Joshi Bharat (584 hír)

Hirdetés

Ökrös Gergely a TV2 új kreatív vezetője
Kinevezték a Joshi Bharat, az Ezek megőrültek és A 40 milliós játszma kreatív producerét.
2012. május 7. hétfő 13:36 -
A haldokló édesanya felnézett fiára, és két dolgot kérdezett
A hindu vallás követői máglyát építenek halottaiknak, melyet mindig a legidősebb, vagy a legfiatalabb gyermek gyújt meg a búcsú pillanataiban. Joshi Bharat tizenhárom éves korában lobbantotta lángra édesapja holttestét. A TV2 Mokkájának műsorvezetője januárban vesztette el idős édesanyját. Gyászáról Hajdú Péternek mesélt a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén.
2012. május 5. szombat 16:34 -
Asszony nélkül maradt Joshi Bharat
Egyre több az otthoni teendője Joshi Bharatnak, mióta felesége is belevetette magát a televíziós forgatásokba. A műsorvezető a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában árulta el, nála miben mutatkozik meg a felesége hiánya.
2012. május 5. szombat 07:02 -
Joshi Barat neje is már nyakig benne van
Csilla, mint hivatásos háziasszony Gombos Edinával együtt keresi Magyarország legrendetlenebb otthonait. A TV2 Nagytakarítás című műsorában Joshi Barat neje bebizonyítja, miért ragadt rá a tisztaságmániás jelző. A két család barátsága már régi keletű. Az Edina és Joshi forgatásán kezdtek együtt dolgozni.
2012. május 1. kedd 16:19 -
Furcsa! Külön alszik feleségétől Joshi Bharat
Megmutatta hálószobáját a TV2 műsorvezetője. Joshi Bharat nem titkolja, külön alszanak feleségével.
2012. április 28. szombat 18:00 -
Borzalmakat élt át a TV2 műsorvezetője
Ma indul útjára a TV2 új műsora a Nagytakarítás. A tisztaságkommandós csapat, Gombos Edina és Joshi Bharat felesége, Szabó Csilla gyakran kiborultak a forgatások alatt, ugyanis helyenként megdöbbentő állapotok fogadták őket.
2012. április 28. szombat 09:00 -
Joshi Bharat felesége műsort kapott
Az asszony a lapnak elmondta, inkább szakértőként vállal szerepet a műsorban, a profi Gombos Edina lesz.
2012. április 16. hétfő 08:31 -
A tragédia, amiről Caramel még soha nem beszélt 
A FEM3 Másképpen című műsorában Caramel hosszú ideig tartó lelki problémáinak okáról beszélt Joshi Bharatnak. Lélekdonor című slágere megírása kapcsán került szóba az énekes hét évesen elhunyt öccse, kinek elvesztésébe az énekes még nem tudott beletörődni.
2012. március 21. szerda 16:15 -
Emilio hazudott a kislányáról?
Emilio azt állította nem rég Joshi műsorában, hogy hiába próbál közeledni nagyobbik lánya felé, az nem akar vele találkozni.
2012. február 29. szerda 16:05 -
Joshi Bharat még időben érkezett
Joshi Bharat legutóbb három napot töltött Indiában. Édesanyja halálos ágyához sietett. Az indiai sorselemző utazása részleteiről a Star magazinnak mesélt.
2012. február 9. csütörtök 16:18 -
Csoda, hogy Bangó Margit lábra tudott állni
Bangó Margit arról mesélt Joshi Bharatnak, hogy 26 éves korában gyakorlatilag teljesen lebénult egy gerincsérv miatt.
2012. február 9. csütörtök 14:50 -
Marozsán Erika izgalmas feladatként élte meg
A TV2 Mokka habbal című műsorában Joshi Bharat vendége Marozsán Erika volt. A színésznő állandóan ingázik Budapest, Németország és Amerika között. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy Erika hol érzi otthon magát.
2012. február 7. kedd 15:33 -
Megrázó! Édesapja haláláról vallott a Szomszédok színésznője
Ábel Anita csak 17 éves volt, mikor elveszítette édesapját. Haláláról mesélt Joshi Bharatnak a színésznő.
2012. február 1. szerda 17:00 -
Zorán: Jöhet még egy gyerek
Budapest - Sztevanovity Zorán (69) hazánk egyik legnépszerűbb énekese nem szívesen beszél a magánéletéről. Joshi Bharattal a FEM3-on futó, Másképpen című műsorban kivételt tett.
2012. február 1. szerda 16:46 -
Legjobb barátjával csalta meg felesége a népszerű zenészt
Joshi Bharat Másképpen című műsorában valotta be Kozsó, hogy felesége a legjobb barátjával csalta meg.
2012. január 31. kedd 15:30 -
Kozsó: A barátommal csalt meg a feleségem"
Budapest - Nem akar felnőni Kozsó (41), a zenész Joshi Bharat Másképpen című FEM3-as műsorában vallotta be, ezzel védekezik olyan élményekkel szemben, amelyek a magánéletében érték.
2012. január 30. hétfő 17:47 -
A Hooligans gitárosa még ma is gyászol
A mai napig nem tudta feldolgozni szülei elvesztését Tóth Tibi. A Hooligans gitárosa magányosnak érzi magát, különösen mióta az együttes menedzsere is meghalt. Erről Joshi Bharatnak beszélt őszintén a sorselemző Másképpen című műsorában.
2012. január 30. hétfő 12:13 -
Joshi Bharat ott volt, amikor édesanyja meghalt
Péntek 13-án vesztette el 89 éves édesanyját Joshi Bharat.
2012. január 26. csütörtök 12:00 -
Zalatnay Cini már megbocsátott
Zalatnay Sarolta Joshi Bharatnak szerelmi életéről is mesélt, elárulta, hogy sok olyan srác akart neki udvarolni, akiknek odabent a könyvtárosa volt.
2012. január 25. szerda 17:07 -
Elgondolkodott rabtársai ajánlatán a börtönviselt sztár
Joshi Bharatnak mesélt a börtönről Zalatnay Sarolta, aki azt is elmondta, rabtársai udvaroltak neki.
2012. január 25. szerda 17:00 -
Tóth Tibi pánikbeteg lett édesanyja halála után
A Hooligans zenésze Joshi műsorában elmondta, édesanyja elvesztését nagyon nehezen dolgozta fel.
2012. január 24. kedd 15:30 -
Joshi Bharat szívesen unokázna
Az indiai sorselemzőnek első házasságából született egy lánya, jelenlegi feleségének pedig egy fia. Közös lányuk, Shila tizenhét éves. Joshi Bharat szerint a gyerekek egymás közötti kapcsolata kiváló, mindhárman édestestvérként tekintenek egymásra. Az ötvenhét éves műsorvezető szívesen lenne már nagypapa, hiszen nagyobbik lánya, Szávitri huszonhét éves.
2012. január 23. hétfő 20:03 -
Tragédia! Abortuszáról mesélt a TV2 műsorvezetője
Hadas Kriszta meg nem született gyerekéről beszélt Joshi Bharat műsorában. Elmondta, terhessége alatt kiderült, nagyon beteg a második gyermeke, ezért úgy döntött, nem szüli meg. Nincs benne önvád, mert tudja, jól döntött.
2012. január 23. hétfő 17:00 -
Elhunyt Joshi Bharat édesanyja
Súlyos csapás érte az indiai származású műsorvezetőt. Joshi Bharat édesanyja elhunyt. Bár a 90 éves asszony már hosszabb ideje súlyos beteg volt, a sorselemző mégsem áll készen arra, hogy gyászáról beszéljen.
2012. január 21. szombat 15:40 -
Már unokázna Joshi Bharat
Az 57 éves műsorvezető már szívesen lenne nagypapa.
2012. január 20. péntek 13:00 -
Joshi Bharat: kimentettek a tengerből
Sharm al Sheikh - Joshi Bharat minden évben a Vörös-tengerhez jár telelni. Önmagában ez nem lenne meglepő, csakhogy a tévés sorselemző nem tud úszni! Ennek ellenére megmártózik a vízben, de csak óvatosan, mert még élénken emlékszik arra a napra, amikor egy barátjának kellett őt kimentenie.
2012. január 18. szerda 11:57 -
Bevallotta! Többször is megverte volt férje a színésznőt
A színésznő Joshi műsorában minden nőnek azt tanácsolja, hogy már az első pofon után lépjenek le, ne várják meg a következőt.
2012. január 16. hétfő 17:00 -
Pachmann készen áll a szerelemre
Budapest - Kudarcként könyvelte el válását Pachmann Péter (40)! A TV2 műsorvezetője Joshi Bharatnak vallott magánéletéről.
2012. január 16. hétfő 16:49 -
Király Lindának nem volt pénze repülőjegyre
Király Linda Joshi bharatnak vallott arról, nem volt könnyű az utóbbi 2-3 éve, sok mindenkiben csalódott, és egyedül kellett talpra állnia a sok szörnyűség után, ami érte őt.
2012. január 13. péntek 18:49 -
Őszintén vallott az átélt szörnyűségekről az énekesnő
Nem volt könnyű Király Linda utóbbi két-három éve. Az énekesnő Joshi Bharatnak vallott arról, mi mindent élt át. Nézd meg a TV2 videóját!
2012. január 13. péntek 17:00 -
Öngyilkos lett Falusi Mariann társa 
A Megasztár zsűritagja Joshi Bharatnak elmesélte: évekbe telt, pszichológushoz járt, míg feldolgozta szerelme tettét.  [Dátum: 2012.01.10. 04:18]
2012. január 10. kedd 04:18 -
Joshi Bharat képtelen volt kikapcsolni az agyát
Joshi Bharat és családja évről évre visszajáró látogatója Egyiptomnak. Szeretnek a télből a nyárba utazni. Ezért náluk a szenteste minden évben máskorra esik. Mindig attól függ, hogy éppen mikor és hova utaznak. Most éppen Sharm el-Sheikhben töltődtek fel.
2012. január 9. hétfő 18:22 -
Öngyilkos lett a magyar énekesnő szerelme - videó!
A Megasztár zsűritagja, Falusi Mariann Joshi Bharatnak elmesélte: évekbe telt, pszichológushoz járt, míg feldolgozta szerelme tettét.
2012. január 9. hétfő 17:00 -
Megfogadta, hogy nem hagyja tévedésben Joshi Bharatot
Szentgyörgyi Rómeó minden év elején felírja egy cetlire, hogy abban az évben mit szeretne teljesíteni a szakmában és a magánéletben.
2012. január 6. péntek 16:11 -
Kelemen Anna: tiszta hülye vagyok
Kelemen Anna rég nem lépett nyilvánosság elé, ennek az az oka, hogy igencsak megtört az utóbbi időben. Ma már úgy látja, hogy nem szép a feltöltött szája, és túl nagyok a mellei, most már az eredetit látja szépnek. Hogy miért vetette alá magát mégis plasztikai műtéteknek, azt Joshi Bharatnak mesélte el a TV2 műsorában.
2012. január 4. szerda 15:02 -
Réka: Norbi már minden bűnt elkövetett a házasságunkban
Rubint Réka arról mesélt Joshi Bharat műsorában, hogy Norbi szinte minden lehetséges bűnt elkövetett már a házasságukban, de ő mindig megbocsájt neki.
2012. január 3. kedd 17:00 -
A tragédia, amiről Caramel még nem beszélt
A FEM3 Másképpen című műsorában Caramel hosszú ideig tartó lelki problémái okáról beszélt Joshi Bharatnak.
2012. január 2. hétfő 12:44 -
Joshi Bharat csak szilveszterkor pezsgőzik
Szilveszter a mulatozás ideje. A sztárvilág két táborra szakad, egy részük dolgozik, másik részük pedig szórakozik. Joshi Bharat például hajnalig...
2011. december 30. péntek 16:16 -
Joshi Bharat: itt nem számít, hogy hindu vagyok vagy sem
Joshi Bharat szereti az ünnepeket, de szerinte nem csak néhány napig kellene tartaniuk. A műsorvezető jobban örülne, ha miden nap karácsony lehetne.
2011. december 28. szerda 07:17 -
Dráma! Sírva fakadt apjáról beszélve az énekesnő
Zoltán Erika a könnyeivel küszködve idézte fel édesapja emlékét Joshi Bharat műsorában a FEM3 csatornán. A férfi elhagyta őt, amikor négy éves volt és a viszonyuk csak két évtized múlva, az énekesnő lánya, Zoé születésekor rendeződött. Erika bánja, hogy ilyen sokáig várt.
2011. december 15. csütörtök 12:30 -
Sarka Kata egy hónapig tűrte, hogy Hajdú más nővel van
Hajdú Péter neje Joshi műsorában beszélt arról, hogy amikor megismerkedett a tévéssel, annak komoly kapcsolata volt. Ennek ellenére mégis találkozgattak egy hónapig.
2011. december 13. kedd 17:30 -
Tolvai Reni összeköltözik Kállay-Saunders Andrással
Tolvai Reninek Kállay-Saunders András az igazi! Az énekesnő a FEM3, Másképpen című műsorában beszélt erről Joshi Bharatnak. A Megasztár 5 győztese azt is elárulta, hogy a napokban elhagyja nyereménylakását és összeköltözik szerelmével.
2011. december 9. péntek 15:28 -
Annácska megbánta, hogy sztárnak ment
Havas Henrik kedvenc áldozata, Kelemen Annácska mindent megbánt: a plasztikai műtéteket, a drogozást, és hogy sztárnak állt ahelyett, hogy szakmát tanult volna - legalábbis ezt állítja Joshi Bharatnak a Másképpen című, csütörtökön adásba kerülő műsorban.A Bors cikke szerint Annácska önkritikát gyakorol majd az adásban: "Nem ilyennek gondoltam a hírességet.
2011. december 7. szerda 10:30 -
Kelemen Anna előkerült és hülyének tartja magát
Állítása szerint leállt a droggal és már nem vágyik sztárságra Kelemen Anna, aki egy ideje eltűnt a médiából, most viszont Joshi Bharat műsorában megszólalt.
2011. december 7. szerda 07:28 -
Lakatos Márk útban a reptér felé vallotta be apjának, hogy meleg
Az ismert stylist Joshi Bharatnak mesélt arról, hogyan is tudták meg szülei, hogy ő bizony meleg.
2011. november 30. szerda 16:26 -
Szomorú! Gyógyíthatatlan beteg a magyar exmodell fia
Jaksity Kata évek alatt felépített élete egy pillanat alatt omlott össze: házassága tönkrement, a fiáról kiderült, hogy gyógyíthatatlan rendellenességgel született. Kata a FEM3 csatornán Joshi Bharatnak beszélt őszintén az elmúlt időszak megpróbáltatásairól.
2011. november 29. kedd 14:00 -
Joshi Bharat sosem nyúlt még a különleges fegyverhez
Ki ne hallott volna már a legendásan szigorú indiai apákról? Náluk tiltott az erős smink, a kihívó ruha és a fiúkkal való bulizás. Az indiai származású Joshi Bharat nem tartozik közéjük, de nincs is rá szükség, hogy zord atyai tekintélyét latba vesse lányainál.
2011. november 28. hétfő 14:28 -
Boros Lajos: Nem állítom, hogy nem csaltam meg a feleségem
Boros Lajos Joshi Bharatnak mesélt azokról az időkről, amikor tapadtak rá a csajok. A rádiós nem állítja, hogy egyszer-egyszer nem engedett a csábításnak.
2011. november 17. csütörtök 18:00 -
Boros Lajos: nem állítom, hogy nem csaltam meg a feleségem
A rádiós Joshi Bharát műsorában vallott arról, hogy amikor megnyerte a Ki mit tud-ot, tapadtak rá a nők, ám akkor még szerelmes volt a feleségébe.
2011. november 17. csütörtök 17:00 -
Gombos Edina sírva mesélte, hogy verték át - Videó
Gombos Edinát még ma is felkavarja, hogy évekkel ezelőtt csúnyán átverték őt férjével, és szinte nincstelenek lettek. A műsorvezető Joshi Bharatnak öntötte ki a szívét.
2011. november 17. csütörtök 16:43 -
Joshi Bharat szerint sok gond lesz Majka fiával
A közel 4 kilós gyerektől a különleges dátum miatt Joshi Bharat szerint kőkemény egóra lehet számítani.
2011. november 12. szombat 09:49 -
Kőkemény egóval született Marián
Budapest - Majka, felkötheted a gatyádat, a fiaddal nem lesz egyszerű! - üzente kollégájának Joshi Bharat, aki kérésünkre elemezte Majka (32) és Dundika (28) első közös gyermekének születési dátumát.
2011. november 12. szombat 08:18 -
Joshi Bharat évente kétszer is emlékezik
Joshi Bharat évente kétszer is megemlékezik elhunyt szeretteiről: egyszer januárban, az indiai mennybe menetel napján, és egyszer a magyar hagyomány szerint, halottak napján. A TV2 műsorvezetője alig néhány hónapja vesztette el szeretett nagybátyját.
2011. november 1. kedd 14:17 -
Sokk! Hegek Dolhai Attila arcán - mi történt?
A színész még sosem beszélt arról, hogyan keletkeztek az arcán lévő hegek, ám Joshi rákérdezett a kényes témára. Dolhai Attila ugyan nehezen beszél róla, de elmesélte, a kamaszkor után a húszas évei elején egy orvos tanácsára savas hámlasztással próbálta eltüntetni a pubertáskor nyomat. Ám valamiért a kezelés rosszul sikerült, utána hónapokig durva sebek éktelenkedtek a színész arcán
2011. október 26. szerda 05:11 -
Joshi sem bírt az ÖsszeEsküvők Másájával
Joshi Bharat hiába faggatta hosszú percekig a kétgyermekes anyukát, az igazságot még mindig homály fedi
2011. október 24. hétfő 13:33 -
Joshi bicskája is beletört Másába
Budapest - Beletört Joshi Bharat (56) bicskája abba, hogy őszinteségre bírja Mását (23), az ÖsszeEsküvők hazug menyasszonyjelöltjét.
2011. október 21. péntek 18:47 -
Tilla: Elég három gyerek
Budapest - Régen az volt a fejemben, hogy nem szeretnék családban élni. Azt hittem, van az élet, a bulik, a csajok és a pillanat varázsa. Most egy átlagos kispolgár vagyok - vallotta a Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal című műsorban Till Attila (40).
2011. október 15. szombat 14:33 -
Könnyek között beszélt apja haláláról a Megasztáros - videó!
Elsírta magát Bencsik Tamara, amikor Joshi az édesapjáról kérdezte.
2011. október 11. kedd 18:00 -
Szörnyű tragédia érte a magyar énekesnőt
Már hét éve, hogy Bencsik Tamara elvesztette édesapját. Az énekesnő Joshi Bharatnak idézte fel a szörnyű napot, amikor édesanyja hívta, hogy apukája elhunyt. Az akkor 17 éves Tamara hazáig futott, ám az ajtóban megtorpant, nem mert bemenni...
2011. október 11. kedd 13:34 -
Rettegnek a férfiak az egykori modelltől - videó!
A fitneszlady Bíró Ica párkapcsolati gondjairól mesélt Joshi Bharatnak. Nézd meg a FEM3 videóját!
2011. október 7. péntek 17:00 -
Rettegett a haláltól a gyönyörű magyar modell!
Epres Panni tabuk nélkül vallott szülése körülményeiről Joshi Bharatnak. Nézd meg a TV2 videóját!
2011. szeptember 30. péntek 17:00 -
Kökény Attila most arról beszélt, hogyan vált férfivá
Kökény Attilának nemcsak adott a sors, hanem el is vett tőle, amit élete hatalmas fájdalmaként él meg. A Megasztár felfedezettje a Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal című műsorban vall erről ma este, a FEM3 képernyőjén.
2011. szeptember 29. csütörtök 10:16 -
Szenvedélyesnek tartja magát Vera
Bár még mindig nincsen teljesen jól Tóth Vera, Joshi Bharat műsorában elárulta, most már végre tudja, mit vár a szerelemtől.
2011. szeptember 26. hétfő 07:45 -
Joshinak vallott Halász Judit
Évekkel ezelőtti balesetéről mesélt Joshi Bharatnak a FEM3 kamerái előtt Halász Judit, aki arra is visszaemlékezett, hogyan szembesült először sérüléseinek súlyosságával.
2011. szeptember 26. hétfő 06:15 -
Gyereket szülne Tóth Vera
Joshi Bharatnak vallott a FEM3 kamerái előtt Tóth Vera. Az énekesnő nem tagadta, most is sokat sír, és bár jobban van, még mindig fáradt.
2011. szeptember 23. péntek 13:45 -
Megrázó vallomás! Súlyos balesetéről mesélt Halász Judit
Súlyos autóbalesetéről mesélt Joshi Bharatnak Halász Judit.
2011. szeptember 22. csütörtök 17:00 -
Halász Judit napokig nem tudta, milyen súlyos az állapota
Évekkel ezelőtti balesetéről mesélt Joshi Baharatnak a népszerű színésznő, aki azt is elmesélte, hogyan szembesült először sérüléseinek súlyosságával.
2011. szeptember 22. csütörtök 12:31 -
Pákó összeomlott
Kamerák előtt öntötte ki lelkét Joshi Bharatnak Fekete Pákó. Az indiai sorselemző a FEM3 műsorában faggatta a férfit.
2011. szeptember 22. csütörtök 08:00 -
Tóth Vera: gyilkos volt, ahogy az emberek bántottak
Joshi Bharát új műsorának vendége volt Tóth Vera.
2011. szeptember 20. kedd 07:22 -
Tóth Vera még csak félig gyógyult meg - Videó
Az ex-Mega már gyógyulófélben van, pánikbetegségének tünetei csillapodnak, de van valami, ami a mai napig kísérti: a deperszonalizációs szindróma. Erről vallott őszintén Joshi Bharat új műsorában.
2011. szeptember 19. hétfő 13:15 -
Tóth Vera néha kívülről látja magát
Az ex-Mega már gyógyulófélben van, pánikbetegségének tünetei csillapodnak, de van valami, ami a mai napig kísérti: a deperszonalizációs szindróma. Erről vallott őszintén Joshi Bharat új műsorában. A teljes interjú: szeptember 19-én 17:25-kor a FEM3-on!
2011. szeptember 19. hétfő 12:21 -
Új műsort kap Joshi
Új műsorban láthatjuk hamarosan Joshit. Szeptembertől a legismertebb sztárok osztják meg féltett titkaikat az indiai sorselemzővel a FEM3 új műsorában.
2011. szeptember 13. kedd 15:30 -
Joshi Bharat sztárműsort fog vezetni
Az indiai pszicho - fazonból, a bölcs Joshi Bharatunkból sztár guru lesz hamarosan, az FEM3 új műsorában, szeptember 19-től. A legkedveltebb celebek életét fogja meghallgatni, és tanácsot adni nekik a legmélyebb titkaikhoz.
2011. szeptember 10. szombat 09:00 -
Visszatér a TV2 sztárja
A FEM3 szeptember 19-én induló új műsorában Joshi Bharat hírességekkel beszélget. A csatorna szerint, ez majd most más lesz, mint a többi ilyen műsor. "A félórás mélyinterjúk során titkokra, drámákra, szerelmekre derül fény"- tényleg másnak tűnik, mint a többi celeb talkshow...
2011. szeptember 7. szerda 15:10 -
Asztrológus lett Anettka
A TV2 Aktívjának kamerái előtt újságolta el Anettka Joshi Bharatnak, hogy hivatalosan is asztrológus lett.
2011. augusztus 19. péntek 14:15 -
Anettka és Joshi Bharat megfejtették a jövőt
Mindketten jók a csillag-értelmezésben. Ősztől minden remek lesz.
2011. augusztus 17. szerda 20:10 -
Az asztrológus Anettka Joshi tanácsait kérte
Anettka egy álma valóra vált, hivatalosan is asztrológus lett.
2011. augusztus 17. szerda 15:00 -
Joshi tanácsa Anettkának: ne legyél kedves

2011. augusztus 17. szerda 12:35 -
Viccesen nézett ki Joshi
A barokk napot Joshi Bharat egy újraértelmezett fejfedőben prezentálta a Mokkában. Az indiai sorselemző megjelenése megmosolyogtatta Demcsák Zsuzsát is.
2011. augusztus 12. péntek 06:00 -
Joshi Bharat szokatlan, rózsaszín-lila kalapban
A barokk napot Joshi Bharat egy újraértelmezett fejfedőben prezentálta a Mokkában...
2011. augusztus 10. szerda 08:26 -
Daróczi Dávid nem hagyta el az asszonyt, akit mindennél jobban szeretett
Daróczi Dávid édesanyja, míg él, nem hagy fel a nyomozással fia halálával kapcsolatban. Ica nénibe Joshi Bharat öntött lelket.
2011. augusztus 8. hétfő 11:01 -
"Hirtelen, álmában ment el" - Gyászol a TV2 sztárja
Öröm és szomorúság most egyszerre uralja Joshi Bharat családjának életét. A műsorvezető Indiában élő, nagybeteg, halálra készülő édesanyja váratlanul jobban lett, de sajnos egy másik hozzátartozóját elveszítette.
2011. július 27. szerda 09:58 -
Gombos Edina imád fesztiválozni
Gombos Edina kollégájával, Joshi-val a tatai tó partján kapcsolódott ki. A TV2 műsorvezetői hatalmas feltűnést keltettek a fesztiválon, ahol a legfinomabb ételek és borok megkóstolása mellett rajongóikkal is találkoztak.
2011. július 15. péntek 13:23 -
Kétszer hívtak mentőt a Mokkába
Elátkozott nap volt a Mokkában csütörtökön. A mentő kétszer is megfordult a TV2 háza táján: előbb Demcsák Zsuzsa lett rosszul a reklámszünetben, majd Joshi Bharat vendége ájult el kis híján.
2011. július 11. hétfő 02:15 -
Joshi Bharat komolyan aggódik
A FEM 3 műsorvezetője nyaralása alatt is folyamatos kapcsolatban lesz Indiai rokonaival, mivel aggódik az édesanyja egészségi állapota miatt.
2011. július 10. vasárnap 08:45 -
Tragikus gyermekkoráról mesélt a TV2 sztárja
Joshi Bharat az egyik napilapnak beszélt fiatalkori nehézségeiről: a műsorvezető már élete első éveiben többször találkozott a halállal.
2011. július 4. hétfő 15:45 -
Alekosz Tatán is a szerelmet kereste
Gombos Edina és Joshi, VV Gigi és Alekosz, az Éden Hotel-ből ismert Alíz és Ádám mind a tatai tó partján töltötték a hétvégét. A hírességek hatalmas feltűnést kelltettek a fesztiválon. A ValóVilág 4 nyertese nem hazudtolta meg önmagát, a tatai lányoknak is egyből udvarolni kezdett. Az idei Víz, zene, virág fesztivál színes programjai mellett számos hazai híresség is feltűnt a festői szépségű kisvárosban. A legnagyobb felfordulást egyértelműen az RTL Klub valóságshow-jának szereplői okozták.
2011. július 2. szombat 12:00 -
Alekosz Tatán is a szerelmet kereste
Gombos Edina és Joshi, VV Gigi és Alekosz, az Éden Hotel-ből ismert Alíz és Ádám mind a tatai tó partján töltötték a hétvégét. A hírességek hatalmas feltűnést keltettek a fesztiválon. A Való Világ 4 nyertese nem hazudtolta meg önmagát, a tatai lányoknak is egyből udvarolni kezdett.
2011. június 29. szerda 20:49 -
Alekosz képtelen leállni a csajozással - ennek következménye lesz
Gombos Edina és Joshi, VV Gigi és Alekosz, az Éden Hotel-ből ismert Alíz és Ádám mind a tatai tó partján töltötték a hétvégét. A hírességek hatalmas feltűnést kelltettek a fesztiválon. A Való Világ 4 nyertese nem hazudtolta meg önmagát, a tatai lányoknak is egyből udvarolni kezdett.
2011. június 29. szerda 07:26 -
Nem csak kicsiknek: Ínyenc tejberizs
Joshi Bharat édesanyja receptjei közül választott néhányat egy könnyű indiai ebédhez. Jöjjön egy különleges, könnyen elkészíthető desszert!
2011. június 20. hétfő 09:00 -
Joshi rájátszott a testhezállóra
BUDAPEST
2011. június 19. vasárnap 03:10 -
Különleges tojásos egytálétel a TV2 sztárjától
Joshi Bharat édesanyja receptjei közül választott néhányat egy könnyű indiai ebédhez. Most a főfogás következik!
2011. június 17. péntek 09:00 -
Dömsödi beszólt Hajdúnak
A FEM3 Edina és Joshi műsorának vendége volt Dömsödi Gábor. A színész mint már megírtuk, többek között szívinfarktusáról mesélt. A beszélgetés során azonban Hajdú Pétert nem kímélte.
2011. június 14. kedd 15:00 -
Mangó lassi, ahogy Joshi Bharat szereti
Mivel Indiában nagy a hőség, a forró levesnek nincs hagyománya. A joghurtalapú hűsítő italok viszont kitűnően pótolják a folyadékot.
2011. június 14. kedd 09:00 -
Joshi édesanyja haldoklik
Több mint valószínű, hogy tavaly látta utoljára Indiában élő nagybeteg anyukáját a TV2 sorselemzője, Joshi Bharat.
2011. június 13. hétfő 13:00 -
Fájdalom: édesanyja haláláért imádkozik a TV2 sztárja
Joshi Bharat nehéz időszakot él át, amióta tavaly hazalátogatott szülőhazájába, Indiába, végső búcsút venni nagybeteg édesanyjától. Az asszony vágyja a halált, fia pedig mindennap imádkozik azért, hogy imádott szülője csendben, álmában térhessen meg teremtőjéhez.
2011. június 12. vasárnap 07:01 -
Gaál Noémi villantott
Gaál Noémi sosem volt arról híres, hogy különösebben takargatná kebleit. Bármikor szívesen áll kamerák elé mélyen dekoltált ruhában, ahogy azt a FEM3 Joshi és Edina műsorában is tette.
2011. június 9. csütörtök 07:00 -
Infarktusáról beszél Dömsödi Gábor
Dömsödi Gábor volt a vendége a FEM3 Edina & Joshi műsorának. A műsorvezető infarktusa utáni érzéseiről mesélt.
2011. június 8. szerda 07:45 -
Állati pótszülő lett Joshi
Mindig az mondjon köszöntet, aki ad - vallja Joshi Bharat, aki ugyan önkéntesen dolgozott, mégis ő köszönte meg, hogy segíthetett a farkas- és medveotthonba.
2011. június 7. kedd 11:00 -
Joshi Bharat egyszer lenyelte

2011. június 7. kedd 09:47 -
Szőke parókát adtak Joshira
Mókás külsővel jelent meg a FEM3 műsorvezetője a minap. Joshi adás alatt hosszú szőke parókát viselt.
2011. június 6. hétfő 15:30 -
Nagyon sovány Korda György
Korda György volt a vendége a FEM3 Edina&Joshi műsorának. Az énekes egy fogyókúrán van túl, és rettentően vékony lett.
2011. június 6. hétfő 06:15 -
Bréking: Pákó értelmes
A Fem3 videójának megnézése után hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy melyik súlyosabb, ha Pákó "szoros" macskát keres Zsuzsi szoknyája alatt vagy ha Joshi egy A4-esre felskiccelt sorsképlet és egy megrázónak szánt vallomás után kijelenti, hogy Pákó értelmes ember, akinek ezt a tulajdonságát meg kell mutatnia az egész világnak.
2011. június 2. csütörtök 15:30 -
Őszintén vallott legmélyebb érzéseiről a népszerű énekes - videó!
Meglepő őszinteséggel vallott érzelmeiről és szerelméről, Balázs Kláriról Korda Gyuri bácsi az Edina és Joshi című műsorban. Nézd meg a TV2 videóját!
2011. június 1. szerda 17:21 -
Kamerák előtt patakzottak Gombos Edina könnyei
A FEM3 Edina és Joshi című műsorában Gombos Edina egy olyan édesanyával beszélgetett, aki hosszan tartó, súlyos betegség után elveszítette gyermekét.
2011. május 27. péntek 15:30 -
Rubint Réka szexi vallomása
"Vibrál közöttünk a levegő... Szerelmes vagyok a férjembe, de úgy szerelmes, mintha most ismerkedtünk volna meg." - meséli a május 27-i Edina és Joshi című műsorban Rubint Réka.
2011. május 27. péntek 10:00 -
Schobert Norbi kanos volt - Rubint Réka csaknem elkésett
"Vibrál közöttünk a levegő... Szerelmes vagyok a férjembe, de úgy szerelmes, mintha most ismerkedtünk volna meg." - meséli az Edina és Joshi című műsor holnapi adásában Rubint Réka.
2011. május 27. péntek 06:35 -
Gombos Edina zokogva készített interjút
Az Edina és Joshi című műsorban Gombos Edina és Köböl Anita ezúttal egy olyan édesanyával beszélgetett, aki élete legnagyobb tragédiáján van túl: hosszan tartó, súlyos betegség után elveszítette gyermekét.
2011. május 26. csütörtök 10:00 -
Joshi Bharat nem bírt a csecsekkel
Bizarr feladatra kényszerült Joshi Bharat a FEM3 műsorában. Az indiai sorselemző kamerák előtt próbált tejet fakasztani egy kecskéből, kevés sikerrel.
2011. május 25. szerda 13:20 -
Joshi Bharat: ennyi volt a műsoromban!
A TV2 műsorvezetője egyáltalán nem bánja, hogy ilyen hamar vége lett a saját talk show-jának.
2011. május 25. szerda 13:02 -
Tőgyet markolt Joshi Bharat
Bizarr feladatra kényszerült Joshi Bharat a FEM3 műsorában.  Az indiai sorselemző kamerák előtt próbált tejet fakasztani egy kecskéből, kevés sikerrel.
2011. május 25. szerda 08:00 -
Eltaszítja magától édesanyját a Megasztár énekese
Az Edina és Joshi című műsor mai vendége a Megasztár 5 döntőse, Kállay-Saunders András és édesanyja, Kállay Katalin, akik kapcsolatukról meséltek a FEM3 csatornán.
2011. május 17. kedd 15:24 -
Visszatért a szexi műsorvezető
Újra a FEM3 képernyőjén a barna szépség: május 16-tól Köböl Anita új szerepkörben tűnik fel a csatornán: az Edina és Joshi keddi és csütörtöki epizódjaiban kapott állandó rovatot, Anita világa címmel.
2011. május 17. kedd 14:55 -
Karda Bea szakított
A FEM3 Edina és Joshi című műsorának legutóbb Karda Bea volt a vendége. Az énekesnő az indiai sorselemzőnek fájdalmas szakításáról vallott.
2011. május 16. hétfő 14:45 -
Előbb szül, aztán férjhez megy a csinos időjós
Joshi Bharat arról faggata Gaál Noémit, hogy mikor mondják ki párjával a boldogító igent.
2011. május 13. péntek 16:20 -
Klárika szívszorító vallomása
30 éve él együtt Balázs Klári és Korda György. Az énekesnő a FEM3 Edina & Joshi című műsorában öntötte ki a szívét:
2011. május 13. péntek 16:00 -
Előbb jön a baba, aztán lesz esküvője a TV2 sztárjának
Joshi Bharát műsorának vendége volt Gaál Noémi, aki a maga kezdett mesélni a gyermekáldásról.
2011. május 13. péntek 13:10 -
Nehezen viseli a terhességet Betty
A várandós Balássy Betty és férje, Varga Feri voltak a FEM3 Edina & Joshi műsorának vendégei. A fiatalasszony bevallotta: nehezen viseli a terhességet.
2011. május 13. péntek 03:30 -
Vége! Karda Bea kidobta a pasiját
Véget ért Karda Bea másfél évig tartó szerelmi kapcsolata - a fájdalmas szakítás titkairól megdöbbentő őszinteséggel vallott az Edina és Joshi című műsorban.
2011. május 12. csütörtök 14:02 -
Balázs Klári reméli, egyszerre halnak meg Korda Györggyel
Egy pillanat alatt szállt el 30 év - vallotta házasságáról Balázs Klári, ami Joshi Bharat számára azt bizonyította, hogy az énekesnő valóban jól érzi magát Korda Györggyel.
2011. május 11. szerda 20:23 -
Új szerepben tűnik fel a TV2 műsorvezetője
Magánpraxisában segít az embereknek, műsort vezet, és közben gondos családapa is. Joshi Bharatot faggattuk új feladatairól.
2011. május 8. vasárnap 10:00 -
Rettentő szegénységben éltek a Fivérek
Megdöbbentő vallomást tettek a FEM3 Edina és Joshi című műsorában a Fivérek. A fiúk elmondták, borzasztó szegénységben nőttek fel.
2011. május 5. csütörtök 11:45 -
Katinka megtalálta az igazit
A FEM 3 Edina & Joshi című műsorában Cseke Katinka az indiai sorselemzőnek vallott magánéletéről. A színésznő elmondta, hogy ez a szerelem egy időre benne is sok mindent összezavart.
2011. május 3. kedd 13:00 -
Nyuszinak öltözött Edina és Joshi
Vicces szerelésben állt Edina és Joshi a minap a FEM3 kamerái elé. Húsvét alkalmával a műsorvezetők nyuszifülekkel pózoltak.
2011. április 29. péntek 15:45 -
Dopeman segített a rendőröknek
Dopeman a FEM3 csatornán Edina és Joshi vendége volt. A zenész nagyszülei elvesztéséről és a fájdalom feldolgozásáról beszélt.
2011. április 29. péntek 14:45 -
Joshi intim tornája
Kriston Andrea intim torna módszerével sokkal gyorsabban helyreállítható a férfi altest egészsége, mint az eddig valaha alkalmazott más módszerekkel. Ezt az eredményt kutatások bizonyítják, így Joshinak is kedve támadt kipróbálni a tréner 25 éve dédelgetett férfi intim torna gyakorlatait.
2011. április 22. péntek 12:00 -
"Meg vagyunk csúszva anyagilag" - Napról napra élnek Ganxstáék
Ganxsta Zolee nem először vallotta be, hogy problémák akadnak házasságában. A rapper Joshi Bharatnak azonban azt is elárulta: neki a számlabefizetésekkel is gondja akad, a csekkeket pedig általában kutyája fekhelyén találja meg.
2011. április 21. csütörtök 12:13 -
SP: "Nem számolom a nőket"
A FEM3 vendége volt A Nagy Duett versenyzője, SP, akivel Joshi Bharat beszélgetett karrierről és párkapcsolatról. A fiatal énekes elárulta, vágyik a törődésre, de állandó kapcsolatra jelen pillanatban nincs ideje. Ráadásul nem is nagyon kell semmit tennie, hogy becsajozzon, mert a nők általában megteszik az első lépést.
2011. április 20. szerda 17:45 -
Igazán szereti András Renit?
Kállay-Sanders András volt a FEM3 Edina&Joshi című műsorának a vendége. Az indiai sorselemző a fiatal énekest a magánéletéről is kérdezte.
2011. április 20. szerda 10:30 -
Magányosan akarja leélni életét Szíj Melinda
Meglepő kijelentést tett Szíj Melinda Joshi Bharat műsorában. A FEM3 csatornán futó Edina és Joshi adásában az indiai sorselemző a megasztáros számait elemezte, a jóslatra azonban meglepő választ kapott a győri asszonytól.
2011. április 19. kedd 09:29 -
Joshi Bharat: a döntés felelőssége a miénk
Ezoterikus körökben régóta népszerű volt, de a televízió tette országosan ismertté Joshi Bharatot. Egy időre eltűnt a képernyőről, de számára nem indult rosszul az év, hiszen most a TV2 Mokka habbal című reggeli műsorban bukkant fel újra.
2011. április 15. péntek 19:43 -
Joshi és Komár összecsapott
A TV2 Mokkájának vendége volt Komár László. Az énekessel Liptai Claudia és Joshi Bharat beszélgetett, akik azt firtatták, miért nem tud pontot tenni házassága végére a híresség.
2011. április 15. péntek 14:15 -
Árpa Attiláék több gyereket terveznek
Árpa Attila képlete azt mutatja, hatalmas egója van. A Nagy Duett sztárja elárulta, régen valóban egoista volt, aki az útjába került azt elsöpörte, de ma már teljesen már ember, ego, imidzs, presztízs már nem számítanak neki. Joshi azt tanácsolta, akinek ilyen képlete van, annak legyen 4-5 gyermeke. Árpa elmondta, tervezik is feleségével, hogy bővítik a családot...
2011. április 15. péntek 10:00 -
Sütő Enikő vallott - Hogyan éli meg, a gyerek hiányát
A FEM3 Edina & Joshi című műsorának vendége volt Sütő Enikő. Az egykori modell arról vallott, hogy mivel nem érezheti át az anyaszerepet, gyermek helyett másoknak próbál szeretetet adni.
2011. április 11. hétfő 15:45 -
Szakember segítségével fogy Giorgio
Nem elégedett külsejével Giorgio - ezért szakember segítségét kérte a diétához, tudtuk meg a FEM3 Edina&Joshi műsorából.
2011. április 11. hétfő 14:15 -
Bencsik Tami cáfol
Bencsik Tamara volt a FEM3 Edina & Joshi című műsorának a vendége. A beszélgetés során pikáns témák is előkerültek.
2011. április 8. péntek 15:00 -
Áprilisi tréfa áldozata lett Joshi
Leó volt a FEM3 Edina és Joshi című műsorának vendége. Az egykori valóságshow-szereplő kamerák előtt őrjöngött, majd a beszélgetés furcsa fordulatot vett.
2011. április 6. szerda 07:00 -
Feke Pál magányos, az igazira vár
Bár már a házasságot tervezték, nemrégiben szakított Feke Pál. A tehetséges énekes a FEM3 Edina&Joshi című műsorában magányáról beszélt.
2011. április 4. hétfő 17:30 -
Nem vetette meg a szexet a népszerű műsorvezető
Tilla Joshi vendége volt, akinek arról mesélt, hogy korábban nagyon sok egyéjszakás kalandja volt és nem vetette meg a szexet.
2011. április 4. hétfő 17:00 -
Nem vetette meg a szexet a népszerű műsorvezető
Tilla Joshi vendége volt, akinek arról mesélt, hogy korábban nagyon sok egyéjszakás kalandja volt és nem vetette meg a szexet.
2011. április 4. hétfő 17:00 -
Plasztikai műtétéről beszél Erika
A FEM3 Edina és Joshi című műsorában vendégeskedett a minap Zoltán Erika. A népszerű énekesnő az indiai sorselemzőnek arról beszélt, hogy néhány éve ő is plasztikai sebész kése alá feküdt.
2011. március 31. csütörtök 12:45 -
Joshi nem bírja a böjtöt
Közeleg a húsvét, még három hét van hátra a böjti időszakból. A TV2 Mokkájában böjti ételeket készítettek, és Joshi elmondta, ő egyszer pórul járt a "koplalással".
2011. március 31. csütörtök 07:45 -
Hujber Joshinak vallott
A FEM3 Edina és Joshi műsorának volt a vendége Hujber Ferenc, a minap. A színész az indiai sorselemzőnek vallott életéről, és arról, hogyan próbálja kezelni agresszióját.
2011. március 29. kedd 18:00 -
Joshi tombolt - kidobta a stúdióból a ValóVilág sztárját
Ordibálásba torkollott Joshi Bharat és Leo beszélgetése a FEM3 stúdiójában. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a műsorvezető interjúalanyát a magánéletéről kezdte faggatni. Leo totálisan kiborult, ordítani, csapkodni kezdett a tévéstúdióban, Joshi pedig kizavarta.
2011. március 29. kedd 12:25 -
Elválik Hajdú és Sarka Kata?
Joshi Bharat azt jósolta Sarka Katának és Hajdú Péternek, hogy 2015-ben elválnak. A fiatalasszony kijelentette: nem hisz a sorselemzőnek.
2011. március 29. kedd 09:30 -
Miért öregíti magát Lakatos Yvette
A FEM3 Edina és Joshi című műsorának volt a vendége Lakatos Yvette és párja, Ádám. A 16 éves lány és kedvese karrierjükről és kapcsolatukról mesélt.
2011. március 29. kedd 06:00 -
Halott édesanyjával beszélget Paudits Béla
A FEM3 Edina&Joshi című műsorában Paudits Bélával beszélgetett Joshi Bharat. Az indiai sorselemző a számmisztikával megállapította, hogy a 9-es szám többször megjelenik Paudits Béla életében, ami azt jelenti, hogy a halál utáni vágyódás állandóan jelen van a gondolatvilágában.
2011. március 25. péntek 06:00 -
Halott édesanyjával beszélget Paudits Béla
A FEM3 Edina&Joshi című műsorában Paudits Bélával beszélgetett Joshi Bharat. Az indiai sorselemző a számmisztikával megállapította, hogy a 9-es szám többször megjelenik Paudits Béla életében, ami azt jelenti, hogy a halál utáni vágyódás állandóan jelen van a gondolatvilágában.
2011. március 25. péntek 06:00 -
Megműtötték a Joshi Bharatot
Andrássy Jolán Éva, pszi sebész egy zsírcsomótól szerette volna megszabadítani Joshit, méghozzá a pszi sebészet segítségével. A sebész tűz segítségével fertőtlenítette kezét, majd elkezdődött a beavatkozás. A csomó megmaradt, de az energia dolgozni fog és 14 nap után eltűnik teljesen.
2011. március 24. csütörtök 12:00 -
Nehezen bírja a távkapcsolatot Regina
A FEM3 Edina&Joshi című műsorában Joshi Bharat készítette el Dukai Regina számmisztikai mátrixát. Az elemzés során az énekesnő-modell őszintén vallott kapcsolatukról.
2011. március 23. szerda 11:00 -
Ismét szájára vette Hajdú Szíj Melindát
Hajdú Péter sem úszta meg, hogy Joshi elkészítse számmisztikai mátrixát: melyből sok minden kiderült. Az indiai sorselemző a beszélgetés alatt nem kímélte a műsorvezetőt, s nem egyszer a frászt hozta rá.
2011. március 18. péntek 08:00 -
16 évesen vesztette el szüzességét a Jóban Roszban sztárja - videó!
A Jóban Rosszban sztárja, Vágvölgyi Lilian a korai szexualitásról, a felvilágosítás hiányáról beszélgetett Joshival. A beszélgetés során kiderült, hogy Joshi 25 évesen, Lilian pedig egy komolyabb kapcsolat során, 16 évesen veszítette el szüzességét. A színésznő szerint annyi negatív hatás éri a fiatalokat, hogy a legtöbbjük már 14-15 évesen túl van az első kalandján.
2011. március 17. csütörtök 17:00 -
Szerelmet jósolt Joshi Anettkának
Alig hallani mostanában Anettkáról. Az egykori tévés férje, Rezső halála óta egyedül él, most azonban ez megváltozhat.
2011. március 15. kedd 09:30 -
Joshi Bharat elárulta a boldog házasság titkát!
Joshi Bharat bábszínészként érkezett hozzánk, közgazdászként diplomázott, és most az emberek sorsának egyengetése az élete. Az ország kedvenc sorselemzőjével beszélgettünk.
2011. március 12. szombat 14:00 -
Váratlan fordulat! Gyermekáldás elé nézhet Anettka
Joshi Bharat számmisztikán alapuló számítása azt mutatja, hogy még ebben az évben, de legkésőbb jövő tavasszal hatalmas fordulat áll be Anettka sorsában. Társra talál és 2014-2015 környékén még egy gyermek is érkezhet életébe, hogy ezzel teljesíteni tudja karmikus feladatát.
2011. március 11. péntek 09:30 -
Tünde férjhez megy?
A FEM3 Edina és Joshi című műsorában nagy meglepetés érte Kiszel Tündét. Párja, Károly kamerák előtt ajándékozta meg egy gyönyörű gyűrűvel.
2011. március 9. szerda 16:00 -
Joshi kalandja a keresztnevekkel meg a metállal
Szar lehet úgy műsort vezetni, hogy 1) percekkel a beszélgetés kezdete után sem tudja az ember a riportalanyok nevét, 2) a szerkesztők rossz zenekarról szóló információkkal tömnek minket, 3) és még kivágni sem tudjuk magunkat.
2011. március 9. szerda 10:30 -
Saunders hatalmas koppanása
Az EDINA ÉS JOSHI keddi adásában Kállay-Saunders András nőnap alkalmából díszített fel ízlése szerint egy tortát Reninek.
2011. március 8. kedd 15:00 -
A TV2 ex-sztárjához fordult a válságban lévő politikus
Schmuck Andor Joshi Bharathoz látogatott el a FEM3 Joshi és Edina című műsorba, hogy az indiai sorselemző megoldást találjon neki házassága problémáira. A politikus ugyanis nemrég vált el feleségétől, Krisztinától, akivel pont négy évet töltöttek együtt.
2011. március 8. kedd 09:27 -
Kiszel Tünde szívesen teherbe esne
Károly és Kiszel Tünde a kapcsolatukról mesélnek ma délután Gombos Edinának a FEM3 Edina és Joshi című új műsorában, ahol kiderül: Kiszel Tünde gyermeket szeretne.
2011. március 7. hétfő 10:10 -
Lehull a lepel! Mi a közös Liptai Claudiában és Joshi Bharatban?
Joshi Bharat pár hónapig Liptai Claudia oldalán vezetett reggeli műsort, most a FEM3 csatornán Gombos Edina mellett dolgozik. Arról faggattuk a sorselemzőt, mit gondol, miért Claudia és Edina a két legkedveltebb magyar híres hölgy?
2011. március 7. hétfő 09:00 -
Joshi Bharat az autóban énekelve próbál felébredni
A TV2 Mokka habbal című műsorát vezeti, március 7-től a FEM3 csatornán Gombos Edinál az Edina és Joshi című magazinműsorral várják a nézők. Az első hét kegyetlen volt a sorselemző számára, amikor korán kellett kelnie, hiszen Gödöllőről jár be a televízió stúdiójába.
2011. március 6. vasárnap 21:27 -
Joshi Bharat nem akarja
Joshi Bharat akkor vált ismertté, amikor a nevével fémjelzett műsorával tűnt fel a TV2 képernyőjén, de ezoterikus körökben már korábban népszerű volt a Magyarországon élő indiai számmisztikus. Tizenöt éven át tanított a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen. Aki másoknak meg tudja mondani, milyen jövő vár rájuk, nyilván a sajátját is látja...
2011. március 4. péntek 20:11 -
Kirúgták: nyolc napot bírt ki a TV2 sztárja
A TV2 és a FEM3 műsorvezetője, Joshi Bharat még 1980-ban került hazánkba, előtte Indiában szerzett diplomát a helyi közgazdasági egyetemen. Az egyetemi végzettség megszerzésére azonban inkább a szükség, mint a számok világának szeretete vitte rá a műsorvezetőt. A diploma megszerzése után mindössze nyolc napig dolgozott szakmájában.
2011. február 24. csütörtök 06:50 -
Szíj Melindából valódi sztárt csinál Joshi Bharat
Joshi Bharat az utóbbi hetekben szinte a szárnyai alá vette Szíj Melindát, aki úgy tűnik, végleg búcsút intett visszahúzódó énjének. A Megasztárban népszerűvé vált énekesnőnek fontos a közönség szeretete.
2011. február 21. hétfő 19:42 -
Joshi még soha nem hordott tangát
Az egészségtelen, de divatos ruhadarabok kapcsán nemcsak a vendégek, hanem Joshi Bharat is kifejtette véleményét: a műsorvezető sosem értette, mi a jó a tangaviselésben.
2011. február 18. péntek 12:00 -
Tatár Csilla rágót csent el
A TV2 Mokkájában Demcsák Zsuzsa és Joshi Bharat, valamint Tatár Csilla és Almási Kitty klinikai szakpszichológus arról beszélgettek, hogy szinte mindenki csent már el valamit életében. A téma apropóját nyilvánvalóan Bakács Tibor Settenkedő szerencsétlen esete szolgáltatta.
2011. február 16. szerda 10:00 -
Edina és Joshi együtt
Fekete és fehér, yin és yang, tűz és víz. Az ellentétek évezredek óta vonzzák egymást. Mint Edina és Joshi, akik március 7-től új műsorukban praktikus és spirituális segítséget nyújtanak nőknek a mindennapokhoz. Az egyórás műsorban ismert emberek magánéleti drámáit, örömeit és sorsának alakulását is nyomon követik.
2011. február 12. szombat 18:00 -
Joshi Bharat Gombos Edinával csap össze
Új műsorukban sztárok problémáit próbálják megoldani, Joshi Bharát szeret kérdezni és szerinte tud is.
2011. február 12. szombat 10:47 -
Edina és Joshi a FEM3 műsorán!
Vadonatúj műsor március 7-től minden hétköznap délután a FEM3 képernyőjén!
2011. február 11. péntek 14:00 -
Joshi és Edina a FEM3-nál
Vadonatúj műsor indul március 7-től minden hétköznap délután a FEM3 képernyőjén Gombos Edina és Joshi Bharat vezetésével, melyben praktikus és spirituális segítséget nyújtanak nőknek a mindennapokhoz.
2011. február 11. péntek 12:30 -
Újra saját műsort kap a TV2 egykori sztárja
Joshi Bharat pár hónapos kényszerpihenő után újra visszatérhetett a kaptafájához. Míg január elején csatlakozott a TV2 Mokkájának csapatához, végre a várva várt saját műsorát is bejelentették. Ez március elejétől indul Edina és Joshi címmel a FEM3 csatornán.
2011. február 11. péntek 11:01 -
Joshi Bharat csak egyszer nézett a jövőbe - aztán soha többet
Joshi Bharat, a TV2 sorselemzője nem kedveli a jövőbelátás "tudományát", legalábbis nem azt a formáját, ami ma hazánkban is erősen teret nyerni látszik. Jelesül, hogy úton-útfélen hirdetésekbe ütközünk, melyek mögött rendre kóklerek állnak.
2011. február 9. szerda 11:32 -
Szíj Melinda: Kezet nem fogok a Hajdú Úrral!
Joshi mindent megtett, hogy kibékítse Szíj Melindát és Hajdú Pétert. A műsorvezető többször bocsánatot is kért, virágot is hozott az énekesnőnek. Ám minden igyekeztük ellenére sem sikerült megbeszélniük a nézeteltérést. Melinda nem volt hajlandó megbocsátani, szerinte a békülési szándék nem volt őszinte!
2011. február 8. kedd 13:00 -
Joshi Bharat attól tart, nem tenne jót az újabb látogatással
Joshi Bharat az Új Ásznak bevallotta: egyelőre nem tervezi, hogy meglátogassa édesanyját, aki mentálisan egyre rosszabb állapotba kerül. Az indiai sorselemző tavaly járt Indiában és a bátyjával megbeszélte, hogy azonnal utazik, ha baj van.
2011. február 6. vasárnap 12:55 -
A Tv2 járt a legrosszabbul az NMHH-val
Joshi Bharat és az Édesnégyes 220 milliónyi bírságot gyűjtött már össze az új hatóságtól.
2011. február 4. péntek 10:19 -
Szíj Melinda nem békül ki Hajdú Péterrel
A Megasztár énekese előzetesen jelezte, hogy nem hajlandó Hajdú Péterrel szóba állni, ezért a Frizbi felvételére Joshi Bharatot hívták segítségül.
2011. február 3. csütörtök 10:03 -
Joshi Bharat férjhez adja a lányát
Úgy tűnik, nincs messze a nap, amikor teljesülhet Joshi Bharat kívánsága: nagyobbik lánya, Szávitri még idén unokával ajándékozhatja meg!
2011. január 30. vasárnap 13:00 -
Joshi Bharat unokát szeretne
Aggódó apaként volt idő, amikor Joshi Bharat kérdezősködött a lánya párja felől, ahogy egykor Indiában látta. A Mokka habbal műsorvezetője a hot! magazinnak elárulta, olyan fiú nem jöhetne számításba, akinek nincs rendben a lelke, távol áll tőle minden extrémitás.
2011. január 28. péntek 20:50 -
Liptai nem elégedett az alakjával?
Molett hölgyek öltözködési trükkjeiről beszélgetett Lipta Claudia és Joshi Bharat a TV2 Mokka Habbal című műsorában Cseke Katinkával, Gábor Éva színésznővel és Kiss-Matyi Mónika stylisttal.
2011. január 21. péntek 11:45 -
Joshi Bharat keleti ember, ráér

2011. január 17. hétfő 07:37 -
Joshi Bharat elfelejtheti a szabadnapokat
Az indiai sorselemző a Star magazinnak bevallotta: tavaly először nyaralt kettesben a feleségével, és nehezen szokja meg, hogy lassan mindkét lánya kirepül a családi fészekből. Joshi Bharat a Mokka Habbal című műsort vezeti, így korábban ünnepelték a karácsonyt.
2011. január 12. szerda 21:29 -
Joshi tanítani fog
Budapest - Joshi Bharat (55) megkezdte a visszaszámlálást. A TV2 műsorvezetője, aki nem mellesleg a FEM3 csatornán és a Blikk Tv műsorában is szerepel, februártól visszatér korábbi szakmájához, a tanításhoz.
2011. január 11. kedd 04:42 -
Joshi Bharat két karácsonya
Az indiai sorselemző a Tabu Tv évzáró rendezvényén mesélt a család ünneplési szokásairól. Joshi Bharat idén Egyiptomban karácsonyozott.
2011. január 10. hétfő 09:40 -
Joshi Bharat: Miért pont szilveszterkor teszünk fogadalmat?
Az indiai sorselemző szerint egyáltalán nincs szükségünk szilveszterre ahhoz, hogy fogadalmakat tegyünk. Persze azt azért ő is elismeri, hogy nem véletlenül vannak egységek az életünkben.
2010. december 31. péntek 16:34 -
Videó: Joshi is bakizik néha - videóval

2010. december 31. péntek 14:42 -
Joshi Bharat és Ezek megőrültek! - újra a TV2-n!
Januárt 3-tól mindenki kedvenc műsorvezetője, Joshi Bharat egy vadonatúj műsor, a Mokka Habbal házigazdája lesz, a minden várakozást felülmúló sikerműsor, az Ezek megőrültek! pedig új celebekkel és az eddiginél is szórakoztatóbb tartalommal jelentkezik.
2010. december 15. szerda 15:00 -
Januárban visszatér Joshi Bharat
Az indiai sorselemző egy új műsor, a január 3-án induló Mokka Habbal egyik házigazdája lesz.
2010. december 15. szerda 14:00 -
Meglepő fordulat: Joshi Bharat visszatér
Januárt 3-tól Joshi Bharat egy vadonatúj műsor, a Mokka Habbal házigazdája lesz a TV2-őn.
2010. december 15. szerda 13:25 -
Új műsort kap Liptai Claudia
Fél órás, új műsorban bizonyít Liptai Claudia Joshi Bharattal és Demcsák Zsuzsával. A műsorban a hármas segíteni próbál.
2010. december 15. szerda 12:45 -
Joshi Bharat újra a TV2-n!
Januárt 3-tól Joshi Bharat egy vadonatúj műsor, a Mokka Habbal házigazdája lesz.
2010. december 15. szerda 11:19 -
Joshi titkos fogadalma
A népszerű jós bizony több dolgot is megfogad az év végén. De csakis olyan dolgokat tervez, amiknek a megvalósításához hatalmas önfegyelem kell. Mert az újévi fogadalmak esetében
2010. december 7. kedd 12:12 -
Joshi Bharat egyetemi tanár lett
Pár év kihagyás után ismét tanárként áll a "színpadra" Joshi Bharat. A FEM3 műsorvezetője februártól a Mantra Szabadegyetemen oktatja a diákokat. Joshinak nem újdonság ez a szerep, hiszen a TV2-őn nagy sikert aratott műsora előtt 15 évig tanított ebben az iskolában. Most visszatér a gyökerekhez, hogy megtanítsa a diákoknak a numerológia "csínját-bínját".
2010. december 1. szerda 18:53 -
Senkit nem érdekel már Joshi Bharat?
Joshi Bharat november 23-i, kecskeméti fellépésére olyan kevesen voltak kíváncsiak, hogy végül elmaradt.
2010. november 29. hétfő 11:19 -
Joshi Bharat kendőzetlenül Szíj Melindáról videó
Joshi Bharat nemrégiben egy órán keresztül beszélgetett Szíj Melindával. Arról faggattuk a sorselemzőt, hogy mit gondol, Melindának van-e esélye arra, hogy hosszú távon sikeres előadó legyen.
2010. november 26. péntek 08:11 -
Videó: Szíj Melinda kiborult a fenyegetésektől
Joshi Bharat Titokszoba című műsorába minden héten más ismert ember látogat. A második adásban a megasztáros Szíj Melindával folytatja a beszélgetést Magyarország legismertebb sorselemzője.
2010. november 17. szerda 16:01 -
Videó: Szíj Melinda: Ijesztő a rajongók szeretete
Új sorozat a Blikk TV-n! Joshi Bharat Titokszoba című műsorába minden héten más ismert ember látogat. Az első adásban a megasztáros Szíj Melindával beszélget Magyarország legismertebb sorselemzője.
2010. november 15. hétfő 16:01 -
Indul Joshi Bharat internetes műsora

2010. november 15. hétfő 11:33 -
Joshi Bharat beleszeretett Petrába - párjával együtt
Idén kegyes hozzánk a november, gyönyörű, napsütéses napokkal ajándékoz meg bennünket az ősz. Ám van, aki a legszívesebben tavaszig elköltözne egy melegebb országba, és szívesen kihagyná a borongós, hideg őszi-téli hónapokat. Az indiai sorselemző szeret Egyiptomban időzni, de idén Jordániát kereste fel párjával.
2010. november 14. vasárnap 17:32 -
Szíj Melinda Joshi Titokszobájában

2010. november 14. vasárnap 05:04 -
Joshi Bharat elárulja, mitől jó a szex
Joshi Bharat szerint éppen ideje volt valami új dologba kezdenie. Joshit megszűnt produkciójáról és jövőbeni terveiről faggatták rajongói a Blikk.hu-n, így természetesen szó volt a hétfőtől induló új műsoráról is, melyet a Blikk Tv-n láthatnak majd az érdeklődők.
2010. november 12. péntek 14:00 -
Videó: Joshi Bharat kedvence a rakott krumpli

2010. november 11. csütörtök 16:54 -
Nézettségi verseny áldozata lett Joshi Bharat
Joshi Bharat szerint éppen ideje volt valami új dologba kezdenie. Joshit megszűnt produkciójáról, és jövőbeni terveiről faggatták rajongói, így természetesen szó volt a hétfőtől induló új műsoráról is, melyet a Blikk Tv-n láthatnak majd az érdeklődők. 
2010. november 11. csütörtök 16:14 -
Joshi Bharat visszatér - videóelőzetes!
Hamarosan indul Joshi Bharat Titokszoba című beszélgetős műsora a Blikk Tv-n. Jövő héttől minden hétfőn két hírességet lát vendégül a műsorban hazánk legkedveltebb sorselemzője.
2010. november 10. szerda 14:00 -
Videó: Joshi Bharat minden titkot kiderít
November 15-től minden héten hírességek látogatnak el Joshi Bharat Titokszobájába. A BlikkTv legújabb produkciójában már-már pszichológiai szintű elemzésekkel találkozhattok, és persze komoly titkokra is fény derül. A Titokszoba Joshi Bharattal epizódjai minden héten egy ismert, érdekes embert mutatnak be. Az első részt november 15-én láthatod!
2010. november 10. szerda 09:25 -
Videó: Celebek Joshi Barat Titokszobájában
November 15-től hetente kétszer hírességek látogatnak el Joshi Barat Titokszobájába. A BlikkTv legújabb produkciójában már-már pszichológiai szintű elemzésekkel találkozhat majd a néző, és persze komoly titkokra is fény derül. A Titokszoba Joshi Barattal epizódjai minden héten egy ismert, érdekes embert mutatnak be. Az új részek hétfőn és szerdán tűnnek fel a blikk.hu honlapon.Ne hagyják ki, nem érdemes! Titokszoba Joshi Barattal teaser
2010. november 10. szerda 05:55 -
Videó: Joshi Bharat minden titkot kiderít

2010. november 10. szerda 05:55 -
Kérdezd Joshi Bharatot!

2010. november 9. kedd 09:09 -
Videó: Válaszút elé állítja a nézőket Joshi

2010. november 8. hétfő 09:30 -
Joshi Bharat a színpadon
Budapest
2010. november 8. hétfő 05:22 -
Claudia a szerelemről beszélgetett
Agyban vagy ágyban dől-e el a szerelem témában beszélgetett a TV2 Mokkájának két műsorvezetője, Liptai Claudia és Kárász Róbert meghívott vendégeikkel, Joshi Bharattal és Kánya Katával.
2010. november 4. csütörtök 15:00 -
Joshi Bharat: "Mi egy évben nem csak egyszer emlékezünk"
Joshi Bharat több barátját is elveszítette az utóbbi években, és sajnos feleségének, Csillának az édesapját és testvérét is el kellett temetniük nemrég.
2010. október 31. vasárnap 15:43 -
Joshi Bharat élőben - kövesd a turnét!
Hamarosan újra visszatér közönségéhez Joshi Bharat, akinek műsorát a TV2 2010 júniusában vette le a képernyőről.
2010. október 29. péntek 09:30 -
Joshi Bharat visszatér!
Budapest
2010. október 28. csütörtök 15:18 -
"Nem én rúgattam ki Mónikát!" - Joshi Bharat őszintén
Joshi Bharat teljesen alaptalannak érzi azokat a vádakat, miszerint neki is szerepe volt abban, hogy Erdélyi Mónikát végül kirúgták az RTL Klubtól.
2010. október 25. hétfő 07:15 -
Joshi Bharat kis híján elsírta magát
Iszapkárosult családdal beszélget szerda délután Joshi Bharat a Boszorkánykonyha című tévéműsorban. Joshi elmesélte, hogy általában hozzá szoktak jelentkezni az emberek, ebben a különleges helyzetben azonban érthető, hogy a dolog a szerkesztők ötlete volt, hiszen a kolontári és devecseri családok nem néznek televíziót a katasztrófa óta.
2010. október 18. hétfő 08:56 -
Visszatér a képernyőre a TV2 egykori sztárja! - videó
Az Ízek, imák, szerelmek című mozifilm premierjén jártunk, ahol két híresség is életének egy új szakászáról mesélt nekünk. Kiderült, hogy Steiner Kristófot bárhová is sodorja a szél Budapesten érzi igazán otthon magát, és azt is megtudtuk, hogy milyen jövő vár Joshi Bharatra a TV2-nél.
2010. október 15. péntek 18:10 -
Megasztár-drámák Joshi Bharattal
Emberi drámák történnek kérem a Megasztáron, most például a kieső Detti barátjával dumált az empatikus Körmendi kolléga, de odarántotta Joshi Bharatot is, az emberi drámák felkent és betiltott pápáját. Az a helyzet, hogy sem tunkolni nem akarunk a vérben, sem túlkönnyezni az ügyet, csak úgy tekergünk az adások helyszínein az adások közben, a TV2 szíves engedélyével és mosolyától kísérve. Meséljenek már a fórumban: szeretik ezeket a videókat?2010. október 8.
2010. október 8. péntek 00:00 -
Megasztár-drámák Joshi Bharattal
Emberi drámák történnek kérem a Megasztáron, most például a kieső Detti barátjával dumált az empatikus Körmendi kolléga, de odarántotta Joshi Bharatot is, az emberi drámák felkent és betiltott pápáját. Az a helyzet, hogy sem tunkolni nem akarunk a vérben, sem túlkönnyezni az ügyet, csak úgy tekergünk az adások helyszínein az adások közben, a TV2 szíves engedélyével és mosolyától kísérve. Meséljenek már a fórumban: szeretik ezeket a videókat?
2010. október 8. péntek 00:00 -
Ott voltunk, amikor egymás nyakába borult a két rivális sztár - videó
A Best magazin partiján jártunk, ahol számos híresség a tiszteletét tette. Miközben Fodor Zsóka teljes odaadással énekelte Tabáni István dalait, addig Peller Mariann és Joshi Bharát megbeszélték, hogy habár egykoron riválisok voltak, elismerik egymás munkáját és egyáltalán nincsenek haragban! Ha érdekel, hogy buliznak a sztárok nézd meg a videót!
2010. október 5. kedd 08:10 -
Joshi Bharat Zimány Lindáról
Az indiai sorselemző néhány hónap szünet után folytatja...
2010. október 1. péntek 17:34 -
Joshi Bharat újra képernyőre kerül!
Az indiai sorselemző néhány hónap szünet után a TV2 érdekeltségébe tartozó FEM3 csatornánál folytatja, ahol hírességek és átlagemberek problémáit fogja megoldani.
2010. október 1. péntek 10:21 -
Joshi Bharat újra képernyőre kerül
Néhány hónap szünet után a TV2 érdekeltségébe tartozó FEM3 csatornánál folytatja Joshi Bharat
2010. október 1. péntek 10:14 -
Joshi Bharat könnyített a fájdalmán
Bagi Iván életére, habár hosszú idő telt el azóta, hogy elhagyta az intézet zord falait, máig kihatással van az ott töltött idő. A humorista elárulta: számtalan pszichológusnál megfordult már, hogy begyógyítsa szörnyű gyermekkorának sebeit, ám mind ez idáig sikertelennek bizonyultak próbálkozásai. Mindaddig, amíg nem találkozott Joshi Bharattal, akinek segítségével sikerült könnyíteni fájdalmán.
2010. szeptember 27. hétfő 12:31 -
Őrülten rajong a Megasztárért a TV2 sorselemzője
Joshi Bharat és családja is elkötelezett Megasztár rajongók, az első élő adás felvételeit azonban családi nyaralás miatt kihagyják. Az indiai sorselemző feleségével és lányaival Zalakarosra utazik, ahol vasárnapig élvezik a kényeztetést.
2010. szeptember 25. szombat 18:34 -
Joshi Bharat szerint kislánya lesz fitneszgurunak
Asztrológus barátnője és Joshi Bharat is kislányt jósol Rubint Rékának, aki harmadik terhességéről mesélt a Boszorkánykonyhában.
2010. szeptember 22. szerda 11:00 -
Rájár a rúd Damura
Damu Roland a TV2 Aktívjában szerencsétlenre sikerült nyaráról beszélt. A színészt valóban sorra érték a csapások, de reméli, hogy ősztől a régi kerékvágásba lendülnek a dolgok. Hogy miért érte ennyi baj a színészt? Damu szerint mindez véletlen, ám Joshi Bharatnak más véleménye van erről.
2010. szeptember 13. hétfő 12:00 -
"Váratlanul érinti az embert" - gyászol a TV2 sztárja
Joshi Bharat az elmúlt időszakban még inkább családjának szenteli idejét, hiszen felesége, Csilla nemrég vesztette el édesapját. Az idős férfi már a hetvenkilencedik életévét töltötte be, ám hangulata mindig derűs volt.
2010. szeptember 13. hétfő 06:45 -
Aláírásokkal harcol az ország a TV2 sztárjáért
Az utcán is leszólítják Joshi Bharatot a járókelők, akik visszakövetelik az indiai sorselemzőt a képernyőre. Nyáron még az egykori Barátok közt-ös Marenecz Fruzsina nagymamája is felkereste Joshit, és elárulta: lakhelyén aláírásgyűjtést szervezett, hogy megmentse Joshi műsorát.
2010. szeptember 7. kedd 12:13 -
Joshi a FEM3 műsorán
Március elseje óta találkozhatnak a nézők Gombos Edinával, Némethy Marcsival és a két állandó szakáccsal Susánszky Ádámmal és Szatmári Ferivel. Hétfőtől csatlakozik a műsorhoz Joshi Bharat is, rovatában életvezetési tanácsokat ad ismert és civil embereknek.
2010. augusztus 29. vasárnap 14:00 -
Új műsorral tér vissza a képernyőre Joshi Bharat
Sztárok és civil emberek problémáit orvosolja ezentúl Joshi Bharat heti egy alkalommal. Az indiai sorselemző nem kitárulkozást, hanem nyitottságot vár a celebektől, magától pedig lelki egyensúly nyújtását.
2010. augusztus 28. szombat 16:02 -
Joshi Bharat duplázásra készül
Budapest
2010. augusztus 28. szombat 05:15 -
Megelőzi Sebestyén Balázst a TV2 sztárja?
Az X-Faktor műsorvezetője egy hétvégén adott interjújában elárulta: a tervezett éjszakai beszélgetős show-jával kevesebbet tud foglalkozni a tehetségkutató miatt. A TV2 indiai sorselemzője, Joshi Bharat azonban minden idejét új műsorára szánja, ami sajtóinformációk szerint épp a Sebestyén Balázs által óhajtott műsorsávba kerül majd képernyőre a TV2-őn.
2010. augusztus 17. kedd 11:10 -
Sziget: páncélban is lehet inni!
Hunyadi kollégát effektíve Joshi Bharatnak nézték és keményen feltették a kérdést, hogy mit fizetünk azért, hogy fésületlen mondatokban szólnak a mikrofonba néhány szót. Hát, tulajdonképpen nem. Illetve sehogyan sem. Viszont találtunk páncélos lovagot, aki jegyet árult, Körmendi kollégát, aki egyre összeszedettebb, lassan kifejezetten folyamatosan fogja felvezetni az anyagokat, s bár most ebben a videóban senki sem mutat ördögvillát, azért a jelenlétünk a fontos.2010. augusztus 11.
2010. augusztus 11. szerda 08:00 -
Sziget: páncélban is lehet inni!
Hunyadi kollégát effektíve Joshi Bharatnak nézték és keményen feltették a kérdést, hogy mit fizetünk azért, hogy fésületlen mondatokban szólnak a mikrofonba néhány szót. Hát, tulajdonképpen nem. Illetve sehogyan sem. Viszont találtunk páncélos lovagot, aki jegyet árult, Körmendi kollégát, aki egyre összeszedettebb, lassan kifejezetten folyamatosan fogja felvezetni az anyagokat, s bár most ebben a videóban senki sem mutat ördögvillát, azért a jelenlétünk a fontos.
2010. augusztus 11. szerda 08:00 -
Rengeteget gúnyolták a kis Liptai Claudiát
Nem volt könnyű gyerekkora Liptai Claudiának. Ahogy a Tv2 Joshi Bharat című műsorában is elmondta, még mindig nem tudott megbocsátani édesapjának, aki italozó életmódjával keserítette meg a család életét, és a kis Claudiát is gúnyolódások céltáblájává tette.
2010. augusztus 5. csütörtök 09:15 -
Joshi Bharat nem tudta, ki az a John Lennon
Akik rég óta ismerték Joshit, el sem hinnék, hogy igazi Beatles rajongók. Hiszen a nyolcvanas évekig azt sem tudta, ki az a John Lenon.
2010. augusztus 4. szerda 08:30 -
Nézd meg Joshi Bharat otthonát!
Saját háza a nyaralója Joshi Bharatnak. A műsorvezető gödöllői otthonában jártunk, amelyet bárki megirigyelhetne, hiszen a dombok alján fekszik, és a mikroklíma, valamint az udvaron található medence miatt nyáron is elviselhető a forróság. Egyetlen szeglete van csak az épületnek, ahol nem érzi teljesen otthon magát a sorselemző...
2010. augusztus 2. hétfő 15:44 -
Joshi Bharat a TV2 malmaiban őrlődik
Mégsem indul új műsora ősszel Joshi Bharatnak. Az indiai sorselemző úgy fogalmazott: a nézők novemberben, de az is lehet, hogy csak januárban láthatják viszont a képernyőn. S hogy milyen műsorral? Joshi szerint erről még nem született döntés. Tény ugyanakkor, hogy a csatornánál most mindenki az ötödik Megasztárra összpontosít.
2010. július 30. péntek 13:16 -
Egy jó házasság titka!
Joshi Bharat vallomása.
2010. július 29. csütörtök 10:31 -
Joshi Bharat új műsort kap
A műsorvezető ősszel nem lélekelemzéssel próbál a délutáni műsorsáv nézőinek kegyeiért harcolni, helyette egy szórakoztató műsort kap.
2010. július 24. szombat 12:20 -
Claudiát Joshi Bharat is segítette
Az utóbbi hetek hírei, és a TV2 Mokkájának tanúsága szerint Liptai Claudia jobban van. A műsorvezető túl van a gyász legnehezebb szakaszán, ma már önfeledten tud kacagni, sőt a siófoki születésnapi és stábbulin is kiválóan érezte magát. Ahogy a Gesztesival való válása idején, úgy most is mellette voltak barátai, sőt a csatorna sorselemzője, Joshi Bharat is segített neki feldolgozni a múltat.
2010. július 22. csütörtök 10:30 -
Joshi Bharat ápolgatja Liptai Claudia lelkét
Joshi Bharat lett Liptai Claudia támasza ebben a nehéz időszakban.
2010. július 20. kedd 12:17 -
Joshi Bharat ápolgatja Liptai Claudia lelkét
Joshi Bharat lett Liptai Claudia támasza ebben a nehéz időszakban. Az indiai sorselemző a műsorán kívül is nagyon sokat beszélget Claudiával, aki még a nagy nyilvánosság előtt is leplezetlen őszinteséggel vallott Joshinak. Hát még a kamerák kereszttüzén kívül...
2010. július 20. kedd 09:42 -
Mit titkol Joshi Bharat?
Joshi Bharat nem beszélhet. Pedig nagyon szeretne.
2010. július 12. hétfő 15:13 -
Jön a Jersey Shore 2. évada
A legtuskóbb, legprolibb reality, ami mellett a lantos faszművész, Győzike és Editnéni, sőt, Maunika és Joshi is szépirodalmi remeknek tűnik, Miamiban folytatódik, csajbalhékkal, részeg faszikkal és ostobenkó kurvákkal, meg minden olyasmival, amitől az első etap oly' sikeres bírt lenni.
2010. július 1. csütörtök 15:31 -
Főállású tenyérjós lett a műsorvezetőből
Új műsora indulásáig magánpraxisára koncentrál Joshi Bharat, akinél személyre szabott életviteli tanácsadást kaphatunk.
2010. július 1. csütörtök 14:00 -
Újra sorselemző lett Joshi Bharat
BUDAPEST
2010. július 1. csütörtök 05:00 -
A TV2 műsorvezetőjének drámai vallomás: "Nagyon sokszor éheztem"
Az ő élete sem volt mindig fenékig tejfel, hiszen születése nem sok jót hozott a családjának: édesapja munka nélkül maradt, elszegényedtek. Joshi sokszor éhezett, előfordult, hogy azt ette, amit az utcán talált.
2010. június 25. péntek 14:00 -
Joshi Bharat: A csúcson hagytam abba!
Már új műsorát tervezgeti az indiai sorselemző
2010. június 22. kedd 10:00 -
Joshi Bharat új műsort tervez!
Az indiai sorselemző a műsora megszűnése után még mindig a TV2-nél dolgozik, és épp az elkövetkezendő időszakot tervezi...
2010. június 22. kedd 09:05 -
Nem meglepő? Milliókat keres munka nélkül a TV2 sztárja!
Joshi Bharat ugyan nem forgat, fizetését mégis minden hónapban átutalja neki a TV2. Az indiai sorselemző nem árulhatja el az összeget, a Napi Ász azonban úgy tudja: milliós nagyságrendekről van szó. Az eljárás egyébként nem meglepő: a sztárok többsége akkor is kapja fizetését, ha nem szerepel a képernyőn.
2010. június 22. kedd 08:10 -
Megfőztem Joshi Bharatot
A Bors június elején dobta piacra gasztronómia lapját, a Bors Menüt, amit csak azért nem neveznék magazinnak, mert a papír minősége egyszerűen nem engedi meg ezt a kifejezést.
2010. június 18. péntek 11:00 -
Visszatér a TV2 mellőzött sztárja!
Ősztől újraindul Joshi Bharat showja. A műsorba már nagy erőkkel és a legnagyobb titokban keresik a szereplőket.
2010. június 18. péntek 08:30 -
Joshi Bharat, a hős
Az árvízi károsultakon segített több híresség is egy rendhagyó evezéssel. A sportolók, műsorvezetők, modellek sárkányhajókba pattantak, és lapátot ragadva támogatták a rászorultakat.
2010. június 16. szerda 15:58 -
Joshi Bharattól egy indiai oroszlánnal búcsúzott a stáb
Egy indiai oroszlánt fogadtak örökbe Joshi Bharatnak a munkatársai, ezzel köszönték meg a műsorában végzett munkáját.
2010. június 13. vasárnap 14:21 -
Joshi Bharat apa lett
BUDAPEST
2010. június 13. vasárnap 09:40 -
Joshi Bharat: dolgozom az új műsoromon
Joshi Bharat idős édesanyja balesete után egy fokkal jobban van. Jót tett neki, hogy fia meglátogatta. Az indiai sorselemző showműsora ugyan megszűnt, de nem élvezheti felhőtlenül a nyári szünetet. Egyes információk szerint új valóságshow-t indít.
2010. június 7. hétfő 14:01 -
Joshi Bharat őszíntén vallott a házasságáról!
A szerdai Boszorkánykonyhában Joshi Bharat őszintén vall házasságáról, és arról hogyan fogadta indiai családja magyar feleségét.
2010. június 2. szerda 15:00 -
Joshi Bharat: a show a konfliktusokról szólt, nem idillről
Joshi Bharat beszélgetős műsorának megszűnése sokaknak fáj. A műsorvezető szerint a délutáni talkshow afféle társadalmi életvezetési útmutatás is volt, amelyre a nézők támaszkodhattak a mindennapi problémáik megoldása során. A show-nak mégis vége, a TV2 közleménye szerint azért, mert a médiatörvény követelményeinek betartásával nehéz jó nézettséget produkálni.
2010. május 30. vasárnap 16:16 -
Vajon ki lesz Joshi utódja?
Éberség, hölgytársak! Az sem mindegy, hogy ki-mi kerül a pofozkodó fogatlanok helyére. Íme pár javaslat, mivel tölthetnék ki a
2010. május 26. szerda 06:20 -
Joshi Bharat nincs elkeseredve
Joshi hamarosan új műsort kap. Az ORTT a Mónika show után az indiai sorselemzőt is kinyírta, pedig a stábjában még volt két évnyi forgatási lendület.
2010. május 22. szombat 07:09 -
Joshi Bharat miért nem látta előre a sorsát?
Hamarosan megszűnik Joshi Bharat műsora. De miért nem látta ezt előre? Joe bácsi, a STOP videobloggere megemlékezik Süsü farkáról.
2010. május 20. csütörtök 16:07 -
Joshi elbúcsúzott édesanyjától
Joshi Bharat nem szokványos családlátogatásra utazott Indiába.
2010. május 20. csütörtök 14:10 -
Joshi elbúcsúzott édesanyjától
Nemrégiben jött haza Indiából Joshi Bharat. Az indiai sorselemző 89 éves, súlyosan beteg édesanyját látogatta meg - valószínűleg utoljára.
2010. május 20. csütörtök 13:30 -
Minden ember problémája megérintette Joshit
Ahogy várni lehetett, az RTL Klub Mónika show-ja után megszűnik a TV2 Joshi Bharat műsora is. A csatorna közleményben indokolta a döntését, miszerint egyre nehezebbé vált olyan műsort készíteni, mely jó eséllyel száll harcba a nézők kegyeiért, ugyanakkor maradéktalanul megfelel a törvény előírásainak.
2010. május 18. kedd 15:30 -
"A csúcson hagytuk abba" - Joshi Bharattal is közölték a rossz hírt
Alig tért haza Joshi Bharat Indiából, ahol beteg édesanyját látogatta meg, máris közölték vele a rossz hírt: megszűnik a műsora.
2010. május 18. kedd 07:38 -
Joshi Bharat nem békíti tovább a családokat
Nem sokkal azután, hogy a konkurens csatorna leállt délutáni beszélgetős műsorával, most megszűnik a TV2 Joshi Bharat című műsora is.
2010. május 17. hétfő 18:05 -
Megszűnik a Joshi Bharat
Megszűnik a TV2 Joshi Bharat című műsora. A már leforgatott részek a terveknek megfelelően adásba kerülnek, újabb epizódokat azonban már nem vesz fel a csatorna.
2010. május 17. hétfő 13:32 -
Megszűnik a Joshi Bharat
A Tv2 szerint nem lehet olyan műsort készíteni, ami érdekli a nézőket, de nem sérti a médiatörvényt.
2010. május 17. hétfő 11:32 -
Megszűnik a Joshi Bharat
Egy hónappal azután, hogy megszűnt a Mónika Show, a konkurens csatorna is bejelentette, véget vetnek Joshi Bharat című kibeszélőshow-juknak.
2010. május 17. hétfő 11:20 -
Vége! Megszűnik a Joshi Bharat
Ugyan az előre leforgatott részek még műsorra kerülnek, újabb epizódokat azonban már nem vesz fel a csatorna.
2010. május 17. hétfő 11:17 -
Megszűnik a Joshi Bharat!
Megszűnik a TV2 Joshi Bharat című műsora. A már leforgatott részek a terveknek megfelelően adásba kerülnek, újabb epizódokat azonban már nem vesz fel a csatorna.
2010. május 17. hétfő 11:05 -
Hoppá: Megszűnik a Joshi Bharat!!!
Mónika után Joshi Bharatot is utolérte a média végzete
2010. május 17. hétfő 11:00 -
Megszűnik a Joshi Bharat
Megszűnik a TV2 Joshi Bharat című műsora. A már leforgatott részek a terveknek megfelelően adásba kerülnek, újabb epizódokat azonban már nem vesz fel a csatorna - adta hírül a TV2 Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának közleménye.
2010. május 17. hétfő 09:45 -
Joshi elköszönt mamájától
Amint édesanyja meglátta Joshit, egy csapásra jobban lett
2010. május 16. vasárnap 05:00 -
Verebes István prostituáltként utal Kelemen Annára
Ismét színpadra került Verebes István botrányt kiváltó zenés kabaréja a Kabaré 24 - Mikroszkóp Színpadon. A 6 celeb keres 1 szorzót című darabban Kiszel Tünde, Fekete Pákó, Mónika és Joshi Bharat mellett Kelemen Anna karaktere is megjelent volna, ám utóbbinál kiverte a biztosítékot az ötlet.
2010. május 14. péntek 15:51 -
Megszűnik Joshi Bharat műsora?
Miután napvilágot látott a hír, hogy az RTL Klub leveszi műsoráról délutáni műsorát, a Mónika show-t, rögtön elindultak a találgatások, hogy a TV2 "megtartja-e" konkurens műsorát, a Joshi Bharatot?!
2010. április 28. szerda 05:45 -
Joshi Bharat hisz a wellnessben
Tapolca
2010. április 27. kedd 07:59 -
Joshinak vallott Daróczi édesanyja
Joshi Bharat segítségét kérte a tragikusan elhunyt Daróczi Dávid édesanyja. Ica néni arra kérte az indiai sorselemzőt, hogy öntsön belé egy kis lelket.
2010. április 27. kedd 07:15 -
Daróczi édesanyjának fájdalmas vallomása
A tragikusan elhunyt Daróczi Dávid édesanyja úgy döntött kamerák elé áll, és a TV2 Joshi Bharat műsorában mesél gyermekéről és fájdalmáról.
2010. április 26. hétfő 13:30 -
Új világ - amit együtt akar Dobó Kata, Joshi Barat és Kepes András
A könyvek és az olvasás örömét kívánja visszaadni az elszegényedett családoknak, gyerekeknek és szülőknek egy ma délelőtt útjára indított kampánysorozat, ismert médiaszemélyiségek részvételével. A műsorvezetők és színészek összefogva próbálják megmutatni a rászorulóknak, hogy a képernyő keltette egyszínű és mesterkélt világ mellett létezik egy másik, az egyéni álmokból és fantáziából táplálkozó is. A könyvek világa.
2010. április 20. kedd 19:13 -
Újabb rekordbüntetést kaphat Joshi Bharat
Mónika után Joshi Bharat feje fölött is rezeg a léc?
2010. április 15. csütörtök 12:12 -
Hazugságvizsgáló az óvodában - A pszichológia spektruma
A sokáig lenézett lélektan kezdi megtalálni helyét a magyar valóságban, ahol egyébként a pszichológiai kulturáltság - hogy is mondjam - ott tart, hogy még Joshi Bharat tevékenysége is kultúrmisszió tud lenni...
2010. április 15. csütörtök 11:11 -
Vége a Joshi Bharatnak?
Az a hír járja, hogy a Mónika show bukása miatt a Tv2 sem ragaszkodik már ahhoz, hogy költséges forgatókönyv alapján megírt, sok statisztát foglalkoztató délutáni talk show-ra dobja ki a pénzét.
2010. április 14. szerda 14:35 -
Mónika csak a kezdet volt - Joshi Bharat műsorát is kivégzi az ORTT?
Húszmillió forint büntetéssel sújtaná Joshi Bharat műsorát az ORTT. A testület fokozottan ellenőrzi a csatorna kibeszélőshow-ját, és egy hónapon belül már a második rekordösszegű szankció sújtotta őket. A cél egyértelmű: az ORTT a Mónika-show vége után a TV2 műsorának megszűntét óhajtja.
2010. április 14. szerda 07:55 -
Joshi Mónikáról: "Én sem voltam ellenszenves neki"
Joshi Bharat számos ember életét mentette már meg, s szerinte ehhez nem is kell más, mint empátia. A TV2 műsorvezetőjét hírességek is felkeresték már, s köztük kolléganőjének, Liptai Claudiának is adott már tanácsot.
2010. április 11. vasárnap 11:44 -
Joshi Bharat bölcs szavai a halálról
Joshi Bharat nyolcvankilenc éves mamája combnyaktörést szenvedett. A sorselemző testvére együtt él vele, ott van mellette, ápolja, gondoskodik róla, és hetente többször gyógytornász is segíti a felépülését. A műsorvezető tudja, hogy neki is ott a helye, így elhatározta, hogy hazautazik az Indiában élő családjához.
2010. április 10. szombat 21:02 -
Többmilliós adománygyűjtés Joshi Bharat műsorában
A TV2 Joshi Bharat című műsorának segítségével a tévénézők 4 226 430 forintos adományt gyűjtöttek. A befolyt összeggel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványt támogatják. "Az Alapítvány célja, hogy a Gyermekklinikán kezelésre szoruló betegek gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek", valamint hogy a Tűzoltó utcai gyermekklinika betegei minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb szenvedés árán nyerjék vissza egészségüket.
2010. április 10. szombat 11:00 -
Mónika nem megy Joshihoz
Szívesen látná műsorában Erdélyi Mónikát - nyilatkozta az egyik napilapnak a TV2 sztárja, Joshi Bharat, miután kiderült, hogy az RTL Klub Mónika show-ja megszűnik. De vajon Mónika hajlandó lenne átruccanni a konkurenciához?
2010. április 9. péntek 17:15 -
Nahát! Így nézett ki Joshi Bharat 36 éve
Fotó a múltból, amikor papagájok potyogtak a villanydrótról
2010. április 9. péntek 09:30 -
Többmilliós adománygyűjtés Joshi Bharat műsorában
A TV2 Joshi Bharat című műsorának segítségével a tévénézők 4 226 430 forintos adományt gyűjtöttek. A befolyt összeggel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványt támogatják.
2010. április 8. csütörtök 19:34 -
Négymillió forintot szedett össze a gyerekeknek a TV2 sztárja!
Több mint négymillió forintot gyűjtöttek össze a tévénézők a TV2 Joshi Bharat című műsorának segítségével. A befolyt összeggel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványt támogatják.
2010. április 8. csütörtök 12:12 -
Joshi Bharat tütüben
BUDAPEST
2010. április 4. vasárnap 04:42 -
Az ORTT fejezte le a Mónika show-t - a műsorvezető sírva búcsúzott!
Erdélyi Mónika műsorát legyőzte Joshi Bharat, és tönkretette az ORTT. A nevével fémjelzett kibeszélő show háziasszonya már számított rá, hogy kilenc éve futó produkcióját leveszik a képernyőről.
2010. április 2. péntek 07:52 -
Családi dráma Joshinál
Heteken keresztül követte nyomon Joshi Bharat és stábja egy szerencsétlen sorsú pár történetét. Józsi és Mónika visszatérő vendége volt a műsornak, remélve, hogy a TV2 kamerái előtt sikerül rendezniük életüket. Amikor azt gondoltuk, hogy a történet semmi újat nem tartogat számunkra, tévedtünk. Még az utolsó percben is volt min megdöbbennünk. Ha el akarnánk mesélni, miről is volt szó tulajdonképpen, az esetet egy féltékeny fiatalember és kedvese lelki kálváriájaként jellemezhetnénk. A StoryOnline Joshit arról faggatta, vajon mi válthat ki egy emberből ilyen nagyfokú és az őrület határát súroló féltékenységet.
2010. április 2. péntek 03:00 -
Megszűnik a Mónika show
Nem áprilisi tréfa, Joshi Bharat és az ORTT kiütötte az RTL Klub egyik legsikeresebb műsorát.
2010. április 1. csütörtök 12:53 -
Joshi Bharat fájdalmas vallomása
Egy édesanya elvesztése fájdalmas és néha elviselhetetlen lelki trauma. Jól tudja ezt Joshi Bharat is, akik lélekben évek óta készíti fel magát a legrosszabbra.
2010. március 31. szerda 08:30 -
Rettegve indul útnak a TV2 sztárja!
Joshi Bharat már készül Indiába, az utazás részleteit azonban nyomós okok miatt nem szeretné elárulni. Attól tart, hogy külföldi tartózkodása alatt kirabolnák lakását. A TV2 sorselemzője ugyanakkor elárulta: hosszabb időre, két-három hétre szándékozik menni.
2010. március 29. hétfő 11:37 -
Joshi édesanyja súlyos beteg!
Hamarosan Indiába utazik Joshi Bharat. Nagybeteg édesanyját szeretné meglátogatni, vélhetően utoljára: az idő asszonyt hónapok óta kórházban ápolják.
2010. március 19. péntek 07:15 -
Joshi Bharat nem lehet nyugodt...
A hatalmas ORTT-büntetés és édesanyja balesete sem ad okot a jókedvre a TV2 műsorvezetőjének
2010. március 18. csütörtök 13:00 -
Joshi Barath milliókkal verte át a gyerekeket!
Kiakasztotta az ORTT-t Joshi Barath! Nem először, így csatornája, a TV2 13 milliós büntetést fizethet.
2010. március 17. szerda 07:15 -
Ha Joshi Bharaton múlna, ordítoznának a stúdióban
Az indiai sorselemző telefonszáma nyilvános, még az sem zavarja, ha vasárnap este is felhívják nézői a problémáikkal. Joshi Bharat mint mondja: showműsora annyi katarzist tartogat, hogy azért megéri dolgozni. A Star magazinnak bevallotta, szívesen színészkedne újra, hiszen annak idején hazánkba híres és elismert bábszínészként érkezett. Műsorát folyamatosan vizsgálja az ORTT és néha büntetések is születnek.
2010. március 15. hétfő 16:01 -
Joshi Bharat: a szerelmi extázis oldja a stresszt!
Sok nő irigyelheti Joshi Bharat feleségét, Csillát, hiszen az indiai emberek szexuális kultúrájáról legendák keringenek. A Káma Szútra pedig mindannyiuk alapolvasmánya volt. Csilla számára a férje soha nem "indiai férfi" volt.
2010. március 13. szombat 10:44 -
Rekordméretű büntetés: 13 milliót kaszál az ORTT a TV2 műsorán!
Soha nem látott mértékű, 13,4 millió forintos büntetést szabott ki az ORTT a TV2-re, annak Joshi Bharat című műsora miatt. Az ominózus részekben ugyanis az erőszakos témák sértették a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket.
2010. március 12. péntek 07:11 -
Közvélemény: Mónika vagy Joshi?
A juj.hu nem reprezentatív felmérése szerint kicsit mintha többen néznék a Mónika Show-t, mint a Joshi Bharatot. Egy megkérdezett szerint a hölgynek jobb a feneke, mint Joshinak, a másik szerint ő a menő. A többség azonban valamilyen megfogalmazásban mindkét műsort elutasítja, legalábbis bevallása szerint egyiket sem nézi. Volt, aki kifejezetten rákérdezett, hogy ki az a Mónika és ki az a Józsi - akadt olyan járókelő is, aki kifejtette: mindkét műsor agybutító hatású.2010. március 6.
2010. március 6. szombat 06:00 -
Joshi Bharat vs. Mónika Show
Nincs olyan ember, aki semleges tudna maradni a kibeszélő műsorokkal szemben. Valaki vagy szereti őket, vagy nem. A szórakozni vágyók számára minden hétköznap délután nyitva áll a színház a két ismert kereskedelmi televízión, és garantáltan szem nem marad szárazon.
2010. március 5. péntek 12:03 -
"Úgy érzem, nem akar már élni" - tragédiára készül a TV2 sztárja?
Joshi Bharatot lelkileg nagyon megviseli idős édesanyja betegsége, aki február elején került kórházba combnyaktöréssel. A TV2 sorselemzője már készül Indiába, hogy meglátogassa, és bátyjának is szólt: bármilyen rendellenességet észlelnek édesanyja állapotában, szóljon, és ő azonnal rohan családjához.
2010. március 2. kedd 06:25 -
Joshi Bharatnak csicseriborsót főz felesége
Joshi Bharat kedves feleségével beszélgettünk - ő elmondta, hogy csak az emberek szeretete zavarja őket, például családi összejöveteleket is meg-megzavarnak a rajongók az utcán, de végülis ez ezzel jár és kész. Másban nem változott az életük - a kedvenc ételükre is rákérdezett a riporter: ezt a hölgy a csicseriborsóban jelölte meg. Úgy mondta: ez olyasmi, mint a sólet. Azonnal írják meg nekünk a fórumban, hogy ez tényleg olyan-e. Liba van benne?2010. február 20.
2010. február 20. szombat 14:00 -
Joshi Bharatra rászól a felesége a hibákért
Joshi Bharat-ot kérdeztük arról, mit gondol, miért ő az egyetlen TV2-es személyiség, aki díjat kapott a Story Gálán. Reá jellemzően egyből életvezetési tanácsot is adott: nem kell mindig elemezni, ő csak csinálja a dolgát, nem analizál, csak örül az eredménynek. Sokat tanultunk tőle. A kérdésre, hogy jól érzi-e magát műsorvezetőként, egyértelmű igennel válaszolt, mint mondta, ő színész. Mi eddig azt hittük, bábszínész volt. Mindegy. Tévedtünk.2010. február 20.
2010. február 20. szombat 08:00 -
Joshi Bharatnak csak a testét lehet megalázni
Az indiai sorselemző nem tartja korrektnek, ha az érvelőt támadják, bár ellene ez is hatástalan, neki ugyanis a lelkét nem, csak a testét lehet megalázni.
2010. február 15. hétfő 11:28 -
A hét legolvasottabb írásai
Celebjeink ezen a héten is gondoskodtak arról, hogy legyen valami, ami felkavarja az állóvizet, sőt sajnos tragédiáról is beszámoltunk. Azok kedvéért, akik lemaradtak a legizgalmasabb hírekről, most összefoglaljuk azokat. Nézzétek meg vadonatúj extrafelvételeket tartalmazó videónkat is, amelyben többek között láthatjátok Vásáry André új lemezének felvételét, a Story Gála legszebb ruháit, Benkő Dánielt és Andreát és nem utolsósorban Joshi Bharatot!
2010. február 13. szombat 06:30 -
Vége az átverésnek a kibeszélőshow-kban
Az adatvédelmi biztos szerint a felvételek után is letilthatók a Joshi- és a Mónika-show-k felvételei.
2010. február 12. péntek 15:39 -
Médiatörténelem: Joshi Bharat leszólította Erdélyi Mónikát
Joshi Bharat szombat este leszólította Erdélyi Mónikát, majd percekig kedélyesen cseverészett vele. Az indiai sorselemző azt sem tartja kizártnak, hogy a továbbiakban jó viszonyt ápoljon ellenfelével, akit kedves és aranyos nőnek tart.
2010. február 9. kedd 07:18 -
Az RTL tarolt a Story Gálán!
Képzeljék ott voltunk a csillogásban benne, bizony. Éjszaka belevegyültünk a celebáradatba és csak lestük, ahogy Lajcsitól Benkő Dánielen és Joshi Bharaton át Kiszel Tündéig mindenki kilibbent egy*egy helyes taxiból és behatolt a forgatagba, mintha mindig ezt csinálná. Mi is a legszívesebben mindig ezt csinálnánk. Önök? Szép party volt.2010. február 7.
2010. február 7. vasárnap 16:00 -
Édesanyjáért aggódik Joshi
Budapest
2010. február 4. csütörtök 08:11 -
Joshi Bharat édesanyja combnyaktöréssel került kórházba
A TV2 pátyolgató műsorának arcát a napokban azzal hívták föl, hogy Indiában élő 88 éves édesanyját kórházba szállították, miután combnyaktörést szenvedett.
2010. február 4. csütörtök 07:55 -
Csütörtökön elsötétül a TV2
Joshi Bharat és a bűnözős Hal a Tortán után újabb elsötétítésre ítélték a TV2-t.
2010. február 1. hétfő 12:00 -
Hol van, amit ígértél, Joshi?
Három család úgy érzi, csak a nézettséget növelték gyermekük tragédiájával.
2010. február 1. hétfő 04:22 -
Halálosztás és tisztelet - a TV2 sztárjai közt szelektál a blogger
A Joshi Bharat fenyegetőjeként elhíresült Lakat ezúttal Pachmann Péter mellé állt. Míg a TV2 egyik sztárját kicsontozná, a másikat védelmébe veszi a népszerű blogger.
2010. január 24. vasárnap 11:31 -
Életveszélyes fenyegetés - kicsontozná Joshi Bharatot!
Joshi Bharat fenyegetője újra felbukkant - írja a Vasárnapi Ász. A Lakat névre hallgató férfi ezúttal bevallotta: több alkalommal érezte már küldetésének, hogy kioltsa az olyan emberek életét, mint Joshi Bharat.
2010. január 10. vasárnap 19:02 -
Joshi Bharat: Addig kell szeretni, amíg lehet!
Az indiai származású sorselemzővel a Szent László kórházban beszélgetett az internetes sztártévé riportere.
2010. január 8. péntek 10:00 -
Joshi Bharat: Addig kell szeretni, amíg lehet!
Az indiai származású sorselemzővel a Szent László kórházban beszélgetett az internetes sztártévé riportere. Joshi Bharat beteg gyerekeket látogatott meg az intézményben, aminek a lurkók is nagyon örültek. A TV2 műsorvezetője elárulta, hogy neki nagyon fontos a szeretet, ezért azt tanácsolta az embereknek, hogy vigyázzanak, és addig szeressenek, amíg lehet!
2010. január 7. csütörtök 20:26 -
Győzike még nagy pénzért sem vállalta!
Joshi Bharat és Mónika műsora is negatív színben tünteti fel a romákat - írja egy tanulmány, amit az ORTT készíttetett. Gáspár Győző a Napi Ásznak elárulta: családjukban csak kisebbségi showműsorként emlegetik a TV2 műsorát.
2009. december 28. hétfő 16:15 -
Gesztesi Károly otthagyná a sorozatot?
Gesztesi Károly a TV2 Joshi Bharat műsorában, majd a Storyban is beszélt arról, hogy közös munkájuk a Jóban Rosszban sorozatban megkönnyíti azt, hogy feldolgozza válásukat. Amióta azonban kiderült, hogy Claudiának új barátja van, azt fontolgatja, hogy otthagyja a sorozatot.
2009. december 22. kedd 10:30 -
Szalai Annamária kegyetlenül kivégezné a TV2-t és az RTL-t
Különvéleményt fogalmazott meg az ORTT fideszes tagja, Szalai Annamária azzal kapcsolatban, hogy az ORTT végül nem jutott egyezségre Joshi és Mónika jogsértéseivel kapcsolatban.
2009. december 19. szombat 15:31 -
Gregor Bernadettet utálta, hogy kitették a Jóban Rosszbanból
Joshi Bharat a gyerekeit ért halálos fenyegetést, Bárdos András a lánya tej- és tojásallergiáját, Gregor Bernadett pedig azt utálja legjobban a 2009-es évben, hogy kiírták a Jóban Rosszbanból.
2009. december 18. péntek 14:44 -
Megdöbbentő hasonlóság Joshi és Tibor között
Budapest
2009. december 15. kedd 07:49 -
Gesztesi Károly: ez olyan, mint a halál - butaság forog a színész fejében
Gesztesi Károly az elhúzódó válási hercehurca után megszólalt Joshi Bharatnál. A színész Panka lányuk születésére vezette vissza házasságuk megromlását, de arról is őszintén vallott: még mindig szerelmes Claudiába. Nem eszik, nem iszik, legjobban pedig volt neje ölelését hiányolja.
2009. december 2. szerda 14:23 -
Fel sem merült Mónika és Joshi Bharat elsötétítésének gondolata
Tegnap tárgyalt volna az ORTT a két országos kereskedelmi televíziós csatorna kibeszélő műsorainak törvénysértéseiről. Ez a napirendi pont azonban nem kapott többségi szavazatot, így terítékre sem került.
2009. december 1. kedd 13:16 -
Liptai Claudia továbblépett - de ki az a jóképű férfi az oldalán?
A TV2 háza táján szárnyra kelt egy pletyka, mely szerint Liptai Claudia már nincs egyedül. Többek között ezzel magyarázzák azt a tényt is, hogy a vörös démon szíve megkeményedett, és annak ellenére sem fogadja vissza Gesztesi Károlyt, hogy látta megtört nyilatkozatát a Joshi Bharat show-ban.
2009. november 30. hétfő 06:37 -
Gesztesi nem mondott le Claudiáról
Joshi Bharat beszélgetős műsorában néhány hónappal Claudia után után Gesztesi Károly is megszólalt. A színésznek - miközben felidézte a múltat - kicsordultak a könnyei, és olykor alig talált szavakat.
2009. november 24. kedd 06:00 -
Exkluzív videó! Joshi Bharatot zaklatta egy nő
Joshi Bharat a Hal a tortán forgatásán mesélt el egy különös történeteket az életéből
2009. november 23. hétfő 15:25 -
Gesztesi vallomása
Claudia után most Gesztesi Károly is Joshi Bharatnak öntötte ki a szívét. Beszélt arról, hogy még nincs túl Claun, és azt is elmondta, hogy most a legfontosabb számára a túlélés.
2009. november 23. hétfő 13:30 -
Gesztesi elsírta magát vallomása alatt
Budapest - Könnyezve nyilatkozott Joshi Bharatnak Gesztesi Károly (46) egy nagy szerelemről.
2009. november 23. hétfő 03:55 -
A Tv2 médiatörténeti pillanatot kamuzik
Elég nagy szarban van a Tv2, ha már azzal próbál nézőket gründolni Joshi Barat délutáni beszélgetős műsorához, hogy a bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Előddel szerveznek le egy interjút pár karton cigiért, vagy egy féldisznóért (a börtönélet nem habostorta).
2009. november 17. kedd 14:10 -
Gesztesi Joshinál vall
Tovább folytatódik Liptai Claudiáék házassági szappanoperája. Míg korábban Clau mesélt kapcsolatának válságáról a TV2 kamerái előtt, a közeljövőben állítólag férje teregeti ki a szennyest Joshi Bharatnál. De vajon ki kíváncsi minderre?
2009. november 17. kedd 06:30 -
Öngyilkosságba menekültek a TV2 sztárjának rokonai
Joshi Bharat könyvében őszintén vall arról, hogy felmenői körében bizony gyakorta előfordult az öngyilkosság. Míg dédanyja az éhhalált választotta, addig nagyapja patkánymérget evett.
2009. november 16. hétfő 08:59 -
Gesztesi Károly Joshi Bharatnak mesél válásáról
Gesztesi Károly anyacsatornáján, a TV2-n tárulkozik ki, és Joshi Bharatnak mondja el, a válásukkal kapcsolatos élményeit.
2009. november 13. péntek 07:38 -
Majka testvérét kikészítették a hazugságok - inkább lelépett
A Való Világ egykori sztárjának bátyja, Tamás otthagyta Joshi Bharatot, miután jó pár hónapig dolgozott a műsor egyik szerkesztőjeként. Elárulta: nem bírta már tovább, így az átverések és hazudozások helyett inkább a kilépést választotta.
2009. november 11. szerda 12:31 -
Élete szörnyű tragédiáiról vall a TV2 sztárja
Joshi Bharat tizenhárom évesen veszítette el édesapját, így a tanulás mellett munkát kellett vállalnia. Néhány évre rá újabb csapás érte: a középső bátyja elvesztette szeme világát. Az indiai sorselemző többek között erről is ír Joshi Bharat című önéletrajzi könyvében.
2009. november 10. kedd 07:45 -
Joshi Bharat: Nem nézettséget produkálok
Olvasóink és telefonálóink bő egy órán keresztül ostromolták csütörtökön Joshi Bharatot. Fókuszba kerültek műsora botrányai, de sokan kérték ki a véleményét az élet fontos kérdéseiben is.
2009. november 6. péntek 08:45 -
Joshi Bharat: Nem nézettséget produkálok
Olvasóink és telefonálóink bő egy órán keresztül ostromolták csütörtökön Joshi Bharatot. Fókuszba kerültek műsora botrányai, de sokan kérték ki a véleményét az élet fontos kérdéseiben is.
2009. november 6. péntek 00:00 -
Mindenről lehull a lepel: mi derül még ki Joshi Bharatról?
Joshi Bharat ma már szinte minden ember hétköznapjába beköltözött, s szinte alig van valaki, aki ne hallott volna az indiai származású műsorvezetőről. De ki is ő valójában? A lepel lehullott.
2009. november 5. csütörtök 02:22 -
Vitraynak köszönhetjük Joshi Bharatot
A Blikk híre szerint Vitray Tamás volt az, aki először felfigyelt a bábjátékos indiaira, és meg is hívta a műsorába
2009. november 4. szerda 07:37 -
Kérdezd Joshi Bharatot!
A Blikk és a Blikk.hu vendége lesz csütörtökön Joshi Bharat. Az indiai sorselemzőt telefonon, és interneten is kérdezhetitek!
2009. november 3. kedd 10:12 -
Mosónőből lett Joshi Bharat felesége
Joshi Bharat Csilla miatt nem ment vissza Indiába.
2009. november 3. kedd 05:45 -
Érzéstelenítés nélkül műtötték Joshit
"Gyerekkori traumáit soha nem felejti el az ember" - vallja Joshi Bharat. A sorselemző a Best magazinnak arról mesélt, hogy Indiában gyerekkorában élet és halál között lebegett, amikor kórházba került.
2009. október 30. péntek 07:15 -
Milyen az igazi Claudia?
Ellentmondásos személyiség Liptai Claudia. A TV2 műsoraiban mindig vidám és pikírt színésznő az utóbbi időben többször megmutatta másik arcát is. A Naplóban és a Joshi Bharatban nem a viccelődő, sokkal inkább a megtört, tétova Claudiát láthattuk, amíg a Playboyból pedig a végzet asszonyaként mosolygott ránk. Vajon melyik az igazi Claudia? Milyen is valójában ez a rejtélyes asszony?
2009. október 29. csütörtök 17:45 -
A 2testŐr levetkőztette Joshi Bharatot
Joshi Bharat nem tudott nemet mondani, amikor a 2testŐr műsorvezetője, Pistyur Veronika egy test- és lélekserkentő masszázsra hívta. A tradicionális indiai szertartáson a sorselemző műsorvezető egy cseppet sem volt szégyenlős, hamar megvált ruháitól.
2009. október 24. szombat 17:00 -
50 órás szünetre ítélnék a Mónika-show-t
A Joshi Bharatban rejtett kamerás szexjelenetet mutattak, a Fidesz üzent a kereskedelmi tévéknek.
2009. október 21. szerda 13:26 -
Claudia pszichológushoz jár
Mint már megírtuk, Liptai Claudia őszintén vallott a TV2 Joshi Bharat című műsorában. A Mokka műsorvezetője több minden mellett azt is elmondta, hogy szakember segítségét is igénybe vette az elmúlt időszakban.
2009. október 16. péntek 04:15 -
Claudia: "Az apámnak már megszakadt a szíve"
Claudia nemrégiben a TV2 Naplójában vallott nehéz gyermekkoráról. Elmondta, hogy nem kevés fájdalmat okozott neki édesapja alkoholizmusa. Most Joshi Bharat műsorában is kitért erre a témára.
2009. október 15. csütörtök 17:00 -
Sebestyén Balázs olyat tett, amire sokan nem számítottak
Hiába a rossz idő, hatalmas tömeg gyűlt össze az Ölelés napján az egyik budapesti bevásárlóközpontnál, ahol hazai hírességek és civilek ölelkeztek a szeretet nevében. Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani mellett többek között Kozsó, Soma, Benkő Dániel, Joshi Bahrat, Kovács Áron, Labancz Lilla, Gáspár Laci, Lola és VIVA Ben ölelgette a helyszínre érkező közönséget.
2009. október 15. csütörtök 13:07 -
Liptai Claudia: "Nem vagyok mintaanya"
Joshi Bharat beszélgetős műsorában arra is kíváncsi volt, hogy Liptai Claudia miként éli meg az anyaságot. A vörös műsorvezető szavaiból kiderült: neki is újra és újra rá kell döbbennie, hogy gyereke van.
2009. október 15. csütörtök 10:30 -
Claudia nem akar társat
Liptai Claudia a TV2 Joshi Bharat című műsorában elmondta, házassága rettenetesen megviselte. Most, hogy különváltak, úgy érzi, egyedül - azaz csupán a kis Pankával - szeretne élni.
2009. október 15. csütörtök 04:00 -
Liptai Claudia nem tartja magát mintaanyának
A Playboynak vetkőző színésznő a testi kitárulkozás után Joshi Bharat műsorában lelkivilágából is igyekezett minál többet megmutatni Többek közt elmondta, néha még mindig nem hiszi el, hogy gyermeke van.
2009. október 14. szerda 18:52 -
Rosszul viseli a kritikákat Claudia!
A TV2 Joshi Bharat című műsorában ma délután Liptai Claudia leplezetlen őszinteséggel beszél magánéletéről, valamint a Playboy-fotózás visszhangjairól. A Mokka műsorvezetője nem tagadja, zavarják a kritikák.
2009. október 14. szerda 13:30 -
Gesztesiék lánya nehezen viseli a válást
A műsorvezető Joshi Bharatnak öntötte ki a szívét, és vele osztotta meg azt is, hogy Pankának már elege volt a vitákból.
2009. október 14. szerda 08:09 -
Sváby Joshi Bharat hasonmás lett

2009. október 13. kedd 06:00 -
Sebeők János mégsem szerepelhet a Joshi Bharat show-ban
A celebléttel sújtott filozófus azt állítja, a korábban beígértekkel ellentétben azért nem szerepelhetett a TV2-n futó Joshi Bharat show-ban, mert a mélyinterjúnak nincs olyan nézettsége, mint a botránynak.
2009. október 12. hétfő 07:50 -
Kell a balhé és a botrány - kihasználta a hírességet a TV2
Meghívták Sebeők Jánost, hogy szerepeljen Joshi Bharat show-jában. A stáb munkatársai egy mélyinterjú gondolatával keresték fel a filozófust, majd a felvétel előtt jelezték: a balhé és a botrány hozza az igazi nézettséget, így mégsem veszik fel vele az interjút.
2009. október 12. hétfő 07:35 -
Csúnya dolgokat művel a TV2 - ebből újabb bírósági ügy lesz?
Joshi Bharat stábja ezúttal lakást ígért egy fiatal párnak, ha elmennek szerepelni a műsorba. A jóhiszemű fiatalok pedig kiteregették a szennyest a sorselemző műsorában, lakást azonban azóta sem kaptak.
2009. október 5. hétfő 07:01 -
Sváby Joshi Bharat-szakállat növesztett!
Annyira meglepődtünk: Sváby Andrásnak Joshi Bharat-szakálla lett! Annyira menekült, amikor erről kérdeztük, hogy alig tudtunk utánafúródni a tömegben. Jó, a TV2 úgy általában véve le van tiltva rólunk, de hiszen ő nem is TV2-es. Viszont Vágó István az, ő remekül elbeszélgetett velünk. Mindegy. Szóval a szakálldivatról nyugodtan írhatnak fórumunkba, elvileg nyilván lehet véletlen is, hogy mindenki az indiai megoldógurura akar hasonlítani, de azért...2009. október 5.
2009. október 5. hétfő 06:00 -
Bódi Csabi megérti édesapját
Bódi Guszti a TV2 Joshi Bharat című műsorában vallotta be, amikor bevonulása előtt meghalt az édesapja, az öngyilkosság is gondolkozott. Felmerül a kérdés, mit szólnak ehhez ma már felnőtt gyerekei.
2009. október 2. péntek 08:00 -
Kiki lánya sírva ment haza Joshi Bharattól
Példaképének édesapját, Kikit, az Első Emelet együttes énekesét tartja. Csenge jövőre diplomázik, kommunikáció-média szakon. Vonzza a média világa, hiszen már gyermekkora óta sokat látott belőle. Legutóbb talán túl sokat is...
2009. szeptember 30. szerda 18:13 -
Cosma apja SMS-ben köszöntötte fel Joshi Bharat lányát
Születésnapja alkalmából SMS-ben köszöntötte fel a meggyilkolt Marian Cosma apja Joshi Bharat lányát
2009. szeptember 23. szerda 08:40 -
Joshi Bharat keménykedik az ORTT-vel
A Tv2-nél tényleg tudják, hogy a rossz hír is hír.
2009. szeptember 21. hétfő 12:48 -
Hírek karfiolleves mellé
Másik műholdról sugározza az m2-es csatorna adását október 3-ától az MTV; a sugárzásért az eddigi összeg felét, 630 millió forintot fizetnek - tájékoztatta az MTV pénteken az MTI-t.Magyar Teátrum címmel új országos színházi havilap jelent meg a Békés Megyei Jókai Színház gondozásában - közölte az MTI-vel a lap főszerkesztője, a színház direktora."Mennyire valószínű, hogy egy jelentősebb összeget adna kölcsön valamelyik ismert személyiségnek, bízva abban, hogy később vissza is kapja a pénzt?" - ezt a kérdést tette fel egy felmérés keretében a TNS Hungary, és a Blikk kiadója, a Ringier Kft. A médiaszemélyiségek között az RTL Klub híradósa, Erős Antónia végzett az első helyen.A Blikk megint bedobta a "leadja-e Joshi Bharat a nagyon durva felvételt"-című poént, ahogy már a múlt héten is.
2009. szeptember 21. hétfő 11:30 -
A TV2-t veszélyeztetik a bunyók Joshi Bharatnál
BUDAPEST
2009. szeptember 21. hétfő 07:57 -
Újabb balhé várható Joshi Bharatnál
Annak ellenére, hogy az RTL Klubhoz hasonlóan a TV2 is bejelentette, nem lesz több verekedés talkshow-jukban, a Blikk szerint a hétfői Joshi Bharatban mégis egymásnak esik két férfi.
2009. szeptember 21. hétfő 07:24 -
Joshi Bharat "Meghalok a lányaimért, ha kell"
Két házasságból két lánya született Joshi Bharatnak. Szávitri és Shila a sorselemző szeme fényei. Édesapjuk úgy szereti őket, hogy akár az életét is odaadná értük. Egy férfi az interneten üzent Joshinak és családjának: végezni fog velük.
2009. szeptember 19. szombat 13:30 -
Joshi nem vállalta a felvételek közlését
Nem vállalkozott a TV2 arra, hogy a birtokában lévő rejtett kamerás felvételt leadja a tegnap délutáni Joshi Bharatshow-ban
2009. szeptember 15. kedd 10:01 -
Szexvideó levetítésén dilemmázik Joshi Bharat
A műsorba valaki egy olyan videót juttatott el, amin egy rejtett kamerás felvételen látszódik, ahogyan egy asszony megcsalja a férjét
2009. szeptember 14. hétfő 08:53 -
Néző verte a szereplőt a Mónika-showban videó
A Tv2 és az RTL Klub bejelentette, hogy kiebrudalják délutáni talkshow-ikból a verekedéseket és a káromkodásokat. De nincs minden veszve, az interneten továbbra is megörvendeztetnek minket a Mónika-show és a Joshi Bharat című műsorokból kimaradt jelenetekkel.
2009. szeptember 10. csütörtök 13:25 -
Nem lesz több verekedés Mónikánál és Joshi Bharatnál!
Az önszabályozást választották a kereskedelmi televíziók. Az RTL Klub és a TV2 - az ORTT közvetítésével - megegyeztek, hogy a délutáni talkshowk ezután valóban elsősorban a beszélgetésről szóljanak és ne a verekedéseket mutassák be.
2009. szeptember 9. szerda 14:16 -
Ma egyeztet az ORTT a kibeszélőshow-król
A Mónika show és a Joshi Bharat miatt már így is fél napra elsötétül mindkét adó. De állítólag ez még csak a kezdet.
2009. szeptember 9. szerda 09:04 -
"Most értem meg arra, hogy düh nélkül beszéljünk" - Erdei Zsolt vallomása
Meglepő őszinteséggel mesélt nehéz gyerekkoráról Erdei Zsolt. A világbajnok bokszoló ráadásul éppen a meccseit közvetítő csatorna, az RTL Klub konkurenciájánál, a TV2-n futó Joshi Bharat műsorában vallotta be, hogy mennyire küzdelmes volt számára édesapa nélkül felnőni.
2009. szeptember 3. csütörtök 07:33 -
A TV2 és az RTL Klub műsorainak végső összecsapása közeleg?
Joshi Bharat egészen különleges módon, általános iskolai nyelvtankönyvvel gyúrt a visszatérésre. Tisztában van vele ugyanis, ha fáradt, néha keveri a ragokat, ezért gyakorolta a ragozást. Kemény, mindent eldöntő évadra készül: elérkezett a végső összecsapás ideje a konkurenciával.
2009. augusztus 31. hétfő 14:42 -
Joshi Bharat hadat üzent Mónikának
Budapest
2009. augusztus 29. szombat 17:09 -
Joshi Bharatnak van egy nevelt fia!
Amikor Joshi Bharat megnősült, párja a tízéves fiát is hozta a házasságba. A fiú és az indiai sorselemző kapcsolata csak fokozatosan alakult barátsággá. Bár adódtak konfliktusaik, ma is egymást hívják, ha segítségre van szükségük.
2009. augusztus 29. szombat 15:35 -
Erdélyi Mónikát és Joshi Bharatot áldozzák be?
Többnapos sötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabását javasolta előterjesztéseiben az Országos Rádió és Televízió Testület délutáni kibeszélőshow-ik miatt a TV2-nek és az RTL Klubnak.
2009. augusztus 29. szombat 14:17 -
Megmenekült: mégsem akarják megölni a TV2 sztárját!
Lakat blogjában vallotta be: valóban meg akarta ölni a TV2 sztárját, Joshi Bharatot. Gyilkossági tervéről azonban lemondott, inkább bírósági úton szeretné bizonyítani igazát.
2009. augusztus 26. szerda 06:31 -
Halálos fenyegetést kapott Joshi Bharat
"Lakat" újabb videóüzenetet tett fel a Youtube videómegosztó portálra
2009. augusztus 18. kedd 11:11 -
Halálos fenyegetést kapott a TV2 - 18+!
Már nemcsak Joshi Bharatot, hanem a mögötte álló stábot is megfenyegette Lakat, akit egykor átveréssel csábítottak be a show-ba szerepelni. Ezúttal Joshi és családja biztonsága a tét, így nem tudni, a sorselemző mikor dönt úgy, hogy abbahagyja a műsorvezetést szerettei kedvéért.
2009. augusztus 17. hétfő 07:32 -
Megfenyegették Joshi Bharat gyermekeit
A Bors információi szerint több olyan videó is felkerült az internetre, melyen lányai szerepelnek, és vélhetően tudtuk nélkül készültek.
2009. augusztus 9. vasárnap 09:02 -
Kis vidámság délelőttre: redneck-ninja, höjj!
Van lejjebb, mint a Joshi Barat-Balázs-Maunka Bermuda-háromszög?
2009. augusztus 4. kedd 10:32 -
Cserbenhagyta BB Évit a TV2? - Joshi Bharat nem ezt ígérte
Áprilisban még segítséget ígért BB Évinek Joshi Bharat, a lány azonban hét hónapos terhesen, magára hagyva él Kaposvárott. Mint mondja: a forgatás óta nem hallott a sorselemző műsorvezetőről, miközben a TV2 csak arra vár, hogy jobban legyen.
2009. augusztus 3. hétfő 07:17 -
Joshi Bharat miatt veszíthet hetvenöt milliót a TV2
Úgy tűnik, az ORTT végre megtalálta a módját, hogyan tudja hatékonyan befolyásolni a tv csatornák műsorainak tartalmát - legutóbb a TV2-t ítélte 12 órás műsorszünetre Joshi Bharat műsora miatt. A félnapos elsötétítés akár hetvenöt millió forintnyi bevételkiesést is jelenthet.
2009. július 31. péntek 07:15 -
A Tv2 beperli az ORTT-t
Sokallják a 12 órás elsötétítést, amit Joshi Bharat szerzett az adónak.
2009. július 29. szerda 11:51 -
Kegyetlenül büntetne az ORTT: 30 napra elsötétülhet az RTL Klub és a TV2!
Az ORTT elnöke akár a végsőkig is hajlandó elmenni, hogy visszaszorítsa a két kereskedelmi csatorna csatározásából kialakult sorozatos jogsértéseket. Radikális esetben akár szóba kerülhet a harminc napos elsötétítés is, ha Joshi Bharat műsora és a Mónika-show továbbra is úgy harcol a nézők kegyeiért, hogy közben lábbal tiporják a rájuk vonatkozó törvényeket.
2009. július 24. péntek 07:28 -
Joshi Bharat nem izgul a halálos fenyegetések miatt
Joshi Bharatot életveszélyesen megfenyegette egy önmagát Lakat néven emlegető férfi, miután megtudta, hogy átveréssel hívták be a Joshi Bharat című műsor egy tavaly nyári felvételére.
2009. július 21. kedd 09:49 -
Fél napra elsötétül a TV2 Joshi Bharat miatt
Tizenkét órás elsötétítéssel szankcionálta a TV2-t szerdán az ORTT, írja az MTI.
2009. július 15. szerda 22:02 -
Fél napra elsötétíttették a TV2-t
A médiahatóság szerint Joshi Bharat ne beszéljen délután fiatalkorúak megrontásáról.
2009. július 15. szerda 21:25 -
Joshi Bharat: csiszolódni - ez a kulcsszó!
Hírnevét mint sorselemző szerezte. Az indiai származású Joshi Bharat idestova harminc éve él Magyarországon. Az egyik tévéfelvételen így fejezte be a beszélgetést: "szomorú, ha arra vagyunk büszkék, amit szégyellnünk kellene". Vajon mit ért ez alatt?
2009. július 9. csütörtök 17:55 -
Fejbe akarják lőni Joshi Bharat-ot!
Utolsó figyelmeztetést kapott az indiai sorselemző, és mivel tudják a lakcímét, telefonszámát, sőt még a helyet is kijelölték, ahol végezni akarnak vele, nem csoda, hogy megijedt.
2009. július 6. hétfő 10:00 -
Joshi Bharatot egy parkban lőnék fejbe
A TV2 Joshi Bharat című műsorának arcát a Youtube-on fenyegetik - írja a Bors.
2009. július 6. hétfő 07:03 -
Joshi Bharat igazság- próbán
A hot! magazin nagy jóstesztjét Joshi Bharatnál kezdtük, majd két, város­szerte ismert jósnőnél, Bátonyi Pötyinél és Müller Rózsánál is jártunk.
2009. június 25. csütörtök 07:42 -
Joshi Bharát nem beszél otthon a szexről
Szégyellős ha előkerül a téma, azért ad tanácsot, ha nagyon kell, de inkább a kapcsolatokban.
2009. június 23. kedd 08:11 -
Beteg kislányt vertek át Joshi Bharatnál
5 ezer eurós adományt adtak jelképesen Joshi Bharat műsorában egy szervátültetett kislánynak, de a család azóta sem kapta meg az beígért összeget
2009. június 19. péntek 14:08 -
Segítsünk a magyar tévéknek: hiánypótló szívatós műsor Japából
Új rovatot indítunk, amiben olyan cuccokat mutatunk meg, amiket szívesen látnánk Joshi Maunika helyett a képernyőn, mert ezektől talán nem éreznénk óhatatlan vágyat arra, hogy egy felhevített villával önnön szemgolyónknak essünk.
2009. június 18. csütörtök 17:17 -
Joshi Bharatot meglátogatta családja
Pár hétre Magyarországra látogatott a TV2 problémamegoldójának fivére a családjával.
2009. június 11. csütörtök 19:41 -
Joshi Bharat megérzi a halált!
Saját halálának időpontját is meg tudná jósolni Joshi Bharat, ám a Borsnak azt mondta, nem akarja tudni, hány évet szán még neki a sors.
2009. június 9. kedd 14:30 -
Kovács Áron kiborult a zokogó játékoson
Joshi Bharatot is behívták a stúdióba, hogy segítsen a zokogó játékoson
2009. június 9. kedd 09:31 -
Joshi Bharat és a halál jó haverok
A TV2 sztárja tudja mikor jön a kaszás, de nem érdekli és másoknak sem mondja meg.
2009. június 9. kedd 08:06 -
Joshi az univerzum legőszintébb embere!
Én azonban csalásra biztatom, hogy még sikeresebb legyen.
2009. június 4. csütörtök 10:06 -
Joshi Bharat szerint sok fűszer kell a házassághoz
A botrányoktól sem mentes talkshow-t Joshi Bharat lehetőségnek tekinti. Általa visszatérhetett szenvedélyéhez, a szerepléshez, de ami ennél is fontosabb: hiszi, hogy műsorával mások hasznára válhat.
2009. június 3. szerda 21:50 -
Számon kértük Joshi Bharatot: Sorselemzőből showman?
Sorselemzőként ismertük meg jó néhány évvel ezelőtt, majd showmanként tűnt fel a kereskedelmi televízióban. Számtalan támadás éri, mondván, kihasználja a hozzá fordulók nyomorát a saját népszerűsége növelésére. Joshi Bharat szerint azonban semmi más nem számít, csak hogy a saját lelkiismeretünk tiszta-e.
2009. június 3. szerda 09:23 -
Gyereknapot tartott Joshi Bharat
Gyerekek voltak a főszereplői a TV2 Joshi Bharat pénteki műsorának.
2009. május 30. szombat 10:30 -
Rá sem ismerni Joshi egykori vendégére!
Bizonyára emlékeztek még Juri történetére. Az önpusztító életvitelt folytató lány Joshi műsorában beszélt egykor arról, miért is haragszik a világra.
2009. május 29. péntek 11:05 -
Tömegverekedés Joshinál!
Minden idők egyik legnagyobb tévés botrányának lehettünk tanúi a TV2 Joshi Bharat műsorában a minap. Az indiai sorselemző vendégei, bár békülni mentek, egymásnak estek.
2009. május 27. szerda 13:20 -
Lerántják a leplet Joshi Bharat csalásáról?! - képekkel
A péntek reggeli Mokkában Réz András színjátéknak nevezte Joshi kibeszélő showját - és a hasonló műsorokat is. Szerinte az ezen adások keretében látott veszekedésekkel átverik a nézőket, mert azok előre megrendezettek. A TV2 azonban továbbra is állítja, hús-vér emberek valódi problémáit tárja a nézők elé.
2009. május 26. kedd 07:15 -
Joshi besokallt
Miután a két fér
2009. május 24. vasárnap 20:30 -
TV2 botrány: Joshi Bharat csaló!?
Saját csatornáján osztották ki Joshi Bharatot. A péntek reggeli Mokkában szakértőként megjelent Réz András kijelentette...
2009. május 23. szombat 13:30 -
Réz András szerint Joshi Bharat egy csaló
Réz András a péntek reggeli Mokkában fejtette ki véleményét Joshi Bharat műsoráról, szerinte az egész meg van rendezve.
2009. május 23. szombat 10:01 -
Hihetetlen! Saját műsorát fikázta le a TV2!
A ma reggeli Mokka visszanyúlt a Joshi Bharat hétfői adásához, amikor egy testvérpár, illetve egy komplett család verekedett össze a stúdióban hosszú perceken keresztül. Médiaszakértőként Réz Andrást kérdezték meg a látottakról.
2009. május 22. péntek 08:29 -
Hogy magyarázzam meg anyámnak, hogy ki az a Kiszel Tünde?
Joshi Bharat huszonnégy évesen érkezett Magyarországra. Családja azonban Indiában maradt, s kezdetben nehezen tudott velük kapcsolatot tartani. Ám mostanra sokat javult a helyzet, így ha édesanyja bármikor látni szeretné, csak megnézi az interneten.
2009. május 20. szerda 13:52 -
Juj, Joshi Bharat nem veri magát reggelente!
A Napi Ász cikksorozatban mutatja be, hogyan szerzik a riportalanyokat Joshi Bharat munkatársai. Mutattak nekünk hangfelvételt is, amelyen valaki arról érdeklődik, hogy a telefonálónak pontosan milyen sötét is a bőre. Azóta ez megy: az újság újabb és újabb cikkeket jelentet meg a témáról, Joshi pedig elmondása szerint nevet a dolgon, hiszen szerinte ő csak úgy lehetne rasszista, ha megverné magát.2009. május 17.
2009. május 17. vasárnap 06:00 -
Joshi Bharat stábjának módszerére panaszkodnak a nézők
A Joshi Bharat show-n keresztül adományozott egy lámpát egy beteg kisgyereknek egy asszony, aki cserébe annyit kért a csatornától, hogy cserébe a műsorban szembesíthesse két gyermekét a végrendeletével
2009. május 11. hétfő 12:55 -
Joshi Bharat kikészült: Tanácstalan vagyok!
Ki segít a sorselemzőn, ha maga a másoknak okos, higgadt tanácsokat osztogató Joshi Bharat kerül nehéz helyzetbe?
2009. május 7. csütörtök 10:30 -
Joshi Bharat tehetetlen a rasszista vádakkal szemben

2009. május 7. csütörtök 09:03 -
Joshi Bharat már a sztárvilágból szedi áldozatait
Csala Zsuzsával, Némedi Marival és Bódy Magdival is felvettek egy beszélgetést Joshi Bharat műsorába, a TV2 stábja azonban később úgy döntött: kivágják a három sztárt az adásból. Rajtuk kívül néhány napja Zalatnay Cinit is csőbe húzták.
2009. április 28. kedd 08:39 -
Letöltötte börtönbüntetését, mégsincs nyugalma Zalatnay Cininek!
Bár már letöltötte börtönbüntetését, még mindig nincs nyugalma Zalatnay Saroltának. A Joshi Bharat ma délutáni adásában Cini egy olyan asszonynal találkozik, akinek a fia annak idején az ő cégébe fektette be a pénzét, és elbukta.
2009. április 27. hétfő 16:45 -
Joshi Bharat megjósolta Zalatnay halálát
A róla elnevezett TV2-s műsor arca, Joshi Bharat állítólag már 20 évvel ezelőtt megjósolta Zalatnay halálát.
2009. április 27. hétfő 07:06 -
A fickó, akit Mónika és Joshi Bharat egyformán utál
Joe bácsi, a STOP videobloggere most sem fogta vissza magát.
2009. április 24. péntek 16:07 -
Botrány: írásban tiltatta le a felvételt, a TV2 mégis leadta
Gerst János írásban jelezte a TV2 felé: nem járul hozzá, hogy adásba kerüljön a Joshi Bharat című műsorban tárgyalt ügye, a csatorna mégis leadta a felvételt.
2009. április 24. péntek 10:26 -
Önként választotta a magányt Paudits Béla
Egyedülléte okáról beszélt a TV2 Joshi Bharat című műsorában Paudits Béla. A színművész elmondta, hogy egyáltalán nem kell őt sajnálni, maga döntött úgy, hogy társ nélkül éli le életét.
2009. április 23. csütörtök 07:50 -
Ahogy még nem láttad Paudits Bélát!
Rá sem ismerni Paudits Bélára a TV2 egyik felvételén. A csatorna a Joshi Bharat című műsorában megpróbálta rekonstruálni azt, amikor a színművészt megverték a minap.
2009. április 22. szerda 05:50 -
Újabb botrány a TV2-nél: az átvert szereplő kitálal!
Szabó Gyulát azért hívták meg a Joshi Bharat show-ba, hogy régi katonatársával találkozzon. A stúdióba lépve ehelyett unokahúga és annak élettársa várta, aki még egy hatalmas pofont is lekevert a meglepett férfinak. Gyula a neki ígért húszezer forint helyett mindössze ötezret kapott, szerződésmásolatot pedig egyet sem.
2009. április 20. hétfő 07:47 -
Öngyilkos akart lenni Paudits Béla!
Elképesztő dolgokat mesélt Joshi Bharat műsorában az egykor ünnepelt sztár, Paudits Béla. A Jászai Mari-díjas színművész elárulta: már többször megpróbálkozott az öngyilkossággal, és jelenlegi helyzetéből is az segítené ki leginkább, ha meghalna.
2009. április 20. hétfő 06:55 -
Joshi Bharat-ot miniszterelnöknek!
A képernyő alján futnak az SMS-ek. Nem egy CNN hírcsík, de azért sokat elmond a magyar politikai helyzetről. Az egyszerű ember fóruma ez, pont mint a Fókusz esti kérdése. (Tényleg, mikor teszik már fel végre, hogy Ön hajlandó lenne-e bruttó 90 Ft-ot fizetni a véleményéért?) Akinek nincs kedve vagy ideje vezércikket írni, gyorsan küld egy üzenetet. Végül is többekhez eljut, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet együtt.
2009. április 18. szombat 09:30 -
Joshi Bharatot megnevelte a felesége
Szabó Csilla egy precíz és rendmániás feleség, sok fejtörést okozhat urának, főleg, ha Joshi Bharat még be is vallja magáról, hogy lusta és lassú. Ráadásul hirtelen haragú is, de tizenkilenc év alatt már a sorselemző megtanulta, hogyan tartsa kordában az indulatait. Először magában keresi a hibát.
2009. április 17. péntek 21:19 -
Távol a valóságtól! Joshi beszélgetése BB Évivel
Jó ideje először állt kamerák elé BB Évi! A kaposvári lány sorsát a TV2 és Joshi Bharat vette kézbe, ám úgy tűnt, az egykori valóságshow-nyertest egyáltalán nem érdekli, mi történik körülötte.
2009. április 9. csütörtök 15:45 -
Színvonaltalannak ítélte a TV2 Molnár Anikó és Hajdú Péter látogatását
Molnár Anikó és Hajdú Péter egybehangzóan állítja: őket úgy tájékoztatták, hogy azért nem kerül adásba a Joshi Bharatnál tett közös látogatásuk, mert a beszélgetés túlságosan az egykori Nagy Ő könyve köré összpontosult, az pedig már reklámnak minősül. Magyar Rita, a TV2 sajtószóvivője ugyanakkor kijelentette: színvonaltalannak találták az anyagot a csatornánál.
2009. április 9. csütörtök 11:28 -
Titanic filmfesztivál: Végefőcím
Most, hogy végéhez ért az idei Titanic, és szűk két hét után először tölthettük a délutánunkat Joshi Barath-tal, esetleg a sztármagazinok valamelyikével, summázzunk egyet a fesztiválon látottakról, mert hiába a véreres tekintet, a szénsavas üdítőtől meggyengült emésztés, és a kimoshatatlan pop-corn íz, remek mulatságon vagyunk túl.
2009. április 7. kedd 20:32 -
Mi lesz BB Évivel? A szakember szerint megmenthető a lány!
BB Évi édesanyja a TV2 Joshi Bharat című műsorának vendége volt. Az asszonyt mélyen megrázta, hogy az indiai sorselemző levetítette neki a lányával korábban készült felvételt.
2009. április 7. kedd 09:40 -
Hat és fél milliós büntetést kapott a TV2
Bekeményített az ORTT: mintegy hat és fél millió forintos pénzbüntetést szabott ki a TV2 Joshi Bharat című műsorára, amely megsértette a kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseket.
2009. április 4. szombat 18:43 -
Hat és fél millióra büntette az ORTT Joshi Bharat miatt a TV2-t
Az ORTT 6,5 milliós büntetést szabott ki a TV2 Joshi Bharat című műsorára.
2009. április 4. szombat 08:29 -
Bharati bukta
Joshi Bharat műsora megsértette a kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseket.
2009. április 3. péntek 20:11 -
BB Évi eltűnt a zárt osztályról
Hiába nyújtott Joshi Bharat segítő kezet Párkányi Évinek, és utalta be egy klinikára, a lány megszökött a kórházból.
2009. április 1. szerda 15:04 -
BB Évi anyukája felháborodott a TV2 húzásán
Reménysugár csillant fel BB Évi szétesett életében! A már teljesen döntésképtelen lánynak Joshi Bharat nyújtott segítő kezet. Csak épp a lány mamáját felejtették el erről értesíteni.
2009. március 31. kedd 12:59 -
Erdélyi Mónika a show-ról és exéről őszintén!
Erdélyi Mónikát a Mónika Show jövőjéről kérdeztük és arról, mit érzett, amikor Mukli Gyulát, volt kedvesét meglátta Joshi Bharatnál, a szelíd gurunál, aki gerillamódszerekkel szerez vagy szereztet magának riportalanyokat. Megfigyelték? Ő a kedves, megértő pasas, de közben úgy támad, mint a fogságba esett tigris. Mónikát egy hajléktalanokat segítő rendezvényen találtuk meg, ételosztás közepette, s tőle bármit kérdezhettünk.2009. március 30.
2009. március 30. hétfő 08:00 -
Kihasználják vagy segítik BB Évit? - képgalériával
Édesanyja segítségét nem, de Joshi Bharat, az indiai léleklátó támogatását elfogadta Párkányi Éva, a Big Brother egykori győztese. A lelkisérült lány végre belátta, hogy beteg és szakemberek közreműködése nélkül nem fog tudni meggyógyulni.
2009. március 30. hétfő 07:15 -
Joshi Bharat: nem a verekedés a cél
Húsz éve foglalkozik emberekkel. Joshi Bharatot mindig érdekelte a lélek, a szellem. Az a filozófiája, hogy minden megengedett, ami előrevisz. Az emberek szeretnek a hírességek életén vagy az egyszerű ember nyomorúságán csámcsogni. Ezt Mónika, Claudia és Balázs után Joshi Bharat is bevállalta, vajon miért?
2009. március 29. vasárnap 12:46 -
Joshi Bharat neve a foglalkozása
Joshi Bharat interjút adott a Blikknek, így kiderült, hogy a Bharat név Indiát jelent.
2009. március 29. vasárnap 10:06 -
Joshi Bharat: Mónika nem ellenségem
Elmondja, fizetnek-e a szereplőknek, szégyelli-e magát a műsora miatt, és kedveli-e Mónikát.
2009. március 28. szombat 20:41 -
Joshi Bharat csendben szeret
India a Káma-szútra és az erotikus jelenetekkel ékesített templomok hazája. Joshi Bharat mégis azt állítja, hogy ő huszonéves koráig semmit sem tudott a nőkről. A sorselemző szerint szülőhazájában a fiatal férfiaknak nincs közvetlen tapasztalatuk a másik nemről, legalábbis abban az időben, amikor ő Indiában élt, így volt.
2009. március 27. péntek 15:31 -
Mary Zsuzsi agya helyén már csak alkohol van? Klapka nem fogta vissza magát
Klapka György szerint Mary Zsuzsi egyrészt ittasan jelent meg a Joshi Bharat-show felvételén, másrészt pedig már elitta az agyát. Az énekesnő mindkét ex-férje hazugnak és zavarodottnak titulálta a botrányhősnőt.
2009. március 27. péntek 11:01 -
Öngyilkosságon is gondolkodott Mary Zsuzsi
A TV2 Joshi Bharat műsorának vendége volt Mary Zsuzsi. Az énekesnő ezúttal legnagyobb titkairól is vallott.
2009. március 27. péntek 07:35 -
Mary Zsuzsi nem szerelmes a pasijába
Minden újságírót kitessékelt a TV2 stúdiójából Mary Zsuzsi, és csak ezek után volt hajlandó beszélgetni Joshi Bharattal.
2009. március 26. csütörtök 08:12 -
Kiakadtak a sztárok a TV2 módszerén!
Most már a sztárvilág képviselői is döbbenten állnak a Joshi Bharat stábja által tanúsított faji megkülönböztetés előtt. Miközben a celebek a békés egymás mellett élésre szavaznak, a TV2 alkalmazottai arra kérik a romákat, hogy skálázzák bőrszínüket.
2009. március 26. csütörtök 06:37 -
Mónika lenyomta Joshit
A Mónika show durván lenyomta a konkurencia Joshi barát című műsorát, ami kis elégtételt is jelenthet a népszerű tévésnek, hiszen volt párja épp Joshinak tálalt ki először szakításuk után.
2009. március 25. szerda 12:35 -
Hajdú Péter semmit nem titkol: Molnár Anikó kiakadt
Molnár Anikó meghívást kapott Joshi Bharat műsorába, a felvételt azonban sohasem láthatja a nagyközönség.
2009. március 25. szerda 09:50 -
Nem adja le a TV2 Hajdú és Molnár Anikó vitáját
Hajdú Pétert és Molnár Anikót is meghívták a Joshi Bharat című TV2-s produkcióba, ám a felvett anyag állítólag nem üti meg az adásba kerüléshez szükséges mércét - írja a Bors.
2009. március 25. szerda 07:32 -
Elszabadultak az indulatok Mónika showjában!
Néhány hónappal ezelőtt a TV2 lépett egy merészet, és egy műsorsávba rakta a Joshi Bharat nevével fémjelzett beszélgetős műsorát az RTL Klub egyik sikertörténetével, a Mónika show-val. Az elképzelés bevált, Joshi több ízben is nagyobb nézettséget hozott csatornájának, mint a nagy hagyományokra visszatekintő Mónika. Vajon mi lehet az oka ennek?
2009. március 24. kedd 14:55 -
Joshi Bharat megmenti BB Évit
A Big Brother győztese életvidám lányból három év alatt teljes roncs lett. A TV2 műsorvezetője, Joshi Bharat úgy döntött, megmenti Párkányi Évit.
2009. március 23. hétfő 14:03 -
Joshi Bharat pszichiátriára vitette BB Évit
Miután minden Párkányi Éváról szóló cikket elolvasott, Joshi Bharat úgy döntött, segít a 27 éves lányon.
2009. március 23. hétfő 08:30 -
Jó pont a TV2-nek: megmentik BB Évi életét!
Joshi Bharat segítő kezet nyújtott az aggasztó állapotban lévő Párkányi Évának. Az indiai származású műsorvezető behívta műsorába az egykori valóságshow-sztárt, hiszen elhatározta: segít neki.
2009. március 23. hétfő 08:08 -
Joshi megmenti BB Évi életét
Joshi Bharat eldöntötte: nem nézi tétlenül BB Évi teljes leépülését, ezért elintézte a zavart lány gyógykezelését
2009. március 23. hétfő 07:36 -
Joshi megmondja a tutit!
Joshi Bharat-ot bizonyára már mindenki jól ismeri. Az Indiából származó Joshi 2008 szeptemberében tűnt fel a TV2-n saját nevével ellátott talk show-ban és az óta is minden hétköznap segít megoldani az emberek problémáit.
2009. március 22. vasárnap 15:00 -
Támad az ORTT - a célpont: Mónika és Joshi Bharat
Szorult helyzetbe került a két beszélgetős műsor, Joshi Bharat és Mónika show-ja is. A két produkció ellen ugyanis annyi panasz érkezik, amennyit már az ORTT sem hagyhat figyelmen kívül. A két műsor ellen vizsgálat indult.
2009. március 21. szombat 15:47 -
Gyűlnek a panaszok Joshi Bharat és Erdélyi Mónika műsora miatt
A két kereskedelmi csatorna délutáni beszélgetős műsorai miatt egyre több panasz érkezik, amiket az ORTT természetesen kivizsgál - írja a Blikk.
2009. március 21. szombat 08:42 -
Joshi és Mónika káros a gyerekekre!
BUDAPEST
2009. március 20. péntek 20:46 -
Joshi Bharatnak vallott Tilla
Egy régi rendőrségi ügyéről beszélt Tilla Joshi Bharatnak. Az indiai sorselemző arra volt kíváncsi, miért ragadtatta magát agresszióra a TV2 műsorvezetője.
2009. március 20. péntek 09:35 -
Vesztett az RTL Klub? Leveszik a képernyőről a Mónika-show-t!
A Blikk információi szerint májustól leveszik a képernyőről az RTL Klub legnépszerűbb beszélgetős show-ját. A Mónika-show vesztét nem csupán a néhány hete folyamatosan taroló Joshi Bharat című műsor okozta, hanem az is, hogy a műsorvezető hiteltelenné vált a nézők számára.
2009. március 20. péntek 07:55 -
Verekedésbe fulladt a TV2 műsorának felvétele
Joshi Bharat és stábja Tomcatet hívta meg műsorába szerepelni, akit két barátja és két gárdista is elkísért a TV2 műsorának felvételére. Tomcat szerint egy fizetett provokátornak köszönhetően verekedés robbant ki a stúdióban. Megérzése szerint a fő cél az volt, hogy erőszakos rasszistaként mutogassák őket.
2009. március 20. péntek 07:31 -
Joshinak csak két nővel volt intim kapcsolata
Hite és neveltetése csupán a házasság után engedi Joshi Bharatnak a szexuális kapcsolatot. A TV2 műsorvezetője kétszer volt házas, így csupán két nővel szeretkezett egész életében.
2009. március 19. csütörtök 16:10 -
Joshi Bharat életében csak két nővel feküdt le
Joshi Bharat indiai sorselemző, műsorvezető és Süsü rövid életű farka csupán két nővel feküdt le egész életében.
2009. március 19. csütörtök 13:50 -
Intim titkairól beszélt Tilla Joshinak
Joshi Bharat vendége volt Tilla, a TV2 sztárpárshow-jának műsorvezetője. Ezúttal azonban a Mr. és Mrs. mintájára ő kapta a kínos kérdéseket.
2009. március 19. csütörtök 09:35 -
Képzelje el Joshi Bharatot így!
Indiában minden tavasszal megtartják az úgynevezett Holi-fesztivált, amely a tavasz és a színek ünnepe, s ilyenkor sokakat jól összekennek festékkel.
2009. március 18. szerda 17:37 -
Joshi nem szól bele, hogy ki legyen show-jának vendége
Hajdú Péter a storytv Esti Frizbijében Joshi Bhararot arról faggatta, hogy a sorselemzőnek van-e beleszólása abba, hogy kik a meghívott vendégei.
2009. március 17. kedd 18:00 -
Joshi Bharat három másodpercig volt Süsü farka
Az indiai nagymester és szerkesztői is humánusak, nem keresnek erőszakosan szereplőket.
2009. március 17. kedd 11:20 -
Megújult az Aktív!
Új időpontban a TV2 Aktív című műsora! E héttől kezdve nem a már jól megszokott Czippán Anett-Somogyi Zoltán párost láthatjuk, hiszen a kereskedelmi csatorna magazinműsora ma délután 16.40-től várja a nézőket bulvárműsorában. Az időponton kívül az is változik, hogy a délutáni műsort Váczi Gergő és Somogyi Zoltán vezeti heti váltásban. Czippán Anettől sem vált meg a csatorna, ő az Aktív Extra sztárhíreivel a Joshi Bharat és a Tények között várja a nézőket.
2009. március 17. kedd 09:10 -
Rémálmokkal küzd Joshi Bharat
Mint ismeretes, Joshi Bharat bábszínészként érkezett Magyarországra, és akkor sajátította el a magyar nyelvet is. A storytv Esti Frizbijének felvételén kiderült, hogy a kezdeti időszak bizonyára nem volt könnyű számára.
2009. március 16. hétfő 15:20 -
Joshi Bharatot orrba rúghatják a haverok
Joshi Bharat az Esti Frizbiben nyíltan vallott arról, hogy őt is érték már atrocitások a bőrszíne miatt.
2009. március 16. hétfő 11:28 -
Joshi Bharatot ostromolják a befektetők
Joshi Bharat karrierje meredeken ível felfelé, a TV2-n futó műsora egyre sikeresebb, és a magánpraxisába is egyre többen szeretnének beszállni a gyors meggazdagodás reményében, írja a Bors.
2009. március 14. szombat 09:31 -
Joshi vallomása
A TV2 egyre népszerűbb sztárja, Joshi Bharat Hajdú Péter vendége volt. A storytv Esti Frizbijének felvételén még a szex sem volt tabutéma.
2009. március 13. péntek 14:15 -
Petre Cozma szívszaggató vallomása
Marian Cozma édesapja kiöntötte a szívét Joshi Bharatnak. Petre a TV2 műsorvezetője előtt őszintén beszélt fia elvesztésének tragédiájáról, Joshi pedig bátorító szavakkal bíztatta az édesapát.
2009. március 12. csütörtök 02:13 -
Jól tette, hogy megbuktatta műsorait az RTL
A Széf sokat hozott az RTL-nek, a Vacsoracsata még az ismétlésekkel is legyőzte a Joshi Bharatot.
2009. március 11. szerda 15:11 -
Óránként 14 ezerért maszekol Joshi Barat
Magánrendelőjében hetente egy-két napot dolgozik, de akkor óránként 14 ezret kér Joshi Barat, a TV2 kibeszélős embere – tárta fel a Napi Ász.
2009. március 9. hétfő 07:48 -
Tudnak élni: napi 112 ezer forintot keres a TV2 sztárja!
Joshi Bharat magánrendelőjének vevőköre jócskán megnövekedett a TV2-n futó talkshow hatására. A sorselemző egy órás beszélgetésért 14 ezer forintot kér pácienseitől úgy, hogy fogadónapokon legalább nyolc vendéggel számolhatunk.
2009. március 9. hétfő 06:35 -
Joshi Bharat a Fradis fiúkkal fog dolgozni
Joshi Bharat az NB II-ben játszó Ferencváros idegenlégiósainak beilleszkedését fogja segíteni – írja a Bors.
2009. március 8. vasárnap 10:21 -
Elrabolták a TV2 sztárját!
Péntek este Laci betyár látja vendégül a Hal a tortán e heti sztárszakácsait. A mulatás nagymestere úgy gondolta, igazi, hamisítatlan magyar vacsorát varázsol az asztalra. Laci betyár disznót vágott, de gondolt Joshi Bharat-ra is, így a vegetáriánus műsorvezető sem maradt éhen.
2009. március 6. péntek 13:25 -
Kirúgták Joshi Bharatot!
A szülőhazájában sokáig elnyomták egyéni igényeit, Joshi Bharat azonban nem adta fel: kirúgatta magát a bankból, és a tévéhez, majd a színházhoz szegődött. Amióta Magyarországon él, már csak múlt időben beszél a nélkülözéssel teli indiai évekről.
2009. március 6. péntek 12:31 -
Joshi Bharat majdnem bekapta
A mulatás nagymestere úgy gondolta, igazi, hamisítatlan magyar vacsorát varázsol az asztalra.
2009. március 6. péntek 11:30 -
Húsos ételt kapott a Hal a tortánban a vegetariánus Joshi
Nem lakott jól Balogh Gábornál Joshi Bharat. A sportoló nem készített külön, hús nélküli ételt az indiai sorselemzőnek.
2009. március 5. csütörtök 14:27 -
Kapcsolatukról beszélt Joshinak Péter és Kata
Mivel Hajdú Sarka Kata súlyos veseproblémákkal küzdött a terhessége alatt, a fiatal pár nagyon megkönnyebbült, amikor világra jött kislányuk, Noémi. Kata és Péter a TV2-őn Joshi Bharat műsorában boldogságukról beszéltek.
2009. március 5. csütörtök 10:20 -
Gyilkosokkal kamerázták le a TV2 sztárját
Még Joshi Bharat szeme is elkerekedett, amikor megtudta, hogy a szegedi Csillag börtönben kell vendégeivel interjút készítenie. A beszélgetőtársak egytől egyik gyilkosság miatt elítélt rabok voltak.
2009. március 5. csütörtök 07:15 -
Gyilkosok közt járt Joshi Barath
A szegedi Csillag börtönben találkozott vendégeivel
2009. március 4. szerda 20:15 -
Gyilkosok közt járt Joshi Bharat
A szegedi Csillag börtönben találkozott vendégeivel
2009. március 4. szerda 20:15 -
Joshi Bharat lőtte meg Balogh Gábort!
Szerda este kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázónk, Balogh Gábor állt a tűzhely mellé.
2009. március 4. szerda 14:30 -
Joshi Bharat felháborodott és meglőtte Balogh Gábort!
Szerda este kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázónk, Balogh Gábor állt a tűzhely mellé. A sportoló - bármennyire is meglepő - rutinosan mozog a konyhában és főzés közben is az egészséget tartja szem előtt. Gábor még egy kis izgalmat is csempészett az estébe, hiszen a vacsora előtt lőni vitte a társaságot.
2009. március 4. szerda 10:43 -
Repülőbalesetet úsztak meg Joshiék
Joshi Bharat és felesége néhány évvel ezelőtti repülőútja majdnem tragédiával végződött. Nem sokon múlt, hogy a repülőgép összes utasa az életét veszítse.
2009. március 3. kedd 19:20 -
Joshi Bharat lábon lőtte Balogh Gábort
Az öttusázó a vacsoravendégeit egy kis lövészetre invitálta, amit a TV2 Mónikája is kipróbált - írja a Blikk.
2009. március 3. kedd 11:21 -
Joshi Bharat lábon lőtte a világbajnokot
Véletlenül lábon lőtte Joshi Bharat Balogh Gábort a Hal a tortán forgatásán
2009. március 3. kedd 08:10 -
Mónika még elhárítja az udvarlást
Erdélyi Mónika nem hiszi, hogy volt párja pénzért nyilatkozott volna a TV2 Joshi Bharat című műsorában. A műsorvezető a StoryOnline-nak elmondta, nem szeretne rosszat feltételezni Gyuláról.
2009. március 3. kedd 06:15 -
Joshi Bharat indiai menüt készített
A Hal a tortán ezen a héten is egy jellegzetes, távoli nemzetet bemutató vacsorával indult. Joshi Bharat igazi indiai vacsorát készített vendégeinek. Ráadásul a házigazda egy henna festőt is hívott Gaál Noéminek, Kis Hegedűs Rékának, Balogh Gábornak és Laci betyárnak, így a csapat megismerkedhetett az egyik legősibb indiai művészettel.
2009. március 2. hétfő 13:00 -
Joshi Bharat: A feleségem nem enged be
A Hal a tortán ezen a héten is egy jellegzetes, távoli nemzetet bemutató vacsorával indult. Joshi Bharat igazi indiai vacsorát készített vendégeinek. Ráadásul a házigazda egy henna festőt is hívott Gaál Noéminek, Kis Hegedűs Rékának, Balogh Gábornak és Laci betyárnak, így a csapat megismerkedhetett az egyik legősibb indiai művészettel.
2009. március 2. hétfő 09:31 -
Joshi Bharat: Nem enged be a feleségem!
A Hal a tortán ezen a héten is egy jellegzetes, távoli nemzetet bemutató vacsorával indult. Joshi Bharat igazi indiai vacsorát készített vendégeinek.
2009. március 2. hétfő 09:00 -
Joshi tenyeréből ettek vendégei
BUDAPEST
2009. március 1. vasárnap 19:50 -
Külön szobában alszik Joshi és felesége
Külön szobában alszik Joshi Bharat és felesége, Csilla. Ám hogyan hat ez a fajta különvonulás egy házasságra? Csak nincs valami baj a kapcsolattal?
2009. február 27. péntek 10:00 -
Lakásmaffia-módszerrel dolgozik Joshi Bharat stábja
Ne hagyjuk magunkat átverni!
2009. február 27. péntek 09:21 -
Újabb támadás Joshi Bharat ellen
Joshi Bharat leendő vendégeinek nem hagynak elég időt a szerződések átolvasására, ráadásul másodpéldányt sem kapnak. Az ügyvéd azonban figyelmeztet mindenkit: átolvasás nélkül senki ne írjon alá semmit!
2009. február 27. péntek 08:37 -
Pert indít a TV2 ellen Erdélyi Mónika exe?
Hiába kérte Erdélyi Mónika egykori kedvese, Mukli Gyula, hogy ne kerüljön adásba a vele készített interjú, a TV2 adásba adta a zenész Joshi Bharatnak adott nyilatkozatát. A Blikk értesülései szerint Mukli Gyula feljelentést tett a TV2 ellen.
2009. február 27. péntek 07:26 -
A bizalmatlanság tette tönkre Mónikáék kapcsolatát!
A TV2 stúdiójának díszletein kívül, egy kávézóban találkozott egymással Joshi Bharat és Mukli Gyula, az RTL Klubos Mónika volt szerelme. Az indiai sorselemző a férfi legmélyebb érzéseire volt kíváncsi, és Gyula beszélt is ezekről. A felvételt követően Mukli állítólag meggondolta magát, és azt szerette volna, ha a beszélgetés nem kerül adásba, ráadásul azt állította, csőbe húzták. Ám Gyula beszélgetés végén elejtett mondatából világosan kiderült, becsapásról szó sem volt. Az azonban még mindig kérdéses, hogy Mukli beváltja-e fenyegetését, és beperli-e a csatornát.
2009. február 26. csütörtök 06:05 -
Mukli Gyula nem bírt a tükörbe nézni félrelépése után
Erdélyi Mónika volt kedvese Joshi Bharat műsorában elmondta, zenészként ingergazdag környezetben dolgozik, és előfordult, hogy kihasználta a helyzetet.
2009. február 25. szerda 18:32 -
Mukli Gyula: "Legyen boldog Mónika"
Az egész ország erről beszél: Mukli Gyula Joshi Bharat műsorában tálalt ki Mónikával való kapcsolatáról. A dolog pikantériája: az indiai sorselemző Mónika legnagyobb riválisa.
2009. február 25. szerda 16:35 -
STOP exkluzív - Mónika őszintén a szakításáról!
Már jó ideje Erdélyi Mónika és Mukli Gyula szakításától hangos a bulvársajtó. Mindenki azt találgatja, hogy vajon az RTL Klub műsorvezetője mit kezd ezután egyedül, két gyermekkel, s az is kérdésessé vált, mit keresett Gyula Joshi Bharatnál, a konkurens csatornánál. Mónika mindenre válaszol a STOPnak adott interjújában.
2009. február 25. szerda 13:34 -
Ebből botrány lesz: adásba kerül Mónika ex-ének interjúja!
Elképesztő vallomásnak lehetnek fültanúi a ma délutáni Joshi Bharat-show nézői, ugyanis hiába próbálta többször is letiltani Erdélyi Mónika egykori kedvese, Mukli Gyula a vele készült interjút, nem járt sikerrel.
2009. február 25. szerda 09:13 -
Külön kasszán élt öt éven át Erdélyi Mónika és Mukli Gyula
Hiába tiltakozik, adásba kerül Mukli Gyula beszélgetése Joshi Barattal - döntött a TV2.
2009. február 25. szerda 08:19 -
Hol a vége? Hazugságokkal csábítja szereplőit a TV2?
Joshi Bharat hazugságokkal csábítja show-jába vendégeit - állítja egy neve elhallgatását kérő nő. Szerinte a TV2 fenyegető hangvételű, erőszakosan társalgó munkatársai kitalált történetekkel hívják be a stúdióba a haragos feleket, akik csupán Joshi Bharat előtt ülve értesülnek arról, hogy mi is történik velük valójában.
2009. február 25. szerda 07:15 -
Átverték Mónika exét?
A TV2 nyílt csatába kezdett az RTL Klub ellen. Miután rájöttek, hogy a konkurens csatornán népszerűbb műsorvezetők vannak, gyorsan lecsaptak Ördög Nóra jelenlegi és Erdélyi Mónika egykori kedvesére. Mukli Gyulát a hírek szerint alaposan csőbe húzták, és a kibeszélőshow háziasszonyának expárja Joshi Bharatnál vall bánatáról.
2009. február 25. szerda 07:02 -
Gyurcsány leiskolázta Mónikát és Joshi Bharatot is!
Az elmúlt héten is szinte tarolt az RTL Klub, átlagosan 11 százalékpontos különbséggel nyerte az estéket a TV2 előtt, igaz, a délutánokat sorra elvesztette. Mit és mennyien néztek a múlt héten a tévékben?
2009. február 24. kedd 17:01 -
Rasszista szelektálás a TV2-nél? Durva büntetés járhat ezért!
Két állítólagos kárvallott szerint roma származásra vonatkozó kérdéseket tesznek fel a Joshi Bharat című műsor munkatársai azoknak, akik szerepelni szeretnének a műsorban. A TV2 cáfolja az állításokat, az ügyvéd szerint azonban az ilyen kérdések büntetőeljárást vonhatnak maguk után.
2009. február 24. kedd 08:16 -
Bharat Mónikáról faggatta az exkedvest
Mukli Gyula egykori kedvese ellenfelével beszélgetett.
2009. február 23. hétfő 07:50 -
Hátulról támad a TV2? Ki akarták használni Mónika szakítását?
Erdélyi Mónikával történt szakítását követően szakemberrel találkozott férje, Mukli Gyula, hogy választ kapjon a szakításával kapcsolatban felmerült kérdéseire. Magánéletéről azonban nem akárkinek beszélt: egykori kedvese ellenfelével, Joshi Bharattal beszélgetett egy belvárosi kávéházban - kamerák kereszttüzében.
2009. február 23. hétfő 07:26 -
Joshi Bharat: vér szerint nem az enyém
Joshi Bharat számára 1980-ban minden megváltozott: elhagyta a szülőföldjét, Indiát, és ösztöndíjjal hazánkba érkezett. Sorselemző lett. Tavaly ősz óta a TV2 legnépszerűbb talkshow-ját vezeti. Három gyermek és a feleség támogatja Joshi Bharatot, és a családban soha nincsenek hangos veszekedések.
2009. február 19. csütörtök 21:29 -
Joshi Bharatot ledobta az elefánt
BUDAPEST
2009. február 18. szerda 08:28 -
A TV2 sztárja bevallotta: csoda, hogy túléltem
Egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 egyik felvételén, amikor Joshi Bharat lezuhant egy közel háromméteres elefánt hátáról.
2009. február 18. szerda 07:15 -
Joshi Bharat arat, Mónika sokkos állapotban
Kereken 6 százalékpontos különbséggel nyerte a 7. heti nézettségi versenyt az RTL Klub. A hét estéből csak a szombat nem volt a piacvezető kereskedelmi csatornáé, akkor a TV2 diadalmaskodott.
2009. február 16. hétfő 17:01 -
Joshi, Csernus, Feldmár - a gyógyító képernyő
A modern, jól szituált, városi értelmiségi elnyúlik a pamlagon, és pityeregve vallja meg lelki bajait a jegyzetelő pszichomókusnak. A többiek meg bekapcsolják a tévét.
2009. február 16. hétfő 09:02 -
Sosem evett húst Joshi Bharat
Régen a hús látványától is rosszul volt Joshi Bharat, mára azonban megváltozott a helyzet. Bár saját maga, még mindig nem fogyaszt ilyesmit, más tányérján már elviseli a látványát.
2009. február 14. szombat 19:10 -
Imádják a nők Joshi Bharatot!
Népszerű lett a nők körében Joshi Bharat, amióta sokat szerepel a képernyőn! Szerelmes levelekkel és SMS-ekkel ostromolják, hiába tudják, hogy felesége és gyerekei vannak. De vajon hogyan viseli mindezt Csilla, Joshi felesége?
2009. február 13. péntek 09:15 -
Börtönbe kerülhet Joshi Bharat műsorának szereplője
Ha kiderül, hogy hamisan tanúskodott, akár öt évet is kaphat Joshi Bharat műsorának mai vendége Tamás. Dr. Magyar György sztárügyvéd világosította fel a fiút tette következményeiről.
2009. február 12. csütörtök 14:35 -
Joshi kizavarta a stúdióból a lelketlen anyát
Botrányosra sikerült a TV2 beszélgetős műsora. Joshi Bharat kizavarta a stúdióból vendégét, a lányát megtagadó anyát.
2009. február 10. kedd 14:37 -
Joshi kizavarta a vendégét a stúdióból
A TV2 beszélgetős műsora botrányosra sikerült. Joshi Bharat kizavarta vendégét, a lányát megtagadó anyát a stúdióból.
2009. február 10. kedd 08:35 -
A TV2 sztárja mosónőt keresett, de elvette feleségül
Indiában lett volna banktisztviselő Joshi Bharat, ha a szüleire hallgat. De ő nem így tett, hanem, mint a mesékben a legkisebb fiú, elindult felfedezni a nagyvilágot. Ma már Gödöllőn él feleségével Csillával és gyermekükkel, Shilával.
2009. február 9. hétfő 22:01 -
Kár szépíteni: Joshi Bharat alaposan bepancsolt Mónikának!
Rég látott szoros küzdelmet hozott az elmúlt hét televíziós nézettségi versenye. Az RTL Klub őrzi piacvezető helyét, de a TV2 Joshi Brahat átütemezésével és a vasárnap esti filmmel keményen odatette magát.
2009. február 9. hétfő 17:01 -
Joshi Bharat nem hallgatott a szüleire
A műsorvezető, ha szülőhazájában, Indiában marad, banktisztviselő lett volna, ő azonban más utat választott, és milyen jól tette! Majdnem húsz éve hazánkban találta meg a boldogságot.
2009. február 9. hétfő 15:02 -
Joshi megmutatja lakását és feleségét
A Tv2 Aktívjában mutatta meg feleségét, kislányát és otthonát Joshi Bharat. Az indiai sorselemző harmóniája magával ragadó.
2009. február 8. vasárnap 16:00 -
Joshi Bharat bankárnak készült
GÖDÖLLŐ
2009. február 7. szombat 20:44 -
Joshi Bharat Indiából hozza a fűszereket, mert ott olcsóbb
Joshi Bharat, a nevével fémjelzett TV2-s műsor arca a csatorna Aktív című műsorában vallott színt, sőt, azt is elárulta, mi az, ami hiányzik neki Indiából.
2009. február 5. csütörtök 20:16 -
Joshi Bharat 50 milliót szedett össze!
Joshi Bharat, a TV2 népszerű talkshow-jának műsorvezetője adományt gyűjtött, segít a problémák megoldásában, otthon pedig a házi munkából is kiveszi a részét. Szeptember óta megy a délutáni műsora. Két legfőbb kritikusa a felesége és a lánya. Új műsorok esetében a negatív kritika is megszokott.
2009. február 4. szerda 19:16 -
Joshi Bharat kedden már vissza is vágott Mónikának
Keménynek ígérkezik a Mónika-Joshi Bharat harc. Míg hétfőn az RTL sztárja nyerte a nézettségi versenyt, addig a keddi napon már a TV2 műsora kötötte le több néző figyelmét.
2009. február 4. szerda 11:51 -
Felpofozta a lányát Joshi Bharatnál
BUDAPEST
2009. február 3. kedd 19:24 -
Mónika letarolta a TV2 büszkeségét
Első ízben került tegnap egymással szembe Mónika és Joshi Bharat show-ja. A nézettségi adatokból kiderült, utóbbi húzta a rövidebbet.
2009. február 3. kedd 18:18 -
Megható témával versenyez Joshi a Mónika show-val
Mától ugyanabban az időpontban látható az RTL Klub Mónika show és a TV2 Joshi Bharat című műsora. A TV2 műsorigazgatósága úgy véli, hogy az alig néhány hónapja látható indiai sorselemző olyannyira közkedvelt és nézett lett, hogy bátran "versenyeztetik" a konkurencia közel 8 éve műsoron lévő sikershow-jával. Bár koncepciójában mindkét műsor a problémamegoldó beszélgetések köré épül, most mégis markáns különbség vehető észre közöttük. Amíg ma Mónikánál a meztelenkedős szellentés, addig Joshinál a kisgyerekek életmentése lesz műsoron. Választhatunk!
2009. február 2. hétfő 17:50 -
50 millió forintot gyűjtött össze a TV2 műsorvezetője
Közel 51 millió 400 ezer forintot adott át Joshi Bharat a Szent László Kórház gyermek hematológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának!
2009. február 2. hétfő 08:55 -
Ötvenmilliót gyűjtött össze Joshi Bharat
BUDAPEST
2009. február 1. vasárnap 20:07 -
Az RTL Klub sztárja legyőzhetetlen?
Évek óta legyőzhetetlennek bizonyul Mónika kibeszélő show-ja. A TV2 ugyan időről időre megpróbálja lenyomni őt, de ez idáig nem találták meg a módját, hogyan kreálhatnának magasabb nézettséget nála. Most a 20. ellenfelével szemben is fölvette a kesztyűt a Mónika-show, hiszen a TV2 Joshi Bharatot állította csatarendbe a nézők kegyeiért folytatott küzdelemben.
2009. január 30. péntek 13:07 -
Őrület! Megkérték Liptai Claudia kezét!
Csütörtök délelőtt tartotta évindító sajtótájékoztatóját a TV2. Az eseményen a csatorna új sorozatait, vetélkedőit mutatták be. Az esemény hatalmas meglepetéssel zárult: Joshi Bharat kvázi-anyakönyvvezetővé öltözött be, majd megjelent Tilla, aki megkérte a menyasszonyi ruhában besétáló Liptai Claudia kezét...
2009. január 29. csütörtök 19:52 -
Liptai Claudia megette Audrey Hepburn-t
A TV2 sajtótájékoztatóján a Four Seasons Hotelben a most már magát még határozottabban kereskedelminek valló televízió Joshi Bharat áldásával akarta összeadni a valódi férjétől a közelmúltban elhidegült Liptai Claudiát Till Attilával, aki mint mindig, most is nevetett.
2009. január 29. csütörtök 14:31 -
Joshi Bharat csóválta Süsü farkát
A TV2 műsorvezetője ösztöndíjjal jött Magyarországra, és négyéves bábszínészképző tanfolyamra járt.
2009. január 29. csütörtök 07:14 -
Janicsák: "Befejeztem az asszonykórus-feelinget"
Joshi Bharat délutáni beszélgetős műsorában Janicsák Istvánt és a Veresegyházi asszonykórus vezetőjét Julika nénit látta vendégül. István és az idős asszony Joshi segítségét kérték egy fájdalmas döntés véglegesítéséhez.
2009. január 28. szerda 19:25 -
Joshiék egy nap után összeköltöztek
Műsorában Joshi mások lelki titkait, legbensőbb problémáit kutatja. De vajon mi a helyzet az ő életével? A Story ennek járt utána.
2009. január 22. csütörtök 19:45 -
A TV2 nyílt frontos támadást indít Mónika ellen
Hamarosan párhuzamban kerül majd adásba Mónika és Joshi Bharat. A TV2 ugyanis úgy döntött: mivel ősszel induló műsorukat kellőképpen bejáratták, nekieresztik az RTL Klub Mónika show-jának.
2009. január 20. kedd 11:19 -
Csak Joshi Bharatra építhet a TV2
A 3. héten is az RTL Klub nyerte a nézettségi versenyt, mégpedig toronymagasan. A TV2-nek valamit sürgősen ki kell találnia, ha meg szeretné szorongatni a konkurenciát.
2009. január 19. hétfő 17:01 -
A TV2 műsorvezetője mellett robbant fel az izraeli bombák egyike
Alig pár kilométerre robbant fel az első izraeli bombák egyike Joshi Bharattól, aki a karácsonyt és a szilvesztert Egyiptomban töltötte a családjával.
2009. január 9. péntek 10:07 -
Joshi Bharat egyiptomi kalandja
Izraelbe tartott Joshi Bharat, amikor a bombázások kezdődtek.
2009. január 8. csütörtök 21:28 -
Gáspár Győzőt a Joshi Bharat-ba csábítják
A showman nem akar részt venni a hétköznapi emberek problémáit kutató műsorban.
2009. január 6. kedd 08:45 -
Ocsúdjunk fel a szilveszteri műsorokból
Joshi Barat arcába méretes csöcsök repültek, lábszagú Sas-poénok, és már Sarka Kata sem menti, hogy ezt miért is néztük.
2009. január 5. hétfő 16:01 -
Joshi Bharátnak köszönhetően 50 milliót adományoztak a nézők a TV2-nek
Rekordnak számító, közel 50 milliós pénzösszeg gyűlt össze két és fél hét alatt a TV2 Joshi Bharat című talkshow-jában. A hatalmas összeg legnagyobb részét a Szent László Kórház gyermek hematológiai és csontvelő-transzplantációs osztálya kapja meg.
2008. december 19. péntek 08:19 -
Joshi segített a rászorulókon!
Rekordnak számító, közel 50 millió forintos pénzösszeg gyűlt össze a TV2 Joshi Bharat című délutáni talk-showjának december 1-je óta tartó adománygyűjtési kezdeményezésén.
2008. december 18. csütörtök 20:00 -
Joshi beteg gyereken segít
Élő műsorral jelentkezett ma délután a TV2-n Joshi Bharat. E hónap elsejétől az indiai sorselemző műsora nem csupán a szórakoztatást és a tanácsadást, hanem a beteg gyerekeknek való segítést is céljául tűzte ki.
2008. december 17. szerda 20:35 -
Joshi Bharat a mobilszolgáltatóknak gyűjt
A Tv2 gyűjtést rendezett a rákos gyerekeknek, de a hatszáz forintos emelt díjnak fele jut el csak a rászorulókhoz, a többit különböző cégek zsebelik be.
2008. december 11. csütörtök 10:10 -
Megbukott az RTL Klub vetélkedője
A Fogd a pénzt és fuss a premier óta szinte mindig kikap Joshi Bharattól.
2008. december 5. péntek 17:01 -
Botrány! Összevere- kedtek Joshi Bharat felvételén
BUDAPEST
2008. november 26. szerda 07:21 -
Joshi kezet nyújtott beteg vendégének
Káromkodott, orrot piszkált és egyéb trágárságot művelt Joshi Bharat műsorában Juri, a horrorpunk. Még a sorselemző is megdöbbent a lány viselkedésén.
2008. november 7. péntek 10:56 -
Ismeretlen zaklatja a TV2 arcát
Megelégelte Joshi Bharat, hogy egy ismeretlen telefonáló naponta többször hívogatja, így békeüzenetet kívánt küldeni neki a Blikken keresztül.
2008. november 5. szerda 07:45 -
Telefonon zaklatják Joshi Bharatot
Megelégelte, hogy ismeretlen naponta többször hívogatja, a Blikken keresztül küld békeüzenetet
2008. november 4. kedd 18:53 -
A táncoló sztárok lenyomták a Megasztárt
Már csak Joshi Bharat tartja magát, a Tv2 őszi műsorai megbuktak.
2008. november 4. kedd 16:20 -
Pedofilt buktattak le Joshi Bharat műsorában
Civil ruhás nyomozók vitték el a TV2 stúdiójából Joshi Bharat egyik vendégét, Mónit, akit azzal gyanúsítanak, hogy aktuális barátjával, egy 45 éves férfival egy sufniba csaltak, majd fajtalankodtak egy család három gyermekével.
2008. október 7. kedd 09:58 -
Pedofilt buktatott le Joshi Bharat
A TV2 stúdiójából a felvétel után vitték el a rendőrök
2008. október 6. hétfő 21:39 -
A TV2 feljelentette saját szereplőjét
A TV2 a Joshi Bharat-show egyik szereplőjét rendőrökkel akarta elvitetni.
2008. október 6. hétfő 16:20 -
Az RTL Klub sztárja, a TV2-n teregette ki legbensőbb ügyeit!
Meglepő dolog történt a TV2, Joshi Bharat című műsorában. A házigazda beszélgetőtársa a konkurens csatorna legfrissebb sztárja, Benkő Dániel volt, aki épp a napokban utazott el a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkció stábjával Argentínába.
2008. október 6. hétfő 13:15 -
Terry nem adja fel!
Terry Black nem adja fel. A transzvesztita sztár Joshi Bharat műsorában ismét biztosította szeretteit élni akarásáról.
2008. október 2. csütörtök 15:10 -
Albert Györgyi: "Sz*r volt vele minden!"
Joshi Bharat ma délutáni műsorában Albert Györgyi és volt kedvese, Galsai Dániel vitatkozik majd. A sorselemző kérdéseire az újságírónő megdöbbentő válaszokat ad.
2008. október 2. csütörtök 13:25 -
Elindult a nézettségi hajrá
Új műsorokkal próbált élre törni a Tv2 a múlt héten. Joshi Bharat két napig volt érdekes.
2008. október 2. csütörtök 13:19 -
Kitálal a TV2 műsorvezetője
Az eddigiektől eltérő problémamegoldó műsort láthatnak a nézők szeptember végétől. Joshi Bharat segít abban, hogy mindenki meglelje magában a választ a kérdéseire. Az indiai sorselemző huszonnyolc éve él Magyarországon, az elmúlt években elsősorban a tanítás töltötte ki az életét, de számos ezoterikus és filozofikus cikket publikált.
2008. szeptember 30. kedd 20:07 -
Várandós leszbik csatája! Az exprosti kifakadt
Meddig képes elmenni valaki, hogy visszakapja szerelmét? A Joshi Bharat show leszbikus vendége, akár gyereket is szül, hogy visszaédesgesse magához volt kedvesét, Szandrát.
2008. szeptember 30. kedd 18:45 -
Kiszel Tünci nem pereskedik, inkább revansot vett!
Miután a Cool TV műsorvezetője, Nagy Sándor év elején emberi méltóságában sértette meg Kiszel Tündét azzal, hogy egy élő adásban egy- és kétforintosokkal fizette ki a naptárdíva szereplését, Tünde Joshi Bharat műsorában akart lehetőséget adni a műsorvezetőnek, hogy jóvátegye a hibáját. Azonban Sanyinak esze ágában sem volt megragadni az alkalmat, ezért Tünci eldöntötte: pereskedés helyett revansot vesz!
2008. szeptember 30. kedd 14:55 -
Kiszel mellé állt Joshi
Mint azt megírtuk, igazi összecsapás történt Joshi Bharat felvételén. Kiszel Tünde alaposan visszaadta kölcsönt Nagy Sándornak. De vajon mit szólt a meglepő revanshoz Joshi?
2008. szeptember 29. hétfő 16:35 -
Rendőrök a forgatáson
Véres dráma tanúi lehetünk a Joshi Bharat ma délutáni adásában. Egy bántalmazott nő a felvétel alatt buktatta le élettársát, akit bilincsben vittek el forgatásról. Ám a fiatal nő retteg. Mi lesz, ha volt kedvese kiszabadul?
2008. szeptember 26. péntek 14:25 -
Nővé operáltatja magát a Joshi Bharat vendége
Megható találkozásnak lehettünk tanúi Joshi Bharat talkshow-jában. Először találkozott két év után Gregus Zsolt és fia, ifj. Gregus Zsolt. Az apa először látta női ruhában gyermekét.
2008. szeptember 25. csütörtök 16:45 -
Schobert Norbi beperelte Bíró Icát - 20 millió a tét
Rosszul lett Schobert Norbert Joshi Bharat műsorában, amikor Bíró Icával vitatkozott. Az üzletember kijelentette: nem csodálja, hogy az egykori Metal Lady volt párja szívinfarktust kapott. A felek a Napi Ászban folytatták a műsorban megkezdett vitát.
2008. szeptember 25. csütörtök 07:45 -
Kelemen Annáról lehullott az álarc
Kelemen Annácska végre Annává változott. Vagy visszaváltozott? Joshi Bharat szerint a szőke playmate-nek minden esélye megvan arra, hogy visszataláljon valódi önmagához
2008. szeptember 23. kedd 16:20 -
Kelemen Anna szétsírta magát! Meg akar változni! - Vagy mégsem?!
A TV2 "Joshi Bharat" című műsorának mai, második adásában Joshi alaposan megtöri Kelemen Annát! A sorselemzővel folytatott beszélgetés nyomán ugyanis a playmate könnyezve fogadkozik, hogy szakít zűrös életével! De hogy ebből mi valósul meg később, az - legalábbis Anna számára - még kérdéses.
2008. szeptember 23. kedd 15:31 -
Joshi Bharat bárkinek segít, ha kérik
Rendhagyó délutáni beszélgetős műsort indít mától a TV2. A Blikk információi szerint a naponta jelentkező show-ban a neves indiai sorselemző, Joshi Bharat nyújt majd segítséget a hozzáfordulóknak.
2008. szeptember 22. hétfő 09:58 -
Kelemen Anna rájött, hogy elszúrta
Steiner Kristóf vállán zokogva hallgatta végig Kelemen Anna Joshi Barat szavait a TV2 új műsorának felvételén – írja a Bors.
2008. szeptember 22. hétfő 07:52 -
Joshi Bharat: a híres embereket is hétköznapi gondok gyötrik
A TV2 új délutáni műsorában szeptember 22-én ismerős arc bukkan fel: Joshi Bharat az indiai sorselemző, aki huszonnyolc éve él hazánkban. Elnyert egy ösztöndíjat, így került a bábszínházba. Közben elvégezte a Közgazdasági Egyetemet, majd ezoterikát tanult, és azután azon volt, hogy a tudását másoknak is átadja.
2008. szeptember 19. péntek 16:25 -
Új műsorral jelentkezik a sorselemzés nagymestere
Szeptember 22-től új beszélgetős műsorral jelentkezik Joshi Bharat, aki főként ezotériával és sorselemzéssel foglalkozik. A hétköznapi polgárokon túl híres emberek problémájára is keresi majd a megoldást az indiai származású műsorvezető.
2008. szeptember 16. kedd 09:49 -
Joshi Bharat az egészen egyszerű emberekkel is foglalkozik
Indiai léleklátóval készül a hatalomátvételre a TV2.
2008. augusztus 30. szombat 13:07 -
"Megkértem a feleségemet, hogy vágjon orrba"
Amerika második legnézettebb műsorával erősítene a TV2. A Dr. Phil című talkshow magyarosított verziójában Joshi Bharat osztja majd az észt. Az indiai származású bábszínész műsorában akár még bűnözők kezén is kattanhat a bilincs a kamerák kereszttűzében.
2008. augusztus 29. péntek 12:31 -
Josi Bharat vezeti a TV2 új talk-show- ját
BUDAPEST
2008. augusztus 21. csütörtök 07:42 -
Wellness szálloda kereső
Kedvezményes wellness ajánlatok az ország egész területén, azonnali kapacitás ellenőrzéssel!
Város: 
Érkezés: 
Távozás: 
Szobák: 
egyágyas: kétágyas: háromágyas:
Keresőoptimalizálás
Beugró | Pokorny Lia | Rudolf Péter | Kálloy Molnár Péter | Szabó Győző | Novák Péter | Ungár Anikó | Hujber Ferenc | Hujber Feri | Bálint Antónia | Mága Zoltán | Fodor Zsóka | Horváth Edit
Hal a tortán | Bangó Margit | Karafiáth Orsolya | Joshi Bharat | Klausmann Viktor | Bebe | Csillag születik | Varga Viktor | Veres Róbert | Kutyakölykök | Tabáni István | Bad Boyz | Brasch Bence
Vásáry André | Csikó Szabolcs | Végvári Eszter | Szatmár Kamara | Strokes | Horváth Tamás | Kustánczi Lia | Metzker Viki | Oroszlán Szonja | Hernádi Judit | Szirtes Tamás | Fáy Miklós
Zámbó Árpy | Csocsesz | Bunyós Pityu | Szklenár Gabriella | Baby Gabi | Nótár Mary | Ábel Anita | Majka | Szűcs Judith | Nádas György | Dopeman | Animal Cannibals | Zana József
Albert Györgyi | Anettka | Bochkor Gábor | Bódi Sylvi | Dundika | Gáspár Győző | Görög Zita | Hajós András | Kelemen Anna | Kiszel Tünde | Lilu | Molnár Anikó | Schobert Norbert
Szalontai Ági | Hajdú Péter | Ganxsta Zolee | Sarka Kata | Keleti Györgyi | Damu Roland | Gáspár Bea | Mészáros Dóri | Judy Nero | Dukai Regina | Fekete László | Jáksó László | Eszenyi Enikő
Horváth Éva | Karsai Zita | Csisztu Zsuzsa | Konta Barbara | Fenyő Miklós | Bálint Antónia | Bajor Imre | Árpa Attila | Bíró Ica | Csányi Sándor | Havas Henrik | Csonka András | Erdőhegyi Brigitta
Gregor Bernadett | Dobó Kata | Jamie Winchester | Gombos Edina | Hargitai Bea | Demcsák Zsuzsa | Kern András | Erdélyi Mónika | Azurák Csaba | Gesztesi Károly | Alföldi Róbert | Geszti Péter
Czene Attila | Bárdosi Sándor | Benkő Dániel | Mark | Soma | Szabó Patrícia | Falusi Mariann | Dér Henrietta | Szőke András | Tóth Gabi | Zimány Linda | Kinter Oszkár | Janics Natasa
Delhusa Gjon | Rippel Ferenc | Keleti Andrea | Steiner Kristóf | Palcsó Tamás | Sütő Enikő | Fekete Pákó | Liptai Claudia | Kovács Áron | Bódi Guszti | Bódi Magdi | Csősz Boglárka
Horváth Ágnes | Oláh Ibolya | Voksán Virág | Fekete László | Fiala János | Kozsó | Kucsera Gábor | Lakatos Márk | Udvaros Dorottya | Dammak Jázmin | Kiss Ramóna | Katus Attila | Flipper Öcsi
Stohl András | Rózsa György | Bereczki Zoltán | Ördög Nóra | Kapócs Zsóka | Südi Iringó | Kovács Zoltán | Markó Róbert | Angyal András | Práger Kitty | Molnár Andrea | Rózsa Csilla
Tóth Lüszi | Nkuya Sonia | Lakatos Krisztián | Szecsődi Károly | Nguyen Thanh Hien | Király Viktor | Fekete Dávid | Balogh Imre | Bencsik Tamara | Ásós Attila | Friderikusz Sándor | Frei Tamás
Szőke Zoltán | Berényi Miklós | Carmen Electra | Bujtor István | Harcművészet Akadémia | Önvédelem Akadémia | Szexpartner | Költöztetés
advent | karácsony | karácsonyi díszek | adventi koszorú | karácsonyfa | karácsonyi ajándék | mézeskalács | bejgli | halászlé | szilveszter | forralt bor | vacsoracsata | H1N1