Hujber Ferenc (2540 hír) |
Hirdetés |
|
|
Káosz a reptéren, leállt a Malév!
Magyarország - A társaság ma reggel bejelentette: reggel hat órakor leállt a Malév! Az utasoknak hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a légitársaság valamennyi pénteki járatát törölték. Az utasokkal közölték, hogy két pultnál kaphatnak további információt. A 2B terminál nagyjából tele van. A Bud.hu oldal szerint ma 64 Malév-járat indulna. 2012. február 3. péntek 07:54 -
Új tulajdonosi kör a Szaprinál
Új, helyi vállalkozókból álló tulajdonosi kör veszi át a Nyíregyháza Spartacus FC NB II-es futballklub működtetését, amelyhez a város önkormányzata is támogatást biztosítana - jelentette be Kovács Ferenc (Fidesz-KNDP) polgármester sajtótájékoztatón csütörtökön Nyíregyházán. 2012. február 2. csütörtök 17:50 -
Hol fog parkolni ma este Pintér Sándor?
28 millió forintért adott el egy Ladát Papcsák Ferenc, megvan Matolcsy utódja. Már ezért megérte kitalálni a vagyonbevallást. 2012. február 2. csütörtök 10:27 -
Váltóhiba a 47-es és a 49-es villamos vonalán
Pótlóbuszok jártak a Deák Ferenc tér és a Szent Gellért tér között. 2012. február 2. csütörtök 10:03 -
Hány nőt fogyasztott el eddig Caramel?
30 éves Molnár Ferenc Caramel énekes, akit egykoron többször kiküldtek az osztályteremből, mert a tanítási órán dudorászott. Akkor még nem sejtette senki, hogy egyszer zenei karriert fut be. 2012. február 1. szerda 16:56 -
A HC Nové Zámky a Mol Ligába készül
"Tavaly két szék között a földre estünk, ez évben nem várunk a végleges döntésünkkel, úgy határoztunk, hogy a 2012/13-as szezontól kezdve a Mol Ligában kívánunk versenyezni – mondta blogunknak Sucharda Ferenc, az érsekújvári hokiklub elnöke." A HC Nové Zámky jelenleg a szlovák harmadosztályban, azaz a 2. ligában versenyez, a hétcsapatos A csoport hatodik helyén áll. 2012. január 27. péntek 16:41 -
Mexikó legnépszerűbb tequilája tányéron is isteni!
Világbajnok mixerünk, Keresztes Ferenc újabb műalkotásokat, gasztronómiai különlegességeket alkotott a 2012-es évre. A molekuláris gasztronómia egyik legkiemelkedőbb hazai szakembere Mexikó elsőszámú tequiláját, az el Jimadort használta föl ételkülönlegességeihez. 2012. január 27. péntek 13:00 -
A rákoshegyiek panaszkodnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér miatt
A reptér a nyolcvanas években szabálysértő módon túl közel épült a XVII. kerülethez. 2012. január 26. csütörtök 23:42 -
Új táblák a budapesti repülőtéren
A Liszt Ferenc repülőtér termináljain ezentúl a BUD felirat is szerepel, mely a reptér nemzetközi kódja. A német Sembaché például SEX. 2012. január 25. szerda 18:05 -
Fidelitas: VV Feri akkor nem segített Avason, amikor megtehette volna
A szervezet szerint a panelba költözött Gyurcsány Ferenc és csapata egy jó vágóképért bármire képes Miskolcon. 2012. január 24. kedd 18:59 -
Panellakó lett Gyurcsány
Miskolc - Egy miskolci panellakásba költözött Gyurcsány Ferenc (50), a Demokratikus Koalíció elnöke és több politikustársa. 2012. január 24. kedd 18:09 -
Műfajok találkoznak az opera tanszak vizsgaelőadásán
Mozart és Offenbach ad egymásnak randevút a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak operavizsgájában. A 2012. január 24. kedd 13:40 -
Sebestyén Márta kapta a Kölcsey-díjat
Sebestyén Márta énekművész kapta idén a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet; az elismerést a magyar kultúra napja alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen adták át vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. 2012. január 22. vasárnap 15:51 -
Eurovíziós dalfesztivál 2012: Caramel - Vízió
Íme a dal, amivel Caramel szeretne kijutni Bakuba. Szerző: Molnár Ferenc Caramel. [Dátum: 2012.01.20. 22:59] 2012. január 20. péntek 22:59 -
Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei
Az eddig elveszettnek hitt dokumentumok a francia nagykövetségen voltak. 2012. január 20. péntek 13:45 -
Páncélszekrény rejtette Deák Ferenc ereklyéit
Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. 2012. január 20. péntek 13:27 -
Programok a magyar kultúra napján
Kiállításokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, színházi előadásokkal és könyves programokkal köszöntik a fővárosi intézmények már csütörtöktől a magyar kultúra napját, amelyet január 22-én ünnepel az ország annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. 2012. január 20. péntek 12:10 -
Zsűri zűrök a Megasztárban
Budapest - Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem Molnár Ferenc Caramel (29), hanem a legutóbbi két szériában már bizonyított Mester Tamás (41) lett a Megasztár negyedik zsűritagja. 2012. január 19. csütörtök 15:48 -
Nem engedi el Kingát volt szerelme
Budapest - Hónapok óta vége a szerelemnek a ValóVilág cselszövője és kedvese, Ferenc között, ennek ellenére a fiatalember ott volt, amikor Kingának a legnagyobb szüksége volt rá. 2012. január 18. szerda 05:50 -
Szónoki beszédekkel versengenek a fiatalok komoly jutalomért
A magyar kultúra napja alkalmából harmadik alkalommal fogja megrendezni középiskolás diákok számára a Kölcsey Ferenc Szónokversenyt szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A 11 versenyzőnek a rendelkezésre álló három-három perc alatt - a reformkori, illetve a mai szónokok beszédfordulatait használva - két-két szónoki beszédet kell előadnia. 2012. január 17. kedd 13:52 -
Megasztár - ketyeg az óra
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor és Tolvai Renáta sikerei után vajon kinek az álma teljesülhet? Hamarosan kiderül, hiszen a hatodik Megasztár 2012. február 10-én indul el a TV2 képernyőjén. 2012. január 16. hétfő 11:06 -
Hatványozza az erőnket, egymásért égünk
Ilyés Ferenc szerint a hiányosságokat is eltünteti a példátlan egység, barátság a kézilabda Eb-n. 2012. január 13. péntek 15:40 -
Hamis tanú lett volna a Balla-ügyben
B. Ferenc házához azért dobtak kézigránátot, hogy szálljon ki a rázós ügyekből 2012. január 7. szombat 04:35 -
Demjén Ferenc: a mai halandzsázást nehezen viselem
Ismét nagykoncertje volt az Arénában. Demjén Rózsi nemrég ünnepelte 65. születésnapját. Nem érzi magát öregnek. Elképzelhetetlennek tartja, hogy otthon üljön nyugdíjasként. Ötszáznál több dalt írt, de ebben nincsenek benne azok, amelyeket mások énekeltek. A hot! magazinnak mesélt arról, hogy számára mit jelent e zene. 2012. január 1. vasárnap 16:15 -
65 karátos nemzeti kincs az Arénában - képes beszámoló Demjén Ferenc koncertjéről
A magyar könnyűzene emblematikus figurája, a talán legtöbbet feldolgozott hazai előadó, DEMJÉN FERENC hagyományos, december 30-ai nagykoncertjét idén egy jubileummal is összekötötte: a múlt héten ünnepelte 65. születésnapját. Az előzetes ígéretéhez híven, életművének rég nem játszott és új dalait remekül összeállított csokorban nyújtotta át a teltházas Budapest Sportarénában egybegyűjt 2011. december 31. szombat 14:07 -
Garas Dezső nyugodj békében - megható videó a kiválóságról
Demjén Ferenc munkássága előtt sokan tisztelegtek a 2009 július 11-i koncerten, amelyen a közönség különleges feldolgozásokat hallhatott. Törőcsik Mari és Garas Dezső duettje azonban különlegesség volt még a kuriózumok között is, hiszen ők is ikonok, csak éppen nem a zene, hanem a színház és a film világában alkottak múlhatatlant. A december 30-án elhunyt Dezsőbára, így emlékezünk. [Dátum: 2011.12.31. 12:24] 2011. december 31. szombat 12:24 -
Meghalt a kiváló magyar zenész - balesetben hunyt el Gyöngyössy Zoltán
Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész - közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek. [Dátum: 2011.12.30. 13:01] 2011. december 30. péntek 13:01 -
Autóbalesetben meghalt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész
Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész - közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek. 2011. december 30. péntek 10:45 -
Kabaréműsor lett az m1 Híradója
MTV Híradót nézni lassan szórakoztatóbb elfoglaltság lesz, mint Szaniszló Ferenc tévés jegyzeteire vadászni az Echo TV honlapján. 2011. december 28. szerda 21:45 -
Liszt Ferencnek állítottak szobrot Kárpátalján
A Liszt Ferenc-emlékév kárpátaljai rendezvénysorozatának lezárásaként szobrot állítottak a zeneszerzőnek a kárpátaljai az Ungvár melletti Nagylázon. ruszin ajkú településen a nagy magyar zeneszerző emlékművét barátjának és zenésztársának, gróf Plotényi Nándornak az egykori kastélya előtt állították fel. 2011. december 27. kedd 13:18 -
23 ezren látták a Csontváry-kiállítást Szegeden és Szentesen
2011 legfontosabb dél-alföldi kulturális programjává nőtte ki magát a Csongrád megyei Csontváry-kiállítás, amelyet több mint huszonhárom ezren tekintettek meg. A december 22-én bezárt tárlat tíz héten keresztül vendégeskedett a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és Szentesen. 2011. december 26. hétfő 11:05 -
Felfüggesztették Juhász Ferenc mentelmi jogát
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt honvédelmi minisztert. 2011. december 23. péntek 18:31 -
A parlamenti blokád története
A parlament előtti tüntetés miatt pár órát a Gyorskocsi utcában töltöttek az LMP képviselői. Mi történt a Kossuth téren, és mit keresett ott Gyurcsány Ferenc? 2011. december 23. péntek 16:46 -
Így jár, aki ott sündörög, ahová nem hívták
A Minden Demokratikus Idők Legnagyobb Politikai Pofátlansága versenyt pénteki teljesítményével toronymagasan nyerte Gyurcsány Dugovics Ferenc Titusz ex-miniszterelnök. 2011. december 23. péntek 15:50 -
Elhunyt Wesselényi Suba Miklós
Nyolcvankét éves korában elhunyt Wesselényi Suba Miklós festő. A művészt csütörtökön érte a halál, két nappal azután, hogy Liszt Ferencet ábrázoló festményét ünnepélyes keretek között kihelyezték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljában. 2011. december 23. péntek 15:36 -
Zorán Aréna 2011 - kulisszatitkok a koncertről
Zorán jubileumi 10. Aréna koncertjére készül, melyre december 29-én 19 órakor kerül sor. A zenekari próbák már hetek óta tartanak, hisz Zoránnal együtt 24 zenész vesz részt a műsorban. A vendégek: Karácsony János, Presser Gábor, Solti János, Somló Tamás, Rúzsa Magdolna és Jávori Ferenc Fegya. 2011. december 23. péntek 15:20 -
Gyurcsány Ferencet elviszik a rendőrök
Gyurcsány Ferenc beállt az LMP-s tiltakozók közé, őt is elvitték a rendőrök. 2011. december 23. péntek 13:09 -
Összeesett az MTV sztárja
Elájult Gubík Ági színésznő a Hacktion csütörtöki forgatásán. Nagyobb baj nem történt, köszönhetően annak, hogy a szintén főszerepet alakító Hujber Ferenc időben elkapta partnerét. 2011. december 20. kedd 12:58 -
˝Ezt nem lehet abbahagyni.˝ - Exkluzív interjú Demjén Ferenccel
Szokásos év végi nagykoncertjére készül Demjén Ferenc. A Papp László Budapest Sportarénában, december 30-án régen nem hallott slágerek is felcsendülnek majd. A maratoninak ígérkező koncerten pedig felolvadnak a jégszívek, az angyalok útján, szerelemvonaton megérkeznek a szabadság vándorai, akik áhítattal felnéznek az égre, s meglátva, hogy sajtból van a Hold, békésen várnak, míg felkel majd a Nap. [Dátum: 2011.12.19. 12:43] 2011. december 19. hétfő 12:43 -
Forgatáson esett össze a magyar színésznő
Gubik Ági az éppen vele beszélgető Hujber Ferinek köszönheti, hogy nem törte össze magát esés közben. 2011. december 19. hétfő 10:08 -
Demjén: "Nem lettem volna jó apa"
Demjén Ferenc hiába szeretett volna annak idején népes családot, végül sosem lett gyermeke. Ma már azt mondja, jobb is így, hiszen a mai napig alig van otthon, és egy gyermeknek nem ilyen apára van szüksége. 2011. december 18. vasárnap 14:03 -
Újra elhagyja az országot Hujber?
Amerikában forgatta az S.O.S. Love című filmet Hujber Feri, aki igencsak titokzatosan beszél egy esetleges új tengerentúli munkáról. 2011. december 18. vasárnap 11:00 -
Caramel úgy érezte, nem bírja tovább
Molnár Ferenc Caramel óriási lendülettel készül élete első nagykoncertjére. A sok munkát az énekes párkapcsolata azonban megsínylette, ráadásul Caramel elárulta, hogy volt, amikor ő is azt mondta: nem bírja tovább. 2011. december 17. szombat 12:05 -
14 éves kor alatt nem köthető szerződés
December elején elfogadta az Országgyűlés a Bánki Erik és Szalay Ferenc által jegyzett törvényt, amelyet a sportról szóló 2004. 2011. december 16. péntek 17:41 -
Kikérte Juhász Ferenc mentelmi jogát az ügyészség
A szocialista politikus a gyanú szerint honvédelmi miniszterként követett el hivatali visszaélést. 2011. december 16. péntek 17:00 -
Még van jegy Demjén Ferenc arénakoncertjére, siess
Hatvanötödik születésnapja után kilenc nappal, december 30-án a Papp László Arénában ad koncertet Demjén Ferenc; az énekes sztárvendége Presser Gábor, Révész Sándor és a Bergendy zenekar lesznek. [Dátum: 2011.12.15. 13:18] 2011. december 15. csütörtök 13:18 -
Elkészültek a Magyar népmesék utolsó részei
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Televízió (MTV), a Kecskemétfilm Kft. és a Docler Video Productions koprodukciójában készült részeket bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője, a sorozat kitalálója felidézte: a Magyar népmeséket 35 éve, Jankovics Marcell tervezői, rendezői, szakértői segítségével indította útjára az MTV. 2011. december 14. szerda 15:45 -
Caramel miért ennyire szófukar?
Pünkösdi királyságot jósoltak Molnár Ferenc Caramelnek, amikor a Megasztárban feltűnt. Ám ő bebizonyította, hogy ennél többre hivatott. Nincsenek sztárallűrjei. A magánéletéről viszont alig árul el valamit. 2011. december 12. hétfő 14:51 -
Nagy Péter nyert a súlyemelő előolimpián
Gyurkovics Ferenc ötödik lett a plusz 105 kilósok mezőnyében. 2011. december 11. vasárnap 18:07 -
Hujber Feri: Szörnyű veszélyekre figyelmezteti fiát!
Hujber Ferenc, és felesége, Cynthia igazi kis felnőttnek neveli három éves fiukat, Noelt. A srácnak szülei még azt is elmagyarázták a Story magazinnak: hiába sír, nem ér el semmit vele, így Noel inkább felhagy a hisztivel. 2011. december 11. vasárnap 10:30 -
Majka kiosztotta Hujberéket
Majoros Peti erőteljes véleménye ezúttal Hujber Feriék produkcióját, a Haction című sorozatot sújtja. A rapper szerint a friss magyar sorozat nézhetetlen. 2011. december 10. szombat 11:00 -
Tűz miatt kiürítik a Deák Ferenc téri metróállomást
A szóvivő szerint az egyik szerelvényben tűz keletkezett, ezért vonultak a helyszínre több tűzoltóutóautóval. 2011. december 9. péntek 08:06 -
Szőcs Géza a Magyar PEN Club új elnöke
Szőcs Gézát választotta új elnökévé a Magyar PEN Club, az új főtitkár Tolvaly Ferenc lett. A NEFMI kommünikéje szerint a szervezet életében nem ez az első eset, korábban Görgey Gábor, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere is ugyanebben a helyzetben volt. 2011. december 8. csütörtök 19:59 -
Meghatódtak az X-Faktor sztárjai
Télapónak és Télanyónak álltak az X-Faktor énekesei és megleptek egy csapat kisgyermeket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új terminálépületében. 2011. december 7. szerda 18:25 -
Újpesten járt a Mikulás
A gyerekek Újpesten is a Mikulást várták, aki a Szusza Ferenc stadionban 50 általános iskolással találkozott. Balajcza Szabolcs (32, képünkön), Pollák Zoltán (27) és Simon Krisztián (20), az Újpest FC három focistája is várta a lányokat és a srácokat. 2011. december 6. kedd 19:11 -
Érdekes képet kaptunk Vastag Csabáról
Télapónak és Télanyónak álltak az X-Faktor énekesei az első karácsonyát ünneplő SkyCourton, és megleptek egy csapat kisgyermeket. Wolf Kati és Vastag Csaba a Non Stoppal kiegészülve nagy sikerű koncertet is adott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legújabb terminálépületében. [Dátum: 2011.12.06. 17:57] 2011. december 6. kedd 17:57 -
Szexi Mikulás lett Vastag Csaba - exkluzív fotók!
Télapónak és Télanyónak álltak az X-Faktor énekesei az első karácsonyát ünneplő SkyCourton, és megleptek egy csapat kisgyermeket. Wolf Kati és Vastag Csaba a Non Stoppal kiegészülve nagy sikerű koncertet is adott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legújabb terminálépületében. 2011. december 6. kedd 15:30 -
Élő homokanimációs vetítést rendez Cakó Ferenc
A Sebaj Tóbiás rendezőjének díjnyertes filmjeit is levetítik az Urániában. 2011. december 6. kedd 10:20 -
Nem várta szerelme Claudiát
Budapest - Senki nem várta Liptai Claudiát (38) tegnap délután a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor frankfurti átszállás után megérkezett a barátnőjével, Várkonyi Andreával (37) Miamiból. 2011. december 5. hétfő 08:00 -
Liszt ősbemutató és gálakoncert Szófiában
A Liszt-Bartók zongoraverseny nyertesei és döntősei valamint Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművész ad gálakoncertet a szófiai Pancso Vladigerov Nemzeti Zeneakadémia koncerttermében hétfő este Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából. 2011. december 4. vasárnap 18:30 -
Rippel Feri veszi át Fábry helyét
Az V. OTP Lovas Világkupa előtt néhány nappal Fábry Sándor visszalépett a fogathajtók versenyétől. A hír hallatára Rippel Ferenc sűrű elfoglaltságai ellenére igent mondott a Lázár testvérek felkérésre, így idén sem marad ki az indulók névsorából. 2011. november 30. szerda 17:29 -
Demjén Ferenc 3 vidéki városban ad karácsonyi koncertet - jegyek itt
Sopron, Veszprém és Debrecen - három város, ahol a kitűnő zenész dalai felcsendülnek. [Dátum: 2011.11.29. 22:44] 2011. november 29. kedd 22:44 -
Bezárás fenyegeti a kehidai Deák-kúriát
Bezárás fenyegeti a kehidai Deák-kúriát, Deák Ferenc múzeummá bővített otthona komoly fenntartási gondokkal küzd, számláit magánszemélyek fizetik - számolt be kedden a Magyar Nemzet. 2011. november 29. kedd 08:05 -
Rózsi sosem lenne mentor tehetségkutatóban
"Utolsó alkalommal állunk közösen színpadra, nem hiszem, hogy még egyszer sikerül összehozni ezt a felállást" - mondta Demjén Ferenc december 30-i, Presser Gáborral és Révész Sándorral közös nagy koncertjéről a Borsnak adott interjújában. Az énekes elmondta véleményét a zenés tehetségkutatókról (X-Faktor Megasztár) is. 2011. november 28. hétfő 13:42 -
Demjén Ferenc szerint csak a pénzről szólnak a tehetségkutatók
Megtévesztik a versenyzőket a tehetségkutatókban. 2011. november 28. hétfő 08:25 -
Benkő Dániel bukásra van ítélve?
Benkő László lantművész összefogott a népszerű lemezlovassal, Hamvai PG-vel, hogy a Liszt Ferenc emlékév végére megajándékozhassák a fiatalokat egy remekművel, amely által talán befogadhatóbbá válik számukra a komolyzene. 2011. november 28. hétfő 08:02 -
Király Linda vadiúj slágere lett az SOS Love! filmzenéje
Hujber Feri, Szinetár Dóra, Kovács Patrícia valamint Daryl Hannah, Billy Zane és C.J. Thomason közös filmjében, a december közepén mozikba kerülő SOS Love! Az egymillió dolláros megbízás c. romantikus vígjátékban csendülnek fel először Király Linda új dalai, köztük az Untried is. 2011. november 25. péntek 17:35 -
Megnyitották Szent Ferenc erdejét
Újjászületett Assisiben az az erdő, ahol a 13. században Szent Ferenc sétált és imádkozott. Hatvanöt hektárnyi zöldterületet 2011. november 23. szerda 07:10 -
Pszichológus elemzi Csontváryt
Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus ered hazánk egyik legnagyobb festőművésze, Csontváry Kosztka Tivadar lelkének nyomába szerdán a szegedi Móra Ferenc Múzeumban; a szakember arra próbál rávilágítani, mennyire volt őrült a művészzseni. 2011. november 22. kedd 18:15 -
Ki a legérdemesebb Böröczky József gyűrűjére?
Varga Ferenc József, Aradi Tibor, Erdei Sándor, Beleznay Endre és Vida Péter - ezek a fiatal komikusok esélyesek az első alkalommal odaítélendő Böröczky József-emlékgyűrűre. 2011. november 22. kedd 10:47 -
Öt fiatal komikus esélyes a Böröckzy József-emlékgyűrűre
Varga Ferenc József, Aradi Tibor, Erdei Sándor, Beleznay Endre és Vida Péter kaphat díjat. 2011. november 21. hétfő 13:35 -
Snétbergerék - ez már az új generáció
Több generáció képviselői, leginkább fiatalok zenélnek együtt Snétberger Ferenc világhírű gitárművész új formációjában, a Snétberger New Generationben, amely november 21-én mutatkozik be a Művészetek Palotájában. 2011. november 21. hétfő 11:17 -
Művészportré, Arnóczky Noémi előadóművésszel
Noémi Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában sajátította el a zenei alapokat, majd ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg diplomáját zeneelmélet, valamint karmester szakon. A főiskolás évei után, elsősorban a könnyűzene világa volt életének meghatározó része, amivel napjainkban is szívesen foglalkozik. [Dátum: 2011.11.20. 18:00] 2011. november 20. vasárnap 18:00 -
Íme Puskás ereklyéi
Budapest - Ma öt éve, hogy örökre eltávozott közülünk Puskás Ferenc ( 2011. november 17. csütörtök 02:30 -
Kifosztotta, majd utcán hagyta a hajléktalanokat Zugló
Papcsák Ferenc elszedte a hajléktalanok takaróit, mert nem akarta, hogy megfagyjanak, aztán nem létező szállóra küldte őket. A hajléktalanok most így várják a telet. 2011. november 16. szerda 14:32 -
Remek kikapcsolódás - 18 érdekes klip, amelyek nem régen debütáltak
Az X-Faktor énekesnője bemutatta legújabb klipjét, aminek egy részét a Liszt Ferenc reptéren forgattak, ahol nagyon ritkán engedik, hogy filmet forgassanak. Nézd meg a kisfilmet, plusz azt a 17-et, amelyek a minap debülták. [Dátum: 2011.11.15. 21:50] 2011. november 15. kedd 21:50 -
Liszt Ferenc ritka relikviái kerülnek kalapács alá
A Liszt-év alkalmából 191, a zeneszerzővel kapcsolatos dokumentumot gyűjtött össze Bősze Ádám Zenei Antikváriuma, az anyagból szombaton rendeznek árverést a Művészetek Palotájában. 2011. november 14. hétfő 16:50 -
Miklósa Erika apró kis titka
Miklósa Erika volt az Operaház futócsapatának kapitánya a félmaratonon. Jövőre a maratoni távot is teljesíteni akarja. A Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő a Varázsfuvola Éj királynőjeként lett világhírű. Mielőtt énektanulmányokat folytatott, versenyszerűen sportolt. 2011. november 14. hétfő 05:03 -
Vízválasztó a Depresszió életében - Interjú Halász Ferivel
Sokatmondó címmel Vízválasztó - jelent meg szeptemberben a Depresszió zenekar új albuma. A lemez olyannyira vízválasztó, hogy már a megjelenés napján a Mahasz lista élén nyitott, megelőzve Janicsák Vecát és Vastag Csabát. Úgy tűnik a korong sikere a koncertekre is rendesen kihatott, az őszi turnén több városban is kitehették a megtelt táblát. A music.hu Halász Ferenc frontemberrel beszélgetett. 2011. november 12. szombat 16:05 -
Demjén: a bőség zavara
Budapest - Örülhet a közönség: régi nagy slágereket is elénekel Demjén Ferenc (65) a december végi nagykoncertjén! Az énekes szerint a buli egyik legnehezebb feladata kiválasztani a dalokat, a közönség ugyanis követelőzik. 2011. november 10. csütörtök 18:59 -
Búcsú a Népstadiontól - személyes élményekkel
Ezt a cikket még 2011.október 22-én írtam meg, de ezt követően kaptuk a hírt: mégsem bontják le a Puskás Ferenc stadion. Nemrég Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, idén mégis megkezdődik a bontás és 2015-re készül el az új stadion, tehát a korábban megírt cikkem mégis aktuálissá vált. [Dátum: 2011.11.10. 02:25] 2011. november 10. csütörtök 02:25 -
Razzia kezdődött a Ferencvárosban
Droggyanús szert árultak az egyik Ferenc körúti boltban, az önkormányzat lépett. 2011. november 9. szerda 16:45 -
70 éves Dózsa Imre
Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus, balettigazgató, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház mesterművésze november 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Az MTVA-Sajtóadatbank portréja: 2011. november 9. szerda 11:40 -
Rendőrök rámolták ki a ferencvárosi drogboltot
Kábítószernek nem minősülő, de kábító hatású anyagokat árultak 18 év alattiaknak abban a Ferenc körúti boltban, ahol kedden este tartottak razziát a rendőrök. 2011. november 9. szerda 08:57 -
A Zeneakadémia születésnapja az Operaházban
A Zeneakadémia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) alapításának évfordulójáról minden év novemberében megemlékezik az intézmény. Az idei születésnapot november 21-én tartják a Magyar Állami Operaházban. A Liszt-családfa ágai című est házigazdája Batta András, az LFZE rektora és Ókovács Szilveszter, a dalszínház kormánybiztosa. [Dátum: 2011.11.09. 01:40] 2011. november 9. szerda 01:40 -
Liszt emléktáblát lepleztek le Aradon
Liszt Ferenc első aradi koncertjének 165. évfordulóján, november 8-án avatták fel a 200 éve született zeneszerző emléktábláját Aradon. [Dátum: 2011.11.09. 01:21] 2011. november 9. szerda 01:21 -
Újabb fővárosi drogboltot találtak
Kábító hatású anyagokat árultak a IX. kerületi, Ferenc körúti boltban. Házkutatást tartottak. 2011. november 8. kedd 21:46 -
Már 18 600 jegy elkelt az Albert-emlékmeccsre
A magyar válogatott Liechtensteinnel találkozik pénteken 18 órától a Puskás Ferenc Stadionban. 2011. november 8. kedd 19:16 -
Megszűnik a Magyar Nemzeti Galéria önállósága, lemond a főigazgató
Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója december 31-i hatállyal lemond tisztségéről - közölte az intézmény hétfőn. A főigazgató "az elmúlt hetek történéseivel", a Nemzeti Galériának a Szépművészeti Múzeumba olvasztásával indokolta döntését. 2011. november 8. kedd 05:24 -
Külön ül az álfrakció
Budapest - Nem alakíthat frakciót az MSZP-ből Gyurcsány Ferenc vezetésével kivált Demokratikus Koalíció (DK), ehhez fél évig a függetlenek közé kell ülniük. 2011. november 7. hétfő 18:25 -
Csák Ferenc távozik a Nemzeti Galéria éléről
Ellenzi, hogy a Szépművészeti Múzeumba olvasztják a gyűjteményt. 2011. november 7. hétfő 18:20 -
Lemondott: év végén távozik a Nemzeti Galéria igazgatója
Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója december 31-i hatállyal lemond tisztségéről - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel. A főigazgató "az elmúlt hetek történéseivel", a Nemzeti Galériának a Szépművészeti Múzeumba olvasztásával indokolta döntését. 2011. november 7. hétfő 18:05 -
Libák lepik el Budapestet
Az Oktogonon áll egy liba...Nyakunkon van Márton nap, ideje beszerezni pár palack újbort és megvenni egy libát, de lagalábbis a hízott máját, vagy a combját. Nagyapám szerint a liba az tulajdonképpen egy kis disznó, vagyis minden porcikáját fel lehet használni. És valóban, a libalevesbe belefőzöm a combját, hogy utána gyorsabban süljön omlósan ropogósra, a nyakát megtöltöm és a sóletbe teszem, a máját egyben sütöm és kaláccsal esszük, a mellét megfüstöljük és vékonyan szeleteljük, ami pedig megmarad abból ludaskása fő.Ha nem volna kedvem libát sütni, a Rosensteinnél ünnepelném Mártont, minden évben nagyon erős a libanapi felhozatal!Utcaművészeti pályázatot hirdetett Márton-naphoz kapcsolódóan a Baromfi Termék Tanács. A pályázat keretében nyolc óriásliba festésére keresnek művészeket. A megfestett libákat Budapest nyolc forgalmas pontján (Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér, Kálvin tér, Lánchíd pesti hídfő, Móricz Zsigmond körtér, Nyugati tér, Oktogon és Széll Kálmán tér) helyezik ki november 7-étől 13-áig. Bárki szavazhat a neki legjobban tetsző óriáslibára a Libamájfesztivál címet viselő Facebook-oldalon.Pár pályamű a nyertesek közül:November 11-13 között pedig a Városház téren LIBAKÖZPONT létesül, ahol libagasztronómiát ígérnek a szervezők.A pár évvel ezelőtti libahiszti után végre itt egy libakampány, mert a liba jó, a liba finom, a liba nagy és a liba gágog. Ki is cseréltem a fejlécben a logot egy libásra, köszönet érte Havasi Gábornak!Aki a libát szereti, a facebookon lájkolja a Fűszerest! 2011. november 7. hétfő 08:39 -
Rejtett ördögalakot vettek észre egy Giotto-freskón
Restaurátorok rejtett ördögalakot fedeztek fel az assisi Szent Ferenc bazilika egy híres Giotto-freskóján - jelentették be szombaton egyházi illetékesek. 2011. november 6. vasárnap 20:25 -
Londonról álmodik Gyurkovics Ferenc
A vébén még nem, de a tavaszi Eb-n már a kvóta acél a súlyemelőnek 2011. november 5. szombat 18:36 -
Quimby-interjú: mindennel találkoztunk az éjszakában
Húsz éve zenélnek, mégsem érzik, hogy elfogyott volna körülöttük a levegő, vagy ne lenne elég lendületük a folytatáshoz. A Quimby tagjait jubileumi koncertjük kapcsán kerestük fel. Varga Livius, Kiss Tibi és Mikuli Ferenc a titokgyárban - a próbateremben - beszélt húsz év esszenciájáról. 2011. november 4. péntek 12:30 -
A komolyzene jegyében - Liszt Ferenc Kórustalálkozó Bonyhádon
Nyolc kórus vesz részt idén a Tolna megyei Liszt Ferenc Kórustalálkozón, amelyet szombaton rendeznek a bonyhádi művelődési központban. A programon több mint kétszázötvenen énekelnek majd. 2011. november 4. péntek 11:33 -
Gépeltérítéssel jutottak át a vasfüggönyön - Film készülhet belőle
Vasárnap mutatták be Los Angelesben Iszák Ferenc (Frank Iszak) Free for All to Freedom (Szabadrepülés) című regényét. Iszák Ferenc egyike volt annak a hét magyar fiatalnak, akik 1956. július 13-án a Malév Budapest-Szombathely járatának eltérítésével jutottak át a vasfüggöny túlsó oldalára. A regényből Hules Endre szeretne filmet készíteni. 2011. november 3. csütörtök 09:39 -
Meghalt Körtvélyes Géza
Vasárnap hajnalban életének 86. évében elhunyt Körtvélyes Géza Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tánctörténész, esztéta, kritikus, főiskolai tanár - közölte Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója. 2011. október 30. vasárnap 18:18 -
Elhunyt Körtvélyes Géza tánctörténész
A Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tánctörténész, esztéta, kritikus 86 éves volt. 2011. október 30. vasárnap 18:00 -
Megint nyert az Oscar-díjas Rófusz Ferenc
9 perces Ticket című animációja hagyományos rajztechnikával készült, Aranykalász-díjat kapott. 2011. október 30. vasárnap 15:00 -
Rófusz Ferenc fődíjas Valladolidban
A Ticket című animáció nyerte az 56. valladolidi filmfesztivál fődíját, az Arany Kalászt. Az Oscar-díjas rendező, Rófusz Ferenc személyesen vette át a trófeát Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmművészeti találkozóján. 2011. október 30. vasárnap 14:16 -
A Liszt hét Óbudán programsorozat nyitókoncertje
Nagy János zongorista és Frankie Látó hegedűművész a komolyzene és a jazz határfelületein alkotó előadók. A Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév alkalmából különleges műsort állítottak össze. Kezük alatt a XIX. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének művei jazzes átdolgozásokban jelennek meg. [Dátum: 2011.10.27. 15:40] 2011. október 27. csütörtök 15:40 -
Csúnyán beégett Gyurcsány kurvázó főembere
Nem kevesen tartották eddig is a magyar közélet legvisszataszítóbb figurájának Gyurcsány Ferenc szövetségesét, a volt miniszterelnök visszatérését támogató akciókat saját pénzéből is finanszírozó Facebook-mániás Dániel Pétert, az úgynevezett kaszinótojásos ügyvédet. 2011. október 27. csütörtök 11:44 -
Elutasította az ügyészség Gyurcsány Ferenc panaszát
Gyurcsány a Sukoró-ügyben történt meggyanúsítása ellen tett panaszt. 2011. október 26. szerda 14:54 -
Bene váltja Vébert Pápán
A legutóbb az U18-as válogatottat irányító ifjabb Bene Ferenc lesz az elküldött Véber György utóda. 2011. október 26. szerda 14:53 -
Jóbarátok magyar módra: Münnich Ferenc és Nagy Imre
Két olyan kommunista politikus pályafutása ívelt fel 1956 őszén, akik egykor Moszkvában a legjobb barátságban voltak. Pályájuk később ellentétes oldalra vezette őket. A forradalom miniszterelnökéről, Nagy Imréről, illetve az 1956 utáni megtorlás egyik leghírhedtebb képviselőjéről, Münnich Ferencről van szó. 2011. október 25. kedd 17:55 -
Filmre kerül Liszt Ferenc életének utolsó nyolc napja
Gyöngyössy Bence Liszt Ferenc utolsó évtizedét idézi most készülő kosztümös filmjében. Az "Utolsó rapszódia" címet viselő produkcióban Jordán Tamás alakítja Liszt figuráját. A végső nagy szerelem karakterét pedig Sárközi-Nagy Ilona alakítja. 2011. október 25. kedd 13:13 -
Meghalt Deák Ferenc író
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Deák Ferenc vajdasági író, drámaíró és költő Szabadkán. 2011. október 24. hétfő 11:50 -
Elhunyt Deák Ferenc
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Deák Ferenc vajdasági író, drámaíró és költő Szabadkán. 2011. október 24. hétfő 11:26 -
Vágó: Gyurcsányista vagyok
A TV2-től kirúgott kvízkirály szerint egyedül Gyurcsány Ferenc az, akire ennek az országnak szüksége van. Az ATV-n politikai "coming outoló" Vágó nem bánná azt sem, ha a következő választásokon a Jobbik győzne. 2011. október 23. vasárnap 12:24 -
Megkoszorúzták Liszt Ferenc szobrát Budapesten - tudd meg hol áll a remekmű
Koszorúzással emlékeztek meg Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójáról szombaton este a Magyar Állami Operaház kapujánál álló Liszt-szobornál. [Dátum: 2011.10.23. 01:57] 2011. október 23. vasárnap 01:57 -
Liszt-év - Megkoszorúzták Liszt szobrát az Opera előtt
Koszorúzással emlékeztek meg Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójáról szombaton este a Magyar Állami Operaház kapujánál álló Liszt-szobornál. 2011. október 22. szombat 23:10 -
Családi házat vett édesanyjának Molnár Ferenc Caramel
A Megasztár egykori felfedezettje nagyszabású feladatai közepette sem feledkezik meg arról, hogy anyagilag is támogassa szeretteit. 2011. október 22. szombat 18:15 -
Liszt-év - Liszt-emléktáblát avattak Liverpoolban
Liszt Ferenc-emléktáblát avattak szombaton Liverpoolban, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján. 2011. október 22. szombat 15:17 -
Ma van Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója
Ma ünnepli a világ Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, a bicentenáriumon Magyarországon és külföldön is rengeteg helyszínen emlékeznek a zongoravirtuóz zeneszerzőre. 2011. október 22. szombat 13:10 -
Új pártot alapít Gyurcsány Ferenc
Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten. 2011. október 22. szombat 12:56 -
Ma ünnepli a világ Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját
A bicentenáriumon Magyarországon és külföldön is rengeteg helyszínen emlékeznek a zongoravirtuóz zeneszerzőre. 2011. október 22. szombat 10:25 -
Pontosan ma van a kétszázadik évforduló - videó
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján október 22-én, illetve a közeli napokban a külföldön működő magyar kulturális intézetek szervezésében számos ünnepi eseményt tartanak. 2011. október 22. szombat 05:07 -
Új filmmel állt elő az Oscar-díjas Rófusz Ferenc
Az 56. valladolidi filmfesztivál versenyprogramjában lesz Rófusz Ferenc Ticket című animációjának nemzetközi premierje 2011. október 21. péntek 14:55 -
Gyurcsány egy gombostűt sem visz el az MSZP-ből
Szombaton derül ki, Gyurcsány Ferenc platformja kiválik-e az MSZP-ből, mondta a volt miniszterelnök, miután tárgyalt Mesterházy Attilával. Az elnökség nagyrésze már váláspárti. 2011. október 20. csütörtök 13:45 -
Nem vagyok én olyan félelmetes fickó
Gyurcsány Ferenc a terrorgyanúnál szellemesebb ötleteket vár az ügyészségtől. 2011. október 20. csütörtök 13:33 -
A Kodály Központban mutatta be új lemezét Miklósa Erika
Lemezbemutató koncertet adott szerda este a Kodály Központban Miklósa Erika, Liszt Ferenc-díjas magyar szoprán opera-énekesnő. 2011. október 20. csütörtök 08:48 -
Elhunyt Puskás Ferenc lánya
Az 59 éves Puskás Anikó rég óta beteg volt. 2011. október 19. szerda 21:01 -
Terrorcselekmény gyanújával nyomoznak Gyurcsány ellen
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán - erősítette meg az mno.hu értesülését Horányi Miklós, a legfőbb ügyészség szóvivője. 2011. október 19. szerda 17:26 -
A Regéci vár
Kellemes kirándulás Magyarország egyik legszebb várromjához Regécre. A várrom már messziről látszik, hosszan kell kanyarogni autóval, mire a hegy alatti parkolóban leállunk, így mire odaérünk még a felnőtt utastársainknak is romantikus képzetei támadnak a várral kapcsolatban. És valóban volt itt szerelem, esküvő, nagy lakomák, de titokzatos kettősgyilkosság is, amire csak most derült fény. Két csontvázat találtak a több száz éve betemetett lakószoba padlóburkoló kövei alatt fejsérüléssel. A gyerekek megőrültek az izgalmaktól.A Mogyoróska és Regéc községek közötti erdős vulkáni eredetű hegycsúcson találjuk az észak-déli irányban hosszan elnyúló, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos hegyi vár tekintélyes romjait. A vár a keletkezésének pontos ideje nem ismert, de az biztos, hogy az 1285. évi tatárjárás idején már állott. 1464-ben Mátyás király Szapolyai Imrének ajándékozta, majd 1652-től a Rákóczi család birtokában került. I. Rákóczi Ferenc halála után özvegye, Zrínyi Ilona egy bátor döntéssel gyermekei gyámjának jelentette ki magát, átvette az örökös főispáni méltósággal járó teendőket. Mondhatni, nem volt egy elveszett özvegyasszony. 1677-ben gyermekeivel Regécre költözött, ahol II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első öt évét töltötte. Itt szerezte meg latin tudásának alapjait, és itt ismerkedett hazája történelmével is. Időközben Zrínyi Ilona érdeklődését felkeltette a bujdosó kurucok vezére, Thököly Imre. (Azért ezt a mozzanatot egyszer megvizsgálnám egy kicsit jobban is, ha lesz időm bele is ásom magam a történetbe, mondhatni, nagyon romantikus.) Az érdeklődésből szerelem, majd házasság lett. Az esküvő után a regéci tárházba vitték Thököly ezüstneműit. Ezen a mondaton nagyon jókat mulattunk úton a várba, ahogy elképzeltük, amint Zrínyi Ilona még az igen kimondása előtt leltárba veszi jövendőbelijének a hozományát. Csak keményen hölgyek, csak határozottan és tudatosan! 1683 májusában aztán Regécen szervezték a felső magyarországi hadellátó központot (úgy tűnik sok volt az ezüst), és Szirmay Miklós várkapitány gondoskodott róla, hogy Regéc várának pincéi tele legyenek. Erre sem tér ki a wiki pontosan, de el tudjuk képzelni, hogy a gondoskodás miből állott. Minden esetre a raktározó pince romjait elnézve volt hely bőven, akadt alkalom a 2011. október 19. szerda 10:22 -
Alig várják, hogy újra legyen Csillag születik
Tavasszal sokan kísérték figyelemmel a "prügyi duó" néven ismert zenészpáros szereplését az egyik kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutató műsorfolyamában. Babos Richárd (Ricsi) zongorista és Horváth Ferenc (Pepe) énekes produkciója a szakmai zsűri értékelésén végül is elbukott, ám most várnak a tehetségkutató következő felhívására, mert úgy vélik, hogy nagyobb tapasztalattal, több gyakorlással messzebb juthatnak. 2011. október 18. kedd 18:02 -
Mocsári Károly, Balogh Kálmán, Herczku Ágnes, Lendvay József, Szeret együttes, MÁV Szimfonikus Zenekar - Művészetek Palotája, 2011. október 19., szerda,19:30
A Liszt! Minden tekintetben programsorozat egyik utolsó produkciójában a cigányzene szemszögéből közelítenek a Müpa által felkért zenészek Liszt Ferenc életművéhez. 2011. október 18. kedd 17:30 -
Lemondott a buszsofőrt lefejelő polgármester
Somogyacsán valószínűleg januárban választják meg Lengyel Ferenc utódját. 2011. október 18. kedd 15:06 -
Csúszik a Török Ferenc-film bemutatója
Az Isztambult tartozás miatt nem mutatják be októberben itthon. Várnak a közalapítványra. 2011. október 18. kedd 14:07 -
Elbontják a zuglói hajléktalantelepet
Papcsák Ferenc szerint a hajléktalanok kunyhóiban bűnözők is rejtőzhetnek. 2011. október 18. kedd 12:04 -
Hujber Feri: Olykor kíméletlen ember vagyok
Kicsit kiszámíthatatlanak, lobbanékonynak tartja magát Hujber Feri, akit saját bevallása szerint a szenvedélyessége gyakran bajba sodor. 2011. október 18. kedd 11:00 -
Hujber Feri: A szenvedélyem gyakran bajba sodor
Ha valakitől, hát tőle tartottam. Mert úgy hírlik róla, hogy kamerákat dobál, hirtelen haragú és ha nem tetszik neki, amit kérdezek, egyszerűen elzavar. Aztán beszélgetni kezdtünk és azt gondoltam, én ilyen szenvedélyes embert még sosem láttam. 2011. október 18. kedd 09:00 -
Idegen járművek ütköztek a villamossínen
Úgy tudjuk, az egyik rendőrautó volt, az 1-es villamos áll a Bécsi út és a Reitter Ferenc u. között. 2011. október 17. hétfő 17:03 -
Már csak két hét a Csabai Kolbászfesztiválig
Hamarosan megnyitja kapuit a XV. Csabai Kolbászfesztivál. Az alapítás éve, 1997 óta a rendezvény hazánk és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb, jelentős turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális fesztiváljává nőtte ki magát. 2011. október 28-31. között a számos egyéb program mellett kolbászkészítő verseny közel 500 gyúró csapat részvételével, egyetemista gyúrás, szárazkolbász-verseny, disznótoros ételkészítés és kóstolás várja a látogatókat Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén. Fellép többek között a BalkanFanatik, BobanMarkovic, a Csík Zenekar, ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara, a Magna Cum Laude és a ParnoGraszt. 2011. október 17. hétfő 12:30 -
Gyurcsány taktikázik
Budapest - Megy a helyezkedés a szocialista frakcióban. Mindenki azt lesi, hogy Gyurcsány Ferenc mikor alakít új képviselőcsoportot. Úgy tűnik, a volt miniszterelnök nem akar megválni az MSZP-től. 2011. október 16. vasárnap 18:48 -
Bergendy István nem próbál koncert előtt
Demjén Ferenc semmit nem bíz a véletlenre: a hagyományos év végi nagykoncertjére a Papp László Budapest Sportarénába olyan művészeket hívott, mint Révész Sándor, Presser Gábor és a Bergendy-zenekar. 2011. október 13. csütörtök 18:57 -
Mesterházy ultimátumot adott Gyurcsányéknak
Hétfőig minden MSZP-snek nyilatkoznia kell, hogy megy, vagy marad. Úgy nem lehet együtt dolgozni, ha valaki olyanokat mond a pártról, mint Gyurcsány Ferenc tette azt az IndexVideó riportjában. 2011. október 13. csütörtök 13:53 -
A Kádár-érában játszódik a legújabb magyar thriller
Csütörtöktől játsszák a magyarországi mozik Bergendy Péter A vizsga című alkotását. A tévéfilmnek készült 90 perces filmben Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter, Hámori Gabriella és Elek Ferenc látható a főbb szerepekben. 2011. október 13. csütörtök 13:19 -
Demjén Ferenc - Papp László Budapest Sportaréna, 2011. december 30., péntek, 20:00
Demjén Ferenc márkavédjegy. A hazai könnyűzene logója. Olyan ikon, akivel egy egész nemzedék azonosítható. Demjén most az Arénában tart évértékelőt, dalban mondja el, amit másképp nem lehet. 2011. október 13. csütörtök 06:47 -
Caramel a Symában - Syma Rendezvénycsarnok, 2011. december 29., csütörtök, 20:00
Molnár Ferenc sztorija a legkisebb fiú története, gonosz mostoha és hamuban sült pogácsa nélkül, de legalább olyan kalandosan, mint a mesebeli hősök esetében. Méltó jutalma sem maradt el. 2011. október 13. csütörtök 06:41 -
Hujber Feri szívesen visszafizetné a hitelét
Évente akad egy-egy szerencsés ember, aki egy tehetségkutató vagy valóságshow győzteseként zsebre tehet havi egymillió forintot. Hazánk sztárjai szívesen eljátszanak azzal a gondolattal, hogy mihez kezdenének, ha ölükbe esne tizenkétmillió forint. 2011. október 12. szerda 22:07 -
Mexikóban is megemlékeztek Liszt Ferencről
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója jegyében telt a mexikói Cancúnban a hatodik magyar kulturális fesztivál, amely péntekig tartott. [Dátum: 2011.10.10. 11:00] 2011. október 10. hétfő 11:00 -
Hacktion Oroszlán Szonjával és Hujber Ferenccel: elégséges
Meglepetés a köztévétől: a legújabb sorozatukat nézve néha már nem tartottam attól, hogy mindjárt jön egy Ladával végrehajtott autós üldözés, vagy a szereplők beugranak tíz deka párizsiért a kisboltba. 2011. október 10. hétfő 10:10 -
Hétfőre költözött a Hacktion
Nem sokat szarozott a katasztrofális Hacktion szánalmasan alacsony nézettségét látva a királyi tévé, és az eredetileg szerda este 20:15-től műsorra tűzött sorozatot a mai nappal átköltöztették hétfő este 21:10-re, írja az origo. Az MTV teletextje szerint a változás más a ma estét is érinti, így kimarad a programból a Párizsi helyszínelők, az ötvenperces krimi után jön Az este, majd az Átok című - szintén magyar széria - második része.Az Oroszlán Szonjával, Hujber Ferenccel felálló Hacktion bemutatkozása nemigen sikerült, az ötvenéves kor alatti felnőtt nézők köztött csak 4,43 százalékos közönségaránnyal ment. 2011. október 10. hétfő 07:38 -
Kommandósok kísérik a vagyonokat érő képeket a kiállításra
Október 14-én nyitja meg kapuit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban Csontváry Kosztka Tivadar kiállítása, melyre a festőművész legjelentősebb alkotásait láthatják majd az érdeklődők. A képek október 11-én, komoly biztonsági intézkedések mellett érkeznek meg a múzeumba. 2011. október 9. vasárnap 09:46 -
Fiatalokkal verte a Ferencvárost a DAB
Szakács Ferenc irányította a Dab.Doclert az FTC elleni Mol Liga-meccsen, a kapuba Rajna Miklóst állították – negyven felett fogott a shutout érdekében –, a keretben számos fiatal hokis kapott helyet. 2011. október 7. péntek 21:47 -
Emlékbélyeget bocsátottak ki Luxemburgban Liszt Ferencről
Utolsó koncertjének helyszínén, Luxembourgban emlékeztek meg Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulójáról, ebből az alkalomból a luxemburgi posta emlékbélyeget bocsátott ki. [Dátum: 2011.10.07. 07:54] 2011. október 7. péntek 07:54 -
A Fidesz az Apple, az MSZP a Dunai Vasmű
Gyurcsány Ferenc hatvan rajongó fiatallal sörözés és csocsózás közben alázta az MSZP-t. 2011. október 6. csütörtök 18:08 -
Török Ferenc Isztambuli kerget egy anyát
Lukáts Andor felesége megroppan, a kórházból Törökországba menekül. Itt az előzetes. 2011. október 5. szerda 16:09 -
Mexikóban is ünneplik Liszt Ferencet
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója jegyében telik a mexikói Cancúnban a hatodik magyar kulturális fesztivál, amely péntekig tart. 2011. október 5. szerda 10:50 -
Itt a felvétel Gyurcsány kihallgatásáról!
Gyurcsány Ferencet hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség hallgatta ki az úgynevezett sukorói telekcsere és kaszinóberuházás ügyében és hivatali visszaéléssel gyanúsították meg. A kihallgatást négy kamera rögzítette, a 38 perces felvételt Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta. 2011. október 5. szerda 10:10 -
Állatrendőrség vigyázzon az állatainkra!
Ma, október 4-én van az Állatok Védelmének Világnapja. Ez a nap Assisi Szent Ferenc halálának az évfordulója. Az Orpheus Állatvédő Egyesület arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy vigyázzunk a közvetlen, és közvetett környezetünkben élő állatokra, és ezért állatrendőrség megalakításáért is síkra szállnak az állatvédők. 2011. október 4. kedd 11:30 -
Megérkezett a kihallgatásra Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc hétfőn kevéssel délután egy óra előtt megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatják ki a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. 2011. október 3. hétfő 13:34 -
Budapesten járt az Airbus A380
A világ legnagyobb utasszállítóját a Lufthansa hozta el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 2011. október 2. vasárnap 17:19 -
Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc intim viszonyba került
Új sorozat indul az m1 műsorán október 5-étől Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc főszereplésével olyan alkotók közreműködésével, mint Kálomista Gábor producer, Fonyódi Tibor író, valamint Babos Tamás operatőr, és Deák Kristóf, Orosz Dénes rendezők. 2011. október 2. vasárnap 07:00 -
Ligeti Györgyről nevezték el a Zeneakadémia oktatási központját
Ligeti Györgyről, a XX. századi zene egyik legnagyobb magyar egyéniségéről nevezték el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) új budapesti oktatási központját. 2011. október 2. vasárnap 03:03 -
Ligeti Györgyről nevezték el a Zeneakadémia oktatási központját
Ligeti Györgyről, a XX. századi zene egyik legnagyobb magyar egyéniségéről nevezték el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) új budapesti oktatási központját. [Dátum: 2011.10.01. 23:12] 2011. október 1. szombat 23:12 -
A Balkánon az emberek megbékélnének, a politikusokra nem jellemző
Glatz Ferenc akadémikus szerint a Balkánon a megbékélési folyamat az emberek között "sokkal előrehaladottabb, mint gondoljuk", a kutatók között is jól alakul, a politikusok között azonban egyáltalán nem jellemző. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) konferenciáján történészek arról tanácskoztak, hogyan élnek együtt a népek a Balkánon. 2011. szeptember 30. péntek 22:31 -
Sütő András szobrot avattak Sopronban
Szobrot állítottak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének Sopronban. A köztéri alkotást pénteken, az író halálának ötödik évfordulóján avatták fel a Deák tér nyugati szegletében, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától. 2011. szeptember 30. péntek 21:22 -
"Se ruhában, se meztelenül" van-e pornográfia a Magyar népmesékben?
Nemsokára kiteljesedik a Magyar népmesék sorozata. Mikulás Ferenc, a sikeres meseszéria kitalálója elárulta a hvg.hu-nak, a századik részt még idén bemutatják közkívánatra. Ám a sorozat nem csupán itthon sikeres, a japánok és az olaszok is szeretik. A románok viszont az egyik rész betiltását fontolgatták. 2011. szeptember 30. péntek 21:10 -
Uj Péter, az infografika
Hány százaléknyi gasztrofasizmus? Mikor volt Ferenc Jóska-szakálla? Uj Péter a számok és grafikonok tükrében. 2011. szeptember 30. péntek 12:37 -
Somogyacsán megválasztják a fejelős polgármester utódját
Lengyel Ferenc úgy döntött, lemond, mert márciusban lefejelt egy buszsofőrt. 2011. szeptember 30. péntek 11:59 -
Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc intim viszonya az MTV-n
Új sorozat indul az m1 műsorán október 5-étől Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc főszereplésével, valamint olyan alkotók közreműködésével, mint Kálomista Gábor producer, Fonyódi Tibor író, valamint Babos Tamás operatőr, és Deák Kristóf, Orosz Dénes rendezők. 2011. szeptember 30. péntek 09:00 -
Fény derült Oroszlán Szonja titkos viszonyára
Új sorozat indul az m1 műsorán október 5-étől Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc főszereplésével, valamint olyan alkotók közreműködésével, mint Kálomista Gábor producer, Fonyódi Tibor író, valamint Babos Tamás operatőr, és Deák Kristóf, Orosz Dénes rendezők. 2011. szeptember 29. csütörtök 14:46 -
Rippel Feri példaképe megtestesült a fiában
Rippel Ferenc kisfia ugyanazon a napon született, mint a világrekorder akrobata édesapja, azaz a vasgyúró Krisztofer Herkules nagypapája. 2011. szeptember 27. kedd 18:40 -
Ismét megkezdődik a régészeti munka a az M43-as nyomvonalán
Ismét munkához látnak a régészek az M43-as nyomvonalán, Makó és az országhatár között, ahol körülbelül két héttel ezelőtt függesztették fel az ásatásokat, mert a Nemzeti Örökségvédelmi Központ nem rendezte tartozását a Móra Ferenc Múzeum felé, az intézmény pedig már nem tudta tovább saját költségén finanszírozni az ásatásokat. 2011. szeptember 26. hétfő 13:50 -
Budai rémmesék: feldarabolt holttest, a fej meg sem lett
Hogyan lett népi hős Majláth György országbíró gyilkosaiból fél évszázaddal az 1883-as bűntény után? Ki tette el láb alól Mágnás Elzát, a 20. századi Pest egyik legismertebb éjszakai pillangóját, és hova tűnt Kodelka Ferenc hentes feje? Milyen hírhedt bűntények történtek a Budai Várban és környékén évszázadokkal ezelőtt? Többek között e kérdésekre kaptak választ a Budai Várban egy bűnügyi séta résztvevői. 2011. szeptember 23. péntek 19:31 -
Mesterházy: Menjenek, de minél gyorsabban
Az MSZP elnöke szerint Gyurcsány Ferenc a távozását készíti elő a pártból a frakciótagok megerősítéséről szóló javaslattal. 2011. szeptember 22. csütörtök 15:59 -
Gyurkovics szervezkedik és pörög
Pécs - Zsúfolt heteket hagyott a háta mögött Gyurkovics Ferenc (32). A többszörös magyar bajnok súlyemelő edz, gőzerővel készül a novemberi, párizsi vb-re, és nemzetközi csapatviadalt szervez Pécsre. 2011. szeptember 22. csütörtök 15:02 -
Jön az új Gyöngyössy Bence-film!
A fesztiváldíjakkal és elismerésekkel elhalmozott Romani Kris - Cigánytörvény és több sikeres vígjáték után Gyöngyössy Bence Liszt Ferenc utolsó éveiről készít filmet. Az alkotást év végén mutatják be, a főszerepben pedig a színészóriást, Jordán Tamást láthatjuk. 2011. szeptember 22. csütörtök 14:00 -
Ferenc, a harcos angyal
Orbánnak mennie kell, lezüllés van, és erőszak. Harcot kezd vele, de az MSZP-vel is. Gödöllőn százak lelkesedtek érte, a Józan Politikusért, akit szeretettel szólítanak meg, ha a Tescóban vásárol. 2011. szeptember 22. csütörtök 00:51 -
Klónozták a szolnoki rendőrt!
Szolnok - Egy pléhrendőr is segíti hús-vér kollégái munkáját Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az egyenruhás alak puszta látványától nyomban visszavesznek a tempóból a száguldozó autók, annyira valósághűre sikeredett a sebességmérővel felszerelkezett figura. Ami nem csoda, elvégre a pléhutánzatot egy valódi rendőrről, Szikszai Ferenc (39) alezredesről mintázták. 2011. szeptember 21. szerda 17:06 -
Alexander Ullman nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt
Alexander Ullman nyerte a 13. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, a díjakat hétfő este ünnepélyes keretek között adták át a Művészetek Palotájában. Az angol Alexander Ullman mögött a második az orosz Ilya Kondratiev lett, a harmadik pedig Balázs János, Magyarországot képviselve. 2011. szeptember 21. szerda 05:07 -
Jeremy Irons Budapestre érkezett
Jeremy Irons (63), Oscar-díjas brit színész Holliday Grainger brit színésznővel érkezett kedden a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Sorozatával máris versenybe szállt egy másik, hasonló témájú alkotás. 2011. szeptember 20. kedd 21:02 -
Átadták a Liszt Ferenc emlékére szervezett nemzetközi zongoraverseny díjait
A Művészetek Palotájában gálakoncert keretében vették át hétfőn este a 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny díjazottjai jutalmaikat. A 20 éves brit Alexander Ullman kapta a 12 ezer euróval járó első díjat és a meghívást egy hatalmas, Európa nagyvárosaira kiterjedő hangversenykörútra október 18. és november vége között. [Dátum: 2011.09.20. 01:45] 2011. szeptember 20. kedd 01:45 -
Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny - A döntők
Finiséhez érkezett a tizenharmadik Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny. A szombaton és vasárnap lezajlott koncerteken a versenyen elinduló legjobb öt zongorista léphetett színpadra és szállhatott versenybe a 12.000 euróval jutalmazott első helyezésért. 2011. szeptember 19. hétfő 19:44 -
Kalapálástól, szánhúzástól, gumiabroncstól lettem crossfittebb
Szórakoztatóbb, változatosabb edzést, teljes körű erőnlétet ígér a CrossFit. A rendőröktől kezdve profi sportolókon keresztül Hujber Ferencig sokan kipróbálták már, letesztelte a Velvet is. 2011. szeptember 19. hétfő 11:03 -
Tízezres tömeg tüntetett a Zöld Pardonért
Megtelt a Műegyetem rakpart. Ott volt Gyurcsány Ferenc és Deutsch Tamás is. 2011. szeptember 19. hétfő 00:56 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 56. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.09.18. 19:00] 2011. szeptember 18. vasárnap 19:00 -
Csúcstechnikával az alvászavar ellen
A Jahn Ferenc kórház neurológiai osztályán dolgozik Dr. Káposzta Zoltán főorvos, aki Angliából hazatérve itthon segít az alvászavarban szenvedő betegeken. Sokan nem is sejtik, hogy alvásproblémáik hátterében agyi keringési zavarok állhatnak. 2011. szeptember 18. vasárnap 10:30 -
MÁZS meglepte Hujber Ferit
Meglepetés születésnapi köszöntővel zárult szombaton Mészáros Árpád Zsolt és Hujber Ferenc Gengszterek négyszemközt című koncertje Gödöllőn. [Dátum: 2011.09.18. 07:46] 2011. szeptember 18. vasárnap 07:46 -
Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny - Középdöntők
Az elődöntőkben induló 53 zongorista közül már csak 12 folytathatta tovább a versenyt a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny középdöntőjében. A verseny iránti érdeklődést jól példázza, hogy a helyszínre kijelölt Régi Zeneakadémia koncertterme zsúfolásig megtelt mind a négy koncertre. 2011. szeptember 17. szombat 09:25 -
Ősbemutató a Budapest Klezmer Band és a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában
Két figyelemre méltó múlttal rendelkező professzionális zenekar találkozása egy színpadon; a klezmer tradíciók újraértelmezése egy 2011. szeptember 17. szombat 08:00 -
Magyarok is zongoráznak a Liszt-verseny finisében
Csütörtökön a Régi Zeneakadémián befejeződtek a 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, a Liszt Ferenc Zongoraverseny középdöntői. Tizenkét versenyző közül öt jutott a hétvégi döntőbe. 2011. szeptember 16. péntek 12:45 -
Magyar regényeket fordít az azeri fejszés gyilkos
Lefordította anyanyelvére Molnár Ferenc világhírű művét az az azeri katonatiszt, aki 2004-ben Budapesten meggyilkolta egy örmény hallgatótársát - közölte a budapesti azeri nagykövetségre hivatkozva a news.az. Korábban Szabó Magdát fordított a gyilkos. 2011. szeptember 15. csütörtök 08:50 -
Stohl ügyvédjéhez fordul segítségért Damu Roland
Lecserélte ügyvédjét Damu Roland. Választása Stohl András védőjére esett, akinek bravúros védelmét állítólag az ügyvédi szakma legnagyobb része méltatja. Nincs mit csodálkozni Damu döntésén, tekintve, hogy korábbi ügyvédje, Mohácsi Ferenc bizakodó volt, ám a végeredmény hat év letöltendő lett első fokon. 2011. szeptember 15. csütörtök 07:59 -
Taroltak a magyar zongoristák
Öt fiatal magyar zongorista jutott be a budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny középdöntőjébe, a megmérettetés döntőjét a hétvégén tartják. 2011. szeptember 14. szerda 16:15 -
Nyílt héttel ünnepli 10. születésnapját a Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza nyílt héttel, valamint fotó- és dokumentumkiállítással ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Az intézmény történetét bemutató tárlatot Sebő Ferenc nyitja meg kedden délután a Budai Vigadóban, csütörtökön pedig bemutatják a Magyarországi Kallós Alapítvánnyal közös kiadásában megjelenő Adok néktek aranyvesszőt című kötetet, Kallós Zoltán és Korniss Péter könyvét. 2011. szeptember 14. szerda 04:04 -
Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny - Zajlanak az elődöntők
Lassan a végéhez közelít a 13. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny elődöntőinek lebonyolítsa és az eddig versenyben lévő versenyzők nagyon komolyan megrostálódnak a középdöntőbe jutáshoz - az előzetes elképzelések szerint a 70 indulóból mindössze 12 juthat tovább. 2011. szeptember 13. kedd 20:26 -
Vádló vagy vádlott lesz Gyurcsány?
Budapest - A volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát Polt Péter legfőbb ügyész indítványára függesztette fel a T. Ház. 2011. szeptember 13. kedd 18:39 -
Ügyvédje nem tart Damu szökésétől
Dr. Mohácsi Ferenc szerint az erőszakos közösülés vádját egyetlen bizonyíték sem támasztja alá, ügyfelét hibásan ítélték hat év letöltendőre hétfőn. A másodfokú döntés sokkal enyhébb lesz, így nem tart Damu szökésétől. 2011. szeptember 13. kedd 17:11 -
Szélsőséges kamuprojekttel vezették meg a Vár felújítóit
Vadonatúj Liszt Ferenc hangversenyterem és óriási lufi is lesz a Várban a terv szerint, amiről nem hallott sem a minisztérium, sem az építész. Három terv is lenyomná a kormányét. 2011. szeptember 13. kedd 08:56 -
A gyanúsított: Gyurcsány Ferenc
Vádlott helyett vádló leszek, mondta jobbikos hőbörgés mellett, mielőtt a parlament felfüggesztette a mentelmi jogát. 2011. szeptember 12. hétfő 23:00 -
Felfüggesztették Gyurcsány mentelmi jogát
Felfüggesztette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés hétfőn késő este. 2011. szeptember 12. hétfő 22:19 -
Liszt Ferenc, a nagy magyar király
Zenész, zeneszerző esetleg a magyar király? Most, a Liszt Ferenc évben végre megtudjuk, ki is volt a magyar híresség. 2011. szeptember 12. hétfő 14:09 -
Eldől Ferenc és a devizahitelesek sorsa
Orbán Viktor akciótervet ismertet a parlamentben, majd este döntenek Gyurcsány mentelmi jogáról. 2011. szeptember 12. hétfő 11:45 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 48. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.09.11. 19:00] 2011. szeptember 11. vasárnap 19:00 -
Demjén Ferenc vidéki birtokán pihent Tóth Vera
Az énekes a Borsnak most beszélt arról, hogy az első Megasztár győztese nyáron nála pihente ki a fáradalmait. 2011. szeptember 11. vasárnap 10:26 -
Belekötöttek, 757 kilométert bringázott
Az ultratriatlonista Szőnyi Ferenc kerékpárban is jó, a Le Mans-i 24 óráson 181 körrel lett negyedik. 2011. szeptember 10. szombat 12:29 -
37 éves Hujber Feri
37 éves Hujber Ferenc színész, aki Szombathelyen született, elemi iskolái végeztével egy szakmunkásképző iskolában szakácsnak tanult, és később dolgozott is a vendéglátásban. Érettségi után jelentkezett a Színiakadémiára. Rögtön felvették, s pályakezdése is simának mondható. 2011. szeptember 9. péntek 16:16 -
Ideiglenesen szünetelnek a régészeti ásatások Makó mellett
A Móra Ferenc Múzeum arra kényszerült, hogy ideiglenesen szüneteltesse a régészeti ásatásokat, amelyek az M43-as jelű autópálya Makó, és az országhatár közötti nyomvonalán zajlottak ezidáig. Az ásatásokat azért kellett felfüggeszteni, mert a múzeum már nem tudta finanszírozni a feltárást. 2011. szeptember 9. péntek 13:47 -
Caramel: Nem szerény, hanem realista vagyok
Molnár Ferenc Caramel, csak jövőre lesz harminc. Ha a tengerentúlra születik, már rég szirupos filmet forgattak volna az életéről, és valami nagyon flancos szálloda tetőteraszán beszélgetnénk, maximum harminc percig. Szerencsére itthon vagyunk. Jut bő másfél óra, a terasz kávéházi és nyüzsgő, mosolyogva belelapoz a múlt havi magazinba, 2011. szeptember 8. csütörtök 09:00 -
Rippel Vivien Puki manónak hívja a gyerekét
Nem elég, hogy a Herkules nevet kapta (mondjuk az első, a Christopher se kutya), anyja, aki ebbe nem akart beleegyezni, most Puki manónak hívja Rippel Ferenc gyerekét. 2011. szeptember 7. szerda 14:28 -
Liszt Ferenc születésnapjára készül az egri tánctagozat
Megkezdte a próbákat az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata: Mészáros Máté koreográfus vezényletével Liszt Ferenc 160. születésnapja alkalmából készítenek táncjátékot Liszt Les Préludes című szimfonikus költeményére. Az előadást december 2-án tekintheti meg a közönség. 2011. szeptember 7. szerda 13:39 -
Elszámoltatási elitklubba kerülhet Gyurcsány
Gyerekprostituáltak, gyanús hadiipari szerződések, korrupció és egy 1905 óta először felállított bíróság is szerepel a volt vagy jelenlegi európai vezetők ellen zajló perekben. Gyurcsány Ferenc Berlusconihoz és Chirachoz csatlakozhat. 2011. szeptember 7. szerda 08:41 -
A mentelmi bizottság javasolta Gyurcsány kiadatását!
A mentelmi bizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy függessze fel Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát, akit hivatali visszaélés miatt hallgatna ki gyanúsítottként az ügyészség a Sukoró-ügyben. A döntés kedden született meg a szakbizottság ülésén. Gyurcsány egyébként korábban maga is kérte, hogy adják ki őt az ügyészségnek. 2011. szeptember 6. kedd 13:00 -
Félmillió forintra büntették az Echo TV-t
A Médiatanács ötszázezer forint bírságot szabott ki az Echo TV 2011. február 11-én sugárzott "Világ-panoráma" című műsora miatt (itt megnézhető), mivel a médiaszolgáltató megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására, valamint a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezéseket - olvasható az NMHH oldalán.A Világ-panoráma műsorvezetője, Szaniszló Ferenc a februári adásban azt mondta, hogy "Magyarországon valóban nincs cigánybűnözés, hanem cigányterrorizmus van". 2011. szeptember 6. kedd 10:36 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 42. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.09.04. 19:00] 2011. szeptember 4. vasárnap 19:00 -
Varga Feri és Balássy Betty a házasságról
A Megasztár 3 második helyezettje, 2006 férfi hangja, Varga Ferenc és felesége, a dzsesszénekesnő Balássy Betty a Sztárportrénak nyilatkozott a házasságukról. 2011. szeptember 4. vasárnap 09:55 -
Rippel Ferenc kisfia nem az anyatejtől ilyen nagy
A kéthónapos Herkules majd' kicsattan az egészségtől, Rippelék csodagyereke egy hónap alatt megduplázta a súlyát. Édesanyja azonban nem lehet maradéktalanul boldog: korábbi betegsége miatt újra hormonpótló gyógyszerekkel kezelik, s emiatt nem szoptathatja a kisfiát. 2011. szeptember 2. péntek 16:45 -
Újra kigördül hétvégén a pesti nosztalgiavillamos
Szombaton nosztalgiabusszal, vasárnap pedig nosztalgiavillamossal utazhatnak az érdeklődők Budapesten. A buszok a Deák térre mennek a Népligetből, a villamosok pedig a Puskás Ferenc Stadiontól a Mester utcáig. 2011. szeptember 2. péntek 11:15 -
Bezár a HVG médiablogja
Ha a HVG nem is, de a Médiablog szerzője Pécsi Ferenc, pollner bejelentette, hogy bezár a webkettővel és digitiális újságírással fogalkozó blog. 2011. szeptember 2. péntek 01:05 -
Bánk Bánnal nyitja meg az új évadot az Opera
Káel Csaba és Héja Domonkos átdolgozásában kerül színpadra a Magyar Állami Operaházban Erkel Ferenc Bánk Bánja, melynek bemutatója egyúttal az Opera évadnyitó előadása is lesz. További különlegesség, hogy a szeptember 4-i előadáson Gertrúd szerepében Marton Évát láthatja a nagyközönség. 2011. szeptember 1. csütörtök 19:15 -
Fejtő Ferencre emlékeztek a szocialisták
Az a feladatunk, hogy helyreállítsuk az ország demokratikus rendjét, megteremtsük a valódi párbeszéd lehetőségét, és együtt kezdjünk el munkálkodni egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom megteremtéséért - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten, a 2008-ban meghalt Fejtő Ferenc történész, író, kritikus, újságíró születésének 102. évfordulóján. 2011. augusztus 31. szerda 19:53 -
Hugh Jackmant mától Budapesten látni
Rajongók rohanták meg Hugh Jackmant aLiszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahová szerdán érkezett meg a színész. Mint a Blikk már megírta: az ausztrál férfiszépség reklámfilmet forgat Magyarországon. 2011. augusztus 31. szerda 18:43 -
Hugh Jackmant már a reptéren lekapták
Rajongók rohanták meg Hugh Jackmant a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahová szerdán érkezett meg a színész. Mint a Blikk már megírta: az ausztrál férfiszépség reklámfilmet forgat Magyarországon. 2011. augusztus 31. szerda 18:43 -
Nincs új vezér a Duna tévénél
Amin Zoltán és Gazsó L. Ferenc sem kapta meg a kétharmados támogatást a kuratóriumtól. 2011. augusztus 31. szerda 18:16 -
Ingyenes Liszt-koncert lesz szombat este az Operánál
Különleges fényinstallációkkal kísért szabadtéri koncertet ad szombat este a Magyar Állami Operaház épülete előtt Liszt Ferenc emlékére Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész. 2011. augusztus 30. kedd 20:55 -
Prukner László felkészült
Jó eséllyel a tréner lehet a Zalaegerszeg vezetőedzője. Nagy Ferenc, a zalaiak tulajdonosa a vidéki kötődésű, korábban a Fradi mellett Kaposváron dolgozó szakemberrel pótolná a múlt héten menesztett Csank Jánost. A hivatalos bejelentésre ma kerül sor. 2011. augusztus 30. kedd 17:49 -
Holnap a Bánk bánról tárgyalnak Los Angelesben
Szerdán tárgyalnak Los Angelesben Erkel Ferenc Bánk bán című operájának lehetséges színreviteléről. 2011. augusztus 30. kedd 13:50 -
Knobloch Alexandra fejére került a korona
Az idén is megrendezésre kerülő Miss Alpok Adria megyei döntőjén, a sényői Knobloch Alexandra diadalmaskodott, aki a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, végzős tanulója, így ő képviselheti megyénket a januári országos fináléban, amely a fővárosban kerül megrendezésre. A Sóstói Strandfürdőben megkoronázott királynő, egy interjú keretében, boldogan válaszolt minden kérdésre. 2011. augusztus 30. kedd 09:00 -
A Bánk Bánnal és Marton Évával nyit az Operaház
Szeptember 4-én a Magyar Állami Operaház visszatér régi hagyományához: nemzeti operánkkal, Erkel Ferenc Bánk bánjával nyitja meg új évadját. [Dátum: 2011.08.29. 14:40] 2011. augusztus 29. hétfő 14:40 -
Káel Csaba Bánk bánjával nyit az Operaház
Erkel Ferenc operájával nyílik meg a Magyar Állami Operaház 2011-12-es szezonja szeptember 4-én este. A Bánk bán ősváltozatának kissé húzott verzióját állítja színpadra Káel Csaba, vezényel Héja Domonkos, Gertrudis szerepében pedig Marton Éva tér vissza a színpadra. 2011. augusztus 29. hétfő 13:25 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 35. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.08.28. 19:00] 2011. augusztus 28. vasárnap 19:00 -
Fölösleges a lepedővizsgálat: Rákócziék esküvőjén a gyerekek is ott lesznek
Rákóczi Ferenc hamarosan megnősül. A népszerű rádiós feleségül veszi két gyermekének anyját, Juditot. A műsorvezető igazán nem hamarkodja el a boldogító igen kimondását, azt mondta: mindketten azt szerették volna, hogy gyermekeik is együtt bulizhassanak velük a lagzin. 2011. augusztus 28. vasárnap 14:15 -
Elhunyt Dobszay László zenetörténész
Hosszú betegség után életének 77. évében pénteken elhunyt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Dobszay László elhunytáról a család értesítette az MTI-t, temetéséről később intézkednek. 2011. augusztus 27. szombat 15:40 -
A hét legolvasottabb írásai
Szigeti Ferenc nagyon megijedt. Az egyik nyaralásakor azt hitte, elrabolták a lányát. Mérai Kata édesapja tragikus haláláról vallott, aki hosszú betegség elől menekült az öngyilkosságba. Pánikrohamot kapott Keresztes Ildikó, még az Az X-Faktor promóciós filmjének forgatását is le kellett állítani miatta. 2011. augusztus 27. szombat 05:30 -
Gyász! Meghalt Dobszay László
Hosszú betegség után életének 77. évében pénteken elhunyt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. [Dátum: 2011.08.26. 15:08] 2011. augusztus 26. péntek 15:08 -
Meghalt Dobszay László
Hosszú betegség után életének 77. évében pénteken elhunyt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. 2011. augusztus 26. péntek 14:59 -
Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny Budapesten
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából számos országban különböző rendezvényeket tartanak, ezen jeles esemény méltó megünneplésére. Ez alól nem lehet kivétel Magyarország sem. Itt is rengeteg zenei esemény, koncert ihletője a mester, és talán a legnagyobb volumenű rendezvény egy nemzetközi zongoraverseny, Liszt tiszteletére. 2011. augusztus 26. péntek 14:45 -
Elhunyt Dobszay László zenetörténész
Meghalt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, népzenekutató, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora. 2011. augusztus 26. péntek 14:20 -
Elrabolták Szigeti Ferenc lányát
Majdnem tragédiába fulladt a nyaralás, ugyanis tevegelés ürügyén elcsalták családjától Sziget Ferenc lányát. 2011. augusztus 26. péntek 13:17 -
Hujber Feri bealudt az autóban a forgatáson
Az átállás alatt rengeteg kütyüt kell átvinni egyik helyről a másikra, ilyenkor a rendező és a producer nagyon zaklatott. Nem úgy a színészek, akik szinte minden pillanatot kihasználnak, hogy pihenjenek kicsit. Bárhol és bármilyen helyzetben képesek elaludni. Meglestük, ahogy a kanapén, és az autóban szundítanak... 2011. augusztus 26. péntek 12:00 -
Még mindig hőség: olvassa el, hogyan segíthet rosszullét esetén
A kánikula az egészségeseket is megviseli. A cukorbetegeknél - mivel ők általában a szokásosnál rosszabbul alkalmazkodnak a tartósan nagy meleghez - gyakoribbak lehetnek a kellemetlen következmények. Nagy melegben általában csökken az inzulinigény, ezért az inzulinos betegek gyakrabban ellenőrizzék a vércukorértéküket. Átmenetileg szükség lehet az inzulinadag kisfokú csökkentésére is - tanácsolja dr. Strényer Ferenc belgyógyász-kardiológus főorvos. 2011. augusztus 26. péntek 08:45 -
Szigeti Ferenc lányát elrabolták?
Meglehetősen érdekes történetet mesélt el Szigeti Ferenc az RTL Klub Reggelijében. A zenész lányával és feleségével nyaralt, és közben igencsak megrémült, ugyanis azt hitte, hogy gyermekét elrabolták. 2011. augusztus 26. péntek 02:00 -
Gazsó L. Ferenc lehet Ókovács utódja
A Magyar Hírlapot jobboldali lappá alakító egykori főszerkesztőt december óta három posztra is kinevezték a közmédiában, most a Duna TV lehetséges vezérigazgatójaként emlegetik. 2011. augusztus 25. csütörtök 08:59 -
Schiffer nem kér Gyurcsány barátaiból
Az LMP frakcióvezetője nem vonja vissza a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentését, hiába kérte erre a Charta. 2011. augusztus 24. szerda 18:37 -
Nyerj jegyet a Vasas-Fradi meccsre!
Válaszolj helyesen a kérdésre és páros belépőt nyerhetsz az utolsó kettős meccsre a Puskás Ferenc Stadionba! 2011. augusztus 24. szerda 10:28 -
Alázatos, tehetséges katonákkal áll össze a Magna Cum Laude
Közös koncertet ad augusztus 26-án pénteken a Magna Cum Laude és az ABS Big Band, azaz a Magyar Honvédség Szentendrei Központi Kiképző Bázisának zenekara. A fellépés különlegessége, hogy Cakó Ferenc animációs filmrendező is csatlakozik a műsorhoz különleges hatású homok-animációival. 2011. augusztus 23. kedd 10:45 -
Rippel Ferenc szinte állandóan külföldön van
A külföldi menedzsmentek máshogy állnak az artistákhoz, fellépőkhöz, mint a magyar menedzsmentek. 2011. augusztus 22. hétfő 12:27 -
Debreczeni Zita útja a kísértésektől az önálló egzisztenciáig
Kedves Ferenc exének már fényképezőgépre sincs szüksége, híres pasikra meg főképp. A glammodell útja Harsányitól az ismeretlen fiúig, akinek végre akár tényleg szülhet gyereket. 2011. augusztus 22. hétfő 09:22 -
180 éve hunyt el Kazinczy Ferenc
180 éve, 1831. augusztus 22-én hunyt el Kazinczy Ferenc költő, író, műfordító, irodalomszervező, a magyar nyelvújítási mozgalom vezéralakja. 2011. augusztus 22. hétfő 05:30 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 28. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.08.21. 19:00] 2011. augusztus 21. vasárnap 19:00 -
Új párja van Debreczeni Zitának
A közelmúltban attól volt hangos a bulvársajtó, hogy Debreczeni Zita és párja, Kedves Ferenc szakítottak. A pletykát az is alátámasztotta, hogy a milliárdos egyedül érkezett egy másik exe, Bódi Sylvi bikinis partijára. Azt beszélik, Zita új párra talált, ám a lány nem beszél magánéletéről. 2011. augusztus 19. péntek 14:45 -
Rudas Ferenc és Mészöly Kálmán állami kitüntetést kapott
A két korábbi válogatott labdarúgó augusztus 20-a alkalmából vehetett át elismerést. 2011. augusztus 18. csütörtök 14:44 -
Rákóczi Feri élvezte a marhulást
Hangja a rádióból, arca különböző televíziós show-műsorokból ismerős. Idén tízéves a zenekara, a Best Of, ahol Rákóczi Ferenc a gitáros. Időnként vokálozik, szólót mindaddig nem énekelt, amíg a Nagy Duettben fel nem kérték rá. Nagy kihívásként élte meg. 2011. augusztus 17. szerda 18:50 -
UFO a Liszt Ferenc reptér felett!
Három világító gömb repkedett furcsa mozgással a Liszt Ferenc Repülőtér felett. 2011. augusztus 17. szerda 18:30 -
Hujber Feri és egy másik férfi között működik a kémia - videó!
Hujber Feri szerint nem csak férfi és nő között fontos, hogy működjön a kémia. Ők annyira összecsiszolódtak C.J-vel a közös munka során, hogy csak "legekben" tudnak egymásról beszélni. 2011. augusztus 16. kedd 17:00 -
Erdélyi Péter visszatért a Dab.Doclerhez
"A jelenlegi legjobb négy sorunkkal játszunk kedden a Fehérvár-farm ellen" – mondta blogunknak Szakács Ferenc, a Dab.Docler edzője, aki Glen Williamson vezetőedző szeptember eleji érkezéséig mindkét dunaújvárosi csapat szakmai munkáját irányítja. 2011. augusztus 16. kedd 11:23 -
Az Audi-beruházást támadó természetvédőért tüntettek
Zsák Ferenc június 16. óta ül előzetesben. Megegyezett a gyárbővítést tervező Audival, aztán vesztegetésért feljelentették. 2011. augusztus 15. hétfő 16:47 -
Tragédia! Autóbalesetben hunyt el a neves tanár
Szeged - Autóbalesetben elhunyt ifjabb László Ferenc szegedi egyetemi tanár és felesége, Lászlóné Varga Erika tanár. Lányuk esküvői meghívóival tartottak Szegedre, amikor a tragédia történt az M5-ös autópályán. 2011. augusztus 15. hétfő 09:59 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 21. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.08.14. 19:00] 2011. augusztus 14. vasárnap 19:00 -
Így spórolnak az igazságügyi tárcánál
Budapest - Tizennégymillió forintért vásárolt fényképezőgépet és videokamerát az igazságügyi tárca május elején, húszezer forintos óradíjért rendelt fogyasztóvédelmi tanácsot, tízmillió forintért szerzett be Deák Ferenc- és Batthyány-szobrokat, emellett 1,2 milliót fizettek egy hotelnek csapatépítő tréningért - derült ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az idén kötött szerződéseinek listájából. 2011. augusztus 14. vasárnap 15:09 -
Molnár Ferenc, Caramel: "Megnősülnék, de Szilvi kiskorú"
Húszéves kora óta szeretne családot az énekes, de eddig nem jött össze neki. Most 29 évesen úgy tűnik, végre megtalálta az igazit. 2011. augusztus 12. péntek 08:00 -
A világ legdrágább négykerekűje
A legtöbb gépkocsihoz a magyaroknak is van köze, ahogyan a legdrágább négykerekű holdjáróhoz is hozzájárult egy magyar származású mérnök, Pavlics Ferenc. 2011. augusztus 11. csütörtök 12:00 -
Remek gengszter-képek Vastag Csabáról, Mészáros Árpád Zsoltról és Hujber Ferencről
A nyíregyházi siker után a három gengszter ezúttal a Margitszigeten állt színpadra. A beharangozott eső ellenére szép számmal érkeztek nézők a gengszter-show-ra, és végül az égiek is kegyesek voltak hozzánk. [Dátum: 2011.08.10. 14:00] 2011. augusztus 10. szerda 14:00 -
Nyárzáró Magna Cum Laude koncert a Margitszigeten
Augusztus 26-án, az ABS Big Band katonazenekar közreműködésével kerül sor a Magna Cum Laude Csak ülünk és zenélünk című akusztikus koncertjére a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A rendhagyó estét Cakó Ferenc homokanimációs filmjei teszik még különlegesebbé. 2011. augusztus 10. szerda 09:48 -
Színarany avar-kori fülbevalót találtak
Magyarország - Újabb régészeti siker! Színarany avar kori fülbevalót találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei az M43-as autópálya ásatás nyomvonalán. Az értékes aranylelet egy kislány sírjából került elő. 2011. augusztus 9. kedd 18:22 -
Gengszterek a Margitszigeten - képekben Vastag Csaba, MÁZS és Hujber Ferenc produkciója
A nyíregyházi siker után a három gengszter ezúttal a Margitszigeten állt színpadra. A beharangozott eső ellenére szép számmal érkeztek nézők a gengszter-show-ra, és végül az égiek is kegyesek voltak hozzánk. Mészáros Árpád Zsolt, Vastag Csaba és Hujber Ferenc újabb 2011. augusztus 9. kedd 14:09 -
Debreczeni Zita félrelépett?
A közelmúltban ért véget Debreczeni Zita és Kedves Ferenc kapcsolata, ami a lány elmondása szerint nagyon megviselte. Ám most úgy néz ki, minden Zita miatt történt. 2011. augusztus 9. kedd 13:00 -
Bódi Sylvi és Kedves Feri újra együtt?
Azt pletykálják, újra együtt van Bódi Sylvi és Kedves Ferenc. A pár tagjai nem erősítették meg a hírt, de annyi bizonyos, az üzletember is részt vett a modell pótszületésnapi bikinipartiján. 2011. augusztus 8. hétfő 06:30 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 14. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.08.07. 19:00] 2011. augusztus 7. vasárnap 19:00 -
Caramel készül valamire Szily Nórával
Munkája a szenvedélye. Molnár Ferenc Caramel nagy ajándéknak és szerencsének tartja, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret. A zene szeretetéért zenél, nem az ismertségért, vagy a sikerért, vagy anyagi javakért. Úgy tudni, könyv is készül életéről. 2011. augusztus 6. szombat 21:03 -
Miből lesznek a mozgalmak? Csonka András imádja édesanyját
Csonka András a Budapesti Operettszínházban kezdi próbálni ősztől Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjében a táncos-komikus szerepet, de előtte baráti társasággal nyaralni indult. Blogot vezet, melyet többnyire nők olvasnak. A színész-műsorvezető nem titkolja, hogy édesanyja áll hozzá a legközelebb. 2011. augusztus 6. szombat 19:16 -
1946-ban itt szórakoztak a gyerekek
A IX. kerület dolgozói a napi munka befejezte után gyermekjátszóteret építenek a Ferenc téren. 2011. augusztus 5. péntek 18:48 -
Vastag Csaba gengszterkalap alá kerül
Úgy tűnik gengszter lesz Vastag Csaba két közismert színész-énekesekkel, Hujber Ferenccel, és Mészáros Árpáddal. Hogy mi történik velük? 2011. augusztus 5. péntek 17:00 -
A Barátok közt miatt lett bűnöző az X-Faktor sztárja!
Gengszterként fogott össze Vastag Csaba, Mészáros Árpád Zsolt és Hujber Ferenc. 2011. augusztus 5. péntek 14:00 -
Elhunyt Sapszon Ferenc karnagy
Életének 82. évében elhunyt Sapszon Ferenc Liszt-, és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, kiváló művész, aki több mint három évtizedig dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, 1966 és 1990 között pedig karigazgatója volt. 2011. augusztus 4. csütörtök 18:25 -
Vastag Csaba gengszterfőnök lett!
Budapest - Gengszterbandát alapított Vastag Csaba (29), Mészáros Árpád Zsolt (37) és Hujber Ferenc (36). 2011. augusztus 4. csütörtök 16:49 -
Gyurcsányt nem szabad a kormány közelébe engedni
"Valami elromlott az autókhoz fűződő viszonyomban" - írja facebookos bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, és mi sem fogalmazhatnánk találóbban. 2011. augusztus 4. csütörtök 16:36 -
Elhunyt Sapszon Ferenc karnagy
Életének 82. évében elhunyt Sapszon Ferenc Liszt-, és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, kiváló művész, aki több mint három évtizedig dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, 1966 és 1990 között pedig karigazgatója volt. 2011. augusztus 4. csütörtök 16:30 -
Hujber Ferenc: "A kisfiamat három hete nem láttam" - interjú az egyik gengszterrel
Hujber Feri nem mondhatja el magáról, hogy mostanság unatkozna, rengeteg elfoglaltsága akad. Épp, hogy túl volt egy balatonfüredi Gengszterek-koncerten, már repült is Los Angeles-be az SOS Love című film forgatására, amely egy magyar-amerikai-orosz koprodukció lesz. Most hétvégén a Margitszigeten lesz egy nagyszabású Gengszterek-koncert ismét, utána pedig a Honfoglalás című rockoperában fog szerepelni. [Dátum: 2011.08.04. 16:18] 2011. augusztus 4. csütörtök 16:18 -
Nyert a Róma, de Vastag Csaba volt a meccs legjobbja
Meglepetésre nem várta telt ház a Vasas centenáriumi gálamérkőzésének főszereplőit. A Puskás Ferenc Stadionban 8000 néző előtt végül vendégsiker született, de legalább Vastag Csaba nagyon szépen énekelte a himnuszt. 2011. augusztus 4. csütörtök 08:16 -
Mitől olyan különleges Caramel 16 éves szerelme?
Molnár Ferenc Caramelnek foglalt a szíve, már öt hónapja fülig szerelmes. Szilvi csupán tizenhat esztendős, így sok rosszindulatú pletykával kellett szembesülnie. A köztük levő tizenhárom évnyi korkülönbség ellenére is jól megértik egymást. 2011. augusztus 3. szerda 18:22 -
Több ezer ember előtt énekli a Himnuszt az X-Faktor győztese
Vastag Csabára nagy kihívás vár a szerdai napon: a Puskás Ferenc Stadionban fogja énekelni több ezer ember előtt a Himnuszt. Mint ismeretes, szerda este a Vasas fennállásának századik évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból kifolyólag felkérték az AS Roma sztárcsapatát egy barátságos mérkőzésre. Csabának itt kell majd a maximumot kihoznia önmagából. 2011. augusztus 2. kedd 16:07 -
Pincében a stúdió
Szigeti Ferenc (62) nem csak a zene világában mozog kiválóan. Sikerült egy épületben összehoznia nyaralót és lakóházat, így elég kilépnie a kertjébe, máris úgy érezheti magát, mintha egy különleges helyen pihenne. 2011. augusztus 2. kedd 09:01 -
Beenhakker: Erős Újpestet akarok!
Budapest - Egy kellemetlen siófoki kirándulás után (a focicsapat 2-0-ra kikapott a Balaton partján szombaton), és egy csendes vasárnapot követően Leo Beenhakker (68) hétfőn már dolgozni ment a Szusza Ferenc stadionba. 2011. augusztus 1. hétfő 17:26 -
Tarolt a világ egyik legjobb sprintere Budapesten
Nézegessen képeket a világ egyik legjobb testfelépítésű atlétájáról! Asafa Powell a Puskás Ferenc Standionban és Kockahas blogban! 2011. augusztus 1. hétfő 09:32 -
Hétórai rock és metál, nap mint nap 7. - indulj be velünk
Ha szereted a rockot vagy a metált, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 7 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű rock vagy metál felvételt mutatják be. Sőt ha lemaradsz az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha csatlakozol rovatunk facebookcsoportjához, akkor ott is megtalálod az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a rock/metált egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Vasárnaponként Kánya Ferenc a HammerWorld magazin munkatársa kínálja a jobbnál jobb dalokat. [Dátum: 2011.07.31. 19:00] 2011. július 31. vasárnap 19:00 -
Nagykoncertre készül Balázs Fecó
Nagyon várja már az október 21-i budapesti jubileumi nagykoncertjét Balázs Fecó. A hatvanadik születésnapját az idén ünneplő Liszt Ferenc-díjas énekes még a nyaralását is lemondta, hogy a nagy napon minden a legnagyobb rendben legyen. 2011. július 31. vasárnap 17:21 -
Négy remek koncert a Tiszadobi Zongorafesztiválon
Négy koncertet tartanak a komolyzene kedvelői számára a Tiszadobi Zongorafesztiválon, amely az idén Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg augusztus 6. és 9. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. [Dátum: 2011.07.30. 15:57] 2011. július 30. szombat 15:57 -
Felavatták Antal Imre síremlékét - 2008-ban hunyt el a művész
Egykori kollégái, barátai jelenlétében avatták fel a budapesti Farkasréti temetőben pénteken Antal Imre sírkövét, amelyet a Magyar Televízió állított a 2008-ban elhunyt legendás zongoraművész, televíziós műsorvezető sírjára. Az Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, színész, riporter emlékét a Hogy volt!? című sorozat róla szóló adásával eleveníti fel az m1 szombaton 17 óra 30 perckor. 2011. július 30. szombat 11:10 -
Kitől kapott gyémántgyűrűt a 30 éves Bódi Sylvi?
Gyémántgyűrűt is kapott Bódi Sylvi harmincadik születésnapjára, egykori párja, Kedves Ferenc milliárdos azonban üres kézzel érkezett a partira. 2011. július 29. péntek 17:07 -
Kedves Ferenc is elázott Bódi Sylvi szülinapján
Nem taposták le egymás lábát a vendégek Bódi Sylvi esőáztatta születésnapi buliján. Mindenesetre olyan hírességek, mint Delhusa Gjon, Horváth Éva és egy rakás valóságshow szereplő azért emelték az est fényét. 2011. július 29. péntek 10:07 -
A boldog malacok lakhelye
Casentino egyike a négy völgynek, amelyek a Toszkánán belül elhelyezkedő Arezzo régiót alkotják. A terület arról nevezetes, hogy keresztülfolyik rajta az Arno, hogy részben itt fekszik egy gyönyörű nemzeti park, és hogy a történelem folyamán erdőkkel borított hegycsúcsai több szentnek adtak otthont. Például Assisi Szent Ferenc itt hozta létre La Verna névre hallgató szentélyét, amely a ferences rend központja lett. Gasztronómiai körökben azonban arról nevezetes ez a vidék, hogy itt készítik a Prosciutto del Casentinót, egy eredetvédett sonkát, amely még Olaszországban is igazi ínyencségnek számít. 2011. július 29. péntek 06:00 -
Gyerekkereskedelemmel gyanúsítják Charles Fejtőt
Fejtő Ferenc fia, az ASPEC gyerekvédelmi szervezet alapítója a gyanú szerint hamis iratokkal próbált kicsempészni egy 14 éves lányt Erdélyből. 2011. július 28. csütörtök 18:32 -
A pilóták nyerték a gálameccset
Budapest - Felipe Massát (30) éltette szerda este a Szusza Ferenc stadion közönsége. A Ferrari brazil autóversenyzője és néhány társa 2011. július 28. csütörtök 11:52 -
Caramel kiborult a hídmászástól
Nem bírta a magasságot Molnár Ferenc Caramel, akit a Lánchídon fotóztak egy magazinnak. 2011. július 27. szerda 19:44 -
Élő közvetítés a 26. Nemzetközi Kodály Szeminárium koncertjeiről
A világ minden részéről mintegy kétszázan érkeztek Kecskemétre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete nyári szemináriumára és mesterkurzusára, amely 26. alkalommal kerül megrendezésre. [Dátum: 2011.07.27. 13:47] 2011. július 27. szerda 13:47 -
Passzol hozzánk a Pay Pass!
A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai már letették voksukat a Pay Pass karóra mellett. Első látásra "beleszerettek" a fiatalos, rózsaszín, többfunkciós karórába. 2011. július 27. szerda 09:00 -
Nyerj belépőt a Vasas-Róma mérkőzésre!
2011. augusztus 3-án, 20 órakor, a Puskás Ferenc Stadionban tartják meg a Vasas-AS Roma barátságos mérkőzést. A meccset az angyalföldi klub 100. évfordulója alkalmából rendezik. 2011. július 27. szerda 08:16 -
Hujber Feri jól ismerte Amy Winehouse életét
Hujber Feri évekig élt Londonban, épp a városnak azon részén lakott, ahol Amy Winehouse is. Jól ismerte azokat a kocsmákat, ahová az énekesnő is járt. Jobban belelátott a külföldi világsztárok életébe, és nem csak a sikerbe és a csillogásba. 2011. július 26. kedd 12:00 -
Hujber Ferenc összehaverkodott Daryl Hannah-val
Sas Tamás új filmjében, az S.O.S Love! című produkcióban olyan sztárokkal forgat Hujber Ferenc, mint Daryl Hannah vagy Billy Zane - írta a Bors. 2011. július 26. kedd 08:27 -
Tom Cruise is feltűnik majd a legújabb magyar filmben
Hujber Ferenc, Árpa Attila, Kovács Patrícia és Szinetár Dóra is szerepelni fog Sas Tamás legújabb filmjében, az S.O.S. Love-ban. A szereposztás magyar szinten már ezzel is parádés lenne, de a főszerepet Daryl Hannah, a Kill Bill sztárja fogja játszani, sőt feltűnik majd a Golden Globe-díjas szupersztár, Tom Cruise is, aki eddig olyan filmekben alakított, mint az Esőember, Az utolsó szamuráj vagy a Mission: Impossible. 2011. július 26. kedd 07:33 -
Liszt Ferenc-szobrot állítanak Varsóban
Budán Chopin-szobrot, Varsóban pedig - a Lazenski királyi parkban, a Chopin-emlékmű közelében - Liszt-mellszobrot állítanak a Liszt-évhez és a tavalyi Chopin-évhez kapcsolódva. Az alkotásokat hétfőn mutatták be Budapesten. 2011. július 25. hétfő 19:26 -
Ereklyevadászok rongálják a cirkálót
Magyarország - Ereklyevadászok lopják az elsüllyedt Ferenc József cirkáló darabjait! 2011. július 25. hétfő 16:25 -
Caramel nagy lehetőség előtt áll
Izeg-mozog Molnár Ferenc Caramel, aki a nyári szép idő ellenére is nehezen tud lazítani. Az egykori megasztáros egy-két napra ugyan kikapcsol, utána már nehezen bírja. Pláne most, amikor igazán nagy kihívás előtt áll az énekes. 2011. július 24. vasárnap 13:02 -
Kelet és nyugat felé is nyit a Magyar Nemzeti Galéria
A következő esztendőkben Sanghajban és Szöulban, majd tervei szerint Bécsben és New Yorkban mutatkozik be a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), cserébe a távol-keleti partnerintézmények is nagykiállításokat küldenek Budapestre - mondta el az MTI-nek adott interjújában Csák Ferenc főigazgató. 2011. július 23. szombat 02:04 -
Hien exkluzív interjút ad a Nap Rádióban
A szombati Starcaféban exkluzív interjú keretében árulja el Hien, hogy alakult az élete az utóbbi időben, mindenről nyíltan mesél. Emellett Kóczán Bálint műsorában vendégeskedik Szigeti Ferenc a Karthagoból, valamint a Megasztár 5 döntőse, Mr. Andreas. [Dátum: 2011.07.22. 14:05] 2011. július 22. péntek 14:05 -
Hujber Feri kész izompacsirta lett
Mivel az utóbbi időben úgy érezte, kezdi elveszíteni régi vonzerejét, úgy döntött, kigyúrja magát Hujber Feri. 2011. július 22. péntek 09:31 -
Miért fújták le a Bánk bán amerikai bemutatóját? A NEFMI reagált
Noha a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága - közleményük szerint - azon dolgozik, hogy Erkel Ferenc művét jelentőségéhez méltó körülmények között lehessen bemutatni az Egyesült Államokban, a bamutatót tegnapi bejelentés szerint lefújták. Los Angelesben arra vártak, hogy a magyar részről vállalt szponzorációs büdzsé összeálljon. 2011. július 20. szerda 11:15 -
Több gép nem tudott leszálln a Liszt Ferenc repülőtéren
Több, Budapestre érkező repülő nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a viharos időjárás miatt kedd este. 2011. július 19. kedd 21:35 -
Most megnézhetik: Caramel idén nyáron veszíti el a szüzességét
Molnár Ferenc Caramel és Rúzsa Magdi is meghatározó pillanathoz érkezett. Az énekesek dalai hamarosan olyan hangszerelésben csendülnek majd fel, ahogyan eddig még biztosan nem hallhattuk őket. Így mindkettőjük számára izgalmas pillanatokat tartogat majd a Sziget nulladik napja. 2011. július 19. kedd 14:28 -
Új Liszt-CD jelent meg a jubileumi Liszt-Év alkalmából
A felvétel a magyarországi Liszt-év nyitóhangversenyén készült 2011. január 22-én a Művészetek Palotájában, amely hangverseny egyben a Művészetek Palotája Liszt! Minden Tekintetben című, az egész éven végigvonuló eseménysorozatának első programja volt. A Müpa programsorozata Liszt Ferenc változatos életútját, művészi sokoldalúságát hivatott bemutatni. [Dátum: 2011.07.19. 14:05] 2011. július 19. kedd 14:05 -
Gengszterek éjszakája látványos zenés-táncos show hazai sztárokkal és sok zenével!
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad egy Chicago-i börtönné alakul át, ahol három kőkemény gengszter ül egy cellában...Idén MÁZS a hölgy rajongóinak két jóképű sztárt, két nagyon jó barátját invitálta fellépőnek koncertjére: Vastag Csaba és Hujber Ferenc személyében. A három előadó igazi rossz fiú lesz egy estére és egy igazi gengszter show-t láthatunk. 2011. július 18. hétfő 14:40 -
Habsburgként is lehetett szeretni
Ferenc József a térdén lovagoltatta, Horthyt csapnivaló politikusnak tartotta, nem próbálta a fejére a koronát. Ma temetik Bécsben Habsburg Ottót. 2011. július 16. szombat 13:29 -
Versenybe száll Vadon Jani, Csiszár Jenő és Jáksó Laci
Rajthoz állnak a Class FM műsorvezetői. A hallgatók kedvencei ugyan szövegelésben többször bizonyítottak már, most futásban is megmutatják, mit tudnak. A rádió sztárjai és a hallgatók július 30-án húzzák fel a futócipőt, amikor az atlétika világsztárjai a Puskás Ferenc stadionba érkeznek, hogy a Gyulai István Memorialon felejthetetlen perceket szerezzenek a több ezres közönségnek. 2011. július 16. szombat 12:00 -
A hét legolvasottabb írásai
A héten sokat hallhattunk Debreczeni Zita és Kedves Ferenc szakításáról, Détár Enikő pedig volt csatornája műsorában vallott arról, miért is kellett távoznia a képernyőről. 2011. július 16. szombat 05:30 -
Jótékony futball az F1 sztárjaival
Budapest - A július 31-én rendezendő Magyar Nagydíj felvezetéseként július 27-én a Szusza Ferenc stadionban játszik a többek között a vb-címvédő német Sebastian Vettellel (24, Red Bull Racing), a kétszeres vébé első spanyol Fernando Alonsóval (29, Ferrari) és a brazil Felipe Massával (30, Ferrari) megerősített Nationali Piloti. 2011. július 13. szerda 20:56 -
3100 km kerékpáron II. Rákóczi Ferenc emlékére
Az ultrasportoló Hidvégi-Üstös Pál Rodostóból indulva keresi fel a szabadságharchoz kötődő helyszíneket. 2011. július 13. szerda 14:24 -
Gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítanak három orvost
Scheffer Ferenc pécsi vállalkozó húszéves fia egy vakbélműtét után belehalt a fertőzésbe. 2011. július 13. szerda 06:26 -
Mit láthatunk a Liszt Múzeumban?
A Liszt-évben kiemelt figyelem irányul a Liszt-kultusz és a Liszt-kutatás magyarországi székhelyére, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontra. A Liszt-kutatás feladatairól, adósságairól, a központ szerepéről, múltjáról, jelenlegi helyzetéről és nehézségeiről Domokos Zsuzsanna beszélt. 2011. július 12. kedd 19:05 -
Egy hónapja előzetesben az Audi és a HM ellenfele
Bajuszt akasztott a mintabefektető Audival plusz a honvédséggel, és már egy hónapja zárkában ül Zsák Ferenc környezetvédő. 2011. július 12. kedd 18:20 -
Versenybe száll Vadon Jani, Csiszár Jenő és Jáksó Laci
Rajthoz állnak a Class FM műsorvezetői. A hallgatók kedvencei ugyan szövegelésben többször bizonyítottak már, most futásban is megmutatják, mit tudnak. A rádió sztárjai és a hallgatók július 30-án húzzák fel a futócipőt, amikor az atlétika világsztárjai a Puskás Ferenc stadionba érkeznek, hogy a Gyulai István Memorialon felejthetetlen perceket szerezzenek a több ezres közönségnek. 2011. július 12. kedd 13:38 -
Tarpára érkezik a II. Rákóczi Ferenc Emlékmenet
A Rákóczi Szabadságharc lezárásának, a Szatmári Békének 300. évfordulóját ünnepeljük 2011.-ben. A Rákóczi év egyik legkiemelkedőbb eseményeként Hidvégi-Üstös Pál, ez évben Sárospatak Rákóczi Nagykövete kerékpárral járja végig a Szabadságharc legfontosabb helyszíneit Rodostóból indulva Tarpáig. 2011. július 12. kedd 13:01 -
Gyorsan dráguló mobil
Telefonnal nem csak vétel esetén lehet szívni, tökéletes példa erre Tamásék története, akik egyszerre esnek bele a naiv boltos (bár csak alkalmi eladók) és a naiv ügyfél kategóriába. Sürősen pénzre volt szükségünk ezért a Ferenc körút 23-ban lévő Superphone üzletben eladtunk egy mobil telefont amit egy ismerősünk bocsátott rendelkezésünkre erre a célra. 2011. július 12. kedd 10:40 -
Már Orbán és Győzike is Mizu-zik
Futótűzként terjedt a Mizu-mánia. Fluor Tomi számát jó néhányan feldolgozták már, de Somogyi András most még különlegesebb szájízt adott az egyik legnépszerűbb tini slágernek. Bakács Tibor, Orbán Viktor, Győzike, de még Gyurcsány Ferenc is énekel a legújabb Mizu feldolgozásban. 2011. július 12. kedd 05:15 -
Hujber Feri kiszakadt a fővárosból
Hujber Feri büszke arra, hogy sikerült olyan környezetet teremtenie családjának, amely távol esik a főváros zajától és szmogjától. 2011. július 10. vasárnap 22:01 -
Liszt egyetlen operája Bayreuthban
Liszt Ferenc egyetlen operáját játszották péntek este Bayreuthban, ahol a zeneszerző nyugszik. A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című fiatalkori alkotás bayreuthi előadása egyik fontos eseménye volt annak a 180 különböző rendezvénynek, amellyel a bajor város megemlékezik a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójáról. A darabot a Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál közönsége láthatta először, júniusban. 2011. július 9. szombat 22:37 -
Közösen komatálaztak a Nemzeti Vágta sztárjai
A Lázár Fivérek és Geszti Péter egy családias hangulatú piknik alkalmával, finomságokkal teli, barátságot jelképező komatállal hívta meg a hírességeket a Vágtán való részvételre, így a jótékonysági sztárfutamra, a kocsitoló és fogathajtó versenyre, valamint a dámalovaglásra. Trokán Nóra, Rúzsa Magdi, Szöllősi Györgyi, Hajas László, Kaszás Géza, Rippel Ferenc, Rippel Viktor, Bebe, Fábry Sándor és Rékasi Károly boldogan vállalták a szeptember 18-i megmérettetést. 2011. július 9. szombat 15:00 -
Rekordforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
A reptéren 800 ezer utas fordult meg, a legnépszerűbb úticél London, majd Párizs és Frankfurt következik. 2011. július 9. szombat 12:24 -
Damu védője új szakvéleményt mutatott be
Dr. Mohácsi Ferenc a zárt tárgyalás előtt a Velvetnek elmondta: az orvosszakértői vélemény ellentmond Palácsik állításainak. 2011. július 8. péntek 15:09 -
Folyamatos rendőri felügyelet a Nyíregyházi Tó - és a Parkfürdőben
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója helyszíni szemlét, és sajtótájékoztatót tartott, a Parkfürdő, termál medencéi mellett, július 6. - án, a Folyamatos rendőri jelenlét a Tó - és Parkfürdő területén témában. 2011. július 7. csütörtök 10:00 -
Nyalka celebek pattannak nyeregbe az idei Vágtán - fotók
Szeptember 14-én rajtol a 2011-es Nemzeti Vágta. Hírességekben idén sem lesz hiány, ma a részvételre való hivatalos felkérésük is megtörtént. Az eseményen jelen volt többek között Rúzsa Magdi, Trokán Nóra, Bebe, Faragó András, Fábry Sándor, Hajas László, Kaszás Géza, Kovács Lázár, Pintér Tibor, Rékasi Károly, Rippel Ferenc és Rippel Viktor. 2011. július 6. szerda 17:08 -
Megszületett Balássy Bettyék lánya
Július 4-én született meg Varga Róza Anna, Balássy Betty és Varga Ferenc első közös lánya. 2011. július 6. szerda 16:09 -
Magyarországot ellenállásra kell hívni
Demokratának lenni nem azt jelenti, hogy balfékek vagyunk, írja harcos jegyzetében Gyurcsány Ferenc. 2011. július 6. szerda 12:03 -
Lezuhant a lámpa a metróállomáson
Budapest - Óriási szerencse, hogy éppen senki nem állt alatta! Nagy robaj kíséretében zuhant a földre a Deák Ferenc téri metróállomás egyik lámpájának burája még szombaton a BKV-figyelő blog beszámolója szerint. 2011. július 5. kedd 17:54 -
Szűken méri az elnöki kegyelmet Schmitt
Idén csak öt ember kapott kegyelmet, Sólyom László és Mádl Ferenc nagylelkűbb volt. 2011. július 5. kedd 10:49 -
Szilvásyval új lendületet vett az elszámoltatás
A kormányváltás óta több államtitkárból is gyanúsított lett, akad, akit már el is ítéltek, de például Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát még nem függesztették fel. Elszámoltatás-körkép. 2011. július 5. kedd 00:02 -
Mi lett a Pál utcai fiúk gyerekszereplőivel negyven év után?
A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény leghíresebb filmes feldolgozását a mai napig majdnem minden héten vetíti valamelyik televíziós csatorna. Megnéztük, hogyan alakult a műből készült 1969-es adaptáció gyerekszereplőinek karrierje az elmúlt negyven évben. 2011. július 4. hétfő 16:30 -
Rippel Ferenc éjszakánként pelenkázik
Az akrobata amiben csak tud, segít nejének fiuk gondozásában: éjszakánként ő pelenkázza, eteti a gyermeket, hogy Rippel Vivien is tudjon pihenni egy kicsit. 2011. július 3. vasárnap 11:10 -
Minden ember értékes
Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember. Tíz éve minden héten több százan gyűlnek össze előadásain. Olyan emberről van szó, akire érdemes odafigyelni. 2011. július 3. vasárnap 10:11 -
Caramel várt, ameddig kellett
Tudja, melyik az az út, amelyiken mennie kell, és melyek azok a mellékvágányok, amelyekre nem szabad letérnie. Molnár Ferenc Caramel számára a nyár lemezkészítéssel, fellépésekkel telik. Régebben a dalai bánatból, fájdalomból születtek, de most valami megfordult. 2011. június 30. csütörtök 22:28 -
Rippel Ferenc családja: az első gyönyörű babaképek a Storyban!
Alig egy hete, hogy megszületett a kisbaba, de az artista és felesége még most sem hiszik el igazán, hogy szülők lehetnek. Ha kisfiukra pillantanak, szinte mindig könny szökik a szemükbe. Pedig még rengeteg mindenre kell vigyázniuk... 2011. június 30. csütörtök 14:00 -
Liszt-kiállítás nyílt Bayreuthban
Liszt Ferenc és Bayreuth, valamint a zeneszerző és a szintén világhírű Richard Wagner kapcsolatát mutatja be a németországi városban kedden nyílt kiállítás. 2011. június 28. kedd 22:29 -
Caramel bemutatott
Molnár Ferenc Caramel már nem csak a zenéjével fejezi ki önmagát. Igyekszik nem mutogatni az alkarját díszítő motívumot, hisz ez sokkal inkább önmagának, mintsem a külvilágnak szól. 2011. június 28. kedd 13:34 -
A világ legboldogabb embere pisztrángot süt
Kanyargós pályát járt be Klément Ferenc, mire megtalálta álmai munkáját. Szarvasgombás, frissen füstölt és parmezános pisztrángja országszerte unikum. B-terv. 2011. június 27. hétfő 17:06 -
Debreczeni Zita - A gyerek miatt lett vége
Négy közös évet hagyott maga mögött a Debreczeni Zita-Kedves Ferenc páros. Feri nem akart újra apa lenni. 2011. június 27. hétfő 12:41 -
Ingatlanfejlesztésről neveztek el metrómegállót
A Corvin-negyed beruházója kérte a Ferenc körúti megálló átnevezését, és állta a költségeket. Az utasok kapkodják a fejüket. 2011. június 27. hétfő 10:45 -
Debreczeni Zitáék egyik "barátja" kotyogott róluk
Másodszor szakított Debreczeni Zita és Kedves Ferenc. Míg korábban a modell féltékenykedése miatt hagyták el egymást, információk szerint most más probléma áll a háttérben. A pár egyik barátja tudja a választ a miértre. 2011. június 26. vasárnap 16:34 -
Nyári habfürdőzés Budapest belvárosában
A kánikulában talán nincs is üdítőbb, mint amikor egy utcai performansz keretein belül váratlanul felfrissítik a járókelőket. Senki ne csodálkozzon, ha június 30-án Budapest belvárosában, a Liszt Ferenc téren felállított, rendhagyó szabadtéri fürdőszobában találja magát Tordai Teri és lánya, Horváth Lili színésznők társaságában. 2011. június 24. péntek 13:55 -
Kész csoda: megszületett Rippel Ferenc kisfia
Megszületett Rippel Ferenc kisfia, aki a Krisztofer Herkules Ferenc nevet kapta. 2011. június 23. csütörtök 08:55 -
Rippel vágta el kisfia köldökzsinórját
Budapest - Komplikáció nélkül, makkegészségesen jött világra szerda délelőtt Rippel Ferenc (40) és felesége, Vivien (25) első gyermeke, amit a család valóságos csodaként él meg. 2011. június 23. csütörtök 05:15 -
Megszületett Rippel Ferenc fia
Szerdán reggel megszületett Rippel Ferenc és Rippel Vivien fia, aki a Krisztofer Herkules Ferenc nevet kapta a szüleitől. 2011. június 22. szerda 20:53 -
Őfelsége semmisége
A lényegében palacsintatésztából készülő császármorzsa (Kaiserschmarrn) történetének van egy császári és egy császárnéi megközelítése. A Monarchia édes, igazán édes gyermekének születésénél állítólag Ferenc József, illetve Erzsébet királyné is bábáskodott, és joggal feltételezhetjük, hogy előbbinek volt hitelesebb szerepe, hiszen a finomság császármorzsa, és nem császárnémorzsa néven öröklődött az utókorra. 2011. június 22. szerda 00:00 -
Böjte Csaba és Ferge Zsuzsa megkapta az Európai Polgár Díjat
Az Európai Polgár Díjat vette át kedden Brüsszelben Böjte Csaba ferences szerzetes, akinek közel két évtizede elindított Szent Ferenc Alapítványa Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekeket igyekszik felkarolni. 2011. június 21. kedd 18:25 -
Gyurcsány megirigyelte Orbán autóját?
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnökhöz próbál hasonlítani Gyurcsány Ferenc volt kormányfő? 2011. június 20. hétfő 20:52 -
Már nyilvános helyen is megjelenik Szabó Zsófi és milliomos pasija
A veszprémi Petőfi Színházban, kézenfogva látták együtt Szabó Zsófit és Kedves Ferenc kaliberű hódítását, Mártha Imrét - írta a Bors, ami legelőször május végén számolt be a románcról. 2011. június 20. hétfő 09:08 -
Pártszavazás vagy visszavonuló?
Budapest - Vesztésre áll a szocialista belháborúban Gyurcsány Ferenc volt pártelnök? A hét végi pártkongresszuson a küldöttek kifogták a szelet Gyurcsány vitorlájából, miután hétharmados többséggel elvetették pártszavazásról szóló ötletét. 2011. június 20. hétfő 04:00 -
Debreczeni Zitáék szakítottak
Az egyik napilap információi szerint Debreczeni Zita és Kedves Ferenc kapcsolata válságban van. A pár egyelőre nem tudja, hogyan tovább. 2011. június 20. hétfő 02:00 -
Izgalmas szerelmi történet a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Az operett műfaj hagyományait megtartva, de a negatív sztereotípiákat átlépve szeretné színpadra állítani Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját Kozma Péter rendező a Szegedi Szabadtéri Játékokon. [Dátum: 2011.06.19. 10:44] 2011. június 19. vasárnap 10:44 -
75 éves Bács Ferenc
Június 19-én 75 éves Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. 2011. június 19. vasárnap 09:30 -
Szakított Debreczeni Zita és Kedves Ferenc
A szakítás okáról nem lehet tudni, az érintettek pedig nem kívánták kommentálni az értesüléseket. 2011. június 18. szombat 09:27 -
Szakított Debreczeni Zita és milliárdos párja!
A Bors értesülése szerint válságba jutott a közismert modell, egyben fotós Debreczeni Zita és a milliárdos üzletember, Kedves Ferenc kapcsolata. 2011. június 18. szombat 09:00 -
Őszödi szivárogtatók: Gyurcsány blöfföl?
Budapest - Gyurcsány Ferenc levelét megírta! A volt miniszterelnök internetes közösségi oldalán jelentette be: levelet küldött Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, amelyben megnevezte, kiket gyanúsít az őszödi beszéd kiszivárogtatásával. 2011. június 16. csütörtök 21:10 -
Nem békülnek a kajakosok
Budapest - Kerülte egymást Storcz Botond (36) szövetségi kapitány és Csipes Ferenc (46), a Domino-Honvéd kajakosainak edzője, amikor a válogatott tegnap elindult a hét végi belgrádi Európa-bajnokságra. 2011. június 16. csütörtök 18:08 -
Hogyan tud segíteni Caramel?
Hét évvel ezelőtt nyerte meg a Megasztár második szériáját, könyv készül róla. Molnár Ferenc Caramel három éve a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés jószolgálati nagykövete. Az uniós romastratégiához benyújtott nemzeti tervben lakást, munkát, átfogó oktatási reformot ígérnek. Vajon az énekes szerint ezzel megoldják a gondokat? 2011. június 14. kedd 17:37 -
Depardieu megérkezett Budapestre
Hétfő este landolt a gépe a Liszt Ferenc reptéren. A színész nálunk forgatja az új Asterixet. 2011. június 14. kedd 10:29 -
Énekesek: csapvíz ivással a csúcson!
Több mint 35 ezer új rekordert avatott június nyolcadikán Magyarország, köztük Takács Nikolas-t, Vastag Tamást, SP-t, Tóth Gabit, Fekete Dávidot, Molnár Ferenc Caramelt, Kállay Saunders Andrást, Puskás Petit, Király L. Norbertet, Varga Viktort, Janicsák Vecát, Király Viktort, MC/DC-t, Fluor Tomit, Brasch Bencét 2011. június 13. hétfő 14:15 -
Táncgálával tisztelegnek Mádl Ferenc emléke előtt
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök emlékének szenteli június 17-ei évadzáró gálaműsorát a Millenáris Teátrumban a Csillagszemű Táncegyüttes. [Dátum: 2011.06.12. 23:22] 2011. június 12. vasárnap 23:22 -
Liszt Ferenc bélyeg kerül forgalomba heteken belül
Liszt 200 címmel bélyeg kerül forgalomba a hónap közepén Szerbiában, és Liszt Ferenc születésnapja alkalmából három nagyváros zeneakadémiai növendékeiből összeállt zenekar ad hangversenyt június 20-án Zentán és másnap, június 21-én Belgrádban. 2011. június 11. szombat 13:50 -
Demjén idén kevesebbet koncertezik
Könnyedebb év elé néz Demjén Ferenc (64). A legendás énekesnek idén a szokásosnál kevesebb koncertje lesz, Rózsi azonban kicsit sem búsul, már tervezgeti az év végi nagykoncertjét. 2011. június 10. péntek 19:24 -
Megkezdődött a Bartók+Verdi 2011 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Liszt Ferenc műveivel, valamint Verdi operarészletekkel kezdődött meg csütörtökön a quot;Bartók+Verdi 2011 quot; Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A fesztivált immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg az operaszerető közönség legnagyobb örömére. 2011. június 10. péntek 13:31 -
Az m1-re költözik nyáron a Záróra
A tavaly Prima Primissima díjjal kitüntetett műsorvezető, Veiszer Alinda péntek esténként, Az Este adása után 23:10-től fiatal tehetségekkel beszélget, elsőként Molnár Ferenc Caramellel. 2011. június 9. csütörtök 11:30 -
Közlemény ügyvezetői poszt betöltéséről
Kiadja: Dr. Kovács Ferenc polgármester. 2011. június 9. csütörtök 11:00 -
Külön koncerttel búcsúzik Mádl Ferenctől a világhírű orgonavirtuóz
Június 17-én este 8 órakor Varnus Xaver ujjai nyomán először szólal meg a nagyorgona a Kodály Központban, Pécsett. A világhírű orgonavirtuóz a hangversenyt Mádl Ferenc köztársasági elnök emlékének szenteli. 2011. június 9. csütörtök 08:55 -
Könnyen visszaállamosíthatják a Liszt Ferenc repülőteret
A Budapest Airport Zrt.-t hamarosan bekebelező spanyol cég vezetője a Real Madrid elnöke is egyben, Pérez pedig jó viszonyt ápol Orbánnal. 2011. június 8. szerda 17:04 -
Karambolozott Szabics Imre válogatott labdarúgó
Budapest XIII. kerületében a Reitter Ferenc utca és Kucsma utca kereszteződésében két személyautó ütközött össze. 2011. június 8. szerda 15:39 -
Szombat este Gyurcsánnyal vagánykodni
Fiatalokkal beszélgetett az MSZP és a baloldal jövőjéről a tornacipős Gyurcsány Ferenc. Kiderült, milyen az igazi balos szombat este, kik az új generáció punkjai, és az is, szokta-e hallgatni Gyurcsány a Feri, segíteni kell című dalt. 2011. június 8. szerda 11:32 -
Két gyerek után megnősül a TV2 sztárja?
Két gyermekkel dinamikus éven vannak túl, és Rákóczi Ferenc tudja, hogy még dinamikusabbak várnak rájuk. Kisfia, Soma első születésnapi buliján múlton és jövőn egyaránt elgondolkozott a műsorvezető. Eszébe jutott édesapja korai halála, és találgatta, neki megadatik-e, hogy mindent megtanítson a gyerekeinek, mielőtt meghal. A szülinapi összejövetelen a műsorvezető váratlan kijelentésre ragadtatta magát. 2011. június 7. kedd 19:54 -
Erdei: végre itthon!
Fót - A korábban két súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó a hét végén technikai K. O.-val győzte le az amerikai Byron Mitchellt (38) Atlantic Cityben, hétfő este pedig már felesége, Arabella (28) karjaiba omolhatott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. 2011. június 7. kedd 17:53 -
Schmitt: Mádl erkölcsi nagysága időtlen
Elkezdődött Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök temetése a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. Schmitt Pál búcsúzott először, aki megköszönte Mádl életművét. 2011. június 7. kedd 16:58 -
Ne vigyen virágot Mádl Ferenc sírjához!
A család inkább egy nehéz sorsú diákokat segítő alapítvány támogatását kéri a gyászolóktól. 2011. június 7. kedd 06:50 -
Rippel Herkules - így nevezné születendő fiát Rippel Ferenc
Felesége még mindig nem ért egyet az ötlettel. 2011. június 5. vasárnap 10:19 -
Caramel az első pillanatban tudta, hogy nem fog menni
Molnár Ferenc Caramel és Trokán Nóra csak A Nagy Duett című műsorban alkotott egy párt, a szerelmi kapcsolat ugyanis nem működött volna közöttük. Hogy miért? Többek között erről is vallottak a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában. 2011. június 4. szombat 11:48 -
Puskás Ferenc szobrot kap Athénban
Az Aranycsapat legendája 1971-ben, edzőként BEK-döntőig vitte a Panathinaikoszt. 2011. június 2. csütörtök 18:08 -
Orbán Viktorral is dübörgött a takarodj
Diáktüntetések, mindenre elszánt tűzoltók, Ha én rózsa volnék, füstben úszó Kossuth tér, Dopeman és Gyurcsány Ferenc: kapott néhányat az első év alatt az Orbán- kormány. Az ellenállás krónikája. 2011. június 1. szerda 19:44 -
Mádl Ferenc minden politikai álma teljesült
A Fidesz mögött felsorakozó jobboldal, a kettős állampolgárság, az EU voltak fő törekvései. Közel sem volt olyan alázatos kiszolgálója az első Orbán-kormánynak, mint Schmitt Pál a másodiknak. 2011. május 30. hétfő 19:13 -
Gyász: Elhunyt Mádl Ferenc
Egész éjjel leróhatták kegyeletüket a gyászolók a Sándor-palotánál 2011. május 30. hétfő 10:20 -
"A legjobb táncfesztivál volt a mostani"
Fehér Ferenc és Horváth Csaba koreográfusok kapták megosztva a Veszprémben 14. alkalommal megrendezett Tánc Fesztiválja fődíját; a négy napon át tartó versenyen tíz társulat és mintegy nyolcvan táncos vett részt. [Dátum: 2011.05.30. 08:00] 2011. május 30. hétfő 08:00 -
Elhunyt Mádl Ferenc - Műsorváltozás az M1-en
Műsorváltozás lesz vasárnap este a Magyar Televízió M1-es csatornáján Mádl Ferenc halála miatt - tájékoztatta a Magyar Televízió kommunikációs vezetője az MTI-t. 2011. május 29. vasárnap 18:22 -
Cirkusz buborékban - programajánló vasárnap estére
Vasárnap este nézhetjük meg utoljára azt az egyszemélyes akrobatikus előadást, melynek közege egy orbitális szappanbuborékhoz hasonlító, levegővel felfújt, átlátszó sátor. Az előadás ingyenes, és este hétkor kezdődik a fővárosi Ferenc téren. 2011. május 29. vasárnap 16:05 -
Elhunyt Mádl Ferenc
Mádl Ferenc 80 éves korában, vasárnap, nem sokkal 13 óra után halt meg - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. 2011. május 29. vasárnap 14:00 -
Caramel és Trokán Nóra nyerte A Nagy Duettet
Tegnap éjjel végre a nézők meghozták a döntést: Molnár Ferenc Caramel és Trokán Nóra nyerte meg a TV2 énekversenyét, A Nagy Duettet. 2011. május 28. szombat 07:00 -
Nagy Duett: óriási meglepetés született a célegyenesben
Péntek este a döntőben már a Bereczki-Peller páros készült ünnepelni, de nem kis meglepetésre Molnár Ferenc Caramel és Trokán Nóra nyerte a Nagy Duett nyolc hetes versenyét. 2011. május 28. szombat 00:58 -
Elhunyt Sebes Tibor újságíró
A Magyar Ifjúság külpolitikai rovatvezetője és a Füles Rózsa Ferenc-díjas munkatársa 82 évet élt. 2011. május 27. péntek 15:50 -
Van egy régi mániám
Trianon olyan a jobbosoknak, mint a normális embernek a meztelen nő. Legalábbis így gondolja Papcsák Ferenc, úgyhogy beszállt a kis magyar holokausztiparba. 2011. május 27. péntek 09:03 -
Pistorius is indul a Gyulai emlékversenyen
Az Atlétikai Magyar Nagydíjat július 30-án rendezik a Puskás Ferenc Stadionban. 2011. május 26. csütörtök 10:08 -
Red Bull Liszt Remix az Urániában
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve május 26-án egy különleges zenei élményben lehet része az Uránia Filmszínház közönségének. Négy zenei stílust képviselő neves zenei formáció, illetve Rúzsa Magdi vállalkozott arra, hogy a Red Bull Liszt Remix keretén belül újraértelmezze Liszt egy-egy híres darabját, illetve a jellemző Liszt zenei elemek beépítésével egy saját szerzeményüket újragondolják [Dátum: 2011.05.25. 13:05] 2011. május 25. szerda 13:05 -
Felgyújtotta a serpenyőt a megasztáros - videó!
Kedvenc ételét készítette el Kökény Attila - a konyhai trükkökbe Kovács Ferenc séf avatta be, de családja is aktívan részt vett a főzőcskében. Kameránkkal végigkövettük, hogyan aprít és dobálja a serpenyőt a Megasztár 5 második helyezettje. Nézd meg a videót! 2011. május 25. szerda 11:00 -
Nem zavarja a vulkánkitörés a Liszt Ferenc reptér forgalmát
Kedvezőek a meteorológiai viszonyok, ezért nincs szükség légtérzár bevezetésére. 2011. május 23. hétfő 19:08 -
Puklus Péter lett az év borásza a tokaji borvidéken
Puklus Péter, a Tokaj Kereskedőház Zrt. főborásza lett a tokaj-hegyaljai borvidéken az év borásza, a 37 éves szakember az elmúlt hétvégén, a XVI. Tokaji Borvidéki Borverseny zárórendezvényén kapta meg a rangos titulust - tájékoztatta Marcinkó Ferenc, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, és a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke hétfőn. 2011. május 23. hétfő 15:25 -
Fluor: "Egész egy nagy móka volt"
Fluor újabb bulizós klipet forgatott a Lájk című számhoz, melyet először a VIVA-n nézhettek meg, május 23-án, a hétfői Interaktívban, majd 17 órakro a Youtube-ra is felkerül. A videóban felbukkan egy igazi partyarc pingvin, Gyurcsány Ferenc, és egy titokzatos bringa (a szó hagyományos értelmében) is, melynek még Fluor Cometes fellépéséhez is köze lesz ;)... [Dátum: 2011.05.23. 14:33] 2011. május 23. hétfő 14:33 -
Fesztiválozz a sztárok csizmáiban!
Itt a nyár és vele a szabadtéri fesztiválszezon, amely a rutinos fesztiválozók egybehangzó tapasztalata alapján, nem múlik el egy-egy esőnap nélkül. A borongós napokra is tökéletes kedvenc sztárjaink, Bartók Eszter, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila és egyedi tervezésű fekete-fehér Jack gumicsizma kollekciója, amelyekre most bárki licitálhat. 2011. május 23. hétfő 10:50 -
Mennek a metrók
A Batthyányin 3:40, a Ferenc körúton 2:40 percenként követik egymást a szerelvények. 2011. május 23. hétfő 07:29 -
Az álomnő elégedett a 49. leggazdagabb magyarral
Debreczeni Zita kedvesének vagyona semmit sem változott a tavalyihoz képest. A Napi Gazdaság kimutatás szerint a 100 leggazdagabb magyar között a 49. helyen van Kedves Ferenc pénzügyi befektető 10,7 milliárd forintjával. A modell az Xnews internetes bulvárportál kamerái előtt beszélt arról, hogy magánélete tabu. 2011. május 22. vasárnap 10:47 -
Kizárt, hogy az LMP együttműködjön Gyurcsánnyal
Schiffer szerint Gyurcsány Ferenc ma egy ballaszt, akinek ideológiájától az LMP fényévekre áll. 2011. május 21. szombat 11:24 -
Gyurcsány Ferenc: "Szívesen főznék egy kisvendéglőben!"
Ki gondolta volna, hogy Gyurcsány Ferenc a tűzhely mellett érzi igazán elemében magát? A Bestnek elárulta: bár kétszer sosem találja el ugyanazt az ízt, van egy meghökkentő álma. 2011. május 21. szombat 10:00 -
Magyar siker a Cannes-i Filmfesztiválon
Magyar siker Cannes-ban: Krzysztof Kieslowski-díjban részesült Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc A parkoló című filmterve szerdán, a 64. Cannes-i Filmfesztiválon. A film a VIII. kerületbe kalauzolja majd a nézőket. A Krzysztof Kieslowski-díjat minden évben a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyveknek osztják ki. 2011. május 20. péntek 17:23 -
Fesztiválozz a sztárok csizmáiban!
Bár ttt a nyár és vele a szabadtéri fesztiválszezon, ezek általában nem múlnak el egy-egy esőnap nélkül. A borongós napokra is tökéletes kedvenc sztárjaink, Bartók Eszter, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila és egyedi tervezésű fekete-fehér Jack gumicsizma kollekciója, amelyekre most bárki licitálhat. 2011. május 20. péntek 15:59 -
Fesztiválozz a sztárok csizmáiban!
Itt a nyár és vele a szabadtéri fesztiválszezon, amely a rutinos fesztiválozók egybehangzó tapasztalata alapján, nem múlik el egy-egy esőnap nélkül. A borongós napokra is tökéletes kedvenc sztárjaink, Bartók Eszter, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila és egyedi tervezésű fekete-fehér Jack gumicsizma kollekciója, amelyekre most bárki licitálhat. 2011. május 20. péntek 15:00 -
Hamarosan megjelenik Török Ferenc Szemle-díjas filmje, az Apacsok dvd-n!
A hazai gyakorlattól eltérő módon, három héttel a mozis bemutató után, május 26-án a Katapult Film gondozásában a boltokba kerül Csányi Sándor és Szervét Tibor főszereplésével Török Ferenc Szemle-díjas filmje, az APACSOK dupla-lemezes DVD-n, mely a film mellett tartalmazza a Radnóti Színház azonos című színdarabjának felvételét is, valamint egy albumot a Duna menti indiánok archív fotóiból. 2011. május 20. péntek 08:00 -
Börtönben a volt dögei polgármester
Vincze Ferenc Tibornak május elején kellett volna bevonulnia, egy kórházban találták meg. 2011. május 19. csütörtök 13:29 -
Fresh Viki ügyintézőként dolgozik a reptéren
A Fresh zenekar inkább fenekéről ismert tagjára a Liszt Ferenc repülőtéren figyelt fel a Bors egyik ott dolgozó olvasója, így derült ki, hogy Gyulai Fresh Viktória a Malév Ground Handling osztályvezetőjének irodájában dolgozik. 2011. május 19. csütörtök 09:36 -
CBE Korányi Diabetes Klub családi nap: Mérlegen a valóság - élelmiszerek mérési ...
A CBE Korányi Diabetes Klubja szeretettel meghívja Önt és kedves családját rendezvényére, 2011. május 31-én (kedd 14,30 h), a Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központba (Fő u. 108.). Bővebben... 2011. május 18. szerda 13:55 -
Kupagyőztes a Kecskemét
Budapest - Epizodistából főszereplő lett a közép-afrikai Foxi Kethevoama (24). A Kecskemét focicsapatának középpályása beírta nevét a város sporttörténetének aranykönyvébe, hiszen az ő három góljának köszönhetően a KTE - története során először - elhódította a Magyar Kupát, miután a Puskás Ferenc stadionban megrendezett kedd esti döntőben 3-2-re legyőzte a bajnoki aranyérmes Videotont. 2011. május 17. kedd 21:34 -
Zenei műveltségi vetélkedőt rendeznek középiskolásoknak
Vándorélet - Liszt Ferenc nyomában címmel zenei műveltségi vetélkedőt szervez a Jeunesses Musicales Egyesület Kárpát-medencei középiskolás csapatok részére a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. A vetélkedőre június 15-ig lehet jelentkezni. [Dátum: 2011.05.17. 16:27] 2011. május 17. kedd 16:27 -
Ki legyen VV Anikó következő áldozata?
Nádai Anikó utoljára Istenes Bencével érezte jól magát, de az afférnak nem lesz folytatása. Potenciális áldozatokat kerestünk, köztük van Talmácsi, Kedves Ferenc és Fluor is. 2011. május 17. kedd 13:10 -
A nap képe: Wolf Kati fura ajándékot kapott
Ismerősei üdvözlik a Düsseldorfból hazaérkező Wolf Katit a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Magyarországot képviselő énekesnő Szerelem, miért múlsz? (What about My Dreams) című dalával a 22. helyen végzett 2011. május 14-én a Németországban megrendezett 56. Eurovíziós Dalverseny döntőjében. MTI Fotó: Beliczay László [Dátum: 2011.05.17. 06:00] 2011. május 17. kedd 06:00 -
Erős magyar válogatott utazik a sakk csapat vb-re
Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba utazik a júliusi, kínai vb-re. 2011. május 16. hétfő 15:38 -
A nap képe: Wolf Kati vidáman érkezett haza
A Düsseldorfból hazaérkező Wolf Kati integet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Magyarországot képviselő énekesnő Szerelem, miért múlsz? (What about My Dreams) című dalával a 22. helyen végzett 2011. május 14-én a Németországban megrendezett 56. Eurovíziós Dalverseny döntőjében. MTI Fotó: Beliczay László [Dátum: 2011.05.16. 09:46] 2011. május 16. hétfő 09:46 -
"Jobbra számítottunk" - Wolf Katit rajongók hada várta itthon
Hatalmas tömeg várta tegnap délután Wolf Katit a Liszt Ferenc Repülőtéren. Kati mosolyogva, bár kissé csalódottan érkezett haza, hiszen a nemzetközi sajtó és a kritikusok is egyhangúan esélyesnek tartották arra, hogy megnyerje a 2011-es dalversenyt, vagy a legjobbak közé jusson. 2011. május 16. hétfő 08:55 -
Időzített császárral szül Rippel Ferenc felesége
Csonka András szerint exkluzív hírnek számít Rippelék bejelentése a ma reggeli műsorban, miszerint az asszonyt korábbi betegsége (petefészekrák) miatt császározni fogják egy előre egyeztetett időpontban. 2011. május 16. hétfő 08:44 -
Lerohanták a rajongók Wolf Katit
Düsseldorf - Kicsit fáradtan, de mosolyogva lépett ki délután a Liszt Ferenc Ferihegyi Repülőtér várójába Wolf Kati (36), aki szombat este az Eurovíziós Dalfesztiválon a 22. helyen végzett. Az énekesnő örült, hogy végre itthon lehet, bár az elmúlt két hetet is nagyon élvezte. 2011. május 15. vasárnap 15:55 -
A 100 Folk Celsius basszusgitárosára emlékeznek a Petőfi Csarnokban
A 100 Folk Celsius egy évvel ezelőtt elhunyt basszusgitárosa, Torontáli István (Toro) emlékére rendeznek koncertet kedden a fővárosi Petőfi Csarnokban. A fellépők között lesz Charlie, Demjén Ferenc, a Republic, a Bikini és Gerendás Péter is. 2011. május 14. szombat 17:19 -
Tóbiás Józsefet választotta elnökké a Pest megyei MSZP
A Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett, Gyurcsány Ferenc szerint Puch László pártigazgató szerzett támogatást Tóbiásnak. 2011. május 13. péntek 22:20 -
Ez nagy ötlet - érdekes videóval
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából május 26-án az Uránia Moziban négy zenei stílus képviselői vállalkoznak. Infoért klikk a videóra, érdemes megnézni. [Dátum: 2011.05.13. 16:18] 2011. május 13. péntek 16:18 -
Megtalálták a volt dögei polgármestert
A jogerősen elítélt Vincze Ferenc Tibor egészségi állapota miatt nem ment börtönbe, kórházban van. 2011. május 13. péntek 12:18 -
Kényszerleszállás a Liszt Ferenc-repülőtéren
A Malév Bukarestbe tartó járatán nyomásproblémákat észleltek. 2011. május 12. csütörtök 09:34 -
Onczay Csaba Liszt-átiratai itthon és külföldön
Onczay Csaba Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora a Liszt év alkalmából több koncertből álló sorozattal tiszteleg a zeneszerző előtt születésének 200. évfordulója alkalmából. [Dátum: 2011.05.11. 15:04] 2011. május 11. szerda 15:04 -
Liszt Ferenc kedvenc zongorájától hangos a pécsi Kodály Központ
Új koncertzongorát kapott a pécsi Kodály Központ. A napokban érkezett hangszert Király Csaba zongoraművész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense választotta ki a gyártó bécsi bemutatótermében. 2011. május 11. szerda 10:07 -
Megvan Gyurcsány új pártja
A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. 2011. május 11. szerda 08:34 -
Miniszteri biztost kért feje fölé a Zeneakadémia vezetése
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői azt kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató. 2011. május 10. kedd 17:49 -
Nagyot élveztünk az XL Sistersszel
Két, évfordulós hazai csapat is meggyújthatta ünnepi tortáját április 29-én és 30-án. A pénteki főszereplő Demjén Ferenc, Charlie és Somló Tamás mellett a huszadik születésnapját ünneplő XL Sisters, majd másnap a tíz évvel idősebb Prognózis hozta lázba a SYMA Csarnok méreteihez képest kicsi, de annál lelkesebb közönségét. A két túlméretes 2011. május 9. hétfő 13:25 -
Gengszterportrék I. Hujber Ferenc: Szükségem van az újabb kihívásokra
Gengszterek Éjszakája címmel rendzik meg augusztus 07-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), Vastag Csaba és Hujber Ferenc közös, nagyszabású koncert show-ja. A három gengszter közül elsőként Hujber Ferencet kérdeztük a zenéhez fűződő kapcsolatáról. [Dátum: 2011.05.09. 12:15] 2011. május 9. hétfő 12:15 -
Polgármester szépségverseny!
Kósa Lajos vagy Dr. Kovács Ferenc? Debrecen vagy Nyíregyháza vezetője a megnyerőbb? Döntsön! 2011. május 8. vasárnap 14:17 -
Új pártot alapítana Gyurcsány Ferenc
Ha nem sikerül megújítania az MSZP-t, zöldmezős politikai beruházásba kezd a volt miniszterelnök. 2011. május 6. péntek 18:25 -
Itt a 16. heti romantikus lista: Tabáni hat hete vezet, bekerült Máté Péter, Demjén Ferenc és SP remek dala is
Állandósult Tabáni István fölénye a romantikus dalok listáján, hiszen az előadó immár több, mint másfél hónapja szerepel a szerelmes listánk élén. [Dátum: 2011.05.06. 11:15] 2011. május 6. péntek 11:15 -
Bénázott az iskolapadban a Megasztár győztese
Molnár Ferenc Caramel, a második Megasztár nyertese elárulta: sohasem tudott hatékonyan puskázni az iskolapadban. 2011. május 6. péntek 11:01 -
Lángok között izzott a Prognózis
Két, évfordulós hazai csapat is meggyújthatta ünnepi tortáját április 29-én és 30-án. A pénteki főszereplő Demjén Ferenc, Charlie és Somló Tamás mellett a huszadik születésnapját ünneplő XL Sisters, majd másnap a tíz évvel idősebb Prognózis hozta lázba a SYMA Csarnok méreteihez képest kicsi, de annál lelkesebb közönségét. A két túlméretes 2011. május 5. csütörtök 15:04 -
Debreczeni Zita jelenlegi és Horváth Éva expasija a 100 leggazdagabb magyar közt
Csipak "fashionstreet" Péter 14,2 milliárdja a 37. helyre, Kedves Ferenc 10,7-e a 49.-re volt elég a leggazdagabb magyarok listájában. 2011. május 5. csütörtök 10:41 -
Andrew Vajna: Nem az én ízlésem dönt
A magyar filmipar rendszerváltására készülő új igazgatója még nem kapott Munkácsy-tervet Káel Csabától, és a Liszt Ferenc-filmet sem ő készítené, producert keres hozzá. 2011. május 5. csütörtök 06:51 -
Mennyország a pincében
Csatlós Ferenc Csíkszeredából elszármazott jégkorongozó Columbusban él, a pincét igazi hokisként használta ki, ennek Máté fia nagyon örül. 2011. május 4. szerda 13:20 -
Pálinkával az ellenőr ellen
Vannak híres utak, amelyeket mindenképpen be kell járnia egy embernek élete során. Ilyen például a motorosok Mekkájának számító 66-os út vagy az UNESCO által Világörökséggé nyilvánított zarándokút, az El Camino. Ehhez csatlakozik most az El Combino, azaz Budapest első Pálinka- körútja, amely a 4-es 6-os villamossal járható be, s amely a Moszkva tértől a Ferenc körútig a nagykörutat egy teljesen új oldaláról, a pálinka oldaláról mutatja be. Hunyadi kollégában viszont az a jó, hogy mindíg lényegre tör, tessék csak megnézni kivel próbál beszélgetni. 2011. május 4. szerda 11:01 -
Öt Templom Fesztivál Győrben
Ezen a fesztiválon nincs sör, nincs virsli, de van valamiféle spirituális hangulat és áhitat, és rengeteg ismerkedés a másik ember hitével és szeretetével. Fellép - többek között - a Ferenczi György és a Rackajam, Kányádi Sándor és a Kaláka, a Budapest Bár és a A Liszt Ferenc zeneiskola növendékei. [Dátum: 2011.05.03. 15:07] 2011. május 3. kedd 15:07 -
Egy hónapot is várhatnak az ügyészek Gyurcsányra
Budapest -- Még akár egy hónapig is várnia kell az ügyészeknek, hogy meggyanúsíthassák Gyurcsány Ferenc (51) volt miniszterelnököt, a mentelmi bizottság ugyanis nem tűzi a héten napirendre a Sukoró-ügyet. 2011. május 2. hétfő 18:10 -
Miért van banán a szociális boltban?
Szétázik a száraz perec, gyere vissza Gyurcsány Ferenc! Az MSZP majálisa egészen biztosan minden idők leglehangolóbb politikai rendezvénye volt. 2011. május 1. vasárnap 18:37 -
Tétényi Éva is felszólal az MSZP-majálison
A független esztergomi polgármester mellett beszédet mondanak a korábbi elnökök, Gyurcsány Ferenc is. 2011. április 30. szombat 11:18 -
Kósa Lajost választották a korcsolyázó szövetség elnökévé
Az eddigi elnök, Bathó Ferenc gazdasági alelnök lett. 2011. április 29. péntek 19:00 -
Visszaéléssel gyanúsítják Gyurcsányt
Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. Ezt a volt miniszterelnök jelentette be a Facebookon, jelezve: lemond mentelmi jogáról. 2011. április 29. péntek 13:07 -
Feri veszélybe került
Végh Ferenc, az RTL Klub műsorvezetője a MeneTrend házigazdájaként rengeteg izgalmas országban megfordult már. Utazásai során időnként veszélyes helyzeteket is átélt. 2011. április 28. csütörtök 14:15 -
Bátorító reptéri piagép
BUDAPEST - A legnépszerűbb tárgy a Liszt Ferenc repülőtéren az európai uniós elnökségi váróban lévő pálinkaautomata. 2011. április 27. szerda 19:24 -
Demjén, Somló, Charlie és a Prognózis közösen oltják a tüzet
Április 29-én és 30-án a SYMA Csarnokban lép fel - többek között - Demjén Ferenc, Somló Tamás, Charlie, Prognózis, XL Sisters, Belmondo, 2011. április 26. kedd 13:40 -
Szobrot kapott Liszt Ferenc Pekingben
A pekingi Nemzeti Nagyszínházban az öregkori Liszt Ferencet és a világhírű zeneszerző jobb kézfejét ábrázoló szobrot, Jüan Hszi-kun szobrászművész alkotását avatták fel szombat este. 2011. április 23. szombat 20:25 -
Liszt Ferencen a világ szeme
Mintha a Haydn- és a Chopin-év után a könyvpiacot felkészültebben érte volna 2011, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója: 2010 utolsó és 2011 első hónapjaiban legalább négy, a szerzőről szóló kiadvány látott napvilágot. 2011. április 21. csütörtök 13:50 -
Helyreigazítás
Valótlanul híreszteltük, hogy Gyurcsány Ferenc anyagilag támogatta Debreczeni József MDF-es képviselőjelöltségét. 2011. április 21. csütörtök 09:26 -
Légiforgalmi irányító akadályozott meg egy baleset Ferihegyen
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután 2011. április 20. szerda 16:54 -
Megvolt az év autópályaavatása
De lehet, hogy a ciklusé: rengeteg csúszás után járható az M43 és a szegedi Móra Ferenc híd. 2011. április 20. szerda 16:42 -
Till Attila rövidfilmje Cannes-ban
A Pusztai Ferenc producerrel készült koprodukció is a Rendezők Két Hete programjában szerepel. 2011. április 19. kedd 12:03 -
Rám törték az ajtót a kommandósok
Budapest - Hatalmas puffanásra riadt fel álmából tavaly november 27-én, fél nappal a tűzpárbajjal végződött kispesti bankrablást követően Fazekas Ferenc és párja zuglói lakásukban. 2011. április 18. hétfő 02:05 -
Gyurcsány Ferenc megszervezi az ellenzéket
A húsvéti alkotmány pünkösdi királyság lesz, Orbán elzavarása előtt azonban még meg kell alkotni a nyugati Magyarország programját. Az exkormányfő tipikus miniszterelnök-jelölti beszédet mondott. 2011. április 16. szombat 20:01 -
Gyerekes gyertek a Margóra a Millenárisra!
10-11 óraHajnali csillag pereménKovács András Ferenc és Farkasházi Réka versmatinéjaKAF – aki Jack Cole és Lázáry René Sándor is egyben - azaz Kovács András Ferenc, az álnevek mögött rejtőző, alakváltoztató költő már legalább három verskönyvben ringatta rímekbe az aprókat. 2011. április 16. szombat 11:42 -
Rómeó és Júlia Jeruzsálemben - Keveházi Gábor a Rabbi szerepében
2011. április 15-én este Keveházi Gábor vendégszereplésével játsza a Magyar Fesztivál Balett a Rómeó és Júlia Jeruzsálemben című produkciót. A Kossuth-díjas művész a Rabbi szerepét alakítja a darabban. A darab tradicionális zsidó zenei hagyományokra épülő muzsikáját Jávori Ferenc komponálta. 2011. április 15. péntek 22:55 -
Rákóczi Ferenc csak a bal szemével lát
Csak a bal szemével lát, a jobbra gyakorlatilag vak Rákóczi Ferenc, rádiós-tévés műsorvezető, aki a Nagy Duett csütörtöki próbáján osztotta meg ezt az információt a Borssal. 2011. április 15. péntek 08:58 -
Vár az ország első pálinkaautomatája
Kristálypohárban szervírozott meggy-, szilva- és barackpálinka várja a pálinkarajongókat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér EU-elnökségi várójában. A hírt Winkler Nóra kommentálja. 2011. április 14. csütörtök 09:11 -
Felesége Fergie, magyar hangja Hujber Ferenc
Fotó összeállítás Josh Duhamel félmeztelen szerepeiből és kedvenc sportjaiból. 2011. április 13. szerda 08:55 -
Megható videó! Folyamatosan bátorítják a Csillag Születikben feltűnt tehetséget, Krizbai Teréziát
Az rtlklub.hu Tecával a műsor előtt beszélgetett. Kíváncsiak voltunk a fiatal tehetségre, aki annak ellenére, hogy vakon született, látók közé jár iskolába, és akinek fiatal kora ellenére Demjén Ferenc és Koncz Zsuzsa a kedvence és a példaképe is. [Dátum: 2011.04.13. 08:39] 2011. április 13. szerda 08:39 -
Hazahozta arab hercegét a Jóban Rosszban sztárja
Cseke Katinkát a Liszt Ferenc repülőtéren kapták lencsevégre új szerelmével. 2011. április 12. kedd 14:00 -
Elvéreznek a bíróságon Damu Roland exének nyilatkozatai?
Nem érti Damu Roland ügyvédje, miért akarnak vádat emelni ügyfele ellen. Dr. Mohácsi Ferenc belenézhetett a nyomozati anyagokba és azt látta: a nőgyógyász, aki Palácsik Tímeát vizsgálta, nem talált külsérelmi nyomokat, továbbá a rendőri jelentés szerint Roland exe állítólagos megerőszakolása estéjén "feltűnően jókedvű" volt. 2011. április 12. kedd 12:01 -
Dráma a Csillag Születikben: összeomlottak a kiesés után
Babos Richárd és Horváth Ferenc nagyon elszomorodott, miután a zsűri hazaküldte őket a Csillag Születik adásában. [Dátum: 2011.04.11. 21:50] 2011. április 11. hétfő 21:50 -
Molnár Ferenc Caramel őrülten szereti a gyerekeket
Caramel hat évvel ezelőtt, huszonkét évesen nyerte meg a Megasztár második szériáját. Onnantól kezdve fölfelé ívelt a karrierje, és ezáltal teljesen megváltozott az élete. A Star magazinnak adott interjújában nemcsak zenei vágyairól, hanem arról is beszámolt: óvodanyitáson töri a fejét. 2011. április 11. hétfő 21:40 -
Caramel csaja még csak 16 éves
Molnár Ferenc Caramel újra boldog, legalábbis az egyik közösségi oldalon működtetett profilja szerint. A 29 éves sztár szerelmes. Új választottja, Szilvia modell, és nem mellesleg a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanulója, aki novemberben lesz 17 éves. 2011. április 8. péntek 21:50 -
Fejlesztések a megújuló tanárképzésben
A Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola közös konferenciájára került sor április 8-án Nyíregyházán. 2011. április 8. péntek 11:45 -
Molnár: Az MSZP-ben nem készülnek listák
A Gyurcsány Ferenc vezette tömörülés nem foglalkozik személyi kérdésekkel, aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik, szögezte le Molnár Csaba. 2011. április 7. csütörtök 13:05 -
Ha szerda, akkor Liszt!
A Magyar Rádió mától szerdánként két új műsorral várja a hallgatókat Liszt Ferenc születésének 200. 2011. április 6. szerda 16:30 -
15-ből 2: megint lemondott egy fideszes
Papcsák Ferenc kerületében időközi választás lesz vasárnap, majd néhány hét múlva jön a következő. 2011. április 6. szerda 11:33 -
Rablók támadták meg a plébánost
Mesztegnyői - Erőszakos fosztogatók támadták meg saját lakásán Galambos Ferenc (45) mesztegnyői plébánost tegnap hajnalban. 2011. április 5. kedd 18:59 -
Összeült a köztársaság és az Echelon prófétája
Részvétemet és együttérzésemet szeretném kifejezni az áldozatok és a hozzátartozók iránt egyrészt mint apa, mint férj, mint politikus, másrészt mint a támadássorozat idején miniszterelnöki tisztséget betöltő személy – mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP eleve elrendelt legfőbb prófétája, majd helyet foglalt az érdeklődők számára fenntartott padsorok egyikében a cigánygyilkosságok perén. 2011. április 5. kedd 10:25 -
"Esély a lángok között" - Jótékonysági Koncert és Fesztivál
Közös ügyért ad koncertet Demjén Ferenc, Somló Tamás, Horváth Charlie, a Prognózis, az XL Sisters, a Belmondo, az Alma együttes és a Bojtorján zenekar valamint a Musicalitas Társulata 2011.április 29-30-án a SYMA Csarnokban 2011. április 4. hétfő 10:10 -
Németh Ferenc 75 éves
Németh Ferenc, a magyar öttusasport első egyéni, egyben első kétszeres olimpiai bajnoka. 2011. április 4. hétfő 08:54 -
Törvénysértő büntetések Ferihegyen?
Ferihegy - Még szerencse, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező külföldiek többsége nem ismeri a magyar Kresz-táblákat, így nem gondolhatnak bennünket törvényt nem tisztelő embereknek. 2011. április 3. vasárnap 20:08 -
Juhász lett a legjobb magyar a sotokan karate Eb-n
Juhász Ferenc 6 danos mester, a magyar szövetség elnöke összesen négy érmet nyert az egri Eb-n. 2011. április 3. vasárnap 19:47 -
Kállai Ferenc, a nagy színész halála után is megajándékozza kollégáit
Kállai Ferenc emberi nagyságát, színésztársai, kollégái iránti nagyrabecsülését és szeretetét bizonyítja a végakaratában a Magyar Színház javára létrehozott Alapítvány. Célja: a művészi munkájában minimum húsz évig a múltban és jelenben kiemelkedő részt vállaló színészek és technikai munkatársak évenkénti - a Színházi Világnapon történő - elismerése. 2011. április 3. vasárnap 10:45 -
Életveszélyes sérülés Lakihegyen
A két autó összeütközött a II. Rákóczi Ferenc fejedelem út és a Rádió utca kereszteződésében. 2011. április 2. szombat 23:58 -
Demjén és Somló a tűzvédelmi oktatásért kampányol
Demjén Ferenc, Somló Tamás és Horváth Charlie mellett a Prognózis, a Bojtorján és az Alma együttes is fellép április 29-30-án az Esély a Lángok Között Közhasznú Alapítvány fesztiválján a Syma Sport- és Rendezvénycsarnokban Budapesten. 2011. április 2. szombat 20:03 -
Felnőttfilmekben szerepelt a szóvivő
Pornóban szerepelt a Samaritanus Mentőszolgálat szóvivője, Dávid Ferenc. A mentős nem tagadja a történteket - tudta meg az egyik napilap. 2011. április 1. péntek 16:00 -
Licitálj a sztárcsizmákra!
Kiss Ádám, Bartók Eszter, az Anti Fitness Club, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila már a januári hidegben gondolt az áprilisi esős időre és egyedi tervezésű fekete-fehér gumicsizma kollekciót készítettek Jack bácsi ihletésére, melyekre most bárki licitálhat. 2011. április 1. péntek 14:00 -
Dávid Ferenc mentő-szóvivő pornózott, és nem szégyelli
A barátaim és a kollégáim is tudták, nem ítéltek el 2011. április 1. péntek 09:47 -
Felújítják Liszt hangversenyzongoráját
Felújítják Liszt Ferenc (1911-1886) egyik hangversenyzongoráját a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) támogatásával. 2011. március 31. csütörtök 12:40 -
Hujber Feri könnyen kikészülhet
Hujber Feri manapság rohamtempóban dolgozik. 2011. március 31. csütörtök 09:49 -
Csőd a Zeneakadémián
A tavalyról maradt hiány zárolási kötelezettsége és a közoktatási normatívából származó 100 millió forint visszafizetési kötelezettség csődhelyzetbe sodorta a Zeneakadémiát. A felsőoktatást érintő gazdasági megszorítások következtében csődhelyzetbe került a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, illetve az intézményhez tartozó Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. 2011. március 30. szerda 14:45 -
Hujber Feri még sosem hívott babysittert
A nemrég munka nélkül maradt művész most a Kabaré24 csapatában tér vissza, rögtön két darabban is. 2011. március 30. szerda 13:15 -
Hujber Joshinak vallott
A FEM3 Edina és Joshi műsorának volt a vendége Hujber Ferenc, a minap. A színész az indiai sorselemzőnek vallott életéről, és arról, hogyan próbálja kezelni agresszióját. 2011. március 29. kedd 18:00 -
Avar Istvánnal beszélgetünk
Avar István vehette át elsőként a színművészek közül a Kállai Ferenc-életműdíjat, amelynek létrehozásáról a tavaly nyáron elhunyt művész végrendeletében rendelkezett, s özvegye segített életre hívni. A Kállai Ferencről elnevezett díjjal a színházi világnapon azokat a színészeket és technikai munkatársakat jutalmazzák, akik a volt Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészi munkájából legalább 20 éven át kiemelkedő részt vállaltak. 2011. március 28. hétfő 19:41 -
A Magvető Kiadó áprilisi újdonságai
Michel Houllebecq már megjelenése előtt botrányt keltett, de végül Goncourt-díjas műve, Kovács András Ferenc új kötete, Bíró Yvette új könyve, egyben első regénye, Terézia Mora Berlinben játszódó szerelmi története, kelet-európai seftelés Andzrej Stasiuktól, és a szintén lengyel Joanna Bator családregénye - ezek a Magvető Kiadó áprilisi ajánlatai. 2011. március 28. hétfő 09:00 -
Szobrot ért a siker Újpesten
Együtt a pénz Szusza Ferenc emlékművére 2011. március 26. szombat 20:46 -
Újpesti győzelemmel ért véget a Szusza Ferenc emlékére rendezett meccs
A lengyel Górnik Zabrze csapatát verték, a találkozó jegybevételét Szusza Ferenc szobrának felállítására fordítják. 2011. március 26. szombat 17:46 -
Farkas Gábor beleszeretett Liszt világába
Farkas Gábor 2005-ben diplomázott a Zeneakadémián, 2003-ban megnyerte a Magyar Rádió Országos Zongoraversenyét. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanársegéd. 2006-ban a szöuli Hansei Egyetem vendégprofesszora volt zongora szakon. A Junior Príma díjas zongoraművész szerint a Liszt-év lesz olyan sikeres, mint a tavalyi Chopin-év. 2011. március 26. szombat 13:43 -
Feladta magát a fóti családgyilkosság gyanúsítottja
P. Tibor Ferenc péntek délután adta fel magát, valószínűleg a rendőröket is ő értesítette a gyilkosságról. 2011. március 25. péntek 15:52 -
Feladta magát a fóti kettős gyilkos
Feladta magát a fóti kettős gyilkossággal alaposan gyanúsítható P. Tibor Ferenc pénteken kora délután 2011. március 25. péntek 15:52 -
Stohl utcájában történt a fóti gyilkosság
Pelády Tibor Ferenc három és fél hónapos közös gyermeküktől, Lillától pár méterre verte halálra a kicsi anyját, Orsolyát és a nő édesanyját, J. Annamáriát Fóton. 2011. március 25. péntek 10:15 -
Stohl utcájában történt a fóti gyilkosság
Fót - Megtartani nem tudta, de elveszíteni sem volt képes élettársát Pelády Tibor Ferenc (34), ezért végzett az asszonnyal. A férfi három és fél hónapos közös gyermeküktől, Lillától pár méterre verte halálra a kicsi anyját, J. Orsolyát ( 2011. március 24. csütörtök 16:28 -
Tűz van - Mentsük, ami menthető!
Ha Téged is érdekel a művészet, holnap 3-kor gyere a Liszt Ferenc térhez közel eső Hegedű utca 3-ba! A TŰZRAKTÉR Független Kulturális Központot és Alkotóházat egy tollvonással megszüntetné Terézváros Önkormányzata március 31-ével! A megannyi eredménnyel bizonyító alkotóházat kiürítésre kötelezték. Simor Ágnes művészeti vezető mögé sokan felsorakoztak már, de még többen kellünk, hogy döntésük megváltoztatására bírjuk a hivatalos szerveket! 2011. március 24. csütörtök 10:40 -
Liszt Ferenc művei a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Liszt Ferenc kamaszkorában komponált operáját, a Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című művet mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház együttese pénteken a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Ugyanekkor a Szegedi Kortárs Balett Roberto Galavan koreográfiájával a Dante-szimfóniára készült balett előpremierjét tartja a Thália Színházban. 2011. március 24. csütörtök 04:29 -
Szojka Ferenc szobrot kap
Salgótarjánban állítanak emlékművet az SBTC élő legendájának, aki az Aranycsapatban is szerepelt. 2011. március 23. szerda 15:47 -
Gálameccs Szusza Ferenc emlékére
Az Újpest szombaton a lengyel Gornik Zabrét fogadja. 2011. március 23. szerda 13:47 -
Gyurcsány gerinctelennek nevezte Orbánt
Gyurcsány Ferenc szerint nem az államfő múltjáról szóló vita lenne méltatlan, hanem Orbán Viktor vált erre vonatkozó válaszával méltatlanná az állampolgárok jelentős részének képviseletére - a volt kormányfő Facebook-bejegyzésben reagált a miniszterelnök előző napi kijelentésére. 2011. március 23. szerda 08:13 -
Hujber Feri feledékeny
Az egyik napilap információi szerint fizetés nélkül távozott Hujber Ferenc és társasága egy budapesti szórakozóhelyről. 2011. március 22. kedd 18:45 -
Hujber fizetés nélkül lelépett
Budapest - Fizetés nélkül távozott Hujber Ferenc (35) és társasága egy budapesti bárból. 2011. március 22. kedd 04:30 -
Demjén Ferenc, Somló Tamás és Horváth Charlie is segít
Közös ügyért ad koncertet Demjén Ferenc, Somló Tamás, Horváth Charlie, a Prognózis, az XL Sisters, a Belmondo, az Alma együttes és a Bojtorján zenekar és a Musicalitas Társulata április 29-én és 30-án a SYMA Csarnokban. [Dátum: 2011.03.21. 13:32] 2011. március 21. hétfő 13:32 -
Rendületlenül kokárdázza Ferenc Jóskát a Kaiser
Teljes a képzavar az osztrákoskodó magyar Kaiser szalámigyárban. 2011. március 21. hétfő 11:54 -
Magyar rövidfilmek a temperei filmfesztiválon
Március 9-én kezdődött a tamperei rövidfilm fesztivál, amelyre Cakó Ferenc Érintés, illetve Csuja László Foszfor című kisfilmjét is meghívta a zsűri. A temperei rövidfilmfesztivál is fontos szerepet játszik azon nemzetközi versenyek sorában, amelyekből az Európai Filmakadémia kiválasztja az Európai Filmdíjra jelölt rövidfilmeket. 2011. március 19. szombat 14:05 -
Megnyílt a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Néprajzi Múzeumban a Liszt Ferenc és a czigány zene című tárlat megnyitójával kezdődött a tizenhét napos programsorozat, amely csaknem száz kulturális programot kínál az érdeklődőknek. Egyebek mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, táncos programokkal készülnek a szervezők. 2011. március 18. péntek 15:55 -
Magyar ültetvényes Mexikóban
Keresztes Ferenc, miután az első el Jimador Tequila Kupát megnyerte és ezzel meghódította Európát, fődíjként ellátogatott a világhírű tequila agavé földekkel körülölelt szeszfőzdéjébe, ahonnan hivatásos jimadorként, koktél titkokkal a tarsolyában tért haza. 2011. március 18. péntek 10:00 -
Kezdődik a XXXI. Budapesti Tavaszi Fesztivál
A 17 nap alatt 97 koncertet, színházi előadást, kiállítást, táncprodukciót és egyéb programot felvonultató rendezvénysorozatot idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendezik meg. 2011. március 18. péntek 06:03 -
Végre szót kapott Várnai az MTV-ben
Tizenegy napja, hogy Várnai László, az LMP XIV. kerületi önkormányzati képviselője a Népszabadsághoz fordult amiatt, hogy a Papcsák Ferenc, volt elszámoltatási kormánybiztossal, jelenlegi zuglói polgármesterrel folytatott vitáját egyoldalúan kezeli az MTV, hiába kérte háromszor is az MTV vezetőit és szerkesztőit, engedjék szóhoz jutni. 2011. március 17. csütörtök 13:30 -
Elvihetik a cannes-i díjas filmproducer házát
A rendezők közben csak a filmjeik miatt írnak aggódó petíciókat. Pusztai Ferenc így is bemutatja a Pál Adriennt, amit az alapítvány cserbenhagyott. 2011. március 17. csütörtök 11:21 -
Rákóczi Feri az RTL Klubon
Meglehetősen furcsa hírt kapott szerkesztőségünk. Mint kiderült, Rákóczi Ferenc, a TV2 műsorvezetője rádiós kollégáival együtt pénteken a ValóVilágban szerepel majd. De vajon mit szól ehhez a TV2? 2011. március 17. csütörtök 07:00 -
Magyar Jazz Ünnepe: Snétberger Ferenc kapta a Szabó Gábor-díjat
Háromnapos fesztivállal köszöntik a Magyar Jazz Ünnepét március 25-én, 26-án és 27-én a Budapest Jazz Clubban. Az első napon adják át a Szabó Gábor-díjat, amelyet Snétberger Ferenc vehet át. 2011. március 16. szerda 16:40 -
Elvis Presley tér: Üllői út és Ferenc körút
A Margit híd budai hídfőjét neveznék el a legtöbben Elvis Presleyről. 2011. március 16. szerda 13:58 -
Sebestyén Balázsék beköltöznek a ValóVilág villába
Pénteken, vagyis március 18-án meglepetésvendégekkel bővül a villa lakóinak száma: a játékosokhoz Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János cuccol be. 2011. március 16. szerda 13:28 -
Liszt Ferenc lesz ezentúl a Ferihegyi repülőtér neve
A repülőteret a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója miatt keresztelnék át. 2011. március 16. szerda 12:54 -
Megvan, hol lesz az Elvis Presley tér
A főváros vezetői a Ferenc körút-Üllői út kereszteződést neveznék el Elvis Presley térnek. 2011. március 16. szerda 12:47 -
Hol a hangfal?!
Ferenc hangfalai január óta nem érkeztek meg, sőt, már az is kérdéses, egyáltalán történt-e megrendelés.Még január végén írtam meg kálváriámat a megrendelt, de végül ki nem szállított hangszóróval kapcsolatban. 2011. március 16. szerda 11:42 -
A forradalmárok gyermekei a történelemben
Kossuth megváltóként várt fia miniszterségig jutott, de tőle ez is nagy szó. A később török pasává lett Széchenyi Ödönnek köszönhetjük a budavári siklót, Batthyány Ilona pedig Ferenc Józsefet leckéztette. 2011. március 15. kedd 17:52 -
Itthon nehezebb volt, de megvan az Eb
A macedónok Szkopjéban héttel kikaptak, de összeszedték magukat, Ilyés Ferenc góljaival 29-26-ra nyertünk. Kézi-Eb nincs nélkülünk. 2011. március 13. vasárnap 19:22 -
Ikertornyok: Radnóti - Török
A következő képhez megint nem fűzünk semmit, csak annyit, hogy jobb oldalon Radnóti Sándor látható 1981-ből, a bal oldalon pedig Török Ferenc kétezer valahányból. 2011. március 11. péntek 16:09 -
Szusza Ferenc emlékművéért játszanak Újpesten
Március 26-án Szusza Ferenc emlékére szurkolókkal közösen szervez emléknapot az Újpest FC. 2011. március 9. szerda 21:48 -
KDNP-s képviselő is kapott törvénytelen pénzt
Kalmár Ferenc több állami társaságtól vett fel juttatást felügyelőbizottsági tagsága után. 2011. március 9. szerda 09:26 -
Miniszteri biztos irányítja a Várnegyed felújítását
Zumbok Ferenc megbízatása fél évre szól. 2011. március 8. kedd 20:20 -
Egervári egy pontnak is örülne a hollandok ellen
A két csapat először március 25-én a Puskás Ferenc Stadionban találkozik az Eb-selejtezőben. 2011. március 8. kedd 14:50 -
Törvénytelen pénzek egy KDNP-s képviselőnek is
Két állami cég felügyelőbizottságából is havi tiszteletdíjat kapott Kalmár Ferenc, KDNP-s képviselő, pedig ezt a törvény tiltja. A dupla pénzt zsebelő honatya a Blikknek azt mondta: nem tudott róla, hogy törvénytelen így közpénzhez jutnia. 2011. március 8. kedd 14:31 -
Csajok ezrei olvadtak el a Kávészünet nőnapi köszöntőjétől
A remek megzenésített versekkel előrukkoló páros, Németh Ferenc és Popovics György - azaz a Kávészünet - kedves gesztussal lepte meg a hölgyeket a Nemzetközi nőnap alkalmából. [Dátum: 2011.03.08. 13:15] 2011. március 8. kedd 13:15 -
Rófusz Ferenc, Oscar-díjas animációs filmrendező előadása a MOME-n
Március 10-én Rófusz Ferenc, Oscar-díjak animációs rendező tart előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 2011. március 8. kedd 11:44 -
CBE Korányi Diabetes Klub családi rendezvény
A CBE Korányi Diabetes Klubja szeretettel meghívja Önt és kedves családját, 2011. március 29-én, kedden 14:30-kor kezdődő Erkel Ferenc Művelődési Központban (Budakeszi, Fő u. 108.) tartandó rendezvényére. Bővebben... 2011. március 8. kedd 11:10 -
Monetáris Tanács: mit mondanak az elemzők az új nevekre?
Gerhardt Ferenc és Bártfai-Mager Andrea jelölése jó hír, a további jelölések halogatása nem. 2011. március 7. hétfő 10:23 -
Még meg sem született a pici, de a nemzetközi karrierjére gondolnak
Rippel Ferenc és felesége megküzdöttek születendő gyermekükért. Vivien petesejt adományozással teherbe esett, túljutott egy kemoterápiás kezelésen, miután petefészekrákot diagnosztizáltak nála és most kisfiút hord a szíve alatt. 2011. március 6. vasárnap 12:31 -
A dallamok hatalmában: lakber-tippek zenekedvelőknek
Idén ünnepeljük Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját. Így, a Liszt-év kapcsán eljátszottunk a gondolattal, hogyan teremthetnénk ehhez méltó hangulatot otthonunkban. 2011. március 6. vasárnap 11:03 -
Hazai írók és lélekbúvárok a februári élmezőnyben
A könyves toplista első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás c. kötete szerepel. 2011. március 4. péntek 13:15 -
Két nap alatt 15 ezren szavaztak az Elvis Presley térről
A kialakítandó teret a legtöbben a Margit híd budai hídfőjéhez tennék, de népszerű még a MOM park előtti rész és a Ferenc körút-Üllői út kereszteződése is. 2011. március 4. péntek 13:11 -
Rippelék rettegtek, hogy sérült lesz a gyerekük
Hosszú ideje vív emberfeletti küzdelmet Rippel Ferenc és felesége. Évekig harcoltak a rákkal, küzdöttek a gyermekáldásért, s amikor már azt hitték, túl vannak a nehezén, jött a szörnyű hír: a születendő kisbaba súlyos beteg lehet... 2011. március 4. péntek 12:45 -
Kaló Dénes, Kedves Ferenc vagy Dzsudzsák Balázs a legjobb hazai parti?
Egyedülállók, de legalábbis nem házasok, gazdagok, közös szenvedélyük általában modellcsajok gyűjtése. 2011. március 4. péntek 11:47 -
Rassziszmus miatt jelentették fel az Echo Tv-t
Szaniszló Ferenc cigányterrorizmus folyik, és az emberszabású ingyenélőknek mennie kell. 2011. március 3. csütörtök 21:20 -
Új szakokkal bővülne a Zeneakadémia
Alkalmazott zeneszerzés és zenei menedzserképzést bevezetésének szándékáról nyilatkozott Devich János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) rektori tanácsadója a Népszabadság szerdai számában. 2011. március 2. szerda 06:25 -
Badár és a szomszédnéni a legviccesebb az idén
Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda, vagyis Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kapta ebben az évben MR1-Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré Bon-bon díját. 2011. március 2. szerda 04:23 -
Hujber Feri is kiállt a Tűzraktér mellett
A VI. kerületi önkormányzat március 31-ig adott határidőt a Tűzraktér alkotóház kiürítésére. Hujber Feri szerint az alternatív helyek a végüket járják. 2011. február 28. hétfő 22:45 -
Rippel Vivien nem fél a fogorvostól!
Rippel Ferenc felesége is tiszteletét tette a PreFog - Prevenciós Fogászati Szűrővizsgálat második szűrőnapján. A várandós anyuka számára a vizsgálat kiemelt fontossággal bírt, ugyanis egy kismamának a terhesség ideje alatt különös figyelmet kell fordítania fogai egészségére is. 2011. február 27. vasárnap 10:45 -
Demjén - Szikra Cool Tour House, 2011. március 13., vasárnap , 20:00
Demjén Ferenc márkavédjegy. A hazai könnyűzene logója. Olyan ikon, akivel egy egész nemzedék azonosítható. Demjén most a Szikrában tart évértékelőt, dalban mondja el azt, amit másképp nem lehet. 2011. február 26. szombat 20:52 -
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011 - Középpontban Liszt Ferenc
Idén március 18-tól április 3-ig rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált. A fesztivál idejére számos külföldi zenekar és társulat érkezik a fővárosba. A programban idén a komolyzene dominál, de emellett könnyűzenei, valamint színházi és táncelőadások is szerepelnek a fesztivál repertoárjában. 2011. február 26. szombat 13:15 -
Szalay Ferenc: Húszmilliárd forint az öt látványsportnak
Az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke szerint a társasági adóból juthat ekkora összeg. 2011. február 25. péntek 11:48 -
Budai: Az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügye
Juhász Ferenc bizottsági ülésen tisztázhatta volna a korrupciós vádakat, a volt miniszter azonban nem jelent meg. 2011. február 25. péntek 11:25 -
Kisfiút vár Rippel Feri felesége
Rippel Ferenc és felesége, Vivien túl vannak a nehezén. Mint azt korábban megírtuk, a 24 éves fiatalasszonynál évekkel ezelőtt petefészekrákot diagnosztizáltak az orvosok, így sokáig kétséges volt, hogy születhet-e a párnak gyermeke. 2011. február 25. péntek 07:21 -
Összefoglaló tájékoztató a belvízhelyzetről
Dr. Kovács Ferenc polgármester összefoglaló sajtótájékoztató tartott a belvízvédelmi munkálatokról és azok eredményeiről. 2011. február 23. szerda 12:30 -
Eperjes és Szőcs Géza a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságban
Mások mellett Eperjes Károly színművészt, Hámori József biológust, ifj. Sánta Ferenc hegedűművészt, Szőcs Géza költőt, kulturális államtitkárt kérte fel a miniszterelnök a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság új tagjának - szerepel a Magyar Közlöny legfrissebb számában. 2011. február 23. szerda 11:05 -
Liszt és Európa a Tavaszi Fesztiválon
Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget. 2011. február 23. szerda 04:23 -
Így még nem kérték meg Claudia kezét
Fedák Sári híres tortáját kóstolgatva állt elő egy rendkívülinek nevezhető ajánlattal Szatmári Ferenc, amelyre úgy reagált Claudia: így még nem kérték meg a kezemet... 2011. február 22. kedd 14:00 -
Élő adásban kérték meg Claudia kezét
Fedák Sári híres tortáját kóstolgatva állt elő egy rendkívüli ajánlattal Szatmári Ferenc a TV2 Mokkájában amelyre úgy reagált Claudia: így még nem kérték meg a kezemet. 2011. február 22. kedd 11:30 -
Liszt Ferenc utolsó napjai
"Liszt Ferenc azt szerette volna, ha feltűnés nélkül, éjszaka temetik el. Az lett volna az Ő temetése, az a temetés Neki szólt volna. De csak meggyötört testének. Mert a Szelleme az Örökkévalóságig temethetetlen." 2011. február 22. kedd 08:00 -
Rákóczi Ferinek komoly ötletei vannak
Rákóczi Ferenc lett a motorja A 40 milliós játszma című vetélkedőnek, amely a TV2 képernyőjén estéről estére szórakoztatja a nézőket. A kétgyermekes apa a Morning Show és az Ezek megőrültek című celebpárbaj műsorvezetőjeként is sokak kedvence. Hirtelen lett nagyon népszerű, bár korábban már szerepelt különböző tévéadásokban. 2011. február 21. hétfő 20:14 -
Pénz a dobozban
BUDAPEST - A Legfőbb Ügyészséghez fordult Juhász Ferenc ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. 2011. február 19. szombat 18:55 -
Gyurcsány: Nincs kompromisszum
Nem alapít új pártot, és Orbán egész rendszerének ellenzéke lesz Gyurcsány Ferenc, derült ki évértékelő beszédéből. Gyurcsány elismerte, miniszterelnökként túlnőtt rajta a feladat. 2011. február 18. péntek 18:58 -
Rákóczi Ferenc: ,,A helyemre sodortak a véletlenek"
Felelős apa, jó férj, de ezekért nem mond le a saját életéről. Úgy érzi, szerencsésen alakult a sorsa 2011. február 18. péntek 11:00 -
Budapesti Tavaszi Fesztivál - Európa és Liszt a vezérfonal
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója és Magyarország európai uniós elnöksége jegyében állították össze a szervezők a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál programját, amelyet csütörtökön ismertettek Bécsben az ausztriai sajtó előtt. 2011. február 17. csütörtök 21:50 -
Európa és Liszt jegyében zajlik idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója és Magyarország európai uniós elnöksége jegyében állították össze a szervezők a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál programját, amelyet csütörtökön ismertettek Bécsben az ausztriai sajtó előtt. 2011. február 17. csütörtök 17:40 -
Liszt-év - Weimarban is emlékeznek
Liszt Ferenc életének egyik fontos állomásán, a türingiai Weimarban szerdán megkezdődtek a zeneszerző születésének 200. és halálnak 125. évfordulójára emlékező események. Liszt 1848. február 16-án debütált karmesterként a városban, Flotow Márta című operáját vezényelte. 2011. február 16. szerda 22:59 -
Rákóczi Ferinek nem voltak kétségei
Mindene a családja. Rákóczi Ferenc azt mondja, olyan természetes neki, hogy kétgyermekes apuka, mintha mindig is így lett volna. Kislánya, Panna két és fél éves, kisfia, Soma Benedek áprilisban lesz egyéves. Párjával a rádióban találkoztak először. 2011. február 16. szerda 13:59 -
Demjén Ferencnek idén is sok munkája lesz
Lerövidítette szokásos év eleji pihenését Demjén Ferenc. Az énekes már márciusban színpadra lép, hogy elkápráztassa a közönséget. 2011. február 15. kedd 21:35 -
Jazz Budapesten Bartókkal
Minden héten Jazz. Schreck Ferenc, Hárs Viktor, Karosi Júlia, Szőke Szabolcs, Váczi Dániel, Lukács Miklós, Szabó Dániel és Szandai Mátyás a fellépők között. 2011. február 15. kedd 17:12 -
Majdnem kicsapták a kis Fletót a gimiből
Hosszú utat járt be Gyurcsány Ferenc (49) volt miniszterelnök, míg a pápai szegénynegyedből a magyar politika első vonalába jutott. Míg gyerekkora nélkülözésben telt, felnőttként milliárdos vállalkozó lett, utána pedig a miniszterelnöki székbe került 2004 és 2009 között. 2011. február 12. szombat 09:15 -
Kézen fogtalak - Böjte Csaba új kötete megjelenés előtt
Hamarosan megjelenik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának új könyve, amely egy négyrészes sorozat immár harmadik kötete lesz. A Helikon Kiadó újdonsága a tízparancsolatról szól majd, munkacíme: Kézen fogtalak. 2011. február 9. szerda 23:01 -
Közgyűlés előtti sajtótájékoztató a Városházán
Dr. Kovács Ferenc polgármester, Kósa Tímea alpolgármester és Halkóné Dr. Rudolf Éva alpolgármester közgyűlés előtti sajtótájékoztatót tartott a Városházán, amelynek témája a 2011. évi költségvetés, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. 2011. február 9. szerda 13:40 -
Már 61 kórházban van látogatási tilalom
Az influenzajárvány miatt az Uzsokiban, a Szent Ferenc kórházban és Nagykanizsán is korlátozzák a látogatást. 2011. február 8. kedd 11:40 -
Liszt Ferenc és a világhírű cukrászmester
Akár virtuózok találkozásaként is jellemezhető a világhírű zongoraművész, Liszt Ferenc és a kétszeres Guinness rekorder cukrászmester, Kopcsik Lajos egymásra találása, amiről egy méretes cukorkép is mesél. 2011. február 3. csütörtök 14:30 -
Hujber Feri mérhetetlenül ellenzi
Hujber Feri szerint a jótékonykodás iparággá nőtte ki magát. 2011. február 3. csütörtök 12:51 -
Nem mondanak le arról, hogy gyerekük szülessen
Óvatosan fogalmaznak, de a bizakodás kimondatja velük: minden jel arra mutat, hogy Rippel Ferenc felesége meggyógyult a petefészekrákból! Múlt heti cikkünkben meséltek a szorongató titokról, az elmúlt évek rettenetéről. S bár már mindenki bizakodó, a házaspár mégsem lehet maradéktalanul boldog. Természetes módon ugyanis biztosan nem lehet gyerekük... 2011. február 3. csütörtök 03:30 -
Nem mondanak le arról, hogy gyerekük szülessen
Óvatosan fogalmaznak, de a bizakodás kimondatja velük: minden jel arra mutat, hogy Rippel Ferenc felesége meggyógyult a petefészekrákból! Múlt heti cikkünkben meséltek a szorongató titokról, az elmúlt évek rettenetéről. S bár már mindenki bizakodó, a házaspár mégsem lehet maradéktalanul boldog. Természetes módon ugyanis biztosan nem lehet gyerekük... 2011. február 3. csütörtök 03:30 -
Balázs, Hujber, Bereczki - ki lesz Stohl utódja?
Bombaként robbant kedden a hír, hogy Stohl András nem vállalja a Csillag születik című, tavasszal kezdődő szombat esti tehetségkutató műsor vezetését. 2011. február 2. szerda 11:00 -
Hujber Feri szerint a jótékonykodás már iparág lett
A színész mérhetetlenül ellenzi a jótékonykodás mai formáját. Hujber Feri szerint mindenkinek magában kell eldöntenie, hogy milyen ügyet támogat és nem a közvetítők zsebét kellene tömnie. 2011. február 2. szerda 09:42 -
Gyurcsány kiköltözik, Orbán Viktor új szomszédot kap
Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc szomszédsága az egyik ominózus jelenete a Bagi-Nacsa paródiáknak, ám úgy tűnik, hogy az egykori és a jelenlegi miniszterelnökök útjai elválnak. A humorista páros Schmitt Pált sem kímélte és a bulvár szereplők sem ússzák meg a kifigurázást egy jó ideig. 2011. január 30. vasárnap 12:26 -
16 éves lányról nevezték el az új szolnoki hidat
A 16 éves Tisza Virág történelmi személlyé vált Szolnokon. A Verseghy Ferenc Gimnázium tanulójáról nevezték el ugyanis az új gyalogos- és kerékpáros hidat. 2011. január 28. péntek 17:15 -
Gül Baba az egri Gárdonyi Géza Színházban
Az egri Gárdonyi Géza Színház január 28-án, pénteken mutatja be Huszka Jenő-Martos Ferenc: Gül baba című daljátékát, Szegvári Menyhért rendezésében. A Huszka Jenő életművének csúcsát jelentő Gül baba főbb szerepeiben Szabó Emília, Hüse Csaba, Kaszás Gergő, Nádasy Erika és Tunyogi Péter látható. 2011. január 28. péntek 13:15 -
Kemoterápiára hordja feleségét Rippel Feri
Derült égből csapott le a villám Rippelékhez. Ferenc feleségénél petefészekrákot diagnosztizáltak az orvosok: röviddel azután, hogy a pár megismerte egymást, Vivien alhasi fájdalommal került be a kórházba. Kiderült: két ciszta van a petefészkén. 2011. január 28. péntek 11:12 -
A Megasztár győztesére fáj a villalakó foga
A ValóVilág testvérpárjának fiútagja, Béci komoly művészi babérokra tör, sőt a világhálón rákeresve a villalakó művésznevére, több szerzeményét is megtalálhatjuk. A Young-G néven szövegelő rapper tavaly ősszel egy internetes tévének nyilatkozva elárulta: ő bizony szeretne együtt dolgozni Molnár Ferenc Caramellel, esetleg Gáspár Lacival. 2011. január 27. csütörtök 13:16 -
Már árulják magyar-holland futballmeccs belépőit
Az Eb-selejtezőt március 25-én 20:30-tól rendezik a Puskás Ferenc Stadionban. 2011. január 27. csütörtök 10:41 -
Snétberger a Bundestagban gitározik
Snétberger Ferenc gitárművész zenél csütörtökön a német parlament alsóháza, a Bundestag ülésén, amelyen a holokauszt emléknapja alkalmából a nemzetiszocializmus áldozatairól emlékeznek meg. 2011. január 26. szerda 22:16 -
Békacomb és plébánia: Liszt Ferenc emléktúra Budapesten
A 2011-es Liszt év kapcsán bemutatják a zeneszerző budapesti kötődését, és azokat a helyszíneket járják be, ahol Liszt Ferenc megfordult, lakott, koncertezett, vagy éppen imádkozott. 2011. január 26. szerda 14:00 -
Az évtized webes videói
Tinédzsereket alázó Viva-műsorvezetők, Mádl Ferenc Yodaként, meglepetésszerű 2011. január 25. kedd 16:15 -
Varga Ferenc az FTP új parancsnoka
A fővárosi tűzoltók eddigi vezetője, Bende Péter nyugdíjba megy. 2011. január 25. kedd 13:07 -
Hujber Feri már eszik répát
A színész teljes egészében egészséges életmódra tért át, és már a hosszú évek kínkeserves répamentes időszaka is véget ért nála. 2011. január 25. kedd 11:28 -
A taster from the Day of Hungarian Culture
Traditionally, the day that Ferenc Kölcsey - he was a reknowned poet who wrote the words to which Ferenc Erklel composed the music - finished the Hungarian National Anthem in 1823 has become the day of Hungarian Culture. 2011. január 24. hétfő 12:42 -
Hujber Ferenc másfél éve nem aludt egy jót
A műsorvezetés mellett házat épített és gyereke született. 2011. január 23. vasárnap 12:00 -
A magyar kultúra napja: a Bessenyei-díj átadása
Zoltán Péter klarinétművész és a hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar kapta az idén az alföldi város önkormányzata által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. 2011. január 22. szombat 19:55 -
Ízelítő a Magyar Kultúra Napjából
Ingyenes tárlatvezetés, lánchídi séta, kultúrlovagok avatása, határon túli néptáncosok, aranytubákos szelence. Országszerte és a határokon túl is megünnepli a magyarság, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnuszt. 2011. január 22. szombat 18:41 -
Hujber úgy él, mint Micimackó
Nem vágyik ugyanis semmire, de mindent megkap 2011. január 22. szombat 18:21 -
A soha ki nem szállított hangszóró
Ferenc hangfalai elakadtak a nagy karácsonyafterezés-szilveszter-leltározás bermudaháromszögben, és azóta se találnak magukra:Úgy történt az eset, hogy tavaly december 29-én rendeltem a Cinema Center Kft. webáruházából egy mélyhang-sugárzót. 2011. január 21. péntek 11:44 -
A Giro-győztes csapatában a KSI ifi olimpikonja
Ifj. Stubán Ferenc a trentói Unico1-hez, Gilberto Simoni csapatához igazolt. 2011. január 21. péntek 10:04 -
Sosem látott műalkotások kerülnek a nyilvánosság elé
2011. január 21-én nyitja meg a kapuit a nyilvánosság előtt az az igen különleges kiállítás, melyen eddig sosem látott Márffy Ödön-litográfiákat csodálhat meg a műértő közönség. A tárlat a Móra Ferenc Múzeum rendezésében május 8-ig tekinthető meg Szegeden, a Kass Galériában. 2011. január 21. péntek 09:50 -
Igen vagy nem? Gyerek ajándék petesejtből
Ildikó és Ferenc még csak négy hete tudják, hogy nem lehet közös gyerekük. Ildikónak a vizsgálatok szerint nincsen értékelhető petesejtje", de ki tudna hordani egy gyereket. Ezért az orvosa arra biztatta, keressen petesejtdonort. 2011. január 20. csütörtök 17:30 -
Tabuk nélkül a merevedési zavarról
Több mint tíz éve ismerjük a potencianövelő gyógyszereket, ám még mindig számos tévhit él bennünk velük kapcsolatban. Dr. Fekete Ferenc urológus, szexuális medicina szakembert kértük meg, válaszoljon kérdéseinkre. 2011. január 19. szerda 19:11 -
A magyar kultúra hete a Jósa András Múzeumban
Fáy Péter (Kölcsey leszármazottja) előadást tartott "Kölcsey Ferenc öröksége" címmel Jósa András Múzeumban. 2011. január 19. szerda 11:50 -
Szent Naum kultusza
Ohridi Szent Naum magyarországi kultuszáról nyílik rendkívüli kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban január 19-én, szerdán 16 órakor. A tárlaton közel hetven szentábrázolást, ikont láthatnak az érdeklődők. Naum a 9. században folytatott térítő tevékenységet a korabeli Pannóniában is. 2011. január 19. szerda 11:10 -
Jobb a külföldi autószerviz?
Ahogy Knaver Ferenc a Ford ügyvezetője beszélt, az Üvegtigris jutott eszembe. 2011. január 19. szerda 06:20 -
A Város pénztárcája minden nyíregyházié
Nyíregyháza MJV polgármestere, dr. Kovács Ferenc, 2010 decemberében levélben tájékoztatta az intézmények vezetőit, hogy a város rendkívüli eladósodottsága és a hitelek törlesztésének megkezdése, több más előirányzott takarékossági intézkedés mellett, a működési költségek racionalizálását is szükségessé teszi. 2011. január 18. kedd 16:53 -
Közgyűlés előtti sajtótájékoztatót tartottak a Városházán
Dr. Kovács Ferenc polgármester, Halkóné dr. Rudolf Éva alpolgármester és Kósa Tímea alpolgármester közgyűlés előtti sajtótájékoztatót tartottak a Városházán. 2011. január 18. kedd 15:20 -
Megmozdult az út, kidőltek a villanyoszlopok
Leszakadt a partfal keddre virradó éjszaka Kulcsnál. A Deák Ferenc és Hullám utca mintegy 400 méteres szakaszát lezárták, a veszélybe került 53 ingatlanból 36 embert kitelepítettek. 2011. január 18. kedd 14:07 -
Hétvégi diszkótragédia: a rendezvények felénél nem adnak a biztonságra!
Nyolcszor annyi - tíz helyett nyolcvan-száz - biztonsági embernek kellett volna felügyelnie szakmai szabályok szerint azt a hétvégi, háromezer fős rendezvényt, ahol három fiatal életét vesztette a tömegben - nyilatkozta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Szervezetének elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. 2011. január 18. kedd 13:22 -
Szerelmes vagyok a fiamba videó
Hujber Feri elmúlt fél évéről beszélgettünk. A színész kertészkedett, a ház körül dolgozott, a fiával játszott, és végre kipihente magát. De arról is kifaggattuk, hogy tervezi-e, hogy családjával együtt visszaköltözik Angliába. A válasz kiderül a videóból. 2011. január 18. kedd 10:00 -
Braamdejoodevatcher Trio, Lukács Miklós és Kovács Ferenc: Q
A BMC Records stábja jó érzékkel csapott le egy remek produkcióra. Ugyanis a Michiel Braam-Wilbert De Joode- Michael Vatcher alkotta trió egyszerűen csak Q-ra keresztelt programját világszerte játssza. Méghozzá úgy, hogy az adott helyszíneken vendégművészek csatlakoznak hozzájuk. A nálunk lemezes formát öltött produkcióban Lukács Miklós és Kovács Ferenc csatlakozott a formációhoz. 2011. január 16. vasárnap 15:05 -
Jótékonykodó csizmakreátorok - Sztárok festettek a szenvedélybetegekért
Cipődesignernek állt Kiss Ádám, Bartók Eszter, az Anti Fitness Club, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila. A sztárok nem mindennapi fekete-fehér gumicsizma kollekciót készítettek az esős, latyakos idő, na és Jack bácsi ihletésére, amelyeket bárki megvásárolhat. 2011. január 15. szombat 12:00 -
Az elküldött humorista visszaszólt Verebesnek
Varga Ferenc József nem jött ki jól Verebes Istvánnal, de lapunknak elárulta: eddigi pályafutása során több érthetetlen dologgal is találkozott. A humoristától megtudtuk, hogy mindezt most könyvbe is foglalja! 2011. január 15. szombat 08:00 -
Elhunyt Rottenbiller Ferenc
A Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgója 89 évet élt. 2011. január 14. péntek 14:31 -
Moraviához hasonlítja Körmendi Ferencet egy olasz lap
Sikeresnek számít az olasz olvasók körében Körmendi Ferenc csaknem 80 éve írott regénye, a Budapesti kaland, amelyet tavaly jelentetett meg ismét a Bompiani kiadó. 2011. január 14. péntek 14:20 -
Dráma! A magyar énekes kamerák előtt sírta el magát
Nem elég, hogy megütötte magát, de a Majka és Rákóczi Ferenc jól ki is cikizte az Ámokfutók frontemberét, aki a Sárga Békák csapatát erősíti az Ezek megőrültek e heti játékában. A pityergés után 2011. január 14. péntek 04:02 -
Megpofozott egy tanár egy diákot Hajdúböszörményben
A Veres Ferenc szakiskolában vizsgálatot indítottak az ügyben. 2011. január 13. csütörtök 18:55 -
Sztárok és szenvedélyeik videó
A sztárok nem mindennapi gumicsizma-kollekciót készítettek. Az egyedi lábbelik elárverezéséből befolyt összeg a Máltai Szeretetszolgálat szenvedélybetegeket segítő programját támogatja majd. Mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szenvedélybetegsége van Zimány Lindának, Hujber Ferinek vagy Varga Viktornak... 2011. január 13. csütörtök 15:00 -
Jótékonykodó csizmakreátorok
Cipő designer-nek állt Kiss Ádám, Bartók Eszter, az Anti Fitness Club, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor, Dér Heni és Katus Attila. A sztárok nem mindennapi fekete-fehér gumicsizma kollekciót készítettek az esős, latyakos idő, na és Jack bácsi ihletésére, melyeket bárki megvásárolhat. 2011. január 13. csütörtök 13:00 -
Debreczeni Zita a Vastag testvéreket kapta születésnapjára Kedves Ferenctől
Bódi Sylvinek annak idején műjégpályát adott születésnapjára Kedves Ferenc, mostani csajának pedig a Vastag fivéreket rendelte meg 2011. január 13. csütörtök 07:50 -
Koncertjeggyel támogatható az Európai Roma Zenei Szakkollégium
Felsőörsön, a Balaton-felvidéken június 19-én kezdi meg működését az Európai Roma Zenei Szakkollégium, amelynek alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas gitárművész és zeneszerző Snétberger Ferenc. Az intézmény javára szombaton este rendeznek koncertet a Művészetek Palotájában. 2011. január 13. csütörtök 04:31 -
Liliom születésnapja - Molnár Ferenc évforduló
Szinte nincs színházi évad, hogy valamelyik darabját ne tűznék műsorra. 2011. január 12. szerda 13:09 -
Kozso elpityeredett a forgatáson
Nem elég, hogy megütötte magát, de Majka és Rákóczi Ferenc jól ki is cikizték Kozsót, aki a Sárga Békák csapatát erősíti a TV2 Ezek megőrültek e heti játékában. 2011. január 12. szerda 10:15 -
Deák Ferenc arcképe, avagy egy érdekes kérdés
Az alábbi írás egy jogi problémáról szól, amely a maga módján talán mégis több egyszerű jogi kérdésnél. A kérdés pedig az, hogy kell-e a Magyar Nemzeti Banknak a húszezer forintosra nyomtatott Deák Ferenc arcmás miatt fizetnie egy fiú árvaháznak? 2011. január 11. kedd 15:05 -
Kozso majdnem megkönnyezte Rákóczi Ferenc beszólását
Szegény Kozso nagyon szomorú volt az Ezek megőrültek forgatásán. 2011. január 10. hétfő 09:01 -
A Megasztár győztese sokáig észre sem vette, hogy tehetséges!
Vajon mit gondol Molnár Ferenc Caramel a népszerűségről? Többek között erről is mesélt a Blikk Nők magazinnak. 2011. január 8. szombat 13:56 -
Belvízvédelmi munkálatok elrendelése Nyíregyházán
Nagy érdeklődés kísérte január 6-án azt a lakossági fórumot, melyet dr. Kovács Ferenc polgármester hirdetett meg, Nyíregyháza belvíz által leginkább veszélyeztetett lakókörzetében, Kistelekiszőlőben. 2011. január 7. péntek 16:10 -
A Hír Tv-től igazolt fő hírpolitikust a Tv2
Pindroch Ferenc munkaköre annyira új, hogy eddig nem létezett csatornánál. Hírpolitikai tanácsadó lesz. 2011. január 7. péntek 13:53 -
A Zeneakadémia hiányzik a kulturális életből
Koncert keretében mutatta be csütörtökön este a Régi Zeneakadémián az EU-elnökség átvételére érkezett vendégeknek - köztük Yves Leterme megbízott belga miniszterelnöknek és Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek - Liszt Ferenc Zeneakadémiáját Batta András, a zeneművészeti egyetem rektora. 2011. január 7. péntek 10:18 -
Parno Graszt, Snétberger és a többiek - Művészetek Palotája, 2011 január 15., szombat, 19:30
A hazai világzene és jazz elismert művészei fognak össze egy estére, hogy segítsenek Snétberger Ferenc álmának megvalósításában: az Európában egyedülálló, szegény gyerekeknek zenei oktatást biztosító Európai Roma Zenei Szakkollégium életre hívásában. 2011. január 2. vasárnap 16:39 -
Miért nem született gyereke Demjén Ferencnek?
Háromszor nősültem, gyerekem sajnos nem született ? ez a mondat olvasható Demjén Ferenc internetes honlapjának bevezetőjében. Arról azonban a legfrissebb BEST magazinban mesél először, valójában miért nem lett édesgyereke. 2011. január 2. vasárnap 15:00 -
Jótékonysági koncert a Művészetek Palotájában
Január 15-én jótékonysági koncert a Művészetek Palotájában! Az est műsora az autentikus cigányzenétől a világzenét át a klasszikus és modern jazzig ível, melyet a Parno Graszt együttes foglal keretbe, olyan neves művészek közreműködésével, mint Ifj. Balázs János, Bíró Eszter és Fodo, Kállai Ernő, Palya Bea, Lukács Miklós Kvintett, Barcza Horváth József és Snétberger Ferenc! 2010. december 31. péntek 13:05 -
Demes Ferenc László formavilága: a háború madarától a szent koronáig
2010. december 30. csütörtök 17:10 -
Varga Ferenc: bizonytalan átalakulás előtt áll az egészségügy
A Magyar Kórházszövetség egykori elnöke szerint nem látható, milyen forrásból biztosítja majd az állam a tervezett egészségügyi változásokat. 2010. december 29. szerda 12:43 -
A polgármester ételt osztott
Dr. Kovács Ferenc polgármester, Kósa Tímea alpolgármester és Halkóné Dr. Rudolf Éva alpolgármester segédkeztek a Human-Net Alapítvány által szervezett ételosztásban. 2010. december 28. kedd 20:55 -
Celebekkel folytatódik A 40 milliós játszma
Hatalmas A 40 milliós játszma sikere, a nézők imádják a feszültséggel teli játékot. A TV2 eredetileg négy hétre tervezett nagy sikerű műsorában a két ünnep között hírességekkel játszik Rákóczi Ferenc. 2010. december 27. hétfő 08:15 -
Hujber Ferenc: Kifejezetten Noelnek díszítjük a fát
Hujberéknak igazi nagy közös ajándékot hoz idén a Jézuska. Egészen pontosan már meg is hozta! 2010. december 26. vasárnap 13:00 -
Nagy év kezdődik a Magyar Nemzeti Galériában
Megújuló állandó kiállítások, nagyszabású életmű-tárlatok jellemzik a Magyar Nemzeti Galéria 2011-es programját. Az idén megkezdett arculatváltás 2011-ben is folytatódik: jövőre megújul a B- és C-szárny bejárata is - mondta Csák Ferenc, az intézmény főigazgatója. 2010. december 26. vasárnap 03:03 -
100 éve született a parasztpolitikus
100 éve, 1910. december 24-én született Makón Erdei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas agrárközgazdász, falukutató, szociológus, politikus, akadémikus. 2010. december 24. péntek 11:36 -
Adományosztás a Bige Holding Csoport támogatásával
December 22-i sajtótájékoztatóján Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza MJV polgármestere örömét fejezte ki, hogy idén is megvalósulhat Nyíregyházán az az adományosztás, melynek során napi kétezer adag meleg ételt osztanak ki a rászorulók között. 2010. december 22. szerda 15:09 -
Ferihegyből Liszt Ferenc reptér
A kormány célja, hogy legkésőbb 2011. októberre, de lehetőség szerint már az év első felében felvegye Liszt Ferenc nevét a ferihegyi repülőtér. 2010. december 22. szerda 12:04 -
Demjén Ferenc: Így fogadj el igazán!
Budapest - Egyre fiatalabbnak érzi magát Demjén Ferenc (64). Az énekes még hatvan felett is ereje teljében van, ezért óriási buli várható december 30-án a Papp László Budapest Sportarénában. 2010. december 22. szerda 02:20 -
Liszt Ferenc repülőtér lehet Ferihegy új neve
Az MTV Híradója szerint a kormány már tárgyalt is a kérdésről, de a német tulajdonos beleegyezése is kell az átnevezéshez. 2010. december 21. kedd 20:15 -
Hujberékhez egy családi házat hozott a Jézuska
Hujber Ferenc, amikor még feleségével Londonban élt, elcsodálkozott azon, hogy nem szenteste jön a családokhoz a Jézuska, hanem másnap reggel. A színész családjánál igazi, nagy közös ajándékot hozott idén a Jézuska. 2010. december 21. kedd 16:25 -
2010 március: Fásy Ádám, Hajdú Péter, Hujber Feri
Az év harmadik hónapjában újabb érdekes történetek kerültek napvilágra. A politika területén még mindig akadtak olyan személyek, akik többet szerettek volna, mint amit megérdemeltek. A celebek is hallattak magukról, bár ez nem csoda, hiszen ők leginkább ebből élnek. 2010. december 21. kedd 09:00 -
Az 50 dekás babának is van esélye - egy főorvos vallomása
Ma már akár a 24. hétre, 50 dekával született babáknak is van esélyük az életre. A Jahn Ferenc Kórház II. Perinatológiai Intenzív Centrumában mindenki értük küzd. 2010. december 20. hétfő 13:00 -
Placido Domingo Los Angelesbe viszi a Bánk bánt
Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten. A két magyar nyelvű előadáson nemzetközi szereplőgárda fog fellépni. A szereplőket valószínűleg januárban választják ki, a meghallgatások helyszínéről még nem döntöttek, Madrid illetve Bécs jöhet szóba. 2010. december 20. hétfő 08:50 -
A Los Angeles-i Operaház bemutatja a Bánk bánt
Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten. 2010. december 20. hétfő 01:07 -
Bánk bán bemutató a Los Angeles-i Operaházban
Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten. 2010. december 19. vasárnap 16:43 -
Tehetségek után kutat a Liszt-díjas gitárművész
Tucatnyi gyermeket hallgatott meg szombaton Szegeden az Európai Roma Zenei Szakkollégium alapítója; a 12-20 éves kor közötti fiatal zenészek Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész zeneszerzőnek mutathatták be tudásukat. 2010. december 18. szombat 19:36 -
Tolvai Renáta az Év hangja!
Péntek este a nézők megszavazták a Megasztár 5. szériájának győztesét. Az Év hangja Tolvai Renáta lett. A 19 éves nagyváradi lány szinte fel sem fogta, hogy Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna és Király Viktor után övé a dicsőség a TV2 legendás tehetségkutatójában. 2010. december 18. szombat 18:08 -
Tolvai Renáta lett a Megasztár győztese
A 19 éves nagyváradi lány szinte fel sem fogta, hogy Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna és Király Viktor után övé a dicsőség a TV2 legendás tehetségkutatójában. Legalábbis a nézők így döntöttek. Ez remek, viszont kíváncsian várjuk a folytatást. 2010. december 18. szombat 16:00 -
Meghalt egy utas a 3-as metrón
Pótlóbuszok járnak a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér közt. 2010. december 18. szombat 13:43 -
Húsz évre el van adósodva Rákóczi Ferenc
Estéről estére hatalmas pénzhalmok mellett álldogál, miközben tudja, hogy néhány kötegnyi bankó megoldaná minden problémáját. Feri ugyanis - akárcsak sokan az országban - húsz évre előre el van adósodva, köszönhetően korábbi, kissé léha életvitelének. 2010. december 17. péntek 15:15 -
Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)
Régen nem hallottunk már ilyen szuper Tóth Vera lemezt, pedig tudjuk, hogy az énekesnő hangja remek. A mostani anyag telitalálat: Vera csodaszép hangja és a remek dalok mellett, a szövegírók- Szabó Ágnes, Demjén Ferenc, Turczi István is minőségi munkát hoztak össze. Zeneileg mindezt pedig Nagy Tibor rakta össze. 2010. december 17. péntek 14:25 -
Kökény Attila győzelmét várják a korábbi győztesek
Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Király Viktor is úgy gondolja, hogy a Megasztár ma esti szuperdöntőjében Kökény Attila kerül ki győztesen a Tolvai Renátával vívott párharcból. 2010. december 17. péntek 09:31 -
Rasszizmus ellen lépnek fel a Gödörben
A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén, melyen Snétberger Ferenc gitárművész mellett fellép többek között Balogh Kálmán cimbalmos, David Yengibarjan harmonikás és Vázsonyi Janó szaxofonos is. 2010. december 15. szerda 13:20 -
A Phoenix szárnyalása
A Phoenix jövőre lesz tízéves. Pedig Lépes Ferenc dobos még húszéves sincs. A 2001-ben alakult szlovákiai, csallóközcsütörtöki zenekar mai felállásában 2006-tól játszik. Az elmúlt hónapban megjelent Zárva Szabadon című albumát a legnevesebb magyarországi rockzenei lemezcég gondozza. 2010. december 14. kedd 05:40 -
90 évesen elhunyt Rottenbiller Ferenc volt válogatott futballista
A Csepellel a negyvenes években három bajnoki címet szerzett, 1947-1948-ban kétszer húzhatta magára a címeres mezt. 2010. december 13. hétfő 20:12 -
Vad II vezeti a Juventus-Manchester City EL-meccset
Az Európa Liga másik meccsén, VfB Stuttgart-Odense találkozón Székely Ferenc lesz az ellenőr. 2010. december 13. hétfő 14:25 -
Demjén az Arénában, Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. december 30. csütörtök, 20:00
Demjén Ferenc, mint minden esztendőben, úgy az idén is a színpadon búcsúztatja az óévet. Mi pedig, mint majdnem minden évben, ezúttal is ott leszünk, hogy együtt kutassuk az elveszett gyémántokat. 2010. december 12. vasárnap 17:37 -
Csipike mamája
B+ Rusz Lívia: Csipike és a többiek Írták: Fodor Sándor, Jules Verne alapján Rusz Lívia, Dumitru Almaş Rajzolta: Rusz Lívia életrajz, bibliográfia: Kotász Zoltán, Kiss Ferenc Kertész Nyomda és Kiadó, 2010, 500,- Ft Rusz Lívia a világ egyik legtündéribb teremtése. 2010. december 12. vasárnap 09:01 -
Két órákat alszik a Megasztár
Még a pénteki hármas döntő előtt beszélgettünk Molnár Ferenc Caramellel, aki előre megjósolta, hogy Tolvai Reni és Kökény Attila jut be a Megasztár döntőjébe... de arról is mesélt, hogy miért nem tud aludni mostanában. 2010. december 12. vasárnap 07:00 -
Buone Feste Natalizie - Karácsony olasz módon
Olaszországban a karácsony legfontosabb része a betlehemi jászol felállítása. E szokással Assisi Szent Ferenc ismertette meg Itália lakóit az 1220-as években. 2010. december 11. szombat 11:00 -
Felháborodott a vádakon a legfőbb ügyész
Cáfolta és vérlázítónak nevezte a leköszönő legfőbb ügyész a Klubrádióban, hogy falazna Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek. 2010. december 10. péntek 12:34 -
Félnek tőlem, mint egy tigristől, jó látni
Szőnyi Ferenc a hússzoros ironman világbajnoka. Pár éve még futni is alig tudott, de a 46 éves, öregecskedő családapából harcedzett férfi lett. 2010. december 9. csütörtök 17:47 -
Szanyi kiadná Gyurcsány útját
"Gyurcsány Ferenc törekvéseivel szinte maradéktalanul egyet fogok érteni, amennyiben ezeket egy másik pártban fejti ki" - kommentelt saját blogján Szanyi Tibor. 2010. december 9. csütörtök 08:18 -
Gyilkos ételek vagy mérgező szavak?
Valóban halálos méreg lenne a tej? Tényleg azt kell ennünk, amit az ősembernek? Manapság gyakran előfordul, hogy az emberek a táplálékot ahelyett, hogy élveznék, elemzik és sokszor negatív ideológiákat gyártanak. Hartmann Ferenc, a Harmonet természetgyógyász tanácsadója 2 táplálkozási tévhitet vizsgál meg ebből a szempontból. 2010. december 9. csütörtök 08:10 -
Elhunyt Hann Ferenc
Hatvanhat éves korában elhunyt Hann Ferenc Munkácsy-díjas művészettörténész, muzeológus; súlyos betegség után szigetmonostori otthonában érte a halál szerdán - közölte a Magyar Művészeti Akadémia. 2010. december 8. szerda 16:46 -
Elhunyt dr. Hann Ferenc
Dr. Hann Ferenc Munkácsy-díjas művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2010. december 8-án a hajnali órákban, Szigetmonostoron, megadóan viselt súlyos betegségének következtében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. 2010. december 8. szerda 14:55 -
Interjú Nyíregyháza Polgármesterével
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza újonnan választott polgármestere interjút adott a Bulváros magazinnak meg-választása és a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából. 2010. december 7. kedd 17:00 -
Visszatér a kispadra Genzwein Ferenc
Ötvennégy évesen, tizenhét esztendős szünet után tért vissza a kispadra a Vasas egykori szakosztályvezetője, majd trénere. A szakember az NB II-es Vecsés edzője lesz. 2010. december 7. kedd 16:24 -
Karácsonyi varázs, szaxofonnal
Elkészült a két kiváló szaxofonos, Rádl Péter és Muck Ferenc közös lemeze, a Ganter Advent, amely ideális kelléke lehet az ünnep várásának. Erről az albumról beszélgettünk Péterrel. [Dátum: 2010.12.06. 16:37] 2010. december 6. hétfő 16:37 -
Szőnyi Ferenc a világ legszívósabb embere
A komáromi ultratriatlonista nyerte a hússzoros ironman-világbajnokságot, a táv 76 km úszva, 3600 kerékpáron, 844 futva. Csaknem 3 hét kellett hozzá, Szőnyi 50 kilométerrel verte a másodikat. 2010. december 4. szombat 22:00 -
Gyurcsány Ferenc nem kap karácsonyi ajándékot
A Tabu Tv stábja exkluzív interjút készített a volt miniszterelnök nővérével, aki Ferencről és a családi karácsonyról is őszintén mesélt. 2010. december 4. szombat 00:51 -
Újra apa lesz Hujber Feri ? videó
Hujber Feri köszöni szépen, jól van. Új házba költözött gyermekével és párjával, és már javában készülődnek az ünnepekre. Az interjúban azt is elárulta, lehet hogy hamarosan újabb taggal bővül a családja... 2010. december 3. péntek 06:00 -
Hujber Feri jóban van a szellemekkel
Az RTL Klub ex-műsorvezetője azt mondja, tiszteli a szellemeket és jóban van velük, ezért elítéli azokat a kóklereket, akik nem így éreznek ezek iránt a különös lények iránt. 2010. december 2. csütörtök 22:02 -
Jótékonysági aukció a gyerekekért
A bevételt a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak és a halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó debreceni Immánuel Otthonnak utalják át. 2010. december 1. szerda 12:18 -
Gazsó L. Ferenc lett a Kossuth főszerkesztője
Kétszer is volt a Magyar Hírlap főszerkesztője, 2008-ban összeveszett Széles Gáborral. 2010. december 1. szerda 11:50 -
Így élnek sztárjaink a kelet varázsában
A hazai hírességek között is akad, aki a keleti kultúra felé fordult, és ez bizony megjelenik a lakberendezésben is. Ábel Anita, Fenyő Iván, Rákóczi Ferenc és Rippel Ferenc otthonában is Buddha-szobrokra bukkantunk. 2010. november 30. kedd 17:23 -
Pályán maradni
Budapest- Harminchét évesen három csapatban is focizik egyszerre Horváth Ferenc. 2010. november 30. kedd 16:03 -
Mitől fél, miniszterelnök úr?
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szópárbaja a Parlamentben. 2010. november 29. hétfő 17:30 -
Rákóczi Ferenc: Soha nem ültem be senki helyére
A műsorvezető cáfolja a híreszteléseket, miszerint miatta rúgták volna ki Vágó Istvánt. 2010. november 28. vasárnap 09:23 -
Elmarad a PaksFTC futballbajnoki
Pakson hó is esett, de sok eső is, így a pálya alkalmatlan a játékra, elmarad Bede Ferenc búcsúmeccse. 2010. november 27. szombat 10:31 -
Caramelt nagy meglepetés érte péntek este
Két platinalemez, több mint ezer fellépés, Év Felfedezettje-díj: csak néhány Molnár Ferenc Caramel sikerei közül. A Megasztár 2 győztese harmadik szólólemeze is arany minősítést kapott, a díjat meglepetésszerűen a Megasztár 5 színpadán vehette át. [Dátum: 2010.11.27. 08:23] 2010. november 27. szombat 08:23 -
Feljelentést tett a sümegi önkormányzat
Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere szerint az előző városvezetés idején "tisztázatlan pénzkifizetések" történtek. 2010. november 26. péntek 15:04 -
A gyulaiak szerint Erkel portréja Verdire hasonlít
Inkább Giuseppe Verdire hasonlít az Erkel Ferenc házára kihelyezett portré a gyulaiak szerint, ezért a város egy hitelesebb portrét csináltatna. 2010. november 24. szerda 10:15 -
Ezt nehéz könnyek nélkül végignézni! "Égbe mentek a táncosok"
Egy szívszorítóan fájdalmas dal született a Jászsági Népi Együttes autóbalesetben elhunyt fiataljainak emlékére. A Jászmagyarok frontembere, Bánfi Bobo Ferenc csodálatosan megható dallal 2010. november 24. szerda 08:30 -
Kassai fújja a Braga-Arsenal BL-meccset
Segítői Ring György, Vámos Tibor, Fábián Mihály, Andó-Szabó Sándor és Bede Ferenc lesznek. 2010. november 21. vasárnap 15:49 -
Rákóczi Feri lesz Vágó István utódja
Rákóczi Ferenc lesz a TV2 új, A 40 milliós játszma című produkciójának műsorvezetője. 2010. november 19. péntek 17:19 -
Rákóczi Ferenc vezeti A 40 milliós játszmát
Rákóczi Ferenc vezeti a TV2, A 40 milliós játszma című műsorát- adta hírül egy sajtóközleményben a TV2. A vadonatúj game-show november 29-én, este 19 órakor kerül képernyőre. 2010. november 19. péntek 16:10 -
Bánk bán másképp: félig üres a pohár?
A félig üres vagy félig tele pohár dilemmájával kellett szembesülnie a nézőnek Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján a Magyar Állami Operaházban, ahol az ősváltozatnak nevezett Bánk bánt adták elő. Sem koncertszerűen, sem félig szcenírozva, hanem valahogy. 2010. november 18. csütörtök 12:11 -
Átnéznék 20 év privatizációs szerződéseit
Papcsák Ferenc és két képviselő kivizsgáltatná, mennyire tartották be a környezetvédelmi előírásokat. 2010. november 17. szerda 09:54 -
Magyar esélyes az őrült ultratriatlon vb-n
A húszszoros ironman vasárnap óta megy, 76 km úszás, 3600 km kerékpár, 844 km futás a táv, négy hétig is tarthat, Szőnyi Ferenc megnyerheti. 2010. november 15. hétfő 20:24 -
Erkel-kiállítás Szófiában
Emlékkiállítás nyílik Erkel Ferenc (1810-1893) életéről és munkásságáról a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kedden Szófiában, a Magyar Intézetben. A tárlat megnyitóján a szerző operáiból Rada Toteva bolgár szoprán ad elő áriákat. 2010. november 13. szombat 11:15 -
MJV Közgyűlés Nyíregyházán!
November 11-én összeült Nyíregyháza MJV Közgyűlése. Dr. Kovács Ferenc beszámolóját követően a képviselő testület 12 napirendi pontban hozott döntést, majd zárt ülésen további négy témában született állásfoglalás. A teljesség igénye nélkül következzen néhány szemelvény a történtekről. 2010. november 12. péntek 10:00 -
Miklósa Erikának ez is belefér
Sportolónak készült, de sportkarrierjét egy baleset megakadályozta. A szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumba járt, a négyéves képzést két év alatt fejezte be. Az Operaház történetének legfiatalabb szerződtetett énekesnőjeként, 1990-ben, húszévesen debütált a budapesti dalszínházban. Miklósa Erika nemzetközi karrierje gyorsan ívelt felfelé: védjegye az Éj királynője szerepe lett, amellyel a világ összes jelentős színpadán fellépett. 2004-től szerződése van a Metropolitan Operaházzal. 2010. november 8. hétfő 21:15 -
Erkelt nem kell "exhumálni"
A 200 éve született Erkel Ferenc zeneszerző sírjánál tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben vasárnap délben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint az Erkel Ferenc Társaság együttes szervezésében. 2010. november 7. vasárnap 19:31 -
Erkel Ferenc
Erkel Ferenc magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész 1810. november 7-én, Gyulán született. 2010. november 7. vasárnap 17:33 -
Megkoszorúzták Erkel Ferenc sírját
A 200 éve született Erkel Ferenc zeneszerző sírjánál tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben vasárnap délben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint az Erkel Ferenc Társaság együttes szervezésében. 2010. november 7. vasárnap 15:00 -
A Himnusz komponistája 200 éve született
Kétszáz éve, 1810. november 7-én született Gyulán Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar zeneélet fáradhatatlan szervezője. 2010. november 7. vasárnap 13:16 -
Hajléktalan nőt gyilkoltak meg egy XX. kerületi erdőben
A Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház mögötti erdő területen egy hajléktalanok által használt bódéban a lakótársai találták holtan a 32 éves nőt. 2010. november 6. szombat 14:32 -
200 éve született Erkel Ferenc
Zeneszerző, karmester és zongoraművész, a nemzeti opera megteremtője 2010. november 3. szerda 10:49 -
Papcsák Ferenc Zuglót választja
Lemond az elszámoltatási kormánybiztos, összeférhetetlen a polgármesteri poszttal. 2010. november 3. szerda 06:58 -
Fideszeseket is vár tüntetésre az LMP
Az LMP politikusain kívül felszólal Kőszeg Ferenc, Elek István és Szalai Erzsébet is. 2010. november 2. kedd 11:41 -
Egyből két változatban vezényli Héja Domonkos a Bánk bánt
Párhuzamosan próbálja Erkel Ferenc Bánk bán című operájának két változatát a Magyar Állami Operaházban Héja Domonkos karmester, aki először vezényli az Erkel-művet. A zeneszerző születésének 200. évfordulóján, vasárnap és az évforduló előestéjén a dalszínházban a 149 évvel ezelőtti verzió csendül föl, utána azonban a közönség által jól ismert, "korszerűsített" verziót játsszák. 2010. november 2. kedd 01:19 -
Egyből két változatban vezényli Héja Domonkos a Bánk bánt
Párhuzamosan próbálja Erkel Ferenc Bánk bán című operájának két változatát a Magyar Állami Operaházban Héja Domonkos karmester, aki először vezényli az Erkel-művet. A zeneszerző születésének 200. évfordulóján, vasárnap és az évforduló előestéjén a dalszínházban a 149 évvel ezelőtti verzió csendül föl, utána azonban a közönség által jól ismert, "korszerűsített" verziót játsszák. 2010. november 2. kedd 01:19 -
Rákóczi Ferenc szerint kurva jó a tiprás
Nézzék el nekünk, hogy kissé zanzásítjuk a címeket, de nem lehet eposzt egy sorba sűríteni. Szóval Feri annak örült, hogy Tünde néni beleesett a sárba s ha nem pont egy művésznőről lenne szó, úgy fogalmaztunk volna, hogy pofával előre történt ez az eset. Minthogy azonban a dekoratív médiaszemélyiség toccsant, ezért pofáról ugye nem lehetett szó, hacsaknem Körmendi kolléga esetében, aki még mindig bűnös, mert ott volt, amikor Kiszel nénit nem engedték be. Fúj.2010. november 1. 2010. november 1. hétfő 00:00 -
Rákóczi Ferenc szerint kurva jó a tiprás
Nézzék el nekünk, hogy kissé zanzásítjuk a címeket, de nem lehet eposzt egy sorba sűríteni. Szóval Feri annak örült, hogy Tünde néni beleesett a sárba s ha nem pont egy művésznőről lenne szó, úgy fogalmaztunk volna, hogy pofával előre történt ez az eset. Minthogy azonban a dekoratív médiaszemélyiség toccsant, ezért pofáról ugye nem lehetett szó, hacsaknem Körmendi kolléga esetében, aki még mindig bűnös, mert ott volt, amikor Kiszel nénit nem engedték be. Fúj. 2010. november 1. hétfő 00:00 -
Hujber Ferenc szerint Mónikát sokkal rosszabbul érintheti a dolog
Hamarosan befejezi az építkezést, egy külföldi filmet nemrég fejezett be és már körvonalazódik tavaszra egy másik is. Emellett szinkronizál, tanít és színházi szerepekre készül. Így hát Hujber Ferenc nem félti megélhetését amiatt, hogy az RTL Klub Reggeli című műsorától távozni kényszerült. 2010. október 31. vasárnap 12:46 -
Sztárok tüntettek Budapesten
Terecskei Rita, Hujber Feri és Bárdosi Sanyi egy csapat fiatallal együtt azért kampányolt a Hősök terén, hogy ne csak a nyári szezon szóljon a fesztiválokról, hanem télen is élvezehssük a szabadtéri bulik semmihez sem fogható hangulatát. 2010. október 30. szombat 14:00 -
200 éve született Erkel Ferenc - hogyan emlékezünk rá?
Tudományos tanácskozással, több koncerttel, operaelőadással, emléktábla-avatással emlékeznek a Himnusz zeneszerzőjére, a magyar operajátszás megteremtőjére, a Filharmóniai Társaság Zenekarának alapítójára, a budapesti Zeneakadémia első igazgatójára, a 200 éve született Erkel Ferencre. 2010. október 30. szombat 10:01 -
Gyurcsány Sólyom (ön)kritikáját sürgeti
Nem gondolja úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? - ezzel a kérdéssel fordult levélben Sólyom László volt államfőhöz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. 2010. október 29. péntek 10:32 -
Meghajolnak Tóth Vera előtt a legendás zeneszerzők
Demjén Ferenc mellett olyan nagy zeneszerzők is írtak dalt Tóth Verának, mint Nagy Tibor. A dalszerző olyan nagy slágereket jegyez, mint Cserháti Zsuzsa és Charlie legendás duettje, a Száguldás, Porsche, Szerelem, vagy Máté Péter egyik nagy sikerű dala, az Ez majdnem szerelem volt. 2010. október 29. péntek 06:55 -
Vizsgálhatják az Educatio vagyonvesztését
Papcsák Ferenc a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult. Állítólag 1,2 milliárd tűnt el. 2010. október 28. csütörtök 07:45 -
Egyszerű módszer a stressz kezelésére: a csikung
A csikung lágy, harmonikus mozgásforma, mely kínai légző- és meditációs gyakorlatok sorából áll. Világszerte több millióan gyakorolják a csikung különféle fajtáit, hazánkban is sokan használják ezt a rendkívül hatékony önfejlesztő módszert. 2010.10.10-én világrekord kísérlet zajlott a Puskás Ferenc Stadionban: több mint kétezer ember végezte egyszerre a gyakorlatokat. A csikungnak is számtalan válfaja ismert, az évezredes hagyományok több száz stílus és iskola keretei között sajátíthatóak el. Vajon miért olyan népszerűek napjainkban az ősi gyakorlatok? 2010. október 26. kedd 12:30 -
Felavatták a Liszt-vonatot
Liszt Ferenc képmásával ékesített mozdonyt avattak Sopronban a zeneszerző tiszteletére. A muzsikáló mozdony a legtöbbet Sopron és Budapest között közlekedik majd, de Ausztriában is találkozhatunk vele. 2010. október 26. kedd 10:04 -
Cozma-ügy: Pisztolyért kiabált a "véres fejű"
Veszprém - A nagy darab, kopasz, véres fejű roma Marian Cozma összecsuklása után azt kiabálta: "hozzátok a pisztolyt" - olvasta fel a hétfői tárgyaláson Ilyés Ferenc, az MKB Veszprém volt kézilabdázójának nyomozati vallomásából a bíró. 2010. október 25. hétfő 15:52 -
Liszt Év 2011
Jövőre ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, mely az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. 2010. október 23. szombat 16:17 -
Oroson is megemlékeztek az 1956-os forradalom áldozataira
Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere és Dr. Tirpák György Országgyűlési képviselő is tiszteletüket tettéket az emléktáblánál. 2010. október 22. péntek 18:50 -
Gyurcsány Ferenc fiatal ember
Az Orbán-kormány bumfordi, az MSZP szexi lesz, de át kell alakítani. Színre lépett a Demokratikus Koalíció, rá fognak ütni a miniszterelnök kezére. 2010. október 22. péntek 18:22 -
Ferenc Liszt was born 199 years ago today
During his life, Liszt gained the reputation of being the greatest piano player on earth. During his life, he was also a successful and influential composer, and a wonderful piano teacher. His work directly influenced Richard Wagner, Hector Berlioz, Camille Saint-Saëns and Alexander Borodin. 2010. október 22. péntek 16:24 -
Pincéből a kiállítóterembe
Görgényi István 1973-ban elhunyt tatabányai festőművész évtizedekig rejtegetett, az 1956-as forradalomról és szabadságharcról készült festményeit láthatják az érdeklődők azon a tárlaton, amely pénteken nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban. 2010. október 21. csütörtök 13:37 -
Rófusz Ferenc tévécsatornát keres új rajzfilmsorozatához
Az Oscar-díjas animációs rendezőnek megtetszett az Igaz Dóra által jegyzett Réka meséi című könyvsorozat, ami egyszerűen és közérthetően magyarázza el a gyerekeknek, hogy mi történik velük, ha betegek lesznek. 2010. október 20. szerda 16:00 -
A Bánk bán ősváltozata először hangzik fel az Operában
November 6-án és 7-én, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Bánk bán ősváltozatát tűzi műsorra az Operaház. [Dátum: 2010.10.20. 12:08] 2010. október 20. szerda 12:08 -
Jankovics Marcell életműdíjat kapott Pozsonyban
Jankovics Marcell munkásságát és Szoboszlay Eszter Szomszédolás című filmjét díjazta a pozsonyi animációs biennále. A magyar animációk körútja a lipcsei filmfesztiválon folytatódik, ahol Bertóti Attila, Cakó Ferenc és Felméri Cecília alkotásait vetítik. 2010. október 20. szerda 11:35 -
Nyitott ajtóval száguldozott a metró!
Ijesztő jelenetnek voltak tanúi a hármas metró utasai a hétvégén. Mint ahogy azt a BKV-figyelő megírta, a Ferenc körút és a Klinikák között nyitott ajtóval száguldott az egyik szerelvény. 2010. október 18. hétfő 12:19 -
Sorra buknak az RTL Klub műsorvezetői
Nem Erdélyi Mónika és Hujber Feri az egyedüli, akinek tévés karrierje kérdésessé vált, miután távoztak az RTL Klubtól. Több olyan műsorvezetőről is tudunk, akik kikerülve a csatorna kötelékéből, kisebb-nagyobb próbálkozások után teljesen eltűntek. 2010. október 18. hétfő 04:15 -
Mónika nem kell a TV2-nek
Erdélyi Mónika pénteken élő adásban búcsúzott el a nézőktől. Csupán annyit mondott, hogy sem ő, sem Hujber Feri nem vezeti már többé a Reggelit. 2010. október 18. hétfő 02:00 -
II. Rákóczi Ferenc - A nagy túlélő!
A hazai bankjegyeken, a névérték mellett rendszerint egy híres magyar történelmi személy képe látható még. 2010. október 17. vasárnap 09:00 -
"Kiment a lábam alól a talaj" - hátborzongató érzés a Deák téren
Október 15-ét 1969 óta a vakok világnapjaként tartjuk számon. Pénteken délután a fővárosi Deák Ferenc téren bárki kipróbálhatta, milyen is a világtalanok élete. A fehér botot az Irigy Hónaljmirigy frontembere, Sipos Peti is kézbe vette, majd miután bekötött szemmel végigbotorkált az akadálypályán, a STOP-nak elmesélte, mennyire rossz volt. 2010. október 16. szombat 12:57 -
Mónika és Feri utolsó napja
Erdélyi Mónika és Hujber Ferenc ma szerepel utoljára az RTL Klub Reggelijében. A két műsorvezetőről néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy távoznak az RTL Klubtól. 2010. október 15. péntek 09:30 -
Mi történik az RTL Klubnál?
Miután kiderült, hogy Erdélyi Mónika és Hujber Feri pénteken vezetik utoljára a Reggelit, megindult a pletyka. Elbocsátásokról és műsorok megszűnéséről kezdtek suttogni. De mi ebből az igazság? 2010. október 15. péntek 02:45 -
Hatalmas az érdeklődés, ezért két ős-Bánk bán lesz
Erkel Ferenc 200. születésnapján, november 7-én koncertszerű előadásban hangzik el a Magyar Állami Operaházban a zeneszerző Bánk bán című operájának "ősváltozata". Az előző napra tervezett gálaest helyett szintén ez a produkció lesz műsoron. 2010. október 14. csütörtök 01:01 -
Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak
A Duna Televízió közreműködésével készült el Varsányi Ferenc rendező filmje, amely a népszerű ponyvaíró, Rejtő Jenő életének 2010. október 13. szerda 12:29 -
Mónika eltűnik az RTL Klubról teljesen
Az egykori kibeszélő show háziasszonya és Hujber Ferenc is távozik a Reggeliből 2010. október 13. szerda 07:30 -
Matolcsy menesztette a költségvetés valódi urát
Háromheti huzavona után elbocsátották Bathó Ferenc helyettes államtitkárt, utódja Banai Péter. 2010. október 12. kedd 20:47 -
Erdélyi Mónika távozik az RTL Klubtól
Mónika hivatalosan magától megy, Hujber Ferenc viszont távozni kényszerül a Reggeliből. Mostantól csak két műsorvezető párosra számít a csatorna. 2010. október 12. kedd 20:04 -
Máris kirúgták Mónikát?
Pénteken láthatják utoljára a nézők Erdélyi Mónikát és Hujber Ferencet a Reggeliben. 2010. október 12. kedd 19:00 -
Müpa 2011 - Liszt Ferenc a középpontban
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a világ 2011-ben, így alakja és munkássága áll a Művészetek Palotája (Müpa) és rezidens együttesei jövő évi műsorainak középpontjában. A Liszt-életmű mellett Magyarország európai uniós elnöksége is fókuszba kerül a programban. 2010. október 12. kedd 18:09 -
Vége! Erdélyi Mónika és Hujber Ferenc távozik az RTL-től!
Többé nem láthatják a nézők a Reggeliben Erdélyi Mónikát és Hujber Ferencet 2010. október 12. kedd 18:00 -
Erdélyi Mónikát kirúgták - nem maradt műsora
Pénteken láthatják utoljára a nézők Erdélyi Mónikát és Hujber Ferencet a Reggeliben. 2010. október 12. kedd 16:49 -
Hujbert Ferit kirúgták?
Újabb meglepő információról értesült a StoryOnline. Alig néhány órája robbant a hír, hogy Erdélyi Mónika távozik a Reggeliből, most pedig Hujber Feri kirúgásáról pletykálnak. 2010. október 12. kedd 14:00 -
Gyurcsány: Támogatni kell a kormányt
Tisztességes elveken nyugvó, határozott választ akar adni a kormány a kialakult válsághelyzetre - írta internetes blogjában Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök Orbán Viktor jelenlegi kormányfő hétfői, parlamenti beszédével kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc blogjában kijelentette: "A miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott. Egyet lehet és egyet kell vele érteni." 2010. október 11. hétfő 15:09 -
Timo és Budai Zsuzsa 12 órán keresztül izgult
Ifj. Ficza Ferenc és Mayor Benedek 14 éves autóversenyzők bravúrosan teljesítettek a 12 órás túraautó versenyen. 2010. október 10. vasárnap 18:15 -
Mi lesz Papcsák Ferenccel?
Már a kormány is vizsgálja, maradhat-e a posztján Papcsák Ferenc, elszámoltatásért felelős kormánybiztos, akit vasárnap Zugló polgármesterének választottak 2010. október 8. péntek 17:04 -
Ki emelje fel a porból a magyar baloldalt?
Most éppen évekig nem lesznek választások, van idő építkezni, amire leginkább a baloldalnak kell gondolnia. Ki csináljon a szinte semmiből valamit? Gyurcsány Ferenc? Botka László? Vagy valaki más? 2010. október 8. péntek 14:46 -
Az őszödi beszéd hitvesi csók volt
De pornónak állították be, mondta Gyurcsány Ferenc, a kétezres évek Horn Gyulája. Jelen voltunk az újjászülető baloldal fogantatásán Gyulán. 2010. október 8. péntek 00:24 -
Zene nélkül mit érek én - MP3 koncert a Ferenc Napi Búcsúban
Demeter Györgyék MP3 triója minden koncerten sikert arat, hiszen az örök emlékű Máté Péter dalait adják elő hárman 2010. október 7. csütörtök 14:36 -
Szentivánéji álom és Állatünnep Fesztivál
Mendelssohn zenéjével átitatott szerelmi történet a Szentivánéji álomban, gyermek pilátes, mesefesztivál és Ferenc napi búcsú - eheti kínálatunkból. 2010. október 7. csütörtök 07:15 -
Platformot alapít Gyurcsány Ferenc
Hiller megfúrta platformegyesítési terveit, így kénytelen mással próbálkozni. 2010. október 6. szerda 13:55 -
Áramszünet a középső Ferencvárosban
Nincs áram a Ferenc körúton, a Kinizsi utcában, de a Mester utcában sem. 2010. október 6. szerda 11:22 -
Szomorú! Meghalt a Megasztár-győztes édesapja
Gyászol az egykori megasztáros. Molnár Ferenc Caramel a hét végén elvesztette édesapját. 2010. október 6. szerda 11:00 -
Átok Ferenc Józsefen és családján?
1849. október 6-án, Ferenc József osztrák császár utasítására Aradon kivégezték a szabadságharc 12 tábornokát és 1 ezredesét. Az uralkodó a magánlakosztályán még egy képet is őrzött az aradi kivégzésekről. 2010. október 6. szerda 09:00 -
Teljesség Chi Kunggal
Megnyugvás, felfrissülés, helyes testtartás és egészségmegőrzés: a chi kung mindebben segítségünkre lehet. A Puskás Ferenc Stadionban most ki is próbálhatjuk a távol-keleti mozgásformát. 2010. október 5. kedd 12:57 -
Megkezdődött a jegyárusítás a DVSC EL-meccseire
Október 21-én a PSV, december 16-án a Sampdoria látogat a Puskás Ferenc Stadionba. 2010. október 5. kedd 11:06 -
Ferenc a szegénységről vallott
Füry Ferenc az X-Faktor kiesett versenyzője őszintén vallott nehéz anyagi helyzetéről a StoryOnline-nak. Ferencnek ráadásul nem csak magáról, hanem hét gyermekről is gondoskodnia kell. 2010. október 5. kedd 10:30 -
Kállai Ferencre emlékezve
Kállai Ferenc 85. születésnapjára emlékezve fotókiállítás nyílt a Pesti Magyar Színházban, ahol az évforduló alkalmával bemutatták Sághy Gyula dokumentfilmes portréfilmjét a július 11-én elhunyt Nemzet színészéről. 2010. október 4. hétfő 21:31 -
Hujber Ferinek most iszonyatosan nehéz
Révbe ért a felesége mellett. Gyönyörű gyermekük van és most a legfontosabb az életében a házépítés Szentendrén. A Valami Amerika című film tette ismertté. Hujber Ferencet láthattuk táncolni a jégen, nyeregben a Nemzeti Vágtán, mostanában a televízió előtt ébredőket szórakoztatja műsorvezetőként. Pár évvel ezelőtt még pincérkedett Londonban. 2010. október 4. hétfő 19:40 -
Van Damme Tibi ünnepelhet, de Tökfej elbukott
Tiszabőn kevés szavazata volt a bekerüléshez Sántaguszti Fiának, Sándor Ferenc Fika Fiának, Kopasz Ödönnek és Mága Izidor Bunyónak, de Náni Zoli és Mányi István Bunda ott lesz a képviselő-testületben. 2010. október 4. hétfő 13:37 -
Hajszállal vitte Geiger Ferenc Soroksárt
A Civil Egyesület színeiben indult politikus mindössze 81 szavazattal előzte meg fideszes kihívóját. 2010. október 4. hétfő 01:10 -
Bezárt a büfé, jöhet Ferenc!
Az elmúlás hangulatát próbáltuk megragadni az MSZP székházában. Gyurcsány Ferenc ma nem jött be. 2010. október 4. hétfő 00:28 -
Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere
A nyíregyházi szavazópolgárok választottak: Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza város új polgármestere. 2010. október 3. vasárnap 21:54 -
Rákóczi Ferenc ma is vallja, bár...
Nem volt nagy iskolába járó, bár a tanulást mindig szerette és szereti ma is. Rákóczi Ferenc nem követendő példaként említi, de tény, hogy az általános iskolához képest a középiskolában még tovább is fejlesztette azt a képességét, hogy mit lehet iskolába járás helyett csinálni. Véletlenül lett rádiós. 2010. október 3. vasárnap 17:29 -
Lugosi Béla a vámpír
Állítólag a legtöbb nő táplál gyengéd érzelmeket a vérszívók iránt. Döbbenet, de igaz már a harmincas években is tombolt az őrület, ekkor a szerelem tárgya nem más volt, mint Blaskó Béla Ferenc Dezső, ismertebb nevén Lugosi Béla, Drakula első filmbeli megtestesítője. 2010. október 1. péntek 16:00 -
Ferenc testvére drámájáról vallott
Füry Ferenc az X-Faktor egyik legidősebb versenyzője. Az 59 éves férfi egy kis faluban lakik és főként állattenyésztésből él. Bár már kiesett a versenyből, de nem bánkódik, állítása szerint már is sokan megismerik és fellépésekre hívják. 2010. október 1. péntek 14:30 -
Október másodika: felvonulás az Állatok Világnapján
Az Állatok Világnapját, Assisi Szent Ferenc születésének napját már két évtizede ünneplik meg hazánkban. Ezen a napon, október első hétvégéjén, békés felvonulást tartanak az állatbarátok, a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség szervezésében. 2010. szeptember 30. csütörtök 16:37 -
Hétfőn emlékezik a Magyar Színház: 85 éves lenne Kállai Ferenc
A Magyar Színház Kállai Ferenc 85. születésnapján kiállítással és filmbemutatóval emlékezik társulatának idén elhunyt tagjára. 2010. szeptember 30. csütörtök 11:33 -
Hírek sóskamártás mellé
Járhatatlan utat választ a két nagy kereskedelmi csatorna, ha pénzt kér a kábelszolgáltatóktól műsoruk továbbításáért – mondta Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke szerdán az MTI-nek. 2010. szeptember 30. csütörtök 11:00 -
Verték a szurkolókat a magyar-moldávon
Nem rendeznek válogatott meccset a rossz infrastruktúrájú Szusza Ferenc Stadionban, a szurkolókat okoló MLSZ-szóvivőt megbüntették. 2010. szeptember 28. kedd 23:34 -
Feri beégett
Hujber Feri ciki helyzetbe került ma az RTL Klub Reggelijében. Bakija után hiába próbálta menteni a helyzetet, abból nem tudott jól kijönni. 2010. szeptember 28. kedd 10:30 -
Előd meghízott
Énekhangjával a második fordulóban is levette a lábáról a zsűrit Szabó Előd. Annak különösen örültek, hogy a 24 éves fiatalember bebizonyította, ő nem egy Demjén Ferenc imitátor. Előd a StoryOnline-nak azt is elárulta mire hajlandó a sikerért és mi az, amiről nem hajlandó lemondani. 2010. szeptember 28. kedd 09:15 -
A tökéletes császármorzsa recept
Egyszerű és nagyszerű. Ezzel még maga Ferenc József is egyetértene 2010. szeptember 27. hétfő 21:35 -
Felfegyverzik a Móra Ferenc Múzeumot!
Gyilkos fegyverek szépségében gyönyörködhetnek a Móra Ferenc Múzeumba látogatók. A tárlókban látható hadieszközök valóban látványosak, misztikusak, szemrevalóak, de tagadhatatlan tény, a történelem során a másik ember elpusztítására is használhatták őket. A több mint 70 fegyvert felvonultató kiállítás szeptember 24-én, pénteken 16 órakor nyílt a szegedi Kultúrpalotában. 2010. szeptember 27. hétfő 13:30 -
Súlyemelő vb - Dolega nyert 105 kg-ban, Gyurkovics Ferenc a 18.
A magyar versenyző a C csoportot megnyerte. 2010. szeptember 26. vasárnap 15:05 -
Súlyemelő vb - Gyurkovics Ferenc nyerte a C csoportot
Végső helyezése vasárnap dől el, miután az A és a B csoport küzdelmei is véget érnek. 2010. szeptember 25. szombat 12:50 -
Kirúgják a költségvetés valódi urát?
Soha olyan rövid idő nem volt még a büdzsé elkészítésére, mint idén, Matolcsy mégis leváltja Bathó Ferenc költségvetésért felelős helyettes államtitkárt. Túl önálló volt vagy dicsérte Bajnait? 2010. szeptember 24. péntek 16:31 -
Megkezdődött a jegyárusítás az októberi Eb-selejtezőkre
A magyar futballválogatott október 8-án a Puskás Ferenc Stadionban játszik San Marinóval. 2010. szeptember 23. csütörtök 14:58 -
Peter Haumann chosen as the 12th "Actor of the Nation"
Peter Haumann, winner of both the Kossuth Prize and the Mari Jászai Prize, has been chosen to be the twelth "Actor of the Nation" in place of the recently deceased Ferenc Kállai. It took the National Theatre committee less than one hour to choose Haumann from its list of candidates. Haumann heard the news from Róbert Alföldi, Director of the National Theatre. 2010. szeptember 23. csütörtök 14:12 -
Nézd meg és értékeld az X-faktor legjobbjait 39.: Füry Ferenc
Lezajlott az X-Faktor negyedik válogatója is, így végleges a névsor: 150 tehetség újra dalra fakadhat. Ők azok, akik a Táborban tovább harcolnak a végső győzelemért, újabb és újabb feladatokat kell megoldaniuk. A cél az, hogy minél tovább maradjanak versenyben, hiszen a zsűri hétvégén szűkíti majd a kört, és bizony lesz, akinek búcsúznia kell 2010. szeptember 23. csütörtök 08:57 -
A Nemzet Színésze lett Haumann Péter
Kállay Ferenc halála után a Nemzet Színészének választották a Katona József Színház művészét, Haumann Pétert, aki meghatódva adott interjút a TV2 stábjának. 2010. szeptember 22. szerda 17:30 -
Orvosnak készült a Nemzet Színésze
Kállai Ferenc özvegye is gratulált a most megválasztott Nemzet Színészének 2010. szeptember 22. szerda 14:08 -
Demjén Rózsi hasonmás az X-Faktorban
Szabó Előd szombat óta hatalmas sikert tudhat magának, egy Demjén Ferenc számot énekelt az X-Faktorban. Az RTL Klub Reggeli című műsorában volt a mai vendég! 2010. szeptember 22. szerda 07:55 -
Rippelék utolsó rekordja
Nincs meg rekordok nélkül Rippel Ferenc (39). 2010. szeptember 22. szerda 06:14 -
Megvan a nemrég elhunyt művész utódja
Az idei év júliusában, Kállai Ferenc elhunytával megüresedett helyre választották Haumann Pétert a Nemzet Színészei közé. A döntést a címet viselő művészek közösen hozták meg, Haumann Péterrel pedig a hagyományt követve Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója tudatta a hírt. 2010. szeptember 21. kedd 23:34 -
Haumann Pétert választották a Nemzet Színészévé
Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének a nyáron elhunyt Kállai Ferenc helyére, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület. 2010. szeptember 21. kedd 22:01 -
Haumann Péter a Nemzet Színésze lett
A Kossuth-díjas színművészt választották meg kedden a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére. 2010. szeptember 21. kedd 19:13 -
Haumann Péter a Nemzet Színésze
Haumann Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművészt választották meg kedden a Nemzet Színészei közé a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére. 2010. szeptember 21. kedd 18:20 -
Haumann Péter lett a Nemzet Színésze
Haumann Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművészt választották meg kedden a Nemzet Színészei közé a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére. A választásnak a hagyományok szerint a Nemzeti Színház adott otthont. A Nemzet Színésze címet viselő művészek ötvenperces tanácskozás után hozták meg a döntést. 2010. szeptember 21. kedd 18:18 -
Haumann Péter a Nemzet Színésze lett
Haumann Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművészt választották meg a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére a Nemzet Színészei közé. 2010. szeptember 21. kedd 18:15 -
Haumann Péter a Nemzet Színésze
Haumann Péter lett a Nemzet Színésze. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművészt a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére választották meg a cím jelenlegi birtokosai. 2010. szeptember 21. kedd 16:29 -
Szeptember 23: Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap
2010. szeptember 23-án a Takarítási Világnap alkalmából a Budapesti Önkéntes Centrum és Pesterzsébet Önkormányzata főszervezésében önkéntesek segítségével tisztítjuk meg a Kiserdőt (Jahn Ferenc kórház mögötti területek, Kapitánypuszta - Köves út menti erdős területek). 2010. szeptember 21. kedd 13:35 -
Pesten forgatják a BBC Helyszínelőkjét
A Puskás Ferenc Stadionban nyomoznak majd két részen át a londoni rendőrök. 2010. szeptember 21. kedd 13:01 -
Hoppá! A Megasztár győztesével növelne nézettséget az RTL Klub
Szeptember végétől tűzi műsorára az RTL Klub A Széf helyett a Vacsoracsatát. A dolog egyetlen bökkenője, hogy az első hét egyik szereplője Molnár Ferenc Caramel, az egykori megasztáros lesz, aki maga is furcsállja, hogy adásba került. 2010. szeptember 21. kedd 07:15 -
Brit helyszínelők a Puskás Stadionban
Brit helyszínelők "lepték el" hétfőn a Puskás Ferenc Stadiont, szeptember végéig ugyanis Budapesten forgatják a BBC Silent Witness (A néma szemtanú) című thrillersorozatának két epizódját. 2010. szeptember 21. kedd 01:31 -
Brit helyszínelők a Puskás Stadionban
Brit helyszínelők "lepték el" hétfőn a Puskás Ferenc Stadiont, szeptember végéig ugyanis Budapesten forgatják a BBC Silent Witness (A néma szemtanú) című thrillersorozatának két epizódját. 2010. szeptember 20. hétfő 19:54 -
Döbbenet! Helyszínelők a Puskás Stadionban
Brit helyszínelők "lepték el" hétfőn a Puskás Ferenc Stadiont, szeptember végéig ugyanis Budapesten forgatják a BBC Silent Witness (A néma szemtanú) című thrillersorozatának két epizódját. 2010. szeptember 20. hétfő 18:36 -
4,5 milliót vett fel munka nélkül Papcsák
A Népszava információi szerint Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos úgy vette fel a felügyelő bizottsági tagságáért járó tiszteletdíját, hogy nem vett részt az üléseken. 2010. szeptember 20. hétfő 10:32 -
Gyász! Lili hiányozni fogsz, nyugodj békében!
Szeptember 4-én elhunyt Dános Lili zongoraművész, az Operaház egykori korrepetitora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára. [Dátum: 2010.09.20. 03:08] 2010. szeptember 20. hétfő 03:08 -
Rákóczi Ferenc: magam is csodálkozom, hogyan jutottam el idáig
Rákóczi Ferenc modorossága és kicsit maradi gondolkodása ellenére megkapta az Ezek megőrültek műsorvezetői posztját, ám azt ő sem érti, hogy ezekkel a tulajdonságokkal hogyan jutott el idáig. 2010. szeptember 17. péntek 12:14 -
Hét lufija maradt Horváth Csabának
A ferencvárosi Ferenc téren néztük meg, hogyan köt szerződéseket pártja kerületi embereivel a szocialisták főpolgármester-jelöltje. Pál Tibornak le kellett vennie a nyakkendőjét. 2010. szeptember 16. csütörtök 17:58 -
Kezdődik a fővárosi elszámoltatás
Papcsák Ferenc kormánybiztos feljelentést tett egy 244 milliós BKV-tanulmány ügyében. 2010. szeptember 16. csütörtök 08:32 -
Ferinek beszóltak
Hujber Ferinek élő adásban szólt be a napokban Kemény Dénes. A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának láthatóan nem tetszett, hogy a színész elégedetlenkedett a zágrábi Európa Bajnokságon elért negyedik hellyel, ezért kicsit helyretette a színészt. 2010. szeptember 16. csütörtök 04:00 -
Feri zokogott
Hujber Feri őszinte vallomást tett ma az RTL Klub Reggelijében. Elárulta, szombaton este ő és felesége is zokogtak, amikor az X-Faktorban Szirota Dzsenifer produkcióját nézték. 2010. szeptember 15. szerda 12:15 -
Mónika máshogy gondolja?
Az X-Faktor szerelmespárjával beszélgetett Erdélyi Mónika és Hujber Feri ma az RTL Klub Reggelijében. Mónika arról próbált érdeklődni, miért utasítja el Ákos és Lilla, hogy esetleg egyedül jussanak tovább a tehetségkutató műsorban. 2010. szeptember 14. kedd 13:30 -
Börtönre ítélték Döge polgármesterét
Vincze Ferenc Tibor vesztegetésért három év tíz hónapot kapott. Az ítélet nem jogerős. 2010. szeptember 14. kedd 11:29 -
Felejteni, meghalni
A John Banville: A tenger ford.: Pordán Ferenc, Geopen, 2009, 223 oldal, 2990 Ft „A Fehér Főnix meglebbenti szárnyait. 2010. szeptember 14. kedd 10:06 -
Tart a kárfelmérés a Szusza Ferenc Stadionban
Az Újpest-FTC futballmeccsen okozott kár többmillió forintos nagyságrendű. 2010. szeptember 13. hétfő 13:52 -
6. fordulóra egy hatos, gálázott az Újpest
Az NB1 6.fordulójában lezajlott az Újpest-Ferencváros rangadó.A tabella és az elmúlt hetek formája alapján a zöld sasok esélyesebbnek tűntek,még a Szusza Ferenc stadionban is,annak ellenére,hogy 10 éve nem nyertek Újpesten. 2010. szeptember 13. hétfő 09:30 -
Ki lesz Kállai Ferenc utódja? A színészek tanácstalanok
Júliusban hunyt el Kállai Ferenc, azonban máig nem lehet tudni, hogy ki kapja meg helyette a Nemzet Színésze kitüntetést. 2010. szeptember 13. hétfő 09:00 -
Ferenc forradalma
Nem igaz, hogy az emberek nem felejtenek. De vajon szorult-e Ferencbe is annyi politikai tehetség, mint legnagyobb túloldali ellenfelébe? 2010. szeptember 12. vasárnap 16:45 -
Bács Ferenc: Munkáért nem barátkozom
Bács Ferencet a fiatal felszolgálólányok azonnal felismerik a bevásárlóközpont kávézójában, ahová beszélgetni hívott 2010. szeptember 12. vasárnap 04:41 -
Összefogtak a sztárok az otthonukért!
A világhírű hegedűművész, Mága Zoltán és Judy a népszerű énekesnő, valamint a görög származású énekes Cozombolis egyaránt Szolnokon születtek: nagyon szeretik az otthonukat, ezért szívesen segítettek szülővárosuknak. Az elmúlt hetek esőzéseiben a főtéren álló fa sajnálatos módon megrongálódott. A főtéren, azaz a Kossuth téren, ünnepi keretek között a hírességek a polgármester, Szalay Ferenc jelenlétében egy új facsemetét ültettek el. 2010. szeptember 11. szombat 15:00 -
Magyar zene, festészet, kézműipar, gasztronómia
A kétszáz éve született Erkel Ferenc zeneszerző és a száz éve született Kohán György festőművész műveinek bemutatásával nyitotta meg az évadot a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet. A közelgő magyar uniós elnökséghez kapcsolódva, kiemelkedő kulturális programokkal készülnek az EU fővárosában. 2010. szeptember 11. szombat 12:26 -
Tarlóson még dolgozni kell, jelen formájában vállalhatatlan
Somogyi András Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor után most új vizekre evez: más politikusokat és bulvárszereplőket igyekszik "meghódítani", ráadásul jó barátja, Harsányi Levente is beszáll majd a parodista mellé. 2010. szeptember 10. péntek 04:45 -
Október 10-én kezdődik az Erkel-napok - rendhagyó sakkversennyel emlékeznek
Négy nap alatt négy különleges műsornak, öt előadásnak ad helyet a Károlyi-palota. A szeptember 10. és 13. között rendezendő színes programokkal a magyar nemzeti opera 200 éve született atyja, Erkel Ferenc emléke előtt tisztelegnek. A sorozat érdekessége, hogy a zeneszerző eddig kevésbé ismert arcait is bemutatja, valamint az is, hogy a kicsiktől a nagyokig minden korosztály számára egyaránt tartalmas és szórakoztató kikapcsolódást ígér. [Dátum: 2010.09.09. 13:00] 2010. szeptember 9. csütörtök 13:00 -
Sakk és muzsika
Sakkversenyekkel és muzsikával emlékeznek meg a 200 éve született Erkel Ferenc zeneszerzőről vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten. 2010. szeptember 8. szerda 08:28 -
Legyőztük a moldávokat!
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es győzelmet aratott kedden Moldova felett a Szusza Ferenc Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. 2010. szeptember 7. kedd 22:33 -
Koós Réka nagyon elfoglalt
Jelenleg saját együttesének koncertjeire készül és boldog párkapcsolatban él párjával, Reggel Ferenc-el, aki foglalkozása szerint hangmérnök és a Belmondo zenekar dobosa. Réka két musicalben is szerepelni fog: először a Nyomorultakban, immáron negyedszerre, másodszor pedig a Sakk című musicalben Szvetlánát fogja alakítani. 2010. szeptember 7. kedd 18:28 -
Demjén Ferenc pazar tanyán él
Demjén Rózsi folyamatosan bővítette tanyáját az utóbbi években. Azt mondja, ma már ő sem tudja, hogy valójában mekkora a birtoka. 2010. szeptember 7. kedd 10:00 -
Éppen olyan zseniálisak, mint a Pom Pom
A nyolcvanéves Sajdik Ferenc mosolygó kurvával és kedvesen groteszk villamossal mutatja be a budapesti életet. Kiállítás szeptember 10-éig. 2010. szeptember 7. kedd 09:30 -
Túl a harmadán - Demjén Ferenc kiesett a Madách Színház pályázatán
Újabb fordulójához érkezett a Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata. A pályázaton kizárólag olyan művek vehettek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra. [Dátum: 2010.09.06. 12:00] 2010. szeptember 6. hétfő 12:00 -
Keddtől árulják a DVSC EL-jegyeit
A Puskás Ferenc Stadionban a felső karéj le lesz zárva, maximum 28 500 néző juthat be. 2010. szeptember 5. vasárnap 19:00 -
A svédek nem ismerik Orbán Viktort
Az előző svéd-magyaron még csak gumicsizmás parasztok voltunk, legalábbis a meccset felvezető vicces kisfilmekben, ma este viszont a svéd tévések arról adtak tanúbizonyságot, hogy halvány segéd fogalmuk sincs arról, mi történik tőlük délre, vagy egyszerűen csak szarnak az ilyen apróságokra: amikor a magyar miniszterelnököt mutatták a nézőtéren, csípőből aláírták, hogy Gyurcsány Ferenc. 2010. szeptember 3. péntek 23:09 -
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lányok
Debreczeni Zita is csatlakozott a Sugarbirdhöz, ötfősre növelve ezzel a népszerű tervezőbrigádot. A modell-fotós lány először hezitált, ami érthető, hisz jelenlegi párja, Kedves Ferenc korábban Bódi Sylvi oldalán kedveskedett. 2010. szeptember 3. péntek 11:35 -
Feri elképesztően néz ki!
Minden reggel kalapban jelent meg a héten Hujber Ferenc az RTL Klub kamerái előtt. A Reggeli műsorvezetője azt is elmondta, miért visel fejfedőt. 2010. szeptember 3. péntek 11:00 -
Erkel, Mahler és Liszt belvárosa
Az idei év a magyarországi klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: 200 éve a Himnusz komponistája Erkel Ferenc, 150 éve pedig a zeneszerző és karmester Gustav Mahler született. Ebből az alkalomból választotta a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa programsorozat fővárosi helyszínéül az Andrássy utat. 2010. augusztus 31. kedd 13:57 -
Don Juan vs Don Quijote
B+ Robert Menasse: Don Juan de la Macha, avagy a vágy iskolája Ford.: Szijj Ferenc, Kalligram Könyvkiadó, 2010, 207 oldal, 2040 Ft Nathan, regényünk főhőse kizökkent az időből, de ez természetesen nem akadályozza őt a sorozatos hódításban. 2010. augusztus 31. kedd 10:10 -
Hujber Ferenc szégyelli: szőke hajkoronával hódít
Hujber Ferenc kihidrogéneztette a haját. A műsorvezető emiatt tegnap már kezdte magát rosszul érezni, miközben a Reggeli adását végig kalapban vezette. A színész-műsorvezető bocsánatot is kért a nézőktől. 2010. augusztus 31. kedd 08:38 -
Egy zenei fesztivál, kicsit másképp
Kaposvár kiváló gazdája lehet a jövőben a Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak: fellépett többek között Joshua Bell, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán. 2010. augusztus 30. hétfő 15:12 -
Molnár Ferenc nem az egy éjszakás kaland híve!
Az énekes ugyan néhány hónapja újra kibékült párjával, Bernadettel, ám még mindig nem kizárt, hogy a pár végleg szakít. Az elválás oka pedig, hogy a huszonhárom éves, fiatal lány még nem akar gyereket, Ferenccel ellentétben, aki már alig várja, hogy a karjában tartsa gyermekét. 2010. augusztus 30. hétfő 12:00 -
Szörnyű volt Balczó Bandit sírva látni
Németh Ferenc egyéniben, csapatban olimpiai bajnok, 1960-ban a dobogón vigasztalta társát. Egy évvel később, sikerei csúcsán hagyta abba az öttusát, mert az influenza megtámadta a szívét. 2010. augusztus 27. péntek 21:44 -
Pótfelvételi a Nyíregyházi Főiskolán
Sikeresen zárult a pótfelvételi eljárás a Nyíregyházi Főiskolán. A pénteki vonalhúzás alkalmával 389 hallgatót vettek fel, ebből 336-ot költségtérítéses képzésre, 53-t pedig államilag támogatott képzési formára a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskolára kihelyezett gazdálkodás és menedzsment alapszakra. 2010. augusztus 27. péntek 17:04 -
Máté Gábor a Katona, Bálint András a Radnóti Színház élén
A 2006 és 2010 közötti önkormányzati választási ciklus utolsó fővárosi közgyűlési ülésén a nyolcvanegy napirendi pont között megválasztották a Katona József Színház és a Radnóti Miklós Színház igazgatóját, Máté Gábor, illetve Bálint András személyében. Az ülés előtt egyperces néma felállással emlékeztek a képviselők a nyáron elhunyt Kállai Ferenc színművészre, Budapest díszpolgárára. 2010. augusztus 27. péntek 09:23 -
Szerencsen a csokoládéé a főszerep!
Hétvégén, Szerencsen megrendezésre kerül a Csokoládé Fesztivál. A Mokka vendége volt a rendezvény ötletgazdája Koncz Ferenc, és Ekker Róbert, csokoládészobrász. 2010. augusztus 26. csütörtök 15:30 -
Snétberger Ferenc a MüPá-ban, Budapest, Művészetek Palotája, 2010. október 9. szombat, 19.30
"Amit (Snétberger Ferenc) játszik, az egyszerre jazz, klasszikus és brazil. Snétberger legnagyobb művészi teljesítménye a tegnap és a ma párbeszéde, a szintézis." Összegzés legközelebb a MüPá-ban. 2010. augusztus 25. szerda 17:43 -
A Noszty fiú olvasópróbájával indult a veszprémi évad
Megtartották A Noszty fiú esete Tóth Marival című színmű olvasópróbáját ma délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. Mikszáth Kálmán regényét Benedek András és Karinthy Ferenc alkalmazta színpadra, a rendező Keszég László, aki először dolgozik a teátrumban. A produkció bemutatója október 15-én lesz. 2010. augusztus 24. kedd 15:09 -
Húsz év után új polgármestere lehet a Ferencvárosnak
Élete legszorosabb polgármester-választására készülhet Gegesy Ferenc. Az SZDSZ-t 2008-ban hagyta ott, most egy helyi egyesület színeiben indul, sűrű mezőnyben. 2010. augusztus 23. hétfő 10:51 -
Sajdik Ferenc 80 éves
25 évig dolgozott a Ludas Matyinak, ő rajzolta Pom Pomot, Gombóc Artúrt és a Ho-ho-horgászt. 2010. augusztus 19. csütörtök 21:07 -
Később kezdődik a moldávok elleni futball Eb-selejtező
Az eredetileg kiírt nyolc óra helyet fél kilenckor játszunk szeptember 7-én a Szusza Ferenc-stadionban. 2010. augusztus 18. szerda 19:08 -
Szorcsik Vikit nyomasztják hitelei
Mint már megírtuk, több hazai sztárunknak is nehézséget okoznak a lakásra, esetleg kocsira felvett törlesztőrészletek. Pataky Attila, Rákóczi Ferenc és Szklenár Gabi mellett Szorcsik Viki is felvállalta, nem éppen rózsás az anyagi helyzete. 2010. augusztus 18. szerda 09:30 -
Hujber Ferenccel beszélgettünk!
Hujber Ferenc (35), az RTL Klub Reggelijének műsorvezetője egy ősi gyógyítási módszer, a reiki segítségével állította helyre a spirituális és mentális egyensúlyát. Még londoni tartózkodása alatt vágott bele az első tanfolyamba, majd itthon továbbképezte magát. 2010. augusztus 18. szerda 08:04 -
Újpesten kezd a magyar futballválogatott
Az első Eb-selejtező meccsen Moldova lesz az ellenfél a Szusza Ferenc Stadionban. 2010. augusztus 17. kedd 11:05 -
Szöged hirös város - A szegediségről nyílik kiállítás a Móra-múzeumban
Az "ö"-ző nyelvjárás, a paprikatermesztés, a papucsos mesterség, a parasztházak napsugárdíszes oromzata és a sokakat vonzó alsóvárosi búcsú a "szegediség" jelképeivé váltak. A "Szöged hirös város" című néprajzi állandó kiállítás a részben máig élő hagyományokat mutatja be. A tárlat augusztus 18-án, szerdán 17 órakor nyílik a Móra Ferenc Múzeumban. 2010. augusztus 17. kedd 10:25 -
Izgalmas vetélkedő indul Erkel Ferenc nyomában Budapesten
A Zöldgömb Sport Klub az Erkel-emlékévhez kapcsolódva kulturális vetélkedőt rendez 2010. szeptember 5-én Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Állami Operaház támogatásával. [Dátum: 2010.08.16. 10:00] 2010. augusztus 16. hétfő 10:00 -
Hujber Feri már nem akarja megváltani a világot
Filmszínésznek vallja magát Hujber Ferenc. Amikor tavasszal elvállalta a műsorvezetést a televízióban, azt mondta, ehhez is úgy áll hozzá, mint egy szerephez. Ez volt az elején. Most már, mint műsorvezető kérdezi az embereket, kíváncsi a véleményükre. Felmerül a kérdés, jót tesz egy színésznek, ha képernyős lesz? 2010. augusztus 15. vasárnap 16:43 -
Piarista bor 2010
A jó borok kritériumai nem sokat változtak az utóbbi százötven évben, ha abból indulunk ki, ahogy Somhegyi Ferenc piarista tartományfőnök azt 1877-ben megfogalmazta: "...hogy azokkal akár betegeket gyógyítson, akár a műértő gyomrot igazándi lelkesedésbe hozhassa, akár a szerkesztői tollat hozsannás cikkek írására... 2010. augusztus 14. szombat 06:00 -
Molnár Ferenc Caramel: Készen állok az apaságra!"
Már csupán néhány nap, és újra startol a Megasztár, az ország legnépszerűbb zenei tehetségkutatója! A hot! magazin ennek kapcsán készített interjút és exkluzív fotósorozatot a produkció második szériájának győztesével. 2010. augusztus 11. szerda 08:20 -
Molnár Ferenc Caramel feleségül venné barátnőjét
Bár csak nemrég békült ki barátnőjével Molnár Ferenc Caramel, szíve szerint már most feleségül venné a nyilvánosság elől rejtegetett nőt, sőt, a gyermekvállalás elől sem zárkózna el a Megasztár felfedezettje. 2010. augusztus 11. szerda 07:22 -
Hujber Feri kiszőkült
Meglepő frizurával állt az RTL Klub Reggelijének kamerái elé Hujber Ferenc. A műsorvezető vagányra vette a figurát, szinte alig lehet ráismerni. 2010. augusztus 10. kedd 06:15 -
Iskolai erőszak - Tény vagy tabu?
Eljutottunk végre odáig, hogy nem fogjuk be a fülünket, ha iskolai erőszakról hallunk. Tenni még keveset tudunk - mert nem vagyunk varázslók. Móra Ferenc, Gárdonyi Géza korában is gondot jelentett ez a kérdés, az amerikai filmekben rendszerint vásott, gonoszkodó kölyköket fegyelmez meg egy kiváló tehetség, itt Európában pedig pontosan tudjuk irodalmi olvasmányainkból, milyen volt régen a kisgyerekek élete. 2010. augusztus 9. hétfő 10:10 -
Hujber Feri: Csajszinak szólítom!
Hujber Ferenc nyolc éve ápol barátságot Fodor Zsóka színésznővel. A Hot magazinnak adott interjúban elmondta, hogy számukra nem létezik olyan, mint generációs problémák. A korkülönbség ellenére is remekül megértik egymást. 2010. augusztus 8. vasárnap 15:30 -
A Himnusz szerzője 220 éve született
Nemzeti himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc 220 éve, 1790. augusztus 8-án született. 2010. augusztus 8. vasárnap 13:02 -
Caramel szakított kedvesével?
Csupán látszat a nagy boldogság, vagy tényleg minden rendben van Molnár Ferenc Caramel és kedvese között? 2010. augusztus 8. vasárnap 09:36 -
Eljön az idő, hogy 3 pasim lesz!
Sétál a Liszt Ferenc téren, megszólítja egy fér 2010. augusztus 8. vasárnap 04:50 -
Bánk Bán a nyírbátori Kulturális Központban
A nyírbátori Kulturális Központban 2010. augusztus 19-én 19 órától láthatják a Bánk Bán című előadást, három részben, a Debreceni Csokonai Színház előadásában. Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából tűzte műsorára a Debreceni Csokonai Színház a magyar operairodalom egyik legragyogóbb gyöngyszemét. 2010. augusztus 6. péntek 15:39 -
Hujber Ferenc: eddig mindig mellettem állt
Hujber Ferenc büszke Fodor Zsóka barátságára. Szerinte nincs még egy olyan hatvannyolc éves nő, aki annyira fiatalos lenne, mint a színésznő. 2010. augusztus 5. csütörtök 14:46 -
Elek Ferenc tigrisek karmai közül szabadult?
A Reggeli vendége volt Elek Ferenc, színész, aki őszintén vallott gyermekkoráról, családi kapcsolatairól. Ferenc azt is elmondta, hogy már megszokta, hogy külsőleg nem egy Adonisz. 2010. augusztus 5. csütörtök 13:00 -
Hujber Feri csajszinak hívja Fodor Zsókát
A műsorvezető nem tiszteletlen, csupán nem Magdi anyusként, hanem barátként tekint a színésznőre. 2010. augusztus 5. csütörtök 10:24 -
Hypós Feri tudta, hogy agyvérzése lesz
Negyvennégy éves korában, agyvérzésben elhunyt a Fradi szurkolótáborának egyik vezéralakja, Karsai Ferenc, közismertebb nevén Hypós Feri. A legutóbbi meccsen rá is emlékeztek a szurkolók és természetesen a család is. Készségesen meséltek rokonukról s megosztották velünk azt is, hogy Feri mindig is tudta, hogy ő nem autópályán fog meghalni, mondta is a rokonoknak, hogy attól őt ne féltsék, mert ő mindenképpen agyvérzésben fog meghalni. Isten nyugosztalja. 2010. augusztus 3. kedd 09:00 -
Hypós Feri tudta, hogy agyvérzése lesz
Negyvennégy éves korában, agyvérzésben elhunyt a Fradi szurkolótáborának egyik vezéralakja, Karsai Ferenc, közismertebb nevén Hypós Feri. A legutóbbi meccsen rá is emlékeztek a szurkolók és természetesen a család is. Készségesen meséltek rokonukról s megosztották velünk azt is, hogy Feri mindig is tudta, hogy ő nem autópályán fog meghalni, mondta is a rokonoknak, hogy attól őt ne féltsék, mert ő mindenképpen agyvérzésben fog meghalni. Isten nyugosztalja.2010. augusztus 3. 2010. augusztus 3. kedd 09:00 -
Alaposan meglepődött a magyar humorista
Varga Ferenc József, az egykori Mikroszkóp színpad egykori humoristája ismét Tajvanon múlatja az időt, merthogy ott él felesége. VJF ráadásul belekóstolt a taipei éjszakába... 2010. augusztus 2. hétfő 18:25 -
Török Ferenc olimpiai bajnok öttuásázó 75 éves
Vb-ken tíz érmet szerzett, Tokióban egyéni olimpiai bajnok lett. 2010. augusztus 2. hétfő 14:53 -
Kállai Ferenc és Máté Péter mulatós éveiről mesélt Máté Edit
A nyolcvanötödik életévében elhunyt Kállai Ferenc és a legendás énekes, Máté Péter éveken át együtt mulatott az éjszakában. Fellépésről fellépésre jártak, amelyek után sokszor megtalálták a módját a legmegfelelőbb feszültséglevezetésnek is. Az énekes özvegye a Napi Ásznak beszélt arról, hogy a két művész mennyire szerette az életet és a szórakozást. 2010. augusztus 1. vasárnap 17:46 -
Ki lép Kállai Ferenc helyébe?
Egyelőre nem tudni, hogy ki és mikor léphet a nemrégen elhunyt Kállai Ferenc színművész helyébe a Nemzet Színészei társaságában 2010. augusztus 1. vasárnap 16:51 -
Kállai Ferenc végrendeletében megnevezte az utódját
Az idős színész haláltotónak hívta havi félmillióval járó elismerést, és nem akarta, hogy az ő halála után marakodni kezdjenek rajta, ki legyen a következő díjazott. 2010. augusztus 1. vasárnap 14:06 -
75 éves lenne Antal Imre
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége. 2010. július 31. szombat 10:16 -
Gyula, bicentenáriumkor
Tárt szívvel és meleg szeretettel fogad a város ezen a forró júliusi napon. A Budapestről érkezett ember csodálattal szemléli a tiszta, virágos utcákat, a rengeteg fát, parkot, a rendezett portákat. Itt, Erdély kapujában, a román határ mellett, Gyula, a soknemzetiségű, sokvallású, ugyanakkor hamisítatlan magyar mezőváros idén nagy ünnepet ül: 200 éve született itt Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője, a kiváló sakkozó. 2010. július 30. péntek 10:20 -
Díjat kapott Gyurcsány Ferenc!
Idén első alkalommal osztották ki a Tolerancia-díjakat, amit Amanda Elstak transzszexuális műsorvezető hívott életre. 2010. július 30. péntek 07:12 -
Az internetes kommentkultúra találkozása a magaskultúrával
Az információs szupersztráda: hol találkozik a plebs és a sokdiplomás munkakerülő filozófusok. Mióta Vágási Ferenc beleszállt, azóta viszonylag sok plebs és kevesebb filozófus. 2010. július 29. csütörtök 10:40 -
Kinevezték a MÁV új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait
A fejlesztési miniszter véglegesítette az új elnök vezérigazgató, Szarvas Ferenc kinevezését is. 2010. július 28. szerda 20:14 -
Hamis tanúzással vádolják Gyurcsányt és Bajnait
Dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt - mondta Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. 2010. július 28. szerda 14:09 -
Kecskék, cicák játszanak a gyerekekkel
Amióta az Őrségben jártunk senki se mondhatja nekünk, hogy nem lehet Magyarországon jól, egészségesen gazdaságosan megélni - megfelelő szorgalommal. A Ferenc tanya lakói olyan mintagazdaságot mutattak be, ami példaértékű lehetne. 2010. július 28. szerda 08:10 -
Lottó ötöséért küzd Ferenc
Álmában rémlettek fel az ötös lottó nyerőszámai Homolya Ferenc (62) előtt 2004 januárjában. Miután papírra vetette a számokat, meg is játszotta azokat. Kihúzták a számait, de öröme nem lehetett felhőtlen: korábban pénztárcájával együtt az ellenőrző szelvényt is elvesztette. Remélte, hogy talán a kis faluban valaki megtalálja a szelvényt. Igaza lett. 2010. július 28. szerda 04:20 -
Hujber Feri fia úgysem emlékezne semmire
Hujber Ferenc és felesége, Cynthia nemrégiben három napot töltöttek Hévízen. Kisfiukat, Noelt azonban ezúttal nem vitték magukkal, mert egy kis nyugalomra vágytak. Szerencséjük van, hiszen mindkét nagyszülőre számíthatnak. Az ismert házaspár tudatosan választotta a messze földön híres gyógyvizet. 2010. július 27. kedd 21:50 -
A HSC cseh válogatott szélsőt igazolt
Kedd este két légióssal bővült a Mol Ligában is érdekelt HSC Csíkszereda játékoskerete, tájékoztatta blogunkat Molnár Ferenc szakosztályvezető. 2010. július 27. kedd 20:10 -
Feri élő adásban kiabált
Meglepő képsoroknak lehettünk szem- és fültanúi az RTL Klub Reggelijében. Hujber Feri ordítozott az egyik vendégével. De mi történt valójában? 2010. július 27. kedd 08:30 -
Mi mindenre jók a klasszikusok
A+ Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója Móra Ferenc Könyvkiadó, 1960, 523 oldal, 450 Ft. 2010. július 25. vasárnap 11:00 -
Bodrogi Gyula lemaradt Kállai Ferenc búcsúztatásáról
Tegnap délután végső búcsút vettek Kállai Ferenctől a Farkasréti temető ravatalozójában. A Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. 2010. július 24. szombat 17:44 -
Rippel-mama képtelen megszokni
Egy szülő életét végigkíséri a gyermekeiért való aggodalom. A világhírű artisták, Rippel Ferenc és Rippel Viktor édesanyja a mai napig nem tudta megszokni, hogy gyermekeit gyakran látja életveszélyes helyzetekben. Pedig Irénke néni és férje maguk is artisták voltak. 2010. július 23. péntek 20:14 -
A Farkasrétiben búcsúztatták Kállai Ferencet - temetése szűkkörű lesz
Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában. 2010. július 23. péntek 18:13 -
Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől
Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában. A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. 2010. július 23. péntek 17:00 -
Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől
Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában. A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. 2010. július 23. péntek 16:55 -
Stohl András a hétvégén a Tenkes kapitánya
Musical formájában idén ismét életre kel a siklósi várban az egykori legendás tévéfilmsorozat, A Tenkes kapitánya. A 46 évvel ezelőtt Zenthe Ferenc által alakított Eke Máté szerepében továbbra is a szerep-embargó alá helyezett Stohl Andrást láthatja Siklóson a közönség csütörtöktől négy estén át. 2010. július 23. péntek 09:13 -
Egyesek szerint elhunyt Fábry Sándor!
Gyurcsány Ferenc, Fábry Sándor és Hajdú Péter is azon ismert emberek körébe tartozik, akiknek az elmúlt hetekben halálhírét keltette az egyik internetes oldal. A portálon a halálesetek részletes leírását, valamint megemlékező hozzászólásokat lehet találni, amik ráadásul első pillantásra még hihetőnek is tűnnek. 2010. július 21. szerda 08:15 -
A Lombard nem hajlandó benyelni a tévedését
Márciusban futott egy kört a Homáron Ferenc, aki hitelátvállalósan vásárolt autója integrált cascojáért küzd a Lombarddal. 2010. július 20. kedd 11:15 -
Csúcstechnikával az alvászavar ellen
A Jahn Ferenc kórház neurológiai osztályán dolgozik Dr. Káposzta Zoltán főorvos, aki Angliából hazatérve itthon segít az alvászavarban szenvedő betegeken. Sokan nem is sejtik, hogy alvásproblémáik hátterében agyi keringési zavarok állhatnak. 2010. július 19. hétfő 11:30 -
A Nemzet Színészei: milyen egészségi állapotban vannak kiválóságaink?
A Napi Ász információi szerint nem mindenki örvend jó egészségi állapotnak a Kállai Ferenc halálával tizenegyre fogyatkozott Nemzet Színészei közül. Négy legenda ugyan folyamatosan aktív résztvevője a hazai színházi életnek, ám a többiek betegeskednek. Közülük az kilencvenegy éves Komlós Juci állapota a leginkább aggasztó. 2010. július 18. vasárnap 14:29 -
Kállai Ferenc halála után is gondoskodik özvegyéről
A múlt héten elhunyt színművész 65 évig élt nejével, akiről tisztes örökséggel gondoskodott. Emellett színházára is hagyott egy alapítványt. 2010. július 18. vasárnap 09:52 -
Jövő pénteken lesz Kállai Ferenc temetése
Július 23-án 14 óra 15 perckor búcsúztatják Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte a Magyar Színház pénteken. 2010. július 16. péntek 20:01 -
Molnár Ferenc Caramel Hiennel duettezne
Az énekes a tervét hamarosan meg is valósítja. 2010. július 16. péntek 07:55 -
Kit fogadnak maguk közé a Nemzet Színészei?
Hamarosan ismét összeülnek a Nemzet Színészei, hogy a napokban elhunyt Kállai Ferenc helyére maguk közé fogadjanak valakit. Olyasvalaki kerülhet a tizenkét fős táborba, akik legalább negyven évet eltöltöttek színpadon és a művész a jelölés pillanatában betöltse hatvankettedik életévét. A Napi Ász információi szerint két színész a legesélyesebb: Haumann Péter és Sztankay István. 2010. július 15. csütörtök 15:30 -
Halálos motorbaleset Csepelen
A II. Rákóczi Ferenc úton tartott Szigetszentmiklós felé egy motoros, amikor - eddig nem tudni hogyan - összeütközött egy személyautóval. 2010. július 15. csütörtök 12:03 -
Elhunyt Kállai Ferenc!
Vasárnap, július 11-én, 85 éves korában hunyt el a Kossuth díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, és a Nemzet Színésze cím kitüntetettje, Kállai Ferenc. 2010. július 14. szerda 16:00 -
"Remélem, a mennyországban is csupa lenge öltözetű angyallány veszi körül"
Kállai Ferenc özvegyével egyeztetve megkezdték a színművész temetésének szervezését. A gyászszertartás részleteit a Nemzet Színészének végakarata és a gyászoló feleség kívánsága határozza meg. Mindeközben a pályatársak próbálnak úgy emlékezni rá, ahogyan talán ő is szeretné, hiszen a Kossuth-díjas színész jó kedélyű, nőket tisztelő alakját idézik meg. 2010. július 14. szerda 12:34 -
Molnár Anikó eddig titkolta bűnét!
Molnár Anikó közel harminc éve okiratot hamisított. Miképpen úszta meg a büntetést, és mit követett el valójában, arról a Reggeliben beszélgetet Ördög Nórival és Hujber Ferenccel. 2010. július 14. szerda 09:00 -
Szörnyű titok: elvetették Kállai Ferenc gyermekét
Kállai Ferencnek különleges élete során nagy magasságokból, de súlyos tragédiákból is kijutott. Az életéről szóló műsorból kiderül: a színész gyermeke a kommunista rendszer miatt nem születhetett meg. 2010. július 14. szerda 03:30 -
Béláim! Miért szerettük Pelikán elvtársat?
Kállai Ferenc zseniális volt a Legényanyában és a Gyula vitézben, imádtuk Grabowski főnökeként is. 2010. július 13. kedd 22:27 -
Rippel Feri alaposan kényezteti a nejét
Májusban volt egy éve, hogy Rippel Ferenc feleségül vette kedvesét, Vivient. Házassági évfordulójukon különleges "Vivien-napot" tartottak, és ez annyira jól sikerült, hogy minden hónapban egyszer megismétlik. 2010. július 13. kedd 20:32 -
A színésztársakat lesújtotta Kállai Ferenc halála
Hiába volt Kállai Ferenc rendkívüli élni akarása, küzdelme a gyógyulásért csak átmeneti javulást hozott, hosszú betegeskedést követően vasárnap délután, örökre lehunyta a szemét. Halálával hatalmas veszteség érte a magyar színművészetet. Októberben lett volna nyolcvanöt éves a Nemzet Színésze. 2010. július 13. kedd 19:39 -
Berkes Ferenc a sakkbajnok
A kétjátszmás döntőben 1,5-0,5-re verte Gyimesi Zoltánt. 2010. július 13. kedd 18:32 -
Kérdezd ki Caramelt!
Vendégünk lesz csütörtökön Molnár Ferenc Caramel, akit online és telefonon is kérdezhetsz! 2010. július 13. kedd 14:49 -
Volt miniszterek is érintettek az elszámoltatásban
A volt szociális miniszter, a volt oktatási miniszter is gyanús szerződéseket kötött Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerint. Gyurcsányt, Bajnait és Draskovicsot is vizsgálják. 2010. július 13. kedd 13:43 -
Kállai Ferenc: Istennél igyekszem közbenjárni
85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze. A Kossuth-díjas művész évek óta betegeskedett, öt évvel ezelőtt került először kórházba. Azóta folyamatosan orvosi felügyelet alatt állt, ennek ellenére amikor csak tehette, színpadra lépett. 2010. július 13. kedd 09:28 -
Döntetlen a férfi sakkdöntő első meccsén
Gyimesi Zoltán és Berkes Ferenc a 69. lépés után állapodott meg. 2010. július 12. hétfő 20:37 -
Jegy nélkül utazott Gyurcsány Ferenc
A melegfelvonulás után jegykezelés nélkül szálltak fel kíséretével a földalattira. Pótdíjat fizettek. 2010. július 12. hétfő 20:26 -
Elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díja színészóriás
Tegnap, 2010. július 11-én, nyolcvanöt éves korában elhunyt Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze, Érdemes művész, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas művészóriásunk. Temetésének helyéről és idejéről egyelőre nincs információ. 2010. július 12. hétfő 19:02 -
Kállai Ferenc 4 emlékezetes alakítása
A vasárnap elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet színésze életművéből válogattunk. 2010. július 12. hétfő 18:45 -
Szakadt ejtőernyővel döntöttek rekordot a Rippel fivérek
Nagy nehézségek közepette, de megszületett Rippel Ferenc és Rippel Viktor újabb világrekordja. A felkészülés folyamán a Rippel Kaqun Világrekord Kísérlet próbáit egyetlen alkalommal sem sikerült végigcsinálniuk a fiúknak. 2010. július 12. hétfő 18:30 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Elbúcsúzott A tanú - a Kossuth-díjas színész 85 évet élt 2010. július 12. hétfő 16:00 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Életének 85. évében elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a nemzet színésze - tudatja honlapján a Magyar Színház. A művész temetéséről később intézkednek. 2010. július 12. hétfő 15:45 -
Elhunyt Kállai Ferenc színművész
Július 11-én, 85 éves korában hunyt el a Kossuth-díjas művész, a Nemzet színésze, Kállai Ferenc 2010. július 12. hétfő 15:30 -
Elment a tanú
Elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja 2010. július 12. hétfő 15:29 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Július 11-én vasárnap, életének 85. évében, súlyos betegség után elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze. 2010. július 12. hétfő 15:08 -
Meghalt Kállai Ferenc
Vasárnap 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje - írja a kultura.hu. A honlap értesülését a Pesti Magyar Színház is megerősítette. 2010. július 12. hétfő 14:58 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Július 11-én, 85 éves korában meghalt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész. 2010. július 12. hétfő 14:57 -
Meghalt Kállai Ferenc
A nemzet színésze, a Tanú című film Pelikán elvtársa vasárnap hunyt el 85 éves korában. 2010. július 12. hétfő 14:48 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Életének 85. évében elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes Művész, A Nemzeti Színház örökös tagja, A Nemzet Színésze. 2010. július 12. hétfő 14:47 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Kállai Ferenc. Az idős színész jó ideje súlyos betegséggel küzdött. 2010. július 12. hétfő 14:45 -
Elhunyt Kállai Ferenc
Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Kállai Ferenc. Az idős színész jó ideje súlyos betegséggel küzdött. 2010. július 12. hétfő 14:45 -
A nap dala: Ritkán látott felvétel Kállai Ferencről
Tegnap elhunyt Kállai Ferenc a Nemzet Színésze cím kitüntetettje. Igaz az érdemes művész nem volt zenész, de szívesen dalolt, lapunk ezért úgy gondolta megemlékezik a kiválóságról. [Dátum: 2010.07.12. 14:36] 2010. július 12. hétfő 14:36 -
Nyugodj békében Kállai Ferenc - a Zene.hu dalokkal emlékezik
Július 11-én, 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc A Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje - a kultúra.hu értesülését a Pesti Magyar Színház megerősítette. Igaz az érdemes művész nem volt zenész, de szívesen dalolt, lapunk ezért úgy gondolta megemlékezik a kiválóságról. [Dátum: 2010.07.12. 14:23] 2010. július 12. hétfő 14:23 -
Meghalt Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze
Július 11-én, nyolcvanöt éves korában elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze 2010. július 12. hétfő 14:02 -
Hatszázan fújjták ugyanazt a nótát
Az első alkalommal Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában megrendezett Magyar Fúvószenei Nagydíj záróeseményén július 10-én hatszáz zenész előadásában csendült fel Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának egyik részlete. [Dátum: 2010.07.11. 12:05] 2010. július 11. vasárnap 12:05 -
Az új országos tisztifőorvos átalakítaná az ÁNTSZ-t
Átvette hivatalát szerdán délelőtt Paller Judit. Az új országos tisztifőorvos kijelentette, egy működőképes szervezetet vesz át, ugyanakkor éppen ennek megtartása mellett komoly átalakításokra készül. A két havi juttatással távozó Falus Ferenc úgy fogalmazott, nem a pénzért dolgozott, őt magát is meglepte, hogy amatőrként ilyen sokáig tölthette be a posztot. 2010. július 8. csütörtök 11:38 -
Caramel nem szereti, ha barátnője jelen van a fellépésein
Molnár Ferenc Caramel néhány hónappal ezelőtt békült ki barátnőjével, akinek a nevét sem árulja el a lapoknak - írja a Blikk. 2010. július 8. csütörtök 08:01 -
Felmentették Falus Ferenc tisztifőorvost
Falus utóda Paller Judit az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének tisztifőorvosa lesz. 2010. július 6. kedd 14:01 -
Kirúgták Falus Ferenc országos tisztifőorvost
A keddi napon a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetője, dr. Réthelyi Miklós 2010. július 7. napjától kezdődően, felmentéssel megszüntette dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvosnak az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál fennálló határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszonyát. Az intézkedés a Kjtv. értelmében indoklást nem igényel. 2010. július 6. kedd 11:50 -
Meneszthetik Falus Ferenc tisztifőorvost is
Az országos tisztifőorvossal kedden beszélget el a jövőjéről Réthelyi Miklós miniszter. 2010. július 5. hétfő 13:07 -
Megjelent a Műértő júliusi száma
Gerber Pál a Ludwig Múzeumban, Kovásznai György a Nemzeti Galériában, Várnai Gyula az Ernst Múzeumban, három igazgató - Baán László, Bencsik Barnabás, Csák Ferenc 2010. július 5. hétfő 11:10 -
Caramel mindig Bartók Eszterhez hasonló lányokat választ
Molnár Ferenc Caramelt és Bartók Esztert valaha mély és őszinte szerelem fűzte egymáshoz. Évekkel ezelőtt szakítottak, de a mai napig nem beszélnek az igazi okáról. A Megasztárban megismert énekes mellett feltűnt barátnők szinte kiköpött másai élete legnagyobb szerelmének. A hot! magazin felteszi a kérdést, miért választ újra és újra ugyanolyan típusú lányt maga mellé Caramel? 2010. július 4. vasárnap 15:01 - < |
