egy ötödik színésszel is kiegészült, Udvaros Dorottya is beugrott a rögtönzésekre alapuló játékba.
2009. február 13. péntek 09:04 -
Lia és Enikő meghökkentő hasonlósága
Meghökkentő hasonlóságot fedeztünk fel két magyar színésznő között. Pokorny Lia a hétvégi Story gálán a megszólalásig hasonlított Eszenyi Enikőre.
2009. február 12. csütörtök 16:35 -
Udvaros Dorottya is "Beugrott"
Február 13-án az m1-en újraindul a nagy sikerű improvizációs produkció, a Beugró. Igazi színészi játék szemtanúi lehetnek azok a nézők, akik figyelemmel kísérik a műsort, amely szilveszteri adásával tér vissza a képernyőre. A Beugró társulata Rudolf Péteren, Pokorny Lián, Kálloy Molnár Péteren és Szabó Győzőn kívül egy ötödik színésszel is kiegészült, Udvaros Dorottya is beugrott a rögtönzésekre alapuló játékba.
2009. február 10. kedd 11:00 -
Udvaros Dorottya látta: Pokorny Lia pornó castingon
Udvaros Dorottya mellett Pokorny Lia megmutatta, milyen zavarba ejtő félreértés tud történni egy pornófilm castingján.
2009. február 5. csütörtök 14:00 -
Visszatér a Beugró - ráadásul Udvaros Dorottyával!
Február 13-án az M1-en újraindul a nagy sikerű improvizációs produkció, a Beugró. Igazi színészi játék szemtanúi lehetnek azok a nézők, akik figyelemmel kísérik a műsort, amely szilveszteri adásával tér vissza a képernyőre. A Beugró társulata Rudolf Péteren, Pokorny Lián, Kálloy Molnár Péteren és Szabó Győzőn kívül egy ötödik színésszel is kiegészült, Udvaros Dorottya is beugrott a rögtönzésekre alapuló játékba.
2009. február 4. szerda 20:14 -
Még szerencse, hogy nem a Mikulás szült meg
Mikulás nap, szülés és még számtalan váratlan és fordulatos szituáció várható a Beugró mai adásában. Kálloy Molnár Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző és Rudolf Péter ezúttal sem hagyják pihenni a nevetőizmokat!
2008. december 5. péntek 11:46 -
A falba verhetik a fejüket a TV2-nél
A Beugró című improvizációs műsor, amelyet Novák Péter négy állandó színésszel - Pokorny Liával, Rudolf Péterrel, Szabó Győzővel és Kálloy Molnár Péterrel - indított a TV2-n, az MTV-n lett igazi siker.
2008. december 5. péntek 09:31 -
Pokorny Lia: folyamatosan zaklatott vagyok tőle
Tizenöt éve van a pályán Pokorny Lia, az Új Színház tagja. Számos színházi és filmszerepe, többek között A miskolci boniésklájd nyomozója mellett péntek esténként az m1-en a Beugróban láthatjuk. Hamarosan Katyerina Ivanovnát, a mostohát alakítja az Új Színházban a Szonya című darabban, amely Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése alapján készült.
2008. november 23. vasárnap 19:43 -
Pokorny Liát körülrajongják a férfiak
A Beugró ma esti poénjai arra építenek, hogy egyetlen nőt három férfi vesz körül a szituációs játékokban. Szabó Győző, Rudolf Péter és Kálloy Monár Péter egytől egyig meglepő kapcsolatba kerülnek Pokorny Liával a változatos improvizációk során.
2008. november 21. péntek 16:16 -
Pokorny Lia hasában peregnek a percek!
Ezen a héten az egyetlen nő mindegyikükkel furcsa kapcsolatba kerül a különböző spontán szituációk során.
2008. november 21. péntek 12:00 -
Sztárváltó - Pokorny Lia ki van éhezve a sikerre
A heti rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozatot maguk a sztárok szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Lévai Balázson lenne a sor, mivel azonban a televíziós egy tengerentúli utazás miatt még jó két hétig nem tud válaszolni a kérdéseinkre, a profi beugrónak számító Pokorny Lia lesz a Sztárváltó vendége.
2008. november 7. péntek 11:11 -
Pokorny Lia kedveli a fiúkat
Pokorny Liának még szokatlan, hogy az emberek az utcán ráköszönnek, gratulálnak. Azt mondja, a népszerűség a Beugrónak köszönhető, amit szerencsére átvett a Magyar Televízió és a Comedy Central csatorna. Így most már nemcsak a színházba járók, hanem a tévénézők is megismerték a színésznőt.
2008. október 6. hétfő 12:40 -
Rudolf Péter kirúgta Szabó Győzőt!
Szabó Győzőre különösen rájár a rúd a Beugró következő adásában: Rudolf Péter kirúgja az állásából, Kálloy Molnár Péter kegyetlenül kiüti egy bokszmecccsen, és még nudista strandra is ki kell mennie. Nincs könnyebb dolga az improvizációkkal a többieknek sem, Pokorny Lia például aktfotózást imitál, és a fiúknak pedig egy bordélyházba is el kell látogatniuk.
2008. szeptember 27. szombat 15:46 -
Megmenekült a Beugró, de nem úgy, ahogy sokan szeretnék
A Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző és Molnár Péter alkotta Beugró című műsor hatalmas, nem várt sikereket aratott a nézők között, akik a műsor megszűnése óta aláírásokat gyűjtöttek az újabb részek érdekében - sikerrel.
2008. augusztus 4. hétfő 10:34 -
Ilyen eltorzult arccal még biztosan nem látta Oroszlán Szonját!
Oroszlán Szonja beugrott. A színésznő ezúttal nem Szabó Győző mellett, hanem helyette vett részt a Beugró című műsorban Rudolf Péter, Pokorny Lia és Kálloy Molnár Péter oldalán.
2008. május 30. péntek 07:31 -
Napi deles - Beugró
Vicces szituációs helyzetek Rudolf Pétertől, Szabó Győzőtől, Kálloy Molnár Pétertől és Pokorny Liától. Mit tudnak? Nem keveset...
2008. április 26. szombat 12:30 -
Rudolf Péter halálra marja Kálloy-Molnár Pétert
A Beugró ezen a héten is mélyvízbe dobja négy színészét, Rudolf Pétert, Pokorny Liát, Szabó Győzőt és Kálloy Molnár Pétert.
2008. április 4. péntek 07:00 -
Női testet tapogatott végig Rudolf Péter
Novák Péter, a TV2 Beugró című műsorának vezetője ezen a héten is mélyvízbe dobta négy színészét a rögtönzésekre alapuló színjátékban, ahol minden cselekmény improvizáció alapján születik meg a nézők szeme előtt. Így eshetett meg, hogy Rudolf Péter házas ember létére végigfogdosta egyetlen kolléganője, Pokorny Lia intim testrészeit.
2008. április 4. péntek 06:35 -
Rudolf Péter mérges pókká változott
A Beugró ezen a héten is mélyvízbe dobja négy színészét, Rudolf Pétert, Pokorny Liát, Szabó Győzőt és Kálloy Molnár Pétert.
2008. április 3. csütörtök 16:16 -
Rudolf Péter és Szabó Győző együtt gályázik
Négyszereplős színházi játékok, humoros, szatirikus alaphelyzeteken alapuló rögtönzések és helyzetgyakorlatok sorát követhetjük nyomon a TV2 új műsorában, melyben Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy-Molnár Péter és Pokorny Lia parádéznak.
2008. március 14. péntek 08:55 -
Rudolf Péter Szabó Győzővel improvizál
Igazi színészi játék szemtanúi lehetnek azok a nézők, akik figyelemmel kísérik a márciusban induló új műsort, a Beugrót. A televíziózás történetében egyedülálló új show-műsorban Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Pokorny Lia kiélheti színészi vágyait és tehetségét.
2008. március 12. szerda 12:00 -
Improvizál a TV2 - jön a Beugró
Igazi színészi játék szemtanúi lehetnek mindazok, akik figyelemmel kísérik a márciusban a TV2-n induló új műsort, a Beugrót. A csatornán szilveszterkor nagy sikerrel debütált és remek kritikákat kapott produkciót már hónapok óta követeli a közönség, most eljött az idő: a televíziózás történetében egyedülálló új show-műsorban Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy-Molnár Péter és Pokorny Lia főszereplésével indul a Beugró.
2008. március 10. hétfő 14:55 -
Wellness szálloda kereső
Kedvezményes wellness ajánlatok az ország egész területén, azonnali kapacitás ellenőrzéssel!
Város: 
Érkezés: 
Távozás: 
Szobák: 
egyágyas: kétágyas: háromágyas:
Keresőoptimalizálás
Beugró | Pokorny Lia | Rudolf Péter | Kálloy Molnár Péter | Szabó Győző | Novák Péter | Ungár Anikó | Hujber Ferenc | Hujber Feri | Bálint Antónia | Mága Zoltán | Fodor Zsóka | Horváth Edit
Hal a tortán | Bangó Margit | Karafiáth Orsolya | Joshi Bharat | Klausmann Viktor | Bebe | Csillag születik | Varga Viktor | Veres Róbert | Kutyakölykök | Tabáni István | Bad Boyz | Brasch Bence
Vásáry André | Csikó Szabolcs | Végvári Eszter | Szatmár Kamara | Strokes | Horváth Tamás | Kustánczi Lia | Metzker Viki | Oroszlán Szonja | Hernádi Judit | Szirtes Tamás | Fáy Miklós
Zámbó Árpy | Csocsesz | Bunyós Pityu | Szklenár Gabriella | Baby Gabi | Nótár Mary | Ábel Anita | Majka | Szűcs Judith | Nádas György | Dopeman | Animal Cannibals | Zana József
Albert Györgyi | Anettka | Bochkor Gábor | Bódi Sylvi | Dundika | Gáspár Győző | Görög Zita | Hajós András | Kelemen Anna | Kiszel Tünde | Lilu | Molnár Anikó | Schobert Norbert
Szalontai Ági | Hajdú Péter | Ganxsta Zolee | Sarka Kata | Keleti Györgyi | Damu Roland | Gáspár Bea | Mészáros Dóri | Judy Nero | Dukai Regina | Fekete László | Jáksó László | Eszenyi Enikő
Horváth Éva | Karsai Zita | Csisztu Zsuzsa | Konta Barbara | Fenyő Miklós | Bálint Antónia | Bajor Imre | Árpa Attila | Bíró Ica | Csányi Sándor | Havas Henrik | Csonka András | Erdőhegyi Brigitta
Gregor Bernadett | Dobó Kata | Jamie Winchester | Gombos Edina | Hargitai Bea | Demcsák Zsuzsa | Kern András | Erdélyi Mónika | Azurák Csaba | Gesztesi Károly | Alföldi Róbert | Geszti Péter
Czene Attila | Bárdosi Sándor | Benkő Dániel | Mark | Soma | Szabó Patrícia | Falusi Mariann | Dér Henrietta | Szőke András | Tóth Gabi | Zimány Linda | Kinter Oszkár | Janics Natasa
Delhusa Gjon | Rippel Ferenc | Keleti Andrea | Steiner Kristóf | Palcsó Tamás | Sütő Enikő | Fekete Pákó | Liptai Claudia | Kovács Áron | Bódi Guszti | Bódi Magdi | Csősz Boglárka
Horváth Ágnes | Oláh Ibolya | Voksán Virág | Fekete László | Fiala János | Kozsó | Kucsera Gábor | Lakatos Márk | Udvaros Dorottya | Dammak Jázmin | Kiss Ramóna | Katus Attila | Flipper Öcsi
Stohl András | Rózsa György | Bereczki Zoltán | Ördög Nóra | Kapócs Zsóka | Südi Iringó | Kovács Zoltán | Markó Róbert | Angyal András | Práger Kitty | Molnár Andrea | Rózsa Csilla
Tóth Lüszi | Nkuya Sonia | Lakatos Krisztián | Szecsődi Károly | Nguyen Thanh Hien | Király Viktor | Fekete Dávid | Balogh Imre | Bencsik Tamara | Ásós Attila | Friderikusz Sándor | Frei Tamás
Szőke Zoltán | Berényi Miklós | Carmen Electra | Bujtor István | Harcművészet Akadémia | Önvédelem Akadémia | Szexpartner | Költöztetés
advent | karácsony | karácsonyi díszek | adventi koszorú | karácsonyfa | karácsonyi ajándék | mézeskalács | bejgli | halászlé | szilveszter | forralt bor | vacsoracsata | H1N1