Kiszel Tünde (1510 hír)

Hirdetés

Kapaszkodj! Jön a Kiszel Tünde energiaital
Hazánk dekoratív médiaszemélyisége bár megosztja a közvéleményt, az tagadhatatlan, hogy szinte bármit el lehet adni nevével és arcával. De épp egy energiaitalra szomjazunk tőle?
2012. május 10. csütörtök 11:58 -
Puzsérral való kapcsolatáról vall Kiszel Tünde
Meglepő románcáról vallott Kiszel Tünde. A naptárdíva elárulta, jól ismeri Puzsér Róbertet, sőt hajdanán izzott közöttük a levegő.
2012. május 10. csütörtök 05:00 -
Kiszel Tünde: ezért érdemes élni
Ahogyan sok édesanyának, úgy Kiszel Tündének is patakokban folyik a könnye anyák napján. A naptárdíva nemcsak kislánya megható köszöntése miatt érzékenyül el, de eszébe jutnak szerettei is, akiket már nem köszönthet ezen a napon.
2012. május 6. vasárnap 10:20 -
Az államfőválasztás után előkerült Tünci albumának féltett kincse
Volt idő, amikor Kiszel Tünde mindennapos vendég volt az Országházban. Újságíróként állandó, fényképes belépővel rendelkezett és ismert politikusokkal készített interjút. Arról sem feledkezett meg, hogy közös fotó készüljön velük, amelyeket féltve őriz albumában. Egy alkalommal az új köztársasági elnökkel, Áder Jánossal is lencsevégre kapták egy partin.
2012. május 5. szombat 10:33 -
Szexi fehérnemű modellek és...
Kiszel Tünde fehérnemű kollekcióját mutatták be a minap az egyik ismert budapesti szórakozóhelyen. Tekintse meg a képeket, amelyeket Tünde már köz kinccsé is tett!
2012. április 23. hétfő 10:53 -
VV Jerzy megfogta Kiszel Tündét
Kiszel Tünde a Való világ vesztesei segítségével megmutatta, hol is tart most a bugyigyűjteménye.
2012. április 21. szombat 17:24 -
Kiszel Tünde szexi showja
Kiszel Tünde ma este bemutatja híres fehérnemű-gyűjteményét. Azt beszélik, ő is szexi ruhában pózol majd.
2012. április 20. péntek 10:42 -
Kiszel Tünde fehérneműket mutat be
Mindig is híres volt arról, hogy gyűjti a különleges bugyikat és melltartókat. Ám Tünde most egy show keretében rendhagyó bemutatót is tart!
2012. április 20. péntek 06:30 -
Kiszel Tünde felfedi csipkés kombinéját
Kiszel Tünde betekintést enged a kíváncsi férfiszemeknek, és felfedi szexi ruhadarabjait. A naptárdíva ugyanis egy különleges fehérnemű-bemutatóra készül, ahol a csokoládé is szerepet kap majd.
2012. április 19. csütörtök 06:14 -
A szexi Kiszel Tünde bemutat!
Egy különleges éjszakai rendezvényre hívják a sajtót péntek este, ahol a díva újabb attrakcióra készül!
2012. április 18. szerda 08:41 -
Kiszel Tünde a rondák nagykövete lett

2012. április 17. kedd 13:20 -
Kiszel Tündének ehhez is van tehetsége
A legénycsalogató uborkaflip, és a borleves a specialitása Kiszel Tündének, aki édesanyjától tanulta meg a főzés minden fortélyát, amelyeket kislányával, Donatellával kóstoltat meg először. A naptárdíva szeretné az embereknek megmutatni, hogy milyen sokrétű és kreatív a konyhában. Minderről a Star magazinnak mesél.
2012. április 13. péntek 18:40 -
Kiszel Tünde rákattant Radics Gigire
Szabó Zsófi a megasztáros Nagy Adriért izgul, és azt tanácsolja neki, hogy merjen és merjen.
2012. április 10. kedd 20:29 -
Kiszel Tünde csalogatja a legényeket
Kiszel Tünde izgalmas étvágygerjesztővel várja a legényeket húsvéthétfőn. A naptárdíva elárulta: nincs baja a kölnikkel, aki pedig megkóstolja a különleges, saját készítésű turmixot, biztosan elcsábul.
2012. április 9. hétfő 07:06 -
Kiszel Tünde minden eshetőségre felkészült
Kiszel Tünde még nem döntött, hogy húsvétkor a családi wellness-hétvégét választja-e, vagy esetleg otthon marad kislányával és együtt várják a locsolókat.
2012. április 4. szerda 17:01 -
Halottnak hitték Kiszel Tündét - videó!
Halálhírét keltették Kiszel Tündének. A naptárdíva szerint ízléstelen dolog, amit tettek, de inkább próbál rajta csak egy jót nevetni, bár szerinte a halállal nem szabadna viccelni.
2012. április 3. kedd 17:00 -
Halálhírét keltették Kiszel Tündének
A naptárdíva ízléstelen dolognak tartja az ilyen viccelődést, de nem törődik vele
2012. április 3. kedd 16:19 -
Kiszel Tünde nem halt meg
Megdöbbentő hírek kaptak szárnyra Kiszel Tündével kapcsolatban. Egy internetes oldal halálhírét keltette a dekoratív médiaszemélyiségnek, aki úgy értesült a rosszindulatú pletykákról, hogy egyik barátja sokkos állapotban érdeklődött a hogyléte felől.
2012. április 3. kedd 07:43 -
Kiszel Tünde a háromezredikkel randizik
Egy ismeretlen férfival készül randizni Kiszel Tünde. De vajon ki lehet a titokzatos idegen? A naptárdíva csak a StoryOnline olvasóinak tárta fel az igazságot.
2012. április 3. kedd 05:00 -
Kiszel Tünde lefőzhetetlen Borlevese
A hétfő reggeli Mokka vendége a médiasztár, a naptárkirálynő Kiszel Tünde volt.
2012. április 2. hétfő 12:23 -
Kiszel Tünde a ronda emberek nagykövete lett
A naptárdíva regisztrált a RondaRandi oldalára, de cseppet sem öncélból. Mindenesetre az adatlapján az áll, 31 éves férfit keres.
2012. március 22. csütörtök 21:48 -
Zaklatják Alekoszt a homoszexuális fiúk
Bár a görög hős tudja, hogy ősei nem vetették meg a homoszexualitást, ő mégiscsak maradna a szebbik nem mellett. Az okostojás szerint Betty és Tünde lelkileg és fizikailag is tönkretette, ennek ellenére képtelen lenne saját nemével szexuális kapcsolatot létesíteni. Pedig lehetősége bőven akadna rá.
2012. március 19. hétfő 20:14 -
Eddig tartott: Alekosz összecsuklott a siker súlya alatt
A görög hős úgy érzi, tönkretették a nők. Alekosz képtelen egyedül megbirkózni azzal a hatalmas lelki teherrel, amit Betty és Tünde akasztott a nyakába. A folyamatos őrlődés és idegeskedés olyan méreteket öltött az okostojásnál, hogy súlyosan megbetegedett, képtelen kikeveredni az influenzából.
2012. március 17. szombat 12:44 -
Jáksó és Körmendi Kiszel Tündét kergeti
Kiszel Tünde csak hebegett és habogott, amikor Jáksó László és Körmendi Gábor felhívta őt a Class Fm-ből, hogy megtudakolják, eljön-e az xnews.hu szülinapi partijára, ahová meghívást kapott.
2012. március 15. csütörtök 14:57 -
Kiszel Tünde megijedt Jáksótól!

2012. március 14. szerda 12:15 -
Havas Henrik vállalja Kiszel Tündét
Havas Henrik látott annak idején fantáziát Kiszel Tündében. Ő volt az, aki felkérte a sűrű szemöldökű, dús keblű lányt, hogy készítse el azt a bizonyos legendás Torgyán interjút, melyben egyenesen rákérdezett a kisgazda-vezér alsónemű-viselési szokásaira.
2012. március 11. vasárnap 19:37 -
Idegen nőt nyalogatott VV Csaba - fotó
Nehéz a szárnyátbontogató celeb sorsa. Tudja ezt VV Csaba is, aki miután kínos naptárdedikálásban részesült Kiszel Tündétől, most hosztesz lányok nyakát nyalta.
2012. március 7. szerda 10:00 -
Idegen nőt nyalogatott VV Csaba fotó
Nehéz a szárnyát bontogató celeb sorsa. Tudja ezt VV Csaba is, aki miután kínos naptárdedikálásban részesült Kiszel Tündétől, most hoszteszlányok nyakát nyalta.
2012. március 7. szerda 10:00 -
Mi lenne Kiszel Tündével a rondák között?
Kiszel Tünde jelenleg a szinglik életét éli. Legutóbb a rondarandi.hu által szervezett parti háziasszonyaként nem győzte a bókokat csokorba szedni.
2012. március 7. szerda 07:47 -
Érdekel valakit Kiszel Tünde újabb problémája?
Végleg betelt a pohár Kiszel Tündénél! A naptárdíva kikéri magának, hogy folyamatosan hazugságokat állítsanak róla.
2012. március 5. hétfő 11:24 -
Kiszel Tündét betámadták - kikéri magának a hazugságokat
Végleg betelt a pohár Kiszel Tündénél! A naptárdíva kikéri magának, hogy folyamatosan hazugságokat állítsanak róla.
2012. március 5. hétfő 11:24 -
Öngyilkos akar lenni Alekosz exe
Tünde képtelen elviselni, hogy a görög csődör kidobta.
2012. március 4. vasárnap 05:00 -
Kiszel Tünde kivetette a hálóját VV Csabára
Ki kívánt ennyire rosszat ennek a fiúnak?
2012. március 2. péntek 15:45 -
"Alekosznak ennyire nem kéne bunkónak lennie"
Tünde el akarja dobni magától az életét. Alekosz hűtlenségét már nem bírja elviselni. Eddig is sokat nyelt az egykori biztonsági őr nőügyei miatt, de mindig abban reménykedett, hogy ezek amolyan kirakat-szerelmek.
2012. március 2. péntek 14:35 -
Videó: Kiszel Tünde VV Csabával randizott

2012. március 1. csütörtök 15:27 -
Na de hova tűnt Kiszel Tünde? Videó
Lórán Barnabásnak, a Showder klub Trabarnájának leginkább Kiszel Tünde hiányzik, Ganxsta Zoli viszont letolja őt a pályáról. Legalábbis valami ilyen derült ki tegnap Kőbányán, a föld alatt.
2012. február 27. hétfő 18:13 -
Kiszel Tünde hódolói fotóval!
Kiszel Tünde egész este naptárjait dedikálta az I.Rondarandi.hu találkozón, amely kiváló hangulatban telt.
2012. február 23. csütörtök 11:15 -
Kiszel Tünde ráhajtott VV Csabára
A naptárdíva rajong a Való Világ helyes pasijáért, Attilát viszont lebunkózta.
2012. február 21. kedd 12:00 -
Kiszel Tünde odáig van a VV5 helyes pasijáért
VV Csaba védelmére kelt Kiszel Tünde, aki felháborítónak tartja, hogy a vasárnapi párbajgyőztes, Attila ilyen nagy népszerűségnek örvend.
2012. február 21. kedd 10:18 -
Gyerekek előtt őrjöngött Kiszel Tünde
Nem válogatták be lányát, Donatellát egy videoklip táncosai közé
2012. február 20. hétfő 09:40 -
Gyerekek előtt őrjöngött Kiszel Tünde
Nem válogatták be lányát, Donatellát egy videoklip táncosai közé.
2012. február 18. szombat 14:17 -
Kinevették a hisztiző Kiszel Tündét
A Megasztár egykori felfedezettje, Patai Annácska vele egykorú fiatalokat toborzott a klipjébe. De a casting sértődéssel végződött.
2012. február 18. szombat 07:25 -
Kinevették a hisztiző Kiszel Tündét
A Megasztár egykori felfedezettje, Patai Annácska vele egykorú fiatalokat toborzott a klipjébe. De a casting sértődéssel végződött.
2012. február 18. szombat 07:25 -
Botrányt csinált Kiszel a válogatón
Budapest - Botrányba fulladt Patai Annácska válogatója. A Megasztár ötödik szériájának legifjabb tehetsége saját klipjébe keresett táncosokat, a közösségi portálokon toborozta a vele egykorú fiatalokat.
2012. február 18. szombat 05:15 -
A Hagyó-ügy tárgyalását a fővárosból átették Kecskemétre
Handó Tünde OBH-elnök túlterheltség miatt kilenc fővárosi per vidékre helyezéséről döntött.
2012. február 17. péntek 21:36 -
Kiszel: Nem nevettem ki Medveczky Ilonát
Kárörvendőnek nevezték Kiszel Tündét, mert a Story Gálán lefotózta Medveczky Ilona hatalmas esését. A naptárdíva nem érti a támadásokat.
2012. február 16. csütörtök 11:01 -
Szexi pasikkal pózol Kiszel Tünde

2012. február 10. péntek 15:58 -
Kiszel Tünde misztikus akar maradni
Az év legrangosabb eseményének tartja Kiszel Tünde a Story Gálát, ezért hosszú ideig készült rá. Olyannyira ügyel a részletekre, hogy még a fehérneműje is harmonizál a ruhájával.
2012. február 8. szerda 10:56 -
Kiszel Tünde is villantott...
Az év talán egyik legnagyobb gálája idén sem telt el izgalmak nélkül. Különleges ruhakölteményekben pompáztak a celebek, volt, aki igen sokat megmutatott magából.
2012. február 7. kedd 14:00 -
Ősellensége cuppant Kiszel Tünde mellére - videó!
Kiszel Tünde és az Xnews riportere már régóta utálják egymást, azonban a Story-gálán Tatár Csilla segítségével végre kibékültek.
2012. február 6. hétfő 15:30 -
Megharaptuk Kiszel Tünde jobb mellét!
A Story-gálán először nem akart kommunikálni Körmendi kollégával a bulvár nagyasszonya, de Tatár Csilla végül kibékítette őket, még egy közös fotó erejéig is összeálltak. Na de milyen fotó erejéig!
2012. február 5. vasárnap 19:33 -
Várkonyi Andrea lett a Story-gála Angelina Jolie-ja
Mióta a budapesti Operabál szünetel, a magyar celebek körében a Story-gálán zajlik a báli szezon elsőszámú ruhaversenye. Az esten kiderült, hogy hírességeink közül ki Angelina Jolie, Lady Gaga és Kate Middleton hazai stílushelytartója, sőt az is, hogy Kiszel Tünde öltözködési stílusának is akad már követője
2012. február 5. vasárnap 14:30 -
Az RTL tarolt, Kiszel Tünde belilult
A stábunk az Irigy Hónaljmiriggyel és Kiss Ramónával kezdte a bulizást a Story-gálán.
2012. február 4. szombat 22:03 -
Kiszel Tünde fehérneműinek eszmei értéke van
A fehérnemű-gyűjteményéről is híres Tünci arról mesélt, sok darabnak eszmei értéke van gyűjteményéből.
2012. február 2. csütörtök 13:00 -
Összeomlott a fájdalomtól Alekosz exnője
Miközben Alekosz és húszéves barátnője, Betty boldogan kürtöli világgá boldogságukat, a görög nőfaló korábbi barátnőjét kis híján felemészti a bánat. Tünde belebetegedett abba, hogy utolsó reménysugarát is veszni látja, és szerinte már semmi esély rá, hogy ő és a VV4 győztese ismét egy pár legyen. Sőt, Tünde úgy érzi, hogy többé már senkit nem tud szeretni.
2012. február 2. csütörtök 07:16 -
A bál örök szépe: Kiszel Tünde
A Story gálán a legtöbb hölgy szereti feszegetni a határokat, hogy mi fér bele az öltözködési előírásba. Ám Kiszel Tünde mindig ragaszkodik a hagyományos báli viselethez!
2012. január 31. kedd 08:48 -
Beyoncé Kiszel Tünde nyomdokán
Beyoncé lett a téma a Rutgers Egyetemen.
2012. január 30. hétfő 21:14 -
Kiszel Tünde elárulta a titkát - Videó
Lakásra hívta a STOP stábját Kiszel Tünde. A naptárdíva a telefonban csak annyit mondott, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk. Igazat mondott.
2012. január 29. vasárnap 17:02 -
Kiszel Tünde megrendelhető! Önre kacsint a szerencse!
Az önbizalomhiányban szenvedő emberek Védőangyala, Kiszel Tünde megrendelhető!
2012. január 28. szombat 09:00 -
Lejárt naptárát árulja Bereczki Zoltán
Kiszel Tünde útjára lépett hazánk neves musicalsztárja
2012. január 27. péntek 10:22 -
Kiszel Tünde bugyijaival turnézik
Modellek mutatják be show keretében Kiszel bugyikollekcióját, a produkció házhoz is rendelhető.
2012. január 21. szombat 12:01 -
Kiszel Tünde kiborult! Soha többé nem áll szóba Hajdú Péterrel
Hajdú Péter a Mokka nézőivel osztotta meg, Kiszel Tünde elküldte őt és Vujity Tvrtkót melegebb éghajlatra.
2012. január 19. csütörtök 17:00 -
Tegyél tönkre tévéműsorokat Te is!
Ha benned is felmerült már, hogy jó lenne a kedvenc sorozatod össze-vissza pakolásáért, évad közepén megszakításáért, vagy egyszerűen csak Kiszel Tündéért bosszút állni
2012. január 17. kedd 13:01 -
Deutsch szakított szerelmével
Budapest - Mégsem tartott örökké Deutsch Tamás (45) és Tünde (38) szerelme. A Blikk megtudta: véget ért az európai parlamenti képviselő és Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester volt kabinetfőnökének kapcsolata.
2012. január 16. hétfő 04:00 -
228 bírót érinthet a brüsszeli intés
Ha ismét 70 év lesz a nyugdíjkorhatáruk, a munkaviszonyukat visszaállíthatják, de a korábbi vezetői beosztásukról már Handó Tünde dönt majd.
2012. január 11. szerda 15:25 -
Egymilliót akar a texasi Kiszel Tünde életkorának kiírásáért
A 40 éves Junie Hoang nem akarta, hogy mások is tudják korát, de a szakma által is használt filmes adatbázis mégis nyilvánosságra hozta azt. Szerinte így már nem lehet befutni.
2012. január 10. kedd 13:50 -
Mit csinált Kiszel Tünde Vastag Csaba koncertjén?
Úgy tűnik, hogy Kiszel Tündét nemcsak a magyar, de az olasz férfiak is kedvelik. A naptárdíva épp Vastag Csaba koncertjén szórakozott barátnőivel, amikor körbevették rajongói.
2012. január 10. kedd 05:33 -
Mindegy kitől, csak unoka legyen - Alekosz Betty felé hajlik
A hűtlen valóságshow-hős, aki az egyik kereskedelmi csatornától átpártolt a másikhoz, a hölgyekhez sem éppen hűséges. Alekosz ugyan szilveszterkor fogadalmat tett, hogy zűrös nőügyeit az óévben hagyja, mégis az időre bízza, hogy végül Mása, Tünde vagy Betty mellett táboroz-e le. Pillanatnyilag az utóbbi a nyerő...
2012. január 8. vasárnap 20:05 -
Kiszel Tünde extrém módon vágott neki 2012-nek! - Fotók!
Kiszel Tünde extrém frizurával, finom vacsorával és tánccal búcsúztatta az óévet, de elárulta azt is, hogyan tekint 2012-re. A naptárdíva nem tagadja: szereti a kihívásokat.
2012. január 5. csütörtök 05:30 -
Demcsák Zsuzsa Alekosznál húzta meg a határt
Ha az ember műsorvezetői feladatokat vállal a reggeli tévéműsorban, azzal nagyjából tisztában kell lennie, hogy ez a televíziózás nem a mélyinterjúkról és az oknyomozásról szól, habkönnyű bulvártémákat kell feldolgozni Kiszel Tünde naptárjától az ügyeletes elmebeteg jósnőig, néha becsúszik egy horoszkóp, jó napokon pedig a konkurenciát futtató Kóbor János, mint teszem azt ma reggel, amikor a zilált hajviseletű nyugdíjas Demcsák legnagyobb elképedésére az RTL-t kaserolta élőben, mert az Omega felléphetett az X-Faktorban.
2012. január 4. szerda 10:30 -
Kiszel Tünde: ez remek dolog
Kiszel Tünde minden hozzá intézett levélre válaszol a közösségi portálon. A naptárdíva tisztában van azzal, hogy az online világnak rengeteg előnye van, ám vannak árnyoldalai is.
2012. január 2. hétfő 16:29 -
Egy kecske parádés megformálásával kezdte karrierjét
38 éves Majsai-Nyilas Tünde színésznő, aki első szerepében kecskeként tündökölt.
2012. január 2. hétfő 11:57 -
Mit hoz 2012. a Családinetnek a kártya szerint?
Év végéhez közeledvén gondoltunk egy merészet és megkérdeztük a Családinet jövőlátással foglalkozó szakértőit, mit jósolnak a lapnak 2012-re. Egy év múlva kiderül mi mennyire valósult meg.:) Itt olvasható Lackó Tünde kártyából olvasott jövendölése.
2011. december 31. szombat 07:15 -
Százezreket költ nőkre Alekosz
Új fejezet kezdődött a spórolós milliomos, Alekosz életében, mostanában ugyanis elhalmozza a szívéhez közelálló hölgyeket. A sajtó úgy tudja: régi nagy szerelme, Tünde százezer forintnál is drágább ajándékot kapott tőle karácsonyra. Alekosz példaképétől, Klapka Györgytől lesi el, hogyan legyen gavallér a nőkkel.
2011. december 30. péntek 15:17 -
7 celebalkatrész, amit biztosítani kellene
A magyar hírességek testrészeire is érdemes lenne biztosítást kötni, mert mi lenne Kiszel Tündével a szeméremdombja nélkül? A listában hét celeb, akinek biztosítania kellene a jellegzetességét.
2011. december 29. csütörtök 09:03 -
Videó: Cristofel és Jáksó összeállt Kiszel Tündével
Jáksó László egy táblánál magyaráz, Marenec Fruzsi énekel, Kiszel Tünde és Cristofel táncol a tél legújabb klipjében, amelyet még sok exvalóvilágos szereplésével is megpróbáltak feldobni
2011. december 21. szerda 14:18 -
Kiszel Tünde mellei az utcán!

2011. december 16. péntek 16:05 -
Nem tudta kiszolgálni ügyfeleit a vetkőző topless modell - fotó!
Nem ment be a munkahelyére a Blikk szerdai címlaplánya. Az eladó Stevonka Tünde inkább kivett egy nap szabadságot, mert félt, hogy ráismernek a vevők.
2011. december 15. csütörtök 17:00 -
Szülés Párizsban, Kínában, Frankfurtban, Budapesten
A szülés önmagában is rendkívüli és izgalmas jelensége az Életnek, főként, ha valaki megtapasztalja, hogy ezt milyen átélni a világ legkülönbözőbb nagyvárosaiban. Tünde szült Frankfurtban, Párizsban, Hongkongban és Budapesten is.
2011. december 15. csütörtök 10:00 -
Polt szabad kezet kap a bíróság kiválasztásában
Nemcsak a kiemelt, hanem bármelyik ügyben ott emelhetne vádat, ahol akar. Egyedül a tegnap megválasztott Handó Tünde bírálhatná felül.
2011. december 14. szerda 12:05 -
Kiszel Tünde fehérnemű történelem! Egyetlen naptárban!
A díva, bombázó és botrányhős Kiszel Tünde már 11. alkalommal jelentet meg magáról naptárat, ahol bájaival hódit. A történelmi eseményről természetesen a Tabu Tv csapata sem hiányozhatott.
2011. december 14. szerda 00:35 -
Darák Péter a Kúria, Handó Tünde az OBH elnöke
Titkos szavazással döntött a parlament az új bírósági vezetőkről.
2011. december 13. kedd 11:52 -
Alekosz csak akkor élvezi a szexet, ha fizet érte
Alekosz már a ValóVilág során bebizonyította, hogy van még mit tanulnia a női lélek rejtelmeiről. A görög nőkhöz való közeledését szinte csak visszautasítás követi. Aki viszont szívből szereti őt, mint például Tünde, az egy perc figyelmet sem kap tőle.
2011. december 13. kedd 08:37 -
És megint 18 lett Kiszel Tünde...
...de szigorúan 18, egy nappal se több!
2011. december 12. hétfő 14:51 -
Kiszel Tünde kiakadt, és elzavarta a riportert

2011. december 12. hétfő 12:18 -
Óriás dekoltázsát mutogatta a 18 éves Kiszel Tünde - videó!
Kiszel Tünde születésnapi bulival egybekötött naptárbemutatót tartott, ahol jelen volt a Blikk.hu kamerája is.
2011. december 12. hétfő 11:00 -
Donatella már most is celeb és később is az szeretne lenni
Miután Kiszel Tünde az életkorának forszírozása miatt elküldte az anyjába az XNews riporterét, az Donatellát faggatta arról, hogy ha nagy lesz, celeb lesz-e vagy már most is az.
2011. december 12. hétfő 10:02 -
Mellben erős, celebben szegény volt Kiszel Tünde bulija
Kiszel Tünde megünnepelte ki tudja hányadik születésnapját, és készített 2012-re is egy naptárat, Donatella pedig talán elkezdett pasizni.
2011. december 11. vasárnap 17:53 -
Kiszel Tünde kirúgott a hámból - Fotók!
Kiszel Tünde partit rendezett, duplán oka volt az ünneplésre. A naptárdívát nemcsak születésnapján köszöntötték, hiszen bemutatta új, Best of naptárát is, így lesz mit lapozgatni a rajongóinak.
2011. december 11. vasárnap 14:05 -
Videó: Megtudtuk Kiszel Tünde korát

2011. december 11. vasárnap 12:07 -
Kiszel-Fluor: újabb menet?
Másfél millió forint volt az ára annak, hogy Fluor Tomi annak idején megrappelte Kiszel Tünde bájait. Tomit most ismét veszély fenyegeti...
2011. december 8. csütörtök 06:00 -
Csipeszt vitt családja Aczélnak
Budapest - Meglátogatta családja Aczél Zoltánt (44) a fogdában. A Haladás fociedzőjével előállítása óta először találkozhatott felesége, Tünde, valamint három gyermeke, Adrienn (25), Zoltán (17) és a hároméves Zalán.
2011. december 8. csütörtök 02:50 -
Szájer feleségére fontos szerep várhat
Handó Tünde politikailag kikezdhető, és szakmailag sem ideális jelölt a bírósági igazgatás élére. Ha akarja, meg lesznek az eszközei, hogy a fontos ügyekben befolyásolja az igazságszolgáltatást.
2011. december 8. csütörtök 00:55 -
Kiszel Tünde naptáráért könyörgött a nép - a díva megadja
Kiszel Tünde meggondolta magát, így rajongótáborának mégsem kell idén mellőznie soron következő naptárát a fa alól. Bár a naptárdíva tavaly, tízedik jubileumi fotósorozatának kiadása után úgy döntött, visszavonulót fúj és abszolút rekorderként kiszáll a bizniszből, a népakarat nyomásának engedve két napja nyomdába küldte Best of naptárát.
2011. december 6. kedd 09:14 -
Kiszel Tünde lebukott
Hajdú Péter műsorába már megérkezett a Télapó. A stúdióba meghívott sztárcsemeték alaposan megizzasztották a műsorvezetőt. Különösen Schobert Norbikával volt nehéz dolga. A kisfiú azonnal kiszúrta, hogy a krampusz nem más, mint Kiszel Tünde.
2011. december 4. vasárnap 14:27 -
Kiszel Tünde sokkoló képei a múltból!
Az elmúlt tíz év legjobb, szinte már feledésbe merült képeit bányászta elő Kiszel Tünde jubleumi naptárjához. A díva vörösen, szőkén, férfiakkal és kutyákkal pózol a képeken - úgy tűnik a rózsaszín kalapos Tünde és a domina jól megfér egymás mellett.
2011. december 4. vasárnap 11:11 -
Kiszel Tünde képei a múltból
Az elmúlt tíz év legjobb, szinte már feledésbe merült képeit bányászta elő Kiszel Tünde jubileumi naptárjához. A díva vörösen, szőkén, férfiakkal és kutyákkal pózol a képeken - úgy tűnik a rózsaszín kalapos Tünde és a domina jól megfér egymás mellett.
2011. december 4. vasárnap 11:11 -
Nocsak! Alekosz exe a Barátok közt castingon járt
Furcsa dolog történhet a közeljövőben. Pletykák szerint szerepet kaphat a Jóban Rosszban sorozatban Alekosz, míg egykori barátnője Tünde a Barátok közt castingján járt.
2011. november 19. szombat 14:00 -
Nocsak! Alekosz exe a Barátok közt castingján járt
Furcsa dolog történhet a közeljövőben. Pletykák szerint szerepet kaphat a Jóban Rosszban sorozatban Alekosz, míg egykori barátnője, Tünde, a Barátok közt castingján járt.
2011. november 19. szombat 14:00 -
Legrosszabbul öltözött magyar női celebek
Veszélyesen bőséges fotógyűjteményünk rosszul eltalált összeállításokból Kiszel Tündétől, Zalatnay Saroltától és még négy magyar celebtől. Pontozza őket ön ízléstelenségük foka szerint!
2011. november 16. szerda 18:55 -
Alekoszt kidobta a csaja, Tünde
"Hat éve tapos meg, aláz meg, de eddig mindig megbocsátottam neki. Eddig mindig elnéztem neki az összes hülyeségét, a villát, a menyasszonykereső műsort, de most beütött valami" - sírta el nagy bánatát a Blikknek Nagy Alekosz állítólagos nagy szerelme, Tünde.
2011. november 14. hétfő 08:44 -
Összeroppant egy nő Alekosz miatt
Összeroppant és kidobta Alekoszt barátnője, Tünde. A nő kiborult attól, hogy a valóságshow-hős beköltözött az ÖsszeEsküvők műsorban keres feleséget. Ez a második alkalom, hogy Alekosz belerúg abba a nőbe, akit állítása szerint mindennél jobban szeret.
2011. november 14. hétfő 06:20 -
Most kiderül, kik vagyunk és honnan jöttünk
A Budai vár lenyűgöző Halászbástya éttermében tartotta meg Hrivnák Tünde, a BY ME divatszalon tervezője a 2011/2012-es őszi-téli kollekciójának bemutatóját, valamint a BY ME SPICY nevű kollekciója is ezen az estén debütált.
2011. október 31. hétfő 15:05 -
Mivel izgatja közönségét Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde rajongói most aztán izgulhatnak, hiszen a naptárdíva újabb nagy dobásra készül. A műsorvezető már megbékélt a róla készült Kiszel babával, sőt! Azt is elárulta, lennének még hasonló ötletei.
2011. október 19. szerda 19:07 -
Több százezer forinttal mászkált Fluor Tomi - kicsúszott a zsebéből
Fluor Tomit ismét hatalmas anyagi veszteség érte, a napokban ugyanis elveszítette pénztárcáját. Nem elég, hogy a Kiszel Tündével folytatott pere padlóra küldte pénzügyileg, még ez a szerencsétlenség is a legrosszabb időpontban következett be.
2011. október 19. szerda 09:52 -
Gyurcsány és Orbán is követelheti a jussát! Kiszel Tünde sikerrel járt
Lavinát indíthat el Kiszel Tünde azzal, hogy kiharcolta jussát az őt formázó babák után. Gyurcsányék is követhetik?
2011. október 18. kedd 13:35 -
Zombivá változott Kiszel Tünde - fotó!
Minden praktikát bedob Kiszel Tünde, hogy egy újabb világsztár közelébe férkőzzön. Hétfőn a Reggeliben zombivá maszkírozták.
2011. október 11. kedd 14:05 -
Kiszel Tünde Brad Pitt miatt zombivá változott
Minden praktikát bedob Kiszel Tünde, hogy egy újabb világsztár közelébe férkőzzön. Hétfőn a Reggeliben zombivá maszkírozták.
2011. október 11. kedd 12:06 -
Kiszel Tünde zombivá változott
Mindent Brad Pitt kedvéért
2011. október 10. hétfő 16:00 -
"Úristen, júj... nagyon élethű" - Kiszel Tünde, mint zombi
A dekoratív médiaszemélyiség szereti a kihívásokat. Kiszel Tünde most éppen a szombat óta Budapesten tartózkodó Brad Pitt közelébe szeretne kerülni, akár úgy, hogy közös fotót készítsenek vele, akár úgy, hogy zombiként szerepelne a világsztár filmjében.
2011. október 10. hétfő 15:31 -
Börtönőrével él együtt a magyar Bonnie
Novák Tünde, a miskolci Bonnie és Clyde-ként elhíresült páros nőtagja beleszeretett egykori börtönőrébe.
2011. október 9. vasárnap 10:56 -
Stohl szexuális életét Tünde mentette meg
Kíméletlen, néhol sértő őszinteséggel beszélt magáról a színész Szalai Vivien Stohl - Őszintén című, az Alexandra kiadónál megjelenő könyvében.
2011. október 6. csütörtök 07:26 -
Kiszel Tünde nem örül Orbán és Fábry társaságának
Kiszel Tünde úgy érzi, hogy hátba támadták. Babát készítettek róla, ő azonban egyáltalán nem repes a boldogságtól, mivel nem egyezett bele a gyártásukba. Ám a naptárdíva más miatt is háborog. Lehet, hogy most a babagyártót perli be?
2011. október 4. kedd 17:23 -
Kiszel Tündét megbántották
Babát készítettek Kiszel Tündével. A naptárdíva kiakadt, úgy érzi nem voltak vele korrektek, hátba támadták.
2011. szeptember 27. kedd 08:45 -
Kiszel Tünde újabb pert fontolgat!
Kiszel Tünde nem bugyigyűjtő, hanem fehérneműgyűjtő, és nem szeret babaként áruba bocsátkozni.
2011. szeptember 26. hétfő 14:53 -
Keresztes Ildikó röhögőgörcsöt kapott az X-Faktor Kiszel Tündéjétől
Bús Atyimcsev Judit már az előadása előtt sokkolta a nézőket és a mentorokat, énektudásával és előadásmódjával pedig még rá is tett egy lapáttal.
2011. szeptember 25. vasárnap 19:16 -
A hét legolvasottabb írásai
Sokáig nem álltak együtt kamerák elé, de most végre megmutatta kedvesét Peller Mariann. Kibékült Kiszel Tünde és Fluor Tomi is: a két hírességenk sikerült peren kívül megegyeznie egymással. Dévényi Tibi bácsi pedig fogyókúrájáról vallott.
2011. szeptember 24. szombat 07:00 -
Durva! Megalázó helyzetbe került a naptárdíva - videó
Babát készítettek Kiszel Tündéről, aki azonban egyáltalán nem repes a boldogságtól, mivel a megkérdezése nélkül történt mindez.
2011. szeptember 23. péntek 17:00 -
Fluor Tomi pénzéből fizeti Tünci Donatella különóráit
Kiszel Tünde egy fotón boldogan pózol azzal a másfél millió forinttal, amit Fluor Tomitól kapott. A popsztár pár évvel ezelőtt ittasan negatív véleményt mondott a naptárdíváról, amit józanon azonnal megbánt, egy közösségi oldalon bocsánatot is kért, de ez nem hatotta meg Tündét és pert helyezett kilátásba.
2011. szeptember 21. szerda 15:32 -
Kiszel Tünde Donatellára és lakásfelújításra költi Fluor békepénzét
A médialény úgy érzi, jót tett Fluorral, mert a rapper így megtanulta, hogy nem szabad csúnyákat mondani. Egyébként meg lefotosopoltuk a hajukat.
2011. szeptember 21. szerda 12:11 -
Fluor másfélmilliót fizetett Kiszel Tündének
Kiszel Tünde peren kívül megegyezett Fluort Tomival, aki néhány éve videofelvételen sértegette a magyar műsorvezetőt. A fiatal rapper másfél millió forint kártérítést fizetett a naptárdívának.
2011. szeptember 20. kedd 11:45 -
Kiszel győzött, Fluor fizetett
Győzelmi tor: pezsgőt bontott a naptárdíva
2011. szeptember 20. kedd 10:45 -
Kiszel és Fluor peren kívül megegyeztek egy nagyobb összegben
Szent a béke! Kiszel Tünde megbocsájtott Fluor Tominak egy nagyobb összegért és nyilvános bocsánatkérésért cserébe. Ezzel a kettőjük közti harcnak vége, Tünci nem haragszik már az énekesre...
2011. szeptember 20. kedd 10:00 -
Másfél millióért békült Kiszel Tünde!
Budapest - Megérte Kiszel Tündének (52), hogy a Mizu-rapper, Fluor Tomi a becsületébe gázolt, hiszen megszületett a peren kívüli egyezség: Tünde hétfőn másfél millió forinttal lett gazdagabb.
2011. szeptember 19. hétfő 17:51 -
Fluor több milliót fizetett Kiszel Tündének
Szent a béke! Kiszel Tünde megbocsájtott Fluor Tominak egy nagyobb összegért és nyilvános bocsánatkérésért cserébe.
2011. szeptember 19. hétfő 17:00 -
Bea Kiszül Tündét utánozná?
Beának ugyan nem sikerült bekerülnie a VV5 villájába, de másik nagy tervét még megvalósíthatja. A 20 éves leányzó arról álmodozik, hogy saját fotóiból kiadványt készít, akárcsak Kiszel Tünde, akit vélhetően a példaképének tekint.
2011. szeptember 19. hétfő 10:45 -
Tünci megegyezett Fluorral, 1,5 milliós bocsánat
A tinisztár felelőtlen szövegelése miatt rövid időn belül megbűnhődött. Kiszel Tünde jogi útra terelte sérelmét, miszerint az akkor még szinte ismeretlen Fluor Tomi ittasan egy rendezvényen a naptárdíváról és fanszőréről nyilatkozott.
2011. szeptember 19. hétfő 06:39 -
Tünci megegyezett Fluorral, 1,5 milliós bocsánat
A tinisztár felelőtlen szövegelése miatt rövid időn belül megbűnhődött. Kiszel Tünde jogi útra terelte sérelmét, miszerint az akkor még szinte ismeretlen Fluor Tomi ittasan egy rendezvényen a naptárdíváról és fanszőréről nyilatkozott.
2011. szeptember 18. vasárnap 17:47 -
Fluor Tomi behódolt Kiszel Tündének
Fluor Tomi bocsánatot kért Kiszeltől, akinek a pinaszőrén élcelődött részegen.
2011. szeptember 16. péntek 20:41 -
Rózsaszínben látja a világot Kiszel Tünde
Ezentúl rózsaszín ködben készíti el az ételeket, ugyanis nemcsak a konyhabútor, hanem a kiegészítők, a fazék, az edényfogó és minden apró eszköz ebben a színben pompázik. - Egyedi, különleges konyhát szerettem volna, és úgy érzem, sikerült is. Asztalost kellett hívatnom, annyira kicsi a hely, és olyan szabálytalan a formája, hogy minden centimétert meg kellett tervezni.
2011. szeptember 10. szombat 16:36 -
Párra lelt a volt szépségkirálynő
Budapest - Kétség sem férhet ahhoz, hogy Semmi-Kis Tünde (26) és Schulek Csaba (40) között van valami.
2011. szeptember 9. péntek 17:36 -
Alekosz végre randira hívta egykori szerelmét
Együtt jelent meg a minap egy divatbemutatón Alekosz és régi nagy szerelme, Tünde. Bár a lány nemrég úgy nyilatkozott, hogy a görögnek teljesen meg kell változnia ahhoz, hogy újra kezdje vele a kapcsolatot, a jelek szerint inkább ő esett át hatalmas változáson.
2011. szeptember 2. péntek 16:50 -
Tünde nem tudja elhagyni Alekoszt
Az Aquaparkos pancsolás után nyilvános eseményen is megjelent Alekosz parkolópályára rakott csajával - írta a Bors.
2011. szeptember 2. péntek 10:23 -
Mi van Alekosz Bettyjével?
Alekosz azt mondja, Tünde mindig is komoly kapcsolatnak számított az életében, és ez most sincs másképpen. Ettől függetlenül azt sem tagadja, hogy továbbra is vannak nők az életében.
2011. szeptember 1. csütörtök 07:45 -
Kiszel Tünde spórolt, de így is nehéz volt
Csak úgy, mint minden diáknak, úgy Kiszel Tünde kislányának is megkezdődik az idei tanév. Donatella ötödik osztályba megy, s édesanyja bármennyire is igyekszik meghúzni a nadrágszíjat, az iskolakezdés így sem olcsó.
2011. augusztus 31. szerda 05:04 -
Csecsemő segített kiválasztani a nyerő Blikket!
Magyarország - Megállíthatatlanul tarol a Blikk Bumm nyereményjátéka. A hét végén többen is értékes ajándékokat hozó matricára bukkantak. Köztük volt a balassagyarmati Tarnai Tünde (28), aki kislányának köszönheti az 50 ezer forintos Müller vásárlási utalványt.
2011. augusztus 29. hétfő 16:43 -
Fluor Kiszel Tünde szőre miatt került be a Sugarloaf klipjébe
Dér Heni mindent bevetett a Reggeliben, hogy kiengesztelje a Sugarloaf új klipje miatt meg se sértődött Fluor Tomit.
2011. augusztus 29. hétfő 13:21 -
Tünde exe még nem akar új nőt
Azt beszélik, hogy Kiszel Tünde ex-párját annyira megviselte a szakítás, hogy abba egészen belebetegedett. A StoryOnline magát az érintettet kérdezte az igazságról.
2011. augusztus 29. hétfő 12:45 -
Aquaparkban, korábbi nőjével áztatta magát Alekosz
Közösen fürdőzött a mogyoródi aquaparkban Alekosz, és korábbi csaja, Tünde. Úgy tűnik, újra egymásra találtak.
2011. augusztus 29. hétfő 07:15 -
Kiszel Tünde még nem engedi Donatellát szépségversenyre
Tünci, mint a Little Miss Hungary zsűrijének elnöke elmondta, őt egy mosollyal le lehet venni a lábáról, nagyon élvezi ezt a munkát. Viszont Donatellát még nem küldené ilyen versenyre, azt mondja, legyen meg a gyerekkora, hiszen ez azért stresszel jár...
2011. augusztus 23. kedd 12:17 -
Alekosz exe szívesen pózolna a természet lágy ölén
Pucér képeket nem vállal, ám szívesen pózolna szexis fotósorozaton VV Alekosz egykori barátnője, Tünde. A valóságshow legutóbbi győztesének volt szerelme szeretne egy olyan albumot, amit majd büszkén mutogathatna leendő unokáinak.
2011. augusztus 22. hétfő 19:49 -
Féltette az egészségét, eltiltották
A tornász Csillag Tünde a nukleáris katasztrófa miatt nem vállalta a tokiói vb-t, a csapat olimpiai esélyei csökkentek. Rajta kívül senki sem mondta le.
2011. augusztus 17. szerda 15:03 -
Oroszlán tépázta meg Kiszel Tünde frizuráját
Kiszel Tünde lánya, Donatella már régóta szeretne magának egy háziállatot, ám a közismert édesanyja sok munkájára és körülményeikre hivatkozva egyelőre nem engedi ezt.
2011. augusztus 17. szerda 14:23 -
Íme, Kiszel Tünde első aktfotója
Kiszel Tünde megmutatta családi fotóalbumát. A képek között egészen érdekesek is előkerültek, többek között - ahogy a híresség fogalmaz - az "első aktfotója"
2011. augusztus 16. kedd 02:30 -
Kiszel Tünde lakásának faláról lekerült Károly portréja
Kiszel Tündének fontos változások történtek az életében. Ma kislányával, Donatellával Zamárdiba utaznak a Művész üdülőbe, ahol ismerőseikkel, barátaikkal töltenek néhány napot. A médiadíva és kislánya az RTL Klub Reggeli műsorának vendégei voltak.
2011. augusztus 15. hétfő 18:18 -
Tünci élvezte, hogy fülét karmolászták
Az Abonyi Állatkertbe látogatott Kiszel Tünde és lánya, Donatella, ahol - többek között -, közelebbi kapcsolatba kerültek egy négy hónapos kis oroszlánnal is, Zurival.
2011. augusztus 12. péntek 12:40 -
Nem kell már szerelmének Kiszel Tünde
Kiszel Tünde exe Károly feladta a harcot, nem próbálja meg visszahódítani kedvesét, aki óriásit csalódott benne.
2011. augusztus 11. csütörtök 14:00 -
Kiszel Tünde Károlya nem küzd tovább az asszonyért
Feladta a Kiszel Tündéért folytatott küzdelmet az asszony expasija, Károly - derült ki a Blikkből.
2011. augusztus 11. csütörtök 10:08 -
Tünde lapátra tette Alekoszt
Alekosz Tündéje nem vár tovább a hűtlen kedvesére. Sokat tűrt a négy és fél év alatt, amíg együtt voltak, és belátta, jobb, ha továbblép. A megalázó helyzetbe került lány lapátra tette a szexkiborgot.
2011. augusztus 11. csütörtök 06:58 -
Kiszel Tünde túl van rajta, de még nem alszik nyugodtan
Kiszel Tünde fellélegezhet, hiszen lakásfelújítása a végéhez közeledik. A naptárdíva elégedett az eredménnyel, konyhája már kész, de nem ment minden olyan egyszerűen.
2011. augusztus 11. csütörtök 05:28 -
Károly: Már nem küzdök Tünciért!
Budapest - Hiába próbált meg többször is kibékülni Kiszel Tündével Károly, a naptárdíva nem ad több esélyt a férfinak, akivel másfél évig boldog párkapcsolatban élt.
2011. augusztus 10. szerda 17:50 -
Íme, Tünde új konyhája
Jó ideje tervezte lakása felújítását Kiszel Tünde, és most, Károllyal való szakítása után úgy érezte, itt az ideje a változtatásnak. A híresség a StoryOnline-nak elmondta, egyelőre a konyhát, az előszobát, a fürdőszobát és a galériát festette ki, a két szoba még hátravan.
2011. augusztus 10. szerda 14:00 -
Kiszel Tündéé minden idők legsokkolóbb magyar dala
A médialény 2006-os, Nézem, érzem című szerzeményét szavazták meg minden idők legsokkolóbb dalának. Kiszel Tünde örül az első helynek.
2011. augusztus 9. kedd 18:54 -
Kiszel Tünde: nem gondoltam, ezért fáj ennyire
Kiszel Tünde szeretettel gondol vissza arra az időszakra, amit egykori párjával, Károllyal töltött, ugyanakkor bevallotta: fájt a szakítás. A naptárdíva boldog volt és álmában sem gondolta volna, hogy így ér véget a szerelem.
2011. augusztus 9. kedd 05:08 -
Kiszel Tünde új életet kezd
Saját módszerével próbálja meg szakítás utáni fájdalmait enyhíteni Kiszel Tünde.
2011. augusztus 8. hétfő 15:00 -
Kiszel Tünde énekel
Egyéni, Kiszel Tündés hangja van Tüncinek - mondta magáról a "díva", aki saját bevallása szerint elfogult magával szemben.
2011. augusztus 5. péntek 08:11 -
Kiszel Tünde nagy attrakciója Mallorcán - Fotók!
Hat napot töltött Kiszel Tünde Mallorcán, ahová, mint mondta, nemcsak kikapcsolódni indult, de alkalma volt átgondolni az érzéseit is. A naptárdíva szerelmi csalódása után kipihenve tért haza nyaralásából és kislányának is emlékezetes pillanatokat szerzett.
2011. augusztus 5. péntek 05:08 -
Durva! Így énekel Kiszel Tünde - videó!
Kiszel Tünde is részt vesz a karaoke rekord felállításában, és még énekel is.
2011. augusztus 4. csütörtök 17:00 -
Kiszel Tünde álomba sírta magát
Másfél éve ismerkedett meg Kiszel Tünde és Károly. Összeillő párnak látszottak., aztán robbant a bomba: a férfit lencsevégre kapták egy nagyáruházban, amint meghitten beszélgetett egy nővel. A médiadíva a nyaralásból hazatérve kiadta a hűtlen férfi útját.
2011. augusztus 3. szerda 15:04 -
Idegösszeomlás fenyegeti Alekosz nagy szerelmét
Alekosz korábbi nagy szerelmét szó szerint felemészti a feszültség, amit a negyedik ValóVilág győztesének viselkedése okoz. Tünde idegei mostanra felmondták a szolgálatot amiatt, hogy négy és fél évig tartó kapcsolatuk után egykori párja néhány hónap alatt egyszerű érdi biztonsági őrből az ország szívtiprója lett.
2011. augusztus 3. szerda 12:22 -
Alekosz Tündéje rettenetesen lefogyott
Rengeteget fogyott Alekosz ex-barátnője Tünde. A lány láthatóan még nem tudta megemészteni, ahogy a görög hős bánt vele, miután kijött a villából.
2011. augusztus 2. kedd 11:00 -
Beválogatták a következő ValóVilágba Alekosz nagy szerelmét
Alekosz korábbi barátnője az érdi görög nyomdokaiba lépve akár meg is nyerhette volna a ValóVilág újabb szériáját. Tünde ugyanis jelentkezett a műsor felhívására, be is válogatták, ám meggondolta magát és visszalépett.
2011. augusztus 1. hétfő 07:01 -
Tünde végleg szakított Alekosszal?
Alekosz Tündéjénél betelt a pohár. A lány csütörtökön levelet írt a görög hősnek, amelyben közli vele, hogy ez így neki már nem megy tovább.
2011. július 29. péntek 10:45 -
Évekbe telik, mire Alekoszból mintaférj válik
Alekosz szerelmi kalandozásai ellenére nem titkolja: csakis volt kedvesét, Tündét tudja elképzelni majdani gyerekei anyjaként. Tünde azonban túl sokat nyelt már ahhoz a csalfa görögtől, hogy egyik napról a másikra fátylat borítson a múltra, és gyereket szüljön a negyedik ValóVilág győztesének.
2011. július 27. szerda 10:52 -
Kiszel Tünde szexi dekoltázsa
Kiszel Tünde ismét megvillantotta szexi domborulatait. Ám Tünci keble ezúttal még dúsabbnak tűnt, mint általában. Ha nem láttad, érdemes megnézni.
2011. július 26. kedd 02:00 -
Mégis lesz új Kiszel Tünde naptár
Kiszel Tündére állítólag olyan nyomást gyakoroltak a rajongói, hogy a tervek ellenére mégsem hagy fel a naptárak kiadásával.
2011. július 22. péntek 14:42 -
Nyugalom, lesz még Kiszel-naptár
Hazánk örökbecsü dívájától kikövetelték az újabb naptárt - sokak vesztére
2011. július 22. péntek 11:55 -
Szujó beszólt Kiszel Tündének
Ezúttal Szujó Zoltán szólt be Kiszel Tündének, ám nem szemtől szembe, hanem a háta mögött tett megjegyzést a naptárdívára. Az ominózus beszólás baráti társaságban sem lett volna ízléses, ám Szujó mindezt a Reggeli élő műsorában tette.
2011. július 22. péntek 03:30 -
Kiszel ex-pasija többször is lebukott?
Úgy tűnik, hogy Kiszel Tünde ex-pasiját nem csak egy, hanem több alkalommal is látták félreérthető helyzetben idegen nővel. Ezt azonban Károly tagadja.
2011. július 21. csütörtök 12:45 -
Beszóltak Sarka Katának
Sarka Kata soha nem titkolta véleményét Kiszel Tündéről. Korábban kifejtette, hogy a szőke celeb egy döntésével sem ért egyet, és nőként, valamint anyaként is elfogadhatatlannak tartja őt.
2011. július 21. csütörtök 04:00 -
Így nyaralt Kiszel Tünde
Mallorcán próbálta túltenni magát Károllyal való szakításán Kiszel Tünde. Az ismert televíziós személyiséget kislánya, valamint testvére kísérte el a nyaralásra.
2011. július 20. szerda 09:15 -
Szexmunkát vállalt Majka exe
Miután a Legszebb anyuka címmel büszkélkedhető Noémit első fokon egy év négy hónapra ítéltek üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt, most újabb ismert lányról derült ki, hogy szexmunkát vállalt. Tünde, férfimagazin címlapján is szerepelt, de igazán Majka barátnőjeként ismerték meg sokan - írja az egyik napilap.
2011. július 19. kedd 14:00 -
Kiszel Tünde csak a szépre emlékezik
Ugyan már június végén kidobta az ő Károlyát, miután felmerült, hogy a férfi megcsalta, és azóta már Mallorcát is megjárta, Kiszel Tünde az RTL Klub Reggelijében ismét másfél évig tartó kapcsolatáról beszélt.
2011. július 19. kedd 10:38 -
Kiszel Tünde végleg szakított
Véget ért Kiszel Tünde és Károly románca. Úgy tűnik, hogy a naptárdíva bizalma mégiscsak megingott párja hűségével kapcsolatban.
2011. július 19. kedd 09:00 -
Kiszel Tünde szakításának valódi oka
Kiszel Tünde az RTL Klub Reggelijében mesélt a Károllyal való szakításuk valódi okáról.
2011. július 19. kedd 08:23 -
Kiderült:prosti volt Majka nője
Tovább tagad a magyar prostibotrány, újabb ismert szépségről derült ki, hogy a testét árulta jó pénzért. Tünde, aki ráadásul Majka egykori kedvese, nem dubajozott, hanem Olaszországba járt ki...
2011. július 19. kedd 06:55 -
Kiderült: prostiként dolgozott Majka volt nője
Tovább dagad a magyar prostibotrány, újabb ismert szépségről derült ki, hogy a testét árulta jó pénzért. Tünde, aki Majka egykori kedvese, nem dubajozott, hanem Olaszországba járt ki...
2011. július 19. kedd 06:55 -
Kiszel Tündének néha még megdobban a szíve
Szabó Károly sok bánatot okozott a naptárcelebnek, még Mallorcán sem pasizott, hiába vitt csipkebugyit.
2011. július 15. péntek 21:29 -
Alekosz megkattant - a szexen kívül más nem érdekli
Édesanyja szerint Alekosz nagy szerelme, Tünde féltékenysége az oka, hogy fia egyik nőt falja a másik után. Vája asszony úgy látja: mára a szexkiborg is elhitte, hogy minden nő őt akarja.
2011. július 9. szombat 12:01 -
Hová tűnt el Kiszel Tünde?
Kiszel Tündének nyoma veszett. Néhány napja nem lehet elérni, senkinek nem veszi fel a telefont. Azt suttogják, nincs Magyarországon.
2011. július 8. péntek 07:45 -
Szétverték Kiszel Tünde lakását
Lakásfelújításba kezdett Kiszel Tünde.
2011. július 7. csütörtök 09:45 -
Tünde üzent Alekosznak
A görög hős volt barátnője egyetért Évával és Olivérrel abban, hogy Alekosz teljesen megváltozott, sőt még agymosottnak is nevezte - írja a Bors.
2011. július 6. szerda 14:00 -
Károly nem tudja hová lett Tünde
Kiszel Tünde eltűnt. Legalább is Károly nem tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik a naptárdíva. Az azonban biztos, hogy a pár továbbra is haragban van egymással.
2011. július 6. szerda 09:00 -
Tvrtko ismét Kiszelt alázta
Demcsák Zsuzsa és Vujity Tvrtko tegnap reggel Kiszel Tünde szakításán viccelődött a TV2 Mokkájában. Demcsák műsorvezető társát cinkelte, amikor bedobta a témát: vajon mi lehet Kiszel Tündével és Károllyal.
2011. július 5. kedd 04:00 -
Tvrtko beszólt a teljesítmény nélküli kamucelebeknek
Tvrtko szerint valóságos csoda történt, ugyanis Kiszel Tünde hat teljes napja nem hajlandó a Károllyal történt szakításáról nyilatkozni a sajtónak. Demcsák Zsuzsa azt javasolta műsorvezető társának, hívja fel ő a naptárdívát.
2011. július 4. hétfő 13:30 -
Botrány! Félrelépéssel vádolja párját Kiszel Tünde
Kiszel Tünde nem békült még ki kedvesével, Károllyal, mert szerinte megcsalta őt.
2011. július 4. hétfő 11:00 -
Tvrtko megint beszólt az elkárolytalanodott Kiszelnek
A műsorvezető annak örült, hogy Kiszel Tünde hat napja senkinek sem nyilatkozik. Most vajon milyen kutyát uszít rá a sértett?
2011. július 4. hétfő 09:07 -
Károly szerint Tünde saját csapdájába esett
Egyre több helyen nyilatkozik válságba jutott kapcsolatáról Kiszel Tünde párja, Károly. Az RTL Klub Reggelijében többek között azt is kijelentette, a naptárdíva ezúttal saját csapdájába esett.
2011. július 4. hétfő 02:15 -
Kiszel Tünde még nem békül
BUDAPEST
2011. július 3. vasárnap 21:00 -
Kiszel Tünde bizarr szerepben
Egy temetkezési bolt faláról köszön vissza?
2011. július 2. szombat 11:00 -
Újabb leleplező fotó Kiszel Tünde exéről
Budapest
2011. július 2. szombat 03:10 -
Íme Alekosz új szerelme!
Veronika és Tünde után ismét új lányt szeret
2011. július 1. péntek 07:35 -
Összeomlott Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde állítólag igen rossz lelkiállapotba került a szerelmével, Károllyal kapcsolatos vádak miatt. Megtörtént a lehetetlen: Kiszel nem nyilatkozik.
2011. július 1. péntek 06:00 -
Megtörtént a lehetetlen: Kiszel nem nyilatkozik
Kiszel Tünde állítólag igen rossz lelkiállapotba került a szerelmével, Károllyal kapcsolatos vádak miatt. Megtörtént a lehetetlen: Kiszel nem nyilatkozik.
2011. július 1. péntek 06:00 -
Kiszel Tünde egy temetkezési bolt falán
Kiszel Tündének elszánt rajongója akadt. A férfi nem érte be a Tündés szuvenírekkel, hanem egy kecsegtető ajánlatot is tett a naptárdívának - tudhatjuk meg a Tabu Tv riporterének köszönhetően.
2011. június 30. csütörtök 20:00 -
Megszólalt Kiszel Tünde megvádolt párja
Károly nem kíván magyarázkodni, de azt leszögezte, nem csalta meg Kiszel Tündét, akit nagyon szeret. A naptárdíva párja a StoryOnline-nak elmondta, az egyik napilapban megjelent félreérthető lesifotó miatt Tünde annyira megbántódott, hogy szóba sem akar állni vele.
2011. június 29. szerda 12:45 -
Kiszel Tündének nagyobb a felhozatala, mint Majkának
Ha Majka a magyar celebvilág koronázatlan csődöre, akinek ágyából már sokaknak egyenes útja volt a címlapok felé, akkor minden kétséget kizáróan Kiszel Tünde a női Majka. Sőt. Tizenkét férfit szedtünk össze, akit hírbe hoztak a jelenséggel.
2011. június 29. szerda 12:01 -
Kiszel Tünde szakított Károllyal
Kiszel Tünde párja félre lépett - ez a hír jelent meg az egyik napilapban. Károly azonban tagadja a vádakat, azt mondja a lesi fotón látható hölgy, akit átölel, csak a barátja. Tünde azonban nem, hisz neki, és szóba sem áll egykori szerelmével, pedig Károly békülne.
2011. június 29. szerda 12:00 -
Károly nem érti Kiszel Tünde indulatos telefonjait
Újságok címlapján szerepelt Kiszel Tünde Károlya, aki a fotón egy hölgy mellett ül és az ismeretlen nő keze az ő combján pihen. Azóta a naptárdíva mosolyszünetet tart. Az RTL Klub Reggelijében a műsorvezetők Károlyt kérdezték arról, mi is történt pontosan.
2011. június 29. szerda 09:04 -
Kiszel Tünde Károlya rendbe akarja hozni kapcsolatukat
Kiszel Tünde Károlya az RTL Klub Reggelijében magyarázkodott a róla megjelent zokni-szandálos felvétel miatt.
2011. június 29. szerda 08:50 -
Kiszel Tünde Fluor után Intit is beperli?
Az újra botrányoktól hangos celeb Fluor Tomi után lehet, hogy a Viva Comet gálán történt állítólagos inzultálás miatt Intit is beperli. Kiszel Tünde szerint az általa csak lénynek hívott zenész megérdemelné, hogy a bíróságon feleljen tettéért!
2011. június 28. kedd 18:15 -
Kiszel Tünde szerelmi lufija kipukkadt?
Tünde eltűnt! Mármint ami a nyilvános szerepléseket illeti. Sem a bulvársajtónak, sem pedig közvetlen ismerőseinek nem ad hírt magáról. Mindenkit az érdekel, hogy hányadán állnak Károllyal.
2011. június 28. kedd 12:40 -
Kiszel Tünde kidobta Károlyt
Szerinte a férfi állítólag egy szar, szemét alak.
2011. június 28. kedd 08:18 -
Mi lesz a Csillag születik műsorvezetőjével?
Igencsak megosztja az embereket Nagy Sándor műsorvezetői személyisége. A tévés korábban például Kiszel Tündével is csúnya konfliktusba került, ám a Csillag születikben már úgy viselkedett, mint ha kicserélték volna.
2011. június 28. kedd 07:00 -
Kiakadt párjára Kiszel Tünde
Budapest
2011. június 27. hétfő 17:13 -
Csalják Kiszel Tündét?
"Múlt hét szerdán este fél kilenckor egy ismerős arcra lettem figyelmes vásárolgatás közben. Azonnal beugrott, hogy az úr, aki egy 55 év körüli hölggyel kézen fogva sétálgatott, nem más, mint Kiszel Tünde párja, Szabó Károly" - írta a Blikk egyik olvasója, aki furcsállotta a helyzetet, ugyanis a férfi a múlt héten még Kiszel Tünde oldalán mutatkozott a Viva Comet-díjátadón.
2011. június 27. hétfő 09:04 -
Nkuya Sonia nagyon megváltozott
Nkuya Soniát alig ismertük meg Az énekesnő új frizurája Kiszel Tünde kislányának születésnapján debütált, emelve ezzel is az est fényét.
2011. június 27. hétfő 09:00 -
Megcsalják Kiszelt?
Budapest - Kézen fogva sétálgatott egy ismeretlen hölggyel Kiszel Tünde szerelme, Károly. A Blikk birtokába jutott képek tanúsága szerint a naptárdívát csúnyán felszarvazta lovagja, aki nemrég talpig díszben kísérte el Tüncikét a Comet-gálára.
2011. június 27. hétfő 05:00 -
Donatella 10 éves lett
Gyorsan repül az idő, Kiszel Tünde kislánya, Donatella 10 éves lett. A híresség ebből az alkalomból partit rendezett gyermekének.
2011. június 26. vasárnap 02:00 -
Fegyelmi eljárás a japán utazást megtagadó tornásznő ellen
Csillag Tünde fél az atomkrízistől, nem megy a vb-re.
2011. június 23. csütörtök 16:45 -
Fluor Tomi: Én egy hülye gyerek voltam
Fluor Tomi az EFOTT-ot népszerűsítő rendezvényen beszélgettünk. A Mizu gyáros állítja ő nem akar a Kiszel üggyel haknizni a médiában, mert ez neki kínos.
2011. június 23. csütörtök 12:00 -
Ellopták VV Laci bugyigyűjteményét
VV Lacit üldözik a nők és bugyikat küldözgetnek neki - mesélte az ex-villalakó az RTL Klub Reggelijében. Így aztán már nem csak Kiszel Tünde büszkélkedhet hasonló gyűjteménnyel, hanem Laci is.
2011. június 21. kedd 12:00 -
"Semmivel sem vagyok elkésve" - Haladékot adott Alekosznak Tünde
Sokan szerették volna megtalálni a titokzatos hölgyet, akihez Alekosz mindig visszatér, és aki a háttérből végigkísérte a nagy szívtipró skalpvadászatait. Lovász Lászlónak sikerült szóra bírnia Tündét, aki szerint különleges szálak kötik Alekoszhoz.
2011. június 17. péntek 11:41 -
Végül Tünde karjaiban ért révbe Alekosz
A görög amorózó állítja, hűséges lesz, ha megszületik az utód...
2011. június 17. péntek 07:00 -
Kiszel Tündét ezúttal Inti találta be
A vadonatúj klipet az Aktívban láthattad először! A megasztáros fiú a Miért pont én című dal videó változatában egy nála idősebb lánnyal flörtöl, aki végül ellopja a 17 éves énekes szívét. Dávidnak a nyárra egész más tervei vannak, mint a korabeli fiúknak.
2011. június 16. csütörtök 11:00 -
Tünde visszafogadná Alekoszt
A VV4 győztesének egykori barátnője a Blikknek azt nyilatkozta, hogy ő bizony visszafogadná Alekoszt, és nagyon örül annak, hogy még mindig őt szereti.
2011. június 15. szerda 07:26 -
Volt barátnője visszafogadja Alekoszt
Budapest - Habozás nélkül visszafogadná hűtlen szerelmét Tünde, Alekosz (32) egykori párja, aki az elmúlt fél évben végignézte, hogyan kergeti a csajokat a görög csődör, és hogyan nyaral menyasszonyjelöltjével, Veronikával (19) Kos szigetén.
2011. június 15. szerda 05:20 -
Botrányt okozott a magyar előadó a VIVA Cometen
A VIVA Comet-díjátadón Kiszel Tünde ezúttal a TNT együttes egyik tagjával, Intivel vitatkozott össze. Éppen egy riporter készített interjút Tündével, amikor Inti félbeszakította őket.  [Dátum: 2011.06.15. 04:43]
2011. június 15. szerda 04:43 -
Tünde már öt éve tudta, hogy Alekosz kell neki
Sokakat érdekel, hogy a ValóVilág győztese huszonhat millió forintot érő lakásában kivel fogja álomra hajtani fejét. Alekosz a menyasszonykereső show-jának köszönhetően ismerte meg és választotta a tizenkilenc éves Veronikát, de nem szabad megfeledkezni Tündéről, akivel ismét felvette a kapcsolatot a ma már milliomos egykori biztonsági őr.
2011. június 14. kedd 20:23 -
Inti botrányt csapott Kiszel Tünde miatt
A médiajelenség bűne annyi volt, hogy megjelent a VIVA Comet VIP-bulijában, ez viszont nem tetszett a TNT-zenekar tagjának, Zuber Krisztiánnak, aki ennek hangot is adott.
2011. június 14. kedd 11:43 -
Inzultálták Tündét - videóval
A TNT tagja Inti, nem nézte jó szemmel, hogy Kiszel Tünde jelen van egy zenei díjátadón, és ennek hangot is adott - nem éppen úriember módjára.
2011. június 14. kedd 09:45 -
Így néz ki Alekosz Tündéje
Alekosz ex-kedvese, Tünde olyan, mint egy fantom, mint Columbo felesége, akiről ugyan rengeteget hallottunk már, de fogalmunk sincs, hogyan néz ki. A StoryOnline-nak azonban most sikerült kiderítenie néhány dolgot Tündéről.
2011. június 14. kedd 07:00 -
Egy részeg kötözködő sem tudta elrontani Kiszel Tündéék buliját
Pénteken este a VIVA Comet díjátadón a jó hangulatról hazai zenészeink és a díjazottak mellett Edward Maja, a világhírű lemezlovas is gondoskodott. A celebvilág apraja nagyja hajnalig mulatott. Kiszel Tünde és kedvese az estét nem úszta meg kisebb incidens nélkül.
2011. június 12. vasárnap 11:48 -
A popszakma idén kihagyta a VIVA Cometet
Letűnt zenekarok letűnt sztárjai, a fél Való Világ, vetélkedőhősök és stand uposok voltak kíváncsiak a tini-díjkiosztóra. Klasszikus értelemben vett zenészt talán kettőt láttunk, Károlyt fotózó Kiszel Tündét pedig csak egyet. Riport a VIVA Cometről.
2011. június 11. szombat 12:34 -
Kiszel Tünde kigúnyolva, megalázva és megsértve érzi magát
Kiszel Tünde úgy érzi, nagyon megsértette Lilu néhány nappal ezelőtt az RTL Klub Reggelijében, amikor a Fluor botrány helyett a múltjában kutakodott. A naptárdíva azt mondja: Lilu sem makulátlan, őt is le lehetne járatni.
2011. június 10. péntek 12:40 -
Kiszel Tündét megsértette Lilu
Kiszel Tünde úgy érzi, nagyon megsértette őt Lilu néhány nappal ezelőtt az RTL Klub Reggelijében, amikor a múltjában kutakodott. A naptárdíva azt mondja, Lilu sem makulátlan, őt is le lehetne járatni.
2011. június 9. csütörtök 02:30 -
Fluor Tomi: bizonyítani tudom, hogy nem vagyok drogos!
Gyomorgörcs! A tinisztár szerint sokkal súlyosabb a botrányvideójánál, hogy Kiszel Tünde józanul rágalmazza és drogosként emlegeti. Fluor Tomi a médiából értesült arról, hogy a naptárceleb beperelte, de hivatalos értesítést még nem kapott.
2011. június 7. kedd 13:48 -
Benkő Tündéjének gyermeke született
Benkő Dániel egykori feleség-jelöltje, Tünde édesanya lett. A kisfia már hat hónapos és most először mutatta meg a nyilvánosság előtt.
2011. június 7. kedd 12:45 -
Mobiltelefont kapott tizedik születésnapjára Kiszel Tünde kislánya
Hatalmas ünnepséget szervezett Kiszel Tünde lánya tizedik születésnapjára. 4400 négyzetméteres beltéri játszótéren mulattak az egybegyűltek Budán, pizzával és különleges tortával köszöntve Donatellát.
2011. június 7. kedd 08:27 -
Lilu belekötött Kiszel Tündébe
Meglehetősen kemény kérdésekkel bombázta Lilu Kiszel Tündét az RTL Klub Reggelijében. Miközben a naptárdíva Fluorral való konfliktusáról akart beszélni, addig a műsorvezető arról faggatta, van-e szégyenkezni való dolog Tünde múltjában?
2011. június 7. kedd 02:30 -
Kiszel Tünde nem szégyell semmit, de ki az a Kondor Csaba?
A dekoratív médiaszemélyiség a Tutti Frutti-s vetkőzést művészi fellépésnek tartja, Kondor Csabára meg nem emlékszik. Legalábbis nyilvánosan.
2011. június 6. hétfő 15:45 -
A hét legolvasottabb írásai
Az elmúlt héten ismét sokat hallottunk Kiszel Tündéről. A naptárdíva először Fluor Tomi két évvel ezelőtti nyomdafeséket nem tűrő felvételére reagálva került címlapokra, néhány nap elteltével pedig megújult külsővel állt kamarák elé.
2011. június 4. szombat 05:30 -
Dopeman: részegen csak én fikázhatok
Dopeman szerint Kiszel Tündét cinkelni lejárt dolog már. A részegen nyilatkozás amúgy is az ő privilégiuma. "Berúgott kisfiú beszél hülyeségeket" - mondta Fluor Tomi videójáról.
2011. június 3. péntek 13:02 -
Celebek a Kiszel-Fluor ügyről
Hiába kért elnézést Fluor Tomi az Aktív kamerái előtt Kiszel Tündétől, a díva úgy tűnik nem áll el a pertől. A felek közti konfliktus egyre mélyül, mindenkinek megvan a maga véleménye az ügyről. A celebek is állást foglaltak pro és kontra, Dopeman és Hajdú Péter is elmondta véleményét.
2011. június 3. péntek 11:00 -
Öt dolog, amiről jobb, ha Donatella nem tud
A Fluor szájából kicsúszó pinaszőrön kívül jócskán akadnak olyan dolgok Kiszel Tünde életében, amitől gyereke megállhat a fejlődésben.
2011. június 2. csütörtök 15:24 -
Kiszel rövid hajjal jelent meg
Elképesztő átváltozáson ment keresztül Kiszel Tünde. A műsorvezető "levágatta" hosszú szőke haját és rövid vörös frizurával jelent meg a TV2 Mokka című műsorában.
2011. június 2. csütörtök 06:15 -
Kiszel Tünde hadjáratot indított
Kiszel Tündét nem érdekli, hogy Sarka Kata mit mond vagy hogy Fluor Tomi bocsánatot kért, továbbra is haragszik az énekesre.
2011. június 1. szerda 16:00 -
Kiszel tántoríthatatlan?
A múlt héten kirobbant videós ügy óta hétfőn állt először kamera elé Fluor Tomi, az Aktívban.
2011. június 1. szerda 11:00 -
Fluorék bizonyítékra vágynak Kiszel Tünde pinaszőrzetét illetően
A médiajelenség perel, Fluorék meg, úgy tűnik, jól szórakoznak Kiszel pinaszőrén. Vagy nem-pinaszőrén.
2011. június 1. szerda 09:30 -
Kiszel: "Nagyon megszívatjuk Fluor Tomit a bíróságon"
Kiszel Tünde beperli Fluor Tomit a napokban nyilvánosságra került videó miatt, amelyben az énekes durva szavakkal illeti Tüncit.
2011. május 31. kedd 17:00 -
Sarka Kata nekiment Kiszelnek
Sarka Kata szerint felháborító, hogy Kiszel Tünde be akarja perelni Fluor Tomit, amiért egy interjúban szapulta őt.
2011. május 31. kedd 16:15 -
Kiszel nem tűri, hogy Fluor megsértse Donatellát
Kiszel Tünde úgy érzi, sokat parodizálták már őt, de ennyire még senki sem bántotta meg, mint Fluor Tomi.
2011. május 31. kedd 15:54 -
Kiszel Tünde új hajától tátva maradt az emberek szája
Feltűnő rövid hajjal döbbentette meg Kiszel Tünde Gombos Edinát és Joshit. A naptárdíva utoljára évtizedekkel ezelőtt viselt hasonló frizurát.
2011. május 31. kedd 14:15 -
Kiszel perli Fluor Tomit!
"Nagyon meg fogjuk szívatni a bíróságon."
2011. május 31. kedd 13:00 -
Kiszel Tünde háborút indít Fluor Tomi ellen
Fluor Tomi egy két évvel ezelőtti videóban nyomdafestéket nem tűrő hangnemben nyilatkozott Kiszel Tündéről, aki ezért a bírósághoz fordul.
2011. május 31. kedd 08:59 -
Fluor Tomi megszólal a botrány kapcsán
A múlt héten került elő az a videó, amiben a tinisztár sajátos hangnemben beszél Kiszel Tündéről. Fluor Tomi természetesen nem tagadja, hogy ő szerepel a két évvel ezelőtt készült felvételen, bár elmondás szerint annyira ittas volt, hogy nem is nagyon emlékezett arra, hogy riportot adott volna aznap este.  [Dátum: 2011.05.31. 05:00]
2011. május 31. kedd 05:00 -
Kiszel Tünde visszavág
Kiszel Tünde bíróság elé akarja vinni Fluor Tomit, aki egy, az interneten keringő videóban nyomdafestéket nem tűrő módon beszél a naptárdíváról.
2011. május 30. hétfő 07:00 -
Fluor durván alázta Kiszel Tündét
Nemrégiben került nyilvánosságra egy videó, amelyben hazánk tinisztárja, Fluor Tomi nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illeti Kiszel Tündét. A nagy sikerű Mizu-dal szerzője azt állítja, a kínos felvétel már kétéves, elnézést kért az érintettől, és rajongóitól.
2011. május 27. péntek 06:15 -
Botrányos videó! Kikelt magából a részeg tinisztár
Botrányos videó került fel a világhálóra, amelyben Fluor Tomi nyomdafestéket nem tűrő módon beszél Kiszel Tündéről és testszőrzetéről.
2011. május 26. csütörtök 14:00 -
Fluor Tomi k..vázza Kiszel Tündét
Budapest - Botrányos videó került fel a világhálóra, amelyben Fluor Tomi nyomdafestéket nem tűrő módon beszél Kiszel Tündéről és testszőrzetéről.
2011. május 25. szerda 16:45 -
Fluor szégyelli, hogy szájára vette Kiszel Tünde pinaszőrét
Nem kokainozott, csak ivott, amikor Kiszel Tünde nőiességét elemezte - nyilatkozta Fluor, aki még az ág is húz, miután kiderült, a Mizu két kicsi legója sem feltétlenül a saját ötlete.
2011. május 25. szerda 16:34 -
Kiszel Tünde hálójába ritkán léphet be a párja
Kiszel Tünde életében az éppen kis tinivé cseperedő Donatella a legfontosabb, hiszen kislányát tartja élete értelmének. A naptárról híressé vált anya-lánya páros nem szab határokat a lakásban sem.
2011. május 23. hétfő 16:57 -
Botrány! Őrök védték meg Gomest
Budapest - Őrült rajongó zaklatja Gomest (24)! Az eddig talán csak hollywoodi hírekből ismert történet kissé ijesztő lehet a Csillag születik érzékeny táncosa számára, Tünde ugyanis elvakultan szerelmes a kiscsillagba, s ez feltűnt az RTL Klubnak is: szombat este nem engedték vissza a nézőtérre a szünetben a mellékhelyiséget meglátogató kecskeméti lányt.
2011. május 23. hétfő 07:53 -
Orvlövész lőtte fejbe Zolikát
Szente - A rémülettől földbe gyökerezett Laczó Tünde lába, amikor meglátta vérbe fagyott macskáját, Zolikát. Azonnal felnyalábolta az alélt jószágot és rohant vele az állatorvoshoz. Az állat végül csodával határos módon túlélte a fejlövést, a jobb szemét azonban el kellett távolítani.
2011. május 19. csütörtök 11:22 -
Kiszel Tünde: Donatella féltékeny Károlyra!
Tünde természetesen megpróbálta elmagyarázni kilenc éves kiskányának, hogy Károly miatt nem kap kevesebb szeretetet, sőt!
2011. május 18. szerda 15:45 -
Kiszel Károlyára féltékeny Donatella
Nemrég Kalocsán romantikázott Kiszel Tünde és pasija, a jelenség a Tabu v-nek számolt be arról, hogy gyűrűt is kapott Károlyától, de nem eljegyzésit, hanem egy egyszerű, hétköznapit.
2011. május 18. szerda 13:16 -
Hatezerért megkaphatjuk Kiszel Tündét
Úgy tűnik, a hazánkban tevékenykedő kínai "üzletemberek" is felfigyeltek a celebritásainkban és élvonalbeli politikusainkban rejlő lehetőségekre, így piacra dobták az alig húsz centiméteres, játékbabába öntött másaikat.
2011. május 16. hétfő 07:37 -
Ágnes, Renáta, Orsolya és Tünde távozott
Elérkezett az első szívceremónia A szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban. Alekosz máris elküldött négy lányt a 16 közül. Ezúttal Ágnesnek, Renátának, Orsolyának és Tündének kellett távoznia.
2011. május 12. csütörtök 02:45 -
Kiszel Tündével beszélgettünk Körmendi Gáborról
Két legyet ütünk most egy csapásra, mert ügyesek vagyunk. Kiszel Tündét kérdeztük Körmendi Gáborról. Mélyről fakadó, egymás iránti gyűlöletük, eddig is tudott volt, csak az okát nem lehetett ismerni. Hunyadi kolléga megpróbált ezen változtatni, megpróbálta megtudni, hogy mi a fene baja van Tündének Körmendi apóval. Szakmai alapvetés, hogy igen, de azért meg kell kérdeznünk. Halgattassék meg a másik fél? ps. Elképzelni sem tudjuk, hogy mit fog szólni Körmendi, hogy Kiszel a másik fele. És fordítva.
2011. május 9. hétfő 12:03 -
Magyar motívumok hoznak változást az idei divatba
A kézzel hímzett, magyar motívumairól ismertté vált Hrivnák Tünde divattervezőnk legújabb, 2011-es tavaszi-nyári kollekcióját csodálhattuk meg 2011. 05. 02-án a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházának patinás épületében rendezett divatbemutatón. Az esemény különlegességét maga a kollekció adta: a fiatal tervezőnőtől megszokott fekete-fehér színek mellett finoman teret kaptak a vibráló, élénk árnyalatok, a matrózkék, a levendulaszín, valamint a kecses, nőies vonalvezetés is, melyek bemutatásához Pataki Zita, Bánhidi Petra, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt és VV Gigi is modellszerepbe bújt egy estére.
2011. május 9. hétfő 07:50 -
Kiszel Tünde különleges gyűrűt kapott
Elképesztő dolog derült ki Kiszel Tündéről. A naptárdíva a StoryOnline-nak elárulta: párjától igencsak különleges ajándékot kapott megismerkedésük évfordulójára.
2011. május 5. csütörtök 12:45 -
Kiszel Tünde: inkább nagyobb legyen, mint kisebb
Kiszel Tünde könnyekig hatódott Kate Middleton és Vilmos herceg esküvőjén, a naptárdívának ugyanis saját menyegzője jutott eszébe. A médiaszemélyiség nemrég ráadásul épp olyan gyűrűt kapott ajándékba, amilyet Diana és Kate is viselt.
2011. május 5. csütörtök 04:47 -
Kiszel: Jerzy bárgyú, Alekosz sokat iszik
Kiszel Tünde önjelölt ValóVilág szakértővé avanzsálódott, akinek mindenkiről meg van a véleménye.
2011. május 4. szerda 16:30 -
Modell lett Gigiből
Hétfő este mutatta be Hrivnák Tünde ByMe - Változás címmel legújabb ruhakollekcióját, melynek darabjait Gigi (21) viselte a kifutón.
2011. május 4. szerda 02:00 -
Kiszel Tünde sírva fakadt
Kiszel Tünde is a könnyeivel küzd, amikor Donatella elé áll és köszönti őt Anyák Napja alkalmából. A dekoratív médiaszemélyiség azonban nemcsak bánatában, de örömében is elérzékenyül.
2011. május 1. vasárnap 12:08 -
A nő négyszer avagy Ízbolygó az időmágus
Óvodát vezet, saját blogjára és gasztronómiai magazinokba ír, gondos feleség, de elsősorban anya. És elvileg erre neki is csak 24 órája van. Vajon Ugrai-Nagy Tünde alias Ízbolygó ismeri az időfelezés titkát?
2011. április 30. szombat 08:04 -
Így néz ki Kiszel Tünde mennyasszonyi ruhában
Érdekes fotó került a StoryOnline birtokába Kiszel Tündéről. A híresség menyasszonyi ruhában pózol.
2011. április 29. péntek 07:45 -
Hatalmas titok övezi VV Alekosz szerelmi életét
VV Alekosz saját bevallása szerint első szabad estéjét titokzatos exbarátnőjével szeretné tölteni. A hölggyel több évig éltek párkapcsolatban, azonban románcuk egy éve megszakadt. A történet érdekessége, hogy a volt kedves, Tünde együtt töltötte az okostojással a beköltözés előtti éjszakát, azonban kapcsolatukról nem sokat tudni.
2011. április 26. kedd 12:12 -
Alekosz régi szerelme már dörgölőzik
A ValóVilág esélyesének kikiáltott Alekosz édesanyja szeretné, ha a fia megtalálná az igazit, családot alapítana és unokával ajándékozná meg őket. Vája asszony azonban attól tart, hogy fiát kijövetele után a nők csak ki akarják majd használni. Miközben volt menyasszonya, Tünde is feltűnt a színen, aki iránt még nem hűlt ki a szerelem.
2011. április 19. kedd 13:38 -
Hoppá! Mi is Kiszel Tünde igazi neve? - video
Lebuktattuk Kiszel Tündét, aki nem a hivatalos nevén lett ismert. A naptárdíva féltve őrzött titka volt , hogy mi a férjezett neve, amit a mai napig használ hivatalos okirataiban, ám eddig egyáltalán nem beszélt róla.
2011. április 19. kedd 13:00 -
Lebukott! Még mindig exférje nevét hordja Kiszel Tünde
Kevesen tudják, hogy Kiszel Tünde valódi neve Fonyódiné Kiszel Tünde
2011. április 18. hétfő 17:00 -
Heti trend: Hajdúné műbőrben, Kiszel ízlésesen nézett divatbemutatót
A Sugarbird divatbemutatóján kerestük a hét legjobban öltözött hírességeit, Sarka Kata, Zimány Linda és Kiszel Tünde is versenyben van.
2011. április 17. vasárnap 15:14 -
Kiszel Tünde lánya nem Donatellácska
Kiszel Tünde csemetéje öntudatos hölggyé cseperedett. Donatella édesanyjával együtt a FEM3 stúdiójában vendégeskedett.
2011. április 14. csütörtök 16:57 -
Kiszel Tünde lánya a nyers húst is felfalta volna
Kiszel Tünde és kislánya, Donatella, Sági Szilárd segítségével mutatta be a főzőtudományát A FEM3 stábjában azonban senki nem volt felkészülve, ami a felvétel alatt történt: a kislány szinte a tányért is felfalta, annyira éhes volt.
2011. április 13. szerda 17:28 -
Tünde megvédi Gigit
Miközben VV Gigi testvére, Béci mellett kampányol, mit sem sejt arról, hogy Kiszel Tünde pedig az ő erkölcseit védelmezi. Az ismert tévés a StoryOnline-nak elmondta, szeretne kiállni Gigi mellett, ugyanis szerinte sincs pornós múltja, azzal csak megvádolták a lányt.
2011. április 12. kedd 12:15 -
Tünde dekoltázst villantott
Kiszel Tünde a minap ismét dekoltázst villantott az RTL Klub Fókusz című műsorában. Nem tudjuk, hogy csak a szűk felső tette, esetleg a kamera beállítás, de ráadásul úgy tűnt, mintha még a megszokottnál is dúsabbak lenne a keble.
2011. április 11. hétfő 02:30 -
Csillag Tünde Eb-nyolcadik talajon
Élete első Eb-jén vett részt a tornász.
2011. április 10. vasárnap 17:37 -
Szülés dúlával (Cikkíró pályázatra beküldött írás)
Napjainkban egyre többet hallani arról, hogy valaki dúla közreműködésével szült. Mégis, sokak számára ismeretlen ez a fogalom. Hovorka Tünde, dúla segítségével szeretném megvilágítani, hogy mit is jelent pontosan, tehát ki is az a dúla...
2011. április 7. csütörtök 10:55 -
Kiszel Tünde titkos esküvője
Amikor már azt hittük, semmi új nem derülhet ki róla...
2011. április 7. csütörtök 10:30 -
Kiszel Tünde már volt férjnél
A dekoratív médiaszemélyiség a Fókuszban mesélt arról, hogy egyszer volt férjnél, igaz, nagyon régen, és csak egy évig tartott a házasság.
2011. április 6. szerda 21:30 -
Kiszel Tünde: csak bonyodalom lenne belőle, ha összeházasodnánk
Kiszel Tünde nagyon fiatalon, még a húszas évei elején már egyszer férjhez ment. Sokan faggatják, hogy jelenlegi párjához, Károlyhoz mikor megy feleségül. Tünde szerint nem számít a papír, csak bonyodalom lenne abból, ha összeházasodnának. A Kiskegyednek elárulta, hogy első házasságát hamar megbánta.
2011. április 5. kedd 13:16 -
Kiszel Tünde: megvédem Donatellát
Nem lehet könnyű ismert emberek gyermekének lenni, hiszen a szülőket övező folyamatos érdeklődés őket sem minden esetben kíméli. A Star magazin arra volt kíváncsi, Kiszel Tünde kislánya hogyan boldogul édesanyja ismertségével.
2011. március 28. hétfő 19:34 -
Kialakult a női csapat a torna Eb-re
Az áprilisi berlini tornász Európa-bajnokságra Böczögő Dorina, Austin Sheppard és Csillag Tünde utazik.
2011. március 24. csütörtök 10:38 -
Alekosz és Tünde szakítottak
Alekosz titokzatos barátnőjéről számos alkalommal hallottunk már. Tünde azonban kissé olyan, mint Colombo felügyelő felesége volt - rengeteget hallottunk róla, de soha nem láttuk.
2011. március 24. csütörtök 09:00 -
800 ezres óra buktatta le Stohlt
Házasságát a Survivorön megismert Tünde tette tönkre
2011. március 23. szerda 13:30 -
Szabó Tünde az úszószövetség főtitkára
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó egyetlen ellenfele a vb-bronzérmes Deutsch Tamás volt.
2011. március 20. vasárnap 16:54 -
Éden Tünde: Kolumbiába vágytam, nem pasira vagy barátokra
Az Éden Hotel csütörtök esti kiesője eljutott Kolumbiába, így nem zavarja, hogy a játékosok négy nap után kivetették maguk közül.
2011. március 17. csütörtök 22:03 -
Kiszel Tünde nem ad melltartót Donatellára
Egy brit ruhaüzlet 10 év alatti gyerekeknek kínál melltartót. Divathóbort vagy tényleg szüksége van egy nyolc éves kislánynak cicifixre?
2011. március 17. csütörtök 12:00 -
Kiszel Tünde cicit villantana az esküvőjén
Az autószerelő műhelyek falának talán legnagyobb hazai sztárja az Aktív kamerája előtt válogatott a szebbnél szebb ruhaköltemények között. Tünde a ruhamustrán továbbra is ragaszkodott konzervatív elveihez, melyekbe nem fér bele az USA-ban elterjedt pink divatszín, az viszont igen, hogy az öltözék legyen mélyen dekoltált.
2011. március 10. csütörtök 09:00 -
Tünde férjhez megy?
A FEM3 Edina és Joshi című műsorában nagy meglepetés érte Kiszel Tündét. Párja, Károly kamerák előtt ajándékozta meg egy gyönyörű gyűrűvel.
2011. március 9. szerda 16:00 -
Kiszel Tünde sosem felejti el azt a mozdulatot
Nagy Sándor hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen több csatornán, számos produkcióban és reklámban volt már hallható. Képernyős rutinja is van: karrierjét egy zenetévénél kezdte, majd bejárta szinte az összes jelentős csatornát, és most élete egyik legnagyobb vágya vált valóra azzal, hogy a Csillag születik műsorvezetője lehet.
2011. március 8. kedd 15:11 -
Kiszel Tünde Diana hercegnő gyűrűjét viseli

2011. március 8. kedd 11:48 -
Kiszel Tünde szívesen teherbe esne
Károly és Kiszel Tünde a kapcsolatukról mesélnek ma délután Gombos Edinának a FEM3 Edina és Joshi című új műsorában, ahol kiderül: Kiszel Tünde gyermeket szeretne.
2011. március 7. hétfő 10:10 -
Híres ember lett a sztárszakács exkedvese és fodrász barátja
Pár hete alkot egy párt Kovács Lázár exkedvese és fodrász barátja. A fiatalok Kiszel Tünde születésnapi buliján ismerkedtek meg egymással. A szerelmesek úgy érezték, ez a röpke idő elég volt ahhoz, hogy összeköltözzenek.
2011. március 6. vasárnap 18:31 -
Gombit elbűvölte Kiszel Tünde
Bálványként emlegette a ValóVilágból nemrég kiköltözött Gombi Kiszel Tündét. A naptárdíva szintén magasztaló szavakkal illette a fiút, akivel életében először az RTL Klub NekedValó című műsorában találkozott.
2011. március 4. péntek 05:45 -
Kettős családi tragédia Écsen
Két ember halt meg lövöldözésben a Győrhöz közeli Écsen csütörtök délután - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Kocsis Tünde alezredes az esetről későbbre ígért részleteket.
2011. március 3. csütörtök 17:50 -
Kiszel Tünde visszavág
Meglehetősen modortalanul viselkedett VV Olivér a NekedValó-ban Kiszel Tündével. A naptárdíva azonban méltósággal tűrte a dolgot, most azonban elmondta véleményét a történtekről.
2011. március 3. csütörtök 12:30 -
Felfedjük Nagy Sándor múltját
Talán sokan azt sem tudják, ki az a Nagy Sándor, aki az RTL Klub Csillag születik című műsorának új házigazdája lett. Mi azonban emlékszünk rá, meg arra is, milyen csúnyán megalázta annak idején Kiszel Tündét.
2011. február 28. hétfő 04:30 -
Kiszel Tündének köszönheti a szerelmet Kovács Lázár volt szeretője
Különleges találkozásra derült fény a minap: Kovács Lázár egykori szeretőjének, Andreának új szerelme nem más, mint Kiszel Tünde fodrásza, ráadásul a naptárdívának köszönhetik találkozásukat is!
2011. február 26. szombat 11:58 -
Tippelj! Kivel jött össze Kovács Lázár exe?
Igazi bulvárcukorka: Kiszel Tünde fodrászával!
2011. február 26. szombat 09:00 -
Kiszel Tünde fodrászával jár Kovács Lázár elhagyott szeretője
Bíró Andrea nagyon jól csókol és nagyon jól főz.
2011. február 26. szombat 07:48 -
Kiszel Tünde ajánlatot tett VV Olivérnek
Csillogó szemekkel mosolygott Olivérre Kiszel Tünde élő adásban!
2011. február 25. péntek 05:00 -
Új műsorvezető az RTL Klubnál! - videó
Új műsorvezetőt kapott a Csillag Születik! Ördög Nóra partnere, Nagy Sándor lett. A műsorvezető több kereskedelmi csatornán megfordult már, a többség onnan ismerheti, hogy aprópénzben adta oda Kiszel Tündének a gázsiját. A videóból kiderül, kik lesznek a Csillag születik zsűritagjai, és Tabáni István is dalra fakad!
2011. február 24. csütörtök 16:00 -
Úgy járt, mint Kiszel Tünde
Hiába próbált bejutni péntek este a hollywoodi Sunset Marquis Hotelben rendezett privát partira Lindsay Lohan, nem engedték be. Ám ahelyett, hogy hisztizni kezdett volna, a próbaidős színésznő hátat fordított és elhagyta a helyszínt.
2011. február 22. kedd 11:50 -
Tünci egyedien oldotta meg a feladatot
Egy pillanatra mindenki kővé dermedt az Ezek megőrültek stúdiójában, amikor a Kiszel Tünde a futópadra pattanva Pákó habos édességét nem szájához, hanem melleihez emelte és kéjes mozdulatokkal előbb az egyik cicire, majd a másikra nyomta.
2011. február 21. hétfő 18:45 -
Kiszel Tünde egy éve van együtt Vezetéknevét Eltitkoló Károllyal
"Nagyon boldogok vagyunk" - mesélte Kiszel Tünde a Tabu Tv-nek Vezetéknevét Eltitkoló Károllyal való kapcsolatáról, akivel már egy éve járnak.
2011. február 21. hétfő 10:15 -
Károly tudja Kiszel Tünde méreteit
Nem akármilyen eseményt ünnepelhetett nemrég az ország. Kiszel Tünde és Károly már egy éve vannak együtt, a pár férfi tagja pedig egy meghitt vacsorával és egy méretre szabott blúzzal emlékezett meg a dologról.
2011. február 18. péntek 08:25 -
Kiszel Tünde így keni a tortát a mellére

2011. február 17. csütörtök 14:20 -
Magatartás-probléma
Tünde elegáns megjelenésű, magabiztos fellépésű 34 éves nő. Fáradtan ül le a rendelő foteljébe. Kisfia, Marci magatartás-problémái miatt kért időpontot. A kisfiú négy és fél éves, egy éve jár óvodába. Süle Judit pszichológus rovata.
2011. február 17. csütörtök 12:39 -
Kiszel dekoltázst villantott
A TV2 Ezek megőrültek szuperdöntőjének szereplői beszélgettek a TV2 Mokkájában. Az egyik csapatnak tagja Kiszel Tünde is, aki a sok nehézség mellett jó élményként őrzi a szívében a celebszivató műsor felvételeit.
2011. február 17. csütörtök 12:30 -
Kiszel Tündének bejött a dagonyázás - lubickol a felkérésekben
Kiszel Tünde ismét bevállalta az őrültségeket, még akkor is, ha most sem úszta meg teljesen szárazon. A naptárdíva érdekes személyiség, s ezt ő maga is tudja.
2011. február 16. szerda 04:44 -
Kiszel Tünde gondterhelten telefonált

2011. február 15. kedd 10:17 -
Kiszel Tünde újra megőrül
Visszatérnek a képernyőre az Ezek megőrültek! legjobbjai. A jövő héten az összes eddig nyertes csapat egy hatalmas döntő-héten méri össze tudását.
2011. február 11. péntek 23:45 -
Kiszel Tünde újra megőrül
Visszatérnek a képernyőre az Ezek megőrültek! legjobbjai. A jövő héten az összes eddig nyertes csapat egy hatalmas döntő-héten méri össze tudását.
2011. február 10. csütörtök 14:52 -
Kiszel Tünde újra megőrül
Visszatérnek a képernyőre az Ezek megőrültek! legjobbjai. A jövő héten az összes eddig nyertes csapat egy hatalmas döntő-héten méri össze tudását.
2011. február 10. csütörtök 14:00 -
Kiszel Tünde elárulta titkát
Kiszel Tünde elárulta titkát a StoryOnline-nak. A Story Ötcsillag Díjátadó Gála bálkirálynőként tündöklő naptárdíva, és kedvese kikotyogták, nem zárkóznak el egy közös gyermektől, sőt viccesen hozzátették: dolgoznak rajta.
2011. február 10. csütörtök 12:45 -
Kiszel inkább dolgozni küldené a VV4 szereplőit
Szerintünk meg inkább Kiszelnek kéne dolgoznia...
2011. február 9. szerda 06:30 -
Kiszel Tünde inkább dolgozni küldené a Való Világ szereplőit
Tünci szerint az RTL Klub valóságshowjának szereplői rendkívül közönségesek és a henyélés helyett inkább dolgozniuk kellene.
2011. február 8. kedd 14:34 -
A Story Gála divatja: sportcipő, fodorszörny és szakadt neccharisnya
Csisztu Zsuzsa ruhája elegáns volt, Tolvai Renátáé villantásbiztos, Medvezcky Ilonát egy fodorkígyó fonta körbe, Kiszel Tündének viszont külön helyrajzi szám kellett. Celebestélyi-összefoglaló a Story Gáláról.
2011. február 8. kedd 10:29 -
Kiszel Tünde megoldotta a kínos helyzetet
Kiszel Tünde volt az egyik legnépszerűbb celeb a hétvégi Story gálán. Szinte mindig kisebb tömeg volt körülötte, ezért is került az éjszaka folyamán kínos szituációba.
2011. február 7. hétfő 06:00 -
Kiszel Tünde lett a Story gála csillaga
A celebkirálynő a híd a kereskedelmi tévék között, mást nem jelenthet jelmeze. A díjátadó, ahol TV2 és RTL Klub elvannak jóban, és ezt meg is ünneplik a szokásos körítéssel.
2011. február 6. vasárnap 08:44 -
Alekosz megalázott menyasszonya kitálal
Vajon mit érezhet Alekosz menyasszonya, amikor azt látja, hogy a vőlegénye egyfolytában teszi a szépet a villában? Mert Alekosznak menyasszonya van! - árulták el a szülei. A fiuk és Tünde épp a valóságshow előtt jelentették be nekik, hogy összeházasodnak, és gyerekeket akarnak.
2011. február 3. csütörtök 03:15 -
Alekosz megalázott menyasszonya kitálal
Vajon mit érezhet Alekosz menyasszonya, amikor azt látja, hogy a vőlegénye egyfolytában teszi a szépet a villában? Mert Alekosznak menyasszonya van! - árulták el a szülei. A fiuk és Tünde épp a valóságshow előtt jelentették be nekik, hogy összeházasodnak, és gyerekeket akarnak.
2011. február 3. csütörtök 03:15 -
Fábry lenyomta Kiszel Tündét!
Naptárfotózással egybekötött sértegetés volt a főműsor Fábrynál - Kiszel kiakadt
2011. január 27. csütörtök 11:22 -
Kiszelt porrá alázták az adásban
Kiszel Tünde Fábry Sándor vendége volt, és a showman bizony alaposan ellátta a baját.
2011. január 27. csütörtök 09:30 -
Kiszel Tünde ismét megmutatta
Kiszel Tünde rendhagyó felkérést kapott Fábry Sándortól. A showman felajánlotta neki, hogy a Showder stúdiójában készítse el, utolsó, 2012-es kalendáriumának fotóit. A naptárdíva igent mondott a felkérésre.
2011. január 27. csütörtök 08:00 -
Őrület: ötször vetkőzött le Kiszel Tünde Fábrynak
Kiszel Tünde nem sajnálta az energiát, sőt! Boldogan öltözött és vetkőzött Fábry Sándornál, hiszen a médiaszemélyiség most kamerák előtt mutathatta meg, hogyan zajlik egy naptárfotózás.
2011. január 27. csütörtök 05:42 -
Ablonczy Balázs és Szűcs Lajos küzd a teniszelnöki posztért
A december 31-én lemondott Nagy Tünde nem indul, ám felkérte Ablonczy Balázst, aki elvállalta.
2011. január 25. kedd 18:12 -
Kiszel Tünde ünnepel - Közeleg az esküvő?
Kiszel Tünde és Károly pontosan egy éve alkot egy párt, s a médiaszemélyiség elárulta: épp ezért megadják a módját az ünneplésnek. Tünde kislánya, Donatella is elfogadta édesanyja választottját, így semmi sem állhat boldogságuk útjába.
2011. január 25. kedd 04:45 -
Mi a közös Kiszel Tündében és VV Ildikóban?
Több olvasónk is megjegyezte, hogy VV Ildikó sok tekintetben nagyon hasonlít Kiszel Tündére, akinek akár az utódja is lehetne. De mit szólnak ehhez az érintettek?
2011. január 21. péntek 13:15 -
Kiszel Tünde: Alekosz pszichopata és lúzer
A médiaszemélyiség kertelés nélkül megmondta véleményét a Villalakókkal kapcsolatban. Az Okostojástól falra tudna mászni, de Ildikót egy szerethető játékosnak tartotta, ugyanakkor kikéri magának, hogy az ex-törtetővel hasonlítgatják.
2011. január 21. péntek 13:00 -
Kié a legjobb pornós naptár?
Kiszel Tünde lehet, abbahagyja (mert a csúcson érzi magát), ám a pornófogyasztók szerencséjére a felnőtt filmek színésznői még nem érzik azt, hogy le kellene állniuk a naptárak készítésével.
2011. január 20. csütörtök 13:41 -
Perceken múlt, hogy nem fulladt meg Tünde
Budapest - Csak a szerencsén és édesanyja éberségén múlt a 16 hónapos Tünde élete. Pedig a kislány anyukáját, Erikát (37) is az ájulás kerülgette már, mire kiderült, a fürdőszobában lévő kombi-cirkóból szivárog a gáz.
2011. január 19. szerda 14:03 -
Naptárfiú lett Deutsch Tamás
Budapest - Megirigyelhette Kiszel Tünde saját magáról és kislányáról,Donatelláról készített naptárát Deutsch Tamás (44). A fideszes politikusról is készült ugyanis kalendárium.
2011. január 19. szerda 12:27 -
Hoppá! - Kiszel Tündével sem lehet bármit megtenni!
Kiszel Tünde sokszor, sok mindenre mondott már igent, azonban állítja: mindent vele sem lehet megtenni. Nem lehet büntetlenül a becsületébe gázolni. Tünde ezt nemrég be is bizonyította és milliókat keresett rajta.
2011. január 18. kedd 04:34 -
Ketten pályáztak a MÚSZ főtitkári posztjára
Deutsch Tamás és Szabó Tünde adta be pályázatát a Magyar Úszó Szövetség főtitkári posztjára.
2011. január 17. hétfő 20:15 -
Nem lesz Operabál, mi lesz Kiszel Tündével?
Ha Operabál, akkor sokan Kiszel Tünde nevére asszociálnak, hiszen a dekoratív médiaszemélyiség jó ideje minden évben ellátogat a jeles eseményre, és komoly gyűjteménye van a sztárvendégekkel készített közös fotókból is. De mi lesz vele most?
2011. január 14. péntek 11:55 -
Kiszel Tünde a csúcson száll ki - videó!
Kiszel Tünde szerint a csúcson kell abbahagyni, ezért elgondolkodott rajta, nem készít több naptárt.
2011. január 12. szerda 17:00 -
Kiszel Tünde nem csinál több naptárt?
Kiszel Tündéről meglehetősen érdekes hírek kaptak szárnyra az utóbbi időben. Azt beszélik, hogy a híresség befejezi a naptárkészítést. Az igazságról maga az érintett számolt be a StoryOnline-nak.
2011. január 12. szerda 16:30 -
Kiszel Tünde, ha abbahagyja, sírva fakad
Kiszel Tünde nem biztos a dolgában, az elmúlt napokban tett kijelentésén ugyanis ő maga is elgondolkodott és lehet, hogy mégsem adja fel tíz év sikerét és munkáját.
2011. január 12. szerda 14:46 -
Nem készít több naptárat Kiszel Tünde?!
A csúcson kell abbahagyni - kérjük, folytassa, felség!
2011. január 12. szerda 14:41 -
Nem lesz több Kiszel Tünde falinaptár
A Mokka csudás interjút készített házi celebével, amiben Kiszel megpedzette, hogy bár az emberek szegényebbek lennének Magyarországon, ha nem ő nem adná ki minden évben a naptárját, úgy érzi, a csúcson kell abbahagyni.
2011. január 12. szerda 13:00 -
Demján, a bulvársztár
Eddig egy milliárdos csak úgy tudott bekerülni a médiába, ha összejött egy modellel, vagy egyenesen playmate-tel. Demján Sándor azonban most megmutatta, hogy lehet ez másképp is csinálni, és még Kiszel Tündével sem muszáj együtt mutatkoznia.Csak el kell indulna egy méregdrága pókerkupán, és valahogy be kell verekednie magát az első hatba, hogy ő legyen az utolsó ember, aki nem nyer egy fillért sem.
2011. január 11. kedd 19:04 -
Kiszel Tünde titokzatos fotója
Kiszel Tündéről egy titokzatos fotó került a StoryOnline birtokába. A felvételen a naptárdívát egy fiatalember öleli. De vajon mit szól ehhez Tünde párja, Károly?
2011. január 11. kedd 11:15 -
Kiszel Tünde utoljára tette meg?
Lehet, hogy Kiszel Tünde utoljára örvendeztette meg rajongóit a róla szóló szexis képsorozattal, hiszen mint mondja, a csúcson szeretne kiszállni. Esetében a csúcs bizony meg is valósult, hiszen 2011-es naptára éppen a tizedik a sorban.
2011. január 7. péntek 12:27 -
Kiszel Tünde kamillázhat - ellenfelet kapott a naptárdíva
Kiszel Tündének nem csupán a fiatal, formás modellekkel kell megküzdenie a naptárpiacon. Új ellenfelet is kapott, aki ráadásul sokkal izmosabb, igy, kissé más arányokkal rendekezik.
2011. január 1. szombat 08:57 -
Mit kezdene 40 millióval Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde is beszáll a játékba, és megpróbál megküzdeni a 40 millió forintos főnyereményért a TV2-n.
2010. december 29. szerda 08:30 -
"Bugyiból jó vagyok" - furcsa szokásáról mesél a Megasztár felfedezettje
Nkuya Sonia, a Megasztár felfedezettje elárulta: Kiszel Tündéhez hasonlóan ő is nagy bugyigyűjtő.
2010. december 22. szerda 09:32 -
KIszel Tünde bemutatta jubileumi naptárát
Kiszel Tünde ismét barátaival partizott. A műsorvezető születésnapja mellett jubileumi naptárának megjelenését is ünnepelte.
2010. december 18. szombat 15:00 -
Vidéki családanyát zaklatnak Damu Roland régi mobilszámán
A szolnoki Olcsák Tünde fél éve vett új telefont, amihez új számot is kért: balszerencséjére Damu Roland régi telefonszámát kapta meg.
2010. december 18. szombat 10:38 -
Tünde pert nyert
Kiszel Tünde pert nyert dr. Hyross Virág ügyvéd segítségével az egyik napilappal szemben. A bíróság több millió forintos kártérítést ítélt meg a hírességnek.
2010. december 17. péntek 03:15 -
Kiszel Tünde újra 18 éves lett!
Idén is óriási csinnadrattával ünnepelte születésnapját...
2010. december 16. csütörtök 06:30 -
Kiszel Tünde újra 18 éves lett!
Idén is óriási csinnadrattával ünnepelte meg születésnapját és egyben jövő évi naptárának bemutatóját Kiszel Tünde, aki ebben az évben is 18 éves lett.
2010. december 15. szerda 15:48 -
Megasztár, Geronazzo és a Kiszel család becsülete
A TV2 újra összetrombitálja a megőrülni igenis képes sztárokat. Belelapoztunk celebország celebhíreibe.
2010. december 15. szerda 13:19 -
Hárommilliót nyert a bíróságon Kiszel Tünde
Kiszel Tünde pert nyert az apasági botrányát kirobbantó lappal szemben. Ez volt az első pere, amely precedens értékű lehet: Tünde kétmillió forintot, míg Donatella egymillió forint kártérítést kapott.
2010. december 15. szerda 07:20 -
Tünde diós sütije
Hozzávalók: 12 dkg vaj 12 dkg cukor 6 tojássárgája 13 dkg simaliszt 2 dkg rétesliszt 1 csomag sütőpor 4 evőkanál tej 8 evőkanál lekvár 20 dkg dió 15 dkg porcukor 1 narancs reszelt héja 1 csomag vaníliás cukor
2010. december 14. kedd 20:35 -
Recept: Tünde diós sütije
Hozzávalók: 12 dkg vaj 12 dkg cukor 6 tojássárgája 13 dkg simaliszt 2 dkg rétesliszt 1 csomag sütőpor 4 evőkanál tej 8 evőkanál lekvár 20 dkg dió 15 dkg porcukor 1 narancs reszelt héja 1 csomag vaníliás cukor
2010. december 14. kedd 09:50 -
Kovács Lázár exével bulizott együtt Kiszel Tünde
Kiszel Tünde idén is összekötötte a kellemest a hasznossal, így saját születésnapi buliját jubileumi naptárának bemutatójával ünnepelte. A médiaszemélyiség természetesen úszott a boldogságban, hiszen ez a nap csakis róla és kislányáról, Donatelláról szólt. A korát azonban idén sem tudtuk meg.
2010. december 14. kedd 09:28 -
Recept: Tünde diós sütije
Hozzávalók: 12 dkg vaj 12 dkg cukor 6 tojássárgája 13 dkg simaliszt 2 dkg rétesliszt 1 csomag sütőpor 4 evőkanál tej 8 evőkanál lekvár 20 dkg dió 15 dkg porcukor 1 narancs reszelt héja 1 csomag vaníliás cukor
2010. december 14. kedd 00:00 -
Benkő bevállalná Tünde gyerekét?
Néhány nappal ezelőtt titokban adott életet első gyermekének a Benkő feleséget keres című műsorból megismert Tünde. A hír megjelenése után rögtön találgatni kezdtek olvasóink, nem lehet, hogy a kicsi édesapja maga a lantművész?
2010. december 8. szerda 11:00 -
Kiszel: Károly nem csalt meg!
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de megint öregebbek lettünk egy évvel
2010. december 6. hétfő 16:16 -
Tündét levetkőztetik?
Nem mindennapi dolog történt Kiszel Tündével. A hírességet megkereste egy retro boltot üzemeltető férfi és felkérte, adja az arcát két különleges tárgy díszítéséhez.
2010. december 3. péntek 05:00 -
Ganxsta Zolee meg akarta verni Kiszel Tündét?
Ez a videó szépen megmutatja, mit akart csinálni Ganxsta Zolee Kiszel Tündével. [Dátum: 2010.12.02. 04:39]
2010. december 2. csütörtök 04:39 -
Ganxsta Zolee meg akarta verni Kiszel Tündét
Ez a videó szépen megmutatja, mit akart csinálni Ganxsta Zolee Kiszel Tündével. Mint megtudtuk, ők, mármint Zoli és a srácok, kezdetben sajnálták a dekoratív médiaszemélyiséget, de azután össze akarták verni. Szerintünk viccelt az úr, amikor azt is hozzátette, hogy azért türtőztették magukat és csak egy pofon lett a dologból. Úgy hisszük, tudnánk, ha ez az eset megtörtént volna. Mindegy - végül a tequila ivására terelődött a szó, remek előadást kaptunk.
2010. december 2. csütörtök 03:10 -
Ganxsta Zolee meg akarta verni Kiszel Tündét
Ez a videó szépen megmutatja, mit akart csinálni Ganxsta Zolee Kiszel Tündével. Mint megtudtuk, ők, mármint Zoli és a srácok, kezdetben sajnálták a dekoratív médiaszemélyiséget, de azután össze akarták verni. Szerintünk viccelt az úr, amikor azt is hozzátette, hogy azért türtőztették magukat és csak egy pofon lett a dologból. Úgy hisszük, tudnánk, ha ez az eset megtörtént volna. Mindegy - végül a tequila ivására terelődött a szó, remek előadást kaptunk.2010. december 2.
2010. december 2. csütörtök 03:10 -
Tünde titokban szült
Igencsak meglepő hír derült ki ma az RTL Klub Reflektor magazinjából. Megtudhattuk, hogy Benkő Dániel ex-feleségjelöltje, Tünde néhány napja édesanya lett.
2010. december 1. szerda 08:45 -
Kiszel Tünde eladható terméknek tartja magát
A naptárairól is híres médiaszemélyiség képmása nemrég felkerült egy kacsintós pénztárcára is. Kiszel Tünde a retróhullámot meglovagló termékkel kapcsolatban elmondta, ő bizony egy eladható termék.
2010. november 30. kedd 21:12 -
44 éves Murányi Tünde színésznő
Kislány korában nem színésznő, hanem festőművész szeretett volna lenni, így amikor nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, díszletfestőként a színház közelébe tudott kerülni.
2010. november 28. vasárnap 11:15 -
Tünde büszke dekoltázsára
Az már nem újdonság, hogy Kiszel Tünde megvillantja dekoltázsát, ám a minap az TV2 Mokkájában talán még a megszokottnál is többet mutatott magából.
2010. november 26. péntek 18:00 -
Cicik közé zuhant Kiszel Tünde
Az Ezek megőrültek című műsor Ne Érj a Cicihez játékában Ganxsta és Varga Győző főként Kiszel Tündit igyekezett cicikhez juttatni. Ez kétszer is sikerült.
2010. november 25. csütörtök 17:00 -
Ganxsta Tüncinek: Állj már fel te szerencsétlen!
Kiszel Tündén már az elején látszott, hogy nehezen rugaszkodik el a síkos lejtőn. Ganxsta Zolee persze egyből a segítségére sietett: még egy kis vazelinnel.
2010. november 24. szerda 12:39 -
Kiszel Tünde felidegesítette a TV2 sztárját
Ágica az Ezek megőrültek! című műsorban eddig igyekezett tiszteletben tartani Kiszel Tünde korát és Teréz anyaként patronálni őt, de egy ponton túl nála is elszakadt a cérna. Egyszerűen nem értette, hogy míg ő próbálta óvni Tüncit a kellemetlen feladatoktól, viszonzásként semmit sem kapott tőle.
2010. november 23. kedd 08:53 -
Hatalmas pofont adott Ganxsta Zolee Kiszel Tündének
A nagydumás rapper a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán ugyanis akkora pofont adott csapattársának, Kiszel Tündének, hogy az egész stáb ereiben megfagyott a vér.
2010. november 22. hétfő 14:00 -
Kiszel Tünde megint nem tudta bekapni

2010. november 22. hétfő 12:56 -
Kacsintós pénztárcára került Kiszel Tünde
A retróhullám legújabb vadhajtása a Kiszel Tündés kacsintós pénztárca.
2010. november 22. hétfő 08:06 -
Ganxsta felpofozta Kiszel Tündét
Budapest
2010. november 22. hétfő 05:12 -
Kiszel Tünde balesetet szenvedett
Kiszel Tünde a StoryOnline-nak beszélt először arról, hogy ő is balesetet szenvedett a TV2, Ezek megörültek című műsorának forgatásán.
2010. november 17. szerda 10:00 -
Miről álmodozik Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde legszívesebben ruhatervező vagy modell lenne
2010. november 15. hétfő 13:31 -
Kiszel Tünde ruhatervező vagy modell lesz?
Ha tehetné, akkor a botrányhősnő Operabálba is felvehető, szexis, nőies koktélruhákat tervezne.
2010. november 13. szombat 22:40 -
Kiszel Tünde "tojik" a fejekre
A naptárkirálynő végre megvalósíthatta régi álmát, ezúttal ugyanis ő csinált a celebek fejére.
2010. november 12. péntek 14:45 -
Debreczeny Csaba: nem Fekete Pákók és Kiszel Tündék ugrándoznak benne
A Cool TV-n már néhány hete fut a Beugró új évada. Az őszi szériában Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Rudolf Péter és Szabó Győző mellett - úgy tűnik - állandó tagként látható Debreczeny Csaba. A színész korábban háromszor-négyszer szerepelt már a műsorban.
2010. november 11. csütörtök 13:56 -
Kiszel Tünde visszavág
Kiszel Tünde állja a sarat, minden feladatot szó nélkül végrehajt a TV2 Ezek megőrültek című műsorában. A hírességnek csupán az fáj, hogy egyesek szerint szívatja őt a stáb. Tünde szerint ez egyáltalán nincs így, sőt ő is be szokott szólni másoknak, persze kulturált keretek között.
2010. november 11. csütörtök 10:15 -
Gyógyszeren él Kiszel Tünde
Kiszel Tünde gyakran nem bírta a TV2 új sikerműsora, az Ezek megőrültek megpróbáltatásait. A szőke ciklon ezért hányás elleni tablettát kért az orvosnőtől.
2010. november 11. csütörtök 03:30 -
Kiszel Tünde alig tudta bekapni - videó

2010. november 10. szerda 12:33 -
Tisztújítást kezdeményez a teniszszövetség elnöke
Nagy Tünde szerint, az elmúlt hat hónapban az elnökség érdemi munkát nem végzett.
2010. november 9. kedd 16:06 -
45-ös celebek vetkőznek
Szűcs Judit, Zoltán Erika, Hernádi Judit, Zalatnay Sarolta, Mary Zsuzsi, Kiszel Tünde nevét is felvetették olvasóink arra a kérdésre, hogy kik azok a 40 év feletti celebek, akiket szívesen látnának ruha nélkül az egyik jótékonysági célból készülő naptárban.
2010. november 9. kedd 07:15 -
Liptai cikizte Kiszelt
A Mokka reggeli adásában az e heti Ezek megőrültek volt a téma. A műsorvezető a bejátszásban Kiszel Tündét látva azonnal lecsapott.
2010. november 9. kedd 03:15 -
Sárban fetrengett Kiszel Tünde!

2010. november 8. hétfő 11:59 -
Hatalmas lesz: Kiszel Tünde mindent bevállal
Inden korábbinál nagyobb várakozás előzi meg a TV2 celebszívatós műsorát, az Ezek megőrültek!-et. A csatorna ugyanis mostanra időzítette a celebritások nagyasszonyával forgatott öt napot.
2010. november 8. hétfő 09:50 -
Tünde beszólt Erikának
Kiszel Tünde csípős megjegyzést tett a TV2 Esti Frizbi című műsorában. Azt mondta, hogy Zoltán Erika csak szeretne úgy kinézni, mint ő.
2010. november 8. hétfő 08:00 -
Tvrtkót megrótták Kiszel miatt
Kiszel Tünde kirúgatná Vujity Tvrtkót, amiért élő adásban alázta őt
2010. november 4. csütörtök 14:14 -
Tündéről szexi fotó készült
Izgalmas fotó került a kezünkben Kiszel Tündéről. A műsorvezető egy kádban lubickol, természetesen ruha nélkül.
2010. november 4. csütörtök 11:00 -
Vujity Tvrtkót udvariasságra kérte főnöke
Tvrtkót Kiszel Tünde alázása miatt tolták le a csatornánál.
2010. november 4. csütörtök 07:23 -
Kiszel Tünde sokat fogyott
Kiszel Tünde láthatóan sokat fogyott az utóbbi időben. De vajon mi ennek az oka? Erről faggattuk az ismert tévést.
2010. november 3. szerda 14:00 -
Ez lett a Tvrtko-Kiszel vitából?
Mint már megírtuk, a múlt hétfőn Vujity Tvrtko élő adásban szólt be Kiszel Tündének. A műsorvezető kifakadt, hogy miért kell produktum nélküli celebekkel beszélgetnie.
2010. november 3. szerda 11:00 -
Gumibabát csináltak Gyurcsányból, Orbánból és Fábryból
Teljesen élethű Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, Fábry Sándort és Kiszel Tündét formáló játék babákat vásárolhatunk az interneten.
2010. november 3. szerda 07:07 -
Kiszel Tündét megtámadták?
Meglehetősen érdekes fotó került a StoryOnline birtokába Kiszel Tündéről. A híresség megtépett ruhában áll, mellette két hatalmas kutya huzakodik ruhája kis darabkáján. Vajon mi történt vele?
2010. november 2. kedd 12:45 -
Rákóczi Ferenc szerint kurva jó a tiprás
Nézzék el nekünk, hogy kissé zanzásítjuk a címeket, de nem lehet eposzt egy sorba sűríteni. Szóval Feri annak örült, hogy Tünde néni beleesett a sárba s ha nem pont egy művésznőről lenne szó, úgy fogalmaztunk volna, hogy pofával előre történt ez az eset. Minthogy azonban a dekoratív médiaszemélyiség toccsant, ezért pofáról ugye nem lehetett szó, hacsaknem Körmendi kolléga esetében, aki még mindig bűnös, mert ott volt, amikor Kiszel nénit nem engedték be. Fúj.2010. november 1.
2010. november 1. hétfő 00:00 -
Rákóczi Ferenc szerint kurva jó a tiprás
Nézzék el nekünk, hogy kissé zanzásítjuk a címeket, de nem lehet eposzt egy sorba sűríteni. Szóval Feri annak örült, hogy Tünde néni beleesett a sárba s ha nem pont egy művésznőről lenne szó, úgy fogalmaztunk volna, hogy pofával előre történt ez az eset. Minthogy azonban a dekoratív médiaszemélyiség toccsant, ezért pofáról ugye nem lehetett szó, hacsaknem Körmendi kolléga esetében, aki még mindig bűnös, mert ott volt, amikor Kiszel nénit nem engedték be. Fúj.
2010. november 1. hétfő 00:00 -
Tünci letiltatná intim testrészeit!
A folytatás: Kiszel Tünde nem hagyja, hogy Hajdú Péter bemutassa fiatalkori aktképeit a Frizbiben
2010. október 29. péntek 12:00 -
Kár volt Claudiának megvédenie Tündét
Mint már megírtuk, Vujity Tvrtko és Kiszel Tünde vitába keveredett a TV2 Mokkájában a hét elején. A szőke celeb elégtételt akar a műsorvezető azon kijelentéséért, miszerint nem tett le semmit az asztalra. Liptai Claudia élő adásban kelt Tünde védelmére.
2010. október 29. péntek 11:45 -
Kiszel Tündét megbántották
Meglehetősen durva dolgot állított az egyik napilap Kiszel Tündéről. Azt írták, hogy szerdán balesetet szenvedett kislánya, kórházba vitték, ám ő nem volt mellette, inkább a Frizbi felvételén nevetgélt. A híresség mindezt cáfolta a StoryOnline-nak.
2010. október 29. péntek 04:00 -
Kiszel Tündét megbántották
Meglehetősen durva dolgot állított az egyik napilap Kiszel Tündéről. Azt írták, hogy szerdán balesetet szenvedett kislánya, kórházba vitték, ám ő nem volt mellette, inkább a Frizbi felvételén nevetgélt. A híresség mindezt cáfolta a StoryOnline-nak.
2010. október 29. péntek 04:00 -
Balesetet szenvedett a sztár kislánya
Balesetet szenvedett Kiszel Tünde kislánya az iskolában. A gyereknek meg kellett röntgeneztetni a fejét.
2010. október 28. csütörtök 18:00 -
Muff mustra: terítéken Kiszel intim szőrzete!
A naptárdíva intim tesztrészén gúnyolódott Hajdú Péter
2010. október 28. csütörtök 17:17 -
Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt
Pár perccel a Frizbi felvétele előtt kapta a hírt Kiszel Tünde, hogy kislánya, Donatella egy véletlen baleset miatt úgy beverte a fejét az iskolában, hogy agyrázkódást szenvedett, ennek ellenére nem mondta vissza az interjút, sőt nyugodtan röhögcsélt.
2010. október 28. csütörtök 15:30 -
Végig röhögcsélte Kiszel Tünde a felvételt
BUDAPEST
2010. október 28. csütörtök 04:40 -
Kiszel Tünde dominának állt! - Fotók
Kiszel Tünde nem veri a férfiakat, bár kipróbálta a domina szerepet. A naptárdíva egy újabb különleges ötlettel rukkolt elő, s szexi szerelést öltve pórázt ragadott.
2010. október 28. csütörtök 04:34 -
Claudia beszólt Tvrkónak
Mint már megírtuk, a TV2 Mokkájának élő adásban csapott össze Vujity Tvrtko és Kiszel Tünde. A műsorvezető nem éppen hízelgően konferálta fel a szőke hírességet, aki mélységesen felháborodott, és elvárja, hogy Tvrtko élő adásban kérjen tőle elnézést.
2010. október 27. szerda 02:45 -
Kiszel Tünde nem hagyja magát!
Felháborodásában majdnem megütötte Tvrtkót
2010. október 26. kedd 10:30 -
Élő adásban alázta meg Kiszel Tündét a műsorvezető
A Mokkában tegnap vendégeskedő Kiszel Tündénél kiverte a biztosítékot Vujity Tvrtko konferálása. Valóságos szócsata robbant ki, amiért a TV2 műsorvezetője sértő kijelentést tett a naptárkirálynőre.
2010. október 26. kedd 07:30 -
Kiszel Tünde nyilvános bocsánatkérést vár Tvrtkótól
Az emlékezetes, Mokkában vívott szópárbajt tárgyalta a hétfő esti Aktív, amelynek riportere a harc résztvevőit, Kiszel Tündét és Vujity Tvrtkót sem felejtette el megszólaltatni.
2010. október 25. hétfő 20:57 -
Balhé a Mokkában! Tvrtkó Kiszel Tündére támadt

2010. október 25. hétfő 18:53 -
Egymásnak esett Tvrtko és Kiszel Tünde!
Élő adásban szapulták egymást, öröm volt látni!
2010. október 25. hétfő 15:51 -
Egymásnak esett Tvrtko és Kiszel Tünde!
Nem sokszor történt eddig olyan a Mokkában, mint hétfő reggel: valósággal egymásnak esett a TV2 stúdiójában Kiszel Tünde és Vujity Tvrtko.
2010. október 25. hétfő 12:44 -
Tünde és Tvrtko összebalhéztak
Durva vitába keveredett egymással a TV2 ma reggeli adásában Kisze Tünde és Vujity Tvrtko. A műsorvezető kijelentette, hogy nem érti, Tünde mit keres egy műsorban, amikor semmit nem tett le az asztalra. A szőke celeb felháborodott, és nem hagyta szó nélkül a hallottakat.
2010. október 25. hétfő 12:00 -
Vujity Tvrtko elfelejtette, mit keres a Mokkában
Fura közjáték vezette fel a ma reggeli Mokkában az összenőtt női szemöldök világbajnok Kiszel Tünde legújabb fellépését, Vujity Tvrtko, aki most éppen a Tv2 reggeli műsorában haknizik, már a felkonfban elküldte az anyjába a naptárjaiból és kvázi celebstátuszából megélő (???) nőt, mondván, semmit a proverbiális nagy asztalra eddig le nem tett, haszna nincs, éppen csak azt nem mondta, hogy a nemzet testén élősködik, és így milyen alapon szerepel minden egyes reggeli műsorban, nahát.
2010. október 25. hétfő 11:38 -
Kiszel dobermannokkal tépetné szét Tvrtkót
A reggeli Mokkában azért akadt ki Kiszel Tünde, mert Vujity Tvrtko szerint semmit nem tett le az asztalra, mégis állandóan címlapon van.
2010. október 25. hétfő 11:09 -
Kiszel Tünde vad és szexi
Kiszel Tünde ezúttal igencsak meglepett mindenkit. Míg tavalyi naptárában elegáns, estélyiben pózol, a jubileumi kalendáriumban dominaként tűnik fel.
2010. október 25. hétfő 04:00 -
Sokkoló képek! Kiszel Tünde domina lett
Szakadt göncökben, combfixben és bőrszerkóban pózol Kiszel Tünde új, 2011-es naptárában. És ez még csak a kezdet!
2010. október 23. szombat 05:10 -
Kiszel Tünde kétmillió forintnyi dobermannal pózol 2011-es naptárjában
Dominaként pózol a tizedik naptárját készítő Jelenség. A donatellás naptár is elkészül majd nem kell aggódnia a kedves embereknek.
2010. október 22. péntek 10:22 -
Dominaként pózol Kiszel Tünde 2011-ben!
A nagyasszony megint újat mutat...
2010. október 21. csütörtök 14:41 -
Kiszel Tünde: "nem a haszon vezérel"
Kisze Tünde elkészítette jubileumi, tizedik naptárját: csodás fotókat és még szebb ruhákat ígér.
2010. október 21. csütörtök 10:37 -
Kiszel Tünde dominaként pózol új naptárjában
Kiszel az egyetlen nyilvánosságra került képen két dobbermannal ácsorog egy szálloda folyosóján.
2010. október 21. csütörtök 09:26 -
Kiszel Tünde: Karcsi látott már úgy...
Kiszel Tünde eddigi partnereinek nagy részét megismerhettük a médián keresztül. Volt köztük vele egykorú, nála fiatalabb, sőt sokkal fiatalabb férfi is, ám házasságban élő emberről nem lehetett hallani. Jelenlegi kedveséről azt mondják, hogy nős ember, aki csak bolondítja a naptárdívát.
2010. október 20. szerda 22:28 -
Csoda csajok Kiszel Tünde hűlt helyén
A Sugarbird bemutatóján jártunk, ott, ahová Kiszel Tündét nem engedték be. Tünde egyébként azóta is dühös ránk, azért, mert ott álltunk, miközben őt nem engedték be. Kicsit az az érzésünk, hogy egyszerűen csak a könnyebbnek gondolt ellenállás irányába megy - a szervezőkre nem pukkad, mert akkor esetleg máskor sem engedik majd be, bennünket utál harsányan, mert... mert csak. Vegye tudomásul Körmendi, hogy ne legyen ott, amikor őt kivágják valahonnan.2010. október 17.
2010. október 17. vasárnap 10:00 -
Csoda csajok Kiszel Tünde hűlt helyén
A Sugarbird bemutatóján jártunk, ott, ahová Kiszel Tündét nem engedték be. Tünde egyébként azóta is dühös ránk, azért, mert ott álltunk, miközben őt nem engedték be. Kicsit az az érzésünk, hogy egyszerűen csak a könnyebbnek gondolt ellenállás irányába megy - a szervezőkre nem pukkad, mert akkor esetleg máskor sem engedik majd be, bennünket utál harsányan, mert... mert csak. Vegye tudomásul Körmendi, hogy ne legyen ott, amikor őt kivágják valahonnan.
2010. október 17. vasárnap 10:00 -
Hová tűnt Kiszel Tünde?
Az utóbbi időben alig hallani Kiszel Tündéről. A megszokottal ellentétben sem partikon, sem a bulvárlapok címlapjain nem lehetett látni. Vajon mi történt vele?
2010. október 14. csütörtök 10:45 -
Kiszel Tündének is bókolt Tony Curtis
Se szeri, se száma a történeteknek, amelyek főszereplője egy-egy világsztár, aki így vagy úgy, de közel került hazánk dekoratív médiaszemélyiségéhez, Kiszel Tündéhez. Egyikőjük Tony Curtis, aki a múlt héten hunyt el.
2010. október 8. péntek 09:16 -
Kiszel az X-Faktorba vágyik?
Ingyen produkcióval szórakoztatta az egyik honlap riporterét Kiszel Tünde. A magát dekoratív médiaszemélyiségnek valló Tünde hosszú percekig dalolászott. Titkon ő is az X-Faktorba vágyik?
2010. október 6. szerda 17:00 -
Botrány! A magyar bulvárkirálynő kivette a mikrofont a riporter kezéből
Kiszel Tünde egyszer már Gerencsér Tomi oldalán megpróbálkozott a zenei karrierrel, de akkor egy dalnál megállt a történet. A szőke hölgy most épp az Újlaki Mulató megnyitóján ragadta ki a mikrofont a Tabu Tv riporterének a kezéből, hogy majdnem egy percen keresztül énekelhesse a kedvenc dalát.   [Dátum: 2010.09.28. 04:20]
2010. szeptember 28. kedd 04:20 -
Kiszel Tünde - Elpattant egy húr
Kiszel Tünde egyszerűen kiragadta a mikrofont a riporter kezéből, majd önfeledt éneklésbe kezdett
2010. szeptember 27. hétfő 16:30 -
Bünti: Kiszel Tünde újra énekel!
A fehérnemű gyűjteményéről híres Kiszel Tünde egyszerűen kiragadta a mikrofont a riporter kezéből, majd önfeledt éneklésbe kezdett.
2010. szeptember 27. hétfő 10:30 -
Dér Heni megválogatja, mit vállal
Az énekes nem vetkőzött volna Bencsik Tamara helyében, de büszkén rázatta meg magát árammal Kiszel Tünde társaságában.
2010. szeptember 23. csütörtök 09:13 -
Így mulattak a sztárok a Mulatóban
Dopeman a három pohár ingyen viszkinek örült, Kiszel pedig a szőlőnek
2010. szeptember 22. szerda 14:34 -
Összeállt Jolie-Pitték sztárcsapata
Ha Kovács Lázár lesz a Magyarországon dolgozó pár szakácsa, akkor Farkas Péter lehetne a kertész, Debreceni Zita a fotós, Kiszel Tünde a bébiszitter, és így tovább. Nézze meg, kiket ajánlunk a híres párnak!
2010. szeptember 22. szerda 13:23 -
Élete szerelmétől kapta valódi nevét Kiszel Tünde - de mi az?
Kiszel Tündéről csak kevesen tudják, hogy hivatalos irataiban a mai napig neve előtt viselni annak a férfinak a vezetéknevét, akinek hosszú évekkel ezelőtt kimondta a boldogító igent.
2010. szeptember 21. kedd 12:35 -
Re: Az ember, akinek Kisbabér Tünde el akarja foglalni a postaládáját - A piruló Homár elnézést kér
Hát most rákvörös vagyok, mert túl gyorsan, megfelelő ellenőrzés nélkül posztoltam be Pál a postoló sztoriját, akinek a budaörsi címére levelek érkeztek egy bizonyos Kisbabér Tündének, majd egyszer csak az ő nevével matricázta tele valaki a postaládáját.
2010. szeptember 20. hétfő 23:32 -
Az ember, akinek Kisbabér Tünde el akarja foglalni a postaládáját
Bizarr gerillakampány?
2010. szeptember 20. hétfő 00:47 -
Kiszel Tünde a sárban - videó
A TV2 új műsorának sajtótájékoztatóján jártunk. Sikerült megörökítenünk Kiszel Tünde sárba esését, aki erre igazán büszke volt. De örök kérdés marad, hogy néhány celebnek miért éri meg bohócot csinálnia magából...
2010. szeptember 18. szombat 07:00 -
Kiszel Tünde dekoltázst villantott
Az már nem újdonság, hogy Kiszel Tünde megvillantja dekoltázsát, ám a minap az RTL Klub Reggelijében talán még a megszokottnál is többet mutatott magából.
2010. szeptember 17. péntek 07:00 -
"Olyan, mint a kínpad" - Kiszel Tünde arccal toccsant
Őrült feladatokra vállalkozik a hazai sztárvilág színe-java, ugyanis egy hamarosan induló műsor kedvéért mindent bevállalnak! Nem lesz hiány tojásból, sárból és samponból sem, de kik vállalják be az emberfeletti megmérettetéseket?
2010. szeptember 16. csütörtök 19:56 -
Kiszel Tünde állta a sarat
Hamarosan indul a TV2 új műsora az Ezek megőrültek! Az októbertől adásba kerülő produkcióban ismert emberek mutatják meg mire képesek mindenféle őrült szituációkban.
2010. szeptember 16. csütörtök 12:00 -
Fonyódiné Kiszel Tündét sárba lökték!
Körmendi kolléga a TV2 partyján szerette volna megszólaltatni Fonyódiné Kiszel Tündét, mert az a hír kering újságírókörökben, hogy a hölgyet, akit eddig csak Kiszel Tünde néven ismerünk, így hívják pontosan. Ebben persze semmi botrányos sincs, Gábor mindössze azt akarta megkérdezni a dekoratív médiaszemélyiségtől, aki épp most abba ment bele, hogy ezen a bizonyos partyn egy székből arccal előre a sárba pöccintsék, hogy ki az a Fonyódi, akinek ő a nevét viseli.2010. szeptember 16.
2010. szeptember 16. csütörtök 00:00 -
Fonyódiné Kiszel Tündét sárba lökték!
Körmendi kolléga a TV2 partyján szerette volna megszólaltatni Fonyódiné Kiszel Tündét, mert az a hír kering újságírókörökben, hogy a hölgyet, akit eddig csak Kiszel Tünde néven ismerünk, így hívják pontosan. Ebben persze semmi botrányos sincs, Gábor mindössze azt akarta megkérdezni a dekoratív médiaszemélyiségtől, aki épp most abba ment bele, hogy ezen a bizonyos partyn egy székből arccal előre a sárba pöccintsék, hogy ki az a Fonyódi, akinek ő a nevét viseli.
2010. szeptember 16. csütörtök 00:00 -
Kiszel Tünde hatalmasat bukik - egy ország láthatja
Kiszel Tünde hatalmas esésével indul rövidesen a TV2 legújabb műsora. Ez idáig hétpecsétes titokként őrizte a csatorna a produkció részleteit, az internetre azonban a minap kikerült egy videórészlet a műsorból: Tündét a forgatáson két méter magas emelvényről egy iszappal teli medencébe lökik.
2010. szeptember 11. szombat 20:01 -
Kiszel Tünde ezúttal fiúkat is kért - Fotók
Kiszel Tünde fehérneműi hatalmas sikert arattak, még ha a naptárdíva ezúttal nem is öltött magára egyetlen darabot sem. Tünde ezúttal nemcsak csinos lányokat, hanem fiúkat is bevont kollekciója bemutatásába, így mindkét nem megcsodálhatta hajdani és korunk fehérnemű divatját.
2010. szeptember 11. szombat 13:45 -
Kiszel Tünde és Benkő Dániel sárban fetreng
Új celebvetélkedő indul a TV2-n, ami Kiszel szerint vicces lesz. Ő már küzd, de nem tudja mi a tét.
2010. szeptember 11. szombat 10:24 -
Kiszel Károly négyszeres apuka
Donatella néha gonosz mostohának tartja. Lol.
2010. szeptember 11. szombat 10:02 -
Kiszel Tünde nem vetkőzik, mégis mindent megmutat
Hamarosan lehull a lepel Kiszel Tünde legújabb exkluzív fehérnemű kollekciójáról, s bár a naptárdíva ugyan mindent nem árult el a részletekről, néhány dolgot megtudhattunk a különleges gyűjteményről.
2010. szeptember 9. csütörtök 12:04 -
Kiszel Tünde megmutatja
Kiszel Tündéről mindenki tudja, hogy imádja a különleges fehérneműket és azokat gyűjti is. A kollekcióját eddig csak kevesen láthatták, ám most bárki megnézheti a különlegességeket.
2010. szeptember 9. csütörtök 04:45 -
Tünde titkos forgatáson vett részt!
Hová tűnt Kiszel Tünde? - tették fel többen is a kérdést az utóbbi időben. A StoryOnline az érintettet kérdezte.
2010. szeptember 6. hétfő 11:30 -
Hogy bírta ki Kiszel Tünde, Szűcs Judith, Szecsődi Károly?
Vannak, akik sohasem tudják feldolgozni azt, hogy imádott édesanyjuk nincs többé. Kiszel Tünde, Szűcs Judith és Szecsődi Károly különbözőképpen élte meg a gyász szomorú időszakát.
2010. szeptember 5. vasárnap 13:14 -
Tóth Vera: Dolgozom azért, hogy ne hívjanak ócska szar celebnek
Az exmegasztáros énekesnő igyekszik kivonni magát a bulvárból, nem mutogatja a fehérneműjét és nem pózol Kiszel Tündével, mert nem akarja, hogy celebként emlegessék.
2010. szeptember 5. vasárnap 08:59 -
Kiszel Tünde egyszer, Károly kétszer vált el eddig!
Kiderült, hogy Kiszel Tünde egyszer már összekötötte az életét valakivel, de az újdonsült párja sem piskóta: Károly eddig kétszer vált el a szerelmeitől.
2010. augusztus 31. kedd 10:30 -
Kiszel Tünde exe a Jobbik debreceni önkormányzati képviselőjelöltje
Sebestyén Hunor Péter programozó matematikust indítja képviselőjelöltként Debrecen 13. választókerületében a Jobbik az őszi önkormányzati választásokon.
2010. augusztus 27. péntek 12:59 -
Claudiát Tündéhez hasonlították
Sok mindent olvastunk már az utóbbi időben Liptai Claudiáról, de amit a napokban az egyik olvasónk írt róla, bizony bennünket is meglepett. A műsorvezetőt ugyanis Kiszel Tündéhez hasonlították.
2010. augusztus 23. hétfő 14:30 -
Tünde romantikus nyaralása
Rodoszon romantikázott kedvesével a közelmúltban Kiszel Tünde. Az exkluzív, már-már pikáns felvételeket az RTL Klub nézőinek is megnézhették.
2010. augusztus 19. csütörtök 08:00 -
Kiszel Tünde kiélvezte az élő pornót - miért tagadja?
Pornós díjátadón háziasszonykodott Kiszel Tünde, majd ha már ott volt, belenézett az élőben zajló csoportos szexbe is. A médiaszemély emlékezete szerint csupán pár percet maradt, a videó 32. percében azonban jól kivehető: Tünci közelről sasolja, amint egy hölgyet már a nyolcadik férfi tesz magáévá.
2010. augusztus 16. hétfő 08:15 -
Ötvenéves Marilyn Monroe-nak öltözve mutatta be új parfümjét Paris Hilton
Kiszel Tündét ugyan nem, de Lindsay Lohant, Scarlett Johanssont, sőt talán még Judy Nerót is alulmúlta Paris Hilton, aki ötvenéves Marilyn Monre-nak öltözve mutatta be új, Tease nevű parfümjét augusztus tizedikén, Los Angelesben.
2010. augusztus 13. péntek 18:12 -
Rajongója levetkőztetné Kiszel Tündét
Hízelgő ajánlatot kapott a celebsztár, Kiszel Tünde miután az egyik internetes közösségi portálon közzétette a nyaraláson készült képeit. Egy lelkes fotós hozzászólásában kifejtette, szívesen készítene pár pikánsabb képei is Tünciről.
2010. augusztus 12. csütörtök 13:56 -
Meztelenül fényképeznék Kiszel Tündét!
Kiszel Tünde kimagyarázhatatlan ajánlatot kapott az egyik internetes közösségi portálon, miután közzétette ott nyaralási fotóit. Egy nevét is vállaló fotós hozzászólásában kifejtette: szívesen készítene aktokat Tünciről.
2010. augusztus 12. csütörtök 08:46 -
Károly rajong Kiszel kebleiért
Gondos ápolás és jó gének - ez a Kiszel-cicik titka
2010. augusztus 10. kedd 10:00 -
Kiszel melleit imádja Károly
A jelenség pakolásoknak és a géneknek köszönheti a mellei állapotát.
2010. augusztus 10. kedd 07:42 -
Rodoszon nyaralt Tünde
Csodálatos nyaraláson van túl Kiszel Tünde. A szőke műsorvezető kislányával, párjával, Károllyal és nővérével vakációzott Rodoszon.
2010. augusztus 8. vasárnap 11:00 -
Kiszel Tünde előnászútjáról mesél
Kiszel Tünde és párja, Károly az RTL Klub Reggelijében Csonka Andrásnak és Erdélyi Mónikának mesélt rodoszi nyaralásáról. A szőke celeb kamarák előtt is megerősítette, hogy nagyon szenvedélyes éjszakákat éltek át kedvesével.
2010. augusztus 6. péntek 07:45 -
Kiszel Tünde szenvedélyes éjszakái Rodoszon!
Kiszel Tünde és párja, Károly perzselő éjszakákat éltek át Rodoszon közös hálószobájukban. Az elő nászútnak is tekinthető nyaralásra elkísérte az álompárt Tünde nővére, de Donatella sem maradhatott otthon.
2010. augusztus 5. csütörtök 10:22 -
Szabó Tünde polgármester jelölt volt!
Őszinte vallomásában a Bulváros.hu-nak árulta el először Szabó Tünde, a Barcelonai Olimpia ezüstérmes úszója, hogy miért nem mondott igent a nyíregyházi polgármester jelöltségre.
2010. augusztus 5. csütörtök 09:00 -
Kiszel Tünde érzéki örömökkel teli nyaralása
Rodoszon nyaralt párjával és kislányával és testvérével Kiszel Tünde. A naptárdíva a Borsnak mesélt arról, hogy a pihenéséből nem hiányoztak az érzéki örömök sem.
2010. augusztus 4. szerda 12:00 -
Kiszel Tünde Rodoszon romantikázott
A dekoratív médiaszemélyiségként jellemzett Kiszel Tünde a Bors magazinnak számolt be tengerparti nyaralásáról
2010. augusztus 4. szerda 09:51 -
Kiszel Tünde Görögországban kéjelgett lovagjával
Érzéki élményekkel teli nyaraláson van túl Kiszel Tünde
2010. augusztus 4. szerda 07:00 -
Hoppá! Titokban megházasodott Orlando Bloom!
Az ijjász-virtuóz tünde, Orlando Bloom(33) és a Victorias Secret supermodell, Miranda Kerr(31) titokban egybekeltek. Hogy mikor és hol, azt még homály fedi.
2010. augusztus 2. hétfő 12:13 -
Kiszel Tünde villantott
A Shrek legújabb részének bemutatójára örömmel vitték el hírességeink is gyermekeiket. Liptai Claudia a kis Pankával érkezett és szemmel láthatóan nem örült a vakuk villogásának, Kiszel Tündét és Donatellát pedig a szőke celeb udvarlója, Károly kísérte el.
2010. július 28. szerda 10:30 -
Kiszel Tünde szinte mindent megenged Donatellának
A szülők többsége mindent megtesz a gyermekeiért. A külföldi sztárok drága ruhákkal, játékokkal kényeztetik csemetéiket. De vajon tudják-e értékelni? A Kiskegyed annak járt utána, hogy hazai sztárjaink mennyire vetik, illetve nem vetik el a sulykot.
2010. július 27. kedd 19:34 -
Vujity Tvrtko Kiszelt alázza
Hadat üzenne az általa csak nívótlannak tartott hírességek ellen Vujity Tvrtko. A Napló műsorvezetője szerint a Kiszel Tünde félék ártanak a médiának.
2010. július 23. péntek 10:45 -
Karda Bea pasija nem olyan, mint Kiszel Tünde Károlya!
"Azon kívül, hogy ő Laci, szerintem ennyi elég..."
2010. július 23. péntek 06:30 -
Karda Bea pasija nem olyan, mint Kiszel Tünde Károlya!
A korosabb sztárok sorra rukkolnak elő újdonsült párkapcsolataikkal. Pár hónapja Kiszel Tünde mutatta be a rejtélyes Károlyt, de nemrég Karda Bea is megtalálta a maga "egyetlen keresztnévből" álló fiúját László személyében.
2010. július 22. csütörtök 17:58 -
Karda Bea pasija nem olyan, mint Kiszel Tünde Károlya
Karda Bea bepasizott, és újdonsült barátját meg is mutatta a Tabu Tv-nek.
2010. július 22. csütörtök 13:11 -
Jajj! Médiaiskolát nyitna Kiszel Tünde!
Hazánk dekoratív médiaszemélyisége tanári pályára vágyik
2010. július 12. hétfő 13:13 -
Leleplezték a magyar hírességet!
Havas videoblogjában leplezi le Kiszel Tündét a Gesztesi-ügy kapcsán ál-újságíróként elhíresült Albert József. A férfi azonban az oldal látogatóinak nem jött be, a videó kommentjeiben kemény kritikát kapott.
2010. július 12. hétfő 07:45 -
Kiszel Tündét beáldoznák?
Kiszel Tünde ellen fordult majdnem ezer ember - köztük sztárok is - az egyik közösségi portálon. A pár nappal ezelőtt megalakult csoport a "Mondjunk le Kiszel Tündéről az árvízkárosultak javára!" nevet viseli, célja pedig a szórakoztatás, illetve a médiaszemély kigúnyolása.
2010. július 10. szombat 20:14 -
Hoppá, mi derült ki? - Kiszel Tünde szenvedélyes kalandja!
Kiszel Tünde is mesélt kellemes és megható nyári élményeiről, de azt is elárulta: idén igazi bensőséges, családi pihenésre készülnek!
2010. július 10. szombat 18:13 -
Rákóczi Feri rövid makett-dumát nyom
Rákóczi Ferivel, a Class FM Morning Show-jának műsorvezetőjével beszélgettünk a Sugarbird divatbemutatón. Tessék megfyigyelni, milyen laza ez a kétméteres ember, sőt, fotósok szerint is jól áll neki a rózsaszín ing. Rákóczi Feri elmondta, mi a baj Körmendi Gáborral - rövid úton eljutottak odáig, hogy kollégánk kirekesztő, illetve megosztó is, legalábbis a megkérdezettek szerint. Mi meg itt a szerkesztőségben azon tűnődünk, hogy mit mondana erről Kiszel Tünde.
2010. július 10. szombat 00:00 -
Rákóczi Feri rövid makett-dumát nyom
Rákóczi Ferivel, a Class FM Morning Show-jának műsorvezetőjével beszélgettünk a Sugarbird divatbemutatón. Tessék megfyigyelni, milyen laza ez a kétméteres ember, sőt, fotósok szerint is jól áll neki a rózsaszín ing. Rákóczi Feri elmondta, mi a baj Körmendi Gáborral - rövid úton eljutottak odáig, hogy kollégánk kirekesztő, illetve megosztó is, legalábbis a megkérdezettek szerint. Mi meg itt a szerkesztőségben azon tűnődünk, hogy mit mondana erről Kiszel Tünde.2010. július 10.
2010. július 10. szombat 00:00 -
Donatella elárulta hány éves... - videó!
A Shrek legújabb részének bemutatóján jártunk, ahol számos híresség is tiszteletét tette csemetéjével. Míg Liptai Claudia és lánya Panka kerülte a kamerákat, addig Kiszel Tünde 9 éves lánya Donatella szívesen nyilatkozott nekünk. Ráadásul, ellenben édesanyjával ő még elárulja a korát...
2010. július 9. péntek 14:30 -
Donatella elárulta, hány éves... - videó!
A Shrek legújabb részének bemutatóján jártunk, ahol számos híresség is tiszteletét tette csemetéjével. Míg Liptai Claudia és lánya Panka kerülte a kamerákat, addig Kiszel Tünde 9 éves lánya, Donatella szívesen nyilatkozott nekünk. Ráadásul - ellenben édesanyjával - ő még a korát is elárulta!
2010. július 9. péntek 14:30 -
Kiszel Tünde azt szeretné, ha hízelegnénk
Tünde nagyon meg van bántva, őszinte megbánást szeretne látni Körmendi kollégán. Mi, akik Körmendi kolléga kollégái vagyunk, szintén nagyon megnéznénk, hogy hogyan ereszkedik térdre Gábor Tünde előtt, de őszintén szólva erre nem látunk sok esélyt. Tessék megfigyelni, új kolléganőnk milyen módszeresen tépi ki az infót a csoda kis családból, Tünde kedvese például, aki szimpi ember, igyekezett nekünk segíteni: például nagy nyilvánosság előtt kellene megbánást tanusítanunk.2010. július 9.
2010. július 9. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde azt szeretné, ha hízelegnénk
Tünde nagyon meg van bántva, őszinte megbánást szeretne látni Körmendi kollégán. Mi, akik Körmendi kolléga kollégái vagyunk, szintén nagyon megnéznénk, hogy hogyan ereszkedik térdre Gábor Tünde előtt, de őszintén szólva erre nem látunk sok esélyt. Tessék megfigyelni, új kolléganőnk milyen módszeresen tépi ki az infót a csoda kis családból, Tünde kedvese például, aki szimpi ember, igyekezett nekünk segíteni: például nagy nyilvánosság előtt kellene megbánást tanusítanunk.
2010. július 9. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde: Nem akarok minden áron gyereket!
Kiszel Tünde semmitől sem zárkózik el, a házasságtól, sőt, egy újabb gyermek gondolatától sem! Persze ez nem jelenti azt, hogy a műsorvezető mindent elkövet mindezért, csupán a sorsra bízza kapcsolatát.
2010. július 9. péntek 04:44 -
Közösségi portálon alázzák Kiszel Tündét
A közelmúltban történt esőzések, és az annak következtében kialakult árvizek károsultjainak megsegítésére több csoport is létrejött a legnagyobb közösségi portálon. A segítő szándékú kezdeményezések mellett megjelentek vicceskedő csoportok is, az egyik például Kiszel Tünde kigúnyolását tűzte ki célul.
2010. július 8. csütörtök 13:00 -
Sugarbird divatbemutató, csajok, Kiszel
Összefoglalózunk, tudják, ahogy szoktuk, hogy előbb bemutatjuk az esemény összefoglalóját, aztán adagoljuk a klipeket. Örömmel vettük észre, hogy az egyik videós site-nál SP dolgozik riporterként, vagy legalábbis az ő mikrofonjukat markolta a fiú. Kiszel pedig változatlanul nem kedvel bennünket, amitől mi még remekül alszunk. Sőt: a nem kedvelés részleteit is hamarosan be fogjuk mutatni, hiszen Tünde az az ember, aki akkor is ad interjút, ha nem ad.
2010. július 8. csütörtök 00:00 -
Sugarbird divatbemutató, csajok, Kiszel
Összefoglalózunk, tudják, ahogy szoktuk, hogy előbb bemutatjuk az esemény összefoglalóját, aztán adagoljuk a klipeket. Örömmel vettük észre, hogy az egyik videós site-nál SP dolgozik riporterként, vagy legalábbis az ő mikrofonjukat markolta a fiú. Kiszel pedig változatlanul nem kedvel bennünket, amitől mi még remekül alszunk. Sőt: a nem kedvelés részleteit is hamarosan be fogjuk mutatni, hiszen Tünde az az ember, aki akkor is ad interjút, ha nem ad.2010. július 8.
2010. július 8. csütörtök 00:00 -
Sok tehetséges tervező kallódik el
Polonszki Tünde, a KREA egykori végzőse szerint sok mindenre szükség van ahhoz, hogy egy fiatal tervező be tudjon futni.
2010. július 2. péntek 13:08 -
Kiszel Tünde bevállalna még egy gyereket!
Kiszel Tünde elárulta: kedvesétől kapta azt a csodaszép gyűrűt, amit néhány napja lehet látni egyik ujján. Bár mint mondja, nem eljegyzésről van szó, csupán szerelmüket pecsételte meg Károly az ékszerrel. Tünde ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy másodszor is oltár elé álljon.
2010. július 2. péntek 11:46 -
Volt-vélemény: Brazilia vagy Hollandia?
A Volt Fesztiválon mozgatja testét Körmendi kolléga, tessék megnézni, milyen jól koordinált ő még mindig. Szóval lökjük az anyagokat sorban, erőteljesen összekötve a foci VB-t és a Volt-ot. Ne is akarják követni a dolgokat, már mi sem mindig tudjuk. Az a boldogság nekünk, hogy többen felismerték Körmendit, nem is tudtuk, hogy más is felfigyelt rá Kiszel Tündén kívül, akit kezdünk félteni, hogy ha meglátja őt, nekifut a falnak. Szóval a Volt-on vagyunk.2010. július 2.
2010. július 2. péntek 09:00 -
Volt-vélemény: Brazilia vagy Hollandia?
A Volt Fesztiválon mozgatja testét Körmendi kolléga, tessék megnézni, milyen jól koordinált ő még mindig. Szóval lökjük az anyagokat sorban, erőteljesen összekötve a foci VB-t és a Volt-ot. Ne is akarják követni a dolgokat, már mi sem mindig tudjuk. Az a boldogság nekünk, hogy többen felismerték Körmendit, nem is tudtuk, hogy más is felfigyelt rá Kiszel Tündén kívül, akit kezdünk félteni, hogy ha meglátja őt, nekifut a falnak. Szóval a Volt-on vagyunk.
2010. július 2. péntek 09:00 -
Kiszel Tünde legszívesebben Plácido Domingoval énekelne
Kiszel Tünde egyszer már megcsillogtatta énekesnői tudását, de most újra felcsillantotta az éneklés lehetőségét...
2010. június 30. szerda 20:10 -
Kiszel Tünde nem fog újra énekelni!
Isten márpedig létezik
2010. június 30. szerda 16:30 -
Titokban eljegyezték Kiszel Tündét? A nagy leleplezés
Örömteli eseményről kaptunk hírt. Informátorunk szerint Kiszel Tünde ujján egy feltűnően szép, új gyűrű csillog, amelyet a napokban az Operában is viselt, ahol párjával, Károllyal jelent meg. Ez azt jelenti, hogy Tündét titokban eljegyezték?
2010. június 30. szerda 02:30 -
Meleg szeretőjéről vallott a magyar híresség - Ebből botrány lesz
Gerencsér Tomi azt állítja, az egyik napilap cikkével ellentétben ő sosem mondott olyat, miszerint Kiszel Tünde állszeretők felvonultatásával milliókat keresett. Ugyanakkor azt megvallotta, kicsit meglepődött, amikor a naptárdíva oldalán megpillantotta egykori barátját.
2010. június 29. kedd 13:00 -
Megmutatta bájait a magyar műsorvezető
Kiszel Tünde szerelmével és kislányával érkezett az RTL Klub Reggelijébe. A híresség ezúttal is adott a látványra, mondhatni, megmutatta, amilye van.
2010. június 28. hétfő 08:30 -
Szálljanak le a Kiszel Tündéről!
Gerencsér Tomi perel, mert Kiszel Tünde nem egy mocskos hazudozó
2010. június 27. vasárnap 09:00 -
Sztárok a Kék Szalagon, Tvrtko nyerni akar
Remek sajtótájékoztatón voltunk, sok celebbel, Kiszel Tündét nem láttuk. Vujity Tvrtkót viszont igen, neki sokkal jobban örültünk, ráadásul megtetszett nekünk az az elszántság, amellyel neki szándékszik rontani a vitorlás versenynek. A Balatonon azért lehet hajókázni egy darabig, ha az ember nem siet - Hajas László mesterfodrász már tudja, mire számítson, de így is nyerésre törekszik. De egyébként Tvrtko is le akar győzni mindenkit. Kiderül.
2010. június 26. szombat 10:00 -
Sztárok a Kék Szalagon, Tvrtko nyerni akar
Remek sajtótájékoztatón voltunk, sok celebbel, Kiszel Tündét nem láttuk. Vujity Tvrtkót viszont igen, neki sokkal jobban örültünk, ráadásul megtetszett nekünk az az elszántság, amellyel neki szándékszik rontani a vitorlás versenynek. A Balatonon azért lehet hajókázni egy darabig, ha az ember nem siet - Hajas László mesterfodrász már tudja, mire számítson, de így is nyerésre törekszik. De egyébként Tvrtko is le akar győzni mindenkit. Kiderül.2010. június 26.
2010. június 26. szombat 10:00 -
Kiszel Tünde átérzi az árvízkárosultak helyzetét
A szőke sztárt nagyon megérintette az árvízhelyzet, főleg azért, mert a műkörmöse is Edelényből származik.
2010. június 25. péntek 23:32 -
Gerencsér Tomi perel: Kiszel Tünde nem egy mocskos hazudozó!
Az egyik napilap ma azt írta, hogy Kiszel Tünde álszeretőkkel keresett pénzt, azonban Gerencsér Tomi tagadja, hogy ilyesmit állított volna.
2010. június 25. péntek 19:17 -
Majsai Gábor Kiszel Tündéről és a hányásról
Majsai Gábor énekessel interjúzgattunk arról, hogy Kiszel Tünde azt nyilatkozta a sajtónak, hogy látta hányni Mary Zsuzsit. Rémlik? Ez attól lett téma most, hogy a juj.hu kamerája először magát Kiszel Tündét találta meg, de ő nem nyilatkozott. így jött a képbe Majsai Gábor, aki szerint bármi történhetett, ő már látott sok embert hányni, de attól, hogy Mary Zsuzsi tagadja az esetet, még akár meg is történhetett a dolog. Ő is letagadná, ha hányna valahol.
2010. június 25. péntek 12:00 -
Majsai Gábor Kiszel Tündéről és a hányásról
Majsai Gábor énekessel interjúzgattunk arról, hogy Kiszel Tünde azt nyilatkozta a sajtónak, hogy látta hányni Mary Zsuzsit. Rémlik? Ez attól lett téma most, hogy a juj.hu kamerája először magát Kiszel Tündét találta meg, de ő nem nyilatkozott. így jött a képbe Majsai Gábor, aki szerint bármi történhetett, ő már látott sok embert hányni, de attól, hogy Mary Zsuzsi tagadja az esetet, még akár meg is történhetett a dolog. Ő is letagadná, ha hányna valahol.2010. június 25.
2010. június 25. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde régi szeretője kitálalt
Gerencsér Tamás, Kiszel Tünde egykori szeretője azt mesélte a Bors-nak, hogy együtt találták ki a dekoratív médiaszemélyiséggel és Kondor Csabával a szerelmi színjátékot, mellyel körbehaknizták a sajtót.
2010. június 25. péntek 08:11 -
Kiszel Tünde gyűjtést szervez az árvízkárosultaknak!
A szőke sztárt nagyon megérintette az árvízhelyzet, főleg azért, mert a műkörmöse is Edelényből származik.
2010. június 23. szerda 18:24 -
Kiszel Tünde már felkészült a nyaralós bikinifotózásra
Donatella és anyja új bikiniben, Károly szerényen fecskében nyomja majd.
2010. június 23. szerda 15:47 -
Kiszel Tünde megmutatja dekoltázsát!
Kiszel Tünde és családja már javában készülődik, hiszen itt a nyár és hamarosan közös pihenésre indulnak. A naptárdíva dekoltázsát hangsúlyozó fürdőruhát ölt majd magára, ami miatt párja, Károly cseppet sem féltékeny, hiszen mindketten szemügyre veszik az ellenkező nemet!
2010. június 23. szerda 10:16 -
Kiszel Tünde a partok királynője?
Kiszel Tünde családjával érkezett a Reggeli stúdiójába. Elkísérte őt párja, Károly és kislánya, Donatella is. Mónikának és Andrásnak legújabb fürdőruha kollekcióját mutatta meg, és nyári terveikről is beszámolt.
2010. június 23. szerda 09:00 -
Kiszel Tünde bájosan integet és kacsint - Videó!
A VIVA Cometen jártunk, ahol Kiszel Tünde bájosan integetett és kacsintott a riporterünknek. Majd arról beszélt, hogyan kell megjelenni egy elegáns partin.
2010. június 22. kedd 03:06 -
Kiszel lovagja bikinis lányokat stírölt
Tünde szerint nézelődni kell, sőt szabad is!
2010. június 21. hétfő 16:00 -
Tizennyolc mínusz. Avagy ez történt a VIVA Cometen!
Egy esemény, ahová Gáspár Evelint egyedül engedték el bulizni a szülei, ahová Kiszel Tündét és kísérőjét szó nélkül beengedték és ahol egy amerikai tini videoüzenete aratta a legnagyobb sikert a látogatók körében...
2010. június 18. péntek 11:15 -
Kiszel Tünde a jó lelkű pasikat szereti!
A szőke sztárnak bár jelenleg van szerelme, szívesen mesélt a Tabu Tv-nek férfiideáljáról.
2010. június 18. péntek 09:22 -
Kiszel Tünde megfenyegette a riportert

2010. június 12. szombat 17:05 -
Kiszel Tünde szépet ásít és fenyeget
Nagy barátunk, Dopeman készített remek interjút Kiszel Tündével, aki nem nagyon akart másról beszélni, csak arról, hogy ő mennyire nem Körmendi kollégát. A kérdésre, hogy ennek mi az oka, csak azt válaszolta: tudja ő azt. Tünde így fogalmazott: egyszer valaki úgy megveri még Körmendit, hogy lepedőben viszik majd haza. Mindez a Dopeman-tévé első anyaga is volt egyben, mert a rapper is televíziót fog indítani hamarosan a neten. Nagyon várjuk.2010. június 12.
2010. június 12. szombat 13:00 -
Kiszel Tünde szépet ásít és fenyeget
Nagy barátunk, Dopeman készített remek interjút Kiszel Tündével, aki nem nagyon akart másról beszélni, csak arról, hogy ő mennyire nem Körmendi kollégát. A kérdésre, hogy ennek mi az oka, csak azt válaszolta: tudja ő azt. Tünde így fogalmazott: egyszer valaki úgy megveri még Körmendit, hogy lepedőben viszik majd haza. Mindez a Dopeman-tévé első anyaga is volt egyben, mert a rapper is televíziót fog indítani hamarosan a neten. Nagyon várjuk.
2010. június 12. szombat 13:00 -
Kiszel Tünde nagy bulit csapott! Fotók!
Kiszel Tünde méltán ünnepelt, hiszen kislánya Donatella kilencedik évét tölti be az idén! A naptárdíva nagyszabású zsúrt rendezett szeme fényének, ahol hírességek és gyermekeik is köszöntötték Donatellát.
2010. június 11. péntek 12:10 -
Fotókiállítás a Mustárházban
Kovács Tünde - "Tűzforró nyári este..." címmel fotókiállítás nyílt a Mustárházban!
2010. június 9. szerda 15:25 -
Rászáll az APEH Kiszel Tündére?
A naptárdívát feljelentették az adóhatóságnál
2010. június 8. kedd 16:16 -
Kiszel Tünde: ez a siker ára!
Kiszel Tünde egy bulvárlapból értesült arról, hogy valaki feljelentette az adóhivatalnál, mert szerinte a legendás naptárai után nem adózik. Bár eddig még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az APEH-tól, ám ha mégis kapna ellenőrzést, áll elébe.
2010. június 8. kedd 16:12 -
Liptai Claudia teljesen megváltozott
Mint már megírtuk, az elmúlt héten Kiszel Tünde volt a TV2 Mokkájának vendége. Liptai Claudia a szőke celebbel arról beszélgetett, hogy valóban látta-e Mary Zsuzsit hányni néhány napja a Ferenciek terén.
2010. június 8. kedd 13:45 -
BALHÉ! Nagy Feró: mi a f.nak jössz ide?!!!
Az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatójának, az X-Faktornak egyik mentora, Nagy Feró azért mégiscsak rocker, tudják, ők azok, akiket az ital nem öl meg, hanem tartósít. Úgy az anyja p.ájába küldte Körmendi kollégát, hogy reccsent, de szerkesztőségünk tagjai abszolúte egyetértenek abban, hogy ő küldhet, míg mondjuk Kiszel Tünde nem. Feró, ha olvasod, szeretünk, mint állat, jó munkát kívánunk, további jó egészséget és ha találkozunk, ne üss meg bennünket.2010. június 7.
2010. június 7. hétfő 12:00 -
BALHÉ! Nagy Feró: mi a f.nak jössz ide?!!!
Az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatójának, az X-Faktornak egyik mentora, Nagy Feró azért mégiscsak rocker, tudják, ők azok, akiket az ital nem öl meg, hanem tartósít. Úgy az anyja p.ájába küldte Körmendi kollégát, hogy reccsent, de szerkesztőségünk tagjai abszolúte egyetértenek abban, hogy ő küldhet, míg mondjuk Kiszel Tünde nem. Feró, ha olvasod, szeretünk, mint állat, jó munkát kívánunk, további jó egészséget és ha találkozunk, ne üss meg bennünket.
2010. június 7. hétfő 12:00 -
Claudia beszólt vendégének - Per lehet az ügyből
Mary Zsuzsi néhány nappal ezelőtt a TV2 Mokkájában ismét cáfolta a szenvedélybetegségéről szóló híreket. Ezzel egyidőben felröppentek a hírek, miszerint Kiszel Tünde ittas állapotban látta az énekesnőt az utcán.
2010. június 7. hétfő 08:45 -
Kiszel Tünde szexi mosolyt villantott!
Kiszel Tünde a Sorry magazinnak mesélt két és fél hónapig tartó procedúrájáról, amelynek során egyenetlen fogsorát hozták helyre. A sikeres beavatkozás után Tünde végre önfeledten mosolyoghat.
2010. június 6. vasárnap 14:00 -
Nem tudni, ki neveli fel Kamarás fiát! Hogy dönt vajon a színész?
Két hete azzal a szándékkal ült le Kiszel Tünde a TV2 Mokkájának kamerái elé, hogy szívesen magához venné Kamarás Iván kisfiát. A médiaszemélyiség szerint a színész alkalmatlan a gyermeknevelésre. Soltészné Dr. Nagy Katalin, ügyvéd a reggeli műsorban arról beszélt, hogy az édesanya halála után ki nevelheti a gyereket.
2010. június 5. szombat 15:30 -
Mary Zsuzsi ártatlanul pereli Kiszel Tündét?
A bulvárújságok szerint Kiszel Tünde néhány napja összefutott Mary Zsuzsival az utcán, aki annyira ittas volt, hogy hányt és szinte nem volt magánál. Tünde megerősítette: így történt.
2010. június 5. szombat 15:00 -
Kirúgták Kiszel Tündét!
Amanda Elstak kirúgta a Tolerancia-díjátadóról Kiszel Tündét. A transzszexuális műsorvezető azon háborodott fel, hogy a minap Tünci Mary Zsuzsit vette a szájára. Amanda állítja: ideje lenne Kiszelnek leállnia, mert kevés ember marad így, aki még nem idegenedett el tőle.
2010. június 5. szombat 12:49 -
Botrány! Mary Zsuzsi beperelte Kiszel Tündét
Kiszel Tünde néhány napja véletlenül futott össze Mary Zsuzsival a budapesti Ferenciek terénél, aki annyira ittas volt, hogy hányt és szinte nem volt magánál.
2010. június 4. péntek 17:00 -
Kiszel szerint hova hányt Mary Zsuzsi?!
A téma a levegőben van, illetve az aszfalton lehetett, amennyiben igaz volt. Mi erőteljesen leszögezzük, hogy egyáltalán nem vagyunk arról meggyőződve, hogy Kiszel Tünde azon kijelentése, amely a bulvársajtóban mintegy körberobbant, hogy ő látta volna Mary Zsuzsit a Ferenciek terén nappal hányni, igaz lenne. Épp azért, mert nem tudjuk, merre hány méter, kimentünk az utcára és jól megkérdeztük Önöket. Hány az óra, kéremszépen?2010. június 4.
2010. június 4. péntek 01:30 -
Kiszel szerint hova hányt Mary Zsuzsi?!
A téma a levegőben van, illetve az aszfalton lehetett, amennyiben igaz volt. Mi erőteljesen leszögezzük, hogy egyáltalán nem vagyunk arról meggyőződve, hogy Kiszel Tünde azon kijelentése, amely a bulvársajtóban mintegy körberobbant, hogy ő látta volna Mary Zsuzsit a Ferenciek terén nappal hányni, igaz lenne. Épp azért, mert nem tudjuk, merre hány méter, kimentünk az utcára és jól megkérdeztük Önöket. Hány az óra, kéremszépen?
2010. június 4. péntek 01:30 -
Kiszel Tünde: nem volt szex!
"Nem volt szex" - szögezi le Kiszel Tünde annak kapcsán, miután a hot! magazin kiderítette, hogy a médiaszemélyiségről fotókat készített az idősebb Tabáni István. A tehetséges énekes édesapja szobafestő-mázolóként dolgozott, a fotózást pedig hobbiszinten űzte. Szerencséjének és tehetségének köszönheti, hogy több politikus, köztük Torgyán József fotósának tudhatta magát. Tündére pedig úgy emlékezett: fotogén, kedves lány volt, szerette a kamera is.
2010. június 3. csütörtök 18:17 -
Utcán tántorgott Mary Zsuzsi, Kiszel segített!
Kiszel Tünde az utcán látta hányni Mary Zsuzsit
2010. június 3. csütörtök 11:11 -
Tabáni apja Kiszel Tündével kavart

2010. június 3. csütörtök 10:43 -
Kiszel Tünde az utcán látta hányni Mary Zsuzsit
Kamarás Iván fia után az alkoholizmusát tagadó Mary Zsuzsival haknizik a médiában Kiszel Tünde, aki a Bors hasábjain azt állítja, kedden szemtanúja volt, amint az ittasnak vélt Mary Zsuzsi kiüríti gyomortartalmát a Ferenciek terén.
2010. június 3. csütörtök 07:25 -
Esernyős támadás, lökdösés, kopaszok!
Zajlik az élet, kérem, még az egyébként eseménytelennek ígérkező helyekről is sikerül néha vicces anyaggal hazajönni. Sietve szögezzük le: ahogy azt sem szoktuk érteni, hogy mit nyivákol néhány rockzenész, ha kitesszük, mit mondott részegen, ahogy nem értettük, minek haknizta körbe Kiszel Tünde a magyar médiát azzal, hogy amikor nem volt meghívója, akkor azért nem engedték be mert... mindegy, mert ő nem hibás és kész, úgy most sem sírtunk. Röhögtünk inkább.2010. május 31.
2010. május 31. hétfő 00:49 -
Esernyős támadás, lökdösés, kopaszok!
Zajlik az élet, kérem, még az egyébként eseménytelennek ígérkező helyekről is sikerül néha vicces anyaggal hazajönni. Sietve szögezzük le: ahogy azt sem szoktuk érteni, hogy mit nyivákol néhány rockzenész, ha kitesszük, mit mondott részegen, ahogy nem értettük, minek haknizta körbe Kiszel Tünde a magyar médiát azzal, hogy amikor nem volt meghívója, akkor azért nem engedték be mert... mindegy, mert ő nem hibás és kész, úgy most sem sírtunk. Röhögtünk inkább.
2010. május 31. hétfő 00:49 -
Tóth Gabinak elege van, ő nem Kiszel!
Tóth Gabival beszélgettünk, akinek új lemeze jelenik meg, amelynek címe Elég volt. Elege van ugyanis neki abból, hogy ő B-kategóriás celeb, abból, hogy ő Kiszel Tünde kategóriájában van. Bár azért nem tartja magát ugyanolyannak, hiszen neki van funkciója, míg Kiszel Tündének nincs. Azon a bizonyos koncerten is, ahol az interjú készült, odamentek Gabihoz vagy harmincan, hogy eddig utálták őt, de most már nem. Gabi ezért harcol, ezt tekinti fő feladatának.2010. május 28.
2010. május 28. péntek 12:00 -
Tóth Gabinak elege van, ő nem Kiszel!
Tóth Gabival beszélgettünk, akinek új lemeze jelenik meg, amelynek címe Elég volt. Elege van ugyanis neki abból, hogy ő B-kategóriás celeb, abból, hogy ő Kiszel Tünde kategóriájában van. Bár azért nem tartja magát ugyanolyannak, hiszen neki van funkciója, míg Kiszel Tündének nincs. Azon a bizonyos koncerten is, ahol az interjú készült, odamentek Gabihoz vagy harmincan, hogy eddig utálták őt, de most már nem. Gabi ezért harcol, ezt tekinti fő feladatának.
2010. május 28. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde szerint Kamarás Ivánban nem fognak feltámadni az apai érzések
A médiaszemélyiség szerint a színész fiának az lenne a legjobb, ha az elhunyt anya testvére nevelné.
2010. május 28. péntek 08:21 -
Tündét megvádolták
Az egyik napilap információi szerint Kiszel Tündét valaki feljelentette az APEH-nél. A bejelentő szerint Tünde nem adózik naptárai bevétele után. A híresség a StoryOnline-nak elmondta, nem tud róla, hogy az APEH vizsgálódna ellene.
2010. május 27. csütörtök 12:30 -
Kétgyerekes kismamáé az Év Anyavállalata
54 mami mérte össze tudását az első, kisgyermekes anyáknak indított üzleti versenyen. A közönségnyertes Ugrai-Nagy Tünde, alias Ízbolygó gasztroblogger lett.
2010. május 25. kedd 17:00 -
Megmaradhat Ancsika Stohl mellett?
Stohl András házassága bővelkedett ellentmondásokban - ám amikor a színész megismerkedett a Survivor-szereplő Tündével, az asszony elköltözött. Mindenki megdöbbent, amikor kiderült, a Tünde-szerelemnek is vége, a kapcsolat alig néhány hónapot ért meg.
2010. május 25. kedd 11:30 -
Kiszel Tünde nem adja magát az olaszoknak
Kiszel Tünde nem bírta elhagyni az országot olasz szerelme kedvéért
2010. május 24. hétfő 10:30 -
Judy Nero: Engem mindenki bánt!
Az ex-pornósztár úgy érzi, egyre jobban hasonlít Kiszel Tündére
2010. május 18. kedd 10:00 -
Judy Nero: Engem mindenki bánt!
Az ex-pornósztár úgy érzi, hogy egyre jobban hasonlít Kiszel Tündére. Judy Nero-nak most például egy internetes újsággal gyűlt meg a baja...
2010. május 18. kedd 09:16 -
Kiszel: Kamarás nem érdemli meg a fiát!
Kiszel Tünde örökbe fogadná Kamarás Iván fiát, mert szerinte a kisfiúnak nem lenne jó helye egy olyan embernél, aki megtagadta őt.
2010. május 17. hétfő 17:00 -
Kiszel nem nevezte gonosznak Kamarás Ivánt
Azért továbbra is azt gondolja, nem Kamarás Ivánnak kéne nevelnie Tormást, akinek nemrég hunyt el édesanyja.
2010. május 17. hétfő 14:55 -
Kiszel Tünde fogadná örökbe Kamarás Iván gyerekét! Videó!
Egy hete hunyt el Lendvai Katalin, Kamarás Iván házasságon kívül született gyermekének édesanyja. A kis Zalán Tormás elhelyezéséről hamarosan dönteni kell. Szívesen örökbe fogadná őt Kiszel Tünde.
2010. május 17. hétfő 12:04 -
Tünde emlékezik az elhunyt modellre
A napokban elhunyt Lendvai Katalin, Kamarás Iván kisfiának édesanyja. Az egykori modellt ismerte Kiszel Tünde is, tavaly például Katalin és a kis Zalán együtt ünnepeltek Donatellával a születésnapján.
2010. május 17. hétfő 11:00 -
Kiszel Tünde örökbefogadná Kamarás Iván kisfiát

2010. május 16. vasárnap 10:15 -
Kiszel Tünde felnevelné Kamarás Iván fiát
A naptárdíva felajánlotta segítségét Kamarás Iván árván maradt kisfiának
2010. május 16. vasárnap 08:30 -
Kiszel Tünde: ha nem történik vele semmi, kitalál valamit
Évek óta senki sem tudja, hogy miből él, mégis ott van minden partin és bulin
2010. május 15. szombat 12:25 -
Verebes István prostituáltként utal Kelemen Annára
Ismét színpadra került Verebes István botrányt kiváltó zenés kabaréja a Kabaré 24 - Mikroszkóp Színpadon. A 6 celeb keres 1 szorzót című darabban Kiszel Tünde, Fekete Pákó, Mónika és Joshi Bharat mellett Kelemen Anna karaktere is megjelent volna, ám utóbbinál kiverte a biztosítékot az ötlet.
2010. május 14. péntek 15:51 -
Tünde kedvese megbetegedett
Kiszel Tünde párját, Károlyt rejtélyes betegség támadta meg. A férfi napokig ki sem tudott kelni az ágyból, magas lázzal küzdött.
2010. május 14. péntek 04:15 -
Tündének szexi mosolya lett
Kiszel Tünde úgy érezte, változtatnia kell mosolyán. Éppen ezért két hónappal ezelőtt felkereste dr. Bátorfi Bélát, aki átformálta a naptárdíva fogsorát. Érdemes megnézni Tünde átalakulását.
2010. május 13. csütörtök 12:15 -
Mennyiért húztak tökéletes mosolyt Kiszel Tünde arcára?
Kiszel Tünde néhány napja ért a végére annak a hosszú folyamatnak, amely után tökéletes fogsorral mosolyoghat a világra.
2010. május 7. péntek 08:32 -
Kiszel Tünde mosolya most már szexi
Ezért reklámfilmet is vállalna.
2010. május 6. csütörtök 20:48 -
Kiszel Tünde elsírta magát anyák napján
A többi édesanyához hasonlóan Kiszel Tünde is könnyekig hatódik minden évben, amikor anyák napja alkalmából gyermeke köszönti őt. A műsorvezető boldogsága azonban nem teljes.
2010. május 2. vasárnap 11:51 -
Egy barcelonai kocsma meccshangulata
Ha úgy tetszik rövid utunk méltó lezárása ez, igen, kimentünk Barcelonába azért, hogy meccset nézzünk tévén. És? Egészen más ott a hangulat. Szóval az emberek festett fejjel üvöltöztek, aztán a mérkőzés vége után néhány másodperccel szétszéledtek, oszt ennyi. Körmendi kolléga pedig hamarosan jön haza, új partyk után kutatva s remélve, hogy egy este találkozhat Kiszel Tündével, Hujberrel és a Tankcsapdával, lehetőleg így, egyszerre.2010. április 29.
2010. április 29. csütörtök 02:14 -
Egy barcelonai kocsma meccshangulata
Ha úgy tetszik, rövid utunk méltó lezárása ez, igen, kimentünk Barcelonába azért, hogy meccset nézzünk tévén. És? Egészen más ott a hangulat. Szóval az emberek festett fejjel üvöltöztek, aztán a mérkőzés vége után néhány másodperccel szétszéledtek, oszt ennyi. Körmendi kolléga pedig hamarosan jön haza, új partyk után kutatva s remélve, hogy egy este találkozhat Kiszel Tündével, Hujberrel és a Tankcsapdával, lehetőleg így, egyszerre.
2010. április 29. csütörtök 02:14 -
A pécsi kosaras diadal története
Pécsett voltunk, ha akartuk volna elkerülni a pécsi lányok diadalmenetét, akkor sem igen tudtuk volna ezt megoldani. De mondjuk nem is nagyon akartuk. Mi szeretjük a sportot, kérem. Szóval ez is egy hangulatklip, mint amilyeneket sorra gyártunk, mert a statisztikai adatok szerint ezeket Önök jobban szeretik, mint Kiszel Tündét. Nem, ez igazából nem fedi a valóságot, de mi nagyon szeretnénk, ha fednénk, ezért hazudtuk ezt. Bár igaz lenne.2010. április 27.
2010. április 27. kedd 00:00 -
A pécsi kosaras diadal története
Pécsett voltunk, ha akartuk volna elkerülni a pécsi lányok diadalmenetét, akkor sem igen tudtuk volna ezt megoldani. De mondjuk nem is nagyon akartuk. Mi szeretjük a sportot, kérem. Szóval ez is egy hangulatklip, mint amilyeneket sorra gyártunk, mert a statisztikai adatok szerint ezeket Önök jobban szeretik, mint Kiszel Tündét. Nem, ez igazából nem fedi a valóságot, de mi nagyon szeretnénk, ha fednénk, ezért hazudtuk ezt. Bár igaz lenne.
2010. április 27. kedd 00:00 -
Kiszel Tündére lányával haknizik a lapokban
Kiszel Donatella rorsszul lett az iskolában, anyja azonnal hazavitte, de aggodalomra semmi ok.
2010. április 26. hétfő 10:55 -
Kiszel Tünde lányával haknizik a lapokban
Kiszel Donatella rorsszul lett az iskolában, anyja azonnal hazavitte, de aggodalomra semmi ok.
2010. április 26. hétfő 10:55 -
Tünde pikáns hétvégéje
Úgy tűnik, Kiszel Tünde végre megtalálta a hozzá illő társat. Ráadásul a műsorvezető már nemcsak randizgat Károllyal. Azt, hogy mi történt köztük a hétvégén, Tünde maga mesélte el a StoryOnline-nak.
2010. április 26. hétfő 10:00 -
Kiszel Tünde csak a kertben monokinizik
Úgy tűnik, hiába a celebkirálylányok igyekezete, lejárt Kiszel Tünde bannolása, legalábbis vannak olyan helyek, ahová még beengedik a dekoratív médiaszemélyiséget.
2010. április 23. péntek 13:25 -
Kiszel Tünde csak zárt kertben monokinizik!
Megtudtuk: Kiszel Tünde ma már csak zárt kertben monokinizik, ott, ahol senki sem látja. Köszönjük. Úgy egyébként pedig bibibí, ő kap sok szerető emailt, tehát ő nyert azzal, hogy nem engedték be arra a partyra, ahová saját bevallása szerint nem volt meghívója, csak egy haverja átküldte neki a másnak szóló emailt. Oké. Aki nem akarja, hogy meggyőzzék, azt nyilván nem is lehet - néha bennünket sem engednek be, de szerintünk ha nincs meghívó, akkor ez jogos.2010. április 23.
2010. április 23. péntek 12:00 -
A Cosmopolitan elhatárolódik Szabó Patríciától
Amikor már a földön fetrengett, és a fejét is csak egy Kiszel Tünde-álarccal védte, na akkor jöttek, hogy jól belerúgjanak egy nagyot.
2010. április 21. szerda 15:29 -
Szabó Patrícia az új Kiszel Tünde
Tavaly ilyenkor még ő volt a Cosmo-lány, teljes erőbedobással, főállásban nyomta, hogy sikeres, szingli, karrier, meg Donna Karan-cipők.
2010. április 20. kedd 14:49 -
Nézze meg Kiszel Tünde meztelen képét!
Pikáns fotóra akadtunk a világhálón. A közismert médiaszemélyiség terpeszben csücsül, derekán dekorációként szolgáló, keskeny, piros anyagdarabbal, közszemlére téve fedetlen melleit és terjedelmes fanszőrzetét.
2010. április 19. hétfő 16:08 -
Mága Zoltán: Az én feleségem sokkal csinosabb, mint Kiszel Tünde!
A juj.hu Mága Zoltánnal készített interjút. Az első kérdés az lett, hogy nem érezte-e magát furcsán a celebek között ő, aki azért inkább művész.
2010. április 18. vasárnap 11:00 -
Mága Zoltán felesége csinosabb, mint Kiszel
Mága Zoltánnak semmi baja a celebekkel, ő jól érzi magát közöttük is és kész. Az ő véleménye szerint a média, a sajtó nagyon nagy úr. Meghajlik előttük, sőt, üzeni is mindenkinek, hogy hajoljanak meg szépen szintén. Ha nem írnának róla, róluk, akkor nem lenne fellépésük. Szükségük van a médiára - így fogalmazott. Kiszel Tündéről viszont nem nagyon akart beszélgetni - szerinte az ő felesége csinosabb nála. Önök szerint?2010. április 18.
2010. április 18. vasárnap 00:00 -
Készülődés Tankcsapdára, Kiszel, sör
Sorozatozunk, képzeljék. Ez egy felkészítő video a következő anyagra, ahol majd konkrétan beavatjuk Önöket egy Tankcsapda-koncert hangulatába. Mint talán emlékeznek, az együttessel való remek kapcsolatunkat az a réges-régi interjú alapozta meg, ahol Cseresznye beleugrott a No Thanx-szel folytatott egyébként unalmasnak indult beszélgetésbe és nyomt bele kicsi életet. Azóta is jóban vagyunk velük, járunk koncertre is.2010. április 17.
2010. április 17. szombat 12:00 -
Kiszel Tünde nem akar vetkőzni
Kinek állhat érdekében, hogy megpróbálja lejáratni Kiszel Tündét? A hírességnek erre is van egy tippje és már be is perelte az illetőt. Most azonban újabb lejárató kampányt indítottak a naptárdíva ellen.
2010. április 15. csütörtök 14:45 -
A magyar modellek világszínvonalúak!
Kajdi Csabával, a Visage Modellügynökség vezetőjével beszélgettünk a Glamour partyról - a Glamour partyn. Ő elmondta: nem tudja, hogy modellkategóriában már mindenképpen nemzetközi színvonalú lányokat díjaznak, nem olyanokat, akiket a magyar média valami fiktív okból modellnek kiáltana ki. Ő rangosnak ítéli ezt a rendezvényt, amelyre egyébként, ha még tetszenek emlékezni, nem engedték be Kiszel Tündét. Lehet, hogy ezt a rangot akarták megőrizni?2010. április 14.
2010. április 14. szerda 09:00 -
Kiszel Tünde és Sarka Kata a bíróságon csap össze!
Kiszel Tünde feljelentette Sarka Katát, mert...
2010. április 13. kedd 01:00 -
Havas beszólt Tornóczky Anitának
Nagy port kavart nemrégiben, hogy Kiszel Tündét és új párját, Károlyt nem engedték be egy budapesti rendezvényre. A történetet Havas Henrik is feldogozta - a maga sajátos módján - videoblogjában. A Tanár úr szánja Tündét, ám nem kevésbé tartja visszásnak azt sem, hogy Tornóczky Anita is véleményt nyilvánított a naptárdíváról. Havas blogjában nem kíméli Anitát, sőt, majdnemhogy pszichiátriai esetnek nevezi. A StoryOnline-nak Anita arról beszél, miért lehet ilyen véleménnyel róla Havas.
2010. április 12. hétfő 10:00 -
Sarka Kata és Kiszel Tünde a bíróságon csap össze
Kiszel Tünde feljelentette Sarka Katát azért, mert az egyik internetes videoportálon arra buzdította a rendezvényszerezőket, hogy ne hívják meg rendezvényeikre celebtársát. A Napi Ász megkérdezte a naptárdíva jogi képviselőjét, mi lehet egy ilyen per végkifejlete, aki elmondta: amennyiben ügyfelét a negatív hírek következtében anyagi károk is érik, a kártérítés összege a csillagos ég lehet.
2010. április 12. hétfő 04:34 -
Pálffy bizakodik, a Fidesz nem enged be
Úgy jártunk, mint Kiszel Tünde, mi viszont nem nyafogtunk a dolgon. Amennyire mi tudtuk, be voltunk jelentkezve a Fidesznél is, mint a többi helyen, de ha nem, hát kisnyúl, Körmendi kolléga elvolt a Vörösmarty téren is. Például rögtön szembejött Pálffy István, akivel remekül lehetett beszélgetni. Nekünk igazán mindegy, hol dumálunk.2010. április 11.
2010. április 11. vasárnap 22:10 -
Kiszel Tünde feljelentette Sarka Katát!
A juj.hu Sarka Katával és Tornóczky Anitával beszélgetett arról, hogy kaptak-e kritikát azért, mert összefogást sürgettek Kiszel Tünde ellen.
2010. április 11. vasárnap 13:00 -
A 30Y jóban van a Kispál és a Borzzal
Beck Zoltánnak, a 30Y formáció frontemberével beszélgettünk, gondoltuk, talán néha elmászkálhatunk a mainstreamből, nem? Aztán majd kiderül a kattintási adatokból, hogy Önök vevők-e másra is Kiszel Tünde beengedésén vagy be nem engedésén kívül. Ez is egy olyan interjú, amelyhez szeretettel várjuk a hozzászólásokat a fórumunkban, amely mostanában egyébként jobban pörög, mint eddig. Felfutóban vagyunk, na. Tök jó.2010. április 10.
2010. április 11. vasárnap 00:00 -
KISZEL FELJELENTETTE SARKA KATÁT!
Sarka Katával és Tornóczky Anitával dumálgattunk arról, hogy kaptak-e kritikát azért, mert összefogást sürgettek Kiszel Tünde ellen. Elmondták: többnyire gratuláltak nekik az ismerőseik, mert bár első hallásra drasztikusnak tűnhetett, amit mondtak a juj.hu korábbi videójában, mégis igazuk volt. Katának annyit mondott férje, Hajdú Péter, hogy azért nem jó ám egy lapon szerepelni Kiszel Tündével s ebben Kata szerint is igaza van.2010. április 10.
2010. április 10. szombat 11:45 -
Kiszel Tünde nem érti Sarka Kata vádaskodását!
Mióta Kiszel Tündét majdhogynem kipenderítették az egyik hazai magazin tavaszi bulijáról, azóta celeb tiltólistáktól, szitkozódásokról és Kiszelezéstől hangos a sajtó. A sztárok sorra nyilatkoznak Kiszel Tündiről, de mi őt magát kérdeztük az elmúlt hetek eseményeinek igazságtartalmáról. A híresség elárulta, hogy szerinte az egész tiltólistázás egy hülyeség, de beszélt arról is, hogy nem érti Sarka Kata ellene tett nyilatkozatait.
2010. április 8. csütörtök 09:30 -
Édes álom: Tiltólistán Kiszel Tünde?
A naptárdíva nem érti Sarka Kata vádaskodását
2010. április 8. csütörtök 09:30 -
Kiszel Tünde ruhákat tervez
A folyamatosan ekézett dekoratív médiaszemélyiség most ruhatervezésben teljesedik ki, kreációit már be is mutatta az RTL Klub Reggelijében.
2010. április 8. csütörtök 08:27 -
Kovács Áron nyálhuszárként Kiszelről
A Class FM délutáni műsorvezetőjével, Kovács Áronnal beszélgettünk vadonatúj dijáról. Nagyobb betűkkel az volt rajta ugyan, hogy az év nője, de azért az is kiderült, hogy a legsármosabb férfiként adták pont neki a kisplasztikát. Kiszel Tünde be nem engedéséről elmondta: a médiajelenséggel a világon semmi baj sincs, neki ott, a Glamour Partyn igenis lett volna helye, talán több is, mint neki magának, Áronnak, aki farmerben és pólóban érzi legjobban magát.2010. április 7.
2010. április 7. szerda 12:00 -
Kiszel Tünde festi a tojásokat
Kiszel Tünde immár nemcsak kislányával és nővérével ünnepel, hiszen egy taggal bővült a család: húsvétkor Károly is köztük lesz. A műsorvezető és újdonsült kedvese között néhány hónapja kezdett izzani a levegő, amikor egy baráti társaságban megismerkedtek, s kapcsolatuk azóta is ível felfelé.
2010. április 5. hétfő 13:07 -
Kiszel Tünde újabb parti-botránya?
Kiszel Tünde egy este két buliban is megfordult. Az első helyre beengedték, majd a másodikba is - ám oda teljesen véletlenül. Amikor a Juj.hu riportere kérdőre vonta lökdösődni kezdett.
2010. április 4. vasárnap 16:40 -
Kiszel Tünde: borzasztó volt!
Fotómodellként kezdte a karrierjét, mígnem a német Tutti-Frutti showműsor magyarországi válogatásán sok szép lány közül Kiszel Tündét választották. Ez hatalmas dolognak számított. Ezek után többen megkeresték a műsor magyar sztárját. Egy rejtvénymagazin főszerkesztője is felhívta, hogy készítsen interjúkat híres emberekkel. Aztán belecsöppent a televíziózásba is.
2010. április 3. szombat 17:11 -
Tovább ekézik Kiszel Tündét
Kiszel Tünde továbbra is eljár otthonról, de csak a saját megaláztatásába fut bele.
2010. április 3. szombat 14:03 -
KISZEL TÜNDE ISMÉT RIPORTERT LÖKDÖSÖTT!
Nyilván azt fogják mondeni, írni, hogy mi vadászunk Kiszel Tündére, pedig nem. Partykra jártunk mindig, amióta csak létezünk, s így van ezzel Tünde is, vagy majdnem - még szép, hogy összefutunk. Most előbb egy olyan partyn találkoztunk vele, ahol beengedték, ott megkérdeztük, hol lesz legközelebb, mondta, hogy Pécsett, majd még aznap találkoztunk vele Budapesten, az ingatlanok.hu partyján, ahol összetévesztették és ezért engedték be. Ez van.2010. április 3.
2010. április 3. szombat 12:50 -
Verebes István Kiszelről és Fábryról
Verebes Istvánnal beszélgettünk - ő talán viccelődve, de elismerően szólt Kiszel Tündéről, azután elmondta: nagyon örül, hogy valakinek olyan ötlete támadt, hogy Hernádi Juditról írt könyvéből színdarabot készítsen - amelyben egyébként maga Hernádi Judit és lánya szerepel. A mai magyar helyzetről azt mondta: a kabaréban parabolákat kreál, hogy megvédje magát a valóságtól. Mi pedig tökre örültünk, hogy vele is beszélgethettünk - ritka alkalom ez.2010. április 2.
2010. április 2. péntek 12:00 -
Tízezer fiatal teniszezőt ígér az MTSZ új elnöke
Nagy Tünde előrelépést az utánpótlás-nevelésben, az éljátékosok visszacsábítását és új támogatókat ígért.
2010. április 2. péntek 11:57 -
Tünde, a ralis szépség
KAKUCS
2010. április 2. péntek 05:25 -
Rákóczi Ferenc mindenkit megcsókolgat
Rákóczi Ferenccel a Glamour Partyn beszélgettünk, tudják, ez volt az a hely, ahová nem engedték be Kiszel Tündét. A kétméteres műsorvezető minden agresszív kérdésre nyugodtan felelt, pedig ezzel az alkattal akár le is üthette volna Körmendi kollégát. A két nagy kereskedelmi rádió versenyéről elmondta: neki fontos a hallgatottsági adat, de mindenképpen azt csinálná, amit most csinál. Hallgatná a Bumerángot, de sajnos épp akkor csinál egy sikeresebb show-t.2010. április 2.
2010. április 2. péntek 00:00 -
Szabad-e embertelen módon megalázni Kiszel Tündét?
Van, hogy hirtelen szánni kezdjük azt, akin addig gúnyolódtunk. Kiszel Tünde esetében talán most jött el ez a pillanat.
2010. április 1. csütörtök 18:00 -
Csúnyán átverték Kiszel Tündét - élete lehetőségét ajánlották fel neki!
Kiszel Tündét nagyon csúnyán átverte a Napi Ász. Hogy miért? Mert április elseje van. A napilap munkatársai felkérték Somogyi András humoristát, hogy hívja fel a dekoratív médiaszemélyiséget Farkasházy Tivadar nevében, és kérje fel őt a Heti Hetes állandó tagjának.
2010. április 1. csütörtök 13:24 -
Nagy Tünde a teniszszövetség élén
BUDAPEST
2010. április 1. csütörtök 02:57 -
Ostobaság a celebek feketelistázása
Állítólag Kiszel Tünde is szerepel a celeb-feketelistán, azok között a hírességek között, akiket nem látnak szívesen az előkelőbb rendezvényeken. A rendezvényszervezőknek nincs tudomásuk a tiltólistáról.
2010. március 30. kedd 15:13 -
Kiszel Tünde beindította a hokisokat!
Megtört a jég, a legkeményebb hokis fiúk is rácuppantak a STOPon megjelent Kiszel Tünde fanszőrzet-festéséről szóló hírre.
2010. március 30. kedd 13:25 -
Befestették Kiszel Tünde fanszőrét - több százan látták!
Kiszel Tünde mezítelen testét lefestették az Egy tenyér ha csattan című darabban. Az önmagát dekoratív médiaszemélyiségnek valló hírességre mostanában rájár a rúd. Nem elég, hogy kitiltották egy előkelőnek szánt partiról, majd bojkottot szerveztek ellene, még azt is megkérdőjelezik, hogy van-e olyan teljesítménye, amiről beszámolhat az utókornak. Jelentjük: van!
2010. március 30. kedd 07:40 -
Kiszel Tünde feltárja az igazságot
Az utóbbi napokban szabályos lejárató kampányt indítottak Kiszel Tünde ellen. Először azt állították, meghívó nélkül akart részt venni egy rendezvényen, majd kitalálták, hogy párja, Károly híres rokont talált ki magának. De állítólag létezik egy sztár tiltólista is, amelyen Tünde neve az elsők között szerepel...
2010. március 30. kedd 05:30 -
Sarka Katáról Hajdú letiltotta ruháját!
Dráma dráma hátán - Sarka Katával azon a partyn beszélgettünk, amelyen egyébként Tornóczky Anitával együtt kijelentették, hogy összefogást hirdetnek Kiszel Tünde ellen. Erre Önök a hölgy torkának ugrottak a fórumban, biztosan azért, mert féltik Tüncit. Mindegy. Kata egyik felsőjét árverezték el, nem is olcsó felsőt, tudják, ruhdarab, nem kártya, s most, ebben az interjúban jól elmondja ő, hogy miért nem vehette fel azt a cuccot amúgy sem.2010. március 29.
2010. március 29. hétfő 10:00 -
Nagy Tünde a Magyar Tenisz Szövetség új elnöke

2010. március 27. szombat 14:33 -
Odab...ós ruhák egy celebpartyn
A Symbolban voltunk jótékonysági divatárverésen vagy micsodán. Akárhogyan is - azért nem rossz dolgok ezek, sok a sztár s mégis valami többet ünneplünk annál, hogy végre egyszer valahová beengedték Kiszel Tündét. Mintha a sötétben őt is láttuk volna. Szóval ez most egy összefoglaló, megintcsak azért, mint általában, hogy tudják, mi minden fog következni, ha állandóan visszajárnak hozzánk és nézik a videóionkat folyamatosan.2010. március 26.
2010. március 26. péntek 16:00 -
Tornócky Anita perelni fogja az újságot!
Sokan rárepültek itt Tornóczky Anitára, amikor Sarka Katával együtt nekimentek a mi videónkban Kiszel Tündének. Akkor azt kérdezték: ki az a Tornóczky Anita, hogy ilyet mer mondani? Nyilván nem erre válaszul forgattuk le ezt az anyagot, hiszen az előző interjúval együtt készült, de vehetjük ezt egyfajta válasznak is az Önök kedves kérdéseire. Tessék: Tornóczky Anita cukrászdát üzemeltet például. Döntsék el Önök, hogy ez több-e, mint amit Tünde tesz.2010. március 26.
2010. március 26. péntek 09:00 -
"Ennek a beteg gyermekekről kellene szólnia, nem Kiszel Tündéről"
Kiszel Tünde meghívóval igazolta: hivatalos volt Végvári Tibor Fashion Aukciójára, amit a beteg gyermekek megsegítésére rendeztek.
2010. március 25. csütörtök 12:29 -
Kiszel Tünde jótékonykodás helyett jópofizott
Pár napja több híresség is segített pénzt gyűjteni a Madarász utcai Gyerekkórház számára, egy árverés keretein belül. Kiszel Tündéék kivételével...
2010. március 25. csütörtök 11:46 -
Kiszel halott színész nevével élt vissza
Művész rokont hazudott kedvesének Kiszel Tünde - állítja Máriáss József lánya. A Szomszédok Böhm bácsijaként ismert színész lánya cáfolja, hogy apjának köze volt Károlyhoz.
2010. március 25. csütörtök 10:01 -
Kiszel Károlya mégsem rokona Bőhm bácsinak
Kiszel Tünde szappanoperája több szálon folytatódik.
2010. március 25. csütörtök 07:49 -
Ön kinek szokott hazudni?
Utcai montázsaink következő gyöngyszeme ez, most nem az aktuálpolitikához nyúltunk, még akkor sem, ha esetleg némi áthallás tapasztalható, sőt, nem is Kiszel Tündéről próbáltuk Önöket nyilatkozatra bírni. Tök érdekes, vagy legalábbis nekünk érdekesnek tűnik, hogy ki mit mond alapvetően kínos kérdésekre. Lehet azt hinni, hogy mindenki hazudik arról, hogy hazudik-e, de igenis volt olyan, aki elismerte, hogy szokott füllenteni. Önök? A fórumban?2010. március 25.
2010. március 25. csütörtök 00:00 -
A CKM partyjára sem engednék be Kiszelt!
Pantl Péterrel, a CKM Magazin főszerkesztőjével beszélgettünk - Kiszel Tündéről. Minthogy Tünde egyre nagyobb zajt csap ama borzalmas eseménnyel kapcsolatban, amikor őt nem engedték be a Glamour partyjára. Azóta már senki sem ember, aki egyáltalán ott volt, még az sem, aki csak a mikrofont tartotta, vagy talán főleg ő nem. Azóta sem válaszoltunk a sértésekre, mindössze igyekszünk megtudni, mire számíthat a jövőben a szemöldökművész naptárdíva.2010. március 24.
2010. március 24. szerda 12:00 -
Sarka Kata és Tornóczky Anita porig alázta Kiszel Tündét!
Kiszel Tündét bojkottálná Sarka Kata és Tornóczky Anita. A két hölgy azt a kérdést feszegeti, hogy vajon ki is valójában Kiszel Tünde, miközben a fórumozók őket is csupán egy ismert ember feleségeként és egy bukott műsorvezetőként jegyzik.
2010. március 24. szerda 11:28 -
Kiszel Tünde: Megrendezték az egészet!
Csak a kamerák miatt nem engedték be őket a buliba?
2010. március 24. szerda 09:27 -
Az utca embere sem engedné be Tüncit!
Ez kérem egy utcai felmérés arról, hogy mit szól az utca embere ahhoz, hogy Kiszel Tündét nem engedték be a Glamour Partyra. Az emberek nagy része úgy nyilatkozott, hogy ők sem engedték volna be a hölgyet - kisebb százalékuk pedig azt sem tudta, ki az a Kiszel Tünde. Olyan nyilatkozó is volt, aki csak addig állt meg nekünk, amíg az ki nem mondtuk Tünci nevét. Egy úr azt mondta, szerencsésnek érzi magát, hogy ő nem Kiszel Tünde.2010. március 24.
2010. március 24. szerda 00:00 -
Gigászok csatája: Sarka Kata Kiszel Tünde bojkottjára szólít
Tornóczky Anita és Sarka Kata javasolták Kiszel Tünde kitiltását a további celebeseményekről is, ahogy a Kiszel-Stop matricát is jó ötletnek tartják.
2010. március 23. kedd 16:04 -
Kiszel Tünde: Megrendezték az egész botrányt!
Nemrég óriási botrány kerekedett abból, hogy Kiszel Tündét és újdonsült párját nem engedték be egy hazai magazin bulijára. A naptárceleb azonban leginkább nem ezen háborodott fel, hanem azon, hogy mindezt az egyik internetes televízió kamerája is rögzítette, ami valószínűleg nem véletlen! Kiszel Tünde őszintén vallott a Tabu Tv riporterének arról, hogy szerinte az egész balhé megrendezett volt, és ráadásul diszkriminációnak véli az esetet.
2010. március 23. kedd 15:38 -
BALHÉ! ÖSSZEFOGÁS KISZEL TÜNDE ELLEN!
Kiszel Tünde, a partypartizán - ezt csak úgy kitaláltuk, lehet, hogy nem jó. De ugyebár tetszenek tudni, mi volt a nagy balhé, a minap a Glamour partyra nem engedték be őt, a szemöldökére büszke exmodellt, mert mint mondták, nem érezték őt odavalónak s egyébként sem küldtek neki meghívót - ez utóbbit végül a Napi Ászban maga Kiszel Tünde is elismerte. Tünci mondott aztán mindenkire mindent, s most erre reagál Tornóczky Anita és Sarka Kata.2010. március 23.
2010. március 23. kedd 13:30 -
Tünde dekoltázsával hozta zavarba Zolit
Szujó Zoli igencsak zavarba jött a Reggeliben, mégpedig nem mástól, mint vendége, Kiszel Tünde dekoltázsától. Ebből aztán mindenki sejtheti, hogy a naptárdíva nem éppen garbóban jelent meg az RTL Klub stúdiójában.
2010. március 23. kedd 08:15 -
"Csőbe húztak!" - Kiszel Tünde nem dorbézolt az adófizetők pénzéből!
Kiszel Tünde körül nemrég forgott a világ, hiszen olyasmi történt vele, ami még sosem fordult elő eddigi "pályafutása" során. A műsorvezető úgy érzi összejátszottak ellene, csapdát állítottak neki, csőbe húzták...
2010. március 23. kedd 05:45 -
A Nagy Kiszeltelen Glamour Party!
Élvezettel nézzük, ahogy a világ legfontosabb dolgán veszekszenek a fórumban - egyrészt azon, hogy Körmendi kolléga kövér és ellenszenves vagy inkább zseniális, másrészt pedig azon, hogy Kiszel Tündét kellene inkább egy ilyen partyra beengedni vagy azokat, akiket végül be is engedtek. Próbálunk segíteni Önöknek, íme arról a Kiszeltelen Glamour Partyról egy összefoglaló - a hangulat remek volt, Önök szerint hiányzott Tünde?2010. március 23.
2010. március 23. kedd 00:15 -
Egy party, ahová beengedték Kiszel Tündét!
Hangsúlyozzuk: ez az anyag korábban készült, mint ama botrányos be nem engedés, amelytől néhány napja felrobbant a magyar sajtó. Csak gondoltuk, megmutatjuk azt az állapotot is, amikor beengedik a dekoratív médiaszemélyiséget - egy reggeli műsorban mintha ez lett volna kiírva rá, talán ő kérte, talán nem, nem tudjuk mi azt. Az meg kifejezetten jópofa pontja ennek az anyagnak, hogy itt ő kérdezi, hogyan engedhették be Körmendi kollégát.2010. március 22.
2010. március 22. hétfő 13:00 -
Kiszel Tündét Károlya wellness hétvégére viszi lenyugodni
Károly látja, hogy asszonya kiakadt, ezért inkább elviszi egy romantikus wellness hétvégére.
2010. március 22. hétfő 12:24 -
Kiszelt kidobták az év partijáról
Kínos közjátékkal indult az év nője választás. A több mint száz celebet fölvonultató partira hívatlanul toppant be Kiszel Tünde és párja, de a házilag nyomtatott belépővel nem tudott bejutni.
2010. március 20. szombat 08:00 -
Tündét megalázták
Kiszel Tündét kamerák előtt alázták meg tegnap este az egyik díjátadó gálán. A médiaszemélyiség párjával együtt jelent meg a rendezvényen, oda azonban - annak ellenére, hogy meghívóval érkezett - nem engedték be.
2010. március 19. péntek 14:30 -
Botrány Kiszel Tündét kidobták a partyról
  Kellemetlen perceket töltött Kiszel Tünde Glamour Magazin partyjának bejáratánál, ahonnan a szerevezők szó szerint kirúgták.
2010. március 19. péntek 13:48 -
BOTRÁNY! KISZEL TÜNDÉT NEM ENGEDTÉK BE!
A Woman of The Year díjakat a Glamour Magazin partyján adták át tegnap este - de Kiszel Tünde nélkül, merthogy a dekoratív médiaszemélyiséggel a kapuban közölték, hogy ő itt nemkívánatos személy. A szervezők kerek perec közölték, hogy szeretnék, ha Tünde nem lenne benn. És kész. A juj.hu az esetet videón rögzítette, nézzék meg azonnal.2010. március 19.
2010. március 19. péntek 13:00 -
Kiszel Tünde nem zárkózik el a házasságtól
Kiszel Tünde elárulta, jelenlegi párkapcsolata sokkal komolyabbnak tűnik, mint az utóbbi időben bármelyik. Új párjáról ráadásul kiderült, hogy művész családból származik, nem más, mint a Szomszédok egykori Böhm bácsijának, Máriási Józsefnek unokaöccse.
2010. március 19. péntek 04:15 -
Mire bukik Kiszel Tünde új pasija?
Kiszel Tünde és kedvese, Szabó Károly most már őszintén vallanak kapcsolatunkról, hiszen a minap is kéz a kézben érkeztek a TV2 reggeli műsorába. A pár őszintén mesélt arról, mi történt megismerkedésük első pillanatától egészen mostanáig.
2010. március 18. csütörtök 10:32 -
Kiszel Tünde Károlya Bőhm bácsi unokaöccse
A jelenség mindig a magas férfiakat szerette, és Károly bónusznak még egy igazi úriember is. Kiszel Tünde arról is beszámolt, hogy Donatellát mivel vette le a lábáról a kísérője.
2010. március 17. szerda 13:34 -
Kiszel Tündééknél minden nap Nőnap!
Kiszel Tündével beszélgettünk, aki elmondta: Karcsitól, jelenlegi udvarlójától nőnapra kapott egy szál rózsát. Ezután Hunyadi kolléga kicsit összekavarta a hölgyet, a kérdésre, hogy minden nap nőnap-e, Tünde igennel válaszolt, elmesélte, hogy náluk a hétköznapok is ünnepnapok. De jó. Arra a kérdésre, hogy így nem tűnik-e el az ünnepek értéke, Tünde kissé bizonytalanul azt válaszolta, hogy ha Karcsi úgy érzi, hogy szeretettel gondol őrá, akkor vesz egy virágot és kész.2010. március 17.
2010. március 17. szerda 13:00 -
Kiszel Tünde megmutatta az új pasiját
Egy buliban találkoztunk Kiszel Tündével, aki új párjával, Károllyal érkezett. A botrányhősnő szíves-örömest mesélt épp kibontakozóban lévő kapcsolatukról, és megismerkedésük első pillanatairól. Kiszel azt is elárulta, hogy már több hónapja az ismerkedési szakaszban vannak Karcsival, akivel minden buliba összeöltözve érkeznek: ezúttal a lila szín volt a nyerő a párnál.
2010. március 16. kedd 16:43 -
Kiszel Tünde megmutatta új pasiját!
Tünde pillangó rálibbent új szerelmére, Karcsi bácsira!
2010. március 16. kedd 15:15 -
Tünci bulizik, de nem kell aggódni Donatellácskáért!
Kiszel Tünde elárulta, hogy kis csemetéjére, Donatellára ki vigyáz, amikor neki fontos partikon kell megjelenést teljesítenie.
2010. március 13. szombat 14:02 -
Kiszel Tünde a rém
Kiszel Tünde amazonhoz illő, harcos hozzáállással keresi évek óta a reflektorfényt. A tévés műsorvezető, producer, újságíró, modell és anyuka minden álma, hogy felzárkózzon az élvonalhoz, de törtető kapálózásai ellenére csak nevetséges celebként vonaglik a média rögös talaján.
2010. március 10. szerda 09:00 -
"Soha nem leszek képes arra, amit Benkő, Győzike, vagy Kiszel Tünde megtesz!"
Varga Ferenc József eddig is nyíltan vállalta a médiáról, illetve a politikáról alkotott véleményét, s ezúttal sem tett másként a STOPnak adott interjújában. A Mikroszkóp Színpad humoristája szerint Amerikában sincs annyi sztár, mint hazánkban, s közben az értékes emberek eltűnnek az érdemtelenek mögött.
2010. március 6. szombat 14:03 -
Kit tüntetnél el a celebek közül?
Meglehetősen érdekes vicc kering újabban a bulvárvilágban, ami így hangzik: "Mikor lesz vége a celeb világnak?", válasz: "Amikor Tünde kiszáll".
2010. március 5. péntek 13:30 -
Szabó Patrícia a puffos ujjakról és pántokról
Szabó Patríciával beszélgettünk a Story Gálán, kissé szétfolyósan. Patrícia elmesélte, hogy ők nyugodtan nyilatkozgattak, amikor megjelent Kiszel Tünde az uszályával és minden megváltozott. Kissé zavarosan válaszolt arra, hogy Tünde igényesen öltözött-e fel, mondjuk így: bizonytalan volt a kérdésben. A trendeket illetően is hosszasan elemzett: a Gálán azért mindenki megpróbálja követni a főbb irányzatokat. Bennünket ez megnyugtatott.2010. március 3.
2010. március 3. szerda 13:00 -
L.L. Junior lecsapott Kiszel Tündére
A zenész az egyik reggeli tévéműsorban Kiszel Tündét választotta ki párjának.
2010. március 2. kedd 16:03 -
Tündén röhögtek kamerák előtt
Ismét gúnyolódás céltáblájává vált Kiszel Tünde. Ezúttal a Fábry Show-ban röhögtek rajta, úgy, hogy jelen sem volt.
2010. március 2. kedd 10:30 -
Kiszel Tünde csak pénzért hajlandó kinyitni a száját?
Kiszel Tünde pénzt vár azoktól a diákoktól, akik szakdolgozatukhoz kérnek tőle segítséget. A médiaszemélyiség, aki tananyagként is szerepel, 30-60 ezer forintért kínálja aranyat érő szavait. Erre a tényre egy főiskolás hallgató hívta föl a Napi Ász figyelmét, aki egy rögzítős beszélgetéssel bizonyította állítását.
2010. február 22. hétfő 19:16 -
Kiszel Tünde plasztikáztat!
A magát "dekoratív médiaszemélyiségként" aposztrofáló híresség mindig mutat valami újat.
2010. február 20. szombat 16:03 -
Kiszel Tünde új lovaggal és saját jeggyel érkezett az Operabálra
A médiaszemélyiség az idei Operabálon is nagyon jól érezte magát, ahol ezúttal nem tiszteletjeggyel jelent meg, hanem új lovagja vásárolta meg a belépőket. A férfival egyelőre csak randevúznak, és majd meglátják, hogy hova fejlődik kapcsolatuk.
2010. február 18. csütörtök 11:37 -
Verebes kiosztja Liptait, Győzit és Kiszel Tündét
Micsoda fordulat! Verebes István, aki hosszú évekig saját maga is a showbiznisz oszlopos tagja volt
2010. február 17. szerda 12:30 -
Csaba, a profi fotós a bálon
Schumy Csabát kérdezgettük az Operabálon, igen, még mindig jelentkezgetünk, mi ilyen kis lelkes társaság vagyunk. Meg ne kérdezzék, hogy élő-e a dolog. Szóval ez egy újabb adalék ahhoz, hogy Önök megértsék az Operabál lényegét és részleteit - végülis egy fotósnak ismernie kell minden titkot, nemdebár. A fórumban pedig továbbra is nyugodtan kibeszélhetik az egész dolgot fotósostól, táncostól, celebestől, sőt, Kiszel Tündéstől, ha úgy akarják.2010. február 17.
2010. február 17. szerda 10:00 -
Így nézett ki Kiszel Tünde az Operabálon!
Kiszel Tünde ismét nagy feltűnést keltett ruhakölteményével, ezúttal a hétvégi Operabálon. Ha nem láttad, most megnézheted, mit viselt.
2010. február 15. hétfő 13:30 -
A legszebb osztályfőnök: Székelyné Szerafin Tünde
Lezárult a szavazás a II. Bulváros Osztályfőnök Szépségverseny döntőjében. Olvasóink 2009/10 legszebb osztályfőnökének Székelyné Szerafin Tündét választották!
2010. február 15. hétfő 09:01 -
Hamupipőke-brigád az Operabálon
Tudósítgatunk, nem baj? Azon röhögünk, hogy ha Önök voltak oly restek és elaludtak közben, akkor vasárnap ezzel kell majd szórakozniuk, hogy végignézik a rengeteg videót. Nagyobb baj ne legyen. Szóval mint hallották, Kiszel Tünde is befutott s egyébként a flitterek elborítanak mindent, trallala. Most néhány Hamupipőkéhez lép oda a szmokingos Körmendi kolléga, de aztán kiderül, hogy ők nem is azok, akiknek látszanak, de ez nem baj.2010. február 14.
2010. február 14. vasárnap 02:30 -
Operabál: MEGVAN KISZEL TÜNDE!
Hölgyeim és uraim! Az Operabálból jelentjük: megérkezett Kiszel Tünde! Ugye nem gondolták, hogy ezt a kérdést nem fogjuk ránk jellemzően megpiszkálni? Ugye? Hát igen, az úrihölgy a pokolban is úrihölgy, s Kiszel Tünde pedig bemegy oda, ahová megígérte, hogy bemegy. Tessék megnézni, meghallgatni, megcsodálni, megkommentezni azonnal!2010. február 13.
2010. február 13. szombat 23:30 -
Elnöknők: Házastársi iszony
A Dobó Kata, Bede-Fazekas Annamária és Kara Tünde főszereplésével látható békéscsabai előadás szerdán este volt látható vendégjátékon a budapesti Centrál Színházban.
2010. február 12. péntek 16:28 -
Tünde megmutatta bájait
Nagyestélyiben érkezett Kiszel Tünde a Cool TV élő adásába. A naptárdívával arról beszélgettek, milyen ruhát visel majd az Operabálon.
2010. február 12. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde megint türelmetlen
A médiaszemélyiség már a Cool Live-ba is nagyestélyiben érkezett.
2010. február 11. csütörtök 15:04 -
A Pista elképzelései fognak érvényesülni
A politikusokkal nem személyeskednek, de Kiszel Tünde és Fekete Pákó izgulhat. Verebes István, a Mikroszkóp új igazgatója beszámolt terveiről és mű-Kossuth-díjjal jutalmazta a híres Sas Józsefet.
2010. február 10. szerda 22:09 -
Kiszel Tünde már nagyon izgul!
Új pasijával érkezik az Operabálra Kiszel Tünde.
2010. február 10. szerda 18:02 -
Kiszel Tünde nem tud várni az Operabálig
A médiaszemélyiség már a Cool Live-ba is nagyestélyiben érkezett
2010. február 10. szerda 17:17 -
Ő Kiszel Tünde új hódolója
Kiszel Tünde egy eddig ismeretlen férfival jelent meg a Story Gálán. A műsorvezető elmondta, kísérője Károly, aki az új lovagja.
2010. február 10. szerda 11:30 -
A Back II Black durván beszólt a celeb nímandoknak!
A fiúzenekar tagjait a tabutv.hu videójából most egy merőben új oldalukról ismerhettük meg. A Back II Black együttes tagjai nímandoknak nevezték a kitalált történetekkel újságban szereplő hazai sztárokat. A zenészek szerint az értéktelen hírességek szereplése nem az olvasók, hanem a hírességek hibája. Szerintük Kiszel Tünde, Benkő Dániel és Fekete Pákó csak azért érdekes, mert a szerkesztők nagyobb nyáladzást éreznek utánuk, mint a művészekre. És hogy miért csak kitalált történetekkel szerepelnek a sztárok? A videóból kiderül!
2010. február 10. szerda 10:42 -
Kiszel Tünde még nem feküdt le Karcsival!
A juj.hu arról faggatta Károlyt, Kiszel Tünde új hódolóját, hogy mivel lehet egy ilyen sugárzó szépséget meghódítani. Mint Tünde. Mármint. Ő elmondta, hogy titok, hogy hogyan találtak egymásra, de a hódítás mindig a nőtől függ, mindig a nő választ. Erre a riporter megérdeklődte Kiszel Tündéttől, hogy ő miért választotta az urat - egyből megtudtuk, hogy az volt a szempont, hogy Károly magas, sármos és kedves. Sőt, még azt is megengedné, hogy a juj.hu riportere elvigye Tündét moziba. Tünde előéletéhez nem szól hozzá, mint kibökte: mindenkinek van előélete.2010. február 10.
2010. február 10. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde és Károly az új hódoló
A Story Gálán találtuk meg Kiszel Tündét, aki azonnal közölte, hogy nem szereti Körmendi kollégát. Mint elmondta, az már nem is elég, amit legutóbb tett Gáborral, nevezetesen hogy leöntötte pezsgővel, most már pofozni is szeretné. Akárhogyan is - azért örült annak, hogy megdicsértük dekoltázsát, sejttette, hogy lesz ebből még új naptár is, kérdésre pedig elmondta, hogy nagyon nagy megtiszteltetés számára, hogy valakinek a hasára adott autogramot és az illető megígérte, hogy egy darabig nem fürdik. Az is kiderült továbbá, hogy a férfi Tünde mellett Károly és foglalkozására nézve hódoló.2010. február 10.
2010. február 10. szerda 06:00 -
Új hódoló Kiszel Tünde oldalán!
Igaz a mondás: nincs Operabál Kiszel Tünde nélkül - és most már partnere is lesz!
2010. február 9. kedd 15:30 -
Tünde megmutatta!
Ismét megcsodálhattuk Kiszel Tünde kebleit, ezúttal az öt csillagos Story Gálán, a hétvégén. A naptárdíva egy igen feltűnő estélyi ruhát viselt.
2010. február 9. kedd 13:00 -
Kiszel Tünde bemutatta új hódolóját
Kiszel Tünde új hódítójával jelent meg az egyik hétvégi rendezvényen. A médiaszemélyiség különleges, a dabasi ruhaszalonból kölcsönzött mohazöld színű abroncsos nagyestélyit viselt, kísérője pedig igazi gáláns lovagként tűnt fel mellette.
2010. február 9. kedd 12:04 -
Az RTL tarolt a Story Gálán!
Képzeljék ott voltunk a csillogásban benne, bizony. Éjszaka belevegyültünk a celebáradatba és csak lestük, ahogy Lajcsitól Benkő Dánielen és Joshi Bharaton át Kiszel Tündéig mindenki kilibbent egy*egy helyes taxiból és behatolt a forgatagba, mintha mindig ezt csinálná. Mi is a legszívesebben mindig ezt csinálnánk. Önök? Szép party volt.2010. február 7.
2010. február 7. vasárnap 16:00 -
Tünde a plasztikáztatásról vall
A pletykák szerint Kiszel Tünde plasztikai beavatkozásra készül. Az ismert televíziós a StoryOnline-nak elmondta a teljes igazságot.
2010. február 5. péntek 10:15 -
Kiszel Tünde új mosolyt akar
A dekoratív médiaszemélyiség elmondta, a nagytatarozásra azért van szükség, mert újabb titkos hódolója akadt, aki megérintette a szívét.
2010. február 4. csütörtök 20:40 -
Kiszel Tünde: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű
Kedvenc naptárcelebünk ezúttal két sztár-vitájáról is beszélt az internetes sztártévé riporterének. Kiszel Tünde Hajdú Péterrel, és a méltán kedvelt Terry Blackkel is vitába keveredett.
2010. február 3. szerda 11:10 -
Kiszel Tünde összeveszett Hajdú Péterrel és Terry Blackkel
Kedvenc naptárcelebünk Hajdú Péterrel, és a méltán kedvelt Terry Blackkel is vitába keveredett. Utóbbival már szóba sem állnak, előbbi pedig egyenesen azt állítja, hogy nem ismeri a szőke médiajelenséget. Terry Black és Tünci egyébként azért orrolnak egymásra, mert a transzvesztita előadó azt találta mondani a szőkeségnek, hogy csúnya dolog az újságírók tollának kitenni Donatellát. Tünde válaszképp csak ennyit talált mondani: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!
2010. február 3. szerda 10:34 -
Kiszel Tünde tiszteletjegyet kér az Operabálra
A dekoratív médiaszemélyiség titokban tartja kivel érkezik a neves eseményre, de azt se mondja el, milyen lesz az idei estélyije.
2010. február 3. szerda 10:33 -
Ezt a nőt hagyta ki Benkő! Most verheti a fejét a falba! Videó!
Megtörtént! Miután némi szilikonnal kitömette a melleit, Pavlik Tünde rögtön le is vetkőzött a nyuszis magazinnak. Nézze meg, hogy készültek a fotók!
2010. február 2. kedd 17:19 -
Orlando Bloomból rossz doktor lesz
Az ex-tünde hitchcocki thrillerhez szerződött le.
2010. február 2. kedd 15:47 -
Kiszel Tünde Donatellával hócsatázott
SOMOGYKERTJE
2010. február 2. kedd 09:44 -
Gerencsér Tamásnak még az orrlyukát is plasztikázták
Kiszel Tünde expasijának egykori szeretője nem plasztikafüggő, a botoxot például sohasem próbálná ki.
2010. február 1. hétfő 08:04 -
Tünde naptárát elkapkodták
Kiszel Tünde örömhírről számolt be a StoryOnline-nak. Elmondta, hogy 2010-es naptárát már mind egy szálig elkapkodták.
2010. február 1. hétfő 06:15 -
Jó ügy mellé állt Ördög Nóra
Ördög Nóra és Szabó Tünde is csatlakozott az Anya-lánya programhoz. Idén új kezdeményezésekkel bővül a méhnyakrák-prevenciós program.
2010. január 31. vasárnap 08:00 -
A békéscsabai Elnöknők a Centrálban
Az osztrák botránydarab Dobó Kata, Bede-Fazekas Anna és Kara Tünde főszereplésével látható békéscsabai előadása februárban vendégeskedik a Centrál Színházban.
2010. január 29. péntek 12:47 -
Kiszel Tünde megbetegedett
Kiszel Tündét egy ideje kevesebbet láttuk szerepelni, aminek meg volt az oka. Az ismert tévés a StoryOnline-nak elárulta, beteg volt.
2010. január 29. péntek 11:00 -
Pavlik Tünde kisugárzása nagyon nagy
A mosolya szép, csak a stílusa nem jön be mindenkinek. A Playboy címlaplánya, mint kiderült visszavonul, mármint, ami a táncot illeti.
2010. január 29. péntek 09:24 -
"Meg is kérdezték az ismerőseim: milyen anya vagyok én!"
Szabó Tünde tizenkét év után ismét gyermeket vár, méghozzá ikreket! A volt úszóbajnok ugyanúgy készül az anyaságra, mintha első kisbabáját várná, s elárulta: az egészséges életmód is hozzátartozik a hétköznapokhoz.
2010. január 29. péntek 04:33 -
Tünde meztelenül pózolt!
A Benkő feleséget keres című műsor Tündéje ledobta ruháit, és megmutatta bájait a Playboy olvasóinak is.
2010. január 28. csütörtök 13:30 -
Tünde, a pálinkás playmate

2010. január 28. csütörtök 05:07 -
Benkő Dániel lányává fogadná kirúgott feleségjelöltjét
Pavlik Tünde, Benkő Dániel kirúgott feleségjelöltje végül levetkőzött a Playboynak, egy hónappal ezelőtt ugyanis részt vett a férfimagazin bevállalós barátnőket kereső válogatásán.
2010. január 27. szerda 20:57 -
Kiszel Tünde első kislánya vírusfertőzés áldozata lett!
Tíz évvel ezelőtt nagyon nehéz időszakot élt át Kiszel Tünde. Édesanyja gyógyíthatatlan beteg volt, de szerette volna megérni unokája érkezését. Ám a sors másképp akarta. Tünde első kisbabáját vírusfertőzés miatt elveszítette.
2010. január 27. szerda 12:04 -
Kiszel Tünde első gyermeke haláláról beszélt
Kiszel Tünde első kislánya vírusfertőzésben halt meg
2010. január 27. szerda 10:30 -
Kiszel Tündét nem zavarja Benkő p*naszőrös megjegyzése
A minden évben újabb erotikus naptárt megjelentető híresség az internetes sztártévé jóvoltából a 2009. év Közönségdíját kapta meg a Tabu Tv díjátadó buliján. Kiszel Tünde nagyon örült az elismerésnek, főleg azért, mert szerinte nem a kritikusok véleményei, hanem inkább a nézők, olvasók szavazatai a mérvadóak. Kiszel egyébként Benkő Dániellel is fura kalandba keveredett a rendezvény felé vezető úton: a lantos emlékeztette őt a régmúltban lévő dús p*naszőrére.
2010. január 22. péntek 14:05 -
Kiszel Tünde csípi Benkő Dánielt!
A minden évben újabb erotikus naptárt megjelentető híresség az internetes sztártévé jóvoltából a 2009. év Közönségdíját kapta meg a Tabu Tv díjátadó buliján.
2010. január 22. péntek 12:48 -
Pirner Alma nem akar háziasszonykodni
Pirner Alma nem lép Kiszel Tünde nyomdokaiba, vagyis nem fog háziasszonykodni - mondta a juj.hu-nak adott interjújában.
2010. január 22. péntek 11:26 -
Kiszel Tünde előszedte az érettségi bizonyítványát
A magát dekoratív médiaszemélyiségként definiáló híresség a tablóképét és az érettségi bizonyítványát is előszedte a Borsnak, miután az egyik magazin megkérdőjelezte annak létezését.
2010. január 22. péntek 08:19 -
Csongor és Tünde: Tündérhon a szekrényben
Egy hatalmas klasszikus diákbarát verzióban. A Kolibri új adaptációjában Vörösmarty Mihály filozofikus mesejátékának minden színe megelevenedik. A mélyfilozófiai kérdéseket mesterien árnyalja a kitörő humor és a csípős irónia. Mindenkinek élmény, főként a kötelezőt nemrég átrágó diákoknak.
2010. január 20. szerda 16:57 -
Benkő: 'f*szt verni kell, de szakadjon az ágy'
Ööö... azért igazából nem lepődtünk meg. A kapcsolódó anyagok között megtekinthetik azt, amelyre hivatkoztunk ebben az interjúban, azt, ahol a művész úr előadta, hogy legyen a f.szverésnek világnapja és hát minden részletet közölt ezzel kapcsolatban. Szóval amikor ezt említettük, igazából sejtettük, hogy nem fog ijedten elrohanni, mint Emese, aki azt hiszi, bennünket alázott meg, vagy pezsgővel leönteni bennünket, mint Kiszel Tünde, nade ez...
2010. január 20. szerda 10:00 -
Ha szeretnél, szívem, másképp viselkednél!
A párkapcsolatról szóló könyvek és újságcikkek százainak elolvasása után - mikor már minden útmutatást megkaptunk - sem tudjuk a gyakorlatban megvalósítani az egyszerűnek tűnő tanácsokat. A házasságok több mint fele válással végződik, és a ma oly divatos élettársi kapcsolatok tucatjain keresztül vándorlunk, annak reményében, hátha a következő jobb lesz. Lukács Tünde kineziológus a párkapcsolati gondokban segít.
2010. január 19. kedd 10:13 -
Kiszel soha nem nyúlt Benkőhöz!
Egy téma, két verzió: Kiszel Tünde cáfolja, hogy kapcsolata lett volna az őszülő lantművésszel
2010. január 18. hétfő 10:00 -
Kiszel egy példakép és egyetért a sztrájkkal!
Reméljük, mindjárt vége a dolognak, mármint a sztrájknak itt Budapesten, azt gondoljuk, a vidékiek eddig is mély érdeklődéssel figyelték az eseményeket, nemde. Egyvalaki még bővel kimaradt a megkérdezettek közül, nem is nagyon értjük, hogy ez hogyan történhetett: Kiszel Tünde. Ne hálálkodjanak, hogy mi megtaláltuk őt, ez az életünk, a korrekt tájékoztatás mármint. Szóval most Kiszel Tünde mondja el véleményét, amennyire a fotósok engedik neki.2010. január 17.
2010. január 17. vasárnap 14:00 -
Kiszel Tünde barna hajjal fiatalos

2010. január 14. csütörtök 09:41 -
Donatella nem javasol kivágott felsőket
Kiszel Tünde kislányától kér öltözködési tanácsokat
2010. január 14. csütörtök 09:30 -
"Ők csak a jogaikért harcolnak" - Kiszel Tündének is keresztbe tett a BKV-sztrájk
Kiszel Tünde elárulta: megérti a BKV dolgozóit, hiszen ők csak a jogaikért harcolnak. Ugyanakkor neki is fejtörést okozott tegnap a hazajutás.
2010. január 13. szerda 08:01 -
Kiszel Tünde új fogakat szeretne
Bár Kiszel Tünde nem híve a plasztikai műtéteknek, most mégis komolyan fontolgatja, hogy belevág egy operációba. A műsorvezető nem botox- vagy szilikonkezelésre vágyik, hanem a fogait szeretné megcsináltatni.
2010. január 12. kedd 16:15 -
Végre! Kiszel Tünde stylisttá avanzsált
Kiszel Tünde médiaszemélyiség 2010-es nasptárja készítésekor nem csak modell  volt: stylistként is közreműködött!
2010. január 12. kedd 15:30 -
Donatellácska kioktatta Kiszel Tündét
A kislány öltözködési tanácsot adott a mamájának.
2010. január 12. kedd 09:01 -
Benkő Dániel kemény véleményt mondott
Napok óta megy a huzavona Benkő Dániel és Kiszel Tünde között, miután az egyik napilapban megjelent, hogy a két hírességnek korábban köze volt egymáshoz. Eddig csak Tünde cáfolta a dolgot, ám most a lantművész is kendőzetlenül elmondta véleményét.
2010. január 12. kedd 05:00 -
Kiszel Tünde kikéri Donatella véleményét
A médiaegyéniség kislányától kér öltözködési tanácsokat
2010. január 11. hétfő 17:30 -
Tünde megmutatta szexi dekoltázsát
Kiszel Tünde ismét megmutatta formás idomait. Ezúttal az RTL Klub Reflektor magazinjának kamerái előtt jelent meg egy mélyen dekoltált felsőben.
2010. január 11. hétfő 15:30 -
Kiszel Tündéből nem volt elég - utánnyomják!
Kiszel Tünde elégedett lehet az elmúlt év mérlegével. Egyetlen huszárvágással visszaverte az elmúlt évek támadásait, amelyeket azért volt kénytelen elszenvedni, mert a sajtó folyamatosan azt találgatta, vajon ki lehet kislánya, Donatellácska édesapja. Tünci ugyan végig kitartott állítása mellett, hogy kislánya egy Németországban élő operaénekeshez fűződő románc gyümölcse, ezt mégis csak kevesen hitték el neki.
2010. január 11. hétfő 10:16 -
Kiszel Tünde már régóta nem 25 év alattiakkal randizik
A magát dekoratív médiaszemélyiségként definiáló Kiszel Tünde egykor a 25 év alattiakra voksolt, de már ő sem lesz fiatalabb.
2010. január 11. hétfő 09:32 -
Tünde meztelenül pózol?
Nem elképzelhetetlen, hogy Pavlik Tünde hamarosan a nyuszis magazin címlapjáról mosolyog ránk, hiszen Benkő Dániel egykori feleségjelöltje a közelmúltban részt vett a lap egyik válogatásán.
2010. január 11. hétfő 05:30 -
Kiderült: Benkő szerelmes volt Kiszel Tündébe!
Benkő Dániel bevallotta: régen fülig szerelmes volt Kiszel Tündébe. Oka viszont felettébb érdekes!
2010. január 10. vasárnap 13:00 -
Kiszel Tünde új fogakat szeretne
Dús szemöldöke után a fogsorán szeretne változtatni Kiszel Tünde. A magát dekoratív médiaszemélyiségként definiáló celebnek egy komoly szájsebészeti beavatkozáson kell átesnie, de a beavatkozás még várat magára.
2010. január 7. csütörtök 09:32 -
Benkő Dániel visszaadná a köztársasági érdemrendjét
A hol Kiszel Tündével, hol kamunejével haknizó lantművész úgy érzi, olyan életet él, amibe nem fér bele az érdemrend, ezért úgy döntött visszaadja azt.
2010. január 7. csütörtök 09:01 -
Kiszel Tünde még mindig saját show-t szeretne
Minden naptárak ősanyjaként emlegetette az RTL Klub Donatella édesanyját.
2010. január 6. szerda 20:44 -
Benkő Dániel a legprovokatívabb sztár: Kiszel Tünde dús p*naszőrét emlegette!
A botrányos viselkedéséről híres, néha meztelenkedő, néha feleséget kereső lantművész méltán nyerte el az internetes sztártévé díját, ami szerint a 2009. év legprovokatívabb sztárjának járó serleget vehette át.
2010. január 6. szerda 17:42 -
Benkő Dániel és Kiszel Tünde intim szőrzete
A botrányos viselkedéséről híres, néha meztelenkedő, néha feleséget kereső lantművész méltán nyerte el az internetes sztártévé díját, ami szerint a 2009. év legprovokatívabb sztárjának járó serleget vehette át.
2010. január 6. szerda 16:00 -
Tünde cáfol!
Az egyik napilap szerint Benkő Dániel és Kiszel Tünde között évekkel ezelőtt szexuális kapcsolat volt. Tünde ezt az állítást cáfolta a StoryOnline érdeklődésére.
2010. január 6. szerda 14:00 -
Tündének jósoltak!
Kiszel Tündének élő adásban jósoltak. A jósnő meglehetősen dolgokat mondott a naptárdívának.
2010. január 5. kedd 12:45 -
Kiszelbe volt szerelmes Benkő, de szex nem volt
Kiszel 1971-ben született és gerincbántalmai lesznek idén, de saját műsort is kaphat.
2010. január 5. kedd 08:32 -
Benkő Dániel Kiszel Tünde szőrzetének rabja volt
Azt hittük a lantművész nem tud már igazán nagy meglepetést okozni, azonban most elmondta, a nyolcvanas években közelebbről is megismerte Kiszel Tündét.
2010. január 4. hétfő 08:32 -
Tünde nyuszilány lesz?
Pavlik Tünde nyuszilány szeretne lenni és ennek érdekében már meg is tette az első lépéseket. Benkő Dániel egykori feleségjelöltje a Playboy válogatásán megmutatta, amilye van.
2010. január 4. hétfő 07:00 -
Bódi Sylvi, Voksán Virág vagy Kiszel Tünde sejtelmes naptárát választaná 2010-re?
A 2010-es celebnaptár-dömping meghatározó szava a sejtelmesség lett, amit nemcsak a már szakavatott naptárceleb-lányok, de az olyan új versenyzők, mint Voksán Virág és Kis Hegedűs Réka is előszeretettel használtak. Ön melyik celebnaptárral büntetné ismerőseit?
2009. december 26. szombat 19:17 -
A Benkő Villa Tündéjére hajt egy mulatós
Különös románc van kialakulóban a mulatós zene koronázatlan királya Roberto és a Benkő villa ex lakója Tünde között...
2009. december 24. csütörtök 15:08 -
Megcsalták Kiszel Tündét!
Ihos József, az ország Kató nénije nagy becsben tartja Kiszel Tünde korlátozott példányszámban megjelent naptárát.
2009. december 22. kedd 10:07 -
Benkő feleségjelöltje vetkőzni akar
Miután Benkő Dániel nem őt választotta párjának, Tünde más utat keres, amivel kitűnhet.
2009. december 22. kedd 09:12 -
Benkő Dániel kirúgott feleségjelöltje levetkőzne a Playboynak
A feleségkereső valóságshow-ból kiesett Pavlik Tünde arról számolt be a Blikknek, hogy nem szeretne eltűnni a süllyesztőben, így egy sikeres mellnagyobbító műtét után elment a Playboy bevállalós barátnőket kereső válogatására.
2009. december 21. hétfő 07:59 -
Nyuszilány lesz Benkő Tündéje - videó
Tünde meztelenkedni akar, és a Benkő feleséget keres után a Playboyban szeretne villantani
2009. december 21. hétfő 05:55 -
Hányas melltartót hord Kiszel Tünde?
Molnár Anikóé a legnagyobb, Bálint Antóniának viszont nem lett kisebb szoptatás után. Sarka Kata viszont kicsinyíteni szeretné. Az első magyar celebmellméret-körkép.
2009. december 18. péntek 11:20 -
Benkő nője, Tünde új mellekkel virít
Benkő Dániel sajnálhatja, hogy nem tartotta meg magának még egy kicsit fiatal feleségjelöltjét, Tündét, ugyanis a lány megnagyobbíttatta melleit...
2009. december 17. csütörtök 12:56 -
Bréking! Megérkezett Manna!
Ma este 19:45-kor, negyven perc vajúdás után 3 kiló 40 dekával, 56 centivel megérkezett Tünde kislánya, Manna.
2009. december 14. hétfő 21:01 -
Miért választotta a vidéki életet a Barátok közt sztárja?
Nem csak a karaktere, Tünde érkezik vidékről a Barátok közt-be, hanem a szerepet megformáló színésznő is. Simorjay Emese ugyanis hét évvel ezelőtt egy Eger melletti faluba költözött. Vajon egy tősgyökeres budapesti miért dönt a falusi élet mellett, ha munkája továbbra is a fővároshoz köti?
2009. december 11. péntek 18:30 -
Megszólalt Benkő exe: legyen jó a kézügyessége!
Pavlik Tünde volt a legfiatalabb feleségjelölt, így sokan nem is gondolták volna, hogy az utolsó pillanatokig versenyben marad, mint ahogy ő sem azt, hogy idő előtt lebukik: eszében sincs férjhez menni Dánielhez, hiszen otthon a szerelme várta.
2009. december 11. péntek 17:28 -
Tünde volt a Benkő villa Arisztotelésze!
Szerinte neki volt a legtöbb sütnivalója a villában
2009. december 10. csütörtök 13:31 -
Kiszel Tünde fodrásza kiteregette a szennyest
Kiszel Tünde exfodrásza volt ma az RTL KLub Reggelijének vendége. Potyó József nem éppen dícsérő szavakkal illette a naptárdívát.
2009. december 10. csütörtök 12:30 -
Szavaztak az olvasók, megszületett a döntés!
Szavaztak az olvasók! A Lakáskultúra idei, második pályázatának nyertese a miskolci Bencze Tünde lett, kereken 1000 szavazattal, míg a veresegyházi Benkő Mariannára 907 szavazat érkezett.
2009. december 9. szerda 16:04 -
A héten válogatják Gimliéket a Hobbithoz
Csak Gandalf és két tünde marad a Gyűrűk Ura csapatából. Josh Brolin bekerült a Men in Black 3-ba.
2009. december 9. szerda 12:35 -
Tünde a Benkő villa Arisztotelésze
Pavlik Tünde a Cool Live-ban elmesélte Zimány Lindának és Müller Attilának, saját magát tartja a legbölcsebbnek...
2009. december 9. szerda 12:17 -
Kiszel Tünde késelt a szülinapján
A szőke naptárceleb bár nem árulta el, hogy mennyi idős is valójában, mégis méretes stábbal ünnepelte születésnapját, amit természetesen idén is naptárbemutató bulival kötött össze. Tünde, ahogy meglátta a rózsaszín tortáját, egyből belevágott egy jókora kést, amitől először mindenki visszahőkölt, de aztán jóízűen elfogyasztották a sztárok és a sajtó képviselői.
2009. december 8. kedd 16:51 -
Kiszel Tünde ledöfte a szülinapi tortát - videóval!
Hazánk egyetlen dekoratív médiaszemélyisége azt azért nem árulta el...
2009. december 8. kedd 12:21 -
Kiszel Tündét megzsarolták
Kiszel Tündét megzsarolták. A műsorvezetőnek fogalma sincs arról, ki állhat a háttérben, de azt mondja, nem ijedt meg a fenyegetőzéstől.
2009. december 8. kedd 12:00 -
Kiszel Tünde késelt a szülinapján
A szőke naptárceleb bár nem árulta el, hogy mennyi idős is valójában, mégis méretes stábbal ünnepelte születésnapját.
2009. december 8. kedd 11:00 -
Tünde repült
Már csak két nő maradt az RTL Klub Benkő feleséget keres című műsorában. Edit és Andrea nem titkolták, mindketten harcolni fognak a lantművész szívéért.
2009. december 8. kedd 04:30 -
Elrabolt egy családot a lakásmaffia! Kiszel nem mos fejet és műhaja van!
Lapszemle: Legrosszabb rémálma vált valóra az érdi párnak, amikor két pici gyermekükkel három hónapra egy sötét pincébe bebörtönözte őket a lakásmaffia. Súlyos vádakkal illeti volt kuncsaftját, Kiszel Tündét Potyó József hajszobrász. Újabb fordulat a Balla-ügyben.
2009. december 7. hétfő 12:30 -
Orsi kiakadt Tündére
Újabb botrány közeleg a Barátok köztben. Kiderül, hogy Orsi nővére, Tünde jó ideje elmaradt a jelzálog fizetésével, amit mindenki elől eltitkolt.
2009. december 7. hétfő 12:00 -
Kiszel Tündét kirúgta fodrásza
Potyó József hajszobrász állítása szerint azért vált meg ismert kuncsaftjától, mert Kiszel Tünde nem mosott eleget hajat, és nem ápolta megfelelően az ingyen kapott műhajat.
2009. december 7. hétfő 07:39 -
Benkő kiakadt, amikor meglátta Tünde pasiját
Döbbent arccal nézte végig Benkő Dániel, amint jelöltjét egy idegen ölelgeti
2009. december 7. hétfő 04:00 -
Kiszel Tünde 50 éves, de ez nem hivatalos
A műsorvezető 2010-es naptárjainak bemutatójával ünnepelte születésnapját, ami állítólag az ötvenedik, de ez továbbra is titok.
2009. december 6. vasárnap 10:21 -
Kiszel Tündéről lehull a lepel - Íme az eredmény!
Kiszel Tünde új stílusra váltott, legalábbis, ami a jövő évi naptárát illeti. A médiaszemélyiség már csak azért sem kívánt beállni a sorba, és vetkőzés helyett a trendi, szexis fiatalságot választotta, s kilencedszer is megmutatta magát!
2009. december 5. szombat 05:32 -
Kiszel Tündét százezer forintra zsarolták meg pikáns fotóival
Százezer forintot követelt egy férfi a magát dekoratív médiaszemélyiségnek tartó Kiszel Tündétől.
2009. december 4. péntek 07:39 -
Tünde megújult
Kiszel Tünde meglepte rajongóit és a minap egészen megújult külsővel jelent meg az RTL Klub Reggelijében.
2009. december 4. péntek 05:00 -
Réka smink nélkül mutatkozott
Kis Hegedüs Réka, Kustánczi Lia és Kiszel Tünde volt a vendége ma az RTL Klub Reggelijének. Réka ráadásul bevállalta, hogy smink nélkül mutatkozzon!
2009. december 2. szerda 14:00 -
Benkő Tündéje megint alakított
Tünde ezen a héten sem hazudtolta meg önmagát az RTL Klub Benkő feleséget keres című műsorában. Azt azonban egyre nehezebb eldönteni, hogy a fiatal lány csak tetteti az ostobaságot, vagy valóban az.
2009. december 2. szerda 07:15 -
Vajon hány éves lett Kiszel Tünde? Tippeljen!
Elkészítette sorban a kilencedik saját naptárát Kiszel Tünde, aki minden évben megrendezett hatalmas születésnapi buliján mutatja be a kalendáriumot.
2009. december 2. szerda 06:37 -
Kiszel Tünde nyílvános bocsánatkérést kér
Kiszel Tünde úgy érzi, nagyon megbántotta őt Hajdú Péter, illetve az a kis méretű ember, aki annak idején az Esti Frizbiben azt állította, ő Donatella édesapja és Tündével egy autó hátsó ülésén volt együtt. Tünde emberi méltósága megsértése miatt bírósághoz fordul.
2009. november 30. hétfő 08:00 -
Kustánczi Lia ruháját fújja a szél a naptáron
A juj.hu végigveszi, ki mindenki készít most hirtelen naptárat. Voksán Virág után most Kustánczi Lia fotózásának részleteibe tekinthetünk be. A stylist az egy káromkodást is eleresztő Már Róbert, aki azt is elárulta, hogy Lakatos Márkkal egymás mellett laknak, de nem fúrják egymást. Maximum tiplivel. Kustánczi Lia pedig arra a kérdésre, hogy ugyan miért készít Kiszel Tünde nyomdokain haladva naptárat, készséggel válaszolt. Nézzék meg.2009. november 29.
2009. november 29. vasárnap 06:00 -
Benkő együgyű Tündéje: "Akinek nem tetszik, kapjon be!"
Dániel folyamatosan bölcs filozófusnak nevezi a lányt. Áradozik Tünde intelligenciájáról, s állítja: rengeteget lehet tanulni tőle! Ám hogy mit, azt egyelőre gondosan titkolja a lantművész...
2009. november 26. csütörtök 17:45 -
Voksán Virág bikinis, térdelős naptára
Voksán Virág is elkészítette a maga naptárát, már csak a Kiszel Tünde által kitaposott úton haladva. Van azért különbség: Virág bátrabb a nagy elődnél és nagy példányszámban kereskedelmi forgalomba helyezi a művet, amelynek egyik legérdekesebb eleme az, hogy az egyik térdelős képen a lábán lévő cipő eredetileg kék volt, de aztán számítógéppel átszínezték azt pinkre, ugyanis az pont egy pink koncepciójú hónapra esett, nézzék meg, még a napok is pinkek.2009. november 26.
2009. november 26. csütörtök 10:00 -
Tünde nagyon beteg
Kiszel Tünde nagyon megbetegedett. A műsorvezető a StoryOnline-nak elmondta, ilyen rosszul régen érezte magát.
2009. november 24. kedd 10:30 -
Tünde új udvarlójáról beszélt
Kiszel Tünde egy ideje nem beszél új udvarlójáról, egyesek azt suttogják, talán azért, mert nem is létezik. Tünde a StoryOnline-nak elmondta, van udvarlója, csak megfogadta, hogy a jövőben óvja a magánéletét, és a hódolóját nem szeretné mutogatni.
2009. november 23. hétfő 10:15 -
Benkő Dalma: "Az a sanda gyanúm, hogy Edit fog nyerni"
Csak egy maradhat - egyelőre azonban még öten állják a sarat Benkő Dániel feleségjelöltjei közül: a szerelmét a műegyetemi tűzvészben elvesztő Barbara, az ötgyermekes Yvette, a legfiatalabb, csak a bulizásnak élő Tünde, a Szlovákiából érkezett harmincas Andi és a negyvenhét éves nagyi, aki extrém módon lelkesedik Benkőért, azaz Edit van versenyben a sztár kegyeiért. Szűkül a hölgyek köre, vajon ki lesz a szerencsés befutó? Benkő Dalma a Best magazinnal megosztotta, hogy szerinte ki lesz a "nyertes".
2009. november 20. péntek 13:15 -
Kirúgta fodrásza Kiszel Tündét!
Megelégelte a fodrász Tünci állandó "ázott kutya" kinézetét
2009. november 19. csütörtök 10:45 -
Kidobták az üzletből Kiszel Tündét - ennyit az ingyen melóról
Kiszel Tündének a fodrászánál is sikerül kihúzni azt a bizonyos gyufát. Éveken keresztül minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül készítették el és hosszabbították meg Tünde haját, mindezért cserébe csak annyit kértek tőle: ápolja és tartsa rendben tincseit. A jó viszonynak most azonban vége.
2009. november 19. csütörtök 07:25 -
Kiszel Tünde megkönnyezte Csupó Gábor filmjét
A Holdhercegnő díszbemutatóján a felnőttek is újra gyermeknek érezhették magukat.
2009. november 17. kedd 16:11 -
Felakasztva lógnának a celebek
Kiszel Tünde mellett idén ismét több magyar híresség is arra adta a fejét, hogy falinaptárat csináltat.
2009. november 17. kedd 09:11 -
Tünde kamerák előtt részegedett le
Tündét hívta randizni tegnap este Benkő Dániel. A vacsora alkalmával a lány bebizonyította, hogy észügyileg nem igazán áll a helyzet magaslatán, inni viszont annál többet tud.
2009. november 17. kedd 05:15 -
Így ébred Kiszel Tünde
Ma reggel Kiszel Tündét ébresztette az RTL Klub stábja. A híresség meglehetősen furcsán ébred és ezt most ország világ láthatta.
2009. november 13. péntek 14:00 -
Kiszel Tünde reggel is szép
Legalábbis ezt állította magáról a médiaszemélyiség.
2009. november 12. csütörtök 08:19 -
Berzisán és Dideki: Mese-akció-képregény-fantázia-színház
A Nemzeti Színház nagyszínpada ezúttal a kicsiké és persze szüleiké: Lázár Ervin Berzsián és Dideki című meséjét láthatjuk, Stohl András, Murányi Tünde, Tompos Kátya és Blaskó Péter főszereplésével.
2009. november 12. csütörtök 08:10 -
Benkő nője nagyon furcsa
Meglehetősen fura szerzet Benkő Dániel legfiatalabb feleségjelöltje, Tünde. A 21 éves lány megdöbbentő butaságokat mond a felvételek alatt. Megjátssza, vagy valóban ilyen?
2009. november 10. kedd 12:45 -
Újabb könyvbemutató a Lírában!
A nyíregyházi Líra Könyvesbolt és Walczer Tünde szeretettel várja Önöket november 14.-én szombaton 11:00 órakor a riportkönyv bemutatójára.
2009. november 9. hétfő 20:55 -
Kiszel Tünde csak a poén kedvéért pörgött a rúdon
Kiszel Tünde elmondása szerint így is alig van szabadideje, és azt fontosabb dolgokkal szeretné eltölteni, mint a rúd melletti vonaglás megtanulása.
2009. november 5. csütörtök 11:37 -
Kiszel Tünde a rúdtáncos Kollár Betty nyomdokaiba lépett
A hülye röhögéső Stohl András ezúttal csupán egy fejcsóválás erejéig került be az összeállításba, de szerencsére Horváth Éva nem hagyta szó nélkül Kiszel sokkoló teljesítményét.
2009. november 4. szerda 15:44 -
Tünde élő adásban rúdtáncolt!
Kiszel Tünde nagy dologra szánta el magát, ezúttal rúdtáncot szeretne tanulni. Minderről az RTL Klub Reggelijében beszélt... illetve nem csak beszélt!
2009. november 4. szerda 12:45 -
Meddig élhet még Benkő egyik udvarhölgye?
Go-go táncosként dolgozott, nem tartja magát családcentrikusnak, gyermeket sem szeretne, ráadásul utálja a szakállas férfiakat. Ezek után felmerül a kérdés, hogy vajon a huszonkét éves Pavlik Tünde miért jelentkezett feleségjelöltnek Benkő Dániel műsorába?
2009. november 3. kedd 21:19 -
Kiszel Tündének ez a legnagyobb elégtétel
Majdnem egy évtizedig tartott az apa titkolózása arról, hogy ő Kiszel Tünde kislányának édesapja. Állítólag az operaénekes németországi családja a mai napig nem tud Donatelláról. Az egyik napilap szerint az apaság elismerésével a férfi egész egzisztenciája veszélybe kerülhet, ugyanis német apósa egyben színházi direktora is.
2009. november 3. kedd 16:52 -
Már Kiszel Donatellácska is modell
A kislány már akart orvos, állatorvos és időjós lenni. Most humoristának készül.
2009. november 3. kedd 09:34 -
Hoppá! Kiszel Tünde ezt is kipróbálta!
Félszáz lány zsúfolódott össze Pirner Alma új budapesti rúdtánc-iskolájának megnyitóján, hogy személyesen is kifejezzék támogatásukat Kollár Bettynek, a Csillag születik rúdtáncos akrobatájának. A rúdtáncpartin Kiszel Tünde, Béres Anett és Pesuth Rita is tiszteletét tette.
2009. október 31. szombat 20:59 -
Kiszel Tünde is táncolt a rúdon!
Nem akármilyen rajongója akadt a Csillag születik versenyzőjének!
2009. október 30. péntek 15:10 -
Kiszel nem változtatja meg lánya vezetéknevét!
Most, hogy hosszú évek után az operaénekes hivatalosan is elismerte, hogy valóban ő Kiszel Tünde kislányának az apja, vajon Donatella családi neve is változik?
2009. október 27. kedd 16:30 -
Kiszel Tünde bmv-vel jár
A médiaszemélyiséggel bárki találkozhat a villamoson vagy a buszon, hiszen a tömegközlekedéssel jár ide-oda. Vagy ahogyan ő mondaná: bmv-vel.
2009. október 27. kedd 12:58 -
Kiszel Tünde csendesen villamosozik

2009. október 27. kedd 12:54 -
Tilla beszólt Kiszel Tündének!
A műsorvezető szerint valójában Tünde évekig nem volt férfivel
2009. október 27. kedd 10:00 -
Ismét beszóltak Kiszel Tündének - évekig nem volt férfival!
Ezúttal a népszerű műsorvezető, Till Attila vette szájára Kiszel Tünde nevét. A műsorvezető a múlt pénteki Sztárral szemben című műsorban kritizálta hazánk dekoratív médiaszemélyiségét, amikor egy kérdés kapcsán arról volt szó, vajon melyik hazai híresség nem volt több évig férfival.
2009. október 27. kedd 08:45 -
Tilla beszólt Kiszel Tündének
A TV2 Sztárral szemben című műsorában a Kundlya Zsófi testnevelés tanárnő, és Rubint Réka egy sztárkvíz keretei között is megküzdött egymással.
2009. október 26. hétfő 12:30 -
Szerelem a kibertérben
Ladányi Andrea rendező-koreográfus újabb rendkívüli darabbal rukkolt elő a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színművének a vezérfonalát hűen követő tunde@csongor.hu névre keresztelt táncjáték nemcsak pazar látványával, de filozofikus mélységével is lenyűgözheti a nagyérdeműt.
2009. október 25. vasárnap 15:00 -
A 20 éve szabad magyar celebkultúra 20 ikonja
A köztársaság kikiáltása nem csak a szabad választásokat hozta el, de a szabad celebválasztás lehetőségét is. A Velvet időrendbe állította a szabad Magyarország emblematikus hírességeit az 1990-ben színre lépő Lovasi Andrástól a 2009-ben igazat mondó Kiszel Tündéig.
2009. október 23. péntek 11:41 -
Kiszel Tünde 2010-es naptárában kevesebbet mutat, mint korábban
Kiszel Tündéék körbefotózták Magyarországot az új naptár kedvéért.
2009. október 22. csütörtök 07:59 -
Ilyen Kiszel Tünde legújabb naptára
Elkészültek Kiszel Tünde 2010-es naptárfotói. A híresség csak a StoryOnline-nak mutatta meg először a borítótervet.
2009. október 22. csütörtök 03:30 -
Ismét fellobbant a szerelem? - Új taggal bővülhet Kiszel Tünde családja!
Kiszel Tünde végre békés napoknak nézhet elébe, hiszen, mint mondta: most végre hivatalosan is bebizonyosodott, hogy nem hazudott! A műsorvezető kislánya, Donatella apai gondoskodásban nőhet fel, hiszen Lukács László, operaénekes teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tett.
2009. október 20. kedd 19:16 -
Kiszel Tünde a gyermektartásról beszélt
Sokan azzal vádolták Kiszel Tündét, hogy a gyerektartásra hajt, ezért akarja bebizonyítani, Lukács László operaénekes Donatella édesapja. A műsorvezető ezt határozottan cáfolja.
2009. október 20. kedd 07:15 -
Kiszel Tünde végig tudta, hogy igaza van!
Nyolc év hallgatás után végre színt vallott Kiszel Tünde egykori szeretője. Lukács Sándor bevallotta: ő Donatellának az apja. A férfi ezt hivatalosan is megerősítette.
2009. október 16. péntek 11:30 -
Árpi rosszul lett Fábrynál
Nick Árpád és Kiszel Tünde együtt szállnak harcba a milliókért ma este az RTL Klub Legyen ön is milliomos című műsorában. Hogy milyen sikerrel, az kiderül a műsorból, azt azonban elárulhatjuk, Tünde mindenkit meglepett!
2009. október 15. csütörtök 12:00 -
Kiszel Tünde nyomása alatt megtört a férfi - elismerte az apaságot!
Elismerte apaságát Kiszel Tünde lányának édesapja, Lukács László. Az operaénekes hosszas jogi egyeztetések következményeként aláírta a nyilatkozatot, mellyel törvényes keretek között is magáénak tudhatja Donatellát.
2009. október 15. csütörtök 08:30 -
Megvan Donatellácska apja
Nyolcéves tortúra után Kiszel Tünde megnyugodhat, végre pont került az apasági huzavona végére. A médiaszemélyiség a kezében tarthatja a hivatalos apasági nyilatkozatot.
2009. október 15. csütörtök 08:10 -
Elismerő nyilatkozatot tett Kiszel Tünde kislányának édesapja
Hónapok óta tartó huzavona végére került pont azzal, hogy Lukács László operaénekes elismerte hivatalosan is, ő Kiszel Tünde kislányának az édesapja.
2009. október 15. csütörtök 03:30 -
Lukács László beismerte, hogy ő Kiszel Tünde lányának édesapja
Lukács László operaénekes egy hivatalos nyilatkozat formájában, peren kívül beismerte, hogy Kiszel Tünde lányának ő az édesapja.
2009. október 14. szerda 21:14 -
Kiszel Tünde még mindig tudja fokozni
Kiszel Tünde semmit sem bíz a véletlenre. Jövő évi naptárának munkálatait már most megkezdte az évek alatt tucatnyira duzzadt csapatával.
2009. október 10. szombat 13:43 -
Tévésztárok és teljesítmények - A legismertebb tévések
Kik ma a legismertebb tévések Magyarországon? Nehéz ugyan a kérdést egész pontosan megválaszolni, de nézzünk meg egy lapzártánkkor aktuális toplistát, amely azt mutatja, kiről hány cikk jelent meg az interneten, azokat hányan olvasták, és hány olvasó szavazott az adott hírességre. A listán az első: Kiszel Tünde.
2009. október 8. csütörtök 16:46 -
Így készültek Voksán Virág szexi képei
Budapest - Kiszel Tünde és Bódi Sylvi után Voksán Virág (26) is beállt a naptárkészítő hölgyek sorába.
2009. október 7. szerda 05:50 -
Tündének új hódolója van
Kiszel Tündének új hódolója van, ám a műsorvezető egyelőre még nem mutatta meg a nyilvánosság előtt lovagját. Azt azonban elárulta, bármi lehet a dologból.
2009. október 6. kedd 13:00 -
Kiszel Tünde munkakört váltott
Kiszel Tündét meglehetősen szokatlan munkakörben láthattuk ma az RTL Klub Reggelijében. Nem műsort vezetett, hanem szerkesztő asszisztensként tevékenykedett.
2009. október 5. hétfő 11:00 -
Húszéves fiúval flörtölget Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde ismét tett róla, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljön: újabban azt állítja, egy ideje új lovag hódol neki- természetesen nála jóval fiatalabb!
2009. október 2. péntek 07:42 -
Kiszel Tünde: Ez nem laza románc!
Tünde rajongója igazi fanatikus, aki mindenképpen meg akarja hódítani a naptárdívát
2009. október 1. csütörtök 10:50 -
Kiszel nem bánja, hogy lánya kisajátítja
Kiszel Tündének csak akkor lehet pasija, ha lánya is megengedi.
2009. október 1. csütörtök 08:47 -
Kiszel Tündének komoly hódolja akadt...
Kinter Oszkárral egészen különleges információkat osztott meg Kiszel Tünde a Cool stúdiójában, a műsorvezetőnek ugyanis nem is annyira új hódolójáról, és kibontakozóban lévő kapcsolatukról mesélt.
2009. szeptember 30. szerda 09:00 -
Kiszel Tünde megvádolta Bódi Sylvit!
Kinek az ötlete volt először a naptár, na kinek?
2009. szeptember 27. vasárnap 08:54 -
Kiszel Tünde pontosan tudja, miért utálják - el is mondja!
Kiszel Tünde személyisége sokak számára jelent felüdülést, másokban viszont inkább idegesítő érzést kelt. A műsorvezető sikeres műsorok állandó szereplője, de vajon, miért nem látják szívesen a képernyőn? Tünde tudja a választ, de a megoldás már kérdéses.
2009. szeptember 27. vasárnap 05:28 -
Kiszel Tünde még nem csókolózott húsz évvel fiatalabb pasijával
A dekoratív médiaszemélyiség az RTL Klub Reggelijében beszélt új pasijáról, akivel tulajdonképpen még nem is járnak, csak ismerkednek.
2009. szeptember 25. péntek 08:29 -
Kiszel Tündét nem kell retusálni ahhoz, hogy szép legyen
Kiszel Tünde úgy érzi, lejárató hadjárat áldozata lett. Elmondása szerint az egyik hetilap olyan színben tüntette fel, ami miatt most jogi lépéseket fontolgat.
2009. szeptember 25. péntek 06:45 -
Zsóka beszólt Tündének?
Kiszel Tünde telefonja megállás nélkül csöngött vasárnap este. Barátai azzal hívták, hogy Fodor Zsóka sértően nyilatkozott róla Hajdú Péternek, az Esti Frizbiben.
2009. szeptember 24. csütörtök 11:30 -
Bódi Sylvi utánozza Kiszel Tündét? - képekkel
Kiszel Tünde azt állítja, hogy Bódi Sylvi másolja őt a naptáraiban. Szerinte a fotók beállítása kísértetiesen hasonlít az ő naptárában láthatóakra, mi több, Tünci szerint Sylvi új naptára azért lett fekte-fehér, mert az ő legújabb kalendáriuma is az volt.
2009. szeptember 24. csütörtök 07:15 -
Kiszel Tünde megint felszedett egy fiatal pasit
A Blikk egyik olvasója egy vidéki városban látta meg a műsorvezetőt, amint az egy fiatal fiúval flörtölt egy eldugott helyen.
2009. szeptember 23. szerda 13:22 -
Bódi Sylvi is csak utánozza Kiszel Tünde naptárát?
Kiszel Tünde némi hasonlóságot vél felfedezni az ő neve alatt befutott naptárfotó sorozat és a példáját követő Bódi Sylvi beállításai között.
2009. szeptember 23. szerda 06:42 -
Íme Tünci új huszonéves szeretője
Kiszel Tünde nyíltan vállalja: 25 éves kor alatt keres partnert, és úgy tűnik, nem is hiába...
2009. szeptember 23. szerda 05:55 -
Pince Cabaret: Nevetés a sötétben
Benedek Miklós rendezésében Szacsvay László, Murányi Tünde, Nagy Cili és Vida Péter kabaréját mutatta be a hétvégén a Pinceszínház.
2009. szeptember 22. kedd 16:22 -
Tündének titkos viszonya van?
Kiszel Tünde mostanában gyanúsan sokat utazik Kalocsára. Egyesek tudni vélik, hogy a műsorvezetőnek titkos viszonya van a kis város egyik lakójával. De vajon mi ebből az igazság?
2009. szeptember 18. péntek 15:45 -
Kiszel Tünde mindent megcsinált
A TV2 Celebműszak című műsora után Kiszel Tündének vélhetően egy életre elege lesz a mezőgazdasági munkából. A dívának nagyon gusztustalan feladatot kellett elvégeznie.
2009. szeptember 17. csütörtök 15:00 -
Kiszel Tünde kislányának még csak az aranyos dolgok valók
Kiszel Tünde nagy gonddal figyel arra, hogy kislánya, Donatella mit néz a tévében.
2009. szeptember 16. szerda 09:47 -
Kiszel Tünde ámokfutást rendezett az országúton!
Döbbenetes képsoroknak lehettek szemtanúi a Cool Live nézői hétfő délután. A műsor endége, Kiszel Tünde, először bevallotta, bár hosszú évekkel ezelőtt megszerezte ugyan a jogosítványt, soha, egyetlen percet sem vezetett azóta, majd fogta magát, felöltötte Turán Frigyes hatszoros rally-gyorsasági világbajnok védőfelszerelését, beült a kormány mögé és egy kövér gázfröccsel megindult a délutáni forgalomban.
2009. szeptember 16. szerda 09:45 -
Kiszel Tünde ráérzett a fejésre
A szőke médiaszemélyiség egy tehenészetben állt munkába, és a fejést is kipróbálta.
2009. szeptember 15. kedd 23:09 -
Serdült Orsolya nem fürdik egy darabig
Serdült Orsolya és Semmi-Kis Tünde a szépségkirálynőket tömörítő csapatban indul a Budapest-Bamako Rally-n, és a félelmeikről számoltak be.
2009. szeptember 15. kedd 16:47 -
Kiszel Tünde nem tud vezetni
A szimuláció során hamar kiderült, Kiszel nem a volán mögé való. Pillanatok alatt megszabadult a visszapillantó tükreitől, és a motorháztető nehezen viselte a frontális ütközéseket.
2009. szeptember 15. kedd 15:09 -
Kiszel Tünde lejárt jogsival vezetett!
A díva azelőtt sohasem járt forgalomban, most mégis tövig nyomta a gázt!
2009. szeptember 15. kedd 10:01 -
Szépségkirálynők a sivatagban!
Cool műsorában Serdült Orsolya, az idei, és Semmi-Kis Tünde, a 2005-ös év szépségkirálynői meséltek arról a nem mindennapi kalandról, aminek hamarosan ők is a részesei lesznek, elindulnak ugyanis a következő Budapest-Bamako Rally-n.
2009. szeptember 15. kedd 08:00 -
Mezőgazdasági munkásnak állt Kiszel Tünde
Tünci ezen a héten megmutatta, mire is képes az anyai szív. A Celebműszak című műsorban a műsorvezető mezőgazdasági munkásnak állt, ahol nem várt feladatok elé állították. Azon túl, hogy egy tehén ellésében is közreműködött, még egy pulykát is megmentett.
2009. szeptember 15. kedd 07:10 -
Kiszel Tünde szülésnél segített
Kiszel Tünde igencsak megható esetről számolt be a StoryOnline-nak. Az ismert műsorvezető a közelmúltban egy kis borjú születésénél segédkezett, ám a kis állat farfekvéssel jött világra és egy ideig úgy volt, életben sem marad.
2009. szeptember 14. hétfő 10:00 -
Kiszel Tünde levezetett egy ellést
Az önmagát dekoratív médiaszemélyiségnek tartó Kiszet a TV2 Celebműszak című műsora kedvéért egy gazdaságba száműzték, és egyből a mélyvízbe dobták
2009. szeptember 14. hétfő 07:19 -
Átvertek - mondja Kiszel Tünde, és emeli a tétet
Ez idáig hírzárlat jellemezte Kiszel Tünde és Lukács László apasági botrányát, az operaénekes jogi képviselője azonban megtörte a csendet. Kiszel Tünde így elhatározta: bekeményít és jogi úton folytatja az apaságot igazoló eljárást.
2009. szeptember 12. szombat 12:02 -
Kiszel Tündét megalázták!
Kiszel Tündéről nem éppen hízelgő dolgokat írtak nemrég az egyik bulvárlapban. Többek között ezt állították: "kiszeltünde-szídás értelmiségi körökben szinte már éppúgy kötelező, mint Coelho műveit naponta ötször giccsesnek nevezni és valószínűleg pont ezért mindkettő halálunalom és lerágott csont".
2009. szeptember 10. csütörtök 13:45 -
Tündével poénkodik a Lovegun!
Kiszel Tünde nevét próbálja a Lovegun dobosa felhasználni arra, hogy ismert legyen? Vajon meddig mennek el a zenészek?
2009. szeptember 9. szerda 11:30 -
Havas Henrik elképzelte a jövőt - Kiszel Tündével
Havas Henrik elgondolkodott azon, hogy Kiszel Tündével vezessen reggeli műsort valamelyik bohókás kedvű televízióban.
2009. szeptember 8. kedd 11:04 -
Kiszel Tündének is vannak gyengéi?
Kiszel Tünde kiskorától fogva csodás vakációkat töltött a magyar tenger partján, ahová rengeteg szép emlék fűzi, ezeket pedig ma már szülőként megoszthatja kislányával is, akivel minden nyáron üdülnek pár hetet a Balaton mellett. A médiadíva vigyáz karcsúsága megőrzésére, de a balatoni kötelező étkeket azért ő sem hagyja ki.
2009. szeptember 6. vasárnap 09:41 -
Kiszel Donatella ugrabugrálva közlekedik

2009. szeptember 2. szerda 11:56 -
Claudia és Tünde együtt
Kiszel Tünde és Liptai Claudia együtt! Ilyen videót csak ritkán lát az ember, talán éppen ezért érdemes megnézni az egykori felvételt, amely a világhálón kering a két hírességről.
2009. szeptember 2. szerda 11:50 -
Donatellácska lázas izgalma
Még néhány nap, és diákok ezrei kezdik meg a 2009-es tanévet. Kiszel Tünde kislánya már lázas izgalommal várja, hogy becsengessenek, ugyanis nagyon sok barátja van az iskolában és várja a velük való találkozást.
2009. augusztus 27. csütörtök 17:02 -
Kiszel Tündét kell kielégítenünk ahhoz, hogy érvényesüljünk?
A fiatalok körében igen nagy népszerűségnek örvendő Lovegun zenekar tagjai egy fellépésük előtt nyilatkoztak az egyik internetes tévé munkatársának arról, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az ember celebbé és ismertté váljon.
2009. augusztus 26. szerda 06:59 -
Kiszel Tünde titokban férjhez ment?
Kiszel Tünde titokban férjhez ment? Az ismert televízióst többen is felismerték, ahogy néhány napja gyönyörű ruhában vonult végig Lakitelken egy egész násznéppel a háta mögött.
2009. augusztus 25. kedd 08:05 -
Kiszel is perelne most már valakit
Szerinte az intelligens ember tudja, hogy a szenzációhajhászás miatt írnak a lapok valótlanságokat, de az egyszerűbb ember mindent elhisz. Ennek ellenére marad a porondon, amíg olvassák, nézik és szeretik. Megainterjú celebhatározónk első helyezettével.
2009. augusztus 22. szombat 09:47 -
Kiszel Tündével akarnak befutni a zenészek
Kiszel Tündét egyáltalán nem lepi meg, hogy az ő égisze alatt akar befutni néhány feltörekvő, önmagát zenésznek tartó fiatal. Ám a szőke műsorvezető szerint ez egyáltalán nem etikus, főleg akkor, ha őt és kislányát, Donatellát negatív értelemben használják fel mindehhez.
2009. augusztus 19. szerda 19:10 -
Donatella napokig tanult virágszirmomat szórni
Kiszel Tünde lánya Donatella koszorúslányként debütált a médiaszemélyiség egyik rokonának az esküvőjén.
2009. augusztus 18. kedd 14:46 -
Békebeli kurvázások
Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat - Bordélyvilág a történeti Magyarországon Osiris kiadó, 2009Szeretjük számon tartani értékeinket.
2009. augusztus 18. kedd 10:49 -
Koszorúslányként debütált Kiszel Tünde szeme fénye
Kiszel Tünde nagyon büszke kislányára, aki a minap mint koszorúslány mutatkozott be egy esküvőn.
2009. augusztus 17. hétfő 07:05 -
Valótlanságokat állítanak Kiszel Tündéről
Az egyik magazin a múlt héten ismét a szájára vette Kiszel Tündét. Azt írták róla, nem igaz, hogy hódolóitól és rajongóitól kap virágcsokrokat, sőt egyenesen azt állítják, hogy a szőke műsorvezető saját magának rendeli az ajándékokat. A hetilap szerint erre törökországi útja során derült fény.
2009. augusztus 17. hétfő 06:55 -
Kinter Oszkár nem ad Kiszel Tünde véleményére!
Oszkár nem mindennapi "kedvességgel" fogadta a Tabu TV riporterét, amikor az szembesítette azzal, hogy a pályán a kapuban állt. Riporterünk nagyszájúnak nevezte, de csupán azért, mert ez a hír járja róla a bulvár világban.
2009. augusztus 14. péntek 12:06 -
Éva nem akarta megbántani Tündét
Kiszel Tünde úgy vélte, hogy Horváth Éva megbántotta őt, amikor az RTL Klub Reggelijében megpróbálta utánozni kacér kacsintását. Visszavágásként beszólt Évának, aki a közelmúltban egy dalt adott elő a műsorban. Éva nem érti, miért sértődött meg Tünde, hiszen nyilvánvaló, hogy csak poénkodtak.
2009. augusztus 13. csütörtök 09:40 -
Kiszel Tünde megsértődött!
Kiszel Tünde megharagudott Horváth Évára, mert szerinte illetlenül kigúnyolta őt a műsorvezető.
2009. augusztus 12. szerda 17:08 -
Hogyan vesztette el a humorérzékét Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde senkitől nem tűri el, hogy sértegessék, ez alól még az RTL Klub sztárjait sem tekinti kivételeknek. Az elmúlt napokban Tünci Kinter Oszkárral kapott hajba, majd a tegnapi Reggeliben megmondta a magáét Horváth Évának is.
2009. augusztus 12. szerda 13:52 -
Tünde megsértődött Horváth Évára!
Kiszel Tünde már nem kedveli Horváth Évát! A csinos műsorvezető ugyanis annyira megsértette Tünde érzéseit, hogy a sztár nem tudta visszafogni magát!
2009. augusztus 12. szerda 08:25 -
Kiszel Tünde beszólt Horváth Évának - videó

2009. augusztus 11. kedd 13:04 -
Tünci egyre keményebb!
Tünde kegyetlenül beszólt! Alig pár nappal azután, hogy kiosztotta Kinter Oszkárt, Kiszel Tünde a Reggeliben tanács helyett elküldte pszichológushoz az elkeseredett levélírót!
2009. augusztus 11. kedd 11:00 -
Kiszel Tünde kiborult a Cool TV-ben
Amikor azt hisszük, Kiszel Tünde már nem süllyedhet mélyebbre...nos, akkor rendszerint tévedünk. A self-made "díva" a Cool Live műsorában valóságos tombolást mutatott be, miután kiakadt a műsorvezető kérdésein és a nézők sms-ein.
2009. augusztus 11. kedd 11:00 -
Tünci beszólt Oszkárnak!
Kiszel Tünde kiosztotta a nagy szájáról is ismert műsorvezetőt! Kinter Oszkár sem hagyta magát, ő is keményen bírálta Tüncit és az új, tanácsadós műsorát.
2009. augusztus 10. hétfő 13:25 -
Kiszel Tünde kiosztotta Kinter Oszkárt
Kiszel Tünde a Cool Live műsorának vendége volt, ahol kiosztott mindenkit, aki támadni merte őt.
2009. augusztus 7. péntek 15:18 -
Száműzzük Kiszel Tündét! Elég volt Tünci-bünci!
Kiszel Tünde veréssel fenyegette meg a Cool TV nézőit. A Bulvaros.hu pedig úgy döntött, hogy sok, ami sok... Egy héten keresztül nem írunk a celeb mamáról és az ő Donatellácskájáról.
2009. augusztus 7. péntek 08:10 -
Tünci szerint a falinaptárával lehet a legjobban pasizni!
Kiszel Tünde ismét nélkülözhetetlen tippekkel látta el a Reggeliben a flörtölni vágyó strandozókat. A híresség szerint a legjobb, ha egy Kiszel naptárral állunk kiszemeltünk elé.
2009. augusztus 6. csütörtök 18:35 -
Nóra és Lilu "versenye"
Kikezdték Ördög Nórát és Lilut! A két műsorvezetőt a Puruttya nevű blogon hasonlították össze - meglehetősen bicskanyitogató stílusban. Ezen az oldalon "alázták" a közelmúltban Kiszel Tündét is.
2009. augusztus 6. csütörtök 16:00 -
Kamera előtt igazgatta melleit Kiszel Tünde
Meglepő elemmel gazdagodott az RTL Klub Reggeli gondolat- és polgárébresztő műsora. Az üde színfolt nem más, mint Kiszel Tünde, aki állandó rovattal jelentkezik, amelyben divattanácsokat osztogat a nézőknek.
2009. augusztus 6. csütörtök 08:24 -
Tanulj flörtölni Kiszel Tündétől videó
Kiszel Tündével bombázza az álmos magyarokat reggelente az RTL Klub.
2009. augusztus 5. szerda 14:03 -
Tünci fürdőruhatippeket osztogat!
Kiszel Tünde csajokat nézegetett a zamárdi strandon! Az RTL Klub Reggelijében a televíziós a hölgyeknek osztogatott tippeket, milyen fürdőruhát válasszanak a nyárra.
2009. augusztus 5. szerda 09:35 -
Kiszel Tünde két szemmel kacsint
A magát dekoratív médiaszemélyiségként definiáló Kiszel Tünde szerdán reggel is boldogította az RTL Klub nézőit, amikor a "Strandtippek Tüncitől" című rövid bejátszásban párkapcsolati tanácsokat osztogatott.
2009. augusztus 5. szerda 08:28 -
Kiszel Tünde rámarkol a mellére
Kiszel Tünde még saját show-t nem kapott, mint Benkő Dániel, de a neki kijáró pár percet azért megadják neki rendszeresen a képernyőn, állandó elem ő, mint a bal fölső logó.
2009. augusztus 4. kedd 17:36 -
Kiszel Tünde pasizni tanít és a mellét markolássza
A dekoratív médiaszemélyiség 1 perc alatt válaszolja meg a nézők párkapcsolati és divatkérdéseit. Strandtippek Tüncitől.
2009. augusztus 4. kedd 11:23 -
Kiszel Donatella rendkívül unatkozott

2009. augusztus 4. kedd 11:09 -
Kiszel Tünde illatfelhőben várja a sültgalambot

2009. augusztus 3. hétfő 10:16 -
Kiszel Tünde most még fiatalabb fiúval jött!
Tessék, Kiszel Tünde még mindig meg tud újulni. Illetve nem is pont ő, hanem az, amit felvesz. Ruha, cipő, fiatal fiú... sőt, egyre fiatalabb pasikkal mutatkozik, talán heccből, talán nem. Sietve szögezzük le: ez nem a mi fikciónk, ő maga mondta el büszkén, hogy ismét fiatalított. Közben utánaolvastunk: tizenhat éves korig elvileg szabadon mászkálhat fiúkkal, ott van a legalitás határa. Mi pedig gratulálunk a lendületéhez s legközelebb is megkérdezzük majd.2009. augusztus 3.
2009. augusztus 3. hétfő 10:00 -
Kiszel Tünde élete óriásjátékfilm
Kiszel Tünde, aki egy spanyol szépség, immár sokadszorra haknizik törökországi nyaralásával a magyar médiában.
2009. július 29. szerda 21:03 -
Tündét vízimentők hozták ki a tengerből
Kiszel Tünde ezúttal Törökországban nyaralt nővérével és kislányával, Donatellával. A műsorvezetőnek ezúttal is rengeteg hódolója akadt, az egyik még az életét is kockára tette Tündéért.
2009. július 29. szerda 10:50 -
Kiszel Tünde egy spanyol szépség
Saját bevallása szerint idén ezt gondolták róla a török pasik.
2009. július 28. kedd 08:46 -
Kiszel Tündét ostromolták a törökök
Míg itthon kézzel-lábbal védekezik mindenki az ellen, hogy a dekoratív médiaszemélyiségként aposztrofált műsorvezető ledobálja a ruháit, a Napi Ász cikke szerint Törökországban sikert aratott Kiszel
2009. július 27. hétfő 09:07 -
Ötcsillagos luxus a tengerparton: Kiszel Tünde nyaralni ment
Kiszel Tünde Törökországban nyaralt kislányával és testvérével, Csillával. A műsorvezető kilenc napot töltött a keleti országban, ahol egy ötcsillagos luxusszállodában, tengerre néző szobában laktak.
2009. július 27. hétfő 08:19 -
Kiszel Tünde szívesen vetkőzne
A műsorvezetőnő most nem kislánya állítólagos apjával, hanem vetkőzési terveivel igyekszik tematizálni a közbeszédet.
2009. július 26. vasárnap 13:38 -
A szexis Tünde kísérettel megy Dubaiba!
Hoszteszkedni hívták, majd a helyszínen közölték vele, hogy escort szolgáltatást kellene nyújtania Kálmán Tündének, aki sokat csalódott az utóbbi években, így abbahagyja a modellkedést.
2009. július 21. kedd 12:04 -
Kiszel Tünde elbujdosott gyereke állítólagos apja elől
A műsorvezetőnő ügyvédje titkos találkozót szervezett L. László és a műsorvezetőnő közt, aki azonban hirtelen mégis inkább nyaralni ment
2009. július 18. szombat 09:29 -
Ismét Tündével szórakoztak!
Kiszel Tündét tovább alázták az egyik internetes oldalon - amelyiken már többször kikezdték a hírességet. A szerkesztők most éppen rajversenyt hirdettek olvasóik között és bár nem tüntették fel, hogy Kiszel Tündéről van szó, a leírtakból a napnál is világosabbá vált, hogy ismét a műsorvezetőt kívánták meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozni.
2009. július 16. csütörtök 05:30 -
Rajzverseny keretében alázzák Kiszel Tündét
Egy internes oldal egy kissé ízléstelen játék után egy rajzversenyen segítségével próbált borsot törni Kiszel Tünde orra alá.
2009. július 15. szerda 08:18 -
Kiszel Tünde sorra járja a szépségversenyeket!
Kiszel Tünde nosztalgiázik az utóbbi időszakban. A műsorvezetőnek gyakran eszébe juthatnak múltbéli kellemes emlékei, mostanság ugyanis sorra járja a szépségversenyeket.
2009. július 14. kedd 04:33 -
Itt a Day One első trailere
Azt eddig is tudtuk, hogy a Day One című midseason-sorozat egy világméretű katasztrófa után jétszódik majd, és arról szól, hogy egy maroknyi túlélő hogy birkózik meg a váratlan feladattal (értsd: a civiláció újraélesztése), azt viszont nem tudtuk, hogy egészen pontosan milyen istencsapása éri a bolygót, árvíz, meterorok atomháború, elszabadult Kiszel Tünde, stb. Az ugrás után betolt videóból mindez kiderül, de előre szólunk, hogy spoileres, csak az nézze meg, aki nem akar majd a piloton izgulni.
2009. július 13. hétfő 14:02 -
Kiszel: Kistesó kell Donatellának!
Ó jaj. Csak annyit kérdezünk: miért?
2009. július 13. hétfő 10:00 -
Kiszel Tünde majdnem belehajtott a Körösbe
Szemtanúk szerint Kiszel Tünde biciklitúrát szervezett magának kalocsai wellness-hétvégéjén.
2009. július 13. hétfő 09:34 -
Kiszel Tünde a mediterrán pasikra bukik
A médiajelenség udvarlóinak se szeri, se száma: bármerre is járt a világon, a férfiak a lábai elé omlottak.
2009. július 13. hétfő 09:07 -
Kiszel Tünde még mindig szülni akar
A dekoratív médiaszemélyiség már 2008 októberében is kifejtette, kora ellenére szívesen vállalna egy újabb gyermeket lánya, Donatella mellé.
2009. július 13. hétfő 08:50 -
Ki szeretne gyermeket nemzeni Kiszel Tündének?
Kiszel Tünde nyolcéves lánya, Donatella az utóbbi időben egyre többször mondogatja, hogy örülne egy kistestvérnek. Tünci ezért úgy döntött, magáévá teszi gyermeke vágyát. Az apa személye persze még kérdéses.
2009. július 13. hétfő 06:15 -
Tüncié a sárga trikó
Teljes gőzzel tekerte a pedált Kiszel Tünde (49)!
2009. július 12. vasárnap 18:04 -
Kiszel Tünde tragédiája
Kiszel Tünde azt mondja, viszonylag szerencsésnek mondhatja magát, hiszen ha megbetegszik ő vagy Donatella, akkor a nővére segít rajtuk, aki elismert fül-orr-gégész adjunktus.
2009. július 9. csütörtök 05:05 -
Kiszel Tünde heves csókja
Kiszel Tünde hódolóiról mesélt a Cool TV siófoki stúdiójában. A fiatalemberekről bizonyító felvételeket is mutatott.
2009. július 6. hétfő 14:56 -
Kiszel Tünde fiatalnak érzi magát a zárdaélethez
Egy férfi mellett sem tud lehorgonyozni Kiszel Tünde
2009. július 4. szombat 09:59 -
Szabó Eszti példaképei
Szabó Eszter Kiszel Tündét és Fekete Pákót tekinti példaképeinek. Mielőtt valaki azt hinné, hogy az egykori megasztáros ironizál, kijelentjük, teljesen komolyan gondolja a dolgot, amit az internetes oldalán vezetett blogjában ki is fejt.
2009. június 30. kedd 07:35 -
Tünde és a kis szépségkirálynő
Kiszel Tünde zsűrizett, ezúttal a Little Miss Hungary Gyermekszépség és tehetségkutató versenyen. A műsorvezető nagyon élvezte a feladatot, hiszen szereti a gyerekeket és a divatot is.
2009. június 29. hétfő 06:30 -
Kis Hegedüs Réka magánéletének titkai
Réka is állandó vendég nálunk, illetve talán nem is annyira állandó. Lassacskán többet beszélgetünk Kiszel Tündével, mint vele. Tényleg. Ha van igényük, teszemazt többször szeretnék látni nálunk mondjuk Győzikét, akkor írjanak. Lehet kívánságműsorozni is. Szóval Kis Hegedűs Réka igazából tök ritkán látható a partykon, vagy csak mi régen vettük észre utoljára. S a szemfülesek észrevehetik azt is, hogy ez a party sem most volt. Bizony.2009. június 26.
2009. június 26. péntek 10:00 -
Kiszel Tünde cáfol!
Tovább gyűrűzik a Donatella édesapja körüli ügy. Mint kiderült, Kiszel Tünde gyermekének édesapja nem hajlandó apasági vizsgálatnak alávetni magát, sőt azt állította, hogy Tünde 25 éve zaklatja őt.
2009. június 26. péntek 07:36 -
Lukács László nem vállalja Kiszel lányának apaságát
Lukács László
2009. június 25. csütörtök 15:25 -
Megszólal a Kiszel Tünde által apasággal megvádolt Lukács László
Kiszel Tünde gyerekének állítólagos apja két hete még azt nyilatkozta a Storynak, hogy inkább meghal, minthogy elviselje Tünde ellene indított hadjáratát. Szerencsére azóta letett öngyilkossági szándékáról, és arra jutott, inkább megszabadul Tündétől.
2009. június 25. csütörtök 14:20 -
Kiszel Tündét lehet kinyírni egy internetes játékban
Tünci-vadászat
2009. június 25. csütörtök 08:58 -
Tünde ügyvédhez fordult
"Tünci vadászat" címmel került fel a Puruttya nevű internetes oldalra egy játék, amelynek lényege, hogy Kiszel Tünde fejét kell lekaszabolni egy véres késsel. Az ominózus oldalon nem először jelenik meg becsületsértő dolog a műsorvezetővel kapcsolatban.
2009. június 24. szerda 05:40 -
Kiszel Tünde: Stallone ajándékozta nekem
Kiszel Tünde fehérnemű-gyűjteményéből kiállítást rendeztek, és profi modellek is bemutatták a darabokat. A közéleti személyiség fotómodellként kezdte gyűjteni a szebbnél szebb fehérneműt, amelyből néhány darabot felajánlott árverésre, a befolyt összeget pedig beteg gyermekek megsegítésére fordította.
2009. június 23. kedd 10:17 -
Kiszel Tünde 25 éves korig keres pasit
Kiszel Tünde igen merész ruhában érkezett a Viva Comet gálára, ráadásul egy pimaszul fiatal fiú kíséretében. Mellesleg igazán dekoratív volt Tünde, nagyon kidobta amit ki kellett. Egy-két mellfogdosás közben még azt is elárulta, hogy 25 éves korig minden pasi belefér neki.
2009. június 19. péntek 16:00 -
Medveczky tudja, miért nem zaklatják Kiszel Tündét, vagy Molnár Anikót
Medveczky Ilona a hírnévre vágyó fiatal fiúk célpontja lett. Eddig az énekes Ivannak és az Áll az alku játékosának, Kölcsey-Gyurkó Leventének is sikerült a médiában teret szerezniük a művésznő által. Utóbbi provokatív módon hatvanezer forintot ajánlott fel a táncművésznek egy sztriptízért.
2009. június 19. péntek 15:31 -
Kiszel Tünde kitálal!
Lezárulhat Kiszel Tünde és kislánya kálváriája. A művésznő egykori partnere, Lukács László operaénekes ugyanis állítólag megígérte Tündének és ügyvédnőjének, hogy aláírja azt a dokumentumot, amelyben elismeri, hogy valójában ő Donatella édesapja. Tünde és kislánya tehát fellélegezhet, hogy nem kell DNS-tesztet csináltatnia, és így még tartásdíjra is számíthat.
2009. június 18. csütörtök 14:56 -
Donatella és Tünde rózsaszínbe öltözött
Pazar zsúrt rendezett Kiszel Tünde kislányának 8. születésnapja alkalmából. A játékpalotában rengeteg gyerek ünnepelt együtt Donatellával, aki a jeles nap alkalmából édesanyjával rózsaszínbe öltözött.
2009. június 18. csütörtök 10:40 -
Peren kívül egyezkedik Kiszel és Donatella apajelöltje
Ha az operaénekes elismeri az apaságát, akkor a naptárceleb eltekint a pereskedéstől. Állítólag már egyezkednek.
2009. június 17. szerda 15:28 -
Donatella édesapja Magyarországra érkezik?
Kiszel Tünde végre tisztázni szeretné a Donatella édesapjával kapcsolatban felmerült kérdéseket, hogy kislányát a jövőben senki ne bánthassa emiatt. A műsorvezető telefonon beszélt Lukács Lászlóval, aki Tünde szerint neki elismerte az apaságot.
2009. június 17. szerda 11:50 -
Kiszel Donatellára Magdi anyus vigyáz a nyári szünetben
Kiszel Tünde egy házban lakik Fodor Zsókával, szeretik és becsülik egymást, úgyhogy Magdi anyus megnyerte a nyári gyerekfelügyeletet.
2009. június 14. vasárnap 11:12 -
Kiszel Tünde mégsem akar apasági vizsgálatot
A médiadáma egyelőre nem akar apasági vizsgálatot lánya, Donatellácska feltételezett apja ellen. Abban reménykedik, hogy peren kívül is meg tudnak egyezni.
2009. június 14. vasárnap 09:06 -
Donatella állítólagos édesapja megszólalt!
Nagyobb baj is származhat Kiszel Tünde ártatlan szerelmi vallomásából, miszerint csillapíthatatlanul szerelmes gyermeke apjába. Sőt, ezúttal apasági vizsgálattal szeretné bizonyítani végre, hogy László Donatella apukája.
2009. június 11. csütörtök 13:35 -
Kiszel Tünde lánya dönt az apasági per sorsáról
Kiszel Tünde lánya eldöntheti, szeretné-e tudni, ki is az apja valójában, írja a Bors.
2009. június 10. szerda 07:30 -
Kiszel Tünde lánya nem hagyja magát befolyásolni!
Kiszel Tünde előszeretettel öltözik össze lányával, a nyolcéves Donatellával. A naptárdíva ügyel arra, hogy ha ruhát vásárol gyermekének...
2009. június 8. hétfő 09:35 -
Milliókkal lepheti meg kislányát Kiszel Tünde
Kiszel Tünde polgári peres úton akarja érvényesíteni igazát, mely szerint kislánya, Donatella édesapja nem más, mint Lukács László operaénekes. Amennyiben a DNS-teszt is bebizonyítja igazát, úgy akár több tízmillió forintot is bezsebelhet az énekestől.
2009. június 8. hétfő 06:53 -
Zámbó Árpy semmi pénzért nem adná el a haját
Míg a múlt héten Fekete Pákónak és Kiszel Tündének tehettek fel kérdéseket a járókelők, addig most Zámbó Árpy és Molnár Anikó válaszolt a Fókusz kamerái előtt.
2009. június 5. péntek 20:55 -
Hírek tükörtojás mellé
Kicsit tegnapi a hír, de azért viccesebb, mint Kiszel Tünde szemöldöke és Benkő Dániel bicepsze.
2009. június 4. csütörtök 11:37 -
Kiszel Tünde apasági pert indít

2009. június 4. csütörtök 09:55 -
Kiszel Tünde cáfol!
A Bors című napilap szerint Kiszel Tünde gyermekének édesapja tagadja, hogy ő lennek Donatella vér szerinti apja. Tünde a StoryOnline érdeklődésére elmondta, akár a DNS vizsgálatot is hajlandó vállalni, hogy bebizonyítsa igazát.
2009. június 3. szerda 05:30 -
Névnapi dilemma: Kiszel Tünde rondább, mint 4 éve?
Kiszel Tünde ma ünnepli névnapját. De ugyanezt tette egészen pontosan 4 éve is egy szűk baráti körben, amely összejövetelről honlapján találhatunk vidám fotókat.
2009. június 1. hétfő 18:00 -
Kiszel elüldözte az országból!
Nevét és arcát nem vállalja az a külföldön élő operaénekes, aki Tünci szerint kislányának az apja. Állítja, semmi köze a gyerekhez, és megfenyegette a naptárdívát, ha a közelébe megy, lelövi
2009. május 31. vasárnap 16:25 -
Donatella állítólagos apja lelőné Kiszel Tündét
Lukács László operaénekes drámai mélységekben nyilatkozott Kiszel Tündéről a Borsnak, aki rendületlenül állítja, a külföldön élő művész Donatella apja, ráadásul még látogatja is állítólagos lányát.
2009. május 31. vasárnap 11:03 -
Kiszel Tünde egészségesen magamutogató
Az RTL Klub Fókusz című műsorában az utca embere kérdéseket tehetett fel Fekete Pákónak és Kiszel Tündének, akik természetesen megpróbáltak válaszolni.
2009. május 29. péntek 21:03 -
Kiszel: Hajdú Péternek kicsi a férfiassága!
Kiszel Tünde szerint Hajdú Péter kifejezetten az a típus, akinek kicsi a férfiassága, és mindezt nagy szájával próbálja kompenzálni. Tünci éppen ezért nem akarja látni Hajdút meztelenül, a producer azonban szívesen megnézné a "dekoratív médiaszemélyiséget" ruha nélkül.
2009. május 28. csütörtök 09:49 -
Kiszel Tünde: "Úgy gondolom, most ennyi elég is"
Kiszel Tündééknél javában zajlik az élet. Bár közeleg a nyár, a műsorvezető és kislánya egyáltalán nem unatkozik, sőt! Donatella az év végi vizsgáira koncentrál, míg édesanyja már javában tervezgeti a nyaralást.
2009. május 25. hétfő 17:55 -
Kiszel Tündének bekérdeztek
Kiszel Tünde nem hátrált meg olvasóink igen-igen kemény kérdései elől sem. Válaszolt a legprovokatívabb felvetésekre is. Többek között beszélt intim titkairól és Donatella édesapjáról is.
2009. május 22. péntek 10:45 -
Farkasházy Tivadar Kiszel Tündével...
Farkasházy Tivadar 75 éves korában éri majd el a csúcsformáját, legalább is a szakemberek ezt állítják róla. Kiszel Tünde meg akkor is a sarkában lesz majd...
2009. május 21. csütörtök 12:00 -
Kiszel Tünde szexi fehérneműben csábít
Kiszel Tündének titkai vannak. Mi nem feltétlenül akarjuk ezeket a titkokat kibontani, legalábbis nem tépjük ki az ő kezéből, ha épp szorítja azokat. Értik. De azért így is megtudtunk fontos dolgokat, például hogy ő is hajlamos szexi fehérneműkben várni a lovagot, mint bárki. Illetve talán nem bárki, mi például nem, de ez főleg attól van, hogy szerkesztőségünk tagjai férfiak. Szóval Kiszel Tünde más, mint mi.2009. május 21.
2009. május 21. csütörtök 10:00 -
Kiszel Tünde berágott Fogarasy Mariannra
Igazi dráma van kialakulóban: A Mokka vendégeként került Fogarasy Mariann abba a helyzetbe, hogy Demcsák Zsuzsa nekiszegezte a kérdést, hogyan cserkészte be Davit Beckhamet egy közös fotó erejéig:
2009. május 21. csütörtök 09:23 -
Kiszel Tünde teljesen kitárulkozott!
Kiszel Tündéről sokan tudják, hogy nem mindennapi fehérnemű kollekcióval rendelkezik. A műsorvezető egy komlpett bemutatón tárta a közönség elé legféltettebb kincseit és elgondolkodott azon is, hogy jótékony célra elárvereztesse a különleges darabokat, viszont nem biztos, hogy könnyen meg tudna válni tőlük.
2009. május 20. szerda 18:58 -
Hogy magyarázzam meg anyámnak, hogy ki az a Kiszel Tünde?
Joshi Bharat huszonnégy évesen érkezett Magyarországra. Családja azonban Indiában maradt, s kezdetben nehezen tudott velük kapcsolatot tartani. Ám mostanra sokat javult a helyzet, így ha édesanyja bármikor látni szeretné, csak megnézi az interneten.
2009. május 20. szerda 13:52 -
Tünde fehérneműgyűjteménye kifutóra került
Ilyen még nem volt. Kiszel Tünde több mint 700 darabos fehérnemű gyűjteményét először nézhette meg a nagyközönség a hétvégén egy szombathelyi divatbemutatón.
2009. május 18. hétfő 15:00 -
Kiszel, Karda és az élvonal - képgalériával
Kit a tipikus antisztár? Melyik celeb a legjobban irritáló médiaszemélyiség? A magyar "antisztárok" toplistája szinte kimeríthetetlen, és egyre csak bővül...
2009. május 18. hétfő 07:15 -
Kiszel Tünde turnézik a bugyijaival
Ma még csak Szombathelyen tartja divatbemutatóját, de tervei közt szerepel, hogy nyári turnéra indul bugyijaival Kiszel Tünde.
2009. május 15. péntek 10:14 -
Bármi áron megvédem a családomat
Tünde nyolc év börtönbüntetést kapott, mert rálőtt barátjára, aki korábban verte őt, édesanyját és terhes lányát is. A férfi életben maradt, Tünde állítja, csak a családját védte és újra megtenné. A börtönben adott interjút.
2009. május 15. péntek 09:34 -
Kiszel Tünde egy szál tangában?
Kiszel Tünde a nagy nyilvánosság előtt is bemutatja legkülönlegesebb fehérneműit. A műsorvezetőnő ma Szombathelyen tartja bemutatóját, ahol csinos modellek vonultatják fel a legérdekesebb darabokat. Ő maga háziasszonyként szerepel majd.
2009. május 15. péntek 06:45 -
Kiszel Tünde megbántódott
Kiszel Tünde úgy érzi, Horváth Éva, az RTL Klub műsorvezetője megbántotta, amikor élő adásban azt állította, hogy a "bálokon embereket szokott megtámadni".
2009. május 13. szerda 11:55 -
Popsik szexi bugyikban, flört Kiszel Tündével!
Na jó, itt vannak a fehérneműs lányok. F and F bemutató. Valamint Kiszel Tünde, akit szakértőül kértünk, mondjuk eredetileg a bemutatóval kapcsolatban, de aztán lazán elterelődött a szó, merthogy ő észrevette, hogy egy modell fiú rámosolygott és hát ez nyilván jelent valamit. A kedves fórumozókra bíznánk, hogy eldöntsék, hogy ez pontosan mit jelentett, mindenesetre Kiszel Tünde véleménye szerint valamit.2009. május 12.
2009. május 12. kedd 12:00 -
F and F bemutató: Kiszel, celebek, csajok!
Az F and F éves bemutatójára mi mindig elmegyünk, mert jó. Valahogy mintha mások is így gondolkodnának erről, még Kiszel Tünde is szembejött a tömegben. Mostanában épp kedveljük egymást, úgyhogy le sem öntött bennünket, bár fotós barátunk belehalt a vágyba, hogy ilyen képe legyen. De nem. Egész napunkat ennek a csodálatos eseménynek szenteljük, gondoltuk, a tegnapi kenderes izé után jópofa lesz.2009. május 12.
2009. május 12. kedd 06:00 -
Árpi és Tünde mentést igényelt!
Ma este állatoknak öltözve küzdenek meg egymással a celebek az RTL Klub Kalandra fal! című műsorában. Nem titok, hogy sztárjainknak ezúttal is meggyűlik a baja a vízzel és a fallal.
2009. május 12. kedd 05:20 -
Rettentő ciki dolog élő adásban!
Kiszel Tünde az RTL Klub Reggelijében beszélt arról, hogy az egyik internetes blogon gyalázták. Erről egyébként először a StoryOnline adott hírt.
2009. május 8. péntek 11:00 -
Hellas, a Görög Nap - Fonó Budai Zeneház
Az EVROS zömében görög zenét játszik, ám azt a folk zene oldaláról közelíti. Így a népszerű bouzouki mellett vonós és fúvós hangszereké a főszerep. A balkán más népeinek zenéje is hallható a nemrég kiadott cd-n, így a bolgárok híres hangszere, a gadulka is bemutatkozik, s aki megszólaltatja, Szombathelyi Tünde.
2009. május 6. szerda 15:32 -
Kiszel Tünde ahhoz is hülye, hogy megsértődjön?
Ákos keményen alázta Kiszel Tündét egyik koncertjén. A celeb azonban gyermeki örömmel fogadta, hogy az énekes megemlékezett róla.
2009. május 5. kedd 14:15 -
Kiszel Tünde nehezen érti meg, hogy lefikázták
Kiszel Tünde ismét bebizonyította, hogy nem nagyon érti, amit a háta mögött beszélnek róla. Kovács Ákos egyik koncertje előtt ugyanis durván leszólta Tüncit, akit mindez büszkeséggel töltött el. A cél pedig nagyon nem ez volt.
2009. május 5. kedd 09:53 -
Pákó majdnem megfulladt a Kalandra fal!-ban
Kiszel Tündének már a legelején voltak félelmei az RTL Klub új műsora miatt
2009. május 3. vasárnap 12:56 -
Kiszel Tünde beolvas
Kiszel Tünde felháborodott Hajdú Péter és Terry Black nyilatkozatain. A Frizbi műsorvezetője ugyanis azt nyilatkozta, hogy kislányából nem akar Donatellát csinálni, Terry pedig azt mondta, szerinte Hajdú a férfi Kiszel Tünde.
2009. április 30. csütörtök 15:56 -
Kiszel Tünde beolvas
Kiszel Tünde felháborodott Hajdú Péter és Terry Black nyilatkozatain. A Frizbi műsorvezetője ugyanis azt nyilatkozta, hogy kislányából nem akar Donatellát csinálni, Terry pedig azt mondta, szerinte Hajdú a férfi Kiszel Tünde.
2009. április 30. csütörtök 15:56 -
Leszámolnának Kiszel Tündével?
Megdöbbentő internetes oldalra bukkantunk, ahol Kiszel Tünde ellen leszámolást hirdettek. A BRFK sajtóosztályán érdeklődésünkre elmondták, a műsorvezető tegyen feljelentést a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és akkor foglalkoznak a dologgal.
2009. április 29. szerda 05:25 -
Terry Black: "Hajdú Péter a férfi Kiszel Tünde"
Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy mi minden történik a TV2 Hal a tortán című műsorának kulisszái mögött. A gastro reality műsor szereplői szerint a néző nem mindig a teljes igazságot látja.
2009. április 27. hétfő 16:45 -
Kiszel Tünde legyűrte Annácskát! - Celeb Top 10!
Mi történik, ha a keresőbe a "celeb" szócskát írom be? Nos, leszámítva az erotikus és erotikusnak mondott tartalommal ellátott oldalakat, neveket kapok.
2009. április 25. szombat 15:00 -
Kiszel Tünde szerint Hajdú egy tévészereplésért az anyját is eladná
Kiszel Tünde újból nekitámadt a 10! című műsornak, írja a Bors.
2009. április 25. szombat 09:45 -
Susan Boyle már kevésbé hasonlít Kiszel Tündére
A YouTube új éneklő sztárja rendbe rakatta a bozontos szemöldökét.
2009. április 24. péntek 10:31 -
Kiszel Tünde napimádó
Kiszel Tünde alig várta a napsütést, hiszen saját bevallása szerint ilyenkor tapadnak rá a pasik.
2009. április 23. csütörtök 16:04 -
Hajdú Péter: "Nem csinálok a lányomból Donatellát"
Úgy tűnik, Hajdú Péternek megtetszett a a TV2 10! című műsorának megmondóemberi szerepe. A műsorvezető a Mr. és Mrs. adásaiban előszeretettel tett megjegyzéseket magyar hírességekre, mint például Kiszel Tündére.
2009. április 17. péntek 18:35 -
Sebeők elégtételt követel!
Sebeők János felháborodott! A melorapper-filozófus azt sérelmezi, hogy - szerinte - csak vágóképnek használták az RTL Klub Fókusz című műsorában, holott komoly műsort adott elő Kiszel Tünde meglocsolásakor.
2009. április 17. péntek 09:45 -
Voksán Virág és egyéb vidám partypillanatok
Ez nem az a valamiről szóló anyag, inkább csak egy hülye partyvideo. Ilyeneket is szeretünk vágni és a számok szerint Önök ilyeneket is szeretnek nézni. Ha gondolják, akkor otthon is rendezhetnek celebpartyt, valaki beöltöztethetnek Kiszel Tündének, aki majd nyilatkozik, megsértődik, nyilatkozik, vagy Debreczeni Zitának, aki a semmit boldogan mondja bármikor, de ha valamiről kérdezik, megsértődik, vagy Hujber, aki semmiről sem beszél, talán nem is tud...2009. április 10.
2009. április 10. péntek 10:00 -
Hírességek, akik megbánták!
Csala Zsuzsa, Kiszel Tünde, Zimány Linda, Hajdú-Sarka Kata, Molnár Anikó. Vajon mi lehet a közös ezekben a sztárokban? Az, hogy mindannyian megbántak valamit az életük során, amit ma már talán egészen másképpen tennének.
2009. április 10. péntek 06:40 -
Kiszel Tünde félelmetes sztorija
Kiszel Tünde nem számított rá, hogy munka közben megmozdul alatta a föld! Vagyis a galéria, amit az ismert műsorvezető saját otthonában dolgozószobának alakított ki.
2009. április 6. hétfő 11:35 -
Duettet énekel Kiszellel Foxy
Nagy fába vágta a fejszéjét a Megasztárban ismertté vált Pál Tamás: dalt ír Kiszel Tündének és Foxynak.
2009. április 3. péntek 14:15 -
Sértő poénok, vagy szórakoztató paródia?
Beliczai Balázs, az RTL Klub Showder Klub című műsorának egyik szereplője meglehetősen furcsa paródiát adott elő a legutóbbi adásban. Kicikizte Hajdú Pétert és Sarka Katát, illetve Kiszel Tündét, valamint kislányát.
2009. április 2. csütörtök 17:45 -
Kiszelt utánozza Foxy!
Mint már megírtuk, a Benkő Dániel iránti szerelméről elhíresült Foxy nagy rajongója Kiszel Tündének. Nemrégiben az RTL Klub Reggeli című műsora össze is hozott számukra egy találkozót, ahol a pornószinkronos nő végre megismerhette Tündét.
2009. április 2. csütörtök 15:05 -
Megahír! Kiszel Tünde-szemöldök a legújabb divat!
A hír halálosan komoly, az egyik legvitatottabb celebünk Kiszel Tünde, aki a szemöldökével vívta ki magára a figyelmet, segítségét nyújt, és szemöldökdonor lett.
2009. április 1. szerda 14:00 -
Szombati video: fejelgettünk Kiszel Tündével!
Egészen kibékültünk Tündével. Tényleg. Kicsit megborzongtunk a világító pólóján, de aztán játékba hívtuk s képzeljék, jött. Hol máshol passzolgatna, labdázna, fejelgetne az ember, mint a Duna Plaza gyepén? Már hírt adtunk arról, hogy füvesítik a bevásárlóközpontot, legalább van mit locsolniuk Húsvétkor. Így tehát kedves, barátságos, zöld környezetben fejelgettünk, tessék eldönteni, ki mozog ügyesebben: Kiszel Tünde vagy Körmendi kolléga.2009. március 28.
2009. március 28. szombat 06:00 -
Kiszel Tünde minden férfit visszautasít - képgalériával
Habár Kiszel gyakorta hiszi, hogy megtalálta a nagy Ő-t, és továbbra is állítja: tévedhetetlenül megérzi majd, ha találkozik azzal a férfival, akit neki szán a sors. A mindent elsöprő szerelemre azonban nem csak neki, hanem kislányának rá kell mondania az igent. A minap ugyanis egy jó partinak ígérkező ügyvéd vallott kudarcot a lánykéréssel - Donatella miatt.
2009. március 27. péntek 07:15 -
Kiszel Tünde nemet mondott egy lánykérésre
A napokban állítólag már sokadszor kérték meg Kiszel Tünde kezét, de megint kikosarazta az udvarlót – írta a Bors.
2009. március 26. csütörtök 07:33 -
Szekeres Nóri füvet szeretne otthonra
A Duna Plaza gyepesítése nagyon megragadott bennünket, mint jópofa rendezvény, tudják, ez az a hely, ahol újra beszélőviszonyba keveredtünk Kiszel Tündével. Dombovári Vanda is itt mosolygott, de ő egy ideje kitalálta magának, hogy mi nagyon veszélyesek vagyunk és szép méretes körben kerüli Körmendi kollégát, ha ő cikkben van, Vanda cakkban és fordítva. Szekeres Nóri nem fél tőlünk, mi sem tőle, ellenben nagyon szeretjük őt.2009. március 26.
2009. március 26. csütörtök 06:00 -
Kiszel Tünde reméli, hogy nem fullad meg az RTL Klub új műsorában
A Japánban évek óta futó Human Tetris show mintájára az RTL Klub új műsorral rukkol elő.
2009. március 25. szerda 11:26 -
MEGFOGTUK KISZEL TÜNDE VILÁGÍTÓ MELLÉT!
Hát igen. Igen. Hadd írjuk le mégegyszer: igen. Sajtótörténeti pillanat ez, majdnem olyan felkavaró, mint amikor Bobák Renátától megkérdezte Körmendi kolléga, hogy megujjazhatja-e a szobába betámolygó úr. Vissza Kiszel Tündéhez. Vele ugyebár változatos a viszonyunk, sok interjút készítettünk már a hölggyel, de volt, hogy leöntött bennünket, vagy csak simán haragudott, mert anyónak neveztük vagy mert levideóztuk pasifogás közben. De most...2009. március 25.
2009. március 25. szerda 10:00 -
Foxi leszólta Horváth Évát
Foxi szerint Horváth Éva nem csak rosszindulatú, hanem tehetségtelen is. A színésznő durván kiakad, miután az RTL Klub műsorvezetője élő adásban provokálta őt és rajongásának tárgyát, Kiszel Tündét.
2009. március 25. szerda 09:10 -
Éva provokált?
Nem hétköznapi beszélgetésnek lehettünk szemtanúi ma az RTL Klub Reggelijében, ahol Kiszel Tünde és rajongója, Foxi vendégeskedett.
2009. március 24. kedd 13:30 -
Kiszel Tünde: nem éreztem, pedig kellett volna
Mostanában Kiszel Tünde újabb és újabb pasi oldalán mutatkozik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a férfiak egymásnak adják nála a kilincset. Szerinte a körülötte sündörgő fiatalemberek, urak "csak a hódolói".
2009. március 24. kedd 12:22 -
Tünde először a válásáról
Talán sokan nem is tudják, hogy Kiszel Tünde egészen fiatalon férjhez ment és három évvel később elvált. Donatella nem ebből a kapcsolatából született.
2009. március 19. csütörtök 12:15 -
Kiszel Tünde: Mindenki lent kezdi, csak nem ennyire
Televíziós műsorvezető, újságíró, fotómodell és szexszimbólum! Ez mind Kiszel Tünde!
2009. március 19. csütörtök 10:15 -
Kiszel Tündéért sztrájkolna!
Mint már megírtuk Simon Eszter alias Foxy példaképének tekinti Kiszel Tündét. A pornószinkronos nő most úgy döntött, semmi nem tántoríthatja el attól, hogy személyesen is megismerje rajongásának tárgyát.
2009. március 18. szerda 11:10 -
Kiszel Tünde hipnózisba akarta ejteni
Az elsőszámú pletyka alany, a legnagyobb szemöldökű celebünk abban a tévhitben él, hogy mintapéldája lehet minden becsületes magyar embernek.
2009. március 16. hétfő 09:40 -
Szólíthatlak mamának?
Állítólag előfordul a magyar sztárvilágban, hogy fiatal férfiak idősebb nők segítségével próbálnak megkapaszkodni a celebritások listáján. Mi nem hisszük el, de mások mást állítanak. Havas Henriknek természetesen erről is van véleménye, nevek említése nélkül. Sem Mary Zsuzsit, sem Kiszel Tündét nem nevezi meg. Dehogy.
2009. március 13. péntek 17:40 -
Kiszel Tündéért rajong Foxy
Szépségtitkokat szeretne ellesni Kiszel Tündétől Foxy. A pornószinkronos nő csodálja a népszerű celebet, és mindent megtenne azért, hogy barátnők legyenek.
2009. március 13. péntek 11:35 -
Egy jó pillanatban egy jó herét elővenni
The Kolin együttes billentyűs-énekes botrányhőse nem nevet Kiszel Tündén, tesitanárja viszont melegnek nézte, de megverni még csak egyszer akarták.
2009. március 13. péntek 10:45 -
Megbocsátott családja a miskolci Bonnie-nak
Szabadulása után képtelen munkát találni a kilenc évet ült Novák Tünde.
2009. március 12. csütörtök 19:50 -
Hal a tortán - Sztorik, receptek, kulisszatitkok a sztárok konyhájából
"Tudod mit, majom? Főzzön neked a Kiszel Tünde!"
2009. március 12. csütörtök 10:05 -
Kis híján máglyán égették el Kiszel Tünde kislányát!
Kiszel Tünde kislányán, Donatellán gúnyolódnak a Centrál Színház új előadásában, az Avenue Q című Broadway-darab magyar adaptációjában. A "totál brutál musicalként" emlegetett mű megérdemli a 16-os karikát.
2009. március 6. péntek 09:31 -
Kiszel Tünde megbetegedett
Kiszel Tündét is elérte az influenzajárvány. A műsorvezetőt teljesen ledöntötte lábáról a betegség, ami azért is problémás számára, mert jelenleg nagyon sok a munkája.
2009. március 5. csütörtök 09:40 -
Kiszel Tünde értéktelen, nem kap pálinkát!
Mesterpálinkák Boltja, a Bazilikánál. Jónás József, a bolt tulajdonosa épp a termékeket vette sorra, egyébként millió fajta és forma üveget néztünk, nem beszélve arról, mi mindenből lehet pálinkát készíteni, bocsánat, mesterpálinkát, szóval Jónás úr kissé meghökkent arra a kérdésre, hogy mit adna Kiszel Tündének és rövidített átiratban azt válaszolta, hogy semmit. Mert Kiszel Tünde nem értékes, a pálinka viszont az. Mi ebbe a harcba nem szállnánk be.2009. március 4.
2009. március 4. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde mindent cáfol!
Félreérthető címekkel jelentek meg cikkek a közelmúltban Kiszel Tündéről. Több internetes fórumon is azt írták, az ismert műsorvezető örömlányok között dolgozik. A híresség mindezt cáfolta, és kijelentette, soha semmi olyat nem tesz, ami az erkölcsi normáival nem egyeztethető össze.
2009. február 27. péntek 10:40 -
Kiszel Tünde nem vágyik több szexre
A népszerű médiaszemélyiség kegyeiért még az Operabálon is versengtek az urak. Bár kísérője nem akar tőle szexet, Tünde leszögezte, hogy van, aki melegen tartja az ágyát.
2009. február 26. csütörtök 14:02 -
Döbbenetes báli ruhák Kiszel Tündétől a leopárdmintáig
Összeszedtük az Operabál legkirívóbban öltözött hölgyeit, hogy megtudjuk, önnek melyik a kedvence.
2009. február 26. csütörtök 08:06 -
Ízletes darabok Szegedi Szabadtéri Játékok étlapján  
Népszerű művészek, sztárparádé várja idén is a Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét. Bodrogi Gyula, Stohl András, Gesztesi Károly, Kovács Patrícia, Trill Zsolt, Janza Kata mellett Rost Andrea, Kiss B. Atilla, Frankó Tünde játékát is élvezhetjük a nyári fesztivál során. A Szabadtéri idei műsora is változatos színházi előadásokat, köztük izgalmas új produkciókat, valamint visszatérő közönség-kedvenceket ígér. [Dátum: 2009.02.25. 16:25]
2009. február 25. szerda 16:25 -
Valójában Kiszel Tünde volt az Operabál sztárja! Fotók!
Kiszel Tünde immár szinte évről évre törzsvendégként van jelen a Budapesti Operabálon, hiszen majdnem minden évben részt vett a jeles ünnepségen. A műsorvezetőnek ismét sikerült közös fotót készítenie az idei sztárvendéggel, Franco Neroval, sőt!
2009. február 24. kedd 18:22 -
Kiszel Tünde nővére mellbedobással legyőzte a húgát - videó
Az idei Operabálon minden bizonnyal Kiszel Tünde és nővére belépője volt a leghatásosabb...
2009. február 24. kedd 14:05 -
Tünde hódolójáról beszélt!
Kiszel Tünde volt a vendége ma az RTL Klub Reggelijének, ahol az Operabálban szerzett élményeiről mesélt. Többek között arról is beszámolt, hogy hódolójával, Gáborral jelent meg a rangos eseményen.
2009. február 23. hétfő 12:56 -
Szégyent hozott a magyarokra Kiszel Tünde
Megérkezett a ma esti Operabál sztárvendége, Franco Nero, aki egyenesen Los Angelesből repült hozzánk. A tegnapi sajtótájékoztató azonban Kiszel Tünde jóvoltából nemcsak róla szólt.
2009. február 21. szombat 17:31 -
Kárász Robi nem győzött bókolni
Szalontai Szilvi, Szklenár (Baby) Gabi és Kiszel Tünde volt a TV2 Mokkájának vendége. Demcsák Zsuzsa és Kárász Robi a legjobb csajozós dumák kapcsán faggatta a három csinos hölgyet.
2009. február 20. péntek 09:55 -
Kiszel Tünde kifakadt, rajongója a hátán akart felkapaszkodni!
Kiszel Tündének rengeteg rajongója van. A műsorvezető a napokban azonban csalódott abban az úriemberben, akinek társaságában mostanság igencsak sokat lehetett látni. Tünde a Story TV Esti Frizbi című műsorában is egyik rajongójával együtt jelent volna meg, Zoltán azonban nem ment el a felvételre.
2009. február 14. szombat 08:01 -
Kiszel Tünde kitálalt
Kiszel Tünde úgy döntött, nem hallgat tovább és az storytv Esti Frizbi című műsorának forgatásán kitálalt legújabb hódolójáról.
2009. február 13. péntek 15:55 -
Hajdú Péter Tünde férfiideálja
Bár Kiszel Tünde nem él párkapcsolatban, ha bármilyen rendezvényen meg kell jelennie, mindig akad kísérője és aktuális hódolója! Ám azt, hogy milyen is az ő férfiideálja, a storytv Esti Frizbijének felvételén árulta el.
2009. február 13. péntek 12:00 -
Hajós András Kiszelről és az életről általában
Többen is találgatták, hogy Hajós András komolyn mondta-e a legutóbbi Heti hetes felvételén, hogy nem akar nekünk nyilatkozni. Nem. Olyannyira nem, hogy itt van az, amikor nem ezt mondja, hanem egészen mást - beszél Kiszel Tündéről, de csak azért, mert mi róla kérdezzük, beszél a hitelekről, a politikusokról, szóval mindarról, ami mostanában mindenkit érdekel. Bennünket meg speciálisan az ő véleménye érdekelt, ezért is mentünk oda hozzá.2009. február 10.
2009. február 10. kedd 06:00 -
Kiszel Tünde nem pasizik
A szombati Story-gálán Kiszel Tünde új hódolójával jelent meg, és kikérte magának, hogy a fiatalembert a pasijának nevezzék.
2009. február 9. hétfő 16:02 -
Donatella örököl majd Tünde után
Kiszel Tünde kislánya Donatella szegény maradhat felnőtt korára - írta az egyik magazin. Az ismert műsorvezető ezt határozottan cáfolja, azt mondja, azért dolgozik, hogy Donatella sem most, sem pedig később semmibe ne szenvedjen hiányt.
2009. február 9. hétfő 12:15 -
A gyönyörű szépségkirálynő még meghódítható!
Kiszel Tünde heti szavazásunkon nem aratott túl nagy sikert, a modell-műsorvezető-énekesnő-színésznővel csak igen kevesen lépnének félre. Nem úgy Dammak Jázminnal, a tavalyi Miss Universe Hungary győztesével. A STOP megtudta: erre akár még esély is lehet, a szőke szépség ugyanis szingli.
2009. február 9. hétfő 12:13 -
Anettka egy filmben a férjével - Karizs doktor videotékája
Holnap történt- vicces, szórakoztatni vágyó bulvárfilm- Anettkával a főszerepben. Csakhogy az ő számára minden, csak nem önfeledten szórakoztató ez a film. Ugyanis az ismert szereplők, Zalatnay Cini, Kiszel Tünde, Terry Black mellett feltűnik a vásznon Rezső- Anettka azóta elhunyt férje is.
2009. február 5. csütörtök 11:25 -
Győzike mint fakabát - Karizs doktor videotékája
Rendőrt játszik Győzike a nemrég bemutatott bulvárfilmben, ahol Kiszel Tünde, Anettka és Zalatnay Cini a partnerei. Stílusos választás.
2009. február 4. szerda 16:35 -
Zoltán megcáfolta: Nincs köze Kiszel Tündéhez!
A Story-ban felröppenő hír egy óriási kacsa! Kiszel tünde és állítólagos párja a festőművész Kakucsi Csernák Zoltán nem alkotnak egy párt!
2009. február 4. szerda 10:30 -
Kiszel Tünde: Zoltán a rajongóm
Csernák Zoltán jó barát, de nincs közöttünk intim kapcsolat - mondta Kiszel Tünde StoryOnline-nak, amit a festőművész is megerősített.
2009. február 4. szerda 10:25 -
Kiszel Tünde új hódolója!
Kiszel Tünde megmutatta új hódolóját a Story magazinnak. Tünde, a Holnap történt című fim premierjén jelent meg először újdonsült kedvesével...
2009. február 3. kedd 15:20 -
Megmutatjuk Kiszel Tünde új hódolóját!
Kiszel Tünde egy titokzatos idegennel jelent meg a hétvégén a Holnap történt című film premierjén. A fess fiatalember láthatóan meghitt viszonyban van a műsorvezetővel, aki csak szűkszavúan nyilatkozott az ügyről.
2009. február 3. kedd 06:40 -
Íme Kiszel Tünde példaképe!
A nem éppen műveltsége révén ismertté vált szállodaörökös egy a szigetországban tett látogatása során vendégeskedett egy interjúshow-ban, ahol pechjére általános tájékozottságára is kíváncsiak voltak. Paris Hilton nem tudta megmondani, ki Anglia miniszterelnöke, Kiszel Tünde szerint azonban ezzel nincs semmi probléma.
2009. február 2. hétfő 11:10 -
Ihos József és Kiszel Tünde... szépek együtt
Győzi rángatós műsorszáma kicsit elvonta a figyelmünket a bemutatóról. Hogyhogy milyen bemutatóról?! Hát Önök semmire sem figyelnek? Egy összefoglalót már mutattunk a Holnap történt című film bemutatójáról. Hogyhogy mi ez az egész?! Tényleg semmit sem tudnak a fontos dolgokról? Anettka, aki lassacskán végleg kiszorul mindenhonnan, még a bulvárból is, úgy döntött, hogy ha nincs benne, akkor kritizálni fogja azt. Sokan próbálkoznak így. Nézzék.2009. január 1.
2009. február 1. vasárnap 06:00 -
Reggeli körkapcsolás
Alkohol, drogok, Kiszel Tünde legújabb naptára? Ugyan! Az igazi tudatmódosító cucc a villámgyors pásztázás egy szürke hétfőn a reggeli műsorok közt.
2009. január 30. péntek 12:01 -
Kiszel Tünde mára egyetemi tananyag lett!
Kiszel Tünde bár nem gazdag, panaszra nincs oka. Az egykori fotómodell mára hazánk talán legismertebb celebje lett. Nem tagadja, abból él, hogy folyamatosan szerepel a médiában. A naptárdíva egy közel százmilliót éri ingatlan tulajdonosa. Budapest egyik legszebb panorámájával rendelkező lakásában él kislányával, Donatellával.
2009. január 29. csütörtök 15:31 -
Kiszel Tündét testvére pénzeli
Kiszel Tündéről köztudott, hogy alkalmi munkákból tartja el magát és kislányát, mivel nincs fix állása. Ez nagyban megnehezíti a híresség mindennapjait.
2009. január 29. csütörtök 09:03 -
Kiszel Tünde vallott!
Egyre több sztár vall színt arról, hány férfi is volt valójában az életében. Kiszel Tünde is rászánta magát, és a StoryOnline-nak elárulta a nagy titkot.
2009. január 27. kedd 13:30 -
Kata nem akar meztelen fotókat!
Egyre több állapotos hírességről készül meztelen fotó. Többek között Demi Moore és Kiszel Tünde is megmutatta kendőzetlen bájait, miközben gyermeküket várták. Hajdú-Sarka Kata azt mondja, szóba került ugyan ez a téma vele kapcsolatban is, de ő semmi szín alatt nem vállalna be jelen állapotában egy erotikus fotósorozatot.
2009. január 26. hétfő 13:00 -
Lilu adásban provokálta Tündét?
Kiszel Tünde azért érkezett az RTL Klub Reggelijébe Liluhoz, hogy Müller Rózsa jósoljon neki. Ám az ébresztőműsor háziasszonya, Tünde jövőjénél sokkal kíváncsibb volt arra, hogy vendége valójában hány éves, és volt-e már plasztikai műtétje?!
2009. január 22. csütörtök 11:30 -
Ki az a fiatal pasi Kiszel Tünde oldalán?
Kiszel Tündét az utóbbi hetekben többször is egy titokzatos, fiatal férfi oldalán látták feltűnni a város több jó nevű éttermében. A televíziós személyiség ugyan elismerte, hogy van udvarlója, egyelőre azonban nem szeretne semmit elkiabálni.
2009. január 21. szerda 12:49 -
Erdélyi Mónika felveszi a kesztyűt: eddig minden ellenfelét legyőzte
Kiszel Tünde ismét képernyőre vágyik. Ezúttal egy saját talk show-val készül, amelyhez már előre kész tervei vannak. Tünci elárulta: a Mónika show-hoz hasonló műsorban szívesen kipróbálná magát.
2009. január 19. hétfő 11:55 -
Kiderült miből él Tünde és Anikó
Sok olyan hírességet ismerünk, akiket nyugodtan nevezhetnénk akár megélhetési celebnek is, hiszen nem tudni, mivel is foglalkoznak valójában. Bizonyára sokakat érdekel, miből él Kiszel Tünde, vagy Molnár Anikó.
2009. január 19. hétfő 08:20 -
Fábry Sándor és a szépségkirálynő együtt
Szombaton indul a Budapest-Bamako Rali. A versenyen több híresség is részt vesz, a közel 8 ezer kilométeres távot Semmi-Kis Tünde motoron teszi meg, Fábry Sándor pedig egy mentőautót vezet majd.
2009. január 14. szerda 07:06 -
Kiszel Tündét Havas Henriknek köszönhetjük
Kiszel Tünde saját műsort szeretne - konkrét elképzelései is vannak leendő talk-showjáról.
2009. január 13. kedd 19:52 -
Kiszel Tünci műsort akar!
Kiszel Tünde a Cool délutáni műsorában egy rövid időre átvette a műsorvezetői stafétabotot Horváth Évától és Müller Attilától. A gyakorlásra szükség is van, hiszen tervei szerint nemsokára valamelyik hazai televíziós csatornáján láthatjuk viszont, mint egy saját műsor házigazdája.
2009. január 13. kedd 17:00 -
Kiszel Tünde kimondta: Havas Henrik volt az első!
A dívának konkrét elképzelései vannak leendő talk-showjáról.
2009. január 12. hétfő 17:20 -
Kiszel Tünde saját műsort szeretne
A dívának konkrét elképzelései vannak leendő talk-showjáról.
2009. január 12. hétfő 16:31 -
Kiszel Tünde végrendelkezne
Kiszel Tünde úgy véli, a végrendelet is épp úgy hozzátartozik az élethez, mint egyéb más dokumentumok, amelyek a saját és családja biztonságát szavatolják. Éppen ezért ő is végrendelkezni kíván.
2009. január 12. hétfő 11:55 -
Nagy Feró és Kiszel Tünde az APEH listáján
Neves hazai előadók háza táján kezd vizsgálódni az adóhatóság. Az APEH-nál arra kíváncsiak, hogy a sztárok vajon minden fellépésükből származó jövedelmüket bevallják-e. Nagy Feró szerint azért mennek hozzájuk, mert a politikusoknál mindent renden találtak.
2009. január 12. hétfő 07:15 -
Kiszel Tündét legénybúcsúkba is megrendelhetik
Kiszel Tünde állítja, hogy ő igenis dolgos asszony, és repülőn sem pasizik, mert alakul egy kapcsolata éppen.
2009. január 10. szombat 12:45 -
Megdöbbentő dologra készül Kiszel Tünde!
Kiszel Tünde azt mondja, olyan dologra készül, amin biztosan sokan megdöbbennek majd, de egyelőre részleteket még nem szeretett volna elárulni a nagy dobásról.
2009. január 9. péntek 13:35 -
Majka Szorcsik Viki és Hujber szexét várja
Nem mondjatják, hogy ez nem egy Google-barát cím. Esetleg még valahogy belecsempészhettük volna Kiszel mamát is és a szokásos "botrány!" szót. Ez itt nem egy botrány, illetve azóta, hogy egy táncosnőről leírtuk, hogy táncosnő és ez baj lett, már nem bocsátkozunk jóslásokba. Majkát terveiről faggattuk és ez a szépség jött ki belőle, hogy tudniillik ha már az egyébként szerintünk is tök jó Szőke kóla óta senki sem keresi, majd ő csinál egy mozit.2009. január 7.
2009. január 7. szerda 06:00 -
Kiszel Tünde visszavág!
Kiszel Tünde mindig is anyatigrisként védte kislányát, nem csoda hát, ha nagyon felháborodott, amikor barátai telefonon közölték vele: Dopeman karácsony előtt meglehetősen durva dolgot nyilatkozott Donatellával kapcsolatban az egyik televízióban.
2009. január 6. kedd 11:15 -
Kiszel Tünde idén félredobta a fehérneműt
Immáron hatodik éve, hogy Kiszel Tünde megörvendeztet minket legújabb naptárjával. A 2009-es sorozat azonban merőben más, mint az eddigiek Tünci azt is elmeséli, miért.
2009. január 5. hétfő 07:15 -
Nyomravezetői díjat tűztek ki az eltűnt exmodell ügyében a rendőrség
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a mintegy három hónapja eltűnt Eva Rhodes felkutatása érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
2009. január 4. vasárnap 18:19 -
Nyomravezetői díjat tűztek ki az eltűnt exmodell ügyében
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a mintegy három hónapja eltűnt Eva Rhodes felkutatása érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
2009. január 4. vasárnap 18:19 -
Benkő Dániel önkielégítést oktat
Annyira tűnődtünk, hogy mi lenne jó kezdőanyag kettőezerkilencre. Kiszel Tündéhez menjünk oda, hátha most már köpni is fog? Ugyan már. Vagy csapjunk át elemzőbe és álljunk lesben a Parlament előtt? Minek? Vagy kezdjünk bele egy erőltetett oktatósorozatba, hogy így hullik szét a fal, ha rúgjuk, így hal meg a csirke, ha elvágjuk a torkát, ilyen a lépcső, ha felmegyünk rajta? Nyavalyát. Inkább álljon itt egy erőlködésmentes anyag... a legfontosabb dologról.2009. január 2.
2009. január 2. péntek 06:00 -
Kiszel Tünde: udvarlóban sosincs hiány
2002 óta minden évben elkészítteti naptárát Kiszel Tünde. Most is létrejött a színes, bohókás közös kalendárium Donatellával, ám az önálló anyag nagyon eltér az eddigiektől. Tündét meggyőzte egy profi csapat, így nekik köszönhetően a médiadívát visszafogott stílusban, állig felöltözve, ízlésesen beállított képeken láthatjuk viszont.
2008. december 31. szerda 14:19 -
IItalozás után leszúrta feleségét egy férfi
Leszúrta feleségét egy 59 éves férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban szombaton este - tájékoztatta az MTI-t Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. december 28. vasárnap 13:10 -
Italozás után leszúrta feleségét egy férfi
Leszúrta feleségét egy 59 éves férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban szombaton este - tájékoztatta az MTI-t Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. december 28. vasárnap 13:10 -
A nosztalgikus erotika a legnagyobb hollywoodi divat
A pin up lányok a női erő megtestesítői - mondta egy amerikai fotós. Ennek jegyében a hollywoodi celebek többsége a XX. század nagy díváihoz hasonlóan vetkőzött a magazinokban. A nosztalgia Magyarországra is begyűrűzött, Bódi Sylvi és Kiszel Tünde budoárjáig.
2008. december 26. péntek 18:55 -
Kiszel Tünde meg akarja veretni Dopemant
Dopeman egy beszélgetős műsorban kifejtette, hogy Kiszel Tünde kislányát nem gyógyszerezni kellene, hanem inkább lekeverni neki néha egy jó nagy pofont.
2008. december 24. szerda 08:59 -
Kiszel Tünde csillogó ékszerei
Ahhoz képest, hogy Kiszel Tünde utólag illegálissá minősítette részvételünket naptárbemutatóján, jó sok anyagot készítettünk, nem utolsósorban vele magával és finom metszésű kétméteres partnerével. Tessék megfigyelni, milyen édesen nyilatkoztak a juj.hu-nak, Tünde ki is mondta a nevünket, szóval mintha egyáltalán nem is lettünk volna illegálisak mindaddig, míg meg nem kérdeztük azt a néhány dolgot, amit ő tett közzé magáról. Mindegy.2008. december 21.
2008. december 21. vasárnap 06:00 -
Kiszel Tünde múltbéli titka!
Felröppent a hír, hogy Liptai Claudiát és Kiszel Tündét is kinézte magának a Jóban Rosszban című sorozat stábja. Claudia már is forgat, Tünde egyelőre még nem kapott felkérést. Persze ami késik, nem múlik.
2008. december 19. péntek 14:30 -
Így ünnepelt Kiszel Tünde!
Kiszel Tünde születésnapi partija a megszokottnál is elegánsabb volt. Az ismert műsorvezető limuzinnal érkezett az óbudai étterembe, ahol barátai és hódolói várták.
2008. december 17. szerda 17:10 -
Kiszel Tünde szemöldökspecialistát villantott
Kiszel szemöldökspecialistája szerint nagy bátorság kell ahhoz, hogy hozzá merjen nyúlni az ember a dekoratív médiaszemélyiség dzsindzsájához.
2008. december 15. hétfő 14:49 -
Kiszel 'szemöldökkreátora' büszke a művére
Kiszel Tünde szemöldökspecialistája. Esküszünk, hogy egy órán át emésztettük ezt a három szót így együtt. Hogy Kiszel Tünde szemöldöke a nemzeti örökség része, azt hallottuk már, de viccnek gondoltuk. Talán Önök is. De ő nem. Igazából sokat tűnődünk azon, ki mit gondol róla és saját magáról Tünde néni környezetében. Azon is szoktunk gondolkodni, hogy kell-e őt sajnálni. Nyilván ő úgy gondolja, hogy nem. No és a szemöldökspecialistáját?2008. december 15.
2008. december 15. hétfő 06:00 -
Lakatos Krisztián, vagy Jennifer Aniston a hét lúzere?
Megasztáros anyázás, Kiszel Tünde pezsgőlocsolása, vagy a balhézó Vinnie Jones a heti lúzer? Szavazzon!
2008. december 14. vasárnap 22:00 -
Tünde önvédelemből támadt
Kiszel Tünde újra kibújt a mosolygó-kacsingató műdíva jelmezéből, és rátámadt egy riporterre.
2008. december 13. szombat 14:12 -
"Hívatlan vendég volt" - Kiszel Tünci ezzel magyarázza kirohanását
Kiszel Tünde új naptárát egy nagyszabású bemutató keretében ismertette a sajtó munkatársaival. A partin interjúkat is adott, ám az egyik beszélgetés nem egészen úgy alakult, ahogy képzelte. A riporter provokatív kérdéseivel és véleményével teljesen kiakasztotta, ő pedig válaszként pezsgőt öntött az újságíró arcába. Kiszel az eset kapcsán elmondta: a médiamunkás hívatlan vendég volt és már korábban ki kellett volna vezetni a teremből.
2008. december 13. szombat 09:01 -
Tünde hollywoodi dívaként ünnepelt
Lelocsolt egy szemtelen riportert
2008. december 12. péntek 19:32 -
Dulakodás közben pezsgővel támadt Kiszel Tünde a riporterre
A mind durvább szájkarate után biztonsági őrök vezették ki a juj.hu riporterét Kiszel Tünde partijáról.
2008. december 12. péntek 09:30 -
Friderikusz szívesen megdolgozná Kiszel Tüncit
Kiszel Tündét óriási megtiszteltetés érte a minap. Friderikusz Sándor személyesen hívta fel telefonon, mert szeretne vele együtt dolgozni.
2008. december 12. péntek 07:26 -
BOTRÁNY! KISZEL MEGTÁMADTA STÁBUNKAT!
Kiszel Tünde mintha kicsit... értik. Mintha. Egyre erősebb a gyanúnk, hogy miután senki sem szólt neki soha, hogy egyrészt abból él, hogy az emberek kinevetik, másrészt pedig a naptárát, amelynek bemutató sajtótájékoztatójára mentünk el, csak egymást idegesítendő veszik az emberek, ő tényleg hiszi, hogy ez mind szép és jó. S mikor mi megpróbáltuk figyelmeztetni, rájött, mint Sipisupi Klára, hogy bár eddig lihegett a sajtóért, most inkább megsértődik.2008. december 12.
2008. december 12. péntek 06:00 -
Sanyi újra képernyőn!
Botrányokkal tarkított félévet töltött a magyar zenecsatornánál Nagy Sándor, aki nemrégiben visszatért régi munkájához. Talán emlékeznek még rá, hogy a tévés Kiszel Tündével került vitába, majd élő adásban aprópénzt vágott a naptárdíva elé.
2008. december 11. csütörtök 15:35 -
Kiszel Tünde Friderikusszal dolgozna?
Kiszel Tünde meglepő titkot árult el a StoryOnline-nak. Elmondta, hogy a közelmúltban felhívta őt Friderikusz Sándor, aki beszélgetés közben közölte: szeretne vele dolgozni.
2008. december 11. csütörtök 06:40 -
Rubint Réka a Showder Klubban: úgy néz ki, mint egy ír szetter
A Showder Klub komikusai állítják: néhány hazai celeb viselkedése olyan magas labda számukra, amelyet vétek lenne nem leütni. Most épp Kiszel Tünde és Rubint Réka lett kipécézve.
2008. december 10. szerda 06:50 -
Kiszel Tündét hamisítják!
Visszaéltek Kiszel Tünde arcképével! Egyik alkalommal ugyanis a fejét egy idegen nő ruhátlan testére montírozták, hogy ezzel kompromittálják. Tünde azt mondja, mindig is tudta, hogy sok a rosszindulatú ember, ám ilyesmire ő sem számított.
2008. december 9. kedd 07:10 -
Bódi Sylvi meghízott, hogy lenyomja Kiszel Tündét
Ki érdemes arra, hogy a falán lógjon egész évben? Szavazzon! Falinaptárak VV Jennytől Jessica Albáig.
2008. december 7. vasárnap 08:20 -
Donatella kívánságai a Mikulástól
A Best magazin egy teljes oldalas képet szentelt Kiszel Tünde leánygyermekének az alábbi mondatokkal.
2008. december 5. péntek 08:03 -
Hal a tortán - Sztorik, receptek, kulisszatitkok a sztárok konyhájából
"Tudod mit, majom? Főzzön neked a Kiszel Tünde!"
2008. december 4. csütörtök 23:15 -
Sztárok és csillagok: Kiszel Tündi, a csábító titkai
Egy médiamanöken, akiről nem lehet nem véleményt alkotni. Lehet imádni vagy esetleg utálni, azonosulni vele vagy elvetni elveit, de hidegen biztosan nem hagy. Kiszel Tündi, a szabad és karizmatikus csábító, zajos magánélettel. Minden széllel szemben vonzó lennél? Hogyan őrizd meg csúcsformádat? Tündi így csinálja horoszkópja szerint!
2008. december 4. csütörtök 09:00 -
Furcsa dolgok történnek Kiszel Tündével!
Kiszel Tünde úgy érzi, meglehetősen gyanús dolgok történnek vele mostanában. Néhány napja ugyanis meginvitálták a TV2 Mokka című műsorába, majd a meghívást hirtelen lemondták. Tünde úgy érzi, mindez nem véletlenül történt.
2008. december 4. csütörtök 08:05 -
Naptár készül Pákó kisfiáról!
Fekete Pákó újabb ötlettel állt elő. A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor sztárja naptárt csináltat kisfiáról. Lehet, hogy Bence leszorítja trónjáról Kiszel Tünde kislányát, Donatellát?
2008. december 3. szerda 07:25 -
Kiszel Tünde szerint kitiltották őt a Mokkából
Feketelistára tette a tv2 Kiszel Tündét - állítja a Velveten legmihasznább celebnek választott médiaszereplő a Borsban.
2008. december 3. szerda 07:22 -
Kiszel Tünde kipakolt!
Kiszel Tünde - saját állítása szerint - sarokba szorította a TV2 10! című műsorának készítőit. Azt mondja, több napon keresztül nyomás alatt tartották őt, ugyanis azt akarták, járuljon hozzá ahhoz, hogy leadjanak egy anyagot a vasárnapi adásban, ahol most a celebek gyerekeiről volt szó. A műsorvezető szerint az eredeti anyag sértő volt Donatellára és rá nézve is, így annak közzétételéhez, az eredeti formában nem járult hozzá.
2008. december 2. kedd 06:45 -
Vad Kati bírálta Kiszel Tündét
A TV2 10! című műsora vasárnap este nyolcadik listájához érkezett el, amiből négyre Kiszel Tünde is felfért, ebből pedig kettő esetében a trónt bitorolja. Ő a leglúzerebb, ominózus aprópénz hajigálásával negyedik helyet sikerült kivívni a tévés botrányok közt, stílusteremtésből harmadik, a sztárgyermekek listáján pedig Donatellával karöltve szintén az első helyre kerültek.
2008. december 1. hétfő 13:25 -
Kiszel Tünde lett a legmihasznább celeb
Önök döntöttek: az egykori Tutti Frutti táncos, a szétműtött szájú nő és a frizbis nyertek.
2008. december 1. hétfő 09:45 -
Ki legyen a hét lúzere? A fenyegetőző Medveczky Ilona, vagy a repülőn pasizó Kiszel Tünde?
Főleg nők és szőkék a lúzerjelöltek, de semmi szándékosság nincs a dologban. Azért Gáspár Győzőt is beválogattuk.
2008. november 30. vasárnap 17:05 -
50 milliót fizethetnek, ha megvakul Kiszel!
Kiszel Tünde rekord összegre, 50 millió forintra akarja bebiztosítani a szemeit. Tündének saját bevallása szerint a két kékeszöld, igéző szeme a védjegye.
2008. november 30. vasárnap 10:15 -
Kiszel Tünde a szemét Beckham lábához hasonlítja
Az eddig inkább szemöldökéről ismert dekoratív médiaszemélyiség úgy véli, az ő szeme ugyanolyan munkaeszköz, mint David Beckhamnek a lába, ezért 50 millió forintért köt rá biztosítást - írja a Bors.
2008. november 30. vasárnap 09:16 -
Kiszel Tündét csőbehúzták?
Meghökkentő cikk jelent meg az egyik bulvárlapban Kiszel Tündéről. Az írásban azt állították, a műsorvezető ittasan, kislánya szeme láttára pasizott. Tünde kikéri magának ezt a feltételezést, sőt azon gondolkodik, hogy jogi útra tereli az ügyet.
2008. november 26. szerda 13:35 -
Kiszel Tünde ittasan csókolózott a repülőn
Kiszel Tünde egy nála tizenöt évvel fiatalabb pasival enyelgett a repülőn. Ráadásul a lánya előtt.
2008. november 25. kedd 11:45 -
Kiszel Tünde részegen pasizott kislánya szeme láttára
A Blikk információi szerint Kiszel Tünde egy nála tizenöt évvel fiatalabb férfival gabalyodott össze az Egyiptom felé tartó repülőúton. Mindezt kislánya, Donatellácska szeme láttára, akit nem igazán zavart, hogy édesanyját mellette puszilgatják és simogatják.
2008. november 25. kedd 08:46 -
Kiszel piásan pasizott kislánya orra előtt
Egyiptom felé egy nála 15 évvel fiatalabb fiúval gabalyodott össze.
2008. november 25. kedd 08:29 -
Kiszel Tünde éjfélkor is kapta az SMS-eket
Kiszel Tünde duplán ünnepel. A műsorvezető egyben tart szülinapi partit és naptárbemutatót, s a szőkeséget nemcsak családja, de rajongói is köszöntötték.
2008. november 25. kedd 07:06 -
Újabb exkluzív fotó Kiszel Tündéről!
Újabb exkluzív fotóval örvendeztette meg Kiszel Tünde a StoryOnline olvasóit. A vidám felvétel, melyen kislányával látható, a Donatellával közös, 2009-es naptár címlapja.
2008. november 21. péntek 14:05 -
Semmi-Kis Tünde 8 ezer kilométert motorozik
BUDAPEST
2008. november 20. csütörtök 11:35 -
Extrákat is vállal Tünde?
Kiszel Tünde nem titkolja, hogy szívesen vállal civil rendezvényeken is fellépést. A szőke celeb elárulta, miféle extra szolgáltatásokat kérnek tőle és mi az, amit soha nem vállal be.
2008. november 20. csütörtök 08:36 -
Gusztustalankodott az író
Bár tény, hogy visszavettek a sértegetésekből a TV2 10! című műsorában, még így is akadt egy-két olyan beszólás, ami kiveri a biztosítékot. A legutóbbi adásban Anettka, Kiszel Tünde és Fekete Pákó sem úszta meg szárazon!
2008. november 18. kedd 11:25 -
Tünci: "Az imádóim letérdelnek előttem"
Kiszel Tünde újabb erotikus naptárral lepi meg rajongóit a következő esztendőben. A képsorozaton ezúttal két hódolóval közösen jelenik meg, a profi férfimodellek örömmel vállalták a felkérést.
2008. november 18. kedd 09:58 -
Kiszel Tünde és Győzike egy pár?
Gáspár Győző és Kiszel Tünde uralja országunkat? Varga Ferenc József, a Mikroszkóp Színpad színésze ezt a kérdést pedzegeti "Köcsög!" című könyvében, ahol még Fekete Pákó is külön szerephez jutott. A humorista paródiája a körülöttünk lévő világ agymosásaira próbálja felhívni a figyelmet.
2008. november 17. hétfő 13:25 -
Napi fétis: Hiszünk az egyéjszakás csipkeharisnyában
Egy harisnya felhúzásával el tudjuk érni, hogy hétköznapi polgárból bölcsésszé, vagy éppen dominává váljunk. Nagy, téli harisnyatesztünk alkalmával Cicciolinának és Kiszel Tündének is öltöztünk. Karácsonyi divatszatíra.
2008. november 17. hétfő 10:05 -
Kiszel Tünde értékrendjével összeegyeztethető a kivillanó dekoltázs
A dekoratív médiaszemélyiség a Borsnak elmondta, hogy szeret szexisen öltözködni, de arra mindig ügyel, hogy ne mutasson túl sokat magából.
2008. november 17. hétfő 09:44 -
Végelg leszámolt a fehérneműs fotókkal? Új naptárjában igazi dívaként pózolt Kiszel Tünde!
Érdekes kép került elő Kiszel Tündéről. A televíziós két félmeztelen férfival pózol egy limuzinban. A másik felvételen egy asztalon térdel, szintén a már említett két fiatalember társaságában.
2008. november 17. hétfő 07:05 -
Szex hármasban - ahogy a magyar sztárok csinálják
Judy Nero és Mészáros Dóri egyaránt ódzkodnak a többszereplős szextől, saját bevallásuk szerint magánéletükben soha nem csináltak ilyesmit és a jövőben sem akarnak sort keríteni rá. Kiszel Tünde ugyanígy gondolkodik: nem tudná magát elképzelni két férfival az ágyban. Benkő Dániel viszont szívesen kipróbálná a hármas felállást.
2008. november 11. kedd 18:31 -
Rettenetes kínokat élt át az ismert műsorvezető! Hosszas kezelés vár rá!
Kiszel Tündének nagy fájdalmai voltak. Az ismert műsorvezetőnek ugyanis begyulladt az egyik foga, amitől a kínok kínját kellett kiállnia.
2008. november 11. kedd 09:10 -
Hogyan élnek Hajdúék? - képgalériával
Kiszel Tünde lenne a magyar Lollobrigida? Nyertes Zsuzsa Marylin Monroe, Steiner Kristóf pedig Paris Hilton? De ha fantáziánk engedi, akkor párhuzamot vonhatunk a Sarka-Hajdú páros és a Cruise-Holmes házasság között is. Vagyis nem kell nekünk Hollywoodba menni ahhoz, hogy megtaláljuk a bohócainkat...
2008. november 11. kedd 07:15 -
Hajdú Péter: ha még egyszer a szájára veszi a feleségem, kiverem a fogát!
Terry Black alaposan beszólt Hajdú Péternek és Sarka Katának. Szerinte ugyanis az Esti Frizbi műsorvezetője a férfi Kiszel Tünde. Terry korábban Szorcsik Vikit parasztozta le a TV2 Hal a tortán adásában, most a Hajdú-Sarka házaspárról mondta el cseppet sem hízelgő véleményét.
2008. november 10. hétfő 13:16 -
Terry Black lekiszeltündézte Hajdú Pétert
Az egykori transzvesztita előadóművészből lett háromgyermekes családapa a Hal a tortán adásában megalkotta Hajdú Péter pontos definícióját: szerinte a műsorvezetőnek olyan röhejes szerepléskényszere van, hogy ezzel a teljesítménnyel ő lett a magyar média férfi Kiszel Tündéje.
2008. november 9. vasárnap 09:51 -
Tünde, a szirénázó mentőangyal
Tünde az élő példa arra, hogy a nők is lehetnek igazán jó sofőrök
2008. november 8. szombat 18:20 -
Titokban egy hírességgel randizik Kiszel Tünde!
Kiszel Tünde nem tudta tovább titkolni, hogy egy ideje gyengéd érzelmeket táplál iránta egy magyar híresség, aki számára sem közömbös. A kapcsolat olyannyira komoly, hogy a műsorvezető szombaton együtt megy új hódolójával a Balettcsillagok elnevezésű nagyszabású gálaműsorra is.
2008. november 7. péntek 06:15 -
Kiszel Tünde nem eladó - 25 ezerért sem!
Kiszel Tünde Egyiptomba látogatott kislányával, Donatellával. A szőke ciklonért az arab férfiak is odáig voltak, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 25 ezer tevét kínáltak érte. Tünci azonban nem eladó.
2008. november 6. csütörtök 07:15 -
Kiszel Tünde egyiptomi kalandjai
Kiszel Tünde tíz napot Egyiptomban töltött a közelmúltban. A műsorvezető nem tagadja, kissé félt. Ugyanis Hurghadában, ahol ők is megszálltak, nem ritkák a robbantások, sőt időnként elrabolják a turistákat is.
2008. november 5. szerda 12:05 -
Kiszel Tünde filmet forgatott!
25 ezer tevét kínáltak érte, de nemet mondott
2008. november 4. kedd 11:19 -
Durva! Az ismert műsorvezetőt is keményen alázták a TV2 műsorában! Gyermeke apjával is szórakoztak!
Bár a TV2 10! című műsora egyre gyengébb, a poénok durvaságából nem vettek vissza. A legutóbbi adásban Kiszel Tündét is szájukra vették, nem először.
2008. november 4. kedd 10:45 -
Kiszel Tündének elege van az álázásból
Kiszel Tündét másodszor is megalázták a TV2 10! című műsorában.
2008. november 4. kedd 07:43 -
Eddig sosem látott fotó Tündéről!
Eddig sosem látott fotó került elő Kiszel Tündéről. Az ismert műsorvezető a StoryOnline-nak azt is elárulta, honnan származik a felvétel.
2008. november 3. hétfő 10:45 -
Meztelen naptár készül az ismert műsorvezetőről? Mindent elárul!
Kiszel Tünde elárulta, az idén olyan naptárt készít, amilyet még soha. A részletekről ugyan nem akarta beszélni, de állítja, garantáltak meglepődnek majd a rajongói.
2008. október 30. csütörtök 12:55 -
Csődbe mennek a sztárok? Hol a kijárat a világméretű válságból?
Schobert Norbi fejlesztésekkel védekezik a gazdasági világválság ellen, Kiszel Tünde megtakarítással. Míg azonban Győzike attól tart, hogy a családi sertéstelepre felvett hitelére végül a tervezett dupláját kell majd fordítania, Benkő Dániel állítja: nincs is világválság.
2008. október 29. szerda 06:50 -
Kiszel Tünde majdnem megjelent smink nélkül
Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! délutáni kiadása szerette volna sugallni a nézőknek, hogy választhatják a varróklubot, a könyvtárlátogatást vagy a baráti sörözést is televíziózás helyett.
2008. október 28. kedd 21:43 -
Veszélyben Kiszel Tünde pénze?
Kiszel Tünde rettentően megijedt, amikor meghallotta, hogy világszerte pénzügyi válság fenyeget. A műsorvezető ugyanis az évek során félretett egy kis pénzt, amit többek között Donatella jövőjének biztosítására szeretne fordítani. Most azonban attól fél, elúszhat a pénze.
2008. október 28. kedd 07:40 -
Kamerák előtt villantott Kiszel Tünde!
Meglepő fotót találtunk Kiszel Tündéről az interneten. A műsorvezető nem volt eléggé elővigyázatos, és kivillantotta a mellét.
2008. október 22. szerda 12:35 -
Kiszel Tünde megint bepasizott
Kiszel hosszas levelezés után mondott igent egy személyes találkozóra, mostanra pedig már megint szerelmes.
2008. október 10. péntek 10:03 -
Védőoltástól bénult le Tünde édesanyja
A szokásosnál hamarabb éri el hazánkat az influenzajárvány - adták hírül a szakemberek, akik szerint még nem késő beadatni a védőoltást. Kiszel Tünde óvakodik a vakcinától, ugyanis édesanyja évekkel ezelőtt éppen az influenza elleni védőoltástól bénult le néhány hétre.
2008. október 7. kedd 16:45 -
Kiszel Tünde őszinte, megbánó vallomása!
Kiszel Tünde bevallotta, fiatalabb korábban elkövetett néhány olyan hibát, amit azóta megbánt. Úgy gondolja, sok mindent érettebb fejjel talán ma már másképp tenne.
2008. október 6. hétfő 09:05 -
Újabb esélyt kapott a Megasztártól a felpofozott énekesnő
Bokor Tünde a Megasztár múlt heti visszahívásán megmutatta, milyen az, amikor a túlzásba vitt izgalom az egész produkciót lerombolja. Az erdélyi lány azonban kapott még egy esélyt a tehetségkutató műsor ítészeitől.
2008. október 6. hétfő 06:50 -
Ki a hét lúzere: az aprópénzzel dobálózó Kiszel vagy Jáksó László?
Stohl András nem foglalkozik lányával, Uri Geller az erekciójával riogatta a briteket. Szavazzon!
2008. október 5. vasárnap 21:20 -
Nagy Tündéről azt hitték, tud oroszul
40 éves Nagy Tünde műsorvezető, akiről azt hitték a bajor tévések, hogy tud oroszul.
2008. október 4. szombat 12:00 -
Tünde kikelt magából
Kiszel Tündét hónapokkal ezelőtt vérig sértette Nagy Sándor, az MTV műsorvezetője. Élő műsorban
2008. október 3. péntek 12:10 -
Kiszel Tünde annyira lebukott, hogy már fáj
Kiszel Tünde, a magát dekoratívnak valló díva minél előbb szülni szeretne, ugyanis attól tart, elillan személyiségéből fakadó természetes varázsa.
2008. október 3. péntek 07:58 -
Kiszel Tünde gyereket akar 50 évesen!
Kiszel Tünde gyerekre vágyik. A naptárdíva nem várja meg, hogy elszálljon felette az id
2008. október 2. csütörtök 13:00 -
Kiszel Tünde 50 éves lesz és szülni akar
Kiszel Tünde legalább 50 éves lesz, mire szül, Tóth Gabi pedig az orvostudomány csodáiban reménykedik.
2008. október 2. csütörtök 11:45 -
Ledobná alsóneműjét Tünde?
Mint kiderült, rajongói többet szeretnének látni Kiszel Tündéből, mint amit eddig a naptárjaiban megmutatott. A szőke híresség a StoryOnline-nak elmondta, éppen most készülnek a 2009-es falra való fotózására, és megígérheti sokkal izgalmasabb képek lesznek, mint a korábbiak voltak.
2008. október 1. szerda 11:05 -
Kiszel Tünci nem pereskedik, inkább revansot vett!
Miután a Cool TV műsorvezetője, Nagy Sándor év elején emberi méltóságában sértette meg Kiszel Tündét azzal, hogy egy élő adásban egy- és kétforintosokkal fizette ki a naptárdíva szereplését, Tünde Joshi Bharat műsorában akart lehetőséget adni a műsorvezetőnek, hogy jóvátegye a hibáját. Azonban Sanyinak esze ágában sem volt megragadni az alkalmat, ezért Tünci eldöntötte: pereskedés helyett revansot vesz!
2008. szeptember 30. kedd 14:55 -
Többen is a kamerák előtt lettek rosszul!
Bokor Tünde, a Megasztár4 versenyzője a produkcióját követően, a kamerák előtt lett rosszul a szombati adásban. Korábban Danis Elza esett össze, miután befejezte a versenyt.
2008. szeptember 30. kedd 13:00 -
Kiszel Tünde váratja testével új barátját
Kiszel Tündének új párja van - A bulvársztár azonban elárulta, egyelőre nem bújt ágyba a választottjával.
2008. szeptember 30. kedd 11:03 -
Kelemen Annának is lesz naptára
Jövőre Kiszel naptára mellé Kelemen Annáét is felakaszthatjuk.
2008. szeptember 30. kedd 09:41 -
Kiszel mellé állt Joshi
Mint azt megírtuk, igazi összecsapás történt Joshi Bharat felvételén. Kiszel Tünde alaposan visszaadta kölcsönt Nagy Sándornak. De vajon mit szólt a meglepő revanshoz Joshi?
2008. szeptember 29. hétfő 16:35 -
Kiszel Tünde előre eltervezte a Nagy Sándor elleni bosszút
Kiszel, miután Nagy Sándor egy- és kétforintosokban fizette ki a művésznő gázsiját, egy zacskó aprópénzt vágott a műsorvezető fejéhez.
2008. szeptember 29. hétfő 12:05 -
Kiszel Tünde egy tál aprópénzzel állt bosszút
Kiszel Tünde elégtételt vett Nagy Sándoron, aki néhány hónappal ezelőtt egy tál aprópénzzel fizette ki a Swung című műsor élő adásában.
2008. szeptember 29. hétfő 07:39 -
Kiszel Tünde újból bebizonyította, hogy mennyire lent van a szint
Ugyan ki ne emlékezne arra, amikor az MTV Swung című műsorában Nagy Sándor egy- és kétforintosokban fizette ki Kiszel Tünde gázsiját? Tünci most úgy érezte, felnőtt a feladathoz, és visszavágott.
2008. szeptember 29. hétfő 07:15 -
Botrány! Kiszel Tünde kamerák előtt alázta meg Nagy Sándort!
Tünde revansot vett! Mint ismeretes áprilisban Nagy Sándor, a Music Television Swung című műsorában Kiszel Tündét bulvárdíszpintynek nevezte és megalázó módon csupa apró pénzzel fizette ki.
2008. szeptember 29. hétfő 06:10 -
Kiszel Tünde megmarkolta a kolbászt

2008. szeptember 26. péntek 18:36 -
Tünde új tévéműsoron gondolkozik
Az igazán sikeres emberek több lábon állnak, ezért nem meglepő, hogy Kiszel Tünde is mindig reflektorfényben van.
2008. szeptember 26. péntek 16:10 -
Kiszel Tünde először beszél új barátjáról!
Kiszel Tünde az utóbbi időben ragyog a boldogságtól, és most végre azt is elárulta, hogy miért. A népszerű műsorvezető szívét két hónapja rabul ejtette egy férfi.
2008. szeptember 25. csütörtök 06:10 -
Kemény! "Medvecky Ilona vegyen vissza az egójából!" Mi lesz ebből? Sosem látott fotóval!
Kiszel Tünde nagyon meglepődött, amikor elolvasta, hogy Medveczky Ilona mit nyilatkozott róla az egyik internetes portálnak. A műsorvezető nem érti, Ilona miért ennyire ellenséges vele, hiszen eddig semmiféle konfliktus nem volt köztük.
2008. szeptember 23. kedd 10:30 -
Szabó Tünde: Lételemem a mozgás
Az Egészség Nagykövete, a barceloniai ezüstérmes úszónő Szabó Tünde szeptember 28-án, a Szív Világnapján Nyíregyházára látogat.
2008. szeptember 21. vasárnap 17:16 -
Nem lehet hagyni Kiszel Tünde életét!
Nem lehet hagyni, nem lehet szó nélkül hagyni, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Akaratunk ellenére is szinte naponta találkozunk a nevével, mert Kiszel Tünde eljutott egy olyan szintre, hogy érzéseket vált ki belőlünk: nevetést, jókedvet, haragot, csodálkozást, szánalmat. Itt van a kutya elásva!
2008. szeptember 19. péntek 16:00 -
Majka tönkretette Donatella életét?
Kiszel Tünde úgy döntött, nem hallgat tovább. Elmondta, Majka tönkretette Donatella életét, mert nagy nyilvánosság előtt azzal viccelődött, hogy a sztár, a kislányának egy kacsához illő nevet adott. A dolognak már is negatív következményei vannak.
2008. szeptember 19. péntek 06:20 -
Élő adásban fakadt dalra Kiszel Tünde! Videóval
Kiszel Tündét sikerült csőbe húznia a Kész átverés stábjának, mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk. Erről beszélgettek ma a Reggeliben a szőke hírességgel, aki élő adásban dalra is fakadt. Érdemes megnézni.
2008. szeptember 18. csütörtök 11:35 -
"Ez borzalmas, Kiszel Tünde inkább maradjon csendben"
Sebestyén Balázs szerint szörnyű hangja van az énekesi babérokra pályázó Kiszel Tündének. A műsorvezető úgy döntött, megtréfálja az általa tehetségtelennek tartott hírességet a Kész Átverésben.
2008. szeptember 18. csütörtök 08:37 -
Durva sztori! Kiszel Tünde miatt rúgták ki Dér Henit! Bizonyító fotóval!
Kiszel Tündét énekelni hívták Sugarloaf együttes klipforgatására és mivel kiválóan teljesített, úgy döntöttek, kirúgják Dér Henit és Tünci lesz a zenekar új énekesnője.
2008. szeptember 18. csütörtök 08:10 -
A legostobább sztárok - Kiszel Tünde nincs a listán
Az alacsony szellemi színvonal sosem jelentett akadályt a hollywoodi érvényesülésben. Nemrég az egyik amerikai lap összeállította az álomváros ötven legostobább emberének listáját.
2008. szeptember 17. szerda 11:55 -
Kiszel Tünde megvédi Albert Györgyit
Kiszel Tünde megvédi Albert Györgyit! A szőke celeb úgy véli, etikátlan, hogy egy beteg, labilis lelkiállapotú ember helyzetével visszaélnek egy tévéműsorban.
2008. szeptember 17. szerda 08:55 -
Tíz kilót fogyott Kiszel Tünde!
Kiszel Tünde elárulta, volt olyan időszak az életében, amikor a koplalástól rengeteget szenvedett, ugyanis modellkarrierje miatt le akart fogyni. Végül tíz kilótól sikerült megszabadulnia.
2008. szeptember 15. hétfő 19:15 -
Albert szerint Hajdú elkényeztetett és nyálas
A múlt héten Kiszel Tünde szórakoztatott minket lefegyverző énekével a Hal a tortán című műsorban, most Hajdú Péter és Albert Györgyi fogják pocskondiázni egymást a kedvünkért.
2008. szeptember 15. hétfő 09:34 -
Ki a hét lúzere: Hajdú Péter vagy a dalával a holtakat is felébresztő Kiszel?
Robbie Williams nagyon hisz a földönkívüliekben, az alsógatyában táncoló ausztrál miniszternek pedig le kellett mondania. Szavazzon!
2008. szeptember 14. vasárnap 20:30 -
Kiszel Tünde kolbásszal pózol
A művésznőt sok sajátos fotón láthattuk már, de a mostani, a Hal a tortán adása kapcsán készült fotósorozat minden eddigin túltesz.
2008. szeptember 13. szombat 13:05 -
Gesztesiék és a testvérháborúk - képgalériák
Heti galériáinkban: veszélyeztetett állatfajok, Aniston változásai, Gesztesiék anyagi zűrjei, Tóth Vera, az ország Kiszel Tündéi, gyereknevelési elvek, sztárok és testvéreik, Hajdú Péter, valamint Pataky bea megújulása...
2008. szeptember 13. szombat 07:15 -
Kiszel Tündét húsokkal fotózták - Szexi vagy borzasztóan undorító? (Döntsd el magad!)
Kiszel Tünde nem csak főzött a Hal a tortán műsorában. Aznap, amikor ő volt a vendéglátó, bevásárolt, majd gyorsan le is fotózták a hozzávalókkal. Többen megdöbbentek a képsoron, amely vélhetőleg izgalmas és szép képsorozatnak indult. Indult...
2008. szeptember 12. péntek 07:59 -
Beszívatták a Hal a tortán sztárjait
Cooky alaposan megtréfálta a többieket a Hal a tortán mai adásában! A rádiós mindenkit azzal "etetett", hogy Ibizára viszi őket vacsorája végén! Mivel Cookynak van pilótaengedélye, azt mondta, egy magángéppel a spanyol szigetre repíti a többieket. Végül medenceparty lett az est vége, Kiszel Tündének azonban nem árulták el, hogy elmarad a repülés...
2008. szeptember 11. csütörtök 17:19 -
Exkluzív Kiszel-fotók hússal!
Mi azt hittük, ilyet összepárosítani nem lehet...
2008. szeptember 11. csütörtök 11:47 -
Kiszel Tündit felültették: Ibiza helyett a hátsó kertben bulizott a társaság (Képekkel!)
Cooky alaposan megtréfálta a többieket! A rádiós mindenkit azzal "etetett" - majdnem szó szerint, hogy Ibizára viszi őket vacsorája végén! Mivel Cookynak van pilótaengedélye, azt mondta, egy magángéppel a spanyol szigetre repíti a többieket. Végül medenceparty lett at est vége, Kiszel Tündének azonban nem árulták el, hogy elmarad a repülés?
2008. szeptember 11. csütörtök 11:11 -
Kiszel Tündét húsokkal fotózták! Őrületes képekkel!
Kiszel Tünde nem csak főzött a Hal a tortán műsorában. Aznap, amikor ő volt a vendéglátó, bevásárolt, majd gyorsan le is fotózták a hozzávalókkal.
2008. szeptember 11. csütörtök 11:00 -
Cini megdöbbent Kiszeltől!
Zalatnay Sarolta nem titkolja, megdöbbent, amikor Kiszel Tünde se szó, se beszéd énekelni kezdett a vacsoraasztalnál a Hal a tortán című műsorban. Cini úgy véli, a szőke celeb roppant bátor.
2008. szeptember 11. csütörtök 10:50 -
Kiszel Tündét felültették
Ibiza helyett a hátsó kertben bulizott az második esélyt kapott társaság
2008. szeptember 11. csütörtök 09:51 -
Beleharaptak Kiszel Tünde fenekébe - képgalériával
A tavaszi nézettséget felülmúlva ősszel is hódító körútjára indult a két főzős reality, a Hal a tortán és a Vacsoracsata. A színészekből, énekesekből és életművészekből álló ideiglenes konyhatündérek ezúttal sem okoztak csalódást. Ki főztjével, ki fenekével kápráztatja el a nagyérdeműt&
2008. szeptember 11. csütörtök 07:15 -
Miből él Kiszel Tünde? Íme a titok!
A legújabb divat, hogy rendelésre házhoz jönnek a celebek. Kiszel Tünde egyre több felkérést kap, legyen az születésnap, névnap, leány- vagy legénybúcsú. Nemrégiben egy osztálytalálkozó meglepetésvendége volt a sztár.
2008. szeptember 10. szerda 20:41 -
Tönkretették az életem
Tünde vérmérgezést kapott egy bécsi kórházban
2008. szeptember 10. szerda 18:38 -
Majka csaknem lesmárolta Kiszel Tündét!
Majka csokiban utazott a Hal a tortán mai músorában. A műsorvezető egy különleges design cukrászdában látta vendégül a többieket, habár a menüt otthon készítette el. Majka elárulta, nagyon jól szórakozott, és megkedvelte a társaságot, még Kiszel Tündét is, aki a csapat vicceinek középpontjában állt egész héten. Majka még egy naptárt is bezsebelt, pedig az ő vacsoráján Tündi nem neki, hanem Cooky-nak készült ajándékkal - a házigazda csalódására.
2008. szeptember 10. szerda 14:55 -
Egy elképesztő fotó Kiszel Tündéről!
Kiszel Tünde ezúttal is kitett magáért és a Hal a tortán forgatásán egy elképesztően szexi fehérneműben jelent meg! Az exkluzív fotót csak a StoryOnline olvasóinak mutatta meg!
2008. szeptember 10. szerda 10:05 -
Kiszel Tündi felbosszantotta Majkát
Majka csokiban utazott. A műsorvezető egy különleges design cukrászdában látta vendégül a többieket, habár a menüt otthon készítette el. Majka elárulta, nagyon jól szórakozott, és megkedvelte a társaságot, még Kiszel Tündét is, aki a csapat vicceinek középpontjában állt egész héten. Majka még egy naptárt is bezsebelt, pedig az ő vacsoráján Tündi nem neki, hanem Cooky-nak készült ajándékkal - a házigazda csalódására. Az etikett ismerőinek nem kis meglepetésére...
2008. szeptember 10. szerda 10:04 -
Ilyet még nem láttál! Miniszoknyában és csíkos térdharisnyában állt kamerák elé Kiszel Tünde! ...
Kiszel Tünde immár második alkalommal kapott felkérést, hogy bizonyítsa főzőtudományát a TV2 Hal a tortán című műsorában. A műsorvezető ezúttal egy nagyon különleges öltözékben állt a kamerák elé.
2008. szeptember 10. szerda 04:25 -
Ilyet még nem láttál! Miniszoknyában és csíkos térdharisnyában állt kamerák elé Kiszel Tünde! ...
Kiszel Tünde immár második alkalommal kapott felkérést, hogy bizonyítsa főzőtudományát a TV2 Hal a tortán című műsorában. A műsorvezető ezúttal egy nagyon különleges öltözékben állt a kamerák elé.
2008. szeptember 9. kedd 14:40 -
Kiszel Tünde szexi bugyiban - kezében a kolbásszal
Bár Kiszel Tünde ma este már másodjára főzőcskézik a TV2 Hal a tortán című műsorában, ismét volt mivel megörvendeztetnie vendégeit és a nézőket is. Amellett, hogy igazi magyaros ételekkel készült, még egy különleges énekes produkcióval is előrukkolt, amihez előzőleg Karda Bea tartott számára beéneklést. Ugyanakkor a stáb menet közben egy fotózásra is vele tartott, ahol Tünciről szexi fehérneműs, ám rendkívül ízléses fotók készültek az elő- és főétel, valamint a desszert társaságában!
2008. szeptember 9. kedd 09:31 -
Beleharaptak Kiszel "fenekébe" - Tündi Majkától is sztriptízt kért (Izgalmas képekkel!)
Kiszel Tünde dalra fakadt. Tünde a Délibábos Hortobágyon? kezdetű slágerrel lepte meg vendégeit, ám ő is kapott ajándékot bőven: Cini egy marcipánból készült feneket, Cooky pedig ehető bugyit vitt neki. Tündének volt segítsége, a bevásárlásban Karda Bea is részt vett, aki mellesleg skálázni is tanította a műsorvezetőnöt.
2008. szeptember 9. kedd 09:00 -
Az ország Kiszel Tündéi - képgalériával
Csoda vagy sem: már az egyetemen is oktatják a Kiszel Tünde-jelenséget, mint médiaeseményt, mint egyszemélyes márkát. Azonban nem ő az egyetlen, aki már megjelenésével is képes sokkot okozni, hiszen bár országunk kicsi, szinte nyüzsögnek itt a Tüncik...
2008. szeptember 9. kedd 07:15 -
Kiszel Tünde dalra fakadt
A Hal a tortán forgatásán Tünde a Délibábos Hortobágyon... kezdetű slágerrel lepte meg vendégeit, ám ő is kapott ajándékot bőven: Cini egy marcipánból készült feneket, Cooky pedig ehető bugyit vitt neki. Tündének volt segítsége, a bevásárlásban Karda Bea is részt vett, aki mellesleg skálázni is tanította a műsorvezetőnőt...
2008. szeptember 9. kedd 06:30 -
Új szerelem vár rá a rácson túl
Öt hónap múlva szabadul a miskolci Bonnie, Novák Tünde
2008. szeptember 8. hétfő 18:57 -
Kiszel Tünde dalától megsemmisül a közönség
A vacsoránál mindenki kiakadt, pedig a művésznő még gyakorolt is.
2008. szeptember 8. hétfő 16:11 -
Ha Kiszel Tünde dalra fakadt, megsemmisül a közönség
A vacsoránál mindenki kiakadt pedig a művésznő még gyakorolt is.
2008. szeptember 8. hétfő 13:51 -
Erdőhegyi Brigi meglepte a Hal a tortán vendégeit!
Az énekesnő a TV2 ma esti főzőműsorában Zalatnay Cininek, Majkának, Kiszel Tündének és Cookynak megmutatja, milyen az igazi kánkán. [Dátum: 2008.09.08. 10:00]
2008. szeptember 8. hétfő 10:00 -
Ez történt a héten - A StoryOnline legolvasottabb történetei
Ez a hét különösen bővelkedett izgalmas eseményekben. Ismert műsorvezetők kaptak össze élő adásban, Kiszel Tünde elárulta, hogy Donatella édesapjától szeretne második gyermeket és végre megtörte a csendet Pataky Attila felesége is.
2008. szeptember 6. szombat 09:35 -
Élő adásban viccelődtek Tündével
Kiszel Tünde vendégeskedett ma az RTL Klub Reggelijében. A műsorvezetők mindenképpen azt szerették volna, ha a szőke celeb élő adásban énekel, ám ő erre nem volt hajlandó.
2008. szeptember 5. péntek 11:48 -
Ő Donatella édesapja?
Kiszel Tünde a StoryOnline-nak árulta el először, hogy második babán gondolkodik. Persze a műsorvezető még nincs áldott állapotban.
2008. szeptember 4. csütörtök 12:45 -
Kiszel Tündike speciális fellépése
A drága művésznő tegnap reggel a Mokkában tette tiszteletét, hogy beszámoljon - nem kis szerénységgel - egyik felkéréséről.
2008. szeptember 4. csütörtök 09:00 -
Kiszel Tünde nem vetkőzik - nincs az a pénz
Kiszel Tünde legénybúcsúkkal egészíti ki jövedelmét. A sztriptíztáncosi tapasztalatokkal is rendelkező műsorvezető azonban nem tud elképzelni akkora összeget, amennyiért hajlandó lenne levetkőzni egy ilyen bulin. Ő csupán társaságával emeli a férfiak hangulatát.
2008. szeptember 2. kedd 09:31 -
Nem bírja egymást Tünde és Anita?
Azután, hogy Tornóczky Anita távozott a TV2-től, Szily Nóra műsorában nem rejtette véka alá véleményét. Elmondta, amikor egy vizespóló versenyen Kiszel Tünde mellét kellett lespriccelnie, komolyan elgondolkodott azon, mit keres a bulvárban.
2008. szeptember 1. hétfő 08:05 -
Kiszel Tünde nem eltűnt: elbújt!
Miután Kiszel Tünde már 5-6 napja nem volt elérhető sem vezetékes-, sem mobiltelefonon, valamint az interneten használt oldalaira sem jelentkezett be, a médiában több helyen megjelent a hír, hogy egyszerűen eltűnt. Azonban a díva az éjszaka sms-t küldött a STOPnak.
2008. augusztus 29. péntek 14:55 -
Végre kiderült, hány éves Kiszel Tünde?! Hát nem 18! Elszólta magát a televíziós!
Kiszel Tünde életkora örök rejtély. Sokakkal ellentétben a szőke díva titkolja, mikor született, annak ellenére, hogy születésnapját mindig hatalmas pompával ünnepli. Most azonban lebukott, elszólta magát!
2008. augusztus 28. csütörtök 10:35 -
Durva! Kiszel Tünde eltűnt?!
Meglepő dolog történt! Úgy tűnik, hogy Kiszel Tündének nyoma veszett, ugyanis több napja nem lehet elérni!
2008. augusztus 27. szerda 12:40 -
Tünde tengerparti kalandja!
Kiszel Tünde a StoryOnline olvasóit avatta be először élete legpikánsabb szexuális élményébe. A műsorvezető elárulta, az eset a tengerparton történt és nagyon romantikus volt.
2008. augusztus 25. hétfő 12:25 -
Énekelni fog a tünde-lány
Liv Tyler kipróbálná magát énekesként, mégpedig egy New York-i Broadway előadás keretében.
2008. augusztus 20. szerda 13:13 -
Kiszel Tündét támadja a Skatula Duó

2008. augusztus 13. szerda 13:20 -
Íme a Kiszel Tünde dal
"Hát nem tudom, hogy Kiszel Tünde asszony-e, vagy lány, de csipkés bugyogója van ezer is talán" - kezdi slágerét a Skatula Duó, amelyet a műsorvezetőről írtak. A fiúk dala egészen poénosan hatna, ha egy ponton nem lépnék túl az ízlés határát.
2008. augusztus 13. szerda 12:00 -
Pikáns képet követelnek a rajongók Kiszel Tündéről
Kiszel Tünde közvélemény kutatást tartott a Reflektor magazin segítségével. A sztár a Balaton partján faggatta rajongóit arról, hogy milyen legyen jövő évi naptára. Az eredmény egyértelmű: mindenki még dögösebb képekre szavazott.
2008. augusztus 12. kedd 11:20 -
Bréking: Kiszel Tünde nincs még ötven!
Kiszel Tündének arról kellett volna beszélnie a Reggeli című műsorban, hogy hogyan fog örökbe fogadni egy gyereket, de kiderült inkább "természetes úton" tenne szert egy babára.
2008. augusztus 11. hétfő 08:33 -
Kiszel Tünde egyre több legénybúcsút vállal, de nem "úgy"
Több vőlegény kapta már Tündét különleges ajándékként. Kiszel Tünde tisztában van vele, hogy mekkora a rajongótábora. Ahogy meséli, úton-útfélen megállítják, autogramot, dedikált naptárat kérnek tőle. Rengeteg a felkérése, a naptárja hónapokkal előre betelik. Mostanában pedig új feladatot is vállalt: legénybúcsúkra jár.
2008. augusztus 11. hétfő 07:02 -
Kistestvére lesz Donatellának?
Kiszel Tünde nagyon vágyott arra, hogy gyermeke szülessen. Ezért rettentően boldog volt, amikor Donatella megérkezett. A műsorvezető azonban a StoryOnline-nak most elárulta, nagyon szeretné, ha Donatellának kistestvére születne. Ha ez mégsem jönne össze, kész az örökbefogadásra is.
2008. augusztus 5. kedd 08:15 -
Végleg megbukott Kiszel Tünde, Anettka, Zalatnay Cini és a többiek? Tomi legszívesebben ...
Azt beszélik, hogy már moziba kerülése előtt végleg megbukott a Gerencsér Tomi által rendezett bulvárfilm, a Holnap történt és lehet, hogy be sem mutatják a nagyközönségnek. A rendező nem tagadja, hogy akadtak problémák, ami miatt jelentős csúszásban vannak, de állítja, mindenképpen közönség elé kerül a nem mindennapi alkotás.
2008. augusztus 4. hétfő 11:15 -
Sosem hallott titok! Az ismert műsorvezető karrierjét egy Kolonics György interjú indította el!
Meglepő titokra derült fény a napokban. Kiszel Tünde a StoryOnline-nak elárulta, hogy az első komoly interjúját annak idején Kolonics Györggyel készítette és valójában ez a munka indította el a karrierjét.
2008. július 30. szerda 16:00 -
A playmate nem barátkozik Fenyő Ivánnal
Judák Tünde playmate cáfolja, hogy együtt lennének Fenyő Ivánnal. Többek között azért sem, mert a színészt körülzsongják a nők.
2008. július 30. szerda 13:10 -
Lebukott! Férfiakat szórakoztatott a hétvégén az erdő rejtekében az ismert műsorvezető!
Kiszel Tündének különleges hétvégéje volt! A műsorvezetőt egy legénybúcsúra hívták meg, mint meglepetésvendéget. Tünde szerint a vőlegény egy rajongója, aki nagyon meglepődött, de meg is örült, amikor meglátta.
2008. július 29. kedd 18:05 -
Kiszel Tünde egy másik bolygóra költözik?
"Melyik hazai hírességgel töltene el egy felejthetetlen estét?" -tettük fel a kérdést az "utca emberének". A komoly, mókás, olykor pajzán gondolatok közül kiválasztottunk néhányat.
2008. július 27. vasárnap 09:00 -
Meglepő videó került elő az ismert műsorvezetőről! Eszméletlen, ne hagyd ki!
Mulatós dalt írtak Kiszel Tündéről, amihez ráadásul videót is készítettek az ismert televíziós fotóiból. Tünde tud a dologról és azt mondja, nem bánja, hiszen ez is csak a szeretet egy megnyilvánulása.
2008. július 25. péntek 14:05 -
A húrok közé csapnak Jazzland lakói
Jazz szól a Nagykanizsa környéki Cserfő-szőlőhegy fáklyákkal megvilágított parkjában csütörtöktől három estén át: a Jazzland találkozón kilenc hazai és európai együttes lép fel - tájékoztatott Balogh Tünde, a rendezvény szervezője.
2008. július 24. csütörtök 18:26 -
Jazzland találkozó a nagykanizsai szőlőhegyen
Jazz szól a Nagykanizsa környéki Cserfő-szőlőhegy fáklyákkal megvilágított parkjában csütörtöktől három estén át: a Jazzland találkozón kilenc hazai és európai együttes lép fel - tájékoztatta Balogh Tünde, a rendezvény szervezője az MTI-t.
2008. július 24. csütörtök 17:43 -
Jazzland találkozó a nagykanizsai szőlőhegyen
Jazz szól a Nagykanizsa környéki Cserfő-szőlőhegy fáklyákkal megvilágított parkjában csütörtöktől három estén át: a Jazzland találkozón kilenc hazai és európai együttes lép fel - tájékoztatott Balogh Tünde, a rendezvény szervezője.
2008. július 24. csütörtök 17:43 -
Kiszel Tünci megtalálta élete szerelmét?
Bár Kiszel tünde csak egy csodálatos hetet töltött Máltán nővérével és kislányával, Donatellával, mégis, életre szóló emlékekkel tért haza. A nyaralás alatt olyasmikkel szembesült, amit itthon igencsak ritkán tapasztal - ide értve a gentleman férfiúi hozzáállást is.
2008. július 24. csütörtök 07:36 -
Sebeők fiút fogadott örökbe!
Teknőcözés, éneklés, meditáció és ünneplés a Fővárosi Állatkertben: ez volt a program Sebeők János 50. születésnapján, ahová Platón, az állatkert épp Sebeőkkel egy napon született teknőse is hivatalos volt, s akit ez alkalomból a filozófus örökbe is fogadott. Ám a rendezvényen nem csak a szülinaposok érezték jól magukat, de Kiszel Tünde, Tera Bond és Ricsi Bohóc is - na és persze a rajongók, akik örömmel gyűjtötték be az aláírásokat.
2008. július 19. szombat 21:31 -
Bizarr! Kiszel Tünde mellét kellett lelocsolnia az ismert műsorvezetőnek! Ez már kiverte a ...
Tornóczky Anita őszintén vallott Szily Nóra műsorában arról, miért nem az ő világa a bulvár. A Reflektor magazinban elmondta, amikor egy vizespóló versenyen Kiszel Tünde mellét kellett lespricelnie, komolyan elgondolkodott azon, mit keres a bulvárban.
2008. július 18. péntek 11:10 -
Sebeők ismét megszállja az Állatkertet!
Sebeők János vasárnap tölti be az 50-et, de a születésnapját előző nap tartja, méghozzá a Fővárosi Állatkertben, 11 órától. Az eseményre pedig mindenkit szeretettel vár - Kiszel Tündével és az Anti Fitness Clubbal együtt -, s az ünnepelni vágyóknak ez alkalomból természetesen az állatkerti belépés is ingyenes lesz. De hogy a melorepper pontosan mivel készül, arról még csak részleteket árult el.
2008. július 16. szerda 13:25 -
Ledobja melltartóját Tünde!
Kiszel Tünde nem titkolja, időnként megszabadul a fürdőruha felsőjétől és úgy napozik. Ám ezt csak olyan helyen teszi, ahol senki nem ismeri - mondta a StoryOnline-nak az ismert műsorvezető.
2008. július 16. szerda 11:36 -
Ledobja melltartóját Tünde!
Kiszel Tünde nem titkolja, időnként megszabadul a fürdőruha felsőjétől és úgy napozik. Ám ezt csak olyan helyen teszi, ahol senki nem ismeri - mondta a StoryOnline-nak az ismert műsorvezető.
2008. július 16. szerda 11:36 -
Kiszel Tünde rajongókat keres!
Kiszel Tünde saját rajongói klubjába toboroz tagokat az interneten. Tüncinek egyik barátnője csinált rajongói profilt az egyik közösségi portálon.
2008. július 16. szerda 07:45 -
Kiszel Tünde férjhez ment?
Különleges fotó került a StoryOnline birtokába, ahol Kiszel Tünde egy esküvői ruhának tűnő toalettben pózol. A műsorvezető mosolyogva mesélte, nem mi vagyunk az elsők, akik azt hitték, férjhez ment a hétvégén, ám az igazság az, hogy csak koszorúslány volt.
2008. július 15. kedd 12:30 -
Kiszel Tünde is elveszítette gyermekét! Csak itt olvasható megható üzenete Gregor Bernadettnek!
Kiszel Tünde együtt érez Gregor Bernadettel, aki a közelmúltban elveszítette gyermekét. Tünde évekkel ezelőtt hét hetes terhesen került hasonló helyzetbe. Az ismert műsorvezető nem titkolja, egy ilyen szörnyűségen soha nem lehet túljutni, mégis azt üzeni a színésznőnek: legyen erős és merítsen erőt két gyermekéből.
2008. július 14. hétfő 16:46 -
Kiszel: Csak egy ártalmatlan flört volt
A műsorvezető nem lát abban semmi kivetnivalót, hogy elfogadta Rodrigo vacsora meghívását.
2008. július 10. csütörtök 14:49 -
Kiszel Tünde diszkréten kezelte a férfiak közeledését
Máltán nyaralt testvérével és kislányával Kiszel Tünde. Felejthetetlen hetet töltöttek ezen a gyönyörű szigeten. Nemcsak napoztak és fürödtek, hanem a nevezetességeket is megnézték. Alig érkeztek haza, máris visszavágynak.
2008. július 10. csütörtök 14:01 -
Kiszel Tünde ismét külföldön pasizott
Újabb távkapcsolatba bonyolódott Kiszel Tünde, írja a Bors.
2008. július 9. szerda 08:56 -
Kiszel Tünde újra bepasizott? Őszintén beszél legújabb kalandjáról!
Kiszel Tündének új hódolója van! A műsorvezető Máltán ismerkedett meg Rodrigóval, aki már is hiányolja a magyar hírességet, amit a napokban telefonon közölt vele.
2008. július 9. szerda 06:51 -
Kiszel Tünde: még korai lenne pasiznom
Kiszel Tünde tegnap a Reggeliben járt Zimány Lindával. A műsorvezetők arról faggatták a két hölgyet, mit szólnak hozzá, hogy egy cikkben a minap a kettőjük közti hasonlóságot elemezték.
2008. július 4. péntek 09:31 -
Szakítottak Kiszel Tündéék?
Az egyik magazin múltidőben számolt be Kiszel Tünde és Sebestyén Hunor kapcsolatáról. Ráadásul már egy ideje többen is arról suttognak, a pár szakított, mert kapcsolatuk nem bírta ki azt, hogy egyikük Budapesten, a másik pedig Debrecenben él. Hunor ráadásul az egyik közösségi portál szerint már egyedülálló.
2008. július 4. péntek 07:01 -
Szembesítették Tündét és Lindát!
Szembesítésre hívták Kiszel Tündét és Zimány Lindát az RTL KLub Reggelijébe. A téma: Lindát Kiszel Tünde méltó utódjaként emlegetik, amelyről először a StoryOnline számolt be.
2008. július 3. csütörtök 10:31 -
Kiszel Tünde gyönyörűszép rózsaszín ruhában ünnepelt
Donatella, Kiszel Tünde kislánya kétszer ünnepelte idén hetedik születésnapját, hiszen az iskolai évzáró miatt már egy hónapja megtartották a kisiskolás bulit. És hogy miket kapott ajándékba?
2008. július 3. csütörtök 08:46 -
Rettentően kínos! Egy videó, ahol Liptai Claudia "köcsögözik", és Kiszel Tündével ...
Nem mindennapi videó kering az interneten. A felvétel a TV2 Activity műsorában készült és egy meglehetősen kínos, ugyanakkor vicces jelenet szemtanúi lehetnek azok, akik megnézik.
2008. július 2. szerda 11:01 -
Kamerák előtt mutatta meg tangáját Tünde
Nem mindennapi felvételre bukkantunk Kiszel Tündéről. Az ismert televíziós eddig is okozott már meglepetéseket, de ez a fotó... hát... Inkább nézzétek meg, és döntsetek magatok!
2008. június 27. péntek 09:22 -
Jogerős ítélet a Toller-baleset ügyében
Másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a baleset okozóját. Toller Tünde az ítéletet enyhének tartja, de elfogadja.
2008. június 25. szerda 16:37 -
Kiszel Tünde: én is olyan fiatal és szép vagyok, mint Zimány Linda
Zimány Lindát az utóbbi időben Kiszel Tünde utódaként emlegetik. Linda nem kifejezetten örül ennek a hírnek, Tünci viszont a mennyekben érzi magát és megtiszteltetésnek veszi a bókot.
2008. június 24. kedd 06:35 -
Karsai Zizi üdvözli Körmendit
Mostanában mintha kicsit túl sokat foglalkoznánk saját magunkkal, érezzük mi is. De egyrészt ezen alkalmak nagyrészét Önök generálják, lásd például egyik riporterünk lerobbivilliemszezése, másrészt a szép nagy kereskedelmi tévék is ezt csinálják, saját arcaikat hívogatják egyéb műsorokba is, úgyhogy a példa adott. Most Karsai Zita integet Körmendi Gábornak, akit ugyan Kiszel Tünde Körmendi Apónak hív, de mi nem.2008. június 21.
2008. június 21. szombat 06:00 -
Megtalálták Kiszel Tünde utódját?!
Azt suttogják, hogy a médiamogulok megtalálták Kiszel Tünde méltó utódját, aki nem más, mint a COOL TV legújabb üdvöskéje. Zimány Linda a héten mutatkozott be műsorvezetőként, és úgy tudja, hogy a csatorna hosszútávon számít rá. Miben hasonlít a két celeb-hölgy egymásra? Sorba vettük!
2008. június 18. szerda 06:48 -
A helyzet: Kiszel Tünde szereti Puskás Petit!
Milyen édesek, hogy a fórumban rendeléseket adnak fel nekünk arra, hogy kivel készítsünk interjút a néhány napja lezajlott partyn. Tessék szépen ellazulni, hátradőlni és nézni: lesz itt beszélgetés mindenkivel, akivel meg esetleg nem, azt utólag megkeressük és felolvassuk nekik a fórumot. Egyébként tényleg: ha elegendő jópofa kérdés gyűlne össze bárkihez, mi felkutatnánk az illető sztárt és esetleg becenévvel együtt átadnánk a kérdést. Na? Webtech?2008. június 17.
2008. június 17. kedd 06:00 -
Pikáns! Kiszel Tünde kedvenc pozitúrájáról faggatta Torgyán Józsefet
Tünde meghökkentően merész kérdést tett fel a politikusnak: megkérdezte tőle, mi a kedvenc pozitúrája az ágyban, aktus közben.
2008. június 16. hétfő 19:30 -
Kiszel Tünde kislánya 125 centiméter magas és cserfes
Kiszel Tünde lányát, Liptai Claudia és Jakupcsek Gabriella kérdezte a tanulmányi eredményeiről a Koffeinmentes Mokkában.
2008. június 16. hétfő 09:17 -
Magyar sztárparádé és díjeső
Túl a tegnap esti Viva Comet zenei díjátadó gálán többen elmondhatják magukról, hogy rendkívül jól érezték magukat. Na nem csak L.L. Junior, Ákos, Csézy, vagy épp a Supernem tagjai - akik a szakma "leg"-jeinek járó díjakat hazavihették -, de Kiszel Tünde, Sebeők János vagy épp Gáspár Laci is, aki először jelent meg a nyilvánosság előtt gyönyörű, új barátnőjével.
2008. június 13. péntek 18:31 -
Made in Hungária a mozikban
Kiválasztották a Made in Hungária című musical nyomán készülő zenés film főszereplőit: az ifjú Fenyő Miklóst Szabó Kimmel Tamás, a női főszerepet Kiss Tünde játssza; az alkotást júliusban kezdik forgatni - közölte a gyártó.
2008. június 12. csütörtök 19:43 -
Kiválasztották a Made in Hungária filmváltozatának főszereplőit
Kiválasztották a Made in Hungária című musical nyomán készülő zenés film főszereplőit: az ifjú Fenyő Miklóst Szabó Kimmel Tamás, a női főszerepet Kiss Tünde játssza; az alkotást júliusban kezdik forgatni - közölte a gyártó Next Station Produkciós Iroda csütörtökön az MTI-vel.
2008. június 12. csütörtök 16:08 -
Élő adásban mutogatta intim ruhadarabjait Tünde
Kiszel Tünde ismét meglepte az RTL Klub nézőit. Most éppen bikinijeit mutogatta az RTL Klub Reggelijében. Számos érdekes darabot tárt Ördög Nóra és Csonka András elé, akik kezükbe is foghatták a szőke celeb bugyiját, valamint melltartóját.
2008. június 11. szerda 14:11 -
Rózsaszín bulit tartott lányának Kiszel Tünde
Kiszel Tünde lánya, Donatella betöltötte a hetedik évét, ezért anyja születésnapi bulit rendezett neki - tudtuk meg a Borsból.
2008. június 11. szerda 08:40 -
Kiszel Tünde: "Kínhalállal dögöljön meg az, aki ilyet mond rá!"
Kiszel Tünde kikelt magából, ugyanis imádott kislányáról, Donatelláról egy internetes blogban azt írták, hogy médiak*rvának neveli az anyukája. A naptárdíva anyatigrisként áll ki kislánya mellett és védi, ahogyan csak tudja.
2008. június 9. hétfő 14:57 -
Meghökkentő aktfotó-galéria Kiszel Tündéről! Mindent megmutat!
Furcsa rajongója lehet Kiszel Tündének, ugyanis az interneten saját oldalt csinált a műsorvezetőnek, ahová kizárólag csak a szexis fotóit tette fel. A galériában Tünde mindent megmutat.
2008. június 9. hétfő 14:10 -
Kiszel Tünde ismét bíróságra akar menni!
Kiszel Tünde azt állítja, ismét az emberi méltóságába tiportak. Most a Subba internetes oldal szerkesztőit vádolja jó hírneve megsértésével. Az említett oldal szerzője az egyik, Best magazinban megjelent cikket elemezgette, és a következő megjegyzést tette Tündével kapcsolatban: "profi mádiak*rvát kíván nevelni kislányából is saját képére"
2008. június 6. péntek 11:56 -
Kiszel Tünde intenzív osztályra került
Kiszel Tünde véradásra készül, és mint mondja, eddigi élete során már többször is volt donor. Az ismert televíziós azért viseli lelkén a véradás ügyét, mert Donatella születésekor komoly bajba került, vérátömlesztésre volt szüksége.
2008. május 30. péntek 11:01 -
Megszólalt Deutsch-Für új szerelme
Kétgyermekes, hatdiplomás édesanya Juhász Tünde, aki tavasz óta jár a politikussal
2008. május 30. péntek 08:24 -
Hároméves mostohalányát ölte meg a romániai férfi
A 21 éves Tünde nem merte elárulni a rendőröknek, hogy férje, Zsolt végzett a kislánnyal.
2008. május 29. csütörtök 16:10 -
Idióta: tünde-füleket csináltatott a fiatal lány - fotó!
Annyira tetszett Kimmie-nek a Gyűrük ura, hogy plasztikai sebészhez fordult.
2008. május 27. kedd 16:43 -
Kiszel Tünci: Nem vagyunk szélhámosok!
A Pető Intézet decemberi felkérése után Kiszel Tünde úgy döntött, nagy fába vágja a fejszét, és jótékonysági estet szervez az Intézet mozgássérült gyermekei számára. Bár Tünci először szervez ilyen jellegű rendezvényt, azt már biztosan tudja, hogy a jótékonykodás ezután is része lesz az életének, mert maga is édesanya lévén, karácsonykor különösen megrendítette az Intézet által támogatott, sokszor halmozottan sérült gyermekekkel való találkozás.
2008. május 27. kedd 05:28 -
Kiszel Tünde a Pető Intézetet támogatja!
Nem ez az első alkalom, hogy Kiszel Tünde jótékonysági rendezvényen vállal háziasszonyi szerepet. Ezúttal is a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének kis tanítványait segíti.
2008. május 26. hétfő 18:51 -
Kisó és a No Thanx-es Erik egy pár!
Remekül mutatnak együtt s még csak nem is játsszák azt a celebek között divatos hülye játékot, hogy látványosan együtt vannak, de ha riporter közelít, azt mondják, hogy egyáltalán nincsenek együtt, csak mesterséges légzést kellett adniuk egymásnak, vagy a másik különleges fogtömésének ízét ellenőrizték pusztán baráti alapon, haha, milyen hülye gondolat, hogy ők együtt lennének. Emlékeznek Kiszel Tündére? Na, ők nem olyanok. Ők kedvesek és szépek.2008. május 26.
2008. május 26. hétfő 06:00 -
Egy kispanda lett Újbuda kedvence
Miután az újbudai gyerekek Tündit, a kispandát választották a XI. kerület örökbefogadottjának, Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a Budapesti Állatkertben átvehette a vörös macskamedve örökbefogadásáról szóló okiratot. Ezzel pedig Tünde lett az első olyan lakója az állatkertnek, akit egy önkormányzat fogadott örökbe.
2008. május 23. péntek 16:43 -
Kiszel Tünci aggódott - nem alaptalanul
Kiszel Tündéről gyanús anyajegyet operáltak le. Rettegésben élt, mire megjött a szövettan eredménye.
2008. május 22. csütörtök 17:55 -
Éveket fiatalodott Kiszel Tünde
Vajon mi lehet az oka annak, hogy Kiszel Tünde egyre fiatalabbnak tűnik? Ráadásul a szőke televíziós keblei is láthatóan megnőttek. A rossz nyelvek azt suttogják, Tünde plasztikai műtéteken esett át, amit ő a StoryOnlinne kérdésére határozottan cáfolt.
2008. május 21. szerda 12:50 -
Aszondja Kiszel Tünci, Havas fedezte fel...
Érdekes dolgokra derül fény: a bulvárkirálynő szerint annak idején Havas Henrik fedezte fel őt. Kiszel Tünde részletes magyarázattal is szolgál.
2008. május 20. kedd 09:39 -
Sebeők és Tünci az igazi sztárpár
Szerepeltek közös videoklipben, most a gyermekeket készülnek megmosolyogtatni. Kiszel Tündét és Sebeők Jánost évek óta töretlen barátság fűzi össze.
2008. május 19. hétfő 17:28 -
Nacsa Olivér újabb perre számíthat? Üzenete: "Nőjön már fel mindenki!"
Az utolsó Médiacápa adásában Nacsa Olivér és Bagi Iván nem kímélte Kiszel Tündét, aki akár be is perelhetné a humoristákat, amiért megszégyenítették.
2008. május 19. hétfő 16:16 -
Havast Kiszel Tünde intelligenciája fogta meg???
Kiszel Tünde is Havas Henrik felfedezettje. A minap derült fény arra, hogy Budai Bernadett kormányszóvivőt a riporter ajánlotta Gyurcsányék figyelmébe, most a szőke képernyőtündér vallja magát az újságíró patronáltjának.
2008. május 19. hétfő 14:28 -
Végre eláruljuk, kinek köszönhető, hogy Kiszel Tünde képernyőre került!
Kiszel Tünde a StoryOnline-nak elárulta, valójában ki indította el a televíziós pályafutását. A műsorvezető Havas Henriket tartja jótevőjének, aki - elmondása szerint - annak idején felajánlotta neki, hogy készítsen interjúkat az egyik televíziónak.
2008. május 19. hétfő 13:35 -
Kiszel Tündét Havas fedezte fel az intelligenciája miatt
A honlapján magát dekoratív médiaszemélyiségként öndefiniáló műsorvezetőnő azt állítja, jóban van a műsorvezetővel, sőt szereti, sőt hálás is neki, mert sok évvel ezelőtt Havas indította el a pályán.
2008. május 18. vasárnap 10:50 -
Kiszolgáltatott nő vagy okos üzletasszony?
Kiszel Tünde akárhányszor nyilvános szereplést vállal, mindig nyitva hagy egy kérdést, ami megválaszolásra vár: vajon ő egy naiv teremtés vagy egy rafinált médiaszemélyiség?
2008. május 16. péntek 15:22 -
Kiszel Tünde pénzért csak pornózásra nem hajlandó
"A pornóra pénzért sem tudnának rávenni" - válaszolta Kiszel Tünde a Best magazinban arra a kérdésre, hogy pénzért mindenre hajlandó-e.
2008. május 16. péntek 08:22 -
Agyatlannak titulálták Kiszel Tündét!
Bagi Iván és Nacsa Olivér páros minden idők legemlékezetesebb utolsó adását készítették el. Legalábbis Kiszel Tünde szerint...
2008. május 15. csütörtök 18:51 -
Nem akartak hülyét csinálni Kiszel Tündéből - mégis sikerült?
Kiszel Tünde nem habozott: miután megtetszett neki Szebeni István, akivel egy csapatba került a TV2 főzős műsorában, a Hal a tortánban, ki is kezdett vele. Úgy látta, a szimpátia kölcsönös, de aztán kiderült: tévedett.
2008. május 15. csütörtök 16:43 -
Gyanús anyajegyet találtak Tündén
Eddig sosem beszélt még arról Kiszel Tünde, hogy egyik alkalommal gyanús anyajegyet talált magán, amit végül le is operáltak róla. Az ismert televíziós rettegésben töltötte a napjait mindaddig, amíg ki nem derült, hogy rossz, vagy jóindulatú az anyajegye.
2008. május 15. csütörtök 08:51 -
Az énekes mindent elmond Tündéről!
Kiszel Tünde felháborítónak tartja, hogy a fiatal énekes, Ivan sajtóközleményt adott ki vele kapcsolatban. A szőke celeb szerint a fiatalember által említett műsorban, ő nem róla beszélt, nem őt nevezte a hódolójának, így nem érti miért vette magára a dolgokat.
2008. május 14. szerda 15:38 -
Kiszel Tündével még Ivan lemezét is lehet eladni?
Ivan, az énekes tagadja, hogy kikezdett volna Kiszel Tündével, egy azonban biztos: nemrég jelent meg a lemeze.
2008. május 12. hétfő 19:48 -
Újabb meztelenkedésre derült fény Kiszel Tünde múltjából! A nagy leleplezés!
A közelmúltban meztelen fotók kerültek elő Kiszel Tündéről, melyek korábban egy férfimagazinban jelentek meg. Az is kiderült, hogy a szőke celeb fiatalon állítólag anyaszült meztelenül szerepelt egy színdarabban.
2008. május 9. péntek 13:41 -
Pálffy István kilenc milliót jelentett!
A közszolgálati televízió karitatív műsora, az Aranyág sikeresen zárult, hiszen közel kilencmillió forint érkezett az adományvonalra. A két műsorvezető, Nagy Tünde és Pálffy István boldogan jelentette be az összeget.
2008. május 9. péntek 08:10 -
Tünde melegebb éghajlatra küldte Szebenit
Kiszel Tündénél betelt a pohár. Megelégelte, hogy szerinte Szebeni István többször is megsértette őt az utóbbi napokban. A szőke tévés éppen ezért a TV2 műsorvezetőjét legszívesebben melegebb éghajlatra küldené.
2008. május 8. csütörtök 16:56 -
Kiszel Tünde aktfotói
A művésznőről régi aktképek kerültek elő.
2008. május 8. csütörtök 13:15 -
Beszóltak Kiszel Tündének: Ki vagy te, az anyám?
A Cool műsorvezetője, Kinter Oszkár először kollégáját, Müller Attilát ajánlotta Tünder figyelmébe aki - bár elismerte, hogy vonzónak találja a műsorvezetőt - elzárkózott egy esetleges randevútól, mondván, jelenleg nem facér.
2008. május 8. csütörtök 07:10 -
Ez kemény: Kiszel vs. Benkő!
A két híresség szócsatába keveredett élő adásban.
2008. május 7. szerda 18:16 -
Anyaszült meztelenül pózolt Kiszel Tünde
Aktfotók keringenek Kiszel Tündéről az interneten. A felvételeken a műsorvezető egyetlen ruhadarabot sem visel. A StoryOnline érdeklődésére elmondta, úgy érzi, nem kell szégyenkeznie a képek miatt, ugyanis azok ízlésesek.
2008. május 6. kedd 08:15 -
Benkő erotikus showt csinálna Tündével?
Benkő Dániel azt állítja, ha valaki ért az erotikához, az bizony ő. Kiszel Tündével már dolgozott együtt, ugyanis ő írta Tünde és Gerencsér Tomi duettjének zenéjét, és attól sem zárkózik el, hogy a szőke celebbel közös erotikus műsort készítsen ? mondta a lantművész a StoryOnline-nak.
2008. május 5. hétfő 09:40 -
Kiszel Tünde elsírta magát!
Bár a műsorvezető általában vidám, van, amit ő sem bír ki könnyek nélkül.
2008. május 4. vasárnap 06:06 -
Kiszel Tünci ismét kiborult
Kiszel Tünci ismét kiborult, bár ez alapvetően nem csoda. Nem elég, hogy a "Hal a tortán"-ban résztvevő játékostársai kinevették, de még a bulvár sajtó is kiforgatta Szebeni Istvánnal szembeni kedvességét. Pedig - mint mondja -, mindent a műsor kedvéért tett.
2008. május 3. szombat 13:01 -
Kiszel kikezdett Szebenivel
BUDAPEST
2008. május 2. péntek 09:24 -
Ahogy még nem látta Kiszel Tünde muffját
Kiszel Tünde régi aktfotóiról mesélt, és beismerte, hogy ma sokkal nehezebb érvényesülni a szakmában.
2008. április 30. szerda 19:19 -
Kiszel Tünde Madonnának öltözött!
Mindenki sejtette, ám Kiszel Tünde most először öntötte szavakba, tetszik neki Szebeni István. A televíziós személyiség mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet.
2008. április 30. szerda 15:35 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde a fehérneműivel hódított
A Hal a tortán e heti vendégváró show-műsorában Kiszel Tünde, Karsai Zita, Szebeni István és Tóth Szabi főznek egymásnak. Természetesen Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit.
2008. április 30. szerda 10:00 -
Leitatták Kiszel Tündét!
Tóth Szabi kedd esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget.
2008. április 30. szerda 07:00 -
Nézd meg Kiszel Tündét Madonnának öltözve!
Nyolcvanas évekbeli partit rendeztek a Hal a tortán műsorában
2008. április 29. kedd 16:52 -
Hajdú Péter: "Várom a verőlegényeket"
Hajdú Péter ez alkalommal sem kímélte a hazai sztárvilágot. A StoryOnline-on vezetett blogjában kifejti, Kiszel Tünde, Fekete Pákó és Urhrin Benedek mögött nincs produktum és véleménye szerint Ernyei Béle nem mond igazat akkor, amikor azt állítja, nem nőkre vadászott az interneten, hanem a könyvéhez gyűjtött élményanyagot.
2008. április 29. kedd 16:00 -
Mitől részeg Kiszel Tünde? - Számmisztikai értékei megmutatják!
Eddig sem volt szentfazék, de most úgy tűnik a jóból nála is megárt a sok! Egy kellemetlen gixer, vagy éppen édes majomság? Számmisztikai értékei adtak választ viselkedésére.
2008. április 29. kedd 15:49 -
Hal a tortán: Sugarloaf Szabi leitatta Kiszel Tündét
Tóth Szabi esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget - avagy bosszúhadjárat Tünci vendéglátása után
2008. április 29. kedd 14:30 -
Kiszel Tünde fétis-ruhában - kezében rózsaszín mikrofon
Tóth Szabi kedd esti vacsorája Kiszel Tündével kezdődött, és vele is ért véget. A szőkeség meghatározó szereplője volt a hétnek, Tóthéknál levetítették első és mindeddig egyetlen videoklipjét is, a vacsora végeztével pedig Szabi kíséretével élőben is énekelt.
2008. április 29. kedd 12:24 -
Mit keresett Kiszel Tünde harisnyája két férfi fején? Eláruljuk
Különös titokra derült fény. Kiszel Tünde a StoryOnline-nak elárulta, a Hal a tortán forgatása közben pikáns dolgok is történtek otthonában.
2008. április 28. hétfő 16:25 -
Hal a tortán: Tünde lenyomta fehérneműivel vendégeit
Kiszel Tünde nem hazudtolta meg önmagát: igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vacsoravendégeit
2008. április 28. hétfő 14:52 -
Kiszel Tünde: kikönyörögték a többiek, hogy mutassam meg
Kiszel Tünde nem hazudtolta meg önmagát, igazi rózsaszín álomvilágban fogadta vendégeit. Szebeniéket meglepte a látvány, de mindenről megfeledkeztek, amikor Tünde - közkívánatra - felvonultatta szexi fehérnemű-gyűjteményét.
2008. április 28. hétfő 11:47 -
Elég volt! Kiszel Tünci megvereti Hajdú Pétert?
Betelt a pohár Kiszel Tündénél! A szőke díva megelégelte, hogy Hajdú Péter folyton játssza a királyt, hogy bemocskolja a sztárokat, miközben belerúg az emberekbe és felhasználja őket blogjában.
2008. április 28. hétfő 10:38 -
Kiszel Tünde nem orgiázott az új ágyon
Kiszel Tünde, aki nemrég tévéműsorban lejtett erotikus táncot, most új franciaágyat vásárolt a Hal a tortán című műsor forgatására, írja a Bors.
2008. április 28. hétfő 09:00 -
Kiszel Tünde: Vigyázz magadra Hajdú, nagyon meg leszel verve!
Betelt a pohár Kiszel Tündénél! A szőke díva megelégelte, hogy Hajdú Péter folyton játssza a királyt, hogy bemocskolja a sztárokat, miközben belerúg az emberekbe és felhasználja őket blogjában. Úgy döntött tehát, hogy jól megvereti a showmant.
2008. április 28. hétfő 06:50 -
Kiszel Tünde megpofozná Hajdút!
Kiszel Tündénél betelt a pohár. Úgy érzi, Hajdú Péter megsértette őt azzal, hogy blogjában azt feltételezi, nem volt terhes és el sem vetélt, mindezt csak kitalálta. Tünde állítja: az ATV műsorvezető-producere már többször is megsértette őt, de most már elege lett.
2008. április 25. péntek 13:15 -
Hová tűnt Kiszel Tünde szerelme? Hunor vallomása, csak nálunk!
Kiszel Tünde szerelmét, Sebestyén Hunort hónapok óta nem látni a műsorvezető oldalán. Vajon hová tűnt? Mi megkérdeztük!
2008. április 24. csütörtök 13:15 -
Kiszel Tünde váratlan bejelentése
A műsorvezető meglepő vallomást tett a Reggeliben.
2008. április 24. csütörtök 11:30 -
Kiszel számára lánya apja az igazi
Kiszel Tünde volt a vendége az RTL klub reggeli műsorának, és széles mosollyal várta, hogy a nézők telefonon kérdezgessék.
2008. április 24. csütörtök 09:14 -
Tünde még Donatella apját szereti!
Kiszel Tünde feltárta érzéseit a StoryOnline-nak. Elmondta, hogy még mindig szereti Donatella édesapját, Lukács László operaénekest, és ha úgy alakulna, hogy hazatérne Magyarországra és velük szeretne élni, szívesen venné.
2008. április 22. kedd 14:05 -
Hajdú Péter szánalmasnak tartja a hazudozó celebeket
Hajdú Péter a StoryOnline-n vezetett blogjában kemény véleményt mondott azokról a celebekről, akik valótlan állításokkal akarnak a címlapokra kerülni. Többek között úgy véli, Kiszel Tünde annak idején nem volt terhes és el sem vetélt. Hozzátette, ha mégis téved, elnézést kér tőle.
2008. április 21. hétfő 12:15 -
Kiszel Tündével mindig kedvesek a buszon
Kiszel egyetért, Horváth Éva nem idegesíti magát, Tóth Vera pedig előrelátó. Pénteken hatalmas káoszra lehet számítani a fővárosban, a BKV-dolgozók sztrájkja miatt.
2008. április 18. péntek 07:32 -
Sztárok a sztrájkról
Kiszel egyetért, Horváth Éva nem idegesíti magát, Tóth Vera pedig előrelátó.
2008. április 17. csütörtök 14:30 -
Egy fotó, amin alig lehet ráismerni Kiszel Tündére! Édesanyja kísérte el a fehérneműs fotózásra!
Kiszel Tündét egy idegen férfi szólította le a strandon és felajánlotta neki, hogy szívesen lefotózná. Az eset akkor történt, amikor a műsorvezető még gimnazista volt. Ekkor indult el fotómodelli karrierje.
2008. április 17. csütörtök 14:25 -
Kiszel Tünde: A jövő héten ugrik a majom a vízbe!
Bár már közel három hónapja, hogy Nagy Sanyi - a Music TV műsorvezetője - a Swung című adásban vérig sértette Kiszel Tündét, a csatorna és a műsorvezető között csak a jövő héten kerül sor tárgyalásra. Egyelőre egyik fél sem enged az igazából, pedig, ha nem jutnak dűlőre, egyenes út vezet a bíróságra. Ráadásul úgy tűnik, Tüncinek és a csatornának is lehet veszítenivalója.
2008. április 16. szerda 12:22 -
Előkerült az ismert magyar műsorvezető meztelen állapotos fotója! Megmutatjuk
Kiszel Tünde élete egyik legszebb élményének tartja azt az időszakot, amikor Donatellát várta. Ezt az eseményt egy felvételen meg is örökítette. Ezen a műsorvezető ruha nélkül látható. A képet Demi Moore korábbi fotója ihlette.
2008. április 11. péntek 19:20 -
Élő adásban alázták Kiszel Tündét! Csak poén volt?!
A Danubius Csili műsorvezetői és Hajdú Péter nagyon egy húron pendülnek, legalábbis ha a női mellekről esik szó.
2008. április 10. csütörtök 18:05 -
Kiszel Tünde fodrászának lánya tényleg szép
Tavasszal nem csak energiával töltődünk fel, de az esedékes nagytakarítások közben, törlőrongyokkal a kezünkben a tévé előtt gyakran meg-megállva, szépségversenyeket nézegetünk a különböző csatornákon. Aztán rájövünk, hogy ma már minden korosztálynak rendeznek nívós versenyeket, mégis, gyermekünket az idén sem neveztük be semmilyen megmérettetésre, pedig ő lehetne a legszebb! Nos, most még nem késő!
2008. április 9. szerda 15:31 -
Húguk nevezte be a testvérpárt, a milliókból mégis csak egy pizzára futja!?
A Széf ma esti szimpatikus testvérpárja, Mariann és Tünde 4,4 millió forinttal tértek haza a játékból. Az életben a két és fél évvel fiatalabb Tünde a bátrabb, ez egyszer - az izgalom hatására - mégis teret engedett nővérének. Megérte!
2008. április 8. kedd 20:55 -
A szerelmi bánattól őrült meg
Szerelmi bánatában randalírozott gépkocsijával Mosonmagyaróváron és környékén egy középkorú férfi, aki a nagy száguldozásban, még Ausztriába is áthajtott - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. április 5. szombat 13:43 -
Keressük a csodát!
Nagy Tünde új műsort vezet: arra biztatja a nézőket, hogy válasszák meg Magyarország hét természeti csodáját a
2008. április 4. péntek 14:00 -
Keressük a csodát!
Nagy Tünde új műsort vezet: arra biztatja a nézőket, hogy válasszák meg Magyarország hét természeti csodáját a
2008. április 4. péntek 14:00 -
Veszélyesnek nyilvánították Kiszel Tündét
Egy gúnyolódó videó kering a világhálón. A felvételt vélhetően gyerekek készítették, ugyanis szereplői is ők. A kisfilmen Kiszel Tündét veszélyes vírusnak titulálják és törlik.
2008. április 4. péntek 13:25 -
Keressük a csodát!
Nagy Tünde új műsort vezet: arra biztatja a nézőket, hogy válasszák meg Magyarország hét természeti csodáját a
2008. április 4. péntek 12:00 -
Kiszel Tünde: telepatikus képességeim vannak!
Misztikumokhoz való viszonyában Kiszel Tünde közel olyan szkeptikusnak tartja magát, mint amilyen Vágó István. A műsorvezető-nőnek eddig ugyanis nem voltak paranormális, vagy megmagyarázhatatlan események az életében, mert ami mégis akadt, - mint mondja - azt saját maga idézte elő. Szkepticizmusán ráadásul az sem segített, hogy Uri Geller szombati produkciója alatt az ő kanala bizony nem ugrott le a tévé tetejéről.
2008. április 4. péntek 07:32 -
Karizs doktor videotékája: Sebeők szájon csókolta Hajdút
Őrület, ami a StoryOnline locsolópartiján történt! Kiszel Tünde új pasival érkezett, Sebeők János elhozta a felesége mellett a szeretőjét is, majd váratlanul szájon csókolta Hajdú Pétert, aki mellett ott állt kedvese, Sarka Kata.
2008. április 2. szerda 14:05 -
Kiszel Tünde bármely korosztályból szelektálhat, mindenkinek bejön a teste
Kiszel Tündének újabb hódolója akadt, ezúttal egy 23 éves srác, Norbi személyében. A bugyikirálynő számára nagy elismerés, hogy minden korosztályból akadnak hódolói, és mint mondja: az sem kizárt, hogy egyszer még esélyt ad a fiatal lovagnak.
2008. április 2. szerda 06:35 -
Nagy baj van, Kiszel Tünde tréfálkozott!
Kiszel Tünde amióta felnőtt, állítása szerint senkit sem tréfál meg, de kamaszkorában több emlékezetes esetnek is aktív részese volt. Egy alkalommal társaságot hívott meg magukhoz április elsejére, ahol a megtréfálni kívánt lány kivételével mindenki be volt avatva a készülő tervbe.
2008. április 1. kedd 14:37 -
Botrány? Tojással dobálták meg fellépés közben az ismert műsorvezetőt?
Meglepő hír kapott szárnyra az interneten Kiszel Tündéről. A pletyka szerint az ismert műsorvezető egy reklámfilmet forgatott, melyben tojással dobálják, úgy, hogy még az orra vére is elered.
2008. április 1. kedd 14:19 -
Tünde életének főműve: Donatella!
Őszinte vallomás! Tünde, a dekoratív médiaszemélyiség először beszél csak nekünk Donetalláról, és sikerekben gazdag pályafutásáról!
2008. április 1. kedd 09:32 -
18 éves fiú udvarol Kiszel Tündének?
Kiszel Tünde legújabb hódolójával, a saját bevallása szerint 18 éves Norbi oldalán jelent meg a StoryOnline múlt héten rendezett locsoló buliján.
2008. március 31. hétfő 12:30 -
Kiszel Tünci szívesen kipróbálná magát
Kiszel Tündéről mindig is tudtuk, hogy talpig nő, most azonban az is kiderült, hogy nem csak öltözködni és tetszeni szeret, de a konyhában is szívesen alakítja a konyhatündér szerepét. Mint mondja, a most divatos főzőshow-k valamelyikében is szívesen részt venne, és egy pillanatig sem tartana attól, hogy sztárvendégeinek ne ízlene a főztje.
2008. március 28. péntek 16:56 -
Kiszel Tünde erotikus tánca!
Ismét meglepte a nézőket Kiszel Tünde. A Cool Tv felkérésére ugyanis ízelítőt adott Tutti-Fruttis múltjából és erotikus táncot lejtett élő adásban. Azt, hogy hogyan sikerült, mindenki döntse el maga, miután megnézte a nem hétköznapi felvételt.
2008. március 28. péntek 12:50 -
Kiszel Tünde tévéműsorban simogatta magát
Erotikus táncot lejtett Kiszel Tünde a A Cool TV éjszakai műsorában.
2008. március 28. péntek 10:22 -
Tünci erotikus tánccal égette magát - fotóval
Kiszel Tünde újra kamerák előtt vetkőzött...
2008. március 28. péntek 10:00 -
Kiszel Tünde ismét vetkőzött - vélemény?
Kiszel Tünde ismét levette ruháit a kamerák előtt. A műsorvezető nagyon jól érezte magát, és megtisztelő volt számára hogy meghívták a Cool Night című műsorába.
2008. március 28. péntek 06:35 -
Új szerelme van Kiszel Tündének?
Kiszel Tündét egy ismeretlen férfi társaságában kapták lencsevégre az egyik divatbemutató után. De vajon ki lehet a hódoló, talán a népszerű televíziós új szerelme?
2008. március 27. csütörtök 19:06 -
Kiszel Tünde erotikus tánca videóval!
Tegnap este megmutatta, hogyan hódított 15 éve a Tutti Fruttiban.
2008. március 27. csütörtök 14:06 -
Kiszel Tünde: nem szeretem, ha valakinek akkora szája van, hogy nem lehet vele beszélni
A csinosító műtéteknek hatalmas keletje van manapság, leginkább a hírességek közt, így kissé furcsa, ha egy hazai celeb a plasztikai műtét ellen van, persze ez akkor nem meglepő, ha az illetőt Kiszel Tündének hívják, mert neki erre nincs is szüksége.
2008. március 27. csütörtök 12:13 -
Kiszel Tünde ma este élő adásban sztriptízel! Ilyet még nem láttál!
Tünde nem hétköznapi dologra vállalkozott. Ma este a Cool TV-ben megmutatja azt a produkciót, amit korábban a Tutti-fruttiban láthatott tőle a közönség.
2008. március 26. szerda 18:21 -
Kiszel Tünde élő adásban keményen beszólt az átplasztikázott, nagyszájú Mariának!
Az ismert televízióst, aki a természetes szépség híve, az RTL Klub Reggelijében azzal a hölggyel szembesítették, aki eddig tizenhét plasztikai műtéten van túl és többek között a száját extrém méretűre tölttette fel.
2008. március 26. szerda 16:55 -
Kiszel durva beszólása!
Tünde keményen kiosztotta a nagyszájú Máriát.
2008. március 26. szerda 13:50 -
Így még soha sem láthattad Fábry Sándort és Havas Henriket! Nézd meg a kacagtató képeket!
Vicces képekre bukkantunk a világhálón a legismertebb magyar hírességekről. Többek között Fábry Sándor, Havas Henrik, Hernádi Judit, Kiszel Tünde és Sváby András, illetve Stohl András karikatúráját is megrajzolta Kisházi Melinda.
2008. március 26. szerda 12:21 -
Kiszel Tündét vagány szöveggel locsolgatták
Kiszel Tünde kislányához eljött a szerelme. Kiszel Tündééknél a Húsvét igazán fontos ünnep. A szerkesztő-műsorvezető-producer családja ilyenkor együtt tölt néhány napot, ez idén sem volt másképp.
2008. március 26. szerda 07:41 -
Donatella boldogsága
Kiszel Tünde kislányához eljött a szerelme.
2008. március 25. kedd 14:05 -
Kiszel Tünde úgy nem ad interjút, hogy ad
Mi egyébként nagyon szeretjük őt. Igazából nem is tudjuk eldönteni, hogy milyen százalékban csinálja magának a rumlit a nagy médiamanipulátor s milyen arányban szúrja el saját terveit, amitől aztán meg kell sértődnie sürgősen és azt magyaráznia, hogy a képen, amelyen fogta valakinek a kezét, nem is fogta a kezét senkinek. Ha nincs más megoldás, akkor nyilván tagadni, tagadni, ez is jó lehet, de minek utána pukkadni? Mindegy. Kedveljük a hölgyet.2008. március 25.
2008. március 25. kedd 06:00 -
Baby Gabin árcédula van és tud furulyázni
Informatív interjúk című sorozatunk legújabb gyöngyszeméhez érkeztünk. Ezt is az F and F sajtótájékoztatón és divatbemutatón vettük fel, de mi egy partyn sok mindent meg tudunk oldani. Majd még hamarosan azt is meglátják, hogy nem ad interjút Kiszel Tünde, úgy, hogy közben ad. Utoljára ezt Mátyás királynál sikerült megoldania valami lánynak, ha emlékeznek a sztorira, írják meg precízebben az info@juj.hu-ra. Szóval Gabi tud furulyázni. Ki is nézzük belőle.2008. március 22.
2008. március 22. szombat 22:30 -
Mit árul el Kiszel Tünde dzsindzsás szemöldöke?
Vastag és buja, mint egy őserdő. A legtöbb kozmetikus nekiesne és kigyomlálná, de Tüncike büszke rá. Vajon miért? Eláruljuk!
2008. március 21. péntek 08:43 -
Batiz András lesz a partiarc Donatella buliján
Kiszel Tünde és Batiz András régóta jó barátok. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben gyermekeik is megkedvelik egymást. Tünde ugyanis azt tervezi, hogy Donatella zsúrján a Batiz családot is vendégül látja.
2008. március 21. péntek 08:10 -
Egy drámai történet! Toller Tünde felidézi férje tragikus autóbalesetének napját!
Toller Tünde a mai Havas műsor vendége, aki felidézi azt a napot, amikor férje, a szocialista polgármester súlyos balesetet szenvedett, valamint elmeséli, mi történt velük az elmúlt közel két év során.
2008. március 20. csütörtök 17:25 -
Dombovári Vanda drukkol Kiszel Tündének!
Örök élmény maradt Kiszel Tündének, hogy egy évvel ezelőtt Dombovári Vandával vezetett műsort az RTL Klub Csak csajok műsorában. Kedvelt műsorvezetőjétől azt szeretné megtudni: mikor lesz rá újra lehetősége?
2008. március 19. szerda 20:30 -
Kiszel Tünde elárulta: Pál a szerelmével üldözi őt
Kiszel Tünde a StoryOnline-nak elmondta, az a férfi, akivel az Operabálon megjelent, nyilván félreértette őt, és azóta a szerelmével üldözi. A műsorvezető határozottan állítja, ő nem viszonozza Pál érzelmeit, csak barátként tekint rá.
2008. március 19. szerda 15:30 -
Bíró Ica énekel és naptáron pózol!
Újabb konkurenciája akad a Bódi Sylvinek, Kiszel Tündének és a többi naptárkészítő hírességnek. Bíró Ica viszont óvatos, nem szeretné, ha idő előtt ellopnák az ötletét.
2008. március 18. kedd 14:40 -
Tünci kultikus vetkőzése - ma már nem érne rá
Kiszel Tünde ma már nem tagadja, hogy pikáns előadásokkal indult a karrierje.
2008. március 18. kedd 13:16 -
Kiszel Tünde és Molnár Anikó is nemet mondott a szexszínházra
Az ismert televíziósnak szerepet ajánlottak egy pornó színdarabban. A rendező, Judy Nero korábban Molnár Anikót is megkereste, de ő nemet mondott. Tünde szintén visszautasította a felkérést.
2008. március 18. kedd 09:15 -
Kiszel izlésesen vetkőzött
Kiszel Tünde ma már nem tagadja, hogy pikáns előadásokkal indult a karrierje.
2008. március 17. hétfő 19:05 -
Kiszel Tünde egyszerre 25 férfival!
Kiszel Tünde legénybúcsú háziasszonya volt: 25 férfit kellett szórakoztatnia - mint mondja, csak szórakoztató műsorral, aminek ő volt a vezetője. Mint kiderült, a buli nem csak legénybúcsú volt, hisz az ifjú férjjelöltnek a születésnapját és a névnaposokat is megünnepelték.
2008. március 17. hétfő 17:16 -
Titok a múltból! Kiderült a kapcsolat a két műsorvezető között!
Kiderült egy titok a múltból. Kiszel Tünde ugyanis a StoryOnline-nak elárulta, milyen kapcsolat fűzte Batiz Andráshoz, aki akkoriban az RTL Klub-nál dolgozott. Tünde nem titkolja tovább, ő volt a meglepetésvendég az egykori műsorvezető legénybúcsújában.
2008. március 17. hétfő 11:55 -
Kiszel Tünde húsz évig tartogatta a szüzességét, de kinek adta?
A hot! TOP 100 sztár című kiadvány leggyűlöltebb sztárja élő adásban jelentette be, hogy hány évesen veszítette el az ártatlanságát.
2008. március 14. péntek 18:49 -
Lebukott! Egyszerre több férfit szórakoztatott az ismert műsorvezető! Nem a képernyőn keresztül!
Pikáns sztori derült ki a napokban Kiszel Tündéről. Megtudtuk, hogy az ismert műsorvezetőt egy legénybúcsúra hívták meg azzal, legyen ő a meglepetésvendég és az este háziasszonya. Tündének egyszerre 25 férfit kellett szórakoztatnia.
2008. március 14. péntek 18:25 -
Eddig sosem látott, titkos fotó került elő Kiszel Tünde Tutti-Fruttis múltjából!
Első magyar lányként szerepelt Kiszel Tünde a német RTL Tutti-Frutti című erotikus műsorában. Ebből az időszakból származik az a fotó, mely az interneten kering. A műsorvezető itt még ruhában látható, ám később ez is lekerült róla és fehérneműben táncolt.
2008. március 14. péntek 13:56 -
Kiszel Tünde kiborult: Donatellát akarták zaklatni
Egy hetilap valótlanságot állított Tünde szemefényéről, Donatelláról. Kiszel Tünde álmatlanul forgolódik éjszakánként. Legféltettebb kincse, a kis Donatella miatt aggódik. Egy hetilap ugyanis bántó, és valótlan dolgokat állított a 6 és fél éves kislányról.
2008. március 13. csütörtök 05:44 -
Kiszel Tünde felháborodott!
Egy hetilap valótlanságot állított Tünde szemefényéről, Donatelláról.
2008. március 12. szerda 12:15 -
Tünde, popsik, F&F az élményközpontban
A Lomb utcában van egy élményközpont. Budapesten. Szép. Sőt, a lányok is szépek voltak, amint felvonultak az F&F márka csodáit bemutatandó. A hölgyek leshetik a ruhákat, a férfiak a hölgyeket, ezért jók a divatbemutatók. S hogy minden rendben legyen, doktor Hujber volt a műsorvezető, de ő mára már akkora sztár és főleg annyira alkalmatlan alapszintű promócióra is, hogy gyakorlatilag elszökött a kamerák elől. Talán megijedt, hogy megint berúg és dob.2008. március 12.
2008. március 12. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde ciki a névrokonainak
A műsorvezetőnő neve korántsem olyan egyedi, mint megjelenése, névrokonainak azonban ez többnyire kellemetlen - írja a Bors.
2008. március 9. vasárnap 09:18 -
Itt az újabb rémület: Tünci a bugyiját is ledobná!
Kiszel Tünde fedetlen keblekkel és tárt karokkal várja a férfimagazinok felkérést egy fotósorozatra, de azok szerencsére ellenállnak
2008. március 7. péntek 11:42 -
Kiszel Tünde szívesen ledobná bugyiját
A fehérnemű gyűjtő Tünci szívesen megszabadulna ruhadarabjaitól, ha a férfimagazinok egy csinos összeggel és egy különleges helyen lőtt ízléses fotósorozattal keresnék meg.
2008. március 7. péntek 09:27 -
Kiszel Tünde vetkőzne, ha utaztatnák
Kiszel Tünde szívesen ledobná magáról még a bugyiját is, ha a férfimagazinok egy csinos összeggel és egy különleges helyen lőtt ízléses fotósorozattal keresnék meg - írja a Bors.
2008. március 7. péntek 08:13 -
Kiszel Tünde: nem kizárt, hogy egyszer politikus leszek
Lehet, hogy hamarosan politikai pályára lép Kiszel Tünde. Azt mondja: úgy többet tudna tenni a társadalomnak. Kezdésnek beszállt Sebeők János mellé, hogy együtt kampányoljanak a vizidíj és a kórházi napidíj eltörlése mellett.
2008. március 7. péntek 06:50 -
Titokban kutakodtak Kiszel Tünde kislánya után
Kiszel Tünde megdöbbenve hallotta, hogy kislánya, Donatella után idegenek kutakodtak az iskolájában. Nem csak a tanítónőjét, de osztálytársainak szüleit is kifaggatták.
2008. március 6. csütörtök 11:05 -
Tünde felvilágosítja kislányát?
Hamarosan Donatella is megtudja, hogyan születik a kisbaba.
2008. március 5. szerda 10:50 -
Így még soha nem láthattad az ismert műsorvezetőt! Egy szál tollboában pózol! - Exkluzív fotóval!
Kiszel Tünde olyan fotót mutatott meg a StoryOnline-nak, amit eddig még sehol nem láthattak. Az erotikus felvétel az ismert televíziós 2008-as naptárjából maradt ki helyhiány miatt. Tünde a StoryOnline-nak elárulta, Hunornak is nagyon tetszik ez a fotó.
2008. március 4. kedd 09:03 -
Hoppá: Kiszel Tünde levetkőzik egy férfimagazinnak?
Vajon igaz a hír, miszerint egy neves újságban mutatja meg bájait Kiszel Tünde?
2008. március 4. kedd 07:32 -
Kiszel egy férfimagazinban?
Vajon igaz a hír, miszerint egy neves újságban mutatja meg bájait?
2008. március 3. hétfő 16:16 -
Mindenki őt akarja, állítja az ismert televíziós
Kiszel Tünde azt állítja, még jót is tett a népszerűségének, hogy idén őt választották a legirritálóbb sztárnak, ugyanis azóta megállás nélkül csöng a telefonja, mindenki őt akarja meghívni a műsorába és műsorvezetésre is felkérik.
2008. március 3. hétfő 16:10 -
Majmot csinál a Kölykök a gyerekekből?
Gyerekekkel, kajákkal és igazmondással támadnak a tévék a héten. Engedné a gyermekét Kiszel Tünde közelébe?
2008. március 3. hétfő 09:47 -
Kiszel Tünde egyszer elárulja, hogy mi is az a szex dolog
Kiszel Tünde már most fél a pillanattól, amikor majd fel kell világosítania Donatellát az élet pikáns oldaláról. Az évek múlnak, a kislány nagylány lesz, s egyszer meg kell neki mondani, hogy mi is az a papás-mamás.
2008. március 3. hétfő 06:35 -
Judák Tünde gogolányból lett playmate
A jövő héttől hivatalos bulipartnere lesz Metzker Vikinek, de van saját terve is, amiről még nem tud sokat.
2008. március 2. vasárnap 20:50 -
Kiszel Tündét utálják a legtöbben - büszke rá!
Kiszel Tündének megint sikerült. Első lett - és büszke rá. Igaz, hogy a naptárdíva nem került be a 100 legfontosabb magyar híresség közé, mégis elvitt egy díjat - ő lett az, akit a legtöbben nem kedvelnek.
2008. március 2. vasárnap 09:33 -
Kiszel Tünde a Playboyban? Mindent megmutatna?
Felröppent a pletyka, hogy Kiszel Tündét esetleg a Playboyban láthatjuk a közeljövőben. Az egész dolog onnan indult, hogy a műsorvezetőt az egyik napilap internetes fórumán rajongói arra bíztatták, mutassa meg magát a nyuszis magazinban.
2008. február 29. péntek 11:11 -
Kiszel Tünde az élen
Büszke rá, hogy őt kedvelik Magyarországon a legkevésbé.
2008. február 29. péntek 08:55 -
Donatellácska különleges diák lenne?
Sok szülő kizárólag Kiszel Tünde feltűnési viszketegségének tulajdonítja, hogy a média szőke szirénje idő előtt iskolába küldte a gyermekét. Donatella alig hatévesen, kiharcolt korkedvezménnyel ült be az iskolapadba. Ez több szülőben visszatetszést keltett, szerintük Tünde csodagyereknek akarja kikiáltani egy szem kislányát.
2008. február 28. csütörtök 19:16 -
Még mindig nem tudja a világ, ki Donetalla apja
Kiszel Tünde lánya, a hatéves Hunyadi Donatella erősen stilizált interjút adott a Story Magazinnak.
2008. február 28. csütörtök 16:59 -
Kiszel Tünde először beszél szüzességének elvesztéséről
Az ismert televíziós a StoryOnline-nak beszélt először arról, mikor és hogyan veszítette el ártatlanságát. Tünde előrebocsátotta, hosszasan készült a nagy napra, amire még ma is emlékszik és amit nem bánt meg.
2008. február 28. csütörtök 09:25 -
Kiszel Tünde: az a buta, aki azt mondja rám, hogy buta vagyok
Kiszel Tündével beszélgethettek tegnap a rajongók és az ellenségek egy internetes csevegőoldalon. A műsorvezető teljes nyugalommal és kedvességgel fogadta a vádakat.
2008. február 27. szerda 07:45 -
Vágó Istvánt szeretjük a legjobban
Leginkább pedig Kiszel Tündét utáljuk a Top100 Sztár című kiadvány szerint. Egy átlagos magyar 14 celebbarátot szeretne magának.
2008. február 26. kedd 13:09 -
Kiszel Tünde babát szeretne
Tabuk nélkül mesélt vágyairól Kiszel Tünde
2008. február 26. kedd 12:55 -
Khmm! Dicsekednék...
A Tina magazinban megjelent egy cikk rólam és a blogomról. Nagyon jópofa volt, eljött hozzám Szűcs Anikó újságírónő, és felvett egy órányi beszélgetést, aztán ezt a cikket szűrte le belőle lényegként. Utána kétszer is járt nálam Tucsek Tünde fotós, és fényképeket készített kacsamáj sütés közben, illetve amikor kalácsot fontam. Nem vagyok jó fotóalany, amikor mosolyogva oda kellett volna fordulnom felé, mindig felhúztam a szemöldököm. :-)Köszönöm a türelmét!És külön imádattal teli köszönet Forzának, Meirnek, és Loisnak. (A két szélső a bulvár újságírás királya :-) Mákkal teli hálám üldözni fogja őket!
2008. február 26. kedd 09:11 -
Hol hagyta a tangáját Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde lerántotta a leplet a bugyi-botrányról és a Cool nézőinek elmondta, mi az igazság.
2008. február 26. kedd 07:23 -
Kiszel Tünde és Anettka nem bánkódik
A legkevésbé kedvelt celebek listájának első helyezettei nem sértődtek meg, sőt.
2008. február 25. hétfő 19:40 -
Kiszel cáfol
Tünde lerántotta a leplet a bugyi-botrányról.
2008. február 25. hétfő 16:40 -
Titok a múltból! Megverték és lelkileg terrorizálták Kiszel Tünde szerelmét
Sebestyén Hunor feltárta a StoryOnline olvasói előtt élete legféltettebb titkát. Elmondta, volt olyan kapcsolata, ahol egy volt barátnője lelkileg terrorizálta, sőt egyszer meg is ütötte. Ez a hölgy azonban nem kiszel Tünde - jelentette ki Hunor.
2008. február 25. hétfő 10:56 -
Kiszel bugyija valójában öv
Csonka Csaba masszőr meglepő fejleménnyel szolgált Tünde elhagyott tangájáról.
2008. február 22. péntek 08:15 -
Nagyon beteg az ismert televíziós kislánya! Orvost kellett hozzá hívni
Kiszel Tünde családját is elérte az influenza. Donatella nagyon beteg, orvost kellett hozzá hívni. A műsorvezető sincs jól, de ő nem dőlhet ágynak, mert ápolnia kell a kislányát - mondta a StoryOnline-nak.
2008. február 22. péntek 07:50 -
Majka és Kiszel közelharca
Rákóczi Feriék ismét botrányt robbantottak ki a Danubius Csiliben. Kiszel Tündét akarták megviccelni, aki azonban épp egy tévéműsor adásba kerülése ellen gyűjtött aláírást. Feriék persze adták alá a lovat és egymásnak ugrasztották a két érintettet: Kiszel Tündét és Majkát.
2008. február 22. péntek 07:00 -
Kiszel Tünde állítja: nem könnyűvérű nő! Mindent elmond az állítólagosan elveszített tangáról!
Az ismert műsorvezetőnél ismét betelt a pohár! Állítja, semmi nem igaz abból, amit Csonka Csaba állít róla, miszerint nála hagyta a tangáját!
2008. február 20. szerda 14:10 -
A gyógyító színek terápiája
A színek kétség kívül hatnak ránk, befolyásolják hangulatunkat, kedélyállapotunkat, sőt az egészségünket is. Egy újszerű terápia hatásairól Hajdú Tünde számolt be a Duna Televízió stúdiójában.
2008. február 20. szerda 12:33 -
Kiszel Tünde betiltatná Majka kölykös műsorát! Aláírhatod a petícióját! Szerinte erőszakos ...
Miután nem csak a Kölykök című adás felvételén, hanem a StoryOnlione videójában is igen kemény dolgokat mondott egy kisfiú Kiszel Tündéről. A műsorvezető elhatározta, leleplezi a kulisszatitkokat és elmondja véleményét a szerinte kártékony és személyiségromboló műsorról.
2008. február 19. kedd 10:35 -
Kiszel Tünde mozgósította az ügyvédeit
A műsorvezetőnő mozgósította ügyvédeit, mert szerinte magyar Music Television megsértette a személyiségi jogait.
2008. február 19. kedd 09:24 -
Kiszel Tünde volt szeretőjére szorul az énekesnő?
Kondor Csaba nem nyugszik: Kristóf Mari énekesnővel bemutatta második videóklipjét!
2008. február 19. kedd 07:51 -
Tóth Vera véleménye Magyarországról
Ha ezt most nem nézik meg, akkor tudomásul fogjuk venni igen hirtelen, hogy csak Pákóval beszélgethetünk az ő hallatlan tökeiről, esetleg Kiszel Tündét faggathatjuk szemöldökéről és arról, hogy ha megfogja valakinek a kezét és azt mi videóra vesszük egy sajtós izén, akkor mi a frásznak mondja mindenhol, hogy nem is fogta a férfiú kezét, esetleg tánc közben, de inkább akkor sem. Szóval ez nem olyan interjú. Ez szól is valamiről.2008. február 19.
2008. február 19. kedd 00:31 -
Kiszel ex-kedvese újra támad
Kondor Csaba nem nyugszik: Kristóf Mari énekesnővel bemutatta második videóklipjét!
2008. február 18. hétfő 16:10 -
Levetkőzött és bevallotta! Pikáns történet fűzi a népszerű tévés sztárhoz!
Erre vártunk egész héten: vetkőztetős sorozatunk főszereplője végre anyaszült meztelenül pózol. Csaba azonban nemcsak ruháitól, titkaitól is megszabadult. Kiszel Tündéhez egy időben titkos viszony fűzte.
2008. február 14. csütörtök 12:30 -
Kiszel Tünde véresen komolyan gondolja!
Megalázó helyzetbe hozták Kiszel Tündét, amikor is "bulvár-diszpintynek" nevezte őt egy élő adásban a műsorvezető és a beszélgetésért kapott gázsiját aprópénzben szórta elé az asztalra. Ezért eltökélt szándéka, hogy bíróságra viszi az ügyet.
2008. február 13. szerda 12:40 -
Így még soha nem alázták meg az ismert televízióst!? Nyilvános elégtételt akar?
Kiszel Tünde ügyvédhez fordult, mert úgy érzi, megalázták őt a magyar Music Television élő adásában. dr. Magyar György a StoryOnline-nak elmondta vélhetően elégtétel kérő levelet írnak majd a csatornának.
2008. február 13. szerda 10:50 -
Nyomjuk a víz alá Kiszel Tündét!

2008. február 12. kedd 16:22 -
Tünde bikavadító ruhában szexel Hunorral
Talán még sincs mindennek vége a műsorvezető és Hunor között. Erre enged következtetni Kiszel Tünde, aki elárulta lapunknak, Valentin-nap alkalmából különleges szexszel ajándékozza meg párját. Ez akár jelentheti azt is, hogy a szerelmeseknek sikerült tisztázni az operabáli történéseket is.
2008. február 12. kedd 11:13 -
Átok ül rajta? Kiszel Tünde gyötrődik a fájdalomtól: eltörte a lábujját!
Kiszel Tündével mindig történik valami. Most például egy rossz mozdulat következtében eltörte a lábát.
2008. február 12. kedd 11:05 -
Ezúttal divattervező alázta meg Tüncikét
Kiszel Tünde még ki sem heverte az MTV pénzdobálását, most a Reflektor magazinban is megkapta a magáét
2008. február 12. kedd 10:15 -
Kiszel Tünde naptárja egy nagy hülyeség
Herczeg Zoltán divattervező többek között, egy nagy hülyeségnek nevezte Kiszel Tünde naptárát.
2008. február 12. kedd 07:37 -
Hova passzolja le kislányát Kiszel Tünde, mikor hancúrozik?
A díva nem veti meg a szerepjátékokat sem. Közeledik a Valentin nap, ezt természetesen az egyik legromantikusabb lelkületű celebünk sem felejti el. Kiszel Tünde - ahogy mindennek - ennek is szereti megadni a módját. A híresség elárulta, hogyan készül február 14-re.
2008. február 12. kedd 07:32 -
Kiszel Tünde lett a Hét Lúzere
Olvasóink szavazatai alapján a múlt heti eseményeket tekintve Kiszel Tünde lett a legkínosabb magyar celebritás.
2008. február 11. hétfő 17:49 -
Kiszel Tünde hálószobatitkai
A díva nem veti meg a szerepjátékokat sem.
2008. február 11. hétfő 16:00 -
Ismét durván beszóltak Kiszel Tündének!
Kiszel Tünde és Bódy Silvy naptárát vették górcső alá az RTL Klub Reflektor magazinjában, ahol bizony nem kímélték a szőke celebet.
2008. február 11. hétfő 13:50 -
Lányok figyelem! Újra vetkőztetünk! Nézd meg, ezúttal kiről kerül le a ruha!
Ismered Csonka Csabát? Még nem? Eláruljuk, Rába Timi, Kiszel Tünde, Kustánczi Lia és még sokan mások túl jól is!
2008. február 11. hétfő 12:10 -
Megalázták Kiszel Tündét!
Sarkára áll Kiszel Tünde, miután az MTV zenecsatorna egyik riportere elmondása szerint nyilvánosan megalázta. Tünci pert indít, és bárkivel harcba száll, akinek ez nem tetszik.
2008. február 9. szombat 18:13 -
Kiszel Tünde szenvedélyéről lehullik a lepel
Kiszel Tünde elárulta: szenvedélye a hírességekkel való fényképezkedés.
2008. február 8. péntek 21:19 -
Újabb bulvárdíszpinty? Faludy Fanny kezd olyan lenni, mint Kiszel Tünde
Faludy Fanny a ma reggeli Koffeinmentesben a mindkét nem iránti vonzalmáról beszélt, melyről először a StoryOnline-nak nyilatkozott. Papp Gergő a hír hallatán arról faggatta a költőnőt, hogy miért pont most vállalja ezt fel. Szerinte ugyanis Fanny kezd "elkiszeltündésedni".
2008. február 8. péntek 16:40 -
Bíróságra megy az ismert műsorvezető? Ez lett a megalázásból!
Kiszel Tünde bekeményített és elhatározta, hogy nem tűri tovább a megaláztatásokat. Úgy döntött, beperli a magyar Music Television-t és annak műsorvezetőjét, aki szerinte a minap élő adásban megalázta őt.
2008. február 8. péntek 13:25 -
Íme a lista, akikkel már volt kapcsolata Kiszel Tündének!
Az ismert televíziós számtalan hírességgel készített már interjút és közös fotót. Tünde büszke arra, hogy kapcsolatba kerülhetett a világsztárokkal.
2008. február 7. csütörtök 09:22 -
Nyomjuk a víz alá Kiszel Tündét!
Alakul bizony alakul Az Év Embere szavazásunk, ahol Kiszel Tünde már-már bebetonozta magát a mínuszlistán...
2008. február 7. csütörtök 09:00 -
Kiszel Tünde pereli az MTV-t
Miután élő adásban megalázta Nagy Sándor műsorvezető, Kiszel Tünde beperli az MTV-t.
2008. február 7. csütörtök 07:33 -
Kiszel Tündét felháborította az agresszív videós
A műsorvezető az Operabálon mást simogatott, mert Sebestyén Hunor lázasan feküdt otthon.
2008. február 6. szerda 09:18 -
Élő adásban alázták meg Kiszel Tündét
A magyar MTV hétfői Swungjában Nagy Sándor műsorvezető Kiszel Tündét hozta kellemetlen helyzetbe, mert aprópénzben tette ki az asztalra Kiszel gázsiját, aki csak pénzért volt hajlandó elvállani a szereplést, írja a Bors.
2008. február 6. szerda 08:41 -
Botrányos! Kiszel Tünde egy bulvárdíszpinty? Úgy érzi csőbe húzta, és megalázta az MTV ...
Kiszel Tünde furcsa szituációba került hétfő este a magyar Music Television Swung című műsorában, ahol a bulvár lélektanáról volt szó, és ahol többek között arról faggatták, szerinte miért kíváncsiak rá az emberek.
2008. február 6. szerda 06:51 -
Rettentően szenvedett a sebektől és a hólyagoktól az ismert televíziós!
Bár nem mutatta, de rettentő fájdalmai voltak Kiszel Tündének az Operabálban. Csodaszép ruhájához ugyanis új cipőt vett fel, ami borzalmasan feltörte a lábát - panaszolta a StoryOnline-nak.
2008. február 5. kedd 16:46 -
Szerinte nem is szép - Kiszel Tünde és Zámbó Árpi viszont integetett neki
Miskolci diáklány lett az elmúlt hét végén megrendezett Operabál bálkirálynője.
2008. február 5. kedd 13:58 -
Kiszel Tünde hűtlen volt Hunorhoz
Megdöbbentő videó került napvilágra Kiszel Tündéről
2008. február 5. kedd 09:18 -
Kiszel Tünde, a csengő hangú őstehetség
Dömötör Balázs, a Matyi és a Hegedűs mulatós zenekar hegedűse nem bírta tovább az aprópénzét gürizést, így kilépett a zenekarból. Helyette Kiszel Tünde oldalán talált vigaszt, aki segíti karrierje egyengetésében.
2008. február 5. kedd 06:35 -
Kiszel Tündét hűtlenségen kaptuk rajta!
A világ már sosem lesz ugyanolyan. Mi, a juj.hu gárdája szentül meg voltunk győződve arról, hogy Kiszel Tünde pasija mindig az, akit ő éppen megjelöl. Hittünk már Sebeők Jánosban is, különösen, mert az Önök többségével ellentétben mi láttuk közelről Jánost. Hittünk Hunorban is, egészen a közelmúltig, amikor borzalmas felismerés vágott belénk az Operabálon. Komolyan, először nem is hittünk a szemünknek. De aztán... Tünde fogott egy kezet s az a kéz nem volt Hunoré. Ah.2008. február 5.
2008. február 4. hétfő 23:30 -
Kiszel Tünde elhagyta Hunort!
Meglepő módon Kiszel Tünde nem Hunorral, hanem egy orvos ismerősével jelent meg az Operabálon, ami rengeteg találgatásra adott okot, hiszen az utóbbi időben nem először fordult elő ilyesmi.
2008. február 4. hétfő 17:23 -
Tündének új hódolója van
Kiszel Tünde orvosra cserélte Hunort.
2008. február 4. hétfő 11:30 -
Kiszel Tündének új párja van? Az Operabálon már vele jelent meg! Megmutatjuk!
Kiszel Tünde egy ismeretlen férfival jelent meg az Operabálon. A ruhája is nagy feltűnést keltett, de leginkább mindenkit az érdekelt, hol van Hunor, és ki lehet az új, férfi az oldalán?
2008. február 4. hétfő 09:00 -
Kiszel Tünde döbbenteset kérdezett Claydermantól
Kiszel Tünde sajtótörténeti jelentőségű kérdést tett fel a 13-as szám és a mesék jegyében szervezett Operabál sajtótájékoztatón Richard Claydermannak. Talán maga Tünde sem más, mint egy mesehős? Bízzunk benne.
2008. február 2. szombat 09:30 -
Exkluzív! Először beszél édesanyja haláláról az ismert televíziós!
Élete leggyötrőbb élményét élte át Kiszel Tünde, amikor elveszítette szeretett édesanyját, akihez a legszorosabb kötelék fűzte. A műsorvezető minden nap beszél kislányának nagymamájáról, aki már nem lehet közöttük.
2008. február 1. péntek 10:10 -
Egy perc alatt elkapkodták az ismert műsorvezető erotikus fotóit! Volt, aki férjének vitte!
Az első adag Kiszel Tünde naptárat egy perc alatt elkapkodták a boltokból, de már az utánnyomás is majdnem mind elfogyott - újságolta Tünde a StoryOnline-nak. Akad olyan rajongó is, aki férjének dedikáltatta az erotikus fotókat.
2008. január 30. szerda 18:20 -
Kiszel Tünde nem szeretné, ha lánya összebarátkozna az apukájával!
Kire ütött ez a gyerek? Melyik szülő ne tenné fel olykor-olykor ezt a kérdést. Donatella idén ünnepli hetedik születésnapját, így lassan benne is felmerülhet a kérdés, hogy kire hasonlít valójában.
2008. január 30. szerda 12:58 -
Kiszel Tünde ismét anya lesz!
Mindegy, hogy kisfiú vagy kislány, csak egészséges legyen.
2008. január 29. kedd 12:55 -
Kiszel Tünde meghízott
A magát dekoratív médiaszemélyiségként definiáló Kiszel Tünde meghízott.
2008. január 29. kedd 09:30 -
Kiszel Tünde meglepő bejelentése
Kiszel Tünde sokakhoz hasonlóan tett újévi fogadalmat: elhatározta, hogy 2008-ban annyit jótékonykodik, amennyit csak tud.
2008. január 28. hétfő 14:37 -
Kiszel Tünde: Kata, vigyázz Hajdúval!
Kiszel Tünde óva inti Sarka Katát Hajdú Pétertől. Tünci ugyanis nem felejti azt a napot, amikor a Frizbi műsorvezetője rávett egy igen alacsony termetű embert, hogy elhitesse vele: ő Donatella édesapja.
2008. január 28. hétfő 06:35 -
Kiszel: "Bevallom őszintén, még el is sírtam magam"
Kiszel Tünde sokakhoz hasonlóan tett újévi fogadalmat: elhatározta, hogy 2008-ban annyit jótékonykodik, amennyit csak tud. A díva eddig is jólelkű volt, de ahogy mondja, nem verte nagydobra.
2008. január 27. vasárnap 15:14 -
Kiszel Tünde új oldala
Elhatározta, hogy ezentúl jótékonykodni fog.
2008. január 25. péntek 16:35 -
Gyermeke születik az ismert televíziósnak? Hullámvölgyek várnak rá?!
Kiszel Tünde jósnál járt, aki meglepő dolgokat mondott az ismert televíziósnak. Tünde a StoryOnline-nak elmondta, nem nagyon hisz a jóslatokban.
2008. január 25. péntek 11:50 -
Candies: Van, aki nyer
Candies lányok kontra Kiszel Tünde: nézd meg a klipet!
2008. január 24. csütörtök 08:47 -
Kiszel Tünde lesz hazánk szégyene?
Január elején szavazást indított a Habostorta, ki legyen Az Év Embere a hazai sztárok között...
2008. január 23. szerda 14:33 -
Kiszel Tünde és Hunor szakított?
Szerelme nélkül jelent meg Kiszel Tünde a Story gálán, ami miatt egyesek azt suttogták, a pár szakított. A népszerű műsorvezető ezt határozottan cáfolta. Kijelentette: Hunor influenzás, ezért nem tudott részt venni a rendezvényen.
2008. január 23. szerda 09:15 -
Kiszel Tündét viszik, mint a cukrot
Kiszel Tünde országos sikert aratott legújabb fehérneműs, illetve kislányával készült naptárával. Elkapkodták a polcokról.
2008. január 23. szerda 08:46 -
Elfogytak a Kiszel Tünde-naptárak!
A lassan már legendává váló Kiszel Tünde-naptár egy hónapon belül mindenhol elfogyott.
2008. január 22. kedd 21:09 -
Tünde pucéran szereti kedvesét
Ganxsta Zolee górcső alá vette Kiszel Tünde bugyijait.
2008. január 22. kedd 17:55 -
Kiszel Tünde ruhája nagy feltűnést keltet a sztár partin! Nézd meg te is!
Az ismert műsorvezető talpig rózsaszínben jelent meg a Story Gálán. A különleges nagyestélyiben, szőke hosszú hajával Tünde úgy festett, mint egy törékeny porcelánbaba.
2008. január 22. kedd 11:30 -
Kiszel Tünde elkelt!
Nem a fejét kötötték be, hanem naptárjait hordták szét.
2008. január 21. hétfő 09:25 -
Legyél Te is Kiszel Tünde! Lesd el a népszerű médiaszemélyiség taktikáit!
Kiszel Tünde olyan, mintha mindig is lett volna. Ám azt soha, senki nem tudja, hogy miért. Mint arról korábban a StoryOnline is beszámolt, a hírességből már egyetemi tananyag vált, hogy megtanítsák a diákoknak, hogyan érhetik el könnyűszerrel azt, amit Tündének is sikerült. Íme az első lecke!
2008. január 20. vasárnap 09:25 -
Az ismert műsorvezető kitálal az Operabál idei díszvendégéről!
Már-már nincs olyan híresség, akit Kiszel Tünde ne ismerne. Az Operabál idei díszvendégével, Claydermannal is találkozott már, sőt közös fotó is készült róluk. Tünde a StoryOnline-nak mindent elmesélt a hírességről.
2008. január 17. csütörtök 19:05 -
Lesz, aki ismét teherbe ejti Kiszel Tündét?
Kiszel Tünde ismét vállalná az anyaságot, hiszen ezt jósolták neki az újévre. A műsorvezető már korábban elveszítette hét hónapos magzatát, de Donatella élete is veszélybe került, amíg a mami hasában pihent. Ezek ellenére Tünci nem tartja lehetetlen dolognak a gyermekáldást.
2008. január 17. csütörtök 06:35 -
Döbbenetes vallomás! Második kisbabáját is majdnem elveszítette egy balesetben az ismert ...
Kiszel Tünde olyan dolgot mesélt el a StoryOnline-nak, amiről eddig még soha nem számolt be. Élete legfélelmetesebb élményei közé sorolja azt a napot, amikor csak a gondviselésnek köszönhetően nem veszítette el Donatellát.
2008. január 16. szerda 10:00 -
Kiszel Tünde rászállt Utasi Árpira
Fábryhoz hasonlóan a naptárdíva is úgy döntött: segítő kezet nyújt a csantavéri mesemondónak - ó szegény!
2008. január 15. kedd 09:09 -
Drámai! Az ismert műsorvezető bepánikolt! Azt hitte, vége az életének!
Tünde élete legdrámaibb élményét csak a StoryOnline-nal osztotta meg. Elmesélte, hogy idén nyáron azt hitte, vége mindennek, ugyanis nagyon ijesztő helyzetbe került.
2008. január 14. hétfő 14:40 -
Napi deles - Bagi-Nacsa
Kiszel Tünde-Gáspár Győzike duett
2008. január 14. hétfő 11:55 -
Mit jósoltak Kiszel Tündének?
Év elején az emberek egy része úgy dönt, hogy meglátogat egy jósnőt, pontosan azért, hogy megtudják, mi vár rájuk az idei évre vonatkozóan. Kiszel Tünde a csodálatos képességű jósnőhöz, a 18 éve a szakmát kergető Bubuhoz ment, aki egy gyermeket jósolt neki az újévre.
2008. január 13. vasárnap 06:19 -
Kiszelnek már megvolt Clayderman
Tünde természetesen közös fotóval is büszkélkedhet.
2008. január 11. péntek 14:40 -
Szenzáció! Az ismert műsorvezetőnő felkarolja Utasi Árpit! Még az otthonába is meghívja!
Utasi Árpi Fábry Sándor mellett újabb pártfogóra talált a magyar médiaszemélyiségek köréből. Ezúttal Kiszel Tündét bűvölte el, aki elhatározta, felkarolja a kis mesemondót.
2008. január 11. péntek 13:40 -
Vizespólóverseny Kiszel Tündével
Tornóczky Anita permetszóróval fújta le az indulók melleit.
2008. január 10. csütörtök 11:21 -
Idősebb nő, fiatalabb pasi?! Íme a hölgyek, akik a negatív vélemények mellett is bevállalták!
Úgy tűnik, szinte futótűzként söpör végig női celebjeink körében a legújabb hóbort, miszerint egyre fiatalabb partnereket választanak maguknak mellé. Legutóbb Keleti Györgyi vallotta be, hogy legújabb szerelme 12 évvel fiatalabb nála, míg Kiszel Tünde oldalán nem először látható ifjabb férfi.
2008. január 10. csütörtök 11:15 -
Sztárháború? Kiszel Tünde keményen visszavág Hajdú Péternek!
"Úgy látom, hogy Kiszel Tündét az egyszerűsége, a naivitása miatt nézik" - nyilatkozta a minap Hajdú Péter abban a cikkben, melyben a mai sztárjelenségről fejtette ki véleményét a StoryOnline érdeklődésére. Tünde úgy gondolta, nem hagyhatja szó nélkül a dolgot.
2008. január 8. kedd 06:50 -
Kiszel Tünde túl van a nehéz napokon
Nehéz napokon van túl Kiszel Tünde így, az ünnepek elmúltával. A műsorvezető belvárosi lakásában ugyanis pont a karácsony előtti napokban mondott csütörtököt az internet szolgáltatás.
2008. január 7. hétfő 09:40 -
Magyar sztárok meztelenül! Szurkálás féltékenységből! Videó, csak 18 éven felülieknek!
Láttad már magyar sztárjainkat teljesen meztelenül? Érdekel, melyik két híresség szúrta meg egymást Kiszel Tünde miatt? A StoryOnline olvasói elsősorban ezekre a hírekre voltak a legkíváncsibbak a héten.
2008. január 5. szombat 08:25 -
Zimány Linda nem, nem és nem jár Márkkal.
Újságcikkek születtek a témáról, találgatások pattognak ide-oda, ők tagadják, mint állat, pedig olyan helyesek lennének együtt. Jó, jó, ez nem ennyin múlik, de ha becsukják a szemüket egy pillanatra és elképzelik az ágyban Kiszel Tündét és Sebepk Jánost (volt ilyen hír, emlékeznek?), akkor önök is egyből elkezdenek őrjöngve vágyni arra, hogy legalább részben igaz legyen a pletyka: Zimány Linda és Márk egy pár. De nem igaz. Nem. Nem.2007. január 3.
2008. január 3. csütörtök 18:00 -
Kiszel Tünde megbénult az ünnepek alatt!
Kiszel Tünde még most sem érti, miért tartott több mint egy hét, amíg az internet szolgáltató cég kijavította a nála felmerülő hibát. Az ismert tévés kijelentette: a huzavonával egy jó időre megbénították az életét.
2008. január 3. csütörtök 08:15 -
Kiszel Tünde inkább meghal, de ezt nem!
Inkább belehal az influenzába Kiszel Tünde, mint hogy beoltassa magát a betegség ellen. Bár a műsorvezetőt az újév elején ágynak döntötte a láz, mint mondja: nincs olyan erő, mely rá bírná venni őt az oltásra.
2008. január 3. csütörtök 07:26 -
Kondor Csaba még mindig lúzer
Kiszel exbarátja, Kondor Csaba lett a 2007-es év leglúzerebb celebje a TV2 Favorit című műsorának szavazása szerint.
2008. január 2. szerda 18:32 -
Óriási fájdalmakat élt át az ünnepek alatt az ismert televíziós szerelme! Operálni kell?
Nagy fájdalmai voltak karácsony és szilveszter között Kiszel Tünde szerelmének. Hunornak ugyanis szabályszerűen kettétört a foga. A bajt még tetézte, hogy az ünnepek alatt nem rendelt a fogorvosa.
2008. január 2. szerda 13:45 -
Kiszel Tündézni túl könnyű lenne
Szabó Kristóf humorista szerint Anettkázni nem elegáns, a politika pedig önmagában is vicces.
2008. január 2. szerda 09:51 -
Leszúrták az RTL Klub sztárját, mert más nőjével kezdett ki! Videóval!
Kard általi halált halt a népszerű tréner. Az ok pedig nem volt más, mint Kiszel Tünde, Tommyboy és Sebeők János ugyanis érte küzdött meg. Mint az a képen is látszódik, ez alkalommal az első ránézésre gyengébb győzedelmeskedett.
2008. január 1. kedd 16:10 -
Donatella kicsi még ahhoz, hogy belevigyük az éjszakába
Kiszel Tünde a karácsonyt nővérével, kislányával, Donatellával és természetesen párjával, Hunorral töltötte, mert náluk így kerek most a család. Tünde jövőre új lendülettel veti bele magát a munkába.
2007. december 31. hétfő 09:40 -
Barátok közt vagy munkával töltik a magyar celebek a szilvesztert
Kiszel Tünde kedvesével, Sebestény Hunorral barátainál ünnepel, míg kislányára, Donatellára nővére vigyáz majd.
2007. december 31. hétfő 08:56 -
Sebeők megcsókolta Kiszel Tündét
Kalóznak öltözött és csókot lopott Kiszel Tündétől Sebeők János, aki a szintén kalóznak öltözött Tommyboyjal vívott meg a műsorvezetőnő kegyeiért egy szórakozóhely megnyitóbuliján.
2007. december 30. vasárnap 10:15 -
Kiszel kalóz második része
Kétrészes anyagot vágogattunk abból, hogy Kiszel Tünde, Tommy Boy és Sebeők János úgy nyitott meg egy éttermet, hogy kalóznak öltöztek. Illetve kalóznak öltöztek és sűrűn lengettek is az utcán, mert az úgy képgazdagabb a sajtó jelen csodálkozó képvieslői számára. Megfejthetetlen számunkra az egész dolog, azon tipródunk, hogy ha mi éttermet indítanánk, biztosan őket hívnánk-e és ha már igen, akkor díszvendégként vagy ételalapanyagként...2007. december 30.
2007. december 30. vasárnap 00:00 -
Kiszel Tünde vágyölő bugyija
Ha valaki köztudottan fehérneműt gyűjt, mindennel számolnia kell.
2007. december 28. péntek 14:28 -
Kiszel, Tommy Boy és Sebeők vív, mint állat
Hát egen, ez egy olyan dolog volt, amikor egy étterem megbíz egy sajtóst, hogy a megnyitóra szervezzen valami nagy durranást. Először meg szokták kérdezni mondjuk Fábry Sándort, ő vagy anyjába hajtja a sajtóst, vagy megmondja, mennyit kér, amitől lepereg a bőre a tulajnak. Ezen a ponton szokta valaki bedobni Kiszel Tünde nevét, sőt, ha igazán jó, de még mindig nem drága bulira vágynak, akkor jöhet Sebeők János is. Tommy Boy meg szép. Érdekes lett a dolog.2007. december 27.
2007. december 26. szerda 23:55 -
Eláruljuk Kiszel Tünde három titkos kívánságát! De vajon ki teljesíti őket?
Az ismert televíziós csak a StoryOnline-nak árulta el, mi lenne a három kívánsága az újévben, ha egy jó tündér elé toppanna.
2007. december 26. szerda 16:45 -
Kiszel Tünde: nincsenek sztárallűrjeim
Donatella anyukája több időt töltene családjával. Ünnepi csevej a bulvár legérzékenyebb asszonyával.
2007. december 26. szerda 09:05 -
Kiszel Tündénél mindig csenget a Jézuska
A Jézuska mindig egyszer csenget. Legalábbis Kiszel Tündééknél. A műsorvezető hatesztendős kislánya Donatellácska már izgatottan számolja a napokat, hogy mennyit kell még aludni, mikor jön a várva várt Jézuska.
2007. december 23. vasárnap 08:21 -
Egy törpétől fogant Kiszel Tünde gyereke?
Hajdú Péter meg akarta tréfálni Kiszel Tündét, de a vicc rosszul sült el: sértődés lett a vége annak, hogy egy törpe azt állította, ő Kiszel lányának az apja
2007. december 22. szombat 09:15 -
A megmagyarázhatatlan Kiszel-jelenség
Egyetemen oktatják majd a Kiszel-jelenséget. Kiszel Tünde, mint médiajelenség és személyi márka tananyagot képez az egyetemen.
2007. december 21. péntek 12:58 -
Hűha! Kiszel Tünde interjú közben felállt, és kivonult! Mi történhetett?
Tündét megtréfálta az Esti Frizbi stábja, ő azonban úgy érezte, nem illendő, amit vele karácsony közeledtével tettek, ezért interjú közben felállt és kisétált a díszletből.
2007. december 21. péntek 11:00 -
Kiszel Tünde tananyag lesz
Egyetemen oktatják majd a Kiszel-jelenséget.
2007. december 20. csütörtök 16:00 -
Kiszel Tünde: "Még hogy engem nem szeretnek..."
Kiszel Tünde ma hazánk legjobban felépített magyar márkája. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem stratégiai menedzsment előadásain elemzik személyiségét a hallgatók. Bár megítélése egyes vélemények szerint negatív - ez már a tudományt nem érdekli. Tüncikét viszont annál jobban!
2007. december 20. csütörtök 14:10 -
Önnek ki a kedvenc sztárja?
Van egy ilyen című fórumunk is, mély leszarással tetszenek viseltetni iránta. Azon gondolkodtunk, mi lehet ennek az oka. A számok ugyebár azt mutatják, hogy valakik valahol nagyon nagy mennyiségű bulvárlapot vásárolnak, sőt, mi is azt látjuk, hogy például Kiszel Tünde és Győzike őrületes kattintásszámot produkál, elismert művészek, értékesebbnek nevezett személyiségek pedig egészen kicsit hoznak. Gondoltuk, rákérdezünk.2007. december 19.
2007. december 19. szerda 02:09 -
Hihetetlen, már megint mi történt Kiszel Tündével! Ezt talán már el sem hinnéd!
Az ismert televízióssal olyasmi történt, ami csak kevesekkel ebben az életben. Egyetemen akarják oktatni, hogy miként faragot magából eladható terméket.
2007. december 18. kedd 11:00 -
Fény derült arra, hogy milyen embernek is tartja magát Kiszel
Tünde nagyon szereti a fiatalokat, mert ők szerinte átlátnak a bulvárhíreken, tudnak olvasni a sorok között, így hamar rájönnek arra, hogy milyen ember is ő valójában.
2007. december 17. hétfő 14:17 -
Kiszel mély érzésű ember

2007. december 17. hétfő 14:15 -
Kiszel Tünde a nyilvánosság előtt fakadt sírva! Mi történhetett?
Az ismert televíziós éppen naptárát dedikálta, amikor egyik kislány közölte vele, hogy nagyon szereti és elpityeredett, amikor haza kellett mennie.
2007. december 16. vasárnap 11:20 -
Nyomoztak a magyar híresség után, mindent kiderítettek róla!
Nem hétköznapi történetet mesélt el Kiszel Tünde. Elárulta: egyik rajongója azért nyomozott utána, hogy végre találkozhasson vele.
2007. december 13. csütörtök 17:00 -
Kiszel Tünde melle megosztja az utca népét
A fiatalok cikinek, az idősebbek csinosnak találják a meztelenkedő celebet.
2007. december 13. csütörtök 15:37 -
Felhizlalt sztárok
Kiszel Tünde szokatlanul sok plusz kilót szedett fel az utóbbi időben.
2007. december 13. csütörtök 13:30 -
Megszondáztuk Kiszel Tünde melleit
A naptárát. Illetve inkább őt magát. Az utcán. Megkérdeztük az embereket. Egyébként érdekes dolog jött ki: az idősebbek általában vonzónak ítélték a hölgyet, akit nem szabad anyónak hívnunk, ezért nem is tesszük. A hölgyek nagy számban utasították el őt, hogy finoman dogalmazzunk. A fiatalok pedig, talán az otthon hallott mintának engedelmeskedve, szinte hányni kezdtek, mikor meglátták a naptárat. Tényleg. Önök látták már?2007. december 13.
2007. december 13. csütörtök 01:43 -
Őrülten meghízott magyar híresség! Így még nem láthattad! (fotóval)
Kiszel Tünde rengeteget szedett magára az utóbbi időben. Vajon mi történhetett vele? Mint kiderült, a műsorvezetőt csak egy szerep kedvéért változtatták duci nővé.
2007. december 12. szerda 10:19 -
Összeugrasztják Kiszel Tündét és Fekete Pákót
Kiszel Tünde és Fekete Pákó nem törődve alakjukkal, beszálltak a Nagy Hízás című versenybe. A kilók melletti harcot holnap este a televízió is közvetíti.
2007. december 12. szerda 07:45 -
Egy nap alatt hízott ötven kilót Kiszel Tünde
December 13-án különleges adással jelentkezik a Szeszélyes. A műsorban láthatják majd a "Nagy hízást", ebben a jelenetben kapott szerepet Tünci is. Tünde mindent belapátolt, ami egészségtelen és kalóriadús.
2007. december 12. szerda 07:15 -
Naptárokban vetkőznek sztárjaink! Megmutatjuk, hogy kik dobják le idén a ruhát!
Egyre nagyobb divatja van hazánk celebjei körében, hogy rajongóikat egy naptár összeállítással lepik meg. Kiszel Tünde már hosszú ideje, Bódi Sylvi idén ötödik alkalommmal, Katus Attila pedig először örvendeztette meg a nyilvánosságot. Ráadásul a 2007-es év playmate-je, Metzker Viki is fontolóra vette a dolgot.
2007. december 11. kedd 12:00 -
Kiszel rengeteget hízott! Fotóval!
Tünde mindent belapátolt, ami egészségtelen és kalóriadús.
2007. december 11. kedd 11:56 -
Naptárokban vetkőznek sztárjaink! Megmutatjuk, hogy kik dobják le idén a ruhát! Szexi fotókkal!
Egyre nagyobb divatja van hazánk celebjei körében, hogy rajongóikat egy naptár összeállítással lepik meg. Kiszel Tünde már hosszú ideje, Bódi Sylvi idén ötödik alkalommmal, Katus Attila pedig először örvendeztette meg a nyilvánosságot. Ráadásul a 2007-es év playmate-je, Metzker Viki is fontolóra vette a dolgot.
2007. december 11. kedd 06:10 -
Kiszel Tünde: Hülye vagyok, de ez jó dolog!
Érdekes jellemzést ad magáról Kiszel Tünde párja, Hunor hazánk legnépszerűbb közösségi portálján - Állítása szerint vonzza a hülyéket. És mi a helyzet a kedvesével...?
2007. december 10. hétfő 07:42 -
Kiszel Tünde: "Tudom magamról, hogy hülye vagyok. És?"
Kiszel Tünde párja, a grafikus Sebestyén Hunor az egyik közösségi portálon üzemeltetett adatlapján így ír magáról: "Szuperintenzitással vonzom a hülyéket". A grafikus állítja: nem Tündére gondolt, aki azonban egyetért párja kiírásával.
2007. december 10. hétfő 07:15 -
Kelemen Anna és Kiszel Tünde erotikus nővérke-jelmezben pózol! Ezt látnod kell! Fülledt fotók!
Kiszel Tünde tudja mitől döglik a légy! Az örökifjú műsorvezető ugyanis csatlakozott azokhoz a hírességekhez, akik szexi ápolónő ruhában pózoltak a fényképzezőgépek előtt! A sors fintora, hogy Kelemen Anna korábban, a Playboy felkérésére már húzott magára fityulát...
2007. december 10. hétfő 06:00 -
Sokk! Általános iskolásokat ajándékozott meg erotikus naptárával Kiszel Tünde!
Nem mindennapi dolog történt az ATV Esti Frizbi című műsorának felvételén. Hajdú Péter műsorvezető ugyanis egy dedikált Kiszel Tünde naptárat nyújtott át Rostás Viktornak és Lakatos Zolinak, melyet Tünde küldött nekik.
2007. december 8. szombat 11:00 -
Kiszel Tünde a KecccsUP-ban
A pénteki KeccsUp-ban Kiszel Tünde és Donatella mellett egy volt megasztáros énekes is vendég lesz a Fix TV-n. [Dátum: 2007.12.07. 14:07]
2007. december 7. péntek 14:07 -
Lelepleztük a sztárműsorvezető szerelmének titkát! Vajon ő is tudja, mit tett a barátja?
Kiderült Kiszel Tünde barátjának, Hunornak múltbéli titka. Az ismert tévés barátja a StoryOnline-nek elismerte, régebben gyakran hozta rá a frászt szüleire, azzal, hogy egyszerűen eltűnt, persze később mindig előkerült.
2007. december 6. csütörtök 18:50 -
Már megint mit talált ki Kiszel Tünde?
Kiszel Tünde imádja december 6-át. A művésznő Télapó tiszteletére egész nap Mikulás-sapkában jár-kel az utcán. Igaz, ő már nem várja az ajándékokat, de kislánya még ma is kiteszi az ablakba a csizmácskáit.
2007. december 6. csütörtök 10:43 -
Egyetemi tananyag lett Kiszel Tünde - Nem maradhat ki a stratégiai menedzsmentből
Orvosprofesszor édesapja bizonyára büszke lenne, ha megérhette volna, hogy lányából egyetemi tananyag lett. Kiszel Tünde ugyanis eddig elért érdemei miatt belekerült a Műszaki Egyetem oktatási anyagába.
2007. december 5. szerda 12:47 -
Kiszel Tünde beszól a szilikon mellűeknek! Megmutatja, milyen az igazi kebel! - fotóval
Az ismert televíziós megelégelte, hogy mindenhol a szilikonos keblű hölgyeket mutogatják és úgy döntött, megmutatja kebleit, melyek tökéletesen eredetiek. Erre a 2008-as fehérneműs naptárjában került sor, ahol félakton mutatja meg a bájait.
2007. december 5. szerda 12:05 -
Kiszel Tünde - már tanítják is
Úgy tűnik, a jövőben nemcsak híres íróink, költőink, zeneszerzőink kerülnek bele a tananyagba, hanem saját bulvárvilágunk neves szereplői is. Elsőként Kiszel Tündét érte az a megtiszteltetés, hogy neve ott szerepel az egyetemi tanrendben.
2007. december 5. szerda 11:10 -
Kiszel Tünde tömegigényt elégít ki félaktjaival
Az ismeretlen életkorú asszony nem tudott ellenállni a nyomásnak, és a mindent elsöprő tömegigényt kielégítendő határozta el magát az újbóli meztelenkedésre, írja a Bors.
2007. december 4. kedd 11:32 -
Lopják Kiszel Tünde naptárait!
Hihetetlen, de állítólag tényleg a rajongók nyomására készül el évről évre Kiszel Tünde aktuális naptárja. Ráadásul két verzióban; egy Donatellás és egy szexi. A kalendáriumok idén elérték népszerűségük csúcsát: már lopják is őket!
2007. december 3. hétfő 17:30 -
Félmeztelen képek készültek Kiszel Tündéről! Donatellának is engedné az erotikus fotózást!
Ez nem átverés! Kiszel Tündéről tényleg készültek félakt képek fehérneműs naptárjába, amely annyira kapós, hogy már lopják is az üzletekből.
2007. december 3. hétfő 10:15 -
Íme a pikáns feketelista! Magyar sztárok, akik bevállalják, hogy félreléptek!
Pataky Attila után más sztárok is bevállalták, hogy életük során bizony volt olyan alkalom, amikor félreléptek. A listán Kasuba L. Szilárd, Kiszel Tünde kedvese, Sebestyén Hunor és Nagy Feró is szerepel.
2007. december 3. hétfő 06:45 -
Kiszel Tündét akarta egy ötödikes kisfiú! A sztár nem zárkózik el a találkozótól!
Meglepő dolog történt a közelmúltban Kiszel Tündével. Az Okosabb, vagy, mint egy ötödikes című műsorban az egyik kisfiú kifejtette: ú bizony a műsorvezetőt szerette volna sztárvendégnek.
2007. december 2. vasárnap 17:40 -
Hiúság? Savval maratják Kiszel Tünde arcát, hogy csábos legyen!
Az univerzum talán az egyik legnagyobb rejtélye Kiszel Tünde életkora. A műsorvezetőnő éppen ezért próbál mindent elkövetni, hogy minél fiatalabbnak látszódjon. Kiszedeti a szemöldökét, szőkére festeti haját, majd póthajat rakat be, és ha kell, savval maratja le az arcát...
2007. december 1. szombat 15:00 -
Ellopták Kiszel Tünde naptárját!
Van, aki semmitől sem riad vissza, hogy szerezzen egy Kiszel Tünde naptárat. Tünde minden évben azt mondja, nincs több naptár, de a rajongók kikövetelik.
2007. november 30. péntek 19:43 -
Lopják a Kiszel-naptárakat!
Az elvakult rajongók úgy tűnik, mindenre képesek egy 2008-as példányért.
2007. november 30. péntek 09:00 -
Lopják a Kiszel-naptárakat!
Az elvakult rajongók úgy tűnik, mindenre képesek egy 2008-as példányért.
2007. november 30. péntek 08:45 -
Kiszel Tünde szülinapjára kapott egy céget
Műsorvezető, producer, újságíró, modell és néha énekesnő is. Kiszel Tünde mostantól újabb foglalkozással bővítheti névjegyét, hiszen szülinapja alkalmából kedvese cégvezetőt varázsolt belőle.
2007. november 29. csütörtök 20:23 -
Kiszel Tünde átlovagol!
Remek bulikat tart, így mostantól profilt vált: rendezvényszervező lesz belőle.
2007. november 29. csütörtök 06:15 -
Kiszel Tünde kapott egy céget
Remek bulikat tart, így mostantól profilt vált: rendezvényszervező lesz belőle.
2007. november 28. szerda 13:35 -
Kiszel Tünde céget kapott ajándékba Hunortól
A Bors információi szerint népes vendégsereg köszöntötte a méltán népszerű Kiszel Tündét születésnapja alkalmából.
2007. november 28. szerda 08:00 -
A sportember cáfol: nem Kiszel Tünde a barátnője, inkább megmutatja az igazit! - videóval
Katus Attila cáfolja, hogy összejött volna Tüncivel, annak ellenére hogy közös fotó készült róluk, amelyen ő egy szál törölközőben, Tünde pedig vadító fehérneműben látszik. Ám Attilának bizonyítéka is van: új barátnője
2007. november 27. kedd 20:10 -
Kiszel Tünde szülinapi bulija - de vajon hanyadik?
A mostanában szőkén hódító híresség nem csak titkolja a korát, de meg is ünnepli.
2007. november 27. kedd 11:11 -
Kíváncsi vagy rá, mit loptak el Kiszel Tünde szülinapi partijáról?
Rejtélyes eset történt az ismert műsorvezető születésnapi összejövetelén: a dekorációként kitett fehérneműs naptárakat ugyanis valaki elemelte.
2007. november 27. kedd 11:10 -
Kiszel Tünde bulija
A mostanában szőkén hódító híresség nem csak titkolja a korát, de meg is ünnepli.
2007. november 27. kedd 08:50 -
Nézd meg, mit üzen Kiszel Tünde azoknak, akik nem mentek el a szülinapjára!
Fergeteges partit rendezett Kiszel Tünde születésnapja alkalmából. Az ismert tévés pazar estélyi ruhájáról és annak igencsak erotikus dekoltázsáról senki nem tudta levenni a szemét. Tünde az este során mutatta meg először a 2008-as fehérneműs és Donatellás naptárját.
2007. november 26. hétfő 11:50 -
Kiszel Tünde elárulta élete nagy bűnét!
A kortalan sztáranyuka elmesélte, mik voltak élete legnagyobb bűnei.
2007. november 26. hétfő 05:55 -
Kiszel Tünde: belőlem csak egy van!
Fábry Sándor legutóbbi show-jában, az Esti Showderben a műsor csapata Kiszel Tünde, Zámbó Árpy és Csonka András hasonmásait keresi. A Puncs utánajárt, mit szólnak az érintettek az ötlethez.
2007. november 24. szombat 14:18 -
Kiszel Tünde botlásai
A kortalan sztáranyuka elmesélte, mik voltak élete legnagyobb bűnei.
2007. november 24. szombat 06:15 -
Spriccelt a vér! Összeszabdalta a kezét Kiszel Tünde szerelme, Hunor!
Nemrég arról számoltunk be, hogy Sebestyén Hunornak súlyos arcüreg gyulladása van, most pedig baleset érte. Vajon meddig tart nála ez a pechszéria?
2007. november 21. szerda 12:45 -
Kiderült! Kiszel Tünde barátja, Hunor súlyos beteg!
Ágynak dőlt Sebestyén Hunor. Kiszel Tünde szerelme két hete súlyos arcüreggyulladással küszködik, amit az elején nem vett komolyan, ezért rosszabbra fordult az állapota.
2007. november 20. kedd 08:20 -
A nap képe - Kiszel Tünde
Sellő a habokból, avagy nyári látványkép a hideg magyar novemberben
2007. november 15. csütörtök 11:30 -
Bochkor jobban bírja a korai kelést, mint Kiszel Tündét
A macsópapa rádiós életében számos olyan dolog van, amit nehezen visel. A negyedik helyen a korai kelés van, a dobogó három felső fokát Kiszel Tünde foglalja el. Mindet, egyszerre.
2007. november 15. csütörtök 11:08 -
Kiszel Tündét ismét sarokbaszorították!
Vajon miért nem házasodik össze Kiszel Tünde és szerelme, Hunor? Ez a kérdés sokakat foglalkoztat, éppen ezért az RTL Klub reggeli műsorában többek között ismét erről faggatták a szőke hírességet. Lilu állította, a házasság igenis fontos, Tünde pedig bizonygatta, a papír nem számít.
2007. november 15. csütörtök 09:15 -
Bochkor: "Kiszel Tünde egy olyan pont az életben, akit nem lehet megszokni"
Bochkor Gábor beszólt Kiszel Tündének. A Macsópapák című könyvben a rádiós műsorvezető így nyilatkozik: "Vannak dolgok az életben, emiket lehetetlen megszokni. Az első három helyen Kiszel Tünde áll, a gyűlölt korai kelés csak utána következik."
2007. november 15. csütörtök 07:45 -
Kiszel Tünde éretlen volt a házasságra
Kiszel Tünde a Reggeli stúdiójában járt, ahol arról mesélt a két műsorvezetőnek - Lilunak és Bucinak -, hogy már egy éve boldog kapcsolatban él. Párjával, Hunorral meg is ünnepelték az évfordulót.
2007. november 15. csütörtök 05:55 -
Együtt vetkőzne Kiszel Tünde és Hunor?
Kiszel Tündéről több tucat sejtelmes fehérneműs kép jelent meg az elmúlt évek során, de teljesen meztelenül még soha sehol nem pózolt. Tünde azt mondja, ha valaki ízléses, művészi képeket készítene róla ruha nélkül, talán beadná a derekát.
2007. november 14. szerda 11:02 -
Élő adásban gurult le Stohl András a lépcsőn szombaton
Miközben a TV2 Activity című műsorában Kiszel Tünde borzolta Havas Henrik idegeit, az RTL Klubon Stohl Andrással történt egy kis baleset.
2007. november 11. vasárnap 17:43 -
Kiszel Tünde haragszik ránk az anyózás miatt
Kiszel Tündének baja van velünk. Mondjuk az nem a visszaütés csimborasszója, hogy Körmendi kollégát apónak hívta, ráadásul kétszer, de értékeljük az erőfeszítést. Egyébként pedig azt gondoljuk, hogy ebben a tiszteletre méltó korban, amelyben ő van, szemöldökrenoválás ide vagy oda, a "néni" megszólítás kifejezetten kedves dolog. De persze ha ez baj... Az "anyó" pedig az összes mesében elvárás. Vagy nem?2007. november 11.
2007. november 11. vasárnap 12:39 -
Kiszel Tünde megigazíttatta szemöldökét
Kiszel Tünde láthatóan és hallhatóan büszke arra, hogy Fábry Sándor a világörökség részének nevezte az ő szemöldökét, pedig szerintünk a showman, akit legutóbb dizájnolt retyók között kaptunk el, gúnyolódhatott talán. Mindegy. Szóval itt ez most egy elemző anyag, tényfeltárás és dokumentum a híres hölgy szemöldökére vonatkozóan, nem elfelejtve a megrázó tényt: a szőrtünet nemrégen volt igazítva. Tényleg.2007. november 9.
2007. november 9. péntek 14:00 -
Tünde néni és a sorbanállás tévéért
Adott volt a Nyugati téren egy olyan, máig sem teljesen tisztázott összejövetel, amelynek keretében tévéket osztogattak a nagyérdeműnek. Annyit tudunk, hogy ez közvetlenül egyetlen gyártóhoz vagy forgalmazóhoz sem volt köthető, legalábbis most még nem. Mi kissé szkeptikusak vagyunk, azért majd még jól kiderülhet, hogy ez valami reklámakció volt, de lehet, hogy nem. Kiszel Tünde mindenesetre ott kellett hogy legyen.2007. november 6.
2007. november 5. hétfő 23:19 -
In memoriam Buxtehude , Belvárosi Szent Mihály-templom, 2007. október 19., 19.30h
A II. Budapesti Barokk Fesztivál keretében megrendezésre kerülő koncerttel a háromszáz évvel ezelőtt elhunyt Dietrich Buxtehudéra emlékeznek, a barokk kor egyik legjelentősebb orgonistájára és zeneszerzőjére. Négy kantáta és egy Magnificat hangzik el Szabóki Tünde, Cser Péter (ének), Borsányi Márton (orgona, csembaló) és a Budapesti Victoria Kamarakórus és Zenekar előadásában; Farkas Mária vezényel.
2007. október 11. csütörtök 14:00 -
Wellness szálloda kereső
Kedvezményes wellness ajánlatok az ország egész területén, azonnali kapacitás ellenőrzéssel!
Város: 
Érkezés: 
Távozás: 
Szobák: 
egyágyas: kétágyas: háromágyas:
Keresőoptimalizálás
Beugró | Pokorny Lia | Rudolf Péter | Kálloy Molnár Péter | Szabó Győző | Novák Péter | Ungár Anikó | Hujber Ferenc | Hujber Feri | Bálint Antónia | Mága Zoltán | Fodor Zsóka | Horváth Edit
Hal a tortán | Bangó Margit | Karafiáth Orsolya | Joshi Bharat | Klausmann Viktor | Bebe | Csillag születik | Varga Viktor | Veres Róbert | Kutyakölykök | Tabáni István | Bad Boyz | Brasch Bence
Vásáry André | Csikó Szabolcs | Végvári Eszter | Szatmár Kamara | Strokes | Horváth Tamás | Kustánczi Lia | Metzker Viki | Oroszlán Szonja | Hernádi Judit | Szirtes Tamás | Fáy Miklós
Zámbó Árpy | Csocsesz | Bunyós Pityu | Szklenár Gabriella | Baby Gabi | Nótár Mary | Ábel Anita | Majka | Szűcs Judith | Nádas György | Dopeman | Animal Cannibals | Zana József
Albert Györgyi | Anettka | Bochkor Gábor | Bódi Sylvi | Dundika | Gáspár Győző | Görög Zita | Hajós András | Kelemen Anna | Kiszel Tünde | Lilu | Molnár Anikó | Schobert Norbert
Szalontai Ági | Hajdú Péter | Ganxsta Zolee | Sarka Kata | Keleti Györgyi | Damu Roland | Gáspár Bea | Mészáros Dóri | Judy Nero | Dukai Regina | Fekete László | Jáksó László | Eszenyi Enikő
Horváth Éva | Karsai Zita | Csisztu Zsuzsa | Konta Barbara | Fenyő Miklós | Bálint Antónia | Bajor Imre | Árpa Attila | Bíró Ica | Csányi Sándor | Havas Henrik | Csonka András | Erdőhegyi Brigitta
Gregor Bernadett | Dobó Kata | Jamie Winchester | Gombos Edina | Hargitai Bea | Demcsák Zsuzsa | Kern András | Erdélyi Mónika | Azurák Csaba | Gesztesi Károly | Alföldi Róbert | Geszti Péter
Czene Attila | Bárdosi Sándor | Benkő Dániel | Mark | Soma | Szabó Patrícia | Falusi Mariann | Dér Henrietta | Szőke András | Tóth Gabi | Zimány Linda | Kinter Oszkár | Janics Natasa
Delhusa Gjon | Rippel Ferenc | Keleti Andrea | Steiner Kristóf | Palcsó Tamás | Sütő Enikő | Fekete Pákó | Liptai Claudia | Kovács Áron | Bódi Guszti | Bódi Magdi | Csősz Boglárka
Horváth Ágnes | Oláh Ibolya | Voksán Virág | Fekete László | Fiala János | Kozsó | Kucsera Gábor | Lakatos Márk | Udvaros Dorottya | Dammak Jázmin | Kiss Ramóna | Katus Attila | Flipper Öcsi
Stohl András | Rózsa György | Bereczki Zoltán | Ördög Nóra | Kapócs Zsóka | Südi Iringó | Kovács Zoltán | Markó Róbert | Angyal András | Práger Kitty | Molnár Andrea | Rózsa Csilla
Tóth Lüszi | Nkuya Sonia | Lakatos Krisztián | Szecsődi Károly | Nguyen Thanh Hien | Király Viktor | Fekete Dávid | Balogh Imre | Bencsik Tamara | Ásós Attila | Friderikusz Sándor | Frei Tamás
Szőke Zoltán | Berényi Miklós | Carmen Electra | Bujtor István | Harcművészet Akadémia | Önvédelem Akadémia | Szexpartner | Költöztetés
advent | karácsony | karácsonyi díszek | adventi koszorú | karácsonyfa | karácsonyi ajándék | mézeskalács | bejgli | halászlé | szilveszter | forralt bor | vacsoracsata | H1N1