Karafiáth Orsolya (289 hír) |
Hirdetés |
|
|
A fóti gyermekközpontba kerülnek a menekültek gyermekei
A hozzánk menekülő gyerekeket már nem felnőttek között helyezik el, de még mindig nem megfelelő az ellátásuk. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. május 12. szombat 12:05 -
A magyar lány, aki megoldotta a Jégember nyelvét
Az egykori műkorcsolyázó nemcsak rádiósként, hanem a Szerencseszombat című tévéműsor háziasszonyaként is sikeres. Kiss Orsolya, azaz Kisó úgy érzi, az életében minden a helyén van, szakmailag és lelkileg egyaránt. Munkája során akadtak emlékezetes találkozásai. 2012. május 9. szerda 22:44 -
Interaktív videotechnika, élő festmények és jazz ma a Trafóban
A Tünet Együttes 2011-2012-es évadának utolsó előadása a Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című produkció a Trafóban május 9-én 19 órakor, amely a táncművészet, a videotechnika és a jazz rendhagyó találkozása. Az előadás zenéjét Márkos Albert szerezte, a felvételen Harcsa Veronika és Kozma Orsolya is közreműködik. [Dátum: 2012.05.09. 13:40] 2012. május 9. szerda 13:40 -
A fóti gyermekközpontba kerülnek a menekültek gyermekei
A hozzánk menekülő gyerekeket már nem felnőttek között helyezik el, de még mindig nem megfelelő az ellátásuk. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. május 7. hétfő 12:05 -
Napra, Turbo - Akvárium Klub, 2012. május 4., péntek, 21:00
A Napra a Naiv-EP-vel egy letisztultabb, beates irányba fordult, és a tűsarkúban tipegő Karafiáth Orsival szépet korzózik az aszfalton. Jó szokásukat megtartják és a buja katarzis sem marad el. A pszichedelikus fokozásról meg Turboék gondoskodnak. 2012. május 1. kedd 23:40 -
Harsonakoncert vetítéssel, Péterffy Borival, Karafiáth Orsolyával és profi zenészekkel
A Four Bones Quartet egy olyan audiovizuális performansszal készül április 17-én az Akvárium Klubban, amely zene: harsonajáték, térhatású zenei effektek, vetítés, ének és költészet egyben. A harsonaquartet végighalad a tradicionális hangzástól a jazzen át a modern improvizatív könnyűzenei elemekig, így alkotva kerek egészet. [Dátum: 2012.04.11. 13:40] 2012. április 11. szerda 13:40 -
Orsolya félmilliót nyert a Blikk-kel!
Vegyen Blikket, és tépje le a matricát: ön is nyerhet mindennap játékunkkal! 2012. március 23. péntek 16:59 -
Ingyen letölthető a Napra új kislemeze
A Napra zenekar Naiv címmel EP-t jelentetett meg, amely ingyen letölthető a zenekar honlapjáról. A Kárpát-medence népzenéjét és a rockzenét mesterien ötvöző, Fonogram-díjas zenekar a két új dalt és a korábbi albumai népszerű szerzeményeit is előadja május 4-én Budapesten, az Akvárium Klubban. A dalok szövegét ezúttal Karafiáth Orsolya költőnő írta. [Dátum: 2012.03.20. 14:05] 2012. március 20. kedd 14:05 -
"Nem vállalom be a csokitortát reggelire"
Segít a fogyásban, ha édességgel kezded a napot - ezt bizonyította egy izraeli kutatás. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. február 27. hétfő 10:02 -
Nekem nem kell ajándék Valentinra
A férfiak kétszer annyit költenek a Valentin-napra, mint a nők. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. február 14. kedd 12:02 -
Nem igaz, hogy rosszabbul vezetnek a nők
Egy brit férfi már kilencvenkétszer bukott meg autóvezetésből, de nem adja fel. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. január 30. hétfő 14:01 -
Fesztiváljaink meghódítják a világot
A Sziget Fesztivál győzelme után most a Művészetek völgye is világhírű lehet. De mivel tudunk többet Európánál? Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. január 22. vasárnap 14:01 -
Eurovíziós dalfesztivál 2012: Sophistic - Yeah OK!
Íme a dal, amivel a Sophistic szeretne kijutni Bakuba. Szerzők: Krajczár Péter/Juhász Orsolya, Rozman Alexandra, Schilling Kolos. [Dátum: 2012.01.14. 21:09] 2012. január 14. szombat 21:09 -
Kinek jó a cigi teljes tiltása?!
Rosszul viselik a dohányosok, hogy semmilyen zárt légterű helyen nem gyújthatnak rá, sem szórakozóhelyen, sem étteremben, de még buszmegállóban és játszóterek közelében sem. A börtönökben és pszichiátriákon viszont nem tiltották meg a dohányzást. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. január 12. csütörtök 14:01 -
Gazdára találtak a vakok által készített boroskancsók
Ketten, megosztva kapták idén az Év Fiatal Magyar Borásza díjat, a közönség szavazatai alapján. Bodri Orsolya, a szekszárdi Bodri Pincészet borásztanonca, és ifjabb Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet borásza szombat este vehették át az elismerést egy borkóstoló keretében. 2012. január 10. kedd 17:33 -
A dohányzók jogait is védeni kellene
Januártól tilos a dohányzás zárt légterű helyeken. A harc pedig megindult a dohányosok és nemdohányzók között. Füstvita Karafiáth Orsolyával. 2012. január 9. hétfő 15:01 -
Megválasztották az Év Fiatal Magyar Borászát
Bodri Orsolya és ifjabb Figula Mihály azonos szavazatot kapott a közönségtől. 2012. január 7. szombat 21:12 -
"Túléltem a szilvesztert"
Verekedések, petárdabalesetek, éjfélköszöntés a detoxikálón... Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2012. január 2. hétfő 17:12 -
Mégsem lesz világvége jövőre
Ötvenkét héten át kommentálta a híreket nekünk Karafiáth Orsolya, aki már azt is tudja, mi lesz jövőre. A hír ezúttal ez: vége az évnek, kezdődik egy új. 2011. december 26. hétfő 15:12 -
Karácsony Class FM módra: vall Garami Gábor, Vágó Piros és Kiss Orsolya
Karácsonyi sorozatunkból a Class FM műsorvezetői sem maradhatnak ki, most ők vallanak kedvenc ünnepi dalaikról, régi szép emlékekről és arról, idén hogyan töltik majd a szeretet ünnepét. [Dátum: 2011.12.18. 11:27] 2011. december 18. vasárnap 11:27 -
Szenzációs áttörés küszöbén a rák gyógyításában!
Egy magyar onkológusnőnek is oroszlánrésze van abban a kutatómunkában, amely áttörést hozhat a rák gyógyításában. Dr. Dohán Orsolya csapatával olyan ,,közvetítőt" azonosított, amely bármely daganatsejtbe közvetlenül segít bejuttatni a hatóanyagot, így univerzális gyógyírt hozhat a rákkal szemben. 2011. december 12. hétfő 14:46 -
Egészséges énkép védhet meg a bántalmazástól
Megkezdődött a 16 akciónap, a nők elleni erőszak megszüntetéséért világszerte indított programsorozat. De vajon mit ért el eddig? Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. november 28. hétfő 14:11 -
A Szegedi Pinceszínház idei utolsó bemutatója - Liselotte és a május
Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája lesz a Szegedi Pinceszínház idei utolsó bemutatója. A fő szerepeket Kancsár Orsolya és Varga Bálint játssza. A produkciót Kancsár József rendezte. Pozsgai Zsolt darabját a szegedi bemutató előtt már országszerte több színházban nagy sikerrel játszották. 2011. november 23. szerda 13:45 -
"Biztonságos atomerőmű nem létezik"
Emelkedett a radioaktív szint Magyarországon, az okát nem tudják, de állítják: veszélytelen az egészségre. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. november 14. hétfő 12:11 -
Egy izlandi krátert fotózott a díjnyertes
Haarberg Orsolya Az Év Természetfotósa. A zsűri 234 pályázó 5309 fotójából válogathatott és tizenhárom kategóriában hírdetett eredményt. 2011. november 9. szerda 08:46 -
Tönkretették a 200 milliós műalkotást. Vagy mégsem?
Egy takarító tett tönkre egy drága műalkotást Dortmundban: a kár helyrehozhatatlan. De vajon mi a nagyobb érték? Az ő szorgalma, vagy egy tárgy? Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. november 7. hétfő 12:11 -
Miért ne lehetne nyilvánosan szülni?!
Közönség előtt szült a tabudöntögető művész. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. november 2. szerda 14:11 -
Vérten Orsolya 2-3 hónapig nem játszhat
A kézilabdaválogatott szélsője a vasárnapi Eb-selejtezőn sérült meg. 2011. október 25. kedd 20:08 -
Vérten Orsolya legalább egy hónapig nem játszhat
A Győr válogatott kézilabdázójának a combfeszítő izma szakadt el részlegesen a vasárnapi Eb-selejtezőn. 2011. október 25. kedd 14:35 -
A magyar operett napja: Németh Sándoré az életműdíj
A magyar operett napja alkalmából idén életműdíjat ítéltek Németh Sándornak, az év operettszínésze Peller Károly, az év musicalszínésze Vágó Zsuzsi lett, a legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot-díjat pedig Boncsér Geregely veheti át - közölte Ferenczi Orsolya, a Budapesti Operettszínház sajtófőnöke a díjátadó napján, hétfőn. 2011. október 24. hétfő 22:59 -
A férfiak sem halogathatják a gyermekvállalást
A férfiaknak is van biológiai órájuk, még ha később is kezd ketyegni, mint a nőké: 41 éves kor után rohamosan csökken az esélyük arra, hogy apává váljanak. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. október 24. hétfő 12:10 -
Legszebb verseit kudarcélményből írja
Ma ünnepli névnapját Karafiáth Orsolya, akit már jó néhány éve ismer a versolvasó közönség, mert nemcsak jó költő, de jó anekdotázó is. Kicsit bolondos, különféle csillogó jelmezekben pompázó feminista nő. Extravagáns, harcos, ugyanakkor nyílt és őszinte játékosa az irodalomnak. 2011. október 21. péntek 13:42 -
Programajánló október 21-23.
Csontváry kiállítás, Gasztronómiai- és Filmfesztivál, BNV, Orsolya-napi vásár és Kölyökparádé. 2011. október 21. péntek 07:15 -
A rendőrség képtelen megvédeni a zaklatóktól
Egy év hat hónap felfüggesztett börtönt kapott az a nő, aki szakításuk után hónapokon keresztül zaklatta korábbi élettársát. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. október 17. hétfő 16:10 -
Kadarka klón keresése
Az Orsolya Pincéről készített interjúnk első részében átfogóan közelítettük meg előbb a hazai borfogyasztás kérdését, majd egyre szűkítve témánkat, folytattuk az Egri borvidékkel, végül a pincészet koncepcióját igyekeztünk megközelíteni. Mai beszélgetésünk már sokkal inkább olyan konkrétumok körül forog majd, mint az egyes dűlők, évjáratok, szőlőfajták. 2011. október 15. szombat 06:00 -
Hogyhogy nem jár az utolsó vacsora?!
Texasban beszüntették a halálra ítélt raboknak eddig járó utolsó vacsora intézményét. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. szeptember 26. hétfő 12:09 -
Ezüst- és bronzérmet nyertek a magyar tornászok Mariborban
Kállai Zoltán lólengésben ezüst-, Nagy Orsolya pedig ugrásban bronzérmet szerzett. 2011. szeptember 24. szombat 22:36 -
Három magyar tornász is döntős a maribori vk-n
Kállai Zoltán lovon, Nagy Orsolya ugrásban, Gombás Laura pedig gerendán és felemáskorláton szerepelhet a döntőkben. 2011. szeptember 24. szombat 11:54 -
Már a földön voltam, nagyot rúgtak belém
Nagy Orsolya kardvívó nem kell a kapitánynak. Könyörögni nem fog, mert sokat tett a vívásért. 2011. szeptember 21. szerda 15:34 -
"Az én fenekem nem nagyon reklámozni való"
35 éves Karafiáth Orsolya költőnő, aki fogadásból megmarkolta egy kormányfő hátsó felét. 2011. szeptember 19. hétfő 17:10 -
Kit érdekelnek a kalóriák?
Nagy-Britannia egyik vezető étteremláncának vendégei csak két százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak azóta, hogy az étlapokon elkezdték feltüntetni a fogások kalóriaértékét. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. szeptember 19. hétfő 07:09 -
Mindenhová dugdostam az italt egy nő közülünk
Orsolya 2010 őszén kezdett inni. A barátokkal közös beszélgetéseket, koccintásokat eleinte egy-két otthoni pohár, hamarosan pedig a zugivás követte. Gyorsan haladtak az események, egészen a rendszeressé váló emlékezetkiesésig, majd az összeomlásig. Az alkoholfüggésbe könnyebb belecsúszni, mint gondolnánk. Így mesél a diplomás, vezető beosztású fiatal nő: 2011. szeptember 14. szerda 09:09 -
Stohl-per: "Az ittas vezető bűnhődjön!"
Tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott Stohl András. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. szeptember 7. szerda 09:09 -
Félt, hogy fekete babát szül fehér férjének
Két férfitól egyszerre lett terhes egy 38 éves nő. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. szeptember 5. hétfő 14:09 -
Egy modell ne hisztizzen, alkalmazkodjon!
Világhírű topmodellek lázadtak fel a balesetveszélyes magas sarkú cipők ellen. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. augusztus 30. kedd 12:08 -
"Ne vegyék el tőlünk a like gombot!"
Be akarják szüntetni a lájkolást egy német tartományban. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. augusztus 24. szerda 12:08 -
Ki a felelős azért, ha csupa egészségtelen ételt akar a gyerek?
Hiába próbálják korlátozni, még mindig sok káros ételt reklámoznak a gyerekeknek. De hol a szülő felelőssége? Karafiáth Orsolya különvéleménye 2011. augusztus 15. hétfő 11:08 -
Mit árul el Breivik, a norvég tömeggyilkos arca?
Egy olvasónk arra kérte Gyarmati Orsolya, arcelemző szakértőnket, hogy írja le, mit olvas ki Anders Behring Breivik, a nemrég Norvégiában ámokfutást rendezett tömeggyilkos arcvonásaiból. Íme szakértőnk részletes elemzése. 2011. augusztus 2. kedd 10:00 -
Miért gondoltuk, hogy az anorexia a nők betegsége?
Manorexia vagy pasirexia néven vált ismertté a férfiakat érintő evészavar. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. augusztus 1. hétfő 14:08 -
Nem minden rózsaszín? Majd elválok!
Hollandiában szállodát hoztak létre válni készülők számára: három nap alatt mindent elintéznek fájdalommentesen. Karafiáth Orsolya szerint ez csak munkahelyteremtésre jó. 2011. július 18. hétfő 15:15 -
Jót tehet a gyereknek egy kis harc
Amerikában már hároméves kortól is indítanak gyerekeket ketrecharcos versenyeken. Karafiáth Orsolya a karatéban hisz. 2011. július 11. hétfő 05:00 -
Twitteren tereli nyáját a pápa
Az egyház is halad a korral. A híveknek már nem elég, ha XVI. Benedek áldást mond a Szent Péter téren, ennél több kell. A pápa ezentúl Twitteren is elérhető, sőt a Vatikán saját hírportált indít. Karafiáth Orsolya különvéleménye a netező pápáról. 2011. július 4. hétfő 12:07 -
Lekonyuló idő
B Drago Jančar: A névtelen fa Fordította:Gállos Orsolya L’Harmattan Kiadó, 2011, 279 oldal, 2700 Ft Egy nagy formátumú szerző briliáns szerkesztésű regényét tarthatjuk kezünkben. 2011. június 29. szerda 12:14 -
Mi lesz veled, Amy?
Amy Winehouse esetében az számít hírnek, ha sikerül józannak maradnia. Egy darabig hittünk benne, hogy a Nagyszínpadig kibírja alkoholmámor nélkül, de nem így lett. Karafiáth Orsolya különvéleménye az elmaradt koncertről. 2011. június 28. kedd 12:06 -
Testünkben tartani a másikat, akit már nem ölelhetünk
A gyász nem mindennapi módját választotta egy nő, aki a férje hamvaiból készíttetett tetoválást. Karafiáth Orsolya különvéleménye a szokatlan gesztusról. 2011. június 21. kedd 12:06 -
Nyárias életérzés a négy fal között?
Ha tehetnénk, akkor egész nyáron egy kellemes nyaralóban pihennénk a tenger vagy a Balaton partján. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor egyszerűen varázsoljuk a nyaralás élményét az otthonunkba, így könnyebben éljük majd meg az igazán forró nyári napokat. Rengeteg lehetőség közül választhatunk, ebben segít most lakberendezőnk: Balogh Orsolya! 2011. június 14. kedd 10:10 -
Rendőrök oktatják a nagyikat
Kétezer tájékoztató füzetet oszt szét a rendőrség fővárosi idősek között az időskorúak védelmében indult bűnmegelőzési programban. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. június 6. hétfő 09:06 -
Orsi a magyar Barcelona szurkoló
A fociból soha sem elég. Illetve sokan vannak így, főleg azok, akik akár egy szurkolói blogot is elindítanak a saját és persze mások szórakoztatására. Így tett Németh Orsolya is, aki már évek óta a FC Bracelona kitartó drukkere. 2011. június 2. csütörtök 16:13 -
Ha találnál félmilliót, visszaadnád?
Több mint félmillió forintot talált egy guberáló egy kecskeméti illegális szemétkupacban. A talált pénzt visszaadta, de reméli, némi jutalmat azért kap majd. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2011. május 30. hétfő 14:05 -
Segítsünk magunkon ásványi sókkal és arcdiagnosztikával
A szem a lélek tükre - tartja a mondás, s innen csak egy "ugrás" az arcunk egésze, ami szintén sok mindent elárul rólunk. Például azt, hogy milyen nélkülözhetetlen ásványi sókban szenvedünk hiányt. A hiánybetegségek leküzdésére ajánlunk egy jól kipróbált módszert, melynek neve: arcdiagnosztika. És ami a legjobb, hogy bárki elsajátíthatja ezt a tudást. Hogy hogyan és hol, arról is mesél Farkas Orsolya homeopátiás orvos. 2011. május 27. péntek 08:10 -
Durrdefekt okozta a magyar katonák halálát
Nem műszaki hiba, hanem durrdefekt okozhatta május 17-én a magyar katonanő, Róth Orsolya, és társának halálát az afganisztáni Baglán tartományban. 2011. május 26. csütörtök 13:50 -
Öltönyösök razziáznak a játszótereken
A gyermekeket fenyegető rejtett veszélyek után kutatva öltönyös ellenőrök vizsgálják az ország játszótereit. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. május 23. hétfő 11:06 -
Hazahozták az elhunyt katonák földi maradványait
Megkezdődött a kecskeméti légi bázison Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgép fogadása és a katonai tiszteletadás. 2011. május 22. vasárnap 10:27 -
A luxus egyszerű!
Mindig csodálattal nézzük a luxusszállodákról, mesés otthonokról készült fotókat, és azt gondoljuk: na ez az, amit én nem engedhetek meg magamnak. A luxus érzése sokkal egyszerűbb és elérhetőbb, mint ahogy azt most gondolod! A dekadencia, a pompa mindig a részletekben rejlik. Balogh Orsolya, a Harmonet lakberendezője bemutatja, hogy május alkalmából hogyan alakítsd át és tedd fényűzővé az otthonodat! Kis változtatással, tudatos kialakítással az otthonod fényűzővé válhat, mert a luxus egyszerű! 2011. május 18. szerda 08:30 -
Őrült, vadító, szexi fürdés Alekosznak
Ágnes, Orsolya, Renáta és Tímea szerdai búcsúja után tizenkét lány maradt versenyben Alekosz kegyeiért. 2011. május 12. csütörtök 20:37 -
Őrült, vadító, szexi tánc Alekosznak
Ágnes, Orsolya, Renáta és Tímea szerdai búcsúja után tizenkét lány maradt versenyben Alekosz kegyeiért. 2011. május 12. csütörtök 20:25 -
Ágnes, Renáta, Orsolya és Tünde távozott
Elérkezett az első szívceremónia A szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban. Alekosz máris elküldött négy lányt a 16 közül. Ezúttal Ágnesnek, Renátának, Orsolyának és Tündének kellett távoznia. 2011. május 12. csütörtök 02:45 -
Alekosz apa lesz?
A Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsor versenyzői közül Orsolya nem csak maga miatt szeretné elnyerni Alekosz szívét. A barna hajú nő 18 éves fia is azt szeretné, ha Alekosz lehetne a mostohaapja - tudta meg az egyik napilap. 2011. május 11. szerda 11:45 -
Börtönbüntetés galambetetésért
Anyját és lányát is börtönbe juttatták szomszédaik, akik megelégelték a madaraktól rendszeresen elsötétülő eget és a koszt. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. május 9. hétfő 10:45 -
Mától egy hétig: Impró7!
Már csak pár nap és megkezdődik az improvizációs színházak ez évi legjelentősebb előadássorozata, az Impró7. A május 2-ától május 8-ig tartó színházi eseménynek a Momentán Társulat otthona, az IMPRÓ - kreatív töltőállomás ad helyet. Az Impró7-en minden este más és más improvizációs társulat játszik: fellép többek között a TÁP Színház, a Scallabouche, a Pszínház, az Import Impró, és a házigazda Momentán is. A hét nap alatt olyan hírességek fellépnek az IMPRÓ színpadán, mint Palya Bea, Peller Anna, vagy Vajdai Vilmos, Karafiáth Orsolya. 2011. május 2. hétfő 12:30 -
Te tudsz élni tévé nélkül?
A napokban megjelent hír szerint sokak számára komoly lelki traumát okoz, ha hosszabb ideig nem ülhetnek a képernyő elé, hogy nyomon kövessék kedvenc sorozatuk történéseit. Karafiáth Orsolya hírkommentárja... 2011. április 25. hétfő 11:53 -
Éhező gyerekek a lakótelepeken is
Egyre gyakoribb jelenség az országban a lakótelepi gyerekszegénység, s ez a fővárost is érinti. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. április 4. hétfő 18:33 -
Kitisztult az agya a Jóban Rosszban sztárjának
Eredetileg pszichológusnak készült, arc-, test- és hennafestő művész lett. Murányi Orsolya a hot! magazinnak elárulta: a hennának gyógyító ereje van, áldást hoz a viselőjére. A testfestő-világbajnokság harmadik helyezettje számtalan pozitív példát látott erre. 2011. március 28. hétfő 18:04 -
Egy csókért lőtt a 92 éves asszony
A 92 éves floridai asszony átbaktatott szomszédjához, és közölte vele, hogy addig nem távozik, míg az meg nem csókolja. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. március 28. hétfő 17:33 -
Bűnös vagyok! - vallotta a családírtó
Fót - Órákon át magyarázta, miért oltotta ki élettársa, J. Orsolya (+39) és annak édesanyja, J. Annamária (+76) életét a fóti kettős gyilkos. P. Tibor (34) elismerte, hogy az ő lelkén száradnak a brutális gyilkosságok. 2011. március 27. vasárnap 15:00 -
Szexről íratott dolgozatot - perverzióval vádolták
Első szexuális élményükről kellett a diákoknak beszámolni egy svéd iskolában. Az ötlet a legliberálisabb oktatókat is meglepte. Karafiáth Orsolya különvéleménye... 2011. március 7. hétfő 11:11 -
Mi újság Egerben?
Bár a bikavér kétségtelenül fontos, az egri borászok tudják, Egerben nemcsak vörösbor készül, így egy névadó pályázatot követően 2010 nyarán, a Bikavérünnepen létrehozták az egri csillag nevű fehér házasítás kategóriáját. A bor elsősorban az olyan kárpát-medencei fajtákra épít, mint az olaszrizling, a hárslevelű, a leányka, a királyleányka, a zengő és a zenit, amelyeknek legalább a bor felét kell adniuk. Ezeket egészíthetik ki az illatos fajták: a cserszegi fűszeres, a zefír, az irsai olivér, a tramini és az ottonel muskotály maximum 30% erejéig. A Magyar Tudományos Akadémián készített egri összefoglalónkat a Thummerer, Orsolya és Simon pincészetek után ma újabbakkal folytatjuk. 2011. március 3. csütörtök 06:00 -
Kórházba kerültek szüleik stresszoldó gyógyszere miatt
Rosszul lett és kórházba került az a három fiatal, akik szüleik stresszoldó gyógyszerét szedték be egy nyírbátori iskolában. Az utóbbi időben egyre több az ehhez hasonló eset. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. február 28. hétfő 06:11 -
Az IGAZI pasi
A Pasihét keretében arra kértük hírkommentátorainkat, hogy magukat a férfiakat véleményezzék. Íme, az IGAZI férfi Karafiáth Orsolya, Soma Mamagésa, Winkler Nóra és Peller Mariann szerint. 2011. február 25. péntek 10:02 -
Világhírű lett a magyar sminkes
Budapest - Lenyűgözte Murányi Orsolya (30 magyar testfestő a szakembereket. A művésznő alkotásairól készült képeket az angol Illusion című nemzetközi arc- és testfestő magazin következő számában ismerheti meg a világ. 2011. február 21. hétfő 17:05 -
Magyar siker a nemzetközi arcfestő-magazinban
Így vált egyszerű olvasóból a hónap művészévé az Illusion című elismert nemzetközi magazinnál Murányi Orsolya arc- és testfestő. 2011. február 20. vasárnap 09:45 -
Hátborzongató: Modern rabszolgatartók az országban
Vádat emelt a kaposvári ügyészség egy helyi házaspár ellen, akik több embert tartottak rabszolgasorban. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. február 14. hétfő 17:33 -
Mire ügyeljünk a gyerekszoba kialakításánál?
Mindig, amikor egy új személlyel bővül a lakótér, új igények születnek és a szemléletmódunk is átalakul. A legértékesebb Zsolnay-vázánk gyerekellenessé, míg a lágy fényű, éjszaka használatos lámpák baráttá válnak. Melyek azok a szempontok, amelyek segíthetnek nekünk a kicsi érkezésekor a könnyebb átállásban? Mire figyeljek, hogyha gyerekszobát alakítok ki? Mik lehetnek veszélyesek a gyermekemre? Balogh Orsolya, a Harmonet lakberendezési tanácsadójának javaslatai anyukák és apukák tapasztalatai alapján! 2011. február 10. csütörtök 08:10 -
Segítünk szerelmes levelet írni!
A Te tarsolyodban is lapul egy elküldésre szánt, félkész szerelmes levél? Ha szeretnéd tökéletesíteni, hogy végre eljuthasson a címzetthez, küldd el nekünk! Grecsó Krisztián és Karafiáth Orsolya segítenek csiszolni az írásaitokon! 2011. február 7. hétfő 17:33 -
50 bolygón is élhetnek földönkívüliek
A NASA nem tartja kizártnak: akár az élet is kialakulhatott valamelyik újonnan felfedezett exobolygó felszínén. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. február 7. hétfő 11:11 -
Hajdu Szabolcs kapta a magyar filmkritikusok díját
A legjobb fői főszereplő Török-Illyés Orsolya, a legjobb férfi Nagy Zsolt lett. Mészáros Márta életműdíjat kapott, Szőcs Géza cezúráról beszélt. 2011. február 1. kedd 09:15 -
Tiszta lappal kezd új életet a Barátok közt sztárja
Családja nem lett, otthona klasszikus értelemben nincs. Ráadásul Ferenczi Orsolya karakterétől elbúcsúzik a Barátok közt sorozat. Lóránt Kriszta amikor megtudta a hírt, első gondolata az volt, hogy most teljesen tiszta lappal indulhat. Túravezető lesz egy utazási klubban, amely kalandtúrákat szervez. 2011. január 29. szombat 22:14 -
Mundruczó és Nagypál filmterve a berlini koprodukciós fórumon
Nagypál Orsolya és Mundruczó Kornél legújabb filmtervét is meghívták a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale koprodukciós fórumára, a Co-Production Marketre. 2011. január 17. hétfő 12:35 -
A legmenőbb női nevek 2011-ben
Már nem divat az Anna, a Zsuzsa és az Anikó sem. A napjainkban megszülető lányokat sokkal szívesebben nevezik szüleik Vanesszának vagy Dzsenifernek. A hír kommentálására Karafiáth Orsolyát kértük. 2011. január 17. hétfő 10:01 -
Akiknek a fagy vette el az életét
Az új év első napjaiban száz fölé emelkedett a megfagyott emberek száma. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2011. január 10. hétfő 07:11 -
Babicsek Bernát világító jégkockákkal ismerkedik
Videónkban Babicsek Bernátot faggattuk arról, hogy Ferenczi Orsolya után mégis ki az a nő típus, akivel szívesen megosztaná világító jégkockáit. 2011. január 6. csütörtök 20:10 -
Kibillentett mérleg Karafiáth Orsolya évzáró különvéleménye
Hogyan értékeli a 2010-es évet állandó szerzőnk, Karafiáth Orsolya? Év végi különvéleményében a számára legemlékezetesebb eseményeket gyűjtötte össze. 2010. december 27. hétfő 11:12 -
Kibillentett mérleg Karafiáth Orsolya évzáró különvéleménye
Hogyan értékeli a 2010-es évet állandó szerzőnk, Karafiáth Orsolya? Év végi különvéleményében a számára legemlékezetesebb eseményeket gyűjtötte össze. 2010. december 27. hétfő 11:12 -
Aki nincs velünk, azért gyertyát gyújtunk
Az ünnepi készülődést már novemberben elkezdi, kiadós családi evészettel teszi felejthetetlenné a karácsonyt Karafiáth Orsolya, a Nők Lapja Café állandó szerzője. 2010. december 16. csütörtök 16:11 -
Fiatal magyar kutató felfedezése a rák ellen
Junior Prima díjjal tüntettek ki a napokban egy fiatal magyar kutatót. Barabás Orsolya a rákkutatásban ért el nemzetközileg is fontos eredményeket. Egy olyan enzim működését tárta fel, amely enzim folyamatai a vírusfertőzött sejtek elhalását segítik. 2010. december 7. kedd 09:38 -
Mézeskalács szívvel-lélekkel (és recepttel)
Láng Orsolya és Barbara mézeskalács-készítők azt mondják, rutinjuk ellenére nekik is csak akkor sikerül jól a kalács, ha szívüket-lelküket beleadják. 2010. december 3. péntek 13:43 -
A jó szexhez mindenkinek joga van
Szexzajbírságot róttak ki egy párra Németországban, miután a rendőrség tíz panaszt kapott szomszédaiktól. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. november 29. hétfő 07:11 -
Nem okoznak gondot a pikáns jelenetek a Barátok közt színészének
Néhány hete új szereplő tűnt fel a Barátok közt című sorozatban: Stella, aki Berényi Miklós magánéletében okozott kisebb felfordulást. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, Kálóczi Orsolya alakítja a csinos, tűzrőlpattant hölgyet. A színésznő korábban nem találkozott Szőke Zoltánnal. 2010. november 25. csütörtök 12:10 -
Lejárt a házasságok ideje?
Legalábbis erre enged következtetni az a felmérés, melynek során amerikaiakat kérdeztek gyermekvállalásról, együttélési formákról, a család intézményéről... A hír kommentálására Karafiáth Orsolya vállalkozott. 2010. november 22. hétfő 12:11 -
Rendőrségi nehézbombázók
Mi mindenre lehet használni egy csábos démont? Hogyan lesz igazi haszon, ha egy rendőrnőről csak úgy süt a nemiség? Karafiáth Orsolya különvéleménye... 2010. november 15. hétfő 13:11 -
Nevetett a Bamako-videón a két szépségkirálynő
Serdült Orsolya elmondta, éppen a nővérét vitte ki a repülőtérre, amikor tudomást szerzett a videóról, és bizony mindketten nevettek, amikor végignézték. 2010. november 11. csütörtök 21:31 -
Meztelen a királynő
Királynőkhöz méltatlan módon viselkedett Serdült Orsolya és Budai Zsuzsa a Budapest-Bamako jótékonysági futamon. A szépségek például beleszellentettek az RTL Klub egyik mikrofonjába. Az esetről azonban videó készült, mely a minap - "jó videókhoz" illően - ki is szivárgott. 2010. november 10. szerda 04:30 -
Budai Zsuzsa és Serdült Orsolya végigkáromkodta a Budapest-Bamako futamot
A szépségkirálynő a fikaevés gondolatával játszadozott versenyzőtársával, Budai Zsuzsával, miután eleresztette magát a Bamako ralin. 2010. november 9. kedd 19:42 -
Fürdőruha, ami elfedi a női testet
A nézőtéren ülő férfiak nagy bánatára a színfalak mögött maradtak a hosszú nyakú, majdnem térdig érő s a bokát is eltakaró fürdőruhák a tatárföldi divathéten. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. november 8. hétfő 11:11 -
Kikapott a 16 között Nagy Orsolya a vívó-vb-n
A nyolc közé kerülésért az olasz Iren Vecchivel vívott Nagy, 15-10-re vesztett. 2010. november 6. szombat 13:10 -
Film a pedofil papok áldozatairól
A katolikus papok pedofíliaügyeit vinné filmre Wim Wenders német filmrendező. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. november 1. hétfő 11:11 -
Befellegzett a gyilkos tűsarkúnak
Eldobható balerinacipőket kínáló automaták enyhíthetik a magas sarkúban botladozó nők életét. A gyilkos tűsarkakról Karafiáth Orsolya írt különvéleményt. 2010. október 25. hétfő 10:10 -
Serdült Orsolya félévente összetöri magát
A szépségversenyző eddigi mérlege egy ujjtörés rally közben, és egy dupla bokasérülés a tájfutástól. Jövőre barlangászni készül. 2010. október 24. vasárnap 11:16 -
Orsolya - a szüret kezdetének napja a Somló-hegyen
Roppant népszerű név volt nálunk hajdanában - az október 21-ére eső - Orsolya. Névnapjuk időjárása a várható tél megmutatója, míg egy másik régi babonás hiedelem úgy vélte, hogy az Orsolya-napi szép idő karácsonyig is eltarthat. 2010. október 21. csütörtök 12:14 -
Orsolya-napi szüzek bálja
A hagyomány szerint Szent Orsolya október 21-én 11 000 szűzlány kíséretében hajózgatott a Rajnán, ám az arra járó hunok (más változatban magyarok!) mind egy szálig lenyilazták őket. 2010. október 20. szerda 13:35 -
Magyar győzelmek a spanyol kardválogatón
A Spanyolországban edzőtáborozó válogatottból a férfiaknál Szilágyi Áron, a nőknél Nagy Orsolya nyert. 2010. október 18. hétfő 13:18 -
Formás mellek - nem lehet elég korán kezdeni
Több brit szupermarketet is vizsgálnak, mert kiskorúaknak árultak push-up melltartókat. Az anyák szerint ezek a fehérneműk szexuális visszaélések áldozataivá tehetik gyermekeiket. Karafiáth Orsolya kommentálja a hírt... 2010. október 18. hétfő 11:11 -
Kozma Orsi Quartet: Embrace lemezbemutató
Kozma Orsi és kvartettje a Fonogram-jelölt Hide and Seek után új dalokkal és albummal lép a közönség elé, ám kivételesen tessék egy kis ajándékkal kedveskedni a zenekarvezető hölgynek, hiszen a bemutató pont Orsolya napra esik! 2010. október 12. kedd 20:05 -
10 év fegyház a zaklatóját megölő ittas nőnek
Tíz év fegyházbüntetést kapott az a nő, aki késsel ölt meg egy, a lányát és őt is zaklató férfit. A bíróság súlyos büntetést szabott ki rá, mert a tettét ittasan, különös kegyetlenséggel követte el. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. szeptember 27. hétfő 08:09 -
Mesék a börtönből
Az otthon maradt hozzátartozóknak mesét, altatódalt küldhetnek a jó magaviseletű nők az egri börtönből. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. szeptember 20. hétfő 15:09 -
Meggyilkolt örömlánynak hitték - most perel
Pert indít az érintett médiumok ellen az a pozsonyi nő, akinek az arcképét tévedésből egy meggyilkolt prostituált fotójaként mutatták be a sajtóban. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. szeptember 6. hétfő 12:09 -
Mire képes a végzet asszonya?
Világosszőke hajú, megnyerő alakú és páratlan intelligenciájú nő okozhatta a brit csapatok II. világháborús norvégiai kudarcát. A végzet asszonyáról Karafiáth Orsolya írt különvéleményt... 2010. augusztus 30. hétfő 09:08 -
Egy titkos esküvő, egy beugrás meg egy gyerek
Mozgalmas napokon van túl az egykori Jazz+Az két vokalistája. Váczi Eszternek megszületett a kislánya, Kozma Orsolya pedig titokban férjhez... 2010. augusztus 24. kedd 10:45 -
Az erényöv sosem megy ki a divatból
Az erényöv és más, a női tisztaság és szeplőtelenség szimbólumainak tartott eszközök adják a fő témáját egy, az Orvostörténeti Múzeumban nyílt kiállításnak. Az erényöv meséjét Karafiáth Orsolya kommentálja különvéleményében. 2010. augusztus 23. hétfő 15:08 -
A perverz olvasó: Karafiáth Orsolya
Szomszédolunk helyben, a Nők Lapja Cafe híres-neves hírkommentátorát, Karafiáth Orsolya költőt és életművészt kérdeztük: mit olvas nyáron? 2010. augusztus 22. vasárnap 11:08 -
Zimány jóban van Istennel, Karafiáth pedig a pszichológusával
Zimány Lindát még az anyukák is szeretik, Karafiáth pedig akárhogy is szeretné, nem köti le a negyvenes férfiakat. Sziget Fesztivál celebekkel 2. rész. 2010. augusztus 19. csütörtök 16:33 -
Zimány Linda és Karafiáth Orsolya kerülte a mámort
Karafiáth Orsolya és Zimány Linda a Sziget Fesztiválon kipróbálta, milyen igazán magasból szemlélni az eseményeket. Nem szerették. 2010. augusztus 18. szerda 20:18 -
Zimány Linda önmagát hozta a Szigetre, Karafiáth viszont otthon hagyta a Zimány-jelmezét
Karafiáth Orsolya önmagát az egyetlen parókás budapesti rémként definiálta, míg Zimány Linda az átlagosságára hívta fel a figyelmet. Sziget Fesztivál celebekkel 1. rész. 2010. augusztus 18. szerda 16:51 -
Botrányos receptek macskahúsból
Óriási felháborodást váltott ki Olaszországban egy internetes receptoldal, amely macskahúsból készült ételek ízletes elkészítését taglalja. Karafiáth Orsolya kommentárja következik. 2010. augusztus 16. hétfő 11:43 -
Házasság 16 éven aluliaknak
Vádolható-e pedofíliával a 16 éven aluli muszlim lányok házasságát támogató malajziai tagállam főminisztere? S vajon vállalhat-e felelősségteljesen gyermeket és házasságot egy ilyen fiatal lány? Erre ad választ Karafiáth Orsolya különvéleménye... 2010. augusztus 9. hétfő 10:08 -
Pataky Attila kedvese, Orsolya!
Nyikovics Orsolyával, Pataky Attila kedvesével beszélgettünk ebben a videóban. A hölgy elmondta: őket az Edda zenéje hozta össze, azért ment oda anno Attilához, mert imádta zenéjüket. Arra nem számított, hogy már az első pillanatokban címlapra került, de tudja: a sztárok élete a nyilvánosság előtt zajlik. Arról nem is tudott, ami az elmúlt hetekben történt, hogy Attila kissé kiakadt egy rajongóra, aki paradicsommal dobálta őt. Szimpatikus lány. 2010. július 30. péntek 09:00 -
Pataky Attila kedvese, Orsolya!
Nyikovics Orsolyával, Pataky Attila kedvesével beszélgettünk ebben a videóban. A hölgy elmondta: őket az Edda zenéje hozta össze, azért ment oda anno Attilához, mert imádta zenéjüket. Arra nem számított, hogy már az első pillanatokban címlapra került, de tudja: a sztárok élete a nyilvánosság előtt zajlik. Arról nem is tudott, ami az elmúlt hetekben történt, hogy Attila kissé kiakadt egy rajongóra, aki paradicsommal dobálta őt. Szimpatikus lány.2010. július 30. 2010. július 30. péntek 09:00 -
Alkalmi partnert keresel? Segít a hidrogén!
Kikhez vonzódnak jobban a férfiak: a szőkékhez vagy a barnákhoz? Leteszteltük: Karafiáth Orsolya fejére különböző parókákat húztunk, és belöktük a párkeresők dühöngőjébe... 2010. július 26. hétfő 13:00 -
Brasch Bencének sikerült a felvételje
Serdült Orsolya csak félsikert könyvelhetett el. 2010. július 23. péntek 20:41 -
Serdült Orsolya szőkéből barna lett
A tavalyi Miss World Hungary győztese, Serdült Orsolya hosszú évekig tartó szőkeség után barnára váltott 2010. július 20. kedd 11:54 -
Közös pert indítanak a gyilkos amerikai hajó miatt
A Delaware folyón balesetet szenvedő diákok szülei amerikai vendéglátóikkal közös pert indítanak. Karafiáth Orsolya különvéleménye. 2010. július 19. hétfő 10:07 -
Sztárjainkat is megfertőzte a Forma 1 láz
Serdült Orsolya, Béres Alexandra, Ganxsta Zolee, Bagi Iván és Nacsa Olivér versenyeztek az LG "Formula One - Versenyben a technológiával" kiállításán. 2010. július 17. szombat 10:00 -
A sminkem és én - élet a púderen túl
Karafiáth Orsolya őszinte vallomása pirosítóról, rúzsról és a nélkülük eltöltött hétről, avagy élet a púderen túl. 2010. július 16. péntek 11:07 -
Leszbikussá tett egerek
Egy egyszerű eljárással változtatott leszbikussá egereket egy dél-koreai kutatókból álló csoport. Hogy a felfedezés összefüggésbe hozható-e az emberi szexualitással, egyelőre nem lehet megmondani. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. július 12. hétfő 11:00 -
A csinos műsorvezető szakmát váltott
Peller Mariann már nemcsak szinkronizálással, hanem írással is keresi a kenyerét. Az egyik internetes portál Különvélemény című rovatában mindennap egy sztár kommentál egy hírt: Mariann Soma, Karafiáth Orsi, Winkler Nóra és Für Anikó mellett péntekenként fejti ki véleményét. 2010. július 10. szombat 13:36 -
M. Tóth Géza CEI-díjat kapott Triesztben
A tízperces Mama főszereplője Török-Illyés Orsolya. M. Tóth 2006-ban a Maestróért kapott olasz díjat. 2010. július 5. hétfő 11:32 -
Szoptatás és gyerekzsivaj? Csak családbarát helyen!
Különvéleményében a szülőknek család- és bababarát helyek felkeresését ajánlja Karafiáth Orsolya, aki azt is elárulja, helyesnek tartja-e, ha egy kismama vendéglátóhelyen szoptatja csecsemőjét... 2010. július 5. hétfő 11:07 -
Focivébén a magyar hajléktalan-válogatott
Hazánk is részt vesz a 2010-es riói hajléktalan-focivébén. Játékosaink a copacabanai tengerparton 64 ország csapatával rúgják majd a labdát, hogy küzdjenek a szegénység és a hajléktalanság ellen. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. június 21. hétfő 09:21 -
Nem szeretem a szerencsés szót, azt sugallja: minden az ölembe hullott
Nóra azt mondja, fáradt kissé, de én egy nevetős, friss, vibráló nőt látok magam előtt. Persze tudom, hogy rengeteget dolgozik, a Kultúrházzal forgat, árveréseket vezet, cikkeket ír. A pályája minden, csak nem tipikus. Ő maga sem az. Karafiáth Orsolya interjúja Winkler Nórával. 2010. június 15. kedd 09:06 -
Árvíz: nem csak az ár vitte a házakat
Fosztogattak, raboltak az árvíz miatt kiürített és nehezen megközelíthető házakban. Karafiáth Orsolya ezen hír kapcsán fogalmazta meg különvéleményét. 2010. június 14. hétfő 10:06 -
Aki dohányzik, jó ember nem lehet
Július közepétől tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban. A szabálysértők 30 ezer forintos bírságra számíthatnak. A tilalomról szóló hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. június 7. hétfő 11:06 -
Film készülhet 8 év borzalmairól
A hírek szerint film készülhet a 8 évig pincében fogva tartott lánynak, Natascha Kampuschnak a történetéből. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. május 31. hétfő 08:05 -
Film készülhet 8 év borzalmairól
A hírek szerint film készülhet a 8 évig pincében fogva tartott lánynak, Natascha Kampuschnak a történetéből. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja. 2010. május 31. hétfő 08:05 -
Vega sztárok a vegetarianizmusról
Soma Mamagésa, Csomor Csilla és Karafiáth Orsolya beszélgettek a vegetarianizmusról. 2010. május 21. péntek 14:00 -
Akik nem a fogyókúra miatt éheznek
Új sorozatunkban hétfőnként Karafiáth Orsolya fogalmazza meg különvéleményét egy hírrel kapcsolatban. Azokról a gyermekekről ír, akik szegénységben élnek, s reggelente üres gyomorral indulnak el otthonukból. 2010. május 17. hétfő 13:05 -
Karafiáth Orsolya húsgyűlölete anorexiába csapott át
A fiatal költőnő-írónő eddigi életének több mint a felét vegetáriánusként élte le, és ezen nem is akar változtatni. Ám leendő gyermekének majd megadja a választás lehetőségét. 2010. május 14. péntek 11:27 -
Egy flegma klikkelés tett tönkre
A vb-3. kardvívó, Nagy Orsolya nem védhette meg belga Vk-győzelmét, mert a szövetség véletlenül Nagy Petrát nevezte. Hét helyet bukott a ranglistán. 2010. május 12. szerda 14:03 -
Magyar modell lett a múzsája a híres divattervezőnek
Serdült Orsolya, szépségkirálynő, a Miss World Hungary 2008-as verseny győzteseivel együtt mutatta be Herczeg Zoltán legújabb kollekcióját. 2010. május 10. hétfő 18:00 -
Ráolvasás az NLCafe új, könyvterápiás sorozata! A költőnőtől...
Gondoltad, hogy a könyv tkp. gyógyhatású készítmény? Persze a megfelelő hatáshoz el kell olvasni... Hogy milyen típusú bajra milyen könyv való, kiderül Karafiáth Orsolya új sorozatából! 2010. május 10. hétfő 08:05 -
Az álarcok mögött - Pitigrilli: A 18 karátos szűz
Új sorozatot indítunk Szépségtárca néven. Karafiáth Orsolya költőnő mutatja be nektek, hogyan jelenik meg a szépség különböző korok szépirodalmi műveiben. Jó szórakozást! 2010. május 6. csütörtök 14:04 -
Serdült Orsolya: minek elrontani?
A Királynő címet csak többszöri próbálkozás után tudta elnyerni. Ám nemcsak Serdült Orsolya, hanem a két udvarhölgye, Budai Zsuzsa, a Miss Universe Hungary és Kocsis Korinna, a Miss Earth Hungary cím tulajdonosa is több szépségversenyen indult, mielőtt benevezett a legrangosabbra. A tavalyi Miss World Hungary nyertese teszi majd fel utódja fejére a koronát. Orsi nem tagadja, a siker érdekében nagyon oda kellett figyelnie arra, hogy mit eszik. 2010. április 30. péntek 16:16 -
Tizenhat bombázó, nyálcsorgatós képek!
Horváth Éva, Dombóvári Vanda, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Zimány Linda, Gallusz Niki, Kustánczi Lia és Serdült Orsolya fordított szerepben tetszelgett. A nyolc híresség vállalta, hogy átváltoztatja, és még feltűnőbb, bombázóbb külsőt varázsolt nyolc bombázónak. 2010. április 27. kedd 10:06 -
Tizenhat bombázó egy helyen
Horváth Éva, Dombóvári Vanda, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Zimány Linda, Gallusz Niki, Kustánczi Lia és Serdült Orsolya fordított szerepben tetszelgett. A nyolc híresség vállalta, hogy átváltoztatja, és még feltűnőbb, bombázóbb külsőt varázsolt nyolc bombázónak. 2010. április 26. hétfő 18:02 -
A Végzet Asszonya-évad: a Magyar Színház a jövőre készül
Csütörtökön a Magyar Színház új vezetése társulati ülésen jelentette be a 2010/11-es évadra vonatkozó terveit. Ide szerződik többek között Györgyi Anna, Zalaegerszegről Holecskó Orsolya, Pécsről Pál András. Őze Áron Kállai Ferenc üzenetét is tolmácsolta a társulatnak. 2010. március 27. szombat 15:35 -
Miért került börtönbe a magyar színésznő?
Török-Illyés Orsolya játssza Monát, a szexrabszolgát a Bibliothéque Pascal című filmben. Férjével, Hajdú Szabolccsal ez az ötödik közös munkájuk. A fődíjas film rendezőjének meghökkentő bejelentése a szemlén arról szólt, hogy a sokféle valóságos történet közül, amelyből összegyúrták a film alapját, az egyiket személyesen hozta - egyenest a börtönből... 2010. március 25. csütörtök 06:58 -
Bajor belefogyott a betegségbe
Egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg az elmúlt hetekben a színész állapotáról. Még azt is pletykálták, hogy Bajor Imre ebben az évadban már biztosan nem áll színpadra, ám ezt az Operettszínház sajtószóvivője, Ferenczy Orsolya a StoryOnline-nak cáfolta. 2010. március 23. kedd 12:00 -
Orsi csak a vákuumágyat nem próbálta ki
A sok díjas Bibliotheque Pascal történetét a börtönből hozta Török-Illyés Orsolya színésznő, amikor leült egy 10 napos zöldkártya-büntetést. 2010. március 16. kedd 08:08 -
Serdült Orsolya szerint a megfelelő Királynő-jelölt nem nagyszájú
"A jó Királynőnél fontos, hogy szeresse, amit csinál és ne legyen célja a világbéke 2010. március 3. szerda 21:34 -
Karafiáth Orsolya szépen, szőkén bálozott
Karafiáth Orsolya ugyebár költőnő, 1995-től 1999-ig az ELTE bölcsészkarán könyvtár és észt szakon, majd 19982002 között magyarkönyvtár tanárszakon tanult. A Ludwig Múzeumban könyvtáros és irodalmi rendezvények szervezője volt 2005 júniusáig. 2006 nyaráig a Kréta iskolai magazinnál dolgozott szerkesztőként. Újságíróként is dolgozott, de együttesekben is énekelt, úgyhogy végső soron nem is meglepő, hogy szőkén bálozik.2010. február 24. 2010. február 24. szerda 15:00 -
Magyar nyertes a brüsszeli nemzetközi rajzfilmfesztiválon
Orsolya című rajzfilmjével Szederkényi Bella nyerte el a brüsszeli nemzetközi animációs filmfesztivál díját a diákfilmek kategóriájában. 2010. február 21. vasárnap 16:15 -
Nagy Orsolya 17. lett a londoni kard Vk-.n
Középmezőnyben végeztek a magyarok a londoni női kard Vk-n, 104 induló közül a 17. hely lett a legjobb. 2010. január 31. vasárnap 19:39 -
A szépségkirálynő balesetet szenvedett a Bamakón
Kalandos az útjuk, de még versenyben van a Budai Zsuzsanna és Serdült Orsolya autója a ralin. 2010. január 25. hétfő 11:00 -
Serdült Orsolya megsérült a Bamakón
Kalandos az útjuk, de még versenyben van a szépségkirálynők autója a ralin 2010. január 25. hétfő 02:56 -
Szépségkirálynők a porban
Ritkán látni szépségkirálynőket, kezükben gyalogsági ásóra emlékeztető lapáttal. A Bamakóra készülő Serdült Orsolya és Budai Zsuzsanna esetében ez mégsem meglepő, az már inkább, hogy az ő cuccaiknak nem jutott hely az Afrikára felkészített autóban. 2010. január 21. csütörtök 06:00 -
Hoppá: férjhez megy Karafiáth Orsolya!
Karafiáth Orsolya költő - és saját megfogalmazása szerint - kulturdémon nyárra esküvőt tervez párjával. Nemrég jelent meg Cigánykártya című verseskötete, a könyv mellé zenei CD-t is kiadott Fekete macska címmel, amelyben megzenésített verseit Tóth Evelyn énekli. A lemezen Orsolya mesél, egy sötét, misztikus, babonákkal teli világba vezeti el a hallgatót. 2010. január 15. péntek 23:15 -
Szépségkirálynők a Bamako Rallyn
Két szépségkirálynőnk is részt vesz a január 16-án rajtoló Bamako Rally-n. Budai Zsuzsanna, a Miss Universe Hungary 2009 és Serdült Orsolya, a Miss World Hungary 2009 cím birtokosai a Miss Hungary Touareg Rally Team csapatának tagjaként vágnak neki a 9108 kilométeres kalandnak. 2010. január 13. szerda 11:38 -
A retro, mint szuper játszótér
A retro egy szuper játszótér, legyen szó öltözködésről, szórakozásról, vagy zenéről - Karafiáth Orsolya így tekint az utóbbi idők legdivatosabb kifejezésére. 2010. január 2. szombat 13:30 -
A szexi modell két kutyával élvezi...
Két kutyával osztja meg az ágyát éjszakánként a szexi nyíregyházi Playmate, Mosolygó Orsolya. Az év egyik legborzasztóbb perceit élte át pár hete... 2009. december 31. csütörtök 08:00 -
Serdült Orsolya csak éhesen agresszív
A szépségkirálynő csak akkor jön ki a sodrából, ha éhes, de akkor is csak a fürdőszobában tombol. 2009. december 25. péntek 18:53 -
Serdült Orsolya integetett Beckhamnek
Mert integetni és a focista félmeztelenül visszaintegetett. 2009. december 16. szerda 21:10 -
Orsi szégyenfalra tűzi a pasikat!
Karafiáth Orsolya nem csak a parókáival pukkasztja a polgárokat. 2009. december 12. szombat 09:40 -
Szép lányok, amerre nézünk: ki lett Nyugat Királynője?
A Nyugat Királynője verseny győztese Gere Orsolya, a Nyugat-Magyarországi Egyetem andragógia szakos 20 éves hallgatója lett. 2009. december 12. szombat 05:29 -
Orsi szexi dekoltázsa
Karafiáth Orsolyáról mindenki tudja, nem éppen átlagos teremtés. A költőnő ezen a héten az RTL Klub Csak csajok című műsorának társműsorvezetője lesz, és hát már hétfőn is feltűnő öltözékben érkezett a stúdióba. 2009. december 8. kedd 06:15 -
A vadmacskákat is megszelídítette a királynő
Serdült Orsolya (21) a Miss World szépségverseny nemzetközi döntőjére utazott a Dél-afrikai Köztársaságba, ahol nemcsak a közönséget, de a nagyragadozókat is elbűvölte. 2009. december 8. kedd 04:43 -
Karafiáth Orsi szőrmesapkában főzött
Már a TV2 10! című műsorában is feltűnő öltözékével hívta fel magára a figyelmet Karafiáth Orsi. A költőnő a Hal a tortán vacsoráin is kitett magáért. 2009. december 1. kedd 15:30 -
Serdült Orsolya a Miss World győztese az internetezők szerint
Ugyan a zsűri majd csak két hét múlva dönt arról, hogy melyik versenyző fejére kerül a korona a Miss World nemzetközi szépségversenyen, a missosology.org olvasói szerint Serdült Orsolya a legszebb lány. 2009. november 30. hétfő 09:03 -
Magyar királynő a legszebb
A magyar szépségkirálynő, Serdült Orsolya a legszebb a Miss World nemzetközi szépségversenyen. 2009. november 30. hétfő 05:57 -
Karafiáth Orsolyát sokáig foglalkoztatták az elsorvadt végtagok
Karafiáth Orsolya költőnő blogot indított, ahol gyerekkoráról, korai verseiről és készülő regényéről is ír. 2009. november 16. hétfő 15:54 -
A nő, aki befűzte Kozsót és Fábryt!
Különleges páros szerepel Fábry Sándor műsorában. A Legyen ön is milliomosban az extravagáns írónő, Karafiáth Orsolya és a tiszteletbeli indián, Kozsó együttes erővel próbál megküzdeni a showman kérdéseivel. 2009. november 12. csütörtök 13:53 -
A csinos műsorvezető nem adja fel
Kiss Orsolya, az egyik legnépszerűbb hazai zenecsatorna egykori műsorvezetője elárulta: nem szeretne abba a hibába esni, hogy idő előtt gyereket vállal. Előtte még élete álmát is meg szeretné valósítani. 2009. november 12. csütörtök 10:49 -
Mi lett a magyar szépségekkel?
Tizennégy esztendősen a tinimagazinokban szerepelt, majd modellkedni kezdett. Élete fő célja azonban nem az volt, hogy szépségkirálynő legyen, mégis elnyerte a Miss World Hungary címet Serdült Orsolya. A Miss Earth Hungary győztese már háromévesen indult babaszépségversenyen, tiniként pedig a Vas Megye Szépe címért szállt ringbe Kocsis Korinna. Vajon hogyan alakult ezek után a magánéletük? 2009. október 26. hétfő 11:46 -
Vérten Orsolya nem utazhat Bakuba
A női kézilabda válogatott balszélsője csütörtökön fejsérülést szenvedett, nem játszhat az Eb-selejtezőn. 2009. október 16. péntek 11:35 -
Az életrevalóvá nevelés receptje - első Életrevaló Gyerek Konferencia beszámoló
"Értő figyelem, szabad játék, rendszeres mozgás, minden nap meseolvasás és nagyobb önállóságra nevelés. Dióhéjban ez az életrevalóvá nevelés receptje" - összegezte az ötszáz szülő részvételével megrendezett Első Életrevaló Gyerek konferencián elhangzottakat Alkér Orsolya gyereknevelési tanácsadó, a konferencia szervezője. 2009. október 15. csütörtök 08:35 -
Mit titkol az extra csinos műsorvezető?
Az év elején hatalmas változás következett be a Viva ismert arcának az életében. Kisó, azaz Kiss Orsolya ugyanis létszámleépítés miatt távozott a zenecsatornától, ahonnan egy sporttévéhez hívták, ám sok időt nem töltött ott. De akkor mivel keresi a kenyerét? 2009. október 6. kedd 20:23 -
Nagy Orsolya bronzérmes lett a vívó-vb-n
Az elődöntőben 15-7-re kapott ki a nála esélyesebbnek tartott ukrán Olga Harlanától. 2009. október 3. szombat 17:37 -
Serdült Orsi titkolja a szerelmét!
Miss World Hungary 2009, azaz Serdült Orsolya nemrég lebukott, hiszen, ugyan azt nyilatkozta alig két hete Kinter Oszkárnak, hogy egyedülálló, nemrég kiderült, hogy a szíve bizony foglalt. 2009. szeptember 30. szerda 18:00 -
A Királynő királynőt választott
Az idei szépségkirálynőnk, Serdült Orsolya Szlovákiába utazott, hogy ott döntse el ki a legszebb asszony. 2009. szeptember 30. szerda 16:15 -
Serdült Orsolya titkolja a pasiját
Egy bevásárlóközpontban tartott divatbemutatóra kézen fogva érkezett egy pasival a Miss Hungary győztese, Serdült Orsolya 2009. szeptember 26. szombat 12:28 -
Új szereplő a Barátok köztben!
Bozsek Márk (21) alakítja Fekete Szabolcsot, aki a Novák család mindennapjaiba csöppen bele, mint Orsolya rokona. 2009. szeptember 25. péntek 17:21 -
Serdült Orsolya nem fürdik egy darabig
Serdült Orsolya és Semmi-Kis Tünde a szépségkirálynőket tömörítő csapatban indul a Budapest-Bamako Rally-n, és a félelmeikről számoltak be. 2009. szeptember 15. kedd 16:47 -
Szépségkirálynők a sivatagban!
Cool műsorában Serdült Orsolya, az idei, és Semmi-Kis Tünde, a 2005-ös év szépségkirálynői meséltek arról a nem mindennapi kalandról, aminek hamarosan ők is a részesei lesznek, elindulnak ugyanis a következő Budapest-Bamako Rally-n. 2009. szeptember 15. kedd 08:00 -
Mosolygó Orsolya kiskutyája elveszett
Az eb megtalálója százezer forintot jutalmat kap. 2009. szeptember 11. péntek 07:42 -
Serdült Orsolya és Budai Zsuzsa katonai kiképzéssel készült Bamakora
2009. szeptember 9. szerda 15:28 -
Szakított a magyar táncos
Befejezte a közös munkát a francia színekben versenyző Gregoire Lyonnet, Tóth Orsolya páros 2009. szeptember 4. péntek 19:00 -
Van az a pénz, amiért a szépségkirálynő is ledobná a textilt
Serdült Orsolya szépségkirálynőt egyelőre meg sem meri környékezni Radnai Péter, a nyuszis magazin főszerkesztője, pedig Liptai Claudiánál láthattuk, hogy nagyon meggyőző tud lenni. 2009. szeptember 4. péntek 06:31 -
Korcsolán Orsolya hegedűművész lemezbemutató koncertje
Korcsolán Orsolya hegedűmüvész MOSAIC című, klasszikus zsidó hegedűdarabokat tartalmazó felvételével debütál a nemzetközi hanglemezpiacon. Az album zenei anyaga Magyarországon először a budapesti Nyári Zsidó Fesztiválon kerül bemutatásra Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével a város talán legpatinásabb, legigézőbb múltra visszatekintő zsinagógájában a Rumbach Sebestyén utcában. 2009. szeptember 1. kedd 10:50 -
Lábbütyök ellen harcol Serdült Orsolya
Serdült Orsolya is beszállt a hakniiparba, és Csonka Andrással hirdeti, hogy szereti a lábát és üldözi a lábbütyköt. Beszámolónkat a szépségkirálynő lábfetisiszta rajongóinak ajánljuk. 2009. augusztus 28. péntek 13:47 -
A randevú végén úgyis lekerül az a tűsarkú cipő...
Csonka András, Serdült Orsolya, Katus Attila és Rippel Feri egy közös célért demonstrált. A hírességek az egészséges és szép női lábak érdekében gyűltek össze és kampányoltak, hiszen egyik nemnek sem túl bizalomgerjesztő, ha bütykökkel találkozik... 2009. augusztus 27. csütörtök 14:36 -
Csonka Picit lenyűgözte a királynő lába!
Hitet tett a gyönyörű és egészséges női lábak mellett Csonka András, Katus Attila és Rippel Ferenc. A sztárok transzparensekkel hívták fel a figyelmet arra, hogy a nők a divat oltárán feláldozzák a kényelmet és az egészséget. Az akcióhoz a legszebb magyar lány, Serdült Orsolya is adta a lábát. 2009. augusztus 27. csütörtök 13:00 -
Herr Orsolya Vácra igazolt
A háromszoros magyar bajnok, olimpiai negyedik helyezett kapus Németh András csapatában folytatja. 2009. augusztus 20. csütörtök 15:03 -
Elkerülik a férfiak a magyar szépségkirálynőt
Serdült Orsolya lett idén Magyarország legszebb lánya, így a szőke szépség képviselheti hazánkat decemberben a Miss World világversenyen Johannesburgban. A huszonegy éves lány évek óta álmodozott a sikerről, máig alig hiszi el, hogy ő lett a Királynő című műsor győztese. Élvezi a népszerűséget. 2009. augusztus 9. vasárnap 10:31 -
Német és francia győzelem a szegedi női vitorlázórepülő vb-n
A magyar versenyzők közül a legjobb eredményt Diófási Orsolya érte el, 10. helyen végzett. 2009. augusztus 7. péntek 22:01 -
Pornózott a CKM címlaplánya?
Kocsis Orsolya ugyan tagadja, hogy felnőtt filmekben szerepelt volna, többen is tudni vélik, hogy a 25 éves modell annak idején nem csak a fényképezőgépnek villantott 2009. augusztus 1. szombat 20:25 -
Egy mozdulattal a Hegyalja Fesztiválon
A zöldtárca környezettudatos szemléletformáló road-show-ja immár a harmadik állomásához, Tokajba, a Hegyalja Fesztiválra érkezik, ahol Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Karafiáth Orsolya költővel, Lévai Balázs műsorvezetővel és Kollár-Klemencz Lászlóval, a Kistehén tánczenekar frontemberével közösen mutatja be a látványos bemutató eszközökkel felszerelt, az energiatakarékos életmódra oktató installációt és a játékokat. 2009. július 17. péntek 08:30 -
Igazán tudja élvezni!
Az tudja igazán élvezni, aki rendelkezik a kellő alapokkal. Vallja ezt a kosárlabdáról Farkasinszki Orsolya, a NYFSE-NYKS volt játékosa, akit a szolnoki NKK-hoz szerződtették. Többek között erről és a jövőbeni terveiről faggattam. 2009. július 16. csütörtök 13:02 -
Hosszú évek után végre visszatért - egy falatnyi tangában
Végre beadta a derekát Kocsis Orsolya, és megmutatta bájait az egyik legnépszerűbb férfimagazin legújabb számának hasábjain. 2009. július 16. csütörtök 11:19 -
Serdült Orsolya jól elvan egyedül
A szépségkirálynőnek nemrég ért véget egy ötéves kapcsolata, de remekül elvan, sokat bulizik és nem tervez újabb kapcsolatot. 2009. július 12. vasárnap 10:48 -
Náray Tamás megjósolta Serdült Orsolya szakítását
A 2009-es Királynő címet elnyert Serdült Orsolya már több alkalommal is dolgozott Náray Tamással, aki állítólag látja a jövőt - tudtuk meg az RTL Klub Reflektor című műsorából. 2009. július 6. hétfő 09:04 -
Serdült Orsolya Vilmos herceggel akar randizni
A Miss World Hungary díj idei tualjdonosa tinikora óta szerelmes az angol trónörökösbe, reméli Londonban egyszer a nyakába ugorhat. 2009. július 3. péntek 08:00 -
Karafiáth Orsi eddig gyakorlatilag nem mosogatott
Karafiáth Orsolya mindig is extrém dolgokat művelt. Ám a hajszínét, parókáját és kalapját állandóan variáló költőnő most egy másoknak egész hétköznapi dolgot tett, ami csak számára extrém: megvásárolta élete első mosogatógépét. 2009. június 30. kedd 18:04 -
Serdült Orsolya: Tudatosságból jeles
Természetes szépség, aki 21 éves kora ellenére hihetetlenül tudatosan éli életét, mert úgy érzi, a céljainkért folytatott küzdelem mindig megtérül. Orsolya munka és tanulás mellett elszántan készült a szépségversenyre, ahol aztán a zsűrit is meggyőzte arról, hogy méltó a Miss World Hungary címre. 2009. június 20. szombat 13:36 -
Deszkának csúfolták a szépségkirálynőt
A 21 éves Serdült Orsolya fejére került az idén a Magyarország legszebb lányát megillető korona. A budapesti lány tavaly a Miss Balaton döntőse volt, és már akkor is jelentkezett A Királynő című szépségversenyre, ám akkor nem került be a három legjobb közé. 2009. június 6. szombat 10:15 -
Az idei szépségkirálynő-választás csak a szexről szólt?
A 21 éves Serdült Orsolya nyerte el a Miss World Hungary 2009, azaz a Királynő címet, Miss Universe Hungary 2009-nek Budai Zsuzsát választotta a zsűri, Miss Earth Hungary pedig Kocsis Korinna lett, aki egyben a közönségdíjat is hazavihette. 2009. május 24. vasárnap 01:07 -
Idén nem bízta el magát A Királynő győztese
Serdült Orsolya már a tavalyi mezőnyben is benne volt, akkor azt hitte, nyerni fog. A jó szereplésben sokat segített a tavaly felszedett rutin. 2009. május 23. szombat 08:15 -
Új királynőt választottak!
Serdült Orsolya lett a királynő, azaz a Miss World Hungary 2009. 2009. május 23. szombat 07:05 -
Az új királynő: Serdült Orsolya!
A 21 éves budapesti lány lett Miss World Hungary 2009 2009. május 22. péntek 15:06 -
A Királynő és ami mögötte van
Serdült Orsolya az olvasóinktól kap hideget,meleget! Sőt az egyik hozzászólónk bundát emleget. 2009. május 22. péntek 12:00 -
Serdült Orsolya lett hazánk legszebb lánya
Miss Universe Budai Zsuzsa lett, a Miss Earth Hungary címet és a közönségdíjat Kocsis Korinna zsebelte be. Szépségkirálynő választás percről-percre. 2009. május 22. péntek 06:12 -
Nagy Orsolya nyerte a genti kard Világkupát
A magyar vívólány 68 induló közül lett a legjobb Belgiumban. 2009. május 10. vasárnap 22:33 -
Bukarestben is siker a Rómeó és Júlia című musical
Sikert aratott Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a Budapesti Operettszínház kreatív csapata által létrehozott Rómeó és Júlia a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban - közölte a hazatérők nevében Ferenczi Orsolya sajtófőnök szombaton. 2009. május 2. szombat 22:45 -
Csukás Istvánt olvasta a legtöbb gimis
Karafiáth, Parti Nagy és a többi kortárs írásai helyett inkább a kötelezőket forgatják. 2009. április 27. hétfő 19:01 -
Karafiáth vagy Fabricius a menőbb olvasó?
Karafiáth Orsolyát az öngyilkosság kísértette a napokban, mert Sylvia Plath életét olvasta, majd inkább az ivást választotta, miután áttért Vivien Leigh életének megismerésére. Réz András sci-fi írásba fogott, Wahorn András megtudta, hogy a répát a saláta mellé nem szabad ültetni. Ismét egy hazai Heti trend. Szavazzanak! 2009. április 26. vasárnap 11:09 -
Elképesztő öltözékben állt kamrák elé a 10! sztárja
Elképesztő öltözékben, a legújabb trendnek megfelelően állt kamerák elé Karafiáth Orsolya a TV2 10! című műsorában. 2009. április 15. szerda 07:10 -
Tóth Szabi kivonult a stúdióból
Kisebb vita kerekedett Karafiáth Orsi és Tóth Szabi között a 10! forgatásán. A Sugarloaf zenésze azon borult ki, hogy a költőnőnek bejön Fekete Pákó. 2009. április 6. hétfő 11:35 -
Úszósapkában mondta meg a frankót Karafiáth Orsi!
Rettentően furcsa szerelésben érkezett Karafiáth Orsolya a TV2 10! című műsorának felvételére. A költőnő vállpánt nélküli ruhát és úszósapkát viselt. 2009. március 31. kedd 09:35 -
Francia színekben folytatja a sikeres magyar tános - Visszatér Tóth Orsi?
Közel egy éves versenymentes időszak után Tóth Orsolya visszatér, és francia színekben folytatja - tudta meg a versenytanc.com. [Dátum: 2009.03.24. 07:00] 2009. március 24. kedd 07:00 -
A Nő ötször
A régóta áhított tavasz beköszöntével ideje felfrissíteni ruhatárunkat és kicsit beleásni magunkat az idei divatba. Legyen a stílusod természetes, mint Szinetár Dóráé, sportos, mint Béres Alexandráé, elegáns, mint Malek Andreáé, szexi, mint Détár Enikőé vagy akár extravagáns, mint Karafiáth Orsolyáé... 2009. március 1. vasárnap 07:15 -
No Thanx Erik csak egy kicsit féltékeny
Kiss Orsolya televíziós műsorvezető és Skrapits Erik, a No Thanx együttes énekese tavaly márciusban a skóciai Edinburghban, egy közös munka során ismerkedtek meg, a kezdeti szimpátiából pedig szerelem szövődött közöttük. 2009. február 20. péntek 16:16 -
Erre ügyelj, ha síelni indulsz a kicsivel
Íme a biztonságos síelés alapszabályai, amelyeket Fogarasi Orsolya síoktató segítségével gyűjtöttünk össze. 2009. január 12. hétfő 10:55 -
Kisó a Sport 1-en folytatja Skrapits Erikkel
Kiss Orsolya a Viva Tv műsorvezetője közös megegyezéssel távozott a zenecsatornától a jövőben pedig egy sportcsatornán fog búvárműsort vezetni – írja a Blikk. 2009. január 6. kedd 10:15 -
Karafiáth Orsolya: Heverészni és nevetni a legjobb a világon
Flitter, ezt mondja magáról. Fény nélkül nem látszik, de ha néha felcsillan, az emlékezetes marad. Mostanában sokat csillog. Rádiózás, felolvasás, könyvbemutató, tévészereplés, interjúk, versek, cikkek. Karafiáth Orsolya nevét mindig hallani valahol. 2008. december 1. hétfő 10:11 -
Nincs jobban Törőcsik Mari
Továbbra is életveszélyes állapotban, az intenzív osztályon ápolják a Kútvölgyi kórházban Törőcsik Marit - mondta vasárnap reggel a Független Hírügynökségnek Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője. 2008. október 19. vasárnap 08:29 -
Karafiáth Orsolya szakítani és fenyegetőzni is szeret
A költőnő szakításszakértő, éppen a szakítóskönyv megjelenése napján dobták ki. Megtudtuk, akik a szakítósblog bulijain jönnek össze, általában szét is mennek is. De szerzők kérik, ne a szerelmi bánat mámorára építsük a kapcsolatainkat. 2008. október 13. hétfő 10:48 -
Jön az Első Pesti Gyár-Sztár Tehetségkutató
Október 18-án rendezik meg a Gyár-sztár nevű alternatív pop- és rockzenei tehetségkutató a Bakelitben. A műsorvezető Karafiáth Orsolya, este pedig az Ef Zámbó Happy Dead Band lép fel. [Dátum: 2008.10.07. 21:20] 2008. október 7. kedd 21:20 -
Lyukas hassal él a négygyermekes édesanya
Nincs orvos, aki rendbe hozná Orsolya elrontott hasi műtétjét 2008. szeptember 29. hétfő 21:57 -
Utcai divat: a katicás Karafiáth Orsi
Egy hűvös, de napfényes szombati délután kaptuk lencsevégre Magyarország egyik ismert kortárs költőnőjét, aki ha bánatos, nem ír, hanem iszik. 2008. szeptember 28. vasárnap 13:00 -
Fenyő Iván: ma már senkit nem kínoznék!
"Ír az ország" - ezzel a sommás összefoglalással nyugtázta Péterfy Bori a tényt, hogy a Rubophen Versíró Versenyre már sok ezer résztvevő közel 10 ezer alkotást nevezett be. A Versíró Verseny Nevezési Turné budapesti állomásán a zsűri soraiban Péterfy Bori mellett Karafiáth Orsi és Fenyő Iván is helyet kapott, akiknek volt mit mesélniük a költemények kapcsán. 2008. szeptember 15. hétfő 19:43 -
Karafiáth Orsolya szeret villogni a kamerák előtt
Karafiáth Orsolya közvetlen, szellemes lényével már alig húszévesen komoly olvasótábort gyűjtött művei köré. Manapság a dalszövegírás érdekli a legjobban, de akármelyik műfajba kóstol bele, sikeres próbálkozásokat tesz. Verseskötetei után a prózában is megállta a helyét, Maffiaklub című könyve hónapok óta a könyváruházak sikerpolcán látható. Most éppen portréfilm készül róla. 2008. szeptember 11. csütörtök 19:16 -
Péterfi Borit megütötte a barátja
Elég egy lángoló szerelem, vagy egy szörnyű csalódás, máris képesek vagyunk tollat ragadni, és rímekbe szedjük gyötrő gondolatainkat. Nem történt ez másként Péterfi Borival, Fenyő Ivánnal és Karafiáth Orsolyával sem. Mindhárman meséltek arról, milyen tragédiákat éltek át, ami megihlette őket. 2008. augusztus 14. csütörtök 16:05 -
Bombát találtak a Margit híd közelében
Egy FAB 100-as típusú, 100-110 kilogramm súlyú, 70-80 centiméteres romboló bombát találtak a fővárosban, a budai alsó rakparton, a Margit hídtól nem messze - tájékoztatta az MTI-t Gyüre Orsolya. 2008. augusztus 9. szombat 16:58 -
36 fokos lázban égek
Versíró Verseny vette kezdetét a mai nap. Példátlan jutalom, és megbecsülés vár a Rubophen Versíró Verseny bajnokaira. A Nevezők közül többek között Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, és Péterfy Bori választja ki a győzteseket. Manapság sajnos már nincs akkora divatja a verseknek, mint száz évvel ezelőtt volt, ezen próbál meg változtatni most a versíró verseny.Nem tudom, hogy aki jól főz, az jól versel-e, minden esetre a nyereményeket látva érdemes beküldeni az eddig csak a fiók számára íródott sorokat. Úgy látom külön gasztro kategória nincs, de ha sok főzéssel kapcsolatos vers érkezik majd, akkor biztosan indítanak. :-) Egyszer valaki beírt ide egy nagyon helyes négysorost, asszem a kalácsról szólt. Ha magára ismer, akkor hajrá, hajrá! Lesz majd közönség szavazás is, én biztosan a kulináriával kapcsolatos versekre szavazok! 2008. augusztus 1. péntek 11:53 -
Összefognak az európai zenés színházak
Az Európai Zenés Színházi Unió megalakításáról szóló szándéknyilatkozatot írtak alá négy ország producerei és színigazgatói a hétvégén Szegeden a Budapesti Operettszínház és a Pentaton Koncertügynökség kezdeményezésére - közölte Ferenczi Orsolya, az operettszínház sajtóreferense. 2008. július 28. hétfő 16:34 -
Tallós Rita rámozdult Ganxstára - volt viszontmozgás is
Karafiáth Orsolya, Ganxsta Zoli, Tallós Rita, Dukai Regina és Cooky a Hal a tortán eheti szakácsai! 2008. július 14. hétfő 11:46 -
"Alkoholmámorban zseniális gondolataim vannak - szerencsére elfelejtem őket"
A magyar kortárs irodalom fura figurája Karafiáth Orsolya. Sokáig nem lehetett tudni, milyen színű a haja, mert mindig parókában jelent meg, és nem titkolta, olykor ivás közben ír. Nemrég megjelent első regényével egykori szerelmén akart bosszút állni: úgy érezte, jó lenne legalább egy könyv lapjain kinyírni. Végül volt pasijáról egy árva szó sem esik benne... A kötet hét év alatt íródott. 2008. június 25. szerda 19:52 -
Kisó sikeres, de magányosan fog meghalni
A fiatalok a beceneve alapján is tudják kiről van szó, ünnepeltünk ugyanis a magyar könnyűzenei csatorna, a VIVA népszerű műsorvezetője 28 éves. Kiss Orsolya a becsületes neve, és mozgalmas élete volt. 2008. június 24. kedd 08:01 -
Pflum Orsolya megnagyobbítatta a mellét
Habár Pflum Orsolya énekesnő új melléről nincs friss képünk, de közzé adjuk a hírt, az énekesnő megnagyobbította a mellét. 2008. június 11. szerda 20:05 -
Karafiáth Orsolya a kocsmában talált mecénást
Karafiáth Orsi költőként lett ismert, de ma már sok mindennel foglalkozik: ír verset, forgatókönyvet, regényt, dalszövegeket, emellett műsort vezet az Ötös csatornán, a másikon főzni próbál, miközben egyre ismertebb, nem csak nálunk, külföldön is. Excentrikus megjelenése, különféle parókái nem hagynak senkit hidegen. Emiatt Erdélyben nem bántak vele túl kedvesen. 2008. június 6. péntek 16:43 -
Focilabdás fehérneműt mutatott be Sándor Orsolya
A modell pasizott, lebukott címmel sajtóközleményt kaptunk, amelyik a kísérőszövege szerint érdekes sajtóhír. 2008. június 2. hétfő 17:19 -
Komár László és Nacsa Olivér nem volt szomjas
Komár László struccal és vörösboros pulykaraguval fogadta a vendégeit a TV2 Hal a Tortán című műsorának legújabb epizódjában, ahol Bagi Iván, Nacsa Olivér, Pintácsi Alexandra Szandi, és Sándor Orsolya modell voltak a vendégei. 2008. május 28. szerda 21:43 -
No Thanx Erik és Kiso közös szerelmes dalra készül
Amióta először megjelent, hogy a No Thanx frontembere, Skrapits Erik és a Viva műsorvezetője Kiss Orsolya összejött, azóta beindult a szerelemsajtó. 2008. május 28. szerda 20:38 -
Megveszekedett vadmacskanők Katti Zoób szalonjában
Danny Blue a szórakoztatás miatt szeret gondolatot olvasni, tudtuk meg egy kortárs felolvasóesten, amelyik Karafiáth Orsolya szerint jól sikerült, mert ő és a többi résztvevő szép volt. Lakatos Márk elmondta, városunk hogyan válhatna kulturfővárossá. 2008. május 28. szerda 18:38 -
Pflum Orsi elárulta: E-mailben jelentkezett a gáláns rajongó
Önök hogyan emlékeznek az elsőre? Például az első olyan cikkre, ahol hazai zenészeket kérdezünk arról, hogy milyen volt a színpadi debütálása. S bizony ez már a harmadik ilyen írás, amiben most Pflum Orsolya mesélte el emlékeit. [Dátum: 2008.05.26. 15:00] 2008. május 26. hétfő 15:00 -
Hazánk legcsinosabb költészet imádója
A könyvek bűvöletében él Máté Orsolya, aki nyugodtan pályázhatna Magyarország legszebb költőnője címre is. 2008. május 26. hétfő 08:00 -
Havas Henrik: "Lehet, hogy a bokája kecses, de a kacaja nem valami gyöngyöző!"
Havas Henrik mai vendége Karafiáth Orsolya költőnő, aki nem tűri a korlátokat sem az írásban, sem a magánéletben. 2008. május 21. szerda 10:06 -
Maffia-klub lemezen és regényben
Tizenkét nő, egy eset: Karafiáth Orsolya A Maffia-Klub című első regényében Lajos, a titokzatosan eltűnt szerető, szerelmes, ellenfél, ellenség körül forog minden. Az írónővel CD-jéről, készülő verseskötetéről és a nyíltságáról is beszélgettünk a regény mellett. 2008. május 12. hétfő 20:16 -
Az Abigél musical nyáron sem pihen: új helyszín és CD
Július elején öt alkalommal tűzik műsorra a Szabó Magda regényéből készült Abigél című musicalt a nagy érdeklődésre való tekintettel, az előadásokat a Budapesti Operettszínházban nézhetik meg az érdeklődők - tájékoztatta Ferenczi Orsolya, a teátrum sajtófőnöke az MTI-t. [Dátum: 2008.05.11. 11:09] 2008. május 11. vasárnap 11:09 -
Abigél újra
Július elején öt alkalommal tűzik műsorra a Szabó Magda regényéből készült Abigél című musicalt a nagy érdeklődésre való tekintettel, az előadásokat a Budapesti Operettszínházban nézhetik meg az érdeklődők - tájékoztatta Ferenczi Orsolya, a teátrum sajtófőnöke az MTI-t. 2008. május 11. vasárnap 06:01 -
Regénnyel állt elő az extravagáns költőnő
Líráról prózára váltott Karafiáth Orsolya: új kötete A maffia-klub címet viseli, és mindenki Lajost keresi benne. 2008. április 24. csütörtök 16:59 -
Mága Zoltán zenélt - a csontsorvadásos kislány felállva tapsolt
A világhírű magyar hegedűművész Mága Zoltán egy beteg kislány miatt félbeszakította nemzetközi koncertturnéját. A zenei virtuóz nem teketóriázott, amikor felkérték, hogy egy felcsúti súlyos izomsorvadásban szenvedő lányon egy segélykoncerttel segítsen. Orsolya, aki szinte menni sem tud a betegsége miatt, Mága zenéjének hallatán felállt és állva tapsolt, a profi hegedűs pedig a látványtól elsírta magát. 2008. április 22. kedd 07:31 -
Majdnem krimivé alakult Karafiáth Orsolya krimibemutatója
Karafiáth Orsolya regényének bemutatója egyaránt kedvezett a hazai kultúra és a bulvár iránt érdeklődőknek is. 2008. április 21. hétfő 15:55 -
Kisó kivan éhezve?
Kiss Orsolya alias Kisó 2003 szeptembere óta van a képernyőn, mégis már régi motorosnak számít, mindenki ismeri az arcát. Azon kívül eddig keveset tudtunk róla, de most megmutatta, hogy mennyire széles látókörű és nehezen zavarba hozható. [Dátum: 2008.04.21. 15:00] 2008. április 21. hétfő 15:00 -
Égessük el Lajost a kádban...
Egykori szerelmének, Lajosnak tervezett családi elhamvasztása helyett, Karafiáth Orsolya, az ünnepelt költőnő inkább megírta első prózai művét. A Maffia-klub egy nyomozás története, amely tizenkét nő vallomásán, monológján keresztül próbálja megfejteni egy mindannyiuk által imádott, gyűlölt és halálra ítélt férfi, Lajos eltűnésének rejtélyét. 2008. április 20. vasárnap 15:02 -
Karafiáth Orsi bosszút állt
Karafiáth Orsolya, az extravagáns költőnő, aki tehetsége mellett fantasztikus parókagyűjteményéről is ismert, Maffia-klub címmel megírta élete első regényét. Kézenfekvő a kérdés: miért vált prózára a sikeres költő? 2008. április 19. szombat 10:15 -
Mediawave - Jirí Menzel lesz a fesztivál idei díszvendége
Jirí Menzel Oscar-díjas cseh film- és színházi rendező lesz a Győrben április 26-án kezdődő Mediawave nemzetközi filmes és zenei fesztivál díszvendége; az alkotó tiszteletére filmvetítést és beszélgetést tartanak - mondta Csete Orsolya, a fesztivál koordinátora a pénteki városházi sajtótájékoztatón. 2008. április 18. péntek 16:34 -
Jirí Menzel lesz a Mediawave idei díszvendége
Jirí Menzel Oscar-díjas cseh film- és színházi rendező lesz a Győrben április 26-án kezdődő Mediawave nemzetközi filmes és zenei fesztivál díszvendége; az alkotó tiszteletére filmvetítést és beszélgetést tartanak - mondta Csete Orsolya, a fesztivál koordinátora a pénteki városházi sajtótájékoztatón. 2008. április 18. péntek 16:02 -
Rejtő-darabokat mutatnak be a Nemzeti Színházban
Rejtő Jenő két darabját tűzi műsorra szinte egy időben a Nemzeti Színház: A szőke ciklon április 3-án, csütörtökön angol nyelven látható, a Vesztegzár a Grand Hotelben pedig április 6-án, vasárnap kerül színre - tájékoztatta Horváth Orsolya pr-vezető az MTI-t. 2008. március 31. hétfő 15:32 -
Táncfórum 2008-ban is - nem csak táncosoknak
A Tánc Világnapjához kapcsolódva nyolcadik alkalommal rendezi meg idén a Táncfórumot a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége. Az április 17. és 29. között zajló rangos programsorozatnak a Művészetek Palotája és a Nemzeti Táncszínház ad otthont - közölte Nagy Orsolya, a Nemzeti Táncszínház PR-menedzsere az MTI-vel. [Dátum: 2008.03.26. 15:07] 2008. március 26. szerda 15:07 -
Telefonon fenyegetőzik Karafiáth Orsolya
Bizarr telefonos szokásairól mesélt a StoryOnline-nak Karafiáth Orsolya. A költőnő egy éve kizárólag azért tartott fenn több telefonkártyát, hogy biztonságosan szórakozhasson ádáz ellenségeivel. 2008. március 25. kedd 16:35 -
Sírverssel fogadta vendégeit a költőnő!
Szokatlan módját választotta Karafiáth Orsolya költőnő a vendégvárásnak. A Hal a tortán hírességeit ínycsiklandozó illatok és ehető vacsora helyett jobb híján sírversekkel fogadta. 2008. március 21. péntek 18:11 -
Sírvers a hashajtós vacsora mellé
A TV2 Hal a tortán című valódi sztár vendégjáró valóság-show-jának eheti utolsó versenyzője, Karafiáth Orsi úgy döntött, megmutatja vendégeinek, hogy egészséges ételekkel is jól lehet lakni. 2008. március 21. péntek 09:30 -
Őrület: Karafiáth Orsi hashajtóban áztatta a tofut!
A TV2 Hal a tortán című vendégjáró valóság-show-jának eheti utolsó versenyzője, Karafiáth Orsi úgy döntött, megmutatja vendégeinek, hogy egészséges ételekkel is jól lehet lakni. Legalábbis, ha minden klappol. Az utolsó vacsorán - ha csak pár órára is - de mindenki vegetáriánus lett. 2008. március 21. péntek 07:36 -
Karafiáth mindent elrontott
Sírversekkel próbálta feldobni a vacsorát 2008. március 20. csütörtök 20:45 -
Ganxsta kutyatálban tálalta ótvaros főztjét
Életében először és egyben utoljára ragadott fakanalat Ganxsta Zolee a TV2 Hal a tortán című műsorában. Dukai Reginát, Tallós Ritát, Cookyt és Karafiáth Orsolyát látta vendégül. 2008. március 20. csütörtök 10:16 -
Ganxta kutyái táljában főzött vendégeinek!
Életében először és egyben utoljára ragadott fakanalat Ganxsta Zolee (42), aki a TV2 Hal a tortán műsorában Dukai Reginát, Tallós Ritát, Cookyt és Karafiáth Orsolyát látta vendégül. A zenész könyvekből és felesége tanácsaiból készítette el a vacsorát, két argentin dogja hathatós segítségével. 2008. március 20. csütörtök 08:02 -
Karafiáth Orsolya hashajtóval etette a vendégeit
Dukai Regina, Karafiáth Orsolya és a Cooky nevű rádiós műsorvezető együtt főztek a Hal a tortán című főzőműsorban. 2008. március 17. hétfő 08:48 -
Zenét csinál a playmate, ha majd felöltözik
A bunyós Mosolygó Orsolya gyermekkori álma, hogy énekes legyen. Spigiboyjal ezt most valóra is váltják. 2008. február 29. péntek 09:50 -
Így vásároljon háztartási gépet háztartási gépet
Fülöp Orsolya, az Energia Klub munkatársa segít a választásban 2008. január 31. csütörtök 18:42 -
Botrány a Legyen Ön is milliomosban! Stábtag vitte haza a 3 milliót?
Néhány nappal ezelőtt Klug Orsolya három millió forinttal gazdagodott az RTL Klub népszerű kvízműsorában, a Legyen Ön is milliomosban! Azóta azonban kiderült: a nyertes a csatorna munkatársa volt, amelyet a játék szabályai egyértelműen tiltanak. 2008. január 31. csütörtök 08:10 -
Portré: Karafiáth Orsolya meg kicsoda?
Költő mindig meg író, dalszövegíró is, néha forgatókönyvíró, gyakran műfordító, nagy szervező, parókás műsorvezető, önjelölt énekesnő, kvázi-modell... 2008. január 22. kedd 16:00 -
Készülnek a magyarok az Eurovíziós dalfesztiválra
Fiesta, Lola, Candis, Pflum Orsolya, Hoffmann Mónika - többek között ezek a magyar előadók vesznek részt az Eurovíziós dalfesztivál február nyolcadikai, budapesti döntőjén. 2008. január 15. kedd 07:30 -
Két bemutató a Nemzeti Színházban
Két bemutatót terveznek a jövő hétre a Nemzeti Színházban: a Warrenné mestersége című darabot szerdától a nagyszínpadon, a Szilveszter című komédiát péntektől a Gobbi Hilda Színpadon láthatja a közönség - közölte Horvátth Orsolya, a színház PR-vezetője. 2008. január 3. csütörtök 21:19 -
Két bemutató a Nemzeti Színházban
Két bemutatót terveznek a jövő hétre a Nemzeti Színházban: a Warrenné mestersége című darabot szerdától a nagyszínpadon, a Szilveszter című komédiát péntektől a Gobbi Hilda Színpadon láthatja a közönség - közölte Horvátth Orsolya, a színház PR-vezetője az MTI-vel csütörtökön. 2008. január 3. csütörtök 16:52 -
Két bemutató a Nemzeti Színházban
Két bemutatót terveznek a jövő hétre a Nemzeti Színházban: a Warrenné mestersége című darabot szerdától a nagyszínpadon, a Szilveszter című komédiát péntektől a Gobbi Hilda Színpadon láthatja a közönség - közölte Horvátth Orsolya, a színház PR-vezetője az MTI-vel csütörtökön. 2008. január 3. csütörtök 16:39 -
Rómeó és Júlia 300. alkalommal kerül színre a Budapesti Operettszínházban!
Gérard Presgurvic francia zeneszerző és szövegíró musicalje, a Rómeó és Júlia háromszázadszor kerül színre vasárnap este a Budapesti Operettszínházban - közölte szombaton Ferenczi Orsolya, a teátrum sajtófőnöke. 2007. december 29. szombat 17:46 -
Tatabányai premierek a Thália Régi Stúdiójában
A tatabányai Jászai Mari Színház új bemutatóit rendszeresen előadja Budapesten is, a Thália Színház Régi Stúdiója ad otthont produkcióiknak - tájékoztatott Tarda Orsolya, a színház sajtóreferense. 2007. december 4. kedd 07:18 -
Kolovratnik Krisztiánt adakozóvá tette az apaság
Bordán Lili magyarnak érzi magát, Karafiáth Orsolya leszámolt a külsőségekkel. Megjelent egy új életmódmagazin, ahol Kolovratnik Krisztián mint gyakorló családapa árverésre ajánlotta a fotóit. 2007. november 25. vasárnap 15:22 - |
|


